Szerző Téma: Amagai Momoka  (Megtekintve 318 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Amagai Momoka

Shinigami

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 9

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Kimoto Yamato

Post szín:
DodgerBlue


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Amagai Momoka
« Dátum: 2021. Ápr. 13, 02:27:52 »
~ Adatlap

Név: Amagai „Momo” Momoka
Nem:
Kaszt: Ex-Shinigami
Szül. ideje: ~1700-as évek
Kor:
  • Emberként: ~20 év
  • Lélekként: ~300 év
~ Előtörténet

„Ha gyönge a lelked, tompa a kardod éle.”

A város feletti eget csúnya, ötét viharfelhők töltötték be, és nem sokkal később, hangos égzengés és fényes villanások kíséretében megnyitották csatornáikat és sűrű esővel támadták a békés helyet. Az emberek viszont menekültek előle. Volt, aki felkészült és esernyőt vitt magával, ami most jó menedéknek bizonyult, míg mások, amivel tudták, azzal védték magukat és egyik fedezékből a másikba siettek. Egy nő, nagyjából a húszas-harmincas éveiben járhatott, ügyet sem vetve a többi emberre, esernyője takarásában é körülbelül öt-hat fő kísérettel, elszántan haladt a város belsőjéből kifelé, az ipari környezet irányába.

„- Hiába volt minden, amit tettél. Előre láttad mindazt, amit mások nem, megtettél minden óvintézkedést, amire csak képe voltál. Figyelemre méltó. Most mégis vesztésre állsz. Nem lett volna egyszerűbb, ha becsukod a szemed és engeded már az elejétől fogva?”

A vihar tovább erősödött, a szél is feltámat, a kis csapat azonban rendületlenül folytatta az útját. Valahol a távolban piros-kék fények villództak. Baleset lehetett. Az öt-hat férfi, aki a nő mögött haladt körülbelül két-három lépésnyi távolságra zárkózott fel. Kettő folyamatosan a nőn tartotta a tekintetét, míg a többi a környezetet vizslatta folyamatosan.
Egy raktárépület előtt állt meg az emberek csoportja. Első ránézésre szokványos épület volt, olyan, mint a megannyi másik, ami még ebben a körzetben található. Azonban madártávlatból nézve már más volt a helyzet. Egy otromba lyuk tátongott a tetőn, ezzel lehetőséget biztosítva a függönyként szolgáló esőnek a szabad bejutásra. A nő továbbra is az esernyője védelmében állt, míg a férfiak kinyitották a raktár ajtaját, majd egyik kezüket a zakójukban tartva bementek szépen sorjában.

„- Ez az én gyengeségem, de szerettelek. Akadály vagy a terveimben és nem egyszer idegesítően visszavetetted a haladását. Most már viszont minden a helyén van. Ez a világ és minden, ami benne van, az enyém és csak is az enyém. Rád pedig már nincsen szükség.”

- Elég sok a törmelék. Egy fiatal nőt találtunk és ezt. – adott jelentést az egyik férfi és egy hosszú tárgyat nyújtott át a nőnek. Miután az utcai lámpa fényébe emelte, akkor látszott csak igazán, hogy mi is az. Egy fegyver. Mégpedig egy szépen megmunkált japán kard volt. A markolata zöld szövettel volt bevonva és szokatlanul nehéznek érezte a nő.
- És mire vár? Ássák ki onnan! – pirított rá a férfira, miután az továbbra is ott álldogált mellette. Amaz összerezzent, majd sietett is vissza az épületbe és hallani lehetett ahogy utasításokat osztogat a többieknek. Nem sokkal később pedig azt is hallani lehetett, ahogy a törmeléket mozgatják odabenn, ami szitkozódásokkal is járt. Nagyjából egy fél óra, vagy egy egész óra telhetett el így, míg a hangok elcsendesedtek és a nő is belépett az épületbe.
Odabenn még mindig úgy nézett ki, mintha komoly csatát vívtak volna, de az alsó szint közepe hozzávetőlegesen tiszta volt, mindössze egy test feküdt a közepén, amitől a férfiak csapata tisztes távolságot tartott. Minden bizonnyal az a nő volt, akit a férfi korábban említett. Csupa vér volt, a hosszú zöld haját is beleértve, ami tapadt a folyadéktól és még ránézésre is meg lehetett állapítani, hogy bőven rendelkezik törött csontokkal. A mellkasa is fel-le mozgott, igaz nagyon lassan és nehézkesen.
- Életben van, de kritikus az állapota. Hozzanak egy autót, gyorsan! – sietett a nő a testhez, még mielőtt a férfiak megszólalhattak volna. Mire a sérült homlokára tette a jobb kezét és halvány fény vonta minkettőt körbe a többi ember már nem volt az épületbe. Szabad kezével, mivel a korábban átadott kardot a test mellé helyezte, a táskájában kotorászott kicsit és egy telefont vett elő. Pár mozdulat és a készüléket már a füléhez is helyezte.
- Sajnálom, hogy ilyen későn kell zavarnom, de szükségem van a segítségére. Nem, ezt a mi orvosaink nem tudják megoldani. Nem emberről van szó, egy shinigamit találtunk. – talán egész este ezek voltak a legkevesebb módon elmondott szavak, amik elhagyták a nő ajkait. Viszont a szavak úgy maradtak a levegőben, a hívás megszakítása után is, mintha fagyott kések lennének. A szörnyű időjárás pedig nem segített ezen a tényen.

„- El kell tűntetnem téged, de úgy, hogy ne térhess vissza, még csak eszmeként sem. Abba a másik világban, vagy bárhova is kerülsz, talán esélyed lesz megölnöd engem, ki tudja, engem nem igazán érdekel. Sok szerencsét, és a soha viszont nem látásra.”

Olyan volt, mintha újraéltem volna a születésemet. A levegő szúrós hatása, a sok ismeretlen hang, majd miután a szemeimet kinyitottam, akkor az éles fény és a meghatározhatatlan formák. Habár nem hiszem, hogy a csecsemők körül forogna a világ, bár lehetséges. Amikor megmozdultam, akkor viszont már tiszta volt, hogy ez nem születés, ugyanis egy adott ponton akadályba ütköztem. Valami megakadályozta, hogy egy bizonyos mennyiségnél nagyobbat tudjak mozdítani a karomon. A két csuklómon volt ez a valami, majd pedig a bokáimon is éreztem, mikor a lábaimat akartam megmozdítani. Elég sokáig tartott, míg képes voltam annyira fokuszálni, hogy láthassam mi is okozhatja mindezt. Az ágyhoz voltam kötözve, amiben voltam. Nem úgy, hogy teljesen meggátoljon a mozgásban, de tapsolni biztosan nem tudtam volna. Egy szimpla kis szobában voltam, ahol az ágyon kívül nem igazán láttam semmi mást, habár tény az is, hogy a félhomály sem könnyített a dolgon.
Ekkor azonban nyílt az ajtó és a felkapcsolt lámpa fénye teljesen elvakított. Nem tudtam a tenyereimmel védekezni, így összeszorított szemhéjakkal vártam, hogy a kellemetlen fájdalom elmúljon.
- Ideje volt, hogy magadhoz térj. Mi a neved? – a női hang ismeretlen volt számomra, habár emlékeim között volt néhány foszlány belőle, de nem tudtam semmihez sem kötni, még ahhoz sem, hogy hol hallottam vagy mikor.
- Amagai Momoka. – a kérdésre a válasz csak úgy beúszott az elmém fehér vásznára, mintha csak most írnák rá mindezt. Ez önmagában is elég különös volt, hát még a tehetetlenség érzése, ami mellé társult.
- Az én nevem Kimoto Azumi. Térjünk is a lényegre. Mit kerestél a raktárépületemben? – mire már képes voltam szembe nézni a faggatómmal, a hangja ridegebb lett. A nőnek hosszú fekete haja volt, szép arca és üzletasszonyokéhoz hasonló ruházata. A kisugárzása azonban sokkal veszélyesebb volt, mint a megjelenése. A kérdésére azonban nem tudtam válaszolni akárhogy is szerettem volna. Az emlékeim tárháza kimerült a saját nevemben és a kard nevében, amit, mind megtudtam, egyelőre még magánál tart.
- Elég nagy összegbe kerül az épület rendbetétele, valamint az orvosi számla is borsos, főleg, hogy specialistát kellett hívnom hozzád. Van ötleted, hogy miként fizeted mindezt vissza? – a kérdésre a válasz meg is jelent a fejemben. Fogalmam sem volt, hogy a felsoroltak közül minek mekkora lehet a pénzbeli értéke, ahogy arról szem, hogy miféle pénzről is van szó. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg semmim sem volt, és ha mégis, akkor nem tudtam róla.
- Nem hiszem, hogy vissza tudom fizetni. – nem tudtam a szemébe nézni miközben ezeket a szavakat mondtam ki. Nem félelem miatt, hanem a tisztelet miatt, amit megkövetelt a nő, anélkül is, hogy megszólalt volna. Viszont kelepcében voltam, hiszen ténylegesen nem ismertem olyan módot, amivel fizetni tudnék, még csak azért sem, hogy az ellátásomról gondoskodott, nemhogy egy épület javításáért.
- Tíz év. Kapsz ellátást, ruhákat, szálláshelyet. A következő tíz évben nekem fogsz dolgozni és holnap kezdesz. Pihend ki magad. – gondolkodás nélkül válaszolt majd még azelőtt elhagyta a szobát, hogy megköszönhettem volna. A tiltakozásnak amúgy sem volt helye. Viszont elaludni amúgy sem volt könnyű. Kérdést kérdés követett a fejemben, de egyikre sem született válasz. Bármi is adott válaszokat a két név volt minden, amit megosztott velem.

A következő nap egy hozzám teljes mértékben hasonlító baba várt a szobában, valamint egyszerű tréning ruházat és a kardom. A baba rendkívül élethű volt, mintha egy ember lenne, csupán bármi nemű lélek vagy tudat nélkül. Egy test, amivel az emberek között lehet járkálni. Ez az információ csak úgy jött, mintha mindig is tudtam volna, de azelőtt, hogy megláttam a testet nem létezett. De legalább tudtam, hogy mit kell tennem. Különös érzés volt felvenni valamit, ami nem volt ruha, de bizonyos szempontból mégis. Lélektest és póttest. Ez volt a kettő, amivel immáron rendelkeztem.
Épp befejeztem az öltözködést, mikor kopogtak az ajtón. A jelzésemre egy férfi nyitott be, egy gyors pillantást vetett a szobára, majd pedig rám, ezután közölte, hogy kövessem. Úgy éreztem magam, mint valami madár, amit kiengedtek a kalitkából. Az ajtón túl egy hatalmas telek fogadott, rajta több kisebb-nagyobb épülettel. A nap sugarai simogatták az arcomat, a tavaszi virágok illata pedig szédítő volt. Útközben a dolgukat végző emberek meg-megálltak és köszöntek, nem nekem, hanem az előttem haladó férfinek. Jóval magasabb volt nálam és látszott, hogy elég nagy figyelmet fordít a testére, hiszen az ing, amit viselt majdhogynem szétszakadt a hátán.
Az edzőterem ahova vitt magyarázatot adott a ruhaválasztásra, már ami engem illetett. A képességeimet akarták felmérni valószínűleg. Ez igazából mindkét fél hasznára is válhatott, hisz egyelőre magam sem tudtam, hogy mire is lehetek képes. Lehet az is úgy jön majd vissza, mint ahogy korábban a test esetében.
- Úgy hallottam, hogy a te fajtád elég komoly kiképzésen esik át. – elég későre fogtam fel az értelmét a szavaknak, amiket mondott és mire visszakérdezhettem volna már azt vettem észre, hogy a férfi a földön fekszik előttem. Magamban kellett lassan visszapörgetnem az eseményeket, hogy tudjam, a támadásra a testem önmagától, ösztönszerűen reagált. A felmérés végére pedig a férfi elég rossz bőrben volt, míg én, számomra meglepő módon, sérülés nélkül megúsztam az egészet.
- Bocsánat. – engedtem le az öklömet, ami nagy valószínűséggel az állát vagy az orrát törte volna el, ha nem jelenti be időben, hogy vége van. Nem igazán volt ötletem, hogy mit tehetnék most, így egyik kezemet zsebre dugtam míg a másik az oldalamon lógó kard markolatán pihent. Ez is ösztönös dolog lehetett.
- Nincs amiért, számíthattam volna erre. A nevem Imamura Shinji, de szólíts csak Shinjinek. Mától én leszek a felettesed. Elsősorban testőrként fogsz dolgozni. Világos? – a férfi barátságosabb lett és a kezét nyújtotta felém. Viszonoztam a gesztust, de ettől függetlenül nem volt kényelmesebb a szituáció.
- Mit értettél az alatt, hogy a fajtám? – tettem fel a kérdést, amit még azelőtt meg akartam kérdezni, hogy elverette magát velem. Az tiszta volt, hogy a harci stílusunk nem ugyan olyan, hiszen az ő mozdulatai elnagyoltak és durvák voltak, míg az enyémek gyorsak, precízek és szolidak.
- A Főnök azt mondta, hogy shinigami vagy. – a szó a jelentését csak ekkor nyerte el számomra. Halálisten. A lélek egyik fajtája, amely megnövekedett lélekenergiával rendelkezik és képes felvenni a harcot a lidércekkel a lélekölőkardjának segítségével. Így már tisztább volt a kard fontosságának érzete is, ami már az előző nap is bennem volt. Bizonyára ezért örültem annak is, hogy visszakaptam.

Ezzel kezdődött a végtelennek tűnő szolgálatom. Így lettem Azumi birodalmának a tagja a saját hibámon kívül. Viszont sohasem éltem meg ezt büntetésként, sőt a nő sokszor inkább úgy viselkedett velem, mintha a barátja lennék, nem pedig egy beosztottja. Idővel a képességeim egy része is visszatért, illetve lehetséges, hogy ez volt minden, amire képes voltam, hiszen fogalmam sem volt, hogy honnan is indultam. A raktáros dolog előttről semmiféle emlékem sem volt. Azumi megpróbált az informátorain keresztül kideríteni rólam valamit, de ők sem tudtak semmit. Ezek szerint sem az Emberek Világában, sem pedig a túlvilágon nem léteztem sohasem. Vagy pedig egyszerűen csak kitörölték ezt az információt, ahogyan az emlékeim is törlődtek. Mindkettőnek megvolt az esélye. Viszont jó helyem volt, és nem akartam innen kikerülni sohasem.

- Sokszor irigykedem rád. Nem kell drága kenőcsöket és bőrápolókat venned, hiszen lehet, hogy még a következő évezredben is úgy fogsz kinézni, mint most, egyetlen ránc nélkül. – mondta hangosan Azumi, miközben a tükör előtt ült és az említett szereket, valamint némi sminket vitt fel az arcára. Különleges nap volt a mai, így érthető volt, hogy ennyire fontos számára a megjelenés.
- Szerintem most is gyönyörű vagy. – kegyes hazugság volt a részemről, hiszen mindketten tudtuk, hogy az elmúlt húsz év nem tűnt el nyomtalanul. Legalábbis, ami őt illette. Mint ahogy mondta, én még mindig úgy néztem ki, mint egy középiskolás diáklány. Igazából olyan húsz év körüli lány, de könnyű volt azt hazudni, hogy tizenhat vagyok.
- Ezért szeretek veled beszélgetni. Mindig azt mondod, amit hallani szeretnék. – nevetés töltötte be a szobát, amihez én is csatlakoztam, már-már akaratlanul is. Annak viszont örültem, hogy nekem háttal volt és a tükörben nem láthatott, hiszen az arcom végig tűzpiros volt. Az elmúlt pár nap eseményei egészen felkavaróak voltak számomra, és habár az őt érintő részeket jól fogadta, számomra még mindig kínos volt kicsit. Miképp is viselkedhetnék másképp, úgy, hogy a legjobb barátnőm fiával jöttem össze, akinek ráadásul ma van a tizenhetedik születésnapja…

Sűrűn esett az eső. Patakokban folyt rólam a víz, a ruhám teljesen átázott, de nem törődtem vele, a gyakorlóbábút püfföltem kíméletlenül. Ez amolyan rituálé volt számomra mindig, amikor valami felzaklatott. Ez most sem volt másképp, dúlt bennem mindenféle érzelem és az egymással ellentétes gondolatok. Árulónak éreztem magam, egy szörnyetegnek, egyetlen gesztus miatt, amit pillanatnyi gyengeségemben megengedtem egy fiúnak, aki tízéves kora óta azt hajtogatja, hogy ő lesz a férjem. Az a tizenöt éves fiú, akit meg akartam lepni tizenhatodik születésnapja alkalmával errefel én lepődtem meg.
- Az a hír járja, hogy összejöttél Yamamotoval. – a szavak, még ebben az ítéletidőben is úgy értek, mintha jeges vízzel öntöttek volna nyakon. A talpamtól a fejem búbjáig feszült meg egyszerre minden izom, mintha láthatatlan támadás ért volna.
- Majdnem megöltelek. Mégis ki híresztel ilyesmit? – majdnem elkövettem a második hibát aznap, és csak a figyelmetlenségem, meg Shinji reflexei voltak azok, aminek következtében ki tudott térni az öklöm elől, amikor közém és a bábú közé lépett.
- Észrevettem. Senki, csak tipp volt. Akkor vered félholtra a bábúkat az éjszaka közepén, ha valami történt. – az említett bábú, amire rá is mutatott, most már fejetlen volt. Minden bizonnyal kilazult egy csavar, vagy nem volt rendesen rögzítve.
- Egy szörnyeteg vagyok. A születésétől fogva ismerem, az anyja a főnököm, akinek nagyon sokkal tartozom. Mégis, hogy engedhettem bármit is? – a zavarodottág helyét a düh vette át, s bár hiába égett mindkét szemem, sírni nem tudtam, de ezt az arcomon lecsorduló esőcseppek megoldották.
- Ha nem szeretnéd, akkor lennél szörnyeteg, de abban az esetben nem itt beszélgetnénk az esőben. Mondd csak el, hogy mi történt. – csak ekkor tudatosult bennem, hogy esik az eső és ahogy a férfin végig néztem, az is, hogy valószínűleg nem ő az egyetlen, aki megázott. Most már úgy éreztem, mintha a vizes ruhadarabok meg akarnának folytani. Mégis ez az ember volt az egyik, akivel szinte bármiről beszélgethettem.
- Egész nap azt terveztem, hogy miként adjam oda Yamatonak az ajándékot, amit a segítségeddel találtam ki. Úgy gondoltam, hogy az iskola lesz erre a legjobb hely, hiszen ott nem érhet semmiféle meglepetés. Mikor azonban át akartam adni, magához húzott és megcsókolt. Egy osztálynyi lány előtt. – a kezeimbe temettem az arcom és még most is éreztem, ahogy a hideg végigfut a gerincemen és, mintha az ereimbe is jégkockákat tettek volna. Pedig csak felelevenítettem a történteket.
- Micsoda egy kígyó! Habár csak idő kérdése volt. – nem is tudtam, hogy min csodálkozzak jobban, a jelzőn, amit a főnöke fiára használt, vagy pedig a szavakra, amik azt követték. Úgy éreztem magam, mintha valamiféle versenyló lennék, akire fogadásokat tesznek. Persze ez csak őt jelentette, hiszen a személyzet többi tagja egyikünket sem ismerte annyira, hogy bármit is összerakjanak.

…a további beszélgetést halk kopogás szakította félbe és egy vékony női hang. Azumi végig hallgatta, majd kezével jelezte, hogy távozhat. Az öltözködés és készülődés hátralevő részét ezután fejezte be.
- Tudod, az igazi vezetők korán felnőnek. De hogy egy éven keresztül titkoltátok előlem a dolgot, az némiképp felháborító. – ezek a szavak után éreztem igazán kínosan csak magamat, egyrészt a sok hazugság és füllentés miatt, másrészt meg azért, mert ha rajtam múlt volna, akkor még mindig titok lett volna, de a másik fél sikeresen, és valószínűleg szándékosan, elintézte, hogy ne maradjon az.
- Mindig is lányt szerettem volna, most pedig meg is kaptam. Mindkettőtöket nagyon szeretlek. – az ölelését követően tört el a mécses és nem tudtam visszafogni magam. Egyszerre éreztem magam szörnyetegnek és szerencsésnek, mintha minden azért dolgozna, hogy egy sokkal jobb világban élhessek…

~ Kinézet

Egy átlagos magasságú, sportos fiatal lány. Ránézésre a húszas évei elején járhat. Hosszú sötétzöld színű haja van, ezzel emelve ki őt a tömegből, amelyre a vörös színű írisz csak rátesz egy lapáttal. Általában sportos ruházatot visel, gyakran még az iskolai felső alatt is, és a lila kapucnis póló elmaradhatatlan tartozék, még ha a sulistáskában kell meglapulnia is. A fejhallgató is elmaradhatatlan kellék, ahogyan a gondosan becsomagolt (és megfelelő engedéllyel ellátott) lélekölőkard is.

~ Jellem

Ami a leginkább védjegyének mondható az a hűség. Ezt mi sem bizonyítja jobban, annál, hogy a tíz év letelte után is Azumi társaságában maradt. Emelett a rábízott feladatokat precízen és teljes mértékben elvégzi, ami alól csak egyetlen eset jelent kivételt, aminél kicsit többé vált a dolog, mint munka.
Az iskolába kerülését követve visszafogodtabban viselkedik, mint korábban a munkatársak között. Felületesebb barátságokat alakított ki, a tanárok rendes, naprakész diáknak tartják, azonban az elmúlt egy évben kényelmetlenül nagy népszerűségnek örvend párkapcsolatának okán, hiszen az iskola egyik jól ismert diákjával járni következményekkel jár.
Viszont azzal is tisztában van, hogy pihenni is kell és magára időt fordítani, így amikor „szabadságon” van, akkor ténylegesen pihen és lazít. Emiatt tanult meg gitározni is.

~ Zanpakuto
Neve: Orochi (valódi neve Yamata no Orochi, nincs magyar megfelelője)
Fajtája: Ismeretlen (valójában Méreg)
Shikai parancsa: – (A kard nevének kimondásával oldható fel.)
Shikai kinézete: A feloldást követően a kard megduplázódik.
Támadások: Egyelőre nem ismert.

~ Szeret-nem szeret

Szeret:
- Yamato
- Kimoto „birodalom”
- Zenélni/zenét hallgatni
- Sportolni
- Iskolát (fiatalnak érzi magát tőle)

Nem szeret:
- Nem emberként viselkedni
- Tartozni valakinek
- Meglepetéseket
- Ha zavarják a szabadnapjain
- Túl nagy feltűnést kelteni

~ Felszerelés(ek)

- Fejhallgató
- Gitár
- Fegyvertartási engedély

~Próbajáték

Csak ha nem teher. ^^

Karakterlap

Shihouin Yoruichi

Főadmin

Developer :x

Adminisztrátor

*

Hozzászólások: 170

Hírnév: 14

Infó

Tárcában: 4 497 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése
  • Bleach szerepjáték

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Amagai Momoka
« Válasz #1 Dátum: 2021. Ápr. 15, 17:14:47 »
Heyho~ :3

Személy szerint nekem tetszett az elősztori, és a karaktert is sikerült szimpire megalkotnod. Itt-ott pár apróbb elgépelés akad, de számuk igen elenyésző.
Az előtörténeted elfogadom.

Szint: 1. szint
Lélekenergia: 5000 LP
Kezdőtőke: 4000 ryou

Kezdetnek minden képzettségedre kapsz 1-1 pontot, valamint szabadon eloszthatsz további 14 pontot közöttük, melyek a következők:

  • Fegyverforgatás
  • Hakuda
  • Kidou
  • Helyváltoztató képesség
  • Zanpakuto

Mindemellett szinted után jár 1 pont Reishi kezelésre, amit az alábbi másodlagos diszciplínák között oszthatsz el:

  • Erő
  • Ügyesség
  • Gyorsaság

Elosztott pontjaidat a Pontozósdi topicban jelentheted le, illetve kérlek, válassz magadnak 5 db, szintednek megfelelő canon (eredeti történetben is szereplő) technikát.

Kellemes játékot!