Szerző Téma: Fura nap, fura találkozás  (Megtekintve 57 alkalommal)

Description: Shinobu & Diran játéka~

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Miyake Diran

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
6 000 / 15 000

Hozzászólások: 34

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 8 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Fura nap, fura találkozás
« Dátum: 2019. Márc. 20, 23:04:32 »
Tanácstalanul ácsorgok a járda közepén. Biztos, hogy erre kell menni, ekkorát nem tévedhetek, még ha ez nem is mondható éppen az én napomnak. Bár jobban belegondolva, az egész hetem pocséknak mondható. Rengeteg munka, kevés szórakozás, vagy ami akadt, az se mondható épp megfelelő minőségűnek. Valahogy most mindenki őrült módjára viselkedik. Talán a jó idő teszi, de az is lehet, hogy csak az én értékrendem teljesen különböző. Vagy mindkettő. Minden esetre most itt állok a város - mondhatni - kellős közepén, oldalamon a dolgozós táskámmal, tele mindenféle jóval. A lényeg megvan - gondoltam, mikor felkaptam a táskát az íróasztalomról. Valójában azonban a legfontosabb dolgokat hagytam otthon. A belépőkártyám és a telefonom. Az előbbi nélkül valószínűleg igen nehézkesen jutnék be a helyszínre, tekintve hogy nem engednek be random embereket csak úgy, az utcáról, bár valószínűleg a kollégák, akikkel együtt töltök olykor a nap 24 órájából 25-öt, valószínűleg felismernének és beengednének. Valószínűleg… Talán… Reméljük… Az utóbbi eszköz hiánya azonban sokkal fájóbb számomra több szempontból is. Egyrészt szükségem lenne valamire, ami elnavigál… a… hova is? Azt hiszem, valahol itt kell lennie, valószínűleg a legnagyobb tömeg irányában, és ami fontos, hogy emlékeim szerint egy könyvesboltot kell keresnem. Sőt, mi több, biztos, hogy azt kell keresnem, hiszen még egy zseniális poént is elsütöttem ezzel kapcsolatban a hadnagynak, aki sajnos nem igazán értékelte. Talán túl fekete a humorom számára. Vagy szimplán csak neki is borzalmasan rossz napja van, mint nekem. Szegény… szörnyen sajnálom. A másik problémám mindezzel kapcsolatosan,  hogy senkit se tudok értesíteni arról, hogy elcsesztem. Ami igazából akár pozitív eseményként is felfogható. Senki se fogja szegény Debil Dirant kinevetni, mert béna. Ez már máris egy igen pozitív dolog, legalábbis most, ebben a pillanatban mindenképp.
Épp elég szánalmas látványt nyújthatok. Diran, a Dicsőséges és Démoni egyszerre egy igen nyomorúságos, és - az egyszerű földi halandók szemével látva - nevettséges helyzetbe csöppent. Kellemetlen. Persze mondhatnám, hogy magamnak köszönhetem, és okolhatnám magam amiért ennyire szánalmas vagyok, de megvan rá a magyarázatom. Nekem mindig, mindenre van megfelelő magyarázatom, tekintve, hogy tegnap este épp a szemetet vittem ki, ami mondhatjuk, hogy kicsit hosszúra nyúlt, és nem is igazán úgy végződött, ahogy szerettem volna. Sőt, igazából sokkal rosszabbul.
Némi tanácstalan szenvedés és ácsorgás után végül döntésre jutok. Úgy néz ki, kénytelen leszek némi segítséget kérni valamelyik járókelőtől. Körbe pillantva megakad a tekintetem egy nagyjbáól tizenpár éves lányon, és felmerül bennem az ötlet, hogy talán ő tud nekem segíteni. Elképzelhető, hogy kicsit jobban ismeri a város ezen részét, elvégre fiatal, biztos sokat jár erre a barátnőivel, járják az üzleteket, meg ilyesmik és kiszúrta a könyvesboltot. Ezt szokták ebben a korban csinálni, nem…?
- Öhm… Szia! - lépek oda hozzá széles, barátságos mosollyal, némi segítségben reménykedve. - Ha jól gondolom, te tudsz majd nekem segíteni. Legalábbis remélem. Egy kisebb könyvesboltot keresek itt a környéken, sajnos se nevét, se a címét nem tudom, viszont nagyon fontos lenne, hogy elkeveredjek oda minél előbb. Nem tudod véletlenül, hogy merre találom?
Persze utólag belegondolva, kicsit ostobán hangzik, hogy ilyesmit kérdezek. Valószínűleg legalább 80 ilyen kisebb könyvesbolt van a környéken, de abba nem halok bele, ha megpróbálkozom az ostoba kérdésekkel is.


"Sometimes I wonder what it would be like for everything inside me that’s denied and unknown to be revealed. But I’ll never know. I live my life in hiding. My survival depends on it."

Karakterlap

Maki Shinobu

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 13

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:

#EE3423


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Fura nap, fura találkozás
« Válasz #1 Dátum: 2019. Márc. 21, 15:17:17 »

Mára ennyi volt az iskola, gondoltam magamban nyugodtan, ahogy kisétáltam a területről. Gyorsan és alaposan próbáltam dolgozni, ha már eddig nem jelentkeztem klubtevékenységekre, legalább az összes aznapi tanulnivalót megpróbáltam a könyvtárban valamennyire összegezni. Örültem, hogy itt is voltak kemény gerincű papír professzorok, akikkel vagy akik közt az időmet tölthettem. Az indulás idejére már egyáltalán nem maradt semmi dolgom otthon melegébe és a legtöbb diák még mindig a klubjaikkal voltak elfoglalva. Micsoda kényelem! Talán jobb is lenne így hagyni.
A viszonylag korai és csendes kiballagásom ellenére mégsem haza akartam menni, ha már egyszer új voltam a városban, a megismerését csak nem szabad kihagynom. Otthon mit csinálnék szerda délután? Mi volt egyáltalán a szobámban? Futon, ruhás- és könyvespolc, egy szerelésre váró kotatsu, és egy asztali lámpa. Meglepődtem és elképedtem, hogy hirtelenjében mennyi mindent mondtak a nevelőim az enyémnek, noha tudtam, hogy egyetlen szó és újra az övék lesz. Azonban valahogy mégis melegséggel töltött el, hogy volt egy saját kis barlangom, ahová visszajárhattam a kellemes magányba. Rendben, rendben, Shinobu, de mit akarsz keresgélni a városban? Cukrászdákat? Kocsmákat? Könyvtárakat? Szegeztem magamnak a kérdést, miközben a beütni készülő álmosság miatt gyakorlatilag szédelegtem az utcán, úgy érezve, mintha repkednék és véletlenszerűen fordultam egyik vagy másik irányba, gondosan ügyelve, hogy háromszor ne menjek ugyanabba az irányba. A válaszon nem-agyalás közben egyik pillanatról a másikra tisztább lett minden, talán megtörtént az átfordulás? Bizonyosan, olyankor szokott hasonló előfordulni. Euforikus és éber gyönyör. Éreztem a talajt minden lépéssel, a suhanó szellő csimogatott, a fények mindenfelől látszottak a maguk halovány valójában, a füstös levegőből parfüm, étel, verejték és csatornabűz gyomorforgató keveréke áradt, a sűrű levegő mindenféle hangot hozott. Akármennyire is szédítő volt a tapasztalat, örültem, hogy voltak ilyen pillanatok. Élek!
A sokaság zajából felhangzott egy férfi hang.

- Ha jól gondolom, te tudsz majd nekem segíteni. Legalábbis remélem. Egy kisebb könyvesboltot keresek itt a környéken, sajnos se nevét, se a címét nem tudom, viszont nagyon fontos lenne, hogy elkeveredjek oda minél előbb. Nem tudod véletlenül, hogy merre találom? – mondta egy korombéli lánynak. Könyvesbolt? Név és cím nélkül? Hahahaha! Nevetséges! Ma könyvesboltokat fogunk nézni! Kacagtam magamban, és mosolyogva elindultam a páros felé, akik látás alapján lassan ismét csak a fickó lesz és a kezében lévő táskája.
A lány vagy láthatóan nem akart közösködni a fickóval, mert bármilyen oka lehetett rá, vagy csak tényleg meglepődött és megszeppent. Mindegy is volt, nem éreztem, úgy mintha érdekelne az etika, ahhoz túl jól éreztem magam, bár utána másnap mindig bűntudatom volt. Szórakozzunk!
Megköszörültem a torkom, megmozgattam a bal kezem. A fickó jobb vállára próbáltam tenni a kezem, elterítve rajta az ujjaim, amennyire lehet, de nem érdekelt, ha nem sikerült, csak vegyen észre.
- Én szívesen segítek, pajtás. – mondtam a legmélyebb és legférfiasabbra fordított basszusomon, majd széles és igen valószínűen furcsára sikerült mosollyal vártam a reakciót. Bár nem ismertem a várost, de gondoltam, ha egyikünk sem, akkor legalább nem egyedül tévedünk el.