Soul Society - Lelkek Társadalma > Rukongai

73-as körzet

(1/2) > >>

Hirako Shinji:
Észak-Rukongai egyik legtávolabbi kerülete. A terület legnagyobb részét sűrű erdő borítja, míg a maradék kopár puszta. Nem igazán lakott hely, alig néhányan élnek errefelé, bár ők is inkább csak átutazóban vannak. Ennek következtében a kevés megmaradt épület többsége is romokban áll, és az életkörülmények sem valami fényesek.

<< ELŐZMÉNYEK

Tamachi Kagami Yukezo:
All you need is Magic =|:>
Nem lepett meg a kislány ostobasága. Egyszerűen csak utánam jött. Mondjuk mi mást tehetne? Remek parancsteljesítő, tekintve, hogy ellenálltam a megállításnak, kötelessége lenne figyelmeztetni, hogy most eljárást fog ellenem indítani. Abszolút az én hibám lenne, hiszen én nem azonosítottam magam rögtön az elején. De hát nem is ismer fel még ennyiből? Azt hiszem, akkor most bemutatkozom neki. Előveszem szebbik mosolyomat, majd azért még átgondolom, hogy mit is mondjak neki pontosan. Vajon elkapjam a torkát, szorítsam el az agyától a levegőt, míg elájul, és másnap köszöntsem a gyengélkedőben teljes nemesi pompában? Ez sem egy rossz ötlet. Valahol belül kuncogni is kezdek. Kezdetben akár válaszolhatnék is a kérdésére.
- Miért, mit érek a neveddel? A név egy abszurd hazugság, azt gondolják jelentéssel bír. A tiéd, de sosem használod. Persze vannak olyanok, akik nevük meglendítésével is megrendítenek, de legalábbis megfenyítenek- nevettem csavaros megfogalmazásomon, majd csillogó szemekkel tártam szét a karom- Az én nevemnek nagy értéke lett az elmúlt időben, és lásd mégsem mutatkozok be. Az arcomhoz nem tudod kötni a nevemet, és hát mit is érne mindez hehh? Lehetséges, hogy inkább elmennél innét mihelyst a felismerés az eszedbe vág, de inkább kövess, hagyjuk itt a csőcseléket. Másrészről is az a dolgod, hogy megakadályozd azt, hogy innét elmenjek nemde- nevetek, majd egy shunpo segítségével igen nagy gyorsasággal tűnök fel a domb tetején.
- Juhúúú!!!- kiáltok le neki, majd ahogy szépen esteledik, messzire viszem el őt. Messze egy teljesen másik körzetbe, észak felé. Ahogy meglátom a célomat, egy magasabb romos tornyot, a legfelsőbb szobájába ugrottam. Stílusos ámbár a cserepek letöredeztek, egy régi intéző épület lehetett. Pagodaszerű kialakítása most csak még veszélyesebbé tette, mert a hiányos, vagy éppen korhadt tartógerendák miatt minden egyes mozdulatra recseg ropog az épület. Ha nem középen lennék, akkor az épület rövidesen elborulna, és maga alá temetne minket. Reiatsumat folyamatosan összekoncentrálom, hogy érezzem a környezetem kis apró rezzenéseit, és az egyensúlyt meg tudjam tartani. Amint a lány ideér percek múlva, hiszen ha egy kicsit is ért a reiatsu kereséshez, akkor folyamatosan képes lehetett követni. Azért érzékeltettem vele, hogy sokkal gyorsabb vagyok nála, mihez tartás képet. Ahogy felér, megborul a torony, és én egy pillanat múlva már ott állok, hogy kiegyensúlyozzam az épületet.
- Fontold meg hová lépsz lányka! Ez az épület történelem, már akkor itt állt, mikor gyerek voltam- azt hiszem legalábbis. Rég volt már a gyerekkorom, de hát mit számít ez. A művész a hazugsággal mutatja meg az igazságot- Ha jelent bármit számodra a bölcsesség, akkor védd magad!- azzal előtte jelentem meg, és jó erővel meglöktem. Ha le is védi a lökést, mert miért ne tenné, azért kilököm az egyensúlyából, és az épület is imbolyogni kezd. Én persze mindig ott helyezkedem el, hogy az épület azért ne omoljon össze. De minden egyes felmordulás emlékeztet arra, hogy mindez korlátozott ideig működhet csak. Meglököm még vagy háromszor, mire úgy sejtem már rájön, hogy pontosan mit is kell csinálni.
- Ha egy harcos elveszíti az egyensúlyát, meghalt! Lassú vagy, és ügyetlen. Egy shinigami halála bizonyítja be azt, hogy mennyit is értek a szavai. Gyászos lenne, ha véletlenül rádborulna ez a torony nem?- kuncogtam, majd a semmiből rántottam elő egy igen nagy súlyt. A gömb alakú vélhetően ólom anyagon volt egy fogantyú, és ahogy azt a mesékbe illik, rá volt írva valami végeláthatatlanul sok nullából álló szám.
- Kapd el, vagy meghalsz :) - kiáltottam rá, majd szépen ívesen felé dobtam, eljátszva, hogy valóban nehéz még számomra is, hogy odahajítsam. Amennyiben elkapja, észreveheti, hogy nincs semmilyen súlya. Természetesen nem tudok olyan dolgokat idézni, amik komoly károkat tudna bárkiben is okozni. Az viszont bőven elég, hogy ha ő úgy készült, hogy ez nehéz lesz, és ezzel ismét kibillentem őt. Én ebben az esetben hangosan kuncognék. Ha nem kapja el, akkor egy kicsit szomorú leszek, és egy csettintésemre akkorát durran a kis golyó, hogy már az is önmagában ijesztő lehet. Ha ezt is kibírja, akkor elismerően pillantok rá. Igen ritkaság ez.
- No felkészültél az igazi próbatételre?- szegezem felé a sétabotom, ami tekintve hogy a zanpakutoumat rejti belülről. Bevallom valahol mélyen belül izgatott is voltam ezzel a dologgal kapcsolatban. Első csapásom rögtön egy olyan vehemenciát takart, amivel egy hétköznapi shinigami koponyája egyből betörne.
- Háháááááhááhá- nevetek fel őszintén, majd szinte alásiklok, hogy bal-alulról végigvágjak rajta, miközben én magam vigyázba állok. Akárhogy is, ezzel ellököm magamtól. Most várok, hogy ő csapjon le rám. Valamilyen úton módon védekezek én is, de azért hagyom, hogy az ereje belém marjon. Mámorító érzés fog el, majd most, hogy már felhergeltem, sorban védekezek, és amennyiben egy okos fogást talál rajtam, akkor a hideg fém forró érzést hagy maga mögé a bőrömön, ha kivonta már a kardját. Sajnos nem érzem úgy, hogy ez nagyon megakadályozna bármiben is, ezért ahogy dől a torony, úgy dőlök én is a másik irányba, hogy visszahozzam. Volt egy pillanat, ahol azt éreztem, hogy nem lehet megmenteni ezt a helyzetet, és inkább menekülnöm kéne, de olyan mulattató volt egyelőre ez, hogy kénytelen voltam folytatni ezt. Nevetve elfutok a dőléssel teljesen ellentétes irányba, és integetéssel jelzem a lánynak, hogy ezt tegye meg ő is. Éppenhogycsak sikerül megmenteni a helyzetet. Amennyiben aljasul megtámad, azt azzal honorálom, hogy nem védekezek, viszont megtámadom csakugyan. Ahogy érzem, hatalmas károkat egyelőre még nem tud okozni nekem, aztán kitudja mi lesz ebből, én sem vagyok a legerősebb időszakomban. Talán ez egy kicsit felráz most.

Kurosawa Rin:
All you need is Magic =|:>

Az emberek különféle személyiségekkel bírnak. Bár, nem igazán értettem, hogy vajon miért kell így viselkedni. Az ilyen tulajdonsági jegyeket főleg rokonainktól kapjuk, de saját magunk is kialakíthatjuk azt. Szerintem ennél a személynél is így lehet vagy csak az elméjében lenne valami csavar? Leérkezve szebbik mosolyát elővéve várt engem lent. Sajnos nem tudtam, hogy mi a célja, de fel kellett szólítanom arra, hogy eljárást fogok alkalmazni, ha továbbá is ez a helyzet fog fennállni. Ahogy megismertem őt nem hiszem, hogy olyan könnyen megadná magát. Inkább el játszadozik velem egy ideig. Vajon mi lesz ebből…
-A név? Csak betűk sorakoznak egymás mellett, melyből kialakul ez. Valakik ölnek vagy védenek vele, de nekem? Nekem semmit sem ér. Nincs értelme jelentőséget szánni ilyenre. -sóhajtottam egyet, majd széttártam karjaim.
Ő is ugyan ezt tette. Bár, számomra nagyon furcsa volt, hogy ebben a témában megértjük egymást. Az utána lévő válaszára nagy részben csak helyeselni tudtam. A nevet nem tudjuk archoz kötni, hisz ha elfelejted az egyiket, akkor el veszlik a kiléte is. Én mindig úgy ítéltem meg az embereket, ahogy megismertem őket. Sokszor volt olyan is, hogy rossz elképzelésem volt egy-egy egyénről. Maszkot felvéve nem nagyon lehetett megmondani, hogy melyik is az igazi valója.
Majd gondolkodásomat megszakítva hirtelen eltűnt a szemeim elől. Gondolom shunpot használt, s azért tűnt fel ilyen hamar. Egy domb tetején kötött ki. Sokkal gyorsabb nálam, de azért követtem őt én is a villámléptekkel. Nem tudtam mennyi idő lesz mire utolérem őt, de bizakodtam benne, hogy nem kapok majd ezért a fejemre. Ahogy észrevettem elkezdett esteledni, s egy másik körzet felé vettük az irányt, mely északon található. Teljesen más környezet volt ez, ahol tartózkodtam. Majd gondolom hirtelenjében a névtelen idegen meglátva egy épületet a felső szobájába merészkedett be. Ilyenkor jól jön, hogy értek valamennyire a reiatsu kereséshez. Betérve észrevehető volt a pagoda szerű kialakítása, de ez a tényt tudva még rosszabb volt. A korhadt lécek és tartógerendák élettelené tették a helyet. Nem beszélve a rizikóról. Felérve borult egyet a torony a súly egyenlőtlenség következtében.
-Csoda, hogy eddig bírta ez a rozoga épület. -kuncogva rajta folytattam tovább mondandómat.
-Sajnos eljárást kell alkalmaznom ellened. -tettem a kardomra a kezemet, hogy ha kell gyorsan elő tudjam rántani őt.
Majd a kijelentésére előtermett előttem, hogy megpróbáljon ellökni. Gondolom ezzel az volt a célja, hogy elveszve érezzem magam. Az épület össze fog omolni, ha nem egyenesítem ki, így kivédve a lökést a másik oldalra térve hoztam egyensúlyba. Még próbálkozott az idegen jó párszor, de kivédve őket mindig egyenesbe hoztam a tornyot.
-Ha egyszer elveszíteném magam, kérlek küldj vissza postán~ -kuncogva figyeltem minden mozdulatát.
A többi mondanivalójára nem figyeltem fel. Inkább a kezeire fókuszáltam, hogy nehogy valami trükkel álljon elő ellenem. Jól gondolva a férfi előrántva egy ,,nagy” súlyt dobott volna felém. Nem hittem, hogy tényleg akkora ereje lenne. Trükkös egy ember. Súlyát nem érdekelve vártam a tárgyat. Elkapva tényleg pihe könnyű volt. Pont erre számítottam, így nem lepett meg. Majd szépen ívesen dobtam egyet rajta, hogy elkapja ő. Ha nem sikerülne az se lenne baj, hisz ekkora tömeg nem rendíti  meg ezt a robusztust.
-Ha azt mondanám, hogy nem hazudnék~ -a botját szegezve rám készült valamire, s én is kivontam Csonttörőt.
Nem tudtam, hogy az-az eszköz tud e valamit, de nem hagytam lankadni a figyelmemet. Majd egy nagy csapást indított felém, melytől elugorva védtem ki. Halálos lett volna, ha egy olyan eltalál.
Majd felnevetve újból támadásba lendülve egy bal alsó vágást indított ellenem. Viszont én nem hagyva magam tértem el előle. A háta mögött kötve ki. Próbáltam úgy mozogni, hogy azért a torony ne dőljön rám. Nem lenne szerencsés helyzet. Erőmet megmutatva csaptam le rá én is. Ha ki is védi tovább próbálkozom. Lyukat keresve védelmén a nyakát vettem észre, így oda indítottam egy vízszintes gyors vágást, míg lehet. Ha mégsem jött össze tovább keresve az oldalát szúrtam meg. Majd egy ideig így harcolva kezdtem úgy érezni, hogy élvezi ez a helyzetet. Nem mondom, hogy én nem, de furcsa beismerni. Kezdtem egy gyors dőlést érezni, s ez főleg azért volt, mert elfutott a másik irányba. Egyenesbe hozni megpróbáltam persze.

Tamachi Kagami Yukezo:
All you need is Magic =|:>
Könnyedén kikerüli a csapásomat. Ennyire lassú lettem volna? Talán bele kellene húznom egy kicsit ebbe a harci dologba, és természetesen a legnagyobb problémám az, hogy már megint gondolkodás nélkül kerültem ebbe a szituációba. Legközelebb legalább bemelegítek előtte, mert már kezdem érezni ahogyan a testem nem reagál teljesen jól. Ezután ő erővel esett nekem, és be kell vallanom nehezemre esett elütni folyton a csapásait. Igen kellemetlen, ahogy egy félresiklott védekezésnek köszönhetően belevág a vállamba. A hideg acél forróságot hagy maga után. A harc legnagyobb paradoxona ez. Először a fájdalom nem érkezik meg, aztán egy pillanaton belül, ahogy az agyam feldolgozza a történteket, belehasít a fájdalom a vállamba.
- Ugyan már, mit kell túlreagálni, ez csak egy karcolás- morgom magamban, majd miután megnöveltem a távolságot, lepillantottam, hogy megnézzem miféle sérülést szereztem. Nem tűnt olyan mélynek, azonban eléggé kellemetlen, hogy pont a fegyverforgató oldalamon talált el. Pillanatnyi félrepillantásomat kihasználva, a lány egy nagyon ügyes vágással egyből a torkomnak ugrik, és ahogy kikerülöm, már érkezik is egy szúrás, ami ismét csak a lélekjelenlétemnek, és talán a sok év tapasztalatnak köszönhetően nem ölt meg. Elfordítottam a testemet, majd hátrébb ugrottam, és megnöveltem a távolságot immáron akkorára, hogy ne tudjon csak úgy megint nekem esni. Megkockáztatom legalább olyan jól forgat kardot, mint én. Bolond ötlet volt harcba bocsátkozni vele ilyen egyszerűen. A forróság immáron a hasfalamon is megjelent. Nem nézek le, nem követem el mégegyszer ugyanezt a hibát. Ekkor vettem csak észre, hogy dőlni kezdett a torony az én irányomba. Ránéztem a lányra, majd elmosolyodtam, és rászegeztem a sétabotot. Hagytam, hogy dőljön a torony, és még rá is dolgoztam egy picit, elkezdtem hátrafelé sétálni. Közben ajkaimat elhagyta az utasítás.
- Ébredj Paragon!- szemeimben a halál látványának öröme tükröződött vissza, majd ahogy a torony végérvényesen is kibillent, úgy kezdtünk el zuhanni. Először az anyag adta meg magát. Kíváncsi voltam ebből hogyan fogja kivágni magam. Ahogy megláttam egy kis szeletet is a szabadból, nem sokat haboztam. A becsapódás előtt még, de kiteleportáltam a toronyból az égbe, majd az újabb zuhanást megoldva, leteleportáltam magam a földre. Ekkor villant egyet számomra a kép, majd suttogni kezdtek hozzám.
~ Öld meg őt, kérlek gyilkold meg!~ könyörögtek nekem, én pedig úgy éreztem eleget kell tennem ennek a kérésnek. Azonban a kard azonnal tűzforróvá vált a kezemben, és én nem tudtam tovább tartani. A shikai alak kioldott, a normál alakja a zapakutoumnak füstölögve esett a földre. Felnéztem, a torony romokban, én pedig szédülni kezdtem. Vérveszteség? Most már lenézek a hasamra, nem vészes a vágás. Akkor valami méreg? Nem úgy tűnt, mintha „tisztességtelen” harcmódokkal szeretne küzdeni.
- És mégis mi történik velem?- morgolódtam, és elkezdett velem forogni a világ. Az egyetlen személy, aki tudna segíteni rajtam némileg, az valószínűleg belehalt abba, hogy rádőlt egy komplett épület. Ezt sem gondoltam át. Azért valahol belül reménykedtem abban, hogy sikerült megúsznia. Ahogy pislogok úgy fordul mindig egy picit a kép, és ahogy utánafordítom a fejem, eldőlök. A kezeimre pillantok, és apró tűket láttam benne mindenhol. Megriadok a látványtól, és felpattanok. Lenézek a kardomra, aminek a helyén csak kígyókat láttam. Engem ezzel nem lehet nagyon megijeszteni, csak hát igen komolyan meglepődtem. Az ég vérvörös lett, a messzi tájon elfeketedett. Az égen átsuhanó árnyak tömege jelent meg, illetve körülöttem is szűnni nem akaró rossz akarat.
~Keresd meg a lányt… ÉS VÉGEZZ VELE!!!~ kiáltottak rám, amitől hirtelen félelem lett rajtam úrrá. És mi lesz akkor, hogy ha ő fog előbb megölni? Ezt nem hagyhatom!

Eltökélten állok fel, és az előbbi hallucináció rengeteg nem akart eltűnni. Felüvöltöttem, majd shinigami energiámba az Őrület is belekeveredett, ami természetesen démoni mivoltomat sugározta. Ha nem találkozott még ilyesmivel, akkor azt érezhette, hogy hasonló egy kicsit a hollowhoz, de ez valami sokkal nyomasztóbb, valami, ami arra támaszkodik, hogy kilátástalanságba ess, hogy úgy érezd az életben már nincs semmi, ami rád vár. Kirobban belőlem az energia, ami azt diktálja mindenkinek aki érzi, hogy „Veszíteni fogsz”. Vérgőzös tekintettel pásztáztam a környéket. Valahogyan nem tudom összeszedni a koncentrációmat, hogy megérezzem merre lehet. Ha él még egyáltalán. Szerencsére senki sincs körülöttünk, és különben is rettenetesen vissza kell fognom magam, de valahogy most nem olyan egyszerű ez.
- Ha megtalállak, apró darabokban foglak hazaküldeni- fenyegetőztem a levegőbe félig magamnak. ~Ott bujkál a romok alatt, igen ott!~ mondta egy gyermek hangja, és nem tudom miért, de hittem neki. Igen, egy hangnak a fejemben, ami valószínűleg semmire sem alapozta ezt a feltevését. Felkaptam a zanpakutoumat, majd az ujjammal a romokra mutattam.
- Hadou no Shi: Byakurai!- ekkor egy furcsa dolog történt. Az ujjamat nem hagyta el semmi. Bedöglött a kidou. ~NEEEEEE, gyerünk, hívj minket, mi segítünk!~ aggodalmaskodtak odabent, mire én csak a fülemre szorítottam a kezem, és térdre rogytam, és könyörögni kezdtem.
- Hagyjatok békén! Kérlek!- a rosszindulatú energia eltűnt, helyette megmaradt az összetört shinigami lét. A láncok folyamatosan csörögtek a csuklómon, emlékeztetve, hogy én már csak az elkárhozottak közé tartozom. Démon lesz belőlem, és ezt már nem kerülhetem el. Elveszett a hallucináció, ismét tisztán láttam, és gondolkodtam.
- Tudsz hozni kérlek egy kis vizet?- kiáltottam el magam kérdezve, csak hogy lássa nem szándékozom már megölni, és harcolni sem szeretnék. Ha megjelenik, akkor így válaszolok neki- Nos azt hiszem bocsánatot kell kérjek az előbbiekért. Amit az előbb láttál, az nem tartozik senkire, még rám se sajnos, nekem mégis együtt kell élnem vele- remélem nem folytatja tovább a harcot, mert akkor már tényleg kénytelen leszek megölni. De egy olyan úton, ami az én halálomat is azonnal előidézné. Ha jól belegondolok, muszáj lennék a démoni erőmhöz nyúlni, az pedig óhatatlanul is feltűnne a tizenkettedik osztag térképén.
- Ha nem szólsz senkinek, akkor kérdezhetsz, én megpróbálok őszintén válaszolni! Gondolom nem világos minden – nézek fel rá, és hagyom, hogy azt tegye, amit jónak gondol. Persze ha szerez valami innivalót valahogy, azt se bánnám. Remélem nem ragaszkodik a letartóztatáshoz, az sem volna valami nagyon kellemes. Neki se, nekem sem, ugyanis főnemes vagyok…

Kurosawa Rin:
All you need is Magic =|:>

A harc, mely az ismeretlen férfival, kinek nevét és jellemzőit nem tudtam kezdődött el köztünk. Harci stílusáról kevés sejtésem volt, de több nem. Úgy éreztem, hogy egy nagyon erős, s furfangos alak áll előttem. Próbáltam a legjobb tudásom szerint reagálni a támadásaira. Bevallom még élveztem is a játszadozásunkat. S, ahogy észrevettem egy-két ütögetés, szúrás után nehezére esett visszaütni, kivédeni. Lehet, hogy nincs a jelen pillanatban jó formában, de ez eléggé nehezemre esik. Attól függetlenül teljesítenem kellett a feladatomat. Majd egy félresiklott védekezése következtében belevágtam a vállába. Valamiért elsőnek úgy tűnt, hogy meg se érezte, de utána megjelent az arcán a fájdalom érzése. Gondolom még az agyához kellett jutnia az információnak, miszerint megsebesítették őt.
Mondandójára nem reagálva semmit vártam a következményeit tettemnek. Azt hittem, hogy nekem rontva akarja megtorolni a karcolást, melyet rajta ejtettem. Nem állt szándékomban mély vágást indítani felé, mert tudtam, hogy ő sokkal erősebb nálam. Inkább az volt a célom, hogy a fegyverforgató karját valamiféleképpen gátoljam. Viszont a várva várt ütközet elmaradt, mert ő távolságát növelve került el engem. Pillanatnyi megtorpanását, hogy megnézze sebesülést kihasználva egy vágást indítottam felé. A torkára akartam célozni, de sajnos lélekjelenlétének köszönhetően kikerülte, de én nem habozva indítottam is a következőt. Melyet ugyancsak kikerült. Igaz, hogy még nagyobbra növelte a távolságát, de ez nem fogott le engem. A hasfalába metszettem a kardomat. Furcsa mód elmosolyodott rajta, s csak rám szegezte a sétabotját. A torony dőlni kezdett, mely nem volt jó előjel a számomra. Mire egyensúlyba próbáltam hozni az épületet egy furcsa mondatot ejtett ki. A torony végérvényesen romokba készült süllyedni. Halálomat nem terveztem, így próbáltam kijutni. Meglátva egy fényforrást elrugaszkodtam a földtől és kiugortam. Megelőzve az esés lehetőségét sunpo segítségével egy fára érkeztem, s onnan a lehető leggyorsabban bújtam el, hogy kitaláljam a stratégiámat. Nem hallottam semmiféle mozgolódást, s nem is láttam jelen pillanatban a férfit. Csak hallgattam és vártam. Valamilyen módon érzéseim azt sugallották, hogy nem közemberrel van dolgom. Vajon nemesi családból származhat? S, ha véletlen megérzéseim beigazolódnának elég nagy bajban lennék, ha eme bájos férfinak vesztét okoznám. Nem is tudtam mitévő legyek, míg meg nem hallottam a férfi hangját a távolban. Valami történt vele, hisz szavai azt hangoztatták, hogy valami baj van körülötte. Mégis mi? Nem ejtettem rajta olyan sebet, mely képes lett volna őt leteríteni. A parancs az ő elfogása volt, s nem a kivégzése, így gondoltam, hogy valamilyen fontos személy lehet számunkra.

Egy kis idő elteltével a férfi felállva ordítani kezdett, s lélekenergiáját is kiengedte. Erős volt, s nyomasztó. Hollowhoz hasonló volt. Kezdtem valamiért azt érezni, hogy semmi értelme sincs az életemnek, de hamar kizökkentett Csonttörő.
-Nyugodj meg, Rin! Ez az ő ereje, s ha lehet ne most veszítsed el az életkedved. Nincs ennek most ideje! -szavai olyanok voltak akár egy pofon.
-Köszönöm, de valamit tennem kell. Nem hallhatok itt meg most…
Közben a csapatot a lehető leghalkabban értesítettem a történésekről. Miszerint épp most döntött romba egy tornyot az illető, s valamiért kezd megbolondulni.
Egyre jobban kezdett elborítani a sötétség és izgalom érzése. Meg akartam őt ismerni, de sajnos most ennek nem volt itt az ideje. Úgy éreztem, hogy megtalált engem, s felém közeleg, de nem történt semmi sem. Végül megjött a várva várt támadás parancsszava. Izgultam, hogy vajon mi fog történni velem, de újfent az ég világon semmi sem történt. Kicsit meg könnyebbültem, hogy nem lettem véglegesen is levélszemét. Majd lélekenergiámat kiengedve közelítettem meg őt. Vörös energia lepett körbe, szinte olyan volt mint az övé. Sötét, fájdalmat sugalott.
Valakik vagy valamik nem hagyták őt békén. Kínozták őt, melyet szomorúan hallgattam. Mi történhetett vele, hogy ily elkeseredett és megtört? Viszont sok gondolkozási időm nem adatott, hisz újabb események következett. Az energia mely bekerített eltűnt a színről.
-Persze. -majd odaadva a kulacsom inni adtam neki, s lélekenergiámat is leengedtem.
Valamiért megsajnáltam őt. Szomjazni nem egy jó dolog, s tudom is milyen. Halálom egyik tényezője ez volt…
-Semmi baj, de attól függetlenül feladatot teljesítek jelen pillanatban is. -elvéve a kulacsot beleittam, s folytattam közlendőmet.
-Persze ha nem szólsz a kis attrakciónkról. -mutattam rá a toronyra.
-Olyan érzésem van kedves idegen, hogy nem vagy közember. Nemes vagy talán? -majd szépen leültem elé.
-Majdnem olyan lélekenergiád van, mint a hollowoké. Megtudhatom miért is van ez? S ha nem tolakodás mégis mi a neved? Tudod nem kaptam sok információt rólad...

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése