Szerző Téma: Virtuális Valóságra újratöltve  (Megtekintve 396 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Virtuális Valóságra újratöltve
« Dátum: 2018. Jan. 14, 13:00:04 »
(click to show/hide)

Ott ültünk a ketyere mellett, amit a technopatáktól szereztünk, pontosabban kaptunk. A segítségünket kérték, amit egy virtuális valóságon belül kellett volna foganatosítanunk. Ezzel eddig nem is volt olyan sok problémám. Főleg, hogy nem egy magam voltam.
   -Szükségük van rá, hogy besegítsünk kicsit nekik oda bent! - mutattam a gépre, meg túrtam bele egyidőbe a sörénybe. -Ha jól vettem ki, és miért ne vettem volna, ez amolyan közös interface a számukra. Vagyis közvetlenül a technopata realitásba csöppenhetünk, ha bemegyünk oda! -már így kimondva is ritka izgalmasnak hangzott. Ettől függetlenül nem árultam zsákbamacskát Hopi~nak sem. -Saját Virtuális Valóságuk hasonló, mint annak idején a miénk volt. -sejtettem, hogy Pöttöm Sárkány annyira nem fog lelkesedni az ötletért. Bár az, hogy technopata történetről volt szó, azért neki is izgatta a fantáziáját, úgy sejtettem. Vagyis előrukkolt az ötlettel, hogy az egyikünk menjen be, a másikunk maradjon kint, vész esetére. Ez ellen még nem is volt problémám, ám ő akart bemenni. Mondva, hogy én kintről jobban tudok segíteni neki, mint ő. Végül csak meggyőzött. Mormogtam egy sort, de végeredményben igaza volt. Aggódtam, mint a fene, ettől még igaza volt. Az ő teste nagyjarészt technopata technológia volt. Bennem csak volt néhány implant. Végül csak segítettem neki felcsatlakozni. Meg surmó lurkó módjára törtem fel az egész rendszert, mert olyan nincs, hogy magára hagyjam a fiút. Kivetítőn jelenítettem meg, mi is történik bent a Virtuális térben. Valószínűleg egy hozzá nem értő, csak egy halom kódot látott volna futni a kivetítőn, ám nekem olyan volt, mintha legalább egy filmet néztem volna. Az agyam azonnal lefordította, és képire kalibrálta a történéseket.
Hopi egy kivilágítatlan sötét szobában ébredt. Csak a kinti neonfénybe burkolt város árasztott valamennyi félhomályt a helyiségbe. Ha jól sejtettem, az ablakkal szemben pont valami cégér, hirdetés világított kékes – zöldes színnel. A fülein fülhallgató. Egész biztos, dubstep zene szólt benne. Maga a szoba… hát mintha a kettőnk szobáját keresztezték volna a jövőben, és én is elhagytam volna hozzá a rendmániámat. Legalábbis így képzeltem el a fentebb leírt állapotot. Ahogy felérzett, ment neki az üzenetem. Holo kijelző jelenítette meg.
   ”Jó reggelt Pöttöm Sárkány!”-úgy sejtettem, hogy ebből már tudni fogja, miszerint velem beszél. ”Ha válaszolsz, én hallani fogom. Hogy érzed magad? Bármi elváltozás? Közérzetedben, vagy bármi másban?” -továbbra is aggódtam érte, nehogy bármi baj történjen. A valós fiziológiáját én magam ellenőriztem folyamatosan, de most nem csak a bőrét vitte a vásárra. ”Bármi furcsát érzel, bármi történjen, szólj vagy jelezz azonnal!”-kértem. Ha ebbe beleegyezett, akkor folytattam tovább.  Kívülről másképp láttam a programot, magát a Virtuális Valóságot. Több ablak is felugrott, ahogy elkezdtem szélesebb körbe szétnézni a környéken. ”Genie ajánlkozott, hogy most a segédednek szegődik. Emlékszel, nálunk volt szabály, senki nem megy küldetésre egymaga ;)…”- a programozó felület mellé ugrott még egy ablak Hopié alá. Arra rápillantva folytattam ”Bent van a programban ő is, be kellene gyűjtened. Két sarokkal arrébb egy bártól nem messze vár!” - Egyelőre nem volt gubanc. A programja lemásolta a jelenlévők … mondjuk úgy, hogy mintázatát, picit segítettem benne neki, hogy ne okozhasson az alap kódjában sérülést semmilyen mértékben. ”Térképet találsz az asztalon… a második könyvkupac alján.” -sóhajtottam egyet a való világba. Reméltem nem kap el valami virtuális porallergiát, vagy hasonlót… Még programkódokon keresztül is bántotta a tisztaságmániámat a látvány. ”Még valami”-jutott az eszembe még egy apró kiegészítés ”Azt nem tudom egyelőre, hogy bent a virtuális téren hogy működnek a képességeid. Minden esetre, ha csak lehet, egyelőre ne is próbálgasd! Még nem vagyok teljesen készen a valószínűség számításokkal! És nem szeretném, hogy bármi baleset történjen!” – Azt már említette, hogy volt korábban nem is akármilyen problémája ebből. Az ismétlésnek a puszta lehetőségét is alapból ki akartam zárni! ”Közvetlen kapcsolatot egyelőre nem tudtam kiépíteni. Genie~vel ezen tudunk segíteni. Az úton látni foglak, de kommunikálni ilyen módon nem valószínű, hogy tudni fogok. Nagyon vigyázz magadra Édes!”
A lány néhány sarokkal arrébb kellett, hogy várja Hopi~t. A virtuális térben teljesen valós személyként lehetett jelen. Nem csak hang, vagy hologram, akihez legfeljebb én érhetek hozzá. A külleme nem igazán változott. Rövid fekete haj, hatalmas barna szemei. A ruhája neki is alkalmazkodott a környezetében viseletes ruhához. Erre szükség is volt, mivel persze, hogy nem oda keveredett ő sem, ahova a találka pont meg lett beszélve. Jó pár sarokkal arrébb lépett ki az egyik sötét kapualjból.  Figyeltem, ahogy óvatosan körül nézett. Úgy sejtettem, hogy idő kell neki, visszaszokjon. Már évek óta nem volt ilyen módon Virtuális Valóságban.
   -Tudsz jelezni, merre kell mennem?- Nagyon nem szólhattam bele a program kódjába, de picit azért oda piszkálhattam. Morze kóddal kezdtek a világítások villogni, míg el nem haladt alattuk. Két háztömböt kellett sétálnia, hogy oda érjen a találka pontra. Nem nézett senki szemébe, igyekezett az árnyékba haladni, amennyire csak tehette. Végül, ahogy megérkezett, még egy utolsót körbe nézett. Szusszantam egyet, mert úgy sejtettem, hogy a paranoiáját tőlem tanulta, vagy mellettem ragadt rá is. Bár most reméltem, hogy csak nekem tűntek fel ezek a berögződött mozdulatok. Egyelőre nem tudtam, hogy ő mennyire képes a képességét a Virtuális téren belül használni. Ha hasonló is volt alapjaiban, azért mégis csak más mint annak idején a mi Virtuális rendszerünk.
   -Ha Hopi megérkezik, jelentkezz! – állt az árnyékba lehetőleg fal mellé. Mozdulatlan alakja ügyesen beleolvadt a környezetébe. Közben nem mulasztottam el, hogy Pöttöm Sárkány útját is figyeljem. 


(click to show/hide)

Karakterlap

Demothy Neyen

Eltávozott karakterek

Futár

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
21 000 / 30 000

Hozzászólások: 195

Hírnév: 11

Infó

Tárcában: 22 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Égkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Ryohei

Mottó:
Kapj el, ha látsz!

Post szín:
#82caff


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Virtuális Valóságra újratöltve
« Válasz #1 Dátum: 2018. Jan. 14, 20:57:16 »
Hangosan morgolódtam a kis vacak felett. Rohadtul nem volt szimpatikus. Segítséget kértek! Annak tökre örültem. Kapcsolódási pont a technopatákhoz. Szóba álltak velünk. Ez totál siker. Az már sokkal kevésbé tetszett, kapásból berángattak volna a virtuális térbe. Mi a picsának kell folyton ott kikötnie minden sztorinak? A hátam közepére kívántam az egészet! Mi van, ha csapda? Bepalizták a technopatákat? A kukacok marhára okos élősködők! Simán ki tudtak egy ilyen aduászt játszani, aztán minket is elkapni, plusz még a technopatákra is rácsapni. Arra sincs garancia, nem ők fognak eleve odaát várni. Cseszettül nem csíptem az ilyen csiki-csuki játszmákat.
Karba tett kezekkel vertem szemmel a szupergépét, amin keresztül magyarázta szőke gorilla, micsoda csilivili, számunkra ismerős virtuális randira invitáltak minket. Ezer meg egy indokom lett volna a nemre. Ettől még óriási lehetőség, amire muszáj mozgosítanunk magunkat. Nincs kecmec, nyavalygás, menni kellett. A belépésnél, viszont kötöttem az ebet a karóhoz. Egyikünk megy, másik marad. Én is elkattantam már egy szimpla virtuális álomtól. Neki folyamatosan vannak az emlékeivel gebaszok. Mindketten bent tespedünk és kattantan jövünk vissza Genie cseszheti a szitut. Masaki-nak szólhattunk szobrozzon készenlétben, de ennél biztosabb, ha egyikünk kintről biztosít. Erre a hegyi gorillát dobtam. Kettőnk közül ő a zseni gépek terén. Bármit fel tud törni, vagyis ki tud valahogy kaparni, ha gond lenne. Vele szemben én csak kaparnám a falat idekintről. Másrészt, ha csapda egy ideig láthatatlan maradhatok a rendszerem miatt. Illetve a technopatáknak is észlelniük kell, mert haveri kapcsolatban vagyok az ő fejlesztéseikkel.
Az érvek kivételesen beváltak, mert perverz gorilla engedte a csatlakozásomat. Nem, mintha érdekelt volna a problémázása. Ez volt a legjobb megoldás! Azzal pedig igyekeztem nem foglalkozni mi valós és mi nem. A feladatra koncetráltam végig. Attól a perctől kezdődően a programom jelezte csatlakoztatásra vár, addig, hogy felébredtem abban a nyüves szobában. Hirtelen elkapott a pánik merre vagyok. Hátra estem a székről. Semmi se volt ismerős. Aztán megszólalt az idióta szőke migrénem és visszabillentem a feladatba, pontosabban ebbe a virtuális pöcegödörbe.
Halk sóhajjal hallgattam végig a szövegelését. Nem tudtam épp merről kuksol, ezért az asztalon heverő monitor felé néztem. Az arcomról leolvashatta a véleményemet. Semmi sem volt rendben, mert itt kellett lennem, de amúgy nulla hiba. Az erősködésére kapott egy hüvelyujj villantást. Legyen neki ennyi elég. Utána még folytatta a szövegelést. Addig legalább hasznossá tettem magam. Megnéztem mi van nálam. A szállító ruhám volt rajtam, némi módosításokkal. Más semmi. Az asztalon egy táska hevert. Benne pénzátrca, személyi, néhány felesleges lom és a viperám. Legalább, akadt mivel védekeznem, ha beütne a szar. Ennek kicsikét örültem.
A vidám csicsergésre Genie velem lesz, felmorrantam. Nem hiszem okos döntés volt beengedni. Már mindegy! Annyit tehettem, gyorsan összeszedem. A székről leoperáltam egy kapucnis pulcsit. Valahogy nem hiszem túlságosn életszerű a szállító cuccom. A közeg nagyon a XXI. század elejét adta. Nem hiányzott megbámuljanak és valamelyik debil rám hívja a zsarukat, esetleg elmegyogyót.
- Konkrétabban melyik sarok! – Kaptam fel az emlegetett térképet. A válaszra bólintottam, aztán a putris lakás kijáratához ugrottam. - Működik! – Vágtam oda mellékesen a nagy áriájára, nem tudja, mivel járhat, ha használom. Rövidre zártam a nyűglődését. Ennél fontosabb dolga volt. Én meg leszek. Rendben voltam. Tiszta volt a fejem és nem zavart össze semmi.
- Én megleszek! Foglalkozz a technopata lenyomozásával! – Csaptam be magam mögött az ajtót. Végigsétáltam a nyikorgó, recsegő, végelgyengülésben szenvedő folyosón, le a még rozogább lépcsőn, aminek a korlátja majd nem kidőlt, amikor rátenyereltem. Nem azért, de néha lehetnének a jó fiúk is milliárdosak. Kicsit uncsi, mindig le vagyunk pukkanva…
A ház előtt se várt újdonság. Kosz, mocsok, csövesek, kétes fazonok mindenfelé. Felcümmentettem, aztán képembe húztam a kapucnit. A leadott infók alapján a háztól északra kellett tartanom és a Löwenbräu utcát kellett keresnem. Nem szóltam be, mik ezek a nevek, meg úgy a helyszín, vagy emberek se festett ázsiainak. Annyira nem izgatott. Virtuális katyvasz. Ott lehettél, ahol akartál. Szimplán tettem, amit kértek. Szlalomoztam a drogot, bóvli vackokat és kaját áruló barmok között.
Nem akartam feltűnést kelteni. Nem szóltam senkihez. Nem néztem, vagy válaszoltam egyik simlis fazonnak sem. Lehorgasztott fejjel, zsebre dugott kezekkel fordultam be az idióta nevű utcára. Ekkor néztem fel először. A bárt kerestem. Szemben bukkant fel a rikító lila cégér, így átvágtam az úttesten. Befékeztem előtte. Szétnéztem, merre lehet a lány. Frászt hozta rám, amikor a sötét kapualjból kinyúlt felém. Reflexből kaptam a keze után lefegyverezzem. Még szerencse megszólalt! Időben kapcsoltam, így csak kirántottam a fedezékéből.
- Baszki, Genie! Előbb magyarázz, aztán kapkodj! A hátam tudod, hogy tabu! – Pördültem meg a tengelyem körül és szembesültem vele, viszonylag élőben. Láttam már hologramként, de azért annál ez a szitu még is valóságosabbnak tűnt. Pislogtam rajta pár pillanatot, aztán elfordítottam sértődötten a képemet. - Rohadás, te is magasabb vagy nálam… - Meg kellett emésztenem a dolgokat. Közben a lány már a lényegen kattogott. Felém tartott egy mobilt. Ezen tudtunk szőke gorillával trécselni. Elkanalaztam tőle és szétnéztem. Nem láttam semmi furát. Kézen fogtam, aztán megindultam vele a nyílt utcán. Folyamatosan mozgó célpontot nehezebb bemérni.
Sejtettem nem kell számot bepötyögnöm. Egyszerűen a hívás zöld jelére pöcköltem. Néhány csengetés után már hegyi gorilla robbant bele a vonalba. Mély sóhajtással vettem tudomásul a bejelentkezését. Engedtem, had beszélje ki a lelkét. Nekem egyetlen kérdésem volt: hova menjek? Balta arccal vettem tudomásul a nevet, amit mondott. Fatshark stúdió. Agyam dobtam el ettől a névtől.
Sokáig nem ülhettünk a vonalon. Megkaptam a pontos címet és némi infót az épület belsejéről, mennyire kell kacsázni. Elvileg az utcafrontra nézett az iroda. Az emeletek „u” alakúak voltak. Lépcső, persze a hátsó felén, vagyis körbe kellett spurizni a fél emeleten, hogy meg legyen az iroda. Remekül hangzott. Többit elintéztük Genie-vel. A térképről kikerestem a célt és mi merre vagyunk. Természetesen a központban pöffeszkedett az irodaház. Mi meg külső kerületekben döglődtünk. Tömegközlekedést egyikőnk se támogatta. Viszont ez zűrös környéknek tűnt. Akkor meg senkinek sem lesz újdonság, ha megfújunk egy kocsit. Félre esőbb utcába rongyoltunk. A libasorban parkoló kocsik közül ráböktünk egy szimpatikusabb járgányra. Elegáns könyök mozdulattal betörtem az ablakát. Nem volt kedvem a feltöréssel szöszmötölni. Az ülésről lesepertem az üvegszilánkokat, aztán bepöccintettem a verdát. A navigálást Genie-re bíztam. Ennél nehezebb feladattal is simán boldogult. Szájába se kellett rágni, keressen parkolóhelyet az irodához közel. Eleve úgy kacsáztunk az egy utcával arrébb lévő parkolóházban hagyhassuk a roncsot. Nagy segítség volt, mert engem lekötött a közlekedési rühes szabályok betartása. Nem akartam ránk akadjanak a zsaruk.
Az épületbe nem mentünk be első nekifutásra. A szemközti kávéház teraszára ültünk ki. Onnan vettük szemügyre a felhőkarcolót. Nem volt szimpi. Ránéztem és kivert a víz. Tutira meg fogjuk szívni! Túl egyszerűen hangzott, besétálunk a giga nagy fotocellás ajtón és odabent tárt karokkal vár ránk a technopata haverunk.
- Ez kurva nagy kamu… - Nyúltam el nyűgösen a székben. Hátra vágott fejjel számoltam ki a bűvös kilencvennegyedik emeletet. - Oké! – Sóhajtottam fel mérgesen. - Mi menne, ha beüt a szar? Nem ismerem a harcstílusod. – Dünnyögtem a végét az orrom alatt. Genie már nem egyszer látott akcióban. Kicsit szívásnak éreztem, hogy vele ellentétben nekem lövésem sincs a képességeiről.
- Ryo san női kivitelben. – Reméltem nem a vigyorral megspékelt felcümmentésem fojtotta belé a szöveget. - bár vele ellentétben nem rajongok a lőfegyverekért. – Erre beletúrtam a hajamba. Akkor a szokásos recept maradt. Szőke gorilla tank fokozatát már kívülről betéve ismertem.
- És kevésbé öngyilkos jelölt…- Morogtam az orrom alatt. Felkászálódtam a székről, mert már elkészült fejemben a tök egyszerű tervezet. - Külön megyünk be. Tiéd a garázsból a hátsó bejárat. Én megyek elölről. Nem tudják, jössz velem, így látatlanban maradhatsz. Találka odafent az irodánál tíz perc múlva. Nem érek oda, ne várj rám, vidd a technopata fazont biztonságos helyre! – Nem akartam erről vitát nyitni. A csávóért jöttünk, vagyis ő az első. Velem, meg a zűrömmel lehet később foglalkozni, vagy kitalálok valamit. Odakintről volt segítségem. A mobil nálam vész esetére. Genie pedig ügyes lány, hogy találjon kapcsolatot szőke gorillához.

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Virtuális Valóságra újratöltve
« Válasz #2 Dátum: 2018. Jan. 18, 21:36:39 »
Szusszantam egyet Hopi reakcióján. Aranyos volt, ettől még aggódtam érte. Tudtam, hogy mennyire rühelli a Virtuális Valóságokat, és ez most is igen látványosan kiült az arcára. Ettől függetlenül tartotta magát, úgy tűnt. Féltem tőle, hogy mi fog történni, ha kijön onnan. Mennyire fog felismerni, vagy fogja elhinni, hogy a valóságba került vissza. Mocskosul paráztam tőle, de baromira nem ezzel kellett most foglalkoznom. Szusszantam egyet, ahogy felkelt. A szállító bőrszkafander volt rajta. Picit megigazítottam a pólóm nyakát, míg helyeslően morrantottam, hogy vett rá valamit.  Mondtam inkább tovább, hogy is állok a számításokkal. Azt hittem az eszem eldobom, amikor még be se fejeztem a vakert, hogy ha lehet, ugyan ne ugorjon, már meg is tette. Komolyan, nem bátorság próba elé állítottam, hanem óvtam volna, már ha hagyta volna. Nyüsszenve túrtam bele a saját hajamba. Miután elhagyta a lakást, már nem tudtam üzenni neki. De komolyan, az önfejű makacssága! Éreztem, hogy most begyűjtöttem egy halom ősz hajszálat! Egyszerre szerettem ezt benne, és kaptam tőle idegbajt.   Sóhajtottam, amikor kiadta, hogy inkább az angyalkánkkal foglalkozzak. Határozott Pöttöm Sárkány… és álljon neki ellent az ember.
Nem esett nehezemre két fele figyelni, míg a harmadikhoz tettlegesen is hozzá láttam. Az ismeretlen angyalkánk, aka jótevő technopatánk felkutatása. A nyomok egy furcsa céghez vezettek.  Vagyis hát stúdió volt a neve, de jó kérdés volt, hogy mivel is foglalkoztak pontosan. Fatshark stúdió. Elhúztam a szám a nevük láttán. Vagy nagyon béna humorérzékük van, vagy valami vaj van a füleik mögött. Netalán mind a kettő egyszerre. Egyik eshetőség sem volt túl kecsegtető. Vagyis minél több adatot le kellett húznom róla. Nem nyugtatott meg, hogy annyira nem árasztották el az étert a róla szóló infókkal, pedig az adatfúrás volt az egyik specialitásom! Az épület felépítéséről legalább találtam némi kis programkódot. Az „u” alakú emeletek, és a hátsó ajtó tovább morgósította a kedvem, na meg éltette a jó sok évtizede ápolgatott paranoiám.  A sok kövérré photoshoppolt cápáról bedobott kép meg csak tovább basztatta az idegrendszeremet. Már szinte fizikálisan morogtam, miközben jártak az ujjaim. Arra enyhültem csak meg, hogy fogadtam Hopi hívását.
   -Szia Édesem! Örülök, hogy végre hallom a hangod… vagyis örülnék… -feltűnt, hogy annyira nem kapkodta el a bájcsevejt a másik oldalon. Szusszanva a tárgyra tértem én is. -Egy címet találtam az angyalkánkkal kapcsolatban.  Fatshark stúdió. -nem kommentáltam, hogy milyen pocséknak találom továbbra is a névválasztást… elvégre nem lehet minden tökéletes, ha azt vesszük. Ahogy a korábbi ugrós bemutatására se tértem ki. Nem volt idő amúgy sem ezen veszekedni, ahogy már hasznunk se lett volna belőle. Inkább a pontos címet, koordinátákat, na meg épület felépítést mondtam el. Amit tényszerűen én is tudtam.  -Legyetek óvatosak! -tudtam, hogy Pöttöm Sárkány legalább olyan combos paranoiával rendelkezik, mint szerénységem, ettől még a végére biggyesztettem a mondandómnak.
Ahogy bontotta a vonalat, újra csak némán figyelhettem őket. Na meg közben próbáltam ténylegesen kapcsolatba lépni a másik oldallal, nem csak homályos célzások, és hátra hagyott üzenetek képében. Még így is láthattam, ahogy Hopi elkötött egy járgányt, a jól bevált gettó módszerrel, nesze neked üveg. Picit feltűnő, huzatosabb a kocsi, mint normál állapotába, de attól még édesnek találtam a gondolkodás módját. Na meg a rutinját. Valahogy a kelleténél jobban élveztem, hogy a járgánylopáson se fogunk összeveszni, úgy néz ki. Legfeljebb azon, hogy pont melyiket…
Minden szép is volt egészen addig a pillanatig, míg be nem mentek abba az átkozott épületbe. Abban a pillanatban, hogy beléptek, eltűntek a szemeim elől. De úgy teljesen. Szinte egy időbe kezdett a rendszer kizárni.
   -Meg ahogy azt az elmeroggyant agyagagyú eszecskédbe te elképzelted! -morogtam hangosan a programra -Ha azt hiszitek, átlépem a taccsvonalat, csak a kedvetekért, és megkockáztatom, hogy Hopi~ék ászt húzzanak miattam, akkor tényleg hagytátok, hogy néhány Tamashii Zampen az agyatok helyére brunyáljon csesszétek meg! – Kicsit sem voltam türelmes hangulatomban, amikor a több oldali támadásom közbe kaptam üzit. A feladót látva nyitottam csak meg. Az angyalkánk végre üzenetet küldött. Kicsit fene mód elkésett vele. Az más tészta, hogy ezzel együtt is egy elcseszett cicvarek csókának éreztem magam. A kapott üzentre elhúztam a számat. Ha nem mondták volna, hogy másszak be a rendszerbe, akkor is ez lett volna, volt egy olyan érzésem,a végeredmény.  Ezerrel pörögtem a szitun, hogy hogyan tovább. Azt továbbra sem engedte a paranoiám, csak így itt hagyjam a testünket. Főleg, hogy Hopi~val megbeszéltünk, hogy kell a külsős védelem. Vagyis nem lehetett csak úgy bemásznom a rendszerbe, mert így döntöttem. Akkor viszont kellett valaki, aki segít minket kívülről. Több lehetőség is felmerült bennem, bár nem mondhatnám, hogy végtelen. Végül Hiroto mellett döntöttem. Főleg, mert neki volt a technopatákkal közvetlen kapcsolata, mondjuk úgy, hogy képben volt a dolgokat illetően az egyik legjobban, megbíztam benne, és még a rendszerhez is hozzá tudna szólni, ha szükség van rá. Ráadásul nem félt a gyerekekről. Persze mindezt a másodperc törtrésze alatt játszottam végig. Utána már ment is az üzenet hozzá.
   ”Szükségem van segítségre. Felmegyek tech. rendsz.~re. Kellene erősítés.” -rejtjelezve írtam meg, ráadásul azt is kódolva, de direkt olyan kódrendszert használtam, amiben biztos voltam, hogyha mások nem is értenének meg, neki le fogja a rendszere fordítani.  A visszakérdezésére idegesen szusszantam egyet. ”Vigyázni kellene a testünkre. Nálunk, ahol a legutóbb is voltunk. Sürgős!” – A kérdésére már tényleg felmorrantam idegesen. Nem rá voltam morcos,csak a szitu aggasztott, nem tudtam mi van Hopi~ékkal. Helyesebben cseszettül fostam emiatt. ”Igen! Ide kéne jönnöd!” ment a válasz vissza. Aztán majdnem magam alá csináltam, amikor megjelent mellettem egy ajtó, csak úgy a semmiből! Behozta a visszakérdezéssel eltöltött lemaradást!  Tőmondatokban mondtam el neki, hogy pontosan mi is a szitu. Arra szó nélkül bólintottam, hogy mondta, a szüleivel… mármint a technopata szüleivel is felveszi a kapcsolatot, hátha segítség lesz. Vagyis hívni fog, ha van valami. Viszont amikor a maga nyugodt módján közölte, hogy azzal sokat segítenék, nem idegből dolgoznék, morogva prüszköltem rá. Igyekeztem nem morogni le verbálisan is, inkább egyelőre nem szólaltam meg. A folytatására csak igen komoly önuralommal bólintottam. Amúgy se lehetett húzni tovább az időt! Bár volt még egy, igen csak megfontolandó ötlete. Csatlakozzak fel az ő acc~jával. Igaza volt, hogy álcázásnak az egyik legjobb húzás volt. Azért még morogtam egy sort, hogy ne erőltesse túl magát, vagyis csak addig hagyjon… mondjuk úgy vonalba, míg nem megterhelő a számára! A beleegyezése után láttam hozzá, hogy én is felmenjek az interface~re.
Ahogy érzékeltem a csatlakozási lehetőséget, nem haboztam. A jól ismert panelt követően egy ismeretlen utcán tértem magamhoz. Nagyon lelkesen ácsorogtam az egyik kapualjnak támaszkodva. A kellemes félhomály elrejtett a kíváncsi szemek elől, úgy érzékeltem. Ez az állapot egyelőre tetszett is annyira, ne akarjak változtatni rajta. A zsebemhez nyúltam. Az anyagon keresztül is éreztem Tartarus, és egy telefon tapintását. Egyszerű parkour szerelés volt rajtam. Laza nadrág, hogy jól tudjak benne mozogni, na meg egy egyszínű póló, azon egy cipzáras zsebes mellény. Rossz szokásomhoz híven kiroppantottam a nyakam, mielőtt az egyik fénykörbe léptem volna. Megvizsgáltam a körmeimet, majd elmormoltam magamban egy kódsort. A szemeim láttára feketedte be. Szusszantam egyet elégedetten. Ez meggyőzött, hogy ténylegesen virtuális térben voltam.  Láttam a térképet, és emlékeztem rá, hogy merre is volt az az idióta nevű stúdió. Nem olyan messze kerültem a céltól, de mondhatni, már szokásos módon egy kicsivel így is eltévesztettem a … landolást? Már ha lehet ezt a kifejezést használni erre. Minden esetre nem vesztegettem az időt, neki indultam, hogy utolérjem őket. Félúton találkoztam velük. Szinte már várható módon vetült Hopi~chan a gyomromnak, majd morgott velem, hogy mit keresek ott. Megkönnyebbült vigyorral biccentettem a lánynak, miközben begyűjtöttem Pöttöm Sárkányt.
   -Ahogy bementetek abba a béna nevű stúdióba, finoman szólva is eltűntetek a szemem elől. Szinte azonnal utána elkezdett a rendszer kívülről lezárni. Vagyis … mondjuk úgy, hogy kihajított magából, ne kukkoljak kívülről. Külső operátorként tehetetlen voltam, nem volt elég időm, hogy feltörjem a programját újra. Folyamatosan változó algoritmust használt ráadásképp…  és ha ez még nem győzött volna meg, Technopata angyalkánktól kaptam egy üzenetet, miszerint nekem is fel kell csatlakoznom. Szóval kértem segítséget.  Hiroto eljött hozzánk, hogy kintről igazgassa, amit kell. Vagyis van külsős operátorunk továbbra is. És mivel ő maga a része a technopata rendszernek, így őt nem is tiltja le a rendszer. Vagyis nem volt más előre, mint hátra, maradt a cowboykodás… - ezt így majdnem egy szuszra -Szóval, itt miről maradtam le? Mi volt abba a stúdióba, ami bármilyen módon beindíthatta a program védelmi mechanizmusát? -kérdeztem kíváncsian, miközben már sétáltam, ha csak le nem kéretőzött, Hopi~val a kezeim között. Nem kifizetődő egy helyen maradni, lehetséges ellenséges terepen…


(click to show/hide)

Karakterlap

Demothy Neyen

Eltávozott karakterek

Futár

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
21 000 / 30 000

Hozzászólások: 195

Hírnév: 11

Infó

Tárcában: 22 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Égkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Ryohei

Mottó:
Kapj el, ha látsz!

Post szín:
#82caff


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Virtuális Valóságra újratöltve
« Válasz #3 Dátum: 2018. Febr. 03, 19:53:28 »
Ahogy lecsengettem, Genie pont úgy tett. Mennyivel egyszerűbb volt a képlet. Nem kellett veszekednem. Ezt a részt meg tudnám szokni. Mondjuk, akkor rohadt unalmas lenne az életem. Nem lenne, aki az idegeimen táncoljon. Fel is pillantottam az épület oldalán árválkodó térfigyelőre. Biztosra vettem szőke gorilla figyelt. A tudatra morcos képpel fordultam a fotocellás ajtóhoz. Az hiányzott, hogy hülyeséggel eltereljem a gondolataimat! A benti állapotokra összpontosítottam.
Az első akadályokon könnyen, gyanúsan könnyen átjutottam. Az ajtó után kibiggyesztett lopásgátló nem jelzett. A kapunál se történt semmi gáz. A kártyával átugorhattam az idétlen nyársaló vackok felett. A biztonsági krapek ugyan utánam vakkantott, minek pattogok, de eleresztettem a fülem mellett. Nem hiányzott, azért dobjanak ki, mert orrba vágom a helyi sittes fazont. Szimplán tovább masíroztam. A lifttől borsózott a hátam. Gyűlöltem azt a mozgó fém dobozt! Más választásom nem akadt. Mire a lépcsőn felkotrok, lemegy a Nap. Így is sürgetett a nyüves idő! Morogva ráfeküdtem a hívó gombra. Aztán még egyszer. Meg még egyszer. Aztán rohadt sokszor. Az a szar, annyira lassan ért le, kajak elgondolkoztam gyalog gyorsabb lennék. Nagyot fújtattam, mert nem szakadhatott el a cérnám. Felnéztem a világító számokra. Doboltam a lábammal, míg levánszorgott az a vacak. A kiszálló tulkok majd elsodortak, amire hangos morgásokkal álltam félre. A tömeg elvonultával belestem. Végre üres volt az a szutyok. Beszálltam és megnyomtam a kilencvenhatos számmal virító gombot. Biztos voltam a szívásban. Ezért se fogok rögtön ott landolni, ahol kéne. Tudtam merre induljak a lifttől, hogy a lépcsőházban kössek ki. Onnan gyorsan lefutottam azt a két emeletet. A megfelelő szinten próbáltam Genie-t elérni. Semmi reakció. Előhorgásztam a telefont. Nulla térerő. Az egész kijelzője tök sötét volt. Hiába ütögettem, nyomogattam. Ez két dolgot jelenthetett. Egy, rohadtul zavarják az adást és baszhatjuk a kommunikációt. Kettő, ez az egész épület egy rohadt nagy fekete lyuk! Totálisan lezárt terület, ahova semmi se kerül be engedély nélkül, ki meg főleg nem. A rendszer basztatásaiból kiindulva az utóbbira raktam volna a csokis sütimet.
Hangos morgásokkal löktem kintebb a lépcsőház ajtaját, aztán finoman csuktam be magam mögött. Lassan, lépésről lépésre haladtam. Szorosan a falhoz lapultam. A folyosó fordulónál óvatosan lestem előre. Ez volt az utcafront, vagyis számítottam balhéra. Nem kellett csalódnom. Már ment az adok kapok. Nem tudtam kik és mit alkotnak, de onnan jött, vagyis, fel se mértem mi van, csak kirontottam. Nem kockáztathattam meg a technopatát lenyúlják! Útközben vágott szembe a látvány, hogy Genie ügyeskedik a gorillától látott ugra-bugra bokszolással leszedni a fekete öltönyös fazonokat. A pattogó, gyors mozgását ismertem már szőke hegyomlásnak, így arra játszottam. Egyelőre, csak az egyik szúrt ki, úgyhogy átmentem hatékony és csendes hentesbe. Ugrásból kötöttem ki mellette, hogy a hátára ugorva öleljem gigára. Teljes erőből szorítottam egyik kézzel, míg a másikkal lefogtam a fegyvert tartó csuklóját, ne lövöldözzön! A rasnya nyomorék hamar kidőlt, én pedig az elcsaklizott fegyverrel kilőttem a Genie-t szórakoztató maradék pasast. Tetszett a dolog! Már elfelejtettem a virtuális program felülírja a protokollomat. Végre játszhattam fegyvereket! Erre, naná, széles vigyorral néztem le a szerzeményemre.
Nem sokáig örülhettem a játékomnak. A szobából majd nem telibe durrantottak. Épp időben vetődtem előre és rántott be maga mellé Genie. A bokámról leoperáltam neki két dobókést. Lazán átpasszoltam. Megszokás. Azt hiszem. Nem igazán gondoltam bele, csak átugrottam az ajtó másik felére. Kihajoltam és leadtam az egész tárat a szobába. Figyelte a franc hova lövök. Annyi volt a cél tölteniük kelljen. Amikor szünet volt Genie-re pillantottam, aki már lendült előre és leszedte előbb az egyik, aztán a másik krapekot. A szék mögött lapító harmadikat meg pofán csűrtem a billentyűzettel. Azok után kiterült, rávágódtam a székkel. A gurulós förmedvény előnye, hogy remekül rásimul a torokra. Esélye se volt kimászni alóla, ha észhez merészelne térni.
- Te se látsz technopatát, mi? – Sóhajtottam fel idegesen. - Basszus már…- Fordultam körbe a széken. A nyüves célpont, vagy elhúzott a vendégek elől, vagy totál csapda volt az egész és ide se jött. Az a gáz, hogy bármelyik játszhatott. Nem kaptunk azóta semmi jelzést a technopatától. Itt se láttam semmit. Nem, mintha vágtam volna, mit kéne keresni. Nem volt sok tippem. Gyors átfésülésbe kezdtem. A gépet meghagytam Genie-nek. Én a kupit túrtam. Módszeresen arrébb hajigáltam mindent. Nagy volt a felfordulás. Úgy festett ezek az öltönyös pingvinek is kutattak.
- Csesznék meg…– Rándult be a szemöldököm a felzendülő riasztóra és vörös fényjelzésre. Lebuktunk. Nem maradt sok időnk, míg az összes biztonsági gyökér ide csődül. Morcosan hajítottam le a kezemben tartott dossziét. A lenyakazott öltönyösökhöz mentem. Elszedtem az összes fegyverüket és megtöltött tárat.
A gépet bűvölő Genie-re néztem. Húznunk kellett. Egy pillanatot kért. Azt állította ráakadt valamire. Egy rejtett és kellően kódolt üzenetet talált, amit még neki is bűvészet volt előrángatni. Ingerülten vicsorogtam a hírre. Egyedül annyit kérdeztem, mennyi ideig szenved még vele. Addig az én dolgom volt a fedezés. Az ajtóhoz fészkeltem magam. Kibiztosítottam a fegyvert és a folyosó két végét bámultam.
Egyre hangosabban morogtam, miután az egyik, majd a másik oldalról is töménytelen mennyiségű öltönyös özönlött felénk. Hátra szóltam Genie-nek szarban vagyunk és most azonnal lépjünk. Nem pont arra gondoltam, amit csinált. Mire észbe kaptam karon ragadott és az ablak felé rántott. Leadta az infót, tőlünk jobb kéz felé, három méterre és öt méter mélyen egy festő állvány van. Tudtam ezt miért mondta és nem tetszett. Hangos vonyítással tiltakoztam a művelete ellen, mert többre nem maradt időm. A drága öngyilkos jelölt kiugrott velem az ablakon. Több száz méterrel a biztos föld felett, pedig egyet tehettem: ugrottam! Kerestem az állványt és oda bűvészkedtem magunkat.
Azok után elértük, egyértelmű, hosszas spanyol káromkodással őrjöngtem, ilyet még egyszer a büdös életben, ne merjen csinálni, csak, ha biztos talajon vagyunk! Persze sokáig nem szórakozhattunk. Az állványról leoperálta az egyik vödör felvonó, leeresztő, franc se tudja kötelet, amivel újabb emeleteket zakóztunk lefelé. A gyomrom már az agyamban járta az esőtáncot, mire szilárd talajt értünk valahol a nyolcvanhatodik emelet környéki irodában. A szerencsétlen titkárnő sikító frászt kapott, amikor átestünk az asztalán, főleg, hogy őrült módjára toporzékoltam és osztottam tovább Genie-t, aki már kifelé sasszézott. Persze, mentem utána a lifthez.
Szétkapta a panelt, amire a külső ajtót szét tudtam feszíteni és a lift működése leállt. Talán, nem esett így a fejünkre, ugyanis a drága, szőke gorilla nevelés, le akart csusszanni a felvonó kötélen. A karjaimra még szükségem volt, ezért a pulcsit áldoztam fel. Odadobtam neki és hagytam benyúljon plüss medvének. De rühelltem, ilyen mocskos törpe vagyok. Ettől még haladni kellett. Halk morgásokkal vártam ki, leérjünk az elakadt lifthez. A tetején se szobroztunk sokáig. Genie a nyakába vett, mert úgy elértük a szellőző rácsot. A pulcsi cafatról letépett cipzárral kicsavaroztam azt a szart és bemásztam a szűk vacakba. Egész pofásnak látszódott és mojolást se hallottam. Nyújtottam a kezem Genie-nek, aki könnyed szökkenéssel elkapta. Némi sarok betámasztással fellendítettem a csajt, hogy be tudjon mászni, aztán megindultam a nyamvadt vakond járatban.
Nekem lövésem nem volt merre haladjak. Követtem a mögöttem karattyoló Genie utasításait. Gondolom a tervrajzot leste közben. Nekem egyre ment. Tekergőztem, csúsztam és párszor a nyakamra kaptam a landoló csajszit. Nem számított, mert az egyik retkes zuhanással a szeméttárolóban kötöttünk ki. Kár, hogy a retkes kukát felejtették el odatolni. A kibaszott betonra érkeztem. Rám meg Genie. Halk nyekkenéssel paskoltam meg a földet, oké, puhára esett, de kászálódjon fel. Alig ropogtattam ki a hátamat már mutatta a tipikus magasra rittyentett pinceablakot, hogy azon keresztül eltűzhetünk. Támogattam a gyors kijutást, úgyhogy odatoltam az egyik kukás konténert és kimásztam az ablakon. Megint zakóztam, de most a franc akart orra esni. Átfordultam, hogy talpra essek. Gyorsba azért körbe lestem. Az épület mögé kavarodhattunk. Nem tudom ez mennyire jó, vagy se, de Genie már vállon paskolt, merre tűzzünk. Ő volt a két lábon járó gps, ezért mögé vetődve fedeztem a hátunkat. Nem is ártott. A szűk sikátort remekül használták ki a mocskok. Az egymás szájában lévő épületekből könnyű célpontok voltunk. Mázli rajtam volt a szállító ruha. Igyekeztem, akit lehetett leszedni, meg a csoda ruhámmal felfogni a golyókat Genie elől, ami valljuk be kihívás, ha egy két méteres gorilla lányával menekülsz! Rendesen kellett akrobatikáznom, semmit se kapjon be.
Azt hittem, sose keveredünk ki az öltönyös pokolból. Azért elismerés Genie-nek. Addig kavargott a sok épület között, leráztuk a nyomorékokat. Már csak az volt a kérdés, pontosan mi a fenéket talált. Rá akartam kérdezni, merre tovább. Biztosra vettem az üzenetet akarja majd feltörni. Tipik hacker tanonc volt. Az ördög küldötte, pedig rohadtul erre a megjegyzésemre várt. Felénk masírozott a két méteres gorilla! Agyam eldobtam! Eltátott szájjal bámultam rá. Megdörgöltem a szemeimet, de nem tűnt el. Az a megveszekedett, idióta, engedetlen barom!
Felszaladt bennem az ideg, ezért gondolkodás nélkül lendültem előre. Dagadó érrel a homlokomon szálltam bele a gyomrába. Ökölbe szorított kezekkel meredtem rá. Hangos morgásokkal készültem behúzni neki, mire hosszas magyarázkodásba kezdett, miért van most éppen itt. Azt állította a technopata üzent neki, hogy jöjjön és amúgy is ezt tette volna, mert csapdába kerültünk.
- IDIÓTA, LÁZADÓ, FELELŐTLEN, BAROM! – Hajoltam egyre jobban bele az arcába. Ehhez, ha rá kellett másznom az sem érdekelt. Megragadtam a felsőjét és abba kapaszkodva húztam fel magam. Értettem, hogy minek jött, ettől még nem tetszett a dolog. Rendben, hogy volt, aki átvette a helyét, de Daniel nem értett a programozáshoz. Ott tartottunk, ahol a part szakadt.
- Genie talált valamit! – Pattantam le róla. Sűrű morgolódásokkal tettem karba a kezeimet. Duzzogtam. Megint nem azt tette, amit megbeszéltünk. - A technopata felszívódott. Az egész épület nyüzsgött az öltönyösöktől. Gondolom kukacék. – Vontam meg a vállaimat. Nem lehettünk benne biztosak. Tippeltem. Fix, hogy ennyi az össz, amit találni lehetett odabent.
- Merre akarjátok feltörni? Valszeg a nyomunkra akadnak, akármit csinálunk. – Fújtattam nyűgösen. Szőke gorillát kivéve, mi már körözési listán lehettünk Genie-vel, vagyis bármit csinálunk, kapásból le akarnak kapcsolni. - Mi kilőttük magunkat. Neked van esélyed mozogni. – Dobtam oda, csak úgy mellékesen. Legjobb lenne, ha mi ketten behúzódnánk valahova, míg ő eljátssza a nap hősét és kideríti, mi van a Genie által elkobzott pendrive-on. Addig fedezzük. Végre vannak játékszereim, úgyhogy nincs annyira szarban a haza, mintha kézzel kéne hadonásznom.
Ezzel szemben szőke gorilla és hűséges társa, csípőből leszavaztak. Kitalálták, hogy beépülünk. Megindult előre rohadt nagy egyetértésben, amire sértődötten tártam szét a karjaimat. Ezek ketten! Nem elég nekem szimplán a perverz, idióta, makacs gorilla! Hallhatóan morogtam. Azért követtem a duót. Ha belement ebbe az álcázó marhaságba Genie is, akkor legyen. Engedtem berángassak, valami fura kis bódéba. Mindenféle színes mintás cucc volt fellógatva a fogasokra. Genie azt mondta turkáló. Nekem egyre ment. Elég volt az ott lézengő idiótát elviselni. Mindenféle gyerek holmit dugott az orrom alá, míg a többiek válogattak. Annyira untam a műsorát, hogy elszedtem az egyik mechás felsőt és hozzá tartozó bemelegítő nadrágot. Legalább szép volt a mintája! Maradhatott! Morogva felrángattam magamra és mivel, belefértem, maradhatott. Abban vártam a többiekre. Szőke gorilla nem sokára fel is bukkant. Hozott nekem egy furcsa sapkát, meg egy napszemüveget. Kérdés nélkül rám pakolta. Azt mondta ez az álca része. Ha már kék volt, elviseltem. Megvártam végezzenek, aztán indultunk tovább. Pár utcával arrébb egy kisebb kocka kávézót lőttek be célállomásnak. Ott kevésbé tűnhetett fel, mindenféle hülyeségről zagyválunk. Én már nem szóltam bele. Befékeztem a gép mellé és látványosan unatkoztam. Darabig az utcát kémleltem, majd az étlapot, végül a süteményes pultot. Virtuális valóság ide, vagy oda. Azért a kaja az még kaja maradt. Rákattantam az egyik tripla csokis-kekszes-karamellás-cukorkás süteményre. Szigorú pocok képpel böktem rá. Közöltem az a gépet bűvölő szőke gorilla fog fizetni. Visszaslattyogtam a hacker duóhoz. Szorgalmasan tömtem a képemet, míg ők azon rágódtak, mit találtak a pendrive-on.
- Fejéj nyúúúj? – Akadtam ki teli pofával. Nehezen barátkoztam meg a nyamvadt kijelentéssel, hogy a kód össz-vissz annyi, hogy kövessük a fehér nyulat. Kedvem lett megint a tökénél fogva fellógatni azt a rühes technopatát. A jelenléte hiányában, csak a kanalamat hajlíthattam el. A látványán berándult a szemöldököm. Remekül elintéztem a sütimet se legyek képes normálisan megenni. A franc vinné el!
- Van tippetek ez mi a frászt jelent? – Próbáltam kurvára óvatosan visszagörbíteni a kanalamat, hogy megehessem a sütimet. - Milyen nyúl és hol van és mégis mikor? – Életemben nem hallottam ilyen kódot. Se a lázadók, se a rendszer körein belül. Fogalmam se volt, mi rá a megoldás.

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Virtuális Valóságra újratöltve
« Válasz #4 Dátum: 2018. Febr. 18, 23:58:43 »
Igazán lendületes üdvözlésbe volt részem, ahogy megláttuk egymást. Pöttöm Sárkány szó szerint repült a gyomromba, majd mászott fel a térdeimen, hogy onnan morogjon lesz, közvetlenül az arcomba hajolva. Látva a mozdulatot, inkább gyors elmondtam, miért is jöttem be. Nem szerettem volna monoklival kezdeni, amit ráadásul nem is az ellenféltől zsebeltem be, csak a párom örült nekem tettlegesen. 
   -Az idiótával nem vitázok. A felelőtlennel már azért kissé. -mormogtam az orrom alatt. Érzékeltem hogy dühös volt rám, de inkább legyen most picit dühös rám, mint hogy nagyobb baj történjen, és elveszítsem őket! Egy esetleges pofont még túlélek, többet is. Ha viszont elveszteném őket, azt esélyem sincs túl élni. Ezzel totálisan tisztába voltam. Amilyen hirtelen támadott le, olyan hirtelen ugrott is le rólam. Szinte mormogva közölte, hogy Genie talált valamit. Ahogy ott állt látványosan morogva, összefont karokkal, kicsit megköszörültem a torkom, majd óvatosan öleltem magamhoz hátulról. Azért nem kicsit állt meg bennem az ütő, amikor kiderült, hogy igazam volt, és tényleg biztosítás nélkül veszélyben voltak! Morgott ugyan, de hagyta. Hálásan, és boldogan pakoltam a vállára az államat. Örültem, hogy egybe kijutottak!
   -Ez több mindent megmagyaráz - sóhajtottam fel. Ha tényleg érzelem falók voltak, akkor nyilván ezért kellett bejönnünk. Tisztogatni. Nem nagyon merülhettem feltételezésekbe, Mikro Mókus már a hogyan tovább kérdését firtatta. Nem tetszett a megoldása. Mármint az ellen soha nem problémáztam, ha melóznom kellett. Az sem zavart volna be, ha őket biztonságba tudhatom közbe. Az viszont baromira nem volt kőbe vésve, hogy én itt eltűnök az alvégen nagyfiút játszani, őket meg valamerre látszólag biztonságba helyezem, hogy az tényleg rendben is lesz! Ez nem csak simán paranoia volt, tapasztalat. Eszemben sem volt elmenni egyedül, hogy arra jöjjek vissza, hogy Hopi~ékra rátámadtak közben. Nem kockáztathattam meg!
   -Inkább keressünk álruhát nektek! - lényegesen jobb megoldásnak tűnt! Ha együtt maradunk, hatékonyabban tudunk védekezni az esetleges támadások ellen. Ha tényleg lekukacosodott a rendszer, akkor mindenképpen sokat küldenek, és minél jobban szétválunk, annál rosszabb a túlerővel szemben. Tudtam, hogy Hopi tud magára vigyázni, nem az erejét kérdőjeleztem meg ezzel. Egyszerűen nem éltem volna túl, ha vele is történne valami. Vagyis maradt a beépülés. Nem tudom, hogy Genie azért pártolta az ötletet, mert tudta, hogy mi jár a fejemben, vagy csak azért, mert százalékos arányt számolt, és komoly valószínűségi számítások után ez jött ki pozitív megoldásnak, minden esetre megkönnyebbültem, amikor Hopi is beadta a derekát.
Vagyis nem volt más hátra, csak előre, indulhattunk is egy butikot keresni. Használt ruhák kevésbé feltűnőek, mint a vadonat újjak.  Kezdőthetett a nagy öltözködés átalakítás. Előbb Hopi méretére kutattam valami felvehető után. Nem értettem ugyan hozzá, de szerencsére Genie besegített. Nehogy a végén azért bukjunk le, mert én nem követem a divatot!  Végül egy mecha~s melegítőt nézett ki magának. míg azt magára húzta, én kék sapkát és napszemüveget varázsoltam neki. Hálásan nyomtam egy puszit, amiért ilyen jól viselte a helyzetet, még úgy is, hogy tudtam, nem a kedvence az ilyen fajta vásárolgatás. Remekül állta a sarat.
Genie~nek nem kellett segítség a választásba, és nem is várakoztatott meg bennünket. Mire Hopi~val mi végeztünk, ő is menetkészen pislogott ránk.  Egy rossz szavam se lehetett.
   -Jól áll nektek az álca!  -közöltem azért, mielőtt elindultunk volna. Őszintén gondoltam így.
A környéken volt egy kávézó, cukrászda, ilyes hely, ahol lehetetett gépeket bűvölni! Vagyis meg volt rá a lehetőség, hogy feltörjük a Hopi~ék által begyűjtött adatokat.  Le kellett fordítani az egész programkódot, lévén megint technopata kóddal kaptam meg. Át kellett írnom sima kódra, és úgy fordítani le rendes nyelvre. És mindez a meló csak azért, hogy a végén egy olyan utasítást kapjunk, hogy ”kövessük a fehér nyulat”. Nem csak nekem tűnt furcsának felettébb ez a kód. Az időközben desszertet elővarázsoló Hopi se teljesen értette. Egy pillanatra elnyomtam egy mosolyt, ahogy néztem, hogy nyammogja teljes pocok pofival az ételt. Noha a kérdésére még nem volt kész válaszom. Teleszívtam a tüdőm levegővel, ahogy hátra dőltem. Ez nem olyasmi kód volt, amit szoktak hétköznap használni.  Ha nekem címezték, akkor egy Tüneményes Nyuszi már meg van. Hopi~ra pillantottam. Ha rá gondoltak, akkor igen csak nem gondolták végig, elvégre szemmel láthatóan ő is annyira tudta, hogy merre tovább, mint mi. Akkor viszont valaki mást kellett keresni? Vajon tudják, hogy Hopinak mi köze van a nyuszikhoz? Túl sok volt a megválaszolatlan kérdés.  Körbe néztem, egyéb nyuszira utaló nyom van~e a környéken. Nem mintha mást elfogadtam volna. Ebből kiindulva, viszont, akkor csak Hopi volt a jelen pillanatban picit kékes fehér nyuszi! 
   -Egy tippem van Kedves! - néztem rá Hopi~ra, aki nagy erőkkel még a kanalát görbítgette vissza. Volt egy olyan sejtésem, hogy nem lesz túl lelkes, ám nem volt más megoldás. -Ne nagyon akadj ki! De ha jól tippelek, akkor a fehér nyuszi jelen pillanatban picit kékes színben pompázik, és mellettem eszik igen lelkesen sütit… -néztem rá jelentőség teljesen. Más nem evett sütit, csak ő. -A programod bármilyen módon rezonált a technopata rendszerrel? Akármilyen módon. Talán ebben lehet a megoldás. Vagy csak hallgass az ösztöneidre! - próbálkoztam. -Ide fele jövet bármi, ami valamilyen okból felkeltette a figyelmedet? -kérdeztem, miközben azon gondolkodtam, hogy vajon mivel tudnék csórni az adagjából. Ha rám morcog, akkor kevésbé morog a nyuszi miatt. Tudtam, hogy nem volt túl lelkes érte.
Végül tényleg bejött a történet, mert Hopi~nak hála szereztük meg a koordinátákat.  Pontosabban a kulcsra ő jött rá, ami aztán elvezetett a megoldáshoz.
Egy klubba szólt az utunk. Őszintén megmondva, nem a kedvenc helyem volt, az már egészen biztos. Az emberek, vagyis esetünkben technopaták szorosan összesimultak, nem lehetett úgy bemenni a terembe, hogy ne értek volna hozzá az emberhez, sőt ne löktek volna, vagy feszültek volna nekünk. Rühelltem ezt a tumultust. Komolyan, mint a sült heringek a flakonban! És ráadásul még ittak, vonaglottak, és büdösek is voltak!  Nagyon reméltem, hogy nem akar ennek a fejetlenségnek a közepére bevonultatni minket a technopatánk, mert akármilyen békés lények, kiporolom a seggét, ha megteszi!  Meg azon gondolkodtam, hogy mennyire megszokott ezen a helyen, ha mondjuk elkapok valakit  a torkánál fogva, és kipenderítek. Az arcokat elnézve, lehet inkább segítene az elvegyülésbe…  Azért morcosan Hopi és Genie elé álltam picit, meg voltam rajta, el ne veszítsük egymást! Mondjuk lett volna ötletem, hogy mit kell elkurjantanom, hogy Hopi a nyakamba portoljon. Lettek volna ötleteim, amivel tuti lemorogtatom magam, de inkább olyasmit akartam, ami felkelti a kíváncsiságát. Ehhez pedig az örök kedvence, a mecha, mint olyan tökéletesnek is tűnt. De nagyon ügyeltem azért rá, hogy ne kelljen használnom a vésztervet!
Végül egy középkorú, még nálam és véznább emberke keveredett mellénk.
   -A fehér nyulat keresitek? -kérdezte, majd válaszra se várva intett, hogy menjünk vele. Egy félre eső helyiségbe vezetett minket. Észrevétlenül fogtam meg Hopi kezét. A másik oldalról meg Genie karolt belém. Ha véletlen csapda is lenne, egyből tudjam magunkat anyagtalanítani, míg Hopi kiviszi minket. -Remélem megbocsátjátok, hogy nem a korábbi randiponton voltam, de az a hely lelepleződött. Éppen csak annyi időm maradt, hogy egy nyomot tudjak hagyni a számotokra. - megcsóválta a fejét. Továbbra sem voltam teljesen bizakodó vele kapcsolatban. Ám a csapda helyett, mondhatni egy másik chatszoba került csak elő. Néhány fotel, egy asztal. Nem épp a legnagyobb rend uralkodott. Régies bútorok minden fele, a függöny nem csak attól szürkült, hogy régi volt, de úgy sejtettem, hogy attól is, mosógépet nem igazán látott még. Felvont szemöldökkel néztem a technopatára, na meg a másikra, aki már a szobában várt bennünket. Magas, erős testalkatú alak volt. Kicsit szertartásosan beszélt, nekem legalábbis ez jutott eszembe, ahogy hallgattam. Nem volt zavaró, épp csak egy kis megfigyelés.
   -Örülök, hogy eljutottatok ide, és hogy mindannyian - nézett végig rajtunk. Biccentettem köszönés gyanánt. -Nem akarom szaporítani a szót, de azt hiszem egy pici magyarázatra szükséges, mielőtt neki látunk. A népünk alapvetően egy békés faj. Nem szeretjük a háborúkat, ezért is vonultunk az észrevétlenségbe. Vannak közülünk, akik az észrevétlenség ellenére is igyekeznek segíteni a többi fajnak ezen a planétán. És vannak, akik a teljes elzárkózást hirdetik. Na most ez egy, már érzékelhető belső feszültséget generált, és azt hiszem, az általatok érzelem falóknak nevezett faj pont ezt a feszültséget ki tudja használni.  -egy pillanatra elhallgatott, mintha gondolkodna, majd folytatta -Van egy program, ami a kezükbe került. Igen fontos része ennek a világnak, ahol mi is tudunk közösen élni. Jelen pillanatban a rendszerben van, nem vitték ki, de minket letiltottak róla. Mondjuk úgy, hogy nem tudunk hozzá érni. Erre szeretnénk megkérni, hogy szerezzétek vissza! - Hopi~ékra néztem.
   -Picit beszélnék hatszemközt a társaimmal! - mintha egy víz burok vett volna körül minket abban a pillanatban. Ellenőriztem a programkódokat, valóban nem jutott ki onnan információ.  Csak ezek után szólaltam újra meg. -Nem kicsi kérés. Ti mit gondoltok? Ha igent mondunk, akkor konkrétan ki kell az egész valóságot a vírusoktól tisztogatnunk. Ha viszont nemet mondunk, akkor megvan a rendszer alapja… - csapat voltunk, nem döntöttem egyedül.


(click to show/hide)

Karakterlap

Demothy Neyen

Eltávozott karakterek

Futár

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
21 000 / 30 000

Hozzászólások: 195

Hírnév: 11

Infó

Tárcában: 22 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Égkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Ryohei

Mottó:
Kapj el, ha látsz!

Post szín:
#82caff


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Virtuális Valóságra újratöltve
« Válasz #5 Dátum: 2018. Márc. 08, 20:12:55 »
Hangosan dünnyögtem az infón, mert egyáltalán nem vezetett semerre. Rohadtul vakvágányra küldött minket a technopata bagázs! Esetleg a tetves kukacok dobták nekünk. Simán kinéztem, azok a szemetek hagyták ott csalinak. Már ott tartottam, benyögöm szőke gorillának, keressenek Genie-vel bármilyen férget, poloskát, jeladót azon a nyeszlett pendrive-on. Nálam is csomó programot, parancsot és kódot rejtettek el. Valszeg a nyomorult életvitelükből merítettek ihletet, mindig lapítottak a parancssorok között. Hobbijuk volt ezzel a cseszett megoldással operálni.
Kissé belemerültem az agyam pörgetésébe, ezért két méteres hacker gorilla felszólalására kapásból elfricskáztam a kanalat. Hangosan koppant a nyüves monitoron, amire gigantikus szusszanással dünnyögtem spanyol szentségeléseket az orrom alatt. Francnak kellett ezzel a hirtelen benyögéssel szadiznia! Kizárólag magának köszönhette az eredményt! Örüljön nem törtem be a kőkorszaki kijelző üvegét! Ezzel kellően megalapozták a hangulatomat, amit képesek voltak tovább fokozni.
Eltátott flegma pofával meredtem rá, mire akar kitérni a kék színű nyúl szövegelésével, míg engem nem kezdett meredten bámulni. Ebből összeraktam a képletet, éppen rám céloz a répazabáló négylábú alatt, vagyis nekem kéne tudnom, mi a frászmazsolát jelent a követő üzemmód és hova lyukadunk ki. Ettől marhára dagadt a halántékomon lévő ér. Agyvérzést kaptam, ha azokkal a tapsifülesekkel azonosítottak! Ráadásnak most még rajtam kértek számon egy technopata kódolt üzenetet! Gőzöm nem volt róla! Gyűlt és gyűlt bennem a feszkó! A kitörni készülő üvöltésemet kivételesen előzékenyen félre górta, hogy a süti maradékát a számba varázsolhassam, majd nemes egyszerűséggel széttörhessem szőke gorilla fején a porcelán tányért. Némi elégtétel volt a hasonlatért és feltételezésért, mindent tudok arról a retkes üzenetről!
A bosszút követően már sűrű fújtatásokkal rátérhettem a probléma megoldására, vagyis végiggondolni az elhangzottakat. Abban igazat kellett adnom, mind a technopata, mint a kukac rendszerekhez volt közöm. Elméletileg felismerhettem és használhattam a programjaikat. Ehhez kényetlen voltam használni a sajátomat. Nem igazán villanyozott fel a lehetőség, de odahajoltam a monitorhoz.
- Léptesd vissza! Mutasd, hogy fest technopata jelekkel! – Legyezgettem a monitorra. Nem akartam belepiszkálni a tökéletes fordító munkásságába. Kivártam azt a két bődületesen nehéz kattintást, aztán az ábrákat kezdtem el tanulmányozni. Felkapcsoltam a rendszeremet, ami nem okozott hatalmas felfordulást. Inkább csak engem idegesített a retinámat befedő kezelő panel és virtuális kijelző. Kívülről nem járt különösebb felfordulással. Általában visszafeketedett a szemem és körülbelül ennyi.
A programom automatikusan reagált a monitorokon lévő jelekre, legalábbis könnyedén felismerte mindet. Lefutattam rajtuk egy keresőt, milyen egyezéseket ad ki. Azokból még tovább lehetett szűkíteni a kört. Ezzel egész gyorsan meglettem, ugyanis az ábrák mindegyikénél szerepelt egy-egy arab szám. Azokat vettem előre.
- Írd… - Kocogtattam meg az asztal lapját szőke gorilla előtt. - 35.7687484290999,139.72147643566132 – Alig vettem levegőt, benyögjem ez tutira nem a nyerő lottó számsor, amikor Genie már bedobta a közösbe, hogy ezek biztosan koordináták. A két kezdő számra célzott, hogy azok általában a hosszúságú és szélességi körök kezdődnek ezzel. Innentől meg nem volt menekvésem. Arrébb lettem paterolva megnézhessék, milyen találatot kapnak a bűvös számokra.
Halk morgásokkal vártam ki a soromat. Nem vettem zokon beindultak a cyber zsenik. Egyszerűen valamiért felbosszantott cseppet se értek hozzá, meg úgy kimaradok a dologból. Hisztizni biztos nem fogok, mert a minket bámuló tömegből, lassan amúgy is indulnunk kellett volna. Hagytam a duót dolgozni, ami várhatóan nem tartott sokáig. Hamar összepacsiztak, ténylegesen létező hely koordinátái voltak a számok. Erre morcosan fújtattam fel, hogy akkor lódoljunk, ne partizzunk!
A hangos zenével, részegekkel és vonagló emberekkel teletömött, sötét hely nem nagyon volt az ínyemre. Felcümmentettem, mert mocskosul bántotta az érzékeimet. Előpitiszkáltam a kapott napszemüvegemet és kérdés nélkül pakoltam a fejemre. Sokat nem fogott fel a villódzó fényekből, de kevésbé láttam a sok idiótát. Azt állította szőke gorilla, hogy ez egy klub, ahova inni járnak le az emberek. Nem tudom, hogy képesek kikapcsolódni ilyen bűzben, zajban és nyomorgásban. Arról nem beszélve, valaki mindig a képembe hajolt, vihogott, vagy szimplán lökdösött, mert útban voltam neki. Engem marhára nem nyugtatott meg ez a klub nevű hely, csak jobban felcseszett.
Hangos morgásokkal csimpaszkodtam rá szőke gorilla karjára, míg befelé passzíroztuk magunkat. Lövésem se volt merre tartottunk. Elvileg a pulthoz mentünk, hogy kérjünk inni. Kicsivel jobban hangzott ez a lehetőség, míg meg nem láttam azt a rohadt magas szart, ami mögött pöffeszkedett az ital kiadó, vagy minek neveték. Nem igazán izgatott, mert attól berándult a szemöldököm, miféle hegyi trollokra méretezték ezt a nyüves pöcegödröt! Ott tartottam kirúgom az oldalát, amikor mellénk csoszogott egy nyurga fazon. A nyúllól hadovált és arról kövessük. Felmorrantam az ugráltatásra. Nem elég ez a hely, még egy csontváz is csicskáztat! Kezdett a bögyömben lenni ez a porfészek! Az egészet a levegőbe repítettem volna egy kövés c4-el.
Csendesebb helység felé kotort a deszka fazon. Spanyolul dünnyögtem, mert pontosan oda kívántam, ahova való volt. Attól, pedig kicsit se lett szimpatikusabb bocsánatért esedezett, mert majd nem kifingtunk miatta. Élhetett volna más megoldással. Mondjuk, nem nekünk idebentre üzen, hanem kintre szőke gorillának! Ide be tudott minket rángatni, akkor visszafelé is működnie kellett a kommunikációnak.
- Nyald ki a seggem! – Böktem oda ingerülten. - Majd nem kicsináltak a szaros ötleted miatt! – Minek fogtam volna vissza magam?! Ez volt az igazság! A haverjai, meg az ő hibája ez az egész felfordulás! - Nem akartál védelmet kiépíteni! Szartál rá, szal ne spankodj, mert rohadtul nem hat meg a kétszínű nyomulásod! Nem bízok benned! Sem a technopata haverjaidban! –
Cseppet se izgatott nem vagyok kedves vele. Mi tettünk nekik szívességet, erre kevés híján minket durrantottak le, mert nem voltak képesek rendesen kidolgozni egy biztonsági rendszert! Ennél amatőrebb hibát keresve se véthettek volna. Hacsak eleve nem izgatta őket, mi lesz azokkal a szerencsétlenekkel, akik segíteni érkeznek. Nem tetszettek nekem. Semmit se tudtak róluk, de már gyanúsak voltak! Az odabent pöffeszkedő figura, pedig nem győzött meg az ellenkezőjéről.
Felmordultam, miután rázendített beszélni. A toborzó szónoklatok jutottak az eszembe róla. Teljesen úgy hangzott az egész csóka, mint egy két lábon járó propaganda szórólap. A rövid felvezetésére gúnyosan cümmentettem egyet. Jellemző, hogy másokkal akarják elkaparni a felfordulás nyomait. Na, meg, hogy csak akkor kellünk, amikor náluk is kopogtatnak a kukacok. Tudtam, eleve azért vagyunk itt, mert ezt kell megakadályoznunk, de őszintén szólva, hátam közepére kívántam ezt a bandát. Csodáltam a cuccaikat és tudásukat! Mindig felnéztem rájuk. Viszont ez a bújkálunk, aztán kapálózunk, ha szarban a haza hozáállás felcseszett. Nem beszélve arról, minél többet tudtam meg róluk, annál nagyobbat csalódtam bennük. Legszívesebben bemutattam volna a duónak és a középső ujjammal sok szerencsét kívánok a kukacok elleni küzdelemhez.
- És most épp melyik kapálózik az őshonosok segítségéét? – Böktem oda mellékesen. Sejtettem a választ, de már az idegeimre ment a fazon. Jól esett ezzel is elértem, fél percre befogja a csőrét. Másrészt, rohadtul jól esett akadékoskodni. Bosszantottak. Fogalmam sincs, mi lehetett az oka, de idegesített a jelenlétük.
- Miért nem zároljátok? Kuka. Csináltok másikat, amire tesztek érzelemfalók ellen tesztelt védelmi rendszert. – Vontam meg a vállamat. Zsenikkel társalogtam, ha nem csal az emlékezetem. Ez a leglogikusabb lépés. Elég a szoftverre gondolni. Virusító nem tudja a sérült elemeket eltávolítani, esetlegesen megtisztítani, akkor újra kell telepíteni. Már ebben az elmaradott időben is ismernek megoldásokat arra, hogy az adatok se vesszenek el teljes helyreállítást követően. Majd pont a technopatáknak nincs? Ne szórakozzunk egymással!
- Basszátok meg! – Közöltem marhára egyszerűen a véleményemet. - Bökjétek ki mire kellünk, mert ez elég szar duma! -
Kíváncsian vártam, mit fognak erre bedobni. Nem kellett csalódnom, mert nem sokat vettem le abból, hogy a magot kell megvédeni, nehogy megismétlődjön a történelem. Kérdés, vajon a miénk, vagy éppen a sajátjukról karattyolt. Tény és való, hogy egyik sem alakult a legfényesebben. Kaptam adatokat a technopatákról, vagyis meg volt, hogy az Anadeia Nebula bolygóról származtak és mindig mániájuk volt a tudás osztogatása, vagy éppen elcsaklizása. Megrögzött agytröszt faj, akik nem bírtak a seggükön maradni. Meg is lett bőven a következménye. A tudás hatalom. Ebből következett ellentét robbant ki közöttük, aminek az eredményét még mindig nyögik. Elpusztult a bolygójuk, naprendszerük és hontalan népként kerestek menedéket. Persze, hogy a galaxis eldugott szegletében lévő, elmaradott barmokhoz telepedtek le. Gondolom arra számítottak, úgy sem vesszük őket észre. Valamilyen szinten bevált a számításuk, csak ne lett volna a genetikájukba kódolva a tudosszomj. Akkor nem lettek volna önkéntesek, akik keresik az emberek társaságát. Ezzel kapcsolatosan szöget ütött a fejemben valami, de egyelőre más irányba kalandoztam el. Érdekelt, mennyire közlékenyek saját magukkal kapcsolatban.
- Bővebben, mi a szar ez a tudás mag? – Húztam fel az egyik szemöldököm vállrántás kíséretében. Levettem, hogy a vén csóka szőke gorilla felé pislogott. Ingerülten morrantam rá. - Én kérdeztem! Nekem csicseregj! – Hajoltam be az érintett elé és mutogattam a törpe méretemre. Vettem, hogy sík hülyének nézett, vagy kiestem a látómezőjéből. Valamennyire ez volt a nyilvánvaló célom. Ismertem a közös tudat elméletét és leírását, de már eldöntöttem tesztelem a küldöttséget.
- Kollektív tudat! Az Önök definícióival élve, mesterséges intelligenicának nevezném. Kibertér. Úgy tetszik, virtuális könyvtár, mely kinézete az egyén igényeihez igazodik. A felhalmozott tudás tárolására szolgált, azonban az evolúció folyamata hatással volt rá. Öntudatra ébredt. Vezetőnk és tanácsadónk lett. –
Elismerősen hümmentettem, egész közérthetően összefoglalta a lényeget. Kicsivel több szakszavat használ, még tapsot is elengedtem volna. Azért a bunkóságomra tettem némi féket és próbáltam haladni a faggatózással.
- Tudja, itt vagytok? – Nem ártott a biztonság kedvéért megerősítést kapni erről, ami hamarosan érkezett egy biccentés kíséretében. Nem vártam többet. A tudás mag mindig mindenről tudott. Valószínűleg ezt a szánalmas beszélgetést is nyomon követi a két díszpintyen keresztül.
- Említetted a történelmet… - Pitiszkáltam meg a fogamat, hátha ráakad a fonal végére, mire térek ki pillanatokon belül. - Tőletek fúj a szél? – Bámultam rá egyenesen, vegy a lapot végre. - Melyik tábor van jelen? – A kérdő pillantására, csak nyűgösen felsóhajtottam. - Lumes ama Letos?* – Tártam szét a karjaimat. Működött a fordító programom, legalábbis alapfogalmakat, egyszerű kifejezéseket képes voltam összetákolni. Többre nem futotta, mert teljes hozzáférésem nekem se akadt és senki se pakolt a programomba technopata nyelvszótárt. Ezeket is különböző forrásokból, többnyire szavak alapján kukázta össze a rendszerem.
- Lenyűgöző a tájékozottságuk. – Gúnyosan cümmentettem egyet. Elvégre legendák voltak a jövőben. Minden lázadó gyűjtötte az ereklyéket, amik bármilyen formában kapcsolódtak hozzájuk. - Jelenlétünk úgy hiszem a kérdést megválaszolta. A testvéreink tartózkodási helyéről nincs tudomásunk, ám bizalmunk szilárd irányukba! Nem támogatnák egy parazita faj felemelkedését. – Ez a testvéri összetartozás halandzsa nem győzött meg. Idegesen fújtattam egyet, de engedtem szőke gorilla kérésének, tartsunk öt perc szünetet, míg átbeszéljük egymás között a részleteket.
Azok után, hogy két méteres hegyomlás meggyőződött róla magunk vagyunk, feltette a bűvös kérdést. Felfújt pofával tettem karba a kezeimet. Valami nem stimmelt. Nem tudom miért, de hideglelést kaptam ezektől az alakoktól. Túl nyájasak és kedvesek voltak. Rendben békés faj, meg a többi körítés, de valahogy mesterkélteknek látszottak.
- Tömören? Bűzlik az egész! – Vakartam meg a fejem tetejét. Viszont, nem jutunk közelebb szőke gorilla küldetésének céljához, ha ebből kitáncolunk. Igazából, mielőtt találkoztunk velük eldőlt. Muszáj segítenünk. Bele kellett másznunk. Most, elutasítjuk az ajánlatunkat, keresztet vethetünk rá, bármikor előmerészkednek. Arra meg aztán semmi garancia, majd becserkészünk egy emberek között élő technopatát. Ravaszak voltak és tökéletesen tudtak alkalmazkodni a környezetükhöz.
- CSINÁLJUK! – Böktem oda feszülten. - Tartsuk nyitva nagyon a szemünket! Kukacok vannak a gépezetben és franc se tudja mennyire itták be magukat a technopaták közé. – Szusszantam mérgesen. Egyedül azt reméltem, legalább a virtuális zárkából kikerülünk, minél előbb. Ez a tény már sokkal nyugodtabbá tett volna. Szemtől szembe, hús-vér emberként szívesebben néztem farkasszemet a kukacokkal.

(click to show/hide)

(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Virtuális Valóságra újratöltve
« Válasz #6 Dátum: 2018. Ápr. 03, 18:39:24 »
Hopi~chan érthető mód nem volt elalélva a technopata vendéglátónktól. Ha engem vártak volna helyette fegyveres alakok a megbeszélt randi ponton, én sem lettem volna oda meg háromszor vissza a gyönyörűségtől. Így se voltam, hogy a párom és a lányunk kapták az áldást a nyakukba.  Vagyis, ha nem is vertem őket kérdés nélkül orrba, nem fogtam vissza Hopi~chant. Joggal morgott. Jómagam hangtalanul gyűjtöttem az infókat, amikre Pöttöm Sárkány rákérdezett. Az agyam automatikusan raktározta, és igyekezett beépíteni a kapott tudást a folyamatosan zajló egyenletbe. Jó részéről már volt információm, de jól jött a megerősítés. Olaj Malacot elnézve, ő is inkább ilyen szinten tudakozódott. Mások talán nem jöttek volna rá, de én ismertem már annyira, hogy tudjam, nem ilyen amikor meglepődik. Most inkább a feszültség dolgozott benne. Ezért is akartam beleszólást biztosítani valamennyiünknek. Nekik is ugyanúgy, mint ahogy én döntöttem. Vagyis kis magányt eszközöltem magunknak. A kérdésemre Hopi igen csak tömör véleménybe foglalta össze a hallottakat. Bólintottam egyet rá.
   -Jelen pillanatban a technopatákban sem szabad megbíznunk. -sóhajtottam halkan. -Ha tényleg beszivárogtak az érzelemfalók a rendszerre, akkor bárkit irányíthatnak. Ez esetben a kapott információk megegyeznek az én információimmal is, amik tőlük függetlenül nyertem ugyebár. -picit oldalra döntött fejjel néztem Hopi~ra -Ha jól sejtem, ilyen téren nálad is átmentek a rostán. Másképp ki van zárva, hogy így beleegyeztél volna. -figyeltem a szemeit.
   -Eddig az én kutatási anyagommal sem mondtak semmi összeegyezthetetlent. Pedig végig futott a biztonsági protokol, és vetettem össze a hallottakat a már meglévő ismeretanyagommal. - kontrázott rá Genie is.  Bólintottam az onnani megerősítésre is egyet.
Meglepő nyugalom telepedett rám.   Ez már ismerős helyzet volt. Egy ellenséges terepen tisztogatást végezni.
   -Ha innen leléptünk, kelleni fognak fegyverek. Lehetőleg olyanok, amiket el tudunk rejteni. Ha nem is bízhatunk meg bennük, attól még a technopatákat nem kéne tömegpusztítani.  -Sóhajtottam egyet, miközben magamban azon morfondíroztam, mennyivel egyszerűbb lett volna az életünk, ha hagyták volna, hogy kívülről feltöltsek egy vírusirtó programot. Tudom, tudom! A központi agy, és nem vállalhatták a kockázatot, hogy károsodjon, hogy csesznék meg.  -Folytassuk akkor a játékot -szusszantam, majd leengedtem a körülöttünk lévő burkot, hogy újra szembe nézhessünk a vendéglátónkkal.
   -Mi a végső határozat? -kérdezte. Nem hagytam, hogy a korábbi gondolataim a képemre telepedjenek.
   -Megtisztítjuk ezt a rendszert, ha rajtunk múlik. Azonban teljes hozzá férést akarok hozzá magunknak. Ebbe benne van, hogy a központi maghoz is hozzá férhetünk, másképp ott nem tudunk tisztogatni. Valamit szabad kezet abban, hogyan intézzük az ügyet. Ha most letisztázzuk a helyzetet, akkor utána már nem lehet azon aggódni, hogy túl agresszíven álltunk hozzá a dologhoz. - néztem egyenesen a szemei közé -A technopaták ártatlanok, ezt értjük, és igyekszünk  elkerülni minden fölösleges vérontást. Viszont a békés megoldások ha működnének, akkor mi most nem kéne, hogy itt legyünk. -nem voltak túl finom szavak, de ez nem zavart különösképpen. Tisztába voltam vele, hogy igazam volt. Eszük ágában sem lett volna abban az esetben a segítségünket kérni, ha házon belül a saját módszereikkel le tudták volna meccselni a helyzetet. Mivel nem ment, értelem szerűen jöttünk mi vésztartalékként a képbe. Nem voltak illúzióim a témával kapcsolatban. Noha úgy tűnt, hogy a házigazdánk nem volt a leglelkesebb a megfogalmazásomtól. Még ha uralkodott is a vonásain.  És én ezek mellé még folytattam tovább. -Emellé kellenek térképek. Ha lehet, akkor mindenről! -továbbra is kifejezéstelen nyugalom sugárzott a képemről -Ha szisztematikusan ki akarjuk takarítani a vírusokat erről a helyről, akkor szükségünk van rá minden pillanatban, hogy tudjuk, merre is vagyunk arccal! -indokoltam meg a kérésem.
Egy apró meghajlás volt a válasz, majd három kis kockát tartottak tálcán elénk. Pár centis kocka testecskék. Kíváncsian vettem el az egyiket, miután Genie szinte alig észrevehetőt bólintott. Szkennelte mindenek előtt, nehogy fenegetést jelentsen. Apró, bonyolult kis szerkezet volt, hasonlított a fülbevalóimra kicsit a felépítése. Működése se volt túlbonyolítva. De maga, ahogy össze lett szerelve, az tetszett.
   -Egy holokivetítő. Első alkalommal mi választjuk meg a billentyű kombinációt, hogy utána jó eséllyel, a mi kezünkben működjön. -tápláltam bele az enyémbe a jövendő feloldó kódot.
   -Ahogy kértétek, minden tervrajz rajta van. Ez igazán nem sok óvintézkedés az ügy érdekében.  Így is nagyon kérlek titeket, véletlenül se jusson a megszállók kezébe, mert akkor minden reményünk oda! - biccentettem egyet válaszként, miközben a halvány kéken megjelenő holografikus felületet néztem. Jelezte a térképen, épp merre vagyunk.
   -Ha jól sejtem, ezzel ti is megfigyeltek minket… -pillantottam fel hirtelen.
   -Nem ez az elsődleges célja, de képesek leszünk vele nyomon követni titeket. - nem voltam lelkes.
   -Kik ezek a mi? -kitartóan bámultam a szemeit.
   -A vezetőség közül néhányan. - Legalább nem tagadta le. Egyelőre ezzel is beértem. Igaz, nem tetszett, hogy megfigyelés alatt vagyunk tartva, ám azt sem mondhatnám, hogy nem értettem meg teljesen az indokokat. Ráadásul még mindig ott van, hogy bármikor leárnyékolhatom a kis kütyüt, és akkor próbálhatnak követni. -Bele van táplálva azok tartózkodási helye, akik ténylegesen információval, vagy eszközökkel tudnak nektek segíteni! Ők kellenek, hogy a tudásmaghoz el tudjatok jutni. Ha szeretnénk sem tudunk azonnal átjárót nyitni hozzá. -pillantott a padlóra. Egyenesen le. Nem oldalra, nem is görcsösen a szemeimre, a padlóra egy pillanatra, mielőtt újra rám nézett volna. Arról nem is beszélve, hogy nem nagyon volt más választásunk, mint elhinni neki, amit mondott. Más kiindulási pontunk amúgy sem volt a maghoz.
   -Van még, amit tudnunk érdemes? -kérdeztem. Megrázta a férfi a fejét, majd meghajolt, míg kiindultam az ajtón. Visszaértünk a bárba, ami továbbra se lett a kedvenc helyem. Az egyik kezemmel Hopi~t,  a másikkal Genie~t gyűjtöttem be, el ne szakadjunk egymástól. Főleg, mert jó szokásomhoz híven, pásztáztam a környéket, és jó néhány, nem túl bizalomgerjesztő alak méregetett minket maguknak. Meg se próbálták elrejteni a dolgot. Ingerülten szusszantam egyet, miközben egyenesen a kijárat fele próbáltam orientálódni a többiekkel együtt. Indultak utánunk. Már csak ez hiányzott!
   -Rossz arcú egyedek, minden bizonnyal kukac pártiak, és nem hiszem bájcsevegni akarnak, négyóránál. Követnek minket, egyelőre. Amondó vagyok, várjuk be a jónépet a klub valamelyik elhagyatott részén, mondjuk ha van sikátor mellette, vagy a legközelebbi sikátorban, hátha náluk, a vendéglátóinkkal ellentétben lesz fegyver. -mormogtam a fülükbe. Ha már ők nem adtak, akkor szereztünk magunknak. Érzékelhetően velem még nem számoltak, ugyanis kilenc jótét lélek szegődött a nyomunkban. -Megosztozunk rajtuk testvériesen? -kérdeztem.
   -Mit szólnál az igazságoshoz? Három három mindenkinek? - kontrázott rá Genie is, majd Hopi~ra nézett, hogy neki megfelel~e így a rendszer.  Szusszanva húztam a két boxert a kezemre.
   -Mi lenne, ha anyagtalanítanám magunkat a következő fordulóban, és meglepetés támadást viteleznénk ki?  -kérdeztem suttogva, nem lassítva a lépteimet -Nem lőnének meg minket, vagyis nem lenne muníció veszteség, ráadásként Gond nélkül elcsaklizhatjuk a fegyvereiket. Viszont kevésbé adrenalin termelő módszer. - Fordultam is be a következő sötét kis, nem is utca, inkább csak két ház közötti hasadékba. Ha beleegyeztek, abban a pillanatban anyagtalanítottam is őket, hogy eltűntünk az árnyékban.  Ha nem, akkor csak némán meghúzódtam én is. Egyedül nem volt olyan jó móka ugyanis az anyagtalanodás.  Nem üzentem idő közben a hátra maradt házigazdáimnak, hogy már egyenesen a klubjukba is felütötte a veszély a fejét. Noha megfordult a fejemben, ám ezt első soron Hiroto~n keresztül lehetett volna megtenni, és arra mindenképp felfigyeltek volna. Legalábbis ettől tartottam. Így most ettől is tartózkodtam.  Azt viszont kíváncsian vártam, hogy milyen fegyvereket fogunk ebben a rögtönzött felhozatalban találni.   
A saját három hapsikámat ennek érdekében előbb kiütöttem, majd kizsebeltem. Nem viselték jól a tarkóra, illetőleg a nyakszirtre mért ütéseket valahogy.  A többiek harcába csak akkor avatkoztam volna bele, ha szükséges. Ám bíztam mind a kettejükben, hogy el tudják intézni a zavaró kukac tényezőt. Addig is  Tartarus~sal kiütöttem a kukac tudatát a testből, és felnyársaltam.  Csak miután végeztem velük, na meg Genie férgecskéivel, láttam hozzá a zsákmány feltérképezéséhez. Tényleg Hightech kütyük voltak, nem sima kilencmilissel rohangáltak a mocsokládák! Energia nyalábot lövő lézer fegyverek. Engedtem, hogy Hopi és Genie válasszanak először. Így sem jártam rosszul.  Öntöltő, energia lövedéket pöfékelő szépséget kaptam, kis kivitelben. Simán el tudtam rejteni a ruhámba kettőt ezek közül.  -Szerinted picit meg lehet bütykölni, hogy a szokásos frekvencián sokkoljon, és ne gyilkoljon? -mutattam meg őket Hopi~nak. Nem programozási kérdés volt, azt már láttam előre. Viszont megkönnyítené a munkát, ha már egyből kilökné az érzelemfalókat a lövésével.
   -Kocsi vagy tömegközlekedés? -tette fel Genie közben a varázs kérdést, bár úgy hittem, hogy sejti a választ. Tény, hogy tovább kellett mennünk a megadott célszemélyhez, ha el akartunk jutni a központi maghoz. Az viszont az egyik szomszédos városban volt. És volt egy olyan sanda gyanúm, hogy ott még sűrűbb féreg jelenlétnek örvendhetünk majd, elvégre, ha jól vettem ki a korábbi fószerka szavait, az egyik kulcs, vagy mi potenciális lelőhelye. Valószínűnek tartottam, nem csak mi kutatunk utána.





(click to show/hide)

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 202

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 721 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Elérhető Elérhető

Re:Virtuális Valóságra újratöltve
« Válasz #7 Dátum: 2019. Jan. 26, 01:34:28 »
Üdv!

A küldetéseteket lezárom!
Mivel a karakterek leadásra kerültek, nem részesülnek jutalomban.