Soul Society - Lelkek Társadalma > Rukongai

17-es körzet

(1/3) > >>

Hirako Shinji:
Kelet-Rukongai egyik legszebb része a hegyes-dombos terület. A kisebb falvak között élővilágban gazdag erdős részek húzódnak, melyek kiválóan alkalmasak kirándulásra, túrázásra. Gyakran átsiklanak felette, méltatlanul, hiszen a körzet gyógyvizei elsőrangúak, néhány forrás közelében csendes fogadók bújnak meg egy-két település szélén.

<< ELŐZMÉNYEK

Meiou Hotaru:
Gyorsabban, és hatékonyabban.. Az edzés
Most, hogy új osztagba kerültem, úgy döntöttem az életemen is kicsit változtatnom kell. Ez alatt a kétszáz év alatt kicsit elpuhányosodtam. Egy idő után annyira beállandósultak a szürke hétköznapjaim, hogy aztán végül nem történt velem semmi új. Elfelejtettem a régi céljaimat, és vágyaimat. Erősebbé, gyorsabbá, és hatékonyabbá kell válnom. Mindig is ez a cél lebegett a szemem előtt, de valamiért mégis elveszett. Az áthelyezésem egy kicsit felrázott az eddigi bambulásomból, s meg is írtam a levelemet ahhoz az emberhez, akiről az egyik bátyámtól annyit hallottam. Shiroichi Anao, a 10. osztag kapitánya. Még régebben egy osztagban szolgált tisztként a bátyámmal, és már akkor is találkoztam vele egyszer-kétszer, de azóta biztosan ő is sokat változott. A levelemben megírtam neki, hogy fejlődni akarok shunpo téren. Köztudott volt, hogy ő elég profi volt ilyen téren, és mivel volt nála protekcióm, így vettem a bátorságom, és felkértem, hogy tanítson. Ezt ő nagy örömmel vette, és a válaszában meg is írta, hogy szívesen elvállalja ezt a becses feladatot. Az új osztagomhoz is gratulált, azt mondta, hogy Nara taichoutól is hallott rólam. Úgy tűnt a válaszából, hogy Shiroichi-san nem sokat változott az elmúlt egypár évtized alatt. Ez nagyban lefokozta az izgulási szintemet, de azért még mindig meg volt bennem az egészséges lámpaláz. A levelében egy időpontot és egy helyszínt is megemlített, ami ideális lenne számára az edzéshez. Nagyon boldog voltam, a válasza miatt, és azért is, mert már ilyen hamar tudott fogadni. Az edzés napjáig szinte folyamatosan a shunpommal gyakoroltam, nem akartam csalódást okozni az új mesterem számára. Mivel ismerte a bátyámat, így tudott kihez viszonyítani, és ez egy bizonyos szinten elég kellemetlen volt számomra. De persze Shiroichi-sant nem úgy ismertem meg, hogy ő ennyire beskatulyázna, főleg a bátyám után. A helyszín Kelet-Rukongai egyik erdős része volt, ahol minden bizonnyal már várt. Aznap a szél elég erősen fújt, féltem is miatta, hogy akadályozni fog az edzésben, de egy kapitányt a szél erőssége biztos nem rémít meg. Talán csak növelni fogja az elhatározottságomat, vagy valami. Amint megérkeztem a kerületbe, azonnal elfogott az ámulat, hiszen csodaszép táj fogadott. Hegyek, dombok, erdők.. csodaszép hely volt, és még nem is jártam erre. A 17-es körzet. Minden bizonnyal sokat fogok még erre járni, ha esetleg beállandósulna az edzésünk. Mindenesetre ha nem így lenne, akkor minden bizonnyal csalódásként élt meg a mesterem, ami szintén elég.. kellemetlen lenne. Shiroichi-san az egyik erdő szélén várt engem, s már messziről láttam, ahogy integetve jelezte, hogy siessek oda hozzá. Nem is tudom miért izgultam az elején. Ő egy nagyon kedves lány, s csak csupán 5-6 centiméterrel magasabb nálam. Nem fog harapni, és nem lesz bajom. Ha a levélhez volt elég bátorságom, akkor nem most szálljon el. Persze az emberekkel mindig is nehezebb volt a kapcsolatom, mint a levelekkel és a könyvekkel.. de ha nem gondolok rá kapitányként, talán könnyebb lesz az egész.
- Szép napot, Shiroichi-senpai. Köszönöm, hogy tudott fogadni. Nagyon sokat jelent. - nyújtottam felé a kezemet mosolyogva, és közben próbáltam leplezni az izgatottságom.

Shiroichi Anao:
Gyorsabban és hatékonyabban – Verseny a széllel!
A 10. osztagban jellemzően mindent a tűzre dobunk, főleg, ha jelentésről van szó! De ma levélformájú üzenetet kaptam, nem Pokollepkét – ami 12. osztagos kémnek is elmenne –, vagy jelentésszerű borítékot. Nem ez tényleg olyan volt, mint egy levél! Tétován nyitottam ki a borítékot, pedig nem volt mitől tartanom… tízszer is leellenőriztem, hogy valóban az én nevem szerepel rajta, tehát biztos, hogy én kaptam! *w* De nem tehetek róla, áthelyezésről szóló levelek is hasonló borítékban érkeztek. Viszont most semmi olyasmit nem tettem, amiért át kellene helyeznie Masa-jiinek! Ugh, kivéve, ha rájött, hogy én festettem be a zoknijait rózsaszínre… :S Neeem, biztos nem ez áll az egész mögött! ^^”
Szóval, miután lebeszéltem magamat arról, hogy aggódnom kellene és felnyitottam a levelet, amit én kaptam és nem más az osztagban, merthogy az én nevem kanjiai voltak rajta. Márpedig azok az egyetlenek, amiket le tudok írni és ki is tudok olvasni! Több mást még csak hiraganával, ahogy névrokon Naocchan tanította! *.*
Mikor elolvastam – kisebb segítséggel, mert nem minden szótagot ismertem fel :oops: – főleg a az aláírás névnél, amit Yama-jii segített felolvasni. Így már azt is tudtam, hogy Hottacchantól jött a levél és, hogy a segítségemet kéri! Annyira megörültem! *3* Naracchintől hallottam már, hogy a 9. osztag új taggal gazdagodott, méghozzá pont vele. Már gondolkodtam azon, hogy írok neki levelet, hogy eldicsekedjek írástudásomról, és most itt a remek alkalom rá! Hiszen, hogy utasíthatnám vissza a segítséget, hogyha egyszer valaki más kéri? *3* Persze mielőtt megírtam volna a válaszomat, örömömben sikítva végigfutottam az egész osztagot és egy csomó mindenkinek megmutattam előtte, hogy levelet kaptam! Én! Hottacchantól! *-*
A válaszomat nagyon hamar megírtam, amelyben megírtam, hogy holnap a Kelet-Rukongai 17. körzetébe várom, még jegesmedvét is rajzoltam neki mellé. Volt ott egy nagyon jó hely, ahol sokat gyakoroltam annakidején, és szerintem Hottacchan fejlődésében is sokat segítene. Bár nem ismertem képességeit és lehet, hogy túl könnyű lesz neki, de legalább foglalkozunk a kérdéssel és legközelebb, ha esetleg megint felkeres, már tudom, hogy milyen gyakorlatot kell kitalálnom! *w* Az osztagban nem nehéz újabb és újabb módszereket kiötleteni, amivel segíthetem a többieket, hogy minél gyorsabbak legyenek, és ha az megy itt a 10. osztagban, akkor talán Hottacchanál is menni fog! :3

Magabiztosságom a nagy nap eljövetelével már nem volt olyan élénk. Iszonyatosan izgultam, hasamban gombóc nőtt, még enni se tudtam. Mondjuk ez sose baj, teli hassal nehéz mozogni. De mégis! T-T Mi lesz, hogyha elrontok valamit és Hottacchan örökre megutál? T3T” Azt nem bírnám megbocsátani magamnak… De enyhe depresszióm közepette azért nem felejtettem el, hogyan kell mosolyogni! Mikor megláttam Hottacchant messziről közeledni, fülig érő vigyorral integettem neki.
- HOOTTAAACCHAN~ *3* – kiáltok neki, fülig érő vigyorral. Ami nyomban el is tűnik arcomról, ahogy kézfogásunk során hallom, hogy miként szólít „Shiroichi-senpai”? :O.O: - Hottacchan haragszol rám valamiért? T-T Miért hívsz Shiroichi-senpainak? Elég simán csak az A Nao is – hangosan szipogok párat, miközben csendesen zokogok. A Shiroichi taicoutól is hidegrázást kapna a nyuszis mamuszom, ha lenne, de mivel medvés van, ezért nem. De az tudom, hogy néha kell, meg el kell viselni, de az osztagban se igazán szeretem, hogyha így hívnak. Sőt, kötelezem őket, hogy ne merjenek így szólítani! >.> Tudom, hogy nem szép dolog másokat utasítgatni, de egy haori, amit Masa-jii bízott rám nem tesz nagyobbá senkinél! Én is onnan indultam, ahonnan ők, semmi okuk így szólítani! :o
- Kérlek, ne hívj így, vagy megbántottalak valamivel? T-T Ha a levélnek volt hozzá köze esküszöm, hogy nem direkt volt! Tudod, most tanultam meg írni névrokon Naocchantől, szóval még akadnak hibáim, ha írásról van szó, de becsszó nem direkt írtam azt, ha írtam, amiért most haragszol rám! T3T – hozom fel mentségemül ezt. Hiszen igaz, tényleg most tanulok, mármint írni, így valóban akadhatnak hibáim, amit nem szándékosan ejtek.
