Lidércek Birodalma > Küldetések Hueco Mundoban

Hívatlan Látogatók

(1/8) > >>

Kurosaki Isshin:
Hueco Mundoban ugyan olyan nap ez is, mint a többi. Mindenki a saját dolgával foglalkozik...edz, pihen, a saját dolgával törődik, vagy épp máséval, amihez kedve van. Semmi különös nem ígérkezik a mai napra ugyan úgy, mint az eddigiek során...

Azonban hirtelen  megérzitek, hogy négy, egészen különös lélekenergia-forrás tűnik fel Hueco Mundoban. Sosem éreztetek ehhez hasonlót (leginkább a különleges karakterek reiatsujához hasonlítanak, sőt, a negyedik pedig egyeltalán nem is emberi), de az biztos, hogy nem kedves délutáni cseverészés szándékával érkeztek, hiszen ki jönne erre a helyre barátkozni...?

A négy különös reiatsu tulajdonosa egy ideig egy helyben tartózkodik, majd hirtelen mozgásnak indul, épp Las Noches felé. Rajtatok áll, hogy hagyjátok-e őket elérni Hueco Mundo Kapitóliumát, vagy eléjük vágtok, és nem engeditek őket tovább haladni. Amennyiben bevárjátok őket, úgy város legkülső falánál, a nagy kapunál tegyétek. Aki úgy dönt, hogy a dolgok elébe vág, az haladhat néhány kilométert előre a sivatagban.

Kérdés esetén keressetek chaten, vagy PÜ-ben nyugodtan ^-^

Postolási határidő: 2019. 03.09. 20:00
(click to show/hide) Egyelőre nincs megkötve, hogy ki-kivel indul el az ellenség felé. Mozoghattok egy nagy csoportban, vagy több kisebben, akár egyénileg, egyedül is. Azonban egységben az erő. Ezt jó, ha tudjátok.

Nina:
Onii-channal tölteni a napot a legizgalmasabb. Sose lehet tudni mit fog hozni a holnap, ráadásul mindig akad a tarsolyában olyasvalami, ami szórakoztató. Már a tény, hogy vele élhetek egy fedél alatt, eltölt nagyon nagy szeretettel. Szeretem Onii-chant! Hosszú álomból felkelek az ágyamból majd felfogom, hogy még mindig álomvilágban ébredek. Nagyon hosszan és mélyen aludhatok, ha még mindig egy ilyen fantáziadús helyen ébredezem. Kitudja mikor fogok felébredni igazán? Lehetséges, hogy csupán annyira lassan telik az idő, hogy sokat kell még várnom mire végre beköszönt a reggel. Addig is míg álomvilágban kell éldegélnem, legalább Onii-chan közelében nem vagyok egyedül. Gyomrom hatalmasat elkezd korogni. Kéne egy kis nassolni való. Nagyon éhes vagyok! Biztos Onii-channál van még étel, hiszen mindig szokott nála lenni valami finom. Kikászálódok az ágyikómból, felöltöm magamra a ruhácskámat és a kardomat magamhoz kötöm ahogyan Onii-chan tanította. Megnézem alaposan, hogy megfelelő irányban van a pengéje. Amint jónak találom a szöget és az irányát, Onii-chan keresésébe kezdek. Körbenézek otthon, hátha rá találok, de sehol nem találom. Néztem a fekvőhelyénél, minden zugon, ahol lehetne. Kinézek az ablakon ott sem találom. A gyomrom meg egyre jobban korog.
- Nagyon éhes vagyok…
Egy hangos korgás hallatszódik a hasamból. Olyan rossz, hogy nincs itt Onii-chan! Pedig jó lenne, ha most itt lenne. Lehetséges, hogy finomságért ment el egy közeli boltba? Lehetséges, de akkor már rég visszajött volna. Mitévő legyek? Onii-chan nem tiltotta meg, hogy ne keressem meg őt. Ha jól emlékszem, ha baj van akkor mindenképp szólnom kell neki. Én úgy gondolom jelen helyzetem vészhelyzetként lehetne megfogalmazni. Éhes vagyok, nincs élelem otthon és ha éhezem akkor megbetegszem. Ha megbetegszek akkor Onii-chan szomorú lesz és ha ő szomorkodik az nem jó! Eldöntöttem. Elmegyek megkeresni Onii-chant. Mást úgyse tudok tenni. Elvégre nagyon fontos, hogy ne korogjon a gyomrom mert szegényt megzavarom pihenés közben. Ráadásul nem betegedhetek le. Muszáj ennivalót keresnem és én biztos vagyok abban, hogy Onii-channál lesz étel. Magamhoz veszem a cipőmet majd kilépek a toronyból. Körülnézek egy picikét. Olyan furcsa. Miért ilyen csendes most a vidék? Mondjuk alapjáraton csöndes egy hely, de azért voltak zajok olykor. Most egy zaj sem töri meg a csendet a korgó gyomrom kivételével. Balra döntöm a fejemet és pislogok párat. Vajon merre lehet az én egyetlen Onii-chanom? Megkéne találnom valahogyan.
- Ha én Onii-chan lennék? Merre mennék?
Teszem fel magamnak a kérdést. Igaz illogikus a számomra miért kérdezem ezt magamtól, de most úgy jól esett nekem. Hiányzik Onii-chan! Nem szeretem, ha ilyen sokáig távol van. Tudom kell neki a magánélet és néha szeret egyedül lenni, de olyan érzésem van jelenleg, jó lenne, ha Onii-chan közelébe lennék. Nem tudom megfogalmazni miért, de így érzem. Bizonyára nagyon hiányzik. Igen! Hiányzik! Viszont hogyan fogom megtalálni? Nagy a hely és nehezen lehet tájékozódni. Gondolkodom egy icipicit még majd eldöntöm, hogy hallgatok a szívemre és a szívem elvezet majd Onii-chanhoz. Elvégre a testvérek között erős kötelék húzódik, így még a messziség sem lehet akadály, hogy egymásra találjanak. Az álmomban is Onii-chan itt van. Biztos vagyok abban, hogy megfogom találni. A szívemre hallgatva elindulok egy tetszőleges irányba. A testvéri köteléknek köszönhetően a szívem nagy valószínűséggel elvezet Onii-chanhoz.


(click to show/hide)Mesélővel egyeztetve: Nina a többiekhez képest, később indul útnak.

Elian Barquero:

gyertek csak, cicc-cicc :x
Még nem sikerült feldolgoznia azt, ami a napokban történt Vele a saját tornyában. Teljesen érthetetlen volt számára, hogy az Adrián nevezetű arrancar mégis hogyan és miért tört rá miközben aludt. Most is ezen agyalt miközben ágyában hevert. A plafont bámulta majd ezt követően bal oldalára fordult és felkapta az ágy mellett található könyvet.
Unott arccal nyitotta ki ott ahol a könyvjelző volt látható. A címét nem tudta ugyanis a borítója kopottas volt és egy-két lap hiányzott is az elejéből így abban sem volt biztos, hogy a legelejétől kezdte el olvasni, de nem foglalkozott ilyen apróságokkal. Lefoglalta Őt és ez volt a lényeg. Azonban még mielőtt elmélyülhetett volna a könyvbe négy teljesen ismeretlen lélekenergiát érzékelt a sivatagból. Nem tulajdonított volna különösebb figyelmet azonban hamar rá kellett jönnie, hogy se hollowra, se arrancarra, se semmire nem emlékeztettek a lenyomatok ráadásul az egyik teljesen idegen volt még az emberitől is teljesen különbözött.
Elhelyezte a könyvjelzőt ott ahol tartott majd egy nagy sóhajtás kíséretében kimászott az ágyból majd magához vette kardját az ágy mellett található polcról.
- Hihetetlen, hogy sosincs nyugtom mióta kineveztek.. - morogta majd kardját vállára helyezte és apró és lassú léptekkel indult meg arra amerre a lélekenergiákat vélte felfedezni. Espadaként kötelességének érezte kideríteni, hogy mégis kik vagy éppen mik ezek még akkor is ha semmi kedve nem volt az egészhez. Meg egyébként is csak felmérni ment a helyzetet.
Ráérősen sétálgatott Las Nochesben egyenesen a nagy kapu felé véve az irányt. Esze ágában sem volt elébük menni hiszen nem tudhatta, hogy miért jönnek, de abban biztos volt, hogy nem kávézni. Kardja továbbra is vállán pihent és bámészkodva haladt előre. Azonban még mielőtt elérhette volna a célt egy nagyon ismerős reiatsura lett figyelmes nem olyan messze magától. Annak irányába fordította fejét é megrökönyödve látta, hogy Adrián az, aki szintén nem siette el a dolgokat, ráérősen sétálgatott Ő is.
- Jéé a betörő fazon... ezek szerint nem csak én vettem észre a nyomorultakat. - szólítja meg a fiút majd szája széle enyhe mosolyra görbül akaratlanul. Reménykedett benne, hogy nem Ő lesz az egyetlen, aki felfigyel a történésekre, de nem gondolta volna, hogy pont vele fog összefutni még azelőtt, hogy a négy alakot láthatta volna.
- Gondoltam, meg kellene ismertetni velük a híres las nochesi vendégszeretetet, nemde? - válaszolt neki Adrán sátáni vigyorral az arcán. Tetszett neki ez a hozzáállás bár harcba nem igazán volt kedve bonyolódni sokkal inkább csak szemlélőként ment és csak akkor avatkozik majd bele az egészbe amikor szükségét látja hiszen ha Adrián útnak indult akkor valószínűleg mások is.
- Aztán ne fuss el ha nagy a szar. - kacsintott rá majd a sonido segítségével otthagyta a fiút. Nem akart tovább beszélgetni ez volt az egyetlen oka erre. Amint kellő távolságba került Adriántól ismét nyugodt sétába kezdett egészen addig míg el nem érte a nagy kaput. A fal tetején foglalt helyet, kardját oldalára biggyesztette karjait pedig mellkasa előtt fonta össze míg várta a további fejleményeket.

(click to show/hide)Adriánnal a rövid is interakt egyeztetve, örök hálám üldözni fog érte. :roll: xD

