Szerző Téma: Nagisa Sachiko pályázatai  (Megtekintve 317 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Nagisa Sachiko

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 000 / 15 000

Hozzászólások: 32

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 17 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Nagisa Sachiko pályázatai
« Dátum: 2018. Jún. 10, 23:17:35 »


Átlagos napnak indult, és úgy hittem, akként is fog véget érni, semmi különlegesre nem számítottam, amikor bezártam este a rendelő ajtaját. Már csak a folyosón égett a villany, későre járt, senki más nem volt már a szinten, a takarítók csak hajnalban jöttek, az őrök pedig csupán a kamerákat figyelték. Amúgy se volt semmi értékes az épületben, persze, néhány számítógép, de ezért betörni se érte volna meg. A táskámba nyúltam, hogy előhalásszak egy hajgumit, és felkössem a hajam, amíg vezetek, amikor meghallottam azt a furcsa csengést.
Olyan volt, mint a kis csengettyűk csilingelése a könnyű esti szélben, ez azonban több szempontból is lehetetlennek tűnt abban a pillanatban. Csodálkozva pillantottam fel, bőrömön éreztem, ahogy lassan hideg kúszott a helyiségbe, és tekintetem egy fagyos szempárral találkozott. A velem szemben álló fiatal nő még női szemmel is gyönyörű volt, bár kissé, mintha alulöltözött lett volna mezítláb, egy lazán kötött kimonoban. Már épp szólni akartam volna, amikor megelőzött.
- Ennyi? Ez lenne olyan nagy dolog? – A lekezelő hang, és a fintor egészen bántóan hatott, de sokkal jobban zavart, hogy fogalmam sem volt, ki lehet az.
- Tessék?
Zavartan mértem végig, hátha csupán hirtelen nem ismertem fel, és valamelyik régi ügyfelem lehet, azonban másodszorra se tűnt ismerősnek. Hosszú haja kékesen csillogott, és mintha fátyol lett volna rajta, mégis ki jönne fátyolban kezelésre? Talán valaki más páciense lenne, aki összekevert vele? Ez sem tűnt ésszerűtlen megoldásnak, viszont, ha tévképzetei vannak, nehéz lesz meggyőzni, hogy nem az vagyok, akinek hisz, bár egyelőre nem tűnt veszélyesnek, egy összetett pszichózisnál azonban sosem lehetett előre tudni.
- Ostoba ember… fogalmad sincs, ki vagyok, igaz? – Kuncogott, de még ez is megvetően hangzott. – Ne tátsd a szád, mint valami buta hal! Képtelen vagyok felfogni, hogy hahaue mit láthatott bennetek, egyszerűek vagytok, és gyöngék! – Azzal intett a kezével, és az egész folyosó megfagyott, egyetlen mozdulattól.
Ijedten kaptam oldalra a fejem, láttam a saját leheletem, kezemből kiesett a táska, ami a jégen tompa puffanással csúszott pár centit.  A falak reccsentek a hirtelen hőmérsékletváltozásról, én pedig kezdtem érezni, hogy sokkal nagyobb bajban vagyok, mintha csak egyszerűen rossz ember talált volna meg. Képtelen voltam mozdulni, és nem csupán azért, mert a cipőm talpa a talajhoz ragadt a jég miatt, hanem mert megbénított a félelem. Korábban is történt már ilyen, akkor Takou~kun miatt muszáj voltam cselekedni, most azonban semmi sem rántott vissza a valóságba. Hallottam fülemben a szívdobogásom, erős zaja szinte mindent elnyomott, és olyan gyorsan vert, mintha legalábbis kiszakadni készült volna a mellkasomból.
- Ki a franc vagy, és mit akarsz? – Találtam végül hangomra, meglehet kicsit hangosabban, mint először szerettem volna, azonban nem úgy tűnt, mintha ez érdekelte volna a másikat.
- Tőled? Egy szánalmas embertől? – Lassú léptekkel közeledett felém, én pedig nem tehettem mást, szinte önkívületi állapotban bújtam ki a cipőmből, hogy hátrálni tudjak előle. A padló jege hideg volt, libabőr kúszott végig egész testemen, ahogy hozzáértem, de inkább ez, mintsem, hogy mozdulatlanul várjak a közeledő nőre. – Csupán, hogy légy hű a nevedhez, halandó…
Nem csupán a szavai, de már a hanglejtése is ijesztő volt, de leginkább az rémisztett meg, hogy fogalmam sem volt róla, ki ő, és miért kívánja a halálomat. Meg akartam fordulni, hogy visszafussak a rendelő felé, azonban egy fehér villanást láttam csupán, és már ott állt előttem. Egyértelmű volt, hogy nem vagyunk egy szinten, és valószínűleg az ajtó sem védene meg tőle. Hűvös, szinte áttetszően fehér kezét a mellkasomra tette, s már nem mondott semmit. Éreztem a belőle áradó hideget, azt hittem, hogy sokkal jobban fog fájni, azonban inkább olyan volt, mint mikor egy hosszú nap fáradalmai után végre pihenhetek, lehunytam hát a szemem. Hűs jég ölelte körbe minden porcikám, és már meg se tudtam mozdulni, s talán nem is akartam, fáradt voltam, pihennem kellett.
- Micsoda csalódás vagy, imouto~san…
Békesség töltött el, régóta nem éreztem magam olyan nyugodtnak, mint abban a pillanatban. Az előtte oly’ hevesen zakatoló szívem elcsendesedett, és semmi sem zavarta meg nyugodt álmomat. Olyan volt, mint lebegni a víztükör felszínén, nem látva, merre visz a gyöngéd sodrás, de abban a pillanatban nem is érdekelt. Azt hittem, hogy a halálom pillanatában látni fogom az életemet, minden pillanatot, legyen az jó vagy rossz, de csupán fehérséget láttam, mintha mindent ellepett volna a hó.
Még mindig nem tudtam mozdulni, vagy nem akartam? Mégis mire lenne jó az, ha megtörném a nyugalom varázsát, hogy siettessem az ezután történő dolgokat? Egy örökkévalóságig leszek halott, ismét találkozhatok halottaimmal, de ebben a percben még magam voltam, és így is akartam maradni egy kis ideig. Már nem rémített meg a hideg, a fehér mindenség szikrázott, s mintha arcok rajzolódtak volna ki, még se rettentett meg. Kitártam a karjaimat, és befogadtam mindent, amit adott, elfogadtam, hogy ennek így kellett történnie, s ha már így van, miért legyen nehéz a szívem?
Aztán reccsenést hallottam, és mintha repedés futott volna végig a vakító fehérségen, és színek törtek be a réseken. Érthetetlen volt számomra minden történés, képtelenségnek tűnt, de nem nagyobbnak, mint egész eddig bármi. Éreztem, ahogy ujjaim újra mozognak, bár csap apró mozdulatokra voltam képes, megérintettem az engem körül ölelő jeget, és már koránt sem éreztem olyan fagyosnak. Tüdőmet ismét megtöltötte a levegő, és ahogy egy sóhajjal engedtem ki, úgy omlott le az addig fogva tartó jégréteg, nagy darabokban a földre hullva. Nem tartott meg a lábam, mintha legalább egy maratont futott volna le, remegett minden izmom, és kénytelen voltam a földre rogyni.
- Érdekes! Minő meglepetés, te korcs! – Hallottam tompán a hangot, ami még dühösebbnek tűnt, mint eddig.
Előre hajtottam fejem, és abban a pillanatban meg is dermedtem, ahogy észrevettem a fehér tincseket. Ez mégis mikor, és hogy történt? Odakaptam, és ekkor éreztem meg, hogy a ruhám is teljesen megváltozott, lepillantva láttam, hogy hasonlóan a velem szemben tajtékzó nőhöz, egy fehér kimonó simul alakomra, hatalmas dekoltázst hagyva szabadon.
- Szóval tényleg nálad van, neked adta, igaz? Miért? Sokkal jobb vagyok nálad, tiszta vérű, erős, és mindig is kiemelkedő voltam mindenben. Erre jössz te, egy egyszerű ember mocskos fattya! – Ahogy beszélt, egyre közeledett felém, éreztem, hogy a korábbi támadásánál valami jóval nagyobbra készül, így igyekeztem lábra kecmeregni, bár nem álltam meg túl biztosan. – Add ide! – Felém vetette magát, én azonban nem kívántam még egyszer a keze ügyébe kerülni, így oldalra léptem, és magam elé rántottam a kezem.
Éreztem, mintha valami hozzákapcsolódott volna, de nem úgy, mikor a kezemben tartok valamit, inkább egy energia volt, olyasféle, ami végig fut az emberen. Képtelen voltam megmagyarázni, csak az érzés volt meg, az a bizsergő, és közben mégis kellemes érzet. Aztán arra néztem, ahonnan a nőt sejtettem, és láttam, hogy az egyik oldalán egy hosszú jégrétek fut át, fogva tartva őt.
- Én… fogalmam sincs miről beszélsz, hogy mi ez az egész! Nekem senki nem adott semmit, szerintem összetévesztettél valakivel! – Az utolsó sorokat már magam se hittem el, lévén valami miatt képes voltam ugyanarra, vagy legalábbis valami hasonlóra, mint ő. – Szóval, csak menj el! – Csak hangos nevetéssel válaszolt.
- Szánalmas vagy, ha azt hiszed, hogy ennyitől megijedek. – Emelte meg a másik kezét, és egyetlen mozdulattal eltüntette magáról a jeget, miközben nekem arról se volt fogalmam, miként került egyáltalán oda. – Annyira nyomorultul festesz, már-már megszánlak. Tudod mit, elárulok neked néhány dolgot, imouto~san… – Érthetetlen volt, miért nevez így, nekem nem volt idősebb testvérem. – Jól hallottad, a nővéred vagyok, közös az édesanyánk, bár nekem nem egy mocskos ember volt az apám, hanem a hatalmas Mizuchi~sama! Bár ez neked nem mond semmit, ostoba vagy, semmit nem tudsz se magadról, se a származásodról. Érthetetlen, miért téged választott örököséül? – Úgy mért végig, mintha valami olyat láthatott volna meg, amit eddig képes lettem volna elrejteni. – Add át nekem, és megkímélem korcs életed. – Nyújtotta felém a kezét, de továbbra se értettem, mit várhat.
Kavarogtak a fejemben a gondolatok, halovány bőre, hosszú haja, természetfeletti szépsége, és különleges kapcsolata a hóval egyértelművé tette számomra, mi is lehetett ő. De hogy közös volna az édesanyánk? Ez azt jelentenék, hogy ő maga is Yuki-onna volt… Nekem viszont sose mondott semmit erről, még csak fel sem tűnt, hogy ilyesféle képességem lehet, és ő meghalt, sok évvel ezelőtt.
- Az én anyám halott, már több mint tizenöt éve! – Ütöttem félre a kezét, nem foglalkozva vele, hogy ezzel épp olajat önthetek a tűzre. – Egyszerű ember volt, semmi köze hozzád, vagy bármihez, amiről beszélsz! Ahogy nekem sincs. – Az nem lehet, hogy az életem eddigi részét teljes tévedésben éltem le, képtelenség!
- Mit képzelsz te rólam? Ne merj megérinteni, te nyomorult halandó! – Éreztem, ahogy a nyakamra fonódik keze, és ettől kiszorult belőlem a szusz is. – Azt hiszed, hogy idejöttem volna, ha nem tudom bizonyosan, hogy hozzád szóltam volna, ha nem mondok igazat? Felsőbb rendű, tiszta lény vagyok, nincs okom hazudni neked. Sőt, törődni se igen akartam, amíg meg nem tudtam, hogy nálad van az örökségem, amiért annyit dolgoztam, és te még csak azt se tudod, mi az… vagy azt, hogy igazából ki vagy! – Újra elnevette magát, az ujjaira fontam az enyémet, hogy megpróbáljak lazítani rajtuk, de sokkal erősebb volt nálam. – Ne küzdj ellene, minden szutykos kis embernek az a sorsa, hogy meghaljon! Ó, mi van itt?
Szeme megakadt valamin a szívem felett, és egyik keze, már indult is arra. Vajon kitépni készült, vagy tényleg látott valami érdekeset? Akkor még nem tudhattam, mert újabb személy érkezett, bár ő sem tűnt ismerősebbnek. Először azt hittem, hogy az oxigénhiány miatt látom, azonban közeledve egyre valóságosabbnak tetszett.
- Engedje el, Miyuki~hime. – Hangja kifejezéstelen, és nyugodt volt, mintha csak egy egyszerű játékról, és nem egy másik lényről beszélt volna. – Az édesanyja látni kívánja!
- Ne szólj ebbe bele, ostoba kígyó! – Csattant ostorszerűen hangja, ám ez a jövevényt nem hatotta meg, közelebb lépve oly’ könnyedén húzta le rólam a kezeket, mintha csak lazán tartottak volna eddig. Köhögve kuporodtam össze, a torkomat dörzsölve. – Hogy merészeled!? Szégyentelen! Hagyott volna hahaue a sorsodra! – Kiabálta a nő.
- Miyuki~hime, az édesanyja mindenről tud, nyugodjon meg, és keresse fel haladéktalanul. Ne kelljen azt hinnie, hogy ellenszegül a kérésének. – Továbbra sem emelte fel a hangját, egyszerűen, és nyugodtan közölt mindent, miközben elengedte a nő kezét, aki néhány másodperc múlva már el is tűnt.
Képtelen voltam abbahagyni a remegést, fogalmam se volt róla, mégis mi történt az elmúlt percekben. Viszont, ha igaz, amit állított, akkor az anyám… az anyám még mindig életben volt. Mégis hogy? És akkor miért hagyott magamra? Hol van most?
- Ide hallom a számtalan kérdésed, és választ is fogsz majd rájuk kapni. De nem most. – Közelebb lépett hozzám, én pedig automatikusan igyekeztem messzebb húzódni, ám ez a fal miatt nemigen sikerült. – Hasonlítasz rá, de ez a tekintet… valóban szánalomra méltó, ahogyan most kinézel. Ha a halálodat akartam volna, hagyom, hogy Miyuki~hime megtegye, nem gondolod? – Azzal felemelte a kezét, én pedig behunytam a szemem, bár igaza volt, akkor se éreztem biztonságban magam vele. – Hyoushou no Chigatana, hát ide rejtettek.
Először azt hittem, hogy a húsomba vájt a keze, ijedten nyitottam ki szemeimet, ám csak fehér ragyogás láttam, és éreztem a maró fájdalmat, akárha a szívem tépné ki. Bennakadt a levegőm, és könny szökött szemembe, hát ennyi volt? Az előbb már elengedtem az életem, most mért kapaszkodom ennyire bele, mintha bármit is számítana? Minden napom hazugság volt, születésemtől fogva, és most ismeretlenek szakítják darabjaira a testem.
- Még egy kicsit bírd ki!
Tompán hallottam a hangot, mintha nem is hozzám beszélt volna. Fájdalmas, mélyről jövő sikolyom is távolinak hangzott, ki kiáltott? Én voltam, vagy ő? Egyáltalán ki ez a valaki? Az egész testem pulzált, és forróvá vált az érintése nyomán, mint összesimuló szeretőknél, de a kín, az sokkal erősebb volt, mint a jótékony meleg. Lassanként elült a hatalmas ragyogás, és felettem állt a férfi mellette egy különös fegyver volt, nem ismertem fel, sose láttam ez előtt, de hallottam, hogy másodpercekkel korábban a földre ejtette. Különlegesen csengett, nem fémesen, inkább csilingelően, ahogy a jég szokott.
- A legendás fegyver, amit nem érinthet férfi. Édesanyád ajándéka! – Még mindig kába voltam, fel se fogtam, miket beszél, csak pihegni volt erőm. – Tanuld meg használni, imouto~chan, mielőtt Miyuki~hime visszatérne érte, és az életedért. – Aztán, mintha ott se lett volna, eltűnt.
Visszajönne? Használjam? Olyan szavak voltak ezek, amiket könnyű megérteni, nekem most még sem ment. Egy valamire vágytam, hogy kicsit aludhassak. Fáradt voltam, nagyon fáradt, és már semmi nem tartotta éberen figyelmem, így a jótékony homály alattomosan kúszott elmémre, elválasztva azt a valóságtól.


Neve: Youkai no mahou (Youkai bűbája)
Típusa: Mágia
Leírása: Amikor aktiválja a képességét, Sachiko youkai oldala lesz domináns, kinézete felveszi a Yuki~onna alakját, és körülötte hópelyhek kezdenek kavarogni. Támadásaihoz ezt a havat használja, minél erősebb, annál több hó jelenik meg körülötte, hogy minél többet használhasson fel erejéből. Hó alapú varázslataihoz egy hosszú, jég naginatát használ, ezzel képes megfelelően koncentrálni a mágiáját, de fegyveres harcra is alkalmas.

Támadások:

Mannenyuki (Örök hó)
A körülötte kavargó havat önti formába ezekkel a varázslatokkal. Megszilárdítva jégcsapokat hozhat létre, vagy a földet teszi jegessé, csak a képzeletén, és a rendelkezésére álló havon múlik. Fontos, hogy pontos képet hozzon létre a fejében a megformálni akart dolgokhoz, különben a mágia kezdetleges, és gyenge lesz. Az elméjével nem tudja mozgásra bírni a létrehozott formákat, a naginata segítségével irányítja azokat.

Kowaku (Bűvölet)
A megtévesztés a lényege ezeknek a bűbájoknak. Apró illúziókat hoz létre, azonban képtelen a semmiből teremteni képeket, vagy nagyobb képzelgést elültetni bárki fejében. Tehát mindenképpen szükséges valami, ami köré vonhatja a képet. Például képes elhitetni valakivel, hogy a kezében tartott hagyma, egy szép, édes alma, amibe nyugodtan beleharaphat, vagy azt is, hogy nincs a kezében semmi. Azt azonban már nem, hogy egy teljesen másik helyen, vagy másik dimenzióban van. Arcvonásokat is másolhat, ha ismeri azokat, de ezek csupán addig tartósak, amíg a másik meg nem érinti az arcát, akkor könnyedén leomlik a bűbáj.



Neve: Seppen Chou (Hópehely lepke)
Leírása: Helyváltoztató képesség, melynek lényege, hogy Sachiko teste néhány hópehely szárnyú lepkévé lényegül, amik repülve képesek hasonló sebességgel közlekedni, mint más kasztok képviselői, és kis helyre is beférnek. Támadások kivédésére is alkalmas, amennyiben Sachiko helyváltoztató képzettsége magasabb szintű, mint az ellenfélé.

Neve: Idou! (Csere!)
Leírása: (Mivel Sachiko youkai fele eddig el volt zárva, a felgyülemlett nagy lélekenergia miatt egy egyéni képessége alakult ki, amiről korábban úgy hitte, hogy a különleges képessége.)
A szó kimondása után képes tárgyakat kicserélni egymással. A tárgyaknak vagy a méretüknek kell hasonlónak lenniük, vagy az értéküknek. Tehát egy sziklát nem tud kicserélni egy fűszállal, de egy méteres vasrudat egy méteres virággal már igen, vagy színeket is képes cserélni, hiszen azok egyenértékűek.
Csak olyan tárgyakat tud megcserélni, amiket lát. Ez alól csak pecsétekkel ellátott tárgyai képeznek kivételt. Ezek felerősítő hatásúak, arra szolgálnak, hogy pl. katanáját ne kelljen mindig magánál tartania. Úgy működik, hogy az egyik pecsétet az egyik, míg a másikat a másik tárgyon helyezi el, így akkor is végre tudja hajtani a cserét, ha az adott tárgyat nem látja.

« Utoljára szerkesztve: 2018. Jún. 10, 23:18:33 írta Neliel Tu Oderschvank »

Karakterlap

Shihouin Yoruichi

Főadmin

Developer :x

Adminisztrátor

*

Hozzászólások: 154

Hírnév: 12

Infó

Tárcában: 4 556 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése
  • Bleach szerepjáték

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Nagisa Sachiko pályázatai
« Válasz #1 Dátum: 2018. Júl. 17, 19:38:18 »
Hajhó~ :3

Szép pályázatot sikertült írnod, nekem nagyon tetszett. Egy-két kisebb elgépelést sikerült ugyan találnom, azonban ezek száma elég csekély. Pályázatod elfogadom.

Techjeid pontolása és árazása az alábbi:
Seppen Chou - 1 pont helyváltoztató képesség, 500 ryou
Idou! - 4 pont reiryoku kezelés, 1500 ryou

További kellemes játékot~! :mami:
« Utoljára szerkesztve: 2018. Júl. 17, 20:50:00 írta Shihouin Yoruichi »