Yuya könyvesbolt és antikvárium

[Kane Shinzou]

Hiú ábrándok! Vagy mégsem?

Aha… tuti titkol előlem valamit és természetesen nem fogja elmondani! Még is mit vártam Aledá-tól? Imád olykor szórakozni velem mikor lehetősége van! Na jó! Belemegyek a játékába. Ha ennyire titkolni akarja, nem fogok tovább kérdezősködni. Majd csak meglepődőm ki lehet az a személy, aki Aledának oly sokat mondott a futárokról. Tényleg kíváncsi vagyok ki lehet az a méltán híres barátnője, mert tényleg a Chaterine név nem ugrik be. Vakarom is a fejemet, miközben ezen egy kicsit elmélázom. Nehéz szavakban önteni az érzést, ami kering bennem. Örülök is, de valahol szégyellem is magam, ráadásul ideges is vagyok a közelében, még is valahol jó érzéssel tölt el, hogy újra láthatom őt. Ráadásul érez, valamint irántam, ami kölcsönös, de még is ez a fránya helyzet, amiben vagyunk, megnehezíti. A fenébe a Wandenreich-al! Miért akkor kell ezeknek a fanatikus marháknak jelen lenniük amikor végre valahára együtt lehetnénk! Sokszor úgy érzem, Fortuna a szerencse és sors Istennője, már ha létezik egyáltalán, direkt szívat engem. Aleda szerint szembe kéne néznem a családommal, a húgommal, netán Elisa-val is, ha már jó apám testőre, viszont őszintén még is mi a fenét tudok én kezdeni egymagam? Természetesen, mint mindig, Aleda-nak most is van erre válasza. Adjak magamnak több időt? Még is mennyit? Honnan fogom egyáltalán tudni mikor kell lépnem? Nem igazán értem. Több kérdés merül fel bennem Aleda válasza után.
- Az erő, ami bennem lakozik? Hát nem igazán érzem magam valami hű, de különlegesnek. Csak egy quincy vagyok akárcsak a többiek.
Jelentem ki. Hiszen semmi különleges nincs bennem. Quincy vagyok és kész. Azon kívül meg fogalmam nincs mi lehetnék. Néma csend uralkodik közöttünk újfent mikor a randira terelődik a téma. Na igen. Hogyan is fogjuk mi ezt megoldani? Mert egyellőre nekem is kérdéses. Üldöz engem az apám, a Wandenreich már valószínűleg a halálomat akarja, így aligha lenne nyugtunk. Főképp neki. Ha meglátnák velem, ki tudja mi történne a családjával. Persze anélkül is megtalál minket a baj. Aleda rosszul van és gyógyszerre van szüksége, ami a földszinten található. Rögtön ugranék is le, de szerencsére bajtársaim előbb lépnek és már a kezem ügyébe is kerül a kívánt segítség, amit Aleda-nak át is adok majd egy kis győzködés után, mindent visszaszerzek, amit drága Icarus barátom kilopott a táskájából. Icarust természetesen mogyorón térdeli Mouse ahogyan az sokszor lenni szokott mikor Icarus hülyeséget csinál. Sajnos rövidre kell fognunk a dolgot, mert a zsaruk bármelyik percben itt lesznek. Erre társam is felhívja a figyelmet, de amire abszolút nem számítok az Aleda reakciója.
- He?
Nem számítottam, hogy karon ragad és odébb ránt. Bakker mindjárt felfő az agyam! Mi lehet Mouse-val… HE?! Olyan vörös az arca, mint a paradicsom! Igyekszek odafigyelni Aleda minden szavára, miközben igyekszem a gondolataimat összeszedni. Kapok egy telefonszámot, amit nyomban a belső zsebembe elrakok.
- Öhm… izé… én is örülök!
Mosolygok, miközben a fejemet vakarom.
- Speedy! Ne tökölj már! Mindjárt itt vannak!
Tényleg a zsaruk! Akkor már csak le kéne ugrani valahogy a tetőről… he? Le kéne vinnem magammal Aleda-t, de az egyetlen lehetőség… őőőő… mindegy! Baszki! Felkapom hirtelen Aleda-t mint valami hercegnőt szó nélkül és a tetőről leugrom, hogy majd a talpam alatt lévő reishi-vel igyekezzem lassítani a zuhanást. Szerencsére könnyed landolással érkezünk le a földre majd hagyom, hogy Aleda leszálljon a kezeimről.
- Akkor… khm… megyek. Igyekszek majd felhívni téged oké? Amint lehetőségem nyílik. Tudod, hogy van ez! Futárok ide oda mászkálnak! Khm! Vigyázz magadra oké? Örülök, hogy láttalak!
Integetek neki majd Mouse-ék felé futok amint leértek ők is a földszintre. Rögtön a sikátor felé haladunk, hogy ott aztán feltudjunk mászni az épület tetejére és onnan hazamenni. Megígértem Aleda-nak hogy felhívom, de fogalmam sem volt arról, hogy a holnapi napon erre nem nyílik lehetőség. Egy olyan kalandba fogok bonyolódni, ahol rájövök… Aleda-nak igaza volt.

*Köszönöm a játékot*

*Folytatás: Harmadik Lecke*

[Aleda Felisberta]

- "A faj mit sem jelent! Olyan, mint a rassz, mert mindegy mi vagy; lelkeden nem ejt csorbát az idő foga” – mosolyodom el, kedvenc versünk első pár sorát felidézve. Emlékszem, hogy Kane-nel nem csak konstruktív vitákat folytattunk. Voltak vers-felolvasó estjeink. Ezzel tesztelem is, mennyi maradt meg neki azokból az időkből? Abban viszont kötve kétkedek már, hogy bármi szó nélkül hátrahagyna. Persze egyelőre még barikáddal védem szívemet. Két lábbal állok a talajon. Ami késik, talán nem múlik, hisz semmire sincs garancia.
- Ha kételkedsz, nézz társaid szívébe, és meríts erőt onnan. Biztos vagyok benne, hogy mostanra rengeteg barátra találtál.
Ironikus, hogy Kane barátai is megtalálnak minket. Kicsit hangulatrombolónak érzem. Viszont időben érkeznek, már kezdek kicsit rosszul lenni, ezért őszintén remekül jön a kenőcs, amivel kihúzhatom az otthonomat jelenti kis szobáig. Eltervezem, mit fogok csinálni, míg ők hárman beszélgetnek kicsit. Aztán összeszedem magam. Úgy tűnik, ismeretlen hölgyünket zavarba hozom. Élesen rámeresztem lila szemeimet.
- Köszönöm! – mondom neki még egyszer, majd félrehúzódunk a férfivel. Olyanok vagyunk, mint két kaliforniai paprika a bolt rekeszében. Esetlenek, pirosak, és ragyogók. Bennünk él a fiatalság fénye, a megkönnyebbülés. Magamról elmondható, hogy ismét boldog vagyok, noha tudom, mindez hamarosan egy emlékké válik, aztán soká’ lesz, mire újra együtt lehetünk. De addig is, ha idáig kihúztam nélküle, miután ma láthattam, menni fog. Nem vagyok szomorú.
- R-Remek! Azt hiszem… Én is örülök… - suttogom. Túl hirtelen veszi el a papírt. Szinte azonnal, és hozzáér a kezemhez! Hozzáér! Abszolút zavarba jövök. Fogalmam sincs, merre mozduljak, közbe viszont menni kell, mert úton van felénk a rendőrség.
Vajon mit mondjak, ha meglátnak? Kell szólni bármit is? Vagy csak szaladjak? Sétáljak? Ahh… túlságosan is felgyorsultak az események. Alig bírom követni őket. Hogy újra maszkot húzzak! Ki kell tartanom. Nem adhatom fel legnagyobb színjátékomat, ha valaha együtt akarok élni Kane-nel. Már pedig ez a hosszú távú terv--.
- He? – kérdezem halkan, meglepődve. Könnyedén a lábaim alá nyúl, magához szorít. Forróság önti el lelkemet. Halkan felsikoltok, és rögtön reflexből felsőjébe markolok. Arcomat felsőtestébe temetem, így lehetetlen, hogy felhívjam magamra a figyelmet.
Bár... Az is elég furcsa lehet, mely szerint épp leugrunk egy épület tetejéről. Pár pillanatig rám tör a szabadság érzete. Fél percig olyan, mintha sose váltunk volna el egymástól. Lenyugszom. A végén csak bólintok szavaira. Néma ígéretet téve, hogy majd látjuk egymást. Integetek, s végül a rendőrség kiérkezése előtt kisétálok az utca sarkára. Taxit hívok. Tíz percen belül kiérkezik, és végigpörgetem fejemben a lehetőségeket, mielőtt nyugovóra térnék. Halványan, de látom az esélyt, hogy talán nem vesztem el őt többé.

//Én is köszönöm!//