Shobai játékterem

[Ayasegawa Yumichika]

Seireitei játékterem

<<ELŐZMÉNYEK

[Masachika Ryūtarō]

Húsvéti Nyereményjáték 2017

Shinigami kezdő kör!
ŐK ITT KAPJÁK MEG A TOJÁSOS KOSARAT!

Yo! Még egy pikcs! Lövök erről a szexuál nyuszifüles ábrázatomról doksit az instára. Nem tudom, hogy a playboy mióta lett tényleg férfihivatás, de egész bejövős. Rövid fekete gatyesz, pompom farkinca, meg fülek. Rajos! Az tökre mindegy, minek vagyok a játékteremben. Valami vicces krapek azt mondta, kapok piros gombot, ha maradok és ledarálom a scriptemet. Nem sok meló. Szerepelni meg imádok!
Ezerrel feszítek a piros gombos pultom előtt. A mellettem heverő répákat csócsálom totál szmexi pózolással. Az orrom elé eső társaságnak intek. Melléjük libbenek az űberállat easter hacukámban és selfibot segedelmével lövök csopiképet.
- Cukkerburi lett! – Rázom a fejem ütemesen az eredményre. - Tagelek mindenkit, csak véssétek fel az insta és twitter accotokat! Vagy, görögjetek rám! Ottan e az elérhetőseggem! – Nyomtam körbe a script papírommal a felettem megjelenő szövegdobozkát a face, twitter, tube, insta dress-emmel. Menci cucc! Nekem meg haladás volt! Rácsapok a piros gombos pultomra, hogy elénk guruljon a szuperságos pályánk mindenféle királyul villogó led fénnyel.
- Csocsi, tojgli vadászok! Itt én leszek a Bunny Ryuu, aki dirigál! Szal, cserebere a joker tojással, mielőtt bukjátok a pontokat! – Kacsintok a gamer zsokék felé, mielőtt befarolok a táncpadra. - Tippek, mi lesz a menet? – Lövök párat a kezembe vett játék stukival. Ahhoz még nem féltem pitiszkálni.
- Az a szitu, hogy le kéne csapnotok a kövi játékokra! Startra, pedig hentelni! Ha rosszul muzsikáltok az a badass kalapács szétkeni a jolly tojásotok és game over! – Szívom meg a fogam. - De-dedede…DE! – Tartom fel a kezem, mert az én szívem aranyból van. - Egyszer cserélhettek gépet! – Harapok rá a répámra és dőlök neki irtó szexin a pultomnak.
- Akkor toljátok, chikiták! – Tenyerelek rá hangos morgással a piros gombra, miután bevágódnak a gépek elé. Ezerrel figyeltem mit alkotnak. Miután pedig végeztek lelkes taps jutit dobok nekik.
- Kircsi! Most dobbantás! A pontokról a befutó kóternél! – Húzom elő a fekete cilindert a pult mögül. A csipet csapatot hamarosan beszippantja és újabb répát kapok elő, hogy a kövi próbázókat bevárjam.

(click to show/hide)

• Amennyiben nem az első állomás, úgy cseréljen gazdát a joker tojás, amit a kosárban visztek!
• Ha az első állomásotok, akkor Ryuu nyuszi pultja alól veszi elő és helyezi a kalapács alá.
• Kérdésekre, hogy pontosan mi a feladat a következő használati útmutatót kapjátok Ryuu mester bájosan illegetett pompom farkincás hátsójával felétek fricskázva:

- három gép, mindenki választhat hova menne
- több is van belőlük, így lehet ugyanazt, de mindegyikből egynél kell lenni valakinek!
- NyusziFüles – sípoló gumikalapáccsal le kell ütni a dobozból kikandikáló nyuszikákat. A dobozon tizenkét, kör alakú lyuk található, amikből nyuszikák ugrálnak elő. Egyre gyorsuló tempóban, egyre több merészkedik elő. Nagyon cukik és szörnyen fájdalmas nyikkanással viselik a tángálást, de annál hangosabb kacajjal a hibázást! A feladat, minél több nyuszit leütni és minél kevesebbet hagyni meglógni.
- NyusziHopp – Klasszikus táncpad. Négy nyíllal az oldalán és egy körrel a középső kockán. Az előtte lévő kijelzőn csinos nyuszi lányok lépdelnek a teremben felcsendülő zenére. Le kell utánozni a mozdulataikat, amiben segítenek a felvillanó jelek. Minél kevesebbet találsz el, annál gyorsabb lesz a zene és lépkedés.
- NyusziKopp – A táncpad kijelzőjét nehezíti, hogy aprócska csibék futkosnak rajta, akiket a táncpad mögött ácsorgónak le kell puffantania a kezébe adott interaktív fegyverrel. A cél minél többet lelőni, mielőtt teljesen ellepik a kijelzőt. A többiekhez hasonlóan, minél többet hibázol, annál jobban ráfázol!  A hibapontok gyarapodásával növekszik a csibék száma és mozgásuk gyorsasága, ami nehezíti az eltalálásukat.
- Motiváció: a célhoz szállítandó tojás bekerül egy kalapács alá. A hibapontok számával elindul egy vékonyka, színes folyadék a fegyvert tartó állvány teteje felé. Ha eléri, tartó kiold és összezúzza a tojásotokat.

Határidő: 2017.04.22., éjfél
Egyeztetés ajánlott: facebook csoport lesz rá
Post limit: max 500 szó
Figyelmeztetés: Csúszás nincs! Nem írsz, kimaradsz ebből a körből!
Megjegyzés: IC karakter jelenleg a Porondmester, azaz mesélő! Aki nem teljesíti a feladatait, attól a végső elszámolásnál automatikusan levonás várható!
Bónusz: Játékmester megvesztegethető! IC részen kívül, mindenki próbálkozhat egy dologgal! Ha a kari elfogadja az extra jutalmazást jelent a végén!
FONTOS: Különleges képességek, reiatsu képességek, kaszt képességek nem működnek!

[Fuchida Ayuta]

Nem egyedül szorultam bele a nyúlüregbe, vagyis csirke kelepcébe… Van egy Akadémista, aki csak "He?"-zni tud. Remélem, azért nem fogja hátráltatni az embert. Én is kiakadtam elsőre, de azért ettől jobban meg tudom válogatni a szavaimat. Két ismerős arcot is fel vélek fedezni.
~ Jaj de jó! Makiro most nem részeg, hanem be van szívva. Ha ugyan azt hallucináljuk, akkor lehet mégsem annyira, de lehet nem kéne közelebb menni hozzá.
- Átváltozó és beszélő rénszarvasok után egy beszélő csirkén már nem akarok fenn.
Felelem Hyousuke-nak. Megfigyeltem a tengerkékhajó lányt is, akinek a haján kívül a szeme is igazán különleges színben pompázik. Nem egyenruhában van, hanem egy igencsak rövid yukata-ban. Igencsak félénk, mert egy gyönyörű nő mögé bújt el. Ránézve igencsak furcsa érzés kapott el. Nagyon nőies és komoly, kicsit a saját anyukámra emlékeztet. Úgy tűnik ő lesz ezen csapat összetartó ereje és vezére. Beszéde a helyzet ellenére nagyon összeszedett. De hogy mit kívánunk tenni? Én egyből ugrottam volna a cilinderbe, mert nem nagyon van kedvem ezen a sötét helyen maradni.
- A csirke fittyet hány a szabályainkra, de melyik ördögi gonosz tartja be? Nincs más eshetőség, mint a szabályok szerint játszani. Máskülönben itt a sötétben ragadnánk. … Nem ismerek mindenkit, így bemutatkozom, Fuchida Ayuta vagyok a 9. osztagból.
Gondoltam elkezdem a bemutatkozást. Legalább egymás nevét megtudjuk. De lehet, itt mindenki más ismeri a másikat, csak én vagyok itt a kivétel.
Férfiként magamra vállalom a Kosár cipelését. Hyousuke túl öreg már az ilyesmihez, Makiro nem biztos, hogy beszámítható állapotban van, a tanoncra meg végkép nem bíznám. Kizárásos alapon is a legjobb helyen az én kezemben van. Még a cilinderbe is akár elsőként ugornék, ha más nem. Valójában jobban felpörget a dolog, mint a többieket. Egyenesen kihívást látok a dologban.
Egy játékteremben találjuk magunkat és egy beszélő nyúllal… Nem nyúlmentes tojásgyűjtésről regélt nekünk? A neve is igazán vicces. Azonban mondataiból egy betűt sem értek. Olyan szlenget használ, amit nem is értek. Kész csoda, hogy pár szót megértek. Azt viszont egész jól kiveszem, hogy játékot kell választanunk, melyben nyernünk kell, máskülönben az első tojásunk kalapács alá kerül. Mármint nem akcióba bocsájttatik, hanem összetörésre kerül. Más szóval győznünk kell? Mivel együtt kell, ezért kell erőn felül teljesítenem, hogy mások hibáit kiküszöböljem. Én a NyusziFüles nevezetű játékra nevezek be. Kézbe is kapom a kalapácsot, amit megforgatva jelzem, hogy ez lesz az én játékom. Már előbukkanó vakondokkal játszottam, de nyulakkal sem lehet nagyon másabb. A lényeg a reflex. Tizenkét lyuk van, ahonnan előbukkanhat. Menet közben gyorsulni fog, vagyis gyorsabban fog felbukkanni és hamarabb fog ismét a lyukba merülni. Egyik kezemben a kalapács, kisebb terpeszbe állok, hogy jobban tudjam helyezni a testsúlyomat, és a másik kezemen az ujjaimat mozgatom. Talán túl komolyan is veszem a játékot. De igen jónak tartom a reflexeimet, szóval presztis kérdés is, mert nagyon meg akarom szerezni a tojást.

[Osaka Makiro]

Már éppen a teljes pánik uralkodna el rajta, hogy elfogytak az életei, amikor felkapja a fejét, és nagy szemekkel bámul Kaorira. A stressz miatt nehezen koncentrál a mondanivalójára, aztán elsötétíti a képernyőt és elrakja a készüléket. A függést leküzdeni nem ilyen egyszerű, minden percben egyre csak az jár a fejében, vajon mikor kezdhet új játékba. Azon gondolkozik, vajon célszerűbb-e kivárnia az öt életet, vagy mindig csak egyet-egyet játsszon el… komoly dilemmák ezek kéremszépen!
A többieket követve végül, lesz ami lesz alapon beleugrik a cilinderbe, eltűnik benne, és hirtelen egy játékteremben köt ki. Nagy szemekkel bámul körbe, tetszik neki a csilli-villi terem, minden totál érdekesnek tűnik, na meg persze rengeteg emléket idéz fel benne. Emberi életében imádta ezeket a játéktermeket, a szabadideje és zsebpénze javát ilyen helyeken verte el. A közös fényképhez reflexből pózol be, Kaori haja alá bújik, mintha ő is fehérke lenne, természetesen nem tökéletes, de jól esik játszani a másikkal. Ekkor pillantja meg a nő háta mögött bújkáló shinigamit, végigpillant rajta, és valahogy kifejezetten hideg arckifejezés lesz úrrá rajta.
– Üdv – facsar ki magából ennyit, mielőtt Kaori felé fordulna. – Meséld el Hanabi-channak, amit most látsz, Kacchan – kacsint rá a nőre, ahogy meglátja a táncpadot. Hanabi nemrég tanította meg táncolni, de még emberi életéből vannak emlékei. A DDR halála előtt pár évvel jött ki, és hódított teret magában. Az akkori fiatalsággal együtt ráfüggött a játékra, Japánban ez akkoriban népbetegségnek számított.
Fellép a táncpadra, indítja a játékot, eleinte a bemelegítő lépéseknél még vagánykodik, elengedi a korlátot is, amin a súlyát tudja tartani, ha esetleg olyan gyorsak lennének a lépések. Ahogy a szám beindul, ő is, egyre jobban jönnek elő a régi emlékek, és igyekszik 100%-ra megcsinálni a pályát, mert az nyújt csak igazi élményt. Egészen jól is megy neki, addig, amíg meg nem jelennek a kijelzőn a csirkék, amitől totál összezavarodik, és legalább három lépést elront sorban, és nagyon kell igyekeznie, hogy újra felvegye a ritmust. Tánc közben végig azon jár az esze, hogy mennyire szexi és lenyűgöző, és ezt most megmutatja Shikinek is, biztos benne, hogy még nem volt dolga ilyen táncossal. ˘o˘ Természetesen csak azért akarja lenyűgözni, hogy a nő tudja, mit szalasztott el.
Így a szám végén elégedetten fordul hátra, lehető legcsábosabb mosolyával, mutató- és középső ujjával V betűt formálva. Shiki tekintetét keresi, de amit visszakap, az nem kevéssé lelombozó, úgyhogy egyből leolvad a mosoly az arcáról, leugrik a táncpadról. Remegő kezekkel veszi elő a mobilját, kapcsolja be a játékot. A szokásosnál is sokkal lassabban, vontatottabban tölt be, majd amint megjelenik, elkeseredetten látja, hogy még nem játszhat. A visszaszámlálót mereven bámulja várja, hogy visszatöltsön, és vajmi keveset figyel a környezetére közben.

