Szerző Téma: Kuse Takamasa  (Megtekintve 583 alkalommal)

Description: A Tiszta Lelkek városának legmocskosabb semmirekellőjének élete.

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Kuse Takamasa

Akadémista

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
8 600 / 15 000

Hozzászólások: 155

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 8 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Azok, akik azt mondják, nem nyugtat meg, amikor törni-zúzni kezdesz dühödben, még sosem törtek-zúztak dühösen.


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Kuse Takamasa
« Dátum: 2020. Szept. 22, 08:39:45 »
A telihold és a csillagok békésen ragyogtak a felhőtlen éjszakai égbolton. Őket nem zavarta semmi. Ott a ki tudja milyen magasságban a maguk nyugodt világukban csak úgy ragyogtak nem törődve semmivel. Fényükkel megvilágítva a sivatagos kis települést. Azon belül is egy rozoga hangos ivót, aminek az oldalában az árnyak közt egy alak ült. Viseletes ruhái az út porától és alvadt vértől voltak mocskosak, arca még nem teljesen gyógyult be az előző napi durva verés után, ahogy a lába is sajgott. Hátát az ivó falának döntve nézett fel arra a gondtalan ridegfényű holdra. Az agya nem járt semmin csak az előző napon. Ő is figyelmetlen volt ez tény. Egy kihaltabb erdős területen végigmenni és nem számítani a veszélyre, méghozzá úgy sietni, hogy a pihenést is hanyagolja nagy felelőtlenség volt. Bizonyos értelemben meg is érti, azt a pár rohadékot, akik lecsaptak rá viszont a tényen ez még nem változtat. Elvették a pénzét és néhányan élvezetből még párat belerúgtak az után is, hogy megkapták, amit akartak. Hogy pedig ezek után mit tesz a nincstelen vándor az egyértelmű. Valahogy pénzt kerít. Nem munkával, mert ahhoz le kéne telepedni, nem kéreget, mert az szánalmas és sokáig tart méghozzá nem is túl jövedelmező, nem is követi az őt kirablók példáját ugyanis csinálta már eleget az ártatlanok csesztetését és már elege van belőle. Szóval maradt a bosszú. Megtalálni ezeket egész könnyű volt. Szinte első dolguk volt egy ivóba jönni. Elég putri egy hely. Elég csak kívülről ránézni, de Kuse sejtette, azt is, hogy milyen lehet belülről. Koszos asztalok, rossz társaság, félhomály és alkoholbűz. Hallotta is, ahogy bent épp arról ment a vita, hogy valamelyik nő mennyire csalfa-e. Egy borittas hang hevesen védte, miközben mások hozták fel sorban a példákat arról, hogy mikor és kikkel látták. Végül jött néhány hangosabb felkiáltás majd egy érces üvöltés, valószínűleg a hely tulaja, hogy „Ezt most lehet abba hagyni.” A borittas hang pár szitkot még rászórt valószínűleg azokra, akik bemocskolták szíve választottjának nevét aztán sietősen távozóra fogta. Valószínűleg azért mert hiába biztos az igazában attól még jobb, ha tőle is megkérdi. Kuse-nak vele nem volt baja, de azért kinézett és látva a bizonytalan lépteit és alapjáraton szerencsétlen külsejét annak a szánalmas alaknak bizonyossá vált számára, hogy szerencsétlen jól meg fogja szívni azzal a lánnyal és nem lesz túl épületes az a beszélgetés. Ezért megérte megdöglenie. Aztán az merült fel benne, hogy egyáltalán mi vihette rá azokat a banditákat a tetteikre. Másképp képzelték a túlvilágot? Azt, gondolják most már mindegy? Esetleg a shinigamik vétenek hibákat? Végül is Kuse is itt van, pedig neki se itt lenne a helye. Az még logikusan is hangzik. Lehet meg lettek szánva és idedobták a mocskokat. Aztán azóta se jártak erre, hogy rájuk nézzenek és baromi büszkék magukra. Ezen gondolkozott a srác. Úgy néz ki ezen az estén filozófikus hangulata van. Vagy csak filozófusra verték volna? Ki tudja. Átfagyott minden tagja mire ismét mozgás lett az ivóban. Akikre várt azok végre megmozdultak. Szerencsére nem azért mert elfogyott a pénzük. Akkor csak a bosszú maradt volna a srácnak, abból meg nem lehet túlélni. A hely zárt. A tulaj barátságos hangja a lehető legudvariasabb stílusban közölte többször is a csürhével, hogy távozni kéne. Az utolsó felszólításnál már elég mézesmázosnak találták ahhoz, hogy úgy döntsenek, tényleg távoznak főleg mivel az egyik részeg csinos ívben ki is repült ki az ivó rozoga ajtaján. A fiú áldozatai nem egyedül hagyták el a helyet, úgyhogy ő messziről és észrevétlenül igyekezett követni őket. Nem volt nehéz dolga. Bár az utcák kellően kihaltak voltak, de azok meg teljesen figyelmetlenek. Még ha meg se próbál feltűnőnek lenni, talán akkor se szúrták volna ki, de lehet akkor, se ha szembe sétál velük. Bár a türelem nem erőssége megvárta, míg azok egy elhagyatottabb részhez értek és eltűnnek a közelükből azok, akikkel nincs dolga. Négyen voltak és az erősen dülöngélő járásukon jól látszott, hogy a fiúnak nem lesz velük gondja. Folyamatosan lopta a távolságot maguk között majd mikor úgy érezte elég közel van megindult. Jól számolta ki a dolgokat. Az első még megfordulni se tudott kapott egy olyan csapást a tarkójára, hogy összeesett. A második se tudott reagálni mikor egy ököl csapódott a képébe. El is dőlt egyből. A harmadik már rávetette magát, de piás volt és a mozgása ügyetlen. Egy sunyi könyöklés a bordákra, majd az arcba. Felnyögött és az orrát fogva seggre ült. Maradt egy, de mikor Kuse felé kapta a tekintetét és fordult volna rá, egy pillanatra megállt a lendülete. Kis szikár borostás fickó. A mozgásán látszott, hogy van benne elég, de a tekintete mindenre elszánt volt és ami miatt a bosszúra szomjas srác meghökkent az a másik kezében tartott és felé szegezett kés volt. A pengéjén szinte nevetett rá a hold, aki úgy néz ki nagyon jól szórakozott Rukongai söpredékeinek előadásán. A férfi megnyalta a szája szélét majd tett pár bizonytalan lépést a fiú irányába és felé vágott. Kuse attól hátrahajolt, majd rávetette magát az alakra. Földharc alakult ki kettejük között. A részeg alul a rongyos srác pedig fölötte és próbálta az oldalának szegezett pengét visszafogni. Hangtalanul dulakodtak. A penge belevágott Kuse karjába és a vér megszínezte a ruhája ujját. Felszisszent és minden erejét összeszedve a saját gazdája irányába csavarta a fegyvert és a súlyát is beleadva döfte a másikba. A fickó felordított volna, de a kölyök még az első hangok után a torkára könyökölt. A győztes már egyértelmű volt, de a halál elfogadása nem olyan egyszerű dolog. A hirtelen izgalmaktól kicsit kitisztult piás tekintetben könnyek gyűltek és egy darabi még ellenállt, de ahogy fogyott a vére annál kevesebb ereje volt már hozzá. Több döfés is kellett mire végül elhallgatott, de végül a srác került ki győztesen. Hevesen szuszogott, de tudta, hogy most nincs ideje kifújni magát. Fájt a karja, de nem törődött vele. Rávetette magát arra, aki a vérző orrát fogta és észre se vette mi történt. Pár ütés kellett, hogy eszméletét veszítse. Aztán mindegyik alakhoz odakúszott, hogy kizsebelje őket. Nem nagy pénzt szerzett, de lesz szállása. Undorodva a kést is beletörölte utolsó áldozata ruhájába majd, azt is eltette. Ez ennek a helynek a szabálya. Nyeld le a méltóságod és ragadj meg mindent a túlélésért. Az a penge pedig még hasznos lesz. Ha megtámadják, de akár almát szeletelni is vagy ha annyira megszorulna valamennyiért el is adhatja. Fáradtan, de amennyire csak tudott sietősen megindult az utcákon rettegve attól, hogy a nyomába akadnak. Csak reggel állt meg mikor rég elhagyva a helyet a fáradtságtól összeesett. De míg a fény el nem kergette, a szerencsétlen Rukongai csavargó szenvedését békés gondtalan ragyogással világították meg a hold és cimborái a csillagok. Élvezve saját világukat. Nem is tudtak semmiről, ami ott lent a sötét, koszos, álmokkal és csalódásokkal teli sanyarú világban történik napról-napra.