Szerző Téma: Ninurta-Ra'im-Zerim  (Megtekintve 1019 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Ninurta-Ra'im-Zerim
« Dátum: 2016. Júl. 10, 00:33:10 »
Különleges ereklye pályázat
Engedély és ellenőrzés: Yoru~tól pipa
Megjegyzés: A pályázás eszközei nem egyszerre és nem azonnal kerülnek fel játéktérre. IC kijátszva kerülnek Darmore~hoz.



Darmore speciális Egyezséget kötött különleges lényekkel. Ők nem asztrál, bár kétség kívül mítikus lények. Az ő megállapodásuk abban tér el a dzsinnekétől, hogy ők képesek fizikai alakot ölteni az Emberek Világában is. Ilyen kapcsolat köti a fegyvereihez Namru, Draeil, és Sharur. Illetőleg Ushum~hoz.

Draeil: Fegyver alakja egy bárd. Lény formája egy farkaslény. Ember alakja egy 170 centi magas, fekete hajú, kreol bőrű borostyán szín szemű férfi.
Képessége: Darmi ereklyehasználatra tett pontok szerint tudja forgatni. Képes víz létrehozására és manipulálására 2 méter sugarú körben, mely hatótávolsága ereklyehasználatra tett 4 pontonként 1 métert növekszik  Értendő ez alatt, hogy a saját maga által létrehozott vizet, csak a körön belül képes irányítani, formálni, illetve megfagyasztani. De ez a képessége nem hagyhatja el az adott kört semmilyen formában, viszont a kör mindig a forgatóval mozog.
Amikor nem fegyver alakjában van, akkor is működik a képessége, csak értelem szerűen, akkor a kör középpontja ő maga. Darmore csak akkor tudja ilyen módon még használni a képességét, ha lény alakban van (farkas), és elég közel áll hozzá. Legfeljebb öt méter távolság. Amúgy Darmore~tól bármilyen messze is legyen, saját maga a saját képességét tudja használni, olyankor gondolati úton irányítja a saját maga által generált vizet. A lélekenergiája arányos Darmore lélekenergiájával. Az arány Ereklye használatra tett pont/2.



Sharur: Fegyver alakja egy pár khopesh. Lény formája egy korom fekete tigon vörös csíkozattal. Ember alakja egy 2 méter magas, nagyon enyhén kreolos bőrű, hosszú, sötét hajú (derékig ér), vörös szemű férfi.
Képessége: Darmi ereklyehasználatra tett pontok szerint tudja forgatni. Képes az elektromosság  manipulálására 2 méter sugarú körben, mely hatótávolsága ereklyehasználatra tett 4 pontonként 1 métert növekszik Ezt villámok formájában értendő, illetőleg a forgatója testét is feltölti elektromossággal, aki így akár fizikai érintés útján is tovább vezetheti azt. Viszont az elektromosság nem hagyhatja el a korábban kijelölt kört, legfeljebb vezetőn keresztül. (pl, ha egy tócsa nagyobb, mint a kör, amin belül használják a képességüket, akkor ha elektromosságot vezetnek a vízbe, az vezetni fogja az energiát, körön kívülre is.)  A kör középpontja mindig a forgató, ha Darmore mozdul, a kör is mozdul vele.
Amikor nem fegyver alakban van, akkor is működik a képessége, csak akkor értelem szerűen a kör középpontja ő maga. Darmore akkor tudja még használni a képességét, ha lény (tigris) alakban van, és elég közel hozzá. (öt méteren belül) Ettől eltekintve Darmore~tól bármilyen távolságra képes használni a saját képességét. Lélekenergiája Darmore lélekenergiájával arányos. Az arány ereklyehasználat /2

(click to show/hide)

Namru: Ő majd pályázva lesz.


Ushum: Neki két alakja van, ugyanis ő nem fegyver. Ámbár az Emberek Világában inkább csak a kisebb alakját szokta használni, de mind a kettőt fel tudja venni. A valódi alakja egy fekete sárkány. A felvett alakja pedig egy korom fekete ló. Darmore~t, mivel érzik rajta, hogy ragadozó, nem tűrik el a hátas jószágok. Viszont még gyerekként kapott apjától egy tojást, amit kiköltve egy sárkány került hozzá. Ez a sárkány lett a "lova" már a középkorban is.  (Humanoid formát csak a dzsinnek világában képes magára ölteni)

A képessége: A sárkányoktól eltérően, ő nem képes a tűzokádásra. A tűz helyett a mágiája lényege a Korund. A fújás távolsága ló alakban 5 méter, sárkány alakban 15 méter, ez nem változik. Ilyen távolságra képes elfújni. A fújás maga láthatatlan, viszont ha nekiütközik valaminek, akkor a lélek nélküli dolgokat képes korunddá alakítani. A lélekkel rendelkező tárgyak, személyek előtt közvetlenül egy korund falat tud vele emelni, ami nem ér hozzá a személyhez, tárgyhoz, de egy mondhatni pajzsot emel maga, és a másik személy-tárgy közé.
(Korund, egy oxidásvány. Tiszta állapotában átlátszó, szennyeződés hatására elszíneződhet vörösre, kékre vagy narancssárgára)


A Darmore~ral kötött egyezség értelmében, a hívására megjelennek nála. Mivel valamennyien egy személlyel kötöttek szerződést, így egymásra is reagálnak. A fegyverek használhatják egymást, ott teremnek egymásnak is a szólításra. Rajtuk kívül, külsős, az egyezségen kívüli személy nem tudja  forgatni őket.


A következőkben nagy vonalakban bemutatásra kerül, hogy ezek a lények kik, illetőleg, hogy elsőként hogy is találkoztak Darmore~ral, hogy kerültek hozzá. Ez azt jelenti, hogy ez a pályázat az első találkozást hívatott megörökíteni. A jelenben az átok, mely Darmore~t sújtotta, rájuk is hatással van, így ők is elzárva élnek. (Ez annyit jelent, hogy nem egyből kerülnek fel, főleg nem egyszerre a játéktérre, előtte Darmore~nak meg kell őket találni, hogy vissza haza kerüljenek hozzá. )


Ushum

Emlékszem, amikor először hallottam meg a hangját a tojáson kívül.  Éreztem azt, hogy örül nekem, miközben halkan sutyorgott hozzám.  Onnantól kezdve mindig beszélt hozzám. Pedig nem tudhatta, hogy hallom. Míg fajtársaim a vulkánok fortyogását, vagy a forró víz hullámzását hallják addig, míg nem szólítják őket nevükön, és ki nem kelnek a tojásból, hozzám ez az alak beszélt. Mesélt nekem, nagyon sokat, és nagyon sok mindenről. Szerettem a hangját. Volt benne valami bizalmaskodó és játékos. És a történetek, amiket mesélt! Varázslatosak voltak, és csodával átszőttek! Rólam is mesélt, vagy inkább talán találgatott.  Meg volt róla győződve, hogy gyönyörű vagyok. Pedig még sosem látott egy magamfajtát sem. Nem tudta pontosan, hogy mi is növekszik a tojásban. Ettől függetlenül sosem hagyott magamra. 
Néha hirtelen elhallgatott, hogy aztán egy sokkal kellemetlenebb hang szólaljon meg. Nem az övé, ebben biztos voltam. Sokkal durvább, rekedtebb, rosszindulatúbb, és mégis magasabb, mint azé a fiúé, aki rám szokott vigyázni.  Még aludni is magával vitt. Mindig éreztem a szíve dobbanását, bármi is történt oda kint. Néha nagyon zakatolt, volt hogy összevissza, de mindig a szívénél tartott. Ez persze normál esetben nem lett volna elég ahhoz, hogy egészségesen tudjak növekedni, hisz fajtársaim vulkánok földjébe eltemetve, és forróságban lubickolva töltötték tojásdad éveiket.  Viszont fizikai tűz helyett megadta azt a szeretetet és biztonságot, amiben még így is kényelmesen meg tudtam nőni.  És nőttem, mint a gomba, hisz szerettem volna már tényleg találkozni vele! Nem csak ő volt kíváncsi rám, én is nagyon tudni szerettem volna, hogy ő milyen. A hangját már mindennél jobban ismertem! Azt a bizalmas kómás suttyogást, amivel elalvás előtt még mesét mondott nekem. Alig vártam, hogy elég nagy legyek, és nevet adva, előhívjon a tojásból. Komoly terveim voltak, miként is fogom üdvözölni, ha végre napvilágot látok. Aggódtam is, hisz nem tudtam, honnan fogja tudni, hogy elég nagy vagyok már! Mi lesz, ha a tojásba maradok végleg, mert nem vette észre, hogy kifejlődtem? Elvégre ő nem hallotta a hangom, csak én az övét!
Valahonnan még is tudta, ugyanis amikor már kezdett kicsi lenni a tojás, egy gyönyörű nevet kezdett nekem minél sűrűbben suttogni. Mikor egyedül voltunk, és nem hallotta senki!  Ahogy meghallottam a hangját, és a nekem szánt nevet, éreztem, hogy erő kezd tőle áramlani a tagjaimba! Ennek még jobban megörültem. Elkezdtem mocorogni, de kicsi volt a hely! De túl boldog voltam, hisz a fiú észrevette, hogy megnőttem! Nem tudom, hogy honnan, de észrevette! Hallottam, hogy megrepedt egy helyen, halk roppanással az addig védelmet nyújtó héj, majd még egy helyen. Egyre jobban kapálóztam, míg hirtelen az egyik szárnyam át nem törte. Egyből megpróbáltam úgy forgolódni, hogy az orrom kerüljön a keletkezett nyíláshoz. Ahogy próbáltam fordulni, hirtelen felgurultam, és teljesen letört rólam a tojás. Kicsit zavarba ejtőn, a szárnyaimba gabalyodva láttam meg először a napvilágot. Hunyorogtam párat, hisz eladdig csak a tojás héján keresztül beszűrődő halovány fényt érzékeltem. Közben igyekeztem egy sokkal elegánsabb pózt felvenni, mondjuk a lábaimra állni. Kicsit imbolyogva ment, de jobb volt, mint a korábbi. Ahogy a szemeim megszokták a fényt, egyből kíváncsian a szép hangú fiút kerestem a tekintetemmel. Nem volt nehéz dolgom, kettesben voltunk, míg a szem ellátott.
   - Szép jó reggelt! - mosolygott rám. A hangja! A hangját ismertem, nagyon is jól! Dorombolásszerű hangot hallattam, miközben elindultam kicsit kóvályogva felé. Most először próbáltam a járást, még nem ment tökéletesen.  Közben végig az arcát figyeltem. A világos szőke haját, és sötét tónusú bőrét. De ami igazán megfogott benne, azok a szemei voltak! Halványkéken izzodtak, ahogy rám nézett velük!  - Ushum! - mondta végül. - Mivel az igazi neved különleges, így kapsz egy másikat is. Ushum! -felemelt, és én behunytam a szemeim, miközben oda fészkeltem magam a vállához. Csukott szemmel hallgattam, ahogy kedves szavakat dorombolt nekem, mint mikor még a tojásban voltam.




Sharur:
Dühösen figyeltem ki a ketrecből. Ha valaki közel lépett fenyegetően rámorogtam, nehogy azt gondolja, csak úgy, büntetlenül hozzá érhetnek bárkihez! Zavart a nyakörv a nyakamon. Még ember alakban is rajtunk tartották. Pontosan igazodott a nyakunk méretéhez, nem tudtunk benne alakot váltani anélkül, hogy ne sérültünk volna meg. Főleg, mert nemesfémből volt. Ha én nem is voltam rá olyan érzékeny, mindenki más igen. És iszonyúan dörzsölte a nyakam. Bár ahogy néztem, nem csak az enyémet. A kezeimen is nehéz fém láncok voltak. Konkrétan ki voltam láncolva a ketrechez. Mintha ki tudnának rajtam fogni. Amikor épp nem lépte át senki az általam húzott képzeletbeli határvonalat, aktívan vakaróztam, mivel más nem volt, a lábammal. Reméltem, hogy legalább egy kicsit megbotránkoztatom az elrablóink. Látványosan leheveredtem a ketrec padlójára, és behunytam a szemem. Úgy tettem, mint aki belefáradt, feladja a harcot. Csak jöjjenek közelebb! Teljes joggal hihettek volna nekem! Már második napja étlen, de ami még megterhelőbb volt szomjan tengődtünk a ketrechez kikötve. Utáltam a fogságot. Még csak két napja gyűjtöttek be minket, de már most gyűlöltem.  Két nappal ezelőtt érkeztek a falka területére ezek az emberek. Szállást és védelmet kértek, mert mint mondták, szörnyek támadtak rájuk. Akkor még nem tudtuk, hogy ők voltak a szörnyek, szóval teljesítettük a kérését. Másnap a ketrecekhez láncolva ébredtünk. Valamit keverhettek az ételünkbe, italunkba. Azóta se adtak semmi ilyen luxust. Szóval kiéhezve lapultam a ketrec deszkáin. Türelmesen vártam, hogy az egyikük közel merészkedjen. Amint megtörtént, felordítottam, ami sajnos még nem sikerült rendesen, viszont az, hogy a kerítésnek ugrottam, már m túl fiatal voltam, de megugrasztotta az embert. Hiába voltam magam is ember alakban. A többiek kiröhögték. Undorító alkohol szagú leheletük csavargatta az orromat. Alapból nem fürödtek, úgy számoltam, jó három napja, és nagyon úgy nézett ki, hogy nem zavarja őket az, messziről hányinger kerülget bárkit, csak mert rájuk nézett, és nem csak a küllemüktől! Bár az is lehet, az volt a nagy terv, hogy ha ennyire rusnyák, és undorítóak, nem fogjuk őket megharapni. Talán ezért tartottak minket is emberi alakban. Ha kell, kimosom utána a szám, de nagyon szívesen martam volna beléjük! Az fájdalmasan egyoldalú acsarkodásom egyhangúságát azonban megtörte egy kósza légmozgás.  Hirtelen furcsa szagot hozott felém a szél. Ledermedtem. Ha eddig morogva tombolni akartam, meg támadni, most lapultam erősen. Valamiért az észrevétlenség egyszeriben nagyon csábító lett. Lekucorodtam a legsarkába a ketrecnek. Közölünk mindenki érezte ezt a illatot, de senki nem mozdult. A mi orrunknak egyszerre volt kellemes, mégis a meghátrálást szorgalmazták az ösztöneink. Nem csak az enyém. A lovak, amikkel az emberek utaztak, meg a kocsikat húzatták, távolabb voltak kikötve, jóval távolabb, hisz már a mi szagunkat sem kedvelték. Nem véletlen loholtak olyan kitartóan a ketrecek előtt. Még ők is nyugtalankodtak, hangos nemtetszésüket fejezve ki.
De az emberek... az emberek nem fogtak fel semmit arról, hogy mi zajlik épp körülöttük. Honnan is tudhatták volna. Az ő számukra semmi különös nem történt, csak egy átutazó, meglátva a karavánjukat, betért hozzájuk. A balgák, még örültek is neki. Mondhatni a szokásos módon készültek rá, hogy megöljék és kirabolják. Egy hatalmas, koromfekete lovat vezetett maga mellett. Legalábbis annak nézett ki külsőre. Néma nyugalommal jöttek oda a karavánhoz, annak is a vezetőjéhez. A karaván vezetője ritka kétszínű alak volt. Az arcába mosolyog a macskának, aztán seggbe döfi... csak hogy fájjon. A vándor halk, de meglepően mély hangon kezdett el beszélni. Szolgát akart venni, pontosan hallottuk minden szavát. Ahogy ezt kimondta, volt valami parancsoló a hangjába, vagy talán inkább a hanghordozásában? Ahogy formálta a szavakat. Még jobban lelapultam. A karavánvezető persze nem tett eleget a kérésnek, a vadságunkat felemlegetve. Egészen addig, míg a vándor kezében egy arannyal teli erszény nem keveredett. Ez volt az a pillanat, hogy egymásra néztek a fogvatartóink. Támadni készültek, hogy a vándort megöljék, és elvegyék az értékeit. Ám meglepő dolog történt. A férfi, mintha nem vette volna észre a személyére irányuló fenyegetést, újfent megszólalt.
   - Szóval még csak fém láncokkal vannak megkötve, nem kaptak mágiából rabláncot? - veszélyes mosolyra húzódott a szája. A karaván embereinek a vérszomjára, valami sokkal veszélyesebb telepedett. Felpillantottam, a falkámra néztem. A többiek is, felnőtt, meglett alakváltók, a ketrecek legtávolabbi sarkában gubbasztottak. És az emberek még mindig nem vettek észre nagyon semmit. Talán a túl sok arrakot*, amit ittak, az árthatott meg a fejüknek. Az egyik közelben álló egy tőrt húzott elő a háta mögül, és az idegenre támadt. De mintha az, csak erre várt volna. A fogaival kapta, el, és roppantotta egyből szét a csuklóját. A póruljárt, szinte érződött a szagán, hogy egyből kijózanodva ordított fel. Kár volt neki siettetni a mámor távozását. Az idegen egy könnyednek tűnő mozdulattal immár nem csak roppantotta, szó szerint kiharapta a kezéből, ami a szájában volt. Egyre sötétebb lett, miközben műértő gonddal, látványos élvezettel ízlelgette a kitépett falatot. - Fürdésről még nem hallottatok? - érdeklődte le, figyelve, ahogy a sérült köré gyűltek a még egészséges társai, immáron nyíltan fegyveres alakok. - Nem mintha ez bármitől is megmentene titeket- határozott léptekkel indult el a csoportba verődött emberek felé. A fejére két pár szarv nőtt, míg oda ért hozzájuk. Nem tudtam rájönni, miféle lény lehetett. A szaga oroszlán volt, de még nem láttam szarvas oroszlánt, soha az életemben! Mármint értem én, hogy a magam eddig leélt hét évével, nem feltétlen láttam mindent az életből, de elég sok oroszlánnal találkoztam már. Mármint mégis csak egy oroszlán falka fogadott be, mikor nem maradhattam tovább Anyuval! Szóval figyeltem az oroszlán, és még sem oroszlánt, hogy mihez is fog kezdeni. Oda sétált hozzájuk. Egyszerre hárman fértek hozzá. Igaz, őt nem tudták elkábítani, de kardok voltak náluk, meg láncok. Ezüsttel próbálkoztak, hisz a fajtánk arra érzékeny. Ám az idegen a fájdalom legkisebb jele nélkül kapta ki a fegyvert a kezéből, majd dobta is vissza. Miközben az egyik irányba elrúgott, a másik irányba pedig lendületből fejelt egyet. Azt kell, hogy mondjam, hogy szarvakkal ez igen csak fájdalmasnak nézett ki. Az ember eszméletlenül összerogyott. Mondjuk még ő járt a legjobban! Amelyik a fegyvert kapta vissza, az nem élte túl, amelyikbe meg belerúgott, épp a földön tekergett kínjába. A helyüket gyorsan foglalták el az újabb önkéntes mészárosok. Az egyik már lendítette felé a kardját vízszintesen. Leguggolva hajolt ki előle, és a mozdulattal a fetrengő fejét megragadva belevert vele egyet a földbe. Húztam a nyakam a csontroppanásra. A férfi felállt, és a kardot lóbálónak is behúzott egyet ököllel. Egyenesen az orrát találva el. Az hátratántorodott, ő meg gondolkodási időt sem hagyva, újfent a földre keveredett guggolós módon, és a karmaival elmetszette a sarkuknál az inakat. Próbáltak mozogni onnantól, ám amikor túl erősen próbálkoztak, és kibillentek az egyensúlyukból, mint két sós zsák, úgy dőltek el hangos puffanással a földön. Beleborzongtam abba a nyugodt, és kimért módszerbe, amivel módszeresen irtotta ki az embereket a táborból. Ez nem vadászat volt. Valami sokkal sötétebb annál.
Mikor az utolsóval is végzett, ránk villantotta a tekintetét. Hozzánk sétált, majd egy kulcs jelent meg a kezében, és kinyitotta a ketrecet. A legszélső fogolynak oda dobta, hogy ki tudja szabadítani magát, és minket is, majd minden további nélkül visszafordult a halottak fele. Azt gondoltuk, hogy átkutatja őket, netalán eltemeti. Ehelyett halk dúdolással neki látott megenni őket. Ő is, meg a lova is, elborzasztva ezzel a társaimat. Hangos prüszköléssel adtak hangot a nem tetszésüknek. Az egyikük azt is felemlegette, hogy inkább lett volna szolga, sem hogy ilyesmiben részt kellene, hogy vegyen. Talán ez a mondat volt az, amire a férfi is, meg a lova is hirtelen megtorpant. Komótosan felegyenesedtek, oda sétáltak ahhoz az alakváltóhoz, aki ezt így közölte. Több mint egy fejjel volt nála magasabb, onnan nézett le rá, egyenesen a szemeibe. Amaz ösztönösen kushadt le előtte, és a földre lapulva prüszkölt azért dühösen.
   - Szívesebben lennél szolga? - a hangja a vörös idegennek, ha lehetséges, még mélyebb lett. Szinte már elvesztette emberi tónusát. - Hány napja voltál ide kikötve? - A kérdezett nem tehette meg, hogy nem válaszol, hát zavartan kinyögte.
   - Harmadik napja.
   - Harmadik napja, és nézz végig a falkádon! - egy kézlegyintéssel végig mutatott rajtunk, majd közelebb hajolt a másik arcához, egészen közel, úgy folytatta - Nem különösebben hat meg, ha háromnapi láncon tartás elérte, hogy ilyen szolgalelkű legyél, de amíg ők is veled vannak, nem adhatod meg magadnak azt a luxust, hogy őket is belekényszerítsd ilyesmibe! Már a lánctól is kikészültek, ne akard megtudni, hogy milyen az, amikor mágiával vagy megbéklyózva! Abba bele is őrülnétek! Különben is, idegenkedtek az emberevéstől, mert részben ti magatok is azok vagytok... - megvonta egy parányit a vállát - Nekem semmi közöm nincs hozzájuk. Számomra csak préda, semmit több! a másik a zavaró közelségtől hátsóra tottyant, ő meg mint aki jól végezte dolgát, visszament az embereket tovább fogyasztani.
   - Haza megyünk! - morrantott fel a falkavezér, miközben felkelt a korábbi leseggelés helyszínéről, és mintha semmi zavarbaejtő nem történt volna, el is indult. Mindenki követte, kivéve engem. Én nem mozdultam. Ez az idegen olyan volt, mint én. Külsőre alakváltó, de mégsem az. Volt valami plusz a vérében, mint nekem! Valami, ami Anyámra emlékeztetett… vagy inkább apámra, akit nem ismerhettem, de aki miatt nem is élhettem a szülőanyámmal. A falkában pedig nem volt róla szabad beszélnem. A legtöbben az alakváltók közül kemény szabályok szerint éltek. Mind a két nép szokásai, és hagyományait tartaniuk kellett, hisz egyszerre voltak nagymacskák, és emberek is. A mi falkánk különösen szigorú volt ilyen téren. Nem tudták elnyomni a bennük élő macskát, de a törvényekkel mégis megpróbálták, amennyire csak lehet ezt megtenni. Ez az idegen azonban meg sem próbálta eltitkolni, vagy kordában tartani a macskát magában. Sokkal inkább úgy tűnt, hogy ő tisztában van azzal, mitől is több mint egy átlagos macska-ember. És én is meg akartam tudni!
   - Sethi! Indulunk! - szóltak hátra nekem, ahogy észrevették, hogy nem követem őket. De nem tudtam elmozdulni. Ez a férfi olyan, mint én. Érzékelve a hezitálásomat, ő is rám pillantott, majd felém morrantott.
   - Indultok! Ne maradj le, mert egyedül egy kismacska sem életképes! - épp csak kilehetett hallani a morgásából a szavakat. Utána már ő sem foglalkozott velem. Nem úgy én. Leültem nem messze tőle. Vöröses szemeim épp, hogy csak felizzottak, de nem szólaltam meg. A többiek látták, hogy nem mozdulok utánuk, hát elmentek nélkülem. Ott gubbasztottam az egyik bokor alatt. Levegőt alig vettem, nem hogy megszólaljak. De akkor sem mentem! Ez az alak olyan volt, mint én, nem volt az a kövér antilop, én ott hagyjam, és visszamenjek az alakváltók közé. Az egyet jelentett volna azzal, hogy elfogadom az ő szabályaikat úgy is, találkoztam egy ténylegesen macska lénnyel! Nem szalasztottam el az alkalmat, hogy tanulhassak tőle. Szóval ott gubbasztottam a bokor alatt.  Ő meg nem foglalkozott velem, halkan dúdolászva falatozott. Ahogy végeztek, szép komótosan elindultak egymás mellett. Én meg jó pár méterről követtem őket. Csak mert nem mertem megnyikkanni, még nem hagyattam ott magam! Ő is mondta, egy kismacska a semmi közepén nem életképes egyedül! Jó ideje sétált már, amikor hirtelen megtorpant. Majdnem hasra estem, ahogy én is megálljt parancsoltam. Oldalra nézett, úgy sejtem nem akart hátra, hátha akkor mégis visszafordulok egy idő után, mert elfáradok, vagy hiányozni kezdenek a többiek... azt várhatta! Ő még nem tudta, hogy én is olyan voltam, mint ő! Egyszerre félve, és dacosan követtem, persze tisztes távolságból. Nagyon sokat mentünk! Gyalog vágott neki a sivatagnak! Szomjas voltam, és éhes, de nem adtam fel! Még akkor sem, amikor egyre nehezebbnek éreztem a fejem. Inkább alakot váltottam, macska formában jóval többet bírtam. Igaz, még így is éreztem, hogy mardossa a szomj a torkom. A sok morgás, izgatottság  kezdett kiszállni a tagjaimból. És az idegen csak ment, és ment... egyre távolabb kerülve tőlem. Szédültem, a végtagjaim ólomsúlyúra nehezedtek, majd egyszer csak elsötétedett minden. Hisz mondta, hogy ha nem megyek a többiekkel, egyedül maradok! Nem tudom, miért is nem hallgattam rá, de igaza volt, egy kismacska egyedül nem életképes!
                          ... ... ...

Nagyon puha anyagok között fekve ébredtem. Nem is tudom, hogy valaha is feküdtem~e ilyen jó illatú ágyban. Abban sem vagyok biztos, feküdtem valaha ágyba. Legfeljebb szőnyegre emlékszek. Kellett pár pillanat, hogy eszembe jusson, mi is történt. Hogy a sivatagban összeestem. Hirtelen felültem, csak hogy megforduljon velem a világ, és émelygő gyomorral vissza is dőljek. Egy ismerős mély hang szólalt meg az ágy másik vége mellől. Kicsit ijedten pislogtam oda. A vörös hajú idegen ült egy széken, a lábait az enyémek mellett pihentette az ágyon. A kezében egy méretes könyv hevert kinyitva. Most nem olyan ruha volt rajta, mint mikor megette azokat az embereket. Hirtelen becsukta a könyvet. Egy picit összerándultam a hangos zajra. Ismeretlen helyen voltam, egy illatot nem ismertem fel. Vagyis pontosabban egyet igen. A vörös férfiét.
   - Hogy kerültem ide? - kérdeztem halkan.
   - Sethi igaz? - felkelt, oda sétált hozzám, majd az ágy szélére ült, úgy folytatta - Olyasmire vetemedtél, amire egy megfontolt, erős, felnőtt alakváltó sem. Ellenben egy elkeseredett, törpe kölyök félvér gond nélkül! Beszéltem Anyáddal... - ha eddig nem lett volna görcsbe a gyomrom, most tuti pótolta volna... így csak rándult rajta még egyet - Szerencse, hogy már régebb óta ismerem Tefnut, és Shu~t. Elmesélték, hogy ki vagy, és hogy miért nem élhetsz anyáddal. Szóval velem maradsz helyette. A nevem Maahes... legalábbis az anyanyelveden. De jobb szeretem, ha Darmore~nak hívnak. Neked is választunk majd egy másik nevet, a Sethi mellé. Hogy az én otthonomban se tűnj ki, ha haza megyünk. - mint aki jól végezte dolgát, felkelt, hogy elmenjen.
   - Darmore! - szóltam utána. Egy pimasz mosollyal nézett vissza rám, de nem szólt közbe - Hogy kerültem ide? - tettem fel újfent a kérdésem, hisz korábban nem válaszolt rá.
   - Miután összeestél a sivatagban? Összeszedtelek, Ushum meg nagyon óvatosan hazahozott! Ha meg szeretnéd neki köszönni, kint van a szoba előtt. Ide sajnos nem fért be, de nem volt hajlandó elmozdulni mellőled.  Vagy tudod mit? - kinyitotta az ablakot, amin egy hatalmas sárkányfej nézett be. - Megköszönheted neki akár már most is!
   - Én... - torkomban dobogó szívvel csusszantam ki az ágyból, majd mentem mezitláb az ablakhoz. A sárkány tényleg hatalmas volt. Nem tudtam, hogy ő hogy segíthetett, és ez ki is ülhetett az arcomra, mert egy kedves, gurgulázó nevetés jött felém, a hatalmas test ellenére meglepően halkan. Hirtelen a sárkány zsugorodni, meg alakulni kezdett, egészen addig, míg egy koromfekete ló formáját nem vette fel. Még a számat is elfelejtettem becsukni.
   ~Erre voltál kíváncsi, nem igaz? ~ kérdezte még mindig hallható jó kedvvel. Csak bólintottam, mert épp szedtem össze magam.
   - Én köszönöm szépen! - nyögtem ki végül!
   ~ Nehogy azt hidd, hogy nekem tartozol elsősorban hálával! Az a nagy mamlasz macska döntött úgy, hogy elég tökös kismacska vagy hozzá, hogy elhozzon magával! ~ visszanéztem Darmore felé, ám már csak annyit láttam, hogy épp kilépett a szobából. Az ajtó mögül szólt vissza már csak.
   - Holnap reggel indulunk haza! Addig pihenj amennyit csak tudsz, meg egyél igyál, nem akarlak megint Ushum hátán vinni! - azzal el is tűnt.

*arrak: pálmabor



Draeil:
A nevem Draupadi. Legalábbis valamikor régen így hívtak, még egy előző életemben. Indraprastha talán legirigyeltebb, és legmegvetettebb asszonya voltam egyszerre.  Apám, Drupada, a bosszú nevében egy Yajna~t mutatott be. Ebből születtem én. Az lett a sorsom, hogy az öt Pandava felesége legyek.
Holott a hatodik testvért szerettem igazán! Komoly titulus volt, hogy hercegnőként öt isteni sarj feleségeként élhettem.  Viszont megvetettek, és erkölcstelennek tartottak ugyanezért, hisz mind az ötüktől született gyermekem! Pedig az istenek csak három férjet engedélyeztek az asszonyoknak! Nem vertem a fejükhöz, hogy nem az én döntésem volt! Ha meghallottam, hogy sutyorognak rólam rosszindulattal, úgy tettem, mint aki nem vett észre semmit. Voltak, akik ki akarták játszani a sorsot ellenem, és megpróbáltak megölni. De a sors nem volt olyan kegyes sem velük, sem velem!
Becsülettel, és a sorsomnak megfelelően végig éltem az életem velük, és amikor úgy döntöttek, hogy az élet után elindulnak a Himalája felé, Indrához a Mennybe, elkísértem őket. De a sors újfent közbe szólt, és más utat jelölt ki nekem. Egyenesen Kali istennőhöz kerültem.
Mondhatni haza értem végre. Az istennő, akihez tartoztam, nem a legkedvesebbnek volt kikiálltva. Néha kékes fekete bőre sokakat rémisztett. Lángoló szemei, és kilógó nyelve azonban nekem valahogy nem tűnt ijesztőnek. Érezte, hogy nem vagyok megrémülve tőle. Befogadott magához, és velem meglepően kedves volt. Talán így akart kárpótolni a korábban elszenvedett nehézségekért? Megengedte, hogy megsimogassam a tigrisét, beszélgetett velem. Kicsit olyan érzés volt vele lenni, mintha régi barátommal, Krishnával beszélgetnék. Sőt, néha azt is megengedte, hogy vele találkozzak! Szerettem vele lenni! Tényleg elfeledtette velem a múlt sebeit, megbékéltem az életemmel. Azt gondoltam, hogy az örökkévalóságig így lesz, ám tévedtem. Egyik nap, egy idegen férfi érkezett Kali~hoz. Nem lehetett ember, hisz személyesen jött el az Úrnőhöz. Az egyik függöny mögé rejtőztem, onnan figyeltem. Nem sűrűn érkezett férfi látogató az istennőhöz, ám úgy tűnt, az idegent ez cseppet sem zavarta. Kíváncsian mérte fel a környezetet. Közben én is megnézhettem magamnak. Teljesen emberinek tűnt, a vörös hajával, napbarnított bőrével, és a parányi pimasz mosollyal a szája szélén. De talán ami a legfeltűnőbb volt mégis benne, az a szeme volt. Ha minden más emberinek is tűnt, a szeme másról árulkodott. Hihetetlen halvány kék színben izzott, ahogy szétnézett, és hasított szembogara bárkit meggyőzött volna arról, legalább annyi köze van az emberekhez, mint úrnőmnek.
   - Nem vártam látogatókat! - Ült le Kali az egyik párnára. Rezzenéstelen arccal figyelte, ahogy a tigrise, aki eddig soha senki közelébe nem ment, és még a vele élők is csak akkor simogathatták meg, amikor ő engedélyt adott rá, szóval ez a tigris, most oda sétál ehhez a vad idegenhez, és hozzá dörgölőzik. A férfi elnevette magát, miközben furcsa pürrögő hangot hallatva megvakargatta a fülei tövét. A nagymacska szemmel láthatóan tobzódott a boldogságba.
   -Igazán gyönyörű macska! - mondta végül, ahogy felpillantott. Nem zavarta magát, hogy  a korábbi jelenettől még mindenki döbbenten méregeti őt, teljes lelki nyugalommal ült le a csupasz földre az istennő elé. Aggódva néztem Úrnőmet, hogy vajon meddig lesz még ilyen nyugodt és béketűrő. - Az elnézését kérem Istennő, hogy zavarni merészelem jelenlétemmel a nyugalmát - egy pillanatra lopva felém nézett. Pedig nem láthatott a selyem függöny mögött, mégis úgy éreztem, mintha rajtam állt volna meg a tekintete - De egy kérésem volna, mit szeretném, ha meghallgatna! - visszanézett Kali~ra.
   -Ki. Vagy. Te? - tette fel a kérdést az Úrnő, megnyomva minden egyes szót külön.
   - A nevem Ninurta Ur és Uruk városából. Lagas városából... - és itt egy elég szövevényes felsorolást tartott, majd egy nagy levegőt véve folytatta - Maahes, Szekhmet bátyja, Bastet fia... - még mondott pár titulust, és nevet, majd egy nagy sóhajjal végre abba hagyta - Na ezért nem szeretek bemutatkozni! - dünnyögte az orra alatt, miközben Kali~val beszélt! Volt egy olyan sejtésem, hogy meg szeretne halni, ám az Úrnő még mindig nem mozdult. Nem fújt rá tüzet, nem engedte rá a kígyóit, hogy marják halálra, épp csak egy elegáns kézmozdulatott tett a négy karja egyikével, mire italt szolgáltak fel neki is, és az ismeretlennek is.
   - Szóval, minek köszönhetem, hogy meglátogattál? - úgy beszélt vele, mintha ismerné. Kezdtem nagyon nem érteni a látottakat.
   - Egy lélek miatt jöttem hozzád! Pontosabban, egy lélekért! - a magát Ninurtának nevező férfi, ha lehet még fesztelenebbül társalgott, ahogy elfogadta Kali vendégszeretetét. - Az egyik fegyverem, korábban ehhez a pantheon~hoz tartozott. Édesapja, Surya a gondjaimra bízta. A fiú azonban nem olyan régen, egy kéréssel fordult felém. Szerette volna viszont látni, régen látott szerelmét. Elmesélte, hogy sosem lehetettek együtt, és ez őt mennyire bántotta. Holott nem vágyott soha másra. - összerándult a gyomrom, ahogy a történetét hallgattam. Teljes mértékben együtt éreztem vele, bárki is legyen. - Szóval arra kért, és ez volt talán az első alkalom, hogy magától kért tőlem valamit, szóval arra kért, hogy had lehessen együtt újra a kedvesével. - Magamban reméltem Kali Úrnő kegyességét. Túlságosan tudtam, mit is élhet meg és át. Bár neki legalább van valakije, aki meghallgatja a kérését.
   - És ki lenne ez a te fegyvered?
   - A neve most Namru. De ti Karnának ismeritek úgy sejtem! - ez volt az a pillanat, amikor akaratlanul is egy aprócska sikoly szakadt fel belőlem, miközben előléptem a függöny mögül. A férfi nem volt meglepve, hogy ott lát. Igazából egyikük sem tűnt meglepettnek. - Draupadi! - valamiért mosolygott a tekintete, mikor rám villant szó szerint. Majd várakozóan újfent az Úrnőmre nézett.
   - Draupadi, te mit szeretnél? - szegezte nekem az Istennő a kérdést, miközben mind  a ketten engen néztek.
   - Karna! Karna jól van? - én még nem tudtam másra gondolni, mindenek előtt ezt kellett megtudnom
   - Ő is isteni sarj, mint az öccsei. - olyan nyugodtan beszélt, mintha nem is az én életemről lett volna szó. - Jól van, csak hiányol!
Kellett pár pillanat, hogy megemésszem a hallottakat. Karna isteni sarj volt. Surya Isten fia...
   - Hogy hogy Surya Isten fia? - néztem a vörös hajúra döbbenten.
   - Karna a Pandava fivérek legidősebbike. Csak senki nem tudta ezt róla. Az anyja titokban tartotta a létét, hogy ne essen csorba a becsületén, hogy még azelőtt született fia, férjhez ment volna. Kunti~n kívül erről nem tudott más. Maga Karna is csak igen későn tudta meg az igazságot Kuntitól. Amikor már régen ellenségnek tudhatta a saját fiát. Már ha megérdemli, hogy a fiának nevezzem, erős kétségek gyötörnek ilyen téren. - személyes vélemény nyilvánítására Kali felmordult, mire amaz elmosolyodott. Kirázott e hideg attól a mosolytól. Magam előtt összefontam a karjaimat, mint egy átölelve saját magam. Nem épp kedves érzések férkőztek a szívembe az anyósommal kapcsolatba. Valahogy még sem ezzel foglalkoztam. Karna~nak hiányzom, és képes volt értem küldetni! Adják az istenek, hogy ez ne csak egy kegyetlen tréfa legyen! Nehéz volt elhinni, hogy a korábban irigyelt személy, valójában én magam vagyok! Belenéztem azokba a hihetetlen kék szemekbe.
   - Tényleg szeretne látni? Mindenek ellenére? Hogy az öccsei felesége voltam? - Egyenesen a szemeimet figyelte, miközben egy aprócska mosollyal válaszolt.
   - Ha már ő külön megkér valamire, akkor az nem kifejezés, hogy szeretné. Fogalmazzunk úgy, hogy akkor az életénél is jobban vágyik rá! - Ahogy ezt kimondta, úgy éreztem, hogy nem fogom bírni elviselni azokat az érzéseket, amik végig száguldottak rajtam. Beleszédültem az örömbe, és a félelembe is.  - Nos, hogy döntesz? Vagy kérsz még gondolkodási időt? - igazából senkinek fel sem tűnt, hogy már rég nem Kali diktálja a történéseket. Inkább ő is kíváncsiak várt a válaszomra.
   - Nem kell gondolkodási idő! Látni akarom megint! Találkozni akarok, vele lenni! - jelentettem ki, úgy az egész miatt, egész testembe reszketve. De látszódott rajtam, hogy a döntésem végeleges. Csak ne egy újabb szörnyű tréfa legyen! Magamban imádkoztam Krishnához ezért. Drága barátom pedig meghallgatta a fohászom. A vörös férfi ránézett Kali~ra várakozva, és az Istennő bólintott válaszként.
   -Draupadi, tudnod kell, hogy kérésed meghallgatásra találsz, újra találkozhattok, ám ahhoz újra kell születned, aminek lehetnek mellékhatásai... - életemben először vágtam a szavába. A tekintetemmel igyekeztem közben fogva tartani a férfit, nehogy megszeghesse a szavát, hogy elvisz Karna~hoz.
   - Vállalom a mellékhatásokat!- közöltem magabiztosan, így hát Kali folytatta.
   - Amikor az új alakodba megszületsz, nem fogsz emlékezni arra, hogy Draupadi vagy. Nem veszem el az emlékeidet, de azok szép fokozatosan fognak visszatérni, ahogy egyre nősz! - végre elszakítottam a pillantásom a vendégünktől. Hálásan hajtottam fejet az Istennőnek a kimondhatatlan kegyéért. Nem velem foglalkozott. Ráöltötte a nyelvét a férfira, aki csak meghajolt. Úgy tűnt, nem kell társalogniuk különösebben egymással.
Farkas lényként láttam meg újra a napvilágot. Szüleim kitörő örömmel fogadták fiuk születését. Még elég fiatalon a forgatóm mellé adtak, hogy megtanulhassam, hogy is kell mellette, és vele viselkednem. Szerencsére nem voltam egyedül. Más gyerekek, meg felnőttek is laktak vele. Az egyiküket különösen szerettem... 

« Utoljára szerkesztve: 2016. Júl. 12, 23:13:21 írta Ninurta-Ra'im-Zerim »
(click to show/hide)

Karakterlap

Abarai Renji

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 117

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 2 082 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Ninurta-Ra'im-Zerim
« Válasz #1 Dátum: 2016. Júl. 12, 23:17:42 »
Az engedélyeid meg vannak. Az ereklyék használatát tisztáztad és javítottad, úgyhogy a pályázatot ELFOGADOM! Kellemes népirtást játékot a 3 db ereklyéddel!

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Ninurta-Ra'im-Zerim
« Válasz #2 Dátum: 2017. Nov. 19, 23:11:16 »
Engedély, és szintek pipa
Különleges képesség harmadik technika


Egy újabb sötét sikátorba fordultam be. Egy ideje éreztem a szagukat. Furcsa, kissé talán émelyítő bukét eregettek magukból. De ettől függetlenül emberek voltak. Szóval kétségtelenül meglepett a helyzet. Az embereket én szoktam követni, és nem fordítva! A szagokból, és a neszekből hat főt számoltam össze. Nem tudtam, hogy ezt vegyem sértésnek, csak ennyit küldtek, avagy legyek elégedett, hogy azért nem hitték, egy ember elég ellenem. Inkább a sértés fele hajlottam. Magamban számolgattam, hogy a hat fővel, talán már jól is lakhatok egy pár napra. Viszont az indok még mindig zavart. Nem éreztem ugyanis belőlük a félelem szagát. Ami pedig mindig be szokott figyelni, ilyen szituban. Egy újabb mély szippantás. Muszáj volt ellenőriznem a szagukat. Nem volt semmi isteni bennük. Semmi különleges. Inkább tömény kétségbe esés, gyűlölet, amit úgy éreztem, jelen pillanatban felém irányult, harag, elkeseredés, depresszió. Mindez orrfacsaró koktélt alkotva. Elhúztam a szám. Jobb szerettem, ha félelemmel volt a prédám fűszerezve. Ez így majdnem elvette az étvágyamat. Bár kérdés volt, így mennyire lehet őket rávenni, hogy játszanak a macskával.  Hagytam, hogy a maguk módján előbb támadási alakzatba formálódjanak. Érdekelt, vajon mivel tudnak meglepni. Közben észrevétlen magam is munkához láttam. Egy ember volt, akit ismertem, viszont azt is tudtam róla, hogy folyamatosan veszélyben lehet. Szóval a kötelékünkön keresztül Sharurt és Namru~t szólítottam meg. Na nem a kezembe. Egyszerű kéréssel fordultam a fiúkhoz. A tigonkát arra kértem, Kazumi~hoz menjen, és legyen készenlétben, bár ha nem történne semmi, feleslegesen ne ijessze meg a fiút. Namru~tól pedig azt kértem, Nozomira vigyázzon hasonló módon. Ha Kazumi volt a célpont, jobb volt felkészülni. És az azért már elég világos volt a számomra, hogy egyfelől Kazumi~t a családján keresztül nagyon könnyen meg tudták volna fogni. Másfelől, hogy Nozomi megijedhetett volna Sharur~tól, hisz még sosem találkozott vele, vagyis csak egy méretes idegen volt a számára. Bár abban sem voltam biztos, hogy vele találkoztak~e már. Mégis nagyobb volt az esély. Közben azonban nálam is mozgásba lendültek a jómadarak.   Egyszerre támadtak rám öten. A hatodik a háttérből, valami lőfegyverrel várakozott. Láttam a szemem sarkából, ám lőfegyverrel olyan nagy kárt nem tud bennem tenni, vagyis előbb a közelembe merészkedőket vettem kezelésbe. Az első nekem ugró torkát kaptam el marokra. Próbált szabadulni a mancsomból, de az koránt sem volt olyan egyszerű feladat, mint amilyennek hangzott. És még mindig nem félt. A düh, és az elkeseredés az növekedett benne, de félelem, az semmi. Összeráncoltam a homlokom. Így nem volt az igazi. Hiányzott valami esszenciális így a vadászatból. Nem várakoztattak a többiek sem. Ketten a két lábam kapták el, megpróbáltak levinni a földre, míg a másik kettő a kezeimet akarták lesúlyozni. Nem is elpusztítani, csak lefogni akartak. Erre már magam is felmorrantam. Adtam nekik kellő előnyt erre így hálálják meg! Pillanatok alatt párolgott el a korábbi türelmem. Kérdés sem volt, hogy mi lesz a következő lépésem. Egy mozdulattal roppantottam össze a gégéjét a markomban szorongatottnak, és törtem el a gerincét. Élettelenül rogyott a földre, ahogy elengedtem. Ám továbbra sem produkáltak félelmet a többiek. Itt valami nagyon hibádzott. A két jómadarat, akik a kezeimet akarták tartani, felemeltem, és egymáshoz koccantottam. A koponyájuk halk reccsenést hallatott, ahogy eszméletlenül kerültek ők is a földre. Eddigre már igazán ideje lett volna bármelyiküknek is félniük. Ám csak az értetlenkedést érzékeltem felőlük.  Abnormális reakció volt, hogy ezek után sem voltak hajlandóak elengedni a lábaimat. Kiroppantottam a nyakam, mielőtt lehajoltam volna hozzájuk. Megnőttek a karmaim, ám a villámgyors mozdulattal, ahogy elmetszettem az idegeket a hónuk alatt, nem látszódott, és mire felegyenesedtem, már újfent emberiek voltak a kezeim. És szabadak a lábaim. A hatodik fele pillantottam. Épp elég időt nyertek neki a többiek, hogy betöltse a fegyverét. Ahogy felé indultam, rám fogta. Szinte egyszerre mozdultunk. Én felé lendültem, ő pedig lőtt. Egy apró szúrást éreztem csak. Még csak nem is rendes töltény volt, hanem egy tű. Le akart volna nyugtatni? Régen rossz, ha ilyesmivel próbálkozott, hisz hála a bennem kavargó mérgeknek, rajtam nem fognak a nyugtatóik. Nemes egyszerűséggel kaptam el neki is a torkát, és törtem ki a nyakát. Egy néptelen sikátor, és hat elejtett préda. Az elmaradt izgalom ellenére is úgy éreztem, hogy nem végeztem rossz munkát. Unott fejjel húztam ki a fecskendőt a mellkasomból, majd láttam neki, hogy egy helyre gyűjtsem a tetemeket. Épp benne voltam a munkába, amikor hirtelen minden erő kiszaladt a testemből. Magam lepődtem meg, ahogy mint egy rongybaba dőltem a prédáimra. Hasogató fájdalom járta át az egész testem. Rázott a hideg, és melegem volt egyszerre. Vér helyett méreg folyt az orromból, meg a füleimből. Sisteregve marta azt, amire rácseppent. Alig hallhatóan felnyögtem. Szerencsém volt, nem kellett levegőt vennem, ugyanis az is rémesen fájt. Konkrétan minden mozdulat. Előugrottak a fogaim, miközben szorítottam össze őket. Eltompultak az érzékeim. Elvesztettem az időérzékemet. A testemben tomboló fájdalom teljesen elborított. Nem vettem észre, mikor hólyagosodott fel kiütés szerűen a bőröm.  Csomók keletkeztek a húsomba. Felismertem a tüneteimet. Láttam már másokon nem egyszer. Mintha keverték volna a pestist a leprával. Volt még valami benne, amit viszont nem ismertem. Az izmaimat próbálta támadni. Ritka nehéz volt, hogy elzárjam a gyermekeim és a népem elől a szenvedésem, ne érezze senki a kötelékeken keresztül, és közben a regenerálódásra is koncentráljak. Kínlódásomon nem segített az sem, hogy nem volt még sötét koránt sem. Utáltam, hogy szem előtt voltam. Ezek együtt egy olyan erőt kezdtek el feszegetni bennem, amit már évezredek óta elzártam magamban. Egy ősi nevet, melyet még az ókori, vagy talán őskori emberek ismertek csupán. Bár ők is csak hallomásból, és félelemmel adták tovább gyermekeiknek. És mondhatom, még én is összerándultam, amikor ez az erő felszabadult bennem. Éreztem, ahogy a mérgem visszavonult a testem egy bensőbb részébe, hogy átadja a helyét, valami hasonlónak, és mégis különbözőnek. Egy pillanatra olyan érzés cikázott át a testemen, mint mikor villám csapott meg abból az időből, amikor még nem barátkoztam össze vele. Majd vettem egy mély levegőt, és elkezdtem köhögni. Erőlködve az oldalamra fordultam. Már láttam annyira, hogy körbe tudjak nézni magam körül. Fogalmam sem volt, hogy mennyi idő telhetett el, míg kiütve hevertem a holtestek mellett, vagy épp holttesteken. Még nem ment le a Nap, de éjszakai lényem már érzékelte a közelgő alkonyt. Szerencsére tényleg elhagyott, és szűk sikátort választottak az elkapásomhoz.  Egyre könnyebben vettem a levegőt. A szervezetem, éreztem, ahogy módszeresen gyűjtötte össze az ismeretlen vírust, a baktériumokkal együtt, amiket belém jutattak. Megpróbálkoztam a felüléssel. Sokadik próbára, de sikerült. Fényt szívtam el a területről, majd lassan hozzá láttam, hogy egyek. Ritka nagy szükségem volt rá.




Képesség:
Darmore, a belé fecskendezett különleges vírusoknak hála, kénytelen volt felébreszteni a több ezer éve elzárt erejét, ami még Pazuzu korában volt az övé. Amikor is a mérgek mellett vírusokat és baktériumokat is tenyésztett a saját testében.  Minél magasabb a Különleges Képességére tett pontok száma, annál jobban tudja irányítani ezt a folyamatot. 
1-7 pontig – Még nagyon kicsi a befolyása a testében lévő vírusokra és baktériumokra, illetve mind a harapása, mind a fullánkja, mind a karmai fertőzőek lehetnek.
8-13 pontig – A vírus vagy baktériumokra már hatással van, ám még nem tudja a saját testében irányítani őket.
14-19 pontig - Képes akarattal irányítani, hogy melyik testrészébe koncentrálja a vírusokat vagy baktériumokat
20-26 pontig –A fertőzéssel képes a saját testének felületét bevonni
27-33 pontig –A fertőzést képes a saját testén kívül megszilárdítani, hatással lenni rá.
34-40 pontig – A vírusokat baktériumokat képes  légnemű (cseppfertőzéssel) állapotban alkalmazni.

« Utoljára szerkesztve: 2017. Nov. 20, 00:20:34 írta Ninurta-Ra'im-Zerim »
(click to show/hide)

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 212

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Ninurta-Ra'im-Zerim
« Válasz #3 Dátum: 2017. Nov. 23, 12:08:38 »
Üdvölet! :3

Nos, a pályázati részt rendben találtam, a képességet is megfelelően szintezted. A követelmények megvannak, úgyhogy - lévén kötöszködni nem tudok miért - a pályázatot elfogadom!
Ne felejtsd el felvezetni az adatlapodra! ^-^

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Ninurta-Ra'im-Zerim
« Válasz #4 Dátum: 2018. Márc. 11, 23:30:30 »
Engedély, szint pipa

Második képesség és ereklye pályázat

Második képesség
Név: ilū /    (akkádul isten)
Fajtája: vihar

Darmore Nergál akkád-sumér alvilág isten fiaként maga is félisten, noha a panteonok, melyeknek a tagja, teljes istenként fogadták el. Születésekor az akkor még alakváltó édesanyja génjei domináltak, vagyis ő maga is alakváltóként élt, ám majd hatszáz éves korában megkínozták, és megölték, amivel felébresztették benne az édesapja génjeit. Elsőnek szörnyetegként tért vissza a túlvilágról, megátkozva saját magával az emberiséget, ám ahogy szépen fokozatosan megtanulta uralni saját magát, és az újonnan felfedezett erejét, a szörny mellett az isteni ereje is egyre inkább megmutatkozott nála. Míg a szörny, vagy ahogy később hívták démon része mérgekkel, és betegségekkel kooperált, az istenként háború és viharisten volt inkább. Jó kétezer évvel ezelőtt, a családja és népe elvesztése felett érzett mérhetetlen gyász, és bosszúvágy újfent a szörny felét erősítette fel, ezért hosszú évszázadokig, sőt évezredekig nem volt képes az isteni képességeit használni.  Az elmúlt egy-két évben kezdett el megenyhülni az emberek irányába, (megismerkedtek Hoshi Kazumival, és ennek a kapcsolatnak a hatására) és kezdett el az isteni ereje újra megmutatkozni. Istenként hallja, ha valamelyik, általa is elfogadott nevén szólítják (fohászkodnak hozzá) és képes megjelenni a hívó előtt.  Amikor  az isteni erejét használja, nem csak a képessége, a külleme is változáson esik át. Istenként hosszú szőke, vagy ha úgy akarja, akkor már szinte fehér haja van (Urdarvellir vize mindent kifehérít, ami hozzá ér, és Darmi belegázolt a vizébe, így van, hogy a haja nem szőke, hanem hófehérré válik. Ezt többnyire ő maga dönti el.) Macska alakján is változás látszódik. Míg szörny formájában egy vörös, hatalmas mantikór, addig istenként, ha macska alakot ölt, egy hófehér, ugyanő hatalmas, szárnyas oroszlán. Szárnyai ilyenkor tollasak, nem bőrhártyásak.  Illetőleg, minél erősebb az isten benne, annál kevésbé kényszerül az emberevésre. Ereje kiteljesedésével ez teljesen megszűnik.

Viharistenként
Képes vihart indítani, illetőleg képes őket lecsillapítani. Ám magát a vihart a folyamat közben már nem képes irányítani. Azt ő dönti el, hogy milyennek indítja el, ám utána már a légköri jelenségek formálják és alakítják azt, ő csak lecsillapíthatja legfeljebb.

Száraz vihar/zivatar: Olyan légköri vihar-jelenség, amit nem kísér csapadék. Vagyis csapadék nélküli viharos szél, mennydörgés, villámlás.
-   Szélvihar  //1-7 pontig//
-   Dörgés-villámlás //8-13 pontig//

Csapadék:  A levegőben lévő vízpárának a megjelenési formája, vagyis a kiválásából származó folyékony, illetve szilárd halmazállapotban a földre jutó víz.
-   Eső/köd/harmat //14-19 pontig//
-   Jég/hó/zúzmara //20-26 pontig//


Komplex vihar: Heves esőzésekkel, vagy havazással kísért erős szél, melyet gyakran mennydörgés és villámlás is kísér.
-   Ítéletidő //27-33 pontig//
-   Viharpáncél //34-40 pont//  (a viharpáncél képesség azt jelenti, hogy egy vékony rétegben, részben vagy teljesen viharral vonja körbe a használó a saját testét, ezáltal képezve egy elsődleges akadályt a használó és a támadó közé. Ez külsőre egy sötét viharfelhőnek néz ki, mely beburkolja a használót.  Link


Ereklyék
(A két utolsó különleges ereklye) Darmore fegyver egyességet kötött még két lénnyel.  Ők nem asztrál, bár kétség kívül mítikus lények. Az ő megállapodásuk abban tér el a dzsinnekétől, hogy ők képesek fizikai (és emberi) alakot ölteni az Emberek Világában is.

Typhia: Fegyver alakja egy buzogány, lény formája egy kiméra,  ember alakja egy fiatal, göndör fekete hajú kislány. 
Képessége: Darmi ereklyehasználatra tett pontok szerint tudja forgatni. Képes az föld manipulálására 2 méter sugarú körben, mely hatótávolsága ereklyehasználatra tett 2 pontonként 1 métert növekszik.
Amikor nem fegyver alakjában van, akkor is működik a képessége, csak értelem szerűen, akkor a kör középpontja ő maga. Darmore csak akkor tudja ilyen módon még használni a képességét, ha lény alakban van (kiméra), és elég közel áll hozzá. Legfeljebb öt méter távolság. Amúgy Darmore~tól bármilyen messze is legyen, saját maga a saját képességét tudja használni. A lélekenergiája arányos Darmore lélekenergiájával. Az arány Ereklye használatra tett pont/2.

Yorukaze/ Éjjeli szél : Fegyver alakja egy odachi, lény formája egy daitengu, ember alakja egy viszonylag magas, vékony japán férfi.
Képessége: Darmi ereklyehasználatra tett pontok szerint tudja forgatni. Képes az levegő manipulálására 4 méter sugarú körben, mely hatótávolsága ereklyehasználatra tett 2 pontonként 1 métert növekszik.
Amikor nem fegyver alakjában van, akkor is működik a képessége, csak értelem szerűen, akkor a kör középpontja ő maga. Darmore csak akkor tudja ilyen módon még használni a képességét, ha lény alakban van (tengu), és elég közel áll hozzá. Legfeljebb öt méter távolság. Amúgy Darmore~tól bármilyen messze is legyen, saját maga a saját képességét tudja. A lélekenergiája arányos Darmore lélekenergiájával. Az arány Ereklye használatra tett pont/2.   



Előzmények


Történet

Elgondolkodva forgattam a kezem ügyébe lévő csészét, miközben az előttem ülő férfi arcát figyeltem. Nem rá vallott, hogy ilyen módon a segítségemet kérje.  A felső teste valóban férfit formázott. Noha jóval hatalmasabb volt, egy átlagembernél, de igyekezett a legkisebb formáját felvenni. Sejtette, hogy nem férnénk el ilyen békésen, ha mind a ketten az eredeti alakunkban lennénk jelen. Egy óriás kígyó, és egy mantikór izgalmas, noha koránt sem váratlan párosnak hatottunk volna. Így azonban legalább deréktól felfele férfi alakja volt, ha deréktól lefele meg is maradt a kígyóformája. Koromfekete haja olyan igazi görögös fürtökkel omlott a vállaira. Nekem legalább pára kellett hozzá, göndörödni kezdjen a sörényem, de nekik mindig göndör volt… mindenük! Neki is legalább olyan bongyori szakáll keretezte az arcát mint amilyen a haja is volt. A meghagyott pajeszának hála a haja és a szakálla ténylegesen egybe vadult. Megint felsejlett bennem, hogy hányszor kérdeztem már meg, hogy vajon ő is sörényt próbál magának növeszteni? Ilyenkor aztán mindig elnevette magát, de ettől függetlenül fenyegetett meg, hogy kiteszi az irhám Tartarus~ból, hiába volnék Hades egyik nagyhercege.
Ám most komoly volt az arca nem csak neki, de a mögötte szorgoskodó feleségének is. Echidna is hasonló alakban volt, akárcsak párja. Deréktól lefele kígyó formájában siklott, tett-vett körülöttünk. Deréktól felfele ő is női formájában ténykedett. A haja neki is sötét, első ránézésre, főleg ezen a nem túl napsütötte helyen neki is feketének tűnhetett, ám én macskaként tökéletesen láttam benne a vörös hihetetlen sötét árnyalatát. Ugyanolyan bongyorin hullott a hátára, akárcsak a párjáé. Mindenki szerencséjére ő mellőzte az arcszőrzetet. A pikkelyeik surlódó sercegése törte csak meg a gondolkodási időmet.
   -Egészen pontosan mi történt a gyermekkel? -kérdeztem meg végül. Sejtettem, hogy nem egyszerű a történet, de még nem voltam vele tisztában, hogy mennyire nem az.
   - Az Olympos~on ülő öntelt kókler eldöntötte, már a születése előtt, hogy a pici veszélyt jelenthet rá, így meg akarta ezt előzni! -barátom hangja kétségbe esett volt. 
   -Még fel sem nőtt, de már Zeus haragja fenyegeti. Holmi homályos próféciáknak hála.
   -Azt jósolták, hogy egy nő fogja a vesztét okozni. Elvégre rossz ómennek tartják már most is szegényt. -hitetlenkedő hördülés szakadt ki belőlem. Komolyan hihetetlen! Azt jósolják Zeus~nak, hogy egy nő fogja a vesztét okozni, és tényleg pont erre a nem régen megszületett kölyökre kell neki gondolnia? Mennyi nőnek okozta már ő a vesztét? Mennyit tart maga körül. És mennyi van olyan, akikről még Hera sem tud, másképp kérdés nélkül lenne ő a drága férje veszte.  Az ész megáll, ha arról a simlisről van szó. Hány ezer év, és még mindig nem tudott benőni a feje lágya. 
   -Ha jól sejtem, hasonlóképp néz ki, mint a nővére? -néztem a szülőkre, akik bólintottak. A nagyobb testvére sem járt jobban. Zeus hőse, Bellerophon, Poseidon fia ölte meg, amivel visszakerült ide az Alvilágba a nagylány.  -Hol van most a gyermek? - kérdeztem.
   -Azon a hegyen tartja fogva Zeus, ahova annak idején Prometheus~t is kiláncolta. - akaratlanul is fintorba rándult a képem ennek hallatán.
   -És én vagyok erre a legegyszerűbb megoldás, elvégre velem mit tehet Zeus… -hangosan gondolkodtam.
   -Már megpróbáltunk mind a ketten oda menni, de Poseidon, és Zeus egyszerre támadtak ránk, ahogy Hades Mester is utasítva lett, hogy tartson itt bennünket. A gyermeknek, azt mondták, hogy vesznie kell! -A hatalmas kígyólény most szemmel látható elkeseredéssel öltötte ki a villás nyelvét, elfelejtkezve arról, épp milyen alakban van -Te voltál a végső lehetősége a gyermeknek!
Láttam rajtuk, éreztem az illatukon, hogy kétségbe vannak esve, de mint a panteon tagjai, nem sokat tehettek a főisten szavai ellen. Sóhajtottam egyet. Talán mert magam is tudtam, hogy mivel jár, ha a macska gyermekét elrabolják, és túszként tartják fogva, de végül felkeltem. Nem ígértem, még csak arra sem reagáltam, hogy elmegyek, vagy sem a Kaukázus hegységéhez. Ők pedig innentől nem kérdeztek. Zeus nem árthatott nekik, hisz nem tudták, mire készülök pontosan.

   Emlékeztem még pontosan, hogy merre volt a tűztolvaj titán büntetésként kikötözve. Zeus értett hozzá, hogy miként kínozza meg azokat, akik ellene tettek. Noha hozzám képest még kölyök istennek számított, ettől függetlenül köztes megoldáson járt az agyam, míg szárnyakat bontva útnak indultam. A helyzetet megoldani, és nem tovább tetézni akartam ugyanis!
Tudtam, hogy milyen konokul, néha már együgyűen tudott ragaszkodni az igazához, ha valamit a fejébe vett, és hogy mennyiszer élt egyszerűen azzal a jogával, hogy főisten volt, épp ezért nem mertek neki huzamosabb ideig ellent mondani. Sóhajtottam egy aprót, ugyanis akaratlanul is összehasonlítottam, a nála jóval érettebb bátyjával. Finoman szólva sem Zeus jött ki győztesen a néma versenyből. Egy nő fogja a vesztét okozni, és ezért egy gyereket a sziklára kikötni. … Cümmentettem ekkora elmésség hallatán. De a görögök mindig is jók voltak az önbeteljesítő jóslatok gyártásába.
Őszintén szólva nem tudtam, mivel tudnám a kis lényt kiváltani a szenvedéséből. Az Olympos~i istenek igen csak emberiek voltak, ezért is gondolkodtam emberi megoldásban. Megenni még sem ehettem meg a görög főistent! Még akkor se, ha nem egyszer eljátszottam a gondolattal… Két eshetőség volt. Abban biztos voltam, hogy megpróbálja ellenem is bejátszani a főisteni rangját. Kellemetlen, hogy nem féltem a villámoktól továbbra sem. Ezek után viszont vagy megpróbálkozhattunk valami cserével, vagy észt kellett előtte vernem abba a bikacsök kemény koponyájába.  Féltem, hogy szokás szerint ez utóbbi lesz a forgatókönyv.
Hangtalanul landoltam a Kaukázus egyik legmagasabb csúcsán. Hófehér táj, és farkas ordító hideg. Egy pillanatra elfogott a vágyakozás a bundám után, ám épp nem egy túl elfogadó istenséggel készültem találkozni. Jól tudtam, hogy ha a szörny formámban lát, engem is megpróbál a kis Kiméra mellé láncoltatni. Azt meg már én sem tűrném ilyen béketűréssel! Magabiztos léptekkel, na meg ahol kellett továbbra is repülve mentem Prometheus korábbi helyére. A hatalmas láncok ott hevertek, ahol eddig.  Zeusz két sasa pedig ott álltak őrt. Legalább nem kell majd szólongatnom!
   -Beszélnem kell a gazdátokkal! -sétáltam oda az egyikükhöz, majd keresztül rajtuk, a hatalmas láncokhoz. Könyörgöm, ezek a láncok, egy titánhoz, nem egy kölyök kimérához lettek méretezve. A csöppség meg se tudta mozdítani őket. A láncok véresre horzsolták még a bundáján keresztül is a bőrét, ahogy ott hevert a földön kiszolgáltatottan. A fejét alig emelte fel, amikor meghallotta a lépteimet. Oda ültem mellé, hogy picit felmelegítsem, míg Zeus megérkezik. Nem kellett sokat várnunk. Egy villám csapódott nagyon látványosan a két sas közé a sziklában, majd a villám helyén megjelent a főisten. Szakálla és a haja egyaránt rendezett fürtökben, szabályosan göndörödve keretezte dühös arcát. A szemei szinte szó szerint villámokat szórtak. Az egész testét enyhe, isteni ragyogás vette körbe. Nagyon látványos volt.
   -Üdvözöllek! -mosolyogtam rá. Nem viszonozta a gesztust, hát én sem erőltettem.
   -Makhai! Mégis mi ütött beléd? Mit keresel itt, és mit akarsz tőle, és attól? -ráncolta erősen a finom vonalú szemöldökét.
   -A gyermekért jöttem. -nem teketóriáztam. Tisztában voltam vele, hogy nem voltam erőm teljében, nagyon nem. Ám velem ellentétben, ő ezt nem tudhatta, hisz már hány száz, sőt ezer éve is volt, hogy utoljára szemtől szemben találkoztunk volna? Sűrűbb vendég voltam az Alvilágban, mint az Olympos~on.
    -Az az elvetemült nőstény bestia itt marad! – sóhajtottam a válaszára egyet.
   -Egy kiskölyökről beszélünk! -vontam fel a szemöldököm. Mire elkezdte a még szigorúbb nézését. Az ég elsötétedett, és elkezdtek villámok cikázni a haragjában. Sóhajtottam egyet. -Egészen biztos vagy benne, hogy nem lehet észérvekkel meggyőzni ezzel kapcsolatban? - kérdeztem azért még egy utoljára.
   -Amit megmondtam, megmondtam! - dobbantott. Annyira tudtam, hogy a főistenségét fogja bevetni.
Komótosan feltápászkodtam a földről. Épp a ruhámat porolgattam le a hótól, földtől, amikor egy villám egyenesen felénk csapódott. Ösztönösen kaptam a gyereket magamhoz, és takartam be a szárnyaimmal. Egy pillanatra szinte az égett hús szagát is éreztem. Nem isteni alakomban voltam, és Zeus villáma koránt sem volt olyan kellemes, mint Sharur~é. A Tigonkáé sokkal tisztább energia volt. Ez az energia végig száguldott a testemen. Éreztem, hogy valamennyi sejtemet, tagomat lezsibbasztotta, ahogy átszáguldott rajtam. A kölyköt letettem, majd felegyenesedtem mellette. Szép komótos léptekkel indultam el a görög főisten felé, akinek az arcán a hitetlenkedés szinte teljesen átvette a korábbi harag helyét. Minden lépésemmel egyre jobban alakultam át. A hajam kiszőkült, vállig érőre megnőtt. Az öltözetem átalakult, isteni alakomban álltam előtte, mire oda értem elé közvetlenül.
   -Ennyi nem lesz elég ellenem! - fénylettek fel kéken a szemeim. - Alkut ajánlok! -megpróbáltam kihasználni a meglepetés erejét -A gyermeket elengeded, és én elviszem innen! A te nagylelkűségedről ódákat fognak énekelni, míg a gyermek, mivel teljesen más világban lesz, nem fogja tudni a vesztedet okozni! -reméltem használnak az ész érvek. Ám a válaszát nem tudhattam meg. Rengeteg furcsa repülő lény jelent meg ugyanis a levegőben. A hangja kakukké volt, de a küllemme… Az egész sziklát körbe vették, és nem csak én érzékeltem vérszomjat felőlük.
   -Jól sejtem, hogy valamivel megint sikeresen felbosszantottad a párod? -A kakukk Hera szent állata volt. A hanyag vállvonásra legszívesebben megagyaltam volna, mielőtt átadom a madaraknak. Ám nem volt időm ilyesmire. Ugyanis nem csak Zeus~t, de minden jelenlévőt kipécéztek maguknak, láttam a mozdulataikon. Namru~t szólítottam a kezembe.
   -Hera valamiért megorrolt Zeus~ra… -a kötelékünkön keresztül továbbítottam az információt az irányába -Ez nem zavarna különösebben, de azt a kölyköt el akarom innen vinni! Segíts, hogy megvédjem alakváltás nélkül! -Megbíztunk egymásban vakon a fiammal, ettől függetlenül, ha forgattam, szerettem mindig, ha tudta, miért is harcolunk épp.
Elsőre csak a kis kimérát védtem. Zeus és a madarai igen csak igyekeztek villámokkal megdobálni a rájuk támadókat. Ám ezek a furcsa lények nem akartak elfogyni.  Míg ránk főleg csak fizikálisan voltak veszélyesek, Zeus~ra varázslattal is. Próbálták a földhöz kötni.
   -Már is egy újabb nő, aki a vesztedre tör! -jegyeztem meg mogorván, miközben próbáltam úgy helyezkedni, hogy a madarak csőre ne engem, ne is a kölyköt, hanem annak láncait találják el. Akkora bitang nagyok voltak, hogy így sem egy, sőt több próbálkozásra sem jött be a tervem. Közben ösztönösen segítettem be Zeus~nak is a történetbe. Kiült az arcára a meglepettség, amikor hirtelen felerősödött a körülöttünk tomboló vihar, miközben Namru~val a felénk repülő lényeket kaszaboltuk. Érzékeltem, hogy még nem volt tökéletes az összhang közöttünk, ám tagadhatatlanul élveztem a közös harcot, és ezt nem is titkoltam el előle. Nem vettem észre, mikor kezdtem el mosolyogni.  Akkor torpantam csak meg, és fagyott a képemre a vigyor, amikor egy ismeretlen alak megállt mellettünk. Az illatát, azt ismertem. Picit hasonlított Masakira, de inkább mondtam volna a családjának. Felerősödött a szél a közvetlen környezetben, ezzel távol tartva a kislány körül a lényeket. Fél pillantással néztem csak hátra, ám a jövevény látványosan nem rám figyelt. Így viszont én is teljes vállszélességgel belevethettem magam a küzdelembe.
   Mozdulatlanul álltam Zeus mellett, ahogy az utolsó madár lény is a mélybe hullt. Hera~nak is pont madarakkal kellett kooperálnia, bár tudtam, hogy ezek a szent állatai. Első pillantással a kis kimérát mértem fel, de sérülés nem volt rajta, majd a mellette álló alakra pillantottam. Namru némán öltött alakot mellettem, újfent ledöbbentve a görög villám istent.
   -Masaki küldött? Érzem az illatát rajtad! -kérdeztem japánul az ismeretlen fiút. Kifürkészhetetlen arccal nézett rám, ám nem válaszolt. Helyette, talán még engem is meglepve alakot váltott, és egy… Masaki által Odachi~nak nevezett kard dőlt el a kiméra mellé. Nem gondoltam, hogy arra a fegyverre, amit pár nappal korábban Masaki a sátorba hozott nekem, ilyen hatással lesz Atreia levegője.  Éreztem Namru~t a köteléken keresztül, ahogy azt firtatta, hogy szükséges~e kérdeznie. Illetőleg éreztem a kérdését, hogy még egy madár került a családba?
   ”Ez nekem is újdonság. Masaki hozta át a napokban a sátorba a kardot. Nem szólt semmit, csak a kezembe nyomta, hogy az enyém, ennek talán jó lesz a mérete hozzám, mert a sima katanák kicsik. Azt éreztem, hogy ez is olyan, mint a japán kardok… legalábbis a tényleges régi kardok többsége, és van lélek bele kovácsolva, de nem számoltam rá, hogy testet is fog ölteni…
Halvány mosollyal jött a kontra, hogy sejthettem volna már abból is, hogy nem átlagos a kard, hogy kitől is kaptam. Szusszantam egyet, hisz teljesen jogos volt a meglátása. Érezte a válaszomat, pontosabban az egyetértésemet.
Közben szótlanul figyeltem Zeus~t. Nem zavart, hogy továbbra is döbbenten bámult rám, csak mert isten alakomból visszavörösödtem.
   -Azt hiszem túl vagy azon, hogy egy nő az életedre tör… -szólaltam meg végül. Már menni akartam erősen.
   -Segítettetek nekem! - teljesen le volt döbbenve. Erre szépet nem tudtam mondani, szóval inkább nem válaszoltam. Elvégre nem szándékoztam belőle rendszert csinálni. -Jutalmat érdemeltek! Mert segítettetek, és mert nem áruljátok el senkinek, hogy mi történt itt! – jelentette hirtelen ki.
Elnézve a képét, egyfelől látványosan nem akarta, hogy kitudódjon, másfelől tényleg tisztában volt vele, hogy egymaga nem ilyen könnyen szabadult volna. Ám ez a nagylelkűsége pont kapóra jött nekünk.
   -A kis kimérát szeretnénk! -pillantottam Namru irányába, aki idő közben begyűjtötte a kardot a földről. Láttam Zeus fején, hogy megint sikerült felbosszantanom, ám kimondta már, amit kimondott, hogy bármit kérhetünk, így utólag nem állíthatott kikötéseket. Intette egyet a kezével, mire a láncok lehullottak a kölyökről.
   -Nem akarom a közelembe, a környékemen, a panteonomban látni! Sem most, sem máskor! Sem itt, sem az Olymposon, sem az Alvilágba! – azzal egy villámlással el is tűnt mellőlünk.  Felvont szemöldökkel néztem utána, majd sóhajtottam egyet. Továbbra is egy nagyra nőtt durcás kölyköt juttatott Zeus az eszembe. Ettől függetlenül öles léptekkel mentem a kislányhoz. Nem tudott egyelőre felállni.  Lehajoltam érte. Még elveszett az egyik alkaromon szinte.
   -A szüleid küldtek érted! Aggódtak, hogy mi lesz veled, ezért érkeztem! - igyekeztem olyan sziszegősen beszélni, mint ahogy az apja szokott. Csak ráhajtotta a fejét a mellkasomra.  Hagytam, had pihenjen, inkább Namru~t faggattam ki. -Az előbb, te láttál kívülről, teljesen átváltoztam? -kérdeztem.
   - Igen, volt szerencsém látni Kazumi san jótékony hatását - igaza volt. Korábban, Kazumi miatt jött elő először hosszú idő óta belőlem a viharisten, de nem tudtam eddig, hogy a Földön is elő tudom már valamilyen szinten hívni. Egyszerre volt kellemes és kellemetlen meglepetés.
Tartarusba vezetett az első utunk. Namru sem most járt itt először,  és a fiamként teljes joggal közlekedhetett az Alvilágban ő is. Echidna~ékhoz mentünk, hogy találkozhassanak, és elköszönhessenek a gyermektől. Két hatalmas hüllőhöz nagyon nem méltón ölelték körbe a csöppséget, majd köszönték meg, már sokadszorra mind a kettőnknek Namru~val, hogy elértük, a gyermek távozhasson. Tudták, hogy nem maradhat velük, de szerették annyira, hogy inkább ezt válasszák, mint a kiláncolt fogságot.
   -Nem csak ez a panteon létezik. Vannak köztes helyek, ahova ti is eljöhettek, ha Hades engedi, és találkozhattok vele! -jegyeztem meg a búcsúzkodásuk közepette. Nem vártam rá választ, noha ismertem már őket annyira, hogy tudjam, élni fognak a lehetőséggel. -El tudtok érni, ha ilyen alkalmat szeretnétek… -tettem hozzá még távozóban. Atreia~ra nyitottam átjárót, hisz a kölyöknek gyógyulnia és erősödnie kellett, és ahogy néztem, az odachi is elhasználta minden energiáját. Legalábbis erre következtettem, hogy nem tartotta tovább a szárnyas fiú formáját.


« Utoljára szerkesztve: 2018. Márc. 12, 20:27:19 írta Ninurta-Ra'im-Zerim »
(click to show/hide)

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 212

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Ninurta-Ra'im-Zerim
« Válasz #5 Dátum: 2018. Márc. 15, 20:01:10 »
Üdvölet! :3

Jöttem elbírálni a pályazatodat. A képességet és az ereklyéket már megbeszéltük, a követelményeid is rendben vannak, és a történet is szépen összefogja az egészet. Egy szó mint száz, a pályázatot elfogadom!

További jó játékot, és ne felejtsd el felvezetni az adatlapodra! :3