Szerző Téma: 70-es körzet  (Megtekintve 2543 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Satoru Kazura

4. tiszt, Felügyeleti Osztály vezetője

Shinigami

6. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 000 / 45 000

Hozzászólások: 46

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 18 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #15 Dátum: 2016. Szept. 10, 19:45:04 »
Idegesítette a kölyök szövegelése Kazura-t, legszívesebben betömte volna valamivel a száját, bár tartott tőle, hogy akkor sem maradt volna csendben. Nem reagált egyik mondatára sem, részben azért, mert nem tartotta szükségesnek, de az is közrejátszott, hogy nem értette minden szavát. A „pasid” szóra kéretlenül is a lányra pillantott, mintha érdekelte volna a válasza, de tekintetét hamar levette róla. Már maga a feltételezés is hízelgő volt számára, de semmi ilyesmiről nem volt szó, még csak nem is ismerte, a kapitány irodájában találkozott vele először.
Visszafelé a társa és az irritáló személy mögött ment, kezét a kardján pihentetve, hogy ha a kisember egy rossz mozdulatot is tesz, azonnal közbeavatkozhasson. Nem kellett sokat menniük, hiszen pillanatok alatt beérték, így hamar megpillanthatta a kapitányt, és annak nemtetsző tekintetét, amivel a partnerét örvendeztette meg, bár egy rossz szó, vagy megjegyzés nem hagyta el a száját. Kazura gyomra elszűkült, habár nem neki címezték azt a pillantást, tudta, hogy ő is ugyanolyan hibás, ha nem hibásabb, amiért a lányra hagyta, hogyan foglalkozik a fiúval. Bántotta a dolog, jobb lett volna, hogyha ő is kapott volna egy megvető pillantást, vagy bármit, mert így olyan volt számára, mintha arra sem lett volna méltó. Nem mert a főnemesre nézni, tekintetét le sem vette a kis kopaszról. Ahogy Yuuken hozzákezdett a vallatáshoz, hősünket szinte kirázta a hideg. Az a mély, fenyegető hang lenyűgöző volt, ahogy az is, ahogy használta, fegyverként. Szinte már látta, ahogy a hang lemetsz egy darabot a fiú testéből, ha nem kezd el csicseregni, ami nem is váratott sokat magára, bár cseppet sem olyan formában, ahogy illett volna. Túlságosan is bizalmaskodó volt, közelebb intette a kapitányt, amivel Kazura is készenlétbe állt, hogy bármelyik pillanatban előránthassa lélekölőjét. A vallatott jobbján elhelyezkedő sérülés kíváncsivá tette, hogyan szerezhette, ha csak lazsált, meg egy rejtekhelyen kuksolt. A seb nem tűnt réginek, így a szövegelése sem tűnt őszintének, valahogy csapdát érzett a háttérben. Amikor a kezét nyújtotta várva a fizetségét, legszívesebben levágta volna, mint ahogy régen is a tolvajok a kezük elvesztésével fizettek meg tetteikért, de mielőtt cselekedhetett volna, az egyszemű társa lépett, és kardját a kölyök nyakához emelte. Látszott rajta, hogy sokkalta tapasztaltabb volt náluk, gyorsan felismerte a veszélyt, és tudta, hogyan kezelje a helyzetet. Könnyen kivívta magának Kazura tiszteletét, és már kivont karddal követte példáját.

Karakterlap

Kuchiki Tomoe

Kapitány

Shinigami

5. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
21 000 / 30 000

Hozzászólások: 20

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 10 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #16 Dátum: 2016. Szept. 30, 20:34:01 »
Felvont szemöldökkel hallgattam a fiú beszédét. Egyáltalán nem értettem, hogy miről próbál beszélni, biztos valami különös tájszólása lehet. Furcsa szavakat használt, amiknek a jelentésével sem igazán voltam tisztában. Nagyon szegénynek látszott, így el sem tudtam képzelni, miként lehet pénze csokoládéra. És hogy vajon mit csinálhatott vele, amire a korábbi szavai utaltak? A sikolytól megolvadt a csokoládé? Érthetetlen, és összefüggéstelen. Lehet, hogy megzavarodott a napon.
- Szerintem félrebeszél…
Kifejezetten tanultnak számítottam, több kanjit és nyelvjárást is ismertem, de ezeket a szavakat sose hallottam még. Majd átolvasom otthon újra a könyveket, valahol biztos erről is van szó bennük. Az Emberek Világában más országban használnak különböző rövidítéseket, lehet ezt vette át. De nem tűnik külföldinek, és úgy nem is nagyon kerülhetett volna Soul Societybe. Érdekesnek is mondhatnám, ha nem unnám halálra, igazából. Van két eltűnt tiszt, de őket nem is érzékelem. Sőt, ha jobban bele gondolok, a kölyöktől sem éreztem eddig semmi különöset…
Úgy tűnik, hogy a testőr éppen eddig bírta a hüvelyében tartani a kardját. Mélyet sóhajtva álltam hátrébb, nem szerettem volna, ha a kölyök vére ráfröccsenne az egyenruhámra, egészen undorítónak tűnt. Mondjuk sokat nem érünk vele, ha most elvágja a torkát, hiszen egyrészt egy árva szót sem szólt még arról, hol találta a zanpakutout, másrészt rajta kívül jóformán semmi nyomunk nem volt.
- Kojiro~san, ne hamarkodja el… bármennyire meglepi, de a lelkek csakugyan nem élnek. Valamint semmit nem érünk azzal, ha most megöli, hiszen semmit nem árult el abból, amit Shihoun~taichou kérdezett tőle. – Nem szerettem volna, ha azt gondolja, parancsolgatni próbálok, csupán a józan érveket soroltam fel.
Jó, valóban sápadt volt a fiú, de nem csodálkoztam volna azon sem, ha a fogai rothadtak volna, az ilyen környékeken minden csupa mocsok. Ha nem is éheznek, mert nem éhesek, azért annyira adhatnának legalább magukra, hogy a folyónál, vagy mit említett a kölyök, megmosakodjanak.
- Aggaszt a különös energia, viszont mindenképpen meg kellene néznünk a helyet, ahol a zanpakutout találta. – Néztem a kapitányra, hiszen ő hozza meg a döntéseket. – Egy gyengébb bakudouval megkötözve vezethetne minket, egyszerű lélekként abból bizonyosan nem szabadulna ki egy ideig.
Nem hittem, hogy olyan erős lehetne, hogy képes legyen megtörni egy bakudout. Főleg nem, ha én idézem rá. Hiába, a kidoukkal mindig is jól bántam. ^.^ Bár kiemelkedő diák voltam, nehéz lett volna olyan tárgyat mondani, amiben nem nyújtottam a legjobbat. Nem hozhattam szégyent a család nevére. :roll:
Szerettem volna minél előbb rövidre zárni a dolgot, otthon várt a születésnapi vacsora, a vendégek, és ajándékok. Éppen ezért vettem ki a szabadnapot, hogy a családommal lehessek, ha már ez nem valósul meg, legalább igyekezzünk. Minél több időt töltünk Rukongaiban, annál inkább úgy érzem, hogy mocskosabb, és mocskosabb vagyok. :S Mintha csak a szálló por rám ülne, és vonzaná a többi porszemet. Vakarózhatnékom lett tőle, de visszafogtam magam, majd otthon megfürdöm, mielőtt megkezdődne a fogadás. ^w^

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Eltávozott karakterek

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #17 Dátum: 2016. Okt. 09, 23:37:17 »
Némileg megrökönyödött a gyermek viselkedését szemlélve, mindazonáltal arca kifejezéstelenségén ez egyáltalán nem látszódott. Egy másodpercre lehunyta szemét, arcizmai ezen idő alatt enyhén rángatóztak, aztán kitört belőle: hideg, metsző kacagás. Nem lepődött meg a tényen túlzottan, miszerint a rukongaii léleknek fogalma sincs róla, hogy ki is Ő, azt ellenben kifejezetten mulatatónak találta, ahogy a szakadt rongyokba öltözött, foghíjas vigyorral megáldott kölyök igyekezett profitra szert tenni a kialakult szituációból. Az arcátlanságnak akkora mértéke volt ez, amihez hasonlóval igencsak régen találkozott, a Seireiteien belül senki sem mert volna így viselkedni a közelében, ebben nem kételkedett. Csodálta a rámenősségét, de szánta is a bolondsága miatt. Nem ismerte fel a veszélyt, így felmerült a kérdés, vajon mióta élhetett a Kóbor Lelkek Városában, s ezen idő alatt hogy-hogy nem ölték meg? Nevetése elhalkult, ezt követően egyetértően bólintott a másik arisztokrata szavaira. Nem fért hozzá kétség, túl sok ütés érhette a kopasz kobakot, ezért beszélte nyelvüknek egy olyan dialektusát, amit a főnemes nehezen tudott értelmezni, leginkább arra a halandzsára hasonlított, ami néhanapján Ryouichi-chan száját hagyta el. Szleng vagy minek is nevezték! Elgondolkodott, megbüntesse vagy éppenséggel megjutalmazza a suhancot? Mindkét eshetőség mellett tudott érveket felsorolni, azonban testőrének lépése leegyszerűsítette a történéseket. Kuroda-san mindig is megkérdőjelezhetetlen profizmussal látta el a feladatát, habár meglehet, a kelleténél többször rántott kardot. A fagyos smaragdok ismét végigmérték a gyereket, ki immáron eltéveszthetetlenül pocsék állapotban leledzett. Erősen verítékezett és zihált, mint aki mérföldeket tud maga mögött.

- Egyelőre ne oltsák ki az életét, ha kérhetem… - sóhajtott fel gondterhelten, már csak az hiányozna, ha elkapnának valamit a kifröccsenő véréből, kitudja, milyen kórságok burjánzanak a falon kívül élőkben. – Tomoe-sannak abban igaza van, hogy a lelkek fizikai értelemben nem élnek, ám a lélektestükön nem jelennek meg az életükben elszenvedett sérülések és betegségek nyomai, ebből adódóan holttestnek se tűnhetnek, amire kis barátunk igencsak hasonlít. Már ne is haragudjon, de szörnyen néz ki! – vetett egy futó pillantást beszédének alanyára. Váratlanul lépett ki a sanseki takarásából, jobbja egy kígyó fürgeségével csapott le, kíméletlenül elkapta a sérültnek látszó végtagot. Nem tűrődött a fájdalomtól ittas kiáltozással, vállig feltűrte a szakadt ruházat ujját. A vékony felkaron eltéveszthetetlen seb éktelenkedett: egy harapás nyoma. A vizsgálatot követően elengedte, benyúlt kosodejenek belső részébe, ahonnan egy királykék selyem zsebkendőt vett elő, amiben megtörölte a kezét. – Akármi is történt vele, az ide köthető, s kétségtelenül összefüggésben van a körzet többi lakójának eltűnésével. A fognyomok szabálytalanok, azonban nem állati eredetűek, hollowtól még származhatnának, ellenben ezt az esetet kevésbé tartom valószínűnek, egy olyasfajta találkozásból nemigen tudná kialkudni önmagát. Nincs időnk játszadozni, elmondod, amit akarunk és elvezetsz a helyre, ahol a fegyvert találtad!

Utolsó mondatát értelemszerűen az egyetlen kiindulási pontjukként szolgáló illetőnek címezte. Miután végzett tenyerének megtisztításával, lélekenergiát koncentrált a testrészbe, majd elsuttogott néhány szót, aminek következtében fekete lángok ölelték körül azt, elégetve a markában tartott textíliát az esetleges kórokozókkal együtt. Értelemszerűen bárhova is ment, sohasem indult el üres erszénnyel. Jelenleg pár száz kan lapult a zsebében, aminek egy részétől nyugodtan megválhatott. Nem teketóriázott, egy maréknyit a kezdő útonálló elé szórt. Gondolatai már máshol jártak, azon gondolkodott, amit két beosztotta mondott. A Kuchiki nem érzékelt kiemelkedő lélekenergiát a tolvajból, viszont Kojiro meglátásában is lehetett igazság, anélkül nehezen érinthette meg a lélekölőt. Talán teljesen érzéketlenné vált a reiatsura? Ez sok mindent megmagyarázna, példának okáért azt a tényt is, mely szerint egyáltalán nem rémisztette meg a Rokubantai parancsnokának kisugárzása. Homlokán finom gondolkodóráncok tűntek fel ismét, karjait összefonta mellkasa előtt, ekképpen várta a fejleményeket. Ha a „zsaroló” kötélnek állt, intett az ötödik tisztnek, hogy elképzeléseihez híven démonmágiával biztosítsa a zavartalan szállítást.

Karakterlap

Hirako Shinji

A Yuuniverzum ura

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 79

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 3 459 950 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #18 Dátum: 2016. Okt. 09, 23:38:34 »
Iszonyat a Mélyben
Küldetés a Hatodik Osztag részére
4
Határidő: október 20. - Szómaximum: 750 - Aláfestés: Klikk
- Hé, odafigyelj hová hadonászol azzal a bökővel! – hőkölt hátra önkénytelenül, kéregető kezével pedig olyan mozdulatot tett, mintha csak egy zavaró bogarat akarna elhessegetni. Szemei lázasan csillogtak, észrevehetően egyre rosszabb és rosszabb bőrbe került, az idő múlása vagy éppen jelenlétetek felgyorsította állapotának romlását. Egyelőre még valamennyire eszénél volt, azonban tompa tekintetéből kiolvashattátok, hogy igencsak nehezére esik már követnie a beszélgetés fonalát. Amikor a kapitány előre lépett és elkapta a kezét, hangos kiabálásba kezdett, vékony lábaival igyekezett lágy részek felé rúgni, ám a sikeres találatra vajmi kevés esélye lehetett, a szőke shinigami erősen tartotta, testi fölényét kihasználva. – Vedd le rólam a kezed, te szatír, nem jár „olyan” szolgáltatás a pénzért, hallod?! Még ha járna is, akkor is előre szokás fizetni!

Szabadulását követően megtántorodott, el is esett, sajgó hátsó felét dörzsölgetve tápászkodott fel ismét, tökéletesen figyelmen kívül hagyva a rá szegeződő két kardot. Annál hevesebben reagált, amikor előkerültek az áhított érmék, szinte rájuk vetette magát, sebesen koszos nadrágjának zsebébe tömködte őket. A kapzsiság nem ismeretlen jelenség Soul Societyben sem, holott a Kóbor Lelkek Városában élők többségének nincs szüksége se élelemre, sem arra, hogy szomjukat oltsák, éppen ezért akár teljesen függetleníthetnék magukat az anyagiasság béklyójától. Ám az ember lélekként is szükségét érzi annak, miszerint életét felesleges, már-már értelmetlen csecsebecsékkel töltse ki. Példának okáért a kölyök pontosan eltervezte, mit fog kezdeni a zsákmányolt érmékkel: megveszi a vásárban kapható legnagyobb pörgettyűt, aminek felhúzásához olyan hosszú zsinór kell, amilyet még nem is látott! Azzal nem esik majd nehezére legyőzni a körzetbe látogató halálisteneket, akik szívesen állnak be játszani, főleg, ha némi kereset-kiegészítés is lehet a dologból.

- Na ez már döfi, a nevem J-Jinta! – hangja kissé elcsuklott a mondat végén, viszont fejét megrázva sikerült befejeznie a mondatot. – Azt nem t’om, hova lettek a többiek, ahogy már mondtam, lent voltam a folyónál. Nem messze onnan van egy lejárat, ami a föld alá visz. Bánya volt régen vagy ilyesmi… Amikor hallottam az óbégatást, ott bújtam el, nem sokan járnak arra, azt mondják veszélyes, könnyen beomolhat! Igaz, ami igaz, pont egy lyuk mellett találtam azt a piszkavasat is, amit a Félszemű Kobra magánál tart. Hogy s mint, Kobra úr? ;)

Mondandója végén vidáman odaintett Kojironak, kihívó vigyorral az arcán állva a testőr pillantását. A megbeszélteknek megfelelően hagyja magát vezetni, néhány méterrel a csapat előtt halad, botladozó léptekkel igyekszik a korábban említett irányba. Az út eseménytelenül telik, rövidesen sűrű facsoport szegélyezte utatokat, ami a településhez hasonlóan valószínűtlenül némának tűnt. Nem hallottatok madárfüttyöt mióta beléptetek, de még csak motozást se az avarban. Tomoe érzékelhette, hogy ugyan nem teljesen a jó irányba haladtok, de a furcsa kisugárzás gócpontjához valamivel közelebb kerültetek. A tárna bejárata korántsem látszott hívogatónak, sötét, fogatlan szájkánt ásított rátok. Mind képzett harcosok vagytok, de valamiért úgy éreztétek, nem túl okos döntés bemerészkedni a mélységbe.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Jan. 31, 21:50:55 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #19 Dátum: 2016. Okt. 20, 14:15:22 »
Amikor előtört Yuuken~donomból a nevetés, Kojiro arcának egy izma, idege se rándult. Bármit jelenthetett ez, nem egyszer tapasztalta még emberi éveiben, hogy az, aki először nevet, az egy másodperccel később a legkegyetlenebb démonná válhat. Az aki pedig kiváltotta a kacaj okát, neki nem sok oka volt utána nevetetni. Habár Kojiro szerint, Yuuken~dono nem mocskolná be a kezét, ezért van itt Kojiro, hogy ha szükséges, elvégezze a piszkosabb feladatokat.
Nem reagált semmit a másik főnemes szavaira. Tisztában volt vele, hogy ki is az a férfi, csak nem érdekelte. Talán származásban egyforma szinten állt Yuuken~donoval, de ennyi, és semmi több. Kojiro szemében nem számított, hogy egy másik főnemesi család sarja volt. Számára csak is egy létezett, és annak a fejét szolgálta, mástól nem is fogadna el utasítást. Az se számítana a számára, hogy kapitány az illető, Kojiro magát elsősorban testőrnek tartotta, és csak is utána shinigaminak. S’ akárhogy is legyen, Yuuken~dono szava az első, ami felülír minden mást.
Ezért is engedte lentebb kardját, de készen arra, hogy ha szükséges, akkor hamar elvágja a szemtelen kölyök életének fonalát. Kinek a jelek szerint egyre csak romlik az állapota. S még ebben az állapotban is kifejezetten irritáló volt a személyisége. S talán ezért érzett némi elégedettséget, amikor a kapitánya a kezébe vette a dolgok irányítását, és a kölyök karját is, aki fájdalmasan kiáltott fel. De arra volt lélekjelenléte, hogy rugdosni kezdjen. Természetesen nem engedheti ezt meg Kojiro, azért cselekedett azonnal, pengéjét a gyerek lába és Yuuken~dono közzé tartotta. Első pár rúgás után láthatóan fordított a kardján, ha tovább folytatná a kölyök, akkor immár az éles részével fog találkozni a lába. Talán ez elég lesz arra, hogy abbahagyja az ilyesfajta ostoba viselkedést. Ha mégse lenne, az első szerencsétlen találta után már biztos, hogy nem akar magának több fájdalmat okozni.
Érdekesnek találta a harapás tényét. Nem hasonlított semmire, amit Kojiro ismert. Bár hollow is lehetett, hiszen annyi fajta van belőlük, hogy könnyedén lehetett az. De ez felveti a kérdést, hogy a kölyök hogy tudott elmenekülni. Főleg azok után, hogy egyszer már megkóstolták? Ha pedig nem hollow volt, akkor mi? Mik lehetnek erre, amiket nem ismerhetnek a falón túl? Mintha csak azt akarná kitalálni, hogy mi van a tengerek, óceánok mélyén. Csak elképzelni tudja, találgatni, de ha látná, talán fel se fogná azt, ami lát.
Yuuken~dono végül fizetett a kölyöknek, pedig biztos, hogy némi ráhatással is ki lehetett volna szedni belőle mindent, amit tudni akarnak. De ha a Yuuken~dono így döntött, akkor bizonyára ez a legmegfelelőbb választás, és Kojiro nem kérdőjelezi ezt meg. A Jinta nevű taknyos szavai, intése semmi reakciót nem váltott ki a félszemű shinigamiból. Ha megérzése nem csal, akkor nem sokáig élvezheti a csekélyke vagyont, amit most szerzett. Ha az állapota továbbra is így romlik, akkor feltehetőleg a nap végére már nem fog élni. De talán később megtehetik azt a szívességet, hogy véget vetnek a szenvedésének. Bár a jelenlévők közül talán páran tiltakoznának. Feltehetőleg a hölgy, aki úgy vezette ide, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga.
Tekintetével ugyan Jintát figyelte, de a többi érzékszervével a környékre figyelt. Közvetlenül Yuuken~dono mellett haladt, hogy az esetleges támadásoktól meg tudja védeni a főnemest, kinek az élete többet ért bárkiénél, aki itt jelen volt, és azokénál is, akik a fal mögött voltak.
Elég baljóslatú volt a barlang bejárata, mintha valami fenyegető aurát árasztana magából, ami meg akarja akadályozni, hogy bentebb menjenek. Elég nagy az esélye, hogy megérkeztek a kihaltság fő okához. Akármiért is tűnhettek el az itteniek, és az állatok, az bent van, és a shinigamik azért jöttek, hogy kiderítsék mi is az, ami ezt okozta.
- Yuuken~dono, ha megenged egy javaslatot. A Jinta nevűnek már nem sok van hátra, de mi még hasznát vehetjük. Küldjük előre, némi fényforrással, mi pedig kövessük megfelelő látótávolságból. Így legalább van rá esély, hogy megtudjuk mivel is állunk szemben.- halkan mondta a szavakat, hogy csak a főnemes hallja őket, hiszen leginkább csak Yuuken~dononak címezte őket.
Egyszerű terv, a kölyök megy elől, mint egy csali, amivel horogra akadhat a prédájuk. Dolgozzon meg a pénzéért, ha már volt annyira szemtelen fárter, hogy megzsarolja Yuuken~donot.

Karakterlap

Satoru Kazura

4. tiszt, Felügyeleti Osztály vezetője

Shinigami

6. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 000 / 45 000

Hozzászólások: 46

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 18 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #20 Dátum: 2016. Nov. 23, 23:03:40 »
Kazura meglepődött, amikor meghallotta kapitánya nevetését. Ezelőtt még sosem fordult ilyen elő, bár az is igaz, hogy nem töltött olyan sok időt a közelében, hogy ezt biztosan megítélhesse. Kicsit el is gondolkodott, hogy mi válthatta ki ezt a reakciót a főnemesből, hiszen ő maga semmilyen humoros dolgot nem érzékelt. Talán lemaradt valamiről, vagy csak a felettesének van ilyen elcsépelt humorérzéke? Végignézve társain úgy érezte, hogy az utóbbiról lehet szó, mert rajta kívül senki sem nevezett, de még csak egy apró mosoly sem ült ki egy arcra sem.
A parancsra szó nélkül engedte lejjebb a kardját, és figyelte az eseményeket. Yuuken vizsgálódásánál kicsit túlzónak érezte Kojiro-senpai törekvéseit, hogy ne rúgkapáljon az az idegesítő, ordibáló lélek, hiszen még a főnemes ruhájában sem tehetett kárt. Végül a kapitány közölte velük megállapításait, amit Kazura nem értett teljesen.
- Elnézést kérek, de lenne egy kérdésem. Ha gondolja, nyugodtan figyelmen kívül hagyhatja, de miért kétségtelen, hogy a harapásnak köze van a körzet kihaltságához? - kissé feszülten várta a választ, aminek lehet, hogy rajta kívül teljesen egyértelmű volt mindenki számára.
A kapitány végül fizetett a gyereknek, talán tényleg ez volt a legegyszerűbb és leggyorsabb módja, hogy kicsikarják a kopaszból mindent, amit tudott, de Kazura jobb helyen is el tudta volna képzelni azt a pénzt. Mondjuk költhették volna mangára, bár nem tudta mennyit szórt a földre, de biztos volt benne, egy kötet ki jött volna belőle. Meg egy új szekrényre is szüksége lett volna, ahova az újabb műveket rakhatja, a mostani sajnos már megtelt. Persze ezt a gondolatmenetet megtartotta magának, még véletlenül sem mondta ki hangosan. Irigykedő pillantásokkal nézte, ahogy a kis taknyos összekapirgálja az aprót, nem is gondolta korábban, hogy egyszer ilyen is elő fog fordulni, de hát egy shinigami útjai kifürkészhetetlenek.
A gyerek Jintaként mutatkozott be, hatalmas vigyorral az arcán, majd elég részletesen leírta, hogy hol találta a lélekölőt. Kazura szerint ezek után már nem is lett volna szükség az idegenvezetőjükre, nem kételkedett benne, hogy saját maguk is megtalálták volna az említett lejáratot, de belátta, hogy a kölyköt követve mégiscsak gyorsabb. Jinta, Tomoe javaslata szerint vezette a csapatot, egy árva zokszó nélkül, ami nyugtalanította is Kazurát. Eddig igencsak beszédes volt, most meg némán, botladozva haladt előttük, néha enyhén növelve a távolságot, egyenetlen tempóban. Hősünk nyugtalanságát fokozta, hogy még mindig nem volt semmilyen élet nyoma, csak a nyomasztó csend vette őket körül. Szerette a csendet, hiszen ilyenkor lehet a legjobban olvasni, amikor semmi nesz nem zavarja. Talán ha a szabadnapján tévedt volna erre, egy táskányi mangával, akkor még tetszene is neki ez a légkőr.
Kisvártatva egy fás területre értek, majd megpillanthatták a bánya lejáratát. A sötét lyuk óvatosságra intette, legszívesebben a Tomoe által megemlített „különös energia” forrásának felkutatására és kivizsgálására indult volna, mintsem, hogy leereszkedjen a mélybe. Mégis sikerült erőt vennie magán és önként jelentkezett, hogy előre menjen, hiszen hasznossá akarta tenni magát. Ez idáig nem kimondottan csinált semmi olyat, ami igazolná jogos helyét a csapatban, és ezen változtatnia kellett.
- Ha gondolja Kapitány, - fordult a főnemes felé – szívesen megyek előre. Elég otthonosan érzem magam a sötét-ben... – jelentette ki, bár a mondat végére hangja kissé elbizonytalanodott. Eszébe jutott, hogy habár nem kevés időt töltött belső világában, az ottani sötétség határtalan, vagyis eddig még nem ütközött semmilyen akadályba, a tárna sötétjét meg falak és oszlopok korlátozhatják. – Vagy még nem megyünk be? – kérdezte, majd várta a fejleményeket.

Karakterlap

Tamachi Kagami Yukezo

Mad Hatter

Különleges karakter

Daitenshi

*

Daitenshi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
83 100 / 100 000

Hozzászólások: 126

Hírnév: 12

Infó

Tárcában: 35 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Kagami Ai

Mottó:
It is the end of all hope To lose the child, the faith To end all the innocence To be someone like me

Post szín:
Slategray / Steelblue


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #21 Dátum: 2016. Dec. 22, 01:46:18 »
All you need is Magic =|:>

Egyszerű okból vagyok itt. Követek valakit. Nem a Daitenshi, vagy a nemesség követeli ezt tőlem, hanem egy megbízó, egy gazdag ember követe. Nekem nem a pénze kellett, hanem a vére, hogy alkut köthessek vele. Nekem a követ is megteszi, majd megmozgatok minden követ ha kell. Egy kövön ülő remetének mutatom magam. Megviselt hullafehér arcom remekül belefér a környezetbe. Kalapom helyett egy kasa (szalmából készült fejfedő) van most. Eltakarja azt, aki vagyok, akit könnyen lehet, hogy megtámadnának, ha megtudnák valóm. Mulattató a veszély közepén ülni, de a kisugárzásom van olyan gonosz, mint ez a hely, így messze elkerülnek a helyiek. Akiből nincs is olyan sok, mert ez a környék inkább a rablóbanditákról volt híres. A lelkek inkább csak a gyors áthaladást választják, azt is fényes nappal. Romos és poros épületek vesznek körbe, nem messze egy domb van, aminek a tetején tisztán látszik az őrszem, talán ez is valami megfélemlítő stratégia. A személy, akit követek, most bement az egyik lepukkant épületbe. Itt nem voltak sorban a lakóházak, ez annál szegényebb negyed bolt. Hellyel közzel vannak nagyobb, esetenként több emeletes romhalmazok, de mintha valami vidéki kis faluban lennénk, a lelkek egymástól jól elkülönítve élnek, ezen a dimbes-dombos tájon. Én is egy ilyen házkupac közepén vagyok, és figyelem az előttem lévő házat a távolból. Az úrfi valami féle illegális alkut bonyolít le, majd én remekül lefülelem, és az alku rám eső része megvan. Most már csak valahogyan ki kell forgatnom az esküt.
- Mentsd meg a fiút ha bajba kerül- ismétlem meg a tiszta esküt. Hogy pontosan milyen gond is ez, azt nem tudom, de majd ha kijön abból az épületből, akkor vélhetően megtudjuk majd ezt is.
- Héjj öreg… elég ideje üldögélsz már itt, kotródj!- szólít meg egy fiatalember. Miből gondolja, hogy öreg vagyok? Lehet a szakadt rongyos ruha, és a kasa teszi ezt? Lehet… Viszont nem kellene feltűnést csinálnom.
- Különben mi lesz ehh?- mordulok fel öregebbnek torzítva a hangomat - Nincs jobb dolgod, mint itt inzultálni engem mi?- ütök oda egyet a görbe vaskos botnak álcázott zanpakutoummal. Olyan erővel csapok oda, hogy kellően meglepődjön azon, hogy nem vagyok egy célkereszt a számára. Ezzel persze kiváltottam egy láncreakciót, ami nagy mozgolódással járt körülöttem. Nem vagyok feltűnő az a lényeg nem? Hirtelen különböző rosszarcú emberek jelentek meg, választékos fegyverarzenállal. Most sem keltem fel a kőről, hanem csak csendesen a kalap alatt morgok valamit. Körbe állnak, majd az egyikük elém áll, hogy felterjessze kérését a számomra.
- Mik az utolsó szavaid öreg?- na persze, majd pont neked fogom elmondani ezt. Felállok lassan, majd kikapom a kését a kezéből, és beleszúrom a kissrácba. Fiatal volt még, ebből egyértelműek a következő szavaim hozzá.
- Nem ez volt a legmegfelelőbb alkalom a beavatásra- vigyorodok el, majd oldalfelé vezetem ki belőle a kést, hogy biztos meghaljon. Meg kellett volna ölnie, hogy bevegyék a matricagyűjtő kisiparos bandába. Ez most nem jött be. A többiek nem rettentek meg, a harag azonnal úrrá lett rajtuk, és nekem rontottak. Ekkor megéreztem egy reiatsut, amit igen furcsának vélek ilyen kései órán, ezen a környéken. Shinigamik. Ilyen hamar kiértek? Hiszen még el sem kezdtem rendet bontani. Kapaszkodom a kalapomba, és hagyom, hogy agyba főbe verjenek, igazából nem hat meg egyáltalán. Nagyobb kínzásnak voltam a tapasztalója nem oly régen, ez tényleg nem okoz számomra problémát. Mire ideérnek a shinigamik, azt látják, hogy egy szegény öregembert próbálnak meglincselni olyan harmincan. Mindenesetre az egyikük odajön segíteni nekem, valószínűleg ez valami csapatvezető, mert odapiszmog valamit a többieknek. Gondolom, hogy folytassák az utat, nemsokára jön, csak ezt még elintézi. A martalócok nem ijedtek meg az egy szem shinigami láttán, csatarendbe álltak, majd megvárták, míg a halálisten kivont karddal odaér hozzájuk. Én közben azt figyeltem, hogy a többiek pedig a házba szeretnének benyomulni. Éppen körbevették azt, és valami kis akció keretében gondolom az épületbe. A csoportvezető viszont ahogy elnézem ügyes bajvívó, megoldja magától ezt a problémát. Ami a nagyobb gondot okozza nekem az az, hogy ha bemennek abba a házba, akkor az én kis boltomnak befellegzett. A shinigamik igen nagy bajt jelentenek a pénzes és nyilván tisztes férfi kis örökösének. A halálistenek letartóztatása nem a legkellemesebb dolgok közé tartoznak, és ezt valahogy nekem is meg kellene úsznom. Ez a kis tömegverekedés annyira izgalmas, hogy ha nem lenne rajtam kesztyű, akkor valószínűleg lerágnám a körmeimet, és ha nem lenne jobb dolgom, még esküszöm, beszállnék én magam is, de akárhogy is nézzük, van jobb dolgom. Leoldom a köpenyemet, majd egy Utsusemivel kiröppenek, és jó vedlő kabóca vagyok, ott hagyom a köpenyem is letétbe, majd utánam hozza a shinigami úgyis. A ház irányába shunpoztam el, majd egy nagyon jól irányzott shunpoval a magasba ugrok a ház teteje felé, majd egy villogó kis játékmajmot hagyok a levegőben, amit a belsőzsebemből sikerült előkotornom. Igen… ilyenekkel indul el az ember. A cintányéros majmot otthon ne hagyd, pláne ha villog meg sipákol, hogy magára terelhesse a gonosz shinigamik figyelmét, akik éppen betörnek egy házba. A cintányérjával hatalmasat ütött, és közben pörgő-forgó színes fényt bocsájtott ki magából. Azt üvöltözte közben, hogy:
- Játszunk egy jót, vidám ének száll az égbe, és vele együtt menjünk mi is!- persze egy bombához hasonló pityegő hangot adott ki. Én közben a tetőn, ami egy viszonylag könnyű anyagból készült, egy is lukat ütök. Összeegyeztetem a kis maki játékrobbanásával, ami a légynek se tudott volna ártani, csak igen hangos volt. Konfettik hulltak szét minden irányba, de elfedte a hangja az ütésemet, és az omlás hangját. Most, hogy bejutottam a második emeletre, már csak az úrfit kellett megtalálnom. Shunpoval közlekedtem, és minden szobába benyitottam. Valami nagy adócsalás, védelmipénz és banditaszállás ez, nem csodálom, hogy idejöttek a shinigamik. Nincs sok időm, csak pár másodpercem, ezért gyorsan cselekszek. Ahogy meglátom azt, hogy éppen most számolgat valami pénzeket, azonnal lépek. Hirtelen erővel ütöm le a fiút, majd ezzel csak azt értem el, hogy a koponyája kissé megsérüljön, de eszméletlen legyen.
-Hupsz!- kapok a számhoz a kezemmel. Ezt nem pont így akartam. Meghallottam, hogy a shinigamik töretlenül hatolnak be az épületbe, lefülelve mindent, és még tán egy kis csatazaj is felhallatszik. Én persze fölfele megyek, majd jobb ötletem nincs, hogy ha ők felfelé jönnek, akkor mi lefelé. De ezt hogy is kellene. A lukon, amin bejöttem, azon egyszerűen kidobom a kis hapsit, majd gondolom most felérnek a shinigamiék is, és én egyszerűen ruhát váltok egy másodpercen belül. Közben éppen a felmosóvá vált zanpakutoummal próbálom a törmeléket arrébb kotorni.
- Ezek a mai fiatalok csak duhajkodnak, aztán lezúzzák itt a plafont- nézek rájuk pislogva. Igen mulatságosnak tűnhettem. Megforgatom a szemem, majd beugrom egy szobába, és magamra zárom az ajtót. Gondolom be fogják rúgni, és akkor azt látják, hogy én teljesen fekete öltönyben, és kalapban, a sétabotomra támaszkodva picit várok rájuk.
- Najó… figyelj rá te, amíg körbeérünk- utasítják a fehér hajú pöttöm lányt. Na majd pont ő fog engem megállítani. Csak azért képedek el, és nem reagálok erre, mert nagyon hasonlít a kislányomra, aki azóta sem tudom, hogy hol van. A szívem hevesen kezdett el kalapálni. A tekintetem szinte ledermedt. Hiányzik a kislányom nagyon. Leveszem a kalapomat, és kiveszek belőle egy csészét. Gőzölgő tea volt benne.
- Miért, mit gondoltál mi lesz a kalapomba, majd egy nyúl? Elég elcsépelt nem? -nevetem el magam, majd ahogy kirázom a kalapom, egy fehér nyúl esik ki belőle, ami kirohan a szobából, és eltűnik valahol.
- És a kedves fogva tartómnak neve is van? Vagy csak úgy az a dolgod, hogy itt állj, és akadályozd meg azt, hogy kimenjek- felvonom a szemöldökömet, majd megvonom a vállamat, és a csészével, ami a kezembe van egyszerűen csak kidobom az ablakot, majd kiugrom rajta. Alacsonyak az emelet, és ennek köszönhetően pont nem töröm ki a bokám, de oda is állok azonnal a falhoz. Ha valóban olyan vakmerő, és bátor, ahogyan azt a tekintete sugározta, akkor gondolkodás nélkül fog kiugrani az ablakon utánam, hogy elkapjon. De az is lehet, hogy csak kinéz előtte, bár nem tudom akár még repülni is képes lehet. Én akkor is itt várom meg, hogy lejöjjön. Ha véletlenül ugrik, akkor elkapom, hogy aztán letegyem, és jól kinevessem. De szerintem az is elég ösztönző lehet, hogy ha rohanni kezdek el valamerre, hátha egyedül próbál meg üldözni. Érdekel valami ezzel a kis lánykával kapcsolatban, és valahogy kifogom szedni belőle


Karakterlap

Kurosawa Rin

zsebkocsma

Shinigami

11. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
24 100 / 30 000

Hozzászólások: 204

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 35 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #22 Dátum: 2016. Dec. 29, 01:08:22 »
All you need is Magic =|:>


Az életemet mindig úgy éltem, hogy egy tömeg vett körül, de sajnos nem egy baráti kör volt az, aki körbeállva védtek engem. Hanem inkább olyan emberek halmaza, akik szépen elzárták utaimat, hogy el se tudjak menekülni, s úgy bántottak. Olykor szavakkal, melyek a szívemig hatoltak, de különösebben nem zavart, viszont nem csak ezzel vertek, hanem ténylegesen a testemet ütötték. Nem volt valami ,,jó” érzés… Az még jobban fájt nekem, ha a testvéremet bántották. Az olyan érzés volt, mintha kés döftek volna belém… Kínoztak engem, de mégsem tettem semmit, csak ott álltam. Nem tudtam megvédeni őt, hisz ha próbáltam, akkor még jobban sértették őt… Akárhogy próbáltam nem ment… Az emberek egy gusztustalan lények, kik semmire, s senkire nem gondolva élik mindennapjaikat. Úgy tesznek mintha nem történt volna semmi, s ők aztán kurvára nem tehetnek semmiről, nem?! Mindig ez volt, s pont ezért fáj, ha valakit bántva látok. Főleg akkor, ha egy ellen mennek többen, mintha egy gyenge állatot próbálnának levadászni a farkasok. Mindig ez jut eszembe róla, de azért előtte jól elszórakoznak vele, hogy még izgalmasabb legyen… Az életben sem tudtam őt, de még ebben a világban sem óvtam őt… Szánalmas vagyok! Pont akit a legjobban kellett volna védenem… Nem tudtam.
A mai reggelen is ezek futottak át a fejemben, míg nagy nehezen felkeltem az ágyamból, bár nagyon szép idő volt, mégis valami furcsa érzés fogott el. Gyorsan felvettem a shinigami ruhámat, s ahogy tudtam igyekeztem az osztagomhoz. Mikor kiléptem egy csodás táj fogadott. A nap csak úgy ragyogott, s olyan volt, mintha nevetne örömében. A szél kellemesen meleg, s lágy volt. Nagyon jó érzés volt a szabadban lenni, s még a fű is táncolt, mintha ez lett volna a természetnek a legjobb napja. Minden teljesen rendben volt. Kivéve azt, hogy nekem nagyon furcsa érzéseim voltak a mai nappal kapcsolatban, s főleg azért, hogy eszembe jutottak a bántalmazóim arcai. Igaz hogy ennyi idő után már rég el kellett volna felejtenem őket, de nem tudtam. Beleivódtak az egész testembe… Éreztem, hogy ma fog történni valami, de ezzel nem foglalkozva indultam meg, s ahogy megérkeztem baj történt. Hírt kaptunk egy rendbontásról a 70-es körzetben. Mint mondjak de nem is furcsállottam a kialakult helyzetet, hisz ott nagy számban banditák vannak azon a helyen. Meg is lepődtem volna, ha egy gyerekek szülinapi buliján tört volna ki a háború az utolsó szeletért…. Mondjuk az egyszer biztos, hogy sokkal mókásabb lett volna ez a feladat, na meg finomabb, de nem tehettem mást, így elfogadtam és mentem is a kijelölt helyre, hogy az összehívott tisztekkel együtt elmenjek. Ahogy megérkeztünk egy olyan táj fogadott minket, mely el is volt várható egy ilyen helytől. Mindenhol lerombolt házak, avagy megroncsolódott szerkezettel, s dombok mindenhol, mely egyébként jó a felderítés céljából… Az egész úton míg meg nem érkeztünk a fegyveremen tartottam a kezem, nehogy belénk kössenek, bár egy shinigamitól elvárható, hogy megvédje magát, s társait ilyen helyzetekben is, ahol azt se tudjuk, hogy mire is jövünk ki.
Végül megérkeztünk, s az a kép tárult a csapat elé, hogy egy öregembert bántanak, de nekem eléggé másnak tűnt az eset, hisz ott volt egy gyermek, mely halottan feküdt egy vágással a mellkasán.
S az ,,öreg” sem úgy nézett ki, mintha az lenne. Teste elég fitt volt, s testtartása is erőltetett volt. Lehet, hogy csak én vettem észre, de ha nem kapok parancsot, akkor nem tehetek semmit ez ügyben. Ha úgy van ahogy gondolom, akkor elég jól tud játszani mások előtt. Becsületre méltó…
Majd gyorsan odasietett az egész csapat, ahogy csak bírtuk. Az alakulatban egyedül én voltam 11.osztagos, de nem is bántam, hogy egyedül csak én vagyok itt. Hisz legalább nem kell osztoznom a kiérdemelt szórakozásomon. Mindig is szerettem harcolni, s vele együtt vért ontani. Remélhetőleg ezen az akción is kapunk belőle bőven. A csapat kapitánya gyorsan odasietett az emberhez, ki ziláltan feküdt ott, várva a segítséget. Nekem nagyon bűzlött ez… Majd ahogy érkeztünk úgy küldött minket be a házba a többiekkel együtt, s csak ő maradt kint az idegennel, hogy harcoljon a banditákkal. Nem kellett őt félteni, hisz elég jó kardforgató volt, na meg ő vezette a kis csipet-csapatot. S ahogy mondta betörtünk a romos épületbe, melyben egy pénzes embernek kell lennie. Biztos valami ügyletet kell megállítanunk… Nem valami mókás feladat. Az épület romos volt, s zöld növényzet nőtte körbe. Az ablakai betörve szórakoztak, s a darabja kint a földön voltak mindenhol. S mi épp próbáltunk betörni, mely elég könnyen ment volna a rozoga ajtaja miatt, de valami megzavart minket. Egy rohadt majom, mely cintányérral volt felfegyverkezve, s méghozzá villogott és csipogott. És még énekelt is! A legjobb játék egy elvetemült őrültnek. Kell~~ Gondoltam magamban, s ahogy elénekelte a szövegét magamban folytattam, s csak azért nem hangosan, mert elég nagy őrültnek néznének.

~Hogy megöljük őket kéz a kézben!
Valahogy ezeket a sorokat gondoltam hozzá, s igaz hogy elvetemült, de tökre illet hozzá… Már értem miért vagyok egy félőrült… Közben ott állt egy kalapos ember a ház tetején, akit én a ,,öregembernek” vélek, s utána betörte azt. A többiek csak az omlás hangjára, meg a betörésre koncentráltak. Komolyan csak én figyelek itt mindenre?! Már kezd ebből elegem lenni. Lehet úgy gondolják, hogy a 11.osztagosak, csak a harchoz értenek, de gondolkozni nem tudnak. Azt legalább tudom, hogy egy félőrült vagyok, aki gondolkozik is, s méghozzá 11.osztagos. Nagyon jó párosítás! Ezek a legjobb tulajdonságok a világegyetemen. Na jó csak hülyéskedek… Még mindig idióta módján próbálták betörni, ami valamiért nehezükre esett, de az-az ember bement és méghozzá az indokait se tudjuk, meg az ügylet is folyt nagyban. Az idő meg úgy szállt felettünk, így nem veszthettünk többet.
-Idióták vagytok vagy mi?! -szóltam hozzájuk, míg én gyorsan leléptem tőlük.
Az ablakon át ugortam be, s szerencsére karcolások nélkül, mert az egész ablaküveg ki volt törve. Nem volt mi megsebesítsen, na meg ha igen, akkor sem számított volna az a kis seb, ha lehet így hívni.
Gyorsan felszaladtam az emeletre, ahol egy furcsa jelent fogadott, s persze a többiek késve, de jöttek utánam. Lehet át kéne vennem addig a vezetést, míg a kapitányunk nincs itt, de nem engednék át úgyse, mert a rangom nem akkora, hogy tudjak még vezetni, de azért biztosan nagyobb
IQ-m van náluk… Lényegtelen volt most ebben az esetben, de a kép amit magam előtt láttam rohadtul vicces volt, s főleg úgy, hogy éreztem, hogy mindezt az a vicces ember teszi, aki a majmot is otthagyta nekünk. És ahogy gondoltam, mert gyorsan beugrott egy másik szobába, ahol már csak ránk várt az igazi szerelésében. Rám bízták azt a nemes feladatott, hogy vigyázzak rá. Az-az álljak, mint a hülye gyerek és nézzem, hogy itt tart nekem teadélutánt. Nagyon kedvesek a feletteseim, hogy egy ilyen unalmas, monoton feladatott adtak nekem, hogy megkíméljenek a felelősségtől és a szórakozástól.
Majd ahogy megkaptam a megbízást bementem a szobába a férfihez, s álltam ott, mint a faszent, míg ő ténylegesen egy gőzölgő teát húzott ki a kalapjából, ahogy mondtam. Tényleg itt fog tea délutánozni. Lehet, hogy azt hitte, hogy meg fogok lepődni ezen, de valahogy nem sikerült. Főleg az előbbi szadista majom miatt, de furcsa hogy ezt mondom de tök király volt…

-Igazából semmit nem reméltem attól a kalaptól. -majd széttártam karjaimat jelezve, hogy ténylegesen meg sem lepődtem azon, ami történt.
-Tudja az előbbi majom, amit nekünk szánt. Főleg azért nem lepődtem meg, na meg a sok külső változtatásán. Nagyon tetszett az öregember alakítása is. -tapsoltam is még mellé.
Majd kíváncsian várta a kedves fogva tartójának a nevét. Én elárultam volna, de ahogy kinyitottam a számat ő csak úgy kiugrott az ablakon a teával együtt. Nem lepődtem meg, s valahogy nem is tudott érdekelni, mert rögtön utána ugortam egy jól irányzott helyre. Szépen, s gyorsan érkeztem le pont szembe elé. Nem vagyok én bátortalan, hisz minek az lenni? Komolyan. Aki úgy éli az életét, nem unja magát? Eléggé monoton úgy az egész, ha mindent így tesz meg az ember, hisz semmi izgalmasban nem vett részt még. Majd ahogy leérkeztem rögtön hozzáfűztem a kérdésemet.

-Szóval még sem kíváncsi a kedves fogva tartójának a nevére? -csak kuncogni tudtam rajta.
És még azt hittem, hogy semmi izgalom nem lesz ebben az akcióban. Erre meg csak azzal van tele, s még egy kis humorral is megspékelve. Mondjuk az nem tetszett, hogy a csapat idiótán viselkedett, s csak úgy ott próbált betörni, mint egy hülye, miközben más lehetőség is volt a bejutásra...

Karakterlap

Kuchiki Tomoe

Kapitány

Shinigami

5. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
21 000 / 30 000

Hozzászólások: 20

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 10 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #23 Dátum: 2017. Jan. 29, 18:59:08 »
A magam részéről továbbra is inkább az életkörülményeire fogtam volna, mintsem arra, hogy sétáló halott lenne. Bizonyos értelemben az utóbbi sem kizárt, lévén Rukongaiba javarészt az emberek világában elhunytak éltek. Furcsa népség voltak, még furább szokásokkal. Vajon a testőr is egy ilyen helyről származna? Ez magyarázat lenne modorára. :roll:
A harapást nem tudtam hová tenni… A hollowok minden fajtája szereti elfogyasztani a lelkeket, de azok általában nem csak megcsócsálják áldozatukat, hanem rendesen felfalják. A kölyök nem éppen úgy nézett ki, mint aki képes lenne visszaverni egy támadást, maximum úgy szabadulhatna ki egy lidérc szájából, hogy az kiköpi a rossz íze miatt. :/ Ahogy végignéztem rajta, már nem is tűnt akkora marhaságnak ez a felvetés. Bár azok amúgyis minden szemetet a szájukba vesznek, szóval valószínűleg ez tényleg nem számított volna, ha már megharapta. Mi más jöhetne szóba? Kutya? Nem sok állatot láttunk eddig sem idekint, és azok inkább tépnek, ha már támadnak, valószínűleg nem lenne ilyen jól kivehető fognyom.
Felvetődne bennem az is, hogy ilyen barbár népség között, ennyire távol Seireiteitől, akár a kannibalizmus is szóba jöhessen, de ahhoz éhség kell. Márpedig az itteni lelkek olyat nemigen éreznek. Mondjuk olvastam olyan szokásról, hogy az ellenfél egyes testrészeinek megevése felruház annak erejével, viszont ez a gyerek nem pont úgy nézett ki, mint akitől bármilyen harci képességeket remélhetne bárki is. Sóhajtottam, annyival szívesebben lennék a születésnapi partimon. TwT
Azt hiszem a taichou végül az egyetlen könnyen járható utat választotta, hogy szóra bírja a fiút, bár én nem szívesen adtam volna pénzt neki. Mondjuk ezen a helyen mire is költené? Mindegy, nem az én pénzem, a Shihouin vagyonból pedig megengedheti magának, hogy akár több körzetnyi informátort is vegyen. :roll: Végül hagyta, hogy megkötözzem, s mivel a reiatsuját nem lehetett érezni, a leggyengébb bakudoura esett a választásom.
- Bakudou 1: Sai! – Idéztem rá a kezére a démonmágiát, a többit a kapitányra és Kojiro~sanra bíztam, tudják, mit akarnak tőle.
A magam részéről csendesen követtem őket, igyekezve nem a kölyök közelében maradni, gyanús volt, talán valóban beteg is. Fantasztikus. :| Ki hallott már olyanról, hogy az ünnepelt megbetegszik a saját születésnapján? :S
Semmi kedvem nem volt lemenni a kölyök által mutatott sötét, szűk, dohos és valószínűleg veszélyes barlangba. Bánya… Biztosan azért ilyen elhagyatott, mert már több volt a baleset benne, mint amennyi hasznot hozott. Bár érzékelhetően közelebb került hozzánk a furcsa kisugárzás is. Remek. Eggyel több ok arra, hogy lemenjünk, nekem pedig arra, hogy továbbra se legyen ehhez semmi kedvem. :/
Én a gyerek helyében nem viccelődtem volna a férfival, rá volt írva, hogy nem humorrépát reggelizett. Plusz nincs is olyan helyzetben, hogy az okot adjon a mosolygásra, és élcelődésre. Bár neki talán az a néhány kan is elég erre, szóval fene se érti.
Satoru~san szavaira felvontam a szemöldökömet, bizonyosan nem lennék előőrs egy ilyen helyen. Ott van Jinta, már úgyis fél lábbal a halálban van, hiszen ezen a helyen kénytelen élni, mi baj lehetne belőle? :/ Bár sereghajtó sem szívesen lennék, a horror klisékben mindig a leghátsók tűnnek el először. Tökéletesen jó lesz nekem valahol középtájon, vagy a barlang szájánál… mondjuk utóbbiban kételkedtem, hogy valamilyen indokkal kint maradhatnék. Hana~nee biztosan megengedné, ha itt lenne. TwT
- Taichou, a különös kisugárzás felé is közeledünk. Lehet, hogy annak is köze van a falusiak eltűnéséhez, vagy Jinta viselkedéséhez, bár felőle nemigen érzékelek semmit… – Maximum a fürdetlensége miatt némi csípős szagot. :S

Karakterlap

Shihōin Yuuken

Kaminari no Kami

Eltávozott karakterek

Shinigami

6. Osztag

*

A Shihōin-ház XXIII. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 102

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 12 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Reiatsu szín:
Arany

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:

A hatalom nem jutalom, meg kell szerezned. A hatalom nem pajzs, hanem fegyver, forgatnod kell. A hatalom nem menedék, vár az, amit védened kell. A hatalom erő, ami összezúzza a gyengéket…

Post szín:
#DADA00


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #24 Dátum: 2017. Jan. 29, 19:18:38 »
- Ne nevettesse ki magát, Satoru-kun! – szólalt meg szigorúan, majd vonásai némileg engedtek fagyosságukból és sokkal barátságosabb hangnemben folytatta. – Nyugodtan kérdezzen, a kérdések segítségünkre lehetnek abban, hogy közelebb kerüljünk az igazsághoz. Hogyan is függhet össze a körzet kihaltsága és Jinta-kun sérülése? Ahogy azt már említettem, a harapás nem lidérceredetű, s nem is valamilyen állattól származik. A felkarján lévő fognyomok emberi fogazatra utalnak, eszerint egy lélektársa harapta meg szerencsétlen barátunkat. Ám miért tenne ilyet valaki? Soul Societyben nem sok értelme van a kannibalizmusnak, hiszen a Rukongaiban élő, alacsonyabb lélekenergiával rendelkező egyéneknek nincs szüksége élelemre ahhoz, miszerint fenntartsák magukat. – magyarázta tovább gondolatmenetét, miközben elindult a suhanc által mutatott irányba. Nem látszódott rajta izgatottság, egykedvűen tette egyik lábát a másik után, karjait háta mögött kulcsolta össze, hangszíne pedig akadémiai tanáraik egyikének előadását idézhette beosztottaiban. – Emlékezzenek a falura! A félig befejezett ételek, a munkafolyamatok közepén otthagyott eszközök, dulakodás nem látható jelei… Feltételezhetjük tehát, hogy nem rájuk törtek, de váratlan esemény zavarta meg őket mindennapi tevékenységeik közepette. Ránézésre a sérülés fertőzőnek tűnik, talán a körzet összes tagja hasonlóan járt, mint a gyermek. – biccentett fejével az előttük haladó felé. - A Hachiseki és a Juuichiseki is ebbe az irányba indult, ha mást nem is, legalább őket meg fogjuk találni.

Sűrű erdővel borított domboldal mellett vezetett az út, Yuuken kizárólag egy futó pillantásra méltatta a környezetet, ezzel is tökéletesen sikerült felmérnie, miszerint ugyanolyan valószínűtlenül kihalt a facsoport, mint az egész környék. Már-már úgy hatott a dolog, mintha valaki a Tizenkettedik Osztagon belül parancsot adott volna a lelkeknek az újbóli leszületésre, azonban olyasfajta jogosultsága, hogy egy ilyen ügyben önkényesen döntsön még az említett divízió vezetőjének sincs, ráadásul olyan krízisről sem érkezett jelentés, ami indokolná az egyensúly ilyetén korrigálását. A bánya bejáratánál a szőke főnemes tekintete egy pillanatra beleveszett a feneketlennek látszó sötétségbe, szinte érezte a csontjaiban a hideget, ami a tárna mélyén lehet. Mélázásából testőrének hangja rántotta ki, néhány másodpercig csendben hallgatta a halálisteneket, mérlegelte a lehetőségeiket. Ő is érezte, amit Tomoe, éppen ezért egyre bizonyosabbá vált, mit is kell tenniük.

- Etikus lenne feláldozni, miközben feladatunk, hogy megvédjük a hozzá hasonlóakat? – tette fel a kérdést ravasz mosollyal a szája szegletében. Valójában egy pillanatig sem tartotta érdekesnek eme morális kérdést, csupán kíváncsi volt Kojiro reakciójára. – Nincs vesztegetni való időnk. – szólalt meg határozottan, mialatt végigtekintett az egybegyűlteken. – Inawamo-san idefent marad, pokollepkével értesíti a Goteit a fejleményekről, vigyáz a gyermekre és megvárja az erősítést. Mindazonáltal tartsa tőle a tisztes távolságot, ne feledje, veszélyt jelenthet. Kérjen tiszteket a Yonbantaiból és a Juunibantaiból is, amint megérkeztek, kövessenek minket! Satoru, Kuchiki elől, jómagam és Kuroda-san biztosítjuk a hátunkat, igencsak nehezményezném, amennyiben valami a nyakunkba ugrana. Energiagömbbel világítsanak!

Utasítását követően meg is mutatta mire gondol, egy-két centiméterrel baljának tenyere felett legalább görögdinnye nagyságú, aranysárga fénygócot materializált. A föld alatt húzódó járatok nem voltak idegenek számára, aktív szolgálati idejének nagy részét a Nibantai Sansekijeként töltötte el, éveket töltött a Féregbolynak nevezett létesítmény felügyeletével. A járatban lévő levegő egyáltalán nem tűnt száraznak, sőt, kifejezetten magas volt a páratartalom, ami miatt a parancsnok homlokán rosszalló kifejezésbe rendeződtek a ráncok. Ahogy a csapat beljebb hatolt az üregbe, a világító gömbök fénye visszatükröződött a nyirkos falakról. A kőzet szinte verítékezett, mintha valamiféle állat nyálkás oldala lenne. Újabb lépéseket követően a rothadó hús eltéveszthetetlen szaga ütötte meg orrukat, a Shihōin-ház vezetője akaratlanul is hátrahőkölt, kosodejének ujjával takarta el arcának alsó felét, hogy legalább minimálisan tompítsa a bűzt. Ez természetellenes! – fogalmazódott meg benne a gondolat, ám az eltéveszthetetlen balsejtelem ellenére sem fordulhattak vissza.

(click to show/hide)

Karakterlap

Hirako Shinji

A Yuuniverzum ura

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 79

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 3 459 950 ryou

Technikatár
Ajándék küldése



  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #25 Dátum: 2017. Jan. 31, 21:14:50 »
Iszonyat a Mélyben
Küldetés a Hatodik Osztag részére
5
Határidő: február 10. - Szómaximum: 750 - Aláfestés: Klikk
Csapatotok egyetlen női tagja kurta bólintással vette tudomásul a parancsot, látszott rajta, hogy nem szívesen marad hátra, azonban közvetlen utasítást kapott a feljebbvalójától, amivel nem vitatkozhatott, így arrébb terelte az egyre rosszabb bőrben lévő Jintát, majd miután leültette egy fa tövébe, pokollepkét idézett. Ezt természetesen a kompánia többi tagja már nem láthatta, lévén az eligazítást követően mind beléptek a tárnába.
Lépéseitek valószínűtlenül hangosnak tűntek, a környezet ingerszegénysége felerősítette érzékeiteket. Jó néhány métert megtettetek előre, amikor világítóitoknak köszönhetően észrevettétek a járat közepén tátongó repedést, mely legalább három ölnyi széles volt, feltehetőleg az idők során elgyengült az alátámasztás, aminek következtében a közlekedő ezen része beomlott az alatta húzódóba. Amennyiben valamelyikőtök energiagömbje segítségével belevilágított a mélyedésbe, meg is pillanthattátok a másik szint padlózatát, valamint azt, hogy az alsóbb folyosó egy része teljesen eltorlaszolódott. Aggodalomra adhatott okot, miszerint a kőomlás oldalán feketén csillogó sávok húzódtak, véres ujjak nyomai, s a lyuk alján is méretesebb, száraz tócsa fénylett, amin keresztül jól észrevehetően elvonszoltak valakit vagy valamit.

- Szétválunk. - érkezett az újabb ukáz, látszólag Yuukent egyáltalán nem hatották meg a látottak. - Jómagam és Satoru-kun körülnézünk odalent, amíg Önök ketten tovább folytatják ezen szint feltérképezését. - ekkor Kojiro és Tomoe felé biccentett. - Ne csapjanak a kelleténél nagyobb zajt, úgy érzem, társaságra számíthatunk. Üzenjenek jigokuchōval, ha találtak valamit. Kazura, utánam!

Ezt követően a kapitány nemes egyszerűséggel fogta magát és beleugrott a sötéten tátongó lélekvesztőbe. Szerencsésebben landolt a néhai Takeshinél, egyértelműnek tűnt: egy képzett shinigaminak nem jelenthet gondot lejönni ide, majd ugyanolyan könnyedén vissza is mászni. Egy-két másodpercig még láthatóak voltak a fénykörök, ám ahogy az alagút elkanyarodott, úgy a fent maradottak szem elől tévesztették társaikat.

Kojiro és Tomoe

Kettesben maradtatok, bár nem éppen idilli szituációban. Az eddiginél nagyobb óvatossággal kellett előre haladnotok, hiszen immáron tudatában voltatok annak, hogy milyen labilis is a bánya felépítménye. Ha ennek megfelelően cselekedtek, akkor különösebb közjáték nélkül, ám némileg lassabban értetek el egy méretesebb mesterséges csarnokba, ami kétségtelenül központi helynek számított még abból az időszakból, amikor folyt a kitermelés. A csillék viszont jelenleg üresen árválkodtak, rendezett sorokban, évtizedek óta nem mozdította meg őket senki.
Miután jobban szemrevételeztétek a környezetet, feltűnhetett, miszerint az egyik szállítóeszköz takarásában, hátát a kocsinak vetve, ül valaki. Megvitathatjátok, miképpen közelítitek meg, hisz' nem tudhatjátok baráttal vagy ellenséggel van-e dolgotok.

Kazura és Yuuken

A jobbos fordulót követően sokáig egyenesen vezetett utatok. Érezhettétek, hogy a járat enyhén lejt, vagyis lefelé haladtatok a mélyebben fekvő tárnák irányába. Menet közben észrevehettétek, mintha a hőmérséklet minden megtett lépést követően egyre csak növekedne, már-már izzasztó mértékig fokozódva. A falak is egyre nyirkosabbá váltak, néhány helyen indára emlékeztető nyúlványok is megjelentek rajtuk. Milyen vegetáció lehet képes túlélni idelent, ahol nincs se fény, se pedig tápanyagot tartalmazó termőföld?
Éppen megfogalmazódhatna fejetekben a gondolat, mely szerint teljesen feleslegesen váltatok szét, amikor tompa, narancssárgás fényt véltek felfedezni az egyik oldalsó járatból. A fényforrás nem mozgott, ezek szerint nem valamelyik bajtársatok az. Az elágazás egy nagyobb helyiségbe vezetett, melynek mennyezetére legalább tucatnyi lámpát szereltek, ezek szolgáltatták a világítást, valamint a hő egy részét is. Leginkább egy keltető juthat eszetekbe a látványról, főleg, ha felfedeztétek a földön heverő embernagyságú gubókat, melyek szívdobogásszerűen lüktettek.
« Utoljára szerkesztve: 2017. Jan. 31, 21:50:09 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Kojiro Kuroda

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
17 900 / 30 000

Hozzászólások: 82

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 8 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #26 Dátum: 2017. Febr. 17, 16:59:26 »
Még mindig tartja magát ahhoz, hogy jobban járnának, ha az ifjú és idegesítő lelket csalinak használnák, de Yuuken~dono máshogy döntött, és Kojiro nem fog ellenkezni a kapitányával. Ám talán most mégis megteszi, igaz, nem mondaná ezt ellenkezésnek, hiszen csak a kérdésre fog választ adni.
- A feladatom az, hogy óvjam Yuuken~donot, és ha ehhez szükséges, akár ezer másikat is feláldoznék.- teljesen érzelmektől mentes maradt az arca. Elmúltak azok az idők, amikor arra esküdött, hogy megóvja a lelkeket, az egyensúlyt, többé már nem volt shinigami, nem azért forgatta a kardját, hogy megvédje az ártatlanok életfonalát, hogy elpusztítsa a korcs lelkeket, akik fehér maszkjuk mögé rejtik azt a keveset, ami talán megmaradt a régi életükből, abból, amikor még voltak valakik, amikor még szerettek, amikor még voltak dolgok, amik fontosak voltak, azokból az időkből, amikor még embernek hívhatták magukat, és nem esztelen lidércek, akiket már csak a táplálkozás érdekel. Nem, Kojiro már nem volt ez a férfi, hanem kis túlzással már lidércnek is lehet hívni, aki ugyan nem a lelkek rabja, hanem a céljának volt az elkötelezett foglya, hogy megvédje azt a férfit, akiben meglátta a lehetőséget arra, hogy a legnagyobb legyen, akiből a shinigamik Odája lehet, és ha ehhez fel kell áldoznia egy egész sereg ártatlan lelket, akkor megteszi, Kojiro lesz az a férfi, aki meggyújtja a kanócot, és hagyja, hogy a lángok marjanak bele a húsba, engedi, hogy mohón nyaldossák a bőrt, és végül bekebelezze őket a forróság, ne maradjon hátra más, csak a sötét, megfeketedett csontkupac.
Engedelmesen felemelte a karját, és a tenyerében materizálta az apró gömböt, ami elég fényt adott ahhoz, hogy kiegészítse a többiekét, már ha hasonlóan cselekedtek. Habár fura lenne, ha a kapitányuk közvetlen utasításával szembe mennének. Az ehhez hasonló cselekedetekre a legmegfelelőbb válasz minimum a megrovás lenne, esetleg fizikai büntetést alkalmazni. Bár nem hallott még arról, hogy bárki aki vezető beosztásban van a Goteiben, hasonló eszközhöz folyamodott volna. Talán ez is lehet részben annak az oka, hogy elgyengültek, legalábbis azok alapján, amit Kojiro az egy szemén át látott. S még emlékszik arra, hogy mi ment végbe egy gyűlésen, ahol rengeteg shinigami volt jelen, ahol egy külső fenyegetést kellett legyőzniük, és ott a kapitányok egy része nem éppen úgy fejezte ki a véleményét, ahogy azt elvárják. Egy kapitánynak minden fenyegetéssel végeznie kell, tekintet nélkül a nemére, a korára, mindenre. S szerencsére Kojiro nem volt kapitány, nem kellett ezzel foglalkoznia, és ha valaha is, valami csoda miatt felkérnék, azonnal elutasítaná a kinevezést. A helye Yuuken~dono mellett volt, nem pedig egy osztag élén, vezetni néhány ostoba shinigamit, akik elfelejtik mi a kötelességük, és az érzelmeikre hallgatnak.
Nem kerülte el a figyelmét a falon lévő nyálka, és ez némileg nyugtalansággal töltötte el, még ha ennek nem is adta jelét. De a jelek szerint valami olyasmit találhattak, amivel eddig még nem találkozott más shinigami, mivel nem találkozott egy feljegyzéssel se, ami ilyen jelenséget írna le, pedig elég sokat elolvasott. S az illet, felkúszott az orrlyukába, kitöltötte az egészet, a bűz, mintha ezer és ezer elhullt katona maradványa bűzölögne. Ha nem találkozott volna ilyennel az emberi élete során, akkor most minden bizonnyal kiadta volna a gyomra tartalmát, de most csak egy fintor ült ki, az is egy pillanatig, inkább némileg széjjel nyitotta az ajkait, és kényszeríti magát, hogy a száján vegyen levegőt, nem pedig az orrán át, valamennyire kizárva az illatot.
A verem falán is hasonló nyálka volt látható, az alján pedig mintha vér lett volna, mintha valami onnan vonszolta volna el a vacsoráját. Minden esetre fura volt, és most majdnem megtörtént az első eset, amikor ellenkezni akart Yuuken~donoval. Nem tetszett Kojironak a szétválás ötlete, de emlékezik arra, hol van a helye, ezért engedelmeskedik minden ellenkezés nélkül.
Lassan, nem kapkodta el a lépéseit, nem akarta, hogy egy rossz mozdulat miatt beszakadjon az egész. Bár erre az esetre akkor némi reiatsut gyűjtött volna a talpa alá, hogy a levegőben maradjon.
Beérve egy újabb csarnokba Kojiro lassan nézett körbe, minden úgy volt, ahogy itt hagyhatták az utolsó munkanapon, amikor mindenki letette a kalapácsot, csákányokat, ásót, és más munka után kellett nézniük. Nem mintha lett volna értelme, hiszen élelemre nem volt szükségük, talán csak azért dolgoztak, mert ez emlékeztette őket azokra az időkre, amikor még éltek. Ki tudja, és kit érdekel?
- Tomoe.- halkan beszélte, pontosabban mondta ki a nevet, de remélhetőleg ahhoz elég hangosan, hogy az alkalmi társa meghallja, és ha így történt, akkor Kojiro az ismeretlen férfi felé bökött a fejével, aki úgy tett, mintha aludna. S Kojiro nem sokat várt, előhúzta a lélekölőjét, és lassan, óvatosan elindult az ismeretlen alak felé, felkészülve arra, hogy esetleg valami váratlan dolog fog történni, és talán harcképtelenné kell tennie az ismeretlent. Bár két  kard is volt Kojironál, az esélyei nem rosszak, de talán ideje lesz lassan megválnia a kötéstől, hogy ki tudja használni a teljes látását.

Karakterlap

Neliel Tu Oderschvank

Moderátor

*

Hozzászólások: 198

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 1 732 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Staff *3*

Mottó:
"Omlik az ég, egy mesére zuhan... Na és akkor most mi van?"

Post szín:
2BCCFC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:70-es körzet
« Válasz #27 Dátum: 2019. Jan. 25, 14:14:18 »
Üdvölet!

A küldetéseteket lezárom!

Satoru Kazura és Kuchiki Tomoe: 1000 LP és 1500 ryou
Kojiro Kuroda: Mivel a karakter leadásra került, 1000 LP-t átörökíthet másik karakterre. (PÜben jelezd, kinek szeretnéd a jutalmat.)
Shihōin Yuuken és Inawamo Yurei: Mivel a karakterek leadásra kerültek, nem részesülnek jutalomban.