- No, de ne itassuk az egereket, még a végén megfulladnak! – veszek nagy levegőt, majd körbefordultam. - Nos, Hottachan, van tipped, hogy miért ide hívtalak? 8) – tárom szét karjaimat. A szél iszonyatosan erősen fújt, mondjuk itt annyira nem érzékelhető az erdő mellett, mert a fák felfogják a nagy részét. De ahova megyünk, hohó! :hello: Kicsit várok, hogy meghallgassam Hottacchan tippjeit, majd csak ezután teszem fel a következő kérdésemet.
- Futottál már versenyt a széllel, Hottachan? – mosolyogva fordulok szembe vele. - Sokan elmennek apróságok felett és nem veszik észre, hogy a körülöttünk lévő dolgok sok-sok lehetőséget ad a tanulásra! Én ezen a helyes sokat tanultam, remélem neked is hasznodra fog válni. De előtte bemelegítésként futunk egyet, jó? – mondom, majd válasza után villámtánccal el is indulok az erdőbe. Tempómat Hottacchanhoz igazítom, mert nem szeretném, ha eltévedne itt. ^^” Bár úgy, hogy nem az ösvényt követjük, azaz igazság, hogy én se igazán tudom, merrefelé tartunk. Időnként viszont elfeledkezem magamról és talán megnehezítem Hottacchan dolgát a követésemet illetően. O.o” Ilyenkor igyekszem ismét a szeme elé kerülni, mielőtt véletlenül elszakadnánk egymástól. :S
Elég sok időt körözünk az erdőben, időnként a földön, máskor faágakon bukkanok fel, néha elejtek egy „Hopsz, nem erre” – kijelentést. Bár igyekszem mellőzni, mert nem akarom, hogy Hottacchan aggódjon! *<*” Sajnos a tájékozódási képességem igencsak gyatra, de hosszas forgolódás során az erdőben végül kilyukadtunk azon a felén, ahova tartottunk. Egy hegyi szirt tárult elénk. A völgybe, amennyire innen le lehetett látni, egy erdő húzódott és további magasba szökő dombok, hegyláncok vették körbe a helyet. Itt a szél nagyon erősen fújt. Az erdő szélénél álltunk, a szirtnek a vége viszont jóval messzebb volt tőlünk.
- Itt vagyunk~ – jelentem ki dalolva, fülig érő mosollyal, miután nagyot szippantottam a levegőből. - Bocsi az előbbit, elvesztettem az egyik jelzést, amit direkt kikészítettem, hogy tudjuk, merre kell menni ^^” Nem volt jó ötlet répát használni hozzá, mert egy nyúl csórta el a jelzőnyomot. :| Nem is tudtam, hogy vannak nyuszik ebben az erdőben! De végül is ideértünk, nem? *<* – veregetem hátba Hottacchant barátságosan. Hangosan kellett beszélnem, hogy a süvítő széltől hallani lehessen. Micchannak, majd mindenképpen el kell mesélnem, hogy itt találhat nyuszikat, mert ő róla tudom, hogy szereti őket! *3*
Persze apró fecsegésem csak időhúzás volt, szerettem volna rendesen elmondani neki a feladatot, amit remélem nem lesz nehéz, annyira…
- Az lesz a feladatod, hogy a szembe szélen át kell verekedned magadat. Villámtáncot kell használnod hozzá. Nem térhetsz ki jobbra vagy balra, teljesen egyenesen kell végigmenned, egészen a szirtig. Nem szabom meg a tempót, te választhatod meg magadnak. De egy jó tanács: maradj közel a földhöz! – mondom neki, majd demonstrálom hogyan is lehet elmenni a szírt végéhez. Egy kényelmes shunpo tempót választottam hozzá, hogy mozgásomat láthassa Hottacchan is. Nem emelkedtem el a talajtól és egyenletesen koncentráltam reiatsumat a talpamba. Amikor nagyobb széllöket jött velem szembe, akkor kicsit többet összpontosítottam a talpam környékére, hogy le tudjam gyűrni a szembeszél hatásait. Egyik lépésemnél, mikor kicsit magasabbra merészkedtem a talajtól, akkor pár lépésnyit hátra tántorodtam, majdhogynem elestem! ^^” Pedig Hottacchannak még ki is fejtettem, hogy ez nem okos ötlet, mert megütheti vele a bokáját.
- Valahogy így – mondom a szirt szélén elidőzve egy pillanatig, majd visszamentem Hottacchan mellé.
- Kicsit szokatlan lesz a reiatsudat koncentrálnod a villámtánclépésekhez. De ezt te is érzékelni fogod, ha megpróbálkozol vele. Gondolj úgy a szélre, mint egy ellenségre, akit le kell győznöd, de a tudásodat kell felhasználnod ellene nem pedig a két öklödet, vagy a társadat – utalok zanpakutoujára példa gyanánt.
Ezután átadtam neki a terepet, esetleges kérdéseire természetesen szívesen válaszoltam. De azért felkészült voltam, hogyha esetleg rosszul kezd neki a feladatnak, vagy véletlenül rosszul lép, nehogy úgy hátrataszítsa a szél, hogy komolyan beüsse magát. Emlékszem, hogy Tsucchin sokszor megorrolt rám, mikor zöld, kék és lila foltokkal, csúnyán lehorzsolt végtagokkal látogattam meg ilyenkor és nem meséltem el, hogy honnan is szereztem őket. Mert, hogy ez akkor naaagy titok volt! T3T Most már nem az, ha kérdezné, elmesélném neki, de még egyszer sem kíváncsiskodott erről. Lehet, hogy nem is emlékszik már rá! :o
(click to show/hide)Kép a szírt elképzeléséhez, nagyjából így néz kii:
http://i58.tinypic.com/3beoj.jpg
Csak kicsivel hosszabb a széléhez vezető út, illetve ahol Hotaru és Anao áll, mögöttük ott van az erdő vége. Meg nem ennyire hepehupás az egész :D

Meiou Hotaru:
Gyorsabban és hatékonyabban – Verseny a széllel!
Már régóta szükségem volt edzésre, és most végre eljött az ideje, hogy igazi mestertől tanuljak, ne csak magamtól próbáljak összehozni valamit. Shiroi.. Anao-sa... Nao megfelelő mesternek tűnt számomra, mint kapitány. Bár szokatlan lesz egy kapitányt tegezni, de szerintem egészen aranyos barátot lelhetek benne, bár nem tudom mennyire helyes egy mesterről ilyeneket gondolni. Mindenesetre az előbbi kitörése miatt már nem merek rá úgy nézni, mint egy mesterre, inkább egy nagyon jó barátra, aki segít fejlődni.
- Bocsánat, csak az izgulásom miatt hív..talak így. Ne haragudj, Nao-chan. Ígérem nem fog többet előfordulni! - mosolyodtam el zavaromban, bár nem igazán tetszett a helyzet. Én sokkal jobban szeretem megadni a kapitányoknak az általuk kiérdemelt tiszteletet, de ezzel mindenki máshogyan lehet. Biztos, hogyha Nao helyébe gondolnám magamat, én is kiakadnék egy magázáson. Bár, kinézném magamból, hogy vagyok annyira romlott, hogy élvezném ezt a megszólítást. Mindenesetre én még nagyon-nagyon messze vagyok attól, hogy magasabb rangom legyen a mostaninál, és most nem is ezen kell agyalnom. Nao egy újabb kérdést állított felém, amire igyekeztem képességemhez mérten válaszolni, azaz.. sehogy.
- Nem igazán tudom, hogy miért. Talán mert szép a táj..? - tudatlanságomat próbáltam a borzalmas humorommal elfedni, kisebb nagyobb sikerrel. De a kérdést egy újabb kérdés követte, ami egész jól beindította a fantáziám. "Versenyt futni a széllel." Felszabadítóan hatott még maga a dolognak a hallása is. Nem is tudom miért nem jutott még az eszembe ez a remek ötlet. Akkor hát azért hívott ide Nao ezen a szeles napon. Most már szinte minden kitisztult, de úgy tűnt nem ez lesz az edzésterepünk.
- Nem, még soha nem próbáltam ilyet. Hogy te mennyire bölcs vagy, Nao. Megtiszteltetés tőled tanulni a shunpo alapjait! - mondtam izgatottan, csillogó szemekkel, és vártam az edzés kezdetét.
Bemelegítés. Egyértelmű, hogy ezzel kezdjük, hiszen mindenhol természetes az ezzel való kezdés.
- Rendben, kezdjük. - nyújtom meg mindkét lábam, majd amikor a mester elindult villámtáncával az erdőbe, azonnal a nyomába eredtem. Szerencsére próbálta az én képességeimhez igazítani a sebességét, s ebből is csak az jött le nekem, hogy még mennyire az elején vagyok az utamnak, és még mennyi mindent kell tanulnom. Igyekeztem a lehető leggyorsabban követni a lányt, de néha még ez sem volt elég. Látszott, hogy gyakran elbambul, vagy csak elfeledkezik rólam, és felveszi az alaptempóját, s ilyenkor gyakran szem elől vesztettem. Nagyon kellemetlen volt, de nem álltam le, s egy kis idő után meg is jelent az egyik fa tetején, jelezve merre tovább. Úgy éreztem, gyakran eltévedtünk az erdőben, de nem akartam rákérdezni, nehogy magamra haragítsam őt. Aztán végül kibújt a szög a zsákból és az első "Hopsz nem erre" kijelentésnél, már kicsit elkezdtem aggódni a mester tájékozódási képességei miatt. Persze erre is hamar magyarázatot kaptam, amint megérkeztünk elmondta, hogy az általa készített útjelzést elrabolták a nyulak. Itt egy picit felemeltem a szemöldökömet, de aztán már kezdtem megszokni, hogy ugyan.. ez csak Nao.
Érkezésünk után a feladatomat is hamar megtudtam, s a mester be is mutatta, hogyan is kellene csinálnom. Figyelmeztetett a nehézségekre, és adott egy-két tippet, majd miután végzett a demonstrálással, én jöttem. A szél itt még erőteljesebben fújt, mint az erdőben vagy a körzetben bárhol máshol. Nehéznek tűnt a feladat, de nem akartam megtántorodni, hiszen csak most kezdtem. Naonak is olyan könnyen sikerült, nekem is sikerülnie kell. Na oké, van köztünk elég nagy tapasztalat mennyiség, és hiány.. na meg ő egy kapitány én pedig csak egy tiszt.. és.. oké nem fogom többé magamhoz hasonlítani Nao mestert.
Egy rövidke tétovázás után neki is kezdek az edzésnek, s próbáltam egyenlő impulzusokkal a lábamba áramoltatni a reiatsu-t. Ezután egy normális tempóval megpróbáltam elindulni, ahogyan máskor is használni szoktam a villámtáncomat. Hát nem igazán jött össze. Egy, maximum egy és fél lépést sikerült tennem a szirt vége felé, de a szél annyira erősen fújt az ellenkező irányból, hogy akármennyire is akartam továbblépni, nem engedte útjára a lábamat. A hosszú vörös hajamba csak úgy könnyedén belekapott a szél, s szinte szabályosan vízszintesen tartotta. Néha kicsit lejjebb engedte, néha szabályosan egy irányba fújta. Egy rövid pillanatra elkezdtem figyelni a hajam hullámzását, és közben figyeltem a szél lökéseit. Annyira sikerült rájönnöm, hogy néha erősen, néha gyengébben fúj, de hogy mit tehetnék ez ellen, az nem igazán volt világos.
Nem akartam sokáig egy helyben állni, azonnal megindultam másodszorra, s belekezdtem egy újabb villámtáncba. Az eredmény mondanom se kell, ugyanaz volt. Ismét elkezdtem gondolkozni.. mit is mondott Nao? "Kicsit szokatlan lesz a reiatsudat koncentrálnod a villámtánclépésekhez." Ezzel arra célzott, hogy valamit máshogy kellene csinálnom, mint eddig? Igen, ez egyértelmű lenne, hiszen ez az edzés mégiscsak a fejlődésemet szolgálja, és nem azért van, hogy azt gyakoroljam ami már megy. Újra gondolkodásba kezdtem. Kicsit szánalmasnak éreztem magam, hogy folyamatosan az eszemre próbálok hagyatkozni, és nem próbálkozok addig amíg sikerül, de hát én ilyen vagyok.. elmélkedő.
Ha a szél az ellenségem, akkor tudnom kell az erősségeit, és a gyengeségeit. Minél nagyobb részem érintkezik a széllel, annál nagyobb erőt képes rajtam kibocsájtani. Ha csökkentem a közegellenállást, talán sikerül megindulnom. Megpróbáltam a reiatsummal valahogyan elérni, hogy a szél kikerülje a testemet. Amint sikerült, könnyebbnek éreztem a megindulást, de túlságosan is sok energia felhasználással járt, így a második lépésnél ismét a képembe kaptam az erőteljes széllökéseket. Ez így nem lesz jó. Ha felül nem segíthetek magamon.. akkor alul kell.
Most a talpammal próbálkoztam. Nagy nehezen a lábamba koncentráltam a reiatsut, majd a lépés végeztével az összeset a talpamba sűrítettem, ezzel megkapaszkodva a földbe. Egy. Ismételten megpróbáltam, most a másik lábammal tettem ugyanezt. Kettő. Sikerült végül két teljes lépést tennem a szirt vége felé. Most már két lépéssel közelebb voltam a célomhoz, de a mozgást még ez is nehézzé tette. Mi lenne ha valamilyen szinten kombóznám a kettőt? Mindig mikor lépni próbáltam, a széllökéseket ellöktem magamtól a reiatsummal, majd megkapaszkodtam ismételten a talpamba. Így már sokkal könnyebb volt lépni. A negyedik-ötödik lépésig egész szépen beindultam, s tíz másodpercenként előre jutottam egy lépésnyit. Végül bátorkodtam egy nagyobb lépést megtenni, amit egy erős elrugaszkodással próbáltam elérni, ám ez hiba volt. Bár a szelet egy kis ideig legyengítettem az ugrás idejére, azonban a reaitsum mennyisége nagyban megcsappant, és mire leért volna a talpam, a széllökések ismét elérték a testemet. Már repültem is vissza erőteljesen a kezdőhely felé. Az akkor érkezett széllökés olyan erőteljes volt, hogy amint megcsapta a testemet, azon nyomban elvesztettem az eszméletemet pár pillanatra, s a testem egyenesen egy fa törzse felé repült. Ha oda most betalálok, elég szép sérüléseket szerezhet a gerincem. Tényleg megéri erősebbnek lenni, ha aztán belehalok az edzésbe..? Ennél gyengébbnek még soha sem éreztem magam. Nao.. ments meg.

Shiroichi Anao:
Gyorsabban és hatékonyabban – Verseny a széllel!
- Jaj, egyáltalán nem kell izgulnod, Hottacchan! – fogom meg a kezét biztatásképpen, hogy elkergessem aggodalmait. - Habár igazából én aludni se tudtam az éjjel, meg enni a reggel! De nem kell engem utánoznod, neked nagyon jó formában kell lenned, mert a feladat nem lesz piskóta! Vagyis persze, hogy nem piskóta… inkább nem mindennapi… de ne aggódj, nem lesz nehéz! És én se fogok kiabálni, hogyha elrontasz valamit, nem vagyok akadémiai tanár! >o< – Az volt aztán az ijesztő. Némelyik sensei miatt teljesen össze tudtam félni magamat. Főleg a zanjutsu oktatótól, a sulis időszak óta egyáltalán nem is jeleskedem benne. Sőt, szívesebben rohannék el az ellenkező irányba, mintsem kiálljak valaki ellen vívni! Mert hát, eléggé gyatrán megy… Hyozanryuu is folyton-folyvást sérteget miatta, és a legkiábrándítóbb, hogy igaza van! T-T Kard alakját veszi magára, ha feloldom a shikait és, amikor bankaiban hozzá vagyok láncolva, nos, azaz igazán nehéz helyzet! 
- Erre nem is gondoltam! – valóban szép a hely, de nem számítottam ilyen válaszra. - De ha csak az alapján választanánk edzőhelyet, mert szép, akkor igencsak lecsökkenne a gyakorlatozásra felhasználható helyszínek száma, nem? :3 – kuncogva vakarom meg a tarkómat. Pedig igen leleményes volt Hottacchantól a megközelítés!
Azaz igazság, hogy Hottacchan jócskán csak zavarba hozott! :oops: Azt mondta, hogy bölcs vagyok és, hogy megtisztelés, hogy tőlem tanulhat… ez mind jó, nem? Majd el is dicsekedek velük a 10. osztagban, mert ezek mind-mind dicséretek voltak a képességeimre nézve! *<* Pironkodva legyezek kezemmel, hogy ugyan dehogy, ebből semmi sem igaz, mert nem szép dolog kérkedni a képességeinkkel! Pedig annyira jól esik, hogy így gondolja! *.*
~ Kiscsillag csak, hogy visszatérj a Földre, jelentem, hogy minden dicséret, ami Hotaru-chan kecses ajkát elhagyja, az mind-mind az én érdemem. Szóval térj magadhoz és hagy egyedül fürödni a dicséretek tengerében! 8) ~
Oldalra fordulok és arcomat felfújom a beképzelt sárkány fejemben csengő szavaira. Mert hát miféle érdeme lenne abban, amit én tanultam, és amit én tudok tanítani másoknak? :| Semmi köze hozzá, vagy tanár bácsiként pillanatokon belül testet ölt mellettünk vagy micsoda? >.> Az lenne igazán a világvége, nem a másik! Nem mintha tudnám, hogy milyen is az…
Mikor bemutattam Hottacchannak, hogy mit is kellene csinálni, mármint ahogy én csinálom, hogy ez alapján el tudjon indulni valamerre. Mert ha ugyanazt tenné, amit én, annak nem lenne semmi értelme! Saját kútfőből kell rájönnie, hogyan oldja meg a helyzetet, mert így fel lesz készülve a váratlan helyzetekre. Naracchinről mondjuk, úgy tudom, hogy megvédi beosztottjait a veszélyektől, de kapitányként az a legszomorúbb, hogy nem lehetünk minden kiküldetésen jelen, hogy a ránk bízott tisztek életét megóvjuk. :( Mert hát… nem tudunk annyi részre szakadni és van, amikor máshol fontosabb jelen lennünk… Pedig szerintem más nem fontosabb az osztagnál! Kár, hogy nem tudok annyi klónt létrehozni magamból, hogy mindenkit meg tudjak óvni a 10. osztagban! De amúgy se állíthatnék mindenki sarkára testőrséget, mert az azt jelentené, hogy nem bízok meg a képességeikben. T-T Végtére is, mindannyian okból lettünk halálistenek, mindenki meg tanult harcolni, és titkot tartani és kiállni a Gotei 13-ért. Bár én jobban szeretem, ha mindenkinek van valami egyéni célja és nem csak robot akar lenni a szervezet alatt! Mint a 12. osztagos gépek, amiknek se érzésük, se lelkük, brrr… ijesztő! >.<
~ Nagyszerű, sőt, nagyon is érdekfeszítő a gondolatmeneted Kiscsillag! Lassan már kezdem azt hinni, hogy nem is vagy az igazi halálistenem és tetőtől-talpig kicseréltek! Már majdhogynem azt mondanám, hogy igen ez a beszéd és teljes mértékben elfogadlak! Oh, bocsáss meg, tévedtem… ettől még messze állsz! Hát én figyeljek oda helyetted? :roll: ~
He~? – Értetlenül nézek fel, hogy megtudjam, Hyozanryuu miképpen is értette újabb aljas sértegetéseit, amire legszívesebben rávágtam volna pár cifra paprikás megjegyzést! Csak semmi olyasmit nem ismertem, ami cifra, és amik kicsit is paprikás.
- Szentséges mumusfog! O.O – végtagjaimba mintha villám cikázott volna át, úgy pattantam fel a kisebb kőről ültemben, amin elücsörögtem, míg Hottacchan próbálkozott. Szempillantás alatt teremtem mögötte, és kaptam el, mielőtt a fa törzsének csapódna. Nem kellemes, sőt egyenesen szörnyű ilyesminek nekiesni lendületből! Egy pillanatig nem kapunk levegőt, fáj is, talán törünk is, amit fájdalmas után rendbe rakatni, még úgy is, hogyha Tsucchin csinálja…
Egyik kezemmel Hottacchan derekát fogtam, a másikat hátratartottam és Tenran által keltett légáramlatot idézek magunk mögé, hogy meg tudjam állítani magunkat a szemből jövő légáramlattal szemben, mielőtt óriásit csattannánk mindketten a fa törzsének.
- Húha, ez közel volt – jegyzem meg mikor sikerül a fától nagyjából egy fél karnyújtásnyira megállni. Megkopogtattam a fa törzsét szabad kezemmel, majd a másikkal elengedtem Hottacchant, miután megbizonyosodtam róla, hogy biztosan talpra tud állni. Kicsit sápadtnak látszott, gondolom nagyon megijedt. :S Milyen tanár vagyok én? T-T
- Semmi vész, előfordul az ilyesmi! – mondom neki, mielőtt nagyon kétségbeesne. - Én folyton nekiestem ennek a fának, sajnos mindegyik alkalommal ő nyert – nevetem el magamat, hogy oldjam a helyzetet. - De ezért vagyok itt. Ha jól láttam, akkor túlságosan elemelkedtél a földtől. Nem szabad kapkodni! Ennek a feladatnak ez a nagy hátulütője, a sietség. >.< Megmutatnád, hogy pontosan mivel próbálkoztál? – kérem meg rá, és most nagyon is odafigyelek minden mozzanatára, amikor elismétli.
Ha esetleg aggódna azon, hogy megint megismétlődik az előbbi, elhessegetem a kételyeit, mert most még jobban odafigyelek, még egy centire se hagyom, hogy elemelkedjen a földtől! Vagyis annyira nem, hogy megint így járjon, már egy-két centire muszáj felemelnie a lábát, hogy tudjon lépni. ^^”
- Hm… a megközelítés nagyon is jó! – Nekem ilyen eszembe se jutott! - Én mindig úgy sűrítettem a villámtánchoz a reiatsumat, hogy ne döntsön le az erősebb széllöket a lábamról. Tudom, így hallomásra bonyolultan hangzik, mert hát honnan lehet tudni, hogy mikor jön egy nagyobb orkán. De ha odafigyelsz a szélre, akkor igazából itt meg lehet számolni! Ide picit szakaszosan jön el a szél, meg az erdő is beleszól a dologba, ne kérdezd természet teljesen kiismerhetetlen! De emiatt mindig megvan, hogy hány másodpercenként jön egy nagyobb széllöket. Hunyd le a szemedet és próbáld meg először megfigyelni! :3 Utána pedig tudsz úgy játszani a villámtánclépésekkel, hogy könnyedén átverekedd magadat a nagyobb széllöketeken! – mondom el tanácsomat. Félig-meddig mögé álltam, hogyha esetleg felkészületlenül érné a levegő, ami szembejön vele, akkor megtartsam, hogy ne essen hátra.
- Én amúgy néha szoktam azt csinálni, amikor erősebb széllöket jön, hogy a reiatsumat a lépés közben kicsapom magam elé, hogy megtörjem a szelet. Ez arra jó, hogy így korrigálni tudod a lépést, ha esetleg elbizonytalanodtál és fixálni tudod az állásodat, hogy jobban kitarts a szembe jövő széllel szemben – mondtam el saját módszerem egyik trükkjét jó tanács gyanánt.
- Nos, kezdhetjük? :3 – nézek rá Hottacchanra mosolyogva, és ha rábólint, hogy készen áll az újabb próbálkozásra, most én is elindulok mellette. Nem sietettem, az ő tempóját veszem fel és figyelem, hogy mit csinál, hátha újabb tanácsokkal hatékonyabbá tehetem a módszer ráérzésére.
Ha úgy láttam, hogy nagyon rástresszelt, vagy nagyon nem boldogul, akkor megfogom a kezét és segítek neki pár lépést előre megtenni. De én bízok a képességeiben, hiszen az előbbi ötletei is nagyon jók voltak, csak kellett egy kis plusz löket neki! *.*
Mikor odaértünk a szirt széléhez, akkor láthatja azt a csodálatos kilátást, ami itt fogadja az embert. Kellemes virágillat csapja meg az ember orrát, a völgyben húzódó gyümölcsfák által. És lent, a völgy aljában egy színtiszta tó csillog a nap fényében. Imádom ezt a helyet, olyan kellemes, és igazi felüdülés ennyi fáradtság után, ami a szél ellen való viaskodás okozott.
- Gyönyörű, nem igaz? :3 Egy bölcs ember nekem azt mondta, hogyha úgy érezzük céljaink eléréséhez még nagyon sok utat kell megtennünk, akkor se felejtsünk el mosolyogni, mert az erőfeszítéseink biztosan megtérülnek. Engem sokszor segítettek át már ezek a szavak különböző akadályokon! :3 – mesélem el Hottacchannak, miközben a völgy szépségét csodálom. - Megpróbálkozol vele még egyszer? – fülig érő mosollyal fordulok felé és kíváncsian csillogó szemekkel várom válaszát, azt illetően, hogy elpróbálja-e a széllel való versengést vagy sem.
Én mikor először megtaláltam ezt a helyet, egy shinigami társam tanácsára, mikor naaagyon akartam fejleszteni a villámtáncomon. Akkor elképzelésem se volt arról, hogy ilyen szép hely van itt. Mikor feladtam volna a próbálkozást a széléhez való eljutáshoz, azokban a napokban mondta nekem ezt… utána valahogy könnyűnek tűnt a feladat. S miután láttam, hogy milyen szépséget rejt magában a hely, valahogy nagyon egyszerűvé vált ez a kihívás nekem. Mert újra és újra látni akartam ezt a csodás kilátást! 
- De egy versenyben is benne vagyok hazáig! :P – játékosan fordultam sarkon és shunpóztam vissza az erdő széléhez. - Nos, hogy döntesz Hottacchan? Részemről lehet mindkettő, csak ne terheld túl magad! – nevetve kiáltom vissza neki, hogy magához térjen az ámulatból, ha esetleg még mindig a hely szépségén van leakadva. Teljesen megértem, nem lehet betelni vele.

// Köszönöm a játékot! *.* Remélem, tetszett az edzés és megfelelő lett záró postnak! :3 //

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése