Szerző Téma: Shinozaki Amine pályázatai  (Megtekintve 732 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Shinozaki Amine

Hadnagy

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 600 / 30 000

Hozzászólások: 73

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 20 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Türkizkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Shinozaki Amine pályázatai
« Dátum: 2019. Febr. 05, 01:49:45 »
Engedély megvan: Yoru
Külön köszönöm Vexnek, amiért a taichouval a párbeszédekben részt vett és segített nekem. ^^

 



13. OSZTAG HADNAGYI PÁLYÁZAT

Az elmúlt egy-két napban nem tudtam nem észrevenni, hogy picit mintha pár tiszt a kelleténél jobban fel lenne bolydulva.
~ Túl hangos… - csukom be a teaházban a könyvemet. Így nem tudok olvasni, és mivel a kifizetett teát és reggelim már elfogyasztottam, talán jobb lenne mégis hazamennem és Yoruval gyakorolni.
Tényleg nem tűnik úgy, hogy csak beképzelném, picit tényleg mintha néhol nagyobb lenne a nyüzsgés. Az egyik falnál például, ahol néhány tiszt mozgolódik. Jó, most már kicsit engem is érdekel. Odatolakszom, és akkor látom, hogy mi az, ami ennyire felkeltette többek figyelmét.
~ Egy pályázat? – ilyet se láttam még, vagy csak sose figyeltem. Úgy tűnik a 13. osztagnál is hadnagyhiány van. Mi a fene, valakik felzabálják a taichoukat és fukutaichoukat? Szép, hogy nem feküdte még meg a gyomrukat… bár lehet megtörtént, azért hagyták abba, mert az én osztagomnál nincs ilyen gond. Mindegy is, de azért csak nem bírom ki, hogy le ne tépjem az egyik lapot, és vigyem magammal, bár ezért csoda, hogy nem lincselnek meg most itt helyben.
Otthon ledobom az asztalra, elfekszek kicsit az ágyon, aztán már fel is ülök, és a zanpakutomat az ölembe teszem.
Sötétkék végtelen óceán, és síri csönd. Imádok itt lenni, csak bele lehet aludni… Hirtelen kap el, és húz le Yoru magával, majd ültet egy hatalmas korallsziklára. Kettőt pislogok mi jött rá, de az aranyszín szemek csak némán tanulmányoznak pár pillanatig.
- Nem az Elemi Tánccal akarsz gyakorolni? – hangzik fel a nyugodt, mély basszusa a végtelen csendben.
- De, csak… még nem vettem rá magam. – ragályos néha a kedvtelensége.
- És…? – úszik kicsit arrébb, mintha engem akarna kerülgetni.
- Mi és?
- Mi lesz azzal a vacakkal az asztalodon? – kettőt pislogok, hirtelen nem tudom milyen vacakra gondol, mire sóhajt egyet, egy csomó kis buborékot fújva így ki bele a vízbe. – A felhívással.
- Ja, hogy az! Mi lenne vele?
- Minek hoztad magaddal?
- Nem tudom. – vonom meg a vállam. – Azért érdekesnek tűnt…
- Akkor jelentkezel? – úszik át ismét a másik oldalamra.
- Nem hinném… nálam vannak jobb jelöltek is, ebben biztos vagyok. – hacsak egy van, már az is elég. Csak túl hívogató volt otthagyni azt a hülye papírt.
Fölkászálódok inkább a korallszikláról, mielőtt ismét keresztkérdéseket kapok, és nekikezdek normálisabban a meditációnak.
A nap hátralevő része a szokásos nyugalomban telt, délutánra bőven volt elfoglaltságom, este pedig már inkább nekiálltam rajzolni, de… kár volt.
- Az istenért nem sikerül a szeme!! Lefestem inkább az egészet! – csattanok fel eldobva a ceruzát, és már mennék is a kisszekrényhez, ahol a festőkészletet tartom, de Yoru hangja megtorpanásra késztet.
~ És utána el is fogod takarítani, meg mosogatni a kellékeket az éjszaka közepén? – szinte beleásít a mondatába, valójában annyira hidegen hagyja, hogy jelenleg mit csinálok, de nekem már elsiklik a fülem mellett a stílusa, csak nagyobbra nyílnak a szemeim a felismeréstől. Igaza van, ahhoz most semmi kedvem, valószínűleg ezután mennék is aludni. Talán tényleg nem most kellene összefestékezni magam…
Még kicsit bajlódok a szemével, aztán idegesen csúsztatom arrébb a lapot, és kezdek dobolni az ujjammal az asztalon. Fél szemmel rá- rápillantok a messzebb lévő felhívásra… Tényleg, minek hoztam magammal…?
- Ennyire nem unatkozhatok… - nagyot sóhajtok, mert látszólag mégis. Magamhoz marom a papírt, utána elkezdek keresgélni a dossziéim között. Tudom, hogy van valahol egy önéletrajzféleségem, amit még ki kell egészítenem, meg nem tudom, kell-e hozzá képet tűznöm… hát gondolom, hogy kell… Ez még a könnyebbik része, egyszerű a felépítés, mikor jártam az akadémiára, mikor végeztem, melyik osztagnál vagyok, hányadik tiszt, de… életemben nem írtam még ilyet. Nem kell sok, hogy doboljak a tollal az asztalon.
~ Ha tovább vörösödik a fejed, azt fogják hinni, hogy ráadtál egy méretes céklára egy fekete parókát és megléptél. – Yoru kicsit sem humoros megnyilvánulására már ki is hullik a toll a kezemből.
- Te kuss! – szólok neki vissza fennhangon, de elengedi a füle mellett.
~ Elakadtál?
- Mert ez értelmetlen. Nézd! Mi az, hogy ösztönző levél? Ennek semmi értelme, az egyáltalán mi a fene?! – lassan már kezdek kiborulni, annyira ötletem sincs, hogy pontosan mire is gondolt a költő.
~ Nyugalom, nem mintha egy percig is komolyan vetted volna… Akkor meg hol itt a probléma? – nagyot nyújtózkodik, nekem meg komolyan el kell gondolkoznom a szavain.
- Igaz, úgyis csak unaloműzés. – hirtelen sokkal nyugodtabban is állok hozzá. Úgysincs semmi esélyem, szóval felesleges órákat ülnöm felette, addigra már rég aludni szeretnék. Csak fogom, és leírom, ami az eszembe jut. Hogy mindig is vonzott a kardforgatás, majd miután úgy éreztem, hogy lehetővé válhat számomra is, a shinigamivá válás… Hogy az akadémia óta a legtöbb időt a zanpakutomba ölöm a gyakorlások alatt… Még odaírok néhány alap dolgot magamról, hogy cél és kötelességtudatosnak tartom magam, szeretem jól elvégezni a rám szabott feladatokat, ehhez sokszor társul maximalizmus…
~ … ami miatt lassú is vagyok, de ezt hagyjuk… - nem tudok mit írni az alapinformációkon kívül és ezen a néhány soros érdektelen tényen magamról. Úgyis a teljesítményt fogják nézni, a személyiséget maximum annyira, hogy kompatibilis-e a pályázott pozícióval, de láttam egy-két olyan hadnagyot, hogy át kell ezt a gondolatom újra fontolnom. Inkább csak az erő számít. Legszívesebben odaírnám személyes kommentbe, hogy most már hadd feküdjek le aludni, a többit személyesen. Rólam pár személyes kérdéssel úgyis szinte mindent meg lehet tudni, minek írjam azt le? Bár azzal biztosan megnehezíteném a taichou dolgát, hogy nem tud már mit kérdezni és gondolkodnia kell, de biztos, hogy nem azon múlik, hogy leírom-e, hogy mi a kedvenc színem, vagy süteményem… Habár… „Kedvenc süteményem a mákos guba torta, és az almás pite. És majdnem mindenkinél jobban bírom a csípős ételeket.” Tessék, legalább már megmosolyogtat ez a hülyeség. Viszketett a kezem, hogy azt írjam oda, hogy jobban bírom a csípőst, mint a taichou, de van egy olyan érzésem, hogy nem nagyon lenne vevő a humorra. Nem egy ilyen pályázatban. Hát biztos ez sem lesz az az ösztönzés, amire ő gondolt, de tényleg nincs mit írnom. Segítek azoknak, akiknek szükségük van rám és megvédem azokat, akiket meg tudok. A quincy-ket pedig szívből rühellem. És akarok házi kedvencnek egy pici hollow hiúzt vagy nyuszit, ami kicsi marad és elég neki a levegőben lévő lélekrészecskékkel táplálkozni. De ez utóbbival szerintem majdnem mindenkinél kiverném a biztosítékot. Kivéve Sachiéknál, akik kerítettek egy kacsát az onsenbe…>.>
Nagyot sóhajtva teszem le a tollam, miután úgy érzem befejeztem és át is olvastam. Kit akarok átverni, az egész egy komédia, mégis azért – mint minden mást a munkámmal kapcsolatban – valamennyire mégiscsak komolyan veszem. Legalább a megírás erejéig, mert amúgy tényleg kicsit se gondolom, hogy esélyem lenne. Nem vagyok annyira erős. De ha már elküldök valamit egy kapitánynak, az legalább minőségileg rendben lesz, amíg az rajtam múlik. Még ha el se lesz talán olvasva.
Most hogy ezzel kész vagyok, és megjött a kedvem az almás pitéhez és egyben ezzel egy időben egy jó erős curryhez vagy chilihez, nagyot nyújtózkodok. Ezzel végeztem is.

Másnap mikor volt szabadidőm elvittem a jelentkezésem, a felhívás papírja pedig így, hogy már nem volt rá szükség azonnal ment is a szemétbe, két-három nap után pedig teljesen meg is feledkeztem az egészről.
Egyik nap kopogásra kaptam fel a fejem.
- Shinozaki Amine-san? – az ismeretlen tiszt várakozón figyeli a válaszom.
- Igen? – pislogok kettőt. Gondolom valami feladat van a számomra.
- A 13. osztag kapitánya hívatja.
- Engem? Minek? – csúszik ki a számon, de azonnal meg is bánom, még szerencse, hogy csak egy tiszt, tökmindegy végül is mit mondok.
- Csak ennyit mondtak. – a tiszt csak a fejét csóválta meg.
- Rendben, köszönöm. – valószínűleg végre kapok valamilyen megbízást. Többször is voltam már más osztag kapitánya, vagy hadnagya által vezetett küldetésen. Végre, remélem jó szórakozás lesz.
Amint a tiszt távozik, felkapom a kardom, friss vizet öntök a kulacsomba és felrögzítem az övemre. Gyors hajfésülés, mert úgy nézek ki, mint aki épp most kelt. Útközben elintézem a – nagy eséllyel napi első és utolsó – étkezést is egy szendvics képében, és már feladatképesnek is érzem magam.
Csak egy gyors fejforgatást engedélyezek magamnak, mivel még úgysem jártam ennek az osztagnak a területén, de ahogy alkalmam nyílik rá már el is kapok egy tisztet, hogy igazítson útba, így gyorsan odatalálok a taichou irodájához.
Néhányat kopogok rajta, remélem itt van.
- Szabad. – az engedélyt hallva nyitok csak be az irodába.
- Jó reggelt kívánok! Elnézést kérek a zavarásért, Shinozaki Amine vagyok, a 9. osztag ötödik tisztje. – a bemutatkozás közben tiszteletteljesen meghajolok, ahogy azt egy kapitánnyal szemben illik.
- Kérem, foglaljon helyet. Azért bátorkodtam behívatni, mert a kezem ügyébe akadt a jelentkezése a szabad hadnagyi rangra, és azt kell mondanom, hogy igencsak elnyerte a tetszésemet. – barátságos mosollyal int egy üres szék felé, én viszont egy pillanatra, hallva a behívásom okát, mozdulni se tudok meglepetésemben.
- Tényleg? Komolyan mondja? De… nincsenek nálam jobb harcosok, akik alkalmasabbak lettek volna a pozícióra? – csak most mozdulok a felkínált hely felé. Tudom, hogy nagyon nem ezt kellene kérdeznem és azonnal meg is bánom, mielőtt még rájön, hogy de tényleg, mégis van. Viszont az is csak most ugrott be, hogy tényleg a 13. osztaghoz küldtem be a jelentkezést, ez most valóban meglepett.
Úgy tűnik szórakoztatja a reakcióm, legalábbis a taichou jót mosolyog, aztán egy doboz cukrot vesz elő, amitől úgy érzem magam, mint egy lekenyerezhető gyerek.
- Cukorkát? Talán segít leküzdeni az idegességet. S megnyugtatnám, ez nem a 11. osztag, ahol az erő számít, ellenkezőleg. Nálunk az erő nem sokat jelent, ha nem társul mellé a megfelelő jellem, akkor semmit se ér a legélesebb kard se.
- Köszönöm… Nem igazán vagyok ideges… legalábbis még nem. Inkább meglepett. – de az nagyon. Azért helyfoglalás előtt egyet elfogadok. – Igen, ez jogos, de tapasztalatban is… - gondolatban betapasztom a saját szám, komolyan azon vagyok, hogy lebeszéljem a taichout, hogy engem válasszon? Csodálom, hogy Yoru még nem küldött el röhögve a fenébe.
A kuncogást hallva picit talán jobban is összezavarodom, szemöldökeim már ráncba szaladnak. Tényleg úgy tűnik, hogy nagyon jól szórakozik a taichou azon, hogy ennyire meglepett a mostani kijelentése.
- Pont ez az, ami a szememben alkalmas jelöltté teszi. Nem veszi természetesnek a rangot, azt, hogy megérdemli, így tisztelni fogja azt, megbecsüli, nem él vissza vele. S ahogy olvastam a jelentéseket néhány kiküldetéséről, nem jelent túl nagy gondot, hogy kövesse a parancsokat, ami egy igazán hasznos tulajdonság.
Kicsit emésztgetem a szavait, mielőtt ismét megszólalnék. Leginkább a ranggal kapcsolatos részt, próbálom elképzelni, hogy vajon bármi változna-e ha megkapnám a hadnagyi rangot.
- Hát… nem érzem úgy, hogy bármivel is vissza kellene élnem, vagy egyáltalán csak késztetésem is lenne rá. És az a feladatunk, hogy kövessük a feletteseink utasítását, már amennyire erőnk engedi. – igazából míg nincs ilyen rangom, nem mondhatom biztosra, de magamat ismerve nem olyan vagyok aki kikel magából, a parancsokat meg, ha értelmetlen bizonyos kereteken belül meg lehet kérdőjelezni, ha olyantól kapjuk, de miért ne azt tettem volna, amit mondtak nekem? Nem voltam általában épp haza terepen ahhoz, hogy önfejűen hülyéskedjek.
Majdnem megugrom, mikor a taichou összecsapja a kezeit a válaszom hallatán.
- Na, pontosan ezt akartam hallani, egy shinigami, aki tudja, hogy mi is a kötelessége, és nem próbálja kikerülni, megszegni a parancsokat, mert úgy látják jónak, valamiféle belső iránytű miatt. S kérem, mondja el, hogy áll a Rukongaiban élő lelkekhez?
A kérdésre néhányat pislogok.
- Elnézést kérek Mizushima-taichou, de nem értem a kérdést. A rukongai lelkek ugyanúgy lelkek, mint bármelyik másik, nekünk halálisteneknek pedig az a kötelességünk, hogy megvédjük és segítsük őket. Ők legalább gyakrabban ismerik a hála fogalmát… evakuálásnál például ezerszer könnyebb dolgom van velük… - nem igazán látok különbséget, legfeljebb a személyiségükben. A lényegen nem változtat. Tényleg nem értem a kérdést, és tudván, hogy hol is foglal helyet a Mizushima ház, talán nem épp a legjobb személynek fejtem ki azt, hogy a nemességnek rosszabb a modora, de ha lekaparják az orruk a mennyezetről, egy szavam se lesz. Utána térek csak rá a parancskövetésre. – Nagyon nem voltam épp hazai pályán Mizushima-taichou ahhoz, hogy valamiféle belső iránytűt kövessek, és úgy érzem öngyilkos hajlamú se lettem még. – kicsit megvonom a vállam. Tényleg nem éreztem eddig késztetést a szabályszegésre, csak és kizárólag akkor lenne rá példa, ha az események nem hagynának nekem más választást, vagy olyan az utasítás, hogy abban valóban van kivetnivaló, de azt viszont inkább az elején tenném szóvá.
- Pont a legjobb személynek fejti a ki a véleményét. Én is hasonlón vagyok, a nemesség nagy része nem szereti bemocskolni a kezét, félnek attól, hogy ha levennék a selyemkesztyűt, talán leszáradna a kezük. S a lelkeket pedig úgy értettem, hogy segít rajtuk vagy se, de úgy veszem ki, hogy igen. Tudja, nekem szívügyem a lelkek jóléte, ott segítek nekik, ahol csak tudok, csak sokan nem tudják, mert névtelenül teszem, és cserébe elértem azt, hogy a lelkek a barátjuknak gondolnak, adnak a véleményemre. Olyan hadnagyra van szükségem, aki hasonlóan gondolkozik ezen a téren. Ön ilyen? – amiket a taichou mond, muszáj keserűen elmosolyodnom, mert igen, valóban nagyjából ilyen a nemesség, akár civil, akár shinigami. De hogy ezt egy főnemestől hallom…
- Én nem csak azért segítek a lelkeknek, mert parancsba kapom, hogy védjem meg őket, vagy hasonlók, ha képes vagyok az erőmből megvédeni valakit, mindegy, hogy kit, megteszem, és meg is akarom tenni. Engem nem érdekel senki rangja, csak és kizárólag szakmai szempontból. – mivel csak nagyvonalakban beszélt a taichou a segítségről, nem tudtam volna konkrétan igennel vagy nemmel válaszolni, remélem így el tudja dönteni, hogy számára olyan vagyok-e vagy sem. Közben próbálom eltüntetni a feltörő maró érzést a mellkasomból. – Ön hogyan szokott segíteni, ha megkérdezhetem? – igaz lenne egy tippem, de olyan módon csak a jómódúak tudnak segédkezet nyújtani.
- Ez a jó hozzáállás, nem csak azért segít, mert ez a dolga, hanem mert segíteni is akar, és így kellene minden shinigaminak gondolkozni. Én hogy szoktam? Adományokkal részben, másik részről pedig kimegyek közéjük, eldobom a sétapálcát, és egy ásó nyelét veszem a kezembe. Segítek az építkezéseknél, felújításoknál, ahol csak tudok. Az anyagi javak is hasznosak, de előfordulhat, hogy nem érnek el oda, ahova kellene. Jobbnak találom azt, ha a két kezemmel segítek, mintsem a pénzemmel.
Ahogy hallgatom Mizushima-taichout, muszáj elgondolkoznom, hogy egy főnemest, vajon mi késztethetett ilyen felfogásra, és hogy ilyesmit csináljon, de ilyen indiszkrét kérdést azt hiszem nem kellene feltennem neki, meg aztán semmi közöm hozzá.
~ Fura a taichou. – majdnem hangosan is kicsúszik ez a számon, de szerencsére csukva tudom tartani.
- A pénz néha csak ront a helyzeten. – most is csak hangosan gondolkodom. Eszembe jut, hogy néha csak zsebre teszik, és nem használják fel arra, amire kell, a szegények nem is tudnak arról, hogy érkeztek volna adományok, ha pedig a pénz egy-egy családhoz közvetlen módon jut el… hát néha azok az emberek az életükkel is fizethetnek azért a pénzért, ami a birtokukba került. – Még szerencse, hogy csak a nagyobb lélekenergiával rendelkezők éreznek éhséget, különben nagyobb gondok lennének. – csak miután kimondom a szavakat, veszem észre, hogy a taichou sikerrel elterelte a figyelmem most a döbbenetemről a hadnagykérdéssel kapcsolatban, annyira lefoglalt, hogy a lelkeken gondolkozzak és hogy én hogyan állok hozzájuk.
- Minél több pénz van, annál több a baj is. – mosolyodik el Mizushima-taichou. – Nem csak az ételről van szó, hiszen valahol lakinuk is kell azoknak a lelkeknek, és bár ha nem is az éhség miatt esznek, attól még sok lélek már megszokásból is eszik. De azt hiszem, hogy ez megfelelő válasz volt a kérdésemre... – miközben ismét a fiókjában kezd keresgélni valamit, én lélekben már a következő kérdését várom, erre egyszer csak vidáman mosolyogva a magasba emeli a hadnagyi karszalagot, amit utána felém nyújt. – Jó a megérzésem magával kapcsolatban, ha gondolja, fogadja ezt el, és igazoljon át hozzánk, a 13. osztagba, mint az új hadnagya.
Egy pillanatig csak nézem a felém nyújtott karszalagot, érzem, hogy égni kezd az arcom de nem tudom, hogy zavartság, izgatottság vagy most lett úrrá rajtam az idegesség. Ahogy viszont érte nyúlok, némán jelezve ezzel, hogy elfogadom, abban a pillanatban tudatosul csak bennem tényleg ez az egész. Hogy miért hívott, mit keresek itt, és hogy tényleg én kaphatom a pozíciót. Hirtelen eltörik bennem valami amint a kezembe kerül a szalag és mire észbe kapok, már a könnytől alig látom a szalagot.
- Megtiszteltetés Mizushima-taichou, nagyon köszönöm! – hiába próbálok erőt venni magamon, törölni a szemeim, ömleni kezdenek a könnyeim. Túl nagy megtiszteltetés, tényleg egy pillanatig sem hittem volna, hogy engem… Legszívesebben elbujdosnék szégyenemben, amiért elsírtam magam. Gondolkozok is azon, hogy inkább elfordulok, hogy a taichou ezt ne lássa.
- Részemről a megtiszteltetés. – amennyit látok a homályon keresztül, mintha mosolyogna a taichou. Ahhoz viszont nem kell tiszta látás, hogy tudjam, mivel jöhet oda hozzám. - Ne itassa az egereket. – barátságosan a vállamra teszi a kezét támogatóan, miközben elveszek egy zsepkendőt, és picit elfordulva próbálok erőt gyűjteni magamba.
- Nem direkt csinálom. – nagy levegőket próbálok venni, érzem, hogy kezdek lassan úrrá lenni rajta, abbamarad ez amilyen hamar jött. Még magamat is, vagy lehet csak magamat lepem meg ezzel a kifakadásommal. Nem sírtam, mikor felvettek az akadémiára, nem sírtam mikor sikerültek a vizsgáim, nem sírtam mikor felvettek a 9. osztagba és akkor sem mikor meghallottam, hanyadik tiszt leszek, pedig nekem már az ötös szám is nagyon magasnak számított. Meg úgy általában eleve nem szoktam én sírni. Mikor levegőt is alig tudtam venni a bordatörésektől akkor se, erre most… Azt hittem, sőt, biztos voltam benne, hogy kellő tartással fogom végigcsinálni, most viszont… Nagyot zihálok, mikor végre sikerül elapasztanom ezt a rohamot, de a biztonság kedvéért még egy száraz zsebkendőt elveszek a taichou-tól. – Elnézést kérek.
- Semmi baj, ez természetes reakció csupán, semmi több. Tényleg semmi baj, ha gondolja nyugodtan vegye ki a nap hátralévő részét, én pedig megcsinálom a papírmunkát, és holnap már itt kezdhet nálunk.
Kicsit jobban megnyugtat a kedves és barátságos hang. Még utoljára megtörlöm az arcom, és miután ismét felnézek rá, már csak a kicsit pirosas szemeim árulkodnak arról, hogy sírtam.
- Nem, nincs mit kivennem rajta, mire mindent áthurcolok, meg megtalálom hol lesz az új szobám… Lesz feladat ahhoz, hogy lefoglaljam magam estig. Köszönöm.– jól vagyok tényleg, és nem is igazán tudok pihenni, most végképp nem, a berendezkedésről pedig már szót sem ejtek, mert az viszont biztos nem egy nap alatt lesz meg. Talán meg tudok kérni egy két ismerősöm, hogy segítsenek átcipekedni, majd meglátom.

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 204

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 721 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Shinozaki Amine pályázatai
« Válasz #1 Dátum: 2019. Febr. 06, 12:24:51 »
Üdvölet! :3

Úgy tűnik, hogy a kapitány megfelelőnek talált, így nem is vitatkoznék a döntésével, a pályázatod elfogadom! Gratulálok a 13. osztag hadnagyi címéhez, és ne felejtsd elosztani a rangért járó plusz 8 pontod!

További jó játékot! ^-^