[Masachika Shiki Mio]

Nem igazán tudtam mit kezdeni a helyzettel, és ezt csak tetézte, hogy egy csirke beszélt hozzánk. Persze, nem kellene ilyesmiken meglepődnöm, Seireiteiben, és az Emberek Világában számtalan furcsábbnál furcsább dolog volt. Mivel Kaori~nee követte a levél utasításait, és beugrott a cilinderbe, én se tehettem mást, nem szerettem volna lemaradni tőle egy pillanatra sem, hiszen egyetlen menedékem volt ebben a kínos szituációban.
A másik oldalra érkezés még inkább összezavart, egyrészt Ryuutarou~kun mit keres itt, ráadásul mi ez az öltözék rajta? O_O Masachika~sama unokája különös szavakat használt mindig is, de már semmit se fogtam fel abból, amit mondani próbált, a furcsa ketyerék megértését pedig a lélektelefonon kívül már régen feladtam.
- Ryuutarou~kun… itt… ez valami áprilisi tréfa? – Motyogtam magam elé, tényleg kusza volt minden.
Szívesen kértem volna tőle egy egyenruhát, ha már itt van, azonban nem úgy tűnt, mint aki hord magánál egyet, lévén rajta sem az volt. Lemondó sóhajjal engedtem el ezt a dolgot, és igyekeztem a feladatra koncentrálni. Mit kellene tennem? Nem voltam különösebben jó a modern táncokban, ráadásul a gépek sem álltak közel hozzám, mindig is tartottam kicsit az ilyesféle dolgoktól. Ráadásul Makiro tekintete is elárulta, tényleg nem tudja hová tenni az öltözékemet, olyan ridegen nézett rám! TwT
- Szia… – Suttogtam, és visszabújtam volna Kaori~nee háta mögé, de nem tehettem, mert ő elindult, hogy teljesítse a feladatot. Mély levegőt vettem, én a kivégző egység feje vagyok, nem hozhatok szégyent! ˘o˘
Bizonytalanul álltam meg Makiro mögött, így nem láthatott, és valamilyen szinten mégis ki tudtam venni a részem a dolgokból. A kezemben tartott fegyver furcsa volt, a kiképzésem miatt kifejezetten jól céloztam, de egy tűt eldobni teljesen más, mint ezekkel lőni. Felemeltem, és fél szemem behunyva igyekeztem minél több csirkét lelőni. Valószínűleg nem erre leszek a legbüszkébb, mert jó párszor eltévesztettem a célt, amitől egyre gyorsultak a mozdulatok, és a zene is.
Ijedten pislantottam a képernyőre, és próbáltam sokkal jobban koncentrálni, és igazából nem is a tojást féltettem, hanem nem akartam Makironak gondot okozni. Bár elég nehezen sikerült lövöldözni, miközben azon kellett igyekeznem, hogy a széles háta mögül egyáltalán kilássak. :/ Ráadásul shunpot se tudtam használni, hogy nagyobbat ugorhassak, kénytelen voltam hol a jobb, hol a baloldalán kikukucskálni, és lövéseket leadni. Amikor végül elhallgatott a zene, nagyon megkönnyebbültem, de mosolyogni, vagy örülni nem tudtam, csupán az lebegett a szemem előtt, végre vége…
Amíg a játékkal voltunk elfoglalva, a süteményt letettem egy székre, most viszont már nemigen tudtam, mihez kellene kezdenem vele. Vigyem végig magammal? Úgy se lenne bátorságom odaadni annak, akinek szántam. >w> Végül inkább otthagytam Ryuutarou~kunnak, a gyerekeknek úgyis kell az energia, plusz a répa után megérdemel némi édességet. ^w^
Mielőtt beugrottam volna ismét a kalapba, úgy éreztem, hogy elnézést kell kérnem Makirotól, amiért nem voltam elég ügyes, és miattam pár lépést elrontott. Csendesen belekapaszkodtam az egyenruhájának ujjába, hogy magamra vonjam a figyelmét, anélkül, hogy megszólítanám.
- Sajnálom, hogy cserbenhagytalak… – Sütöttem le a szemem, biztos voltam benne, hogy érteni fogja, mire is gondolok.

(click to show/hide)

A süteményt nem megvesztegetésnek szánta a kari, és az ég óvja azt, aki megkóstolja…

[Uzumi Kaori]

- A fiúnak nagyjából igaza van, Mizushima-dono - nézek a főnemes felé, akiről pontosan tudom, hogy kicsoda, bár visszafelé ebben nem vagyok biztos, de ez most mindegy is. - Én sem hiszem, hogy az, aki belekevert minket annyira foglalkozik a törvényeinkkel. Most pedig a helyet elnézve nincs választásunk - vázolom tényszerűen a helyzetet, mert minden tiszteletem a tizenkettedik osztagosoké, nem hiszem, hogy ebben a nagy fekete semmiben lenne más kiút, a cilinderen kívül. - Uzumi Kaori, első osztag ^.^ - mutatkozom be, mert talán valóban nem rossz, ha tudjuk ki is a másik, illetve én megtudom, hogy kik azok, akiket nem ismerek.
A cilinderbe belépve a városban lévő játékteremben találjuk magunkat, legalábbis az ablakon kinézve, megfigyelve a környező boltokat erre kell következtetnem. Azt viszont nem értem, hogy mi történik, ahogy azt sem, hogy a nyúlnak öltözött fiú (?) mit mond. Biztos valami idegen nyelven beszél . Makiro, hajammal való bűvészkedését csak egy kisebb kuncogással jutalmazom, bár nem értem, hogy miért van szüksége az én hajamra, van neki is elég .  Azt azonban nem tudom hová tenni, hogy hirtelen rideg lesz a tekintete, míg meg nem látom, hogy Shiki továbbra is a hátam mögött bujkál.
- Nem esel egy kicsit túlzásba >w< ? - kérdezem tőle halkan, miközben fél füllel arra figyelek, hogy a nyúlnak öltözött srác mit is mond a feladatról. Érthető és a beosztások hamar meg is születnek, nagyjából. Mivel Mizushima-dono és Fuchida-san elmennek a kalapácsos játékhoz, így mi ott maradunk a szőnyeg-korlát-kijelző hármas mellett. Csak furcsán vizslatom a szerkezetet, nem tudom, hogy mit kell vele csinálnom, ahogy tippjeim szerint Shiki sem, már éppen fordulnék Makiro és az akadémista felé, mikor az előbbi felugrik. Elég határozottan .
- Rendben ^w^, elmesélem neki, ha hazaérek, és ha már ő is hazaért a tizenkettedik osztagból - bólintok, bár nem tudom, hogy mit kéne neki mondanom, ugyanis Makiro csak furcsán ugrálni kezd a szőnyegen. Hát én ezt nem értem :/. Meg azt sem, hogy mik azok a csirkék, amiket lövöldözni kell. Ez mondjuk határozottan jobban feküdne nekem, mint az ugrálás, mégis úgy alakul, hogy Makiro után én megyek fel a táncszőnyegre. Hát ez szép lesz :”D.
Az első pár nyilat sikerül elrontanom, de azért igyekszem. Próbálom úgy felfogni, mint egy hakuda edzést. Azt mondjuk nem mondom, hogy jól megy, de igyekszem, nem lenne túl jó, ha az a kalapács az én hibámból esne rá a tojásunkra . A helyzet azonban nehezebb lesz, mikor csirkék - már megint csirkék ! - lepik el a képernyőt. Tudtam, hogy ez lesz, de attól még meglepett és megint elkövettem pár hibát. Csak remélhetem, hogy az akadémista a lehető legpontosabban lő .

[Kuse Takamasa]

Kuse nem a legjobb szókinccsel rendelkezik és jelen pillanatban a legjobb helyzetfelismerő képességgel sem a legjobb, de a társak sem segítenek rajta sokat. Főként mivel senki sem igyekszik normálisan viselkedni. Az egyik srác például folyton a telefonját nyomkodja mintha ez teljesen normális lenne. A másik, aki a csirkével is vitatkozott azt ördögi gonosznak nevezi.
~Ez zakkant.~
A szót magához ragadó fehér hajú lány felolvassa a szabályokat. Kuse-ban egyből fellobban a vágy, hogy megszámolja hány tojásuk is van. Van egy ismerős vörös hajú shinigami is akit Kuse már látott az akadémián. Unalmas órákat tart és a mostani felszólalásával sikerült ismét összezavarnia Kuse-t aki ennek hangot is ad.
-He?
Hogy mit nem ért azt maga sem tudja. Talán csak a szóhasználat volt furcsa, de akkor is. Ez pedig csak rosszabb lett mikor a cilinderen keresztül becsöppent a következő helyre. Ott egy meglepően gyanús küllemű alak hamar hozzájuk csapódott és lőtt egy fotót amin Kuse olyan arcot vág ami tökéletesen ábrázolja az ő jelen helyzethez való viszonyát. Tátott száj és értetlen tekintet. Ez az értetlenség csak nő a fickó szövegének hallatán.
~Mi a here az-az insta? Erről az akadémián tanulnunk kellett volna?~
A bemutatkozást, a pózolást és a többit inkább nem is kommentálja mert az valószínűleg nyomdafestéket nem tűrne. A telefonos kimondottan mintha még élvezné is ezt az őrületet.
~Hát ez király. Én vagyok itt az egyetlen normális alak Én ezt nem bírom.~
-Hé nyuszifiú! Valami célzóvizet nem kaphatnék?
Akár kap akár nem, dolga támad. A táncoló hóhajú lába alól lövöldözni a csirkéket. Nem nevezhető tapasztalatlannak. Nem először van fegyver a kezében. Múltkor mondjuk mikor stukkert fogott elég szerencsétlenül járt hisz megölték, de azért amit tud megtesz. Ennek ellenére nem tökéletes az eredménye. Főleg mivel a vége felé kicsit felcseszi magát és az sem segít a célzásban.
-Rohadjatok már meg!
Végül szíve szerint földhöz is vágná azt a fegyvert, de inkább csak levágja a pultra közölve a számára egyértelmű tényt.
-Baromság.
Túr feszülten a hajába, hogy megnyugodjon.

[Abarai Renji]

KÖR VÉGE!

A játékmester szomorúan látja, senki sem akarta megvesztegetni! Nem is habozik! Az idő lejártával előkapja a cilinderes kalapot, mely mindenkit beszippant! Az, hogy összetört a tojás vagy sem? A játék végén kiderül!

Hamarosan érkezik a következő megmérettetés! A következő játékmesteri post-ot az Emberek Világában található Naruki post-nál keressétek!

[Hoshi Kazumi]

Magas létrát látva, életkedve utolsó morzsái is távoztak. Lelkét kilehelve sírdogált képzelete sötét sarkában, miután szembesült a fekete lyuknak megfelelő cilinderrel. Vissza akart fordulni, csak hogy nem tehette. Látva picikéje rémületét, igyekezett bátorító, védelmező felnőttként viselkedni. Megfogta csöppségét és minél kevésbé remegő hangon kérdezte, ugorjanak e együtt. A helyeslés eredményeként, óriási sikítással vetődtek bele a cilinderbe.
Nem merte kinyitni szemeit. Azután sem moccant, érzékelte stabil talajon ácsorog. Kizárólag azok után lesett körbe, hogy ismerős hang és kész csatazaj ütötte meg fülét. Óvatosan pislogott fel, ahol Ryuu chan fogadta, meglehetősen kevéske nyuszi ruhában. Ráadásul, előbb tigriskéje kergette, majd a lányok gyűrűjében iparkodott tökéletes képeket gyártani telefonjával. Úgy festett a nyughatatlanság csíkos cica vonás, bár nem vette zokon. A lányok úgy látszódott, feloldódtak mellette. Rájuk fért az előbbi játék után.
Szép csendesen meghúzta magát a háttérben, míg Ryuu chan elé nem pattant. Villámgyors hadarással kért tőle aláírást a mellkasára. Széles mosollyal lapogatta meg a feje búbját. Lassan kérnie sem kellett ilyeneket. Ettől függetlenül, ha erre vágyott, örömmel teljesítette. Szorgalmasan irkálta az egyedi kísérő szöveget, amit neki diktált. Jókat kuncogott az eseten, aztán szembe találkozott nagy fiacskája egyre jobban összevonta szemöldökével.
- Lássuk csak! Vajon rajtad működik a szuper képességem? – Dörzsölte össze tenyereit elszánt buksival. Hosszasan ügyködött, majd nagyon óvatosan elkezdte kisimítani csöppsége mélyen barázdált homlok hegyvonulatát. - Oh, alakul! – Méregette a munkája gyümölcsét széles mosollyal. - Ne idegeskedj ennyit! Rendben vagyunk! Sok az ismerős arc! – Elképedt egy pillanatra. - Ennek kéne furcsának lennie? – Billentette oldalra kókuszát.
Nem maradt ideje az észrevételével foglalkozni, mert beállították csoportos selfie-hez, majd következett a játék. Az előkerülő játékok közül rögtön akadt, amin megakadt szeme. Csillámló aurával tapadt rá a táncpadra.
- Én ezt szeretném! – Ölelgette kitartóan a vascső korlátot. - Szabad? – Nézett hátra gigantikus, könyörgő szemekkel. - Valaki csatlakozik? Párban izgalmasabb! – Boldog pacsival szökkent a mellé libbenő Ruka chan-nal. Csillogó szemekkel pislogott rá. - Döntsünk rekordot, Ruka chan! Legyünk igazi hiper-szuper-dance-saiya-k! – Fogta meg partnere kezeit, hogy finoman megrázhassa.
Teljesen felvillanyozta a kihívás! Minden idegszálával a monitorra fókuszált. Alig várta az első nyilat, amire ragadozóként csapott le. Első lépésekkel rossz felé indult. Tükör előtt gyakorolt, de még így is képes volt arra, hogy a jobb lábas tükörképére a balt mozdította. A bakiján kínosan felnevetett, azonban még semmi sem volt veszve! Innen csak arra összpontosított, hogy időben rálépjen a megfelelő nyílra. Ebben sokat segített, hogy a csibe eltávolító hátvédek kiváló munkát végeztek.
- Uuuh! Nagyon ügyesek vagytok! – Mutogatott lelkesen háta mögé. - Csak így tovább! Meg lesz ez! – Szorította ökölbe mancsát, miközben szorgalmasan üldözte a jeleket. Szerencsére a tempó nem ugrott hirtelen túl nagyokat és a pelyhesek száma sem lett zavaróan sok. Néha a legrosszabb helyen bukkantak fel, de szerinte, szuper pontszámokat érhettek el.
A feladat végével kicsattanó jó kedvel ugrált körbe, hogy mindenkivel pacsizhasson.
- Egy nagy csillagos ölelést, mert hihetetlen jók voltunk! – Tartotta a csapat felé a karjait. - Ryuu chan, te sem maradhatsz ki! – Integetett, hogy csatlakozzon.

[Hoshi Ryohei]

Visszafogtam a morgásom továbbra is. Főleg, hogy megint színt váltottunk Elsőre ugrottam a cilinderbe, mert nem tudtam, hogy mi fog a másik oldalon várni minket. Aztán csak hitetlenkedve húztam el a szám, amikor megláttam, hogy ki várt a következő megállóban. Ki is akartam kérdezni az igen csak elnyulasodott kiscirmost, de meg kellett várnom, hogy Ruka~chan elengedje. Felvont szemöldökkel szemléltem a jelenetet, majd suhant át a képemen egy sunyi tigris vigyor, de kivártam a soromat.  Legalábbis ez volt a szándékom egész addig, míg a Húgom, és Ancit nem támadta be. Erre szolidan rángatózó szemöldökkel akartam elrúgni mellőlük, egy szépen kivitelezett félköríves rúgással, majd kaptam fel az első kezem ügyébe kerülő tárgyat (nevezetesen egy széket), és hajítottam, természetesen pontos célzást követően a gyereknek. Elkapta, és hanyag mozdulattal ült rá, mint aki jól végezte a dolgát. Ez volt az a pillanat, amikor úgy döntöttem, hogy itt az ideje a kikérdezésnek.
   -Mi folyik itt? Hogy kerültél ide? Vagy hogy raboltak el?  - a válaszától nem lettünk előrébb. Neki se volt több fogalma arról, hogy mi folyik körülöttünk, mint nekünk. Eszement óriás szárnyas, meg nem tudunk haza menni. Arról nem is beszélve, hogy közben bezsebeltem egy kosár tojást is. Azért feltűnt, hogy az eddigi alakokat vagy ismertem, vagy ismerősök ismerősei voltak! Nagyon finoman és úriember módjára ajánlom nekik, hogy Mikro Mókus egyik következő pályán se várjon minket! Gondolatba se mentem végig a listámon, hogy azért a húzásukért mit is kapnának. Bár nem csak én kongattam volna le őket. Úgy sejtettem, hogy a Sárkányok Legkisebbike sem hagyná annyiba a dolgot. Előszeretettel rúgna, harapna, karmolna, meg hajigálná le őket mindennel, ami épp a kezébe kerül.
Arra pislantottam csak fel, hogy Anci nagy szorgalmasan simogatta a homlokom. Kellett pár pillanat, hogy leessen, épp a ráncokat próbálta meg kivasalni. Pár pillanatig pislogtam rá nagy szemekkel, majd megenyhülve elmosolyodtam.
Az előkerülő játékokra szusszantam egy nagyot. Anci és Ruka~chan egyből befoglalták a táncparkettet.  Arra már csak elnyomtam egy mosolyt, hogy Hugival mind a ketten ugyan azt néztük ki magunknak. 
-Yui-chan! - lestem a másik lány irányába - Ismered azt a játékot? Menni fog?- vártam megerősítésre, hogy a fejbekólintós játék is haladni fog, miközben már a furi játék fegyót forgattam a kezembe.  Jóval könnyebb volt, mint amikhez szokva voltam. Ráadásul nem adtak mellé tárat, és még csak nem is úgy működött. Anciék neki láttak táncolni, mi meg Hugival elkezdtük a csibe vadászatot. Első lövés után morrantam fel, mert nem rúgott vissza a fegyó. Márpedig egy rendes 9mm~is is már visszarúgott kicsit. Ez meg semmi.  Kellett pár lövés, hogy hozzá szokjak ehhez a felálláshoz. Vagyis szégyenszemre elpuskáztam néhány csibét. De utána belevetettem magam a csirkeirtásba. Amolyan katona stíl módjára lődöztem le a célpontokat.
- Ez legalább jó dolog ebben az egész felfordulásban! - mondtam közben Nono~channak. Lényegesen sokat könnyített a pályán, hogy tudtam, se hátba, se seggen nem fognak lőni -Legalább játszunk egy közöset. Innentől nem menekülsz ilyen téren! -vigyorogtam rá bátorítóan. Legalábbis annak szántam.  Ahogy végeztünk, vigyorogva öleltem körbe a népet, majd lestem el a hirig kislány irányába.
-Yui~chan, te hogy állsz?-kérdeztem.

[Uruwashi Yui]

Egy újabb cilinderhez újabb helyszín társul. A színpad új köntöst ölt magára, és hipp hopp már is minden díszlet a helyére kerül, ezúttal egy játékterem képében. Tovább kezdek agyalni a dimenziós elméletemen. Kétségkívül, hogy mivel a képességeimet nem tudom használni, érzékelni sem tudom a többieket, abban biztos vagyok mind az, amit látunk, mind az, amit tapasztalunk, ami érzünk, csupán képzeletünk szüleménye lehet. Egyszerűen lehetetlen lenne, ha valós környezetben leblokkolná valaki a képességeimet úgy, hogy előtte nem éreztem senkit a közelemben. Újfent előveszem a noteszemet, vele együtt a tollamat, és felírom a további észrevételeimet, és kiegészítem az elméletemet, majd leírom megerősítésként a feladatomat. Találni egy rést bármi áron! Nincs vesztegetni való időm! Elhelyezem a noteszemet vissza a zsebembe, majd csak azután veszem észre hogy valami bugyuta, divat bolondságba estem bele, amit a korosztályom „selfiként” emleget. Micsoda pazarlás… a telefon kommunikációra való nem valami idétlen képkészítésre… várjunk csak. Van térerő esetleg? Ha szólnék apámnak, be tudná mérni merre, lehetek? Végül elvetem ezt az ötletet több szempontból is. Az első hogy mivel valószínűleg egy másik dimenzióban vagyunk, nem tudnák érzékelni merre lehetnék, hisz eleve az a lényege, hogy egy élőlényt olyan helyre zárjunk ahol nincs menekvés, ergo senki nem találna ránk. Csak is egy megoldás van. Az áldozatnak kell rájönnie ketrecének kulcsának rejtekhelyére, amit maga a rés esetleg egy pecsét fogja megtestesíteni. Jó lesz körülnéznem a helyiségben pecsét után. De csak akkor mikor a játéknak vége. Ryo sensei eközben… hát nem senseihez méltó viselkedést produkált le a csapat előtt. Mondhatnom sem kell… primitívség volt részéről, senseihez képest… végül közös döntés… ha fogalmazhatok így végül rám hárult a feladat, hogy a nyuszi füles játékban helyt álljak.
- Természetesen ismerem. Voltam már vidámparkban és láttam már hasonlót. De csak látásból ismerem sose játszottam vele. Nem nagyon vonzanak az efféle játékszerek. Számomra a művészetek sokkal szórakoztatóbbak. Mint például Shakespear művei. Vagy esetleg Machiavelli. Mai napig tiszteletem, képességét és tudását.
Válaszoltam a senseinek majd a játékgép elé indultam és szerencsét próbálva igyekszem helytállni. Sajnos mivel rutinom nincsen, sok hibát vétek, ami nem jellemző rám nézve, így egy kicsit szégyellem is a teljesítményemet. De aztán végül túljutok az érzéseimen, hiszen tudom jól, hiába vagyok boszorkány, és az emberektől eltérő lény, mindenből nem lehetek kiváló. Legalább egy dolgot betudhatok gyengeségeim közé. Remélhetőleg a tojásnak nem fog baja esni! Azért igyekszem, mimnél több nyuszit alaposan fejbe kólintani amennyire csak képességeim engedik.
- Hát… nem ez lesz életem legkiválóbb eredménye, de megtettem mindent, amit tudtam most.
Ismerem be Ryo senseinek gyengéségemet. Amint végeztem, teszek egy kis kitérőt, még mielőtt visszaérnék a többiekhez. Alaposan megnézem a dolgokat itt a játékteremben. Végig mérem a kezeimmel a legtöbb gépet, a falakat pecsét és rés után kutatva. De sajnos kevés eredménnyel. Úgy néz ki az illető, aki megszervezte ezt a játékot számított arra, hogy boszorkány is lesz a jelenlévők között. De nem fog túljárni az eszemen! Biztos vagyok, benne meg fogom találni a rést, vagy a pecsétet! Valahol hibáznia kellet a készítőnek. És én meg fogom találni! Előveszem, a noteszemet majd leírom észrevételemet, ezután visszamegyek a többiekhez. Kihasználva a helyzetet hogy sokan vagyunk, egy alkalmas pillanatban elkapom a drága tapsifülesnek kinéző fiút, egy kis csevejre. Olyan halkan beszélek hozzá, hogy lehetőleg a többiek ne hallják meg. Majd amint végeztem a kicsi dolgommal, várok a következő színpad megjelenésére…

