Szerző Téma: Fuchida Kyousuke  (Megtekintve 94 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Fuchida Kyousuke

Hozzászólások: 1

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Fuchida Kyousuke
« Dátum: 2019. Júl. 10, 12:48:34 »
Családtag engedélyezve: Aikyou Kaiya (Köszönöm a segítségét is)

~ Adatlap

"Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle."

Név: Fuchida Kyousuke
Nem: Férfi
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: július 19
Kor:
  • Emberként: 0
  • Lélekként: 160 év
~ Előtörténet

Szeretett kiülni otthona teraszára, és csak bámészkodni. Olyankor nem érezte úgy, hogy egyedül van, pedig ez így volt, amióta csak az eszét tudta. Nem szívesen emlékezett vissza az első parancsára, amit kapott a feljebb valójától.
„- A parancsot, amit tőlem kapsz, semmi esetre sem tagadhatod meg. Ha valami fontos vagy veszélyes dolgot hallasz, látsz, vagy tapasztalsz, köteles vagy jelenteni nekem. Nem vonhatod ki magad a papírmunkából, küldetésen kívül tilos az emberi világba menni. Azt hiszem ezek mind világosak.”
Olyan tisztán látta maga előtt a fiatalasszony arcát, mintha ott állna előtte. Látta a mosolyát, amibe beleszeretett, a törékeny alakját, ami annyira sebezhetőnek mutatta a nőt, hollófekete haját, amelynek mindig olyan illata volt, mint a rózsának. Egy életvidám nő állt előtte.
De ez a kép gyorsan el is halványult. Főleg mikor újra meglátta azt az alakot.
Szíve hevesen dobogott, mikor tekintete az ismerős alakra terelődött. Hihetetlennek tűnt, hogy megint eljött, pedig már hosszú évek óta még csak nyomát se látta. Legszívesebben oda rohant volna, és… nem. Fejét megrázta, igyekezett eltávolodni a gyerekesnek bélyegzett gondolatoktól. Megcsókolni? Magához ölelni, addig szorítani magához, míg van benne szusz?
Felnőtt. Már nem az a szeleburdi kisgyerek volt, aki soha egy könnyet se ejtett bizonyos dolgok óta. Sokat komolyodott, bár néha a szája előbb járt, mint azt szerette volna, de ő már csak Fuchida Kyousuke marad, míg világ a világ. Emlékezett első posztjára, miután kikerült az Akadémiáról: tisztként próbálkozott, de próbálkozás két hét után kudarcba fulladt az első osztagban nagyobb botladozásokkal fűszerezve.
Már évek óta színét se látta annak, hogy régi barátja Seireiteben tartózkodna, ezért eléggé meglepte, hogy pont most látja ismét. Az ifjú Fuchida fehér haja jócskán megnőtt, már a háta közepéig ért, s valamicskét lágyított fiús arcvonásain. S a sebhelyek… de a lány… a haja, az alakja…
- Nana, várj! - kiáltott a távozni készülő lány után, aki neve hallatára nyomban megtorpant. Fogalma sem volt, ki szólíthatta ilyen későn. Ahogy megfordult, felvont szemöldökkel nézett a felé közeledő alak irányába. Keze a kardja markolatán pihent. A hímnemű amint ezt észrevette, ismerős grimaszt vágott.
- Na, szép, már ellenségnek hiszel? - érkezett is a duzzogó kérdés, mire az ifjú leány elmosolyodott. A hang mit sem változott az idő során, ez segítette a felismerésben. Na, meg azok a tipikus vonások, amik barátjára emlékeztették.
- Mit keresel itt? - kérdezte, csakhogy bosszantsa a nőnemű barátot. A várt reakció nem maradt el:
- Ezt én is kérdezhetném. Amúgy itt lakom. Visszatértem.
Kyousuke hirtelen mosolyra húzta száját. Hát megtörténik!
- Mi olyan vicces? Olyan más lettél… - lepődött meg a lány, miközben végignézett tetőtől talpig a hófehér hajú ifjún.
- Csak az, hogy milyen régen találkoztunk. Már akkor is egy pukkancs voltál… - vakarta meg tarkóját Kyousuke, a hölgy egyből szigorúbb vonásokat vett magára.
- Több tiszteletet, még mindig én vagyok az idősebb! S a rangom is… magasabb…
- H… honnan tud… - nézett hatalmas, kék szemeivel Kyousuke a nőszemélyre döbbenten. Látszólag Nana egy teljesen átlagos hölgynek tűnt, azonban ez távolról sem volt igaz. Mindezt leginkább Kyousuke, a bátyja, és annak lánya tudhatta.
- Bátyád mesélte. - vont vállat Nana, miközben leült egy padra. Örült annak, hogy végre talán betöltődött a szívét nyomasztó üresség.
- És… hol van a jobb kezed? Az a szemüveges…?
- Ja, Yumei? Otthon hagytam a papírtengerben, addig se idegesít. - nyilatkozta rezzenéstelen arccal a lány, majd egyik lábát felrakta a padra. A fiatalember csak megcsóválta a fejét, hiszen legjobbnak mondható lánybarátja semmit sem változott az évek során, hacsak a méretét és a korát nem számítja bele.
- Hihetetlen vagy. - forgatta a szemeit a fiú. Hosszú percekig álltak kínos csendben, mikor is a fiatal shinigami pillantása elidőzött Nana sziluettjén. Valamivel nőiesebbé vált, de ha máshol nem is, lelkében ott bujkált a fiús énje, amit csak az osztaga pár tagja tudott előcsalni belőle. Hisz egy másik osztagba került, de csak papírmunkát végez. Végül is azt nem tagadhatta, hogy a százhatvannégy évében járó nőszemély viszonylag széppé cseperedett tizenéves kora óta.
- Az arcoddal mi történt? - félve érdeklődött Nana, hiszen kíváncsi volt, mégis félt a választól.
- Hiraku asszonyának udvaroltam… a bátyám pedig olyat tett… amit talán soha nem fog megbánni. Megbüntetett.
Az ifjú Fuchida pedig csak mesélt a félelméről, ami akkor nap történt.

Megijedt.
Futni akart, csak eltűnni valami meleg és biztonságos helyre.
Futott, futott és futott, míg már minden lélegzetvétele fájt, a tüdeje égett, a lábai remegtek. Reménytelenül esett térdre. Az arca sajgott, a vér pedig a porba terült szétt.
Megpróbált felállni, de úgy esett vissza, mint egy tehetetlen hópihe. Érezte, hogy a maradék ereje is elszáll. A kétségbeesés könnyei marták a szemeit. Szédülés és hányinger fogta el a tettétől. Gyomra nem létező tartalmát öklendezte fel a véres földre. A görcs összerántotta a testét, ahogy a hányás és a zokogás egyszerre szakadt fel belőle.

- Fogalmam sem volt, mit tehetnék. Ezután csak egyet tudtam. Élni akartam. Élni!
Pár percnyi csend telepedett közéjük, majd a fiú felemelte a fejét az égre és folytatta.
- Nemrég azt mondtad, más lettem. Nem akartam beismerni, még magamnak sem, de tagadni sem tudtam, érzéseket adtál Nana. Dühöt, gyűlöletet, szerelmet… zavarodottságot... - ez idő tájt pedig tekintetük találkozott. A lány arca piroskás lett, míg a fiú tekintete kissé komolyabb, kimértebb.
- Apám szavai és elve szerint, nekem az a feladatom, hogy egykor majd jó Kapitány legyek, legyenek gyerekeim és jó férje legyek a kiválasztottamnak. De ha ezt így folytatom, akkor nem lesz jövőm. Nem akarok több csalódást okozni. Több lenéző tekintetet már nem tudnék elviselni. - ezek után pedig Nana mosolyát látta maga előtt.
- Tudod...édesapám azt mondta, hogy méltó lennél hozzám, ha megemberelnéd magad végre…
Ekkor megvilágosult benne minden. Ha végre arra az útra lép, amit neki szántak akkor talán jóvá teheti, vagy legalább is enyhítheti azt a szégyent, amit okozott. Ha elismert shinigami lesz, akkor talán ők is büszkék lesznek rá.



- 2210.
- Nem gondolod, hogy túl szigorú vagy önmagadhoz, Kyousuke? - a kérdést az egyik tiszt tette fel. Az ifjú Fuchida nem állt meg a kardsuhintásokkal, de eltűnődött a kérdésen pár pillanatot.
- Nem. 2211. - ezután levágódott a földre, majd feltornázta magát, majd újra, és újra, de Yora pillantása mit sem változott. A válaszra várt.
- Miért kérded? 2213.
- Tudod…képtelen vagyok felfogni, hogy mi tart mozgásban…
- Azt hittem tudod mire tettem fel az életemet, hiszen minden egyes alkalommal azért küzdünk együtt.
- Tényleg létezik az az erő….- Yora tekintete a szokásos maradt…
- amiért mindezt megteszed, Fuchida?
- 2220. Kérdezhetek valamit én is? - a fiatalabb tiszt bólintott, Fuchida pedig felállt.
- Miért kérdezed ezt most?
- Habár tisztként nem gondolkodni, hanem a feladatomat teljesíteni vagyok hivatott. Számomra szokatlan az ilyen töretlenség... Egy shinigamitól...
- Bánod, hogy egy csapatban vagyunk? - Yora erre a kérdésre fejet ingatott.
- Ugye tudod, hogy most - 2221 - gyengének hangzol. És nem azzal van a baj, hogy annak hangzol - 2222 - hanem azzal, hogy ha annak hangzol, akkor valami nincs rendben - 2223.
- Mert nem látom, hogy téged mi vezet…. Úgy tűnik, mintha csak a halált várnád.
- Bízz bennem.

Azóta a beszélgetés óta újabb évek teltek el. A tisztek attól fogva nem inogtak meg, sőt, az ifjabbnak a szemében egy idő után a mindig egyenes és dolgos Fuchida már jóval több volt, mint társ. Kyousuke  akit megismert egy buzgó tiszt volt, de az azóta eltelt évek során igazi társsá nőtte ki magát, aki nem csak a maga útján akart segíteni.
Tanították egymást és edzették, segítették és vált vállnak vetve harcoltak mindannyiszor ahányszor az osztag útjába akadt egy - egy söpredék.

Kyousuket meg környékezték más osztagok gőgös, fellengzős hadnagyai, hol gyengék, hol erősek, hol fenyegetőek, hol pedig mézes madzagot húzogatóak. Egyikük sem vonzotta, ha nem egyenesen taszította Kyousuke-t, aki mindenkit visszautasított.
Pont egy ilyen alkalom után történt, hogy egy újabb kapitány rátalált.
- Van benned tehetség és bátorság, kölyök. Ez tetszene mindenkinek az osztagban, legalábbis mindenkinek, aki lényeges. Ha csatlakozol, megláthatod.
Kyousuke nevetett. Nevetett a helyzetén, egy Kapitány felajánlotta neki, hogy csatlakozzon egy másik osztagba, ahol mindenki saját célja helyet kap. Ha csak a fele is igaz volt annak, amit a magasabb rangú mondott, már megérte volna a csatlakozás. Nem tudta miért csatlakozzon, csak azt tudta, hogy akkor és ott a baj elől futna, ami nem vallott rá. Nem akarta, hogy valljon rá...
A nehéz idők azonban nem értek véget, és mivel még gyenge volt, hogy egymaga küzdjen meg egy erősebb ellenféllel, nem sok mindenkire számíthatott. Kyousuke így sem hátrált meg vagy bújt el, továbbra is harcolt és továbbra is le kellett küzdenie a folyton felbukkanó veszélyeket, és el is jött az idő, amikor már érezni kezdte, nem halad tovább.
Az egyik veremből a másikba ugráló, folyamatosan veszélyes élete közben kezdtek elmosódni a napok és a hetek, amiket arra áldozott, hogy túléljen és erősödjön, azonban annak, amit egyedül tudott tenni már határa volt elég ereje még nem volt, hogy zanpaktou-ja felvegye vele a kapcsolatot, tudása pedig semennyi arról, hogy mit kellene tennie, hogy ez változzon. Nemrégiben még kedves volt számára ez a tájék, ami kellemes, hűsítő levegőjével, a kövek, sziklák és hegyek hidegségével, valamint szürkés megjelenésével, egy ideig maga volt a megtestesült nyugalom. Ám ez az érzet, lassan de biztos elhalványult, mostanra már csak egy fagyos, rosszindulatú és bosszantó érzelemvilágot vetítettek, legalábbis számára.
Úgy gondolta, hogy a zanpaktouja sosem fog felbukkanni. Hiába a tömérdek edzés, a harc, meg minden, mintha tényleg nem fejlődne. Talán ha egy jóval erősebbel küzd meg…
Az a jól kigondolt terve, miszerint a lehető leggyorsabban elhúzza a csíkot úgy, hogy még véletlenül se kelljen senkivel sem leállnia beszélgetni, meghiúsult. Valaki követte. És nemsokára ki is derült, hogy ki az.

- Fuchida! A füleden ülsz? Már egy fél órája kiabálok utánad! - hallatszott egy dühös hangnem, melyben felismerte társát.
- Bocs. - vetette hátra a válla fölött, és meg kellett, hogy álljon, hogy a srác beérhesse. Mellé ért, és megrázta a fejét.
- Mi bajod van? Egész nap kerültél!
- Nem kerültelek, csak ideges voltam az egész újra beosztás miatt. - most rajta volt a fejrázás sora.
- És emiatt bujkáltál egész nap? Hihetetlen vagy. - nézett a szemébe sértetten Yora. Ő az a tiszt, akivel állandóan sülve- főve együtt edzettek, hamarosan feljebb kerül.
- Tudom, de felejtsük el a témát. Nem akarok arra gondolni sem, hogy mi vár rám majd ott.
- De miért?
- Még mindig nem esett le? Tudod mit, gondolkodj rajta még egy kicsit! Sőt, ne is fáradj tornáztatni az agyadat, úgysem fogsz rájönni! Azért nem jó, mert így nem láthatlak majd!
A legény keserűen felnevetett.
- Nem tudom jó döntés-e az, hogy csatlakozzak oda.
- Mostanában folyamatosan csak arra gondolsz, hogyan bújhatnál el mindenki elől! Én megértem, hogy gondjaid vannak, de talán szólhatnál nekem is, mert aggódok miattad! Azt hittem, hogy egy szaros ceremónia nem fogja megbolygatni a barátságunkat ennyire és nem lesz gond belőle, ha mindketten másik osztaghoz kerülünk, de úgy látom, tévedtem! Már régen nem érdekel téged az, hogy mi van velem, és én mit érzek, a lényeg, hogy te egyedül maradhass a bajaiddal és a kicsinyes félelmeiddel! - Yorának igaza volt, de az ifjú Fuchida ezt még sem vallhatta be. De Yora fejmosása hidegzuhanyként érte. Még sohasem veszekedtek így, ha gondjaik voltak, megbeszélték. Pár percig csak bámult a srácra, egy hang sem jött ki a torkán, de végül megerőltette magát.
- De... Yora... Én...
- Ha azt akarod mondani, hogy sajnálod, ne fáradj a magyarázkodással, nem érdekel! Jó elmélkedést a gondjaidon, de immár nélkülem! - kiabálta felé az utolsó mondatot, majd elrohant. Kyousuke továbbra is úgy állt, mint aki földbegyökerezett.
- A francba! - sziszegte.
- Miért pont mindig engem talál meg a szerencse?!
Tehetetlennek és magányosnak érezte magát, az egész izgulás, az újabb beosztás sikeresen kihozta belőle ezt az érzelmi káoszt.
Összeszedte magát, majd elindult. Azonban nem jutott messzire, mert egy kiáltást sodort felé a szél.
A hang felé indult sietve, Yora letért az idevezető útról, s egy lidércbe botlott. A lidérc olyan 2,5 méter magasságot súrolta.
Az évek és a rutin olvasható le róluk, hiszen Yorával már végig harcoltak egy vizsgát aztán egy osztagba kerültek. Ismerik már egymás mozgását és eltelhet akárhány hónap, év, ezt a tudást már nem vehetik el tőlük.
Abban a pillanatban a lidérc egy pengeéles hullámot indított útnak, amely földet és sziklát átvágva közeledett Yora felé, hogy még esélye se legyen ismét védekezni a támadása ellen. Hiszen kétszer vágott már rajta, megelégelte. Yorát eltalálta mindez, nekicsapódott egy távolabbi sziklának. Eszméletét vesztette… körülötte a szikla behorpadt. A lidérc egy újabb csapást kezdett el Yorára mérni, ezúttal egy sokkal hatalmasabb csapást akart útnak indítani. Kyousuke a kardjának markolatát szorongatta, remegett az érzéstől, hogy senki sincs mellette, hogy egyedül van és Yorának kellene segítenie.
Kyousuke számára azonban hirtelen mindez egy másodlagos valósággá vált, ahogy egy szívdobbanásszerű hang magának követelte figyelme minden szeletét. A fejében pulzáló duruzsolás szinte elviselhetetlenné vált egy pillanatra... Aztán megfagyott az idő. A színek kikoptak a világból, elhalványodott az erdő, s még az előtte álló személyek képe is, hogy tudattalanjának parttalan sötétjének adta át a helyét.
- MEDDIG HAGYOD HOGY JÁTSZANAK VELED?
A belső világát hirtelen homok vette körül, s ő megdöbbenten nézett az előtte elterülő épületre. Azon állt Ő. Az oszlopok között ott van egyetlen valódi társa. Az igéző, aranyló tekintetben felemás érzések egész homoktengere öltött testet, s ahogy a sakál hangja betöltötte a teret, egyszerre érezte úgy, hogy a vádló szavak egyszerre szólnak belülről és kívülről egyaránt.
Izmai megfeszültek és ugrásra készen hajlította be a lábait. Talpa alatt égni kezdett a föld, ahogy a benne mindezidáig elnyomásra került dühét fokozatosan szabadjára engedte. Épp itt volt az ideje, hogy a felszínre engedhesse dühét.
- SZÓLÍTS!!! - hallotta a fejében az üvöltést, majd kardjával csapott egyet.
- Sakebi Jakkaru! - ahogy ezt kimondta, a fegyvere másik formát öltött. A lidérc az ellenfele ellen engedte az újabb pengevihar támadását, míg Kyousuke egy tűztornádót indított. A két támadás összeütközve robbanásszerűen kioltotta egymást…
A robbanás elsodorta az ifjú shinigamit, a keletkező füsttől pedig semmit sem látott. A földbe csapódástól pedig eszméletét vesztette.
Napok teltek el az eset óta, s ő erről beszélni sem akart senkinek. Megmentették az életét, de Yora meghalt. A lidérc maradványait nem találták meg, talán meglépett, talán elporladt… sok a talán és rengeteg a kérdés.
~Nagyobb akarok lenni, jobb akarok lenni... Nem akadhatok el az úton, mely tovább vezet...tovább!

~ Kinézet

Szemszín: Világoskék
Hajszín: Hófehér
Magasság: 180 cm
Magas megjelenéséhez karcsúbb, nyújtottabb testalkata is hozzájárul, ahogy egyenes tartása is.
Súly: 70 kg (vasággyal)
Különös ismertetőjel: Hegek az arcán és a testének különböző pontjain. Jellegzetes viseltes öltözködés.


~ Jellem

Felelősségteljes, megbízható, végtelenül szavatartó ember. Tartja a hátát azokért, akikbe bizalmat fektet és akikkel törődik. Bánatukra nehezen levakarható és - csapható, olyan mint a folyton visszatérő kóbor kutya. Türelmes, hűséges, nagy adag tűrőképességgel megáldva és mindig keresi a társaságot, kifejezetten nem szereti - rosszul viseli - az egyedüllétet.
Kár tagadni, igenis vannak hibái. Szereti érezni, hogy erős. A családban nagyra tartott becsületes értékrendet veszi irányadásul. Holott ő a fekete bárány.
Nem a legsértődékenyebb fajta ugyan, de ha megsértik, kifejezetten haragtartó, és nem felejt, amíg kiadósan vissza nem fizeti a sérelmet. A piszkálódást csak barátok között tartja elfogadhatónak.

~ Zanpakuto/képesség

Azt hinné az ember, hogy csak egy vad fenevad, akinek hatalmas agyarai, és karmai vannak. Oh, nem. Ő ennél sokkal hatalmasabb és összetettebb. Más, mint ahogy elsőre tűnik, de ez a sajátossága.
Bármilyen formát is öltsön, ő nem marad más, mint Jakkaru a sakál- vagy kutyafejű ember. Természeténél fogva vad, forrófejű és könnyen indulatba jön. Nem éppen kedves, de sosem akart az lenni, és nem érdekli mások mit mondanak róla. Könnyű megsérteni és nehéz kiengesztelni, de nem lehetetlen. Az ifjú Fuchida Kyousuke egyszer látta őt, mikor hatalmas pofája szinte szeretetteljes mosolyra görbült, és nem csöpögött nyál a pofájából, csak kilógatta vörös nyelvét. Kevés dologhoz ragaszkodik, de ahhoz tényleges foggal körömmel, ami esetében még találó is.

~ Zanpakuto

Neve: Jakkaru (sakál)
https://i.pinimg.com/564x/6c/57/3e/6c573e91a87f2a79dc64a715b7cf4151.jpg
https://i.pinimg.com/564x/15/fc/0f/15fc0f3504cc933b42de5954b364b059.jpg
Fajtája: Tűz
- Zanpakuto elzárt alakban: https://encrypted-tbn3.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcSUUeYfhf5-JA6AtayskQzEPQd4S_YPM1R-ENMpzimfvZgkpeIl

Shikai parancsa: Sakebi Jakkaru! (Üvölts Sakál!)
Shikai kinézete: https://i.pinimg.com/564x/c2/d8/26/c2d826f88d72b8f92cfa02a1a7ce6374.jpg  (180 cm hosszú Jogar)
Belső világ: Templom: http://www.balkaninfo.hu/wp-content/uploads/2018/11/Nik%C3%A9-templom-Ath%C3%A9n.jpg
Körülötte homok, meddig a szem ellát. Ha Kyousuke zavart és sérült, akkor hatalmas homokvihar és földrengés ébredezik erre. Ha minden oké, akkor csak napsütés és pokoli melegség van, béke.

Támadások:
- 華麗な暖炉 - Kareina danro - Ragyogó Tűzorkán
A támadással egy forgó tűztömeget hoz létre, amely a tűz forgásával nagy mennyiségű levegőt is felkavar és így meg is mozgatja azt, ezzel pedig egy nagy erejű, forgó, támadó tűz támadást hoz létre. A támadás akár több tíz méterre is magával ragadhatja az áldozatot.


~ Szeret-nem szeret

Nem szeret:
- Gyáva, becstelen, hazug, aljas, csaló, kegyetlen, szadista, törtető, talpnyaló személyeket.
- Szaké, szabadnapokon iszogatni
- Rendetlenség
Szeret:
- Kártyajátékok
- Shogi
- Család
- Nana
- Papírmunka


~ Felszerelés(ek)

Az egyenruha belső zsebében Nanáról készült fénykép. Pénz. Egy darab shogi bábú.


~Próbajáték

Leginkább kezdő szerepjátékosoknak ajánlott lehetőség, melynek alkalmával egy tapasztaltabb tag vagy staff segítségével betekintést nyerhetsz a játékba. Nem kötelező jellegű, ha igényt tartasz rá, itt jelezheted!
« Utoljára szerkesztve: 2019. Júl. 10, 15:25:53 írta Fuchida Kyousuke »