Szerző Téma: Áramszünet Tokióban  (Megtekintve 480 alkalommal)

Description: magánküldetés

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Ichimaru Gin

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 62

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 4 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Áramszünet Tokióban
« Dátum: 2017. Dec. 27, 02:18:22 »

  Noha Japán kultúrájába nem ívódott be úgy a karácsonyi ünnepkör, ahogyan az a világ másik részeire jellemző. De valahogy itt is megbolondultak a város lakói, a feldekorált, hatalmas fényárban úszó közterek vásárlóstandokkal telítettek, mindenütt ünnepi dalok csengtek, melyek csak fokozták az emberekben a karácsonyi hangulatot. Viszont a boldogság, szeretet ünnepének közeledte sem akadályozta meg a háttérben megbújó szervezetek ármánykodását.

  Ryo, már napok óta bújod a számítógépet. Genie a tegnapi nap folyamán értesített a világban zajló fejleményekről, amik aligha észrevehetők a nagy ünnepi lázban. Egy, ARES* nevezetű cég szokatlanul szárnyal mostanában. Ami nem is lenne probléma, ha nem a csőd széléről találta volna magát egyik napról a másikra ismét a legbefolyásosabb multi cégek között. Az egész vezetői réteget lecserélték, találgatások szerint pedig illegális fegyverkereskedésbe kezdtek, melyet további vad elképzelések szerint a Huángfēng** pénzzel. Erről terhelő bizonyítékot még nem igen talált a bűnüldöző szerv – már amennyire jogában állt kutakodni. Sőt, eléggé tisztának tűnik, mindenféle szempontból.
  Azonban egyes szervek nyughatatlanok. Hol feketén, hol pedig legálisan próbálnak utánajárni az ARES cég titkának. Ryo, ebből a legszembetűnőbb számodra egy kisebb fejvadász cég lehet, ami borsós pénzért cserébe tagokat toborozz. A kódnyelven írt (számodra nem nehézség megfejteni a szöveget) üzenetben az alábbit találod:

„Borsós pénzjutalomért cserébe vállalkozókat keresünk az ARES cégbe való betöréshez. Feladat: beépülés, információszerzés. 2017. december 21-én, Shibuyában, 17:30-ra, az elhagyatott operaház sarkába várjuk a vállalkozókat. Jelige: égivándor.”

  De a különböző hírportálokon nem egyszer szembefuthatsz a rejtélyes áramkimaradásokkal is. Nagyjából két hete gyakorta előforduló esemény, melyek főleg Tokió gazdaságilag fontos osztályt képviselő régióira koncentrálódik (Shibuya, Chiyoda és Minato kerületekben). Noha a tegnapi nap folyamán fél Tokió áram nélkül szenvedett három órán keresztül a csúcsforgalom idejében. A pontos oka pedig még mindig ismeretlen!
  Viszont akadtak eltűnések is. Egyszerű emberek, legtöbbjük huszonhárom év fölötti, társadalmi pozíciótól és nemtől függetlenül igen vegyes volt. (Néhány külföldi is volt közöttük.) Nem egyszerre történt, a bejelentések sem mindig aznap, volt, hogy megkésve érkeztek. De nagyjából két hete fennálló ügylet volt ez is.
  Ryo, váratlanul kapsz egy üzenetet Okabe Erikótól, melyben röviden és lényegre törően ír arról, hogy elképzelhetően kukacok szervezkednek a klánon belül. További részleteket küldöttjén keresztül tudhatsz meg, akivel 2017. december 21-én, Shibuyában, 17:45-kor az elhagyatott operaház hátsó bejáratánál találkozhatsz. Az időpontnál külön kihangsúlyozza, hogy legyél pontos és ne előbb vagy késve érkezz.

*Ha megpróbálkozol az ARES cégnek komolyabban utána ásni az alábbi információkat találhatod róla:
   2000 elején indult részvénytársaság.
   Fő profiljai: informatikai szoftverek, hardverek; hadászati fejlesztések (fegyverek, programok); biológiai kutatások.
   Számítógépeik adataiba nem tudsz betekinteni. A tűzfaluk az általad ismertnél erősebb, már-már jövőbe illő. Akárhányszor túljutnál a tűzfalon, úgy egy tizenöt perces áramkimaradást eredményezel. Otthonodból semmiképpen sem tudod megvalósítani a betörést. Magad is levonhatod, hogy cégen belül, saját rendszerből lenne érdemesebb próbálkoznod némi információhalászatra.

**Huángfēng: kínai triad (kínai verziójú yakuza) klán.

  Hopi, noha Ryo szabályosan kirobbanthatatlanná vált a számítógép elől.* Számodra viszont nem állt le az élet. Köteles voltál megjelenni iskolai órákon, viszont hazafelé jövet egészen beleragadtál az estébe hajló városi felhajtásba. Ráadásul az egyik kerületet teljesen lebénító áramkimaradás miatt pedig Shibuya felé kellett kerülőt tenned. (Ha a karaktered éppen kerüli az oktatást, akkor másik indokból is nyugodtan megfordulhat a Shibuya kerületben, a lényeg, hogy innen induljon!)
  A városban már világítottak az esti fények, hűvös volt, gyakran erős szél fújt, ráadásul a hó is szállingózni kezdett. Mindemellett rengeteg volt az ember, ahogy kezdett felélénküli az éjszakai élet. Gyakorta nem is voltak tekintettel egymásra, előfordult, hogy lendületből nekimentek a másiknak és bocsánatkérés nélkül vágtáztak tovább. A csődületet legnagyobb sajnálatodra nem tudod elkerülni képességeddel anélkül, hogy ne hívnád fel magadra a figyelmet vagy szaladj bele a legközelebbi emberbe. Emiatt keresel félreeső helyet, ahonnét már könnyedén nyúlhatsz képességedért, hogy még az idei évben hazaérj. 
  A választásod egy szűk utcába vezetett, mely szemétlerakodásra szolgált. A képességed alkalmazását viszont távolról felcsendülő lövéshangok akadályozzák meg. Élhetsz a kíváncsisággal, hogy közelebbről meglesd, mi folyik ott vagy akár hidegen is hagyhat a dolog.
  Mindenesetre alig néhány másodperc múlva kis híján eltalált egy pisztolytöltény. A lövedék közvetlenül a fal mellett álló dugig rakott fémkuka tetejéről pattant le, majd száguldott el fél milliméterre az arcodtól. A töltény a számodra jobb kéz felé eső épület falába fúródott. A sikátor túlsó végéből a lövések tovább zengnek. Szemben pedig egy csuhás alakot láthatsz ellejteni. Ha rád is célzott, nem igazán törődött azzal, hogy élsz vagy halsz-e.

*Nyugodtan összebeszélhettek, hogy Hopi mennyit tud arról, Ryo min ügyködik mostanában. (Amiről Hopi automatikusan (egyeztetés nélkül) tud: áramkimaradások; a többi részletet bátran megoszthatták a karijaitok egymás között [ARES cég, a körülötte lévő információk, a fejvadász cég titkosított üzenete].  !!! DE: az eltűnésekről, illetve Okabe Eriko üzenetéről nem rég szerzett Ryo is információkat, szóval egyedül ezekkel kapcsolatban nem tudnak a karaktereitek tárgyalni.)

  Szúnyog, fiatalabbik nagybátyád Kim Yeong-Su 48 órája, hogy eltűnt. Édesapád ma délelőtt keresett fel telefonon ezzel kapcsolatban, tekintet nélkül arra, hogy valószínűleg ezzel a hívással ébresztett.
  Miután kellően kihőbörögted magadat, hogy apád csak most értesített, beavatott néhány részletbe. Utolsó fix információja róla, hogy kémfeladatot vállalt el és azóta nem adott életjelet magáról a megbeszélt időpontokban.
Édesapád által „biztos forrásnak” nevezett nyomon indultok el végül. Igazából választási lehetőséget nem nagyon adott számodra. Amolyan „vagy jössz, vagy nem jössz” – szintű ajánlás volt. Noha döntésedet nagyban befolyásolhatja az, hogy tudod, édesapád nem rég épült fel a lőtt sérülésből. Te magad is tudod, hogy még javában pihennie kellene és nem ugrabugrálnia. Persze hiába háborogsz neki azzal kapcsolatban, miért nem ügyel jobban az egészségére, ezt a kérdéskört nyomban kikerüli.
  Mivel nem győzköd téged, azonnal egy találkát beszél meg veled. Érezhetően kerülni szeretné a telefonon keresztül a faggatásodat. A találkozó helyszíne Shibuya, az elhagyatott operaház hátsó bejárata. Arra kér, hogy 17:45-re menj oda, amit egészen rád bíz, hogy megjelensz vagy sem.
  Szúnyog, apád állapota miatt úgy döntesz, hogy elmész a találkára. A városban uralkodó káosz és a gyakori áramkimaradások miatt előbb indulsz, melynek eredménye az lett, hogy legalább negyed órával előbb sikerült megérkezned. Már csak néhány méter választott el a kallódó operaháztól, amikor lövöldözés hangját hozta feléd a szél.

SHIBUYA
December 21. 17:35

{Elhagyatott operaház sarka}

Hopi és Szúnyog:

  Mindkettőtöket kíváncsiság vezérelt, hogy közelebbről utánajárjatok a lövöldözésnek. Szúnyog, te értél oda előbb, így korábban megbújhattál az operaház beugró fala mögé. Annyi időd volt, hogy felszereld magadat egy fegyverrel, ugyanis Hopi ekkor érkezett.
  Hopi, mivel alig akadt búvóhely, ami volt azt is Szúnyog bitorolta. Rajtad állt, hogy behúzódsz mellé vagy sem. (Ha sokáig vacillálnál, Szúnyog beránthat a fedezékbe, mielőtt lövést kapnál.)
Szemtanúja lehetettek, hogy a lövöldözés néhány öltönybe bújt alak között zajlott. Különbség a tíztagú felhozatalból az volt, hogy hatan egy tamashii zanpennel megszállt illető irányítását követték. Hárman pedig egy fekete autó körül voltak, és láthatóan fedezni próbálták a járművet. A kocsi sötétített ablakain nem lehetett keresztül látni, így nem tudtátok meghatározni, hogy kik ücsöröghettek benne.
  Hopi, számodra az érzelemfaló ismerős lehetett, noha ez a megszokottal ellentétben zöldes színnel rendelkezett. Ilyennel utoljára a Ninja Templomban találkoztál és tudod, hogy azok kellemetlen tulajdonsága az volt, hogy egyszerű fegyverrel nem igen lehetett ártani nekik.
  Szúnyog, te nem látod ki teljes tisztasággal az öltönyös tagon a kukacot. Csak haloványan érzékelsz valami rendelleneset felőle.
  Az egyik, járműt védelmező tag eltávolodott a többiektől, mely roppantul felkeltette az immáron egyetlen talpon lévő, érzelemfaló által irányított személy figyelmét. A kukacos illető kitartóan lövöldözött utána, míg a másik nem tudván több riposztot adni, mivel elfogyott a tár a pisztolyában, egyenest mellétek vetődött be.
  Szúnyog, számodra ismerős lehet ő, ugyanis édesapád az. Viszont nem akad időtök különösebben a szóváltásra, amiért az érzelemfaló által irányított személy ekkor nyargalt be elétek és azonnal lőtt. Szúnyog apja hirtelen gyorsasággal cselekedett. Szúnyogot arrébb lökte, Hopi elé pedig befordult, így nem téged ért a golyó. Ezután a férfi, mintha mi sem történt volna, már feltöltött pisztollyal folytatta a küzdelmet.
  Hopi, számodra már világossá vált, hogy a hétköznapi fegyverekkel mit sem fognak érni a jelenlévők. Ezek a zöld kukacok nem szerették könnyen adni magukat. Szúnyog édesapja is, hiába lőtte pontosan szíven vagy fejbe, az menten felpattant majd mintha mi sem történt volna, folytatta a támadássorozatait.
  A kukac által megszállt tag fejébe kapott három golyónyi sorozatra kicsit hosszabb időre tapasztotta le a földre. Szúnyog apja gondtalanul fordított neki hátat.
  Hopi, mivel neked van eszközöd hozzá, így megpróbálhatod a kukacot azelőtt eltávolítani a testből, hogy felkelne. (A mozdulat látványosra sikerül, a majdnem elbotlásodból olyan manővert eredményezel, melyet sok harcművész megirigyelhetne. Jobbossal sikeresen képen csűrőd az érzelemfaló által megszállt tagot. Így véget vethetsz ugyan a kukac serénykedésének, viszont a gazdatest holtan borul el a földön. Te pedig a lendülettől a hulla nyakában landolsz. Ugyan már nem él, a lánc felbukkan a mellkasán, viszont érthető módon lélekszemcsékké sem bomlik szét a lélek pedig teljesen mozdulatlan.) 
  A távolban, amolyan végszóra ekkor rendőrautók szirénája harsant fel. Mivel ott álltok féltucatnyi hallott társaságában, így Szúnyog apja gondolkodás nélkül förmed rátok.
  – Tűnjünk innen! – Az ez idáig védelmezett kocsi elhajtott, láthattátok, ahogy balra lekanyarodott a sikátor túl végén. Szúnyog apja a kocsi haladásának irányába terelt titeket.
 
Ryohei:

  Ryo, Shibuyába a forgalom rettenetes, két szomszédos körzetét is lebénító áramkimaradástól szabályosan megőrültek Tokió lakói. Viszont így is sikerül időben a megbeszélt helyszínhez érned.
  A távolból elülő pisztolylövések hangját hallod, melybe közeledő rendőrautó szirénájának hangja vegyül. Néhány pillanattal később egy fekete személygépkocsit láthatsz kihajtani igen sietősen az elhagyatott operaház utcájából. Egyenest a városi forgalom felé hajtott.
  Dönthetsz úgy, hogy megpróbálod követni a járművet, viszont ahogy elhaladtadba betekintesz az operaház utcájába, te magad is láthatod a csatatér korábbi helyszínét. A földön vérben ázó halottak hevertek, bár mindközül a legkülönlegesebb Hopi, miként egy nagydarab, középkorú, öltönyös alak és hozzá képest egy csenevészebb termetű lány társaságában szalad veled szembe.
  – Hoshi Ryohei? – tette fel futtában a kérdést a nagydarab fickó. – Késett – mondta két levegővétel között. – Ane-san küldött, majd ha leráztuk a zsarukat beszélünk! – a szavak közben meg se állt. Célirányosan nyargalt előre, Szúnyog a sarkában, ti pedig (már csak a közelgő rendőrök és az információk miatt is) követitek.

December 21. 17:51
{Elhagyatott bárépület földszintje}

   Az utatok egy, az operaházhoz hasonlón elhagyatott építménybe nyargaltatok be. Az egykor bárként szuperált épületben a nagydarab férfi egy asztalt húzott be az ajtó elé, hogy eltorlaszolja. Az ablaküvegek ezeréves reklámmatricákkal voltak letakarva, így mozgásotokat odakintről nem igazán láthatták. De azért nem ártott óvatosnak lennetek.
  Az öltönyös alak nekivetette a hátát az ajtóval szemközti falnak. Türelmesen megvárta, míg közelebb mentek hozzá. Mindaddig pedig hosszú kabátjának zsebébe nyúlt, hogy egy doboz cigarettát halásszon elő. A szájába tolt egy rudat, majd próbálta működésre bírni az öngyújtóját.
  – Korán érkeztél – bökte oda a lánynak kínlódása közben. Ezután Hopi felé nézett, alaposan végigmért, láthatóan spekulált. Végül nem szólt semmit.
  – Bocs a felhajtásért, de vártak ránk. Ane-sant is meglepte a dolog. De az infók megvannak az összekötőtől – fordult Ryohei felé. – Ki kellene derítenetek, mit művelnek az ARES-nál. Mivel bármit is alkotnak, most gyöngék. Óriási a fejetlenség náluk, megszökött egy gyöngyszemük, akit maguk között csak „Szikrának*” neveznek. Állítólag náluk dolgozott és ismer minden be és kilépési kódot a cégnél. Őt a TK Shibuyában tudjátok összeszedni. Ane-san arra gyanakszik, hogy nem idevalósi. Inkább időbéli, mintsem helyi értelemben. Ane-san is tudni akarja, mi zajlik ott, ezért magaddal kell vinned őtSzúnyogra mutatott – és engem, de… – lesandított bal válla irányába. Az öltönykabátját már egészen átfestette a vér. – Szükségem van egy kis stoppolásra, szóval én majd később csatlakozom hozzátok. A gyerek viszont jó képességű – bökött fejével Hopira. – Vigyétek őt magatokkal. Amúgy is jön nekem eggyel – utalt az újdonsült lövésre, amit benyakalt a korábbi lövöldözésnél.**
  – Szóval a feladatotok, elnyargalni a discóba, begyűjteni ezt a Szikrát és betörni az ARES-ba és lefejteni a legtöbb információt róluk, amiket összegezve továbbíthatok Ane-sannak. Hogy ezután mit kezdtek a céggel, azt rátok hagyom – foglalta össze a lényeget. – Nem mondom azt, hogy rutin munka, mert úgysem hinnétek el.

*Szikra leírása: festett, rövid hajú, alacsony leányzó. Vékony és egész tartásán látszik, hogy ideje javarészt a gép előtt tölti. Jobb kezének ujjain gyűrűk, melyekből a „DEATH” szó olvasható ki. Bokáján pedig rá van tetoválva nagyon találóan a „Szikra” beceneve. Eredeti személyazonosságát nem ismeri, még ő sem találkozott személyesen vele, csak ennyit tud róla, illetve azt, hogy a csajszinak is bögyében van az ARES és biztosan tud nekik segíteni. Nem biztosak, csak spekulálnak arról, hogy talán a jövőből pottyant ő is.
**Szúnyog félrehívja az édesapját egy pillanatra. Itt kommunikálnak négyszemközt koreai nyelven. (Ha beszélitek a nyelvet nem muszáj jelét adnotok annak, hogy értitek. A kommunikációt kezelhetitek diszkréten, vagy később szembesíthetitek őket.)
(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2017. Dec. 27, 10:25:28 írta Ichimaru Gin »

Karakterlap

Demothy Neyen

Eltávozott karakterek

Futár

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
21 000 / 30 000

Hozzászólások: 195

Hírnév: 11

Infó

Tárcában: 22 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Égkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Ryohei

Mottó:
Kapj el, ha látsz!

Post szín:
#82caff


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Áramszünet Tokióban
« Válasz #1 Dátum: 2018. Jan. 06, 01:29:16 »
A folyamatosan áramszünetek kicsináltak. Nem elég a városi tumultus, még otthon se hagyott nyugton. Egész álló héten az aranyat érő gépét nyúzta szőke gorilla. Hozzászoktam. Amióta vele lakom köztudott tény kódnyelv buzi. Ebben semmi újdonság nem volt. Valami cég után kajtatott. ARES vagy micsoda volt a neve. Amikor az ölében dekkoltam elmondta épp merre halad a nyomozással. Alapjáraton nem izgatta volna se engem, se őt a dolog, de kódolt üzenetben toboroztak hozzájuk téglákat és azok után ötvenszer vágta gallyra a generátorunkat, kissé a bögyömben voltak. Nem stimmelt velük valami. Perverz gorilla nem nyilatkozott elmegy a találkára, vagy se. Annyira nem hiszem lázba hozta a dolog. Igazából engem se piszkált túlságosan. Szimplán a retkes trafóhiba miatt kerültem megint tűz közelbe. A nyamvadt forgalom teljesen bekrepált. Leálltak a lámpák, kapuk, metró, villamos, vonat, minden, amiben csak áram lézengett.
Háromszoro húrrá a technológiának! Pontosabban a sok idiótának, akik nem gondolkoztak előre és szereltek be tartalék rendszereket, amin legalább az alapvető szolgáltatások eldöcögnek. Lett volna rá néhány pofonegyszerű ötletem, de a fene se akart az itteniek dolgaiba beleszólni. Amúgy se tehettem. Bőven sok volt, hogy a hömpölygő ember csürhén keresztül kellett hámoznom magam. Az élet szökött ki belőlem, amikor megláttam a sok, pofátlan, tolakodó, figyelmetlen hülyét! Ismertem már ezt az állapotot a reggeli csúcsoknál! Észre se vették a fejmagasságuk alatt poroszkálok. Simán elkaszáltak! Azt meg újra tutira nem játszom be! Nem akartam ez a sok elefánt eltaposson! Mentőöv kellett, amire LaRa-t dobtam be. Kértem tőle egy útvonalat, amivel megkerülhetem a tömeget. Félreeső hely kellett, vagy valakibe durva tempóval szállok bele. Itt nem kockáztathattam meg az ugrálást. Sajnos. Pedig nem sírattam volna meg egyiket se.
LaRa navigálásával egy jó nagy hurkot tettem. Több csomóponton át kellett fúrnom magam, közöttük Shibuya-n is. Amikor a térképen felvillant, hogy átléptem a kerület határát ugrott be a kódolt üzenet. Gyors kalkulációt kértem LaRat, miközben megelégeltem a lökdöséseket és átfúrtam magam a tömegem, hogy az úttesten köthessek ki. A dekkoló kocsik között, na meg néha rajtuk könnyebben haladtam. Közben a számítások is elkészültek. Nem voltam messze és még időm is akadt odaérni 17:45-re.
Módosítottam a navigáción, amit ezek után a saját programommal követtem. Gondolatban pötyögtem egy üzenetet* perverz szőkének, aztán haladtam a célpont felé. Nem ártott gyakorolnom. Egy-két dolgot már képes voltam elérni. Hegyi gorilla tanított a funkcióim elérésére, de sokszor hanyagoltam. A tudat elég volt, hogy gép vagyok. Szóval, lassan haladtam a folyamattal.
A jelzésre befordultam a következő szűkebb, lényegesen kihaltabb utcába. Onnan jelezte nekem LaRa, hogy végre van elég helyem használni a képességemet. Alig tettem be a lábam lövéseket hallottam. Kapásból meglódultam. Rossz szokás. Már kértem volna LaRa-t, colozza be a helyüket, amikor a képemtől néhány milire zakózott el egy golyó. Kibillentett az egyensúlyomból és reflexből védtem magam a szállító ruhával. Az itteni sulis gúnyám alatt szinte alig látszott. A fal mellett sorakozó kukák közé estem be. Egy hosszú kabátós fazon rongyolt el. Nem vette zokon egy középiskolást puffantott le majd nem.
- Neked is szép napot, baszódj meg! – Tápászkodtam fel a földről. Kellően felbosszantott ez az üdvözlés, hogy utána akarjak rongyolni, viszont az Operaházat az ellenkező irányba mutatta a tervező. Gyorsan kellett döntenem. LaRa-t ráállítottam próbálja követni a fegyveres fazont, míg én a ramazuli felé vettem az irányt. A sikátorból egyenesen az Operaház széles utcájára estem ki. Jó nagy felfordulás várt rám. A nyamvadt mellékutcából nem láttam semmit, de rejtekhelyben sem bővelkedett a főutca. Velem átellenesen egy nőszemély kuporgott. Láthatóan őt is felfordulást izgatta. Engem védett a szállító ruha, de neki nem ártott valami, ezért beálltam elé. Rá se néztem, csak tartottam a kezemet, hogy nyughasson, ha hangolni akarna.
A kinti felfordulást néztem. Felhördültem a látványon. Mázlimra nem nyargaltam az úttestre. A hattagú bagázst egy rohadt kukac, méghozzá egy kifejlett fajzadék irányította. Ráadásnak zöld volt. A templomnál szaladgált ilyen. LaRanak leadtam keressen borg-ra utaló jeleket. Az infót kódnyelven löktem tovább szőke gorillának*. Nem kaptam visszajelzést, de az biztos a csajszi nem maradhatott itt. Arról fogalmam nem volt, kiket lőttek. Tisztáknak tűntek. LaRa se jelezett rajtuk kukac aktivitást. Sejtettem, ha a három szerencsétlenek túljutnak, minket vehetnek elő. Úgy festett, még nem vették észre itt dekkolunk.
- Picsába! – Dobtam le a táskámat, hogy kiszedjem belőle a viperát. Jobbnak láttam készenlétbe helyezni. Háttal leguggoltam és úgy lestem ki oldalról. Fél kézzel a fegyveremet fogtam, másikat a csaj elé tartottam, eszébe se jusson kimenni. Kezdett forró lenni a helyzet. A kocsitól egyre távolabb került az egyik fazon. Felénk tartott. Felmorrantam, mert ezzel a mi biztonságunkat fenyegette. Azzal meg egyenesen étlapra helyezett, amikor bevetődött hozzánk. Halk anyázásokkal próbáltam kiugrani, hogy leszedjem a kukacos barmot, de az ipse mindenáron hősködni akart. A csajt arrébb lökte, elém meg befékezett. Spanyol káromkodásokkal toltam arébb a fazont, amint tudtam. Nem épp a legelegánsabb bukdácsolással lendültem át rajta. Kissé elvesztettem az egyensúlyom, de a kezemről fellendítve magam lendítettem a kiengedett viperát egyenesen a pofájának. Hallottam az állkapcsa reccsenését és láttam a nyeszlett élősködő döglötten pottyan a földre. Az cseppet se zavart a fazon nyakán landoltam. LaRa-val gyorsan beszekeneltettem az ocsmány képét, hátha kiderül, merről való a gyökér.
Nem terveztem ülőpárnának hullákat használni, plusz a szirénák és a meglőtt fazon is üvöltözött, húzzunk el. Jobb híján engedelmeskedtem. Felkaptam a táskámat, ne legyen utánam bizonyíték, aztán nyargaltam velük. A fekete kocsit követtük. A futás lassú volt. Ráértem. Úgyhogy előre kaptam a táskámat. Kikaptam belőle egy gyors elsősegély csomagot. A fazont meglőtték. Az ittenieknek nem volt nanobot-juk. A számba vettem, de a szemben érkező szőke gorilla látványára felment bennem a pumpa. Arra meg aztán már füstölt a fejem a kocogó fazon a nevén szólította. Extraként azt is odapakolta: késett. Még, hogy nem jön ide?! Ráadásul ezek keresték?! Tudja, mi folyik itt?
- Idióta, perverz, barom! Luxus közölni, jössz? – Lendületből, plusz a gépi karomból eredően nem kicsi erővel csűrtem hozzá a táskámat. A vipera nem tört, többi meg nem izgatott. Folyamatos spanyol szentségelésekkel követtem a fazont, egészen be egy elhagyatott épületbe. Asztalok, székek, meg egy laharcolt pult volt benne. Nem különösebben izgatott, mi lehetett. Helyette odamentem a meglőtt fazonhoz. Nem tetszett engem méregett, miközben a cigijével piszmogott.
- Héj! – Hívtam fel magamra a figyelmét, ha esetleg nem látna. - Tessék! Ez segít elállítani a vérzést! Ez fájdalomcsillapító! Ez meg kötszer! – Nyomtam a kezébe a csomagot és mutogattam a kék, zöld pirulák micsodák. Extra gyorsan hatottak. Jövőbeli cucc, szóval nem lehetett rá panasz. - Kössz az előbbi segítséget! –
Morogtam az orrom alatt, majd felültem a vele szemközti bárpultra. LaRa-t ráállítottam, hogy jelezzen, ha mozgás van a közelben. Genie is szólt, hogy figyel. Be voltunk biztosítva, ezért nem aggódtam túl magam. Füleltem, mit magyaráz a fazon. Egyre jobban rángatózott a szemöldököm ki lehet azaz „Ane-san”, akinek folyamat hallom a nevét és valszeg ő húzta be szőke gorillát az egészbe. Valami nagy kutya lehetett. Ráadásnak a fazon simán beszélt arról, hogy lehet a Szikra alak időutazó. Erre már halk morgásokkal fészkelődtem a pulton. Nem tetszett a szitu és egyre meredtebben vertem szemmel szőke gorillát. Ekkor talált be Genie az infóval, hogy Ane san nem más, mint a sokadszép nagyanyám.
- Qué te foller! – Hangosan vonyítottam fel, de totál kiakadtam. Szőke gorilla tudta a felmenőm. Erre nem szól?! Idejön és nem szól?! Rögtön elkezdtem osztani, menjen a francba, hogy titkolózik előttem. Mire a túlvégről rám dörrent a cigis fazon, ne beszéljek így. Ez még jobban fellőtte a vérnyomásom. Rángatózó szemöldökkel közöltem, úgy szövegelek, ahogy akarok. Rögtön lökte, neki nyolc, csak figyeljek a számra.  Sértődötten löktem karba a kezeimet és fordítottam el a képemet. Visszahuppantam a pultra és sztrájkolóan elfordultam az egész bandától.
Innen is tisztán hallottam a lényeget, meg azt is, amikor koreai nyelven szövegelt egymással a csajszi meg a meglőtt fazon. Kiderült a szövegelésükből rokonok. Méghozzá apja és lánya. Erre már óvatosan a páros felé sandítottam, aztán a hátam mögött dekkoló szőke gorillára. Tudtam, hogy ő is érti az egészet. Azért a kezemmel jeleztem neki, ezért még tökön fogom vágni egy krokodil fejű fogóval, méghozzá a lehető legnagyobbal.  Kérdeztem tőle, mit tud. Kik ezek és mit kerestek itt kukacok. Nem kellett beszélnünk, hogy értsük egymást. Folytattam volna még a sort, de a fazon gyereknek mert hívni. Tikkelő szemekkel rúgtam fel az előttem árválkodó széket és böktem hegyi gorillára.
- A társa vagyok, nem kölyök! – Böktem oda fennhangon. Tisztázzuk már a részleteket nem egy elkallódott gyökér vagyok. A legtöbb közöm volt ehhez a felhajtáshoz! Okabe nagyi meg elmehet a fenébe, hogy rám nem gondolt. Ennyi mindent tud és engem lehagyott a listáról? Elhiszem, pont annyit érek jelenleg is a családomnak, mint a jövőben, de legalább a látszatát tartanák, számba vesznek.
- Héj, lövész bajnok! Az ARES rendszerét feltörni se lehet, még is, hogy gondoltad be lehet jutni a központjába? Ez a barom se tudta feltörni, amikor a legjobb hacker! Miért pont annak a Szikra nevű alaknak menne? – Nem ettem fűrészport. Gondolom azért kellett felkeresnünk, hogy bejuttasson minket. Világos sokat tudott, vagy pont eleget, hogy veszélyes legyen. Érdekes figurának látszódott.
Azért a beszélő nyelvmestert se hagytam figyelmen kívül. Elhorgásztam szőke gorillától a táskámat. Kikotortam belőle a kézi barkács dobozomat. Kivettem belőle egy kicsi, fekete, ovális alakú szerkentyűt. LaRa-val lecsipogtattam, amire halványkéken villogni kezdett. Odabattyogtam a fazonhoz és mutattam neki, érintse meg. Ha vonakodott elmondtam, így rendelem hozzá a masinát. Nem akarná, megoldom magam. Nem fog ki rajtam. Kell hátra csavarom a kezét!
- Jeladó, kommunikátor és nyomkövető! Hozzád lett kalibrálva, így ha elhagyod, eldobod, rögtön jelzi nekem. Nincs hangja és a mostani prim…szal, nem bemérhető! Ezen közvetlenül elérsz engem és Ryo san-t! Automatikusan érzékeli, ha beszélni kezdesz. – Hadartam el a pofonegyszerű használatát. - Nem játszunk olyat, fogalmunk sincs, merre lézengsz! Egy dolog Ane san haraptam el a hölgy megnevezését. - bízik Ryo san-ban, de ez nem jelenti én is fogok benned! –
Húztam el a számat. A szerkentyűt nála hagytam. Nálam aktív volt a bestia. Már láttam a helyzetjelzőt. Ha már ott jártam a kezemet nyújtottam neki, aztán a csajnak is. Össze leszünk zárva. Nem ártott legalább az alap információkat megbeszéljük. Esetleg bemutatkozunk. Kezdésnek az cseppet se ártott volna. Nem titkolóztam. Szőke gorillát is a saját nevén szólították. Hülyeség lett volna idétlen becenevekkel jönnöm.
- Demothy Neyen, aka Hopi! Öntelt pöcs vagyok, de megbízható! Ryo san elvállalta a munkát, úgyhogy munkatársak lettünk! Nem fogom engedni, bajotok essen! – Ráztam meg mindkettőjük kezét, ha rávették magukat elfogadják. Nem tennék, csak berándul a szemem. Ennyit az udvarisságról. Az jobban képen ütött, amit a csajszi reagált. - A macskás nő! – Eltátott szájjal mutattam rá. Pontosan tudtam kicsoda volt! Tehát, nem csak a nagyanyám, de az ükapám is nyakig benne volt az ügyben. Szuper az élet. Majd felrobbantam az idegtől! Annak a kreténnek egyszer le fogom csavarni a fejét és krikettezni fogok vele egy rohadt focipályán!
 - Ajje…izé…érződik! – Kapcsoltam némi csúszásszal. Az orromat fintorogva fogtam össze. Magamban jó pár káromkodást eleresztettem. Ez is annak a perverz hegyomlásnak a hibája! Ha tudom, mi van itt, vigyázok a számra!
- Amit rólam még tudnod kell: műszerész vagyok és nagyon gyors. Nem használok fegyvereket, csak a bunkós botomat. – Böktem a táskám irányába. Már láthatta nálam. - Mennyit tudsz erről a felfordulásról?  Főnököd elmondott neked bármit, vagy csak bedobott a mélyvízbe?  Egyáltalán Jun tudja itt vagy? – Néztem egyenesen a szúnyog nevű csajra. - Összedolgozik a család? – Néztem a pasasra. Úgy festett ő jobban képben van az infókkal. Az egyelőre nem izgatott, mit gondolnak, honnan tudok ezekről. Van egy hacker-em, kivágom vele magam! A hátam mögött kézzel jeleztem perverz szőkének, hogy ő a kifogás, ha kérdeznek.
- Az ellenfeleinkről mit tudtok pontosan? – A kukacok nem kerültek terítékre. Viszont az ükapámban egy dekkolt és köztudottan dugig volt velük a yakuza. A nagyanyám nem tudom mit kavart pontosan. Szőke gorilla találkozott már vele és abból lejött tud a kukacokról, meg úgy az egész jövős felfordulásról. Ennek ellenére kérdéses az embereiknek mennyit mondtak el. Jun tatából kiindulva szart se bökött ki. A hallgatáshoz mindig is értett. Viszont odakint a pasas sima töltényekkel hadakozott. Az viszont nem lepte meg, hogy nem akarnak kinyiffanni a kukacos alakok.

*Üzenet: ”Rohadt áramkimaradás miatt Shibuya-ban ragadtam. Meglesem azt a fejvadász toborzást. Ne hisztizz! Nem fogok akciózni! Jeladóm éles.”
*Második üzenet: ”Támadás. Templom. Zöld. Kukac.”

(click to show/hide)

Karakterlap

Kim Sun-young

Eltávozott karakterek

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 8

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Jáde zöld

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
A macskáival

Mottó:
Ècrire, c’est une façon de parler sans être interrompu. (Az írás, a beszélgetés módja anélkül, hogy megszakadna.)

Post szín:
#C38EC7 // #9CC4A4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Áramszünet Tokióban
« Válasz #2 Dátum: 2018. Jan. 16, 11:08:38 »
  Szúnyog párnába temetett arccal, vakon tapogatózott a Beethoven ötödik szimfóniáján csengő mobiltelefonja után. Hallotta, ahogy a hátán fekvő macska hangos dorombolással próbálja visszaaltatni némi dagasztással egybekötve a kísérletét. A macska súlyából tippelve Felicettét gyanította a művelet mögött.
  A maga arrogáns módján éjjeliszekrényről vizslató Michire csak egy futó pillantást vetett, miközben felvette a telefont. Szinte úgy érezte, hogy a vízköpő módjára ücsörgő macska most átkozza el, amiért nem nyílegyenest a konyhába szaladt reggelit osztani nekik.
  – Háló? – A reggeli kávé hiányával átitatott hangon szólt bele a mobilba. A vonal túl végén édesapja által közölt hírtől viszont azonnal elillant az álom a szemeiből. Több kérdés is átszaladt elméjén: apja miért nem pihen? Miért csak most szólt? Nem is igazán tudta meghatározni mi aggasztja jobban perpillanat.
  Végül elfogadta a sebtében leközölt tényeket és nem akadt le apróságok után kutakodni, felesleges kérdéseket feltenni, hogy az időt húzza. Helyette háttérbe szorította kikínálkozó gondolatait, figyelmét teljesen a vonal túlsó felén elhangzottakra igyekezte fókuszálni.
  – Abeoji*, tudtommal még nem kellene ilyet csinálnod. Mi lenne, ha rám bíznád az ügyet? – kérdésére, bár különösebben nem lepődött meg rajta, egyáltalán nem kapott választ. Édesapja a találka helyszínéről adott részletesebb információkat, amit győzött sebtében felkanyarintani az éjjeliszekrényben tartott jegyzetfüzetébe. Némi csattanással egybekötött kutakodással sikerült kihalásznia a tömböt a fiókból. Orra alatt motyogva ismételgette az időpontot és a Shibuya kerületben található épületet, hogy ne felejtse el, míg felkanyarintja a papírra.
  – Akkor ott találkozunk – emelte el a kagylót a fülétől. A hívást apja korábban megszakította, minthogy közölhette volna vele, hogy mindenképpen jelen lesz. Egy sóhajjal próbálta elűzni a beszélgetés által keltett feszültségét.
  A találka hátralévő idejéig oldaltáskáját rendszerezte át kismilliószor. Mindenre fel akart készülni, még ha elképzelése sem volt arról, mi várhat rá. Nem különösebben zavartatta ezzel magát, hogy gyakorlatilag lehetetlennel próbálkozik. Még az ünnepi dekorálást is elnapolta a fennálló helyzet miatt. A fényfüzérekkel, girlandokkal és egyéb csüngő apróságokkal rogyásig pakolt dobozokat a nap hátralevő felében kerülgette és különböző nyelven szidta őket, amiért rendszerint úgy ítélte útban vannak és akadályozzák.
  Szúnyog három óra tájt a négy lurkót kocsiba pakolva elvezetett a melóhelyez. Biztonságba akarta tudni a négy macskát és a lakás alatti virágüzlet vezetője nem tudta elvállalni a felügyeletüket. Nyűgös volt, hogy az ünnepi láz így elkapott egyeseket, mint ahogy a bolt sem tervezett a hétvégén nyitva lenni. Ez az átka annak, hogyha európai üzlettulajdonosról van szó. Viszont hálás volt, hogy Patron nem ágált az ellen, hogy a klubnál hagyja őket, míg a családi ügyletekkel foglalkozik. Ellátásukhoz kellő anyagokat is elhozta, nem tudván meddig lesz el, legalább egy hétre is bőven elegendő tápot elcipelt semmiben sem szenvedhessenek hiányt.
  A klubtól a mostani sűrű áramkimaradásokkal való tekintettel azonnal indult. El akarta kerülni a városban úrrá levő feszültséget, amit egy-egy elektronikai műszerhiba okozott. Szúnyog ilyen esetekkor mindig is nagyon örült volna egy teleportáló gépnek. Biztos volt benne, megkönnyítené a közlekedést.
  Elhessegette a naiv ábrándjait a könyvekből olvasott gépezetekről. Nagyobb problematikája volt, hogy a Shibuyába eljutás cseppet sem ment olyan zökkenőmentesen, mint ahogyan azt előre sejtette. A forgalom rettenetes volt, parkolóhelyet találnia pedig egy külön megmérettetésnek ért fel számára. Valahogy mégis képes volt a csődületen úgy túljutni, hogy bő negyed órával korábban volt a megbeszélt időpont előtt.
  Nem messze az elhagyatott operaháztól parkolta le a járművet. A havazás miatt óckodva, mégis kikászálódott a kocsiból és előbb indult el a találka helyszíne felé. A lövöldözés hangjára megszaporázta a lépteit. Immáron nem igazán tudta eldönteni, hogy megfontolt cselekedet volt a részéről korábban a találka helyszínére érkezni. Viszont nem fordult vissza, hiába lett volna meg rá a lehetősége. Jobbjával már a táskája mélyét túrta, amikor odaért. Amint megpillantotta a káoszt, azonnal befarolt a fal mögé, mielőtt fegyvertelenül golyót kaphatna. A táskából azonnal a legyező akadt természetesen a kezébe. Némi zabos francia szavakkal illette a válltáska rendszertelenségét, mire a kezébe keveredett a pisztoly. Bár tisztában volt nem az erőssége a célzás, több volt a semminél. Szíve mélyén gyűlölte a lőharcokat.
  Éppen a lőfegyver feltározásával vetélkedett, amikor újabb tag bukkant fel. Értetlenül lesett az iskolai uniformisban feszítő fiúra. Nyelve hegyén ült a megjegyzés, amivel kommentálta volna a vakmerő – Vagy inkább ostoba? Nem tudta eldönteni melyik. – cselekedetét a srácnak. A kézcsápolást látva visszaszívta megjegyzését, nem vonta kérdőre, miért nincs az iskolapadban. Kicsit a régi időkre emlékeztette, amikor Mingyuval anno együtt kereste a bajt. 
  – Van fegyvered? – tette fel végül a kérdést, amint sikerült betáraznia a pisztolyát. Ha nemlegesen felelt volna kerített volna neki is valamit a táskából. – Mik a fejlemények? – kérdezett utána a lövöldözésnek. A fiú nagyon alakította az élőpajzs szerepét, bár roppant naivnak ítélte tettét, hiszen egy golyóval szemben még a srác sem tudna megfelelő védőfelszerelés nélkül mit kezdeni. Viszont a saját biztonságát még így is előrébb pakolta, nem bánta a közép sulis önfeláldozó hadműveletét. Nem óhajtott egy ólomdarab miatt itt maradni, miközben a nagybátyjának se híre, se hamva. A rejtekhelyből viszont emiatt csak néhány lövést tudott leadni, így is csak súrolni tudta az illetőt, aki felől valami megmagyarázhatatlan, szokatlan kisugárzást érzett, amit legszívesebben kikapcsolt volna, mert valahogy viszolygott a jelenléttől.
  Az újabb tag nyomán kezdett egészen aprónak tűnni a fedezék. Némán vizslatott le az illetőre, magában értékelve a látványosra sikeredett beérkezést.
  – Abeoji? – döbbent kérdése hirtelen szaladt le az ajkáról, ahogy jobban szemügyre vette a tagot. Azonnal levonta, hogy édesapja gondban volt a fegyverrel, így átdobta neki a pisztolyát. Még volt benne néhány felhasználatlan lövedék és gyorsabb megoldás volt, minthogy apja szenvedjen a saját fegyvertárának újratöltésével.
  Szúnyognak lassabban sikerült reagálnia a hirtelen fejleményekre. Mikor apja odébb lökte, elégedetlenül húzta el a száját, miközben igyekezett a landolásán némileg simítani a harcművészet képzésen begyakorolt esőmozdulatokkal. A morgolódásnak viszont nem adott időt a furcsa mód élethez ragaszkodó illető. Egyszerűen nem értette, hogy képes még a fejbe vagy szívbe kapott lövege után is talpra állni. Ráadásul az egész fickó taszította őt. Nem tudta pontosan meghatározni, hogy miért váltja ki belőle a viszolygást. De jobbnak találta hallgatni megérzéseire és nem közbeavatkozni, vagy közelebb menni. Hamar le is vonta szükségtelen lenne, mindössze csupán útban lenne, tartalékolta az energiáit.
  Az iskolás fiú már önmagában is roppantul elemében volt, a bravúros támadást tíz pontból nyolcra értékelte. Jobbját nyújtotta, hogy felsegítse a mozdulatlanul fekvő fickóról. Végre valóban halottnak tűnt. A fiúra bízta elfogadja vagy sem a felkínált segítségét. Ezután kérdés nélkül követte apját, a szirénák közeledte jelezte, hogy a kérdések ráérnek, mielőtt a rendőrök elkapják őket.
  Nem tudta leplezni a meglepettségét, ami Le prince charmant felbukkanása okozott neki. Első sokk után apja tetézte a döbbenetét, egyáltalán nem azon a néven lett leszólítva, amit a clubban hallott rá. Már gyanította korábban, de ez a momento igazoló volt számára, hogy a férfi tudathasadásban szenvedhet. Volt az esti host énje és most ez. Azon tűnődött vajon a fiú, aki a reakcióból ítélve ismerhette, mennyit tud arról, hogy klinikai eset a csávó? A kérdések száma egyre növekedtek a fejében és rájött, hogy már a gondolatuk frusztrálja. Türelemre intette magát.
  Szúnyog a roskadó épületben apja közelében ácsorgott. Édesapja megjegyzésére felcöccintett. 
  – Még szerencse – szavai során a kabátzsebébe nyúlt az öngyújtóért –, a végén kihagytam volna a bemelegítést. – Lett volna egyéb mondanivalója is, de nem akart jelenetet rendezni a két jómadár előtt. Amint meggyújtotta apjának a cigarettát, karba font kézzel dőlt neki az egyik romos asztal szélének. Állapota ellenére masszív volt, ugyanis könnyedén megtartotta a súlyát.
  Alig láthatóan megrezzent, amikor az iskolai uniformisban feszítő fiú fájdalomcsillapítókkal traktálta apját. Fürkészően mérte végig tetőtől-talpig édesapját, ekkor vette észre a kabáton éktelenkedő lyukat. A látvány nem túl pozitív kommentárokat váltott volna ki belőle, ha az apja nem kezd bele az ízes litániába. Ez visszatartotta a kirohanását. Mély szusszanással próbált erőt venni magán és végighallgatni apja mondandóját.
  Az egészről összességében az volt a véleménye, hogy nonszensz. Az enyhe tudathasadásos Le prince charmantal való összedolgozást még lenyelte. De hogy a közép sulist is vigyék magukkal? Nem vétózta a fiú képességeit, de mégis kiskorúról volt szó.
  – Abeoji! – feszülten szólította meg. Míg a társaság másik fele le volt foglalva egymással, apjára fókuszált. Beszélgetésük alatt elkérte a korábban fiútól beszerzett kötszert, hogy némi szorítókötéssel segítsen rá a sebre, míg apja megfelelő ellátást nem kap. Ha nem lettek volna idő szűkében maga állt volna neki az operációnak, viszont édesapja a határozottan az ötlet ellen volt.
  Cseppet sem vigasztalta egyetlen kapaszkodási pontjuk Ane-san ismeretségi köre. Nagybátyja érdekében viszont kénytelen volt áldozatokat hozni. Még ha nem rajongott túlzottan a fejleményekért. Végül nemtetszését megtartotta magának.
  A spanyolnak csengő szavak előtt értetlenül állt. Gondolatban felírta magának szélesítenie kellene nyelvtudását, mert az állapot jelen helyzetben tarthatatlan. Kínosnak találta egy mukkot nem értett az apja és az iskolás közötti szóváltásból, ha a pörgő fiú nem ad ennek érthető nyelven is hangot.
  Kíváncsian leste az előkeveredett szerkezetet. Nem látott ilyet korábban, az új technológiai vívmány pedig vonzotta megmagyarázhatatlanul vonzotta érdeklődését. Némán követte szemmel mit csinálnak vele. Érdeklődése eltompította benne a tényt, apját készülnek éppen bepoloskázni.
  – Honnan van? – tette fel a kérdést hirtelen. Egyértelműen nem kínai vacaknak látszott. – Megnézhetem? – kérdését a kütyüre értette, amit a fiú mindenáron rá akart tukmálni az apjára. Szavai közben felemelte a kezét, de nem ért hozzá a szerkezethez, míg nem kapott rá engedélyt, hogy közelebbről is szemrevételezhesse. Egyszerűen hihetetlennek találta ennyi minden belefér ebbe az apró szerkezetbe. – Mekkora a hatótávolsága? Hogy reagál a zavaró rádióhullámokra? – érdeklődött utána. Képtelen volt megfékezni a kíváncsiságát. 
  – Kim Sun-young – fogadta el a felé nyújtott kezet. – De szólítsatok csak Szúnyognak, nem fogok megsértődni – mondta a kézrázás után. Jobban preferálta a munkában ezt a nevet, még ha elejében gúnynévként is ragadt rá ez a név.
  – Váó – lelkesedésnek híján volt a hangja. Nem sértődött meg. Sűrűn kapta fejéhez ezt, noha nem ilyen formában. Le kellett vonnia, a „macskás nőnél” még a Macskanő is bravúrosabb megnevezés lenne. – Valóban – bólintott rá végül a cicákat illetően, nem tagadta a tényeket. – Azt is meg tudod mondani, hogy mennyi van? – kérdezett rá.
  – Én meg tudom védeni magamat – mondta lassacskán, ahogy visszavezette a tekintetét a táskáról Hopira. Nem volt szokása kérkedni képességeivel és nem is most tervezte elkezdeni. Így maradt a kézenfekvő valóságnál: értett a harcművészethez, pont annyira, hogy remélhetőleg ne puffantsák le. – És van kocsim. Akarsz vezetni? – dobta be a közösbe, ami némiképpen segíthet majd eljutniuk a TK Shibuyába.
  Hopi Jun-shi után való érdeklődése egy pillanatra megakasztotta. Ane-san emlegetésével számíthatott volna rá, esetleg ő is felmerül. De Le prince charmanttól várt ehhez hasonló számonkérést, nem pedig a fiútól.
  – Mondd csak, az uniformis álruha? – kérdezett vissza, mielőtt kitért volna Patronra. – Az ARES-ről? Ami most elhangzott. A lövöldözésről? Semmit. Hasuki-shi pedig… – elhallgatott egy pillanatra. Számon vette a lehetőségeket. Miért lenne lényeges, hogy a Főnök tudja, itt van. Nem értette, hogy a fiú miképpen tudhat ennyit és miért érdekli őt ezek a részletek. Viszont gyógyszert és kötszert adott az apjának. Ezt a tettet pozitívnak könyvelte el. Járt minimum annyi, hogy nem leplezi a valóságot. – Nem tudom. A gyerekek** lepakolása óta nem beszéltünk. De Le prince charmant talán többet tud mondani nálam – fejével a jelenleg Ryo-nak nevezett host felé biccentett. Tagadhatatlanul érdekelte a reakció. Hogy vajon mennyire van tudatában a másik alteregójával.
  – Az alian kukacokra gondolsz? – kérdezett vissza, amikor az ellenfelek kerültek terítékre. – Piócák az embereken. Ezelőtt nem jöttek a közelembe. Az is az volt igaz? Korábban az ipsén – emlékezett vissza az öltönyös alakra, aki sehogy sem akarta feldobni a talpát. Az ARES-ról vajmi keveset tudott. De korábban látta, amit látott. – Furcsa volt. Csöpögött belőle a letargia – fűzte hozzá miből vette ezt a gondolatot. – Mennyi van belőlük? Az ARES-nál is ez lesz? Ha a golyó nem működik rajtuk, akkor mivel lehet ártani nekik? – kérdéseit apja felé tekintve intézte. Nem akarta sokáig feltartani a lőtt sebével, viszont érdekelte, hátha édesapja tudja, mivel néznek szembe. – Vagy jobb lesz, ha beszerzek egy bunkóst? – hozzáfűzése közben Hopi felé tekintett, ahogy eszébe jutott a fiú tízből nyolcasra értékelt duplarucca. A fiú, nem tudja hogyan, valahogy képes volt elintézni az ürgét. A jelenlét pedig, tisztán emlékszik megszűnt utána. Lehetetlennek találta ennek esélyét, ha nem tud Hopi is valamit ezekről. 

*Koreai szó, jelentése: apa.
**Szúnyog a macskáira referál saját gyerekeiként.

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Áramszünet Tokióban
« Válasz #3 Dátum: 2018. Jan. 24, 21:41:04 »
Dühösen horkantam egyet, ahogy a gép megint jelezte, miszerint a tartalék generátorról kénytelen működni tovább. Szokás szerint, épp az egyik leglebilincselőbb résznél tartottam. Tigris munka, naná elememben voltam, miközben az egyik furcsa cégnek néztem a körmére kissé részletesebben. Algoritmusok, és valószínűségi számítások hálóján akadt fel a tündérbogár. Vagyis kétségtelenül megérdemelt egy kis adatfúrást. Igazi csípős gyümisalik vettek körbe, hogy cseszné meg, miközben épp a célcég után settenkedtem virtuálisan. Elgondolkodtam, hogy ezek minden valószínűség szerint befogtak egy virtuális unikornist, és megtömték vattacukorral, hogy aztán az ilyen rémesen papagájszín szivárványt tudott ide termelni minden testnyílásából. Megfordult a fejembe, hogy a C-SWAT ide tévedő erőinek a lelki kitartását próbálták ezekkel a cukornyálas interface felületekkel derékba törni. És erre most még ezek a kibaszott áramszünetek is. Hát komolyan az ész megáll! Nem tudják ezek, kivel kötötték össze a virtuális bajszukat! (Ember alakban amúgy sem lehetett másmilyen arcszőrzetem, tekintettel Hopper érzékeny bőrére, erre a virtuálisat is rángatják a kis gecik!) Szadista vigyorral izzítottam a lehető legjobb tudásomat, hogy elássam, és előássam a legtitkosabb mocskocskájuk is. És ha ez még nem lett volna elég egy könnyed karácsonyi kikapcsolódáshoz, az egészet megspékelték egy kódolt üzenettel. Ez az Ares banda, nem is állt olyan messze tőlem érdeklődési körben.  Szoftverek, hardverek, hadászat, és biológia. Ha tippelnem kellett volna, főleg a genetikára szavaztam volna, mint munkaterület. Ez pedig szart jelentett, méretes nagy szart! Persze az én elcseszett burámat neki, élveztem, hogy balhét szimatolhattam a környéken.
 Őszinte lelkesedéssel gyűjtöttem be Hopi~t, hogy megosszam vele is a felfedezésemet. Ő inkább az időközbeni generátor kihagyások miatt morgott. Azért nézte nagyon édesen ő is a cyberdeck kijelzőt. Végig futtattam előtte az Ares nevű programról felhalmozott adatokat, az áramkimaradásokat, a furcsa felhívást. Az agyam már abban a pillanatban, hogy felkeveredtem a hálóra, halászta összefele azokat az információkat, amiket bármilyen módon kapcsolatba hozhatott ezzel az egésszel. Ezeket aztán rendszereztem, és végül már ilyen letisztázott formában örvendeztettem meg vele Hopi~chant. Ahogy arról sem hallgattam, hogy még egy előttem is ismeretlen tűzfallal melóznak a tündérbogárkák. Nyilvánvalóan nem ebből a korból volt valósi. Ez pedig két lehetőséget feltételezett. Vagy küldtek további katonákat vissza a lázadók a jövőből, vagy az érzelemfaló mocskok keze sejlik bele a teli bidébe.
   Hopi épp nem volt itthon, amikor beütött a drekkes infó, már nem csak az árammal cseszkelődnek, humanoid palántákat is csórogatnak mindenfelől össze. Ez eléggé leszűkítette a lehetőségek körét. Nem mondom, hogy nem lehetetlen, hogy egy jövőből jött katona összeszűrje a kínai maffiával a levet, de hogy embereket lopkodjanak. Persze, mi se voltunk szentek baromira. Személy szerint nekem nem sem okozott gondot eltűntetni, netalán jégre tenni. Mégsem ilyen feltűnően csináltam. Mondhatni mi hozzá voltunk szokva a gerillázáshoz, azok a kis férgek viszont annyira nem voltak jók benne! Ebből kiindulva már meg sem lepett Erika~chan üzenete.  Innen már küldetés fokozatba kapcsoltam. Sötét egyszínű terepruhát húztam, eltűntettem a kicsikéimet a méltó helyükön, Tartarus~t is gondosan elrejtettem. Az órámat az atomórához igazítottam, majd útnak indultam. Útközbe ért az üzenet, miszerint Hopi is kint ragadt, ráadásul Shibuya~ba, ahova nekem is szolt a checkpoint~om.  Büszkén szusszantam fel, ahogy érzékeltem, hogy nem kézileg írta meg az üzenetét, hanem ahogy nem olyan régen elmagyaráztam neki, hogy lehet. Nagy lépésnek találtam, hogy most magától döntött úgy, hogy használja. Ámbár a következő üzenete meggyőzött róla, hogy nem kicsit muszáj helyzetbe volt. Ideje volt drasztikusabb lépésekhez folyamodnom. Járgányt biztonságba tettem, jómagam meg hozzá láttam, hogy kihasználjam a tető nyújtotta előnyöket. Ott legalább nem volt dugó. Ennek hála érkezhettem meg időben, az időközben lenyomozott tartózkodási helyéhez Hopi~nak, ami meglepő módon egybevágott az úti célommal.
A pisztolylövésekre, ha lehet még tovább fokoztam az iramot. Nem sokkal a  cél előtt lendültem le a házakról, majd siettem a hangok irányába. Egy elsiető járgány, és véres holttestek minden fele. Genie~nek kiadtam, hogy próbálja meg lekövetni a járgány útvonalát a GPS műholdjai segítségével, miközben én a torkomban dobogó szívvel mentem Hopi~ért.  Nem túlzok, hogy úgy éreztem, tonnás súlyokat vettek le a vállamról, amikor megláttam hogy egybe van. Szívem szerint ott helyben átvizsgáltam volna, egészen biztos nem esett~e baja, ám a közelgő bronzosok engem is meggyőztek. Na meg, hogy belebikázta a tatyóját a gyomromba.
   -Én is örülök, hogy egybe látlak Édes! -görnyedtem, szinte már menetrendszerűen össze, meg kotortam el a táskáját, hogy ha már ilyen előzékenyen hozzám csűrte, akkor baromi lovagiasan hurcoljam is neki. Ez eléggé lekötött, hogy a többiekre ne fújjak, meg ne morogjak kezdés helyett.
Így aztán egy biccentéssel köszöntem, és hagytam figyelmen kívül, a tökéletesen hibás megállapítást, miszerint pontosan 17:45~re érkeztem a helyszínre. Inkább szó nélkül mentem velük. Ahogy megérkeztünk, akartam elkapni Hopi karját, hogy azért óvatosan végig lessem, egészen biztos nem esett semmi bántódása. Ehelyett, mielőtt még bármit is tehettem volna, már a nagydarab tagnál volt. Nem szóltam bele, amíg leápolta. Bár arról nem sok ötletem volt, hogy mitől mérges. Közben a meglőtt tag is tolta az infókat. Felvontam az egyik szemöldököm a hallottakra.
   -A többiek 17:30-ra kaptak időpontot. Engem miért későbbre hívtatok? A fejvadász céget is ti kerestétek meg, nem? Őket irtották most ki az előbb a lövöldözés során? Akik feltörték a kódolt hirdetést? Vagy az valami vizsga lett volna? -felvont szemöldökkel néztem a férfira. Szemmel láthatóan tisztába volt jó pár engem érdeklő dologgal. Arra viszont hangosan felmorrantam, ahogy Hopi~t dobta be egyből maga helyett.  -Köszönöm az előbbi tettedet, amit a társamért tettél, de ha egy civil lett volna, és nem a társam, akkor is ilyen könnyen belököd a mély vízbe, csak mert jól harcol? - tettem fel az egyszerű kérdésemet. -Ha Erika~sannak igaza van, akkor nem egy sétagalopp járatra fogunk most menni. - nem volt túl kellemes a társalgási modorom, ezzel tisztába voltam. Seggfej voltam világ életemben, ettől még érdekelt a válasza. Sok minden függött tőle, főleg ha a továbbiakban együtt kell majd dolgoznunk. Nem bízom bárkire csak úgy rá sem a saját, sem Hopi hátát. Őszintén hálás voltam érte, hogy segített Pöttöm Sárkánynak, ettől még bökte a csőröm, hogy ezután milyen könnyen oda lökte, egy nyilvánvalóan életveszélyes küldetésre, miközben kölyöknek nézte. És paranoid személyem nem szerette az ilyen paradoxonokat. Közben mentem Hopi után, mert szemmel láthatóan, már kezdésnek is pipa volt, és ez csak romlott a sokad ükiszépnagyanyja említésével. Óvatosan jeleltem le neki, miszerint azután kaptam az infókat, és  a meghívást is, hogy már nem volt otthon. Ráadásul ő is itt ragadt, szóval kérdés sem lehetett, hogy ide esz a fene. Csak ha ezt sikerült megbeszélnünk, fordultam újra a férfi fele. Arról némán hallgattam, hogy közben tökéletesen értettem az ő minden szavukat is. A macskafül ritka éles, ahogy a rendszerem is automatikusan fordított. Ilyen téren arcizmom sem rándult.
   -Még valami! Ez a Szikra nevű személy. Róla mit lehet tudni? Picit bővebben? -a kapott információkra szusszantam még egy nagyot -Ha jól vettem ki, akkor számítógép guru. Nem lehet elhívni ebből a disco~ból? A hálón felvenni vele a kapcsolatot? Vagy számoljunk rá, hogy nem akar önszántából velünk jönni? Illetőleg fel tudta volna az Ares rendszerét törni? -kissé hitetlenül felhúztam a szemöldököm. -Netalán ő is téglát játszik? -néztem a szemükbe. Az a korábbi kérdéseket is megmagyarázná. -Erről a disco~ról eddig mit tudunk? Ha már ott kell ezt a Szikrát begyűjtenünk. Elhelyezkedés? Alaprajz? Ki és bejáratok? Nyílászárók? Biztonsági vonal? Szimpla kidobó emberek, vagy egy rendesen felfűzött hálózat? -gondolatba felrémlett előttem, hogy remélem nem kell majd az egész disco~val megverekednünk. De nem akartam egyelőre az ördögöt a falra festeni.
A magát Szúnyognak bemutató lány vonta azonban magára a figyelmemet. Szemmel láthatóan rajongott Hopi jeladójáért. Halvány mosollyal figyeltem a jelenetet, főleg mert örültem neki, Hopi ilyen titkolatlan elismerést zsebelhetett be. Arra vontam csak fel a szemöldököm újfent, ahogy az önvédelem került szóba. Na meg, ahogy egyből szólított, hogy Junnit emlegették fel. Egyszerre horkantam és nevettem fel az ükapós felemlegetésére. Vágtam egy apró grimaszt, ahogy sóhajtottam.
   -Örülnék, ha egyszerűen Ryo~sannak szólítanál. Lényegesen lényegre törőbb, egyszerűbb, rövidebb, és ami a legfontosabb, ez a nevem. A hercegelés nem az én módom! - ráztam kicsit össze a hajam. Volt tippem, hogy megint kivel keverhetnek. Ettől függetlenül nem állt szándékomban a bemutatkozáson kívül további felvilágosítással szolgálni a számára. -És reméljük a legjobbakat, hogy Junni nem tud erről a kis kiruccanásról! -tettem hozzá, lényegesen kevésbé derűsen. Valamiért nem bíztam abba, hogy szedné a gyógyszereit rendszeresen, legfeljebb csak akkor, amikor a nyakára jártam. Ettől még egy élő, eleven kukac létezett benne, és akarta a fene, akaratlanul is infókat szivárogtasson ki az érzelemfalóknak a melóimról. Főleg, a még folyamatban lévő küldetésekről!
Hopi további faggatózásait némán figyeltem. Nem csodáltam, hogy kíváncsi volt, és ha jól sejtettem, nem csak egyféleképp. Mégis csak a felmenőiről volt szó. Ráadásul úgy tűnt, vele könnyebben kommunikálnak. Főleg a lány. Vagyis a magyarázatot is rá hagytam. Inkább erről a Szikra nevezetű személyről kapott információkat ízlelgettem. Egy női hacker, a jövőből, aki jobb lehet, mint én… kíváncsi lettem, nem is kicsit. Nem mintha meginogtam volna a saját képességeimbe ilyen téren. Helyette csendesen kérdeztem rá Genie~re, hogy mi hír az autóval, amit a GPS műholdak segítségével követni küldtem. Tud~e róla valamit, netalán meg van, hova ment? Nem felejtettem el, hogy rálőttek Hopi~ra. Észre sem vettem, hogy elkezdtem kiropogtatni a csontjaimat. Minden porcikámmal a következő, kicsit sem könnyűnek ígérkező akcióra készültem fel. Az adrenalin még viszonylag normális mértéken mozgott. Az endorfin szintem kezdett kicsit ugyan megemelkedni, ám még a normál értéken belül volt az is. Szerettem a kihívásokat, és most előttem volt egy. A többiekre pillantottam. Egy mély levegő, furcsa nyugalom telepedett rám. A fejem kristálytiszta. Indulásra készen álltam. Kimondatlanul már csak rajtuk múlott, hogy mikor kezdünk hozzá. 

 




(click to show/hide)

Karakterlap

Ichimaru Gin

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 62

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 4 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Áramszünet Tokióban
« Válasz #4 Dátum: 2018. Jan. 27, 12:18:09 »
  Az öltönyös fickót elejében meglepte Hopi gyógy csomagja, amellyel traktálta. Végül apró fél mosollyal az arcán mondott köszönömöt, mellé egy hajösszekócoló buksi simogatást kiosztva. Noha a kézbe kapott bogyókat egy darabon vizslatta a tenyerében, majd végül arra az elhatározásra jut, hogy nincs vesztenivalója és bevette a kapszulákat.
  Ryo számonkérés alatt, miért bátorkodik egy fiatal középiskolást bedobni a mély vízbe, elejében némán hallgatta. Végül felhümmentett a feltételezésre, hogy esetleg egy hétköznapi értelembe vett középiskolást hajítana bele egy veszélyes küldetésbe.
  – Öreg vagyok, nem vak! – szavai közben jobb szeme alá bökött, hogy jelezze, látott, amit látott korábban. Hopi attrakcióját emlékezetesnek találta, amellyel néhány perccel ezelőtt hidegre tette a kukac által irányított fickót. Megjegyzése közben sokatmondóan rátekintett Hopira, hogy éreztesse, sejti nem hagyományos középiskolás. – A 17 óra 45 perces időpont stimmelt. Szúnyog zavart össze. Bár a buli is korábban kezdődött a kelleténél. A fejvadász cég kamu, valójában az ARES csatlósai. Így gyűjtenek magukhoz embereket illegális kísérletekhez. Ezt a fejvadász címen futó gyűjtögetőtől derítettük ki, viszont a felbérlőik, akik egyértelműen az ARES-nál dolgoznak, nem örvendtek az emberi hangvételű tárgyalásért. Gondolták feldobják a helyzetet és nekiálltak golyóesőt zúdítani ránk. Érezhetően nem akarták, hogy kiszivárogjon a hátsó szándékuk. Mi pedig bizonyos okokból nem engedhettük meg a szemtanúkat. Túl sokan vannak az ARES-nál, kiknek kapcsolata van a Huángfēng-el. Tömören ennyit a lövöldözésről – mélyet szippantott a cigarettából. Nem csodálkozott a kérdéseken, sőt, a sérülése ellenére sem kapkodott. Nyugodtan felelt a felmerült kétségekre. Már amire tudott válasszal szolgálni. – Ha Szikrával ilyen könnyű lenne kapcsolatba lépni, már megtettük volna. Az sem volt könnyű szülés, hogy kiderítsük jelenlegi tartózkodási helyét. Van esze a gépekhez, viszont utolérhetetlen, mint weben, mint telefonon… mintha nem is létező ember lenne. Gyakorlatilag semmit nem tudunk róla, azon kívül, hogy az ARES akarja. Az, hogy mennyire lenne benne a kooperációban, fogalmam sincs. Viszont bízok a rábeszélő képességetekben. Hogy miben mesterkedik, nektek kell kiderítenetek. Annyit tudok, hogy nélküle esélyetek sincs bejutni az ARES-ba – tárta szét a karjait a kijelentett apró kellemetlen tény után. Sandán vigyorgott orra alatt, amikor Hopi kikérte magának a megszólítást, hiába lett volna rá megjegyzése ismételten a megélt éveire referálva, inkább nem tért el a tárgytól. – Hogy miért lenne sikeretek vele? – szavai egészen úgy hangoztak, mintha elgondolkodna. Viszont ahogy fújt egyet a bagóból, folytatta. – Pofon egyszerű: Szikra az, aki létrehozta az ARES rendszerét. – Ha esetleg feltennétek a kérdést, hogy honnét tudja ezt ilyen biztosra, akkor elárulja, hogy egy kémjük tejelte nekik ezt az információt. Az illető megbízható, viszont megszakadt vele a kapcsolatuk, de abban határozottan biztos, hogy ok nélkül nem tartana rádiócsendet.
  – A TK Shibuya a központ szélén van. Igen forgalmas placc. Egy bejárat akad, szigorú ellenőrzéssel, beléptető kártyás üzemeltetés folyik ott, nehéz bejutni. Az alsó szint a közönséges vendégeknek elérhető hely, a felső szint a VIP részlegé. A kidobók feltételezhetőleg prosztó emberek, és hogyha lehetséges minimalizáljátok a civilek bevonását, mert nem hiányzik rendőr a nyakunkra – jegyezte meg. Nem szigorú elvárásként hangoztatta az alábbit, inkább jó tanácsként csengtek a szavai.
  Kérdőn vizslatott le az elé battyogó Hopira és a kütyüre. Miközben megérdeklődte, hogy mi ez, kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a szerkezetet. Nem lehetett leszűrni, hogy Ane-san Ryoba fektetett bizalma vagy a közös projekt működésének érdekében ilyen készséges.
  – Mindig is vágytam arra, hogy bepoloskázzanak! – jegyezte meg, miután megtudta, hogy mire szolgált az előbbi. Nem cinikus kommentár volt a részéről, tényleg úgy hangzott, mint aki lelkesedik a dologért. – Ez nem zavarodik meg az áramkimaradásoktól? – kérdezett rá, miközben forgatta a kezében a szerkentyűt. Belátta, megkönnyítené a kapcsolattartást. A telefonok túlságosan függtek az elosztóktól, ha pedig újabb körzet megy gallyra, ki tudja hol és mikor talál térerőt.
  – Yeong-ho – rázta meg Hopi felé tartott kezét, miközben szűkszavúan bemutatkozott. Ezt követően Ryo felé is oda tartotta a kezét az üdvözlésre. Ha nem fogadta el, akkor csak egy aprót biccentett.
  – Fogalmam sincs, hogy mi jó a piócák ellen pontosan. Ami korábban bevált, az utóbbinál nem működött. Viszont Ane-san állította, hogy Ryo tudja, mivel lehet lekezelni a fajtájukat. De ahogy láttam, Hopinak is megvan a maga fegyvere ellenük – felelt Szúnyog kérdésére. – ARES-nál meg nem tudom, hogy mennyien vannak, de a korábbiak miatt azt mondanám, hogy kalkuláljátok bele őket az akcióba – fűzte hozzá az ARES tagjairól illetően. Érezhetően ő is csak arra tudott alapozni, amit a korábbi lövöldözéses esett alatt látott.
  – Na, de ha nincs több kérdés, megyek, hogy mielőbb fel tudjak zárkózni hozzátok. Majd jelzek a… – felemelte a Hopitól kapott műszert a kezében. – Jel-kom-nyomon… komolyan, van valami rövidebb neve? – nézett rá Hopira. A jeladó–kommunikátor–nyomkövető túl hosszúnak csengett számára. – Szóval, majd kapcsolatba lépek veletek és megbeszélünk egy randi pontot. Addigra lehetőleg szedjétek össze Szikrát – miközben leadta az ukázt Ryo felé tekintett, mintha némán rá bízná a feladat koordinálását.
  – Vigyázz a kölyökre, kár lenne a búrájáért – koreai szavakkal lépett oda lánya mellé indulása előtt. Mindeközben egy apró szerkezetet ejtett a tenyerébe.* Hogyha Szúnyog leérdeklődi édesapjától, hogy bűntudata van-e, belerángatta a fiút, akkor Yeong-ho gyanúsan hallgat válaszadás helyett. A kérdés elkerülése végett a sarokban árválkodó csokis automatához lép, majd az ép kezével egy jól irányzott mozdulattal beleüt, minek hatására a gépből kipottyan egy csokoládészelet. Amint némán csodálkozva levonja, hogy még nincs is lejárva az édesség, máris bontotta volna ki az édesség zacskóját, mikor érzékelte Szúnyog szemmel verését. Emiatt berekesztette ügyködését és szusszanva Hopihoz lépett, majd a kezébe ejtette szerzeményét.
  – Lehetőleg ne puffantasd le magad. Csini volt a szerkó, de az üstködöket láthatólag nem védte – spanyol szavakkal beszélt Hopihoz, majd kommentárja mellé a fiú kezébe pakolt egy apró kütyüt.*
  Ryo, te mindeközben nyugodtan tájékozódhatsz Genietől az autóval kapcsolatban. Az MI nem tudta sokáig követni a járművet a műholdon keresztül. De rá tudott csatlakozni a kocsi központi rendszerébe, melynek köszönhetően kiderítette, hogy a jármű célállomása egy Huángfēng fennhatósága alatt álló kaszinó lett.

*A szerkezetek leginkább egy nyílvessző hegyére hasonlítanak. A Hopinak adott kütyüvel időzített robbanást lehet elérni, melyet arra az esetre ad neki, hogyha nagyon elszabadulna a helyzet. Szúnyognak adott kütyüvel három méteres sugárban elektromos kisülést lehet okozni, melyet azért ad oda, mert korábban az elektromosságra nem reagáltak pozitívan azok a kukacok, amelyekkel dolga volt. De azt is hozzáteszi, hogy a korábbi zöldes lényen nem működött. (A kütyük instrukcióit is leközli nekik |Hopinak spanyolul, Szúnyognak koreaiul.|)

December 21. 18:14
{Közeli parkolóház}

    Yeong-ho távozása után megegyezésre juttok, hogy érdemes járgányt fogni a klubhoz való eljutáshoz, viszont nem éltek a Szúnyog által felkínált járművel. Emiatt megemlíti számotokra a közeli parkolóházat. De addigra már Genie is készségesen előállt a parkoló épület opciójával, mint a legközelebbi hely, ahol könnyedén kocsihoz tudnátok kerülni.

Ryohei:

  Magadra vállalod az autólopás munkakörét a képességed miatt. A háromszintes parkoló első szintjén pont találsz egy neked tetsző darabot. (Az földszinten nem érte meg nézelődni, túl sok ember járt arra.) A többiek, hogy ne zavarják a műveletet és ne legyen gyanús, hogy miben sántikáltok, lent maradnak a földszinti részen.
  Ryo, találsz egy neked tetsző jeepet, ami üresnek tűnik. Ahogy beleülsz és lecsekkolod még a benzinmennyisége is kielégítőnek látszik. Viszont, ahogy elindulsz vele, hogy levezess az emeleti részről, alig hogy kidugod az orrát a kocsinak a parkoló állásról, amikor egy autó motorja hangosan felmorog jobb kéz felől és egyenesen belehajt a jeepbe a vezetői oldalra. Majd további két autó zárja el a haladásod útját és hogy mindezt cifrázzák, hátulról is belehajtanak a jeepbe. Emiatt a kocsi nekicsusszan az utat keresztező járgányokba. 
  Ahogy szemrevételezed a tetteseket, öltönybe bújt alakokkal nézhetsz szembe és valamennyin ott csücsülnek a Tamashii zampenek és nem csak a megszokott, jól ismert változatuk. A zöld színű kukacokból is akad egy-kettő. Nem totojáznak, hamar előkerülnek a fegyverek a kezükben. Néhányan még bátorkodnak is kiszállni a kocsiból. Az egyik, melynek vállán egy zöld kukac ücsörög, roppantul szuggerálja a vezetői ülést (ha anyagtalan vagy, úgy érezheted, mintha egyenest téged bámulna).
  Mindenesetre gyorsan kell döntened, hogy mit teszel a szorult helyzetben. Mindemellett Genie sem kímél a rossz hírrel: a kocsinak valójában nem is egyezik a rendszáma azzal, amit odakint láttatok. Sőt, ennek az autónak ugyanaz a rendszáma, mint annak a járműnek, amit még műholdon keresztül kezdett el követni a kérésedre.
  Ryo, mivel összeköttetésben vagy Hopival, így meg van a lehetőséged arra, üzenj a csapat másik felének arról, hogy nem lett pozitív vége az autólopásnak.

Hopi és Szúnyog:

  Miközben odalent várakoztok, sorra hajtanak be új járművek. Járnak-kelnek a munkából jövő vagy éppen oda haladó emberek. De néhány tipikus parti arc is akadt közöttük, amely Shibuyában talán nem is meglepő. Viszont a lenti zsivajt is túlszárnyalja a következő szintről érkező autók jellegzetes törésének hangjai. (Továbbá megkaphatjátok Ryotól az üzenetet, ha jelzett a rossz irányt vett fejleményekről.)
  Hopi, észreveszel egy jeepet, melyet pont ebben a legjobb pillanatban parkoltak le. A fiatal, tinédzser korúnak tetszelgő gazdájának pedig roppant sietős dolga volt. Amint leparkolt, kipattant a járműből és szaladt kifelé a parkolóházból. Majdnem fel is lökött benneteket. Szúnyognak még neki is szaladt. A sietségében futólag sikerült csak bocsánatot kérnie. Amint eltűnt a fiú a látóhatárról, Szúnyog Hopi felé tartotta a kocsi kulcsot, melyet a fiútól szedett el. A szerzemény megkérdőjelezte a fiú korábbi vétkességét. Viszont a slusszkulccsal a kocsit sikerül fennakadás nélkül elkötnötök.

  Rajtatok áll, hogy bevárjátok Ryot vagy elindultok nélküle, esetleg felautóztok a következő szintre, hogy segítsetek neki. Miközben a lehetőségeket veszítek számon, az emlegetett be is pottyan az általatok elkötött kocsiba.
  Hopi foglalta el a vezetőülést és nem okozott csalódást. Azonnal kihajtotok a parkolóházból, azonban nyomotokban már érkezett egy kisebb társaság is (összesen hét kocsi követ titeket). Mindemellett a kocsi eredeti tulajdonosa mellett is sikerült elhajtanotok, aki roppantul felháborodik a látottakon. Ott viszik az autóját!
  Üldözőitek nem hagyják magukat egy könnyedén levakarni. Nem riadnak vissza attól, hogy mások életét kockáztatva szembehajtsanak más autósokkal, hogy nekimehessenek az elorozott kocsitoknak. Vagy éppen gyalogos emberek életét helyezik életveszélybe a száguldással. Volt, amelyik járműből még lőttek is rátok. Viszont akadt olyan is, ha elég közel értek hozzátok és tudták tartani veletek a mentet, akkor utasai átugrottak a kocsitok tetejére azzal a céllal, hogy bemásszon az utastérbe. Az ablakok betörésének kísérlete előtt pedig bicskákkal szúrogattak le a kocsi tetején, ha ezzel nem jártak sikerrel, akkor feszültek neki az ablakoknak.
  Az üldözőitek lekoptatása rajtatok áll. Viszont azt is számításba kell vennetek, hogy a kocsi eredeti tulajdonosa látta, hogy elvittétek az autóját. Nagyobb valószínűséggel fog csatlakozni a nyakatokra rendőrség is. Viszont a nagy macska-egér hajsza mellett is sikerült viszonylag közel érnetek a klubhoz, még ha nem is tudtok a bejárat mellett leparkolni.

December 21. 18:47
{TK Shibuya klub}

  A kiadós autósüldözés után végre sikerül eljutnotok a klubhoz. A TK Shibuya noha a mulató negyed szélén helyezkedik el, nincs híján az életnek. A klub pont szembeesik egy Love Motellel, mely még cifrábbá teszi az egész környezetet. Az örömlányok, részegek az úton teljesen normálisak már az est eme korai időszakában is.
  A klub bejáratánál elegáns kimonóba bújt őrök állnak. Oldalukon katana díszeleg, noha nem belőhető a távolságból, hogy igaziak, avagy sem. Az egyik őr ráadásnak jó nagydarab, izmos, négernek látszik, aki valószínűleg a rend megőrzéséért felel. Környezetében legalábbis nem próbálkoznak meg beslisszolni. Ha pedig mégis kísérletet tesznek rá, egy jól irányzott dobással tessékeli ki a hívatlan vendégeket.
  A bejáraton láthatóan kérdés nélkül vannak átengedve azok, akik kimonóban érkeznek. A többiek esetében szigorúbban veszik a beléptető kártya felmutatását. A napi belépő ára sem pár száz yen. Fejenként kellene 1000 yent fizetnetek – ráadásnak iszonyú hosszú a sor is. Meg kell találnotok a módját arra, hogy miként kíséreltek meg bejutni a nem túl készséges Őrök mellett. (Lehetőleg senkit ne hagyjatok hátra!)

  Odabent, ha rendesen az ajtón keresztül mentek be, akkor mindhárman kaptok egy-egy rózsaszín és kék színes zacskót. (Egyéb esetben odabent nyomnak a kezetekbe egy-egy ilyen zacskót.) A színes tasakon gyönyörűen ívelt, csigamintás aranyozott hatással szedett betűkkel a roppant beszédes 4U felírat díszeleg. A zacskóban színes por látható, melynek szájba vétele vagy megszimatolása is egyértelművé teszi, hogy egy igen erős drogról van szó.*
  A klubban fülledt a levegő, hangos a zene és rengeteg a jó kedélyállapotú ember, akik örömmel ropnak táncot a zenére. Ügyelnetek kell arra, hogy ne ragadjon magával titeket a szórakozóhely varázsa. Illetve nem bölcs dolog elfogadni az ingyen italokat – szinte biztos, hogy a 4U-val vannak megfűszerezve.
  Viszont a nagy tömegben nehéz lesz megtalálnotok Szikrát, főleg úgy, hogy a VIP részlegre bizonyosan nem fognak beengedni titeket. Érdemes kitalálnotok, hogy milyen taktikával próbáljátok megkeresni a lányt.
  Hol próbálkoztok először, különváltok, vagy együtt maradtok inkább? A táncparketten mustráljátok át, a bárpulthoz mentek és próbálkoztok kérdezősködni a hangos zene mellett? Megpróbáltok feljutni a VIP részleg bokszjaihoz? Félreeső helyet próbáltok meg keresni? Esetleg a mosdóknál tesztek egy kört?
(Írjátok le a postotokban, hogy hol próbáljátok meg keresni Szikrát! Ha különváltok, úgy mindenki két helyen tehet kísérletet! Ha együtt maradtok, akkor három helyen van lehetőségetek körülnézelődni. A felsorolásban nem szereplő, de egy klub helységben teljesen elképzelhető helyszínt is megemlíthettek a keresésnél, ha így látjátok jónak. Megjegyzés: nem kell itt kibontanotok a keresést, elég mindössze az, ha leírjátok, hogy hol próbálkoztok Szikra nyomára lelni.)

*Hatása: mindenki sápadtnak, mégis jó kedvűnek tűnik a szer hatása alatt, elnyújtva lehet látni miatta a körvonalakat, gyakran lehet flashelni alatta azt, hogy Japán középkorába pottyant az ember szamurájok és gésák közé a beöltözött tagok miatt. A flash alatt gyakori az össze-vissza való beszéd, az idő és tér zavar.
Megszimatolása esetén a körvonalak elmosódnak, kóstolásánál a sápadtság és jókedv jelentkezik az elmosódott körvonalak mellé, bevétele esetén a korábbi tűnetek mellett a flash hatása garantált. (Túladagolás esetén rosszullétet okoz – émelygést, hányingert.) A kisebb tűnetek 10-15 perc alatt elmúlnak, a flash elhúzódhat fél óráig is (szervezetfüggő).

Karakterlap

Demothy Neyen

Eltávozott karakterek

Futár

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
21 000 / 30 000

Hozzászólások: 195

Hírnév: 11

Infó

Tárcában: 22 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Égkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Ryohei

Mottó:
Kapj el, ha látsz!

Post szín:
#82caff


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Áramszünet Tokióban
« Válasz #5 Dátum: 2018. Febr. 17, 22:15:07 »
Berándult a szemöldököm, amikor a vén kecske fogta magát és se szó, se beszéd, rákezdett a hajamat borzolni. Nem lett volna sérült és nem védte volna a seggemet, seggünket szőke gorillával, ezer százalék rámarok a kezére. A ráncos ujjai helyett a levegőben csattant az állkapcsom. A nyüves reflexeimet nem foghattam vissza. Utána meg, dünnyögve fordítottam el a képemet. Megköszönte a segítséget, még tőlem is extra tahóság lett volna szájalni, ne nyúlka piszkáljon. Amúgy is komoly agygörcsöt okozott, hogy mi a francokat magyaráz arról öreg és nem vak. Mindkettő tök nyilvánvaló volt! Nem értettem, miként kapcsolódik ez a közös kijelentésünkhöz, macskásnő megjegyzéséhez, vagy minek néz rám a vénember, mintha értenem kéne, mire célozgat! Megvontam a vállamat, de nem mondott többet, csak rátért a kérdéseink megválaszolására. Felsóhajtottam. Ezt a témát besöpörtem a szőnyeg alá. Lapoztam, mivel fontosabb dolgunk volt, mint ezen kattogni. Én már megmondtam, amit megmondtam. Ezek után valamelyik taknyosnak merészel hívni, számolhat vele, hogy gyomorszájon fejelem.
- Gyűjtögető? – Bukott ki belőlem a rohadt értelmes háborgásom. Nem csíptem ezt az egyetlen szót berejtve a fejvadász cég leírásába. Ugyan mit akarhattak ellopni? Beették magukat oda a kukacok. Nekem ebből egyetlen dolog következett: gazdatestek. Az előző templomos bulinál gyerekeket és szakembereket zsebeltek a yakuza-n keresztül. Az ükapám is arról trécselt szőke gorillával, hadsereget képeznek ki. A zsoldosok mellé pedig kellett hozzáértő személyzet. Ha ez igaz, akkor nem csak a japán, hanem a kínai maffiába is beásták magukat. Felmordultam a gondolatra. Rohadtul nem volt az ínyemre ez a lehetőség. Azt jelentette a szemétládák lépésekkel előttünk jártak és úgy terjedtek, akár egy rohadt vírus. Az alvilágból bárkit elérhettek.
A Szikráról kapott információk se kecsegtettek semmi jóval. A hátam mögül karattyoló szőke hegyomlásra sandítottam. Gépguru volt a fazon. Nála jobban nem érthette meg senki az észjárását, úgyhogy átpasszoltam a labdát neki, hogy próbálja megszülni, mire készülhet az alak, vagy mit fog lépni. Nem vártam tőle jóslatokat, de az ő kódokban csörgedező észjárása passzolhat valamennyire vele, vagyis, ha lepörgetjük, mit tenne a helyében, akadhatunk egyezésekre, legalábbis kiindulópontra, tutira.
- Miután lepörgetsz ötezer valószínűség számítást, te, mit lépnél ebben a kutyaszorítóban? – Dobtam oda hangosan is, minek szuggerálom egy ideje. - Hacker szájberstrici, mint te! Egy rugóra járhat az agyatok. A személyiség jegyeket és logikus következtetéseket befolyásoló változók ellenére, nagy arányban egyezhet az irányvonal. – Valószínűleg a megoldások formája egyezni fog. Kivitelezésben egészen biztos lennének eltérések, de ez adhatott némi támpontot, merre lézengjünk a bárban, vagy közelében. Ha engem üldöznének, nem feltétlen egyből oda mennék be. Valahova fészkelném be magam, ahonnan remek rálátásom nyílik a helyre.
- Közvetlen közelében mi van? – Szőke gorilla felé pillantottam, hogy kérjen Genie-től műholdas felvételt az egész utcáról. Ezeket továbbra se voltam hajlandó magam intézni. Bőven soknak érzékeltem, hogy közvetlen kaptam az információkat mindkét MI-től. Néha csesztem rájuk figyelni, de szinte minden vacakról beszámoltak. Előfordult a sok infótól már zsongott a fejem.
Jelenleg nem panaszkodhattam. Nem terheltek agyon a lányok. LaRa-t lefoglalta a képemet kilövő ballonkabátos üldözése, míg Genie teljesen mással szöszölt. Hagytam is a duót nyugodtan dolgozni. Addig bedobtam magamat és a kicsike fejlesztésemet. Konkrétan még nem teszteltem. Néhányszor Nozomi volt az áldozatom. A perverz langaléta testvérével ellentétben, nem volt hobbija szellemé változni, így rajta megmaradt a jeladó. Azok alapján finomítottam rajta, úgyhogy egész nagy százalékú biztonsággal sózhattam rá az öreg hapsira. Neki nem is akadt vele problémája. A macskásnőt sokkal inkább lázba hozta. A kezembe aktivált apróságot már nem akartam neki odapasszolni, ezért előhorgásztam egy másikat. A felém nyújtott tenyerébe dobtam, had nézegesse. Legalább őt is tudni fogom, merre jár. Nem jött rosszul, ha véletlen elkavarodnánk egymás mellől.
- Saját fejlesztés. – Cümmentettem fel sértődötten. A nyüves feltételezés is fájt mások kész vackaival szórakozzak. - Tartsd meg! Legalább elérsz minket, ha külön válunk. – Legyintettem egyet. Bármikor összeütöttem a ketyerét. Nekem nem adott semmiféle kihívást. Ebben a síkban használt frekvenciákat gyerekjáték volt kikerülni. Pont ezért bólintottam a tapogatózására. Legalább az alapok egyeztek. Piros pont, hogy értette, miről zagyvál.
- A légierőnél használt szeméthez képest ez sokkal finomabban hangolt apróság! A rádió és mikrohullámokat simán elkerüli. Sokkal alacsonyabb frekvencián mozog. Azok Mhz-n csörgedeznek, ez a kis szépség max 10Ghz-n pislákol. - Vigyorodtam el büszkén. Ezt a kutya nem keresné a levegőben, de még a földben sem. - Infrahang sávra lett kalibrálva. A képességem miatt alapjáraton vevő a testem. A vételt fel tudom erősíteni a részecskéim mozgatásával, de nagyjából 10 000km. A torzulást és jelvesztést, ezzel kerülöm ki!  – Emeltem fel a mutatóujjamat. - A jeladó megérintésével a szerkezet felveszi a tested, pontosabban a szíved rezgési hullámait. Ezáltal a továbbított jel sajátos kóddal lesz felszerelve, amit kiszűrhetek a környezetből. Másrészt másodperceken belül értesülök, ha lassul, vagy gyorsul a szívverésed, aka sérülés ér. – Arra már nem tértem ki, hogy a jelet könnyedén tudom erősíteni, ha ugrok, vagy a műholdakat befoglalom. Ki van zárva, elveszítsem, amíg működik a kis szerkezet, vagy életben van, akihez csatoltam. Ez egy tőlem független opció, szóval nem tértem ki rá.
- A hangot szintén ebben a csatornában továbbítja a szerkezet, amit dekódol a rendszerem és ugyanez történik visszafelé is. – Jeleztem a kezemmel ez uncsi rész, felesleges tovább taglalnom. - Kizárt halljátok, vagy zavarja a bioritmusotok! Max egy-két érzékenyebb füllel megáldott állat fog elmenekülni a közeletekből. – Ezen a ponton a mögém soroló szőke gorillára sandítottam. Hálát adhatott a tökei épségéért, hogy jelezte ott matat a holtteremben. Azért elmélyülten bámultam, bár nem azért, hogy lecsesszem. Szimplán figyeltem, ad bármilyen reakciót a jeladó bekapcsolására. Nem vettem rajta észre, hogy bármennyire is zavarná. - Neki meg se kottyan…nem lesz gáz! – Jelentettem ki marhára határozottan. Biztosra vettem már szájalna, ha pitiszkálná a dobhártyáját a frekvencia. Mondjuk, el is vártam! Akkor legalább tudnám, még lentebb toljam a határértékeket. Nem éppen ezzel a megoldással akartam az idegein zongorázni. Abban eleve ő volt a tehetségesebb kettőnk közül.
A rövidre szabott ismertetőmet az öreg kéjenc kurjongatása rekesztette be. Felvontam a szemöldökömet, mi a fene üthetett belé. Átfutott az agyamon, talán peacemaker-e van és most sütöttem ki az idegpályáit, de a jelet semmi sem torzította. Tisztának tűnt a szívverése, vagyis passzolok, minek örvendezett hangosan.
- Nincs rá hatással az áram. Spéci generátora van. – Szimplán magamra böktem. A jeleket nem csak vettem. Energiát továbbítottam a visszacsatoláskor, amit a szerkezet felvett. A testem alapjáraton rendelkezett egy gyenge mágneses térrel. Az ebből származó elektromos töltetet adtam le a földbe, amit a jeladó felvett. Az adó-vevő szerep kölcsönösen működött. Radarként üzemelt. Persze nem voltam naiv barom, hogy majd több ezer kilométerre lövöldözöm hatékonyan a feszkót. A kicsikében önműködő generátor üzemelt. Lényegében én bebikáztam, többit elintézte magának. Ettől még akadt lemerülési ideje, viszont a környezetnek is akadt mágneses tere. Megoldotta magának a dolgot. A lehető legszélesebb skálát programoztam bele, amit képes volt elérni és felvenni. Háborúban képeztek ki. Ott több napokat, akár heteket dekkoltam terepen mindenféle energiaforrás nélkül. Gyakran több ezer kilométerre lévő bázisoknak kellett táv recsegnem. Magától jött, hogy hosszú élettartammal felszerelt ketyeréket gyártsak.
Kár, hogy ezek után csodásan elszóltam magamat. Kiosztottam a képemnek egy remek homlokon vágást. Úgy festett nem vette a lapot. Nem gyanakodott, honnan tudok ezekről, hanem arra cuppant rá, mit szagoltam még ki róla. Nem kicsit pislogtam értetlen pofával.
- Tucat? – Tártam szét a karjaimat. Adtam a tudatlan barmot. Pontosan tisztában voltam vele, hány nyávogógépe van. Még a neveiket és fajtájukat is kikotortam aktákból. Ezeket a nyüves infókat bezzeg könnyen megtaláltam. A vérnyomásomat persze tovább lövöldözték az űr végtelen sötétségébe. Macskásnő kapásból olyan kérdéssel talált be, amitől berándult a szemöldököm.
- FELNŐTT VAGYOK! – Kértem ki magamnak újfent. - Akadjunk már le a témáról… – Dünnyögtem ingerülten. Lezártam a történetet! Ha ezek után pisisnek mernek kezelni, komolyan felrúgom mindegyiket! Eleve közel lavíroztak hozzá a következő műsorukkal. Betikkelt a szemem, hogy mindkét alvilági küldött tudott a kukcaok létezéséről, ráadásul teljes nyugalommal zagyváltak róluk. Ingerülten szusszantam fel az infókra. Az őseim pletykásabbak voltak, mint a mögöttem dekkoló szőke gorilla, ami már rohadt nagy tehetségnek számított.
- Sokkolótól kiterülnek! – Vágtam közbe a családi értekezésbe. - Érzékeled a hangulatukat? – Néztem végig a macskásnőn. Ezzel kezdhettünk valamit. - Van képességed? – Nem ártott tisztázni. Akadt használható ereje, technikája, bármi, akkor azt akció közben bevethettük. A kukacok nem hozták rá a frászt, akkor nem véletlen lézengett a faszkalap közelében. Erről már nem találtam anno adatokat. A személyes aktákból rohadt ügyesen titkosították a lényeges infókat.
- Tsiro!* – Dobtam oda sértődötten az elfelé készülődő vénembernek. Valahogy akarta a masinát hívni, akkor ez volt a neve. Többre nem futotta, mert az újabb kölyök jelző elrepülésére, dagadó érrel csikorgattam a fogaimat. Agybajt kapva túrtam bele a hajamba, annyira fel akartam kapni a bárszéket és hozzádobni! Viszont, ha megtettem volna, azzal totálisan lebuktatom magunkat. Igyekeztem türtőztetni magamat, míg a vén simlis be nem fékezett előttem egy csokival. Hangos morgásokkal néztem rá, majd az édességre. Idegesen kaptam el a kezéből, majd nyögtem fel a terrorra.
- CHUPAME! Dije que no soy un niño!** – Lapítottam le a széttúrt hajamat. Durcás képpel tömtem képembe a csokit. - No te lo agradeceré!*** –Hangos morgásokkal dugtam zsebre a ketyerét. Nem akartam előtte, meg előttük vizsgálgatni! Azzal lebuknék, hogy nem tudom kapásból, mi a fene. Később, ha kell, előkaparom. Inkább a csokit tömtem a képembe, ne hangoljak tovább, hanem induljak az ajtó felé. Az ajánlatra, hogy vezessem macskásnő kocsiját, csak felmorrantam.
- Túj nyivájvajó! – Karattyoltam teli pofával. Egy mozdulattal beburkoltam az egész csokit. Ideges voltam és kellett valami, ami megakadályozza, percekig ordítozzak spanyolul, miért nem lehet megérteni, nem vagyok kölyök! - Vajszej lyenyomosztáj a jenyszámojaty! – Igyekeztem lenyelni a falatot, érteni lehessen a karattyolásom, de majd nem félre nyeltem, mert szőke gorilla egy dolog könnyedén dekódolta, viszont macskanő is tök simán vette a kanyart. Szinte egyszerre dobták be a közeli parkoló házat. Nem gyengén leptek meg ezzel a húzásukkal. Elkerekedett szemekkel nyeltem hatalmasat, majd mutogattam, hogy akkor mozduljunk a kocsiért.
A több emeletes monstrumot végigmértem. Felmorrantam, mire szőke gorilla bedobta, neki a legkönnyebb kocsit lopni feltűnés nélkül. Ezzel a megállapításával nem szállhattam vitába. Erőteljesen szusszantam, hogy ez így van. Addig, mi macskanővel, bedekkoltunk a kijárati lámpa mellé. Karba tett kezekkel néztem az utcát, meg a körülöttük sürgő-forgó autókat. Nem akartam váratlan meglepetést a nyakunkba kapni.
- Ebben a buliban te leszel a riasztónk! Nézd a környéken elhaladók érzéseit! Jelenleg te tudod a leggyorsabban kiszúrni a férgeket. – Mormogtam az orrom alatt. Amennyi kiderült a képességéről, hamarabb érzékelhette a piócákat, mint mi. Nekünk konkrétan látnunk kellett, ami gyakran késő. Viszonylag előre lehet jelezni, még akad némi időnk reagálni, vagy legalább kitérni a meglepetés támadásuk elől. Rühelltem beismerni, de kapóra jöhetett ez a cucc.
Azon persze nem segített, amikor szőke gorilla rongyolt bele a balhéba. Közvetlen tőle kaptam a fülest, hogy üldözik, amit a fenti zajolás tökéletesen megerősített. Spanyol anyázásokkal hördültem fel, megint ragad rá a baj, amikor fél percre hagyja magára az ember! Persze, közben nem dekkoltam a babérjaimon. Őrjöngés közepette kerestem szemeimmel a megoldást, amire hamar ráakadtam egy terepjáró képében.
- Baszódj meg! Nem látsz ki a pénzedből, pöcsfej?! – Ugattam oda a futkorászó milliomos csipszarnak. Vesekövön is rúgtam volna, de megelégedtem a hátra hagyott verdájával. Remek vigaszdíjnak számított, amihez macskásnő még kulcsot is szolgáltatott.
- GEH! Szép! – Rántottam el elégedett vigyorral a kártyát. Egyenesen a kocsi felé rongyoltam. Nem ugrottam látványosat, de az utolsó néhány lépést lerövidítettem, hogy addigra bekászálódik az anyósülésre, már izzíthassam a motort. Felesleges volt szenvednem merre, vagy hol, vagy mi van szőke gorillával. Kifaroltam a verdával és megindultam cécózás nélkül a kijárat felé.
- Tíz-tizenöt! Ugorj! – Lőttem be a tömény utasításomat. Kurvára nem lassítottam, vagy zökkentem ki arra, amikor gránittömb súlyával megjelent gorillák koronázatlan királya. Időm se akadt azzal foglalkozni, félre álljak és legalább bokán csűrjem.
- Téged rohadtul nem lehet öt tetves percre se egyedül hagyni! – Vágódtam ki a forgalomba. A visszapillantóból láttam pofás konvoj szegődött a nyomunkba. Megszívtam a fogaimat, mert ez nem ígért semmi vér és ólom mentes lődörgést. Azért a kedvesség még kiszakadt belőlem, amikor megláttam az előbbi bunkó lúzert kirongyolni a pakolóból. Lenyomtam a bűvös gombot és enyhén kihajoltam az ablakon. Izomból csűrtem hozzá a pénztárcáját, hátha kihullik belőle minden, aztán a csövik felszedik az összes kápéját, vagy legalább becsődülnek mögénk és elállják a férgek útját.
- Tanulj tiszteletet, seggarc! – Villantottam be a középső ujjamat. Kárörvendő vigyorral kászálódtam vissza a volán elé, hogy a retkes kíséretünk lerázásával foglalkozhassak. Kétlem, bármilyen fegyvert eldugott volna a tahó ebben a zsír új kaszniban. Ha valami akad, szőke gorilla úgy is felfedezi és hasznosítja. Nem téptem a számat, hogy mindenki készüljön a balhéra, elvégre macskásnő is benne lehetett a buktában. Az ükapám se volt egy békés gengszter, szóval tudhatta, mit csináljon. Én azért fellőttem a szállító ruhámat és készítettem a zsigereimet, hogy golyózápornál igyekezzem védeni macskásnőt, ha szükséges. Hármónk közül ő volt a legnagyobb veszélyben.
- Belezd ki a táskámat! Van benne neked játék!  – Akadt mini sokkoló bomba és lélekenergia blokkoló. Meg még ötmillió kacat, amiből bármit összerakhatott. Engem lefoglalt, hogy a kocsit az úton tartsam, lehetőleg egyben. A szemetek mindent bedobtak a siker érdekében, bár pont rossz borggal baszkodtak. Szállítóként huszonöt éve vezetek. Ebben a retkes dugóban közlekedni felért egy rutin körrel, amit mellékesen kurvára élveztem! Az más kérdés a hirtelen irányváltásaimat az utasok mennyire viselték jól. Nem mintha izgatott volna. Tűzerő nélkül, kapásból emberhátrányból startolva az egyetlen, amit tehettem, hogy kihasználtam az út, forgalom és terep adta lehetőségeket. Befaroltam minden tetves kuka mögé, szűkebb utcába, ne tudjanak mellénk kavarodni. Persze, így is megoldották, hogy átpattogtak a kocsira. Hát, felőlem, ha ennyire vágytak a reptetésre! Igyekeztem mindegyiket satufékkel lezakóztatni a járgányról, vagy azzal megörvendeztetni a rajongóikat, hogy full gázzal tolattam el közöttük és kerültem szembe a forgalommal. Nem forgatta fel a lelki békességemet több sávos betonon nyargalok rossz irányba. Szimplán közöttük kellett kacsáznom, ami nehezítette a szemetek dolgát, hogy közre tudjanak fogni. Megtették, mert miért ne ragaszkodtak volna, akkor sem tettem egyebet, csak spanyol káromkodásokkal visszarántottam rájuk a kormányt, lehetőleg akkor, amikor járdasziget, szembejövő autó, vagy bármilyen felbukkanó tereptárgy kavarodott a közelünkbe.
A délutáni kocsikázás alatt végig faggattam Genie-t, hogy merre kéne haladnom. A lány szorgalmasan tervezte nekem kanyarról kanyarra az útvonalat, míg az utolsó nyomorult féreg autó is eltakarodott a látképemből. Utána már egész zavartalanul haladhattunk. Ekkor dobta be az egyik utas, hogy a rendőrök kereshetik a dzsipet. Erre halk morgásokkal ütöttem bele a kormányba. Teljesen igaza volt. Nem kockáztathattuk meg a fakabátos díszkísérettel állítsunk be a klubhoz, ezért pár utcával arrébb parkoltam le. Szándékosan a szűk sikátorban hagytam. Kikászálódtam a kocsiból, majd megpaskoltam szőke gorilla mellkasát.
- Tiéd! – Végre szabadon engedhette a piromán hajlamait. Kihívják rá a zsarukat és tűzoltókat, ezzel lesznek elfoglalva és nem a tolvajok keresésével. Nyerünk annyi időt, viszonylag nyugodtan rángassuk elő hacker barátunkat a klubból. Legalábbis marhára reméltem tényleg ott fogjuk találni.
A sikátorból kiérve se volt fényesebb a helyzet. Mindenfelé részegek, bunkók, hangosan racsító idióták és bugyiban ténfergő kurvák. Felmorrantam az ismerős látképre. Zsebre dugott kezekkel, határozottan vágtam át a lődörgő csőcseléken. Tettem rá, éppen kinek támadt kedve beszólni, vagy ütközik nekem. Megtanultam az ilyen helyzetekben az a legjobb, lehető leggyorsabban áthámozod rajtuk magad és kizárod a nyüves kötekedéseiket. Megtorpansz, felnézel, vége a nótának, mert valaki úgy is neked áll. Lehet akadt a közelemben egy kétajtós gorilla, de rohadtul nem fogok az árnyékába húzódni. Nem szorultam rá hímes tojásként védjenek. Mentem homlokegyenest a klubhoz. Az épülettel szemközti ház sarkánál fékeztem be. Onnan lestem át a bejárathoz.
- Fasza…- Morrantam egyet a tekergő sorra és két darab izomkolosszusra. A fura ruhás jurtás, vagy minek nevezte szőke gorilla, szal őket hamar beeresztették, de sima cuccos embereket motozták, nézegették, faggatták. - Bezár a kóceráj, ha beállunk! – Túrtam bele a hajamba ingerülten. Én biztos nem fogok itt a bejutásért küzdeni. Erre pedig mögöttem álldogált a megoldás. - Mehet? Adom a sebességet! – Fordultam hátra két méteres hegyomlásra. Már kapott tőlem rögzítő piercing-et. Emiatt nem tartottam tőle gond lesz, ha ugrunk egyet. A kettőnk részecskéi a helyére fognak ugrani, így a maradék kizárásos alapon macskásnő tulajdonában lesz, ami szépen összeállhat. Biztonság kedvéért, azért a kezébe nyomtam egy apró mágnest, ami a piercing-em anyagából készült. Ezt nem hagyta el szőke gorilla szellemeskedése közben sem.
- Tartsd magadnál, nehogy atomjaidra ess! – Kértem felvételt az előttünk lévő belső térről, hogy véletlen se nézzem el az ugrást és kössünk ki egy falban, vagy raktár helységben. A kellő infóval a zsebemben rögtön rákapcsoltam, miután perverz felhőkarcoló jelezte, mehet a menet. Közvetlen a tánctér szélén a fal menti ülőgarnitúráknál kötöttünk ki. A fülledt melegre és dobhártyámat szaggató zajra erősen ráncoltam a képemet. Meg kellett szoknom ezt az éktelen ricsajt, meg azt is, akárhova állok útban vagyok valamelyik tántorgó idiótának, aki vagy vedelt, vagy vonaglott, vagy szimplán a világát sem tudta. Az egyik ilyen vigyorgó idióta nyomott mindegyikünk kezébe egy-egy kisebb tasakot. Gyanakvóan nézegettem a port, aztán sandítottam szőke gorillára, van sejtése, pontosan mi lehetett benne. Az kurvára biztos, hogy nem édesség!
Felkapartam a mellettünk lévő asztalról egy pohár színes löttyöt. Beleszagoltam, de fintorogva eltartottam a képemtől. Ebben nem csak alkohol volt. LaRa kapásból jelezte, hogy tele van szórva tudatmódosító szerekkel. Eddig nem okozott nagy meglepetést ez a hely. Felénk bevált szokás volt ezekkel a trükkökkel élni. Akinek volt esze az nem fogadott el piát, vagy volt nála fiolában némi adalékanyag, ami semlegesítette, vagy legalább kimutatta az altatót és drogokat. Emlékszem akadtak ennél merészebb szemétládák is. Kábító shottal flangáltak. A gyanútlan táncoló, vagy álldogaló balekokat egyszerűen belőtték. Gyakran a nyomorult azt se érezte megbökték, csak elvágódott.
- Ok! Akkor vegyüljünk! Kisebb az esélye beoltanak valami leprával, ha betépett gyökereknek látszunk. – Ropogtattam ki a nyakamat. Bárgyú vigyort erőltettem a képemre és igyekeztem tekergőzni az elektronikus dübörgésre, miközben szigorúan derék tájon átkaroltam mindkét ivó cimbinek felbérelt társamat. - Tipp, hogy merre kezdjük a keresést? – Ezt a kérdést első sorban a két méteres hacker koponyának céloztam. Most előrukkolhatott az ötletével, hogy ő merre lenne, vagy mit csinálna egy ilyen drogbányában. - Mondanám a bejutási technikát, csak azaz érzésem itt már túlzottan figyelik a tömeget! Rohadtul lebuknánk...- Dünnyögtem nyűgösen, bár az alakítás kedvéért játékosan böktem meg macskásnőt. Szinte rádőltem, úgy ragadtam meg szőke gorilla felsőjét, hogy lekaphassam. Ezzel kábéra mindenki egy kupacban volt és viszonylag árnyékoltuk a kamerákat és bulizókat figyelő kidobókat, ezért ott tartottam perverz idiótát.
- Marhára sok a beépített biztonsági. Szúnyog, tudsz happolni belépőket a VIP-re? - Egész ügyesen benyúlta a kulcsot is. Ezek a kiütött drogosok meg úgy se vették észre, ha matatnak a zsebeikben. - Meglessük a táncteret és budit! Tíz perc múlva tali a pultnál? - Nyitott voltam a "b" tervre, ami kevesebb melóval járhatott. Ennél többre nekem nem futott. A parti drogoknak legismertebb mellékhatása volt a túlzott hormontermelés. Totál bevehető volt, amit alkotni készültem.
- Tartsd gatyában a hormonjaidat! - Morrantam oda idegesen szőke gorillának, véletlen se lendüljön bele túlságosan a helyzetbe. Főleg azért, mert, ha nem dobtak be másik ötletet, szimplán a klotyó irányába meglöktem szőke gorillát. Darabig toltam magam előtt, aztán megkerültem. Szorgalmasan néztem magunk között a terepet, hátha látok valakit, aki stimmelhet Szikrának. Nagyon reméltem hamar kijutunk innen, mielőtt elfüstöl az agyam, ettől a drogos ténfergéstől.

*Az indián Hopi nyelven madarat jelent. Azért adta neki, mert az infrahullám hangsebességgel egyező gyorsasággal terjed és viszonylag füllel még érzékelhető frekvenciát használ, ami általában nagyon éles, mint a tollasok csicsergése, vagy éneke.
**”KAPD BE! Mondtam, hogy nem vagyok gyerek!”
**”Nem fogom megköszönni!”
« Utoljára szerkesztve: 2018. Febr. 17, 22:37:20 írta Demothy Neyen »

(click to show/hide)

Karakterlap

Kim Sun-young

Eltávozott karakterek

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
10 000 / 15 000

Hozzászólások: 8

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 3 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Jáde zöld

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
A macskáival

Mottó:
Ècrire, c’est une façon de parler sans être interrompu. (Az írás, a beszélgetés módja anélkül, hogy megszakadna.)

Post szín:
#C38EC7 // #9CC4A4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Áramszünet Tokióban
« Válasz #6 Dátum: 2018. Márc. 29, 13:24:05 »
  Némán hallgatta végig apjától elhangzott információtömkeleget. Frusztrálta a gondolat, hogy plusz köröket kell futniuk és nem tudnak azonnal nagybátyja után menni. A látványos kifakadást csak a plusz társaságuk akadályozta meg. Szeretett volna nagyon sok mindent édesapja orra alá dörgölni, kezdve azzal, hogy külsősöket von be a családi problematikába, nem is említve, hogy megint hagyta meglövetni magát.
  Hopi által kacsójába kapott kütyüt lelkesen vizslatta körbe. Ismerkedett az anyagával, próbálta belőni, hogy a felsorolt funkciók mindegyike miképpen férhetett bele ebbe az apróságba. A szívvel összekötött rezgési hullámokat roppant érdekesnek találta. Bár felvetette benne a kérdést, hogy reagálna arra, amikor apja szánt szándékkal lassítja le szívverését, hogy halottnak véljék. Művelte már párszor, nem lepődött meg már rajta. Gyakori húzása volt, hogyha szorulttá vált a helyzet körülötte.
  Nem firtatta, hogy a fiú honnét tudta majdnem pontosan levonni mindössze a szagokból, mennyi gyereke is van odahaza. A számok jobban lekötötték.
  – Tucat? – kérdezett vissza. – Nem is rossz ötlet, adoptálhatnék még nyolcat – jegyezte meg hangosan elgondolkodva a lehetőségen.
  – Inkább egy kutyát! – Eleresztette füle mellett apja háttérben tett kommentárját. Szíve mélyén egy Tyogerre még mindig vágyott.
  Hopi reakciójából elkönyvelte, hogy az iskolai egyenruha valóban álca részét képezik, legalábbis a fiú kitartott a nagykorúság mellett. Nem vétózta az állítást, ha ennyire ragaszkodott hozzá. Viszont azon a tényen ez kevéssé változtatott, hogy úgy nézett ki mint egy középiskolás. Mások megvesznének a fiatalos külsejéért.
  – Ryo? – ismételte el a nevet, mintha a hangzásán rágódna. – Biztos nem Terut akartál mondani? – fürkészően vizslatta a szőkeséget. Ha letagadja a Teru nevet biztos jeleként fogja elkönyvelni, hogy olyan súlyos tudathasadással rendelkezik nem is tud a másik személyisége létezéséről! Azt viszont furcsállta, hogy még ekképpen is tud Hasuki-shiről. Azon tűnődött vajon Junni tudatában van annak, hogy La prince charmant komolyan pszichológiai eset?
  – Engedély nélkül vagy itt? – tette fel a kérdést enyhe számonkéréssel a hangjában. Noha ő sem fárasztotta Hasuki-shit a részletekkel, családi ügyletekre hivatkozott. Többet amúgy sem mondhatott volna a kiruccanásról. Ez idáig azt sem tudta, hogy mivel néznek szembe.
  A támadóeszközt illetően hálásan bólintott Hopinak, magában hálát adott, hogy sokkolót is pakolt el a táskájába. Levette hátáról a csomagját, majd előkotorta tartalmából az önvédelmi eszközt. Zsebre csúsztatta, hogy kézközelségben legyen, ha szükség lenne rá.
  – Miért? Szokatlan érzékelni őket? – kérdezte felvont szemöldökkel. Először látott ilyet, így nem akadt mire referálnia. – Nem nevezném képességnek. – Kezdett bele kisebb hezitálás után, amint visszavette a hátára a táskáját. Észre sem vette, hogy szavai közben automatikusan nyúlt mellkasa fölé tűzött brosshoz. – Az energiavámpír létező dolog a mai világban, amit ki tudok váltani ehhez hasonló. A jelenséghez képest mindössze annyi különbség akad nálam, hogy tudom befolyásolni és vica versa is működik. És nem. A fokhagymára nem vagyok allergiás, és ha lehetséges, akkor a karóba húzást mint viccet szintén mellőzük.
  – Naná, hogy akad neki, az én lányom! – Szúnyog érezte, ahogy édesapja megfogja a vállát, miközben újabb kommentárja mellett rábök. – Képes elszívni a jókedveteket, szóval ne erőltessétek, mielőtt mély depresszióba lök titeket! – Apja beszédét követen mélyen szusszantott fel. Nem repesett az örömtől, hogy apja ilyen nyíltan felvállalta végül a köztük akadó nem is olyan távoli rokoni kapcsolatot. Jobb szerette volna kihagyni ezt a szórásból. Kelletlenül fonta össze mellkasa előtt kezeit. Szúnyog mindemellett úgy érezte, hogy a „képességet” ennél nyersebben meg se lehetett volna fogalmazni.
  – Nem teszek ilyet ok nélkül. De igen, mondhatjuk, hogy érzékeny vagyok a mások által kibocsátott érzelmekre. Különösen, ha egy erős emócióról van szó. Ahogy Abeoji mondta, leginkább a boldogságot felölelő érzelmekre vagyok kiélezve, viszont a szomorúságot is hasonló erősséggel tudom kiszűrni. Feltételezem emiatt tudtam érzékelni a kukac erős negatív hangulatát – osztotta meg velük ezt a részleteket. Noha, hogyha teheti, akkor legszívesebben mellőzte volna. Nem szívesen beszélt róla, kevesen tudtak erről a pokoli erejéről. Szerette volna a számot minél alacsonyabban tartani, mielőtt őrültnek nézik.
  Az apjától kapott kütyüre csak egy kósza pillantást vetett, mielőtt zsebre vágta.
  – Csak nem bűntudatot van, Abeoji? – enyhe pimasz éle volt anyanyelvén feltett kérdésének. Kíváncsian lesett csendbe burkolózott apja után, ki éppen az édesség automatával állt le viaskodni. Mindössze megvető pillantásokat küldött édesapja irányába, mikor észrevette a csokoládét a markában. Ezzel igyekezett jelezni, hogy mellőzze a nassolgatást. Bízott abban, hogy apja érzékeli a tekintet súlyát és nem szükséges látványos jelenetet rendeznie azért, hogy vigyázzon jobban az egészségére. Örült, hogy végül túltett az automatából elorozott csokoládén.
  – Mondtam már, hogy ne beszélj csúnyán! – Szúnyog értetlenül hallgatta az apjától elhangzott spanyol szavakat, amit Hopinak mondott. – Nem azért adtam, hogy kicsikarjam a köszönetedet. – Szúnyog gondolatban sürgősen feljegyezte magának, hogy el kell sajátítania ezt a latin nyelvet. Roppantul frusztrálta, hogy nem ért egy mukkot sem.
  – Ez esetben van egy parkolóház a közelben – vetette fel, amikor ejtették a közösbe bedobott jármű ötletét apja távozása után.
  – Miért is neked lenne a legegyszerűbb elkötnöd az autót? – áratlan kíváncsisággal tette fel a kérdést Ryónak. Noha a valóságban Szúnyogot rendkívül zavarta ez a túlzott magabiztosság. Nem volt meggyőződve arról, hogy pont a pszichésen labilis tagot kellene elküldeniük kocsit lopni. De nem állt le ezen vitázni, nem szándékozott ezzel húzni az időt, még ebben az életben szeretett volna nagybátyja nyomára bukkanni.
  – Nem tudom garantálni, hogy távolról is képes vagyok kiszúrni őket – jegyezte meg Hopinak. Szíves örömest eljátszotta volna a radar szerepét, viszont képességének hatótávolsága kötött volt, ráadásul cseppet sem kezelte olyan kifinomultan még. Ettől függetlenül próbálkozott.
  – A barátoddal hogyan keveredtetek bele ebbe az egészbe? – tette fel a kérdést hirtelen, miközben a közelben járókat mustrálta. Semmi gyanúsat nem látott rajtuk, így nem látta akadályát annak, hogy szabadon engedje kíváncsiságát. Leginkább ezekkel a titokzatos kukacokkal való vívódásuk érdekelte. Ráadásul szívesen megtudott volna többet a tudathasadásos La prince charmant Ryo nevű alteregójáról. – Elég rutinosnak tűntök – fűzte hozzá kiegészítésképpen, talán észrevételével némi válaszokat is nyerhet a fiútól.
  A fentről leszűrődő zajokra szerette volna visszaszívni korábban tett megjegyzését. Kérdőre vonta magában a feltételezett tapasztalatot, elég zsivajosnak ítélte ezt a módját az autólopásnak. A neki ütközött fickó hessegette el belőle a gondolatot. Szúnyog szeme sarkából sandított csak utána, de nem tett megjegyzést, Hopi megtette helyette. Magában mondott köszönömöt a kulcsért, amit kérés nélkül elcsent. Elégedett fél mosollyal az arcán látványosan meg is pörgette a mutatóujján a slusszkulcsot, mielőtt átpasszolta volna a fiúnak.
  – Nem várjuk meg Ryót? – kérdezte rezignált hanggal, miközben bepattant az anyósülésre. A hátizsákját lábai elé vágta le, hogy könnyen hozzáférhessen a tartalmához.
  Az emelgetett megérkezését döbbenten fogadta, hitetlenkedve vizslatott hátra válla felett, hogy mégis miként kivitelezte az ügyletett.
  – Szellem – elhűlten állapította meg. – Egyszerűen csak átjött az autón – Hopi felé vizslatott kétkedve. Ha nem látta volna saját szemeivel a történést, akkor nem hitte volna el. La prince charmant másodszorra lepte meg! Próbálta feldolgozni a látottakat. Lehetőség szerint minél előbb, mivel a helyzet túlzottan forró volt ahhoz, hogy azon emésszen Ryo egyszerűen átszellemeskedett a jármű tetején.
    A korábbiak tisztázását későbbre hagyta a visszapillantóban észrevett társaság láttán. Azonnal táskájáért nyúlt, hogy tartalmából lőfegyvereket kaparintson elő. Az egyiket hátra nyújtotta jó pár adag póttárral együtt La prince charman szellemes énjének.
  – Nem személyeskedem – válaszolta arra a felvetésre valamilyen módon hozzá kellene érnie. – De ez elkélhet – jegyezte meg, fejével hátra felé bökve a kocsikra, melyek követték őket. Ezután betárazta a saját pisztolyát, lehúzta az ablakot maga mellett, aztán feltérdelt az anyósülésre. Az ülés háttámlájába kapaszkodott meg, miközben félig kilógott az ablakon, hogy nekiálljon kilőni a nyomukban haladó járművek kerekeit. Jobb megoldást nem tudott, mivel a férgek nem adták meg magukat a golyóknak, a kocsi viszont kerék nélkül nem megy vagy legalábbis nehezen. Ha csak lassítani is tudja őket, már azt is betudta némi sikernek.
  A műveletet Hopi vezetéséhez igazította, mivel egyes manővereknél nem igazán tudott célozni. Olyankor visszahúzódott a kocsiba, mint annál az esetnél is, mikor tárat kellett éppen cserélnie a lőfegyverben.   
  – Nem rosszból, de jobb lenne túladni a kocsin – jegyezte meg, miután túlesetek a laza autósüldözéses bemelegítésen. Rendesen visszaült az ülésbe, hogy elpakolja a pisztolyt. – Elég nagy zűrt kavartunk vele, a rendőrök biztosan keresni fogják – fűzte hozzá korábbi szavainak az okát is.
  Utólag örült valóban nem a saját kocsiját fogták be végül. Sajnálná, ha azon kellene így túladnia, mivel nem rég fizette ki az utolsó törlesztő részletét a járműnek. Arra nem számított, hogy végül a tudathasadás mellé a piromán hajlamokat is feljegyezheti La prince charmant egyre inkább bővülő korlapjára. Be kellett látnia, hogy ez a Ryo nevű énje sokkal szimpatikusabb volt számára. Sosem gondolta volna, hogy ilyesmit fog látni valaha a szuper-érzékeny hercegtől.
  A klub környezete nem érte Szúnyogot meglepetésként. Rutinosan vágta keresztül magát a sűrű tömegen, ügyelve arra, hogy ne tévessze szem elől Hopit és Ryót. Mikor a TK Shibuyához értek, a sorban álló tömeget alaposan megszemlélte, hátha észrevesz egy ismerős arcot közöttük, aki segíthet nekik bejutni. Második opcióként telefonját is felcsapta, hogy megcsörgesse néhány bennfentes ismerősét. A mobil kijelzőjéről csak akkor emelte el a tekintetét, amikor Hopi felé tartott valami apró eszközt abból a célból, hogy ne essen atomjaira. Homlokát ráncolta, miközben átvette az apró készüléket.
  – Mégis mire készültök? – tette fel a kérdést vonakodva, miközben lassan zsebre tette a telefonját.
  Utólag megbánta nem szólt arról odakint min ügyködött. Gyűlölte a kíváncsiságát, ami miatt most ebben az újdonsült utazásban lett része. Nem próbálta meg kielemezni, hogy tudtak átjutni a falon ilyen formában és egyben is maradni. Ugyanis az ebédje teljes egészében kikínálkozott belőle. Émelyegve lépett arrébb Hopitól és Ryótól és támaszkodott meg a falban. Ha akart se tudott volna ilyen tökéletesen beépülni a klubban forgó társaságba. Színjátszás nélkül, remekül alakította a rosszul levő tag szerepét.
  Miközben zsebkendővel törölgette az arcát, apró csomagot passzolt le neki egy random alak. Futó pillantást vetett a zacskóra. Eljátszott a gondolattal, hogy elfogyasztja, hogy kézzel fogható indoka legyen a rosszullétének. Ha a misszió nem követelne józan észt, akkor bátorkodott is volna hozzáérni a tartalmához. De így jobb híján csak kezében szorongatta a 4U feliratú csomagot. 
  Az elvegyülésre csak biccentett, úgy érezte a sápadt arc és a korábbi malőr a gyomortartalmával már kellően elvegyült.
  – Miután tettem kitérőt a mosdóba, meglátom, hogy mit tehetek – felelte a VIP jegyeket illetően. A kitérő szükséges volt, tarkójára jól jött volna most a hideg vizes borogatás, hogy szervezete végre lecsillapodjon a korábbi utazás utóhatásaitól. – Ha meg már ott vagyok, ránézek, hátha ott van a ragyogó tag, akit keresünk – vetette fel Hopi ötletére, hogy ott sem ártana körülnézni. Persze party hely, de kicsit erős lenne Ryoéktól belejteni a női mosdóba. Ki tudja, hogy azt mennyire csekkolják a klub szélén ácsorgó őrök. Hogyha nem talál ott semmit, akkor még mindig ott van a VIP jegyek elcsaklizása, amivel majd a luxus részen is körül tudnak nézni.
  – Akkor a pultnál meeting tíz perc múlva? – kérdezett rá. – Ha pedig találunk valamit közben úgy is tudunk jelezni egymásnak.

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Áramszünet Tokióban
« Válasz #7 Dátum: 2018. Ápr. 19, 20:10:29 »
Egy kiismerhetetlen félmosollyal hallgattam a replikáját. Voltak kétségeim a vénségét illetően, de egyelőre befogtam a lepénylesőmet ilyen téren. Annak ellenére, hogy úgy sejtettem, a jelenlévők közül továbbra is én vagyok a rangidős legvénebb. De ennek nem volt itt az ideje, hogy megvitassuk. Sokkal inkább gyűjtöttem az infókat. Szusszantam egyet, mert tetszett a férfi reakciója a kérdéseimre. Oké, hogy nem akartam külön fosatós lenni, de attól még értékeltem, amikor így viszonyultak hozzám.
Az infók ráadásul fontosak voltak. Nekik több idejük volt nyomozgatni, mint nekem, így volt, amit legfeljebb sejtettem, netalán azt sem.  Főleg ez a Szikra nevű személy érdekelt. Egy olyan kaliberű hacker, mint én? Naná, hogy furdalta az oldalamat a kíváncsiság, hogy mit tudhat. Nem csak az én fantáziámat pitiszkálta a dolog. Bár még így is elmosolyodtam a nem létező bajszom alatt, hogy Hopi hogy kikérte a megszólítását.
   -A korábbi kérdésem ellenére a fiú már nem gyerek, hanem a társam minden tekintetben!- szúrtam közbe nyugodt hangon. Nem tudtam, hogy ez elég lesz~e ahhoz, hogy ebben a kérdésben konszenzusra jussanak.
Erre emlegette fel a lány a közvetlen dédapámat. Egy félmosollyal szusszantam a kérdésére. Tetszett, hogy így össze volt keveredve.
   -Maradjunk nálam, ha lehet. Teru~t ebbe ne kavarjuk bele, főleg amíg szükségtelen a jelenléte.  - szenteltem neki egy pillanatra a figyelmemet, sokat tudó mosoly kíséretében. Nem volt szándékomban tovább firtatni a témát természetesen.
Volt mit emésztgetnem a hacker gyerkőcről. Elég gyér infó mennyiséggel örvendeztettek meg. Jövőből jött, vagy jelenkori  az ipse? Elejtett megjegyzésére az idegenvezetőnknek, miszerint ő csinálta az Ares~t, már csak egy szadista cápavigyorra futotta. Kiroppantottam a nyakam a hírre. Hopi kérdésére meg csak szusszantam.
-Nyilvánvalóan meg van benne a fajtánk paranoiditása. Ezen felül. -gondolkodtam el cseppet-  Én a helyében kiszivárogtatnék egy lehetséges helyet, csapda gyanánt. Vegyük ezt a klubbot. Ha tényleg olyan koponya, amilyennek beállították, akkor nyilvánvalóan el tudja maga után tüntetni a nyomokat. Vagyis csak azt tudják meg a keresői, amit ő akar, hogy megtudjanak. Kiszivárogtatnék, egy nagyon csipetnyi, nehezen megszerezhető infómorzsát, ami egy adott pontra mutat, amit pedig beállítanék egy csodás, önlecsapódó csapdának. Zsírozná a görényt, ahogy mifelénk szokták volt mondani.  Vagyis valószínűleg, ha el is megyünk érte, nem lesz ott senki. Helyette a környéken figyel, hogy vagy likvidálhasson, vagy eltűnhessen az éterben. Viszont, ha szerencsénk van, velem nem számol, aka egy másik magának való konzol huszárral. Ha elmegyünk a helyre, talán elkaphatom a nyomát, és úgy már a tényleges tartózkodási, netalán mozgási helyét tudnánk követni  -néztem teljes nyugalommal rá. Hallottam, hogy bekapcsolta a kis nyomkövető, adóvevő minden egyben apróságot, ám nem volt egy cseppet sem zavaró a számomra. Sokkal jobban lefoglalt az, hogy picit ott lehettem Hopi~val. Azért nem kicsit állt meg bennem az ütő, amikor azt hittem, hogy valaki meglőtte. Már csak maga az a tény, hogy valaki rálőtt. Nem volt kérdés, ténylegesen baja esett volna, valószínűleg elszállt volna az a maradék csöpp agyam is, és indokolatlan, na meg ami a még nagyobb baj, öntudatlan mészárlásba kezdtem volna. Szusszantam egyet,  ahogy éreztem fizikálisan is, hogy rendben van, és egyben egészségesen.  Így aztán meglepő békességgel hallgattam a leányzó képességét. Nem jött rosszul, ha képes kiszagolni a kukacos egyedeket, még mielőtt azok veszélyes távolságba érnek.
   -Támogatom az ötletet, mármint az érzékelésről! -bólintottam rezzenéstelen képpel.
Nem reagáltam semmit, ahogy a macskás lányt kérte meg az apja, hogy vigyázzon Hopi~ra. Holott itt voltam én is, vigyáztunk egymásra. Ettől függetlenül nem adtam jelét, hogy érteném a szavaikat.  Genie jelentését hallgattam helyette, nem mintha nem ment volna a több fele figyelés.  Csak arra pillantottam fel, és néztem a férfi szemében, amikor Hopi gúnyájára tett megjegyzést. Ezek szerint nem vette fel a fiú teljesen, ha nem fedte az arcát, és a fejét sem.
   -Édesem, innentől kezdve, ha helyzet van, ne izgasson, ki lát meg a ruhádban, vagy ki nem, a saját biztonságod az elsődleges!-kértem csendesen a fiút, bár sejtettem, hogy még a spanyol replikának fog káromkodni. - Meg még valami. Remélem, és nem hiszem, hogy kelleni fog, de azért biztos ami tuti alapon -nyomtam a kezébe az egyik otthoni kesztyűt. Nem tudhattuk, hogy mi vár ránk, és nem akartam plusz terhet jelenteni, semmilyen esetben sem. Ha kell üssön ki, bilincseljen össze, vegye el  a képességeimet, vagy bármi hasonló, csak nekik ne ártsak!  Nem szólt semmit, bár láttam rajta, hogy felismerte, tudta miről van szó. Némán eltette. Ezzel a tettével is bizonyítva, hogy ha kell ő is vigyázni fog rám. Ténylegesen megnyugtatott a tudat!
Ha már itt tartottunk, ideje volt járgányt csórni. Akciókra kötelezően ajánlott volt mindig is a lopott kocsi. Lenyomozhatatlan, és nem a saját veszik. Ennek örömére le is léptem, hogy szerváljak egyet. Nem számoltam már rögtön itt fogadóbizottságra. De a rohadt kukacbagázs, Genie jelzett, hogy ők voltak, már vártak rám.
   -Balhé van. Kukac bagázs már várt rám! Szerváljatok kocsit, becsatlakozok! -adtam le a drótot Hopi~nak, hogy milyen szituba rongyoltam bele. Nem sokkal később kaptam is az infót, hogy mikor engedjek el mindent. A megadott adatok szerint anyagtalanodtam, és pottyantam egyenesen a kocsi hátsó ülésére.
   -Hogy az az elcseszerintett katyvaszos génbaciba pirított frászkarika szakadna a kiglancolt valagukra! -morogtam, későn kapcsolva, hogy a leányzó épp szellemes produkciómmal van elkeveredve.  Sóhajtottam egyet, de épp a másik szitun pörögtem. Amúgy sem élveztem a szájtátós helyzeteket, kivéve, ha Hopi~t sikerült elvarázsolnom valamivel. De most nem ez volt a szitu. Leszerepeltem azok miatt a kis gennyrakások miatt, nem is kicsit. Vettem egy újabb mély levegőt, mielőtt újabb velős, és minden bizonnyal hosszabb káromkodás szaladt volna ki véletlen véleménynyilvánításként. Miután lejjebb tuszkoltam a vérnyomásomat, voltam csak hajlandó folytatni. -Azok a mocsok, erkölcstelen rohadékok, engem pécéztek ki balek bűnbaknak, és rábiggyesztették a majdnem menekülő verdára azt a rendszámot, amivel korábban rátok lövöldöztek. Hogy a kotera állna mindegyiknek a farkába keresztbe! -füstölögtem továbbra is igen epésen.  Erre a mocskoknak, még volt képük ránk lőni! Erre már őszintén felmorrantam. Nem tett jót a plafonon tápászkodó vérnyomásomnak, hogy az egyre hirigesedő bigének is akkor támadt kedve mimózát játszani, amikor épp tekkaival akartam körbe vonni a kezét.  Újabb mély levegő, ne fejeljem le egyik ülést se önhiggasztási céllal.
   -Semmi személyes nincs  a szituba, de jelen pillanatban hirig bagázs rongyol a nyomunkban, hála nekem. Legalább a seggünket nem kéne szétlövetni. Ha a kocsival játszok, túlsúlyos lesz, és beérnek, szóval maradtok ti. Próbáld meg egy kicsit eltűrni a dolgot… kérlek! - morogva kotortam elő valami milliárdos értékrendbe villódzó sálnak kinéző ruhadarabot, tudta a franc, hogy pontosan mi volt az, és a lány csuklójára kötöttem, a másik végét meg én fogtam meg. -Hopi, te se lepődj meg, hátulról támadom a vállad! -őt végképp nem akartam rémisztgetni, de így volt a legegyszerűbb, hogy mind a kettejükhöz hozzá tudjak érni, miközben még a maradék kezemmel a sors által is nekem rendelt stukival lövöldözzek a vezető ülés mögötti ablakon, természetesen visszafele. Az arcomba tóduló friss levegő, na meg a lőpor semmivel össze nem téveszthető szaga némiképp rendbe kapta a lelki világomat. Ezt csináltam világ életemben, talán pont ezért hatott rám nyugtatóan a történet.  A tekkai, amivel a többiek testét, ahogy a magamét is bevontam (a lányét a kendőn keresztül) védett minket a netalán eltévedő golyózáportól. A többi pedig Hopi hozzá értő kezében volt, na meg Genie~ébe. Nem is csalódtam, hogy Pöttöm Sárkány bombabiztos módon rázta le az üldözőink. Már egészen nyugodtan szedelőzködtem össze, amikor a lány megemlítette a kocsi megsemmisítést. Korábbi rosszkedvemet egyből elfújta a lehetőség, amikor Hopi átengedte a robbantás lehetőségét. Nagyon relax mosollyal, halkan, mintegy magamban dúdolászva láttam hozzá a művelet kivitelezéséhez. Volt még néhány töltény, na meg egy majdnem egész tank benzin, ami bizony már elég volt ahhoz, pöpec bombácskát eszkábáljak össze. A néhány töltényből kinyert puskapor valójában csak a gyújtó tüzet adta, amit úgy helyeztem el, hogy ahogy belobban, az egész tankot a levegőbe repítse. Egy aprócska késleltető még kellett értelemszerűen, de volt nem egy óra a kocsiba. Kilométer óra, üzemanyag szint mérő óra, rendes óra óra… még válogathattam is! Végül, kemény öt-tíz perc elteltével készen is voltam a nagy művel.
   -Indulhatunk! -virult a fejem, és jártam elől jó példával, bár egyikőjüket sem voltam hajlandó lehagyni. A késleltetőnek hála, pont elég időnk volt rá, hogy eltávolodjunk a helyszíntől.  A környék lepusztult látképe nem különösebben érintett meg. Ugyanmár, kábé ilyen helyről jöttem, ha azt nézzük. A felkelők se voltak a világ legtisztább, leggazdagabb, és legbékésebb népei. Egy-egy telephely, főleg amelyik nem katonai telep volt, még ennél is néha rosszabb volt. Sokkal inkább lehetséges veszély után kutatva pásztáztam a terepet, mint szánakozón. Talán, ha civilben lettünk volna itt, pár gondolat erejéig megengedtem volna magamnak, hogy eltereljék a figyelmem, de így eszem ágában sem volt. Ráadásul magam is így éltem, amikor kint ragadtam valamiért egy kis időre terepen. Megtoldva droid üldözéssel, lézer fegyverekkel, és meneküléssel. Ahhoz képest még tiszta jó dolguk volt!
A klubnak becézett krimó előtt kész sor kígyózott. Elhúztam a szám, amikor megláttam. Nyilvánvalóan nem akartunk beállni a sorba. Olaj Malaccal legalábbis nagyon egykaptafára járt az agyunk. Ha a lány tiltakozott is a személyeskedés ellen az előbb, amikor kézen akartam ragadni, most gálánsan ejtettem ki a buksimból ezt a tényt, és léptem csendesen közelebb hozzá. Hopi míg kiosztotta neki a kis fémecskéket, öleltem magamhoz őt is, meg Pöttöm Sárkányt is. Egy lopott nagylevegő, anyagtalanítottam mindenkit, és már bent is voltunk. Olajozottan ment a csapatmunka Hopper~rel. Bent nem a kedvenc helyeim egyike fogadott, ezt így elsőre eldöntöttem. A zene, a piaszag. Egyből ránk tukmáltak valami por meg gyógyszer vackot. Azt néztem, azt se várják meg, hogy Szunyi rendbe szedje magát az előbbi ugrás okozta sokkból. Bár azt még meg akartam nézetni Genie~vel, hogy rá miért volt ilyen hatással. Amikor velem először ugrott Hopi, a meglepettségen kívül semmi szokatlan nem történt. 
   -Bogyó, pirulák, és lehetőleg a piák is tabu -sóhajtottam egyet, bár tudtam, hogy Hopi is már ellenőrzött mindent. Meg a pia nekem amúgy is tabu volt. Így is vészesen tömény volt a szesz kipárolgás a levegőbe. A félhomály, az alkohol szag, az önfeledten vonagló alakok, túlságosan ismerős volt, már-már nosztalgikus, még hímringyó koromból. Jelen pillanatban nem éreztem túl jól magam ebben a közegben. Emlékeztettem magam újfent a küldetésre.  Hagytam, hogy Hopi magához húzzon, míg elmondta a haditervet. Nem találtam benne kivetni valót.
   -A VIP részleg lenne az én választásom a helyében! -mondtam halkan. -A hackerek nem feltétlen szeretik, ha hatszázan lökdösik őket, megtisztelik a gépüket, vagy épp őket. Vagy csak egyszerűen túl sokan vannak a környékükön. - legalábbis én rühelltem, az biztos. -Ha nem akarnak beengedni a VIP részlegre, vagy nem sikerül elcsaklizni a kártyákat, akkor is még oda is szellemeskedhetünk. Nem mondom, hogy a mosdók nincsenek bekamerázva, de Genie~vel összehozunk egy algoritmust rá, hogy pont holttérbe legyünk, amikor anyagtalanodunk, és utána már szabad a pálya bejutni! -dobtam fel vésztartaléknak ezt az ötletet is remélve, hogy nem kerül rá sor. Nem szívesen rémisztgettem volna a lányt a szörnypofámmal. Arról nem is beszélve, hogy csendben kell egy ilyen akcióhoz maradni, és nem voltam benne biztos, hogy az első reakciója túl halk  lenne, ha meg kéne, hogy lásson.
Ezzel el is indultunk a konzolzsoké kereső körútra. Közben megkértem Genie~t, hogy tapogassa le a ki és bejövő elektromos jeleket. Kapcsolatot létesített~e bárki kívülről a hellyel. Nem felejtettem el a csapda elméletemet sem.  Addig legalábbis az eszembe volt, míg  Hopi oda nem bújt hozzám, morogva, hogy viselkedjek, és el nem kezdett táncolni. Szűzanya szent Mária mindenét a spanyol vérének, meg mozgásának! A fenébe!
   -Viselkedek Édes, de ha haza értünk, akkor ezt a táncot meg kell ismételned! -súgtam neki, jóval rekedtebben, mint szerettem volna. Ettől eltekintve, nem kicsi önuralommal kényszerítettem magam rá, hogy a küldetésre figyeljek. Még csak vattapamacsos felhőkön ugráló cuki kis totál hidegen hagyó állatokra, vagy jéghegyekre se gondolhattam, bassza meg! Nagyon nem volt könnyű dolgom, bár azt nem tudtam, hogy vajon Hopi tisztában van~e azzal, hogy mennyire! Volt egy olyan tippem, hogy nem igazán. Ennek hála viszont, jóval morcosabban, és kritikusabban figyeltem a környezetem. Miközben magam is a ritmusra kezdtem el mozogni Hopi mögött. Ez se segített a helyzetemen, de baromi elcseszettnek éreztem volna, hogy én csak úgy sétálok, ő meg beletesz apait anyait. Ráadásul feltűnőnek is. Talán kissé túl otthonosan jött nekem is a tánc, noha nem tudtam eleddig spanyolokról a felmenőim között. Legfeljebb majd Riku~t kinevezzük, vagy valamelyik másik üknagybátyám… A másik kérdés volt, honnan fogjuk tudni, hogy a SZikra nevű alakot szúrtuk ki magunknak? A kezeket figyeltem, de minden kesztyűs kezűt le kéne rúgni, és meg kéne vizsgálni? Kissé feltűnő lett volna a módszer. Sóhajtottam, miszerint jó lett volna picit több támpontot kapni. A rövid haj sem volt egy túl biztos pont. Manapság már nagyon pöpec parókákkal rohangálhatott bárki. Vagyis maradt a tartást. Azt legalább pontosan tudtam, hogy a gép fölött görnyedés milyen gerincferdülést tud okozni.   


(click to show/hide)