(click to show/hide)

A tapsifüles férfi mellé, leülök majd amint úgy láttam, hogy a többiek éppen nem ide figyelnek, elővettem a boszorkány énemet, és lehetőleg olyan szemekkel néztem az illetőre, mint amikor éppen átkot készülnék szórni ellenségemre. Ezután felállok, majd közel sétálok hozzá, és közel hajolva a fülébe kezdem suttogni mondandómat.
- Ügyes kis játékot hoztatok össze a társaddal…. vagy ez lehet a te műved? Mindegy is… a lényeg elismerem, hogy szépen összehoztátok… csak hogy. Elrabolni másokat nem éppen szép dolog főképp, ha azt mágiával teszik. Nem fogok kertelni itt neked. Én jól ismerem a mágiát, magam is használója vagyok. Szóval, íme, az ajánlatom. Áruld el nekem szépen, ki itt az igazi felelős… hol találom, hol lakik, és esetleg nem fogok szólni senkinek, sőt abbahagyom a kutatásomat a rés után, amit hagytatok, vagy fogom magam és szabotálni fogom a drágalátos játékot, amit terveztetek, sőt az egész dimenziót ripityára fogom törni, és a drágalátos fajtársaim olyan átkot fognak rád szórni, hogy végül azt fogod kívánni magadnak bár meghalhatnál végre… szóval? Csak egy nevet mondj… meg egy lakcímet. Egyszerű a dolog… ha segítesz én is segíthetek neked. Valóra válthatom akár… a legnagyobb kívánságaidat is…. képes vagyok rá….
Természetesen füllentek arról, hogy valóra váltom a kívánságait, de igyekszem ezt olyan hihetően előadni, hogy végül rákapjon a horogra. Mivel fiúval van dolgom így a hangsúlyomat is úgy használtam felé, ahogyan egy szép nő megpróbálja elcsábítani a kiszemelt áldozatát….

[Hoshi Sen Nozomi]

  Köszönöm az IC-ket Nikkának és Chicchannak! :3

  Nem hittem volna, hogy a túlsúly probléma után a magasságtól való félelmemmel is szembe kell néznem. Az aranyos nyuszi-fiú unszolására másztam meg remegő tagokkal a létrát. Erősen mantráztam magamban, hogy ne nézzek le semmiképpen sem. Az ugródeszkán mégis gyökereket vertem és nem akarództam leugrani. Umi-jii kérdésére remegő hanggal mondtam igent. Umi-jii olyan bátor! – lenyűgözve kapaszkodtam belé, mikor elrugaszkodtunk a deszkáról. Szerettem volna dicséretemet hangosan is kimondani neki, de csak rettegő sikítás hagyta el a számat, ahogy közeledtünk a feketeség felé. Reméltem, hogy azért tényleg puhára érkezünk majd!
  Sápadtan, remegő kezekkel fosztottam a gumicukros zacskó tartalmát az új helyen. El se hittem, hogy túléltük azt a zuhanást! Próbáltam leplezni mennyire ijesztő volt számomra az előbbi, mikor körbekínáltam többieket a gumicukor maradékával. Viszont a zacskó körtáncot járt a kezemben, arcomra pedig igyekeztem halovány mosolyt erőltetni. 
  Döbbenten pislogtam bele a kamerába, nem számítottam selfiere, még kevésbé Ryuu-kunra, mikor mellé léptem, hogy őt is megkínáljam. Csak ekkor tűnt fel, hogy eggyel többen vagyunk!
  – Wáááh! Ryo-kun, pont tele volt a szám! Csináljunk másikat, lécci – nyafogtam fel. Meg a fotó! Nem számítottam rá, tuti nagyon bugyuta arcot vághatok rajta… Remélem, ezt nem akarja feltölteni a netre, mert az picikét kínos lenne!
  – Persze, hogy lehet, húgi! – Hirtelen nem értettem a megnevezést. Meglepetten vizslattam, miként kekeckedik éppen Ryo-niivel.
  – Mármint Ryuu-kun... – javítottam ki magamat kissé zavartan.
  – Nem fázol ebben a ruhában? Nem kéred a kardigánomat? – utólag jutott csak eszembe, Ryuu-kunra lehet, hogy picit kicsi lenne a ruhám.
  – Elvegyem a húgocskám ruháját! Soha! – összébb húzta rajtam a felsőt, amit lelkesen felajánlottam neki. – Maradjon csak rajtad! Engem fűt a testvéri szeretet! *-* – aggódó pillantással bólintottam, hogy rendben van, majd nyomtam a kezébe a maradék zacskó gumicukrot (fájó szívvel ugyan, de a túlsúly… T-T), hogy akkor egyen rendesen, mert az tuti melegen tartja.
  – Ryo-nii, megfogod egy kicsit a kosarat? – kértem meg erre a székes incidens után, hogy tudjak fotót készíteni Ryuu-kunról… vagy Ryuu-niiről? Még mindig nem értettem miért hugizik.
  Végigvizslattam a játékfelhozatalon. Néha beugrottak a jövővel kapcsolatban olyan képek, ahol tudtam lőni. Emiatt pedig úgy gondoltam, hogy tuti menni fog a játék! Ráadásul örömmel segítettem volna Umi-jiinek és Ruka-channak!
  – Én lőni szeretnék! – jelentettem ki felbátorodva, mikor odasomfordáltam a játékhoz. Miután lelkesen beálltam a táncpad mögé, kezembe vettem az ahhoz járó fegyvert, melynek helyes tartását Ryo-niitől lestem el. Merthogy azokban az emlékekben a fegyver, ami a kezemben volt az nem egészen nézett ki!
  Aztán különböző problémákkal kellett szembenéznem. Először is a kezem ragadt a fegyver markolatán gumicukor habzsolása után. Utána pedig hangosan nyüszítettem fel, amikor megláttam, hogy miket kell lövöldöznünk.
  – De aranyosak! – hatódtam meg a csibéket látva. Hogy lett volna merszem bántani ilyen édes kisállatokat? – Ryo-nii, nem vihetjük haza őket inkább? – kérdeztem félszegen. Hosszas gondolkodással levonta, hogy valószínűleg a korábbi csirke-kacsa kémei. Elhűltem a spekulációra, ez nekem eszembe se jutott! Hamar meggyőzött azzal, hogy lőjek a csibékre (eléggé fájó szívvel ugyan), hogy megkönnyítsem Ruka-chan és Umi-jii táncát. De sajnos gyakran lőttem mellé, mert nem tudtam túllépni az aranyosságukon vagy éppen a táncon ragadt meg a tekintetem. Noha igyekeztem, hogy ne Ryo-niire maradjon az egész feladat!
  – Ryuu-nii, vigyázz a csibékkel, mert kémek! – figyelmeztetem, mielőtt elkerülnénk az újabb furcsa helyre. Tényleg, amúgy Ryo... izé... Ryuu-nii mit is keresett itt?

[Aoyama Ruka]

Asszem, enyhén sokkos állapotban sikerült landolnom az új helyen. Még szerencse, itt voltak ezek a színes babzsákfotelek, másképp igen csúnyán bevertem volna a puhábbik felemet. T-T Azért így is fájt a landolás, úgyhogy kicsit nyekkenve állok fel. És nézek szembe az ismerős látvánnyal. A törcsikhez képest most egészen fel van öltözve... Állj!
– Ryuu-kun! – ugrok azonnal a nyakába örömömben, meg sem várva, hogy a többiek befussanak. Itt most élet-halál kérdésről van szó! – Hol vagyunk? Miért vagy felöltözve? … Várj, le ne vetkőzz! O///O”” – beszélek itt hülyeségeket, nem ezt akartam kérdezni. Gyorsan elő is kapom a mobilom, hogy megmutathassam neki a rút selfit. – Miért nem szóltál, hogy így elhíztam? T____T – nagy letargiámban fel sem tűnik, hogy párszor megemelget, a dicséret pedig nagyon jól esik, csak egy a bökkenő... – De... a tükör nem hazudik T___T – motyogom magam elé a szomorú tényeket. A válaszra, miszerint ez a példány biztosan, csak elhúzom a szám, mert nem látta a tükröket... Úram isten, remélem, az orrom nem dagadt be annyira, mint amit az a tükör mutatott! Erről hamarosan meg is győződhetek a selfin, amit Ryuu-kun készít a teljes csopiról.
– Oh, selfizni is lehet? Umi-san, cserélünk hajpántot? Adok Hello Kittyt a nyuszifülekért *-* – ajánlom fel sebtében, mert mégiscsak jobban passzolna, ha olyan képeket csinálnánk, amin hasonló fülecskékkel feszítünk. Amint megkapom a nyuszis hajpántokat, visszaállok Ryuu-kun mellé és Nono-channal együtt is lövünk pár képet. Mivel Ryuu-kun már pattog is tovább, Nono-chan vállára teszem a kezemet.
– Ne aggódj, otthon ennél kevesebben flangál – szerintem ha az egy szál törcsiben nem fázik meg, ebben a szerelésben sem fog. – Úúú, fotózhatok? *____* – kapom el a zseniális pillanatot, mikor is Umi-san dedikálja Ryuu-kunt. Ezt le kell fotózni, mármint a jelenetet, meg az aláírást is. Aztán hátrébb lépek, ne legyek útban a reppenő széknek, de erről már videót gyártok! Minden másodperce kincs!
– Majd én! Ezt én is imádom – pattanok azonnal Umi-san mellé, amint a játékokra kerül a sor. A tánc az egyetlen, amitől nem akarok három perc után meghalni. Kár, hogy ilyen gép nincs tornaórán. – Miénk lesz a legmagasabb high score, Dance Seiya Partner! – fogom meg elszántan Umi-san kezeit, majd elhelyezkedem a saját gépemen középen.
Egész jó zene szól, és a nyilakat is egész jól lehet követni. Azért mindjárt az elején sikerül mellé lépnem, de sebaj, lesz ez még jobb is! Az első csibe megjelenése egy kicsit bekavar megint, de szerencsére pont idejében lépek a megfelelő nyílra. Nono-chan és Sensei nagyon jók a csibe-vadászatban, bólogatok is Umi-san dicséretére, mert így van. Nekik hála nem szaporodnak el annyira, hogy bezavarjanak a játékba, így még akkor is le lehet követni, melyik nyíl jön, ha véletlenül épp betévelyedne elé egy-egy.
– Ryuu-kun, nem szállsz be? – kérdezem nevetve tánc közben, bár azért ha még sokáig csinálni kell, akkor el fogok fáradni. De egyelőre bírom. Azért örülök, ő is csatlakozik, még akkor is, ha nem játékos módban, de azt hiszem, nem most fogom kritizálni. Kezdenem kell komolyan odafigyelnem a légzésemre. Fárasztó azért ez az edzés.
– Huh... Ilyen kell otthonra! – foglalom össze a játék végén a véleményemet, majd Ryuu-kunt karon fogva megyek a csopiölelésre. – Ugye majd otthon képeket cserélünk? Csinálhatok montázst, ugye? *____* – Ezt még tudnom kell a következő kör előtt! Azért csatlakozok a többiekhez pár fotóval megünnepelni a pontszámunkat, mielőtt még mennünk kellene.

IC-ket köszönöm a mesélőnek *__*

[Abarai Renji]

KÖR VÉGE!

A játékmester boldog végre megpróbálták megvesztegetni!*-* Jár a keksz, bár nem Shiki nagyNé csomagjából!

Hamarosan érkezik a következő megmérettetés! A következő játékmesteri post-ot az Emberek Világában található Naruki Post-nál keressétek!