Szerző Téma: Merry Quincymas  (Megtekintve 419 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Kikuchi Ayame

Quincy

*

Szint: 1

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 10 000

Hozzászólások: 70

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 12 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Narancssárga

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Post szín:
#E5906D


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Merry Quincymas
« Dátum: 2017. Dec. 25, 20:14:39 »
Ütemesen dobolt az ujjaival a klaviatúrán, miközben a tekintete többször is a mellette fekvő telefonra tévedt. Beadandót kellett volna írnia, ezzel nem is lett volna baj, talán el is tudta volna vele terelni a figyelmét, ha nem annak írja, akire egyfolytában gondolt. Rossz, mi több, kellemetlen érzés fogta el, ha a legutolsó találkozójukra gondolt. Ahogy felidézte az utolsó pár percet, kirázta a hideg. Ahogy az az ismeretlen férfi végig nézett rajta, gyakorlatilag lélegezni is elfelejtett. No, nem azért, mintha olyan helyes lett volna – feltehetően nyolcvan és a halál között -, hanem mert jéghideg, végtelenül lenéző és vesébe látó pillantása volt. Mintha mindent tudott volna róla, többek között az összes gyenge pontját, holott akkor találkoztak először és Ayame reményei szerint utoljára. Ha korábban Shinohara senseit gondolta hidegnek vagy kegyetlenek, nos… rá kellett jönnie -  egy alig fél perces találkozás után -, hogy a nagyapjához képest Jurou maga a megtestesült báj és kedvesség. Végül is, minden csak viszonyítás és nézőpont kérdése.
Ami ennél is fontosabb volt, izgult, rettentően izgult a tanáráért, amire pedig semmi oka nem volt. Sem a kapcsolatuk, sem pedig a szituáció nem indokolta ezt, hiszen nem ő tehetett a telefon problémáról. Mi több, felajánlotta a sajátját, amibe a férfi berakhatta volna a tulajdonában lévő sim kártyát és már nincs is ez a helyzet. De ez mind, mind nem számított, hiába mondogatta magának ezeket, egyszerűen semmi sem használt. Hiába próbált bármit is bemesélni magának, vagy nyugtatni magát nem használt izgult, mi több, aggódott a férfi miatt. Nem mert volna megesküdni arra, hogy az öregember nem bántja, valami olyan miatt, amiről tulajdonképpen nem is tehetett.
Végül nem bírta tovább. Bárhogyan is próbálkozott, egyszerűen nem tudta elnyomni magában a kényszert, hogy telefonáljon. Furcsán érezte magát, ahogy a névjegyzékben megállapodott a férfi nevén. Itt még visszatáncolhatott volna, de elhúzta az ujját a képernyőn, ezzel megindította a hívást. Egy pillanatig eszébe jutott, hogy kinyomja a telefont, mintha ez meg sem történt volna, de mivel nem rejtette el a számát, ez már csak rossz ötlet lehetett. A férfi tudta volna, hogy ki ő és kis százalékkel, de talán vissza is hívta volna, akkor pedig jönne a kellemetlen magyarázkodás. Abban a percben azonban, hogy meghallotta a férfi hangát a vonal másik oldalán, tudta, ez volt az évezred ballépése, nagyobb ballépés, mint az ultimátuma korábban.
- Öm… jó napot… vagy szia vagy… - igen, most szíve szerint falba verte volna a fejét. Komolyan úgy viselkedett, mint valami hülye csitri a csoportból, pedig ő nem volt az :|. Nem is szeretett volna az lenni. – Na jó – vett egy mély levegőt – tekintsünk el ettől a gáz köszönéstől. Szóval csak azért hívtalak, hogy megkérdezzem, jól vagy-e a múltkori után és - a tekintete a naptárra tévedt, ami december huszonötödikét mutatott -, hogy boldog születésnapot kívánjak – tette még hozzá, mint egy mellékesen, mert jelen helyzetben tényleg annak gondolta. Sokkal jobban érdekelte, hogy mi történt az után, hogy őt, amilyen gyorsan csak lehetett, eltüntették „tett színhelyéről”.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Dec. 26, 19:45:23 írta Kikuchi Ayame »

Karakterlap

Shinohara Jurou

Eltávozott karakterek

control freak

Szint: 2

Lélekenergia:

60% Complete
11 500 / 15 000

Hozzászólások: 54

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Post szín:
#965A4E


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Merry Quincymas
« Válasz #1 Dátum: 2017. Dec. 26, 19:55:49 »
Oh Christmas lights
Light up the street
Light up the fireworks in me


Mindig, minden körülmények között vállalja a felelősséget tetteiért, még akkor is, ha gyakran úgy érzi, ez túl sok neki. Soha életében, senki nem fogadott el egyetlen kifogást sem, amit próbált volna megalkotni, így nem próbál azokkal takarózni. Pontosan tudja, hogy ő volt az, aki nem jelent meg a tanácskozáson. Azt is, hogy ezzel nem csak saját maga alatt vágta a fát. Gorout nagyon jól ismeri, egészen gyerekkora óta tudja, milyen kegyetlen zsarnok, és rengetegszer álmodozott róla kicsiként, hogy egyszer majd ellenszegül neki. Hogy ő lesz az összes Shinohara felszabadítója, véget vet Gorou rémuralmának. A rettegésben tartott felnőtteket felszabadítja, a gyerekeket másképp neveli és új kort hoz el majd.
Mennyire bolond kisgyerek volt. Akkoriban még álmodozott, elrugaszkodott a valóság talajától és őszintén hitte, hogy ez lehetséges. Azt kell tennie, ami a legjobb a családjának, és semmi mást. Nem lehetnek önös érdekei vagy vágyai és semmilyen körülmények között nem szegülhet ellent. Visszagondol a lázadó ötleteire, és a hideg fut végig a hátán, nem félelem, inkább undor az, ami elönti. Hogy lehetett ilyen kis naiv? Éppen eleget veszítettek már azon, hogy ellenszegültek, és ez számára is egyértelművé vált. Mai napig gyakran látogatja Rokuro sírját. Ő az egyetlen, aki ezt megmeri tenni, de sohasem leplezte Gorou, vagy bárki más előtt, mennyire fontos volt számára a férfi. Jobban ragaszkodott hozzá, mint nagyapjához, fontosabb dolgokat tanult tőle, mint a saját apjától. A quincy keresztjét is tőle kapta, ahogy a zsebóráját is. Nem maradt más belőle, csak egy sírkő. Túl kicsi volt, a részleteket elfelejtette. Nem látja már a történteket, csak az érzések maradtak meg benne élesen. Amikor azok is elhalványulnak kicsit, mindig kijön ide a sírhoz, leguggol mellé, és felidézi őket.
Bűntudata van amiatt, ami a feleségével történik, és tudja, hogy ennek csak ő az oka, illetve a családja. Felvállalja, az ő hibája. Ő vette el ezt a nőt, és önzőségből ezt tette vele, mégsem vet véget neki. Pontosan amiatt, ami Rokuroval történt, akárhányszor meglátogatja az emlékét, eszébe juttatja, hogy bármennyire is fájdalmas, össze kell szorítania a fogait és megtenni, amit meg kell. Nincs apelláta, nincs gyengeség, nincs ellenállás, csak csendes behódolás. Ő a tökéletes katona, a tökéletes alávetett, nem kérdőjelezhet meg semmit, amit az autoritás mond neki, és nem feltétlen kell gondolkoznia, ha azt kérik tőle. Újra és újra az agyába veri ezeket, és megacélozza vonásait, érzéseit.
Csendes mélázását a telefon rezgése szakítja félbe. Gondolkozás nélkül emeli füléhez a készüléket és veszi fel. Sztenderd köszönés.
- Itt Shinohara - közli, mintha erre még szükség lenne. Hagyja, hogy Ayame szerencsétlenkedjen, és túl nagy problémát csináljon egy egyszerű köszönésből. Ő megspórolja magának az időt és energiát, és nem köszönget. Ha a lány nem ismerné és nem kezdene bele a mondanivalójába, már azt is megjegyezné, hogy térjenek a lényegre.
- Hai, jól vagyok - válaszolja, és tulajdonképpen nem is gondolkozik, amikor kimondja a szavakat. Egyszerű, reflexes választ vág rá, ami valójában nem is igaz. Nincs jól. Most éppen nagyon fáj azt tennie, amit elvárnak tőle, de az ellenszegülés nem lehetséges. Így inkább azt látja megoldásként, hogy ő maga legyen felnőttesebb végre és viselje büszkeséggel a keresztjét. Amennyi áldást jelent a Shinohara családhoz tartozni, legalább annyi átkot is, és tudja, hogy meg kell fizetnie előnyös helyzetéért.
- Születésnap? - kérdez vissza meglepetten. Ó igen. Születésnap. Az ő születésnapja. Egyáltalán nem emlékezett rá, annyira el volt foglalva a munkájával és a büntetésével. - Köszönöm - válaszolja végül félszegen, mert nem tulajdonít neki nagy jelentőséget. Egy évvel több vagy kevesebb, nem kifejezetten számít. Főleg, hogy karácsonyra esik a születésnapja, sosem volt ünnepelve, vagy nagy jelentőség tulajdonítva neki. Soha nem volt az ő születésnapja különösebb oka ünneplésnek, ajándékozásnak, összegyűlésnek. Egyszerűen mellékes dolog volt a karácsonyi tradíciók mellett, mostanra pedig senki nem maradt már, aki emlékeztetné erre.
- Kicsit magányos vagyok - mondja végül, maga sem tudja miért. Talán, hogy ne kelljen tovább hallgatnia ezt a kínos csendet, vagy mert kikapcsolt az agya és egyáltalán nincs kontrollja afelett, miket beszél össze-vissza.

Karakterlap

Kikuchi Ayame

Quincy

*

Szint: 1

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 10 000

Hozzászólások: 70

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 12 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Narancssárga

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Post szín:
#E5906D


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Merry Quincymas
« Válasz #2 Dátum: 2017. Dec. 26, 20:41:11 »
Jurou hangja pontosan olyan volt, mint mindig. Érzelemmentes és talán kissé távolságtartó. Mégis, ahogy Ayame hallgatta a választ megremegett a keze és benne a mobiltelefon. Sose mondta volna ki, de úgy érezte, hogy a tanára nem mond igazat, túl gyorsan és túl határozottan válaszolt. Mint, mikor az embertől valami olyan egyértelmű dolgot kérdeztek, mint a neve vagy a születési dátuma. Dolgok, amik egyértelműek és más válasz nem is létezhetett rájuk. Ez a kérdés viszont egyértelműen nem ilyen volt.
- Biztos? – kérdezett vissza rövid gondolkodás után. Ayame már a kérdés elhangzásának pillanatában tudta, hogy ez nem feltétlenül jó ötlet, de nem bírta ki. Meg kellett kérdeznie, még akkor is, ha csak sejtette a választ. Abban pedig csak reménykedhetett, hogy a férfi nem veszi úgy, hogy meghazudtolta. Mert nem ez volt a célja, ő egyszerűen csak aggódott és nem hitt neki. Nem hitte el, hogy jól van, azután a jelenet után nem lehetett jól. Bár Ayame nem tudta, hogy mit jelent a család, sem másnak, sem Jurounak, mégis az a jelent és a férfi viselkedése, egyszerűen nem hagyta nyugodni. Annyira rideg és személytelen volt, mintha csak a főnök cseszte volna le a rosszul teljesítő beosztottját és nem egy nagyapa beszélt volna az unokájához.
- Igen, az van ma, december huszonötödike – mondta halkan, már-már suttogva. – Elfelejtetted? – kérdezte meglepve és nem akart azon gondolkodni, hogy miként és miért is fordulhatott ez elő. Még ő sem felejtette el soha a sajátját, mindig meg volt ünnepelve az árvaházban és azóta is, hogy elköltözhetett. Talán nem először, de kivételesen elég határozottan fogalmazódott meg benne a kérdés: Milyen családja is lehet valójában Jurounak? Nem volt benne biztos, hogy tudni akarja a választ. Egyáltalán nem. Ezért nem is kérdezte meg, egyelőre annyiban hagyta a dolgot. Ahogy a beszédet is. Nem tudta, hogy mit mondhatna még. Miről beszéljen? Mit mondjon? Ezek a kérdések jártak a fejében, mikor a tanára valami teljesen váratlant mondott. Egyszerű kijelentés volt, Ayame keze mégis megremegett. Nem akart többet látni a dologba, mint ami volt. Hiszen mi volt ez? Tulajdonképpen semmit. Mégis, furcsán jól esett neki, hogy ezt a férfi megosztotta vele, hiszen azt már tudta jól, hogy az érzelmeit sem szóban, sem pedig semmilyen más csatornán nem igazán szokta kifejezni.
- Sajnálom, megértelek, én is egyedül vagyok -  mondta a telefonba, miközben kinézett az ablakon, ahol éppen abban a percben kezdett el apró szemekben esni a hó. Gyönyörű látvány volt. Ahogy nézte a lefelé tartó apró, fehér pelyheket érdekes, vagy inkább botrányos kérdés jutott eszébe. Tudta, hogy nem kellene feltennie, mégsem tudott lakatot tenni a szájára. Szeretett volna, de nem ment. - Szeretnél találkozni? – kérdezte pár másodperc hallgatás után. Nem volt ez jó ötlet, tudta nagyon jól. Hiszen a másiknak felesége van, neki pedig párkapcsolata, vagy valami olyasmije. Arról nem is ejtve szót, hogy a tanára volt az egyetemen, nem is lehetett volna semmilyen magánjellegű, privát kapcsolatuk, még akkor se, ha az csak a faji hovatartozások tisztázásáról szólt. De mégis, mind a ketten a maguk módján de magányosak voltak. Akkor miért, miért tartotta mégis olyan elítélendőnek az ötletet?
A helyett, hogy a falba verte volna a fejét – mert a viselkedését tekintve ehhez lett volna kedve – inkább lehuppant a kanapéra és várta, hogy a férfi reagáljon valamit. Esetleg kinevesse, közölje, hogy nem és hasonlók, hiszen ezt kellett volna tennie, ez lett volna a helyes. Komolyan, mikor és miért is gondolta ő azt, hogy jó ötlet felhívni a férfi?
« Utoljára szerkesztve: 2017. Dec. 26, 20:46:39 írta Kikuchi Ayame »

Karakterlap

Shinohara Jurou

Eltávozott karakterek

control freak

Szint: 2

Lélekenergia:

60% Complete
11 500 / 15 000

Hozzászólások: 54

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Post szín:
#965A4E


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Merry Quincymas
« Válasz #3 Dátum: 2017. Dec. 26, 21:15:43 »
Oh Christmas lights
Light up the street
Light up the fireworks in me


- És t... - kezdene bele a reflexszerű folytatásba. Nem, nem így kell lennie. Nem a lány kérdése jön. Most az jön, hogy udvariasságból visszakérdez, ő jól van-e. Azt válaszolja, hogy jól érzi magát. Mindketten úgy tettek, mintha törődnének egymással, elhangzottak a szavak. Átvágták az agyukat, úgy gondolják, kielégítették szociális igényüket, de nem, semmi ilyesmiről nem volt szó. Akármennyire furcsa és érdektelen small talkok is ezek, így kell működniük. A következő kérdésre nincs automatikus válasz, így hiba lép a rendszerbe, el kell gondolkoznia. Nos, valóban jól van?
 - Nem tudom - válaszolja, saját magát meg nem hazudtoló őszinteséggel. Ha már nem jött válasz az elméje felszínéről, és a mélyéről sem, akkor megmondja az igazat. - Miért érdekel? - kérdezi, mert ez viszont felötlött benne. Miért törte meg amúgy a kedves kis álszent rítust? Valószínűleg azért, mert tényleg érdekli, hogy jól van-e, nem csak az automatikus válaszüzenetre kíváncsi. De legalább olyan értelmetlen Jurouval beszélgetni most, mint a noreply e-mailcímeket üzenetekkel bombázni. Csak bizonyos beadagolt információkra képes most adekvát választ adni, azon felül minden más süket fülekre talál.
- Persze, hogyne - válaszolja végül tettetett lazasággal, mintha mindvégig a tudatában lett volna, csak egy pillanatra hagyott volna ki az elméje. Természetesen nem így van, de próbálja menteni a menthetőt. - Igen - vallja be, mert a direkt kérdésre nem tud kikerülő választ adni, hazudni meg nem fog. Nem szokott, csak akkor, ha kifejezetten muszáj és elkerülhetetlen. Igen, elfelejtette a saját szülinapját. A szállingózó hóban egy temetőben ácsorog egy rég halott rokona emlékét felidézgetve, saját sebeit újra felépve, egyedül, mint a kisujja. A családja szemében csalódást okozott, a felesége csak még távolabb sodródott tőle, de leginkább mégis saját maga előtt szégyelli, ami történik, és ő maga a legnagyobb kritikusa. Tulajdonképpen tökéletesen együtt tudna élni vele, ha a családja vagy a felesége nem bocsájtana meg neki soha többé. Azzal viszont sokkal nagyobb gondja van, hogy saját meglátása szerint ő nem ilyen. Nem hibázik, nem gyengül el, nem szorul támogatásra, nem keresgél kétségbeesetten mankókat a folytatáshoz. Ez olyan szánalmas jelenség, ami összeegyeztethetetlen a saját magáról alkotott képével.
És ami még fontosabb, Shinohara Jurou nem mond olyanokat, hogy magányos.
A sajnálattal sem tud mit kezdeni. Biztos benne, hogy a lány helyzete sem egyszerű, de abban is, hogy egyáltalán nem értheti, milyen most az ő helyében lenni. Milyen az ő családjában lenni. Milyen Shinohara Jurounak lenni. A válasz: jelenleg igen szánalmas.
- Igen, szeretnék - mondja mégis, minden egyes gondolatának és szigorának ellentmondva. Egyáltalán nem dilemmázott azon, ez mennyire helyes. Az erkölcseit már rég eltemette, még akkor, amikor újságírónak tanult, saját igényeinek kielégítésekor pedig főképp nem kellett félteni. Ennél sokkal elítélendőbb, szemtelenebb dolgokat is tett, hogy kihívja maga ellen a sorsot. Megkapja a büntetését érte időről időre, ebben biztos.
- Hol találkozzunk? - kérdezte végül, miközben szabad kezét zsebre tette, majd a hóesésben elindult a temető sírkövei között. Komótos tempóban ballagott, kiélvezte a pillanatot és végül kocsiba szállt.

Karakterlap

Kikuchi Ayame

Quincy

*

Szint: 1

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 10 000

Hozzászólások: 70

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 12 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Narancssárga

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Post szín:
#E5906D


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Merry Quincymas
« Válasz #4 Dátum: 2017. Dec. 26, 22:09:50 »
Gyakorlatilag lélegzetvisszafojtva várta a választ, mivel elképzelése sem volt arról, hogy mi lehet az. Nagyobb lutri volt ez, mint a tombola, vagy bármilyen szerencsejáték, amit ismert. Így, mikor a férfi meglepően őszintén válaszolt, csak elmosolyodott. Ugyan telefonon keresztül, de úgy hitte, hogy ez volt az első alkalom, mikor igazán őszintén beszéltek egymással. A vissza kérdés viszont váratlanul érte, de úgy gondolta, hogy ha már a férfi is őszinte volt vele, akkor ő is az lesz.
- Én csak aggódtam, a múltkor az a jelenet az iskolátokban, a nagypapáddal nagyon ijesztő volt. Szóval aggódtam – bólintott végül, bár ezt a férfi nem láthatta. Büszke volt magára, hogy ezt így ki tudta mondani, még akkor is, ha sejtette, hogy Jurounak sok mindenre van szüksége ezen a világon, de az ő aggodalma még véletlenül sem szerepelt ezek között. Talán senkié sem, de ebben nem lehetett egészen biztos és nem is bocsátkozott találgatásokba, feleslegesnek gondolta.
Arra, hogy a férfi valóban elfelejtette a születésnapját már nem mondott semmit csak sóhajtott egyet, amit a másik feltehetően tisztán hallott a vonal túloldalán. Nem igazán tudta, hogy mit is mondhatott volna. Alig pár hónapja volt még csak annak, hogy a férfi közölte vele, hogy soha nem kap diplomát, most meg telefonon beszélgettek karácsony este. Talán a kettőnek nem sok, vagy inkább semmi köze sem volt egymáshoz, Ayame mégis furcsának, már-már szürreálisnak találta a dolgot. Ahogy azt is, hogy a férfi milyen könnyen és egyszerűen belement abba, hogy találkozzanak. Semmi habozás, kétely vagy megbánás. Semmi ilyesmi. Bár tény, ha Ayame hihetett a pletykáknak, akkor Shinohara-senseinek voltak már kalandjai a diákjaival jobb jegyek reményében, amit az érintettek sose kaptak meg. Ő maga nem akart egy lenni ezek közül, semmit sem szeretett volna a férfitól, se jobb jegyet, se semmi mást. Legalábbis ő szentül hitt ebben, még akkor is, mikor aggódott érte. Mégis, ennek ellenére most ő ajánlotta fel a találkát.
- Nem tudom – felelte, miközben a tekintete megint az ablak és a hópelyhek felé tévedt -, hol vagy most? Mihez vagy közel? – kérdezte, mert nem tudta hol lakik, vagy éppen ebben a pillanatban hol tartózkodhat a férfi, azért nem akarta átrángatni a városon, még akkor sem, ha az kocsival közlekedett. Karácsony volt. Mégis, a férfi válasza pont az volt, amit a legkevésbé szívesen hallott volna :|. – Rendben, akkor találkozzunk a belvárosban a Média center előtt, aztán majd onnan eldöntjük, hogy hogyan tovább. Mondjuk én éhes vagyok, szóval először majd együnk - csacsogott még egy kicsit, teljesen jelentéktelen dolgokról, maga sem tudta, hogy miért. – Akkor fél óra múlva - tette még hozzá, majd egy gyors elköszönés után bontotta a vonalat.
Ahogy gyorsan utcai ruhát, kabátot és csizmát vett fel, még mindig biztos volt benne, hogy részéről ez volt az év, ha nem az évtized legrosszabb ötlete. Mégis, ahogy kilépett az ajtón és a hideg megcsapta az arcát, kicsit szabadnak érezte magát, szabadabbnak, mint abban a lakásban. Gyors léptekkel vágott át a zsúfolt és neonokkal kivilágított utcákon. Elképzelése sem volt arról, hogy hogyan, de három perccel korábban megérkezett a helyszínre, várakoznia azonban nem kellett sokat. Nem sokkal az után, hogy megállt a főbejárat előtt, meglátta a férfit, amint felé közeledik. Az arca szokás szerint kifejezéstelen volt, mintha semmi különös nem történt volna a világban, vagy mintha a férfinek ott nem fejlődtek volna ki megfelelően az izmai :S. Mégis, most sokkal emberibbnek látszott, mint eddigi ismeretségük során bármikor. Ayame csak felemelte a kezét és intett a másiknak, hogy észre vegye, azt azonban nem tudta, hogy mit mondjon majd neki, mikor már hallótávolságon belül lesz.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Dec. 27, 00:36:03 írta Kikuchi Ayame »

Karakterlap

Shinohara Jurou

Eltávozott karakterek

control freak

Szint: 2

Lélekenergia:

60% Complete
11 500 / 15 000

Hozzászólások: 54

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Post szín:
#965A4E


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Merry Quincymas
« Válasz #5 Dátum: 2017. Dec. 26, 23:21:34 »
Oh Christmas lights
Light up the street
Light up the fireworks in me


Érti, amit a lány mond, de arról fogalma sincs, miért van így igazából. Nem adott okot aggodalomra soha életében. Nem aggódott érte az édesanyja, amikor egyedül kellett mennie valahova gyerekként. Nem aggódtak a szülei, amikor a felvételijéről volt szó. Nem aggódtak érte akkor sem, amikor a harci alkalmassági vizsgát tette le, hogy Bach szolgálatába állhasson. Nem aggódtak érte, amikor a tökéletes párját kereste. Nem aggódtak érte, amikor a karrierjét kellett elkezdenie. Mindig tökéletesen egyértelmű volt, hogy sikeres lesz és tökéletes, hiszen erre lett nevelve, ő pedig mindig eszerint igyekezett élni. Kicsit ijesztőnek tartja a helyzetet.
 - Miért aggódtál? Mit gondoltál, mi történik majd? - kérdezi érdeklődve, mert kíváncsi arra, tulajdonképpen milyen agyszüleményei vannak róla a lánynak. Tény, hogy nem szegülne ellent a nagyapjának, de ha el akarná tenni láb alól (ami természetesen nem érdeke a családnak), akkor sem lenne vele olyan nagyon egyszerű dolga. Még a Shinoharák között is kifejezetten kitartó és makacs volt, elszánt harcos. Sosem adta fel, mindig megtalálta a módját, hogy előnyére fordítson helyzeteket és mindig bebizonyította, hogy nincsenek korlátai. A nagyapja nagyságrendekkel erősebb nála, de ez nem jelenti azt, hogy csak úgy hagyná, hogy eltiporják.
- Kocsival vagyok, karácsony miatt nincsen nagy forgalom, úgyhogy minden közel van - válaszol a lány kérdésére, mert nem kifejezetten szeretné megmondani, merre van éppen. Már így is furcsa dolgokat árul el magáról... azt, hogy karácsony napját és a saját születésnapját a családi temetőben töltötte eddig, inkább megtartaná magának. Ennek ellenére Ayame csevegni kezd vele, és nem biztos benne, hogy valaha hallotta ennél hosszabb, összefüggő megnyilatkozását. Tulajdonképpen nincs ellenére, ő most nem annyira szeretne beszélni.
- Rendben, ott találkozunk - bólint rá, majd leteszi a telefont, beszáll a kocsijába. Kellemes tempóban halad, noha nincs közel hozzá a belváros, nincsenek dugók, úgyhogy gondtalanul halad. Parkolóhelyet már kicsit többet kell keresnie, de végül azt is megoldja. Furcsa érzések kavarognak benne, miközben zsebre tett kézzel sétál az emberek között a hóesésben, hosszú sálját az arca elé húzva. Megpillantja Ayamét, ahogy félszegen felemeli a kezét és int neki. Majdnem elmosolyodik a látványon, annyira szerencsétlen. Eddig is az volt a telefonban, de akkor nem volt ennyire hatásos, a látvány sokat dob az összképen.
- Szóval, mit szeretnél enni? - kérdezi, miközben zsebre tett kezekkel pillant végig rajta, és ott folytatja a beszélgetést, ahol legutóbb abbahagyták. A válasz hallatán csak megemeli egyik szemöldökét, ennél sztenderdebb válaszra számított. - Pizzát? Azt hiszem, tudok egy remek olasz éttermet a közelben - mondja végül, kevés gondolkodás után. A közelben relatív fogalom, egy kis sétával járt, de nem gondolta, hogy a lány bánná. Legalábbis ő nem bánta. Számára a pizza is mást jelentett, egy kemencében, pizzakövön sütött, olasz különlegességet, friss alapanyagokkal, nem pedig egy igénytelen gyorsételt, ezért gondolta megfelelő helynek az olasz éttermet. Noha ő egyértelműen a tradicionális, japán konyha kedvelői közé tartott, az olasz tésztaételekkel könnyedén ki tudott békülni, főleg, mert gyakran némi japános csavart vittek bele, és hibrid ételeket is raktak a menüre. Azt, hogy az étterem megfelel-e, már nem kérdezi meg a lánytól, inkább csak int a fejével, és a szállingózó hóesésben elindul az oldalán a megfelelő irányba.
- Meglepett, hogy felhívtál - kezd bele a beszélgetésbe az első dologgal, ami eszébe jut. - Bátrabb vagy, mint gondoltam.

Karakterlap

Kikuchi Ayame

Quincy

*

Szint: 1

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 10 000

Hozzászólások: 70

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 12 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Narancssárga

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Post szín:
#E5906D


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Merry Quincymas
« Válasz #6 Dátum: 2017. Dec. 27, 00:47:32 »
- Én… - nem igazán tudta, hogy mit is válaszolhatna ezekre a kérdésekre. Ezen nem is gondolkozott. Hiszen ez csak egy érzés volt. Az érzéseket pedig nem lehet megmagyarázni. Ő legalábbis nem tudta. Ez olyan volt számára, mintha azt kérdeznék tőle, hogy miért szeret, vagy nem szeret valakit. Mégis, tudta, hogy kivel beszél, így igyekezett kitalálni valamit, valami ésszerű választ, ami a férfinek is megfelelő lehet, de semmi sem jutott az eszébe. – Nem tudom – sóhajtott végül a kagylóba -, csak ezt éreztem, nem igazán tudom megindokolni, hogy miért. És nem gondoltam semmi konkrétra. Csak megijesztett a nagypapád. Ha lehetek őszinte, akkor azt mondom, hogy pontosan olyan embernek tűnt, akinek fontosabb a pozíciója, mint a családja vagy bármi más az életében. Amikor rám nézett, egy pillanatig elhittem, hogy mindent tud rólam és hogy meg tudna fojtani a tekintetével – azt pedig már nem is tette hozzá, hogy szerinte az öreg meg is tette volna, ha tudja. Magához képest már így is sokat beszélt, egy olyan emberről, akivel, ha fél percet találkozott, akkor már sokat mondott. Így is kicsit kellemetlenül érezte magát, hogy ezt mind, mind elmondta. Ha nem gondolta volna végtelenül nevetségesnek, akkor biztosan elnézést kért volna azért, hogy sokat beszélt és feltehetően butaságokat.
Ahogy Jurou megérkezett, tényleg nem tudta, hogy mit csináljon vagy mondjon. Furcsa volt ez a szituáció. Még sosem találkozott így, tulajdonképpen minden ok nélkül a férfivel, az egyetemen kívül. Eddig különös meghívások, tanórák és quincy felvilágosítások hozták össze őket. Most azonban a magány, ez egészen más volt, olyan emberi, olyan hétköznapi.
- Pizzát * _______ * - felelte gondolkodás nélkül, gyermekien csillogó szemekkel. Kevés dolgot szeretett annyira ezen a földön, mint a pizzát, de azt nagyon. Bár tény, ő a szokásos fast foodra gondolt, nem pedig valami különleges helyre, amire Jurou gondolt, de azért bólintott, hogy rendben, menjenek oda. Ayame nem kérdezett semmi bővebbet a helyről, bízott a férfiben annyira, hogy tudja, biztosan valami jó helyre viszi, abban mondjuk már nem volt annyira biztos, hogy a pénztárcája is szeretni fogja-e, de ez most mellékes volt. Ő maga ki lett volna békülve azzal is, hogy egymás mellett sétálnak csendben, a hóesésben. Végső soron nem volt semmi közös témájuk, a két furcsa meghíváson, az iskolán és a quincy lét alapjain kívül, de most valahogy egyiket sem ítélte megfelelő témának. Jurou mégis megszólalt és meg is lepte vele. Egy rövid pillanatig azt hitte, hogy képzelődött, de nem, a férfi tényleg megdicsérte. Lassan hároméves ismeretségük alatt az volt az első ilyen, amit kapott tőle. Ha nem félt volna, akkor tényleg megismételtette volna vele, hogy felvehesse és vissza játszhassa, ha a tanárának legközelebb rossz napja van.
- Engem is meglepett ^^” – felelte végül egy félmosollyal az arcán, miközben a férfi mellett sétálva az utat nézte, csak a szeme sarkából pillantott fel rá. – Nem akartam, nem tudtam, hogy mennyire zavarnálak, egyáltalán mennyire lennél kíváncsi a mondandómra, de… tényleg érdekelt, hogy jól vagy-e, így erőt vettem magamon – vonta meg a vállát, jelezve, hogy semmiség a dolog, és most már annak is tűnt, de alig egy órával korábban élete legnagyobb dilemmája volt, hogy tárcsázzon-e vagy sem. Azt pedig már nem mondta ki hangosan, hogy ha esetleg a férfi visszautasítja, avagy nem válaszol neki és hasonlók, akkor túléli, történtek már vele a visszautasításnál rosszabb dolgok is.

Karakterlap

Shinohara Jurou

Eltávozott karakterek

control freak

Szint: 2

Lélekenergia:

60% Complete
11 500 / 15 000

Hozzászólások: 54

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Post szín:
#965A4E


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Merry Quincymas
« Válasz #7 Dátum: 2018. Jan. 23, 16:47:32 »
Csendesen hallgatja végig Ayame magyarázatát a nagyapjáról, noha csak egyszer találkoztak, ijesztően jó leírást ad a nagyapjáról. A gyilkos tekintet, ijesztő attitűd, mintha mindent tudna róla, minden stimmel, egyetlen egy pontot kivéve.
- Rosszul érezted, bármit megtenne a családjáért, és ez neki a legfontosabb. Az azonban biztos, hogy más a te elképzelésed arról, mi jó a családnak, és más a mi elképzelésünk - magyarázza el a lánynak. Fel sem tűnik, hogy akaratlanul is többes számban beszél. Hiszen ilyen mélyen azonosult azzal, amit gyerekkora óta hallott és belé neveltek. Amit nagypapa gondol, azt gondoljuk mi is. Amit nagypapa érez, azt érezzük mi is. Az egyediség rossz, másnak lenni rossz, az egyéni gondolatok deviáns gondolatok és szörnyű következményekhez vezetnek. Be kell állni a sorba, le kell hajtani a fejünket, engedelmeskedni kell az autoritásnak és csendben tűrni. Újra és újra emlékezteti magát ezekre az alapvető szabályokra, ahogy arra is, mi történik, ha nem tartja be őket. Nem szabad többre vágynia sem, úgyhogy nem is teszi, megbékélt a családja szabályaival és működésével, de a felesége sokkal fontosabb számára mindennél. Már nem szereti szerelemmel, de meg kell védenie a szabályoktól, amiket oly mélyen beleneveltek. Hogyan lenne rá képes, ha ilyen apróság miatt ennyire megalázkodott kiskutya lesz belőle?
Egészen más gondolatok töltik be a fejét, ahogy a lánnyal szemben ácsorog a hóesésben. Pizza. Olasz ételek. Friss paradicsom íze, harsány zöld bazsalikom képe, olvadó sajt látványa és illata. Sokkal, de sokkal kellemesebb. Sőt, még beszélgetést is kezdeményez séta közben, de ő maga egészen másfelé jár. A teste természetesen ott van, Ayame mellett sétál, zsebre rakott kézzel, nyugodt tempóban. Csevegést kezdeményez, hümmögve hallgatja a választ, még talán bólogat is hozzá egy kicsit. Ő maga, a mindenki által ismert Shinohara Jurou azonban nincs ott a szituációban, folyamatosan érzéketlen arckifejezése nyomán ez azonban nem feltűnő. A test tudja a dolgát, teszi is, nem kell neki noszogatás. Jurou pedig addig... pihen.
- Hát, ha zavarsz, nem veszem fel - válaszolja Test egy vállvonás kíséretében. Noha Test nagyon hasonlít az eredeti Juroura, ő is hasonlóan egyszerűen érzékeli a dolgokat. Ha zavar, nem ér rá, nem veszi fel. Nem a hívástól kell félni, hanem a választól. Nem a beleszólástól, hanem attól, mint hall a vonal másik végén. De ez csak az egyéni preferenciája, azonosulni Test pedig amúgy sem tud senki mással. Sajnos az empátia igen mélyen hiányzik belőle, az ehhez hasonlatos, kedves érzések Jurouhoz tartoznak.
- Nem gondoltam volna, hogy ennyire szereted a pizzát... nagyon csinos vagy, azt hittem salátán élsz - mondja, félmosollyal az arcán, és igen, Test flörtölni is képes. De még mennyire... igazából Test főként csak flörtölni és udvarolni képes. Reménykedik abban, hogy ha tényleg aktivizálja magát, és összeszed éjszakára egy partnert, akkor Jurou majd könnyebben visszatér, mert olyasmit kínál, amire nagyon vágyik - akarva, szeretve lenni, intimitást, legalább egy éjszakára. Testnek is fő célja, hogy visszacsalogassa Jurout, de amikor ilyen messze jár, nagyon nehéz dolga van. Ezért olyan különleges ez a helyzet.
- Itt is vagyunk - mondja Test, ahogy megáll az étterem előtt, előremegy, kér egy asztalt. Kihúzza Ayamének a széket, majd ő maga is helyet foglal, elmélyülten vizslatja az étlapot, mintha nem tudná már, hogy mit fog rendelni. Amikor a pincér megérkezik, aperitifnek sakét kér. Egy jó italra van szüksége, vagy még annál is többre, átfagyott ujjainak, testének és szívének pedig nagyon jót fog tenni némi forró alkohol.

Karakterlap

Kikuchi Ayame

Quincy

*

Szint: 1

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 10 000

Hozzászólások: 70

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 12 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Narancssárga

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Post szín:
#E5906D


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Merry Quincymas
« Válasz #8 Dátum: 2018. Febr. 23, 23:21:33 »
Elképzelésünk. Ez furcsán hangzott számára, mintha a tanára egy kommuna tagja lett volna, ahol kötelezően mindenkinek pontosan ugyan az kell, hogy legyen a véleménye. Mintha nem is lehetne saját elképzelése a dolgokról. Ayamében ambivalens érzelmek kavarogtak ezzel kapcsolatban. Egy része azt mondta neki, hogy hagyja és engedje el, egy másik pedig annak ellenére, hogy kifejezetten creepynek gondolta a dolgot, ki szerette volna deríteni, hogy mi lehet az igazság. A józan esze azonban nagyon jól tudta, hogy nem kérdezősködhet, pláne nem nyomozhat. Meggondolatlan volt, de a józan eszét még nem vesztette el. Tudta, hogy az egésszel nem csak semmire sem mehet, de még csak jól sem jöhetett volna. No meg, mielőtt univerzális összeesküvés elméleteket gyárt azt is számba kellett volna vennie, hogy Jurounak egyszerűen csak volt egy nyelvbotlása – még ha ez életidegennek is tűnt a férfitól.
- Értem, ha te mondod :/ - felelte végül, mert nem kívánt tovább a férfi felettébb ijesztő nagyapjáról társalogni. Nem érezte úgy, hogy jó beszédtéma lenne, akár a jelen, akár bármilyen más körülmények között. Még csak gondolni sem akart a történtekre. Sejtette, hogy ha valaha vissza is köszönnek ezek a dolgok, akkor az a legrosszabb rémálmai egyikében lesz.
- Ez igaz – bólint, hiszen mást nem tud tenni. Nem érzi úgy, hogy körül tudná írni a férfinak, hogy miért lepte meg őt magát is az, hogy megmerte lépni és fel merte hívni. Így visszagondolva valóban semmiség volt, és ahogy a férfi mondta, ha nem lett volna rá kíváncsi, akkor nem veszi fel, de felvette és ott voltak.
Ayamét meglepte a kérdés, akaratlanul is, de elmosolyodott. Ritkán kapott bókokat – a férfitől pedig dicséretet még annál is ritkábban -, így igyekezte kiélvezni ezen ritka pillanatok egyikét.
- Nem vagyok sem nyúl, sem pedig plázacica – felelte végül. – Igyekszem mértékkel enni a normális ételeket és kevés „szemetet” bevinni a szervezetembe – utalt ezzel az egészségtelen ételekre. Bár tény, füllentett, igen gyakran evett gyors éttermekből és különféle csomagolt kajákból, így ő maga sem értette sokszor, hogy hogyan tartja a formáját. Igazság szerint a stresszre gyanakodott, amit az egyetem és a magánélete egyes aspektusai szolgáltattak számára. – De azért köszönöm ^_^ - mosolygott a férfire is hálásan.
Ahogy megérkeztek az étterem elé, megtorpant egy pillanatra. Nem ismerte a helyet, de nem is olyan volt, mint amire számított. Kicsit naivan azt hitte, hogy valami eldugott, olcsó helyre mennek, amit az ő pénztárcája is elvisel. Tévedett, ahogy végignézett már csak a bejáraton sejtette, hogy ez nem az ő helye. Ha tehette volna, akkor kint marad, de mire észbe kapott, a férfi elindult, ő pedig már ment is utána. Ahogy leült és a kezébe vette az étlapot még élt benne a remény, hogy tévedett, de nem. Egy ideig, hogy ne legyen túl feltűnő még olvasgatta kicsit a menüt, aztán egy apró sóhaj kíséretében helyezte maga elé.
- Én… azt hiszem, hogy ez a hely túl drága számomra >////> - suttogta kissé zavarban, lehajtva a fejté, ugyanis iszonyatosan kellemetlenül érezte magát, ugyanis ebből a szituációból már csak két kiút volt számára. Vagy elmegy, úgy, hogy nem vesz semmit, ezzel gondolkodásra adva okot a többi vendégnek, vagy pedig a férfi meghívja. Egyik lehetőség sem tetszett neki. – Sajnálom – tette még hozzá, mert úgy érezte, hogy szükség van rá.