Soul Society - Lelkek Társadalma > Rukongai

34-es körzet

(1/4) > >>

Hirako Shinji:
Viszonylag nyugodt, titokzatos város, a helyiek szerint a nagykutyák itt vertek sátrak, sokszor van gengszter összejövetel.

<< ELŐZMÉNYEK

Ishimaru Akira:
Járőrözés Rukongai 34-es körzetében és találkozás egy rejtélyes új idegennel.


Egy szép csillagos éjjel, az ágyamban feküdve, elgondolkoztam arról az időről, mikor még nem voltam shinigami és, hogy mennyire gyűlöltem azokat a banditákat akik, majdnem az életem vették, mikor még ifjú lélek voltam. Teljesen jónak mondható életem volt Rukongaiban, szépen dolgoztam, hogy életben maradjak, de ezek az idióta banditák mindent tönkre tettek volna, ha nem jön az a shinigami a megmentésemre, abban a szent pillanatban. Kicsit nyomozgattam egy nap az osztag könyvtárában, és felfigyeltem Rukongai harmincnégyes körzetére, ahol sok gengszterről számoltak be az ottani lakosok. Én ugyan nem jártam még abban a körzetben, de azt tudom, hogy holnap megkérem, Nara taichout, hogy engedjen oda el járőrözni. Mikor véget ért a gondolatmenetem észre se vettem, de már el is aludtam, majd másnap reggel el is indultam a kapitányom irodájába.
Elmondtam neki a feladatot, amit szeretnék megcsinálni, végig hallgatta szépen a mondandóm, majd engedélyt adott rá, hogy járőrözési feladatot lássak el abban a körzetében Rukongainak.
Nagyon hálás voltam neki, mert így most talán tehetek némi rendet abban a körzetben. Ha pedig mégsem legalább lenyomozhatom a gengszter tevékenységeket ott. Visszamentem a szobámba és összepakoltam, majd magamhoz vettem a zanpakutoumat, és útnak is indultam.
Ahogy elértem az úti célom, elkezdtem a helyieket kérdezgetni az itteni gengszter találkákról vagy esetleges veszélyekről, de nem tudtak sok információval szolgálni, szinte semmivel.
Kezdtem kételkedni, hogy bármilyen sikerrel is járok ezzel a járőrözéssel, de nem akartam kudarcot vallani, ám ekkor beültem egy helyi kocsmába, hátha itt találok információt. Viszont legnagyobb meglepetésemre egy másik shinigamit pillantottam meg, akit eddig még nem láttam, és épp a pultnál ült. Majdnem olyan magas volt, mint én, és eléggé sápadt bőrű, de ezt tökéletesen kiegészítette a szép, hosszú, szőke haja.
Vajon mit kereshet egy lány shinigami egy ilyen helyen? – gondoltam magamban.
Leültem mellé, majd megszólítottam.
- Szia! Én a 9. osztagból jöttem, téged még nem láttalak. Új vagy esetleg? Melyik osztagba tartozol? - teszem fel kérdéseim mosolyogva, hogy érezze, nem vagyok barátságtalan. Mielőtt válaszolhatna, gyorsan mondok neki még valamit.
- Oh, egyébként a nevem, majd akkor árulom el, ha nincs ennyi fül itt körülöttünk. Szerintem jobban teszed, ha más előtt te se adod ki, veszélyes ez a környék, és titokzatos. – figyelmeztetem, nehogy kiadja a nevét, még a végén baja eshetne ez miatt a későbbiekben.
- Egyébként, mit keres egy ilyen szép lány egy ilyen helyen? Talán neked is itt van dolgod? Én éppen kutakodni próbálok, gengszterek után, miközben járőrözök. - még több kérdést teszek fel neki, majd elárultam neki az én dolgom is itt.
Kíváncsian vártam a lány válaszait, mert halvány lila gőzöm se volt, rajtam kívül mit keres itt más shinigami is.

Kawayoshi Natsumi:
Járőrözés Rukongai 34-es körzetében és találkozás egy rejtélyes új idegennel.

Már javában járta égi útját a hold, mikor az osztagunk területére berohant az egyik járőrünk. Én szokásomhoz híven éppen az esti nyugodt sétámat intézem, amit azért alakítottam ki, hogy kicsit kitisztítsam a fejem lefekvés előtt. Megszoktam, hogy ilyenkor már nincs senki kinn, vagy, ha van, akkor is éppen rohan valahová. Esetleg kisebb csoportok mennek inni valamelyik fogadóba.
Így hát meglepetésként ér a járőr, aki idegesen keresgél, mintha nem tudná hol is van. Fújok egyet, majd odamegyek hozzá, hogy megkérdezzem mi a baja. Azonban nincs esélyem, megkérdezni mit keres, mert azonnal letámad, hogy megkérdezze, hol van a kapitány. Halványan elmosolyodom a kérdésére, majd egyszerűen felemelem a kezem és az udvar ellenkező oldalára mutatok.
A férfi azonnal köszönetet mond, majd el is viharzik. Megrázom a fejem és elnevetem magam. Sose értettem mire jó, ha valaki így rohan, de biztosan meg van rá az oka, úgyhogy nem is zavarom. Miután meggyőződök róla, hogy az udvar megint nyugodt, elindulok a szállásom felé, hogy eltegyem magam holnapra.
A reggel nyugodtan kezdődik legalábbis addig, amíg felöltözöm, meg megreggelizem. Ugyanis reggeli közben elkap az egyik tisztünk, hogy a kapitány hívat. Tágra nyílt szemekkel bámulok a tisztre. Nem tudom elhinni, hogy engem hívat, de gyorsan összeszedem magam és szinte rohanok, nehogy megvárakoztassam a feljebbvalóm.
Mikor megérkezek és illedelmesen köszönök, közli velem, hogy tegnap este hírt kaptak, hogy Rukongai 34-es körzetében különös dolgok történnek, valamilyen banditák ütötték fel a fejüket arra. Ő pedig engem jelöl ki arra a feladatra, hogy ennek utána nézzek. Elmondása szerint csak azért, mert a járőr engem látott este, így nekem könnyebb lesz felismerni őt, mint a többieknek.
Lelkesen fogadom el a megbízatást, és ahogy elköszönök a kapitánytól, már rohanok is, hogy összeszedjem a dolgaim. Nem tart sokáig, már régóta várom, hogy kapjak valami ilyen feladatot, eddig azonban csak álmodtam az ilyenről. Viszont minden nap összeszedtem gondolatban, hogy mire lenne szükségem és most végre össze is szedhettem a valóságba. Utoljára oldalamra kötöm a zanpakutomat, majd vigyorogva hagyom el a Hetedik Osztag területét.
Rukongai 34-es körzetének szélén találkozom a járőrrel, aki eligazít, hogy ő eddig mit tudott meg, ami meg kell hagyni igen csak kevés. Sőt szinte semmi, ennek ellenére én elküldöm, hogy nyugodtan menjen vissza Seireiteibe, én innen átveszem az ügyet. Nem kell kétszer mondanom, azonnal el is rohan, engem pedig otthagy, hogy kezdjek, amihez akarok.
Egy ideig gondolkodom, hogy vajon hol is kellene kezdenem a kutakodást, mikor hirtelen eszembe jut egy pazar ötlet. Az évek alatt észrevettem, hogy az emberek hajlamosabbak információk kiadására, ha ittas állapotban vannak. Ezen ötlettől vezérelve elindulok, hogy keressek egy kocsmát. Kicsit sem lepődök meg, hogy nem kell sokat keresni. Fejemet rázva lépek be az épületbe és ülök le a pulthoz, hogy megkezdjem a megfigyelésemet. Hátha információhoz jutok.
Fogalmam sincs, mennyi ideje ülök itt és hallgatom a semmitmondó beszélgetéseket, mikor valaki hirtelen megszólít. Kezem azonnal a zanpakutom markolatára szorul, ahogy a hang irányába nézek. Viszont mikor meglátom a kedvesen mosolygó arcot és felfogom, hogy az illető is shinigami, megnyugszom. Én is elmosolyodom.
- Szia! Én pedig a 7. osztagból jöttem. Nem, nem vagyok új, de én sem láttalak még téged. Azt pedig nem kell mondanod, hogy veszélyes. Mellesleg én se terveztem elmondani a nevem egy ilyen helyen, ahol ennyi a kéretlen fül. – Mondom én is kedvesen mosolyogva rá. Eszem ágában sincs udvariatlannak lenni. Bár szerintem még látszik az arcomon a meglepetés, nem vártam, hogy találkozom itt egy másik shinigamival. Mielőtt azonban elkezdenék azon gondolkodni, hogy miért van itt, megválaszolja a fel nem tett kérdésem.
- Ugyan, nem vagyok én olyan szép. – Kuncogok halkan. - Mit keresek itt? Nem fogod elhinni, de kísérteties az egybeesés az okaink közt. Én is pont ugyanezért vagyok itt. Tegnap este kaptunk egy fülest, hogy ezen a vidéken banditák ütötték fel a fejüket, és engem küldtek ki, hogy ellenőrizzem, mi a helyzet. – Válaszolok neki mosolyogva.
- Te jutottál már valamire? – Kérdezem puszta kíváncsiságból. Hátha rájött valamire, amire én még nem. Akkor kölcsönösen egymás hasznára lennénk, ami nem ártana. Bár, ha nem, az se baj, legfeljebb majd ketten kutatunk tovább. Több szem többet lát, több fül többet hall.

Ishimaru Akira:
Járőrözés Rukongai 34-es körzetében és találkozás egy rejtélyes új idegennelAz aggodalmat keltő események kezdete


Megpillantottam, ahogy a zanpakutoujára teszi a kezét azonnal, ahogy megszólítottam. Elvégre én mindent megfigyelek általában elég jól mindig.
De utána láttam rajta, hogy barátságosan viselkedik velem, és egy kedves mosolyt is tett felém, így nem kellett legalább aggódnom, hogy esetleg rám támad.
- Áh, értem. Akkor csak szimplán nem láttuk még egymást. Örülök, hogy egy húron pendülünk. - mondom neki mosolyogva.
Azt viszont jó szemmel néztem, hogy ilyen képzett, egyből rájöttem arra, hogy tényleg nem újonc már, ha ennyire képben van az ilyen fontos feladatok végrehajtásával, és a titoktartással.
Majd hirtelen mosolygós arccal nézem, ahogy kuncog aranyosan a bókomon. Kérdéseimre szépen válaszolgatott, ám ekkor legnagyobb meglepetésemre kiderült, hogy közös cél miatt vagyunk itt mind a ketten.
Hogy lehet, hogy őt is pontosan ilyen feladatra rendelték ki? Azt hittem, ez az én személyes ügyem csak, erre kiderül, mennyire fontos dolgom van itt. - gondoltam magamba.
Ekkor kérdezte, hogy jutottam-e valamire, miközben gondolkoztam, én pedig egy kisebb elbambulás után, válaszoltam is neki.
- Nem nagyon jutottam semmire se. Ezek szerint az itteni lakosok vagy titkolóznak, hogy nehogy bajuk essen ebből, ha információt adnak ki, vagy pedig ők maguk is kémkednek a gengsztereknek, akit te banditáknak hívsz. Ezek már többek a sima banditáknál, ezek szerintem amolyan vezető félék. Biztosan ezért kaptál az osztagodtól fülest ebben az ügyben. - mondom neki igen komolyan a mondandóm. Sajnos a legrosszabbra kell innentől számítanunk valószínűleg, bármi megtörténhet ezekkel a banditákkal, amíg nem teszünk velük valamit.
- Te esetleg jutottál valamire?
Miután feltettem a kérdésem, és megvittatuk, hogy egyikünk se nagyon jutott semmire, hirtelen megéreztem a gyilkos szándékot egyik emberen, gyors körül is néztem a kocsmában. Ekkor meg is láttam, hogy valaki végig figyelhette a beszélgetésünket, és mikor hirtelen egy nagy kést rántott, amivel életem akarta venni, rá is küldtem egy gyors lekötő mágiát.
- Bakudou no yon: Hainawa!! – gyorsan köré is tekeredett a támadó emberre, és legnagyobb szerencsétlenségére nem tudott kitörni belőle. Majd határozott, de mérges hanggal elkezdtem faggatni az elkapott bandita barátunkat.
- Miért akartál megölni engem?! A gengszter barátaidnak dolgozol igaz?! Ezért hallgat itt minden lakos rólatok, mert félnek tőletek, igazam van, nem de?
A gengszter nem szólt semmit, csak vigyorgó fejjel ült rám nézve, lekötve a bakudommal, ami pedig rettentően irritált engem. Ám, ekkor körbenéztem, és arra lettem figyelmes, hogy kissé elvetettem a sulykot talán, mert a többi rendes civil akik nem kémek voltak, elkezdtek félni az itt történtek miatt. Ekkor ránéztem a másik shinigamira, és kérdeztem tőle.
- Szerinted mit tegyünk vele? Mikor éppen már el akartam menni a kocsmából, meglett az emberünk, akiből talán kiszedhetnénk valamit. Csak éppenséggel nem akar nekem beszélni a mocsadék!
Nem tudhatja, hogy min megyek keresztül, elvégre nagyon gyűlölöm a banditákat azért, amit velem tettek a múltban. Ezért furcsállhatja is, mi ütött belém, ekkor kicsit próbáltam csillapodni a haragomból, majd ismét megszólítottam.
- Ne haragudj, ha kissé úgy tűnik, más lettem. Nagyon utálom ezeket a mocsadékokat. Megvan rá az okom is. - magyarázom neki.
Remélem megérti, és nem fog elítélni ez miatt, később talán beavatom, ha ennek a dolognak a végére jártunk, miért is gyűlölöm ennyire a banditákat, és a rossz embereket is.
- Gyere velem. - szóltam a shinigaminak, majd fogtam magam és kimentem a kocsmából, megvártam míg közel jön hozzám, majd a falnak dőlve beszéltem vele halkan.
- Egyébként most, hogy talán nem hallja senki, Ishimaru Akira vagyok, és sajnálom, hogy ilyen körülmények között kellett megismerkednünk. Most már te is elárulhatod a neved, ha szeretnéd.
Közben látszódhatott az aggodalom a fejemen, mert aggódtam nehogy megszökjön az elfogott bandita valami titkos átjárón esetleg.
Ekkor még rosszabb történt, a messzi távból hallatszani kezdett egy civil sikoly, és ez miatt nagyon aggódni kezdtem.
- Ez nem jelenthet jót. Gyorsan tennünk kellene valamit, csak az a baj a bandita barátunkat sem hagyhatjuk szem előtt! - mondom neki aggódva és idegesen.

Kawayoshi Natsumi:
Járőrözés Rukongai 34-es körzetében és találkozás egy rejtélyes új idegennel

Mikor meghallom az ismeretlen hangot kezem azonnal a zanpakutom markolatára csúszik. Az avatatlan szem nem venné észre a mozdulatot, de amint tekintetem az idegenre emelem, tudom, hogy ő biztosan felfigyelt a hirtelen gesztusra. Mikor felfogom, hogy nem ellenséggel találtam magam szemben, máris a kedves énemre váltok. Mosolygok és kedvesen válaszolok.
- Ezt én is örömmel hallom. - Helyeslek, hiszen jó tudni, hogy nem egyedül kell egy problémával foglalkoznom. Persze megoldanám, de több szem többet lát, ahogy mondani szokás. Meglep, hogy figyelmeztet rá, hogy hogyan kell viselkedni egy küldetés során. Azonban, ha jobban belegondolok teljesen jogosan tette. Az újoncok általában nem foglalkoznak az ilyenekkel és nem tudhatta, hogy én nem az vagyok.
Halkan kuncogok, mikor bókol nekem. Ritkán kapok ilyen megjegyzéseket és már el is felejtettem milyen ez. Felpillantok, és megnyugszok, mikor meglátom, hogy mosolyog a reakciómon. A beszélgetésünk nyugodtan folytatódik. Ő kérdez, én válaszolok. Majd kiderül, hogy közös a cél, amiért itt vagyunk. Először meglep a dolog, de ezt jól elrejtem, és inkább elgondolkodok a dolgon. Lehet, hogy nem is olyan jelentéktelen dologba nyúltunk bele?
Ekkor felteszem a nagy kérdést. Jutott-e valamire? Viszont legnagyobb sajnálatomra, ugyanannyi tudás van a birtokában, mint nekem. Más szavakkal semmi! Mikor arról beszél, hogy szerinte titkolóznak erre az emberek, felhúzom az egyik szemöldököm. Nem értem miért ilyen bizalmatlan. Mi van, ha tényleg nem tudnak semmi? Miért gondol rögtön a legrosszabbra? Különben is miért feltételezi bárkiről is, hogy hazudik, amíg nem győződik meg róla, hogy így van.
- Nem. Sajnos nem jutottam semmire, de azért nekem van egy apró nyomom. Bár, erről inkább olyankor beszélnék, mikor nem vesz minket körül ennyi kíváncsi fül. – Mondom körbepillantva a kocsma vendégein. Az én birtokomban csak egy morzsányi információ van, amit a járőrünk osztott meg velem, de ezen legalább el lehetne indulni és nem állnánk egyhelyben, mint valami szobrok.
Ekkor az események olyan gyorsan következnek egymás után, hogy nem is tudok reagálni semmire. Az egyik pillanatban még nyugodtan beszélgetek egy másik shinigamival, pislantok egyet és erre egy bandita késsel támad a mellettem lévő férfire, aki azonnal ráküld egy bakudout és elkezdi faggatni, mit sem törődve azzal, hogy nem feltétlenül ez most a legjobb alkalom az ilyenre.
Persze nem ítélem el ez miatt, csak furcsa. Mindenkinek megvannak a maga gyenge pontjai. Lehetséges, hogy az ő számára a banditák a gyenge pontok. Megértem, hogy mennyi indulat lehet most benne, de tekintettel kellene lennie a környezetére is. Nem gondol bele, hogy milyen lehet a civileknek két halálistent is látni? Ráadásul az egyiket úgy, hogy démonmágiát használ.
Legnagyobb megkönnyebbülésemre hamar észrevette a férfi, hogy egy kicsit talán túl reagálta a dolgot. Az igazat megvallva, el tudom képzelni milyen idegesítő lehet, ha a foglyod az arcodba röhög, csak az a helyzet, hogy én nem a fogollyal szoktam először foglalkozni, hanem a többiekkel. Nem egyszer láttam már bevetéseim során, hogy mekkora félelmet tud kiváltani a mi ténykedésünk. Én elsődlegesnek tartom az emberek megnyugtatását.
- Ki kellene kérdezni, de nem itt és nem most. Mellesleg nem haragszom. – Pillantok rá komolyan, ahogy éppen megfordulok a kocsma vendégei felé. - Bocsássanak meg, ha megijesztettük magunkat. Kérem, ne is foglalkozzanak velünk, itt sem vagyunk és igyekszünk minél hamarabb tovább állni, hogy véletlenül se legyünk a terhükre. Még egyszer kérem, bocsássanak meg.
Hirtelen meghallom a hátam mögül a shinigami kedvesen csengő hangját, ami arra kér, hogy kövessem. Egy utolsó kedves mosolyt küldök a bent lévő vendégeknek, majd követem a jelenlegi társam a kocsma elé. A falnak dől és suttogva beszél. Közelebb kell hajolnom hozzá, hogy értsem, mit mond. Viszont, nem nagyon foglalkozok ezzel a kellemetlen ténnyel. Bevetésen vagyok, nem magánbeszélgetést folytatok.
- Mivel te már bemutatkoztál, udvariatlanság lenne a részemről, ha én nem tenném. Kawayoshi Natsumi vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek. – Nézek rá kedvesen mosolyogva. Látom az arcán, hogy aggódik, gondolom a bandita miatt. Nem hinném, hogy boldog lenne, ha meglépne. Bár, ha jobban belegondolok, nem lenne, nehéz felismerni eléggé karakteres arca van a gengszterének. Mellesleg meg nem valószínű, hogy egy lekötő mágiával a nyakában, gyorsan megszökik. Nem egy perc alatt múlik el a varázslat hatása.
Éppen elgondolkodom ezen, mikor az ötleteim folyását egy sikoly szakítja félbe. Azonnal arra fordítom a fejem. Ez nem jelent jót, valaki bajban van. Viszont ott van benn a banditánk és nem hinném, hogy Akira szívesen megválna egy foglyától. Pedig muszáj lesz választanunk. Nem lenne jó egy gengsztert magunkkal cipelni, mikor éppen a többi ellen megyünk.
- Kihozzuk, elráncigáljuk egy darabig, aztán az egyik sikátorban kiütjük. Megnézzük mi a helyzet? Aztán pedig visszamegyünk érte, ha elszökik, akkor pedig kereshetünk új nyomot. Azonban nagyon gyorsnak kell lennünk. – Mondom aggódó hangon, ahogy az egyre erősödő sikolyok irányába nézek. Én legszívesebben már most rohannék a bajbajutotthoz, de tisztában vagyok vele, hogy biztosabban és hatékonyabban tudok majd harcolni, ha a shinigami is velem van. Ehhez azonban várnom kell, pedig jelenleg pont arra nincs időnk.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése