Szerző Téma: 「S p l a t t e r • P a r t y」  (Megtekintve 293 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Akiyama Haruo

Eltávozott karakterek

Shounen hero

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 42

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 5 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#305D87 // #D7A980


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

「S p l a t t e r • P a r t y」
« Dátum: 2018. Márc. 20, 21:38:51 »
A mai napot kivételesen nem azzal töltötte, hogy kereste a bajt, megtalálta az magától. Pedig ártalmatlan tevékenységet végzett, egész délután az informatika teremben ült, az iskolában. Már rá is kapcsolták a villanyt, le is ment a nap. Megígérte a gondnoknak, hogy egy fél óra múlva megy. Ez olyan három-négy órája lehetett. Nagyon-nagyon képes volt bevonódni a számítógép világába. Eleinte az iskolai programozó projektjén dolgozott, de aztán, ahogy egyre inkább egyedül maradt a teremben, majd az épületben, egyre kellemesebben érezte magát, és arra gondolt, talán ki kéne használnia az alkalmat… és talán egy kicsit rosszba ütni az orrát. Eléggé mélyre ásott már az internet bugyraiban, és úgy gondolta, ha már itt van, egy hivatalos épületben, egy gépen, ami nem hozzá tartozik, miért is ne próbálkozna valami… izgalmasabbal? Egyelőre csak legendákat hallott a deep webről, annak létezéséről, és arról, hogyan is lehet pontosan elérni. Nem mintha használni szerette volna annyira nagyon, de szívesen megnézte volna, mit is tartogat számára. A kíváncsiság mindig is hajtotta, úgyhogy elkezdett utánanézni a dolgonak, hol máshol, mint az interneten? Ő hisz abban, hogy az interneten bármit meg lehet keresni, és aki elég alaposan keres, az talál.
A google nem tűnt megfelelő keresőprogramnak, túl sok a felesleges reklám, túlságosan megszűnik az információt. Elkezdett egy működőképes, de sokkal kevésbé legális keresőprogram felé nézelődni, ami nem szűri meg úgy a találatokat, és talán nem is ment el annyi adatot a felhasználójáról. Megtalálta azt, amit megfelelőnek használt, csak egy kicsit kellett hackerkednie, hogy a teljes verziót használhassa. Próbálta minél inkább feltűnés nélkül megszerezni a hozzáférést. Nem mintha valami kormányzati adatbázist készült volna feltörni - az nem is ment volna neki valószínűleg -, de nem szerette volna, ha esetleg fülön csípik emiatt és kicsit megdorgálják. Hosszas keresgélésbe fogott bele, és egyre több adatot szedett össze, próbálta kiszortírozni őket, mi a teljesen fake, és minek lehet valóságalapja. Amint megvolt a hosszú lista, egyesével próbálgatta ki őket, és kudarcot kudarcra halmozott, és fogalma sem volt, mi lehet a baj. Illetve de, az jutott eszébe, hogy amit üldöz, nos, talán nem is létezik.
Fáradt sóhajjal pillantott fel a számítógép monitoráról, és akkor teleportált vissza a való világba. A fülében a Splatter party őrült nevetése visszhangzott a fejhallgatójából, és összerezzent kicsit. A karórájára nézett, és megállapította, hogy már éjfél is elmúlt. Nincs világítás sehol. A terem ajtaja nem nyílik, és nincs már itt senki. Egyedül van az egész iskolában, és rázárták. Amint ezt tudatosította magában, elkezdett borzasztóan félni, elszorult a torka, és köszörülgetnie kellett, hogy egyáltalán szóhoz jusson. Fogalma sem volt, most mi a francot csináljon, azon felül, hogy pánikol egy kört. Lekapcsolta végül a zenét, levette a fejhallgatót a fejéről, és kinyomta az iPodot. Annyit hallgatta egész délután és este, hogy már lemerülőben volt. Arra figyelt fel, hogy a csend csak sokkal, de sokkal rosszabb és félelmetesebb volt, mint a zene a fülében.
Odalépett az ajtóhoz, és megint megpróbálta kinyitni, semmi eredménye nem volt, és mintha furcsa zajokat hallott volna kívülről. Akarja ő tudni, mi van az ajtón túl…? Biztosan, nem lehet itt senki más. Vesz egy mély levegőt, lélekmanipulálást használva finoman kipattintja a zár nyelvét a helyéről, és résnyire nyitja az ajtót, hogy kikukucskálhasson, Abban a pillanatban rezeg, világít és szólal meg telefonja az asztalon, a háta mögött, ő pedig egy harci kiáltással csapja be az ajtót, és bújik el az egyik számítógépasztal alatt. Bátortalanul pislog ki onnan, és látja, hogy csak a mobilja az, és valaki hívja. Nyel egy nagyot. Ki hívná ilyenkor? Miért? Lehet… hogy már megtudták, hogy a deep web után kutat és igazak a pletykák? Lehet, hogy eljönnek érte? Mi van, ha már itt vannak?! Lassan, remegő kézzel mászik közelebb, és veszi fel a telefont. Egy rémült kisegér hangján szól bele.
- H-hai…? - kérdezi végül, és nagyot sóhajt, amikor csak Fumiko hangját hallja meg a túloldalon. Szaladgált a hideg a hátán, és valami nem volt rendben, így elsőre elfelejtett válaszolni a kérdésre. Hát persze, most már tudja, miért nézett fel. Mi hívta vissza a valóságba. Határozottan érzi a lidércek lélekenergiáját a közelben, legalábbis úgy saccolná, az iskola épületén belül vannak ők is. Nincs is szebb kedd este egy shounen hős számára, mint éjszaka, a kihalt, sötét iskolában összezárva lenni pár lidérccel, nemde? ^-^ - Nyitom már, nyitom, nyugi - motyogja bele a telefonba végül, morcosan áll fel, és nyitja ki a gépterem egyik ablakát, hogy félve pillogjon ki, és nézzen körbe, mi lehet odakint. A sötét, elhagyatott iskolánál csak egy félelmetesebb volt: a sötét, elhagyatott iskolaudvar.

Karakterlap

Tabitha Martz

Eltávozott karakterek

Akiyama Fumiko

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 13

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 6 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#00CC99 // #AAF0D1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:「S p l a t t e r • P a r t y」
« Válasz #1 Dátum: 2018. Márc. 20, 21:50:03 »
Az iskola utáni élete a megszokott magányában telt. A szobájának nevezett helyiségben írta meg a házi feladatait. Nem igazán volt élete. Mondhatni egyáltalán nem. Igazából a házi feladatnak sem látta értelmét. Ha nem is emlékezett rá, hogy mindezt valaha megtanulta, a tudás magától előjött, amikor a feladatok megoldásán gondolkodott. Így még csak igazi kihívást sem jelentett számára az iskola. Valami felesleges feladat volt, amit az Akiyama család feje a nyakába varrt. Könnyebben tarthatta szemmel általa a gyerekeket. Talán más célt nem is szolgált a jelenléte az intézményben. Ez bánthatta volna, de az ilyeneket már régen elengedte. Egyszerűbb volt, ha semmi nem létezett a számára, ami nem a túlélését szolgálja. Talán ez volt az egyetlen, ami megmaradt benne: az életösztön, amely mozgásban tartotta. Na persze, ameddig azt csinálta, amit mondtak neki, még csak megerőltetnie sem kellett magát. Rég lemondott arról, hogy értelmet keressen, akár csak a puszta létezésében is.
Órák óta feküdt az ágyán. Vagy legalábbis ő annak érezte, ami persze nem garantálta, hogy kevesebb ideje ne tudna mit kezdeni magával. Számára mindig lassan telt az idő. Az Akiyama család vezetője viszont e késői órán rendelte magához, mert egyik unokája még nem ért haza. Bólintott a feladatot hallva, már többször kereste meg a fiút, még csak újdonság sem volt. Még a nagyszülők telefonját is megkapta hozzá, szintén nem először. Már indult is volna, ha nem kapják még el, hogy vegye fel az iskolai egyenruha kabátját, nehogy megfázzon. Nem mintha képes lett volna megfázni. Vagy zavarta volna, ha hűvös az idő. De megtanulta, hogy jobb engedelmeskedni, és nem kérdezni.
Az utcára lépve deaktiválta a Cuerpo-ját egy kis ideig. A lélekenergia érzékelése sosem volt kifejezetten jó, de amennyiben Haruo a közelben lett volna, még ő is be tudta volna mérni. Sajnos nem ez volt a helyzet. De pont erre volt jó a mobil. Nem először használta már, a családtagok készülékeit könnyű szerrel be tudta mérni róla. Ha kicsit is jobban érdeklik a miértek ebben a családban, talán elgondolkodott volna azon, ez mennyire is legális. Vagy hogy neki miért nem adtak még telefont, hogy a jelenleginél is rövidebb pórázon, nagyobb ellenőrzés alatt tartsák. Szerencsére, vagy épp szerencsétlenségére, nem gondolkodott számára felesleges dolgokon. A feladatot viszont teljesítette, megtalálta a telefont. Nem értette, miért van még mindig az iskolában, de nem is érdekelte különösebben. Haruoról volt szó, kerítette már elő cifrább helyekről is.
Ha már épp a valós formájában volt, a valós képességeinek birtokában, igénybe vette az arrancarok helyváltoztató képességét, és tárcsázott. Picit zavarta, hogy ennyi ideig kicseng a telefon.
- Hol vagy? - kérdezte azonnal, bemutatkozás nélkül. Válasz nem érkezett, ellenben ő közben eljutott az iskola épületéig. Némi koncentráció árán be tudta mérni a fiút. Meg valami mást is. Ha ember lett volna, most megkordul a gyomra. De nem az volt, a zsákmány ellenben önként felkínálkozott. A probléma faktor a fiú volt, akit haza kellett volna vinnie. És jobb lett volna, ha nem jön rá, miféle szerzet is a vadászkutya, akit mindig utána küldenek. - Nyisd ki az ablakot - kérése inkább utasításnak hatott. Reakció híján elismételte a kívánságát. - Nyisd ki az ablakot, Haruo - a válasszal egyidőben némi mozgást érzékelt. Ezt már sokkal elégedettebben nyugtázta. A problémája az volt, hogy a fiú kifelé nézett az ablakon, így pedig még a fa takarásából sem akart kilépni. - Tartsd szemmel az ajtót. Ha te érzed őket, ők is éreznek téged - persze, sokkal egyszerűbben is megoldhatta volna, de nem akarta ráhozni a frászt a fiúra azzal, hogy a lidérceknél nagyobb ragadozó is jelen van a terepen.
Amint látta, hogy Haruo elfordul az ablaktól, reishit gyűjtött a talpa alá. Másodpercek alatt feljutott az informatika terem ablakpárkányára és aktiválta a Cuerpot, még mielőtt kinyomta volna a telefont. Haruo vállára tette a kezét, miközben a telefont az iskolai szoknya zsebébe csúsztatta és beugrott a terembe.
- Miért vagy még mindig itt? - tette fel a kérdést a fiúnak, immár az ajtót szuggerálva. Nem volt épp logikus. A hősködéshez, szökéshez már hozzászokott. Ostoba elgondolások voltak. De ez a mostani túlmutatott az eddigi megfigyelésein és tapasztalatain, egyszerűen nem tudta értelmezni. És ez valahol mélyen zavarta, még ha ezt az érzelmet nem is tudta megfogalmazni.
(click to show/hide)

Karakterlap

Akiyama Haruo

Eltávozott karakterek

Shounen hero

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 42

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 5 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#305D87 // #D7A980


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:「S p l a t t e r • P a r t y」
« Válasz #2 Dátum: 2018. Márc. 20, 21:53:23 »
A telefon hangja is halálra ijesztette, és nála abszolút reális veszély a szívroham, nem bírja az ő defektes kis ketyegője ezeket az ijesztéseket. :S Végül meghallja a lányka kérését is, és morgolódva hajol oda az ablakhoz, nyitja ki, és pillog a sötétbe. Ahogy gondolta, odakint csak még félelmetesebb az egész.
- Hol vagy? Nem is látlak - elégedetlenkedik, mert most már komolyan eszébe jut az is, hogy megbomlott itt az elméje a nagy félelemben. Lehet, hogy ezt a telefonhívást is csak képzeli… vagy… nem is Fumikoval beszél? Valaki elvette a telefont, és utánozza a hangját?! Nincs is kint senki, akire számíthatna, csak nagyon csúnya játékot űznek vele éppen. Főleg, hogy még arra is figyelmeztetik, hogy tartsa szemeit az ajtón, mert onnan is érheti meglepetés. A gondolatra hirtelen rezzen össze, ki is ejti kezéből a telefont, és esetlenül, de sikerül a levegőben megtartania, és ismét a füléhez szorítania.
- Szórakozz mással! - förmed rá az alakra, akárki is az, lerakja a telefont, hogy az ajtó felé forduljon. Nincs nála semmiféle fegyver, úgyhogy fejhallgatójához nyúl, és finoman simít végig rajta, hogy bármikor tudja aktiválni a fullbringjét. Lassan közelít az ajtóhoz, és most már kész arra, hogy lassan, feltartott, előrenyújtott kézzel kinyissa. Mielőtt még a csodás műveletet megtehetné, egy kezet érez a vállán, amitől végigszalad rajta a hideg. Lassan fordul meg, és amikor tényleg Fumiko áll ott mögötte, akkor komolyan nem érti, mi történik. De a hirtelen megnyugvás hatására, a vészhelyzet végét érezvén hirtelen fordul a lány felé, hogy megölelgethesse. Noha nem nőtt nagyra, elég nehéz mellette aprócskának tűnni, a lánynak mégis sikerül, úgyhogy csak óvatosan bánik vele.
- Nincs mitől félned, itt vagyok! *>* - mondja végül, lelkesen, mintha nem ő kaksizta volna tele a gatyóját éppen az előző percekben. Roppant hősies most már, készséges megmentő. Igazság szerint csak ennyi a problémája a hősködéssel, a motiváció. Ha saját magáról van szó, és az ő bőrét kell menteni, messze nem olyan oroszlánszívű, mintha egy hozzá közelálló személyről lenne szó. Igazából még az ártatlanok, gyengék védelme is elég jó érv, na meg az embertársaié is, de ha még olyan személyről is van szó, amikor érzelmileg is involvált… hát…
 - Hogy én miért vagyok még itt? Inkább azt mondd el, te hogyan kerültél ide @.@ - jut eszébe egy sokkal jobb beszédtéma, mert az előbb még nem itt volt, és amúgy is, azt hitte, hogy nem is ő hívta. Meg olyan furcsa volt az egész, egészen más lélekenergiát érzett, vagy csak képzelgett? Tényleg csúnya tréfát űzne vele az elméje, és kezdené elveszíteni a józan eszét? Szusszant egyet, megrázza a fejét. Kitörli még egyszer az előzményeket a gépen, majd kikapcsolja, az ablakot becsukja, óráját visszaveszi a karjára, telefonját és egyéb cuccait a táskájába süllyeszti, majd vállára akasztja a kardigánját is.
- Gyerünk, dolgunk van, nem volna jó, ha ők előbb találnának ránk… ez a terem amúgy sem túl alkalmas harcolni - magyarázza, mintha ő lenne a főnök, és amúgy is egy nagyon tapasztalt lidércvadász lenne. Mondjuk, ő abban a hitben él, hogy sokkal jobban ért ezekhez a dolgokhoz, mint Fumiko. Meg is fogja a lány kezét, úgy húzza magával, táskát tartó kezével kinyitja az ajtót, majd visszacsukja, mintha mi sem történt volna. Az is egy fontos dolog lenne, hogy ne igazán hagyjanak nyomokat maguk után. Még úgy is tűnhetne, hogy betörtek az iskolába, meg amúgy sem szeretné, ha túl sokat kérdezősködnének, mit csinált itt az éjjel pontosan. Így, csupán hősi ösztöneit, és lélekérzékelését követve próbál távolodni egyelőre a lidércektől. Mintha alattuk lennének, így a lépcsőház felé vezeti a lányt.
 - Nem kellett volna idejönnöd >.> - motyogja az orra alatt, mormogva. Az egy dolog, hogy ő hülyeségeket csinál, és bajba keveri magát, mondhatni, ahhoz már hozzá is szokott. De nem szereti, ha ez másokra is kihatással van, esetleg másokat is bajba kever. Amúgy se kérte, hogy jöjjenek érte, mindenkinek törődnie kellene a saját dolgával szépen! >.<

Karakterlap

Tabitha Martz

Eltávozott karakterek

Akiyama Fumiko

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 13

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 6 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#00CC99 // #AAF0D1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:「S p l a t t e r • P a r t y」
« Válasz #3 Dátum: 2018. Márc. 20, 21:54:26 »
A kérdést figyelmen kívül hagyta. A válasz nyilvánvalónak látszott. Hol lehetett volna, ha pontosan tudja, mit nyisson ki és merre figyeljen? Ez még csak annyit sem érdemelt, hogy a szemeit forgassa miatta. Neki csak az volt a lényeg, hogy Haru kövesse az utasításait. A telefont is csak azért tartotta még a füléhez, hogy ha a fiú sürgősen segítséget igényelne, vagy létfontosságú kérdése lenne, arra tudjon válaszolni. Minderre, ameddig felért hozzá, nem volt szükség. Teljes lelki nyugalommal süllyesztette el a készüléket.
Mint a jó vadász, érezte a fiú rezzenését az érintésére. Nem értette, hiszen nyilvánvalóan tudnia kellett, hogy a közelében van. Az öleléssel nem tudott mit kezdeni. Zavarta, hiszen nem látta, fenyeget-e veszély szemből. Nem tudott volna időben reagálni, ha valamilyen irányból érkezik támadás. Ez a felállás nem volt ínyére. Megpaskolta a fiú vállát. Remélte, ez az ölelés viszonzására is gyenge és szánalmas kifogás elég lesz ahhoz, hogy hamarabb szabaduljon.
- Nem félek - válaszolt nyugodtan, kimérten. Haruo kényszerképzeteiről gyakorta érezte úgy, hogy akadályozzák a feladata zökkenőmentes végrehajtásában. Neki az lett volna a dolga, hogy hazavigye a srácot. Egyben. Sértetlenül. Ha sikerülne kijuttatnia az épületből, még élelemhez is jutna - pedig normál esetben ez csak másnap éjjel lett volna esedékes. Tudott volna táplálkozni. Mindig tudott volna. Hiába nyomták el benne sikeresen a mindent elemésztő éhséget és kényszerítették a létfenntartási minimumra, néha fel-felütötte fejét a valós lénye. Az ösztön, hogy felfalja a lelkeket, melyek csillapíthatják a benne lévő ürességet, ha csak egy rövid időre is. És a préda oly közel volt, hogy már-már megszédítette a kísértés.
- Nem válaszoltál :| - közölte tényszerűen, hogy az újabb kérdést nem ismeri el válaszként. Türelmesen várt, úgy nagyjából fél percet, majd a kitartó szuggerálás eredménytelensége láttán megadta a választ a fiú kérdésére. - Késő van. Nem voltál még otthon - ezzel, ő úgy érezte, minden lényegeset elmondott. Ugyan mindez teljesen magától értetődő információ volt. Hiszen itt voltak mind a ketten. Tabitha nem véletlenül. Nem lett volna kijárása erre az éjszakára, ha nem kell Haruot összeszednie.
- Miért van az még bekapcsolva? - nézett a gépre, amihez a fiú odalépett. Végigkövette ténykedését az eszközzel, majd a pakolását is. - Miért csuktad be? - mutatott az ablakra. Azon keresztül lett volna a legegyszerűbb távozniuk. Nem lett volna nehéz lassítani az esést, elbírta volna. Még egy gyors sznekk is belefért volna. Csak egy picit jött volna vissza érte… Vagy annyira sem, csak hazaviszi a fiút. Ezért küldték. Ez volt a feladata.
- Nem kell harcolnod. Csak hazamenned. Arra volt a legrövidebb út - mutatott ismét az ablakra, miközben a fiú megfogta a kezét. Hagyta magát, de már a folyosón érezte, hogy ez nem volt jó ötlet. Arra nézett, amerről a kisebb ragadozókat érzékelte. Hiába volt a valós formája egy viszonylag jámbor élőlény, ettől még alapvetően ő is lidérc volt. Az ösztönei, a létfenntartása azt diktálta volna, hogy hagyja itt a fiút és vesse rájuk magát. Ha igazán precíz akart volna lenni, a legmélyebb, legvalósabb késztetése Haruoval kezdődött volna. Ő lett volna a főfogás, a lidércek pedig a körítés. De tilos volt, több okból is. Még élő volt, emberi lélek, ráadásul az Akiyama család tagja. Nem árthatott neki. A lelke mélyén nem is akart. Ezt az ösztönt amúgyis túl mélyre űzte magában. Olyannyira, hogy egyetlen táplálékforrásának is a lidérceket tekintette.
 - Baba-sama aggódott érted - ennél több magyarázatra nem szorult, miért is van éppen itt. Haruoval megtanulta, jobban jár, ha hagyja neki, hogy főnöknek képzelje magát. A baj csak az volt, hogy a kísértés felé vitte. A legegyszerűbb olyan út felé, amelyen pusztítás nélkül megközelíthette volna őket. De azt mondták neki otthon, Haruo nem tudja, ő miféle. És ezt jobb volna addig így is tartani, ameddig lehetséges. Nyelt egyet a lépcsőház előtt. Automatikusan indult volna lefelé, és nem tudta volna megmondani, a fiú merrefelé viszi. A saját feje után ment, hisz éhes volt.
- Merre és hogyan akarsz kijutni? - a legegyszerűbb utat - a tanterem ablakát - nem rég Haruo bezárta. Most már szükségesnek tűnt, hogy megismerje a tervét. Könnyebb lett volna úgy dolgoznia az életben tartásán, ha tudja, hol kell belépnie a nyaktörő mutatványban. Mielőtt tényleg nyaktörés lehetne a vége. Elvégre, a feladat nem változott: élve hazajuttatni a magát hősnek képzelő elkószált bárányt. A gond csak az volt, hogy a bárány kiéhezett kutyák közé keveredett, és egy még éhesebb csúcsragadozót küldtek utána. Nem volt benne biztos, hogy képes lesz kontrollálni magát. Még akkor sem, ha az életösztöne ezt diktálta volna.
(click to show/hide)

Karakterlap

Akiyama Haruo

Eltávozott karakterek

Shounen hero

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 42

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 5 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#305D87 // #D7A980


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:「S p l a t t e r • P a r t y」
« Válasz #4 Dátum: 2018. Márc. 20, 21:55:41 »
Hála istennek a lány nem jött rá, hogy ez az ölelés sokkal inkább szólt Haruo félelméről, mintsem az övéről. Ennek ellenére nem tetszett neki a hozzáállása, és a vállpaskolás sem volt valami megnyugtató viszonzás. Sokkal inkább ijesztő volt ebben a helyzetben, mintsem megnyugtató.
- Meh, buzzkiller - foglalja össze a véleményét a dologgal kapcsolatban, egy apró fintor kíséretében. Pedig már éppen úgy beleélte magát a hősködésbe, majdnem elfelejtett még félni is. Meg amúgy is, ha még ő is teletojja a gatyáját ebben a helyzetben Fumiko hogy ne félne? Lehet, hogy jó a pókerarca, de tudja ám, hogy igazából ő is fél! Mármint, csak ő fél, természetesen. >.> A lány kérdését, miszerint mit csinál itt pontosan, igyekszik elkerülni, és inkább arról érdeklődik, ő mit csinál erre. Farkasszemnézésben mindig is jó volt, és ha igazán akarta, nagyon is jól érvényesítette az akaratát.
 - Igen, de ezek a tények hogyan eredményezik, hogy megjelensz abban az ablakban? :/ - kérdezi végül, az ablakra mutatva. Mert hát, azért nem feltétlen érti az összefüggést. Arról nem is beszélve, hogy tulajdonképpen nem válaszolt a hol vagy kérdésre, és ha válaszolt volna, akkor sem ennyi ideig tartott volna ideérnie. Nem annyira ejtették a fejére, mint amennyire elsőre tűnik, sőt. Kifejezetten erőssége a logika, főleg, ha éppen nem az foglalja le a gondolatait, hogy mennyire fél, és milyen creepy a kihalt, sötét iskola.
- Ezért maradtam itt, belefeledkeztem a munkába - válaszol végül, mert közben kitalálta, hogy lesz eladható a sztorija. A bekapcsolt számítógépre nem volt más magyarázata, és ettől amúgy is olyan kis jófiúnak tűnt, akit nem rettent el sem az éjszaka, sem az éhség, sem a fáradtság. Becsületes, szorgos kis gyermek, bizony. Bár most, hogy belegondol… valóban fáradt, meg éhes is, és egy jó nagy zuhanyért ölni tudna. Úgyhogy, tulajdonképpen, most ölni is fog, méghozzá lidérceket.
- Hogy nehogy lefagyjon a szerver :| - válaszol arra a kérdésre, miért csukta be az ablakot. Miért ne csukta volna? Aztán a lány következő megjegyzése egyértelművé teszi, hogy mit is akart ezzel mondani. Azonban a következő mondatot nem nagyon tudta feldolgozni, értetlenül pillogott vissza a lányra. Nem kell harcolnia? Az ő világában ilyen nem létezik. Egy valamire való shounenben mindent harccal intéznek el, még azt is, aminél nem volna szükségszerű. Így a nem-kell-harcolnod szókapcsolat számára eléggé paradoxon volt.
- Szerintem te sem gondoltad komolyan, hogy nem fogok harcolni - nyögte ki végül, amint túltette magát az abszolút sokkon. Persze, majd itt hagyja a lidérceket az iskolában, hogy megvárják, amíg házhoz jön a reggeli… vagy még jobb, még azt is megnézi, amint megeszi az első iskolai dolgozókat. Sőt, még jobb ötlet volna odaküldeni Fumikot egyedül, nem? Csak rá kell nézni, egy nagyobb erejű szellő el tudná fújni messzire. :/ Hősi vénája pedig nem hagyhatta, hogy ezek a mocskok felfaljanak itt bárkit is. Amúgy is, már egy ideje nem volt alkalma élesben gyakorolni az új technikáit, úgyhogy kicsit még lelkesedett is az összecsapás iránt.
- Baba-sama túl sokat aggódik, én mondom, nem tesz jót a szívének :/ - amint kimondja, halkan el is neveti magát, és meglapogatja a mellkasát. Igazság szerint nagyanyja fényévekkel jobban tartotta magát, mint ő. Ezzel tisztában is volt, és tulajdonképpen nagyon is bántotta a helyzet. Mondjuk az ő helyzetéből sokkal szebb nyerni, és bizony nyerni is fog! Lehetséges, hogy rossz, defektes testbe született, de attól a lelke még igazán különleges, és erős! És ugye, az ő világában az az, ami számít, a többit majd később megoldja. Egyszer nagy lesz, meg erős fizikailag is, addig pedig be kell járnia a kezdő shounen-hősök rögös, hosszú útját. Narutoból se két nap alatt lett hokage!
- Először elkapom a lidérceket, aztán ráérünk ezen gondolkozni :3 - nyugtatja meg a lányt, mert hát, hogy hogy jut ki az már más kérdés. Sosem volt egy profi air-manipulator, és valószínűleg nem is lesz. Sokkal jobban szeretett stílusát tekintve a föld-növény vonalon mozogni. Nem vallotta volna be senkinek, de nem kevés tériszony is szorult belé, pontosan ezért halogatná inkább a kijutást. Lidércekkel harcolni nemes, hősi dolog… ablakokon kigurálni, na az az életveszélyes hülyeség. :|
Leértek a földszintre, és érezte, hogy jó helyen vannak. Továbbra is a lány kezét fogva indul meg vele, egyenesen a tornaterem felé. Nyílt placc ugyan, de sok búvóhelyet is rejteget, és talán ott tennék a legkevesebb kárt az iskolában. Jó lenne minél csendesebben elintézni… azonban a lidércek gyorsabbak, mint ahogy gondolta. A gyomra fordul egy nagyot, ahogy érzi, nagyon hirtelen közelítenek. Gondolkodás nélkül kapja el a lány karját, elrántja vissza a szomszéd folyosó sarkára, és befogja a száját is. Nagy zajt nem csapnak (remélhetőleg), és a fal legalább eltakarja őket. Egyelőre még egyikük sem engedte ki lélekenergiáját, úgyhogy nem annyira feltűnőek... lehet, hogy nagy sietségében észre sem veszi őket, és egyszerűen elsuhan mellettük.

Karakterlap

Tabitha Martz

Eltávozott karakterek

Akiyama Fumiko

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 13

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 6 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#00CC99 // #AAF0D1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:「S p l a t t e r • P a r t y」
« Válasz #5 Dátum: 2018. Márc. 20, 21:57:01 »
Nem értette a fiút, jelenleg nem is akarta. Nem érdekelte, milyen hangulatot gyilkolt meg épp, hisz végre feladatának megfelelően tudta figyelni a környezetüket. Kevésbé érezte magát kiszolgáltatottnak. És ha valaki, ő tudta, hogyan működnek azok, akik még az épületben voltak rajtuk kívül. Tudta, hogyan működik az a világ, és hogy egy jó trükk dönthet élet és halál között. Ahogy a jó időzítés is.
- Érted jöttem, természetesen. Késő van - ismételte el a fő érvet. Nem mintha magától jött volna, hiszen küldték. A lehető legrosszabb helyre, ahol ezen az éjszakán lehetett. A józan esze azt diktálta, hogy ne akarjon itt lenni. A belső késztetései egészen más irányba terelték, a folyamatos készültséget izgalomként élte meg. Épp ezért a lehető legkevesebb időt akarta itt eltölteni, amit a bekapcsolt számítógép ismételten csak hátráltatott. Kedve lett volna egyszerűen eltörni az eszközt - azonban a pusztítás és károkozás mint olyan, szintén tiltólistás tevékenységnek minősült.
Úgy érezte, az ablakot érintő kommentárjától nem a szerver fagy le, hanem a fiú. Ha kicsit is erélyesebben lépett volna fel vele szemben, kihasználhatta volna ezt az időt arra, hogy az eredeti terveinek megfelelően megfogja, és az ablakon át távozzanak. Nem tette. És hiába akarta volna erre fogni, nem csak azért, mert nem tudta érvényre juttatni az akaratát vele szemben. A másik lehetőség túlzottan is vonzotta, hiába próbált neki ellenállni. Az akaratereje percről percre halványodott, hiába tartott ki még mindig. Hiába volt igencsak sok akadály, amit az ösztönöknek fel kellett emésztenie benne.
- Nem lenne rá szükség. Teljes mértékben elkerülhető lenne. Harcolni logikátlan - és akkor nem ment bele annak az elemezgetésébe, hogy Haruo fizukumának már a határához kell közelítenie. Tabithával ellentétben ugyanis az ember komolyan igényelte az alvást. Neki nem okozott volna gondot, ha kimarad egy éjszaka, vagy akár kettő - igazából sosem kísérletezett azzal, meddig bírja alvás nélkül, annyira nem is érdekelte. Mindig akkor tért nyugovóra, ha épp igényelt ilyesmit. Az embereknek viszont egy napi minimum pihenésre szüksége volt.
- Baba-sama kiváló egészségügyi állapotnak örvend - válaszolt gépiesen a feltételezésre. A családban egy személyről tudott, akinek szívproblémái lettek volna - ő pedig itt lépdelt mellette. És egyre közelebb vitte a kísértéshez. Túl közel… És a fiú válasza sem nyugtatta meg arra vonatkozóan, hogyan tervez hazajutni. Ez így csak katasztrófával végződhetett, és odahaza (akármelyikük is a hunyó) egészen biztosan ő kapta volna a letolást. Érthető módon ez azért beindította az önvédelmét.
- Az épület alkalmatlan küzdelemre. Baba-sama megtiltotta a rongálást. Inkább menjünk ki, nyílt terepen könnyebb ellenük - hadarta el tárgyilagosan a helyzetet. Szabad kezével az iskola bejárati ajtaja felé mutatott, amire igazából csak Haruonak volt szüksége. Ő és a lidércek vígan távozhattak volna a falakon keresztül anélkül, hogy bárkinek feltűnt volna, egyáltalán idebenn jártak. Felfelé nézett, ahol a mozgó célpontokat sejtette. A teste már nem mozdult úgy, mint ahogyan ő akarta volna. Egyre nehezebben vette rá magát, hogy menjen a fiúval, ne kelljen vonszolni. Még kitartott, de sejtette, hogy közel már az a bizonyos határ.
A hátuk mögül érkező lidérc elől már nem akart futni. Kész lett volna megvárni a folyosó közepén. Hiába volt régi valójához képest legyengülve, egy mezei lidérc még neki sem lett volna túl komoly ellenfél. Legfeljebb meg kellett volna dolgoznia a vacsoráért - ám legyen, vállalta volna. Nem örült annak, hogy a fiú elrántotta, és a falhoz húzta a szomszéd folyosón. A józan esze ezen a ponton felsikoltott, egy pillanatra működött. Engedte, hogy Haruo a falhoz szorítsa, befogja a száját. De körülbelül eddig tartott, ezután fejben egészen máshol járt.
Szemeiben nyoma sem volt félelemnek, ahogyan visszanézett a folyosóra. Egy dologra várt, s az meg is érkezett. Mint egy prédára leselkedő, vadászó macska, úgy követte pillantásával a lidércet. Amint melléjük ért, kezeivel elkapta a fiú csuklóit. Még épp annyi önfegyelme maradt, hogy ne vigyen bele erőt, de kellőképpen határozott volt a mozdulat ahhoz, hogy éreztesse: ha szükséges, lefejti magáról a védelmére szánt kezeket. Akadályozták. Többé már az sem igazán számított, kihez is tartoznak. Nem látta a fiút, kizárólag a lidércet. Arra viszont teljes lényében ráfókuszált. Teste megfeszült, kész volt, hogy bármelyik pillanatban ugorjon. Az, hogy még kivárt és nem lökte le magáról a fiút, kizárólag az önfegyelme utolsó szikráin múlott.
(click to show/hide)

Karakterlap

Akiyama Haruo

Eltávozott karakterek

Shounen hero

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 42

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 5 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#305D87 // #D7A980


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:「S p l a t t e r • P a r t y」
« Válasz #6 Dátum: 2018. Márc. 20, 21:57:45 »
– Nagyfiú vagyok már, akár ki is maradhatok este ˘o˘ – makacskodik, mert bizony mélyen sérti az önbecsülését az érvelés. Kemény tizenhat éve van a világon, és pontosan ebben az időszakban érzi úgy az ember fia, hogy itt az ideje függetlennek lenni. Nincsenek határok, korlátok, csak szabadság-szerelem, és pontosan emiatt éppen itt az ideje felnőttként kezelni őt! Ráadásul, nem is olyan helyen maradt ki, amit szégyellnie kellene, hanem az iskolában felejtette magát… szó szerint. :| Arra pedig végképp nem méltó, hogy holmi bébiszittereket küldjenek utána. Ha az anyja vagy az apja annyira aggódik érte, akkor végre megemberelhetnék magukat és foglalkozhatnának vele, rá rúghatnák az ajtót, meghúzhatnák a fülét, szobafogságot oszthatnának, elvehetnék a tabletjét, kikapcsolhatnák az internetet, ő pedig gyűlölhetné őket olyan istenesen. Valahol, a lelke mélyén igenis erre vágyik, de szegény, lázadó tinédzserlelkének még ennyi sem adatik meg. Ennek a levét pedig Tabby issza meg, ugyanis esze ágában sincs hallgatni rá. Úgy általában sincs, de most meg végképp nem, dacból már csak azért sem.
Emiatt nyitja ki az ajtót, surran ki a folyosóra, és kézbe veszi a dolgokat, a hősködést is, meg a lányka kezét is. Elindul a földszint felé, feltett szándéka, hogy a tornateremben mérkőzzön meg velük. Bár kicsit ideges a harcot illetően, ez inkább felspannolja, mintsem elijeszti. Tudja, hogy jelenleg a legnagyobb gyengesége egy bezárt tér, ahol a természettel igen keveset tud érintkezni, pedig olyan környezetben tudja legügyesebben használni a jelenlegi képességeit. Mégis, bízik magában annyira, hogy azt higgye, bármilyen helyzetben feltalálja magát.
– Harcolni menő szögezi le, itt és most, jelentőségteljesen megnyomva a második szót. Pontosan ezzel a hozzáállással bizonygatja a leginkább, mennyire nem nagyfiú ő tulajdonképpen. Sőt, minden csak nem felnőtt. De nem is kell annak lennie, nem él ebben az illúzióban. Az összes shounen hős tapasztalatlan gyerekként kezdi az útját, így számára is természetesek a botladozások. Majd lesz ez még jobb is, ez a fejlődése része, viszont sosem lesz belőle érett férfi, ha nem harcol eleget. Ez egy alapvető szabály, amelyet számára oly’ kedves animéiből nagyon jól megtanult. Ha elfut a harc elől, maximum gyáva lesz, meg biztonságban tudhatja az életét, de mi értelme annak, ha sosem lesz belőle az az acélozott terminátor, akit lelki szemei előtt lát?! Na ugye, hogy semmi.
– Velem ellentétben, tudom – teszi hozzá, hogy ne a lánynak kelljen befejeznie a mondatot. A gondolatot azonban játszi könnyedséggel hessegeti el. Méghogy egészségügyi állapot! Megmutatja majd a lánynak, mitől döglik a légy, és akkor majd köpni-nyelni nem tud, ebben bizonyos. Akkor nem fog a szívére gondolni, maximum a sajátjára, ahogy egyből beleszeret a menőségébe. Már látja is lelki szemei előtt a záró jelenetet, ahogy megmenti a lányt, előre elképzeli a pózt, amit mindig is ki akart próbálni. A karjaiban tartja a lányt, annak ellenére, hogy tudja, hosszú távon fizikuma miatt ez nem túl megvalósítható, de baromi jól néz ki. Sőt, már azt is tudja, mit fog mondani, miután megfelelő ideig, mosolyogva néznek egymásra. Azt fogja mondani „Most már nem kell félned.” és szinte hallja a saját hangját, azt a mély, kellemesen lágy tónust, amit most kell alaposan begyakorolnia, mert a jövőben szüksége lesz rá, hogy megnyugtassa a megmentett személyeket.
A csodálatos ábrándozás miatt el sem jut hozzá Tabby mondanivalója az épületről és a rongálásról, ő pár pillanatra egy másik világban tevékenykedett. Olyanban, amit még a lány sem ismer, sőt, Haruon kívül senki más. Néha komoly gondjai vannak a valóság és a képzelet elválasztásával, de szerinte ez nem probléma. Ez csak egy remek indok, hogy megtegye a lehetetlent is, olyan dolgokra is képes, amikre a valóságban gondolkozók nem. Ennek ellenére, a nagy jelenet és a hősiesség elmarad, mert berezel, gyorsan visszafordul, rántja magával a lányt is, közel tolja a falhoz, befogja a száját. Ő maga lassan veszi a levegőt, figyeli a lidércet, de tekintete egy ponton Tabbyra irányul. Amikor meglátja a kis fehérhajút, meglepődik, mintha… nem is ő lenne ott. Nyel egy nagyot, érzi a csuklóján a kezeit, és halvány lila gőze nincs, mi történik éppen.
– Fumiko…? – szólítja a nevén, hangjában végtelen értetlenséggel. Mégis mire készülhet? Fel sem tudja mérni a helyzetet egyáltalán, de gyorsan ki kell találnia valami megoldást, mielőtt bármi gond történik. Elengedi a lányt, és úgy dönt, itt az ideje kibújni az árnyékból, és felpörgetni az eseményeket, mielőtt valami borzalmas dolog történik és Tabby is bajba kerül. Úgyhogy el is engedi, szabadjára enged valamennyit lélekenergiájából, ügyesen használja a bringer lightot, hogy máris a folyosó másik végén legyen. Arcán lelkes vigyor ül, mert éppen itt az ideje egy menő üldözéses jelenetnek.
– Gyere csak, rondaság! – kiabál rá lelkesen, majd ismét futásnak ered, és a tornaterem felé tart. Őt magát is meglepi a lidérc gyorsasága, de nem tudja elkapni, amíg képes használni a bringer lightot. Hogy hol jön el az a pont, ahonnan már erre sem lesz képes… nos, ez egy remek kérdés. Ő sem tudja, de most éppen nem is gondol ilyesmire.

Karakterlap

Tabitha Martz

Eltávozott karakterek

Akiyama Fumiko

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 13

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 6 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#00CC99 // #AAF0D1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:「S p l a t t e r • P a r t y」
« Válasz #7 Dátum: 2018. Márc. 20, 21:59:11 »
- Ha az otthoniak is tudnak róla, gondolom, nem lenne akadálya - bólint erőtlenül a fiú kijelentésére. Valahol mélyen feladta ezt a csatát. Sokkal fontosabb küzdelmet vívott éppen: saját magával. A józan eszéért. Jelenleg minden eltörpült az elemi késztetései elleni csatája mellett. Ideértve a fiú minden problémáját, nyavalygását vagy hisztijét. Nem érdekelte annyira, mint kellett volna. És mélyen belül sejtette, hogy ennek nem feltétlenül így kellene lennie, mégsem tűnt elég fontosnak. Túlzottan sok forgott kockán. Már a túlélési ösztöne szerint.
- Elhibázott stratégia miatt meghalni viszont kevésbé - jegyezte meg teljesen érzelemmentesen a fiú kijelentésére. “Harcolni menő.” Nem értette a koncepciót. Főként azt nem, mi tette a harcot menővé. Számára harcolni egyet jelentett a túléléssel. Győzz, vagy legyőznek. Másként ölj, vagy téged ölnek meg. Ennyire egyszerű volt a történet. Nem látott ebben semmilyen magasztosságot, semmilyen pátoszt. Csupán a színtiszta túlélést. A józan ész azt diktálta volna, hogy elkerülje a küzdelmet, ha megteheti. Jelen esetben pedig azt, hogy minimálisan is megteremtse az előnyéhez való körülményeket a túlerővel szemben. Ebben a képletben Haruo, sajnálatos módon, hátráltató tényezőként szerepelt. Nem díjazta a helyzetet. És csak, hogy a helyzet még előnytelenebb legyen: a józan esze kezdte felmondani a szolgálatot, egyre lassabban, egyre nehezebben ment a felszínen tartani a hideg számítást az ösztönökkel szemben.
Hamarosan… Hamarosan a fiú is látni fogja, melyik szörnytől kellene jobban tartania. Az pedig nem az épületben, messze keringő lények egyike volt. Nem bizony, azt a szörnyet nagy kegyesen védeni akarta. A benne lévő ösztönlény még szórakoztatónak is találta a helyzet iróniáját, bár azt annyira nem élvezte, a vadászat ennyire leegyszerűsödik számára.
- Tudod és rontasz rajta - sóhajtott, bár önmaga számára nem volt teljesen világos, most voltaképp a harcra, vagy kettejük közelségére gondolt. Egyre kevésbé számított. És egyre jobban zavarta, hogy a potenciális főétel próbálja távolabb rángatni a lehetséges körettől. Ez azért egy elég bosszantó tényező volt.
Kevésen múlott, hogy megmutassa a fiúnak, milyen is egy éles küzdelem az életéért. Szerencsére az önuralmából még pont volt annyi, hogy a legrosszabbtól megkímélje magukat. De reagálni? Na arra már nem futotta. Igazából meg sem hallotta a fiút. Vagyis hallani hallotta. A tudatáig viszont nem jutott el. Nem csoda, még csak nem is az igazi neve volt, amit hallott. Amit viszont a fiú tett, az már jelen legyengült állapotában annyira nem esett jól neki. Ahogy Haruo eltűnt mellőle, féltérdre kellett ereszkednie, így figyelte igazi vadászként az újrarajzolódó helyzetet. A magasabb lélekenergia vonzotta. Természetes volt, hogy vonzza. Észre se vette, hogy megnyalta az ajkait, ahogy a távolodókat figyelte.
Szerencsére az életösztöne is tökéletesen funkcionált. Tisztában volt bele, pillanatnyilag a halandó ellen esélye sincs. Ellenben az épületben akadt még olyasmi, amin újratölthette magát. Ehhez pedig az első lépése az volt, hogy deaktiválja az akadályozó tényezőt, azt amelyik gátolta a képességei használatában, az emberi külsőt. Amint ezzel megvolt, elindult felfelé. Nem foglalkozott többé olyan akadályokkal, mint az épület szerkezete. Vadászott, célpontra ment. A falakon pedig lélek lévén át tudott menni, ha akart. És ehhez a teljes sebességét fel is használta.
Egy kicsit elengedte magát, a korlátait. Valahol élvezte. A lidércek tényleg nem jelentettek neki igazán komoly kihívást. És amikor végzett, végre nem akart összeesni a megvonásoktól, amiket rákényszerítettek. És ez volt az a pont, ahol az ösztönök és a józan ész ismét küzdeni kezdtek benne. Éppen ezért lassan sétált le, vissza a tornaterem felé. Amennyire képességei engedték, közben figyelt az ott folyó csata végkimenetelére. Az a kis hideg számítás, ami kezdett visszacsorogni a fejébe, annak a harcnak az alakulásától tette függővé a következő lépését. Ha biztosra vehette, hogy Haruo megoldja a helyzetet, nem akarta elvenni tőle ezt a győzelmet. Megvolt az esély, hogy ne kelljen megmutatnia, mi is ő valójában, és betartsa a kapott utasításokat. Ha igazán őszinte lett volna magához, ha engedte volna, hogy az legyen, nem csak az utasítások miatt akarta elkerülni ezt a helyzetet. De persze nem engedhette, hogy bármilyen érzelem is a felszínre kerüljön benne, így türelmesen várt, a fal másik oldalán. Ahonnan ugorhatott, ha szükség volt rá, és elkerülhetett egy kellemetlen szituációt, ha kivételesen a szerencse is mellé szegődött. Ha hitt volna olyasmiben, mint a szerencse és a véletlen.
(click to show/hide)

Karakterlap

Akiyama Haruo

Eltávozott karakterek

Shounen hero

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 42

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 5 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#305D87 // #D7A980


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:「S p l a t t e r • P a r t y」
« Válasz #8 Dátum: 2018. Márc. 20, 21:59:28 »
Amikor Fumiko csak bólint, akkor érzi magát igazán nyeregben. Kezd megtörni és kezd engedni neki. Nem ad neki igazat, de legalább ráhagyja a hülyeségeit, és ez az a pont, amit szeret. Mert innentől minden úgy történik és működik, ahogy Haru akarja, számára pedig ez az ideális. Nem csak azért, mert alapból ő ennek a történetnek a főhőse, de ő a rendező is. Nagyon szereti, ha úgy történnek a dolgok, ahogy azt ő eltervezi. Nagyon sok dolog felett nincs kontrollja az életben, mondjuk a saját teste és fizikai állapota felett, így tudat alatt minden másban nagyon ragaszkodott a vezető szerephez. Mondjuk az ilyen kis harcokban és kalandokban, amivel elindulhat a fejlődés útján. A naiv kis álom végén márpedig csak egy forgatókönyv várta, semmi más, csak a megerősödés és legyőzhetetlenség. Mint minden beteg gyerek, ő is erről álmodozott és ezért küzdött.
– Nem szoktam hibázni – morogja makacsul, mert általában így van. Ha sikerül kieszelnie egy épkézláb stratégiát, az általában hibátlan. Ahogy a számításai is. Attól, hogy naiv és szeret a kis álomvilágában élni, kifejezetten okos fiú, és ezt mindenki hajlamos elfelejteni. Az ő kis egója meg igen nehezen viseli ezt, mert mondjuk többek között erre tök büszke, és szíve ügyének érzi, hogy az iskola éltanulói között legyen. (Noha ez főként adottságainak köszönhető, nem szorgalmának. :S)
– Teszek ellene! – vonja össze szemöldökeit, miközben fojtott hangon válaszol. Nem ront a helyzetén, hanem edzi a szervezetét. Ha ül és sajnálkozik, akkor mindig egy szerencsétlen, beteg fiúcska lesz és nyomorban éli le az életét. Nem akarja, hogy a kórházi bohóc látogatása legyen az egyetlen élmény az életében. Ő biztosan nem lesz ilyen! A mának él, és kihozza a legjobbat abból, ami van. Elengedi Fumikot, akármilyen furcsán is viselkedik. Bringer lighttal szalad, felhívja magára a lidércek figyelmét, és a tökéletes üldözési jelenetet prezentálja. A fehér hajú lánykát magára hagyja, ellenben az ellenségeket elcsalja. Élvezi a játékot, mert nagyon jól ismeri az épületet, helyzeti előnye van.
Egy italautomata felé tart és ezt pontosan tudja, ahogy azt is, hogy ha elég gyorsan szalad neki, akkor fel fog borulni. Lendületet vesz, és nekirajtol vállal, ami fáj neki, de az automata enged és eldől. Nagy csörömpöléssel törik be az üveg, ő pedig végre folyadékhoz jut. Nehéz egy ilyen épületben manipulálható lelkeket találnia, mert főként a természettel van összhangban, de a folyadékokkal jóban van, ezért tudatosan futott csap vagy automata felé, hogy ezt kihasználhassa legalább. Minden erőforrásra szüksége lesz, így szinte az összes dobozt és fémdobozt repteti magával, de tovább kell futnia, mert a folyosó még mindig túl szűkös. A tornaterembe érve újabb lidérccel szembesül, kettő az egy ellen, és ettől újra kell terveznie mindent.
Felugrik a falra, hogy jobban átlássa a helyzetet, a talajmanipulálással nincs nehéz dolga. Pocky. Pockyra lenne szüksége, hogy mindkettővel meg tudjon birkózni. Az egyik egy nagy, viszonylag amorf szörny, a másik egy kicsit kisebb, sok csáppal rendelkezik, és egyik sem tűnik kifejezetten könnyű célpontnak. Átugrik egy szemközti falra, egy savasnak tűnő köpetet elkerülve. Nagyon gyorsan kell mérlegelnie, felméri az állapotát. Nem, nem fogja tudni legyőzni őket ilyen állapotban. Szüksége van a levegő megtisztítására. Aktiválnia kell a fullbringjét, nincs más választása. Fejhallgatójához ér és koncentrál, miközben szabadon ereszti lélekenerigáját és máris tisztítja a levegőt, a szervezetét. Jobbnak, erősebbnek, fittebbnek érzi magát, mint valaha, viszont egy csáp tart felé. Már nincs ideje elugrani, úgyhogy az ütés eltalálja egyenesen a tortanerem ajtaja felé lökik. Valamiért nagyon el akarják távolítani innen, és nem érti miért…
Tabby, miközben a fal mellett lopakodik, hirtelen azt érzi, hogy nagyobb mennyiségű lélekenergia száguld felé, méghozzá lidérchez hasonlatos. Az ajtón azonban nem vacsora, hanem Haruo repül ki, a szomszéd fal tartja meg. Ha a csábításnak sikerül is ellenállni, a helyzet nem egyszerűbb, ugyanis a köpödős és az amorf egyből a fullbringer nyomába erednek, hogy befejezzék, amit elkezdtek. A kis arrancart sem tervezik kímélni, de Haruo kíváncsi szemei mindent látnak most…

Karakterlap

Tabitha Martz

Eltávozott karakterek

Akiyama Fumiko

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 13

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 6 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#00CC99 // #AAF0D1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:「S p l a t t e r • P a r t y」
« Válasz #9 Dátum: 2018. Márc. 21, 14:52:58 »
Fel tudott volna hozni pár elfuserált szökési kísérletet a fiú kiejelentésével szemben. De még mennyit! Mégsem érdekelte eléggé a verbális győzelem ahhoz, hogy ezt meg is tegye. Jelen szituációban valahogy egyáltalán nem tűnt számára fontosnak. A feladatának részletei, mint hogy vigye haza a fiút, is egyre haloványabban voltak jelen az elméjében. Haza… Egyáltalán hol volt a haza? Miért volt fontos oda juttatnia? Pláne miért egyben, miért rombolás nélkül? Kezdett kicsúszni az értelem az egészből, már nem igazán látta az összefüggéseket.
Haruo ismételt ágálásának sikerült csak egy fél pillanatra visszarángatnia a valóságba.
- Valóban - válaszolt szárazon. Az érzelemmentesség miatt nem lehetett eldönteni azt sem, szarkazmus volt-e mondandója, vagy komolyan gondolta. Ha erre bárki más logikusan akart volna válaszolni, minden bizonnyal az előbbire tippelt volna. Talán még ő maga is. Sosem látta, hogy Haru bármit is tenne a veszély ellen. Legyen szó belső vagy külső tényezőkről. Kicsit talán mérges is volt rá, hogy ennyire keresi a bajt, miközben neki pontosan az lett volna a feladata, hogy lehetőleg elkerüljék azt. Vagy minimálisan is kirángassa a fiút belőle. Egyáltalán nem könnyítette meg a dolgát, ami a jelenlegi helyzetében meglehetősen problémás volt.
A lehetőségért a magányos vadászatra még valahol mélyen hálás is volt. Egy kis ideig elég volt csakis saját magára figyelnie, csak magával foglalkoznia. Élvezte. Bár a józan esze közben igen-igen messze járt. Mire leért a tornaterem közelébe is csak haloványan pislákolva kezdett visszaszivárogni bele a józan gondolkodás. Még elég távol állt attól, hogy magánál legyen, legalább félig. Az a kis tudatosság, ami már visszatért belé, csak még veszedelmesebb vadásszá tette. Sokkal számítóbbá.
A hirtelen nagyobb energia megjelenése meglepte. Nem számított rá, hogy ilyennel találkozna. Hozzá hasonló, és mégis más - ennyit még ő is meg tudott állapítani. De egyelőre csak tétlenül figyelt az érzékeire, fel akarta mérni a játékosokat. Ez volt a terv. Egészen addig, ameddig a játék egy új, váratlan fordulatot nem vett.
Hűvös nyugalommal figyelte az ajtón kirepülő, falnak csapódó fiút. Még mindig nem volt tiszta számára, miként is kellene aposztrofálnia. Azon kívül, hogy a palettán a legfinomabbnak ígérkező falat. Szinte önkéntelenül idézte meg mindkét kezébe a tüskéit. Ha a másik két jelenlévő nem lett volna… De voltak. Ez pedig a kívánatosnál pont kettővel nagyobb konkurenciát jelentett. A fiúra nézett, hideg számítással. A lidércek mellett nem lett volna túl okos, ha neki ugrik. Jelen állapotában pedig még annyit sem lett volna képes hozzáfűzni a helyzethez, ő szólt előre. Mert a tudatának az a része még messze járt tőle. Nem kellett gonolkodnia a következő lépésen. Gyors célzás, pontos dobás. Az egyenruha ujjainál túlzottan is könnyen szegezte le a halandót. Kár lett volna, ha nyoma vész a prédának. Ezek után viszont ideje volt a konkurenciával foglalkoznia.
Kezeibe újabb tüskéket idézve vette célba a kisebbik lidércet. Még mindig nem volt épp ereje teljében, bölcsebbnek tűnt a könnyebbnek látszó célponttal kezdenie. Szerencsére nem volt szüksége arra, hogy közvetlenül mögötte legyen, hagyhatott egy kis távolságot. Nem feltétlenül volt szüksége fogyasztásra, hogy a tüskékkel a maszk hátulját vette célba. A kalkuláció ellenére elvétette, nem sikerült eltörnie a csontburkot. Nem esett kétségbe. Ha mást nem is, a “fajtárs” figyelmét sikerült magára vonnia. Tüskéből pedig volt még ott, ahonnan az előző szeretetcsomag is érkezett. Szükség esetén közvetlen közelről is tudott szúrni velük.
A közelharci ismeretei sokat segítettek, akárcsak az ösztönei. Időben hajolt el a savas köpet elől, még csak nem is súrolta a támadás. A padlón viszont csúnya nyomot hagyott. Újabb ok arra, hogy minél gyorsabban befejezze ezt a küzdelmet. Mindkét kezét használta a szúrásokhoz. Mivel látta ellenfele képességét, nem maradt sokáig egy helyben. Igyekezett folyamatosan mozgásban lenni. Nem állt szándékában esélyt adni a lidércnek egyetlen tiszta találatra sem. Ellenben amint talált egy lehetőséget, mindkét tüskét belevágta küzdőpartnere maszkjába. Nem érdekelte, hogy ezzel oda egy potenciális tápanyag. A tudata szép lassan visszaszivárgó oldala amúgy is sikoltozott ellene. Nem akart több elzárandó, ijesztő emléket egy estére. Ahogy a savat köpködő lidérc kezdett semmivé foszlani, a nagyobbik lény felé fordult, és még a helyzet felmérése előtt, különösebb gondolkodás nélkül dobott bele egyet a tüskéi közül. Korábbi akciói közben nem gondolt bele abba, hogy esetleg Haruot is harcképtelenné teheti. Ez a kérdés pedig hirtelen eléggé előkelő helyre került a fontossági sorrendben.
(click to show/hide)

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 198

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 732 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:「S p l a t t e r • P a r t y」
« Válasz #10 Dátum: 2019. Jan. 26, 21:39:28 »
Üdv!

A küldetéseteket lezárom!
Mivel a karakterek leadásra kerültek, nem részesülnek jutalomban.