Szerző Téma: Szívszilánkok  (Megtekintve 727 alkalommal)

Description: ~Watanabe Yuusuke; Kitagawa Azumi, 4. osztag, társalgó~

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Kitagawa Azumi

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 52

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
LightSeaGreen

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Kivel áll kapcsolatban?:
-

Mottó:
Ha nem emlékszel, honnan jöttél, honnét tudod, hogy merre tartasz?

Post szín:
#F08080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Szívszilánkok
« Dátum: 2018. Jún. 19, 23:34:43 »
Tedd túl magad a múlton. Aki azt mondja, ez könnyű, semmiség, téved. Még a legerősebb lelkeknek is megvan az a gyenge pontjuk, ami fájó sebet tép fel, s olyankor legszívesebben kiordibálná magából, ha tehetné.
Még mindig válaszokat kerestem. Mihez kezdjek magammal? Milyen célt találjak magamnak, most, hogy ő nincs többé?
Néha még most is elképzelem, hogy vajon ő mit mondana nekem egy bizonyos helyzetben, de lassan már erről is leszokóban vagyok. Fáj. Fáj, hogy csak úgy lelépett, és nem értem ennek okát. Hisz... hisz jó volt neki velünk, nem? Így kellett lennie. Muszáj ebbe kapaszkodnom, különben leesek.
Gyenge lennék? Igen, beismerem. Az vagyok, mert támaszkodtam egy olyan személyre, akiről az hittem, elég jól ismerem, akire rá mertem bízni még az életem is.
Már jó hatvan éve bent tartózkodtam a negyedik osztagnál. Egyedül Satoshi látogatott, miatta igyekeztem kitörni ebből a sötét állapotból. Nem akartam, hogy ilyennek lásson, hogy aggódnia kelljen miattam akár egyetlen egyszer is.
De mégis miért függök ennyire másoktól? Miért akarok mindenáron kötődni valakihez? Miért érzem ezt a késztetést, hogy nekem gondoskodnom kell valakiről? Hogy valakit szeretnem kell?
A választ még nem találtam meg.
A társalgóban merengtem erről. Ott ültem a fotelben, magányosan, térdemet kisgyermek módjára átkaroltam.
De vajon tényleg jó nekem ez az élet, hogy egy hülye sérelem miatt mindenkit ellökök magamtól, még lelkem egy darabját, Shinjut is?
Tényleg ez a helyes út, ha nem mondom ki, mit érzek? De miért nem jönnek a szavak?
Úgy éreztem magam, mintha hatalmas üvegfalak vennének körül, amin nem tud áthatolni a hangom, hiába üvölt belül a lelkem. A vállam finom rázkódása jelezte, hogy mi készül bennem, mégsem bírtam kiengedni.

Nem lehetek ennyire érzékeny. Egy shinigaminak az érzelmek csak súlyos terhek, nekem nem lenne szabad, hogy ilyenem legyen. De mégis... Kensei és Shinju nélkül elveszettnek érzem magam. Még Mashiro hadnagy idétlen tréfái is hiányoznak.
– Elég... nem kellenek... könnyek – suttogtam halkan, szememet dörzsölve. Ki kell bírnom. Vissza kell őket fojtanom, erősnek kell lennem. Újraépíteni magam.
Ezen felindulásomból még a jobb alkaromon levő fáslit is letéptem, hogy jól látszódjon a könyökhajlatom fölötti szám.
Igen. Tisza vizet öntök a pohárba.
Ez már a huszadik próbálkozásom ennek elhatározására és be is tartására, ami azt illeti, de talán ezúttal nem mondok csődöt és lesz eredménye. Hallani akarom a zanpakutom hangját. Újra kapcsolatot akarok vele létesíteni, és vele együtt védeni azokat, akik fontosak nekünk.
« Utoljára szerkesztve: 2018. Jún. 20, 06:47:51 írta Kitagawa Azumi »

Karakterlap

Watanabe Yuusuke

Kapitány

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 32 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninomiya Mitsuko - felesége

Post szín:
#0073e6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szívszilánkok
« Válasz #1 Dátum: 2018. Jún. 22, 20:27:42 »
Halkan húzom be a szoba ajtaját magam után, ami ideiglenes lakhelyemül szolgál még pár napig, hétig, hónapig, igazából magam sem tudom. Sem a 46-ok tanácsa, sem pedig a 4. osztag orvosai, specialistái nem határozták meg konkrétan, hogy mennyi idő is kell pontosan a "rehabilitációmhoz". Jól lehet, igen ramaty állapotban érkeztem vissza Karakurába nemrég, de sebeim nagy részét begyógyították, legalábbis a látható sebeket. Azzal indokolták a karantén utáni rehabilitációs kezelést, hogy a lelkem megnyugodjon, illetve a reiatsum kellőképpen regenerálódjon. Bár én -többé-kevésbé- jól érzem magam, ragaszkodtak hozzá, hogy maradjak, aminek fejet hajtottam, nem mintha lett volna más választásom. Nagyon jól tudom, hogy a reiatsumnak idő kell ahhoz, hogy teljesen regenerálódjon, ehhez azonban nem kell sem karantén, sem pedig megfigyelés a 4. osztagnál, ezt egyszerűen ki kell pihenni. Semmi más nem kell hozzá, csak idő. Nem vagyok hülye, teljesen tisztában vagyok vele, hogy mire megy ki a játék, azonban a Vezetőség kénytelen volt egy "Hivatalos Diagnózist" is kiadni, nem küldhettek csak úgy ok nélkül a Yonbantai-hoz. Tisztában vagyok vele, a 46-ok Tanácsából jópáran a Féregbe küldtek volna azonnali hatállyal, még szerencse, hogy a többség az ésszerű érvek embere, és felfogta, hovatovább megértette a szituációmat. Persze a protokoll az protokoll. Az ellen Én sem tehetek semmit. Nevetséges, hogy Seireiteit a saját szabályai korlátozzák be gyakorlatilag.
Utamat ezúttal úgy döntök, hogy a társalgó irányába veszem. No, nem mintha arra számítanék, hogy bárki is szóba áll Velem. Hallok ezt-azt, illetve nem nehéz megállapítani a mögöttem összesúgó, rám mutogató tisztek reakciójából, hogy mit is gondoltam Rólam. Egy leprásnak tartanak, közveszélyes dezertőrnek, aki lehet, hogy nem is shinigami már, hanem csak egy felettébb ügyes hollow, arrancar, vagy akármi, ami kellően ügyes az alakmásolásban, és visszajött, hogy beszivárogjon Seireitibe. Nem számít, hogy a megannyi teszt és vizsgálat ennek ellenkezőjét bizonyította...
Pár perc múltán érkezek meg a társalgóba, ahol azért vannak páran. Lemondóan sóhajtok egyet, mikor több szempár felém fordul, hogy aztán gazdáig izgatott, vagy épp ideges, zaklatott sugdolózásba elegyedjenek egymással, rám mutogatva, vagy épp engem mustrálva. Kezdem kicsit unni már ezt. Nem kértem, hogy ez történjen velem. Azt tettem, amit bármelyik Kapitány, vagy egyszerű tiszt tett volna a helyemben. Parancsot teljesítettem. Nem fogok bocsánatot kérni azért, mert vissza mertem térni. Tekintetemmel körbejárom a helyiséget, szemem megakad egy üres fotelen, nem messze egy benne ülő Nőtől, aki térdeit átkarolva kuporog a foteljében, teljesen magába temetkezve. Ideális fotel, kellően messze az engem fixírozóktól, nyugodtan elmélkedhetek egy kicsit.
Odasétálok a közeli könyvespolcokhoz, mit sem törődve a folytonos sugdolózással, majd kiválasztok egy tetszőleges könyvet, ami a tájékoztató szerint a Zanpakutokról szól. Érdekesnek hangzik, kíváncsi vagyok, mit írnak benne, bár én és Aoki kivételesen jó viszonyban vagyunk egymással, kettőnk kapcsolata az elmúlt öt év alatt csak erősebb kötelék lett, noha egyszer sem használtam egyik különleges képességét sem, és benső világába is csak korlátozottan tudtam belépni az örökös harc miatt. Többnyire gondolatban kommunikáltunk, tartottuk a másikban az erőt, pontosabban Ő bennem.
Lezuttyanok a könyvvel a kezemben a fotelba, majd olvasni kezdem. Lassan, ráérősen. Rengeteg időm van. Bár legbelül, ordítva rohannék innen a családomhoz, tudom, hogy amíg nem bólintanak rá, úgysem hagyhatom el az osztagot, addig pedig nem tehetek mást, minthogy pihenek, és hasznosan próbálom elütni az időt.
Jóideje olvasgatok már, mikor a mellettem néhány fotellal odébb helyet foglaló Nő aztán hirtelen megszólal, bár alig hallhatóan, és nem hinném, hogy nekem, vagy másnak, inkább csak magának. Felfigyelek rá, hisz nem úgy tűnt, mintha bárki más törődne vele a jelenlévők közül. Nem megyek oda hozzá egyelőre, csak távolabbról szemlélem, hisz csak két-három fotelnyi távolság van kettőnk között. Alapesetben megkérdezném, hogy jól van-e, azonban tekintettel arra, hogy hol is vagyunk, ez elég nagy hülyeség lenne. Senki sincs jól az itt tartózkodók közül...
Egyesen lelki, mások testi, megint mások mindkét fajta sebekkel rendelkeznek.
Érdeklődve figyelem, hogy mit csinál. Mikor elkezdi magáról a karját takaró fáslit, azonban úgy érzem, hogy ideje közbe lépnem, de legalábbis megnyugtatnom, vagy valamilyen módon interakcióba lépnem a Nővel.
- A könnyek még soha semmit nem hoztak rendbe, Hölgyem. Tettek kellenek. - mosolygok rá kedvesen, miközben két tenyerem a könyvem két oldalára helyezem.
- Mi nyomja így a szívét? Tudok segíteni bármiben? :o - kérdem őszintén, hisz ha van valami, amiben segítségére lehetek, szívesen megteszem. Kapitányként is megszoktam már, hogy a tiszteknek itt-ott segíteni kell, jóllehet általában elvártam az embereimtől, hogy tegyék a dolgukat. Mégis, valahogy úgy érzem, segítenem kell a Nőnek talán azért, mert rajta tényleg látszik, hogy valami nagyon mélyen érintette, és azóta sem tudta teljesen kiheverni azt.


Karakterlap

Kitagawa Azumi

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 52

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
LightSeaGreen

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Kivel áll kapcsolatban?:
-

Mottó:
Ha nem emlékszel, honnan jöttél, honnét tudod, hogy merre tartasz?

Post szín:
#F08080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szívszilánkok
« Válasz #2 Dátum: 2018. Jún. 23, 06:57:01 »
A társalgóra túl gyorsan telepszik ismét a jól ismert csend, némaság. Akik bent tartózkodtak, úgy néztek kettősünkre, mint akik sosem láttak még sérülteket. Inkább nem is firtatnám, vajon melyik osztaghoz tartozhattak.
Minden egyes nap ugyanaz a hülye kérdésük hangzik el ez után: Szóba állok-e az idegennel, aki megszólított, vagy ugyanúgy levegőnek nézem?
Csak úgy mellékesen: én nem szoktam senkit levegőnek nézni, inkább úgy fogalmaznék, hogy nem engedem közel a szívemhez, mert a bizalom egyik ára a fájdalom, a csalódás.
Jobb alkaromon immár tökéletesen látszott az a szám, ami jelzi, hova tartoztam egykoron. Az első szám a rangomat, a második az osztagomat jelképezte.
Maga a tetoválás valamivel a könyökhajlatom alatt virított, és próbáltam szembenézni épp az emlékével, hogy miért is került az rám.
Nem válaszoltam azonnal a másik kérdésére. Szegény abban az illúzióban ringathatta magát, hogy tudna rajtam segíteni. Hogyan? Hiszen Őt nem lehet már visszahozni. Egy árulást, egy cserben hagyást nem lehet csakúgy semmissé tenni, eltörölni. Az oka nem érdekel már, hogy miért lépett le, de megtette, és ez a lényeg. Az életemet... az életünket bíztuk rá, a fenébe is!
– Tudja, nem Ön az egyetlen, aki feltette ezt a kérdést. Mindig ugyanaz a kör... őt nem hozhatja vissza. Nem tud eltörölni egy árulást. – Olyanra senki nem képes. Ezek után hogy tudnék bízni bármelyik utána jövő, leendő kapitányomban? Hogy kerülhetném el, hogy ne azon kapjam magam, hogy nem bízom benne. Hogy félek tőle. – Cserben hagyott mindannyiunkat, pedig mellette álltunk. Ha valaki, akkor maga biztos megértheti.
Talán megérti, miért fáj annyira, még ha nem is voltam képes még rendesen beszélni róla anélkül, hogy érzelmileg ne omoljak össze. A negyedik osztag türelmesen gondozott, hogy újra egymásra találjunk lélekölőmmel, és mindig bátorítanak, de számomra ezek csak üres szavak.
A megrendült bizalmat helyreállítani igen nehéz, sok esetben lehetetlen. Volt már rá példa, hogy valaki egy ilyen után nem bírt az előző osztagánál maradni.

Karakterlap

Watanabe Yuusuke

Kapitány

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 32 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninomiya Mitsuko - felesége

Post szín:
#0073e6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szívszilánkok
« Válasz #3 Dátum: 2018. Jún. 26, 16:23:24 »
Sajnos a katonaélethez hozzátartozik az, hogy az ember - esetünkben shinigami - olyan szituációkba kerülhet, amit bizony nagyon mély nyomot hagynak benne. Ha nem is mindig testileg, de lelkileg mindenképp. Nem panaszkodok. EZ a dolgunk, kötelességünk. Pontosan tudjuk, hogy mivel járhat az, ha egy shinigami összecsapásban valami rosszul sül el. Felesküdtünk, hogy megvédjük Seireiteit, a lelkek és emberek világát, akár az életünk árán is. Sokak úgy gondolják, hogy ezek csupán kimondott szavak. Nem többek egyszerű szavaknál, amik arra lesznek ítélve, hogy megszegjék őket. Nem így van. Egy shinigaminak készen kell lennie minden pillanatban arra, hogy életével védje meg azt, amire felesküdött. Nálunk gyakori vendég a harc, sebek, fájdalom, és a halál. Hozzátartozik életünkhöz, az év minden egyes napján. Ettől persze még lehet boldogan élni, hisz jómagam is boldog családos ember voltam, illetve vagyok is, csupán most a családom épp romokban hever, amit nekem kell összeraknom, apró darabonként. Bár én egész jól viselem a rám nehezedő nyomást, az állandó veszélyhelyzeteket, de ez nem mindenkiről mondható el ugyan így. Persze könnyű kimondani, hogy "áá, én bírom a feszültséget, meg nem ilyedek meg a hollowoktól", de mikor az ember szeme láttára belezik ki a társait ,vagy ne adj isten szeretteit, nos, azt nem lehet feldolgozni, legalábbis nem rövid idő alatt.
A Nőt szemlátomás igen mély lelki trauma érte, amit azóta sem tudott nem hogy teljesen kiheverni, de még mindig romokban hever, legalábbis így ránézésre. Nem mondom magam egy nagy terapeutának, de az osztagnál is bárki bármikor megkereshetett ügyes-bajos dolgaival, és ha módomban állt, segítettem, így vagy úgy. Nem szeretek szenvedő személyeket látni, igyekszem én is mindenkinek segíteni, akinek tudok, ha már egyszer magamon nem tudtam.
- Nem eltörölni kell, Hölgyem, hanem elfelejteni, és tovább lépni. - mondom csendesen, miközben beszélgetőpartneremet figyelem. Hát erről fúj a szél. Valahol igaza van. Az árulást nehezebb elfelejteni, sőt..láthattuk Aizenék esetében is, hogy egyesek nem is tudják. Hisz nem sok rosszabb dolog van annál, hogy az eddig szeretett, barátodnak hitt személy hátba szúr. Eddigi életem során megtanultam, hogy egy dolgot lehet ilyen esetben tenni. A legrosszabbra kell felkészülni mindig, és akkor nem érhet meglepetés. Persze mondani könnyebb, mint tenni. Átéltem én is hasonló esetet Yuu-channal, szerencsére ott kiderült, hogy másról van szó, de az a pár nap, hét, elég rendesen padlóra tett, főleg úgy, hogy a büszkeségemet is megsértette Yuu-chan akkor és tett egy még ennél is rosszabb dolgot. Bántotta a Szerelmemet.
A Nő látszólag valamennyire ismer engem, vagy ha nincs is így, legalábbis tud rólam ezt-azt, viszont én még életemben nem láttam. Nincs ezen semmi meglepő, ha hosszú ideje van itt a 4. osztagnál, akkor előfordulhatott, hogy sosem keresztezték még egymást útjaink. Egyébként is temérdek shinigami van, akit nem ismerek.
- Bocsánat, de ki hagyott cserben bennünket? Aizenre gondol? - kérdem értetlenül. Érteni értem, hogy az árulás az egyik legrettenetesebb bűn, ami tényleg taccsra teszi lelkileg az embert,  csupán azt nem értem, hogy a Lány kire gondol. Szó se róla, rengetek árulás történt már a shinigamik világában, és attól még ,hogy fiatalnak tűnik beszélgetőpartnerem, lehet, hogy már több száz éves, és egy teljesen más esemény kapcsán beszél most hozzám, mint amire én gondolok. Mondjuk Aizen kicsit többet tett, mint egyszerű árulás.
Ránézek a könyve, ami az ölemben van, majd megfogom, és a mellettem lévő fotelbe rakom, jómagam pedig felállok, és a közvetlenül a Nő mellett lévő fotelbe ülök.
- Miről van szó? Beszéljen róla. Beszéljen hozzám. Sokszor az, hogy beszél róla, könnyebbé teszi a lelkét, segít elfogadni a történteket. Mindenre van magyarázat, Hölgyem, azonban nem mindig a legkézenfekvőbbnek tűnő magyarázat a helyes. Előbb meg kell értenünk, hogy mit miért tett az illető. - mondom csendesen, miközben a Nő könny áztatta arcát nézem.
« Utoljára szerkesztve: 2018. Jún. 26, 16:28:45 írta Watanabe Yuusuke »


Karakterlap

Kitagawa Azumi

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 52

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
LightSeaGreen

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Kivel áll kapcsolatban?:
-

Mottó:
Ha nem emlékszel, honnan jöttél, honnét tudod, hogy merre tartasz?

Post szín:
#F08080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szívszilánkok
« Válasz #4 Dátum: 2018. Jún. 30, 18:48:33 »
A szemem sarkából láttam, ahogy az egyik bent tartózkodó nő szája mosolyra görbült. Ismertem, és tudtam, mitől ilyen jó a kedve. Örült, hogy végre jelét adtam annak: köztük vagyok igazán, újra. Ha már megszólalok, az jó jel.
 – Elfelejteni? Hogy felejthetném el őt, Watanabe-san? Még csak azt se tudom, miért tette. Mi nem volt jó neki? És a hadnagyom is... pedig... rá igazán fontos titkomat bíztam.  – igen. Fontos volt, hogy kedveltem Kenseit. Felnéztem rá, a példaképem volt. Az ég szerelmére, melyik shinigami nem nézne fel a felettesére, ha bőven van mit felmutatnia az illetőnek, és büszkének lenni rá?
Nem hiszem, hogy akkor a rettenetes bűn ez. A kedvéért még megpróbáltam én is mosolyogni, többször is. És eltűrtem, hogy Mashiro-samával együtt Zizinek hívjanak. Na jó, anno minden okuk megvolt rá. A legapróbb dolgokon akadtam fenn, pl. az egyik tiszttársam rémes macskakaparásán, amit sehogy se bírtam kiolvasni, őt kellett magam mellé rendelnem, hogy ugyan, olvassa fel, amit a jelentés címén a papírra firkantott.
És Mashiro-fukutaichou tanított meg papírt hajtogatni, amikor már halálosan untuk a papírmunkát.
Igaz, nem mindenki örült eme újdonsült hobbimnak, amit azóta is próbálgatok fejleszteni, hogy az a rózsa végre rózsa formát öltsön.
 – Én... én az osztagomra gondoltam. Kilences. A kapitányom és a hadnagyom dezertált. Még jóval Aizenék előtt. Nagyon... – hiányoznak, akartam mondani, de hangom elakadt. Beszélni róla. Igen, talán itt az ideje, hogy valakinek beszéljek róla, hogy mit érzek. Nem könnyű, de nem lehetetlen. Ha más meg tudja csinálni, egy nap én is képes leszek rá. – Azt se tudom, mi történt velük valójában, mi csak egy hivatalos jelentést kaptunk.
Itt az idő, hogy megpróbáljam megfogalmazni, mi kavarog bennem, mi az, amit valójában érzek. Nem biztos, hogy sikerül, de mit veszítek, ha megpróbálom? Semmit.
Satoshi viszont annál többet nyer: visszakapja az anyját.
 – Nagyon hiányoznak mind a társaim, akik eltűntek. Papír szerint dezertáltak és elárultak minket. Jó volna tudni, mi az, amiért erre kellett vetemednie Kensei-samának. Maga csak érti, hisz a fiam felettese volt, és még sokan másoknak is példaképe talán még mindig. A kapitányi, hadnagyi és a tiszti rangok felelősséggel járnak. Tudja, milyen érzés a többiek szemébe nézni, és tehetetlenül állni, hogy most mit mondjunk? Gyűlölöm a tehetetlenséget. Azt hiszem, elbuktam azt a célomat, hogy olyan legyek, mint Ő. Hogy segítsek másoknak. Nem tudtam segíteni, még én omlottam össze... csak nemrég hallottam meg újra Tengeri Gyöngyöm hangját.
Tényleg valamivel könnyebb volt azután, hogy kimondtam. Hiányoztak azok, akik között felnőttem, akik tanítottak, akikkel együtt dolgoztam. És hiányzott a vér szerinti lányom is, nem adtam fel a keresését. Mostanra csak itt kell lennie valahol Rukongaiban. Így lehetne egy testvére Satoshinak.
 – Igaza van... tényleg jobb lett, még hav issza nem is hozhatom azokat, akik hiányoznak. Már csak új célt kellene találnom... ezt a legnehezebb. Újjáépíteni a romokat. – A bizalom romjait.
« Utoljára szerkesztve: 2018. Jún. 30, 20:58:46 írta Kitagawa Azumi »

Karakterlap

Watanabe Yuusuke

Kapitány

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 32 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninomiya Mitsuko - felesége

Post szín:
#0073e6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szívszilánkok
« Válasz #5 Dátum: 2018. Júl. 01, 18:10:11 »
Tűnődve figyelem a Nő reakcióit. Igen mély lelki trauma érhette, legalábbis erre tudok gondolni. Persze az is lehet, hogy csak számára komoly dolog, más azt mondaná rá, hogy "hát van ilyen, tovább kell lépni". Nem ugyanúgy reagálnak az emberek, shinigamik ugyanarra a témára, illetve, nem is ugyanúgy mutatják ki reakcióikat külvilág felé. Van, aki teljesen össze tör lelkileg, és magába roskad, van aki pedig lerendezi magában, és a külvilág felé semmit sem mutat. Egyeltalán semmit. Utóbbi csoporthoz tartozom jómagam is. Senki sem látja rajtam azt a sötét és kétségbeesett vihart, ami bennem dúl. Megtartom magamnak.
- Rosszul fogalmaztam. - emelem fel a kezem szabatkozva. - Nem elfelejteni kell. Hanem beletörődni. Változtatni, ha eddig nem tudott rajta, valószínűleg ezután sem fog. Felesleges önmagába roskadnia, Hölgyem. - persze könnyű mondani. Én, mint említettem, inkább magamban elzárom a dolgokat. Ez nem jelenti azt, hogy nem beszélnék róla. Csupán csak akkor beszélek róla, ha kérdezik...ami sajnos napi szintű.
Bár az, ha tudnám, voltaképpen miről is van szó, jelentősen megkönnyítené a dolgomat. No, nem tartom magamat egy nagy lelki szemetesnek, vagy olyan embernek, akivel jókat lehet lelkizni, mégis, ha úgy van, tanácsot tudok adni. Inkább tartom magam keménykötésű katonának, mint egy lelkizős ficsúrnak, de régi szokás, hogy ha valamiben tudok segíteni, akkor meg is teszem. Aztán végül csak kibújik a szög a zsákból, és ha nem is teljesen, de nagyjából megértem, hogy honnan fúj a szél, és mi a probléma gyökere. Ettől persze nem lesz jobb a helyzet.
- Ahh... - bólintok felismerésemben, mikor kiderül, hogy miről is van szó. Bár az még jóval az én időm előtt történt, akkoriban kerülhettem át erre a világra és kezdtem meg shinigami pályafutásom. Noha hallottam az esetről, de semmi konkrétat, legalábbis akkoriban. Kellemetlen ügy volt, a felső vezetés pedig mindent megtett annak érdekében, hogy eltusolja az ügyet. Nem csoda. Kínos volt.
Később, mikor már kapitány voltam, akkor is tabutémának számított. Annyit tudtam kideríteni (illetve annyit tudtam meg az esetről, mivel konkrétan nem nyomoztam utána, csak egyszer belefutottam az aktájába) az esetről utólag, hogy szigorúan titkos. Ez azt jelentette, hogy valószínűleg jóval többről volt ott szó, mint egyszerű árulás.
- Sajnálom, többet én sem tudok az esetről, mint amit utólag megtudtam. De egyben biztos vagyok. Többről volt ott szó valójában, mint ami történt. Ne ítéljen elhamarkodottan. Talán itt hagyták Seireiteit, de biztosan nem önszántukból. Jó okuk volt rá, ebben biztos vagyok. Nem arról volt szó, hogy az osztagukat elárulják. Valószínűleg nem volt más választásuk. Ismeri a 46-ok tanácsát. - válaszolom csendesen, ügyelve arra, hogy más ne hallja a beszélgetésünket. Semmi közük nincs hozzá.
A Nő szavait hallva mély együttérzés fogad. Mikor azthittem, hogy Yuu-chan elárult minket, életem egyik legnehezebb időszaka volt. Tanítóm, barátom, mi több, testvérem volt, aki itt hagyta Seireiteit. persze utólag kiderült, miután megkeresett, h gy többről volt szó. Mindig többről van szó. Lassan nyúlok beszélgetőpartnerem felé, és gyengéden megérintem a vállát, kicsit megszorítva.
- Tudom.. - mondom csendesen, mikor azt mondja, hogy nagyon hiányoznak a társai. Nekem is. Hallomásokból tudom, hogy nagyon sokan már nem is élnek a régi ismerőseim, barátaim közül, pedig csak öt rövidke évig voltam távol. Nekem örökkévalóságnak tűnt. - Mondtam, hogy valószínűleg sokkal többről volt szó ott, mint egyszerű árulásról. Bízzon a régi barátaiban.Nem Ön ellen tették azt, amit tettek. És attól még hogy most nincsenek itt, régi emlékük nyugodtan lehet az ön példaképe továbbra is. Azonban botor dolog lenne Önmagába roskadva emészteni magát a múlton. Lépjen tovább, és higgyen benne, hogy okkal történt, ami történt, bár most még nem látja a teljes képet. - zárom le röviden a témát, miközben próbálom arra sarkalni a nőt, hogy lépjen tovább. Nem jó az senkinek sem, hogy ha emészti magát, legkevésbé Önmagának.
- Inkább meséljen a fiáról! Azt mondta, hogy az én osztagomban szolgált? Hogy hívják?- terelem másra a témát. - Valószínűleg ismer, hiszen úgy beszél rólam, de nem árt, ha hivatalosan is megteszem ezt a lépést, a nevem Watanabe Yuusuke. Önben kit tisztelhetek kedves...? - hagyom befejezetlenül a mondatot, hisz nem tudom még a Nő nevét. Hallottam a másik dolgot is, ami valószínűleg a Zanpakutojával kapcsolatos, de nem akarok sietni. Azt majd később kérdezem meg. Ráérünk.


Karakterlap

Kitagawa Azumi

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 52

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
LightSeaGreen

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Kivel áll kapcsolatban?:
-

Mottó:
Ha nem emlékszel, honnan jöttél, honnét tudod, hogy merre tartasz?

Post szín:
#F08080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szívszilánkok
« Válasz #6 Dátum: 2018. Júl. 01, 19:13:09 »
Elfelejteni, beletörődni. Ezek mind olyan szavak, amiknek hozzám kéne tartozni, hisz a vízzel dolgozom. Vízalapú az én kicsi Tengeri Gyöngyöm is. Ez az elem hatalmas, maga a megtestesült béke, nyugalom tudás is lehet, azonban ugyanakkor pusztító fegyver is. Életnek adója és elvevője. Nélküle nincs élet, de a túl sok akár vesztünket is okozhatja, megfojthat.
Hogy én miért nem tudtam tovább lépni? Mert nem hittem el, hogy Kensei és Mashiro valóban árulók lennének. Ahogyan Watanabe-san is említette... többről van szó Képtelen voltam elfogadni a jelentésben írtakat azok után, amiken átmentem az ő vezetésük alatt. Komolyan, a kapitányom még egy gyereket is képes volt megnevettetni, aki később hadnagy lett ugyanannál az osztagnál. Na jó, legalábbis megpróbálta, más kérdés, hogy a mosolya vérfagyasztó inkább. Eh, erre inkább nem mondok semmit, hisz én magam sem vagyok tökéletes. „Hosszú Kéz”. Khm.
– És ha mégis tudnék rajta változtatni? Képtelen vagyok átlépni fölötte csak úgy, volt már rá példa, hogy tévedett a felső vezetőség. Biztos... biztosan csak félreértés az egész – vettem halkabbra a hangom. Nem szoktam reklámozni, hogy Muguruma
Kensei tisztje voltam. Nem kéne, hogy olyan sokan tudják, nem biztos, hogy jó e így. Félelem lett úrrá rajtam, hogy talán túl sokat árultam el ennek a volt kapitánynak. Fogást adtam magamon, és ez nem jó. A bizalom túl  nagy luxus, ennek az árát egyszer már kőkeményen megfizettem.
- Hát persze, hogy nem önszántukból. Nem tudom elfogadni, hogy Kensei-sama és Mashiro-sama csak úgy itt hagytak minket. Nem tennének ilyet. Amikor átküldött ide, Rukongaiba a halálomkor... akkor is mosolygásra biztatott, mert megszületett a kislányom... egy ilyen ember nem lenne képes csak úgy cserben hagyni Seireiteit. Nem... nem létezhet, hogy ennyire félreismertem volna – pedig én sem voltam, és nem is vagyok most sem tévedhetetlen. Sőt.
Meséljek a fiamról... megint egy téma, ami túl személyes. A fiam. Csakis miatta igyekszem most már annyira talpon lenni, hogy az anyja, akihez úgy ragaszkodik, ott legyen neki.
– Satoshi a neve. Kimura Satoshi. Egy örök gyereklelkű, vigyorgó vadalma, mindig valami hülye viccen töri a fejét. És sose mondana le az osztagáról, imád ott lenni. Ragaszkodó típus, és örökké kócos. Az Akadémián tapadt rám, azóta levakarhatatlan. Miatta igyekszem meggyógyulni, hogy most már ne aggódjon értem. Saját életet kéne kezdenie, de megy a feje után makacsul – csóváltam a fejem. Az a zöld poncsó volt rajtam, amit tőle kaptam ajándékba, miután visszajött egy küldetéséről az Emberek Világából.
Annyira jó gyerek... miket beszélek, hiszen egy felnőtt férfi már. De mégis, mi anyák mindig a kicsikénknek fogjuk tartani őket.
- Kitagawa Azumi.
« Utoljára szerkesztve: 2018. Júl. 01, 20:33:50 írta Kitagawa Azumi »

Karakterlap

Watanabe Yuusuke

Kapitány

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 32 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninomiya Mitsuko - felesége

Post szín:
#0073e6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szívszilánkok
« Válasz #7 Dátum: 2018. Júl. 09, 15:01:34 »
Nem jó az embernek, ha folyton régi dolgokon rágódik. Emlékezni kell a múltra, de úgy, hogy közben a mának, a jövőnek élünk. A nő látszólag igen mélyen megrekedt a múltban, és jó ideje esze ágában sincs a jövővel foglalkozni, ez pedig nem jó dolog. Én is csak a jövőre gondolva éltem túl a megpróbáltatásaimat, csak az tartotta bennem a lelket, hogy valamikor, valahol még látni fogom a családom, mert nem halhatok meg ott, abban a Porfészekben.
- Hölgyem, ha félreértés lett volna, nem lennének távol már több, mint száz éve. Meglehet, hogy igaza van, de mi túl kicsik vagyunk ahhoz, hogy beleszóljunk ezekbe a dolgokba. Még akkor is, ha igazunk van. - mosolygok rá keserűen. Valószínűleg félreértés volt az egész, azonban a vezetőség előbb végné le a saját kezét, semmint elismerjen egy ilyen dolgot. Ők továbbra is renegát shinigaminak számítanak, akiket azonnali hatállyal ki kell végezni, ha úgy adódik. Sajnos a parancs az parancs.
- Hölgyem. Megértem az érzéseit, mégis arra kérem, hogy engedje ezt el. Saját magával törődjön inkább. És a családjával, akik számítanak Önre. Nekik ki fog segíteni, ha szükségük lenne rá, ha Ön nincs olyan állapotban? Ugyanannak tenné ki a szeretteit, aminek Ön lett kitéve? - kérdem kissé keményebben, határozottabban. Majd megőrjített a gondolat, a tudat, hogy a családom nélkülem szenved idehaza, és én semmit, egyeltalán semmit nem tudtam tenni értük. Persze, mint utólag kiderült, jól megállták a helyüket egymagukban is, de, mint Férj, és Apa, az őrületbe kergetett a gondolat, hogy esetleg szükségük lehet rám, és és nem tudom odanyújtani a kezem, hogy megfoghassák.
Ettől függetlenül, látszik, hogy ha másra terelődik a szó, azért nem zárkózik be teljesen a Lány, sőt, még a végén talán normálisan is lesz képes társalogni, nem csak a múlton agonizálni. Megtehetném én is, de, jobb, ha az ember túlteszi magát rajta, akármennyire is nehéz. Mindenkinek jobb úgy. A név ismerős, és a Fiú is, most, hogy bővebben körülírta a Nő az illetőt. Bár nem tudok minden osztagtagommal szoros kapcsolatot ápolni, legalábbis nem tudtam mindig, de legtöbbjükre emlékszem. Bármennyire is másként akarnám, az osztag továbbra is egy katonai egység, nem pedig egy család. Noha arra törekedtem mindig is, hogy egy nagy családnak tűnjön, mert a családjáért az ember sokkal jobban küzd, sokkal elszántabban.
- Ismerem. - bólintok a névre. - Noha nem ápoltam Vele közeli kapcsolatot, de a dolgát mindig lelkiismeretesen ellátta...meg gondolom azóta is úgy teszi. Bár nem voltam még az osztagnál. Kicsit ők is becsapva érezhetik magukat, elárulva. Viszont a jelenlegi kapitányuk kiváló ember, és személyes tanítványom. Jó kezekben van az osztag, és a tisztek is. - mondom inkább magamnak, semmint a Nőnek. A másik nagy dolog a családom mellett, ami hiányzott, az osztagom. Persze, nem mondtam le róla, hogy egyszer majd újra kapitány legyek, de az volt az első, és eddigi egyetlen osztagom, és no, hozzám nőtt, főleg úgy, hogy igyekeztem a lehető legjobb egységgé gyúrni Őket.
- Örvendek, Azumi-san. - veszem elő újfent mosolygós arckifejezésemet, végre talán megnyílni látszik a Nő.
- Na látja, örülök, hogy így gondolja. A családjával foglalkozzon, hogy velük lehessen minél előbb! Én is csak a Feleségem meg a Lányom miatt tudtam visszatérni, az ő értük érzett szeretetem adott erőt, merítsen Ön is ebből, Azumi-san! Bár utóbbi még csak nem is tudja, hogy visszatértem.. - mondom neki lelkesítőleg, mert tényleg nem jó, ha magába zuhan az ember. Kicsit félek Nayo-chan reakciójától, de hát az apja vagyok. Meg KELL értenie, hogy mi történt.
Hirtelen leveszem Azumi-san válláról a kezem, majd felpattanok a fotelból, és odalépek hozzá. Gyengéden megfogom a kezét, és finoman húzni kezdem magammal.
- Jöjjön, hagyjuk itt ezt a poshadt levegővel teli szobát. Olyan komor. Nem segít. Menjünk ki, sétálni kicsit. Úgy kellemesebb beszélgetni. - persze ha nem akar kijönni sétálni, inkább bent gubbasztana a székben, megteheti, én csak a lehetőséget kínáltam fel a depressziós shinigaminak.
- Az előbb egy Tengeri Gyöngy-ről beszélt. Jól gondolom, hogy a Lélekölőjéről van szó? Szabad tudnom, hogy mi történt? - kérdem érdeklődve. Mindig is érdekeltek a zanpakutokkal kapcsolatos dolgok. Jómagam is folyamatosan fejlesztem, mélyítem kettőnk kapcsolatát Aokival, bár az utóbbi 5 évben elszoktunk egymástól. Nem azért, mert elvesztettük egymást, egyszerűen nem tehettük. Csak elméleti alapon, egymás elméjében beszélve voltunk kapcsolatban. Nem oldottam fel egyszer sem. Nem tehettem.


Karakterlap

Kitagawa Azumi

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 52

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
LightSeaGreen

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Kivel áll kapcsolatban?:
-

Mottó:
Ha nem emlékszel, honnan jöttél, honnét tudod, hogy merre tartasz?

Post szín:
#F08080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szívszilánkok
« Válasz #8 Dátum: 2018. Júl. 10, 20:52:28 »
Levettem kezemről a fáslit. Nem takargatom többé, hisz nincs mit szégyellnem. Én megtettem mindent, ami abban a helyzetemben és állapotomban lehetséges volt, nem én voltam az, aki elment egy rohadt búcsúszó nélkül...
– Tudom. Azért csak jó volna tudni, hallani a teljes igazságot. Azt hittem, hogy megérdemlünk ennyit. Bár... megértem azt is, ha pont miattunk titkosították... nem lehetett könnyű a tanácsnak se döntést hozni egy ilyen helyzetben – már egyáltalán nem hibáztattam őket. Inkább csak a hiányuk fájt.
Akkor, száz évvel ezelőtt úgy éreztem, kiszakadt belőlem egy darab, elvesztettem az élet értelmét. A shinigami lét értelmét, hisz miatta akartam jobb lenni. Azóta megtanultam, hogy nem másokért...főleg önmagamért kell jobbnak lennem a tegnapi önmagamnál.
– Család... én őket a túloldalon hagytam. Jó régen volt az. Azóta is keresem a lányom és a férjem, hátha rájuk bukkanok, de még nem jártam sikerrel.– A családom egyesítése jó ötlet volt attól a negyedik osztagostól, aki engem kezelt. Ő arra gondolt, helyezhetném erre a fókuszom, Satoshira és a biológiai családomra. Megkereshetném a rokonaim, hátha vannak itt még, a Lelkek Világában is.
Ez az ember tudta, min megyek keresztül... minden egyes szava jóformán telitalálatként ért, mintha pontosan belelátott volna a gondolataimba. Nem csoda, azok után, amiken keresztülment ő is. Bele se mertem gondolni, vajon ő mit érezhet. Ő sem igazán a szavak, az érzelgés embere.
– Maga sem szereti az üres fecsegést, igaz? – vontam le a következtetést, ámbátor nem szerettem volna elhamarkodottan ítélni, tőle szerettem volna hallani.
– Ő ilyen. Szereti, amit csinál, és én nem vagyok semmi jónak elrontója, ha tizedik osztag, akkor tizedik osztag. Ő más, mint én, ő osztaghoz kötődik. Ha bármilyen magasabb rangot, fizetést ajánlanának neki, akkor se lehetne onnét kicibálni. – Talán ő is teszi jobban, bár a fejlődésének ez sem használ. Nem is olyan nagyon csodálnivaló, hogy mi ennyire összekovácsolódtunk, hasonló a jellemünk, mindketten olyanok vagyunk, mint a borostyán. Kötődéssel tudjuk csak túlélni az élet viharait, azonban a borostyán... szépen finomítva is parazita másokon. Nem kéne így élnem, különben megfojtok, megölök egy csomó mindent magam körül, de főleg önmagamat pusztítom ezzel.
– Hajimemashite, Watanabe-san! –Nincs még szívem a keresztnevén szólítani őt, hisz felettem áll, még akkor is, hacsak ex-kapitány, de jóval többet ért el nálam, s a tiszteletet megérdemli. Arcomra halvány mosoly ül, hosszú idő óta először. Különösen az fakaszt mosolyra még inkább, ahogy látom elképedni a bent ülőket, akik jó ideje szemlélik gyógyulásom folyamatát. Tudom, hogy min pusmogtak, ismerem őket, nem rossz társaság.
– Micsoda véletlen... Önnek is lánya van. Van vér szerint egy Michie nevű kislányom, és Satoshi, a befogadott fiam. Jó lenne, ha egyesíthetném őket – kerestem rá a módot, bár ez nem egyszerű így, százötven év után. Mostanra akárhol lehetnek, ki tudja. Azt se tudom, hogy nézhetnek ki. Ahogyan a valamikori kapitány felállt, magam is követtem őt, nem kellett többször noszogatnia.
– Menjünk – bólintottam.
Kiérve fellélegeztem, hogy magunk voltunk csupán, s nem zavartunk meg senkit. Így szívesebben nyíltam meg, noha továbbra sem tartozott erősségeim közé az, hogy beszéljek az érzéseimről. Nekem természetes az, hogy a tetteim, az apró ajándékok elég kifejezőek. Mamorunak, ó, a kis Mamorunak nem volt az. Ő például... neki fontos volt, hogy hallja is a szeretetem.
– Képtelen voltam előhívni a... a nap után egy héttel. Hiába hívtuk egymást, megszakadt a kapcsolat. De most már ennek vége. Tengeri Gyöngy vízelemű, és rájöttünk, hogy óvatosabbnak kell lennem. Egyelőre még nem igen tudom, hogy mikre lesz képes, van pár képesség a tárban, de... a víz kiszámíthatatlan, szeszélyes elem – emlékszem, amikor rákérdezett a kezelőtisztem, miért is lettem én shinigami. Mi az oka annak, amiért a Gotei mellett döntöttem.
És én... én azt feleltem rá, hogy ha köztünk marad, akkor lehet róla szó, hogy elmondom.
- Tudja, akkor azt hittem, hogy elvesztem. Shinju... a lelkem egy darabja. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, azóta azon dolgoztunk, hogy előhívhassam. És nem tudom hogyan, de egy hónapja sikerült. Most már csak regenerálódni vagyok, ellenőriznek, hogy haladok.
~Te ostoba... komolyan azt hiszed, képes lennék téged magadra hagyni?~
Most már tudom, hogy nem. Most már tudom, hogy mi sosem leszünk többé távol egymástól. Nem engedem, hogy még egyszer elveszítselek.
~Én is valami ilyesmi választ vártam. Na, megmutatod neki? ~ nógatott lélekölőm a fejemben. Csak haloványan bólintottam, s kardom markolatára helyeztem kezem.
– Megmutassam őt? Hajlandó felfedni magát Ön előtt, ma úgy látszik, jó napja van. – És ez sokat jelent nekem, hogy kezdünk Shinjuval újra összecsiszolódni.
« Utoljára szerkesztve: 2018. Júl. 11, 22:56:07 írta Kitagawa Azumi »

Karakterlap

Watanabe Yuusuke

Kapitány

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 32 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninomiya Mitsuko - felesége

Post szín:
#0073e6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szívszilánkok
« Válasz #9 Dátum: 2018. Júl. 23, 02:10:02 »
Csendesen figyelem, ahogy Azumi-san megválik a kezét takaró fáslitól, majd arcomon jókedvű mosolyféle jelenik meg. Mindig az első lépést a legnehezebb megtenni, utána már könnyebb dolgunk van. Apránként, lépésről lépésre, de magabiztosan kell saját magunkkal megvívnunk. Vagyis inkább a saját lelkünkkel. Nehéz elengedni a régit az új reményében, de mégis sokszor meg kell tennünk. Egyenesen kell haladni előre, nem pedig hátramenetben. Ezért éltem én is túl, mert előre néztem, nem pedig hátra. Hátrafelé nem lehet haladni, ez arany szabály.
Így halad a velem szemben ülő Shinigami is előre .Szép lassan, lassú mértékben, óvatos léptekkel. Már az is nagy szó, hogy kicsit kiszakadt a melankóliából, és más dolgokról kezdünk el beszélni. Nem jó az, ha az ember mindig egy dolgon rágja magát. Akkor leragad annál az egy dolognál, ami ha nem vigyáz, elemészti a lelkét. Igyekszem elterelni a figyelmét a bánatról és régmúlt okozta sebek fájdalmáról, s közben nem csak egy segítségre szoruló személynek segíthetek ezzel, hanem magamnak is. Üdítő érzés végre nem a négy fal között, az ódon, alig berendezett betegszobában ülni és elmélkedni a további sorsomról, hanem kicsit elterelni a gondolataimat mással. Egyébként sem volt sok alkalmam beszélgetni az elmúlt években. Pontosítok. Egyeltalán nem volt alkalmam, még Zanpakutommal sem nagyon, legfeljebb néhány szót. Túl kockázatos volt.
- Azért nem kell sajnálni a tanácsot. Megoldják valahogy a dolgot mindig. - húzom el a számat hirtelen. Nincs ínyemre ez a téma. Velem is próbáltak kicseszni, de legalábbis felelősség tenni. Nem tévedtek, valóban felelős vagyok, de nem olyan dologért, amivel ők megpróbáltak megvádolni. Ettől függetlenül nincs okom panaszra. önmagukhoz képest meglepően körültekintően jártak el, bár nem kizárt, hogy régi ismerőseim befolyásos közbenjárása is kellett ehhez. Hiába 46-ok tanácsa, a bürokrácia, de talán még a korrupció is jelen van soraikban. Mindent összevetve, egyelőre jól alakulnak a dolgaim. Egyelőre.
Csendesen hallgatom végig történetét, családjáról való beszámolóját, nem vágok közbe. A család nagyon fontos dolog .Talán a legfontosabb a világon. Mit nekem a Seireiti, ha a családomnak szüksége van rám? Hiába vagyunk katonák, családunk nekünk is van. Ez teszi még nehezebbé a shinigami létet. Sokan gondolnák, hogy nekünk csak az a dolgunk, hogy a parancsoknak vakon engedelmeskedve éljük mindennapi katonái életünket, de ez egyeltalán nem így van. Persze, vannak olyanok, akiknek a szolgálat az első és az, hogy megvédjék az emberek világát minden rossztól. Ez részben jogos. Ez is a dolgunk. Ám legtöbbünk, aki meghal az emberek világában, majd lelke átkerül ide, Soul Societybe, majd adott idő után shinigami válik belőle, igenis fontos a család, főleg azért, mert az egyedüllétnél nincs rosszabb. Persze, mint említettem, vannak kivételek.
Elgondolkodva nézek le a padlóra, miközben Azumi-sant hallgatom. A régi családom én is ott hagytam az emberek világában. Nem is nagyon emlékszem már rájuk, már új családom van, akikért bármit megtennék. Bármit. A régiek valószínűleg már rég elfelejtettek, ha élnek-e még egyeltalán, amit, ha jól számolom az eltelt éveket, erősen kétlek.  Valószínűleg már jó pár éve befejezték emberi életüket, és az sem kizárt, hogy mindannyian ideát vannak. Ki tudja, talán összefutok egyszer velük. Mindig is különleges helyet fognak elfoglalni a szívemben, de nekem most már saját családom van, és nekem velük kell foglalkoznom, az Ő gondjukat kell viselnem.
Mélázásomból a Nő hangja ránt vissza a jelenbe, mire én felkapom a fejem és ránézek újra. Beletelik néhány pillanatba, míg pislogva úgymond magamhoz térek, majd kisimítom fehér fürtjeimet a szememből.
- Hisz hallotta, hogy mit mondtam az előbb, nem? - kérdezek vissza mosolyogva. - Tettek kellenek, nem szavak. - sosem voltam annyira a szavak emeber. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem tudok egyeltalán beszélni, kommunikálni, vagy érzéseket kifejezni, csak jobb szeretem a dolgokat lerendezni. Belegondolva azóta sem értem, hogy mi fogta meg Mitsukot bennem. Nem voltam akkor sem a szavak embere, mégis a Feleségem lett. A család téma hallatára újfent megrohannak az emlékek. Igen, nekem is van egy Lányom. Akit évek óta nem láttam. Emlékszik-e még rám? Azt sem tudja még, hogy visszatértem, úgy tudom, hogy kiküldetésen van az emberek világában. Szeret még? Gyűlöl? Megvet? Hiányzok neki, vagy épp a pokol mélyére kíván? Vajon mit gondolhat rólam? Ilyen, és ehhez hasonló kérdések rohamozzák meg fejemet, miközben abban egymást kergetik a gondolatok.
- A család a legfontosabb, Azumi-san. Ne feledje. Keresse meg a őket, és egyesítse.- erőltetek mosolyt az arcomra, bár inkább sírnék most. - És igen, egy Lányom van, akit Nayoko-nak hívnak. A kidoushuuban szolgál. Valószínűleg tőlem örökölte ezirányú tehetségét, nem az Édesanyjától. - nevetek fel jókedvűen, hisz tudom, hogy Mitsu nem egy nagy kidous shinigami. Sőt, általában katasztrófát idéz elő, ha kidout használ.
Az, hogy sikerül kirángatnom magammal Azumit a poshadt szagú nappaliból, új lendületet az a dolgoknak, meg az én saját kedvemnek is. Nem jó, ha az ember állandóan bent üldögél. Mozognia kell, kellemesebb. Mélyeket szippantok a friss levegőből, ahogy lassan, kényelmes tempóban haladunk a negyedik osztag kertjében. Mindig is szerettem a természet közelében lenni, most sincs ez másként. Megnyugtat, és feltölt energiával.
Zanpakutojára tett kérdésemre a választ elgondolkodva hallgatom. Nem egyedi dolog, hogy egy shinigami átmenetileg-vagy jóval hosszabb ideig - elveszíti a zanpakutojával a kapcsolatot, bár kétségkívül szokatlan. A legtöbb halálisten, ha nem is tökéletes szinkronban van a lélekölőjével, de megfelelően egészséges szinten tartja kettőjük kapcsolatát. Köztem és Aoki között is megvan az összhang, már régóta, de érzem, hogy még van hova fejlődnünk. Neki is és nekem is. Mindig van hova fejlődnünk.
- Igen. A víz és az ahhoz hasonlatos, rokon elemek elég szeszélyesek tudnak lenni, ezt alá tudom támasztani. - válaszolom elgondolkodva, és mondom ezt úgy, hogy nekem jég alapú a zanpakutom. Jóllehet saját tapasztalatom szerint nem is inkább a zanpakuto támadásainak alapja a lényeg, hanem sokkal inkább a shinigami lelke. A lélek törékeny dolog, és ha megsérül, az érzékenyen hat a lélekölőre is, aki a mi saját lelkünknek a kivetülése. Mi, shinigamik  egyek vagyunk a zanpakutoinkkal, és fordítva is igaz.
- Most az a legfontosabb, hogy Ön rendbe jöjjön. Látom, jó úton halad. Biztos vagyok benne, hogy rövid időn belül kiengedik. Ahogy folyamatosan,m apránként gyógyul a lelke, úgy kerülnek majd megint minél inkább összhangba a Lélekölőjével, ebben biztos lehet.- bólogatok meleg mosollyal az arcomon. Tényleg látszik, hogy a Nő talán már túl van a legnehezebb részen, és már "látja az alagút végét". Eddig is azt mondtam, hogy ne a minket ért fájdalommal foglalkozzunk, hanem azzal, ami számunkra kedves. Azumi-san esetében ez jelenleg a család és a zanpakutoja, így az a legcélszerűbb, ha ezzel a két dologgal köti le a figyelmét.
- Ha szeretné.. :o - bólintok izgatottan kérdésére, miszerint szeretné megmutatni a lélekölőjét, majd egy pillanatra megtorpanok, és reflexszerűen odanyúlok oldalamhoz, ahol Aoki lenni szokott már időtlen idők óta. Hirtelen rémületbe esek, hisz nem találom oldalaom a lélekölőmet, majd pár pillanat múlva rájövök, hogy nincs is nálam, hisz biztonsági okokból elvették tőlem, míg ki nem jutok innen. Próbáltam nem gondolni erre eddig, többnyire sikerrel, viszont így, hogy nincs velem, kényelmetlenül fegyvertelennek érzem magam. Nem mintha tartanom kéne bármitől is, csupán maga a tudat, hogy velem van a zanpakutom, megnyugtat. Persze ettől még léelekben velem van, kommunikálni tudunk, sőt,  materializálódni is tud, hisz jó ideje elsajátítottam már a bankait, ami ennek a követelménye, de hazudnék ha azt mondanám, hogy nem hiányzik az oldalamról.
- Sajnos én nem tudom megmutatni, csak az emberi alakját maximum. Határozatlan ideig elvették tőlem, míg meg nem bizonyosodnak afelől, hogy tényleg nem vagyok ön és közveszélye... - mosolygok viccesen Azumi-sanra, bár én viccesnek találom, más lehet, hogy nem. AZ igazat megvallva pontosan tudom, hogy miért vették el tőlem a fegyverem. Az elején attól tartottak, hogy imposztor vagyok, egy shinigami-gúnyába bújt arrancar, vagy hollow, aki felvette áldozatának alakját. Hamar beigazolódott persze, hogy ilyenről szó sincs, ennek ellenére Aokit továbbra is megőrzés alatt tartják. Elővigyázatosság, gondolom...
Akárhogy is, most Azumi-sanon van a sor, hogy mutasson valamit...aztán majd meglátjuk, hogy Aoki érdemesnek tartja-e ahhoz, hogy személyesen is megjelenjen. Egy ideje konok hallgatásba merült, nem tudom miért, nem nagyon szokta megindokolni. Nála sosem lehet tudni.


Karakterlap

Kitagawa Azumi

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 52

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
LightSeaGreen

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Kivel áll kapcsolatban?:
-

Mottó:
Ha nem emlékszel, honnan jöttél, honnét tudod, hogy merre tartasz?

Post szín:
#F08080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szívszilánkok
« Válasz #10 Dátum: 2018. Júl. 24, 18:39:06 »
Kevés az ilyen megértő társ, mint Watanabe-san. Ő körülbelül ugyanazon ment keresztül, mint én, ám a másik oldalról látja a dolgokat.
– Ha ön mondja. – És ezzel lezártnak is tekintettem az ügyet, jobb, ha nem fecsérlünk több szót a 46-ok Tanácsáról. Ki tudja, ki mennyire figyelt oda ránk, amíg bent tartózkodtunk a csöpp társalgóban. Előre próbáltam tekinteni, amennyire csak tőlem telt, és nyitni mások felé. Az életembe lépő személyek sora változni fog, ezzel jó már most szembenéznem. Ez az ember mellettem elért valamit, valamit, amivel én már jó évszázada próbálkoztam, ám még most sem mondhattam teljesnek a sikert.
Shinju jelenléte megnyugtatott, tőlem szerencsére nem kobozták el, nem bizonyultam ön – és közveszélyesnek. Senkit nem tudnék bántani az enyémek közül.
– Igaza van. Bár azt mondják, néha ki kell mondani, mert nem mindenkinek ugyanaz a szeretetnyelve. Valami könyvben olvastam, úgy két hete körülbelül. – Az a nő, aki az előbb rám mosolygott, továbbra is rajtam tartotta a szemét. Kedves asszony, ő egy küldetésen szerzett sérüléséből lábadozott.
– Nos, ezen rajta vagyok, ha bármit hallana egy Kitagawa Michie nevű gyermekről, kérem, értesítsen. – Mindennél fontosabb lett, hogy megtaláljam Kazumát és a lányunkat. Vajon ők kerestek engem? Vagy talán el is felejtett Kazu-kun engem? Talált magának más asszonyt, miután meghaltam az Emberek Világában? Tudott újra mosolyogni a temetésem után? Egy részem tiltakozott a másik feleség gondolata ellen, de tudtam, hogy nem kizárt. Hisz az esetek többségében nem képesek Rukongaiban újraegyesülni a családok, ritka, ha ez megtörténik.
Ó, a kidouk... kedvenceim. Néha inkább folyamodom kidouhoz, és csak végső esetben forrázok le bárkit is.
A friss levegőre kiérve még nekem is jobb kedvem lett, különösen kedvenc fámnak támaszkodva. Rövid pillanatig az égre pillantottam, mára valószínűleg egy szikra eső sem várható. Pedig jól jönne, vízközelben mindig jobban szoktam érezni magam, de most nincs kedvem pár liter talajvíztől megfosztani a negyedik osztagot. Meg tudnám csinálni, hogy gyártok ide egy mini-tavat magamnak, ám van egy olyan sanda gyanúm, hogy a yonbantai tagjai, különösen a taichoujuk nem igazán díjazná eme ötletemet.
~Mire vársz, gazdám?~
Nagyon meg akarod ismerni.
~Jaj már, nem minden nap láthat magamfajtát egy shinigami.~
De el vagy telve magadtól. A lelkem melyik részéből születtél te egyáltalán?
~Csak örülök, hogy végre előmászhatok. Hívsz már?~
Shinju nem csoda, hogy ennyit türelmetlenkedett.
Rég óta nem használtam már, és biztonsági okokból nem árt figyelmeztetnem Watanabe-sant, mielőtt még szó szerint megfőzöm. Nem szeretném, ha utána meg belőlem csinálna szusit a felesége.
– Vissza fogja kapni őt, efelől ne legyen kétsége. – Most rajtam volt a sor, hogy lelket öntsek belé.
– Tokihanashite kudasai, Umi no Shinju! – kértem kedves hangon kardom szellemét, s az történt, amire vártam. A wakizashi kéken fénylett, s katanává nyúlt shikai formájában. A markolaton királykék szalag képződött.
– Kérem kicsit álljon oldalra, nehogy leforrázza magát! – Jobb a biztonság.
Umi no Shinu kicsit forrófejű, hogy úgy mondjam... nincsenek sokan hozzászokva ahhoz, hogy mire képes, páran már kiröhögtek, akik látták.
Egész addig, amíg nem érte őket testközelből a Gejzírostor.

Karakterlap

Watanabe Yuusuke

Kapitány

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 32 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninomiya Mitsuko - felesége

Post szín:
#0073e6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szívszilánkok
« Válasz #11 Dátum: 2018. Aug. 19, 13:06:15 »
Kellemes az idő itt a negyedik osztag kertjében. Mondom ezt úgy, hogy alapvetően nem érzem túl jól magam a meleg időszakokban. Természetemnél fogva a telet szeretem, és a hideg időszakot. Ami másnak csontig hatoló hideg, nekem kellemes csiklandozás a bőrömön csupán, viszont másoknál jobban megsínylem a meleg időjárást. Ezért sem vagyok annyira oda azért, hogy a tengerparton múlassam az időt Kedvesemmel, bár Neki ezt nem mondom, és gyanítom hiába is mondanám. Mitsu odavan a nyárért és a tengerpartért, kissé gyermeklelkű, de ez hozzátartozik a varázsához, ezért is szeretettem bele, és vettem feleségül. Életem értelme. Ettől függetlenül most is kicsit izzadok, bár nincs hőség, nekem akkor sincs ínyemre valahogy. Társaságban valamennyire azért elviselhető, hisz Azumi-sanra figyelek, nem arra, hogy megolvadjak a melegben. No persze összeesni nem fogok, és különösebb probléma sincs, csupán nem vagyok annyira oda a meleg időszakokért.
- Igen, néha ki kell mondani. - bólintok egyetértően. Egyszerűbb mondani, mit megtenni. Nem vagyok annyira a szavak embere. Ezért is fog problémát jelenteni, hogy néhány közeli ismerősömmel ennyi idő után kell majd újra egyenesbe jönnöm. Tartani nem tartok egyiküktől sem, hiszen a barátaim..egyedül a Lányomtól való találkozástól félek kicsit. Öt éve nem láttam, felnőtt. Nem tudom, hogy fog reagálni rám, és nem tudom, hogy fogom viselni, fogadni, ha elutasít Engem. Majd kiderül. - Sok könyvet olvas, Azumi-san? -  Kérdezek is vissza rögtön, kapva a témán, ha már így feljött. Jómagam nem, szinte alig. Unalmasnak találom, persze ez nem jelenti azt, hogy borzadva húzódok el egy könyvtől, ha  közelembe kerül, csupán nem ez az elsődleges dolog a szabadidőmben, amit csinálni fogok.
- Ígérem, bármit hallok ezzel kapcsolatban, értesíteni fogom Önt. - mosolygok barátságosan a nőre, bár belül úgy gondolom, hogy nem sok esély van. Az emberi világban szétszakadt családok nagyon, nagyon ritka esetekben találnak újfent egymásra a másvilágon. Előfordulhat persze, az esély megvan, de..kétlem, hogy engem valaha is összehozna a sors az emberek világában maradt ismerőseimmel, szüleimmel, barátaimmal. Megjegyzem, lehet jobb is így. Ideát egy teljesen új életem van, új ismerősökkel, új barátokkal, családdal, akikhez kötődöm. Ide tartozom most már, és úgy tervezem, hogy még megannyi éven keresztül ide is fogok. Felesleges a múlton rágódnom. Ők is megbékéltek az elvesztésemmel minden bizonnyal, jóllehet, már nem is élnek, hisz több, mint száz éve annak már, hogy átkerültem ide, és a feje tetejére állt a világom.
Sétánk kis pihenőhöz ér, mikor is Azumi-san egy fának támaszkodva pihen meg, én pedig a kis ösvényen megállok egy árnyékos helyen, nem messze a Nőtől, érdeklődve figyelem. Csend van, és nyugalom. Kicsit talán túl nagy csend, és nyugalom. Hozzászoktam már, hogy a saját osztagomnál mindig nagy volt a nyüzsgés. Jobbára olyanok voltunk, mint egy rakás nagycsoportos óvodás, de én úgy szeretettem. Úgy hallottam, hogy ez a hajlamuk a srácoknak tovább fokozódott, mióta új kapitányuk van, és egyeltalán nem zavar. Örül a szívem, hogy jó kezekben van az osztag.
- Tudom. - mosolygok jókedvűen. - Csak nem szeretek hosszabb ideig megválni Tőle. és Ő sem Tőlem. Azért túlélem valahogy. - jegyzem meg mosolyogva továbbra is, majd érdeklődve figyelem Azumi-san készülődését. Nem olyan egyszerű megidézni a shikai alakját a lélekölőnek, főleg ha évek óta nem csinálta valaki. Koncentráció szükséges hozzá, nem kevés.
Kérésére néhány lépést hátra állok, bár kétlem, hogy kárt tudna tenni bennem még így, zanpakuto nélkül is, de jobb az elővigyázatosság. Mindig is  nagy érdeklődést mutattam mások lélekölői iránt. Misztikus, gyönyörű dolgok ezek, akkor is, ha fegyverként használjuk őket. Tagadhatatlanul szépen, egytől egyig, mindegyiknek megvan a maga szépsége. Noha a legtöbb shinigami nem szívesen mutogatja, hisz legtöbbjüknek ez olyan, mintha a lelküket mutogatnák mindenki előtt. Én magam részéről hol így vagyok, hol úgy. Nem szeretek kérkedni Aokival, vagyis Ő nem szereti, ha mutogatom, csak akkor, ha feltétlenül szükséges. Megértettem, hogy Ő így akarja, és nem firtatom, nem erőltetem. Ő úgy van vele, hogy ha valakinek meg kell mutatnia magát, valószínűleg az lesz az utolsó dolog, amit az illető lát az életben.
Ezúttal is, az egyszerű pengéből valami egészen mássá való átalakulás szemet gyönyörködtető előadását lehet megfigyelni. Mint mondtam, minden lélekölő gyönyörű, egyedi. Itt sincs ez másként.
- Gyönyörű Zanpakutoja van, Azumi-san. Illik Önhöz, és méltóképpen kiegészítik egymást. Remek társ. Gyakoroljon sokat, fejlessze tökélyre kettejük kapcsolatát, és egy napon magáévá teheti Lélekölője bankaiát is. - mondom, miközben lenyűgözve figyelem a bemutatót. - Jól gondolom, hogy víz alapú a lélekölője, Azumi-san? - kérdem pár pillanat elteltével. Sokféle és fajta zanpakuto létezik, bár nem szokványos a víz alapú. Jómagam is a víz alapú zanpakutosok felé húzok inkább, bár az enyém jég alapú, ami kicsit más azért. Persze az alapja annak is víz.
Persze közben úgymond kritikus szemmel, kicsit hozzáértő módjára is figyelem a dolgokat A lélekenergia ingadozásából ítélve kettejük viszonya bár jó, meleg, barátságos, koránt sem teljesen szilárd. A hosszú idő, amit egymástól külön töltöttek, kicsit megzavarta kettejük viszonyát, sokat kell még együtt lenniük ahhoz, hogy olyan legyen a kapcsolatuk, mint régebben. Nincsenek még teljesen szinkronban, épp úgy, mint én meg Aoki. Bár mi nem szakadtunk el egymástól, csupán nem használhattam igazi erejét. Végig ott volt velem.
- Látogasson el rendszeresen a benső világukba. Meditáljon sokat. Van ideje. Ismerjék meg úgymond újra egymást a lélekölőjével. Ha csak teheti menjen el olyan helyekre, ahol kicsit távol van mindentől, és gyakoroljon a zanpakutojával. Kapcsolatuk egykettőre rendbe jön majd, meglátja. - javaslom barátságosan a Nőnek. Én is tervezem tovább mélyíteni kapcsolatomat Aokival, csak így kicsit nehéz, hogy jelenleg nincs nálam.
- Mire képes még egyébként? A forró vizet használja támadáshoz? - kérdem érdeklődve, miközben a nő kezében tartott fegyvert méregetem. Ritkán látni olyat, hogy a forróvizet használja egy víz alapú zanpakuto a támadásokhoz. Persze ez nem baj, sőt, hatalmas előnyt jelent, tekintve, hogy ezt az ellenség sem tudhatja. Kellemetlen meglepetéseket tud okozni.





Karakterlap

Kitagawa Azumi

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 52

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
LightSeaGreen

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Kivel áll kapcsolatban?:
-

Mottó:
Ha nem emlékszel, honnan jöttél, honnét tudod, hogy merre tartasz?

Post szín:
#F08080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szívszilánkok
« Válasz #12 Dátum: 2018. Aug. 23, 20:56:14 »
Határozottan jót tett nekem a friss levegő. Nem mintha kint annyival jobb idő lett volna nyár lévén, de mégis csak többet ért, mint bent poshadni.
Én szerettem a nyarat, hozzászoktam, mondjuk, a lélekölő kardom alapján ez nem csoda. Hamarosan a könyvekre terelődött a szó. Hogy szerettem-e olvasni? Naná! Kedvenc szabadidős tevékenységem, ha tehettem, azonnal könyvet ragadtam a kezembe, főleg szakkönyveket tanulmányoztam az utóbbi időben, hogy könnyítsem Shinjum dolgát.
– Meg se tudnám számolni már, mennyit olvastam. Sose tudnám megunni, jobban szeretem, mint a harcot – bólintottam. A harcot kerültem, ha lehetséges, különösen, hogy fizikai adottságaim révén elég sokszor kerültem kínos helyzetbe. Ha Watanabe-san megfigyelte, márpedig úgy tűnt nekem, hogy megfigyelő típus, akkor észrevehette, hogy kissé aránytalan az alkatom. A karhossznál a legszembetűnőbb, bal karom hosszabb, mint a jobb.
Néha el is feledkezem erről az apró távolság-bakiról, és helyenként öngyilkosságba taszítok néhány tárgyat, ha üvegből készült. Nem mindig örülnek ennek, és néha én is fontolgatom, hogy minek vert ilyen tulajdonsággal a sors, tuti viccnek szánta.
– Köszönöm. Jó lenne tudni, hogy mit alkottunk néhai férjemmel, mi lett az eredménye – mosolyodtam el, ahogy Kazumára gondoltam. Igen. Talán túlságosan a múltban éltem. A jelenre csak mostanság fókuszáltam gyakrabban, és néha-néha akadtak visszaeséseim. Nem egyszerű ez a gyógyulás, de az akaratom megvan hozzá – már is félsiker.
– Ez a hosszú távollét Shinjunak maga volt a rémálom, úgyhogy most igazán örül, ha kiengedem. Viszont vigyázni kell vele, elég... heves természetű. – És akkor még enyhén fogalmaztam. Az átalakulás rendben lement, noha éreztem, hogy a lélekenergiám ingadozott.
~Rá se ránts, Azumi. A víz... nem egy konkrét, egzakt anyag, mint a föld. Tudom, mi bírsz ki, meddig mehetek el. Leállítalak, amint úgy ítélem meg.~bátorított lélekölőm szelleme.
~Shinju... te vagy a legjobb.~
~Tudom. Nem is való más kard hozzád.~

Shinju lelkes, ezt éreztem rajta, a lélekenergiám ugrálása mutatta, hogy mennyire jelen volt ő.
– Ha kérhetem, ne fényezze tovább az amúgy is hatalmas egóját.
~ Hé! ~ morgott Shinju a tudatomban. Jót derültem a reakcióján, ezek az ugratások köztünk teljesen természetesek.
– Mindenképpen. És igen, víz elemű. – Telitalálat. Tengeri Gyöngy nem akármilyen lélekölő, jellemben elég szeszélyesen tudott megnyilvánulni. Intelligens, de nagyon hangulatszemélyiség, ergo, vigyázni kell, mikor milyen kedélyében kapja el az ember, pardon, shinigami. Ha éppen dúlt-fúlt, akkor harc közben is agresszíven reagált, és időközönként ez rám is kihat, ami nagyon nem szerencsés. Ez van, ezt a lapot osztották ki nekem, és cseppet se bánom. Legalább nem unalmas az életem. Amióta újra tudom használni, azóta jobban érzem magam.
Mire képes? Forrázni, mire! De azt úgy rendesen űzi a drága, és legjobb az egészben, hogy általában nem számítanak erre. A hideg víz ismerősebb, főleg, hogy a jég állapota gyakrabban fordul elő a víznek lélekölőknél. Helyzeti előny valóban, ezért nem is örülök annyira, maikor így parádézni szeretne a kicsikém.
Néha elgondolkodom azon is, vajon a lelkemnek melyik részéből születhetett ő.
– Majd mindjárt meglátja, de jobban jár, ha inkább valahova errébb jön, nem vagyok benne biztos, hogy száz százalékig tudnám irányítani. Eléggé elemében van – tényleg nem akartam a fiam volt felettesét leforrázni. Abból csak én jönnék ki rosszul, és nem csak a férfi családjától, de a fiamtól is megkapnám a magamét. Tőle főleg a felelőtlenségért kapnék ki.
– Gejzírostor! – suttogtam el halkan a nevét. Nem vagyok az a hangosan támadó típus, nem szeretem felhívni magamra a figyelmet.
Remélem, a látvány felejthetetlen lesz. Ahogy suhintottam katanával, forró gejzír csapódott ki ostorszerűen az ég felé. Az irányszögre és a távolságra azért vigyáztam, nem állt szándékomban semmit sem tönkre tenni. Nem hiszem, hogy díjazná a yonbantai-taichou, ha a kertjét újra kéne építtetnie.

Karakterlap

Watanabe Yuusuke

Kapitány

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 32 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninomiya Mitsuko - felesége

Post szín:
#0073e6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szívszilánkok
« Válasz #13 Dátum: 2018. Aug. 27, 15:14:01 »
Azumi-sannak a könyvekkel, és olvasással kapcsolatos válaszára csak némán bólintok, miközben a zsebemben turkálok. Nagyon jól tudom, hogy mit keresek, de mivel egy a egyedik osztag, ami igazából egy kórháznak felel meg, keresésem tárgyát jól el kellett dugnom, és néha nehéz megtalálni. Persze rájövök, hogy ruhám felső részének a belső zsebében van a kérdéses doboz, amiben a cigarettáimat tárolom, sutyiban persze. Nem megengedett itt az efféle káros dolog, persze különösebben nem érdekel. Ha nem gyújthatok rá, mikor akarok, azt nehezen viselem, abból pedig problémák szoktak kikerekedni. Egyébként is, odabent nem dohányzom, nehéz lenne a cigifüstöt és a szagot nyomtalanul eltüntetni, de a szabadban vagyunk jelenleg, az pedig teljesen más dolog. Egyébként sem érdekel ez most, nem vagyok nagyon empatikus hangulatomban épp. A másik témával kapcsolatban pedig, nem vagyok egy nagy könyvmoly. Pontosabban, utálok olvasni. Éppen elég volt kapitányként átnyálazni a rengeteg jelentést, aztán rájöttem, hogy magamat szívatom, szóval kiadtam akkoriban a Hadnagyomnak, akik örömmel oldotta meg ezeket a feladatokat, így nekem csak a komolyabb akták maradtak, amik tényleg nem tűrték, hogy más foglalkozzon velük, csak a kapitány.
Ami pedig Azumi "kondícióját" illeti, már odabent a társalgóban felfigyeltem rá, hogy egyik karja lényegesen hosszabb a másiknál, de nem tettem megjegyzést. Nem egy remek katonát ismerek, akinek ilyen-olyan gondja volt az életben, mégis maradéktalanul teljesítették a feladatukat, elég ha egykori Hadnagyomra gondolok.
Azumi-san bemutatója közben kissé megnyugodva halászom elő belső zsebemből a dohányt, majd lopva körülnézek, s miután megállapítom, hogy senki sem figyel, rágyújtok, és jólesőt szippantok cigiből, minek hatására tüdőm elönti a "jótékony hatású" füst. Mondanom se kell, nem sokan tudják, hogy dohányzok. A foglalkozásunkból adódó stressz miatt szoktam rá, meg mert anno Yuu-chan láncdohányosként rászoktatott, és nem nagyon tűrte, hogy a közelében valaki ne dohányozzon, ha Ő is csinálja. Persze a feleségem nem tud róla. Kellemetlen lenne, ha kiderülne.
- Zanpakutoja válogatja, hogy milyen természetűek. Legtöbbjük nyugodt, azonban akadnak köztük szeszélyes példányok. Ne feledje, lelkünk részei, így gyanítom, Önnek is van egy szeszélyes oldala, csak nem tud róla, vagy épp elnyomja. - jegyzem meg csendesen, miközben a számban lévő cigarettának a felét már elfogyasztottam. Én más vagyok. Aokit sokkal inkább tartom a mentoromnak, tanítómnak, semmint a társamnak. Ő is inkább tanítványaként gondol rám. Persze bármit megtennénk a másikért, de Ő alapvetően egy fagymágus, illetve jégsárkány. Bölcs teremtmény, nem az a szeszélyes fajta. Bár láttam már őrjöngeni, olyankor még én is megrettentem tőle, és hatalmas erejétől.
- A szép dolgokat meg kell dicsérni. Kár tagadni létezésüket. - mondom mosolyogva, az egos megjegyzésre. Ám egy zanpakuto legyen akármilyen szép is, továbbra is fegyver marad. Pusztításra használjuk, illetve lélektemetésre. Van, hogy elfelejtik ezt maguk a zanpakutok is.
Még egy lépést hátralépek, de inkább csak azért, hogy Azumi megnyugodjon, nem pedig azért, mert én annyira tartanék Tőle. Kétlem, hogy nagyobb kárt tudna tenni bennem, még így is, hogy nincs nálam a Lélekölőm. Nem nézem le, nem is becsülöm alá, csak tisztában vagyok a saját erőmmel.
Kritikus szemmel vizslatom a Lélekölő támadásának lezajlását. Van még mit javítani a technikán, persze tudom, hogy itt a negyedik osztag területén nem használhatja Azumi teljes egészében a képességet, de még így, a gyengébb változaton is érzem, hogy kettejük kapcsolata nem teljesen szinkronizált még. Ettől függetlenül gyönyörű a támadás, és minden kétséget kizáróan veszélyes is.
- Próbálta már a lélekenergia szintet úgy változtatni a támadásban, hogy esetleg még forróbb, vagy pont hogy ellenkezőleg, hideg vizet használjon a támadáshoz? Attól még, hogy meleg víz alapú a fegyver, lehet igazítani az adott képességen a lélekenergia megfelelő használatával. - kérdem a nőt. Nem akarom kioktatni, távol álljon Tőlem, ellenkezőleg, tanácsokat, tippeket igyekszem adni Neki. - Sőt, ha javasolhatom, próbáljon kreativitást vinni a dolgokba. Attól még hogy a Zanpakutojának korlátolt számú képessége van, nem az az egyetlen, amivel támadni tud. Kombinálja az egyes képességeket. Kidouval, zanjutsuval, még akár hakudával is. Egy lélekölő képességének erejét megsokszorozhatja a helyes kombinációkkal. Persze ehhez nem a zanpakutot kell fejleszteni, hanem Önmagát. Merjen merész lenni! - fejezem be monológomat. Ha valamihez, akkor ehhez értek. Tekintve, hogy Aokinak főként passzív képességei vannak, meg kellett tanulnom úgy harcolni, hogy a saját erőmet és tudásomat hasznosítom a harc közben.
- Nekem például Aoki tökéletesen kiegészíti a képességeimet a sajátjaival. viszonylag kevés aktív képessége van, inkább engem segít a harcban, semmint Ő maga villogna. Persze ez megint lélekölő függő. - jegyzem meg elgondolkodva, miközben az elszívott cigaretta csikkjét elpöckölöm egy közeli bokorba. Ez persze a shikai képesség, de igaz a bankaira. Arról azonban magamtól nem szívesen beszélek, tekintve, hogy nem teljesen vagyok önmagam abban az állapotban. Sokkal inkább Aoki a főnök abban az állapotunkban, tekintve, hogy gyakorlatilag megidézem a testem teljes jobb oldalába az erejét, hogy Ő használja.
- Mondja csak Azumi, hogy áll a zanjutsuval, kidou, és a hakudával? Fontos, hogy ezeket is ismerje. - kérdem érdeklődve Beszélgetőpartneremet. Jómagam hakuda terén szegényes ismeretekkel rendelkezem, azonban Kidoban és Zanjutsuban a legjobbakkal vetekedem. Bár azt meg kell hagyni, hogy Kedvesem még nálam is jobb kardforgató, persze, hagyom magam.
« Utoljára szerkesztve: 2019. Márc. 31, 12:28:45 írta Watanabe Yuusuke »


Karakterlap

Kitagawa Azumi

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 000 / 15 000

Hozzászólások: 52

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 7 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
LightSeaGreen

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Kivel áll kapcsolatban?:
-

Mottó:
Ha nem emlékszel, honnan jöttél, honnét tudod, hogy merre tartasz?

Post szín:
#F08080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Szívszilánkok
« Válasz #14 Dátum: 2018. Aug. 27, 19:54:57 »
Azt hiszem, a könyvek tekintetében igen eltérő véleményt alkottunk Watanabe-sannal. Elfintorodtam, szegény mellé elkelhetett akkor a türelem, ha papírmunkáról van szó. Nos, igen. Nem bírtam megállni, hogy ne arra gondoljak, kinek kellett még némi löket ahhoz, hogy rávegyük a meló ezen részére... na, nem mintha a hadnagyom különb lett volna. – Őszintén? A kapitányom se volt egy hú, de könyvszerető alak. Néééha kicsit besegítettem mert a papírmunkához neki se fűlött a foga. Én se köpöm be magát a dohányról, ha maga se engem, hogy néhanapján hajlamos vagyok aláíráshamisításra.

Na igen, ahhoz kinek igen? Nekem. Én szerettem elbíbelődni ezekkel a dolgokkal, és egyet kellett értenem az úriemberrel. Khm, fogjuk rá, hogy az, jó? Láttam én már eleget ahhoz, hogy ne pont a tüdőszennyezésén akadjak fenn. Amíg nem az én tüdőmet roncsolja azzal a vacakkal, addig úgy teszek, mintha nem is láttam volna semmit. Én itt se voltam.
– Lehetett. Ki tudja. Én már nem emlékszem rá, százötven év távlatából. Idejét se tudom, hogy mikor mutattam ki rendesen, ami bennem van. „Kitagawa, mosolyogjon már! Kitagawa, ne legyen olyan karót nyelt, lazítson!” – Idéztem, meglehetősen gyatrán utánozva egykori kapitányom, akitől a dolgok javát tanultam. Ehm, azt bizton állíthatom, hogy nem én leszek minden idők legjobb színésze.
– Szép ő, ezt én is tudom, de néha elfelejt uralkodni magán. Most különösen, hogy végre kijöhetett – nem hibáztattam érte. Shinju az én társam, a másik felem, lelkem egy része. Nélküle bevallom, üres lenne az életem.
– Még nem. Az a következőszint, azt még nem bírnám. Gyöngy nem is engedné. Sose engedi, hogy túllépjem idejekorán a korlátaimat, vigyáz rám – ezt bármikor bátran ki mertem jelenteni, ha a kettőnk kapcsolatárólvolt szó.
Amikor a hakudáról, zanjutsuról és ezekről kérdez, behúzott nyakkal hívtam vissza kardom normál állapotába. Kissé letört a kis aranyos, ezért majd valahogy kárpótolom, de szükség van a kezemre, hogy szabadkozhassak. Magam elé emeltem, hogy jobban látszódjon, miért is nem használtam ilyeneket. Túl bonyolultnak ítéltem. – Harc közben ez eléggé meredek lenne, nem érzem magam a topon ebben. A kidouban remek vagyok, de higgye el, néha bőven elég meglepetés az, hogy valaki kap egy adag forró vizet a nyakába.
Láttam már nem is egy meglepett, döbbent arcot, amikor utolérte őket a gejzírostor, vagy bekerítettem a Gejzírágyúval. Az mondjuk jobban kimerített, lényegesen jobban, mint az Ostor.
– Gondolkodtam már, hogy átszabassam-e magam, vagy kérjek-e technikai segítséget a tizenkettesektől. Nagyban megkönnyítené a kardforgatást, ha arányosabb lennék. Bármikor előfordulhat csata alatt, hogy váltani kell egyik kézről másikra – ötleteltem már ezen az utóbbi időben, és tényleg jó lett volna javítani a fizikai állapotomon, jól esett, hogy valaki végre felrázott ebből a több évtizedes apátiából.
Alig várom, hogy kiszabaduljak innen hivatalosan is,jobban rágyúrok erre a két harcmodorra.