Szerző Téma: Vidámpark a város szélén  (Megtekintve 198 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Ebisawa Kyousuke

Shinigami

8. Osztag

*

Ichibantai ex-fukutaichou

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
15 000 / 30 000

Hozzászólások: 51

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 6 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Szürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Az emberi létezés egyetlen állandóból áll, és ez az, hogy mind harcolunk a félelmeinkkel.

Post szín:
#8D6F5A


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Vidámpark a város szélén
« Dátum: 2018. Aug. 27, 04:04:36 »
(click to show/hide)

Elegánsnak csöppet sem nevezhető rúgással irányította nemes ívű pályára az osztag udvarán pár másodperccel ezelőtt elhajított ásványvizes flakont, őszintén imádkozva azért, hogy pontosan tarkón találja vele azt az élettelen köcsögöt, aki volt olyan szerencsétlen, hogy most trógerkedjen. Maradjunk annyiban, hogy nem volt jó hangulata. Csöppet sem. Így hát bocsássuk meg azt a gigászi, gúnyos vigyort, ami arcán szétterült a sikeres akciót látva. Még fel is röhögött volna, de akkor már tényleg túltolta volna a helyzetet, azt meg… nem akarta. Szolidaritásból.
- Ha elbírtad, amikor tele volt, üresen el tudod vinni egy satnya kukáig is, ugye?- Olvadt mézszín íriszeiben ott csillogott a kekec agresszió, szinte egész lényéből áradt a könyörgés, hogy valaki végre kössön már bele, hadd verekedjen legalább egy jót. Tény, hogy egész nap az osztag edzőtermében pusztította magát őrült módjára és minden izma sajgott a gyakorlatoktól, de akkor sem adta ki a feszültséget. Így nem is lehet! Ekképpen meggyötörten nyúlt zsebéhez egy szál cigarettáért, és gyorsan meg is gyújtotta, hogy az első slukkal a bagó negyedét tüdejébe invitálja. Lelkivilága azóta hevert romokban, mióta felébredt. Lehet jobb lett volna kómában maradni, mert azóta a baljós reggel óta csőstől jött a baj. Elsősorban ráébredt, hogy a hosszú ideig tartó önkívület következtében legyengült, mely férfiúi hiúságát igencsak sértette. Hogy áthelyezték, amíg ő álomföldön kergetőzött csak a hab volt a tortán… a hadnagyi rangtól való megfosztása nem is érintette meg, ráébredt, hogy ő nem alkalmas az iratok tologatására. Csak idő kérdése lett volna, hogy bekattanjon a papírhalmazoktól. De az… az, ami a nyolcadik osztagnál várta teljesen és tökéletesen a földbe döngölte. Már a legelső nap azzal kellett szembesülnie, hogy pontosan azzal állt szemtől szemben, akiről nem gondolta volna, hogy az életben még egyszer látja. Leginkább azért, mert az elválásuk nem volt igazán kellemes és bájos. Másrészt azért, mert az illetőt szökevénynek kiáltották ki. Bónuszként jó indok volt az is, hogy mindezek mellett az illető a volt barátnője, az egyetlen, akit a menyasszonya halála óta közelebb engedett magához és olyan módszeresen törte ripityára a szívét-, amit nyilvánosan letagad, és be nem ismer soha-, hogy még most is nyögte. Ő törekedett arra, hogy normálisan kijöjjenek. Tényleg. Azokban a kósza percekben, amíg azon a padon beszélgettek két szívinfarktus között azon vergődött, hogyan hozhatná helyre a dolgokat. De itt megálljt is parancsolt magának: volt elég baja Misának, ráadásul elég világosan kifejtette annak idején, nem igazán akarja a száz méteres körzetén belül tudni. Erőteljes levegővétellel küldött le még egy adag füstöt a tüdejébe. Legalább annyi szerencsétlen sikert elért, hogy a láncdohányos mivoltát visszanyerte, ha mást nem is. Tekintetét feszülten körbehordozta az edzőterem előtti téren és széles léptekkel indult meg hazafelé. Szabadnapja révén nem látott ellenérvet, hogy miért ne térjen be este az Ivóba, másnap sem kell dolgoznia, megengedhet magának egy-két órával több alvást. Annyi elég is lesz, hogy kipihenje az este fáradalmait. Ha meg nem, akkor így járt. Erőteljes lökéssel nyitotta be az ajtót - az utóbbi időben szorult az átkozott- és már készült is a támadásra, amit a szürke kandúr indított meg ellene rögvest. Másodperceken belül jobbjában hevert a doromboló jószág, ő pedig méretes szusszanással higgadt le. Gure füle tövét vakargatva somfordált a konyhába, fél kézzel kinyitotta a hűtőt és mielőtt a macska teljes elánnal az egyik polcon kötött volna ki, előkapott egy zacskó nedveset.
- Csak egy kicsit várj már, légy szíves!- Nyekeregte öblös hangján és konstatálta, nem a legdíjnyertesebb ötlet volt nekilátni így jószágot etetni. Először a tasakosat dobta az asztalra, aztán a macskát pakolta le a székre és végezetül számtalan karmolás és morgás árán megkaparintotta az üres tányért, amibe belevarázsolta a vacsorának szánt lazacos, pépes húsdarabokat. - Bon appetit!- Lepakolta a tányért és miután percekig figyelte a csendes pusztítást, amit Gure vacsorázás címszó alatt végzett, megindult a fürdő felé, hogy egy jeges vizes zuhany után felfrissülve bújjon tiszta ruhába. Kardját oldalára csatolta és a búcsúsimogatás után már indult is. Sürgős dolga révén sietett is, percek alatt odaért Kenpachi Ivójához. A szokásos - már amennyit ő idejár, simán nevezheti szokásosnak- tömegen kívül nem fogadta semmi új első pillantásra. Nyakát ropogtatva lépdelt befelé, meg kellett állapítania, hogy felszaporodott a társaság. Fizetés után így szokott lenni, nem mintha minden nap itt ette volna a fene, volt ennél jobb dolga is. De amikor az embert minden nap basztatja valami lelki sérelem, előbb-utóbb a pohár fenekére néz. Sebes lépteit megakasztva torpant meg körbenézni és a távolban ismerős fejet pillantott meg. Szemöldökei összevonódtak, pislogott néhányat és rendelt egy kancsó szakét. Nem szarozik ilyesmivel, ha már egyszer ráadja a fejét, na… Elkopott emlékfoszlányai valamerre még vannak a 11. osztagos beavatásról, ott nagyjából egyedül kellett meginnia ennyit meglehetősen záros határidő alatt.
- Jó estét. Leülhetek?- Sikerült előkaparnia a szebbik modorát. Meglepte vele magát, őszintén. Már azon is elcsodálkozott, hogy belépvén nem azzal kezdte, ordítva tépte le valamelyik részeg tahó arcát. S mivel ilyen tökéletes önkontrollt tanúsított, elegánsan pottyant le a helyre, ami üres volt és töltött a saját üres poharába és a másikéba is. - Ha jól tudom, hozzám hasonlóan te is a nyolcadik osztagban szolgálsz. Ebisawa Kyousuke vagyok. - Itt került nem éppen jó illatú anyag a palacsintájába. Nőkkel akármikor tudott volna ismerkedni- bár most még azokra se bírna nézni, ami nála komoly elmebaj jele lehet-, nade… barátkozni? Az egyetlen, akivel úgy-ahogy elvolt az Nishigami, azóta ő a muszájon kívül nem magyarázott senkinek semmit sem.
- Akkor… üdv.- Őszintén remélte, hogy az első kör után azonnal kiöntött második megereszti a nyelvét, vagy legalább csinál vele valamit, mert kis híján szívgörcsöt kapott saját magától. Torkát végigmarta a szesz, meg is kellett köszörülnie. Félhosszúra nyírbált tincsei belelógtak az arcába, vagy épp szanaszét meredtek szokásukhoz híven, egy laza mozdulattal túrt beléjük. Rákönyökölt az asztalra és mivel látta másoknál is, ő maga is elővette a cigarettát, de nem gyújtotta meg. Ezen is meghökkent szerencsétlen, igazán tartott tőle hogy érzelmes picsára issza magát. Vajon mit szólna Misa, ha felbukkanna részegen az ajtajában és elbotorkálva mellette gönceit ledobálva beborulna az ágyába? Majdnem kiült képére egy gonosz, nagyon gonosz vigyor, aztán belegondolt, hogy valószínűleg ráeresztené a lány a legerősebb kidouját, aztán darabokra vagdalná és elásná Rukongai valamelyik legelfeledettebb csücskében műtrágyává képződni, így inkább lehúzta azt a szakét. Meg ideje lesz figyelmet szentelni a társaságára is, szóval visszatért a való világba.
- Jól tudom, hogy volt kapitány vagy?- Na, valahogy így kellene elvileg belegázolni olyan témába, amit el kellene kerülni jó messzire. Mégiscsak jó ez a szaké valamire…
« Utoljára szerkesztve: 2018. Aug. 27, 04:07:27 írta Ebisawa Kyousuke »
(click to show/hide)
Character theme song

Karakterlap

Watanabe Yuusuke

Kapitány

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 000 / 45 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 32 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninomiya Mitsuko - felesége

Post szín:
#0073e6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vidámpark a város szélén
« Válasz #1 Dátum: 2018. Aug. 29, 20:46:55 »
Kissé remegő kézzel nyúlok lakásunk bejáratának ajtaja felé, majd húzom be magam után. A Nayokoval folytatott beszélgetünk bár nem sült el rosszul, nem is teljesen úgy alakult, ahogy reméltem. Mindenesetre mindketten megtettük a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy ha lassan, nehezen is, újjáépítsük a kapcsolatunkat. Nehéz lesz, tudja Ő is, én is Mitsuko is. Sajnos ez van. Vannak dolgok, amik legyenek bármilyen kellemetlenek is, meg kell őket tenni.
Viszont kell egy ital. Persze sakéztünk a lányommal, de nem nagyon éreztem meg. Igazság szerint már szinte egyeltalán nem érzem meg az alkoholt, legalábbis kisebb, vagy közepes mennyiségben. Töménytelen mennyiséget meg kell ahhoz innom, ha le akarok részegedni, bár ez most nem célom. Csak kell egy kis nyugtató, ehhez pedig a legkézenfekvőbb hely a nem más, mint Kenpachi Ivója. Idejét sem tudom már, hogy mikor voltam ott utolján. Valamikor eltűnésem előtt még rendszeresen visszatérő, szinte törzsvendég voltam. Talán nem felejtettek el teljesen. Mivel Kedvesem később ér haza, van időm kicsit kiszellőztetni az agyam. Fejemben egymás után jelennek meg az esetleges helyek, alternatívák, hogy merre induljak, de gyorsan elhessegetve őket érik meg bennem a gondolat, hogy tényleg az Ivóba fogok ellátogatni. Beletelik egy időbe, míg odaérek. Régen, mikor a tizedik osztagnál éltünk, közelebb volt, és jobban is ismertem a járást, bár ez most nem foglalkoztat. Ha akarnék, semmi perc alatt oda tudnék érni, de most jobb szeretnék gyalog menni. Gondolataimba mélyen belemélyedve haladok az ivó felé, keresztül a nyolcadik osztagon. Pár tiszt elhalad mellettem, és köszönnek, amit szinte észre sem veszek, csak egy bólintással válaszolok. Nem nagyon érdekel, hogy jelenleg rangomnak megfelelően gyakorlatilag még egy mezei takarítónál is alacsonyabb rangú vagyok ideiglenesen. Akik ismernek, tudják ki vagyok, és azt is, hogy nem érdemes velem szórakozni. Az elején volt egy tiszt, kicsit magasabb rangú, aki azt hitte, hogy a bab is hús, és próbált rávenni ilyen-olyan eszközökkel, hogy menjek mellékhelyiséget takarítani. Miután nagy nehezen kiszabadította a fejét egy egyik klotyó lefolyójából, már nem akart annyira rávenni ilyen dolgokra. Persze panaszt tett, és mehettem a kapitányi irodába szembesítésre, ahol szemrebbenés nélkül bevallottam a "Taichou-nak" bűneimet. Szóbeli figyelmeztetés a Feleségemtől. Ugyan kérlek...
A nem is annyira távoli emlék mosolyt csal az arcomra. Az esetnek természetesen híre ment, és a tisztek egykettőre máshogy álltak hozzám. Meg akarták mutatni az elején, hogy egy szerintük zöldfülű újoncnak mi jár. Én meg megmutattam, hogy egy exkapitánytól mi jár. Tiszteletet követelek meg minden seggfejtől.
Lendületes mozdulattal lököm be az ivó ajtaját, majd állok meg egy pillanatra az ajtóban és nézek körül. A bent hangosan óbégató, mulató népség ugyanígy tesz egy pillanatra, mindenki végigmér engem, én meg mindenkit mást. Kicsit úgy érzem magam, mint a régi  western filmekben a főszereplők, az emberek világában. Pillanatnyi hatásszünet után a csapos barátságos intéssel üdvözöl, és jópáran még a zajos bagázsból. Van, ahol nem számít, honnan jöttél. Sokkal többet ér a megszámlálhatatlan itt átmulatott éjszaka, összehányt asztal, széttört szék, amit azoknak a hátán törtünk ripityára Yuu-channal, akik esetleg nehezményezték ivászatunkat. Egy gyors kézfogás alatt rendelek egy kancsó tradicionális japán szilvabort. Kezdem unni a sakét. Nem jó, ha folyton töménnyel zsibbasztod az agyad, és ölöd az agysejtjeid. Egyébként sme leinni jöttem magam. Elmélkedni kicsit, kikapcsolni.
Kiszemelek magamnak egy üres asztalt, ami még viszonylag békés helyen is van, egy sarokban, nem messze a pulttól, majd letelepszek háttal a falnak, hátradőlök, rágyújtok egy szál cigire, öntök egy pohár bort, és megízlelem. Kiváló ital, tökéletesen zamatos, és érezni rajta a szilvát. Kiváló ital ilyen alkalmakra, lehet, hogy még haza is viszek egy kancsóval. Segít ellazulni a Feleségemmel esténként egy fáradt nap után. Üveges tekintettel révedek a semmibe a cigarettafüstön keresztül, lustán azon gondolkodva, hogy hogyan tovább. Az kétségtelen, hogy most pár hónapig, pár évig így kell élnem. Örülök, hogy egyeltalán vissza tudtam jönni, és nagyobb gond nélkül visszafogadott a Getei 13 is. Azonban eszem ágában sincs örökké névtelen senki maradni, mert egyébként sem vagyok az. Kegyvesztett? A 46-ok tanácsánál lehet, máshol nem.
Hirtelen egy férfi alakja rajzolódik ki a ködös cigaretta füstön keresztül, aki le akar az asztalomhoz ülni. Körbenézek a helyiségben, nincs máshol üres hely, így nyilván leülhet, mivel egyedül ülök az asztalnál, szóval némán bólintok. Nem szoktam senkit sem elhajtani mindaddig, míg normálisan viselkedik, vagy be nem szól. Mikor leül, jobban megnézem magamnak. Ismerősnek tűnik, de nem mondhatnám, hogy név szerint, személyesen ismerném. ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy osztagtársam.
Gyanúm hamarosan be is igazolódik, mikor bemutatkozik, mire csak aprót biccentek, miközben mélyet szippantok a cigaretta végéből. Amint elfogy, elnyomom a csikket, és rágyújtok egy másikra. Ez egy kocsma, itt szinte magától értetődik a láncdohányozás. Ide inni és szórakozni jön az ember, az erkölcsöket pedig mindenki leadja a ruhatárban, és ott is hagyja, míg nem távozik innen.
- Watanabe Yuusuke. - válaszolok röviden, miközben kifújom a cigaretta kissé maró, ám mégis ezúttal jóleső füstjét a tüdőmből. Felesleges plusz köröket futnunk. Nyilván nagyon jól tudja, hogy ki vagyok. Kérdés az, hogy mihez kezd az információval.
Rápillantok a felkínált italra, de egyelőre nem iszom meg, csak megvárom, míg a velem szemben ülő Férfi megissza sajátját, és kissé magához tér. Nem tudom mire válni a feszültségét, magam részéről teljesen nyugodt, szinte kicsit unott hangulatban vagyok. Miután Ő megitta a sajátját, azután emelem fel a poharat, és szó nélkül kiiszom, majd a következőt is, ám még mielőtt válaszolnék a következő kérdésre, ami egyébként nem ér teljesen váratlanul - ugyanakkor azt sem mondhatnám, hogy nagyon örülök neki - felállok az asztaltól, odamegyek a csaposhoz, kérek egy boros poharat, majd visszaülök szó nélkül. Öntök a pohárba a szilvaborból, majd ujjaimmal körbefonom a poharat, és még mielőtt átnyújtanám Kyosukének, mélyen a szemébe nézek, és szenvtelenül teszem fel a saját kérdésem.
- Melyik oldalhoz tartozol? Akik úgy gondolják, hogy ki kellett volna végezni, de leglaábbis egy mély börtönbe dugni örök időkre Aizen mellé, mert egy áruló dezertőr vagy, vagy azok között foglalsz helyet, akik inkább nekem adnak igazat? - teljesen mindegy egyébként, hogy mit felel, következménye nem lesz, csak kérdeztem. Megtanultam kezelni a velem szembejövő gyűlöletet, vagy az olyan pillantásokat, amit a nemkívánatos személyeknek tartanak fent egyes shingamik.
- A Feleségem kapitány. Rajtam nincs haori. - válaszolok a Férfira nézve, majd odanyújtom a poharat, hogy igya ki. Igaz a szilvabor közel sem olyan erős, mint a saké, az alkohol a nap végén ugyanúgy alkohol lesz.
- És kedves Kyosuke, mi járatban errefelé? Tán bút felejteni jöttél, vagy csak úgy, iszogatni egyet? - teszem fel a kérdést, miközben nemtörődöm módon dohányzok és füstölöm tele a környezetet. Ilyen kedvem van most. Nincs senkivel semmi bajom, csak most ilyenem van.


Karakterlap

Ebisawa Kyousuke

Shinigami

8. Osztag

*

Ichibantai ex-fukutaichou

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
15 000 / 30 000

Hozzászólások: 51

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 6 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Szürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Az emberi létezés egyetlen állandóból áll, és ez az, hogy mind harcolunk a félelmeinkkel.

Post szín:
#8D6F5A


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vidámpark a város szélén
« Válasz #2 Dátum: 2018. Szept. 22, 02:48:39 »
Marja a torkát a cefre. Ezt muszáj beismernie, de csak magának, másnak nem. Végül is elég jól bírta régen, meg Nihigamival sűrűn kötöttek ki itt egy munkával telt nap után- rajta aztán ne lássák, hogy picsog. Meg amúgy is, vedelni… akarja mondani, inni jött ide. Többnyire kulturáltan, aztán majd később aljasabban. Belefér. Úgysem várja haza senki, mások véleményére meg már nagyon régóta nagy ívben… Így hát erélyesen kortyolta a maga italát, azért imádkozva az égiekhez, hogy mája cáfoljon rá az eddigiekre és lehetőleg néhány pohár után homályosodjon a látása. Részegen legalább nem fogja érdekelni a sok érzelmi kín, ami lassan az őrületbe kergeti. Szólás nélkül figyeli a felálló férfit, rohadt ügyes módon valószínűleg annyira felbaszta, hogy inkább szó nélkül itt hagyja a bús picsába. Rápillantott a kocsma falán függő órára és szelíden bólintott egyet- ez még tőle is rekord. Nem túl mézesmázos jelleme révén minimum egy asztalfelborítást elvárt volna… de ehelyett egy üres pohárral tér vissza Yuusuke. Kérdését hallva ajka féloldalas, már-már gúnyos mosolyra húzódik.
- Úgy érzed, tömlöcben a helyed? Én nem így gondolom. Megtettél mindent, amit csak tudtál… - Meggyújtja a bűzrudat és mélyet szippant belőle, fejében felbukkan egy ehhez kissé hasonló eset, amit félig-meddig a saját bőrén tapasztalt meg. - Seiretei egyedül a feketét és a fehéret látja. Csak a saját elveik léteznek, megalkudni javarészt képtelenek. Attól, ami történt nem áruló leszel, hanem egy áldozat. - Hátradőlt és a hamutálba pöccintette a hamut. - Az ember nem tölt hosszú éveket jókedvből Hueco Mundoban. Főleg úgy, hogy a családja várja haza. - Úgy véli, feleslegesen hurcolják meg ennyire a férfit. Megérti ugyan az indíttatásait a nagyra becsült vezetőségnek, de nem ért velük egyet. Sem most, sem Misa esetében. Beletúrt vörös üstökbe és egy harmadik szippantással végérvényesen szétgyalázta tüdejét, enyhén hörögve fújta ki a füstöt és elnyomta a csikket. Minden gondolata valamilyen módon kapcsolódott Hófehérkéhez, pedig már ezredére is megfogadta, hogy ha erővel is, de befejezi a rajta való rágódást. Fogadkozni mondjuk könnyebb, mint meg is valósítani a haditervet. Az meg fikarcnyit sem segít, hogy minden nap látja a kis jégvirágot elrobogni az osztag berkein belül valamerre. Kínosan ügyel arra, hogy ne másszon bele nagyon az aurájába, de saját magát nem erőszakolhatja meg, egy-két baráti megszólalást muszáj megeresztenie. Nem bosszúból, csak úgy. Szekál ő mindenkit, akit csak ér, ha olyanja van, és valamivel kiérdemli. Ráadásul a lány esetében még moderálja is magát, mert olyan kínosan ügyelnek a munkahelyi hűvös formalitások megtartására, hogy a tábla körömmel kaparászása ahhoz képest szelíd madárcsicsergés. Ami őt illeti, nem gondolta volna, hogy a törpe felbukkanása ennyire megbolygatja lelki békéjét, amiről azt hitte, már sikerült egyenesbe pofoznia. Benézte ezt is.
- Ezért kérdeztem. - Felel mialatt elszántan próbál előbogarászni még egy szálat, amire rá is gyújt. A helyiségnek már mindegy, lassan több a cigarettafüst bent, mint az oxigén. - Köszönöm. - Bólint egyet, majd ki is hörpinti az italt. Nem a legerősebb fajta, de felettébb ízletes. Ha nem lenne annyira megmenve, hogy legszívesebben egy sörcsap alá feküdne, még azt is el tudná képzelni, hogy kellemesen elbeszélget egyetlen pohár fölött órákon át.
- Egyik adódik a másikból. - Nyúl a szakés üvegért és először Yuusukének, azután magának tölt. - Veled mi a helyzet? - Veti sárgáit a férfi kékjeire és megemeli a poharát. Megvárja, amíg esetleg a másik férfi megissza, azután ő is lenyeli a magáét, a poharat az asztalra rakja és szemléli a környezetet. Néha megvakarja a tarkóját, érzi a tagjait elzsibbasztó kellemes melegséget és legszívesebben lepacsizna az alkohol kitalálójával a kurvajó ötletért. Megköszörüli a torkát és szemöldökeit ráncolja, néha hümmög is egyet. Végül összehúzott szemekkel pislog. A fekete valami továbbra is a másik férfi feje búbja körül libeg, ide-oda riszálva apró testét.
- Nem szokásom megérezni az alkoholt. Ilyen hamar nem. De most vagy beálltam, vagy tényleg egy pokollepke akar a fejedre szállni. - Bök a lény felé, jelezve Yuusukénak is, hogy valami sántít. Megropogtatta a nyakát, hamarost felfedezte, hogy ő is be lett célozva. - Mi a f… - Ezt már nem tudta kulturáltan lereagálni. A legutóbbi ilyennél a végeredmény az lett, hogy bő fél évig ki volt ütve. Most nyögi az árát, épp hogy felépült. Mutatóujjával el akarná pöckölni a lepkét, de az rászáll és ő a birtokába is jut az infónak, amitől szíve szerint bőszen megfejelné párszor az asztallapot. Pár morranás kíséretében talpra kászálódik, rábámul az órára, hogy jól lát-e. Kíváncsi, hogy akkor is elküldik-e küldetésre, ha látják, hogy félig van töltve. Vagy ez lenne a burkolt letolás, amiért annyira fantasztikusan szétszabdaltatta magát? Áh, dehogy. Nem érdekli ő a kutyát se. Szimplán csak remekül időzít a vezetőség, mint mindig. Szóval, a nyolcadik osztaghoz kell látogatnia az ősz hapsival egyetemben. Oldalpillantással végigmérte Yuusukét.
- Úgy néz ki, balhé van. Mi másért rángatnának ilyenkor be? - Díjnyertes megszólalás, komolyan. Tapsot érdemel! - Indulhatunk? - Nyújtja a dobozát osztagtársa felé. Ami azt illeti, nem fog sietni. Csak annyi állt az üzenetben, hogy menjenek oda. Nem az, hogy lelküket elhajigálva rohanjanak, aztán ácsorogjanak fél órát, amíg a tüdejük is utoléri őket. Ő maga is rápöffent; biztos, ami biztos, etetni kell azt a nyamvadt tüdőrákot, ne haljon éhen. Széles léptekkel célozza meg az osztagot, kilöki maga előtt a kocsma ajtaját és mélyet szippant a hűvös nyári este levegőjéből, ami szinte képen csapja. Javarészt hallgatásba burkolózik az úton, próbálja kitalálni, mi miatt hívták be. Sejti, úszik a másnapi szabadságolás, de abban is biztos, hogy be fogja vasalni. Ha máson nem is, visz pár kiló epret a kapitánynak, pislog párat könyörgőn és remélhetőleg megoldja a dolgot ennyivel.
Hamarabb odaérnek, mint amire számolna, a bejáratnál már ott álldogál a rikító sárga hajú nő, kezében szorongatva néhány dossziét. Meglátva az érkezőket megigazítja a hajzatát, köszönti őket és a kezükbe nyomja a dokumentumokat, miközben azt ecseteli, hogy Karakura külterületén lévő vidámparkban milyen meglepő események zajlanak mostanában. Egyre többen látnak szellemeket, néhány ember annyira megrémült, hogy szívrohamot kapott és mentő vitte a kórházba. Ezen a ponton szemöldöke már erőteljesen rángatózik, de nem szól semmit. Kivárja. Naná, kibújik a szög a zsákból és ahogy mesél a nő, úgy lapozza a dossziét, hogy szembetalálja magát néhány leszakított… rágott… tépett testrésszel. Talán munkahelyi ártalom, hogy gyomra különösebb liftezések és bukfencek vetése nélkül ússza meg a látottakat, vagy akár köszönhető mindez az ereiben vegyülő szesznek is. Mindenesetre, járjanak utána annak, hogy mi rémisztgeti és zabálja fel az embereket a vidámparkban. Nagyszerű. Felemeli a fejét, sóhajt, összecsapja az mappát és visszaadja az egyébként egész bögyös, formás nőcinek. Meg kérdezi, hogy van-e ötletük, hogy mi állhat a háttérben. Valószínűleg egy, vagy több eléggé magas szintű arrancar. Bólint, megmarkolja a kardját és csendesen megindul a nyugati kapu felé Yuusuke nyomában.
(click to show/hide)
Character theme song

Karakterlap

Watanabe Yuusuke

Kapitány

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 000 / 45 000

Hozzászólások: 64

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 32 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninomiya Mitsuko - felesége

Post szín:
#0073e6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Vidámpark a város szélén
« Válasz #3 Dátum: 2019. Márc. 17, 23:24:20 »
Kezd az este átcsapni lazulós iszogatásból valami egészen másba. Nem, mintha bajom lenne vele, de ma pont nem akartam ezt, inkább csak elmélkedni, gondolkodni, egymagamban. No persze nincs ellenemre a társaság, bár nem gondoltam volna, hogy egy osztagtársammal hoz majd össze a sors itt. Bár, hol futnánk össze, ha épp nem itt? Inkább az lepett meg, hogy az elmúlt rövid időszak gyűlölködő megpróbáltatásai után valaki normális hangnemben, egyenrangúként bánik és beszél velem, ami, bevallom, nem kicsit meglepett. Megszoktam már, hogy mindenki átnéz rajtam, vagy pedig gyűlölködve néz rám Feleségemen kívül, épp ezért lepett nem nem kicsit a srác viselkedése. Ha rá nézek, szinte magam látom. Úgy értem, már első ránézésre is van elég szar a zsebében. Annyi, mint nekem, vagy még annál is több. Valljuk be. Nyomorultak vagyunk mindketten, én legalábbis most mindenképp. És mi erre a legjobb gyógyír? A szeretet....francokat. Az ital. Na jó, egy kicsit mindkettő, de úgy érzem, hogy most a szeretetet az italtól kaphatom meg, ezért nem is vetem meg ma annyira. A szilvabor, bár nem erős annyira, mint a saké, valljuk be, ha eleget iszik az ember, ugyan úgy haza tudja vágni seperc alatt, akármennyire is jól bírja a piát. Pedig én bírom. Megszámolni sem tudom, hányszor ittuk le magunkat itt a sárgaföldig Yuu-channal, vagy akármelyik jó barátommal annak idején. Egyszer, minta talán ki is tiltottak volna minket az ivóból, persze nagy ívben szartunk rá, ugyan úgy visszajöttünk a következő alkalommal is, csak hogy megint széthányjuk a belünket is hajnalban. Kisebb vagyont ide hordtunk, nem tagadom, hogy az ivó azokban az időkben rekordbevételeket könyvelhetett el, bár ahogy nézem, most sincs okuk szomorkodni, szép számmal vannak vendégek. S ahogy alkalmi ivópartneremet nézem ,Őt sem kell félteni ilyen téren. Ez már derék.
- Felejtsük el. Bassza meg mindenki, aki másként gondolja. Akkor is nekem van igazam! - emelem poharam, miközben kiiszom tartalmát, s agyam elönti az alkohol bódító hatása, s értek egyet Kyousukével. Valószínűleg, sőt biztos, hogy az alkohol mondatja ezt velem, de nem érdekel. A tény, hogy enyhé forogni kezd a világ, azt mutatja, hogy az elmúlt öt évben elszoktam a piálástól. Teljes egészében. Máskor literszámra ittunk mindent, amihez hozzáfértünk, s akkor is épp hogy csak sikerült berúgnunk, most meg ennyi kis alkoholtól spicces lettem....hát ez van. A lúd legyen kövér akkor már! Arcomon félvigyorral el is fogadom a felajánlott sakés üveget, amit Kyousuke nyújt, majd kiöntöm a magam részét, s húzóra eltüntetem a pohárból.
- Hagyjuk ezt, kedves Kyousuke. Ha valaki ide jön, annak egy oka van csak. Felejteni. Én nem tagadom, felejteni akarok. Nincs is ezzel baj. Viszont úgy érzem, Neked is van mit.- kacsintok rá, miközben kitöltök egy újabb kört, Neki is, és magamnak is.
Szánalmasnak tűnik ez az egész, mégis, férfiaknál így működik. Mi nem zokogva hajlunk a csoki fagyis bödön fölé, hanem kiisszuk magunkból a sok szart. Egy kiadós hányás jobb, mint egy cifrafosás!
Most már ott tartok, hogy nem is nézem, hogy a velem szemben ülő Férfi iszik-e velem, vagy sem, inkább arra összpontosítok, hogy nagy műgonddal csurig töltsem a csészémet, de inkább arra jutok, hogy ott rohad meg az egész. Visszaöntöm a csészém tartalmát a sakés kancsóba, majd felemelem a köcsögöt, és úgy ahogy van, abból kezdem inni a sakét. Már most tudom, hogy hamarosan meg fogom bánni ezt a döntésem, de jelen pillanatban cseppet sem érdekel. Majd ott ér valahol a hajnal.
A megkezdett káromkodásra értetlenül nézek fel, s pár pillanatba bele telik, mire felfogom, hogy Ivópartnerem feje felett röpköd egy pokollepke. Csakhamar rájövök, hogy fölöttem is van egy, amit persze megpróbálok megsemmisíteni az üres sakés kancsó fenekével, de nem járok sikerrel. Ahogy a lepke leszáll az asztalra, ripityára töröm a kancsót, csak hogy ne kelljen meghallgatnom az üzenetet, de az átkozottja gyorsabb volt nálam, és nem hagyta magát. Rárepült az orrom hegyére, majd úgy adta át az üzenetét, majd pedig  távozott.
- Mocsadék! - kiáltok a lepke után, de nyilván hidegen hagyja.... De nem baj, találkozunk még...! Nem mondom, kiváló időzítés. Van benne valami ördögi. Nem mintha baj lenne, félrészegen még nem mentem küldetésre, épp itt az ideje. Kiveszek egy szálat Kyousuke cigis dobozából, majd követem, de csak miután rendeztem a számlát nagy "jaja"-zások közepette, mivel a csapos a lelkemre kötötte, hogy több kancsót nem tud a számlámra írni, legyek szíves türtőztetni magam legközelebb. Hát persze. Csak az ivónak köszönhetik még a rukongai agyagedény készítők, hogy van munkájuk, hagyjuk ezt.
- Jaja...Mehetünk! - jelentem ki magabiztosan, bár kavargó gyomrom és fejem nem teljesen ért velem egyet, ez most részletkérdés. Jólesőeket szippantok a Kyousukétől kapott ingyen cigitől, ami így még jobban esik, hogy ingyen van. Persze én is vissza kínálom majd a sajátomból, így fair.
Hamar odaérünk az eligazítás helyére, bár nem haladtunk gyorsan. Igazából lehet, hogy a bögyös szöszi órákat várt ránk, csak nekünk tűnt rövid időnek a megtett út, az ital miatt, most ez nem is számít igazán. Amint megkapom a magam kis borítékát, kinyitom, és el kezdem olvasni. Hát persze. Gondolhattam volna. Mehetünk Karakurába, csodálatos. Nincs mit tenni, ez van.
Hangos csuklások közepette nyúlok a képek után, hogy megnézzem őket. Elismerem, elég sok szart láttam már az elmúlt években, így sok újat nem tudnak mutatni a képek, bár a tény, hogy nem kicsit hazavágtam a gyomrom, el kell ismernem, hogy nem segít most rajtam. Amint meglátom az első képet, gyomrom tartalma megindul felfelé, majd gyönyörű sugarú ívben hányok bele a közeli bokorba, ami rögtön mellettem van. Van ez így...
Enyhén remegő kézfejjel törlöm meg a számat, majd, mintha mi sem történt volna, folytatom a képek vizslatását. Akárhogy is, mennünk kell, így jobb ötletem nem lévén, elindulok a nyugati kapu irányába. Sokat nem törődöm az eligazító tiszttel, bár azt meg kell mondani, hogy bájos teremtés, de családos ember vagyok, meghagyom Kyousukének.
Útközben azon töprengek, hogy vajon mi lehet ez az egész. Biztos vagyok benne, hogy hollowokkal, vagy arrancarokkal kapcsolatos ügy. inkább hollowok, azok szoktak brutális módon szétkapni mindent, amihez hozzájutnak. Az arrancarok ennél kifinomultabbak. Akárhogy is, a végére kell járnunk.