Szerző Téma: 70-es körzet  (Megtekintve 2542 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hirako Shinji

A Yuuniverzum ura

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 79

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 3 459 950 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

70-es körzet
« Dátum: 2014. Júl. 04, 13:02:28 »
Egy lepusztult dombos vidék, ahol nem laknak túl sokan, de azok is csak banditák, akik az átutazó lelkekre vadásznak. A domboknak köszönhetően a körzet számtalan lehetőséget ad az elrejtőzésre...


Karakterlap

Hirako Shinji

A Yuuniverzum ura

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 79

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 3 459 950 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #1 Dátum: 2016. Júl. 26, 19:26:39 »
Iszonyat a Mélyben
Küldetés a Hatodik Osztag részére
1
Határidő: augusztus 10. - Szómaximum: 750 - Aláfestés: Klikk
Takeshi sohase gondolta többnek magát annál, ami. Kisstílű gengszter volt, olyasfajta, aki semmivel sem vágyott többre annál, mint amije éppen megadatott. Megvolt a magához való esze, pontosabban egyfajta természetes dörzsöltsége, aminek segítségével el tudta kerülni, hogy nagyobb zűrbe keveredjen. Ezen tulajdonsága sokszor jó szolgálatot tett neki, elvétve akadt dolga példának okáért a Rukongai rendjének fenntartásáért felelős halálistenekkel. Messze lakott a központtól, a 70. körzet éppen csak egy leheletnyivel számított élhetőbb helynek, mint a számban felette következők. Pont akkora vagyonnal rendelkezett, mely még nem szúrt szemet a nagykutyáknak, ellenben megvehetett bármit, amit megkívánt. Korántsem panaszkodhatott.

Ezúttal mégis beletenyerelt, s meg is itta a levét kapzsiságának. Úgy futott, mintha üldözték volna. Ismét hátranézett és rá kellett jönnie, semmi helye a feltételes módnak, továbbra a nyomában loholnak. A kényelmes élet megtette a hatását, szinte kiköpte a tüdejét, mire átvágott az erdőnek is beillő nagyobb facsoporton. Körülnézett és cifra káromkodás hagyta el száját. Előtte sík pusztaság terült el, melyen üldözői kihasználhatták villámtánc nyújtotta előnyüket, balra pedig egy méretesebb, meredek falu domb foglalta el a látómezőjét, amelybe lyukat vágtak egykoron. Bányalejáratnak tűnt, a bandita pedig nem gondolkozott sokat azon, bemenjen-e. Kardja meglehetősen régi volt, itt-ott rozsdafoltok csúfították a pengét, arra viszont kétségtelenül alkalmasnak bizonyult, miszerint az akadályként szolgáló három fadeszkát szétvágja maga előtt. Aznap ez már a második hiba volt, amit vétett.

Minél távolabb került a bejárattól, a sötétség annál inkább sűrűsödött körülötte, de nem zavartatta magát, rohant tovább, amíg már az orráig sem látott. Lépéseinek zaján és fürgén kalapáló szívén kívül nem hallott semmit, így megállt egy másodpercre, kezét a falnak támasztva próbált lélegzethez jutni. Ujjai valami nyálkás anyaghoz értek, aminek következtében érthető undorral hőkölt hátra, ezzel egyidejűleg lába alatt beszakadt a talaj, ő pedig elhaló jajszó közepette zuhant. Úgy gondolta, itt vágták el élete fonalát, ám esése hamarabb, s fájdalmasabban ért véget, mint arra számított. A talpára érkezett, viszont megállni csak egy pillanatra tudott, mígnem lábai hátborzongató reccsenés közepette eltörtek. Felkiáltott kínjában, hangja messzire visszhangzott az akna egészében.

- Hallottad ezt? - tompán érzékelte a hangot, ennek ellenére összeszedte minden erejét és elkúszott onnan, ahová érkezett. - A lábad elé nézz! Esküszöm, a nyakunkba fog szakadni az egész átkozott kóceráj!

Még a lélegzetét is visszatartotta, miközben a shinigamik elhaladtak felette. Hideg, kék fénnyel világították meg az alagutat, ennek hála elkerülték a járat közepén tátongó lyukat. Ekkor Takeshi elkövette harmadik, egyben utolsó hibáját: síri csendben maradt. Segítséget kérhetett volna, azonban túlzottan tartott attól, hogy bebörtönözik és elveszik mindenét. Így tehát szorosan összeszorította száját, hogy egy hang se csúszhasson ki. A világítás, valamint a beszélgetés egyre távolodott, majd teljesen elhalt. Egyedül maradt a vaksötétben, össze-vissza cikázó gondolataival, valamint a szűnni nem akaró, lüktető fájdalommal alsó végtagjaiban. Sokkot kaphatott, mivel szuszogása egyre hangosabbnak és hangosabbnak hallatszott. Nagyot nyelt, aminek következtében ráeszmélt a tényre: nem önmagát hallja. Páni félelem lett úrrá rajta, ami beindította agytekervényeinek forgását. Tudni illik, nagyon szeretett pipázni, éppen ezért mindig volt a zsebében egy doboznyi gyufa. Remegő kezekkel kotorta elő zsebéből, mialatt a lélegzetvételhez immáron kaparászás is társult. Ügyetlenkedett egy sort, ám végül sikerrel járt. A tűz meleg fénye kis kört rajzolt köré, melynek határán megpillantotta őket. Rémülete ekkor a tetőfokára hágott, ordított, ahogy a torkán kifért, de már elkésett...
« Utoljára szerkesztve: 2017. Jan. 31, 21:51:20 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Inawamo Yurei

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 7

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
világoskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Forever alone

Post szín:
#66CCFF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #2 Dátum: 2016. Aug. 08, 15:54:48 »
    Nem éppen ez a legjobb napom, ez bebizonyosodott már. Azért jelentkeztem át ebbe az osztagba, hogy az állandó bent ülés helyett valami izgalmat is átéljek és gyakorolhassak, erre még is mi vár rám? Persze, csak a papírmunka egy nyamvadt irodában. Ennél még a tizenkettes osztag laborja is milliószor jobb, vagy csak most én vagyok a túlságosan hisztis? Ha megtudná a kapitány, hogy ilyeneken nyavalygok, annak nem biztos, hogy jó vége lenne.

   A másik rendkívül fontos gondolatom az, hogy vajon ha végeztem mindennel, akkor elmehetek? Vagy meg kell várni, amíg letelik pontosan a munkaidő? Az újoncok hatalmas hátránya az, hogy azt se tudják, mégis a jelenlegi vezetőjük mit vár el és mit nem a beosztottaitól, márpedig nem éppen lenne kedvező a legelején magunkra haragítani. Úgyhogy csak hátradőlök és egy kis közös időt töltök Kyoukannal, mert a költözködés nagy hevében nem volt elég lehetőségem rá. Ő pedig igényli, nagyon is, pedig akkoriban, mikor megkaptam azt hittem, hogy túlságosan magának való és mindent csak úgy kell harapófogóval kihúzni belőle. Másokkal lehet, hogy ilyen lenne, de mostanában már be nem áll a szája, mikor nekikezdünk társalogni. Most is éppen arról hablatyol a maszktól tompa hangján, hogy hogyan is lehetne megoldani egy komoly matematikai problémát, amin már hetek óta fáradozik. Egyeseknek hogy lehet ez a legjobb elfoglaltsága?
  – És ha ezt kiszámoltuk, a következő példánál... - Nem tudja befejezni a mondatot szegény, mert én egyből közbevágok. Egyrészt unalomból, másrészt mert kíváncsi vagyok a véleményére, még is csak az ő élete egybe lett kötve az enyémmel.
  – Szerinted jól tettem, hogy átjöttem ide? Szinte ugyan úgy érzem magamat. – Egy halk sóhaj hagyja el az ajkamat, miközben a néma világban himbálózom előre és hátra a hintán. Annyira nyomasztó egyes napokon idebent, a megszokott hangok semmivé lesznek Kyoukan királyságában és elég furcsa, mikor egy hosszabb megszakítás után állítok ide be.
– Annak tartod? - Mint egy rossz pszichológus. Nyakon csapnám. Hiába, tudom hogy segíteni akar. – Nem várhatod, hogy egyik napról a másikra fontos ügyeket adjanak neked. Azt sem tudod, hogyan kéne itt végezned a dolgodat. - Igazat mond. Túl nagyra vágyom hirtelen. Annyira elmerülök a társalgásba, hogy beletelik vagy tíz percre, mire észreveszem a pokollepkét, ami az orromon ugrálva próbálja felkelteni a figyelmemet. Nem vártam pont most vendéget, de a semmiért nem szoktak ilyeneket küldeni, így átveszem az üzenetet. Hadd ne mondjam, hogy egyből felbátorodom a fejleményeken és különös módon boldog is leszek. Na nem azért, mert komoly gondok akadtak az osztag körül, hanem mert végre lehetne hasznom is. Tehát kapitányi iroda? Csak most jut eszembe, hogy még be se néztem oda mióta itt vagyok, csak másodkézből kaptam eddig értesítést a feladataimról. Vajon ez fel fog tűnni a felettesemnek?

   Gyorsan bocsánatot kérek Kyoukantól és már rohanok is átvedleni valami tiszta, illatos és illedelmes megjelenésbe, ha már a kapitánynál kell látogatást tennem. Nem jelenhetek meg ilyen igénytelenül! Mások el sem tudják képzelni, milyen olyan ruhát keresni a gardróbomban, ami egyszerre szép és alkalmas arra, hogy azonnal terepre vigyék. Márpedig én nagyon is kényes vagyok arra, hogy mit viselek. Tehát egy levendula lila alsó kimonot húzok magamra és a szokásos egyen felsőt, aminek az aljába fehér pillangókat hímeztem, apró díszítésnek. Nem üt el nagyon a többiekétől, még is egy kis egyediséget varázsol a kinézetbe. Nem ér itt véget a nap és a folytatás miatt már a torkomban dobog a szívem, mert ez lesz az első küldetésem, mint hatodik osztagos tiszt. Jól kell teljesítenem, ha nem akarok minden felettem álló előtt hülyét csinálni magamból. Be kell bizonyítanom, hogy igen is közéjük való vagyok és megéri velem foglalkozni.

   Van pár erősségem, ez egy tény, de sajnos pont nem abba a listába tartozik a tájékozódás, így elütök néhány fontos percet arra, hogy megtalálhassam a kijelölt helyet. Az sem segít a helyzetemen, hogy elvileg a hatodik osztag területe a legnagyobb mind közül, de pár kiadós kérdezősködés után sikerül megtalálnom a helyes utat. Csak kicsit félve, a ruhám ujjával babrálva indulok befele az épületbe és a kapitányi szoba előtt megállva kopogtatok az ajtón. Remélem jó helyre jöttem...
- Inawamo Yurei, szolgálatra jelentkezem taichou - hajolok meg előtte, ahogyan az illem is kívánja.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Aug. 15, 12:38:05 írta Inawamo Yurei »

Karakterlap

Satoru Kazura

4. tiszt, Felügyeleti Osztály vezetője

Shinigami

6. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 000 / 45 000

Hozzászólások: 46

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 18 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #3 Dátum: 2016. Aug. 10, 22:08:16 »
Kazura mindig korán kel, elmegy futni néhány kört, alaposan átmozgatja, magát mielőtt szolgálatba állna. Ritka eset, amikor eltér reggeli rutinjától, még a szabadnapjain sem alszik tovább a megszokottnál. Most ezen ritka pillanatok egyike volt, ugyanis Kazura még a szokásosnál is hamarabb kezdte a napot.
A negyedik tiszt, előző este, mint minden este, ellenőrizte a nagyterem hirdetőtábláját, hogy tisztázza magában a következő edzés időpontját, amit mellékesen reggel is megtesz, amikor egy új felhívásra lett figyelmes. A kapitány rakta ki, és egy új küldetést említ, amit maga a kapitány vezetne. Teljesen feltüzelte már maga a gondolat is, hogy láthatja felettesét akció közben, hiszen eddig csak történetekből ismerte az erejét. Sajnos nem volt ott a névsor, hogy mely tiszteket választották ki a feladatra, de Kazura biztos volt benne, hogy ő is kötöttük van, hiszen ki lehetne alkalmasabb erre a megtisztelő munkára, mint az osztag negyedik shinigamija? Izgatottan tért vissza szállására, sokáig fent is volt, egyszerűen nem tudott elaludni. Hosszas forgolódás után nyomta csak el az álom, és mégis nagyon hamar felpattantak a szemei. Meglepő módon nem érezte magát fáradtnak, sőt kifejezetten kipihent volt.
A szokásain nem változtatva esett neki a napnak, egész végig mosolyogva, mégis türelmetlenül. Előző esti izgatottsága a sokszorosára nőtt, sokszor megállt, körbenézett, és csalódottan folytatta, amit félbehagyott. Néha morgott magában egyet, mikor észrevette, hogy még mindig nem hívták a küldetésre, kezdte azt érezni, hogy róla megfeledkeztek. Idegességében már nem tudta mit csináljon, gondolt rá, hogy felkeresi Nanashi-t, hátha edz vele, és eltereli a figyelmét, de eszébe jutott, hogy akkor épp haragban voltak. Vagyis ő haragudott rá, mert a zanpakutojának lelke lassúnak nevezte legutóbbi gyakorlásukkor. Kínjában már a gyorsaságán kezdett dolgozni, bár nem sok kedve volt hozzá, csak azért, hogy Nanashi képébe dörzsölhesse, hogy akkor ki is a lassú.
A nagy gyakorlatai közepette végre feltűnt vágyának pillangója, egy pokollepke, ami a kapitányhoz hívatta. Majd kiugrott a bőréből, amikor megpillantotta, azonnal elkezdett rohanni, habár nem az irodába, ahol számítottak a megjelenésére, hanem a saját lakrészébe. Beviharzott az ajtón, felkapta fehér, ujjatlan haoriját, megigazította magán, hogy tökéletesen álljon rajta, és csak azután indult meg a főnökéhez. Magát a haorit nem szokta hordani, úgy gondolta, hogy nem érdemel akkora figyelmet, de ha a kapitány hívatta, vagy bármilyen hivatalos ügyben kellett eljárnia, ahol fontos volt a rang, akkor mindig magán viselte.
A folyósón ballagva nosztalgikusérzés töltötte el. Nem is olyan régen ment végig rajta elsőnek, hogy bemutatkozhasson Shihōin Yuuken-nek, és elkezdhesse az új életét, most pedig azért masíroz végig rajta, hogy az oldalán küzdhessen, vagy bármi is lesz a dolga. Elmosolyodott, régen nem tudta elképzelni, hogy ekkora megtiszteltetésben lesz része, a bejárathoz érve kopogott, és ismét a válaszra várt, hogy bemehessen.
A nemes már nem volt egyedül, Kazura megállt, mélyen meghajolt, és csak annyit mondott.
- Satoru Kazura szolgálatra jelentkezik.

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #4 Dátum: 2016. Aug. 10, 23:59:49 »
Üvöltve rázta a rácsokat az elzárt szörnyeteg, az, mitől annyit szenvedett, hála annak a rémnek, hála annak a förtelemnek, újra és újra megérezte ahogy a szíve megtelik örömmel, boldogsággal, élettel, és ismét csalódnia kellett. Nem volt mesebeli virágos mező, nem volt nevetés, nem volt élet, csak kopár földek, csonttokkal borítva, nevetés se szállt a szélben, csupán keserves zokogás, halál járt ott ahol előtte az élet. Remény, remény az a szörnyeteg, amit elzárt magában a félszemű shinigami, immár végleg. Nem reménykedik abban, hogy várja még az öröm, hogy valaki mással is megoszthatja az életét. Az átka ismét beteljesedett, meghalt az, aki ismét megismertette Kojiroval az élet apró örömeit, és a halála után ott maradt két aprósággal, akikről gondoskodnia kell, akiket fel kell nevelnie, akiket szeretnie kell.
De vajon képes lenne rá? Képes lenne őket szeretni? Képes lenne nekik otthont adni? Képes lenne őket felnevelni? A válasz egyszerű volt. Igen! De megteheti ezt? Megteheti, hogy kockáztassa az ikrek életét azzal, hogy velük marad? Hiszen akik fontosak voltak a számára, azok közül már nem sokan voltak életben. Nem teheti kockára az ikrek életét azzal, hogy velük marad. S talán így lesz Kojiro számára is a legjobb, elszakíthatja az utolsó láncszemeket, amik még visszatartják attól, hogy teljesen alárendelje az életét Yuuken~dononak, és a nemes védelmének. Nincs már meg a joga ahhoz, hogy boldog legyen, nincs már joga ahhoz, hogy éljen. Ez a legjobb, amit még apaként megtehet, hogy gondoskodik a gyerekei sorsáról. S erre még ma sort fog keríteni.
Ideje volt készülődnie, küldetésre indul, mégpedig Yuuken~dono vezetésével, természetes, hogy ott kell lennie, és bár az új haoriját nem kifejezetten kedvelte. Túl hivalkodónak tartotta, úgy gondolta, hogy ezzel csak felhívja magára a figyelmet, és csak a kapitányoknak lett volna szabad ilyet viselniük, legalábbis azok, akik kiérdemelték. Bár Kojironak egyik kapitányról se volt semmilyen véleménye, természetesen kivéve Yuuken~donot, máskülönben nem szolgálná a daimyoját, nem adná fel az életét azért, hogy ezzel megmentse Yuuken~donot.
A szőke főnemesben megvolt minden, ami Nobunagaban is megvolt. A nagyság, kiállás, karizma, mind az, ami mutatta, hogy nagy célokra hívatott a férfi, nem pedig egy szürke, átlagos shinigami, aki el fog tűnni a történelem lapjai közt, és csak egy lábjegyzet marad utána. S most nem fog csalódást okozni, a múlt nem fog ismét megtörténni, ott lesz, amikor szükség kell, meg teszi amit meg kell, nem engedi, hogy a daimyoja meghaljon.
Elkészült az öltözéssel, a szemét fehér szalaggal takarta el, lélekölője az oldalán, készen állt az indulásra. A mai napra még szerzett valakit, aki figyel a kicsikre, de holnaptól talán minden más lesz, minden csendes, és üres, megtört váz csupán, ami Kojiro is volt. De ennek így kellett lennie. Még utoljára végignézett a békésen alvó csöppségeken, szeretetteli mosoly jelent meg az arcán, gyengéden megsimogatta a kicsik arcát, amitől összeszorult a szíve, és talán, mintha egy pillanatra némi nedvességet érzett volna végigfolyni az arcán. Ez hát az ok, amiért meg kell tennie, nem érezheti ezt többé, és nem sodorhatja veszélybe a kicsiket. Mindent összekészített, egy-egy képet berakott melléjük, egy képet, ami az anyjukat ábrázolta, már csak el kell őket vinni.
Gyorsan szedte a lépéseket, hogy korán megérkezzen, még a többiek előtt beszélni szeretett volna Yuuken~donoval.
Megérkezve az irodához megállt az ajtó előtt, és hármat kopogott, majd mikor engedélyt kapott, akkor belépet. Bent pedig mélyen meghajolt.
- Yuuken~dono szolgálatra jelentkezem.- felegyenesedett, majd a falhoz állt, hogy ne zavarja a kilátást. Néhány perc múlva szedi össze a bátorságát, hogy megszólaljon.
- Engedelmével Yuuken~dono, bátorkodnám megzavarni valamivel. Pontosabban egy kéréssel. Természetesen csak akkor, ha ez nem gond.- és ha nem volt az…- A gyermekeimről van szó. Szeretném, ha a Fonokhoz kerülnének, akik nevelnék őket, akár a sajátjukat, természetesen nevelés alatt azt is értem, hogy a testőrség tagjának is. Már mindent összepakoltam, amire szükség lehet, elköszöntem tőlük, most utoljára. Nem szeretném, ha bármikor is megtudnák, hogy ki volt az apjuk.- érzelmektől mentes volt a hangja, és csak saját magát említette, úgy gondolta, hogy az nem jelent gondot, ha megtudják, hogy ki volt az anyjuk, akinek a nevét csak azért nem említette, mert még túl sok fájdalommal járt volna, és azt is sejtette, hogy Yuuken~dononak tudomása van az anya nevéről.
- Természetesen csak abban az esetben, ha ez nem jelent semmilyen gondot.- más különben másik megoldás után kell néznie.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Aug. 11, 00:03:54 írta Kojiro Kuroda »

Karakterlap

Kuchiki Tomoe

Kapitány

Shinigami

5. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
21 000 / 30 000

Hozzászólások: 20

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 10 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #5 Dátum: 2016. Aug. 11, 13:30:11 »
A nap első sugarainak simogatásakor már forró gőz száll fel a teafőző edényből, és a teafüvek is gondosan el vannak rendezve. A ruhák élükre hajtogatva várják, hogy felvegyék őket, a friss hírek az asztalon, a reggeli nagy választékkal előkészítve. Ezekben a pillanatokban alszom a legnyugodtabban, és lepihentetőbben. Sosem ébredtem nehezen, ráadásul azzal sem vádolhatott senki, hogy reggelente rosszabb a hangulatom, mint egyébként, ilyesmiről szó sem volt. Egyszerűen nem szorultam rá arra, hogy magam végezzek el olyan egyszerű dolgokat, mint a reggeli elkészítése, vagy a fürdővíz megmelegítése. Valószínűleg, ha lett volna rá mód, azt is megtettem volna, hogy valaki más ébredjen fel helyettem, de ez még váratott magára. ^.^
Az első könnyed érintésre meg sem rebbentek szemeim, a következőre pedig szinte kipattantak. A mai nap különlegesnek számított volna, még szabadnapot is kértem, azonban úgy hozta a sors, ezúttal nem teljesülhet a kérésem. Kiszállva az ágyból oldalra nyújtottam a kezem, mire lesegítették rólam a hálóruhám, és pillanatokkal később már az egyenruhában vonultam az étkező felé. Az ilyen korai órákban még nem igazán volt ébren senki, én sem lettem volna, ha nem kapok rá parancsot, hogy kérésem ellenére menjek el az osztag többi tagjával kiküldetésre. Nem csodálkoztam, hogy Shihouin~taichou behívatott, elvégre az osztagban kevés nálam rátermettebb tiszttel lehet dolga. :roll: A nemesi vérvonal sokat segít, őseinktől örököljük a készségeinket, és bármennyire is szeretnék elhitetni a köznéppel, hogy a shinigamivá válás bárkinek sikerülhet, azért a minőségbéli különbség megkérdőjelezhetetlen.
A reggeli teára várva felvettem a Seireitei News legfrissebb számát, azonban néhány furcsa eseménytől eltekintve, semmi érdekes nem volt benne. Jobban érdekelt volna, hogy jelenleg milyen botrányokba keveredtek a többi családból, elvégre az ilyen információk mindig nagyban segítik, hogy előnyösebben tárgyaljon a shinigami a másikkal. Ehelyett azonban két oldalas mellékben megtudhattam, ezen a nyáron a citromos süti a trendi édesség, és nem a málnás. Igazán érdekfeszítő. ^.^ Talán ideje lenne néhány oldalnyi észrevételt küldenem a szerkesztők részére, mert hiányolom a gazdasági oldalakat, amik lekötnék legalább néhány pillanatnál tovább az érdeklődésem.
Csendesen fogyasztottam el a bőséges reggelit, majd a mellettem sorakozó szolgálóknak elsoroltam, mi az, amit jobban is képesek lennének végrehajtani. Mélységes csalódással sóhajtottam fel, majd fejcsóválva kisétáltam az ajtón, egyetlen további szót sem pazaroltam rájuk, estére valószínűleg úgy sem lesznek már itt. Intettem a kíséretem vezetőjének, hogy előkészíthetik a gyaloghintót, ideje indulni. A testőrség tagjai már ott álltak a díszes közlekedési eszköz körül, és amint kinyitották az ajtót, magam is beléptem, hogy aztán futólépésben a hatodik osztag felé vegyük az irányt.
Csak odabent jutott eszembe, hogy ezúttal talán az osztagban kapom meg Hana~nee ajándékát… nem voltam egészen bizonyos benne, hogy erre elég felkészült vagyok. :| Unokanővérem igazán lelkes ajándékozó volt, különös humorral megáldva, ezért sosem tudhatta a shinigami, vajon ezúttal mire is számíthat. Gyerekként imádtam a meglepetéseit, de ahogy idősödtem, ezeket egyre kevésbé éreztem igazán szükségesnek. Megelégedtem volna azzal is, ha csak egy kedves lapot küld, de tényleg. ^^” De lehet idén az lesz a meglepetés, hogy nem lesz meglepetés! *>*””
A testőrség két tagját küldtem előre, majd a többiek gyűrűjében érkeztem, némileg gyanakodva méregettem a növényzetet, és a berendezési tárgyakat. Az osztag tagjai nem különösebben kötötték le a figyelmem, lehet a küldetés után már csak fele ennyien lesznek, minek szokjam meg őket? :roll: Tekintetem a kapitányét kereste, majd illedelmesen meghajoltam, mégiscsak felettes, még, ha főnemesként csupán mellékági.
Intettem a kíséretem tagjainak, hogy elmehetnek, ezúttal nem szorulok a támogatásukra, elvégre nagyon furfangosnak kellene lennie egy merénylőnek, aki küldetéssel akarja elcsalni a célpontját. :/ Ennyit egyetlen egyszerű lélekből sem néztem ki, családunk ellenlábasai pedig nem olyan buták, hogy azt higgyék, a hatodik osztag köréből egyszerűen elragadhatnak. :o
- Nem lehetséges, hogy az eltűnt tisztek igazából csak nem mernek egy rosszul teljesített küldetés után a színe elé járulni, Shihouin~taichou? – Célzok a kiírásban szereplő bajtársakra.
A lelkek egyszerűek, féltik az életüket, és csak addig gondolják azt, hogy meghalnának Seireiteiért, amíg erre tényleges esély igazából nincs. Ez esetben nem pazarolnám rájuk a drága időmet, bár ha tényleg eltűntek, akkor sem különösebben. Egyébként is, a kapitány bizonyosan tudja, hogy születésnapom van, talán csak azért hívatott be, hogy átadhassa az ajándékom! ^-^

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Eltávozott karakterek

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #6 Dátum: 2016. Aug. 15, 16:25:01 »
Határozottan gondterheltnek látszott, homlokának barázdái még inkább elmélyültek az elmúlt néhány nap eseményeinek köszönhetően. Halálistenek tűntek el a Rokubantai kötelékéből, ráadásul nem holmi közshinigamikról volt szó, hanem tisztekről! Az igazat megvallva nem különösebben foglalkoztatta egyik egyén testi épsége sem, mindazonáltal ha eltűnésük megtörténésének hátterében képzettségük hiányossága állt, az olyasfajta negatív fényt vethetett a divízióra, amit a szőke főnemes nem engedhetett meg. Az utolsó értésülések szerint az eltűntek biztonságosan megérkeztek a Kóbor Lelkek Városának egyik hírhedtebb körzetébe, ahol már szinte mindennapinak számított a fosztogatók portyázása. Értelemszerűen az egyensúly őreiként a közrend fenntartása nem számított a Gotei Juusantai elsődleges feladatának, ettől eltekintve néha előfordult, miszerint a szervezetet gátat vetett az elkanászodó lelkek randalírozásának. Bevallottan nem tartotta sokra a Rukongaiban élőket, éppen ezért igencsak valószínűtlennek tartotta az elképzelést, mely szerint valahogy meglepték és harcképtelenné tették beosztottait. A felderítők semmit sem találtak, így Yuuken úgy döntött, a saját kezébe veszi az ügy felgöngyölítését. Normál körülmények között másra bízta volna ezt a feladatot, azonban jelenleg a presztízsük forgott kockán, ezért vállalta maga is a személyes részvételt.

- Á, Kojiro-san! – egy biccentéssel köszöntötte az elsőként érkező férfit, aki amellett, hogy Sansekiként szolgált, kíséretében is helyett kapott. Figyelmét ezután visszafordította az előtte lévő dokumentumok tanulmányozására, azonban nem sokáig tehetett így, lévén a fal mellett strázsáló őr ismét megszólalt. Hátradőlt kényelmes székében, majd némileg oldalra fordulva hallgatta végig a kérést, smaragdzöld íriszeivel a beszélő vonásait pásztázta. – Nagy szívességet kér… A Fon klán évszázadok óta szolgálja a családomat, s közülük sem mindenki érdemes arra, hogy végül bekerülhessen a testőrség soraiba. Meglehet, talán sértésként is értelmeznék a kívülállók képzésére adott utasítást, a családi titkok meglehetősen kényesek. Nem ígérhetek, de közben fogok járni a gyermekek érdekében, erről biztosíthatom!

Diplomatikus választ adott, gondolkodás nélkül, hirtelen fellángolásból dönteni olyan hóbort volt, amit a kapitány nem tartott magáénak. Kuroda bizonyította az évek során rátermettségét, hűségében egyáltalán nem kételkedett, ám a másik oldalon a legközelebb álló familiárisa helyezkedett el, a velük való jó kapcsolat megőrzése magasabb prioritást élvezett. Természetesen komolyan gondolta, amit mondott, egyébként is időlegesnek tartotta felkeresni a Fonokat, ezzel két legyet üthetett egy csapásra. A további olvasgatás elmaradt, hiszen a kiküldött pokollepkék feltehetőleg mind célba értek, legalábbis az egymás után érkező és szolgálatra jelentkező személyek száma igencsak megemelkedett az irodában. Felállt, állát felszegve, teljes magasságában kihúzva magát lépdelt előre asztala elé, majd közvetlenül a jelenlévők előtt állapodott meg, tekintetét lassan végigfutatta mindegyikükön. A Kuchiki szavait hallva futó pillantást vetett rá, azután hideg, érzelmektől mentes hangon magához ragadta a beszélés jogát:

- Illő-e gyávasággal vádolni azokat, akik jelenlétük hiányában nem védhetik meg magukat a rágalmakkal szemben, Tomoe-san? – tette fel a költői kérdést, nem várt rá választ, hanem rögtön megkezdte az eligazítást érdemi részét. – Minden eshetőséget számba kell vennünk, a dezertálás is egy ezek közül, habár a legvalószínűtlenebb. Kasumiouji Rokuro Hachiseki, valamint Hase Aomi Juuichiseki immáron hetvenkét órája nem adtak hírt magukról, utoljára Észak-Rukongai hetvenedik körzetében látták őket. A környéken magas a lélekaktivitás, a domborzati viszonyoknak köszönhetően kifejezetten gyakori eset az átutazókon történő rajtaütés. – osztotta meg értesüléseit, melyeket korábbi jelentésekből szerzett. – Félreértés ne essék, nem gondolom, hogy az ilyesfajta csőcselék képes lenne meglepni egy képzett shinigamit, ám a haramiák helyismerete és információi jó szolgálatot tehetnek számunkra a nyomozásban. Azonnal indulunk, ha kérdésük van, feltehetik útközben!
« Utoljára szerkesztve: 2016. Aug. 15, 17:07:41 írta Shihōin Yuuken »

Karakterlap

Hirako Shinji

A Yuuniverzum ura

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 79

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 3 459 950 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #7 Dátum: 2016. Aug. 15, 16:25:12 »
Iszonyat a Mélyben
Küldetés a Hatodik Osztag részére
2
Határidő: augusztus 25. - Szómaximum: 750 - Aláfestés: Klikk
Kora délután lehetett, amikor a csapat az Északi Kapun keresztül elhagyta a Seireiteit. Elől a kapitány haladt, villámtáncával határozott tempót diktált, így az utazás az erőltetett menet kifejezéssel bátran jellemezhető. Útközben több településen is áthaladtatok, s minél távolabb kerültetek a Tiszta Lelkek Városától, annál inkább megviseltnek tűntek az épületek, a távolság növekedésével egyenes arányban romlott az életszínvonal. Némelyeteket meglephetett ez, főleg azokat, akik alacsonyabb sorszámú körzetből érkeztek az Akadémiára vagy éppenséggel a falon belül születtek. A lelkek unalmas hétköznapjaiba is betekintést nyerhettetek, mivel nem kellett igazán megküzdeniük a betevő falatért, ezért tevékenységük igazából csak az idő eltöltését szolgálta. A kereskedők alkudoztak, az utcagyerekek önfeledten szaladgáltak a felnőttek lábai között, több helyen is különböző szerencsejátékokkal múlatták a napot.

Célpontotokhoz közelítve azonban észrevehetően megváltozott a közérzetetek. A csend már-már zavarónak hatott a korábbi forgatagot követően, egyetlen teremtett lélekkel sem találkoztatok, mióta betettétek lábatokat a hetvenedik körzetbe. Az épületek elhagyatottnak tűntek, mindazonáltal nem túlzottan rég óta, egy-egy ablakon bepillantva félig befejezett ebédeket láthattatok, mintha a lakosoknak hirtelen, mindent hátrahagyva kellett volna távozniuk. A jobb lélekenergia-érzékelő képességgel rendelkezők (5+ pont) felfedezhették, hogy a közelben abnormálisan egy helyre koncentrálódnak a kisugárzások, valahol a falun kívül. Éppen elindulnátok a sejtett irányba, amikor az egyik kalyiba takarásából egy gyermek lépdelt ki a főutcára, legalább akkora kardot húzva maga után, mint önmaga.  Mikor felnézett és meglátott benneteket, tekintetében rémület csillant és terhét hátrahagyva elviharzott.

- Inawamo, Satoru, kapják el! – harsant a parancsnoki utasítás.

Ahogy a csoport helyükön maradt tagjai közelebb sétáltak, Kojiro jobban is megvizsgálhatta a kölyök szerzeményét. Ránézésre egyszerű katanának látszott, többen foglalkoztak kovácsmesterséggel a Kóbor Lelkek Városában, habár az általuk készített fegyverek fel sem vehették a versenyt a lélekölőkardokkal. Amint ujjai körbezárták a markolatot, erőteljes, áramütéshez hasonlatos érzés futott végig az egész alkarján, aminek következtében érezhetően elzsibbadt a keze. Nem férhetett hozzá kétség, valamilyen módon egy zanpakutō került a suhanc birtokába.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Jan. 31, 21:51:34 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Inawamo Yurei

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 7

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
világoskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Forever alone

Post szín:
#66CCFF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #8 Dátum: 2016. Aug. 15, 18:56:58 »
   Azt sem tudom, mikor volt utoljára igazi kiküldetésem, vagy hogy mikor is hagytam el a város hatalmas falait, ezzel is látva a kinti, sok helyen nyomorúságos életet. Igaz, ez tőlem, aki majd' száz évig élt így, nem állt messze, de lassan a shinigami élet „könnyedségének” köde kezdte mindet elfeledtetni velem. Nem hiszem el, hogy értük folyik már a küzdelem, pedig a halálisteneknek ez lenne a feladata, nem? Megvédeni a lelkeket, ehelyett mit teszünk velük? Idehozzuk őket a nyomorba. Hiába a jófajta kerületek, ahogy egyre távolabb érünk, a csodás, kemény munkával épített falak omladozó, máló romokká válnak és éhező gyerekek sokasága tűnik fel az utcákon. Mind enni kérnek. Hiába, nincs idő arra, hogy megálljak és gyenge szívvel segítsek rajtuk, hisz a mi életünk már másról szól. A rangokról, a presztízsről, a saját osztagunk híréről. Nekem is meg kell élnem valahogy. Ha nem jelentkeztem volna ide, akkor feltehetőleg én is egy lennék ezek a szerencsétlenek között, akik szinte már üveges szemekkel néznek vissza ránk.
   Egy idő múlva inkább már kerülöm a szemkontaktust az idegenekkel és csak az előttem siető kapitányomra koncentrálok. A küldetést kell szem előtt tartanom, semmi mást, hiába is ráz meg a világ zordsága ennyire. Sokkal nagyobb rossz is létezik, ennyitől nem inoghatok meg, nem igaz? Gyorsan el is száll a hatalmas kezdeti kedvem.

- Koncentrálj, Yurei! - Kyoukan a megszokottak ellenére most éles, ellentmondást nem tűrő hangon szólal fel a fejemben.
- Tudom! Nem vagyok már kezdő ebben –   sziszegek kissé idegesen. Sosem jó, ha valaki ideges, pláne ha egy shinigami az. Hűtsd le a fejedet, Yurei. Gondolj valami szépre, mondjuk egy gyönyörű kimonora. Azt fogod hordani, hogy visszaérsz a szép kis szobádba a cicáidhoz, akik majd kitörő örömmel fogadnak téged és majd büszkék lesznek rád, hogy mennyire ügyes voltál a küldetésen. Igen, ez az. Egy kis mosoly, gyerünk, meg tudod csinálni!
   Aztán csak megállunk egy bizonyos helyen, bár hirtelen nem értem, miért. Megérkeztünk? A kapitány honnan tudja, hova is kéne mennünk? De nem érek rá csak úgy nézelődni, mert nem messze meglátok egy kopasz kisfiút egy hatalmas pengét vonszolva maga után. Minek az neki? Mi van, ha megsérül? Nem kevés kérdés van bennem, de addig nem merek megmozdulni, amíg nem parancsot nem kapok az elkapására, így összebiccentve a fiúval villámlépéssel utánasietünk. Egy egyszerű léleknek tűnik, a lábai rövidsége miatt nem kerül különösebb fáradságba utolérnünk és mindketten úgy véltük, nem kell felesleges energiát ebbe fordítani. Ki tudja, mik várhatnak ránk a későbbiekben, tartalékolnunk kell. Mindenesetre a jobb kezemet készenlétbe helyezem a zanpakutomra, mikor utolérjük a gyermeket és én nyomban elé is vágom remélve, hogy társam a többi menekülési utat is elzárja majd előle. Nem kéne ezzel túlságosan sok időt elpazarolnunk.

- Kisfiú! Mi a neved? - Hülyeség ezzel nyitni? Lehet csak megijedt tőlünk. - Én egy halálisten vagyok, nem kell félni. Vissza kell vigyünk a kapitányhoz – közlöm vele egyszerűen a tényt. - Nem lesz semmi bajod, csak szeretne kérdezni pár dolgot. - Lágy ujjaimmal felé nyúlok, hogy megfoghassam a csuklóját. Akkor biztos nem tud majd elmenekülni és könnyedén visszaindulhatunk, bár nem tudom, mennyire voltam biztató jellegű, sosem értettem a kisgyerekekhez. Hátha Kazura a segítségemre lesz ebben.
Már az első találkozásom sem volt épp szívet melengető a kapitányommal. Kemény, komoly és meglehetősen megfontolt alaknak tűnik, mindezek mellett tiszteletet parancsoló és ellenkezést nem ismerő. Sőt, ha mondani lehet, kicsit félek is tőle, pedig emberektől az nem szokásom, de egyszerűen valami hihetetlen kisugárzása van. Csak gyorsan le akarom tudni ezt a feladatot és nem megváratni.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Aug. 15, 19:00:24 írta Inawamo Yurei »

Karakterlap

Satoru Kazura

4. tiszt, Felügyeleti Osztály vezetője

Shinigami

6. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 000 / 45 000

Hozzászólások: 46

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 18 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #9 Dátum: 2016. Aug. 18, 12:07:52 »
A kapitány egy rövid eligazítást tartott, miután mindenki megjelent. Kazura úgy vélte, hogy ez csak formaiság kedvéért tette, hiszen lényeges új információkat nem igazán közölt, megtudhatták az eltűntek neveit, meg, hogy hol látták őket utoljára. A 4. tiszt nem ismerte őket, nem is tartotta fontosnak kik ők, a helyszínt meg úgyis megtudta volna, ha odaérnek. Az ő feladata a kapitány követése, és a parancsainak végrehajtása.
Seireitei-t az Északi Kapun át hagyták el. Látszott Yuuken tapasztaltsága, olyan tempót diktált, ami a sokkal gyengébbek számára is könnyen tartható volt. Kilépve a kapun ismerős látvány fogadta Kazura-t, hasonló helyen töltötte az akadémia előtti életét, kicsit el is mosolyodott, mikor visszaemlékezett arra az időre. A sok munkára, a nem igazán minőségi szakéra, a manga nélküli életre. Egyedül az utóbbit sajnálta, volt, amikor bár ittas állapotban, de szó szerint visszasírta az emberi létét.
Távolodva a környék megváltozott, sokkal nyomasztóbb lett. A házak helyet inkább már romok voltak, meg éhes, elrongyosodott lelkek bánatos ábrázattal. Kazura gyomra összeszűkült, rossz volt nézni a szenvedésüket, az is átfutott az agyán, hogy az itt élőknek talán megváltás lenne a halál, bár ezt a gondolatot hamar elhessegette. Nem értette, hogy lehet egyre rosszabbak az életkörülmények, ahogy távolodnak Seireitei-től, hogy az itteniek miért nem fognak össze a bűnözés ellen, a menekülés, meg beletörődés helyet. Azt viszont biztosra vette, hogy összetehette mind a két kezét, hogy anno ő egy jobb környékre került.
A kapitány lassított, majd megállt. A hely, ahova értek, az eddigieknél is rosszabb volt. Egy apró hangot sem lehetett hallani, mintha teljesen kihalt lett volna, ami kicsit zavarta is Kazura-t. Körbe nézve ez az érzés erősödött is, hiszen a jelek alapján nem rég tűnhettek el a falu lakói. A nagy nézelődés közepette felbukkant előttük egy kopasz kis kölyök, aki egy kardot vonszolt maga után, ami szinte nagyobb volt, mint maga a gyerek. Ő is észrevehette a csapatot, hiszen hátrahagyva terhét menekülni kezdett. Jött is a kapitányi parancs, és Kazu már egy társával együtt utána is eredt. Nem igazán értette, hogy miért van szükség két tisztet küldeni egy ilyen apró teremtésre. Lehet, hogy van helyismerete, könnyen el tudna bújni, de erre esélye sincs, egy shinigami ellen, aki villámléptekkel hamarabb utoléri, minthogy pislogjon egyet. Most sem történt másképp Yurei elé vágott, Kazura hátulról lehetetlenítette el az értelmetlen menekülését. Hősünk erősen összeszorította a fogait, kicsit gyorsabbnak érezte társát, ami rögtön eszébe juttatta lélekölőjének szavait, és bosszantotta már maga a gondolat is, hogy talán igaza lehet. Csendben nézte, ahogy Yurei próbálja elnyerni a kopasz bizalmát, mondjuk ő csak simán a vállára kapta volna, és ha ellenkezett volna, leütötte volna kardjával, vagy gyomorszájon vágta volna, akkor még eszméleténél is lett volna, tudott volna válaszolni, és nem utolsó sorban gyorsabb lett volna.
- Nem érünk rá erre Inawamo-san. Ne várassuk meg a kapitányt! – mondta végül, és már fordult is, jelezve, hogy nem szándékozik több időt a gyerekre fecsérelni.

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #10 Dátum: 2016. Aug. 19, 14:09:54 »
Reménykedett benne, hogy beleegyezés lesz a válasz, nem pedig ígéret a közbenjárásra. De megtanulhatta volna, a remény az ostobák mentsvára. Azoké, akik még nem jártak a mélységben, azoké, akik nem tudják milyen is az, amikor már nincs visszaút, amikor az éj démonjai szorosan körbefogják a lelküket, nem eresztik, minden életet kiszorítanak belőle, s mikor már nem maradt más, csak egy fonnyadt valami, messzire dobják. Hagyják, hogy tovább éljen, de nem élet volt már ez, nem, csupán csak annak az imitálása. Gépiesen, betanultan folytatták a napi programjaikat, nem tettek mást, csupán azt, amit minden nap. Várták, hogy az üres burok, ami a testük volt, végre felmondja a szolgálatot, elvesszen végleg a sötétségben, remélve, hogy a Pokolban jobb élet vár rájuk. Remény, az ostobák mentsvára. Nem tudják, hogy nincs biztosabb gyilkosa a reménynek, mint maga a Sors. Egy pillanatra megvillantja előttük a lehetőségét annak, hogy egy jobb, boldogabb, szebb helyre kerülhetnek, boldogak lehetnek, majd mire érte nyúlnának, a Sors, az a szeszélyes Sors nem tesz mást, az arcukba nevet, elkapja előlük és elérhetetlen messziségbe rántja azt, igen, nincs remény. Azért nem találnak, mert egyáltalán nincs, hamis buborék, ami az arcukba durran. Otthagyva mindenkit a reménytelenség, rideg, csontig hatoló fagyos ölelésében. Majd megtanulják, hogy milyen az, amikor a remény újra és újra felüti a fejét a lelkükben, hogy aztán fájdalmasan eltiporja a valóság. S akkor majd rájönnek, hogy nem a fájdalmak ölik meg, hanem a remények, amikben csalódott.
- Hálásan köszönöm Yuuken~dono.- nem tudja, hogy mihez is kezdjen abban a helyzetben, ha az ikrek mégse kerülnek a Fonok gyámsága alá. Más megoldást kell majd akkor találnia, valamit, amivel hasonló eredményt érhet el. Olyat, ahol az ikrek nyugodtabban nőhetnek fel, olyat, ahol az ikrek csak az anyjukról tudnak, az apjukról nem, olyat, aminek hála évek elteltével Kojiro se fogja felismerni a saját gyermekeit, ha véletlenül látná őket. Olyat, amivel végleg nem lesz több, mint egy eszköz, aki Yuuken~donot szolgálja. A pengéje az éjszakában, a kard, ami levágja az ellenségeit, démon, aki félelmet plántál mások szívébe, az, aminek lennie kell, az, aki már megtapasztalta milyen a boldogság, a kín, az, aminek sokan másoknak is lennie kellene, kard, ami az arra érdemesekért feni az agyarait.
Az érkezőkkel nem foglalkozik, egyetlen szemével Yuuken~donot figyelte, tiszt volt, de elsődlegesen magát testőrnek tekintette. Kifejezéstelen volt az arca, szemében üresség, ha valaki meg is szólalt, aki nem Yuuken~dono volt, és nem volt benne a neve, akkor szavakat elfújta a szél, nem érték el Kojirot, még ha nem is neki szóltak. Kérdése nem volt, követte Yuuken~donot.
Süvített a szél a füle mellett hála a tempónak, amit diktáltak. S ahogy egyre csak haladtak a 70. körzet felé, úgy változott a táj is, mintha az élet elmúlását láthatták volna. Kezdetben még minden élettel volt megtelve, a napfény barátságosan és melegen sütött le mindenkire, mosoly volt az arcukon, öröm a hangjukban, és ahogy haladtak, úgy változott meg minden. Úgy fonnyadt el a világ, egyre rohadtabb és rohadtabb lett, még végül nem marad más, csak a kihaltság. Mint mikor két sereg összecsap, és utána a látvány, ami az aratévedőket fogadja. Semmi élet, fájdalmas jajgatások, a föld mohón nyeli el a temérdek vért, ami kiömlött, kóbor kutyák éhesen várják, hogy lakmározzanak a holtak húsából, néhányuk az se várja meg, hogy mindenkiből elszálljon az élet, a még élőkbe mártja fogait, tépi a húsát, lefetyeli a vérét, hogy vérszomját és éhségét csillapítsa. Ha nem vagy több, mint egy egyszerű katona, ez a sors vár rád.
S végül megérkeztek a céljukhoz, kihalt volt, életnek nem sok nyoma, szinte hallani lehetett, ahogy a szél nyikorogtatja az ablakokat. Itt mutatta meg az igazi arcát az élet. Az élet igazsága, mindig ez lesz a vége, halál, üresség, szenvedés. Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint Yuuken~dono. Bár Kojiro szerint, ha Yuuken~dono ide született volna, innen is megtalálta volna a kivezető utat, hogy mások számára elérhetetlen magasságokba emelkedhessen. Egymás után venné a létra fokait, és még mások lezuhannának, összezúzva magukat, a saját vérükben, vizeletükben feküdnének, törött csontokkal, addig Yuuken~dono a következő fokot venné.
Minden érzékszervével a környéket figyelte, esetleges veszélyek miatt, továbbra is Yuuken~dono közelében állva. S mikor megjelenik az ifjú, ujjai a kardjának markolatára kulcsolódnak, hiszen a gyermeknél kard van, még ha úgy is látszik, hogy nem tudja használni, esetleges agresszív fellépésnél Kojiro nem habozik kioltani a gyermek életét. De erre nem volt szükség, eliszkolt, hátrahagyva szerzeményét. Amit csak abban az esetben vizsgál meg Kojiro, ha Yuuken~dono parancsot ad rá, ellenkező esetben marad a helyén. S ha érkezett a parancs, akkor cselekszik.
Megfogta a markolatot, éppen csak körbezárták az ujjai a markolatot, már érezte is a karjában végigkúszó fájdalmat. Az arca kifejezéstelen maradt, csak az álla feszült meg. Felegyenesedett, közben fogást váltott lapjával a tenyerébe  helyezte a kardot, és visszavitte Yuuken~dononak.
- Egy zanpakuto.- ennyit mondott, érzelmektől mentes hangon, és átsuhant a fején a gondolat, hogy a gyerek miért is nem mutatta fájdalom jeleit akkor, amikor megfogta a kardot. Talán nem egyszerű lélek volt, talán veszélyes, de ha nem Yuuken~dono volt veszélyben, Kojirot nem érdekelte, nem érdekelte a többiek sorsa.

Karakterlap

Kuchiki Tomoe

Kapitány

Shinigami

5. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
21 000 / 30 000

Hozzászólások: 20

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 10 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #11 Dátum: 2016. Aug. 31, 11:08:22 »
Felvontam kérdésére a szemöldököm. Illő, nem illő, egyszerű lelkekről beszéltünk, akiknek egyetlen félteni valójuk az életük, nem csoda hát, ha féltik is rendesen. Nem válaszoltam a kérdésre, hiszen erre nem volt lehetőségem. Nos, ez sem éppen illő, de ezzel nincs mit kezdeni, ezúttal nem zavartattam magam, születésnapom van, évente egyszer lehetek én is elnéző. ^.^ Egyébként is, talán most úgy tűnik, hogy elhamarkodott azt feltételezni, hogy szabad akaratukból tűntek el, de ugyan mi lehetne veszélyes azon a helyen egy magasan képzett shinigamira? Mert ugye a rokubantai minden tisztje ilyen lenne. :roll:
Az elhangzó ismertetés után sincs más véleményem, hiszen még a kapitány sem hisz abban, hogy valóban rajta üthettek volna a két tiszten. Milyen más eshetőség volna még? Nem nemesek, nem magas tisztséget betöltő shinigamik, senkinek nem érdeke hát elrabolni őket. Lidérctámadásról kapott volna Shihouin~taichou jelentést a 12. osztagtól, gondolom ez nem történt meg, ha nem említette. Sok más oka nem lehet annak, hogy napokig nem ad hírt magáról egy tiszt.
Utolsó mondatai nem sok jót sejtettek, a magam részéről azt is elég megerőltetőnek tartottam, hogy egyszerű közshinigamikkal jó kapcsolatot tartsak fenn, de hogy haramiákkal, és útonállókkal társalogjak… Lealacsonyító feladat, és nem tartom nemeshez méltó küldetésnek. Szívem szerint vittem volna magammal a testőrség tagjait, hogy ezt még akár ők is képesek lennének elvégezni, de inkább nem pazaroltam erre értékes energiáikat. Annyian vannak velünk, valakinek lehet még ismerőse is lesz közöttük, és ezzel magára vállalja majd eme megtisztelő feladatot. :roll:
A csoport közepén haladtam shunpozás közben, így szoktam meg, szinte mindig így kell elhelyezkednem, ha kísérettel indulok valahová. Természetesen ez most más volt, de nehéz lett volna levetkőzni a szokásokat. Nem zavart az erőltetett tempó, minél előbb végzünk, annál hamarabb térhetek haza, és folytathatom a napomat úgy, ahogy kellene. Ajándékokkal, és különböző tortákkal karöltve, bár idén kevesebb vendéggel, a tavalyi hatalmas fogadáshoz nem hiszem, hogy lesz erőm a küldetés után. Lehet illő lenne elhívni a kapitányt is, bár talán nem ez a legalkalmasabb pillanat, talán majd később.
Soul Society poros utcáinak látványa lehangoló volt, az egyre távolodó fehérlő épületeket, az osztagok, és a nemesi birtokok szépen ápolt homlokzatát felváltották az omladozó házak. A rongyos ruházat, koszos lelkek csak arra emlékeztettek, nem véletlen, hogy nem hagyom el Seireitei hatalmas falait, csupán akkor, ha nagyon muszáj. A többiek valószínűleg hasonló körülmények közül kerültek a védőpajzs másik oldalára, egyik-másik arcán még az együttérzés halvány jelei is láthatóak. Holott a kép megtévesztő, az ilyen egyszerű lelkek nem rászorulók, nincs szükségük igazán semmire, nem éhesek, csak az idejüket töltik itt el, míg le nem születnek. Néhányan ezt könnyen elfelejtik, és a látvány magával ragadja őket, olyan érzéseket keltve bennük, ami megakadályozza a tiszta gondolkodást. Nem szóltam egy szót sem, erre előbb, vagy utóbb mind rádöbbennek majd… 
Rossz érzésem támadt azzal kapcsolatban, ahogy a célpontnak megjelölt hetvenedik körzetet elértük. Szerettem a csendet, sose éreztem szükségét, hogy hangzavarral, vagy üres fecsegéssel töltsem meg, ezért is örültem, hogy a többiek sem kívántak az idevezető út alatt társalogni. Ez azonban más volt, egy teremtett lélek sem tartózkodott az utcákon, a házakban sem lehetett mozgást észrevenni. Elképzelhetetlennek tűnt, hogy az egész falu pont most döntsön úgy, mindenestül odébb állnak. Ebben bizonyos azonban csak azután lettem, ahogy lassítva elhaladtunk néhány épület mellett, ahol még látszott a megkezdett ebéd, vagy egy félbehagyott játék darabjai.
Ami pedig ennél is jobban zavart, az a furcsa kisugárzás, amit érkezésünk óta éreztem. Ha ennyire egy pontba tömörültek a lelkek, annak lennie kell valami okának, és úgy hiszem, hogy nem ételosztás lehet az. Mindent hátrahagytak, talán menekültek valami elől? Mi történhetett ezen a helyen, ami ilyen szinten képes lehet kiüríteni házakat?
- Shihouin~taichou, úgy érzékelem, hogy minden lakó lélekenergiája egy irányba csoportosul, arra. – Mutattam abba az irányba, ahonnan ez tisztán kivehető volt. Talán a többiek észre sem vették volna?
Tekintetem aztán a gyerekre siklott, aki megpillantva minket, inkább futásnak eredt. Nem csodálom, még egyszerű lélekként is hamar belátta, itt nincs más esélye, csak ha sikerül kereket oldania. Bár borítékolható volt, hogy nem képes olyan gyorsan szaladni, hogy shunpoval ne érhessék be. Kojiro~san kijelentésére felszaladt szemöldököm, nem úgy tűnt, mintha akadémián végzett shinigami volna. Már nem Kojiro~san, hanem a kisfiú. :roll: Két féleképpen kerülhetett hozzá a zanpakutou, vagy lopta, vagy ölt érte. Apró termetével nem úgy látszott, mint aki képes lenne legyűrni egy magasan kvalifikált hatodik osztagos tisztet, egy shinigami viszont sosem válna csak úgy meg a lélekölőjétől. Talán meghalt? De akkor mért nem esett a kard a testével együtt lélekrészecskékre? Egyre furcsábbnak tűnt ez az eset…

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Eltávozott karakterek

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #12 Dátum: 2016. Aug. 31, 23:58:05 »
Az első körzetektől a nyolcvanadikokig terjengő romlás nem lepte meg, a legtöbb arisztokratával ellentétben huzamosabb időt is eltöltött a Rukongaiban, habár arányaiban össze sem lehetett hasonlítani a Seireiteien belül töltött évek számával. Hidegen hagyta a Kóbor Lelkek Városának nyomora, lévén ez kizárólag az itt élők igénytelenségét, illetve nemtörődöm hozzáállást szimbolizálta. Energiáikat inkább egymás adjusztálására, semmint a lakóhelyük rendben tartására használták fel. Megérkezvén a 70. kihaltsága még őt is meglepte. Pár százan, talán ezren várakozhattak itt a leszületésre, s kizárólag akkor tűnhetnek el egyik pillanatról a másikra, ha a Juunibantai az egyensúly fenntartásának érdekében elindítja a folyamatot. Baljós sejtelem kerítette hatalmába, pont akkor, amikor az út közepén végre feltűnt valaki, aki elevennek látszott. A jelenlegi szituációban nem engedhette meg magának a felelőtlenség luxusát. Látott már olyan gyermeket, aki több meglett férfit is képes volt harcképtelenné tenni, éppen ezért nem tartotta túlzásnak két tisztet küldeni egy lélekölőkardot cipelő kölyök után, hanem szükséges elővigyázatosságként aposztrofálta. Természetesen azt, hogy mit vonszolt a lélek, a parancs kiadásának pillanatában nem tudhatta, ám amint közelebb kerültek az elejtett fegyverhez és Kojiro felvette, megérzése helyesnek bizonyult, miközben a testőr számára egyértelműen kiderült a katana zanpakutō mivolta. Töprengve mozgatta tenyerét a penge felett, aminek következtében elektromos kisülések pattogtak a bőre és az acél között. Homlokán halovány ráncok tűntek fel, számára nem jelentett volna kihívást ráerőltetni akaratát a kardra, pusztán lélekenergiájának nagysága képessé tette a védelmi mechanizmus semlegesítésére. Yuuken azonban a Rokubantai kapitánya volt, nem holmi suhanc.

- Való igaz, ráadásul elemi típusú, ha emlékezetem nem csal, a Juuichiseki is ilyennel rendelkezik… Kétségtelen, jó helyen járunk.– hangja kifejezéstelen maradt, nem lehetett leolvasni semmiféle érzelmet az arcáról az új fejleménnyel kapcsolatban. Hidegen fénylő smaragdszín tekintetét a Kuchikire fordította, akitől megerősítést kapott balsejtelmével kapcsolatban. Tehát ezt érezhette korábban.  – Kuroda-san, tegye szállíthatóvá az eszközt, vissza szándékozom adni a jogos tulajdonosának. Amint Inawamo és Satoru visszaértek és szót váltottam enyveskezű kis barátunkkal, megvizsgáljuk a Tomoe-san által talált anomáliát!

Egy-két percnél nem kellett többet várnia arra, miszerint az említettek ismét feltűnjenek a házak takarásából. Yurei úgy vezette kézen fogva a foglyot, mintha csak a saját csemetéje lenne, ezzel pedig sikerült kivívnia a főnemes helytelenítő pillantását. A Soul Societyben élőkre másképpen hatottak az évek múlása, mint azokra, akik az Emberek Világában léteztek, ebből kifolyólag ránézésre valaki pontos korát meghatározni szinte lehetetlen feladatnak számított. Személye is remek példa volt erre: fizikailag nem látszott többnek negyven évesnél, ám valójában már a hatszázadik születésnapján is túl volt. Veszély mindig ott rejtőzött, egy aprócska kéz is döfhetett tőrt a gyanútlan, jóhiszemű célpont hátába. Ezúttal ez nem történt meg, így a taichō akképpen határozott, nem teszi szóvá ezt az ordító stratégiai baklövést. Kezeit a háta mögött összekulcsolta, röntgensugárként pásztázó figyelmét a tolvajra összepontosította. Lassan, kimért léptekkel kezdett el körözni körülötte, mint egy fenséges nagymacska a prédája körül.

- Nincs okod a félelemre, amíg szavaid őszinteségében nem kételkedem… - megjegyzése ellenére mélyen zengő baritonjának tónusa kifejezetten fenyegető színezetet kapott. – Elvettél valamit, ami nem a Tiéd, Én pedig kíváncsi lennék rá, hol találtad? Vannak szüleid vagy olyan személyek, akikkel együtt élsz? Őket merre találjuk? Mi történt itt, hova tűntek a falu lakói? Válaszolj!

Mennydörgött a parancs egy pusztító vihar előfutáraként, amivel kevesen találkoztak, ám még kevesebben voltak azok, akik utána mesélni tudtak róla. Yuuken haragja nem ismert könyörületet és nem válogatott. Tudni akarta, miszerint milyen módon lehetséges az, hogy a divíziójába tartozó halálisteneket elnyelte a föld. Ráadásképp egyiküket sikeresen megfosztották a legbecsesebb tárgytól, amit egy shinigami birtokolhat, ahhoz kétség sem fért, Hase Aomi nem önszántából hagyta hátra lelkének egy darabját.

Karakterlap

Hirako Shinji

A Yuuniverzum ura

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 79

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 3 459 950 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #13 Dátum: 2016. Aug. 31, 23:58:15 »
Iszonyat a Mélyben
Küldetés a Hatodik Osztag részére
3
Határidő: szeptember 10. - Szómaximum: 750 - Aláfestés: Klikk
A hajsza, ha lehet így nevezni, másodpercek alatt véget ért, a kis lábak rövid lépései nem vehették fel a versenyt a villámtánc gyorsaságával. Elkapták, ennek ellenére a kopasz fiúcska szemében korántsem félelem csillogott, sokkalta inkább dac. Peckesen állt szakadt és koszos ruhájában, jobb kezét a csípőjére tette, míg balja kisujjával a fülében turkált. Láthatóan bányászatának eredménye jobban érdekelte, mint a két shinigami.

- Halálisten, mi? Manapság már bárkiből lehet csuhás? – kérdezte gúnyosan vigyorogva, kivillantva ezáltal hiányos fogsorát. Az illem sohasem tartozott az erősségei közé, szerencsére nem is eme képességével tűnt ki társai közül. Megtörölte tenyerét a nadrágjában, ami nem sokat segített annak tisztaságán és belecsimpaszkodott Yurei felé nyújtott kezébe. – Szép a ruhád, néni, az illatod is jó! Ha adsz egy kan-t, megmondom a nevem! – kacsintott a nőre, majd figyelmét Kazurára fordította. – Ez a pojáca meg kicsoda, a pasid? Ti valami csicskások vagytok, ugyi? Ez a kapitány izé a főnökötök? Válaszolok én minden kérdésére, ha van nála elég suska!

Nem ellenkezett, így könnyedén visszavezették a parancsnok elé. Bizalmatlanul követte tekintetével a szőke férfit, némileg össze is rezzent, amikor az említett hirtelen megszólalt. Ha érzett is félelmet, nem adta jelét, túlélési ösztöne meglehetősen alul működött. Kihívóan állta a Hatodik Osztag vezetőjének perzselő pillantását, egészen egyszerűen nem vett róla tudomást. Napjában többször is találkozott keményebb fószerekkel a hetvenedikben, az ilyen borotváltképű, kifent-kikent alakoktól nem csinált maga alá.

- Hó-hó, vissza az agarakkal! Na ide skubizz, Főni, mindjárt tolom neked a frankót! - intette közelebb bensőséges módon a főnemest jobbjával, amin felcsúszott felsőruházatának ujja láthatóvá tette egy nem túl régi sérülés nyomait. - Szal' lazulgattam éppen odalent a folyónál, nem volt semmi dolgom, élveztem az életet meg a napsütést. Aztán hallom ezt a fülsiketítő ordítást, vágod? Olyan vonyításféle, de bizony mondom, bitang rosszul lehetett az a valami! Azt hittem a helyszínen becsokizok! Szerencsére ismerek egy remek kis búvóhelyet, megmutatom, ha akarjátok, a fogpiszkálót is ott találtam... De előbb beszéljünk az üzletről!

Monológja végeztével tenyerét tartotta a jelenlévők felé, egyértelműen némi fizetséget várt el az információkért cserébe, a taichō által feltett kérdések nagy része megválaszolatlan maradt. Rajtatok áll, hogy milyen módszerrel próbáljátok szóra bírni, természetesen a legegyszerűbben járható út az erszényeteken át vezet. Ha közelebbről szemrevételeztétek a kis fickót, akkor feltűnhetett számotokra, hogy erősen verejtékezett, holott a Nap éppen lemenni készült, kifejezetten kellemes a nyáresti meleg. Bőre sápadt, már-már szürkés árnyalatú, itt-ott átsejlettek rajta az erek, melyeknek színe feketébe hajlóan kék volt.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Jan. 31, 21:51:53 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #14 Dátum: 2016. Szept. 02, 15:55:17 »
Kietlen pusztaság, ahol a halál bűzét lehetett érezni a levegőben. Kérlelhetetlenül belekúszik az orrba, beleeszi magát, hogy elnyomva minden illatot átvegye az uralmat. Aki egyszer megérezte ezt, az bármikor felismeri, minél többször van hozzá szerencséje, annál inkább megszokja, és már fel se veszi, hogy mindenből ez a szag árad. A nyomor, halál, csonkolt testek illata, a rothadó testek, amik valaha teli voltak élettel, álmokkal, vágyakkal. Egyeseket talán vártak otthon, család, feleség, gyerekek, de egy kard suhintása elvette ezt tőlük, és immár nem voltak többek, csak a saját bélsarukban fekvő húskupac, amiknek majd a varjak vájják ki a szemüket, kutyák tépik húsúkat, férgek lakmároznak belőlük. Ilyen az élet, előbb vagy utóbb mindenkire ez a sors vár, mindegy mit ért el, mit akar, a halálban éppen olyan lesz, mint mindenki más. Csak kevesen vannak, akik nem erre hívatottak, és biztos volt abban, hogy Yuuken~dono köztük van, és ott akar lenni, amikor ez megtörténik, amikor a daimyoja eléri ezt.
Körbepillantott, és elkönyvelte magában, hogy igen, itt is elkezdett a halál virága gyökeret verni, hamarosan kinyílnak a szirmai, és illatozni kezd. Talán a legjobb az lenne, hogy ha ennek az egésznek vége, akkor visszatérni, és megtisztítani az egész környéket, porig égetni mindent, hogy mások újra kezdhessék.
Különös érzés volt a kezében tartani ezt a zanpakutot. Kojironak is elemi volt, és az érzésből arra következtetett, hogy egyforma, mint a kezébe tartott, mégis kellemetlen zsibbadás járta át az alkarját, miközben a kezében tartotta a kardot. Még akkor is, amikor már Yuuken~dono felé tartotta. Jobb lesz majd figyelni arra a kölyökre, akit remélhetőleg már elfogtak az utána küldött shinigamik. Már ha nem okozott meglepetést nekik, és dobta le az álcáját és vette fel igazi arcát.
- Igen is.- az derekán körbetekert szövetbe dugta a kardot, ideiglenesen megteszi, még nem talál egy szállításra megfelelőbb tárgyat, talán egy hüvelyt.
A két shinigami visszatért, a nő kézen fogva vezette vissza a gyereket. Kojiro látva Yuuken~dono pillantását, tudta, hogy a kapitánya nem helyesli ezt a fajta viselkedést, amit meg is tudott érteni. Ismeretlen körülmények közt vannak, nem tudják, hogy mi történt a helyiekkel, és annál a gyereknél volt egy osztagtársuk kardja, akit most kézen fogva hoz a kapitánya elé. Eléggé nagy tapasztalatlanságra utaló jel volt, a társának lehetett volna annyi esze, hogy szóljon erről, hogy nyomja el az anyai ösztöneit, hallgatassa el a méhét, és a feladatára koncentráljon.
Alig hogy megérkeztek a tolvajjal, Yuuken~dono már is kérdéseket tett fel, körözve az ifjú körül, mintha csak egy darab hús lenne, még Yuuken~dono a fenevad, aki hamarosan belevágja körmeit az áldozatába. Úgy viselkedett, ahogy egy kapitánynak viselkednie kell. Természetesen Kojiro minden idegszálával a kölyökre koncentrált, hogy ha esetleg valami ostobaság fordulna meg a fejében, azonnal cselekedni tudjon, és ha szükséges, akkor kioltsa élete lángját, amitől nem fog álmatlanul aludni. Ujjai már a kardjának markolatán pihentek. S amikor megszólalt a gyerek… legszívesebben előrántotta volna, hogy azzal verje szájba, némi rendet vágva a fogai közt. De nem kapott erre utasítást, de csak egy pillantásába kerül Yuuken~dononak, és Kojiro már cselekszik is. Ám most csendesen hallgatta tovább az elhangzottakat, és úgy helyezkedett, hogy a kölyök szembe legyen vele. S amikor tartotta a markát, Kojiro jobban szemügyre vette.
Különösnek hatott, hogy a lemenő Nap ellenére is folyt róla az izzadság, mintha aggódna valami miatt, ahogy a bőre is inkább emlékeztette Kojirot egy élettelen test színére, mintsem egy élőjére, ahogy a látható erek is. Az ösztöne azt súgta, hogy valami nincs rendben. Előhúzta a zanpaktuoját, és a kölyök torkának szegezte.
- Engedelmével, Yuuken~dono, a biztonság kedvéért, jobb lenne, ha némi távolságot tartana ettől a személytől. Képes volt arra, hogy megérintse Juuichiseki zanpakutoját, látszólag bárminemű fájdalom nélkül, amikor erre egy közönséges lélek nem lehetne képes. Illetve az erek a karján, a színűk természetellenes, ahogy a bőre is. Sokkal inkább hasonlít egy élettelen személyre mint élőre.- tévedhet is, de inkább tévedjen, mintsem Yuuken~dono veszélybe kerüljön.