Karasu Vex:
Nyugodtan ül a kannapén, már ha azt annak lehet nevezni, hogy éppen Niohzik, és legalább harmincadjára halt meg, újra és újra szedheti fel a holmiját, egyre erősebben fogja a kart, már-már recseg és ropog az ujjai közt, annyi fogja vissza attól, hogy darabokra tőrje, hogy Dion az ölében kéreti magát, mint valami macska, és az is, hogy ha darabokban végezné a kar, akkor mehetne egy másikért, és kedve sincs felállni ilyen kis apróság miatt.
- Grrrwaaaa- megint csak sikerült meghalnia, inkább lerakta a kart, vagyis inkább a kanapé másik végébe dobta, mert még egy, és biztos, hogy nem csak kettőt csinál belőle, hanem még a TV-be is bele fogja dobni.
- Hol van, hol van már?- nyúlkál a zsebeibe, mire végre megtalálja a cigit, gyorsan ment is egy szál oda, ahova való volt, gyújtó is elő, láng be, és már majdnem meggyújtotta, de egy centire állt meg a láng a bűzrúd végétől. Vex számára megdermedt az idő, a düh, ami a játék miatt feszítette a mellkasát, úgy tűnt el, ahogy jött. Helyébe egy kis meglepődés és kíváncsiság költözött. Négy ismeretlen reiatsut érzett, nem shinigamik voltak, és nem is quincyk, ilyenekkel még nem találkozott, pedig volt már dolga egy pár más fajjal is, hogy legyen tapasztalata, de ezek újak voltak, és az, hogy itt voltak a sivatagban, az nem sok jót jelentett. Van rá egy fogadása, hogy nem turisták voltak. Fel is pattant az ülésből, és ha DIon nem figyelt oda, vagy volt elég gyors, akkor lehet kiesett Vex öléből.
- Helyzet van Dion, kapd össze magad, és majd találkozunk a nagy kapunál a falon.- nem teheti meg azt, hogy megvárja Diont, sonidozva ment be a szobájukba, hogy magára kapja az egyenruháját, Orgot és Negit is magához vette, cigit is rakott el azért, és már kint is volt a szobából, kint a toronyból, egyenesen a kapu felé tartott.
~ Végre rájöttél, hogy engem is tudsz használni, nem csak mindig Orgot viszed magaddal. Talán még segíteni is fogok, ha olyan kedvem lesz.- gúnyosak és dallamosak voltak Negi szavai, Vex pedig csak a szemeit forgatta.
- Én meg talán visszaviszlek a toronyba, hogy ott maradj a nap hátralévő részében.
~ Az nem fog menni, ahhoz vissza kellene fordulnod, Nagyokos. S még a Muroban is ma rendeltél el karbantartást.[/b]- halkan elkuncogta magát Negi.
- Vagy csak nyitok egy férget, és már át is dobtalak.- nem igazán volt most Negis hangulatban, jobban lekötötte a gondolatait az a négy idegen, akik homokoznak.
~ Na jó, most az egyszer segítek neked.- és szerencsére duzzogva ugyan, de Negi elhallgatott. Végre Karasu nyugodtan haladhatott a célja felé, és bár lehet, hogy csak képzelte, de mintha valaki mellett elhaladt volna, de nem biztos benne.
Megérkezve már valakit ott talált, hallotta, hogy kineveztek egy új espadat, de mivel Seth tette, így azért még Vexnek voltak kétségei az újonccal kapcsolatban. De majd kiderül, hogy milyen hollowból faragták ezt az arrancart, és akár még ma is kiderülhet.
- Hali, Karasu Vex, én vagyok a 4-es.- most csak ennyire futotta a cseverészésből, beszéd helyett kiállt a fal szélére, rágyújtott egy cigire, és az elterülő homoksivatagot nézte. Várt, várta, hogy hátha jönnek még páran, de igazából Dionra várt, hogy ha ő ideért, és esetleg mások is, akkor végre beszélni kezd.
- Négyen vannak, és naná hogy jönnek erre, mintha nem lenne a világon több budi, csak itt nálunk, rajtuk meg a foscunami. Aki akar maradhat itt fent, aki meg nem…- nem fejezte be a mondatot, átlendült a korláton, a levegő süvített a füle mellett, és a homok egyre közelebb és közelebb volt, talán meg kellett volna fontolnia ezt az ugrást, de nincs ideje tökölni, inkább reiatsuval tompítja az érkezést, utána pedig már iramodik is a négy ismeretlen felé, odaérve pedig nem követi az illemet.
- Ne tovább parasztok! Inkább regéljétek el, hogy mégis mi vonzott benneteket erre? Tudom, a táj az turista csalogató, szépek az erdőink, rengeteg a hegység, és vannak csodás tengereink, arra ni, bizony arra.- mutatott el a messziség felé.- Nincs messze, hiszen már a partján vagytok, na shu-shu-shushushushu.- hessegetett a négy idegenek felé.

Adrián Ruiz:
Átlagos nap ez is, mint a többi. Miután letudtam a reggeli edzésem, a délutánt szokás szerint lustálkodással töltöm. Nina is ez idő tájt valószínűleg a toronyban pihen, szóval van egy kis nyugim. A mesterséges égbolt Napja által keltett sugarak alatt sütkérezek egy épület tetején Las Noches egy félreeső részében, ahol nincs semmi érdekesség, így ritkán járnak erre mások. Egyszer csak arcizmom megrándul. Pesquisám különös lélekenergia forrást érez, jobban rákoncentrálva négyet, szorosan egymás mellett. Egyértelműen nem arrancar, de még csak nem is shinigami. Quincy sem. Ülök fel értetlenségemben. Nem hasonlít egyik, eddig általam ismert csoport képviselőjéhez sem, még sosem éreztem ilyesmit korábban. Milyen érdekes…
- Yoshi!
Kiáltom, amint két lábra pattanok. Talán mégsem lesz ez annyira unalmas nap. El is indulok a város határához, oldalamon zanpakutoummal, ami mindig nálam van. Az oda felé való úton felfigyelek az új Quinto Espadára is, így intek is neki egyet, akire láthatóan sikerült jó első benyomást tennem, hiszen még nem felejtette el, ki is lennék.
- Jéé, a betörő fazon... ezek szerint nem csak én vettem észre a nyomorultakat.
Ezek szerint jól sejtettem, ő is a kapuhoz tart. Nos, egy Espadának gondolom, nagyobb kötelesség nyomja a vállát, hogy megvédje a várost, szóval érthető, ha emiatt az ágyából is kikelt. Ami engem illet, leginkább csak unatkozok és kíváncsi vagyok. Régóta nem volt már részem némi komoly akcióban és kezdek is nyűgös lenni. Futhatnék köröket ugyan a város körül is, de az egyáltalán nem mókás. Olyan helyzetre szomjazom, ahol használhatom az eszemet is. Ez a négy idegen remélhetőleg tökéletes lesz arra, hogy levezessem a fölös energiáimat.
- Gondoltam, meg kellene ismertetni velük a híres las nochesi vendégszeretetet, nemde?
Mondandóm közben nem tudom megállni, hogy ne kússzon egy sátáni vigyor az arcomra, kivillantva egy pillanatra személyiségemnek azt az oldalát, ami talán leginkább arrancarrá tesz.
- Aztán ne fuss el, ha nagy a szar.
Nem tart sokáig a szóváltás, Elian egy kacsintás után máris tova tűnik. Én továbbra is nyugodtra veszem a figurát, hiszen ha Espadák is érkeznek, akkor aligha rajtam fog múlni a siker, maximum kivehetem belőle a részem, hogy ne minden dicsőség az övéké legyen. Az, hogy ilyen könnyen lehet érezni a jelenlétüket, azt jelenti, hogy cseppet sem törődnek azzal, hogy visszafogják az erejüket. Más szóval, egyáltalán nem zavarja őket, ha tudunk az érkezésükről. Ez itt a hollowok dimenziója, itt csak a holtak élnek, mindenki más meghalni jön ide. Elég magabiztosak ahhoz, hogy frontális támadást indítsanak ellenünk, szóval bizonyára erősnek kell lenniük. Vagy ez csupán egy elterelés és az igazi fenyegetés még nem fedte fel magát. Ezekkel a gondolatokkal érkezek meg én is a falhoz, ahol már várakoznak páran. Ki is szúrtam a Cuatro Espadát, akihez volt már rövid szerencsém a múltban, amikor egyszer Seth hármunkat küldött Elianaval az emberek világába valami fura tornyokhoz. A körülmények miatt végül úgy alakult, hogy külön váltam tőlük és a küldetést egy csapat shinigami társaságában flangálva teljesítettem. Szerencsére a vezetőjük, Natsuki, garantálta a fegyverszünetet, miután megemlítettem nekik, hogy nem az ellenségükként vagyok ott, hanem a probléma megoldása miatt. Hogyan is beszélt? Ha jól emlékszem, valahogy így…
- Las Noches védelmére jelentkezek, hai! A csúnya idegeneknek megmutatjuk, hogy nem jó errefelé játszadozni, hai!
Azt hiszem, ennyi elég is lesz, mert még a végén rászokok, aztán még Eliant is bácsinak fogom hívni.
Miután mindenki megérkezik, Vex rövid beszédet mond, mielőtt elsüvít a sivatagba. Páran követik is példáját. Megértem, ha nem akarják, hogy a város járulékos károkat szenvedjen, és inkább távolabb bocsátkoznak harcba. Vagy csak egyszerűen nem bírnak már a vérükkel. Nekem nem igazán tetszik a dolog, hogy őszinte legyek. Ha mindenki csak így kirohan, aztán kiderül, hogy csapda, vagy esetleg egyikük elillan mellettük és közvetlen a várost veszi célba, akkor szükség van egy második védelmi vonalra. Talán Elian is hasonlóan gondolkodik, vagy csak szimplán lusta, minden esetre vele maradok a falon. Nem ülök le, helyette hasonlóan összefonom a karjaimat magam előtt, miközben többnyire abba az irányba kémlelek, amerre a többiek is mentek, de azért el-elpillantok jobbra és balra is a fal mentén, a sivatag közelebbi részeire is.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal