Szerző Téma: Üdvözlés  (Megtekintve 655 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Urufu Yashuhiro

Shinigami

11. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 750 / 45 000

Hozzászólások: 66

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 26 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Vérvörös

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Kapcsolat cimke:
Eljegyezve

Kivel áll kapcsolatban?:
Zenko Sakura

Mottó:
私 の 家族 の ために! (Watashi no kazoku no tameni! | A családomért!)

Post szín:
alap, #c1c2bd, #4f6fb0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Üdvözlés
« Dátum: 2017. Nov. 05, 23:13:04 »
"Sokféle fájdalom van, egyik erősebb, másik gyengébb. A sebek fájnak, azokat ismerem, tudom, hogyan kezeljem. A düh, mikor perzsel, az is ismerem, a részem, és tudom hogyan viseljem. Veszteség felett is éreztem már fájdalmat, de ekkorát, mint azóta sose, de a legrosszabb, hogy én magam okoztam, az én hibám. Fáj, hogy élnem kell, míg ő már nem él, ő is ezt érezhette akkor? Talán valami hasonlót, akkor nem ő ölt meg, mint én őt."
Amíg megírtam és leadtam a kérelmemet, minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne remegjen a kezem vagy ne sírjam el magam addig. Szűkszavú magyarázatot adtam, hogy miért, már nem volt helyem a sanbantaiban. Áthelyezésemet engedélyezték, ahogy ezt megtudtam, azonnal indultam, hogy az új kapitányommal beszéljek. Ő olyan személy, aki biztosan bírni fogja a kardok nyelvét. Ahogy az új, vagyis régi osztagom felé tartottam csak helyszíneket tudtam keresni a fejemben, hogy hol is köszönthetném régi osztagtársamat, az új kenpachit. Nem rendes kihívást akartam felé intézni, de a nagy, gyülekezőtér pont megfelelő méretekkel rendelkezett, hogy megküzdjek vele, no meg, hogyha nem lett áthelyezve, akkor még mindig a főépület előtt helyezkedik el, s onnan könnyű szóban szólni, hogy megérkezett a régi újonc.
Az új osztagtársaim mellett öles, kérlelhetetlen léptekkel haladtam el, s csak a gyülekező tér közepén álltam meg. Fújtattam néhányat, hiszen majdhogynem futottam idáig, kisvártatva lassú léptekkel megindultam az épület felé, ahol véleményem szerint tartózkodhatott - AIKAWA CHIYO! - Teli torokból üvöltöttem, s dühöm miatt torzabban, mintha ő rá haragudnék, de nem, magamra haragszom. - AIKAWA-TAICHOU! - Reméltem, hogy hamarabb jelenik meg, mint az osztag többi része, nem akartam feltétlenül 200 shinigami előtt megküzdeni vele. Viszont attól még nem komolytalan volt a szándékom, tényleg meg akartam küzdeni vele, de nem a kenpachi címért, csupán ezt akartam, s ezt a shikai feloldásommal is jelezni kívántam az új kapitányomnak. - MEG AKAROK KÜZDENI VELED, TAICHOU! KUICHIGIRE, OHKAMIOTOKO!1 - A tér harmadánál állapodtam meg, s vártam érkeztét. A vér a fülemben lüktetett, éreztem, hogy a szívem zakatolt, kissé zihált volt a lélegzetvételem, de így is füleltem, egy lépés zajára, egy penge suttogására, egy új szagra, bármire, hogy azonnal reagálhassak a képességeimhez mérhető leggyorsabb kitéréssel, félrehajolással vagy penge félrevezetéssel, hogy könyökkel állapíthassam meg, hogy mennyire kemény az új kapitányom, már hogyha a felkérésemre azonnali támadással reagálna.
 - Nem akarom a rangodat. - Közöltem vele amint volt rá lehetőségem, hogy aztán átadhassam magam a bennem tomboló dühnek, s fejemben csak az futott át, hogy "talán így sikerül csökkentenem valamennyire, úgy, hogy rajtam kívül senkinek se fog baja esni." - To no Kyoran hokou shiro! Kyousei no Kyoran!2 - Az átkomat aktiváló parancs elhangzása után vöröses lett az aurám is és nem csak a látó világom, és ebben a pillanatban egy csapást indítok a fejem fölül, s ha kell a közelébe shunpozok, hogy kardtávolságban legyek.

(click to show/hide)
(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2017. Nov. 21, 21:27:41 írta Urufu Yashuhiro »
(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Üdvözlés
« Válasz #1 Dátum: 2017. Nov. 10, 13:20:41 »
Kontrolláltam a légzésem, míg kiürítettem az elmém. Néha az emberek nem is tudják, főleg akik még sosem próbálták, hogy milyen nehéz is lehet nem gondolkodni. Vettem egy mély lélegzetet, mielőtt a Belső Világom kapuján beléptem volna. A jól ismert környezet fogadott. Kellemes, kora esti félhomály. A démon bagázs, épp az új társukat itatták. Gin~chant és Kei~chant is beleértve. Halkan sétáltam picit távolabb tőlük, de még a tisztásra. Lecsüccsentem a csupasz földre. Nem akartam inni vagy hasonlók. Csak figyelni őket szótlanul. Igazán díszes társaság volt. De most kellett a jelenlétük a lelkemnek. Ők már az a kategória voltak, hogy hiányérzetem lett volna a démonjaim nélkül. Megszelídítettem őket, a részeim voltak. Velük együtt voltam csak az, aki voltam. És szerettem önmagam lenni, minden baj ellenére is. Most sem hagyták, hogy túl sokáig üljek elhúzódva. Szép óvatosan körém telepedtek, míg el voltam gondolkodva, és egyszerre csak azt vettem észre, hogy Eiji~től kapott kis démonka az ölembe tornázta fel magát, a többiek meg szakés csészét nyomtak a kezembe, és már töltötték is meg őket. Az egész hangulat, a levegő láng youkai~ok, mind nyugtatólag hatottak rám. Már-már idillinek nevezhető pihenésemből Hikaru~chan hangja riasztott fel. Az első amit megéreztem, hogy aggódott, félt, és fel volt dúlva.  Ennyi elég is volt, egyből az okot keressem. Nem kellett rákérdeznem. Ahogy meglátta, hogy nyitva volt a szemem, egyből mondta is. Szinte hadarta, annyira nyugtalan volt. Végül csak sikerült elérnem, hogy megnyugodjon, és elmondja úgy is, megértsem a bajt. Mint kiderült, egy alak érkezett az osztag területére, akit még nem ismer, és ráadásképp félelmetesen is viselkedik! Arra a kérdésemre, hogy ez az ijesztő alak merre is lézeng, a gyülekező teret kaptam válaszként. Nem kellett hozzá sok idő, hogy magam is meghalljam, hogy utánam kiáltozik. A hangját is felismertem. Elég nyilvánvalóvá vált a helyzet, így magamhoz vettem Gin~chant, és elindultam a kihívóm fogadására.
Ha pontos információim nem is voltak, mi történt, a veszteségekkel jómagam is szembesültem. Már rögtön kezdésnek az öcsém állapotát felemlítve. Kimért, de nyugodt léptekkel mentem a tér szélére. Már szép számmal gyűltek össze az emberek. Nem zavart a jelenlétük, míg nem voltak láb alatt. A hagyomány szerint is legalább kétszázan jelen kellett, hogy legyenek egy ilyen nyilvános kihívásnál. Noha nem értettem a motivációját Yashuhiro~channak. Jelen pillanatban picit sem viselkedett szamurájként. Értettem, hogy elveszítette azt, akit mindennél jobban szerethetett. Azt is tudtam, hogy ilyenkor a harc mennyire szükséges tud lenni az embernek. Ennyit értettem. Ezen felül viszont nem értettem a megmozdulásért. Küzdöttem már én is elkeseredésből, gyászból, haragból, de mostani ellenfelem, noha nem sűrűn láttam még harcolni, mégis meg merem kockáztatni, hogy kivetkőzött önmagából. Ezt pedig egy harcművész, és egy szamuráj nem engedheti meg magának.  Ha megpróbálja rajtam levezetni a fájdalmát, ha megpróbál harccal felül emelgetni azon a mindent szétszaggató belső fájdalmon, amit egy ilyen veszteség okozhatott neki, akkor is úgy éreztem, valahol félre siklott nagyon erősen. Némán álltam a gyülekező tér szélén. Egyelőre nem szándékoztam mozdulni, hisz nem én voltam a kihívó fél.
Felvontam némán a szemöldököm arra a kijelentésére, hogy nem igényli a rangomat. Attól a pillanattól kezdve, hogy ilyen jelenetet kreált, ez már túlmutatott azon, hogy mit akar, és mit nem. Nem is rejtettem ezt véka alá. Amint képes volt rá, hogy végig hallgasson, megszólaltam.
   -Urufu Yashuhiro! A tizenegyedik osztag kapitányaként elfogadtam a kihívásodat. Mint látod, megjelent kétszáz tiszt szemtanúnak. Azt hiszem innentől kezdve, már lényegtelen, hogy kívánod a rangomat, vagy miért is érkezett ez a kihívás a részedről. Ebben az osztagban minden tettnek következménye van, amit az elkövetőnek viselnie kell. Remélem érted, hogy miről is beszélek! - kérdeztem egyenes háttal, látszólag nyugodtan. Ám szörnyű csaták edzettek meg, szóval koránt sem voltam ilyen felkészületlen. A nyugodt testtartásom mögött végig ugrásra készen álltam. Viszont magamtól nem támadtam. Nem én voltam a kihívó fél, vagyis neki kellett az első lépést megtennie.  Némán elemeztem a helyzetet. Látható volt a felindulása, nem is rejtette véka alá. Az a furcsa aura pedig még különösebbé tették ezt az egészet. Ott volt Dodomeki~san a környékemen, ha szükségem lenne rá, ám egyelőre nem kívántam használni. Sem őt, sem Gingitsune~t. A látottak alapján, úgy tippeltem, hogy yang harcmodort fog bevetni ellenem. Reméltem, hogy a felindultsága nem olyan mérvű, hogy szétszórt legyen, és kapkodjon. Az kérdés sem volt, hogy az önuralmán sokat kell még csiszolnia. Ahogy azt is ideje volt elkezdenie tanulni, hogy a tetteinek a következményei a saját nyakába fognak visszahullani. Az illatából éreztem a totális elkeseredést, és önvádat egyaránt. Elnyomtam egy sóhajt. Jó kérdés volt, hogy ha most megküzdünk egymással, az bármit is fog~e az állapotán változtatni. Ha megkockáztathattam ilyen kijelentéseket, azt mondtam volna, hogy frissen volt aprós darabokra törve a lelke. Minden esetre az első támadásait kérdés nélkül puszta kézzel akartam védeni. Fel akartam térképezni az ellenfelemet.  Vele ellentétben, belőlem még a vérszomj sem áradt. Tökéletesen elzártam, minden érzésemmel egyetemben. Helyette a hűvös, ám gyakorlati logika vette át az irányítást. Nem szándékoztam visszafogni magam, nem voltam ilyen modortalan. Még akkor sem, ha nem engedtem egyelőre fel a gyűrűm, ami visszafogta az erőmet. Nem szándékoztam mindent bevetni a legelső pillanattól.



(click to show/hide)

Karakterlap

Urufu Yashuhiro

Shinigami

11. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 750 / 45 000

Hozzászólások: 66

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 26 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Vérvörös

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Kapcsolat cimke:
Eljegyezve

Kivel áll kapcsolatban?:
Zenko Sakura

Mottó:
私 の 家族 の ために! (Watashi no kazoku no tameni! | A családomért!)

Post szín:
alap, #c1c2bd, #4f6fb0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Üdvözlés
« Válasz #2 Dátum: 2017. Nov. 21, 23:14:33 »
Túl sok a kíváncsiskodó, túl sokan gyűltek össze, amerre tekintettem shinigamit láttam, méghozzá 11-eseket. Fanyar grimasz suhant át arcomon, nem akartam, hogy közönségünk is legyen, de igen, rossz volt a kihívás módja ehhez, túl hangos voltam. Viszont a csatazajra úgy is ide tódultak volna előbb vagy utóbb. Túl sok a kíváncsiskodó, hát jó, lássák az átkom, nézzék a fájdalmam, érezzék, hogyan dühöngök.
 - Lényegtelen! – Mordultam rá. Hogy értem-e, mire céloz ezzel ugyan úgy lényegtelen volt már, ahogy az, hogy ez egy kenpachi címért való kihívás, vagy más a célja. Megtörtént, nézőink is akadtak. Az a sok szem, mind engem nézett, éreztem. Veszett állatnak látnak. Láthatták, ahogy ez a habzószájú jövevény a kapitányuk elé termett, hogy oda shunpoztam minden erő visszafogás nélkül, és egy fentről indított csapással belekezdtem egy csapássorozatba.
Fentről indult, méghozzá hatalmas erővel. Ennek a lendületét egy határozott lábmozdulattal forgásba vittem, hogy így erőt és gyorsaságot nyerjek, s egy jobb lentről indított bal felfelé haránt vágásba vigyem át. Masszívan előre léptem egyet ezt követően, hogy vállammal taszítsak egyet rajta, közben a karomat az oldalamhoz engedtem, hogy a vállöklelést követően azonnal bal irányból egy vízszintes, egykezes csapást indítsak a kapitányra. Hiba volt, még így elborultan is észrevettem, hogy micsoda remek céltáblát csináltam a felsőtestemből, s ostoba, öntelt vagy lassú az, aki egy ilyet nem használna ki. Tudtam, hogy ő egyik se, hiszen egy ostoba nem lehet kenpachi, nem úgy viselkedett, mint aki el lenne szállva magátó, és mivel az előbbi támadásaimat is védte, szóval lassú sem volt hozzám képest, bár többet vártam tőle.
A kardom már nem volt előttem, mikor észleltem, mekkora hibát követtem el. Felülről indított csapásokat akartam ezután indítani, de lassú voltam ehhez, éreztem, a mellkasomon a nyomást, ahova egy ököl bármikor érkezhetett, de még nem volt veszve a helyzetem. Shunpoval elugrottam, méghozzá mögé, de közben egy utóképet hagytam előtte, ami még nem volt tökéletes, de már közel jártam, hogy az utsusemi1 technikám jól működjön.
 - Ne merd visszafogni magad, Chiyo! – Kiáltottam, miután a bal kezemmel alkalmazott tesshou2 technikával igyekeztem megállapítani, mennyire törékeny a háta az új kapitánynőmnek. Nem éreztem semmi fenyegetőt se felőle, még akkora erőt se, mikor még egyszerű osztagtársak voltunk. Valahonnan a ködös, szaké gőzös múltból felrémlett, hogy még akkor is nagyobb erőt sugárzott, mint most. Ezt sértésnek éreztem, mintha csak egy hisztis kiskölyök volnék, akinek fáj a térde, mert elesett, és ezért össze-vissza csapkod, és bűnbakot keres. Én tudtam, hogy ki a hibás a fájdalmamért, hogy ki miatt marja az egészemet az üresség, és ki miatt égeti ereimet a düh, ezt a személyt Urufu Yashuhironak nevezik.
Újra két kézre fogtam kardom készen arra, hogy újabb csapások sorát zúdítsam az ekkor már remélhetőleg önmagát már kevésbé visszafogó kenpachira. Bár ez a sorozat még kevesebb védelmet nyújtott az ellencsapások ellen, de úgy számoltam, hogy a fej fölül indított, folyamatosan érkező erőteljes csapások eléggé el fogják vonni a figyelmét, hogy ne támadjon vissza, vagy hogyha támadna, akkor azt megakadályozza. Nem mind pontosan függőlegesen hullott kapitányom felé, hanem kis szöget bezárva valamennyire haránt irányból is.
(click to show/hide)
(click to show/hide)
(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Üdvözlés
« Válasz #3 Dátum: 2017. Dec. 24, 09:50:55 »
Jó kérdés volt, hogy vajon kivetkezett önmagából, hogy ilyen szinten állt, mint harcos? Eleddig még nem láttam a férfit ténylegesen harc közben, de jóval megfontoltabbnak tűnt, amikor találkoztunk.  Talán pont ezért is volt szomorú, hogy most ilyen állapotban volt itt előttem. Ez azonban nem változtatott azon a tényen, hogy kihívott, és jelen pillanatban kapitányként sértegetett.  Magán emberként nem vettem volna fel, de most nem csak rólam volt szó. Az egész osztagról is, ahova pedig elvileg helyeztette magát. Már megkaptam róla a papírokat. Így pedig nem engedtem meg a hasonló hangnemet saját magammal szemben sem! Megvártam, hogy ő támadjon, ha már ő volt a kihívó fél. Meggondolatlanul támadott. Egyelőre nem vontam ki a kardomat, sem védekezésre, sem támadásra. Egyszerűen ellépdeltem a támadásai elől, épp annyira, hogy pár centivel előttem suhanjon mindig el a pengéjének a hegye.  Az utókép hátrahagyására felvontam a szemöldököm. Hagyni akartam egyelőre, hogy had tombolja ki magát. És lássuk be, még ez a technikája sem volt tökéletes, bár sejtetni engedte, hogy milyen sebességre számolhatok tőle. Vele ellentétben továbbra sem rohantam minden lehetőség után, hogy visszaüthessek. Egyelőre csak felmértem az ellenfelemet. Épp nem voltam olyan állapotban, hogy sóhajtsak, amikor még rám is lett rivallva, hogy ne fogjam vissza magam. Erre már nyilvánvalóvá vált, hogy rajtam akarja a korábbi veszteségeit levezetni. Ha jól sejtettem, a halált is szívesen fogadná. Ám ez nem az a féle állapot volt, amit a bushido szerint el kell érnünk. Itt inkább éreztem, hogy célja volt a halál. Vagyis, úgy kellett eljárnom, hogy ezt ne kaphassa meg. Halál nélkül legyőzni a másikat… nem könnyítette meg a dolgom. Főleg úgy, hogy nem foglalkozott azzal, hogy védje magát.
   -Tudom mi történt -olyan hangerővel beszéltem, hogy csak ő hallhatta, a többiek nem. -Ha a halálban keresed a feloldozást a saját bűntudatod alól, akkor nem jó helyre jöttél! - tippeltem csak, de valamiért erős volt a gyanú bennem. És érdekelt, hogy miként reagál arra, amit beszélek.  Közben, hátráltam pár lépést, és kifeszített tenyérrel, néhány vágást indítottam meg irányába a levegőbe*. Kellően távol ahhoz, hogy ne ejtsek rajta halálos sérülést, de azért megérezze, ha valahogy nem tér ki a légpengék elől. Annyira azért nem fogtam vissza magam, hogy ne okozzanak komolyabb sérüléseket, noha az életére gondosan vigyáztam, még ebben a helyzetben is.
   -Áruld el nekem, mi fog történni, ha legyőzöl, vagy ha én megöllek téged? - kérdeztem közben, újfent olyan hangerővel, hogy köztünk maradjon a kérdés. -Ne felejtsd el, hogy ez itt a tizenegyedik osztag, és mint a kapitánya, rám valamivel másabb törvények vonatkoznak, mint a Gotei többi részére! -emlékeztettem, hogy egy ilyen kihívás bármikor lehet halálos kimenetelű, ami nem ütközik törvénybe, elvégre ez a hagyomány, egyedül ebben az osztagban. Bár nem gondoltam, hogy erre játszott volna, ettől függetlenül nem akartam hamis illúziókba ringatni. Mindeközben hagytam, hogy a bennem élő egyik yurei részben megszálljon**. Nem látszódott semmi külső elváltozás rajtam, ahogy az sem, hogy más lett volna a lélekenergiám.  Ám még egy apró ajándékot előkészítettem az ellenfelemnek. Újfent semmi látványossal nem készültem. Egy bakudou~t formáltam inkább meg. Nem sok mágiára voltam ilyen formámban képes, és úgy sejtettem, hogy az ellenfelem azzal is számol, hogy nem fogok élni semmi ilyennel. Ám stratégiailag botor dolog lett volna, ha nem élek vele, csak mert ezt várja el tőlem az ellenfelem. Észrevétlenül hát megidéztem a varázslatot, összekeverve vele az érzékeit.***  Figyeltem, hogy fogja meg a kardját. Ha nem lett volna elég ez a megzavarás, bemutattam neki, hogy is néz ki használat közben a Kabóca vedlése****  Előtte hagytam egy tökéletes utánzatot magamról, és oldalról próbáltam meg támadni. Pontosabban elpöckölni***** magamtól. Ha érzékelte is, noha az előzőleg bemutatott technika alapján, úgy számoltam, hogy én vagyok a gyorsabb, így kicsi esélyt láttam rá, főleg a jelen állapotában, hogy átlásson rajta, de ha érzékelte is, hogy valami nem az igazi az utóképemmel, akkor is balról vehette észre a támadást, noha én jobbról támadtam, hála a korábban megidézett bakudo~nak.  Eddigre már észrevétlenül oldottam fel a gyűrűmet, ami nem járt hatalmas lélekenergia növekedéssel. Nem lehetett érzékelni a történetet, viszont kiszélesítette a trükkjeim és képességeim határát. Sejtettem, hogy egymást kölcsönösen a földbe döngölő, tesztoszterontól túlfűtött harcra számolt, amikor kihívott, ám nem voltam feltétlen az olyan harcnak a híve. Ilyen esetben semmiképp.  Ebben a pillanatban világossá vált a számomra, hogy már nem csak nekem kell meggyőznöm őt, hanem neki is engem.
   -Mit szeretnél ezzel elérni Yashuhiro~san? -tettem fel végül a nagy kérdést, ahol nem tippeltem, nem provokáltam.  Nem csak a cselekedeteivel, a válaszával is bizonyítania kellett. Elvégre már nem úgy voltunk az osztagban sem, mint régen. Szamurájokat, harcosokat akartam magam körül tudni, akikre bízhattam feladatokat, akikben megbízhattam. Nem megvadult, zabolázatlan valakiket. Ők erősek voltak egy pontig. Nekem ez  nem volt elég. Túl akartam azon a ponton lépni. Azt akartam, hogy valamennyi tisztem olyan harcos legyen, akiket elismerhetek, és tisztelhetek én is, és akikre rá tudok és merek bízni feladatokat.  Jelen pillanatban nem éreztem, hogy ő tudná ezt teljesíteni. Ezért kellett az ellenkezőjéről meggyőznie.  A szavaival, de ami még fontosabb, hogy a tetteivel egyaránt.  Ahogy azt is érzékeltem, hogy ő pedig azt várja tőlem, hogy legyőzzem. Jó kérdés volt, hogy a tiszteletet kell így kivívnom, avagy tényleg csak a fájdalmat akarta érezni.  Miután feltettem a kérdésem, némán helyeztem a kardom markolatára a kezem. A válaszától függött, hogy használni fogom Gin~chant, vagy sem.



(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2017. Dec. 24, 10:16:07 írta Aikawa Chiyo »


(click to show/hide)

Karakterlap

Urufu Yashuhiro

Shinigami

11. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 750 / 45 000

Hozzászólások: 66

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 26 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Vérvörös

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Kapcsolat cimke:
Eljegyezve

Kivel áll kapcsolatban?:
Zenko Sakura

Mottó:
私 の 家族 の ために! (Watashi no kazoku no tameni! | A családomért!)

Post szín:
alap, #c1c2bd, #4f6fb0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Üdvözlés
« Válasz #4 Dátum: 2018. Febr. 19, 03:52:50 »
Játszik velem... Döbbentem rá, mikor nem használta ki a hibámat, direkt éppen hogy kerülte ki a csapásaimat. Viszont a Kenpachitól nem meglepő erőfölény ez, csupán Chiyo jellemének köszönhetem, hogy nem döngölt már az elején a földbe. Sakura...
Utána nézett az újoncának, persze, hogy tudta, mik történtek, de arra, hogy az ő általa akarnék meghalni röhejesen hatott számomra. Ecsetelhettem volna neki könnybe lábadt szemekkel, hogy "nem most akarok meghalni a kezeid által Aikawa-taichou! Én a rokonaim és szívem egyetlen szerelmének gyilkosát akarom megölni, és ezért képes lennék halálos sebeket is elszenvedni, és hogyha túlélném a harcot, akkor becsületem megmentése érdekében kérni akarnám tőled a segítséget a harakirimben!" Az ötlet megszületésekor, hogy ezt elnyávoghatnám a kapitányomnak, valahonnan a múltból Takeo hangját hallottam visszhangként, "Túl sok a duma az istenit!" Válaszként csupán felhorkantottam gunyorosan, hiszen itt és most nem a halált keresem.
Hátrálva vérholdakat szórtam kapitányom irányába, vagy egy tucatszor12 is használtam a shikai technikám1 gyors egymás utánban, amibe az egész jobb karom és vállam is bele sajgott. Határaimon felül teljesítettem, vagy csak új határokat feszegettem? Nem emlékszem, hogy ezelőtt használtam volna-e ezt a technikámat ilyen sűrűn egymásután. Vagy kétszer annyi kellett ahhoz, hogy Chiyo technikáját valamelyest eltérítsem, meggyengítsem, mert teljesen semlegesíteni nem tudtam, éreztem, hogy még így is, hogy valahogy sikerült többször használnom a technikámat, még így is ő volt fölényben, hallottam a ruhám szakadását, láttam, ahogy egyetlen egy vérpengém se közelítette meg. Viszont azt is láttam, hogy visszafogja magát, más talán a technikának tudta volna be, vagy egy, a kapitány képességeiben lévő apró hiányosságnak, de én tudtam, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy visszafogott erővel céloz.
A tizenkettedik vérpengével együtt lendültem előre, láttam magam előtt, ahogy döfésre emelt karddal rohanok előre. Láttam magam előtt, ahogy két kézre fogom a fegyverem, lelkem másik felét rohanvást belé döföm az ellenfelembe, ahogy kardpengévé materializálódott karmom keresztülhatol a ruha szövetein, bőrön, húson, hogy a belső részt elhagyván újra húson, bőrön és szöveteken keresztül törjön újra napvilágra. A penge után ugrásszerűen kezdtem rohanni, hogy kisvártatva shunpozva rohanjak egyenest a kenpachinak. Hiába láttam, hiába mozdultam úgy, ahogy kellett volna, hiába minden gyorsaságom, kudarcra voltam ítélve. Hiszen a kardom nem úgy állt, ahogy kellett volna, s mintha remegett volna, ahogy a bal kezem, amivel próbáltam a markolatot szorítani.
 - Sakura… – Leheltem magam elé kedvesem nevét, arcát is láttam, a mosolyát. Nincs itt, tudtam, hogy már nincs, de nekem maradnom kell. ”Vérezhetek ezer sebből, nekem talpon kell maradnom!” Haraggal teli tekintetemmel Chiyot kerestem, nem rá haragudtam, magamra, hiszen biztosan másképpen is elkerülhettem volna az előbbi technikáját, minek következtében nem vérezne a balom és a lábaim megannyi apró, felszíni sebből, és talán nem kellett volna egyenes belerohannom a támadásába, hiszen nem találtam el, de cserébe jobb lábamon és a bal felkaromon mélyebb sebek is keletkeztek. Hülye! Hallottam Sakura-chan korholását, mire lágyan elmosolyodtam, de ez a lágyság a következő szempillantással vissza adta haragomnak a helyet.
 - Felébredek, vagy egy bukott végleg elbukik. – Feleltem kurtán a kapitányomnak. Tudom, tudom, hogy hol vagyok, tudom, hogy mi ez az osztag, innen jöttem, nem mindig is itt voltam, csak egy rövid időre álmot láthattam. Sakuraédes álmot. – Osztagtársak voltunk, vagy elfeledted? – Felelem a megjegyzésére sziszegve.
Zihálva tántorodtam egyet hátra, megéreztem valamennyit a magamnak okozott veszteségből és az általa okozott veszteségből, tudtam, hogyha túlélem, mikor legközelebb magamhoz térek sajogni, fájni fog mindenem. a zanpakutoum tényleg remegett, hogy az összes pokolra és mennyre ne remegett volna, jobbomat túlerőltettem, balom ténylegesen sérült, s ezekben a kezekben tartom, ha nem remegne, akkor nem is lennék ébren, hiszen nem volt mozgásban, röpke pihenő volt, amiben csupán a káromat tudtam felmérni. Kisvártatva balra fordultam, hogy fogadni próbáljam azt, amivel a Taichou akart kedveskedni nekem, de hátból érkezett az erő. Meglepődtem, hogy máshonnan jött a támadás, mint ahonnan számítottam rá, viszont egyben tudtam, hogy onnan jön. Az utolsó pillanatban a nodachin fogást kezdtem váltani, hogy talán hátra döfjek vagy suhintsak, még én se tudtam, de nem is kellett bajlódnom vele, hiszen repültem. Ezt a technikát én is ismertem.
”Sakura…” volt az utolsó gondolatom a kiindulási helyemtől vagy tíz méternyire, vagy az is lehet, hogy a becsapódásom utáni első gondolatom, de lehet, hogy a földet érés pillanatában gondoltam kedvesemre. Hogyha jól éreztem a bal vállamon, akkor vagy még öt métert csúszhattam, nem tudom az ilyesfajta számítások nem voltak az erősségeim, hogy mennyit repülök és mennyit csúszok, lehet, hogy csak hármat repültem és felet csúsztam, de ettől függetlenül egy valamiben teljesen biztos voltam, hogy a Kölyök nagy fejmosásban részesítene, amiért használhatatlanná tettem a bal kezem.
Mikor véget ért a kapitányom által megszervezett utazásom az átkom már nem fejtett ki semmilyen hatást, újra egy egyszerű shinigaminak tűntem, mármint egy olyannak, akinek mindene fájt, még a görcsösen markolt zanpakutouja. Már nem ziháltam, örültem, hogyha egy kevés levegőt a tüdőmbe juttathatok néha, viszont már nem csak a kezeim remegtek, hanem az egész testem. ”Sakura…” Az egész osztag figyelt engem, nem engedhettem, hogy azt lássák, hogy ilyen hamar feladtam, így a második levegő szippantást követően lassan talpra kecmeregtem. Kissé megrogyva, te talpon maradtam, egy helyben kettő szédülést követően, kardomat a jobbomban fogva tartottam leeresztve, ügyelve, hogy a penge ne érje a földet, balom tehetetlenül és vörösen lógott.
 - Nem tudom! – Feleltem gondolkodás nélkül a kérdésre. – Azt hittem, hogy le akarom vezetni valakin a fájdalmamat.... Viszont be is akartam mutatni, hogy mennyire vagyok erős… de azt is látni akartam, te mennyire vagy erős… Viszont tudom, hogy csak azt értem el, hogy az egyik legrosszabb formámat mutatom meg a kapitányomnak… szóval jól figyelj, Chiyo! Ennél rosszabbat nem várhatsz tőlem! – Az utolsó mondatnál a pengét rá szegeztem, s újra elkezdtem zihálni, hogyha nem akar levegő jutni a tüdőmbe, hát bele kényszerítem! Túl sokat adtam ki magamból eddig, már a vége felé járhattam az erőmnek, de nem tehettem meg, hogy feladjam, még nem! Hergeltem magam, szívemet gyorsabb lüktetésre kényszerítettem a szapora légzéssel, s mellette, hogy emlékeztessem magam, milyen hibákat követtem el mióta eljöttem a Sanbantai területéről a jobb lábam sebét kezdtem csapkodni, hogy az átkomat újra felszítsam, mint az alig parázsló háztüzet. - Járj a Düh útján!2 S ezzel újra, egy rövid időre megint minden erőmmel voltam a küzdelem színterén, hogy fogadjam a támadást, de most már felkészültem, hogy bárhonnan érkezhet nem csak onnan, ahonnan érzékelném. Tudtam, hogy kigurulással, felugrással, körkörös kardcsapással, vagy ezek kombinálásával kell védekeznem, amit megnehezített, hogy egy ép testrészem se volt, de ezzel kellett gazdálkodnom, még hozzá úgy, hogy az átkom csak a támadásaimat erősítette fel.
(click to show/hide)
(click to show/hide)
//Elnézést, hogy ennyit kellett várnod a posztomra, és köszönöm, hogy vártál.//
(click to show/hide)

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Üdvözlés
« Válasz #5 Dátum: 2018. Márc. 10, 00:18:23 »
Elszomorított, amit láttam. Hogy egy valamikor megfontoltnak tűnő ember, miként vetkezett ki önmagából. Ám elhatároztam már magam. Kapitányként hívott ki, a szükséges létszám szeme láttára. Háttérbe szorítottam a saját érzelmeimet. Mint amikor harcolni indultam, pontosabban gyilkolni. Sejtettem, hogy ez valamennyire megérződött a kisugárzásomon. Elvesztek belőlem az együttérzés, a sajnálat, a szomorúsággal egyetemben. Elkezdtem a rideg tényekre hagyatkozni. A mozgása, meggondolatlan volt, szétcsúszott. Nem volt felépítve a legkisebb mértékben sem. Ahhoz önuralomra lett volna szüksége, ám úgy sejtettem, az most a semmivel egyenlő nála. Feleslegesen futott bele olyan támadásokba, amiket könnyeden el lehetett volna kerülnie, olyan sérülésekbe, amiket ki lehetett volna egy kis megfontoltsággal védenie. Emellett ide jött az osztagom területére, sértegetett nyíltan. Magán emberként ez nem érdekelt, vagy hatott volna meg. Kapitányként azonban az, ahogy velem bántak, azt is megelőlegezte, hogy az osztagommal hogy bánhattak. Ha én eltűrtem volna az ilyet, akkor az embereimmel is megengedhették volna maguknak. És így máris más lett a képlet. És arról még nem szólt a történet, hogy ő elvileg az embereim közé akart tartozni. Nem a legbölcsebb kezdést sikerült eltalálnia. Egy támadása volt, ami ráadásképp egy utóképemet érte. Utána újfent visszavonult védekezésbe. Ez volt az a pont, ahol úgy döntöttem, hogy ideje tisztavizet öntenünk a pohárba. Volt ugyanis mondanivalóm a számára. Kinyújtottam a kezem, és a láthatatlanul mellém szegődő shikigamim* tette a dolgát. Shiro~chan egy mozdulattal elintézte, hogy megnőjjön az ellenfelem alatt és körül a gravitáció. Nem ártott még a fiziológiájának, de elintézte, hogy a karját ne nagyon bírja felemelni a földről, nem hogy ugráljon. Ha csak nem volt valami a tarsolyában, amivel ebből ki tudott volna törni, akkor oda sétáltam elé. Ha volt, akkor megpróbáltam a lélekenergiámmal, pontosan annak a mennyiségével rásegíteni Shinjirou munkájára.
Oda sétáltam elé, és leguggoltam elé. Így talán nem csapadozott feleslegesen.
   -Azt hiszem ideje néhány dolgot tisztáznunk. Ennek az osztagnak én vagyok a kapitánya. És azt kell mondjam, hogy jelen produkcióddal nem tudom, hogy eléred~e azt a szintet, ami ehhez az osztaghoz szükségeltetik. Koránt sem vagyok ebben olyan biztos. Ha jól vettem ki a korábbi szavaidból, egyfelől le akartad rajtam vezetni a fájdalmadat, másfelől bizonyítani próbáltál. Elmondom, hogy mit sikerült bizonyítanod. Rögtön kezdésnek a tiszteletlenségedet. A legrosszabb formádban jöttél bármit is bizonyítani? Amellé, hogy megpróbáltál használni.  Bebizonyítottad, hogy hagyod, hogy az érzelmeid olyan szinten uralkodjanak rajtad, ami már elvakíthatják a józan ítélő képességedet. Nekem harcosokra van szükségem az osztagomban. Harcosokra, és azon felül is szamurájokra. Jelen pillanatban egyik mércét sem ütöd meg! És ezzel nem azt kérdőjelezem meg, hogy hány küzdelemben vagy csatában vettél részt. A szíved, jelen pillanatban az túl gyönge ahhoz, hogy harcos légy. -felegyenesedtem elé - Tisztemként, és katonámként nem mernék jelen állapotodban semmilyen feladatot rád bízni, nem hogy a társaid életét. Magán emberként együtt érzek veled, de kapitányként nem engedek meg ilyen viselkedést! - megfordultam, és elsétáltam előle pár lépést. Hogy kikerüljek a kardtávjából. -Bizonyítani akarsz? Ez az utolsó lehetőséged, próbáld újra! - emeltem fel a kezem magam elé. Egyelőre még nem vontam továbbra sem ki a pengém. Ahhoz előtte ténylegesen bizonyítania kellett! Helyette egyszerű, kissé furcsa alap állással vártam a támadását. Váll széles terpeszbe álltam, a lábujjaim enyhén egymás fele álltak. A légzésem egyenletes volt, tökéletes kontroll alatt tartottam. A térdeimet nagyon picit megrogyasztottam, a két kezemet lazán magam elé tartottam. A hátam végig egyenes maradt, noha a furcsa rogyasztás kissé érdekes összhatást eredményezett. Nem érdekeltek a külsőségek. Tisztában voltam, hogy mennyire gyengének, és sebezhetőnek tűnt ez az alap állás, ám bíztam, és ismertem az erejét. Kiterjesztettem az érzékeimet, miközben ő is visszakapta a szabadságát. Ugyanúgy felépítettem a hatótávom, mintha pengével küzdöttem volna. Amennyiben végre támadott, finoman igyekeztem kitérni a mozdulatai elől, főleg a hajlékonyságom, és a sebességem használva. Közel engedtem magamhoz, ha megpróbált közel kerülni, sőt magam is beleléptem a kardtávjába, hogy az ízületeinél kis rásegítéssel próbáljam meg bezavarni a mozdulatait. Az arcom végig rezzenéstelen volt, és egy cseppnyi vérszomjat sem lehetett érezni felőlem. Szigorúan figyeltem a férfi mozdulatait. Komolyan gondoltam valamennyi szavamat korábban. Tisztában voltam a veszteségével, ám egyfelől nem csak őt érintették ezek a veszteségek, másfelől azzal, hogy így kivetkezett magából, pont hogy nem tette büszkévé az eltávozottakat, úgy éreztem. De ezt már nem vertem a fejéhez. Úgy éreztem, hogy korábban eléggé kifejtettem a számára, hogy harcoson alább nem adom! Ha az osztaghoz szándékozik tartozni, akkor össze kell szednie magát, az önkontrollját, a benne lévő harcost, és azt kell megmutatnia nekem.


(click to show/hide)


(click to show/hide)

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 204

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 721 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Üdvözlés
« Válasz #6 Dátum: 2019. Júl. 26, 16:40:50 »
Üdvölet!

Kérésre a küzdőteret LEZÁROM! Jutalmatok 200 LP és 500 ryou.