Szerző Téma: Leyre vs Carmen  (Megtekintve 232 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Carmen Santera

Privaron Espada

*

108-as Privaron Espada

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
27 225 / 30 000

Hozzászólások: 23

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 2 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Narancs

Egyéb hovatartozás:
Tres Cifras

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Akarat teszi az embert.

Post szín:
#FF3333


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Leyre vs Carmen
« Dátum: 2019. Ápr. 03, 07:15:55 »
Pillanatnyi meglepettségem mosolyba csap át, ahogy megragadom a felém sújtó zanpakuto szinte tompa pengéjét, és belenézek az azt markoló shinigami arcába. Mura Kiyashi, a régi hetedik tisztünk jóval lassabban reagál, az ő arcán még mindig ott ül a hitetlenkedés, ahogy rájön, egy halott áll vele szemben. Persze, én is meg lennék lepve kicsit, ha egy régi ismerősöm szerintem szörnynek tartott faj tagjaként állna előttem, így csak az lep meg kissé, hogy Kiyashi él. A közben férfivá érett fiú soha nem volt túl erős.
 Egy gyors mozdulattal alkaron rúgom a halálistent, és amikor az fájdalmas kiáltással a kezéhez kap, kitépem a sérült végtagból a lélekölő kardot. Emlékszem, Kiyashi problémás ellenfél volt mindig, még most sem hiszem, hogy teljesen értem annak a kidou alapú képességnek a működését, amire az a kard képes, pedig volt időm minden olyan információt végiggondolni többször, amit a hiéna nem tépett ki belőlem. Nem hiszem, hogy a jelenlegi lélekenergiakülönbséggel hatna rám még az a képesség, de jobb biztosra menni. Egy gyors mozdulattal megragadom az egyenruhája felsőjét is, és közelebb húzom kissé a rémült férfit.
 - Régen nem találkoztunk, Mura-san. Szeretnék feltenni néhány kérdést neked a családomról, azután az sem kizárt, hogy hagylak elsétálni.- belegondolva nem igazán van semmi okom rá, hogy megöljem. Nincs semmilyen küldetésem, parancsom ezen a területen, és nincs semmi okom rá, hogy tartsak tőle, a shinigamik rájönnek a létezésemre. Talán szeretnék is találkozni valakivel, aki közelebb állt hozzám Kiyashinál.
 Gondolataimból csak az térít magamhoz, hogy a férfi motyog. Nem értem pontosan a szavakat, de azonnal rájövök, hogy valamilyen kidou idézését hallom, úgyhogy gondolkodás nélkül elengedem a felsőjét, betapasztom a száját, és mielőtt felemelhetné a kezét, hogy használja a kidout némán, egy gyors fordulattal hasba rúgom őt, lefelé célozva. Csendben figyelem, ahogy a férfi haragos tekintettel lefelé zúg, hogy becsapódjon a sáros földbe néhány száz méterrel arrébb. Persze, ha nem is akarom megölni, nincs semmilyen kifogásom sem ellene.
 Ahogy a földre ereszkedem, egy könnyed mozdulattal kiengedem a férfi zanpakutoját az ujjaim közül, és elindulok a test felé. Érzem, hogy még él, és szándékomban áll továbbra is megkapni a válaszokat. Fogalmam sincs, hogy ki vezeti jelenleg a házat, a legutóbbi nő túl gyorsan vérzett el hozzá, hogy hasznos információkat adjon, a legtöbb shinigami pedig fájdalmasan tájékozatlan a feudális politikában, hiába kapják tőlünk a pénzüket.
 Halkan beleszívok az esővel, tengerillattal és sirályvijjogással töltött levegőbe, kinyújtom kissé a karjaimat, hogy az éppen csepegni kezdő eső elkezdje verni a bőrömet, én pedig elmosolyodom. Mindig imádtam az esőt, és gyűlöltem, hogy mennyi időre megfosztottak tőle a nemesi szabályok, majd a halál és a sivatag. Enyhe izgalom kerít a markába, ahogy közelebb sétálok a férfihoz, aki bizonyára tisztában van régi osztaga vezetőinek családi helyzetével, még ha Sojun, apám és már én is halottak vagyunk. Az izgalmam azonban rögtön irritáltságba csap át, ahogy közelebb érve megérzek egy lélekenergiát a test közelében, akinek a sziluettje is kirajzolódik, ahogy megállok tőlük tíz méterre a szakadó esőfüggöny halvány túloldalán. Egy másik arrancar áll Kiyashi felett. Leengedem a karjaim, és a megszokottnál jóval kevésbé diplomatikus hangon szólalok meg. Ezúttal nem érdekel, mi az ára annak az információnak, amit akarok.
 - Ő az enyém. Ha egy ujjal is hozzányúlsz, megöllek.- nem emlékszem rá, hogy mikor volt, amikor tényleg megöltem egy másik arrancart utoljára, nem sokkal az Espadából történő távozásom után történhetett, de úgy érzem, hogy ezúttal tényleg hajlandó lennék megölni a másik nőt, akinek talán lesz annyi esze, hogy nem szórakozik velem, amikor lassú léptekkel folytatom az utam felé és áldozatom felé.
« Utoljára szerkesztve: 2019. Ápr. 03, 10:31:15 írta Carmen Santera »

Karakterlap

Leyre la Azucena

Sexta Espada

Espada

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
17 500 / 30 000

Hozzászólások: 28

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 1 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Vörös és Ezüst

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#2E700C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Leyre vs Carmen
« Válasz #1 Dátum: 2019. Ápr. 10, 01:01:35 »
Halk moraj szűrődött be a zárt ablakon keresztül egy magas épület felsőbb szintjein elhelyezkedő szobájába. A kétszer egymás után felzendülő égzengésre nyitotta fel szemhéjait a szépség és két színben pompázó íriszeit a plafonra mersztette. Az este sebtében elhúzott sötétítő függönyök közötti résen tompa fény szűrődött be rávetve magát az ágyra. Abból, hogy eme fény nem irtóztatta a takaró alól kivillanó combját egyértelművé tette, hogy vastag felhők gomolyogtak az égen. Ahogy felült majd lábit a szőnyeggel borított talajra helyezte és felállt a takaró szépen lassan lecsúszott róla ezzel teljesen mezítelenné téve csodás testét. Emberi alakot öltött démonként1 nyújtóztatta meg a lyuk nélküli testét, majd tekintetét éjszakai játszótársára emelte, aki még mindig az igazak álmát aludta. A nőstény ember oldalt fekve csak a kebleit takarta be és a lábai közé szorított paplan takarta, így testének többi része szabadon hagyva. Még a besötétített szobában is jól látható volt a démoni szépség számára a nőstényen hagyott harapás és szívás nyomok testének felső részén, melyek annak bizonyítéka, hogy igen heves és szórakoztató estén voltak túl. A szépséges embernek álcázott lény csak jóízűen elvigyorodott miután visszaemlékezett az éjszakára. Gondolatait végül egy új érzés zavarta meg.
- Hm...
Csupasz hasát kezdte el simogatni, egyértelmű volt számára, hogy az éhség érzése kezdett el feltámadni benne. Egy pillantást vetett az ember nőstényre, ám tekintve az átélt éjszakát úgy döntött inkább nem az ő lelkét falja fel. Legyen ez számára jutalom, gondolta magában, majd az ablak felé vetette csillogó íriszeit. Nem messze két energia egymásnak feszülését vélte felfedezni, méghozzá egy fajtársáét és egy halált hozó fekete ruhásét. Gonosz vigyor ült ki az arcára miközben ismét benedvesítette ajkait rózsaszínes nyelvével.
Bele telt pár percbe míg összeszedte a padlón szétszórt ruháit és rendbe rakta némiképp a zilált hajviseletét. Nem tudja, hogy a hajszobrásza miféle mágiát alkalmazott rajta, de tényleg csak egy kicsit estek szét göndör loknijai, amit úgy-ahogy a szépség maga is rendbe tudott hozni. Végül imádott teste visszavedlett démoni alakjába2 és a kitárt üvegajtó résén beáramló hideg szél átsüvített mellkasa alatt meghúzódó lidérc lyukján. Még egyszer lehajolt, hogy magához vegye ideiglenes partnere csipkés, fekete tangáját.
- Ezt megtartom fizetség gyanánt...
Mire éjszakai partnere felriadt a furcsa légmozgásra a gyönyörűség megtestesítője egy vigyorral az arcán már ki is vetette magát az épületből reggeli lakomája felé véve az irányt.
Utolsó pár méterét a démoni sebességgel3 tette meg és végállomását a földön elterülő halál hírnöke mellé tette.
- Hm... Umasou...4
Az éj leplét elhozó kitárt ernyőjének5 fedezékében - melyet a fekete ''fizetségével'' fogott össze - guggolt le a mozdulatlan étek mellett és már épp meg akarta bökdösni, hogy vajon él e még mikor faji testvére modortalan ráförmedt. Káprázatos íriszei a lezúduló vízfüggönyön át egyenest a másik női démon felé vetültek, majd gúnyos mosoly tűnt fel ajkai miután végigmérte.
- Hmmmm? Úgy érted... – szabad jobbjának mutató és középső ujjával végül megbökte a dagonyázó istenséget, akinek ekkor bal vállának tompa reccsenésével és fájdalmas nyögésével adta tudtára környezetének, hogy nem egy egyszerű bökés áldozata lett.6 - … így?

(click to show/hide)

Karakterlap

Carmen Santera

Privaron Espada

*

108-as Privaron Espada

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
27 225 / 30 000

Hozzászólások: 23

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 2 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Narancs

Egyéb hovatartozás:
Tres Cifras

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Akarat teszi az embert.

Post szín:
#FF3333


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Leyre vs Carmen
« Válasz #2 Dátum: 2019. Ápr. 12, 13:21:26 »
Néhány másodperc alatt felismerem a nőt, aki megállt a shinigamim felett. Ismerem az összes jelenlegi Espadát, legalább névről, és igaz, mindannyiuk közül talán őt tartom a legkevésbé fenyegetőnek, ostobaság lenne alábecsülni. Persze, nem igazán hagyott választást. Még soha nem tűrtem el senkitől, hogy elvegye, ami az enyém. Megemelem a lélekenergiám, azután bemelegítésképp ökölbe szorítom a kezeim.
  Miközben figyelem őt, egy pillanatra eszembe jut, hogy milyen potenciális veszélyei lehetnek annak, hogy nyílt harcba kerülök egy Espadával. Bízom a képességeimben, de soha nem kerültem szembe ilyen szintű ellenféllel, és nagyon régen volt már, hogy valaki fájdalmat tudott okozni nekem egy harcban. Ha nem sikerül gyorsan megölnöm, biztos, hogy legalább néhány sérülést be fogok gyűjteni, és nagyon valószínű, hogy benne is hasonló gyilkolási szándék van- a jelenlegi Espada nagyja elég irracionális hozzá, hogy szórakozásból pusztítsa a fajtánk maradékát. Talán éppen ezért nincs következménye, ha megölsz egyet, leszámítva persze, hogy elveszed a számát. Összeszorítom a szám, ahogy a nőre pillantok- rég nem akartam senkit ennyire a földön látni.
   - Életed utolsó ostobaságát követted el, ribanc.- miközben úrrá leszek a haragomon, ahogy látom, elkezdte tönkretenni a prédámat, a jobb kezemet magam mellé kinyújtva növesztek öt, nagyjából ujjnyi hosszúságú karmot. Nem tudom, mire képes vagy hogyan harcol, úgyhogy igyekszem minél gyorsabb győzelemre törekedni. Nehány másodperc alatt végiggondolom, vajon hogyan működhet az elméje, azután támadok.
  Sonidoval a nő elé kerülök, felemelt jobb kézzel, támadásra készen, de ez csak elterelés. Azonnal mögé kerülök, hátrahagyva egy utóképet, és megpróbálok mély barázdákat karmolni a tarkójába,vagy ha megfordul, az arcába. A bal kezem ujjait eközben a lábai felé fordítom, és igyekszem nagy sebességgel megnöveszteni a karmaim, hogy keresztüldöfjem a lábát. Kevesen tudnak egyszerre reagálni több támadásra, úgyhogy elsősorban az a célom, hogy teszteljem. Amennyiben persze odaszögeztem a lábát a földhöz, technikailag végeztünk is.
 Ha nem bénítottam meg, hátra ugrok, visszahúzva, vagy ha szükséges, leválasztva a karmaimat, hogy előhúzzam a kardom. Sokszor részesítem előnyben pusztán a karmaimat, és jóval nagyobb pusztításta is vagyok képes velük, de sosem hátrány, ha még egy dologra kell figyelnie.