Szerző Téma: 73-as körzet  (Megtekintve 914 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hirako Shinji

A Yuuniverzum ura

Adminisztrátor

*

Hozzászólások: 79

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 3 459 950 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

73-as körzet
« Dátum: 2014. Júl. 04, 12:58:35 »
Észak-Rukongai egyik legtávolabbi kerülete. A terület legnagyobb részét sűrű erdő borítja, míg a maradék kopár puszta. Nem igazán lakott hely, alig néhányan élnek errefelé, bár ők is inkább csak átutazóban vannak. Ennek következtében a kevés megmaradt épület többsége is romokban áll, és az életkörülmények sem valami fényesek.


Karakterlap

Tamachi Kagami Yukezo

Mad Hatter

Különleges karakter

Daitenshi

*

Daitenshi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
83 100 / 100 000

Hozzászólások: 124

Hírnév: 12

Infó

Tárcában: 35 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Kagami Ai

Mottó:
It is the end of all hope To lose the child, the faith To end all the innocence To be someone like me

Post szín:
Slategray / Steelblue


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:73-as körzet
« Válasz #1 Dátum: 2017. Febr. 04, 20:40:49 »
All you need is Magic =|:>

Nem lepett meg a kislány ostobasága. Egyszerűen csak utánam jött. Mondjuk mi mást tehetne? Remek parancsteljesítő, tekintve, hogy ellenálltam a megállításnak, kötelessége lenne figyelmeztetni, hogy most eljárást fog ellenem indítani. Abszolút az én hibám lenne, hiszen én nem azonosítottam magam rögtön az elején. De hát nem is ismer fel még ennyiből? Azt hiszem, akkor most bemutatkozom neki. Előveszem szebbik mosolyomat, majd azért még átgondolom, hogy mit is mondjak neki pontosan. Vajon elkapjam a torkát, szorítsam el az agyától a levegőt, míg elájul, és másnap köszöntsem a gyengélkedőben teljes nemesi pompában? Ez sem egy rossz ötlet. Valahol belül kuncogni is kezdek. Kezdetben akár válaszolhatnék is a kérdésére.
- Miért, mit érek a neveddel? A név egy abszurd hazugság, azt gondolják jelentéssel bír. A tiéd, de sosem használod. Persze vannak olyanok, akik nevük meglendítésével is megrendítenek, de legalábbis megfenyítenek- nevettem csavaros megfogalmazásomon, majd csillogó szemekkel tártam szét a karom- Az én nevemnek nagy értéke lett az elmúlt időben, és lásd mégsem mutatkozok be. Az arcomhoz nem tudod kötni a nevemet, és hát mit is érne mindez hehh? Lehetséges, hogy inkább elmennél innét mihelyst a felismerés az eszedbe vág, de inkább kövess, hagyjuk itt a csőcseléket. Másrészről is az a dolgod, hogy megakadályozd azt, hogy innét elmenjek nemde- nevetek, majd egy shunpo segítségével igen nagy gyorsasággal tűnök fel a domb tetején.
- Juhúúú!!!- kiáltok le neki, majd ahogy szépen esteledik, messzire viszem el őt. Messze egy teljesen másik körzetbe, észak felé. Ahogy meglátom a célomat, egy magasabb romos tornyot, a legfelsőbb szobájába ugrottam. Stílusos ámbár a cserepek letöredeztek, egy régi intéző épület lehetett. Pagodaszerű kialakítása most csak még veszélyesebbé tette, mert a hiányos, vagy éppen korhadt tartógerendák miatt minden egyes mozdulatra recseg ropog az épület. Ha nem középen lennék, akkor az épület rövidesen elborulna, és maga alá temetne minket. Reiatsumat folyamatosan összekoncentrálom, hogy érezzem a környezetem kis apró rezzenéseit, és az egyensúlyt meg tudjam tartani. Amint a lány ideér percek múlva, hiszen ha egy kicsit is ért a reiatsu kereséshez, akkor folyamatosan képes lehetett követni. Azért érzékeltettem vele, hogy sokkal gyorsabb vagyok nála, mihez tartás képet. Ahogy felér, megborul a torony, és én egy pillanat múlva már ott állok, hogy kiegyensúlyozzam az épületet.
- Fontold meg hová lépsz lányka! Ez az épület történelem, már akkor itt állt, mikor gyerek voltam- azt hiszem legalábbis. Rég volt már a gyerekkorom, de hát mit számít ez. A művész a hazugsággal mutatja meg az igazságot- Ha jelent bármit számodra a bölcsesség, akkor védd magad!- azzal előtte jelentem meg, és jó erővel meglöktem. Ha le is védi a lökést, mert miért ne tenné, azért kilököm az egyensúlyából, és az épület is imbolyogni kezd. Én persze mindig ott helyezkedem el, hogy az épület azért ne omoljon össze. De minden egyes felmordulás emlékeztet arra, hogy mindez korlátozott ideig működhet csak. Meglököm még vagy háromszor, mire úgy sejtem már rájön, hogy pontosan mit is kell csinálni.
- Ha egy harcos elveszíti az egyensúlyát, meghalt! Lassú vagy, és ügyetlen. Egy shinigami halála bizonyítja be azt, hogy mennyit is értek a szavai. Gyászos lenne, ha véletlenül rádborulna ez a torony nem?- kuncogtam, majd a semmiből rántottam elő egy igen nagy súlyt. A gömb alakú vélhetően ólom anyagon volt egy fogantyú, és ahogy azt a mesékbe illik, rá volt írva valami végeláthatatlanul sok nullából álló szám.
- Kapd el, vagy meghalsz :) - kiáltottam rá, majd szépen ívesen felé dobtam, eljátszva, hogy valóban nehéz még számomra is, hogy odahajítsam. Amennyiben elkapja, észreveheti, hogy nincs semmilyen súlya. Természetesen nem tudok olyan dolgokat idézni, amik komoly károkat tudna bárkiben is okozni. Az viszont bőven elég, hogy ha ő úgy készült, hogy ez nehéz lesz, és ezzel ismét kibillentem őt. Én ebben az esetben hangosan kuncognék. Ha nem kapja el, akkor egy kicsit szomorú leszek, és egy csettintésemre akkorát durran a kis golyó, hogy már az is önmagában ijesztő lehet. Ha ezt is kibírja, akkor elismerően pillantok rá. Igen ritkaság ez.
- No felkészültél az igazi próbatételre?- szegezem felé a sétabotom, ami tekintve hogy a zanpakutoumat rejti belülről. Bevallom valahol mélyen belül izgatott is voltam ezzel a dologgal kapcsolatban. Első csapásom rögtön egy olyan vehemenciát takart, amivel egy hétköznapi shinigami koponyája egyből betörne.
- Háháááááhááhá- nevetek fel őszintén, majd szinte alásiklok, hogy bal-alulról végigvágjak rajta, miközben én magam vigyázba állok. Akárhogy is, ezzel ellököm magamtól. Most várok, hogy ő csapjon le rám. Valamilyen úton módon védekezek én is, de azért hagyom, hogy az ereje belém marjon. Mámorító érzés fog el, majd most, hogy már felhergeltem, sorban védekezek, és amennyiben egy okos fogást talál rajtam, akkor a hideg fém forró érzést hagy maga mögé a bőrömön, ha kivonta már a kardját. Sajnos nem érzem úgy, hogy ez nagyon megakadályozna bármiben is, ezért ahogy dől a torony, úgy dőlök én is a másik irányba, hogy visszahozzam. Volt egy pillanat, ahol azt éreztem, hogy nem lehet megmenteni ezt a helyzetet, és inkább menekülnöm kéne, de olyan mulattató volt egyelőre ez, hogy kénytelen voltam folytatni ezt. Nevetve elfutok a dőléssel teljesen ellentétes irányba, és integetéssel jelzem a lánynak, hogy ezt tegye meg ő is. Éppenhogycsak sikerül megmenteni a helyzetet. Amennyiben aljasul megtámad, azt azzal honorálom, hogy nem védekezek, viszont megtámadom csakugyan. Ahogy érzem, hatalmas károkat egyelőre még nem tud okozni nekem, aztán kitudja mi lesz ebből, én sem vagyok a legerősebb időszakomban. Talán ez egy kicsit felráz most.


Karakterlap

Kurosawa Rin

zsebkocsma

Shinigami

11. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
24 100 / 30 000

Hozzászólások: 195

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 37 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:73-as körzet
« Válasz #2 Dátum: 2017. Nov. 06, 17:05:50 »
All you need is Magic =|:>


Az emberek különféle személyiségekkel bírnak. Bár, nem igazán értettem, hogy vajon miért kell így viselkedni. Az ilyen tulajdonsági jegyeket főleg rokonainktól kapjuk, de saját magunk is kialakíthatjuk azt. Szerintem ennél a személynél is így lehet vagy csak az elméjében lenne valami csavar? Leérkezve szebbik mosolyát elővéve várt engem lent. Sajnos nem tudtam, hogy mi a célja, de fel kellett szólítanom arra, hogy eljárást fogok alkalmazni, ha továbbá is ez a helyzet fog fennállni. Ahogy megismertem őt nem hiszem, hogy olyan könnyen megadná magát. Inkább el játszadozik velem egy ideig. Vajon mi lesz ebből…
-A név? Csak betűk sorakoznak egymás mellett, melyből kialakul ez. Valakik ölnek vagy védenek vele, de nekem? Nekem semmit sem ér. Nincs értelme jelentőséget szánni ilyenre. -sóhajtottam egyet, majd széttártam karjaim.
Ő is ugyan ezt tette. Bár, számomra nagyon furcsa volt, hogy ebben a témában megértjük egymást. Az utána lévő válaszára nagy részben csak helyeselni tudtam. A nevet nem tudjuk archoz kötni, hisz ha elfelejted az egyiket, akkor el veszlik a kiléte is. Én mindig úgy ítéltem meg az embereket, ahogy megismertem őket. Sokszor volt olyan is, hogy rossz elképzelésem volt egy-egy egyénről. Maszkot felvéve nem nagyon lehetett megmondani, hogy melyik is az igazi valója.
Majd gondolkodásomat megszakítva hirtelen eltűnt a szemeim elől. Gondolom shunpot használt, s azért tűnt fel ilyen hamar. Egy domb tetején kötött ki. Sokkal gyorsabb nálam, de azért követtem őt én is a villámléptekkel. Nem tudtam mennyi idő lesz mire utolérem őt, de bizakodtam benne, hogy nem kapok majd ezért a fejemre. Ahogy észrevettem elkezdett esteledni, s egy másik körzet felé vettük az irányt, mely északon található. Teljesen más környezet volt ez, ahol tartózkodtam. Majd gondolom hirtelenjében a névtelen idegen meglátva egy épületet a felső szobájába merészkedett be. Ilyenkor jól jön, hogy értek valamennyire a reiatsu kereséshez. Betérve észrevehető volt a pagoda szerű kialakítása, de ez a tényt tudva még rosszabb volt. A korhadt lécek és tartógerendák élettelené tették a helyet. Nem beszélve a rizikóról. Felérve borult egyet a torony a súly egyenlőtlenség következtében.

-Csoda, hogy eddig bírta ez a rozoga épület. -kuncogva rajta folytattam tovább mondandómat.
-Sajnos eljárást kell alkalmaznom ellened. -tettem a kardomra a kezemet, hogy ha kell gyorsan elő tudjam rántani őt.
Majd a kijelentésére előtermett előttem, hogy megpróbáljon ellökni. Gondolom ezzel az volt a célja, hogy elveszve érezzem magam. Az épület össze fog omolni, ha nem egyenesítem ki, így kivédve a lökést a másik oldalra térve hoztam egyensúlyba. Még próbálkozott az idegen jó párszor, de kivédve őket mindig egyenesbe hoztam a tornyot.

-Ha egyszer elveszíteném magam, kérlek küldj vissza postán~ -kuncogva figyeltem minden mozdulatát.
A többi mondanivalójára nem figyeltem fel. Inkább a kezeire fókuszáltam, hogy nehogy valami trükkel álljon elő ellenem. Jól gondolva a férfi előrántva egy ,,nagy” súlyt dobott volna felém. Nem hittem, hogy tényleg akkora ereje lenne. Trükkös egy ember. Súlyát nem érdekelve vártam a tárgyat. Elkapva tényleg pihe könnyű volt. Pont erre számítottam, így nem lepett meg. Majd szépen ívesen dobtam egyet rajta, hogy elkapja ő. Ha nem sikerülne az se lenne baj, hisz ekkora tömeg nem rendíti  meg ezt a robusztust.

-Ha azt mondanám, hogy nem hazudnék~ -a botját szegezve rám készült valamire, s én is kivontam Csonttörőt.
Nem tudtam, hogy az-az eszköz tud e valamit, de nem hagytam lankadni a figyelmemet. Majd egy nagy csapást indított felém, melytől elugorva védtem ki. Halálos lett volna, ha egy olyan eltalál.
Majd felnevetve újból támadásba lendülve egy bal alsó vágást indított ellenem. Viszont én nem hagyva magam tértem el előle. A háta mögött kötve ki. Próbáltam úgy mozogni, hogy azért a torony ne dőljön rám. Nem lenne szerencsés helyzet. Erőmet megmutatva csaptam le rá én is. Ha ki is védi tovább próbálkozom. Lyukat keresve védelmén a nyakát vettem észre, így oda indítottam egy vízszintes gyors vágást, míg lehet. Ha mégsem jött össze tovább keresve az oldalát szúrtam meg. Majd egy ideig így harcolva kezdtem úgy érezni, hogy élvezi ez a helyzetet. Nem mondom, hogy én nem, de furcsa beismerni. Kezdtem egy gyors dőlést érezni, s ez főleg azért volt, mert elfutott a másik irányba. Egyenesbe hozni megpróbáltam persze.

Karakterlap

Tamachi Kagami Yukezo

Mad Hatter

Különleges karakter

Daitenshi

*

Daitenshi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
83 100 / 100 000

Hozzászólások: 124

Hírnév: 12

Infó

Tárcában: 35 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Kagami Ai

Mottó:
It is the end of all hope To lose the child, the faith To end all the innocence To be someone like me

Post szín:
Slategray / Steelblue


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:73-as körzet
« Válasz #3 Dátum: 2017. Nov. 21, 21:57:11 »
All you need is Magic =|:>

Könnyedén kikerüli a csapásomat. Ennyire lassú lettem volna? Talán bele kellene húznom egy kicsit ebbe a harci dologba, és természetesen a legnagyobb problémám az, hogy már megint gondolkodás nélkül kerültem ebbe a szituációba. Legközelebb legalább bemelegítek előtte, mert már kezdem érezni ahogyan a testem nem reagál teljesen jól. Ezután ő erővel esett nekem, és be kell vallanom nehezemre esett elütni folyton a csapásait. Igen kellemetlen, ahogy egy félresiklott védekezésnek köszönhetően belevág a vállamba. A hideg acél forróságot hagy maga után. A harc legnagyobb paradoxona ez. Először a fájdalom nem érkezik meg, aztán egy pillanaton belül, ahogy az agyam feldolgozza a történteket, belehasít a fájdalom a vállamba.
- Ugyan már, mit kell túlreagálni, ez csak egy karcolás- morgom magamban, majd miután megnöveltem a távolságot, lepillantottam, hogy megnézzem miféle sérülést szereztem. Nem tűnt olyan mélynek, azonban eléggé kellemetlen, hogy pont a fegyverforgató oldalamon talált el. Pillanatnyi félrepillantásomat kihasználva, a lány egy nagyon ügyes vágással egyből a torkomnak ugrik, és ahogy kikerülöm, már érkezik is egy szúrás, ami ismét csak a lélekjelenlétemnek, és talán a sok év tapasztalatnak köszönhetően nem ölt meg. Elfordítottam a testemet, majd hátrébb ugrottam, és megnöveltem a távolságot immáron akkorára, hogy ne tudjon csak úgy megint nekem esni. Megkockáztatom legalább olyan jól forgat kardot, mint én. Bolond ötlet volt harcba bocsátkozni vele ilyen egyszerűen. A forróság immáron a hasfalamon is megjelent. Nem nézek le, nem követem el mégegyszer ugyanezt a hibát. Ekkor vettem csak észre, hogy dőlni kezdett a torony az én irányomba. Ránéztem a lányra, majd elmosolyodtam, és rászegeztem a sétabotot. Hagytam, hogy dőljön a torony, és még rá is dolgoztam egy picit, elkezdtem hátrafelé sétálni. Közben ajkaimat elhagyta az utasítás.
- Ébredj Paragon!- szemeimben a halál látványának öröme tükröződött vissza, majd ahogy a torony végérvényesen is kibillent, úgy kezdtünk el zuhanni. Először az anyag adta meg magát. Kíváncsi voltam ebből hogyan fogja kivágni magam. Ahogy megláttam egy kis szeletet is a szabadból, nem sokat haboztam. A becsapódás előtt még, de kiteleportáltam a toronyból az égbe, majd az újabb zuhanást megoldva, leteleportáltam magam a földre. Ekkor villant egyet számomra a kép, majd suttogni kezdtek hozzám.
~ Öld meg őt, kérlek gyilkold meg!~ könyörögtek nekem, én pedig úgy éreztem eleget kell tennem ennek a kérésnek. Azonban a kard azonnal tűzforróvá vált a kezemben, és én nem tudtam tovább tartani. A shikai alak kioldott, a normál alakja a zapakutoumnak füstölögve esett a földre. Felnéztem, a torony romokban, én pedig szédülni kezdtem. Vérveszteség? Most már lenézek a hasamra, nem vészes a vágás. Akkor valami méreg? Nem úgy tűnt, mintha „tisztességtelen” harcmódokkal szeretne küzdeni.
- És mégis mi történik velem?- morgolódtam, és elkezdett velem forogni a világ. Az egyetlen személy, aki tudna segíteni rajtam némileg, az valószínűleg belehalt abba, hogy rádőlt egy komplett épület. Ezt sem gondoltam át. Azért valahol belül reménykedtem abban, hogy sikerült megúsznia. Ahogy pislogok úgy fordul mindig egy picit a kép, és ahogy utánafordítom a fejem, eldőlök. A kezeimre pillantok, és apró tűket láttam benne mindenhol. Megriadok a látványtól, és felpattanok. Lenézek a kardomra, aminek a helyén csak kígyókat láttam. Engem ezzel nem lehet nagyon megijeszteni, csak hát igen komolyan meglepődtem. Az ég vérvörös lett, a messzi tájon elfeketedett. Az égen átsuhanó árnyak tömege jelent meg, illetve körülöttem is szűnni nem akaró rossz akarat.
~Keresd meg a lányt… ÉS VÉGEZZ VELE!!!~ kiáltottak rám, amitől hirtelen félelem lett rajtam úrrá. És mi lesz akkor, hogy ha ő fog előbb megölni? Ezt nem hagyhatom!

Eltökélten állok fel, és az előbbi hallucináció rengeteg nem akart eltűnni. Felüvöltöttem, majd shinigami energiámba az Őrület is belekeveredett, ami természetesen démoni mivoltomat sugározta. Ha nem találkozott még ilyesmivel, akkor azt érezhette, hogy hasonló egy kicsit a hollowhoz, de ez valami sokkal nyomasztóbb, valami, ami arra támaszkodik, hogy kilátástalanságba ess, hogy úgy érezd az életben már nincs semmi, ami rád vár. Kirobban belőlem az energia, ami azt diktálja mindenkinek aki érzi, hogy „Veszíteni fogsz”. Vérgőzös tekintettel pásztáztam a környéket. Valahogyan nem tudom összeszedni a koncentrációmat, hogy megérezzem merre lehet. Ha él még egyáltalán. Szerencsére senki sincs körülöttünk, és különben is rettenetesen vissza kell fognom magam, de valahogy most nem olyan egyszerű ez.
- Ha megtalállak, apró darabokban foglak hazaküldeni- fenyegetőztem a levegőbe félig magamnak. ~Ott bujkál a romok alatt, igen ott!~ mondta egy gyermek hangja, és nem tudom miért, de hittem neki. Igen, egy hangnak a fejemben, ami valószínűleg semmire sem alapozta ezt a feltevését. Felkaptam a zanpakutoumat, majd az ujjammal a romokra mutattam.
- Hadou no Shi: Byakurai!- ekkor egy furcsa dolog történt. Az ujjamat nem hagyta el semmi. Bedöglött a kidou. ~NEEEEEE, gyerünk, hívj minket, mi segítünk!~ aggodalmaskodtak odabent, mire én csak a fülemre szorítottam a kezem, és térdre rogytam, és könyörögni kezdtem.
- Hagyjatok békén! Kérlek!- a rosszindulatú energia eltűnt, helyette megmaradt az összetört shinigami lét. A láncok folyamatosan csörögtek a csuklómon, emlékeztetve, hogy én már csak az elkárhozottak közé tartozom. Démon lesz belőlem, és ezt már nem kerülhetem el. Elveszett a hallucináció, ismét tisztán láttam, és gondolkodtam.
- Tudsz hozni kérlek egy kis vizet?- kiáltottam el magam kérdezve, csak hogy lássa nem szándékozom már megölni, és harcolni sem szeretnék. Ha megjelenik, akkor így válaszolok neki- Nos azt hiszem bocsánatot kell kérjek az előbbiekért. Amit az előbb láttál, az nem tartozik senkire, még rám se sajnos, nekem mégis együtt kell élnem vele- remélem nem folytatja tovább a harcot, mert akkor már tényleg kénytelen leszek megölni. De egy olyan úton, ami az én halálomat is azonnal előidézné. Ha jól belegondolok, muszáj lennék a démoni erőmhöz nyúlni, az pedig óhatatlanul is feltűnne a tizenkettedik osztag térképén.
- Ha nem szólsz senkinek, akkor kérdezhetsz, én megpróbálok őszintén válaszolni! Gondolom nem világos minden – nézek fel rá, és hagyom, hogy azt tegye, amit jónak gondol. Persze ha szerez valami innivalót valahogy, azt se bánnám. Remélem nem ragaszkodik a letartóztatáshoz, az sem volna valami nagyon kellemes. Neki se, nekem sem, ugyanis főnemes vagyok…


Karakterlap

Kurosawa Rin

zsebkocsma

Shinigami

11. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
24 100 / 30 000

Hozzászólások: 195

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 37 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:73-as körzet
« Válasz #4 Dátum: 2017. Nov. 30, 19:39:09 »
All you need is Magic =|:>


A harc, mely az ismeretlen férfival, kinek nevét és jellemzőit nem tudtam kezdődött el köztünk. Harci stílusáról kevés sejtésem volt, de több nem. Úgy éreztem, hogy egy nagyon erős, s furfangos alak áll előttem. Próbáltam a legjobb tudásom szerint reagálni a támadásaira. Bevallom még élveztem is a játszadozásunkat. S, ahogy észrevettem egy-két ütögetés, szúrás után nehezére esett visszaütni, kivédeni. Lehet, hogy nincs a jelen pillanatban jó formában, de ez eléggé nehezemre esik. Attól függetlenül teljesítenem kellett a feladatomat. Majd egy félresiklott védekezése következtében belevágtam a vállába. Valamiért elsőnek úgy tűnt, hogy meg se érezte, de utána megjelent az arcán a fájdalom érzése. Gondolom még az agyához kellett jutnia az információnak, miszerint megsebesítették őt.
Mondandójára nem reagálva semmit vártam a következményeit tettemnek. Azt hittem, hogy nekem rontva akarja megtorolni a karcolást, melyet rajta ejtettem. Nem állt szándékomban mély vágást indítani felé, mert tudtam, hogy ő sokkal erősebb nálam. Inkább az volt a célom, hogy a fegyverforgató karját valamiféleképpen gátoljam. Viszont a várva várt ütközet elmaradt, mert ő távolságát növelve került el engem. Pillanatnyi megtorpanását, hogy megnézze sebesülést kihasználva egy vágást indítottam felé. A torkára akartam célozni, de sajnos lélekjelenlétének köszönhetően kikerülte, de én nem habozva indítottam is a következőt. Melyet ugyancsak kikerült. Igaz, hogy még nagyobbra növelte a távolságát, de ez nem fogott le engem. A hasfalába metszettem a kardomat. Furcsa mód elmosolyodott rajta, s csak rám szegezte a sétabotját. A torony dőlni kezdett, mely nem volt jó előjel a számomra. Mire egyensúlyba próbáltam hozni az épületet egy furcsa mondatot ejtett ki. A torony végérvényesen romokba készült süllyedni. Halálomat nem terveztem, így próbáltam kijutni. Meglátva egy fényforrást elrugaszkodtam a földtől és kiugortam. Megelőzve az esés lehetőségét sunpo segítségével egy fára érkeztem, s onnan a lehető leggyorsabban bújtam el, hogy kitaláljam a stratégiámat. Nem hallottam semmiféle mozgolódást, s nem is láttam jelen pillanatban a férfit. Csak hallgattam és vártam. Valamilyen módon érzéseim azt sugallották, hogy nem közemberrel van dolgom. Vajon nemesi családból származhat? S, ha véletlen megérzéseim beigazolódnának elég nagy bajban lennék, ha eme bájos férfinak vesztét okoznám. Nem is tudtam mitévő legyek, míg meg nem hallottam a férfi hangját a távolban. Valami történt vele, hisz szavai azt hangoztatták, hogy valami baj van körülötte. Mégis mi? Nem ejtettem rajta olyan sebet, mely képes lett volna őt leteríteni. A parancs az ő elfogása volt, s nem a kivégzése, így gondoltam, hogy valamilyen fontos személy lehet számunkra.

Egy kis idő elteltével a férfi felállva ordítani kezdett, s lélekenergiáját is kiengedte. Erős volt, s nyomasztó. Hollowhoz hasonló volt. Kezdtem valamiért azt érezni, hogy semmi értelme sincs az életemnek, de hamar kizökkentett Csonttörő.

-Nyugodj meg, Rin! Ez az ő ereje, s ha lehet ne most veszítsed el az életkedved. Nincs ennek most ideje! -szavai olyanok voltak akár egy pofon.
-Köszönöm, de valamit tennem kell. Nem hallhatok itt meg most…
Közben a csapatot a lehető leghalkabban értesítettem a történésekről. Miszerint épp most döntött romba egy tornyot az illető, s valamiért kezd megbolondulni.
Egyre jobban kezdett elborítani a sötétség és izgalom érzése. Meg akartam őt ismerni, de sajnos most ennek nem volt itt az ideje. Úgy éreztem, hogy megtalált engem, s felém közeleg, de nem történt semmi sem. Végül megjött a várva várt támadás parancsszava. Izgultam, hogy vajon mi fog történni velem, de újfent az ég világon semmi sem történt. Kicsit meg könnyebbültem, hogy nem lettem véglegesen is levélszemét. Majd lélekenergiámat kiengedve közelítettem meg őt. Vörös energia lepett körbe, szinte olyan volt mint az övé. Sötét, fájdalmat sugalott.
Valakik vagy valamik nem hagyták őt békén. Kínozták őt, melyet szomorúan hallgattam. Mi történhetett vele, hogy ily elkeseredett és megtört? Viszont sok gondolkozási időm nem adatott, hisz újabb események következett. Az energia mely bekerített eltűnt a színről.

-Persze. -majd odaadva a kulacsom inni adtam neki, s lélekenergiámat is leengedtem.
Valamiért megsajnáltam őt. Szomjazni nem egy jó dolog, s tudom is milyen. Halálom egyik tényezője ez volt…

-Semmi baj, de attól függetlenül feladatot teljesítek jelen pillanatban is. -elvéve a kulacsot beleittam, s folytattam közlendőmet.
-Persze ha nem szólsz a kis attrakciónkról. -mutattam rá a toronyra.
-Olyan érzésem van kedves idegen, hogy nem vagy közember. Nemes vagy talán? -majd szépen leültem elé.
-Majdnem olyan lélekenergiád van, mint a hollowoké. Megtudhatom miért is van ez? S ha nem tolakodás mégis mi a neved? Tudod nem kaptam sok információt rólad...

Karakterlap

Shiba Kamiko

Shinigami

11. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 500 / 15 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 13 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Post szín:
#950736 és #933E66


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:73-as körzet
« Válasz #5 Dátum: 2018. Máj. 05, 22:08:26 »

Egyszerűen csak tele volt a fejem furcsa gondolatokkal. Zakatoló hangot halottam, miközben a fejfájás egyre inkább eluralkodott rajtam. Két kezemmel szorítottam össze a homlokomat, egyrészt azt hittem, szétesik, másrészt pedig reménykedtem benne, hogy ha így is van, én majd elég leszek, hogy összetartsam. Ha már a legtöbb részem szétesőben volt, legalább ezt az egy foltot hadd mentsem meg, hadd legyen ez még eredeti formájában. Nem sikerült.
Az apró pocsolya mellé térdeltem. Nemrég még zuhogott az eső, ezért is vagyok olyan csapzott. Mint egy kidobott vadállat. A víztükör zavaros volt, és szinte láttam benne, ahogy darabjaimra hullok. Azt a kurva istenit már, Kamiko. Nem hiszem el, hogy ennyire szerencsétlen senkiházi lett belőled. Pedig megmondtad, hogy soha többé nem fogsz elé járulni. Soha többé nem gondolsz rá. Soha többé nem teszed ki magad neki… ennek. Erre itt vagy. Rukongai szélén kuporogsz egy erdőben, egyértelmű számodra, hogy lidércek vannak a közelben, de tudomást sem veszel a jelenlétükről.
Végigsétáltál a romos városkán, ami egyszer az otthonod volt és a kedvenc helyed a világon. Még mindig az, tulajdonképpen. Az összes fa, apró csapás, kopár síkság ismerős, hozzám beszél. Az ismerős jó, nem? Erre vágyok, ismerős érzésekre. Talán ezért térek vissza mindig hozzá is, hogy megkapjam újra és újra ezt a pofont, abban reménykedve, hogy egyszer igazán hatásos lesz majd. Csak az árnyéka vagyok annak a lányak, aki lennék szeretnék. Egy egyszerű, üres kagylóhéj, akiből már kiszökött az élet, és igazgyöngyöt sosem tudott formálni. Minél többet gondolok erre, annál jobban fáj a fejem.
Kieresztem a hajam, és hagyom, hogy megszáradjon, mert összefogva nem fog soha. Pedig nem szeretem, hogy szabadon lógjon, de most jól esik, hogy kicsit eltakar engem. Elrejt a világ elől, vagy legalábbis egy leheletvékony védővonalat húz fel. Összeszedem magam és felállok. Leporolom a ruhám, a napsütésben hagyom, hogy lassan felszáradjanak könnyek az arcomról, a tincseim visszanyerjék eredeti formájukat, enyhén gyűrött ruhám is lassan visszaugrik eredeti, száraz önmagába.
Elindulok, lassan ideje mennem. A nagy hátizsák, amelyben az ételeket hoztam, illetve a gyógyszereket, már üresen lóg a hátamon és sokkal könnyebben járok vele. Legközelebb ruhákat is szerzek bele, fejben megjegyzem, mi kell majd még. Ezen a ponton már biztos, hogy újra visszatérek majd, és nem is fogok majd hezitálni. Ismét megtalálom majd magamban a vágyat, azt a sürgető vágyat, ami most is idáig kergetett. Hiszen törlesztenem kell… annyi mindennel tartozom, hogy össze sem tudnám számolni, mi lenne elég. Mennyi ruhába, ételbe, gyógyszerbe kerülhet egy feloldozás? Pénzen meg lehet venni?
Hazafelé a szokásos észak-rukongaii hegységen haladok át, ott is állok meg megpihenni. Nem fáradt vagyok, illetve nem fizikailag. Lelkileg. Iszok egy kicsit az egyik meglepően tiszta, hegyi forrásból, megmosom az arcom. A fejfájás még mindig kínoz, de ennyi idő alatt lassan hozzászokom. Lassan kiegyenesedem és akkor valami furcsaság történik. Karok fonódnak körém, erős férfikarok és egy pillanatig… egy icipici, aprócska pillanatig úgy hiszem, ő az. Az alatt az aprócska pillanat alatt nagyon akarom, hogy ő legyen az. Hogy csapot-papot hátrahagyva rohanjon utánam és csak megöleljen, de…
De ez egyáltalán nem ő. Ez egy idegen. Aki letaperolt. Ezen a ponton elveszítem az események követését. Mielőtt feltűnhetne, mi történik, pillanatnyi hezitáció után már előre is dőlök, hogy előre rántsam a felsőtestét egy kicsit, és azzal a lendülettel fejelek hátra. Ha ez nem lett volna elég, akkor még a könyökömmel is hátraütök, hogy megnézzem, mi van a bordái között, és megpróbálok kiszabadítani a szorításából.
– Te meg mit képzelsz magadról? – kérdezem, és közben remeg a hangom, annyira mérges vagyok. Tulajdonképpen nem akarom bántani, hiszen nem megtámadott, csak… megölelt. Nagyon nem udvarias, de nem tett semmi olyat, amivel verést érdemelne. Az egyetlen, amit a számlájára tudok írni, hogy rosszkor volt, rossz helyen és rossz lánnyal kezdett. Miért tartom akkor most mégis a kezem a kardom markolatán? Miért rántom ki és szegezem felé a pengémet? Akármennyire nem akarom, egyszerűen nem tudok parancsolni a kezemnek. De az még hagyján… a számnak sem.
 – Ennyire meg akarsz halni?!

Karakterlap

Watanabe Yuusuke

Shinigami

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
34 000 / 35 000

Hozzászólások: 45

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 33 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninomiya Mitsuko - felesége

Post szín:
#0073e6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:73-as körzet
« Válasz #6 Dátum: 2018. Máj. 06, 20:12:21 »


Növekvő türelmetlenséggel figyelem a vihart, ahogy a kövér esőcseppek zubogva hullanak le a földre az ódon felhőkből. A számból kilógó szál cigaretta vége sercegve parázslik fel, ahogy egy-egy esőcsepp néha rácsöppen, de nem törődök vele, tovább szívom, hiába káros. Visszatérésem óta jóval többet bagózom, mint előtte, és sokkal inkább többet, mint amennyit valójában kéne. A bagó végéből búsan száll fel a szürke füstfelhő vékony csíkban az ég felé, én pedig megint azon járatom az agyam, hogy mit hogyan kéne csinálnom. Egyszerű a válasz: semmit, sehogy. Legalábbis egyelőre. Egyelőre meghúzom magam, játszom a jó kisfiút, akinek a kezére rácsaptak a szülei, miután "rosszat" tett, ez a legbölcsebb dolog most. A cigaretta vége közben sercegve ég el teljesen, bár nekem először fel sem tűnik, csak pár perc múlva, hogy hiába szívem, füst nem jön belőle, csak olyan hangot adok ki, mint egy rossz asztmás. Sóhajtva veszem ki a számból a szál dohányt, majd pöckölöm bele a legközelebbi pocsolyába. Ha egyedül vagyok, kénytelen-kelletlen borús gondolatok árasszák el elmémet, s csak arra tudok gondolni, hogy hogyan tovább. Tétlennek kell lennem de én ezzel szemben tettre kész vagyok, oly' sok mindent csinálnék és segítenék Seireiteinek. Igazából örülnöm kéne, hogy életben vagyok...de sosem voltam az az elülős fajta, csak ha a papírmunkáról van szó. Azt az egyet utálom. Hátamat a falnak támasztva álldogálok épp épület eresze alatt, ahova behúzódtam a vihar elől, ami útközben elkapott. Nincs ellenemre az, hogyha kicsit nedves lesz a ruhám, ám most nem volt kedvem hozzá, meg egyébként is Mitsuko-t várom, hogy utol érjen. Egy órája indultunk el közösen kézen fogva egy könnyed kis sétára, ám Őt hirtelen elszólította egy pokollepke, amit egyébként rögtön azután, hogy Kedvesem eltűnt előlem egy shunpoval, miután megígérte, hogy amilyen hamar, követni fog, porrá is égettem egy hadouval csak úgy, dühből. Értelme nem sok volt azonban jól esett és elégtételt vettem, amiért elszakítottak Páromtól. Nyakamat kinyújtva nézek ki jobbra az eresz alól, Seireitei irányába, hisz onnan várható Mitsu, de nem látom felsejleni alakját az esőtől párás távolban. Lehet, hogy elkerültük egymást, és már jóval előttem tart, engem keresve. Nyilván könnyedén megtalálna, és én is őt, ha egymás reiatsuját keresnénk, ám az, hogy nem érzékelem, azt jelenti, hogy nincs a közelben. Tehát vagy megvárom itt, vagy folytatom utam annak reményében, hogy majd beér. Úgyis neki kell sietnie, nem nekem. Egy gyors döntés után aztán kilépek az eresz alól és tovább folytatom az utam előre. Igazából fogalmam sincs hova megyek, csak megyek. Mitsuko meg be fog érni, vagy én Őt, emiatt nem aggódom. Azt tudom, hogy rukongai külső kerületeinek egyikében vagyok, ami már gyéren lakott, meglehetősen leélt lakónegyedekből áll. Jómagam is hasonlóban nevelkedtem egy ideig, bár ennél valamivel jobbak voltak az életkörülmények. Sajnos itt a társadalmi különbségek még jobban kiütköznek. A szegények még szegényebbek lettek, a gazdagok pedig továbbra is mindent megkaptak, nem számított, hogy shinigami-e vagy sem. A terület, ahol épp közlekedek, inkább hasonlít lakatlan hegyi tájnak, semmint lelkek által lakott területnek. Haloványan érzékelem hollowok jelenlétét a távolban, hisz Rukongai ezen részei, főleg a peremteületek, állandóan ki vannak téve hollow támadásoknak. Persze a shinigamik jórészt gondoskodnak ezekről a problémákról...jórészt. Én is mehetnék, de ezúttal nem. Valahogy nincs kedvem hollowok közelében lenni, elvégre öt évig össze voltam velük zárva. Egy életre elegendőt láttam és vágtam le odaát, mégis, mint a csótányok, folyamatosan jönnek és jönnek, végeláthatatlan sorokban. Kelletlenül elhúzom a számat, majd folytatom utam az egyre emelkedő hegyi úton. Kezem zsebre dugva baktatok előre az úton, ám csak nem hagynak nyugton, érzem, ahogy egy hollow közeledik felém, és veti rám magát. Sóhajtva rántom elő Lélekölőm annak sayájából és egy egyszerű, ám határozott vágással elválasztom a hollow fejét a testétől. Rá se nézve haladok tovább, nem érdekel most. Gyűlölöm mindet. Egyel kevesebb, talán nyugodtabban alhatnak ma a környéken lakók, bár őszintén szólva kétlem. Itt állandó a félelem és a terror, bár a lelkek többsége hozzászokott ehhez, létük itt erősen megkérdőjelezhető, és korántsem biztonságos, hovatovább, egyeltalán nem biztos. Borongós, mélabús gondolataimból egy ismerősnek mondható alak előttem való megjelenése zökkent ki, mikor meglátom magam előtt Életem Értelmét, amint épp mosakszik egy kristálytiszta vízű patakocskából. Minden gondom egyből elszállt, Mitsu biztos lóhalálában shunpozott utánam, hogy beérjen, és megizzadt a nagy rohanásban, nyilván szomját enyhíti éppen, és még nem figyelt fel rám, hogy itt vagyok. Persze nagy meglepetésemben lélekenergiát sem érzek, illetve el is felejtem csekkolni, de hát ki más lehetne az? csak Ő tudja, hogy itt vagyok, és ezer körül is megismerném az alakját, főleg hátulról. 8) Nincs rajta kívül más, aki hasonló kvalitásokkal rendelkezne! *.* Szóval úgy döntök, hogy meglepem és orvul betámadom hátulról, hogy jól megnyomorgatva emeljem az égve, ám a neki szánt meglepetés engem ér, mikor Mitsuko úgy megfejel, mint kezdő szöcske a harangvirágot. Érzem, ahogy orrom reccsen egy hatalmasat, mellkasomból pedig kiszorul a levegő, mert akkorát kapok a bordáim közé, hogy azok is harangosat játszanak egymással, bár hogy melyik nyert, azt még nem tudom.
- Bassza meg....Mitsu ez mégis mire volt jó?! - nyögöm előre dőlve, bal kezemmel fájós bordáimat masszírozva, jobb kezemmel pedig az orromból dőlő vért próbálom elállítani, egyelőre kevés sikerrel. Nem szokásom pedig káromkodni, főleg mióta Nayo-chan megszületett, nehogy tőlem tanuljon ilyesmiket, ám most kicsúszott a számot. Nayoko egyébként sincs itt...utál. Egyelőre. Rá se nézek Szerelmemre egyelőre, csak szitkozódva játszom tovább haláltusámat. Meglepetésem immáron ismeretlen magasságokba kúszik, mikor meghallom az illető hangját, ami még véletlenül sem hasonlít szeretett Feleségemére. Elhűlve nézek fel, és megdöbbenve konstatálom, hogy valójában egy szintén vörös hajú, így első ránézésre hasonló testalkattal rendelkező, ám valójában egy teljesen vadidegen Lányt öleltem meg hátulról. Hát ha még befejeztem volna a megkezdett mozdulatot, és azt hajtom végre, amit valójában terveztem...valószínűleg már a síromat ásnák a közeli lelkek.
-Ő...ne haragudj, nem volt szándékos..illetve de, de nem Neked szántam... - nyögöm vékony orrhangon, mivel még mindig rajta tartom mutató és hüvelyujjaim az orromon, hogy megakadályozzam az orrvérzést. Teljesen megértem, hogy kiakadt, én is ki lennék akadva, ha Nő lennék, és egy vadidegen férfi kezdene taperolni...vagy mégse? :/ Most ez nem lényeg.
A halálos fenyegetést persze nem veszem komolyan, bár a Hölgy igencsak paprikás hangulatában van, teljesen érthető okokból.
- Nem akarok meghalni. Fogadd legmélyebb bocsánatkérésemet, másnak Hittelek. A feleségemnek tévesztettelek el hátulról. Hasonlítotok egymásra egy kicsit, és mivel azt hittem, hogy Ő jött utánam, ezért gondoltam meglepem...rossz ötlet volt. - nyögök még egy utolsót, miután úgy-ahogy kidörzsölöm a fájdalmat bordáim közül, illetve óvatos próba után meggyőződök róla, hogy már orrom sem vérzik, majd tarkómat felé mutatva mélyen meghajolok. Persze, hogy fejbe rúg-e, v agy elfogadja a bocsánatkérésem, rajta múlik.
- Piszok nagyot tudsz ütni, akárcsak Ő.... - jegyzem meg zavartan heherészve, jobb ötletem nem lévén. Micsoda blamázs. Visszatérésem óta jó páran rám aggatták a dezertőr címet, amihez ha így folytatom, a "perverz zaklató" is társulni fog rövid úton. Nincs mit tenni, el kell nyernem a Hölgy bocsánatát, talán nem gyűlölt meg egy életre, legalábbis nem szándékoztam ezt elérni.
- Hogy tehetném jóvá a hibámat? Esetleg meghívhatlak egy italra, vagy édességre, esetleg egy ebédre Rukongai egy belsőbb körzetében? Tudok egy egész pofás kis helyet nem messze innen. Természetesen a vendégem vagy, mindent Én állok. - jelentem ki magabiztosan, és nézek a Shinigami-lány szemébe. Nem tudom, hogy dönt, de ez a legkevesebb, amit felajánlhatok, azok után ,ami történt.
- Egyébként a nevem Yuusuke. Watanabe Yuusuke...öm..örülök a találkozásnak...? - kérdem talán saját magamtól tétován. Elég gáz bemutatkozásra sikerült, de így még sohasem jártam, bár talán még semmi sincs veszve, ha velem tart a Hölgyemény, jóvá tudom tenni bűnömet, de úgy látszik, jelenleg elég rosszul áll a szénám..remélem nem sokáig. Mitsuko egyelőre várhat. Mármint, nem, nem várhat...megváratni Őt az egyenlő egy embereiség ellene bűntettel, de egyelőre nyomát sem látom, és nem érzékelem lélekenergiáját, szóval ezügyben semmit sem tehetek. Csak abban reménykedhetem, hogy nem pont akkor fog betoppanni, mikor épp a Hölgyeménnyel ülök egy cukrászda közepén, vagy akárhol máshol, mert az igencsak kínos magyarázkodásra ad okot. Persze el fogom neki mondani, nem hazudnék Életem Értelmének, de utólag elmesélve kevésbé problémás helyzet lenne belőle, mint ha itt, helyben találna rám...