Ninomiya Chie

[Ninomiya Chie]

(click to show/hide)

Megvan: Shihouin Yoruich adminisztrátor

Név: Ninomiya Chie
Nem: Nő
Kaszt: Shinigami
Szül. ideje: 765.05.12
Kor: 1255
Emberként: 0
Lélekként: 1255

Gyönge a lelked, ha tompa a kardod éle

„Add át üzenetem neki. Kérem őt, hogy pengéje újfent szolgálja Seireitei lakóinak védelmét eme nehéz időkben.”

Elengedem a pokollepkét, hogy üzenetemet átadhassa annak a személynek, kire úgy érzem a Gotei-nek leginkább szüksége van. A quincyk elleni csatározás során sok embert vesztettünk el, derék jó katonákat, társakat és barátokat. Szörnyű, hogy mit kell most átélnie azoknak kik szeretteiket vesztették el a háborúban. Nem volt mit tenni, muszáj volt áldozatot hoznunk. Nyugtatom a lelkemet miközben végig pásztázom tekintetemmel a csodás várost , ami otthont ad nekem, derék jó shinigamiknak és lelkeknek. Hosszú munka vár reám és ki tudja mennyi idő kell még ahhoz, hogy a Gotei Juusan-tai újfent tündökölhessen. Elmélkedésemet kopogtatás hangja szakítja félbe. Az ajtó felé tekintek miközben engedélyt adok a belépésre. Egy shinigami tiszt lép át a küszöbön, mély meghajlást engedve meg magának. Bal oldalán vastag papírtekercs látható a hóna alatt, amit nyomban át is ad nekem. Megköszönöm neki majd azonnal ki is nyitom, hogy elolvashassam.
- Elnézést So-taichou, hogy ilyen indiszkrét kérdést teszek fel, de… miért van szüksége erre a tekercsre, ha szabadna tudnom?
Tekintetem a tiszt felé mered majd kezemmel jelzek felé, hogy foglaljon helyet. 
- A tekercs fontos üzenetet tartalmaz. Egy történetet. Régi históriát. Egy harcosról szól. Egy shinigamiról kit kiemeltek a többiek közül. Áldozatot tett azért, hogy Seireitei városa és a Gotei fennmaradjon. Ha ő nem lett volna, lehetséges, hogy ma nem tudnám elmesélni neked eme regét. Hosszú lesz, de érdemes lesz végig hallgatni.
Magamhoz húzom közelebb a tekercset majd megmozgatom picit a nyakamat és elkezdem mesélni a történetet az ifjú tisztnek. 

A történet régen kezdődött még mielőtt So-taichou lettem volna. 786-ot írunk. Seiretei ekkor pompájában csillogott. A shinigamik megszilárdították a rendet Soul Society vidékén. A lelkek nem háborúskodtak már egymással, véget vetettek az agressziónak. Bevezettek Iskola rendszert, ahol ifjú shinigami palántákat képeztek. Eme Akadémiában kezdődik történetünk. Az épület tetején madarak repülnek jobbra és balra, hozva magukkal némi szellőt a forró melegben. Néhol pokollepkék is feltűnnek, amik fontos üzeneteket visznek. Viszont a csendet hirtelen egy ének szakítja félbe. Egy nő hangja, ki az Akadémia tetején figyeli az eget. Hosszú vöröses színű haja a szélnek köszönhetően messzire elnyúlik, miközben énekel. Ez a történet róla szól. A shinigamiról kit kiemeltek a tömegből, legendává tették és hősként tisztelték. Úgy ismerik őt, hogy Seireitei Bástyája.

A kék ég! Sose lehet megunni! Mikor a földeken dolgoztam, folyton igyekeztem némi szabadidőt engedni magamnak, hogy bámulni tudjam! Édesanyám sosem szerette mikor henyéltem ahelyett, hogy kapáltam volna a földet. Nem felejtem azokat az időket amíg még élt! Sokszor hallottam énekelni, ahányszor elszenderedtem. A dal most is ismerősen cseng a fejemben és nem tudom megállni, hogy ne énekeljek! Lehet ezzel egy két akadémistát felfogok zavarni, de üsse kő! Édesanyám szavai jutnak eszembe miközben az eget pásztázom: „Chie! Ne felejtsd el ezt a bölcs leckét, amit édesapámtól hallottam. Tekints a múltba, hogy tanulhass, éld a jelened, hogy élvezd az életed és tekints a jövőbe, hogy tervezhess!” Hát én így tervezem a jövőmet. Amint az egyik shinigami azt mondta, hogy nekem a shinigamik közt lenne a helyem, hát kaptam az alkalmon. Jó pénzt kereshetek, ráadásul így Miyazaki sem panaszkodhat a vagyona miatt. Mióta édesanyám elhunyt, Ő lett a gyámom. Nem volt más rokonom ki felnevelhetett volna. Őszintén szólva lehet, hogy Mizayakinál jobb nevelőt is kaphatnék, de még mindig jobb mintha egy drogos idiótával kell leélnem az életemet. Csak remélni tudom nem került bajba…
- Hé, te vadlány! A főnökünk beszélni óhajtana veled egy fontos dologról!
Idegesítő hangok törik meg a sziesztám csendjét, miközben kis kavicsokkal dobálnak. Arcomon látható mit is érzek jelenleg. Letekintve, sóhajtok egy nagyot. Már megint ez a két idióta? A főnökük mikor akar leszállni rólam? Komolyan ez a két balek, az agyamra megy a hülyeségeikkel! Leérkezem a földre, hogy elbeszélgessek velük. A két nyámnyila idióta már hátrálni kezd. Tudják jól mi következik most. Viszont nekem ma olyan napom van, hogy nincs kedvem verekedni velük. Határozottan közeledek, miközben nem túl kedves és erélyes hangon reagálok előbbi cselekedetükre.
- Mondjátok meg a félszemű idiótának hogy…
Mielőtt a mondatot befejezhettem volna, egy ököl találja el az arcomat, aminek hatására hátra hőkölők és bal kezemmel az ütés helyére helyezem. Sikeresen betörte az orromat a rohadék! Na jó! Eddig voltam kedves Chie! Ha a farkaslányra szomjaznak, megkapják tőlem!
- Ezt a múlt hétért kapod!
- Chikushō!
Megengedem magamnak, hogy ki káromkodjam fájdalmamat és csak azután szorítom ökölbe mindkét kezemet, hogy móresre tanítsam a két vadbarmot. A jobb oldali már határozottan nekem esik. Kihasználom az alkalmat és ellépek előle majd jól fenékbe billentem, hogy aztán arccal a földre essen és megismerje a legközelebbi farkas trágyát. A helyében én nem nyalogatnám a számat. A második kihasználja az alkalmat míg kinevetem a béna társát és hátul lefog majd elkezdene ütlegelni, csakhogy elfelejtette két golyóval született! Lábamat hátra billentem, aminek hatására gyengül a fogása. Kihasználom az alkalmat és még át is dobom magamon. Hadd érezze a törődést! Eközben a társa a trágyával összekent arcával feláll és nekem akarna jönni. Nincs kedvem, hogy a kezeim találkozzanak a csodás festékével így inkább magamhoz veszek egy botot, amit a földön találok és azzal kicsit megkólintom a kobakját. Szerencsére semmi komoly sérülése nem lesz. Ő is a földet kaparja tovább immáron fájdalmában. Ledobom a botot magam mellé majd az orromat kezdem fogni jobb kezemmel miközben felfele tekintek.
- Múlt hét? Ez a szar minden héten van! Nem tudom meddig bírom én ezt még!
Leülök, közel az Akadémia falához miközben a sajgó orromat igyekszem rendbe rakni. Nyúlnék is a kikészített tálkám felé, ahol temérdek alma van, viszont ekkor egy szőrös állat rá harap pont az egyikre amit éppen elakartam volna venni. Rá tekintek majd szemöldökeimet felemelem. Hát ezt nem hiszem el! Előbb ez a két idióta most meg Ōkami az, aki tönkre vágja a napomat. Mondjuk rá nem igazán tudok haragudni, de nem tudom megállni viszont, hogy ne szóljak rá.
- Persze. Szolgáld ki magad Őméltósága!
Megsimogatom a drága bundáját. A farkaskutyám oly szelíd szerencsére, hogy nem árt más lelkeknek itt, ha csak nem adnak okot rá. Szerencséjük van ennek a két baromnak, hogy a farkasom pont nem volt a közelben. Azért figyelmeztethetett volna, de gondolom fontosabb volt neki pár madarat elcsípnie mi? Kis mamlasz! Hiába okoz olykor bosszúságot nekem, de nélküle az életem nagyon unalmas lenne.
- Ejha, csak nem megint?
Az ismerős hangot hallva morogni kezdek. A rövid, két oldalra kiálló, fekete hajú hölgyeményre pillantok, akivel hamar barátságot tudtam kötni. Egy valódi harcias lány, akitől jobb, ha távolságot tart az illető.
- Igen és eléggé elkellet volna a segítséged Yuna!
- Ugyan minek! Elboldogultál egyedül is nem?
Közben a tálkám közelébe ül le és Ő is elvesz egy almát! Komolyan ma mindenki az én véremet akarja szívni? Jött ez a két barom, a farkaskutyám meglop egy almával majd a legjobb barátnőm is szintén ezt teszi. Árulók! Mindegy! Legalább életben vagyok. Ez is valami! Yuna beleharap az almába és élvezi ahogyan a dús nektár a szájában olvadozik. Eközben a két barom még mindig nem képes felkelni. Komolyan ezt a két palimadarat honnan szalajtották? Nem kard való a kezükbe, hanem seprű, bár lehet azt is eltolná ez a két gyökér.
- Amúgy, szóbeszéd terjeng mostanában Mizayakiról. Érdekel?
Sóhajtok egyet. Valahogyan ez nem lep meg. Még is miféle szóbeszéd terjeng róla ezúttal? Előadta magát, hogy gazdag? Valakitől lecsalt pár petákot? Nagyon nem akarom tudni, de hát nincs más választásom. Yuna nagyon kíváncsivá tett ezzel a kijelentéssel.
- Halljuk.
Mondom unott hangon miközben már én is elveszek egy almát a tálkámból. Nekem is kijár némi jutalom amiért foglalkoztam a félszemű idióta két haverjával! Yuna közben befejezi az almáját majd a csutkát eldobja.
- Állítólag, Mizayakinak üzlete van. Úgy körülbelül a harmincnegyedik körzetben nyitott magának szaké főzdét. Ja és rizsföldje is van!
Nyomban kiköpöm az alma tartalmát a számból és felállok. Mi van? Mi az ördögöt művelt az a félnótás svindler? Ráadásul a pénz, amivel nekem tartozik és… ó, hogy az a jó! Most már kezdem kapiskálni, hogy ez a két tökkelütött miért jött most ide. Yuna felé tekintek majd sóhajtok egy nagyot és igyekszem összerakni elejétől a végéig az egész történetet.
- Szóval. Azt akarod nekem mondani, hogy Miyazaki, a svindler, az a szélhámos barom, a tartozását elherdálta egy szaké főzdére és rizsföldre?
- Mmmm, ja
Forgatom a szemeimet a hallottakon. Nincs mit tenni, meg kell látogatnom Miyazakit és alaposan el kell beszélgetnem vele.
- Órák után, szépen meglátogatom Miyazakit.
- Veled tartok!
- Szolgáld ki magad!
Eközben a két barom végre feláll. Na! Csakhogy összeszedi magát a két gyökér! Ejnye, fiúk! Shinigamik akartok lenni efféle fizikummal? Inkább menjenek el valami másnak, mert ez eléggé ciki. A büdös szag amit az egyik félnótás hordozz magával, szegény Yuna barátom sínyli meg. Befogja az orrát, hogy ne szagolja tovább ezt a bűzt.
- Mondjátok meg a félszemű Küklopszotoknak, ha még egyszer megtámad valamelyik emberével, felkeresem ahol lakik és megetetem a farkasommal a megmaradt ép szemét!
Mutatok hátra Ōkami-ra aki eközben végig simítja nyelvével szájacskáját és fogait. Szerencsére veszik a lapot és már takarodnak is elfele előlem. Lesz mit megbeszélnem Miyazakival az az érzésem! Komolyan rizsföld, szaké főzde és ezekről nekem nem szól?

Miyazakihoz veszem az irányt. Farkasom tartja az iramot miközben haladunk előre a körzet felé, ahol tanyát vert a svindler ki még pénzel is tartozik nekem és valószínűleg a félszemű Küklopsznak is! Marhajó! Lovainkat elhelyezzük egy istállóhoz majd a területet fésüljük át. Szerencsére Ōkami hamar szagot fog és rögtön indul a forrás irányába. Sietünk mi is, hogy ne veszítsük el a nyomát. Hamar megtaláljuk Miyazakit aki éppen a rizsföldjén osztogat parancsot a parasztoknak. Háziállatom hamar elkapja egyik ruhadarabját és húzni kezdi, miközben Yunával mi is ott termünk. Amint felém fordul drága gyámom, köszöntés helyet, öklöm az orrával találkozik.
- Óó drága Chie! Micsoda meglepetés! Mond csak drágám, minek köszönhetem ezt a szívélyes fogadtatást?
- Ne drágámozz itt nekem te svindler! Jó nagy pácban vagy! Látod ezt?
Mutatok az orrom felé, amit nemrégiben betörtek. Yuna nem tesz eközben semmit. Összekulcsolja karjait majd szabad kezével eltakarja a száját nehogy lássam, hogy élvezi a műsort. Miyazaki nagyot nyel. Ezek szerint van fogalma róla miért kaptam. Tudtam, hogy nem csak nekem tartozik! Sóhajtok egy nagyot majd nagy levegőt veszek.
- Komolyan? Rizsföld? Szaké főzde és nem szólsz nekem ezekről? Tudod a probléma csupán az, hogyha lenne pénzed örülnék neki! Kicsattannék az örömtől, hogy végre legális üzleted van, de képzeld nem örülök! Mert ha jól rémlik nekem, tartozol jó sok petákkal, ráadásul hadd találjam ki, a Küklopsz idióta azért hozatta az akadémista verőembereit rám, mert nem fizetted ki a tartozást, amivel lógsz neki! Nos? Mond, hogy nincs igazam!
Miyazaki felemeli mindkét kezét majd hátrál. A farkasom, fogait éppen kimutatja a svindler felé, jelezvén nem tetszését. Megsimogatom szegénykét, nehogy aztán tényleg nekitámadjon.
- Oké-oké! Igen, tartozom annak a tökfilkónak, de hidd el ez egy jó üzlet! Mindenki nyer! Rizset termesztek, hogy aztán szakét csináljak belőle, hát nem nagyszerű? Hamarosan annyi pénzünk lesz, hogy a tartozásokat simán kifogom fizetni, körülbelül egy év múlva!
- Neked nincs egy éved se te barom! A félszemű most kéri a pénzét! Ha csak rólam lenne szó elengedném, csakhogy tudjuk jól, hogy a Küklopsz utál engem és téged is! Szóval találjunk ki valamit, hogy nehogy a valagunk bánja! Lehetőleg diszkréten!
A gyámom gondolkodni kezd. Kezdem úgy érezni félbe kéne hagynom, de adok neki lehetőséget hátha nem egy baromsággal hozakodik elő.
- Esetleg… szerezhetnénk valamit, amivel kitudnánk váltani a váltságdíjat!
- Rosszul kezdődik…
- Nyugi-nyugi! Az ajánlat jó lesz! Ér annyit az a vacak szerintem, hogy elengedje a tartozást.
- Ugye nem…
- De! Úgy tudom, hogy a félszemű nincs itthon. Szóval csak annyit kéne tenned, hogy az üvegszemét megszerezd amit a ládikájában tart és amikor hazajön, szépen csere ajánlatként felajánljuk a tartozásomért cserébe.
Válaszul megragadom Miyazaki ruháját és elkezdem rángatni.
- Neked teljesen elmentek otthonról?! Így is elég nagy pácban vagy erre arra kérsz lopjam el az üvegszemét? Nem vagy normális!
- Nincs más lehetőségünk Chie! Hidd el! Jobban járunk így! Amúgy is simán eltudod lopni! Ha nem is látják ki tette, akkor nem fognak ránk gyanakodni!
Elengedem majd hátat fordítok neki és elkezdek gondolkodni. Nem adott más választást. Ha nem oldom meg ezt a problémát mihamarabb akkor többször fogják ezek a barmok a sziesztáimat tönkretenni, ráadásul az Akadémián is ki tudnának szúrni velem, ami végül akár a shinigmivá válásomat is keményen kockáztathajta. Ó, hogy az a jó élet! Na jó! Legyen! Mély levegőt szívok majd Miyazaki felé tekintek.
- Rendben van. Viszont! Ha ezek után bármi probléma lesz az üvegszem miatt, rájönnek, hogy elloptam, akkor fogom magam és elveszem a nyamvadt földedet a főzdéddel együtt és felégetem az egész kócerájt! Világos voltam?
Miyazaki csak bólint. Nagyszerű! Már előre érzem, hogy nem lesz olyan egyszerű dolgom!


Beköszönt az éjszaka. Eljött az ideje annak, hogy akcióba léphessek! Szerencsére nem kell keresgéléssel töltenem az időmet, mivel Miyazaki kiszagolta hol is lakik a Küklopszunk. Otthona pár körzettel arrébb helyezkedik el a harmincnegyediktől északra egy halbolttal szemben. A ház nem néz ki valami jól. Lepukkant, amit páran őriznek. Szerencsére Yunát megtudtam győzni ne tartson most velem és helyette vigyázzon a farkasomra amíg vissza nem érek. Lássuk! A kapu felől vezető utat remekül őrzik, akárcsak a keletit, nyugatit, északit és a déli oldalt is. Viszont a fű nagyon magas. Kihasználhatnám rejtőzködésre és csak végig kéne mennem rajta. A kapu felől nem mehetek, túl veszélyes. Alaposan megnézem a kerítést és találok egy kis rést, ahonnan betudnék jutni. Remek! Átmegyek azon a kis résen, végig megyek a hosszú füvön, egészen az épület ablakáig. Csettintek egyet bal kezemmel majd munkába is állok. Minél előbb túl leszek az egészen, annál hamarabb térhetek vissza az Akadémiába!
- Szóval! Akkor megvan, hogy fogsz bejutni?
Meglepődve nézek hátra Yunára akinek sikerült mögém lopódznia. Ez most komoly? Többször meg dörzsölőm a szemeimet, hogy nem csalnak-e. Sajnos nem. Tényleg itt van velem. Megragadom a két vállát idegességemben.
- Teljesen megvesztél Yuna? Mi az ördögöt keresel te itt?! Nem meg mondtam maradj Miyazakival?
Yuna kiszabadítja magát majd megköszörüli a torkát.
- Túl unalmas az ürgével lenni! Ráadásul be nem állt a szája a „nagy üzletéről”. Sose voltam amúgy sem ilyen kalandba! Kérlek, hadd tartsak veled! Légyszi!
Sóhajtok egyet. Beadom a derekam. Ha a barátnőm ennyire kéri! Remélem Ōkami ellesz egy darabig míg haza nem érek! Az hiányozna még nekem, hogy a farkasom is megérkezzen!
- Jól van! Ígérd meg, hogy csendben leszel végig világos?!
- Oki doki!
- Miért van az az érzésem te fogsz a sírba vinni?
Sóhajtok egy nagyot majd elindulok a cél felé. Közben hátra felé tekintgetek, hogy Yuna nem csinál-e valami őrültséget. Egyáltalán nem értem, miért örül annak, hogy lopni fog? Ráadásul nemesként? Egyáltalán nem értem őt, de nem is akarok a fejében gondolkodni. Bizonyára az izgalmat keresi az életében amire nagyon nincs része. Állítólag a családjának többi tagja is ilyen. Folyton keresik a kihívást, erős ellenfeleket akarnak, szinte mániájuk a sorozatos nehézségek elhárítása. Könnyedén sikerül a nyíláson átverekedni magunkat. Ezután igyekszünk eljutni az épület ablakáig. Amint megérkezünk az ablakhoz, rögtön másznék is be, de ekkor hirtelen Yuna érinti meg a vállamat, amitől menten megborzadok és ideges arcot vágva nézek felé.
- Most mi van?
- Ellophatom én?
- He?
Nézek rá nagy szemekkel. Hogy mi? Ő akar bemenni és lopni? Na álljon meg a fészkes menet! Az oké, hogy megengedem, hogy velem tartson, de hogy ő lopjon még ráadásul!
- Inkább csinálom én.
- Kérlek! Menni fog! Hadd próbáljam ki!
Ránézek Yuna boci szemeire. A fene essen bele a jó szívembe! Ilyenkor úgy utálom magamat! Aaah! Csak meg ne bánjam! Igyekszem elmagyarázni neki, hogy csinálja, mit kell ellopni. Közben ki tekintgetek, nem közeledik-e valaki majd folytatom tovább Yunának az instrukciókat.
- Értetted, amit mondtam?
- Aha! Szürke kis doboz, cseresznyevirág szimbólummal.
- Rendben. Itt várok, de siess!
Yuna mosollyal az arcán tiszteleg nekem majd be is mászik az ablakon. Remélem az őrök nem veszik észre! Próbálom nyugtatni magamat, miközben pásztázom a területet a tekintetemmel. A csillagok felé kezdek pillantani amint felnézek. Milyen különös! Nem is nagyon figyeltem milyen szép tud lenni az ég, mikor este van! Ahogy látom telihold is van. Bizonyára Ōkami most éppen vonyít a hold felé. Eltudom képzelni Miyazaki mit élhet át, de legalább el szórakoztatja addig míg meg nem szerzem azt a nyamvadt üvegszemet. Egyszer csak csapkodások hangja töri meg a csendet. Menten megfagy a vér az ereimben mikor ráeszmélek, hogy az ablak felől jön. Ó, hogy az a jó! Nyomban beugrom az ablakon keresztül és már ökölbe szorítva kezeimet készen állok arra, hogy elnáspángoljak pár fickót, aki az utamba kerülne, de meglepetésemre Yunát látom állva fakarddal a kezében. Körülötte négy fickó ájultan fekszik.
- Ez most komoly?!
Teszem fel a kérdést, miközben szemem sarkából észreveszem a dobozt, amit keresünk. Ellenőrzöm, hogy benne van-e a szem majd kiveszem és rögtön zsebre rakom. Yuna eközben felém tekint. Látom, hogy az egyik legény feláll és éppen Yunát ütné le, csakhogy előbb kap egy öklöst barátomtól, még mielőtt tehetne akármit is.
- Ők jöttek előbb!
- Csak tűnjünk innen!
Ezután kimegyünk a házból. Szerencsére nem kell végig verekednünk magunkat visszafele, de sajnos tudni fogják, hogy elloptuk a csecsebecsét. Lóra pattanok szépen Yunával és visszaigyekszünk Miyazakihoz.
Mikor visszaérünk, olyan jelenet tárul elém amire valamilyen szinten számítottam, csak nem ilyen hamar és nem efféle revansra. Az egész terület fel lett gyújtva. A parasztok többsége égési sérülésekkel fekszenek a földön. Menten ideges leszek és leszállok a lovamról, hogy befussak. A szívem kapálódzik miközben keresem gyámomat és hű farkasomat. Yuna is hasonlóképpen teszi a dolgát. Hirtelen vonyítás hangjára leszek figyelmes. A forrás felé fordítom a tekintetemet és látom, hogy éppen felém fut hű barátom. Nyomban tágra nyitom két kezemet és hagyom, hogy felém ugorjon. Szerencsére nem teper le a földre, de nem úszom meg, hogy meg ne nyaljon alaposan.
- Hála az égnek, hogy élsz! Most már csak Miyazakit kell megtalálnom.
- Chie! Gyere ide gyorsan!
Hallom Yuna hangját. Felé igyekszek indulni a farkasommal együtt. A rizsföldeken áttaposva meglelem Yunát aki éppen egy parasztlánnyal foglalkozik. Szegény az utolsó leheletéig küzd az életéért. Súlyos sebeket szerzett. 
- Mi történt itt?
A lány köhögve tekint felém majd összeszedi minden erejét és válaszol a kérdésemre.
- Idejött egy félszemű szerzet. Elvitte Miyazaki urat és… egy farkaslányt keresett. Ha jól értettem, akkor egy közeli halászházhoz vitte innen kelet felé.
Sajnos többet nem tudok meg, mert elájul. Yuna ellenőrzi a testet és mosolygós arca arra enged következtetni, hogy él.
- Itt maradok vele amíg meg nem jön az erősítés. Reméljük édesanyám lesz az. Te addig menj a halászházhoz! Odaküldöm majd őket!
- Köszi! Vigyázz a farkasomra míg távol vagyok oké?
Bólintással jelzi, hogy értette. Magamhoz veszek egy fakardot a házból és lóra pattanok, hogy pontot tegyek az ügy végére. Átvágtatok végig a hosszú úton kelet felé, ahova elvitték nevelőmet. Tudom, nem a legjobb lélek a világon és valószínűleg sosem fog megváltozni, de akkor is a családom tagja! Nem hagyhatom cserben! Egy óra elteltével meglelem a halászházat a tó közelében. A ház ajtaja előtt, öt lelket látok. Az egyikük egy vödör vízbe márt egy hatodikat. A ruhát felismerve éppen Miyazakit kínozzák. Közelebb érek majd jobban szemügyre veszem bántalmazóját. A félszemű főnök! Az egyik szemét eltakarta valami fáslival. Gondolom azért, hogy nehogy meglássam a mogyoró agyát. Leszállok a lóról majd közelebb merészkedem.
- Szóval?! Hol van az üvegszemem te tolvaj!
- Fogalmam nincs miről beszélsz! Sose lopnék tőled Küklop… Shimatta!
- Rossz válasz!
Újfent Miyazaki feje landol a vödör vízbe. Amíg nem figyelnek a környezetükre, szépen a ház egyik tartóoszlopához támaszkodom majd elkezdem látványosan dobálgatni bal kezemmel a Küklopsz főnök üvegszemét és előadom magam.
- Ara ara!
A tökkelütött banda felfigyel rám amint megszólalok. Nézik a tekintetükkel még is mit dobálgatok a kezemben. Szerencsére Miyazaki is levegőhöz jut miután nem nyomja a félszemű barom a fejét. Folytatom a műsort. Fütyülök a lovamnak, hogy jöjjön ide.
- Végre találkozunk! Tudja Küklopsz-dono eléggé megviselt ama tény, hogy éveken keresztül hozzám küldte a verőlegényeit. Nos, kiváló edző partnerként tudtam őket használni, de azért lássuk be, sehova nem tudnék fejlődni, ha nem kapok erősebb ellenfeleket. Ráadásul az a hír járja, hogy utál engem. Nos ez kölcsönös. Ráadásul hiányzik az egyik szeme, ezért csúfoljak magát Küklopsznak. Ha nem csal az emlékezetem az üvegszeme elég ritka fémből készült. Az anyja készítette netán?
Mutatom az üvegszemet a félszeműnek.
- Add azt ide!
- Add át Miyazakit, a tartozást redukáld nullára és átadom.
- Rendben van. Csak add oda már!
- Előbb Miyazaki!
A félszemű gondolkodik majd hozzám löki a gyámomat. Elkapom és leporolom. Ezután nekem kell a cserét lebonyolítanom. A Küklopsz már tenyerével jelzi, adjam oda. Felé lépek párat majd szabad kezemmel a ló farkát kapom el és magamhoz húzom.
- A szemed kell? Oké.
Nem várt, undorító dolgot teszek. Megfogom az üvegszemet és bedugom a ló fenekébe majd rá csapok, aminek hatására már el is illan. A Küklopsz felordít mérgében. Nem számított arra, hogy mire fogok vetemedni. Kölcsön kenyér visszajár és ez baromira hiányzott!
- Akkor menj érte!
Javaslom neki. Emberei már felkészülnek a harcra ahogyan én is. Fakardomat előhúzom oldalamról és alap állásba vágom magamat, miközben Miyazaki a hátam mögé fut. Szerencsémre viszont ahelyett, hogy tömeg bunyóval tölteném a napomat, hirtelen kidou technika áldozatai lesznek. Mindegyikük az első kötés foglyai lesznek és a földön találják magukat. A lélekenergia felé tekintve egy shinigami uniformisban lévő nőt fedezek fel. Hosszú fekete haj, jobb szemén és vállán tetoválásnak kinéző csillag forma díszeleg. Yuna, mellette integet. Ha tippelnem kellene, Ő az anyja. Fülön csípi lányát és közeledik felénk. Nagyot nyelek a jelenetet látván és hogy őszinte legyek nem lennék most a helyében! Amint megáll, elengedi majd határozott hangon kérdést intéz.
- Te lennél Chie a farkaslány?
- Hai…
Nyelek nagyot majd a fakardot is eldobom magam mellől nehogy okot adjak arra, hogy elnáspángoljon. Körülnéz majd újfent felém. Nem látszik rajta, hogy örülne.
- Hatalmas csalódást okoztatok! Ilyet egy shinigami megengedjen magának, felháborító! Annyira kiakaszt engem, hogy legszívesebben… legszívesebben!
Ekkor elneveti magát amire igazán nem számítok. Mi van? Miért kezdett el hirtelen nevetni? Azt hiszem megzavarodtam egy pillanatra.
- Legszívesebben elnevetném magam amiért ennyire magamat látom mikor annyi idős voltam, mint ti! Viszont amit csináltatok egyáltalán nem volt helyes.
- Anya csupán… segítettem neki!
- Szólhattál volna erről nekem édes leányom! Az egész elkerülhető lett volna!
- Nem akartalak ezzel zargatni, ráadásul fontosabb dolgod is van ennél…
Ekkor a shinigami a lánya felé guggol és megsimogatja az arcát, miközben mosolyogva a következők hangoznak el a szájából.
- A család az első. Mindig! Nincs ennél fontosabb dolog a világon. A Kurojik igazi ereje ebből fakad! Ezt jól jegyezd meg. Tisztelt Miyazaki úr!
- Igen?
- Hallottam, hogy igen finom szakét képes készíteni. Szeretném meg kóstolni! Ezért a Kuroji család támogatja erőfeszítéseit, ha megosztaná velünk termékét!
Ekkor egy zsák pénzt vesz elő, amit oda is dob Miyazakinak aki nyomban kibontja és csillogni kezdenek a szemei majd nagyokat bólint. Végül megoldódik a pénz probléma, ráadásul a szaké főzdét és a termését is rendbe tudja rakni. Viszont…
- Ami pedig titeket illet leányok! A jó hír, hogy a bandavezér tagjai közül a két akadémistát kirúgtak, hála annak, hogy lebuktak. Viszont! Nagyon sokat kellet könyörögnöm, hogy titeket ne rúgjanak ki! Végül született egy közös nevező. Ti ketten, egy éven keresztül kitakarítjátok A-tól Z-ig az Akadémia teljes területét! Világos voltam?
- Na de anya! Miért?!
- Nincs semmi miért! Kiváló lecke és edzés lesz nektek. Shinigamik akartok lenni? Vállaljatok felelősséget a tetteitekért!
- Igen is anya.
- Igen is.
Szerencsére megúsztam, hogy kirúgjanak. Sajnos viszont végig kell pucolnom majd az Akadémiát. Lehetett volna rosszabb is!

Mint minden kezdő palánta, a Farkas se volt kivétel, hogy hibázzon. Viszont hibájának köszönhetően Yoshinori emberinek sikerült megmentenie temérdek ártatlan lelket a biztos haláltól, ráadásul még egy csirkefogó lehetőséget kapott arra, hogy jobb útra térhessen. A két leány betartották az egy éves büntetésüket és mindent megtettek azért, hogy visszaszerezzék a bizalmat. Az évek és a kemény munka meghozta a gyümölcsét. Viszont a sikernek ára volt. A Farkas elvesztette derék barátját Ōkami-t. Ez nagy csapás volt a számára. Viszont ugyanazon a napon késő éjjel zanpakutouja megjelent álmában aki elhunyt farkasának képét vette fel. Sikeresen elvégzi az Akadémiát, rájön képességének igazi természetére, rá talál a szerelem majd végül családot alapít Seireitei városában. Viszont az évek múltával a harmónia egyre jobban veszít erejéből. Új ellenség lép ki a sötétség mélyéből. Halálos nyilak fúródnak ártatlanok szívébe. Egy király követeli magának Soul Societyt. Megakarja támadni szeretett otthonunkat. 995-öt írunk. A farkas immáron a tizenegyedik osztag harmadik tisztjeként szolgál. Ebben az időszakban a Gotei Juusan-tai nevezett szervezetnek, szembe kellett nézniük a quincyk és Ywach haragjával. Yamamoto So-taichou azt az utasítást adja katonáinak, hogy mihamarabb végezzenek az ellenséggel. Több osztag is munkába áll. Vannak, akik Soul Societyben végzik a dolgukat, viszont az emberek világába is küldenek tiszteket, hogy visszatartsák az ottani fenyegetést.

Az emberek nem éppen békések. Amennyit háborúznak föld területekért, csodálkozom, hogy a társadalmuk még fennmaradt. Ōkami, hű zanpakutoummal sokat beszélgettem erről. Mondjuk ez úgy nézet ki, én beszéltem Ő bölcsen hallgatott, mivel egy farkas képében jelenik meg nekem. Abban azért egyetértek, hogy valahol az emberi faj csodálatos. Meglepő módon sokat fejlődnek. Temérdek új dolgokat találnak ki. Vajon hova viszik tovább az a jövő kérdése, mindenesetre abban reménykedem, hogy nem tart sokáig ez a quincy mizéria. Ha jól értettem a Taichou szavait, azt a feladatot kaptuk, hogy Heian-kjó városában temérdek quincy népesült be ezért fel kell őket kutatnunk egyesével és le kell őket vadásznunk, lehetőleg diszkréten. Mik is ezek a speciális... elit quincyk? Stern… mi a fenék? Áááh! Kiejteni is nehéz ezt a titulusukat!
- Ninomiya-sama! Kenpachi Unohana Taichou hívatja!
- Akkor jobb, ha indulunk. Nem lenne jó megvárakoztatni.
Na igen. A Taichou nagyon híres félelmetes aurájáról. A vér is megfagy az ereimben ahogy rátekintek. Őszintén szólva semmi kedvem nem lenne a közelében lenni, de hát ez van. Felállok majd pipámból az utolsó füstöt is kifújom, lerázom a maradék dohányt a lábamhoz paskolva majd elrakom a zsebembe biztonságos helyre. Zanpakutoumat az oldalamra akasztva határozott és egyben félős léptekkel indulok a Taichoum felé. Egyre jobban érzem azt a félelmetes aurát, amit produkálni tud. Már a hátam is elkezd bizseregni. Az erdő mélyére beérve, megérkezek a kis táborba, ahol a tizenegyedik osztag tisztjei készen állnak a megmérettetésre. A Kenpachi, sátrában elemzi a térképet a városról. Amint megérkezem, rögtön meghajlással indítok majd várom, hogy megszólítson.
- Ninomiya-san. Kérem csatlakozzon!
- Igen is taichou!
Odalépek közel hozzá majd hallgatom mit is akar nekem közölni.
- Felderítőink jelentették, hogy Heian-kjó városában quincy létesítményeket fedeztek fel. Bizonyára Ywach igyekezett teljes mértékben titokban tartani előlünk. Kiképző táborok, raktárházak és ha minden igaz a város déli részén helyezkedik el a sternritterünk ideiglenes otthona.
Ujjával a vörös X-re mutat. Jó nagy utat kéne megtenni ahhoz, hogy odaérjünk, ráadásul az építményeket elkéne pusztítanunk.
- Megkérdezhetem Taichou, pontosan miért is hivatott?
Kenpachi tekintetétől elkezd remegni az arcom. Nagyon nem érzem magam most biztonságban. Lehet aláírtam a halálos ítéletemet? Nem szeretném kivívni a haragját. Szerencsére viszont életben maradok. Tekintete más fele összpontosul. Hátra tekintek és meglepetésemre két ismerőssel találkozom. Kuroji Yoshinori Taichou a tizenharmadik osztagból és Kuroji Yuna Fuku-taichou szintén a tizenharmadik osztagból. Micsoda meglepetés! Yuna rám mosolyog ahogyan én is rá. Igazán megváltozott! Nőiesebbé vált, lett a jobb szemén és vállán hasonló csillag formájú tetoválás ahogyan az anyján. Eléggé feltűnt, hogy a családjának öltözködése, legalábbis a shinigami uniformisuk mindig szabadon hagyja a jobb vállat, ahol a tetoválásuk tündököl. Érdekes.
- Örülök, hogy csatlakozik hozzánk Kuroji Taichou.
- Részemről a megtiszteltetés, Kenpachi Taichou. Ő itt a lányom és egyben a tizenharmadik osztag Fuku-taichou-ja, Kuroji Yuna.
Yuna mély meghajlást enged meg magának.
- Nagy megtiszteltetés, hogy a hírhedt tizenegyedik osztag Taichou-jának segíthetünk.
Érthető a viselkedése Yunanak. Hiszen harcos találkozik egy másik harcossal. A bemutatkozó után visszatérünk a feladat részletére. A Kenpachi szerint, mindenképpen meg kellene támadni a kijelölt építményeket, viszont ezzel együtt a sternrittert is le kéne foglalni. Nem lenne bölcs dolog hagyni, hogy részt tudjon venni a csatában. Kuroji Taichou javasolja, hogy menjenek ők ketten a sternritter után aztán én és Yuna vezessük a két osztagot, hogy redukáljuk az építmények és az emberek számát. A Kenpachi viszont másképpen gondolja és végül az ő terve lép érvénybe. Állítása szerint annyira gyenge az ellenfél, hogy nem ér annyit, hogy pengéjét bepiszkítsa a vérével. Ettől a mondatától beleborzongtam. Végül megszületik a terv. A sternrittert jó magam és legjobb barátnőm Kuroji Yuna fogjuk kezelésbe venni.

Őszintén szólva, mertem remélni erre nem kerül sor, de ha a Kenpachi elvárja tőlem, hogy elintézzem, amit nekem szán feladatot, akkor teljesítem amennyire tőlem telik, ha csak nem szeretném, hogy egy kijelölt sírban végezzem. Szerencsémre, Yuna is velem tart. Nézzük a jó oldalát! Mindketten megmutathatjuk egymásnak mennyit fejlődtünk. Amúgy sem láttam még a zanpakutouját akció közben és fogadok Ő is kíváncsi lenne az enyémre. Hosszasan mendegélünk a sűrű erdőben, megkerülve a várost annyira, hogy a déli részhez érjünk, ahol egy nagy birtok vár reánk ahol célpontunkat fogjuk meglelni. Nem tudom megállni, hogy ne pipázzak, mielőtt meg nem érkezünk a küzdelem helyszínére. Most nagyon jól esik a dohány aromája! Legalább is nekem.
- Úgy látom káros szenvedélyed van Chie. Mikor szoktál rá egyáltalán a pipázásra há?
- Mióta megtudtam ki a Taichoum.
Legalább is amióta a tizenegyedik osztagba kezdtem szolgálni, azóta szoktam rá ténylegesen a pipázásra.
- Kérsz talán?
Teszem fel a kérdést Yunának, hátha esetleg ki szeretné próbálni. Ő viszont kezeivel jelzi, hogy nem kér belőle.
- Akkor több jut nekem.
Szerencse, hogy Yuna nem pipázik. Fogadok azért, mert úgy gondolja hatással lenne a teljesítményére, ami hát valahol igaz. Lehet nekem se kéne pipáznom most már! Így is teszek végül. Szépen a maradék dohányt leporolom, aztán elteszem a zsebembe majd mentálisan rendbe rakom magamat. Egy sternritter nagyon kemény ellenfél, így mindent be kéne vetnünk. Van egy érzésem, hogy akár "azt" is használnom kellene. Nem igazán örülnék neki mert eléggé kétélű egy technika, de ha netán előnyhöz tudom juttatni magunkat, akkor nem fogom vissza magamat. 
- Kíváncsi leszek mennyit fejlődtél mióta nem találkoztunk! Remélem most már jobban bánsz a karddal!
- Mondja az, akinek jobban megy a kidou mint a kardhasználat!
Jegyzem meg Yunának a tényeket. Tudom jól, hogy nekem jobban megy a kardforgatás, de kidouból gyengébb vagyok. Ő viszont pont az ellentétem, bár azért olykor mutat egyet és mást közelharcban, de gondolom a kidouban tud igazán tündökölni. Így nézve az egészet, jól kiegészítjük egymást. A végén még jól jöhetünk ki ebből! Hirtelen Yuna kezét látom magam előtt. Megállok és tekintetem a cél állomáshoz öszpontosul. Hát megérkeztünk! Akkor már csak be kéne jutnunk.
- Hogy csináljuk?
Teszem fel a kérdést barátnőmnek, aki már mosollyal az arcán válaszol készségesen. Érzem, hogy nagyon nem fogom élvezni a válaszát.
- Frontálisan támadunk!
Tágra nyílnak szemeim. Hogy mégis mi? Frontálisan? Értem én, hogy szeret harcolni, jó magam is szeretek megküzdeni erős ellenfelekkel, de azért nem szállt el az agyam, hogy a biztos halálba menjek! Megvan húzatva? Yuna észreveszi aggódó tekintetemet így gyorsan magyarázatba kezd, hogy meggyőzőn. Úgy utálom mikor igaza van!
- Gondolj csak bele. A mi feladatunk az elterelés. Miképpen lehet jobban elterelni valakinek a figyelmét? Ha őrültséget csinálsz! Ezt fogjuk tenni. Hadd érezze a sternritter, hogy szorítjuk a golyóit. Már ha vannak neki. Elintézzük a barátait, ezzel ki provokáljuk, hogy harcoljon ellenünk és nincs más dolgunk, mint kitartani! Remek terv nem?
- Van fogalmad róla, hogy egy sternritter mire képes egy shinigami ellen?
Teszem fel neki a költői kérdést. Yunát nem igazán hatja meg, sőt mintha a szemében csillogást vélnék felfedezni. Ugye nem izgalomba hozza a dolog, hogy egy roppant kemény ellenféllel lesz dolga? Öregem! Ezek a Kurojik olykor igazán meglepnek és nem jó értelemben! Csodálkozom, hogy fennmaradtak! Mondjuk lehet ettől ennyire erősek? Ki érti ezt?!
- Ettől lesz olyan izgalmas! Na gyerünk!
Yuna már fut is előre. Hiába ordítanék neki, nem érnék el semmit. Úgyhogy én is így teszek. Egyszer élünk! Ahogyan azt gyanítani lehetett, amint belépünk a főkapun át, már quincyk nyilai zúdulnak felénk. Yuna válaszul shunpo segítségével felugrik a levegőbe majd két kezét előre tartva, sorozatosan lövi rájuk a Shakkahou hadouját. Én a földön, kardom pengéjével intézem el őket. Szerencsére vannak olyan jók a reflexeim, hogy elkerüljem nyilaikat és elég közel kerüljek hozzájuk, hogy egyenként felaprítsam őket apró darabokra. Yuna terve valóban beválik. Játszi könnyedséggel elintézzük a birtok külső területén lévő összes őrt anélkül, hogy megerőltetnénk magunkat. Az udvaron gyülekezünk, ahol egy torony nagyságú épülettel nézünk szembe. Valószínűleg ott lakik a sternritterünk. Yuna bal kezét az épület felé nyújtja majd öt Shakkahout lő különböző irányba. Hatalmas pusztítást okoz. A hatalmas torony épületnél lyukak keletkeznek. Ráadásul elkezd égni az egész kóceráj. Ezután kezét leengedi majd mosollyal az arcán vár türelmesen, miközben jobb kezével a kardját markolássza.
- Biztos vagy benne?
- Egészen biztos!
- Szerintem, picit túlzásba estél.
- Azt mondod?
Hirtelen egy nagyon erős és vastag nyíl igyekszik minket eltalálni, de szerencsére hamar eltudjuk kerülni mire feltudna nyársalni.
- Emlegetett szamarunk végre megmutatja magát!
Valóban beválik barátnőm terve. A sternritter az égő házának erkélyéről néz le ránk, miközben megidézett íjával céloz felénk. Az arcát ugyan nem tudom kivenni, de a testtartása viszont arra enged következtetni nem annyira örül a találkozásnak.
- Csakhogy végre előbújtál Mr.sternritter! A nevem Kuroji Yuna ő a társam és hű barátnőm Ninomiya Chie! Esetleg szentelsz ránk egy kis időt?
Yuna ujjával mutatja ellenfelünk felé, hogy jöjjön le. Csak nem olyan hülye, hogy ezt megtenné! Hát meglepetésemre elrakja az íjat és tényleg megteszi. Leugrik az erkélyről, hogy egymással szembenézhessünk. Most látom az arcát jobban. A szemeiben tűz lobog. Nagyon feldühítettük. Lehet ez mégsem volt valami túl jó ötlet?
- Nincs miről beszélnünk shinigamik. Megfogtok fizetni ti aljas gyilkosok! Jobb lesz a világ nélkületek! Készüljetek a halálra!
- Az nagyon jó! Úgy is kezdtem unni a gyenge barátaidat! Remélem te jobban fogsz szórakoztatni minket!
A sternritter bepöccen majd szó nélkül nyilakat kezd lőni felénk, ezúttal sorozatokat. Pengémmel igyekszem elütni a nyilakat magam elől ahogyan Yuna is.
- Még is… hova figyelsz shinigami?
- Ha?
Hátam mögé tekintek és a sternrittert veszem észre, aki már egy rúgást intéz a hátamba, aminek hatására rögtön a földre kerülök, hagyva magam körül egy kis krátert. A fenébe! Szerencsére nem olyan súlyos a dolog, de a fejem azért megérezte amint arccal becsapódtam. Feltekintve látom, hogy Yuna foglalkozik az ellenféllel. Mennék is segíteni neki, de hirtelen földbe gyökeredznek a lábaim amint azt látom, hogy barátnőmet sikeresen eltalálja egy quincy nyíl. Megölte? A rohadék! Ekkor megint egy váratlan dolog történik. Yunát látom a quincy háta mögött és már szúrna felé. Sajnos az ellenfelünk nem rest beáldozni a karját. Elkerüli a végzetes szúró támadást, viszont bal felső karja teljesen átszúródik.
- A fenébe! Nem sikerült a trükk!
- Mi ez? Valami illúzió?
- Inkább hasonmásnak nevezném, de közel jársz!
- Elismerésre méltó csel. Viszont. ENGEM A FÁJDALOM NEM TÁNTORÍT EL!
A sternritter, sérült karját jobb oldalra lendíti, aminek hatására Yuna a kardjával együtt elszáll az épület fala felé. Shikait bontok és farkasaimat megidézem. Amíg a farkasok foglalkoznak Yunával, lefoglalom a sternrittert. Magam felé irányítom a figyelmét azzal, hogy Yuna elé állok védekező állásba.
- Útban vagy!
- Pont ez a célom!
Az ellenfelem összehúzza szemöldökeit majd megcélozza maga alatt a földet és leszáll. Sérült karját betekeri egy fehér fáslival miközben én is előkészülök. Koncentráltatni kezdem a lélekenergiámat és a lehető legtöbbet igyekszem kifejteni magamból, hogy aztán készen álljak a technika bevetésére, amit nagyon nem szeretnék. Viszont muszáj lesz. A sternritter eközben sikeresen befáslizza bal karját majd íját megidézve felém céloz.
- Ha ennyire szeretnél meghalni előbb, csak kérned kell.
- Mielőtt meghalnék, mutatnék neked valamit!
- Hm?
Remélem beválik. Az ilyen egótól fűtött harcosok általában jobban szeretik, ha ellenfelük teljes erőből küzd, hogy aztán megmutassák mennyit is érnek. Ellenfelem sokat gondolkodik majd leengedi az íját.
- Legyen. Nyűgözz le, hogy aztán eltiporhassalak!
- Ne aggódj, nem okozok csalódást!
Hamarosan elég lélekenergiát sűritek össze. Ezután végig áramoltatom a testemen. Nem telik bele pár másodpercbe és érzem, hogy kezd égni a bőröm alatt az izom. Támadó állásba helyezem magam majd kieresztem minden lélekenergiámat, miközben a technika nevét mondom ki.
- REYROKEN!
Kezeimnél, lábaimnál, arcomnál az erek kidudorodnak, miközben lángoló narancssárga aura vesz körül. A levegő körülöttem ellentétes irányba mozog nagy sebességgel. A technikám aktiválódott, kérdés meddig fogom ép ésszel bírni. Nem hiába fejlesztettem ki, hisz képes leszek a küzdelmen akár fordítani is, viszont ha nem figyelek, el is veszthetem a küzdelmet. Ez egy rizikós vállalkozás, ahol két lehetséges kimenetel van. Vagy idő előtt legyőzőm a sternrittert vagy a testem fogja felmondani a szolgálatot mára és kínzó fájdalommal a földön fogok heverni vagy rosszabb! Nincs más lehetőségem, mint támadni. Teljes erőmből elrugaszkodom a földtől és az ellenfelem háta mögé kerülök. A sternritter meglepődik. Nem számított arra, hogy sebességem ennyire megfog nőni. Kardommal lefele ívelő támadást viszek be. A quincy ugyan nem sérül meg védelmének által, viszont megízleli milyen, amikor a gravitáció nem őt szolgálja. Megismeri az egyik fa törzsét, ami átszakad a súlya által és a földön találja magát. Nem csak gyorsaságom, de fizikai erőm is megnőtt. Letörtem valószínűleg most már a harci kedvét, ami előnyt kovácsolhat nekem. Fájdalmat kezdek érezni a bal karomnál. A fenébe! Túl gyorsan terheli! Folytatnom kell a harcot viszont!  Ellenfelem leporolja magát majd dühös arckifejezéssel nekem ront, most már egy karddal. Pengéink összeérnek, de szerencsére a fizikai erő nekem kedvez így újfent sikerül ellőnöm jó messzire, hogy aztán megkóstolja a földet, de ezúttal utána megyek, hogy be is fejezzem a harcot. Sajnos pont az utolsó pillanatban érzem, hogy a testem nem bírja tovább így ösztönből kapcsolom ki a technikámat amiből ellenfelem előnyt kovácsol és kardjával elhárítja a támadásomat majd belerúg a gyomromba, aminek következtében végig szántom az udvart.
- Lenyűgöző. Félelmetes technika. Ha tovább bírtad volna használni, meg is ölhettél volna. Sajnos viszont! Én gyözt…
A sternritter hirtelen elhallgat és csupán már annyit látok, hogy feje elhagyja a testét. Aki a végső csapást beadta nem más volt, mint Yuna. Annyi időt tudtam neki adni, hogy kihasználta a lehetőséget. Bizonyára nagyon nem tetszik neki, hogy ilyen csellel kellet legyőznie, de gondolom a barátság számára ugyanolyan fontos, mint a büszkesége. Pengéjén lévő vért, balra szántja majd visszahelyezi tartóhüvelyébe. Felém igyekszik. Mosolygós arca arra enged következtetni, nem igazán sérült a büszkesége, aminek örülök.
- Erős volt mi? Kőkemény ellenfél!
- Sajnálom, hogy így kellet legyűrnöd.
- Áh! Rá se ránts. A lényeg én győztem le!
- Nélkülem nem tudtad volna!
- Nélkülem meghaltál volna!
Kisvártatva a shinigamik megérkeznek a két taichou kíséretében. Megcsináltuk! Nemhogy elvontuk a sternritter figyelmét, de sikeresen le is győztük. A Kenpachi véres haorijától és beteges arcától kissé idegessé válok, emiatt megint előveszem a pipámat és meggyújtom.
- Körülnézek egy kicsit az épületben hátha ott hagytunk valamit. Ha találok értékes szuvenírt akkor szólok!
Azzal Yuna be is viharzik az épületbe. Nem féltem annyira a lángoktól, gondolom tudja mit csinál. Amíg barátnőm szuvenírt keres magának, addig elmagyarázom a két taichounak miképpen is győztük le ellenfelünket, hogyan vittük véghez a küldetést. Jelentésem viszont hamar félbe szakad amikor Yuna ordítására leszek figyelmes. Gondolkodás nélkül berohanok az égő épületbe, miközben hallom Kuroji Taichou hangját, de nem fordítok rá figyelmet. Yuna életveszélyben van! Remélem hamar megtalálom! Pár emeletet megyek csupán fel majd az egyik szoba ajtaját veszem észre, hogy nyitva van. Onnan érzékelem Yuna lélekjelenlétét. Amint berohanok, hogy megnézzem mi történt vele, olyan látvány tárul elém amire nem számítottam. Yuna életben van, egészséges. Fizikailag. Mentálisan viszont, nemigazán. A kezében egy holttestet tart. Egy eléget pici holtestet. Egy babáét. A szobában sajnos nem csak az a piciny gyermek volt az áldozat. Egy nő, két másik gyermek, nagyjából tíz évesek lehettek csupán. Ezt mi… mi tettük? Ezt értette ezalatt a sternritter? A bosszúját?

Yunát kivezetem az égő épületből, közben próbálom nyugtatni saját magamat. Csak a kötelességemet tettem, parancsot teljesítettem. Nehezen tudom elhinni, hogy nemcsak katonák voltak az áldozatok, hanem ártatlan civilek! Ez egy családi birtok volt, nem katonai objektum! A fenébe! Chikushō! Visszaérünk a kijelölt táborhoz, hogy aztán felkészüljünk a hazaútra. A többi shinigami rajtunk kívül, szakéval ünnepli a győzelmet. Jó magam és Yuna, nem ünneplünk. Könnyeket hullatunk a magunk módján. Ez nem győzelem volt. Nem dicső küzdelem. Hanem mészárlás. Sokáig toporzékolok türelmetlenül egyhelyben, végül aztán elegem lesz és átmegyek Yuna sátrába megnézni minden rendben van-e vele. Beérve megpillantom barátnömet aki az ágyán üldögél miközben a föld felé mereszti tekintetét. Egy árva mukkot nem szól, nem figyel ide. Kezei remegnek. Még mindig nem dolgozta fel a látottakat. Ki is tudná egyáltalán feldolgozni? Közel megyek hozzá majd megfogom mindkét kezét.
- Yuna.
Szólítom a nevén. Szerencsére felém tekint könnyes szemekkel miközben nem ereszti el a kezemet.
- Nem a te hibád. Fogalmad se volt róla, hogy gyerekek vannak az épületben.
- Tudhattam volna. Alaposnak kellet volna lennem. Viszont én… belelőttem az épületbe.
- Felakartad kelteni a sternritter figyelmét.
- Az által, hogy megöltem a családját!
Yuna hangjától egy pillanatra megáll a szívem. Sose hallottam ilyen idegesnek őt, mint most.
- Ne haragudj. Csupán… nem tudom elfelejteni. A vicc az egészben, hogy amikor elmeséltem anyámnak mi történt, akkor mi volt a válasza? Szükséges áldozatok voltak. Szükséges áldozatok Chie! Hogy mondhatott ilyet? Miközben ő papol a család fontosságáról!
- Nyilván nem úgy értette Yuna!
- Mond… számíthatok rád Chie?
A hirtelen témaváltás meglep engem. Hogy jutottunk ide arra, hogy számíthat-e rám? Bizonyára a sokk hatása alatt lehet, mert másra nem igazán tudok gondolni. Mosolyt igyekszek erőltetni magamra majd a vállára teszem a kezemet.
- Hát persze Yuna. Számíthatsz rám. Barátok vagyunk nem?
Azzal megölel engem, ami többet mond minden szónál. Paskolom a hátát, hogy megnyugtassam. Sok mindenen ment most keresztül. Hagyom, hogy kisírja magát majd amint megnyugszik, magára hagyom. A sátorból kiérve, meglepetésemre Kuroji Taichouval találkozom, aki úgy tűnik, vár valakire.
- Nagyon jó. Pont veled szeretnék beszélgetni. Gyere velem.
Nem mondok ellent a Taichounak. A tábortól, pár centire távolodunk. Yuna mondata zavar engem amit az anyja mondott neki. Nem tudom megállni ne kérdezzem meg az okát.
- Elnézést Taichou. Bocsásson meg, hogy ilyet kérdezek, de… Yunának azt mondta, hogy a gyerekek, akiket megtalált az épületben, szükséges áldozatként nevezte. Miért?
Kuroji taichou felém fordul. Komoly arckifejezése nem sok jót jelent nekem. Remélem nem haragítottam meg, de tudnom kell az igazságot. Szerencsére viszont Kuroji Taichout nehezen lehet megharagítani.
- A Kurojik, egész életükben a túlélésért küzdöttek. Mióta ez az átok ránk szállt, üldöztek minket, megakartak szabadulni tőlünk. Elvették az otthonainkat, mindenünket, amink csak volt. Viszont ahelyett, hogy végleg megadtuk volna magunkat, azt tettük amire nem számítottak. Felvettük a harcot. Kivívtuk a függetlenségünket és a nevünket. A Kuroji mint név, nem csak a családunk neve vagy a kláné. Emlékeztet arra kik is vagyunk. Harcosok, katonák. A gyermekek, akik a halálukat lelték az épületben jele annak, hogy a sternritter nem tudta apai kötelességét betartani. Nyilvánvaló hogyan élte túl. Pajzsként használta szeretteit. Ilyet egy Kuroji sose tenne. Kész meghalni csak azért, hogy a családja éljen. A haláluk, szükséges volt emiatt.
Kis betekintést kapok a családjuk filozófiájába, viszont nem nyugtatott meg a dolog. Ha ilyen szörnyű dologra vetemedne valaki, akkor is a mi kezünk által haltak meg azok a szegény porontyok! Elmélkedésemből a Taichou szakit félbe.
- Viszont, nem azért hívtalak ide, hogy erről beszéljünk. Szeretnék köszönetet mondani amiért megvédted a lányomat. Nem vagy ugyan közülünk való, de úgy viselkedtél mint egy valódi Kuroji. Örökké hálás leszek érte. Nagyon megtisztelnél engem azzal, ha egynap fogadhatnálak a birtokomon. Akár nálunk is alhatsz, elvégre te és Yuna eléggé közel álltok egymáshoz, mint két testvér. Áll az ajánlat?
- Természetesen.
A Taichou bólint egyet majd elmegy, de még mielőtt magamra hagyna egy utolsó tanáccsal lát el.
- Ne érezd magad rosszul amiért meghaltak. Ne feledd, ezzel a tetteddel nem csak Soul Society lakóit védted meg, hanem a családodat is. Neked köszönhetik az életüket. Ez a tudat, nyugtasson.
A tanácsa valóban hasznos, viszont jelenleg nem igazán tudom megfogadni. Az idő talán segíteni fog, hogy elfelejtsem, esetleg leckeként elraktározzam magamban. Jelenleg viszont úgy érzem, szükségem van arra, hogy könnyeket hullajtsak az ártatlanokért, akik miattunk lelték halálukat.

[Ninomiya Chie]

A Farkas első kézből tapasztalhatta meg, hogy a shinigamik miféle terheket is hordanak magukkal. A háború nem válogat az áldozatokon. Lehet fiatal, öreg, gyermek, nő vagy férfi. Egy fontos lecke, egy fontos időben. A quincyk nem ismertek kegyelmet ellenségeikkel szemben, a megtorlásra válaszul a shinigamik is szintén így tettek. A lelkek egyensúlyának érdekében, efféle áldozatot megkellet hozniuk. Szerencsére még 995-ben, sikeresen elzárták a királyt, csatlósait pedig meghátrálásra kényszerítették. A quincyk egysége felbomlott. A Gotei Juusan-tai győzedelmeskedett. Viszont a győzelemnek ára volt. Mint minden háborús időszak után, csapataikat, társadalmukat újjá kellet építeni. Viszont nem számítottak arra, hogy egy új ellenség kihasználja jelenlegi helyzetüket és bosszúval lesújt rájuk. 996-ot írunk. Az év, ami tragédiába torkollót, barátságok szakadtak széjjel és amikor egy egyszerű tisztet, kiemeltek soraikból.

Elérkezett a pillanat mikor életembe először, közelebbről is megismerhetem a Kuroji birtokot. Egészen másképpen képzeltem el őket, de ha úgy vesszük mennyire fontos szerepet játszik kultúrájukban a harcosi lét, talán nem kéne annyira meglepődnöm. Az udvaron lévő virágok helyett, gyakorló terek helyezkednek el, ahol kiállított fabábuk, zsákok, céltáblák sorakoznak és temérdek Kuroji gyakorolja művészetét. Egyesek kidouban mások pedig kardvívásban. Nyomban észreveszem Yuna barátomat, aki a házhoz legközelebbi fabábun gyakorol. Mosollyal az arcomon közeledek felé. Hamar észrevesz és letörli gyorsan magáról az izzadságot mielőtt üdvözölne.
- Chie! Örülök, hogy itt vagy! Igazán pompás napot választottál!
- Ahogyan azt látom, eléggé sokat edzetek.
- A mai napon különlegesen.
- Miért?
- Édesanyám a századik születésnapját fogja ünnepelni. A Gotei Juusan-tai tagjai is részt vesznek az ünnepségen! Még a So-taichou is!
- Ejha!
Ez aztán nem semmi! Képesek a taichouk elhagyni Seireiteit csak azért, hogy Kuroji Taichout ünnepelhessék? Igazán jó barátságot ápolhat velük. Viszont akad itt egy kis bökkenő.
- Sajnos én nem vagyok meghívva az ünnepségre!
- Amiatt ne aggódj!
Yuna kezével jelez az egyik Kurojinak aki nyomban megindul majd közli a feladatot, hogy biztosítson nekem meghívót és kimonót is. Nagyon felhúzom a szemöldökeimet. Nem számoltam azzal, hogy át is fogok majd öltözni, de ha már fel lett ajánlva nekem a lehetőség, hogy egy ünnepélyes születésnapi ünnepségben résztvehessek, taichouk társaságában, hát akkor nem fogok ellent mondani. Mondjuk jobb, ha felkészülök arra, hogy temérdek szaké fog legurulni a torkomon mert általában az efféle ünnepségek alatt a lerészegedés lehetősége nagyon magas még a nemesek körében is. Jó ízűeket elbeszélgetek Yunával miközben körbevezet a birtokon. Meg kell mondjam, igen csak meseszép. Sokat dob a látképen, hogy fák veszik körül a birtokot, viszont valahol szomorú is. Olyan érzést kelt, mintha a világ elől szeretnének elbújni. Yuna szerint nem véletlen a hely választás. Itt minden az övék, nem kell tartaniuk idegenektől, ráadásul az erdőt tökéletesen megtudják védeni, ha netán megtámadnák a birtokot. Az idő gyorsan telik és már azon kapom magamat, hogy díszes kimonóba öltöztetnek. Furcsa viszont, hogy a fegyveremet megtarthatom, bár a magyarázatnak köszönhetően megértem miért van erre lehetőség. A Kurojik nagy becsben tartják a fegyvereket, így mindenkinek szíve joga hordania. Ezért is van az, hogy itt az épületben még a bejáróknál is kard van, elvégre harcos klánról/családról beszélünk. Az ünnepély hamarosan kezdetét veszi. Ahogyan a nagykönyvben megvan írva, pontosan a menetrend szerint érkeznek a taichouk, ajándékokkal a kezükben, hogy megünnepeljék Kuroji Taichou születésnapját. Igazán szívderítő és kellemes látvány, hogy olykor azokat, akik nagy ranggal rendelkeznek, lehet látni, hogy ők is csak ugyanolyanok, mint mi tisztek. Sírnak, nevetnek, örülnek, aggodnak, éreznek. Itt a rang most nem számít, csupán, hogy együtt szórakozzunk, nevessünk a vicceken, egy jót mulatozzunk. Elengedhetjük magunkat. Olyan jó lenne, ha örökké tartana, de tudjuk jól minden ünnepélynek egyszer vége szakad, de amíg tart, maximálisan kihozom a legtöbbet és szórakozok egy jót! Az ilyen pillanatokat meg kell becsülni! Sokat bolondozom barátnőmmel, táncolunk, mint a gyerekek, társasjátékkal ütjük el az időt, pletykálunk.  Eljön viszont a pillanat, amikor a fő csarnokban összetömörül a társaság. Minden taichou kezébe kerül egy szakés pohárka. A So-taichou mond először beszédet, ami konkrétan arra szolgál, hogy felkonferálja az ünnepeltet. Kuroji Taichou kilép a tömegből majd megkezdi Ő is beszédét.
- Kedves egybegyűltek! Először is szeretnék köszönetet mondani amiért voltak olyan kedvesek eljönni a Kuroji birtokhoz azért, hogy megünnepeljék velem századik születésnapomat! Sok mindent megéltünk már együtt barátaim! A Gotei Juusan-tai megalakulását, A quincyk kegyetlen háborúját és hogy együtt győzedelmeskedtünk, sírtunk, nevettünk, bátran küzdöttünk! Mi Kurojik nagy hálával tartozunk Yamamoto So-taichounak és barátainak, hogy befogadtak minket! Számunkra ez egy fontos pillanat volt! Mikor elvesztettük a bizalmunkat a külvilág felé, Yamamoto volt az, aki a családunknak felajánlotta a lehetőséget, hogy bizonyíthassunk! Hála neki a világ tudja! A Kurojik nem szörnyek! Se nem pedig korcsok!
Ezután Kuroji Taichou, lánya felé mutat, hogy jöjjön oda hozzá. Yuna persze ideges kezd lenni és nem nagyon mer édesanyjához merészkedni, de én megadom a lökést. Lehet emiatt árulónak fog tartani. Sebaj! Amúgy is túl jól szórakozom! Végre valahára látom őt is idegeskedni! Pozitív értelemben persze! Szegény kicsit meg is botlik, de szerencsére komolyabb baja nem esik. Ekkor megható pillanat érkezik. Édesanyja megfogja lánya kezét.
- Édes leányom Kuroji Yuna. Tudom születésedtől fogva kemény kiképzéseknek és feladatoknak állítottalak elé. Viszont, igazán büszke vagyok arra, hogy idáig jutottál. Tudják! A lányom egy igazi Kuroji! Shinigami! Élő példája annak, hova is tartunk! Ha én elmegyek, ha egyszer eljön az időm, azt szeretném, ha Yuna venné át a helyemet, mint a Kurojik vezetőjeként és a tizenharmadik osztag Taichouja-ként! Éljen soká a Gotei! Éljen soká Yamamoto So-taichou és a Kurojik! Kanpai!
A taichouk azonnal felhörpintik az italt. Minden lehetőség megadott arra, hogy ez a nap emlékezetes legyen. Sajnos viszont, ekkor hirtelen megváltoznak a körülmények. Sorban elkezdik fogni a torkukat. A So-taichou-tól kezdve mindenkinél úgy tűnik valami nincs rendjén. Kivéve Kuroji Taichout aki érthetetlen arcot vágva megdermed. Yuna akcióba lép és segíteni igyekszik. Az egyik Kurojit el is küldi Seireiteibe, hogy katonákat hozzon. Az egész ünnepély végül tragédiává változott.

Azon a napon 996 Március tizenkettedikén, súlyos bűncselekmény történt. Hosszú nyomozás vette kezdetét, aminek eredménye az lett, hogy a Kurojik vezetője Yoshinori, árulást követett el a Gotei Juusan-tai tagjai ellen. A mukenbe zárták, míg a Kurojik többi tagját egyelőre karantén alá helyezték. A tizenegyedik osztag vállalkozott a feladatra, hogy a Kuroji birtokot őrizzék addig, míg ítélet nem születik Yoshinori és a Kurojik felett. A Farkas szinte tehetetlen. Nem tudja mi tévő legyen, hogyan mentse meg legjobb barátját.

Két hét telt el a szörnyű incidens óta. Mint kiderült a szakék, amit a taichouk kaptak, mérgezettek voltak. Szerencsére viszont egy áldozata volt. A nyolcadik osztag Taichouja. A többiek túlélték. Vajon Yuna most mit élhet át, hogy édesanyját bebörtönözték, őket pedig karantén alatt tartják mintha valami pestist hordoznának?! Miért vetemedne ilyenre Kuroji Taichou? Egyáltalán lett volna ennek értelme? Oka volt rá? Nem láttam jelét annak, hogy neheztelne a shinigamikra. Valami nagyon bűzlik itt nekem! Miközben igyekszek elgondolkodni a történteken, pipázással próbálom idegrendszeremet valahogyan nyugtatni. Remélem a dolgok jóra fognak alakulni és ez az egész csupán valaki más műve lehet, aki a Kurojiknak akarna ártani.
- Ninomiya-sama! Elnézést, hogy megzavarom, de Kenpachi Unohana hívatja!
- Már is indulok!
Leporolom a dohányt pipámról majd zsebre rakom és indulok a Taichoum felé. Amint belépek a sátrába mély meghajlással üdvözlöm majd várom mit szeretne nekem mondani. Remélhetőleg valami jó hírt, esetleg egy olyan dolgot, amivel segíthetném Yunát! Sajnos viszont az ellenkezőjével kell számolnom. Szó nélkül egy papírt nyom a kezembe majd megkér, hogy olvassam el. Az üzenet világos és tiszta. Kuroji Yoshinorit, bűnösnek találták és haladéktalanul kivégzik húsz perc múlva. Ezzel együttvéve a Negyvenhatok tanácsa úgy ítélkezett, hogy a Kurojik veszélyesek Soul Society-re és javasolják, hogy semmisítsék meg őket. Halálra ítélték Yuna anyját és a család tagjait is! Fogaim összeszorulnak. Ez valami vicc akar lenni? Ez egy rossz álom!
- Chie! Megértem az érzéseidet. Ezért is hívattalak ide.
- Igen Taichou?
- Amint azt olvashattad, megkaptuk a parancsot. Viszont a végrehajtását a tizenegyedik osztagra bízták. Jól tudom, hogy Yuna a legjobb barátod?
- Taichou én úgy érzem valami nem tiszta a történetben! Nem furcsa magának, hogy Kuroji Taichou hirtelen…
- Ninomiya-san! Álljon le. Megértem, de a parancs az parancs. Viszont, mivel nagy segítséget tett azzal, hogy legyőzte Yunával a sternrittert, lehetőséget adok magának, hogy elköszönjön a barátjától. Húsz perce van. Nem több.
- Köszönöm Taichou.
Azzal nyomban a birtok felé veszem az irányt, hogy találjak valami bizonyítékot. Valami megdöntő dolgot, amivel tisztázhatnám a Kurojik nevét! Biztos vagyok benne, hogy valami nem stimmel itt! Kuroji Taichou nem vetemedne ilyesmire! Nem volt rá oka! Amint beérek a házba, nyomban a főcsarnokhoz igyekszem. Szerencsére a Kurojik nem takarították el a bizonyítékokat, így kutakodni tudok. A mérgező pohárkák most is ott hevernek a földön, ahol leestek. Mindegyiküket megszagolva, azonosítom a méreg aromáját. Folytatnám is tovább a keresgélést, ha nem szakítana félbe Yuna lélekjelenléte. Felé tekintek. Szakés pohárkával a kezében figyel engem. Nem látszik részegnek szerencsére, viszont érzem rajta mennyire ideges.
- Yuna. Van egy kis időnk! Segíts kérlek!
- Ugyan miben?
- Van még húsz percünk találni bizonyítékot édesanyád ártatlanságára!
- Ha találsz, nem biztos, hogy örülnél fogsz neki.
- Mi?
Nem nagyon értem mit mond ezzel. Yuna eközben lehörpinti a szakét majd a pohárkát arrébb hajítja. Elfogadta a sorsát? Beletőrödött csak így? Nem fogom én ezt elfogadni. Megfogom menteni a barátomat!
- Kérlek! Barátok vagyunk nem? Segítek neked! Engedd meg, hogy körülnézzek! Lehet, találok valamit!
- Mond meg nekem… édesanyámat kivégzik?
- He?
- Mond meg!
Egy ideig néma maradok. Nagy nehezen tudom csak elmondani neki az igaszságot. Viszont tudnia kell. Nem tudok neki hazudni. Amúgy is kiderülne.
- Kiadták a parancsot.
Yuna biccent egyet majd a legközelebbi falhoz támaszkodik. Figyelme a törött szakés pohárkára fókuszál.
- Tehát húsz perc múlva kivégzik édesanyámat aztán a családomat. Chh… a shinigamiknak mindig ez a megoldás. Ha valaki veszélyt jelent, irtsuk ki!
- Yuna kérlek!
Barátnöm felém indul és egymással nézünk farkasszemet közvetlen közelről.
- Csinálj, amit akarsz Chie! Viszont ne várd el tőlem, hogy harc nélkül feladom! Ha a shinigamik támadnak, az hadüzenet. Nem akarod tudni milyen a Kurojik haragja. Akárkik próbáltak eddig eltiporni minket, ráfáztak! Az ellenségeinket megsemmisítettük, megszégyenítettük! A shinigamik se lesznek kivételek!
Hadüzenet? Háború? Yuna képes lenne háborúzni? Megtudom érteni, hiszen a Kurojik nagyon féltik a családjukat. Viszont őrültség, amit tenne! Nem tudom visszafogni, meggyőzni. Yuna elviharzik a szobából és magamra hagy. Nem adom fel. Találok bizonyítékot! Tudom is, hogyan csinálom! Shikai képességemet felhasználva, megidézem hű barátomat Ōkami-t, hogy körbe szimatoljon. Megszagoltatom vele a mérgezett szakés poharkákat. Remélem találni fog valamit! Szerencsére szagot fog egy idő után és már rohan a forrás felé. Igyekszem követni. Furcsa módon az épületen belül keresgél. Felmegyünk egy emeletet majd a bal oldali folyosót célozzuk meg. Nagyon rossz előérzetem támad. A szívem is kapálódzik. Egy szobához érkezünk. Amint kinyitom az ajtaját, zanpakutou szellemem rögtön egy ládához vezet, ami nyitva van, közel az ablakhoz. A szobát látván egyértelmű számomra, hogy Yunáé. Amint a ládát felnyitom egy érdekes növényt veszek észre. Felkapom és megszagolom. Az aroma egyezik. Ez egy mérges növény, ami csak folyékony halmazállapotba fejti ki hatását. Miért van itt Yunánál? Ha csak…
- Úgy sajnálom, hogy ezt látnod kellet.
- Yuna?!
Hátra tekintek és már csak annyit veszek észre, hogy egy kidou technika segítségével kilök az ablakon, aminek hála neki ütközők a közeli fának és elsötétül minden. Mikor magamhoz térek, kardok csattogásait, jajveszékeléseket hallok. Sajnos viszont a látásom még mindig homályos. Egy női alak közeledik hozzám. A hangja ismerős. Yuna az.
- Ne haragudj Chie, de a családom az első!
Ezután az arcomba lép, aminek hatására újfent elsötétül minden.

A Kurojik haragja nem ismert könyörületet. Sikeresen megtudtak szökni a tizenegyedik osztag elől majd aznap ellentámadást is indítottak amire a shinigamik nem készültek fel. Megmutatták erejüket ellenfeleikkel szemben, mennyit is ér a tudásuk. A Gotei Juusan-tai a quincy háború után nem számoltak azzal, hogy hamarosan új ellenséggel kell szembeszállniuk. A Kurojik visszaszorították a Gotei tagjait. Seireitei fala választotta el őket immáron az ellenségtől. A Kurojik nem adták fel és folyamatosan ostromolni kezdték a város északi kapuját. Ekkor a háború már két napja tart. Két nap telt el azóta, hogy a Farkas, szembesült az igazsággal.

Lassacskán kinyitom a szemeimet. A fejfájásom is úgy tűnik elmúlt, viszont hova kerültem? Kisvártatva jövök csak rá, hogy ágyon fekve voltam. Valaki idehozott ebbe a viskóba? Egy fiatal hölgyet veszek észre aki vissza tol az ágyba miközben felakarnék kelni. Mégis mi a fene történt? Meddig voltam kiütve? Temérdek kérdés járja át a fejemet. Tekintetemmel keresem a fegyveremet hátha itt van valahol, de sehol nem lelem. Ez nagyon idegesít! Ugye nem vesztettem el Ōkamit?! Fel kell állnom! Megmakacsolom magamat és csak azért is felkászálodom az ágyból, hogy aztán elkezdjem a keresést. Ekkor hirtelen léptek zaját hallom, aminek hatására a fiatal leány betuszkol a közeli ruhásszekrénybe majd arra kér maradjak csöndben. Két shinigami egyenruhában lévő lélek toppan be a házba. Ha jól látom ezek Kurojik! Mit keresnek itt? Rizst akarnak, de a nő csak annyit mond, hogy nincs. Erre az egyik nagyon ideges lesz és kardot ránt. Ezt viszont nem hagyhatom. Kilépek a szekrényből majd elsőként a támadó Kurojit célzom meg. Kézfejem élével megküldöm a kobakját, hogy elájuljon. A másodikat pedig a térdem segítségével, örök álomra szenderítem amint eltalálja a fejét.
- Mi a fene történt? Magyarázza el kérem! Hol vannak a shinigamik?
- Maga nem tudja? A shinigamik, Seireiteibe ragadtak! Ostromolják a várost már vagy két napja! A Kurojik, meglepetésszerűen támadtak!
- A kardom? Hol van?
- Miyazaki úr elvitte! A szaké főzdében van. Innen nem messze!
- Köszönöm!
Rögtön útnak is indulok. Remélhetőleg idejében megtalálom Miyazakit! Könyörgőm maradjon életben! A főzdébe érve sajnos csalodnom kell. A padlón, közel a pulthoz, hátán feküdve találom, miközben egy véres lepedőt szorongat. Odasietek hozzá, hogy ellenőrizzem él-e még, sajnos viszont a halálos sebe arra enged következtetni kevés ideje van hátra. Miyazaki egyszer csak kinyitja a szemét majd mosollyal köszönt engem. Én is mosolyt igyekszek erőltetni magamon, miközben tudom jól mi vár rá.
- Miyazaki!
- Chie? Ó, Chie! Úgy sajnálom! Nem tudtam megállítani!
- Ne beszélj hülyeségeket kérlek!
- Tudom, hogy nem húzom sokáig. A shinigamik bajban vannak, a barátod megőrült.
- Az én hibám! Ha jobban odafigyeltem volna!
- Mindannyian követünk el hibákat Kis farkas. Viszont, úgy tudja te már nem élsz. Ezt előnyként használhatod!
- Miyazaki!
A nevelőm utolsó erejével a testén heverő lepedőt kibontja, amin a kardom lapult egész végig. A kezembe nyomja.
- Ne feledd, amit édesanyád mondott: Tekints a múltba, hogy tanulhass, éld a jelened, hogy élvezd az életed és tekints a jövőbe, hogy tervezhess. Mentsd meg a családod, légy az, akinek születtél! Olyan büszke vagyok rád! Bocsáss meg amiért… nem tudtam többet segíteni.
- Miyazaki!
Többé már nem mozog. Elvesztettem azt a valakit az életembe, akinek életemet köszönhetem. Homlokat hozzáérintem az övéhez majd megpuszilom. Nem felejtem el, amit értem tett. Tudom mit kell tennem! Shinigami vagyok! Feladatom van! Megvédem Seireiteit az életem árán is! Ha harcolni akarnak, ha a farkaslányt akarják akkor megkapják! Ha jól emlékszem a raktárban még lehet találni kék festéket. Felhasználom! Meg is találom hamar majd szemeim felső és alsó részére egy vágáshoz hasonló jelet rittyentek. Szeretném, ha kinézetem önmagamat kifejezné. Amint befejezem az előkészületeket, kardomat bal oldalamhoz akasztom majd kimegyek a házból és egy ló felé füttyentek. Az állat hamar felém is jön majd nyergére felpattanok és elindulok Seireitei felé, ahol a háború folyik. A kötelességemet végzem! Shinigami vagyok! Megvédem a családomat az életem árán is!

A Farkas szíve, televolt tűzzel. Szemeiben az elhatározás tündökölt. Bátorsága nem ismert ekkor határokat. Lovával az oldalán galoppolt vissza a harmincnegyedik körzettől egészen vissza Seireitei városáig. A Kurojik még most is ostromolták a várost, nem ismerve a megadást. Folytatták a küzdelmet. A végsőkig kitartanak bosszújuk mellett. Nem sejtik ki közelít feléjük. Kinek a szívét sikerült felperzselni! Tomboló dühét feléleszteni! Egy vad entitás, siet barátaihoz, családjához. A Farkas felkiáltott. Vérre szomjazik! Szerencséjére a sereg háta mögé érkezik. A város előtti lévő falurész, tökéletes terepet add számára, hogy egyenként eltakarítsa útjából az előtte lévő Kurojikat. Mások ezt öngyilkos küldetésként nevezték volna, őrültségnek, de talán pont efféle őrültségre volt most szükség ahhoz, hogy a Farkas végül szembe tudjon nézni végzetével, aki nem más, mint Kuroji Yuna. A Farkas leszáll lováról majd kardot ránt. A sereg legtöbb tagja észreveszi a betolakodót. Megtámadják! Viszont mind hiába. A Farkas nem ismert kegyelmet. Egyenként lemészárolta le az elébe jövő katonákat. Egyetlen egy shinigami, egy tiszt, a halállal dacolva előre menetelt.

- KUROJI YUNA!
Ordítok felé, miközben kezével jelzi seregeinek, hogy álljanak meg. Utat biztosítanak nekem. Szabad teret adnak, hogy közel mehessek hozzá. Bal kezemmel a véres pengéjű kardomat markolászom, miközben szívem egyre jobban zakatol. A barátom, akiben a legjobban megbíztam, elárult. Megölte a saját anyját, megőrült csak azért mert hibázott. Közel megyek hozzá majd megállok. Várom, hogy magyarázkodjon. Okot adjon arra, hogy a kardommal ne színesítsem ki a csinos kis pofikáját!
- Tehát életben vagy. Nem hittem volna! Bár számíthattam efféle kifejletre! Hiszen híres vagy arról, hogy sokáig bírod.
- Egyet árulj el nekem Yuna. Miért?
- Miért? Nem elég egyértelmű? A shinigamik nem különbek a quincyktől vagy azoktól, akik nekünk ártottak!
- A bosszú miatt tetted?
- A családomért tettem! Nézz körül Chie! A shinigamik vesztésre állnak! Bemenekültek a védett kis városukba! Ott várják a csodát! Gyáva alakok! Az ilyeneknek nem szabad hinni! Édesanyám naiv volt és ostoba, hogy egyáltalán adott a szavukra! Egyszer hibáztunk és mi lett a vége? Megtámadtak minket! Nem baj. Majd mi igazságot szolgáltatunk! Ahogyan annak lennie kell!
- Lemészárolni több ezer shinigamit nem igazság szolgáltatás!
- Akkor mi az igazság?! Azt hittem érted! Elmeséltem a családom regéjét. Tudod jól mit éltünk át! A történelmünk bizonyítja! Nem bízhatunk a külvilágban! Ha azt akarjuk, hogy életben maradjunk, akkor nekünk kell először lépni!
- Yuna…
- A barátom vagy. Ezért megadom a lehetőséget, hogy távozz. Ha nem teszed, megöllek téged is! Én megvédem a családomat! Kerüljön bármibe!
Az utolsó mondata szíven üt. Látom a szemében. Elhatározta magát! Viszont nem Ő az egyedüli. Jó magam is elhatároztam már mit teszek! Ha Yuna nem képes leállni, véget vetni ennek az egésznek, akkor én magam vetek ennek véget. Esetleg időt nyerni a shinigamiknak, lehetőséget adni, hogy hátba támadják őket.
- Ha ennyire biztos vagy Yuna. Akkor próbálj meg megölni!
Yuna szemei tágra nyílnak. A sereg körülöttem megmozdulna, de megálljt parancsol nekik.
- Látom nem tágítasz. Legyen! Döntsük el kinek van igaza! Ha te nyersz, a seregem visszavonul és soha nem látsz többé! Ha én nyerek, betörőm Seireitei kapuját és mindenkit megölök egytől, egyig!
- Ám legyen... barátom.
Yuna kivonja kardját majd alapállásba vágja magát. Ebben a küzdelembe nem lenne jó, ha valaki beleavatkozna. Lehetőséget ad nekem és a shinigamiknak is, hogy kevesebb vérrel vessünk véget ennek az őrületnek. Egy darabig szemtől szembe állunk. Két barát, akik bíztak egymásban, megosztották bánataikat, örömüket, most halálos ellenségként néznek farkasszemet egymással. Valódi tragédia. Ebben a harcban nem lesz győztes, nem lesz vesztes. Ami marad, csupán a fájdalom egy űr, amit pengéinkkel csattanásai fognak létrehozni.
- Még valami. Tudod mit éreztem, amikor Miyazakit megöltem vagy amikor lekaszaboltam megannyi shinigamit? Hogyan is nevezzem... élveztem!
Több sem kellet nekem utána és ordítva neki rohanok. Felhúzott, de nagyon! Hogy képes ilyeneket mondani azok után, amit együtt átéltünk?! Hogy képes hátba döfni a barátait?! Engem?! Kardunk pengéi összeérnek. Visszhangoznak az egész területen. A feszültség közöttünk nagyon is éles. Kimondani is nehéz mi ketten mit is élünk át pontosan! Egy dolog az, ami ebben a küzdelemben összeköt minket. A családunk védelme! Mindannyian egy közös célért küzdünk, mégis ellentétes oldalon! Mi ez, ha nem tragédia?! Sorozatosan kezdem támadni Yunát aki játszid könnyedséggel védekezik, viszont hátrálásra kényszerítem. Sajnos viszont kihasználja az alkalmat és szabad kezével eltalálja a gyomromat majd a hajamat elkapva arrébb lök, hogy aztán hátat mutatva neki belém vághasson. Szerencsére leguggolok és rögtön gáncsolni igyekszem a lábát, viszont egy hátra szaltóval menti ki magát. Újfent egymás szemébe nézünk majd tovább folytatjuk a küzdelmet. A Kurojik nem avatkoznak bele, akárcsak a shinigamik. Mindenkinek a tekintete párbajunkhoz szegeződik. Megannyi barátom, a családom bízik bennem, hogy legyőzőm Yunát, de ugyanúgy Yunánál is hasonló a helyzet. Az emberei bíznak benne, hogy megnyeri a párbajt. Akárki is győzedelmeskedik az egyikük szenvedni fog! Ezt mindketten jól tudjuk. Viszont tovább folytatjuk! Nem állunk meg! Küzdünk a végsőkig! Az eső elkezd cseperedni. Sajnos Yuna nagyon jónak ígérkezik. Hirtelen Ő kezd el sorozatosan támadni majd egy rendkívüli csellel kicsavarja a pengémet és az arcom felé viszi a pengéjét. Hátrébb igyekszem vinni az arcomat, sajnos viszont súlyosan megsérülök. Jobb szememet telibe kapja a penge. Hátrálok is sokat, majd a szabad kezemmel a sérült szememhez tapasztom. Ömlik belőle a vér. Nem tudom kinyitni. Megvágta a szememet! Chikushō! Viszont nem adom fel, tovább fogok küzdeni! Ezt a barátnőm észreveszi. Elmosolyodik. Élvezi talán?
- Látom nem akarod feladni! Pedig az a sérülés nagyon súlyos! Rendben van. Most az egyszer!
Ekkor Yuna füttyent egyet az egyik katonájának. Egy fáslit dob oda Yunának aztán nekem. Jobb kezemmel el is kapom majd bekötöm a sérülést. Így legalább nem kell foglalkoznom a vérrel. Jó alaposan magamhoz igazítom, hogy a fejemen maradjon majd kardomat újfent magam elé emelem. Fura egy szemmel küzdeni, de valahogy tartanom kell magamat.
- Folytathatjuk?
- Szolgáld ki magad!
Yuna azonnal nekem iramodik. Nehezen védekezek, alig veszem észre merről támad! Ráadásul pont a jobb oldalamat igyekszik támadni, ahol már nem látok! Nehezen védem ki a támadásait. Sikeresen ejt rajtam jó pár karcolást. Szerencsére viszont sikerül egy támadását úgy kivédenem, hogy ellökhessem magamtól. Jól van. Ha trükközöl akkor én is! Összegyűjtöm megannyi lélekenergiámat amennyit csak lehet majd támadó állásba vágom magamat. Yuna védekező állást vesz fel és szabad tenyerét felém fordítja. Hadout fog alkalmazni. A Sakkahout! Az a kedvence! Viszont a technika, amit bevetek, pont kontrázza az övét! A Sakkahou elhagyja a tenyerét és nagy sebességgel felém jön. Az utolsó pillanatban sikerül annyi lélekenergiát összegyűjtenem, hogy végül aktiválhassam.
- REYROKEN!
Narancssárga aura vesz körül, az erek kidudorodnak. Shunpo technikát alkalmazva ép időben térek ki, hogy képessé váljak Yuna háta mögé kerülni. Ideges arckifejezése arra enged következtetni, nem számított erre, pedig már látta a technikámat közvetlen közelről. Igyekszik kivédeni a támadásomat, viszont ezzel azt éri csupán el, hogy a vágásom pillanatában elrepül előlem egészen az egyik ház faláig. Viszont ennyi nem tántorítja el. Újfent nekem jön és ezúttal másolatot is készít magából a zanpakutoujával. Szerencsére hibázik. A bal oldali szememmel megtaláltam merre is van valójában, így rögtön felé vágok. Feszült és hibázik. A küzdelemben ez Yuna legnagyobb hátránya. A vágásom ugyan nem találja telibe, de sikeresen ejtek belé egy karcolást a combjába. Nem fogom hagyni, hogy megszökjön. A harcot befejezem! Legyőzőm! Neki iramodok majd sorozatosan addig támadom amíg ki nem fárad majd a kezéből elütöm a kardját és a földre kényszerítem. Pengémet felé fordítom, miközben kikapcsolom a technikámat nehogy még jobban kifárasszon.
- Legyőztelek! Elég legyen Yuna! Hagyjuk ezt abba! Még megoldhatjuk. Vessünk ennek véget, hívd vissza az embereidet! Együtt kitalálunk valamit. Hiszen barátok vagyunk nem?
Nyújtom felé a bal kezemet miközben a kardomat elrakom a tokjába. Haragszom rá, de megakarom neki mutatni nem mindegyik külvilági olyan, mint amilyennek elképzeli. Elhiszem, hogy a családja sokat szenvedett, menekült és küzdött, de örökké nem lehet így élni! A kezemet figyeli majd ő is nyújtja felém. Megnyugszom végül. Végre valahára véget vethetünk ennek az egésznek!
- Nagyon sajnálom!
Yuna hirtelen eltűnik majd egy pengét veszek észre, ami lesújt a bal karomhoz. Fel se fogom hirtelen mi történik nem is érzem a pengét, ami áthasítja. Csak későn tudatosul bennem. Akkora fájdalom lesz úrrá rajtam, hogy ordítani kezdek. Felüvöltök és a földön találom magam. A barátom levágta a karomat! Annyira fáj! Éget! Úgy csíp! Homályosan veszem ki Yuna alakját. Mindvégig a hasonmásával foglalkoztam és Ő csak lehetőséget keresett? Érzem ahogyan felemel. Próbálnék ellenállni, de nem tudok mozogni. Elgyengültem!
- Ostoba! És még az anyám azt mondta rád olyan vagy mint egy Kuroji? Szánalmas!
A földre lök. Próbálnék felállni, de ekkor hirtelen belerúg a hasamba.
- Látjátok ezt shinigamik?! Ilyen puhányok vagytok mind! Hagyjátok, hogy itt szenvedjen! Ki se mertek lépni! Szánalmas, hogy egy szem katonátokat hagyjátok meghalni!
Yuna szavai egyre jobban tele vannak dühvel. Elvesztettem. Már nem ugyanaz a barát, akivel együtt voltam, nem ugyanaz a társ, akivel annyi kalandban volt részem. Ő már meghalt akkor, mikor a gyerek holtestével találtam meg. Yuna még egyszer megrúg, aminek következtében Seireitei kapujáig szállok el majd az ajtóhoz csapódva a földre kerülök.
- Elég volt ebből! Mind megfogtok halni! Készüljetek gyilkosok! Megízlelitek a Kurojik haragját! A bosszúnkat! Igazságot szolgáltatunk!
A fejemben édesanyám szavai hallatszanak. A kedvesem érintésére gondolok, a gyermekeim nevetésére, az első szavakra. Miyazaki hülyeségére. Kuroji Taichou bölcsességére. Fel kell állnom. Folytatnom kell a harcot! Nem adhatom fel! Megvédem a Gotei Juusan-tait! Megvédem Seireiteit! Az otthonomat! A családomat! A barátaimat!

Hangos koppanás törte meg a csendet. Yuna aki elhatározta, hogy betöri a kaput, most tanácstalanná vált. Megdermedt a félelemtől. Egyetlen tiszt, egy shinigami olyan dolgot tett, amire a mai napig emlékeznek az öregek. A Farkas ahelyett, hogy a földön elvérzett volna, minden akaraterejét felhasználta és kardjába kapaszkodott. Felhúzta magát egyetlen ép kezével. Verejtékes és véres arccal, szembenézett a sorsával. Kardját beleszúrta a földbe. Kihúzta újfent pengéjét. Csodák csodájára nem csak akaratereje segítette immáron a harcban. A telihold is szövetségesként került elő az égen. A Farkas új arcát mutatta meg. Shikait bontott. Kardja megváltozott. Pengéje körül kék színű lángok borították. Elhatározta magát. Utolsó kártyáját terítette ki. Amivel megváltoztatta a háború menetét. Újjászületett! A hős előállt. Seireitei Bástyája!

- REYROKEN!

Körülötte narancssárga színű tomboló tűz lobbant ki. Egyre magasabbra és magasabbra emelkedett. A Farkas szenvedett a fájdalomtól. Nem érdekelte. Összeszorított foggal, minden erejét egy támadásba sűrítve, elrugaszkodott. Egy pontra célzott. A Kuroji kidouval védekezett. Falakat emelt maga elé, de mind hiába. A Farkas akarata utat tőrt magának, bátorsága ledöntötte az akadályokat míg végül pengéje célba nem ért egyenesen a Kuroji mellkasába. A sereg megrémült. Hitetlenkedve néztek a történésekre. A két barát, kik ellenségek lettek, egyikük legyőzte a másikat. A shinigamik felbátorodtak a tett miatt. A kapu kitárult a Farkas háta mögött. A Gotei bátor katonái előre masírozva, üldözni kezdték az ellenséget. A Kurojik menekültek. Magukkal vitték vezetőjüket. A Farkas ekkor a földön hevert. Verejtékkel és vérrel áztatva. Szeme nyitva volt. Az eget figyelte. 

Hogy mi történt azóta a Kurojikkal, rejtély maradt. Egyesek úgy gondolták, hogy a klán elpusztult. Mások szerint szétszéledve megmaradtak. A shinigamik ünnepeltek. Ünnepelték a hőst ki a kaput tartotta súlyos sérülései ellenére is. A bástya viszont nem ünnepelt. Nem látszott rajta öröm, se nem szomorúság. A Negyvenhatok tanácsa és a főnemesek úgy döntöttek, megjutalmazzák a harcost kinek életükkel tartoztak. Egy díszes uniformis, kabát és egy arany tanto aminek pengéjének egyik oldalán nevek szerepelnek. A főnemesek családjának keresztnevei és a Negyvenhatok tanácsának címere. A másik oldalon, Chie neve és rangja szerepel. E tanto birtokosa, hivatalosan hordja a Seireitei Bástyájának címét. Egy harcost kiemeltek a tömegből. Áldozata, mai napig szolgáljon példaként azoknak akik shinigamiként védelmezni igyekeznék a Goteit és Seireiteit. Vigyék hírül a Bástya történetét mindenkinek egész Soul Society-ben és mindig emlékezzünk arra a napra, amikor egy tiszt bátor tette, megmentett több millió életet.

Egy két könnycsepp jelenik meg az arcomon. Úgy tűnik nagyon meghatott a történet. A tisztemről is ugyanezt elmondhatom. Megkérem, hogy rakja el biztonságba a tekercset, hogy aztán ha alkalmam nyílik majdan, újra elolvashassam. Hátra dőlök egy picit. Elgondolkodom. Talán én magam is ugyanezt tettem mikor Ywach ellen indítottam támadást barátaimmal? Hirtelen pokollepkére leszek figyelmes, ami az ablakomon keresztül az asztalomhoz érkezik. Kinyújtom mutató ujjamat felé, hogy rá röppenjen. Válasz érkezett.

Seireitei bástyája, visszatér!

[Ninomiya Chie]

Formás, nagy keblei felcsigázhatja a férfiak figyelmét. Seireitei-ért tett hőstette miatt viszont számos sérülést is hord magán. Bal karját teljes mértékben elvesztette, jobb szemére pedig megvakult, amit a monokli hordásával takar el. Különlegessége ennek a monoklinak, hogy úgy van kialakítva mintha egy állati szem lenne rá rajzolva, utalva személyiségének egy részére amikor „farkaslányként” becézték.  Magas nőnek mondhatja magát a 182 centiméterével. Haja vörös színben pompázik. Érdekesség, hogy hajstílusának köszönhetően sokan azt hihetnék nagy fülekkel rendelkezik, amik hasonlítanak egy farkaséhoz. Haja körülbelül a fenekéig ér. Egyenruhája díszesebb, mint egy átlag shinigami kosztüm. Ennek oka az, hogy a Negyvenhatok tanácsa amint értesültek Chie hőstettéről, úgy gondolták megérdemli, hogy kiemeljék a shinigamik közül. Így díszesebb ruházattal jutalmazták, ami jelképezi tiszteletbeli rangját mint „Seireitei Bástyája”. Kék színű arcfestés lelhető mindkét szeme alatt, ami vadabb külsőt biztosít. Összességében tekintély parancsoló megjelenése van.

Elsősorban a harcos szó, ami igazán leképezheti Chie jellemvonását. Fiatal korában csínytevő, bajkeverő és türelmetlen volt. Az idők elteltével viszont egy bölcs, határozott harcossá cseperedett. Nem várja el senkitől, hogy tiszteljék, viszont elvárja mindenkitől, hogy az illemet betartsák minimálisan. Szerencsére rugalmasan kezeli a tiszteletlenséget és a humor sem utolsó nála. Sokak szerint furcsa lehet Chie-ben, hogy a jövő technológiájával sokszor bajban van. Számára még a szekér és a ló létezik, az autó már idegen. Filozófiája megegyezik az ősi Samurai-ok gondolat menetével. Kedvenc állata a farkas és ehhez mérten hajstílusa is ezt szeretné leginkább kihangsúlyozni. Szereti a fiatalokat és ha kell tanácsokat is ad azoknak, akiknek a legjobban szüksége van rá. Tekintete folyton a jövő felé mered. Abszolút nem bánja tettét és sérüléseit semmiképpen se szeretné meggyógyítani. Úgy gondolja, hogy eme sebek olyan emlékekkel rendelkeznek, amiktől nem akarna megválni. Ráadásul személyiségét is elvesztené, ha eltűnnének. Előfordulhat, hogy szarkasztikus tud lenni, ami lehet másokat megbánthat vagy nem veszik észre.

Neve: Ōkami
Típus: Kidou

Állati alak

Zanpakoujának nincs emberi alakja. Farkasként mutatkozik csak meg. Szemei kéken izzanak, fogai élesek. Bundájánál kék és fekete színek keverednek. Érdekesség, hogy zanpakutoujának kinézete teljes mértékben hasonlít elhunyt farkasához.

Elzárt állapotban

Kék és arany szín keveredését lehet észre venni. Markolata aranyból készült. Pengéjénél nem mutatkozik meg semmi különlegesség, egészen addig amíg a telihold fénye meg nem jelenik. Ekkor Chie pengéje kéken kezd világítani, jelezve gazdájának, hogy bevetheti képességének azon részét, amit ritka esetekben tud használni. Kardja katana hosszúságú, tokja sötétkékben pompázik akárcsak a Tsuka része.

Jelleme

Sok bölcsességgel, tanítással rendelkezik. Ennek hála hű segítő társ tud lenni Chienek. Felkészíti a rá váró feladatokra, tanácsokkal látja el, ha arra van szükség, esetleg próba tétellel is igyekszik erősíteni gazdáját, hogy túllépjen korlátain. Zanpakutouja nem beszél, helyette inkább mutat és hagyja, hogy Chie jöjjön rá mit is akar neki közölni.

Belső világa

Egy hatalmas erdő, aminek a közepén egy előkészített szikla található. A szikla tetején hű társa áll és figyel reá. Folyton telihold van ezen a világon és éjszaka. A nap sosem mutatja meg magát. Viszont ahelyett, hogy nyomasztó lenne, meglepően kellemes helyként szolgál. E hely nem csak a farkas otthona, hanem egy harcosé is, ahol olykor megpihenhet.


Képességének köszönhetően két alakkal rendelkezik szintenként. A telihold határozza meg alakját fegyverének és képességét.

Shikai Alak

Shikai parancs: Halld a hangom Ōkami!/Warawa no koe wo kike, Ookami!

Telihold nélkül
Egy farkas üvöltése hallható a parancs kiadása után. Kardja ekkor nem vesz fel alakot, helyette aura veszi körül, ami elhagyja pengéjét és egy farkas alakját veszi fel. Önálló gondolattal rendelkezik és csak is gazdájára hallgat. Képes osztódni viszont korlátozottan. Kezdésként csak három felé képes. Minden következő szintnél plusz 1 osztódást biztosít.

Ōkami elméje/ Ōkami no shin: A farkas képes megosztani gazdájával hallását, látását, szaglását és minden mást, amit megtapasztal. Képes a farkasok között váltani, így akár nagy terepet is tud átfésülni anélkül, hogy meg kéne erőltetnie magát. Természetesen, ha az egyik farkas „elpusztulna” megszakad a kapcsolat, emellett fájdalommal is jár. Sajnos ilyenkor Chie nem képes mozogni, mert ahhoz, hogy a farkasok szemével láthasson, koncentrálnia kell és be kell hunynia szemét. Ha kizökkentik a koncentrációból, megszakad a kapcsolat.

Ōkami ajándéka/ Ōkami no okurimono: A nyálának segítségével gyógyító hatást tud kifejteni az adott sebre. Legyen az törés, zúzódás, halálos seb, méreg, kidou által okozott sérülés. Zanpakutou pontjai határozzák meg, mennyire is hatásos a képesség jelenleg:

1-10: Törések, zúzódások, kisebb karcolások gyógyítására alkalmas
10-20: Mély sebeket képes gyógyítani és kisebb dózisú mérgeket hatástalanítani a szervezetben
30-40: Magas dózisú mérgek hatását semlegesíti, halálos sebeket pillanat alatt meggyógyít.

Képességeinek használata függ a farkas jelenlététől. Szintenként 1+ körrel növelhető az ideje míg a pályán van. Kezdésként a Farkasoknak három környi idejük van.



Telihold idején
Egy farkas üvöltése hallható a parancs kiadása után. Fegyvere alakot vált ekkor. Markolata egyszerűbbé válik és ciánkék szalagok díszítik. Pengéje kéken izzik, akárcsak Chie bal szeme. Aura veszi körbe ekkor gazdáját, miközben a farkas üvöltése nem szűnik meg. Ráadásul tekintete is észrevehető a vad lángoló auráján.

Ōkami haragja/ Ōkami no ikari: A farkas felruházza Chiet, lángoló dühével aminek segítségével tűz alapú képességet tud bevetni. Pengéjével, ha eltalál, megérint valakit, maró és égető hatást tud kifejteni áldozatán. A kard bármit képes ekkor átvágni, legyen az egy kidouból készült fal, vas, acél bármi, a kard ketté fogja hasítani. Viszont nem mindenható. Ha Chie lélekenergiájától másfélszeresen magasabb az illető, akkor sajnos megesik, hogy a kard nem lesz képes sérülést kifejteni, esetleg azokat a tárgyakat felsérteni, amit egy személy készített el képességének köszönhetően.

Ōkami akarata/ Ōkami no ishi: A farkas felruházza Chiet, akaratával, aminek köszönhetően sérüléseinek fájdalmát nullára redukálja. Ilyenkor Chie nem képes a fájdalmat érezni, helyette zanpakutouja szenvedi el. A sérülések attól még megmaradnak, csupán nehezebben lehet kiejteni a csatamezőből. A hatás addig tart amíg a zanpakutouja bírja. Jelenleg öt sérülést képes fájdalom mentessé tenni, szintenként ez kettővel növekszik. Kezdésként három körig semlegesíti a fájdalmat, szintenként +1-el növekszik.

Saját készítésű Sakuhacsi hangszer, pipa és egy aranyból készült tanto

+ Művelni a földjét
+ Enni
+ Pipázni
+ Haikut írni
+ Sakuhacsi hangszeren játszani

-  Megoldatlan problémák
- Valaki a földjét piszkálja
- Családjának bántalmazását
- Öregnek merik nevezni
- Mellével kapcsolatos obszcén viccek

[Shihouin Yoruichi]

Halihó~

Azt hiszem mindent megbeszéltünk, ami az előtörténettel kapcsolatos, és javítottad is a kérteket. Az előtörténet szépen felépített és élvezhető. Határozottan sokat javultál, csak így tovább. Nincs is más hátra, ígyhát az előtörténeted elfogadom

Szint: 1. szint
Lélekenergia: 5000 LP
Kezdőtőke: 4000 ryou

Kezdetnek minden képzettségedre kapsz 1-1 pontot, valamint szabadon eloszthatsz további 14 pontot közöttük, melyek a következők:

• Fegyverforgatás
• Hakuda
• Kidou
• Helyváltoztató képesség
• Zanpakuto

Mindemellett szinted után jár 1 pont Reishi kezelésre, amit az alábbi másodlagos diszciplínák között oszthatsz el:

• Erő
• Ügyesség
• Gyorsaság

Elosztott pontjaidat a Pontozósdi topicban jelentheted le, illetve kérlek, válassz magadnak 5 db, szintednek megfelelő canon (eredeti történetben is szereplő) technikát.

Kellemes játékot!

Tájékoztató újoncoknak 🐱‍👤 Kasztok és Pontok 🐱‍👤 Színfoglaló 🐱‍👤 Avataralany-választó