Emberek Világa > Küldetések az Emberek Világában

A Húsvéti Balhé

(1/29) > >>

Kuchiki Rukia:
(click to show/hide)Szereplők: Kuse Takamasa, Murasaki Yumiko, Aleda Felisberta, Ninomiya Mitsuko, Takahashi Ryuunosuke, Shimoda Nozomi

A város zaja, ébredéshez kényszerít titeket. Kiknek a szemeik ép, lassacskán kinyitjátok, de egy ideig még homályos a látkép, ami elétek tárul. Úgy érzitek magatokat mintha hosszú ideig kómában lettetek volna. Lábaitok gyenge, alig birtok megmozdulni, de szerencsére nem sok időt kell azzal szenvednek, hogy újra lábra álljatok. A zsibbadás hamar elillan a végtagjaitokból, látásotok kitisztul, egyedül a fejfájás fog még egy ideig megmaradni. Amint a fejetekhez kapnátok, érzitek, hogy valami nem stimmel az arcotokkal. Szőrösebb, mint kellene lennie. Orrotok közelében, két oldalánál vékony bajszokat véltek felfedezni, szátoknál kiálló fogakat fedeztek fel magatokon. Ha a társatokra néztek, vicces látványban lesz részetek. Kettő shinigami, kettő akadémista és kettő quincy, kik két lábon járó nyulakként láttok, de olyanokat mintha valami régi bolondos dallamokból lévő mesefiguraként léptek volna ki a tévé képernyőjéből. Ugyanez elmondható a környezetről is. Egy mesés, rajzolt világ, ahol a plakátokon ember helyett, állatokat véltek felfedezni. A legközelebbi plakáton egy békát láthattok, ahol csak annyi van írva: Az énekes Béka. Innen tudni fogjátok, hogy egy emeletes épület tetején vagytok. Ha az utca szintre néztek le, érdekes járműveket láthattok. Disznó, elefánt, nyúl és egyéb állathoz hasonló alakú autók közlekednek jobbra balra, betartva a kreszt. A járókelőknél is ugyanez a helyzet. Egy olyan világban vagytok, ahol emberek helyett állatok élnek. A hold, ami fényesen csillog, mosolyog rátok. Rendesen van két szeme és szája. Vajon hogyan kerültetek ide, nem kaptok erre választ, mert nem emlékeztek erre az információra. Semmi emléketek nincs hogyan jutottatok ide, még is milyen célzattal vagytok itt. Csak annyiban vagytok tisztában, mi a nevetek, mi a tisztségetek és milyen fajúak vagytok. Ennyi. Hogy mi a célotok, egyáltalán miként is jutottatok ide, nehéz kérdés. Szerencsére egy olyan csapat verbuválódott ide, akik legtöbbjük legalább ismerik egy társukat. A két quincy, nem idegen egymásnak. Megjárták együtt a poklot a véres háborút, a quincy király ellen. A shinigamik talán már láthatták egymást, ugyanez elmondható a két akadémistáról is... öhm. Khm... vagy is találkoztak legalább egyszer egymással. A quincyk jelenléte okozhat némi kellemetlenséget, ugyanis érzitek egymás lélekenergiáját, emiatt betudjátok határolni a fajt is, hogy ki hova tartozik. Ha ez még nem lenne elég, a női quincy társatok, áldott állapotában van. Ugyan hasa még nem látszik, de tudja jól, hogy egy kis életet kell védelmeznie pocakjában. Lesz időtök körbenézni a tetőn, de nem árt viszont sietni. Ugyanis egy akadémista éles füle, ki szemeivel nem láthatja eme mesés világ szépségét, autók zaját véli felfedezni, amik egyenesen felétek tartanak. Lehet nem árt figyelmeztetni a többieket egy közelgő veszélyre. Egyáltalán képesek lesztek együtt működni vagy rögtön marakodás szemtanúi lehetünk, eme mostani történetünkben?
(click to show/hide)Egy mesés világban [Great Pretender OST - Confidence Man]
Határidő: 2021.04.21 2021.04.23

Murasaki Yumiko:
Zajos. Hány óra lehet? A fejem majd szét hasad. Valami keményem fekszem, ami egészen biztosan nem a kollégiumi ágyam. A szobatársaim tréfáltak meg? Fel akarok állni, de hamar visszaesek, a lábaim nem tudják megtartani a súlyomat. Megpróbálom kitalálni, mégis hol lehetek. A ricsaj olyan, mintha Seireitei legforgalmasabb utcáját megszorozták volna öttel és a hangzavarba olyan hangok is vegyülnek, amiket nem tudok eldönteni, hogy mihez tartoznak. Ahogy a fejemet forgatom, észreveszem, hogy mintha némi extra súly lengene rajta. Két hosszúkás, szőrös nyúlványt tapintok. Megpróbálom leszedni ahogy rámarkolok, hogy kihúzzam a hajamból, de a fájdalom hamar megállít.
- Mi a fene ez…?
Arcom többi részét tapintva hamar rájövök, hogy máshol is szőrösebb vagyok, mint ahogy emlékszem magamra, a számnál pedig két kiálló fogat tapintok. Ellenőrzésképpen rákoppintok. Megéreztem, mintha a részem lenne és nem csak valami maskara része.
- Egyre kevésbé tetszik ez a tréfa.
A lábaimat viszont idő közben elég stabilnak érzem már, hogy felegyenesedjek és tegyek pár lépést, mígnem már nem tapintok talajt magam előtt a kardommal. A zajt most már többnyire lentről hallom és a szél is sebesebb, mint amennyire megszoktam. Következtetésképp valaminek a tetején vagyok.
Mivel előre nem vezet út, így visszafordulok. Nem vagyok egyedül, mások mocorgását is hallom, ahogy ébredeznek.
- Miért vagyok itt? Kinek a műve ez?
Szegezem nekik a kérdést. Öt lélekenergia forrást érzek. Három shinigami, kettő pedig… talán quincy?
Nem számít, nem mintha egyikben is jobban bíznék. Egyelőre megbizonyosodok, hogy szövetségesek vagy ellenségek-e ebben a helyzetben.
Hagyom, hogy egymás közt is lerendezzék a dolgokat, ha akarják, de egy idő után inkább félbeszakítom őket. A furcsa zaj, amit korábban is hallottam már, egyre erősödik.
- Valami közeledik. Bölcs dolog itt maradnunk, amikor megérkezik, vagy felvesszük a nyúlcipőt?
Teszem fel a költői kérdést. Nem tudok még eleget a szituációról, amibe kerültem ahhoz, hogy magabiztosan leálljak harcolni bármi ellen is, ha arra kerülne a sor. Egyelőre valami biztonságos hely keresése nem lenne rossz.

Aleda Felisberta:
Idő kell, míg feleszmélek. Kane azt mondta, óvatos lesz velem, de úgy érzem magam, mint akin áthajtott öt hintó. Meglepőmód fázom is, ezért összehúzom magamon kék felsőmet, és álmatagon oldalra fordulok. Ösztönösen átölelem a mellettem fekvőt (Ryuunosuke). Fejemet mellkasának dörgölöm. Érthetetlenül motyogok mellé valamit. De a szűnni nem akaró, sok motorzaj, dudálás zűrzavarát megunva kinyitom a szemem, majd felülök.
- Kane, szerintem már megmondtam, hogy ne hagyd szanaszét a ruháidat! – löktem meg a fiút, továbbra se realizálva, ki van mellettem - Megint úgy aludtunk el, hogy a fejemen volt a felsőd.
Mert valami súlyt éreztem a fejemen, és ösztönösen nyúltam is lerántani. Azonban mindenre emlékeztetett a furcsa kiállás a fejemen, csak pólóra nem. Körmeimmel véletlenül belekarmoltam, hogy kicsit csengett utána a fülem.
- Au... Drágám, szerepjátékoztunk is este? – feltérdeltem az „ágyban”, mely során szerintem felsértettem a harisnyámat. Ruhában voltam, mert emlékszek, hogy nehezen aludtam el, ezért vettem egy kellemes zuhanyt, átöltöztem, majd visszadőltem mellé. A terhesség korai szakaszában leledeztem még, de azt kell mondjam, már most úgy érzem, kicsit nehéz fába vágtam a fejszémet. Finoman szólva a hajnali „kis” émelygésnek lett olyan eredménye, amitől mosásba dobhattam a kedvenc hálóingem, és szükségessé vált az a fürdő. Ásítotok egyet, és amikor eltakarom számat, valami furcsa kitüremkedést észlelek. Értetlenül megtapogtom, majd hirtelen bekapcsol a női megérzésem. Kitörlöm a szememet az ismeretlen beszédet hallva.
- Mi a--… - a lila hajú kislány látványa nagyon furcsa nekem – Úgy értem, szerintem is különös tréfa ez.
Idegességemet leplező, kezemet elgondolkodva államra tapasztom. Tekintetemmel tisztábban végig tudtam pásztázni a terepet.
Minden olyan furcsa--… Várj! A lány miért van itt? És… Akkor ő mellettem ki is?
Ügyetlenül felálltam, pirulva Ryuura tekintve.
- R-R… Ryuunosuke! Perverz disznó!– ösztönösen felképelem őt, majd hirtelen felugrok. Végignézek a terepen, felmérve, még ki lehet itt.
Akad néhány ismeretlen egyén. Vajon... Miért vannak itt Shinigamik?
-Mi történhetett itt? – kérdezem meglepődve, tágra nyílt szemekkel, és odafutok a peremhez, ameddig ellátok. Lenézek, majd rögtön hátralépek – Nem ismerlek, viszont ez több, mint furcsa.
Az ismeretlen kislányra tekintek. Ezután felteszem, tud valamit, amit mi nem.
- Mi közelít, meg tudod mondani? Merre mehetnénk, van lejárat? – nézek körbe, hátha meglátok valamit.

Kuse Takamasa:
Kuse napja viszonylag egész megszokottan kezdődik. Nem tudja hol van és fáj a feje. Mondjuk ki is szokott lenni száradva az esti idogálástól,  de nem mintha hiányozna. Nyöszörög kicsit és hagyja, hogy a teste eléggé helyrejöjjön ahhoz, hogy fel tudjon kelni. Mondhatni egész nyugodtan fogadja ezt a helyzetet és csak akkor kezd valami gyanús lenni számára mikor a homlokához érve szőrösnek találja magát.
-Mi a rohadás?
Szökik fel belőle a panaszos nyögés. Első gondolata, hogy valaki vicces akart lenni és megszívatta az alvó rossz hírű akadémistát. Hogy meddig találják majd ezt viccesnek az akkor kiderül ha megtudja ki volt. De valami más gond is van. Mintha a feje tetejére is tettek volna valamit, amit mikor megérint úgy érzi mintha a teste része lenne. Itt már kinyitja a szemét és a látvány jól láthatóan sokkolja aminek hangot is ad.
-Heeeeeeee! Itt meg mi a szájba rakott hollowköpedék folyik?
Bizony, aki az ezerkilencszázas évek elején élt japánban aztán került a lelkek világába annak az is elég meglepő lenne, hogy ennyi kocsit lásson és ilyen épületeket. Hozzátéve az, hogy egész teste szőrös és ez a világ amiben van nem csak a technológiailag rejt újdonságokat számára hanem szerény tudományos ismereteit is a feje tetejére állítják. Például a vigyorgó hold. Nem is tudja mihez hasonlítani ezt az egészet. Szóval csak a környezet megszokásához és, hogy lenyugodjon ahhoz önmagában egy óra kellene nyugodt körülmények közt. Csakhogy ahogy észreveszi nincs egyedül. A ruházatuk alapján két shinigami, az egyiken kapitányi haori, egy jelen állapotában is ismerős akadémista(kevés a vak az akadémián) és két...civil? Ahogy megérzi a lélekenergiájukat rájön, hogy nem azok. Túl sokat is hallott a fajtájukról és nem kizárt, hogy ők állnak ennek az egésznek a hátterében. Mivel háborús készültség van így a helyzetre való tekintettel kapott kardja nála van, aminek markolatát, természetesen miután felpattant a földről, jelzésértékűen megmarkolja és nem veszi le a szemét a két quincy-ről.
-Semmi hirtelen mozdulat! Mi a parancs?
Néz a vörös bögyösre, mint rangidősre. A két quincy saját belátása szerint nem tűnnek veszélyeseknek. Főleg, azt a fura közjátékot látva. Méghozzá akadémista társa újabb hírrel szolgál aminek ő személy szerint nem tudja, hogy örüljön-e. Cselekedni magától viszont egyelőre nem cselekszik.

Ninomiya Mitsuko:
- Csak még 5 percet, szívem… - motyogom álmatagon, amikor ráeszmélek, hogy valójában nem Suke beszél, és még csak nem is az ágyamban fekszem.
Kótyagosan tápászkodok fel, miközben próbálom kidörgölni egyik kezemmel az álmot szemeimből, majd nyújtózkodom egyet. Kell néhány perc, mire ráeszmélek, hogy hol is lehetek. Első gondolatom az lett volna, hogy már megint elaludtam a tetőn a csillagokat figyelve, de a környezetet és a társaságot végignézve, ez nem lehet túl valószínű.
- Miért néz ki mindenki úgy, mint a nyulak? - kérdezem értetlenkedve, miközben leporolom ruhámat. A haorimba kicsit sikerül is beledörgölnöm valamit, de úgy döntök, nem erőlködöm tovább. A végén még rosszabb lesz. Ekkor pillantom meg saját kezeim, melyeket vastag bunda borít. Értetlenül pislogok rá és forgatom kézfejemet, hogy alaposabban megvizsgálhassam.
~ Ha a kezem ilyen, akkor…~ kezdek bele a gondolatba, majd szép lassan elkezdem végig tapogatni a fejem, s arcomon egyre inkább a lelkesedés jelei kezdenek kirajzolódni.
- NYUSZI LETTEM! - kiáltok fel végül.
A többiek erre talán nem számítanak, bár ami azt illeti, valószínűleg az eddigiekre se számítottak…
Végignézek a társaságon, próbálom felmérni az összetételt. Az évek során már sok mindenkivel sikerült összefutnom ilyen helyzetekben.
- Hm… Tehát ha jól gondolom, akkor két akadémista, két shinigami és két quincy… - motyogom elgondolkodva. Vajon a csapat felállítása és összetétele szándékos volt a kis cselszövőnk által, vagy pusztán véletlen.
- Oh, öhm… Ninomiya Mitsuko, 8. osztag kapitánya - mutatkozom be. Sajnos az új kinézetünk miatt nem igazán tudom a jelenlévőket beazonosítani, még ha ismerném is őket.
- Amíg nem tudjuk, hogy mi a helyzet, addig nem érdemes harcba bocsátkoznunk, bármi is jön. Szóval jobb, ha használjuk a nyúlcipőt, ha már adott. - válaszolom a lila hajú akadémistának. Ha mindenféle infó nélkül esünk neki az ellenfélnek, még a végén komoly bajunk eshet. Simán lehet, hogy képességeink le lettek butítva, bár ami azt illeti, az émejgésen és némi fejfájáson kívül mást nem érzek. Azonban sose lehet tudni.
- Nem tudom, mennyire bízhatunk meg a quincykben, szóval egyelőre csak szemmel tartjuk őket, viszont most kénytelenek leszünk együtt dolgozni, ha meg akarjuk fejteni ezt a kis rejtélyt. Azzal csak magunknak ártunk, ha most nekiállunk egymással harcolni. - válaszolom a fehérhajúnak, miközben a lépcsőház bejáratához sietek, s megpróbálom azt kinyitni. Ha az meg se moccan, kevésbé barátságosabb eszközökhöz nyúlva megkóstoltatom vele zanpakutom élét. Ha ez sem jön be, tovább próbálkozom egy Shakkahou-val.

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése