Szerző Téma: Ismerős árnyak  (Megtekintve 305 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hashimoto Chouko

Fullbringer

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 24

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 10 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Ismerős árnyak
« Dátum: 2018. Szept. 02, 01:57:53 »
Nehéz volt az éjszaka hűvöse, ami az ember bőrére ült, hogy éreztesse vele, még életben van. Túlságosan is vékonynak bizonyult a választott nyári ruha, azonban nem reszkettem, csupán apró libabőr futott végig a karjaimon, amikor az egyik nyitott ablakon befújt a szél. Tekintetem a némileg már hintázó járással közlekedő férfit követte, aki nemigen foglalkozott azzal, hogy a pultnál ülő nő egyáltalán nem kér a közeledéséből. Elhúztam a számat, és egy aprót kortyoltam az előttem lévő pohárból, miközben továbbra is figyeltem.
Nem ez volt az első alkalom, hogy láttam, de reményeim szerint az utolsó lesz a mostani. Mély levegőt vettem, amikor láttam, hogy a mellékhelyiség felé veszi az irányt, felálltam, a pulthoz sétáltam, és leültem, hogy egyből észrevegyen. Egészen hamar visszatért, egy pillanatig képtelen voltam visszafogni az undort, és az majdnem kiült az arcomra is, így inkább az italom felé fordultam, miközben megráztam a fejem, hogy hátra hulljon a hajam. A mozdulat hatásos volt, a könnyű anyag némileg fentebb csúszott a lábamon, még többet felfedve combomból, és magára vonva a férfi éhes tekintetét.
Mit nem adtam volna, ha ebben a pillanatban, egyetlen mozdulattal véget vethettem volna az egész mizériának. A pulton beljebb feküdt egy bornyitó, a csapos éppen más felé figyelt, egyetlen mozdulattal érte nyúlhatnék, és azzal a lendülettel, fordulásból azonnal az érkező nyakába fúrhatnám. Fel se ocsúdna az iménti hólyagürítés okozta elégedettségéből, csak azzal lenne elfoglalva, hogy a kifelé spriccelő vörösséget visszafogva kapaszkodjon az életébe. Persze eredménytelenül, pontosan tudtam, miként és hová kell döfni. De nem tehettem meg, ennyi ember előtt nem…
Ki kellett várni a megfelelő pillanatot, és azt, hogy egy ennél megfelelőbb helyre menjünk, valahová, ahol nincs ennyi figyelő szempár. És a tekintetéből egyértelműen látszott, hogy az ő fejében is valami ilyesmi játszódik le, csak egészen más okból, és valószínűleg teljesen más végkimenetelre számít. Túl naiv, felkészületlen, és nem törődöm. A férfiúi erejében bízik, hogy majd az segít neki felülkerekednie egy nálánál sokkalta kisebb nőn, mintha ezzel minden meg lenne oldva… mekkorát fog ma este csalódni.
Bájos mosolyt erőltettem arcomra, ahogy mellém lépett, majd felült a székre. Bókjaira zavartan fordítottam el fejemet, mintha csak képtelen lennék megfelelően kezelni a szép szavakat, azonban inkább csak az arcvonásaimat igyekeztem rendezni. Valószínűleg sokkalta nehezebb dolgom lett volna, ha nem ittas, de ezt is csak magának köszönheti, ahogy azt is, hogy felkerült a listára. Megérintette a lábamat, ismét késztetést éreztem, hogy idő előtt tegyek valami meggondolatlant, valamit, amivel nagy fájdalmat okozhatnék, de visszafogtam magam.
Felajánlotta, hogy folytassuk egy csendesebb helyen, én pedig mosolyogva fogadtam el, pontosan tudtam, hová akar kilyukadni. A közelben volt egy park, pont olyan helyszín, ami ilyen esetekben kapóra jöhetett számára, és nekem is tökéletes volt a sötétebb részeivel, ahol ilyenkor már senki sem jár. Ha azt hitte, hogy szerencsés találkozását a sors rendelte így, fogalma sincs, mennyire nem fogadták kegyeikbe az égiek. A park bejáratánál megállt, mintha elbizonytalanodott volna, azonban csak arra várt, hogy én vessem fel, nézzünk be, mert ez tényleg egy csendesebb hely, és így végülis én magam kívánkoztam ide. Cseles… bár a magam részéről tényleg ezt a helyet néztem ki számára. Most puha a föld, egészen gyorsan végezni fog a saját sírjának megásásával…
Aztán valami különös érzés lett úrrá rajtam, mint amikor tekintetek követik az embert, és ettől bizsereg a tarkója. Körbenéztem, de a fák között sötét volt, s mintha valamin megcsillant volna a Hold halovány fénye, azonban semmit se tudtam teljes bizonyossággal kivenni. Az alaktalan árnyak összefolytak, a férfi pedig türelmetlenül húzott a sűrűbe, mit sem törődve vele, hogy legalább némiképp leplezze szándékát. Szerettem volna véget vetni a játszadozásnak, azonban képtelen voltam szabadulni a gondolattól, hogy valaki figyel, hogy valaki van még itt rajtunk kívül.
Úgy tűnt, hogy a férfi pont eddig volt képes türtőztetni magát, mert a következő pillanatban már arra lettem figyelmes, hogy fölém hajolva próbál összenyálazni. Egyetlen, határozott mozdulattal bújtam ki a szorításából, ami láthatóan különösképpen meglepte, azonban már nyúlt is volna utánam, ezt azonban eszem ágában sem volt hagyni. A mozdulat közepén löktem félre a kezét, és kihasználva a koordinálatlanságát, lábbal is taszítottam rajta, hogy a bokrok közé zuhanjon, majd a másik irányba lendültem.
Nem állt szándékomban elmenekülni előle, igazából azért indultam erre, mert korábban innen éreztem valamit, és muszáj voltam utána járni. Mindent gondosan megterveztem, olyasmin elcsúszni, mint egy kósza szemtanú, nem volna túl jó. Ha ezen múlik, inkább visszajövök, bizonyos voltam benne, hogy legközelebb is képes leszek elcsalni, nem olyannak tűnt, mint aki képes lenne nemet mondani.
Hangtalanul lépdeltem a fák között, bár a ruházatom nem éppen erre lett kitalálva, legalább a mozgásban nem akadályozott, és nem zörgött. Az érzékelésemre bíztam magam, és hamarosan fel is fedeztem valamit a sötétségben, egy olyan árnyat, ami nem tűnt odavalónak. A háta mögé kerültem, s bár a képességeim miatt nem hordtam magammal fegyvert, ez nem akadályozott meg abban, hogy úgy tegyek, mintha ez még sem így lenne. Felvettem egy vastagabb ágat, majd bringer light-tal a következő pillanatban már a háta mögött is voltam, a lapockái közé nyomba az ágat, mintha fegyver volna.
- Nem szép dolog leskelődni… mégis miért követsz engem? – Kérdeztem fojtott hangon, azért nem szerettem volna felhívni más valaki figyelmét magunkra, főként, hogy fogalmam sem volt, ki lehet az idegen.

Karakterlap

Miyake Diran

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 000 / 15 000

Hozzászólások: 34

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 8 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Ismerős árnyak
« Válasz #1 Dátum: 2018. Dec. 14, 20:46:52 »
Csodálatos az éjszaka. Jelenleg épp több szempontból is. Azonban ezek közül csak egy olyan dolog van, ami ebben a pillanatban igencsak izgatja a fantáziám. Újra eljött a napja egy kis kikapcsolódásnak, hogy végre űzhessem csodálatos és - számomra - igencsak megnyugtató hobbimat. Új barátomnak sajnos már nem biztos, hogy ennyire élvezetes lesz a kis játékunk, de én mindenképp jól fogok szórakozni.
Az erdőben álló elhagyatott kis vadászház már készen állt új pajtásom fogadására. Minden a helyén volt. Már egy ideje figyeltem ezt a viskót használom ahhoz, hogy kiélhessem benne végtelen kreativitásomat, sajnos azonban mindezt csak én láthatom. Milyen szép is lehetne, ha művészetemet más is ünnepelné, de sajnos, ha bárki megsejtené mit is csinálok az erdőben, minden bizonnyal abban a pillanatban csattanna egy-egy csinos kis karperec még csinosabb és formásabb csuklóimon. Azt is el tudnám képzelni, hogy az épp kiérkező rendőrtiszt már csak szándékosan is szorosabbra állítaná a bilincset, csak hogy ezzel is szenvedést okozzon a számomra. Milyen csúnya, és gonosz gondolat. Még hogy Diran csuklóinak bárki is ártani merjen! Hallatlan! Most azonban sokkal fontosabb dologgal kell foglalkoznom, hiszen fel kell szednem az új játszópajtásom...
Az autóban ücsörögve, úton célállomásom felé azon gondolkodom, milyen új dolgot próbálhatnánk ki közösen, ami elég szórakoztató lehetne mindkettőnk számára. Ami azt illeti, semmilyen új eszközt nem szereztem be mostanában, ami elég érdekes lehetne,  így továbbra is a meglévőekre kell hagyatkoznom, de biztos találunk valamit, ami megfelelhet. Sebaj. Mindig is a kreativitásomról voltam híres.
Kocsimat egy a parktól picit távolabb lévő parkolóban teszem le, és magamhoz véve a lónyugtatóval teli injekciós tűt, és a lélekbontót, elindulok a park felé. Igyekszem a fák takarásában haladni, nehogy bárki is észre vegyen. Persze mondhatja bárki is, hogy túlzottan is óvatos vagyok, elvégre egy parkban nem tobzódik a tömeg éjszaka, de még így is akadhat pár kóbor csöves, akiknek feltűnik, hogy: “Aha, te biztos az a Diran gyerek vagy, aki szeret rosszfiúkat kaszabolni” és sajnos igencsak kevés az esélye annak, hogy azzal folytatják “Köszönjük a kemény, és kitartó munkát, Dran! Hálásak vagyunk, hogy megtisztítod kicsi városunk! Te vagy a mi hősünk!”. Sokkal inkább egy csinos cellával, esetleg egy gumiszobával hálálnák meg kemény munkámat, elvégre mégiscsak egy életnagyságú szörnyeteg vagyok, aki hobbijaként embereket kínoz és darabol. Valljuk be, mindez nem kelt minden emberben túlzott mértékű szimpátiát.
Lopakodásom során megpillantok két alakot, akik a park sűrűje felé haladnak. Egy pillanatra megállok egy fa takarásában, és tekintetemmel követem őket, arra várva, hogy biztos legyek benne, elég távol vannak már. Egyikőjük azonban igencsak ismerősnek tűnik, így egy közelebbi árnyékot kihasználva belépek abba, s némileg egy hozzájuk közelebbiből kukucskálok ki. Pár pillanat múlva, amikor a lány arcát egy kevés holdfény megvilágítja, azonnal felismerem. Értetlenül húzódom vissza az árnyékba, hogy aztán visszatérjek ahhoz, amelyikből indultam. Erősen törnöm kell a fejem ahhoz, hogy rájöjjek: mit keres Chouko-chan éjnek évadján egy sötét, elszigetelt parkban, egy látszólag igencsak ittas úriemberrel, akinek minden bizonnyal csak egy dolgot akarhat. Chouko-chan nem tűnt részegnek egy cseppet sem, így még kevésbé értem a helyzetet. Minden bizonnyal nem szeretné igencsak kegyetlen és szörnyű módon eltenni lábalól az úriembert. Ugye? Hiszen olyan ártatlan… Én meg olyan naív, hogy képes lennék hősként a megmentésére sietni, és a férfi nyakába döfni késemet, csak hogy ezzel megvédhessek egy ártatlan és igencsak kedves lányt, azonban úgy tűnik, valaki próbál mindebben megakadályozni.
Meglepetésemben összerezzenek, ahogy a vélhetően fegyverszerű dolog a lapockáim közé nyomódik és a kezemet a benne lévő késsel kissé megemelem, eltartva őket magamtól. Ritka, ha valaki meg tud lepni, azonban ez most igencsak sikerült. Gratulálok. Ha nem lennék jelenleg egy lépésre a haláltól, újongva tapsolnám meg a kivitelezőt, aki - ha csak nem tévedek - Chouko-chan lesz. De mégis hogy szabadult ki a csúnya, gonosz szemlátomást igencsak szexéhes ragadozónk… várjunk csak…
- Követni? Téged? Ugyan… épp csak erre jártam. - válaszolom kedélyes hangon. Bár ami azt illeti, igen gyenge kifogásnak tűnhet úgy bárki számára. Senki se bóklászik csak úgy lónyugtatóval és előhúzott vadászkéssel csak úgy a város közepén, egy parkban. Hacsak nincs velük konkrét célja. Nekem márpedig akad, és hát… nem túl szép és barátságos, ha egy kislány szemszögéből nézzük.
Veszek egy mély levegőt, amitől kicsit még jobban belenyomódik a hátamba a fegyver. Nincs semmi okom pánikba esni. Vagyis ami azt illeti, lenne, ha nem lennék képes lefegyverezni egy kislányt. Bevallom, elég szomorú és szégyenletes dolog is lenne, ha mindezt nem tudnám megtenni, azonban most talán nem ezzel a tudásommal kéne felvágnom. Sokkal inkább talán meg kéne győznöm, hogy nem akar ő bántani engem, elvégre még mindig ott a lehetőség, hogy eltűnjek az árnyak között, mint ahogy aztán annyiszor megtettem.
- Megtennéd, hogy nem bököd azt az izét a bordáim közé? Kezd kicsit kényelmetlen lenni, és elkezdett viszketni az a pont, ahova épp nyomod. - Kérdezem kicsit talán nyafogós hangon, izegve-mozogva jelezve, hogy valóban nem túl kényelmes jelenlegi helyzetem.
« Utoljára szerkesztve: 2019. Márc. 16, 00:49:00 írta Miyake Diran »


"Sometimes I wonder what it would be like for everything inside me that’s denied and unknown to be revealed. But I’ll never know. I live my life in hiding. My survival depends on it."

Karakterlap

Hashimoto Chouko

Fullbringer

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 24

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 10 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Ismerős árnyak
« Válasz #2 Dátum: 2019. Márc. 08, 00:02:11 »
Nem tudtam volna megmondani, miféle ösztön vezetett a felismerésre, talán az segített, hogy mostanában számtalan órán kellett Neki részt vennie, így nekem is… Ilyenkor furcsa, hogy képtelen vagyok elszakadni attól, amit ő képvisel, bármennyire szeretnék, Neki meg derogál jelen lenni, ha forró a helyzet. Megvontam a vállam, annyira nem érintett meg a dolog, hogy több időt szenteljek neki, jobban érdekelt a férfi, aki előttem állt.
Úgy tűnt, hogy odafigyelt arra, mit is vegyen fel, hasonlóan hozzám, bár az ő öltözete épp ellenkező volt, nem magára vonta a figyelmet, hanem igyekezett elterelni. Ha átlagos volnék, minden bizonnyal sose tűnt volna fel, egyszerűen tovább sétálok, mintha ott se lenne. Bár az otthon történt incidens óta nagyonis felfigyelek az ilyen fickókra.
Némileg elégedettséggel töltött el, hogy feszültnek éreztem, helyes. Amíg úgy tűnik, hogy nálam van az irányítás, semmi butaságot nem fog csinálni, és ha mégis, nos… mindenre megvan a megfelelő válaszom, úgy hiszem. Talán nincs tele a hely holttestekkel - valaki hibájából eggyel se gyarapodott -, ellenben számtalan elhullott növény, és állat volt mindenfelé. Éreztem őket, márpedig így mindenképpen nálam a helyzeti előny, legyen bármilyen erős, vagy elszánt a másik.
- Éjszaka, egyedül, egy park bokrai között… - Jegyeztem meg csendesen, de közben annyira ismerősen csengett hangja, tudtam, hogy valaminek fel kellene rémlenie vele kapcsolatban. - Ne haragudj meg, amiért nem hiszem el ezt a gyenge, kifogásnak nem nevezhető valamit.
Közben sürgetően jártak a fogaskerekeim, és igyekeztem minden homályos képet, foszlányt felidézni, ami segíthetett volna kitalálni, honnan ismerem. Mindenre felkészültnek lenni, ez volt a legfontosabb azóta a nap óta… Többet nem engedhettem meg, hogy hasonló történhessen… Mégis itt álltam, mert valaki a közelembe férkőzött, és majdnem észrevette, mire készülök, ez egyszerűen elfogadhatatlan, mintha egy hatalmas rés tátongott volna a pajzson.
- Valóban? Talán megvakarhatnám neked belülről… - És ahogy elhagyta számat a nem éppen kedvesen hangzó mondat, máris bevillantak a képek az ideérkezésemről, a rendőrőrsről, és a férfiról, aki előttem állt.
Szívem szerint hisztérikusan felnevettem volna, micsoda komédia, vagy inkább tragikomédia, hogy ez nem másodpercekkel korábban ugrott be. Máris cikáztak a gondolataim, mivel kellene kimenteni magam, vagy hogyan bújhatnék ki a számonkérés terhe alól. Egyáltalán miként történhetett meg mindez? Azonban mielőtt választ találhattam volna erre a fontos kérdésre, éreztem, ahogy felébred, mintha Neki lenne itt a helye. Igyekeztem visszatartani, de sose sikerült, mintha valamiféle gombbal rendelkezne, és akkor kapcsolná ki és be, amikor neki tetszik…

- Diran~senpai? - Kérdeztem csendes hangom, ami kissé megremegett, talán a hideg miatt, talán az idegesség tette. - Te vagy az, ugye? - Kezem elengedte az ágat, ami a gravitációnak engedelmeskedve a földre hullott, mégis mikor vehettem fel?
Hátrébb léptem kicsit, majd összefontam karjaimat a mellkasomon, és azon gondolkoztam, mit is mondhatnék. Remegtek a lábaim, valószínűleg a pillanatnyi félelem, és meglepetés okozhatta, nem számítottam rá, hogy valaha ismét találkozunk, ráadásul ilyen körülmények között. Bár kicsit örültem neki, kedveltem a férfit, igazán előzékeny, és kedves ember volt.
- Megijesztettél… - Mondtam csendesen, mintha ez mindenre válasz lenne, ami az elmúlt percekben történt.
Felpillantottam az ismerős arcra, és némi megkönnyebbülés volt leolvasható vonásaimról, mintha csak valami nagy veszedelemtől menekültem volna meg épp az imént. Furcsa pillanat volt, és egyre-másra foglalkoztatott az a kérdés, vajon mit kereshet itt, késő este, egy nyilvános park eldugott részében. Kérdőn néztem rá, de egyértelműen nem tettem fel a kérdést. Talán a választól tartottam, vagy attól, hogy nekem is meg kell mondanom, mégis miként kerültem ide, és miért…

Karakterlap

Miyake Diran

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 000 / 15 000

Hozzászólások: 34

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 8 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Ismerős árnyak
« Válasz #3 Dátum: 2019. Márc. 16, 00:49:25 »
Kifogásom sajnos süket fülekre talál, pedig igazán igyekeztem valami igazán frappáns dolgot kitalálni, de... hát valljuk be, elég kevés kevés esélyem volt rá az éjszaka közepén, egy parkban. Bár eljátszhattam volna a “kertészt” is, aki épp lelkesen locsolja a környező fákat természetes locsolócsövével, de az valahogy nem passzolt volna hozzám. Nincs mit tenni, ráadásul kicsit olyan érzésem van, hogy bajban vagyok.
Kellemetlen helyzet, az már biztos. Valahogy kénytelen leszek kimenteni magam a belőle, és ami azt illeti, remélhetőleg lesz is rá alkalmam. Valószínűleg eléggé meglepő lehet majd a számára majd a pillanat, amikor felismer, ami igazából… csak még több kérdést vet majd fel. Még több igen kellemetlen kérdést. De ami azt illeti, nem csak rám vonatkozó kérdések tömkelege fog itt repkedni, mivel én is igencsak kíváncsi vagyok, hogy pontosan mit is keres itt Chouko-chan egy láthatóan ittas alakkal, egy parkban az éjszaka kellős közepén. Az meg pláne érdekel, hogy pontosan hogy is szabadult ki pityókás barátunk kezei közül.
- Áucs… Az minden bizonnyal fájna, és elképzelhető, hogy kellemetlen következményekkel járna mindkettőnk számára. - ...már ha egyáltalán tényleg fegyver van nála, és nem valami ostoba trükkel próbál palira venni. Mondjuk egy faággal. Az kicsit megalázó lenne, azt hiszem, de igazából egy egész hatásos dolog, ha az ember épp bajban van. Jómagam is eljátszottam már ezt a trükköt párszor, amikor épp rögtönöznöm kellett, persze sajnos nem mindig jött be.
Pár pillanatra úgy tűnik, mintha habozna. Talán felismert, és rájött, hogy nem jó ötlet kinyírni a kedves és igen Daliás Diran bácsit, aki menedéket adott, amikor szüksége volt rá? Csúnya dolog lenne, elvégre megosztottam vele a lakásom, az ételem, és igazából én vigyáztam rá. Rosszul esne, ha valóban az életemre törne. Mondhatnám azt is, hogy összetörne a kicsi szívem, de sajnos nekem olyanom nincs. Vagy ha mégis, valószínűleg kőből van. :S
Nevemet hallva apró mosolyra húzom számat. Bingó~ Most már úgy érzem, hogy az életem kicsit biztosabb útra terelődött, de még most se lehetünk biztosak abban, hogy megússzuk ezt az egészet, elvégre még valószínűleg igen sokáig fog tartani ez a kis bájcsevej.
- Igen…? - kérdezek vissza, vállam fölött óvatosan elpillantva, kezeimet továbbra is megemelve tartva.
Ahogy érzem, hogy a hátamhoz nyomott valami nyomása enyhül, majd teljesen elmúlik, végül pedig halk puffanással ér földet. Szemeimet lecsukva sóhajtok fel, hogy végre ezen is túl vagyunk, lelőni, vagy leszúrni már nem fog. Legalábbis reméljük. Óvatosan elkezdek megfordulni, miközben a kezemben lévő kést igyekszem úgy visszahelyezni az övemre erősített tokjába, hogy az ne legyen túlságosan feltűnő, és Chouko-chan ne tudja kiszúrni.
- Nahát! Chouko-chan! Micsoda meglepetés! - szólalok meg meglepetten, melyet természetesen igyekszek élethűen utánozni, lévén már tisztában voltam vele, hogy ki is próbál leszúrni, lelőni, vagy valami. A földre lepillantva azonban meghal bennem valami. Valóban egy faág volt, amit a hátamnak szegezett, hacsak nem olyan gyors, hogy egyből fel is kapja a “majdnem gyilkos eszközt”, és el is rakja azt.
- Kicsit azért én is megijedtem tőled - válaszolok, miközben lehajolok az említett faágért - Komolyan ezzel akartál végezni velem, Chouko-chan? Szerintem te ennél azért kicsit kreatívabb vagy… - rázom meg a fejem kicsit elégedetlenkedve, és még enyhe grimaszt is vágok hozzá, mintha csak tényleg azzal lenne gondom, hogy nem volt elég kreatív a megoldása. Ami azt illeti… picit tényleg zavar, elvégre mindig is úgy éreztem, hogy ebbe a lányba picivel azért több kreativitás szorult. Persze az azért picit jobban érdekel, hogy mit is keres itt, mint az, hogy miért nem gondolkodott kicsit tovább, hogy ijesztőbb megoldásra találjon, és amivel tényleg sikerült volna elérnie, hogy rám ijesszen. Na, az tényleg meglepő lett volna. Valószínűleg őt is jobban érdekli az, hogy én mit keresek most itt ilyenkor ilyen sötét szerelésben, és miért bujdosok a fák és bokrok között egy parkban. Úgy érzem sok dolog lesz, amit még meg kell beszélnünk, de most rajtam a sor, hogy kérdőre vonjam a leányzót, elvégre az ő itt tartózkodása sokkal inkább mondható rendellenesnek, mint az enyém. Szóval lassan ideje kipuhatolni:
- Nahát, most nézem csak! Nagyon csinos vagy, Chouko-chan! :o Csak nem randid van errefelé? Esetleg még mindig tart? - kérdezek rá - Ugye nem én zavartam meg? O.o - kérdezősködök tovább visszafojtott hangerővel, s némi megjátszott megbánással és kíváncsisággal, és csupán kedvességből, és mert aggódom, hogy esetleg nem a megfelelő férfit választja, hozzá teszem: - Bár ne haragudj, de a kedves udvarlótól eléggé furcsa hozzáállás, hogy egy ártatlan lányt küld körbe nézni, miközben ő ücsörög valahol. Nem valami lovagias… Akár bajod is eshet...
Természetesen tisztában vagyok azzal, hogy még csak véletlenül se randiról van szó, ezt azonban csak nem mondhatom neki ki kerek perec, elvégre egyből lebuknék, hogy picit meglestem őket, akkor pedig nekem kampec. Valószínűleg csak még kellemetlenebb helyzetbe sodornám magam, arról nem is beszélve, hogy jó lenne minél inkább elterelni rólam a beszélgetés témáját, hiszen semmi kedvem magyarázkodni arról, hogy mit keresek erre egy késsel az övemre csatolva, meg pár más egyéb érdekes dologgal a zsebemben. A végén kiderül, hogy annak idején nem is a lehető legbiztonságosabb helyre helyezte el a Kapitányság, hanem sikerült nekik az egyik legveszélyesebbet kiválasztani. Végülis, ha azt nézzük, ez teljesen jogos lenne, elvégre az emberek levadászása és feldarabolása nem éppen kedves hobbi. Más szemszögéből nézve legalábbis biztosan nem.


"Sometimes I wonder what it would be like for everything inside me that’s denied and unknown to be revealed. But I’ll never know. I live my life in hiding. My survival depends on it."