Szerző Téma: Yuya könyvesbolt és antikvárium  (Megtekintve 3218 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Yuya könyvesbolt és antikvárium
« Válasz #30 Dátum: 2017. Okt. 16, 22:07:07 »
Találkozás Apával…

A szemem láttára borzadt szépen lassan össze. Egy pár pillanatig azon gondolkodtam, hogy vajon az igen ragaszkodó pióca némberek, avagy személyem varázsának hatására történt mindez.  Végül úgy döntöttem, hogy együttes hatás lehettünk így. A korom benyögésénél akadt ki végérvényesen, úgy tűnt. Persze, hogy nem annyi voltam, és azt is tudtam, hogy kábé annyinak kellene lennem, ha hihetőnek akarom a mesémet beállítani. Arra meg csak továbbra is rezzenéstelen pofával hallgattam, míg igen nyakatekert módon próbált meg rákérdezni, hogy vajon érzékelem~e a természet felettinek nevezettet. Szusszantam magamban egyet, hisz nem ez volt a legfurcsább, amivel eleddig szembe találkoztam. Ráadásul feltűnt, hogy a lidérceket, és az arrancarokat kihagyta, holott a legjobb tudásom szerint, és az információk alapján is, ebben a korban még igen csak éltek, és aktívak voltak. És ők jelentették a nyíltabb veszélyforrást. Elgondolkodtam, hogy vajon miért? Nem volt logikus, legalábbis a számomra.
   -Ha a shinigamikra és a lidércekre vagy kíváncsi, akkor igen, látom őket! - bólintottam azért a kérdésére. Nem túlzottan lelkesedett a hallottakért. Ugyan nem értettem ehhez a korhoz, legalábbis sok mindent nem értettem benne, viszont már a saját koromban is láttam nem egyszer ilyen, vagy ehhez hasonló ábrázatot, mint amilyet most felmenőm produkált. Ráadásul már alakváltó vér is csörgedezett az ereimbe.  Erősen éreztem, már nem is most, hogy a levegő a kétségbe esésének az aromájával telt meg. A visszakérdezésére bólintottam egyet.
   -Muszáj volt. Harminc évet valahogy túl kellett élnem, nem? Márpedig azok a lények  pont a magamféle, magasabb lélekenergiával bíró alakokat szeretik kipécézni maguknak, nemde bár? - nem tudtam a lidércekre semmilyen jelzőt aggatni, még a dögök megszólítás sem esett jól. Mivel közvetett módon közük volt Pöttöm Sárkány erejéhez. Ráadásul az én fejemben koránt sem úgy volt felfűzve a történet, hogy a csuhások a jó fiúk, mindenki más meg gonosz…  -Szóval ki kellett sakkozni, deríteni a dolgokat! - vontam vállat, mintha semmiség lett volna, amit most ellőttem.
Persze, hogy én is kíváncsi voltam. Bár nem tűnt úgy, hogy örült volna a kérdéseknek.  Azért türelmesen megvártam a válaszát. Sosem a jószívűségemről, vagy a kellemes modoromról voltam híres. Az előzékenységemről meg végképp nem!  Figyeltem a testbeszédét, illatát, non verbális kommunikációját. Ideges volt. Elgondolkodtam, hogy vajon mitől félhet? Tőlem? Vagy csak attól a ténytől, hogy lehet egy gyermeke? Nem rejtettem véka alá, hogy kíváncsi voltam rá.  Eszem ágában sem volt a szavába vágni. Azért picit bólintottam, mielőtt válaszoltam volna.
   -Tény, így első ránézésre, hamarabb mondtalak volna filmesnek, mint könyvmolynak - húztam fel a szemöldököm. Picit hunyorítva mértem újra végig. -Kifejezetten nem vagy az a könyvmoly alkat! - ismételtem meg, mintegy nyomatékosítva a látottakat. Kíváncsi lettem volna, hogy vajon harcos alkat ebben a korban? Vagy elő lehet egyáltalán belőle már csalogatni a katonát? Ismertem a biográfiáját. Ámbár, azt egyre inkább éreztem édeskevésnek. Az előttem ülő hús vér embert akartam megismerni! …  vagyis shinigamit. Arra már be se forgattam a gülüimet, hogy még egy shinigamit üdvözölhettem a családban. Masaki okozta sokk után már kezdtem elfogadni a dolgokat, ha megbarátkozni még nem is sikerült a ténnyel teljesen. Ha ő shinigami, akkor valószínűleg a család azon ágának a többi tagja is.  Így viszont volt bőven kapacitásom, hogy inkább rá figyeljek. Főleg, mert néhány forrókása kerülőgető kör után végül csak kibökte, mivel is keresi a kenyerét. Felvontam csak a szemöldököm a hallottakra. Annyira azért nem voltam álszent vadparaszt, hogy ezért bármiféle pálcát, vagy borsot törjek bármerre is a környékén.  Főleg, mert volt idő, amikor magam se voltam jobb. És én még keresni se kerestem vele… Pedig néhány rongyos peták elkélt volna. Mondjuk egy bájos mosolyért, egy teljes körű olajcsere. Vagy valami hasonló.  Hálát adtam az égnek, hogy már nem volt aktuális a történet, viszonylag hosszú ideje. És én voltam rá az élő bizonyíték, hogy Teruo sem fogja mindig ezt a hivatást gyakorolni. Ettől függetlenül felvontam a szemöldököm az ajánlatára. Nem igazán értettem ezt a hollywood~i mizériának beállított agymenést.
   -Ha csak nem ragaszkodsz hozzá, eltekintek a tettlegeskedéstől. Kezdve azzal, hogy nem volt idealizált apakémem sosem. - gondolatban azért bocsánatot kértem Masakitól. - Ezek után ingerem sincs, hogy pofozkodjak. Miért tenném? - kérdőn figyeltem az arcát. Persze, ha ez valami ebben a korban elterjedt szokás, akkor beoldottam, megtegyem, de alapvetően nem volt ilyen késztetésem.  -Van gyereked? - kérdeztem inkább. -Úgy értem, hogy másik. - nem tudtam róla, de ez a kor kezdett megtanítani, hogy csak azért, mert nincs róla információm, még könnyen lehetséges. Értek már meglepetések, szóval inkább igyekeztem felkészülni. 
Arra végképp sóhajtottam, nem hagyta annyiba a dolgot, és Anyámat is még szemmel láthatóan fel akarta emlegetni. Holott korán sem volt egyszerű a téma. Most az ő jövendőbelijéről, vagy a saját anyámról, netalán Anci~ról válaszoljak neki? Egyik se tűnt túl fényes ötletnek. A lehető lebölcsebbnek egyelőre az tűnt, ha a lehető legkevesebb infót adom ki. A jövőt nem akartam megpitiszkálni, még játékból sem. Nem véletlen nem a dédunokájaként mutatkoztam be. Arról nem is ejtve szót, hogy azt még nehezebb lett volna elhinnie, noha a hasonlóságunk, szemmel láthatóan magáért beszél.
   -Rendben, mire vagy kíváncsi? Anyámról nem hiszem, hogy sokat fogok beszélni! - szögeztem le előre - A már korábban említett okból kifolyólag. Ezen túl? - így éreztem a legveszélytelenebbnek a történetet.



(click to show/hide)

Karakterlap

Kane Shinzou

Futár (Speedy)

Quincy

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 10 000

Hozzászólások: 145

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 30 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
ciánkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#6666FF  #99EAFF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Yuya könyvesbolt és antikvárium
« Válasz #31 Dátum: 2019. Aug. 18, 12:36:49 »
Hiú ábrándok! Vagy mégsem?


Mióta Wolf újra belépett az életembe, fárasztó napoknak nézek elébe. A mai napig megtartotta szadista módszereit, aminek következtében sokszor fájdalmakkal küszködök. Remélem viszont kifizetődik egy nap. Azóta többször hordom magamnál a láncomat és quincy fegyvereimet. Mivel a karperecem már nincs többé, kénytelen vagyok a fegyvereimet magamnál tartani az esetleges önvédelem esetén, ami bármikor bekövetkezhet. A mai nap szerencsére jó fordulatot vett. Szabadnapom van. Sajnos ez Tenroról nem mondható el. Legalább is, ha jól vettem Wolf szavait asszem azzal érvelt, hogy mivel még kezdő, több edzésre van szüksége. Hát nem könnyű a futár élet annyi szent! Mouse-val és Icarus-al kiválasztottunk egy megfelelő háztetőt, ahol kicsit ellehetünk. Így lassan az éjszakához érve, rám fér már egy kis pihi. Végre tudunk kicsit nosztalgiázni. Rég láttuk már a várost fentről. Legtöbbször időnk nincsen nézelődni mert repkedő golyók vagy nyilak elől kell meneküljünk. Az utóbbi egyre gyakoribbá vált már. Miután kis csapatunk végre teljes létszámban összegyűlik és az italok is a helyükön vannak, megkezdődik a diskurzus hármunk közt. Sokat nevetünk, felidézzük a régi emlékeket, főképp a kínos részeket vesézzük ki a legjobban. Minden olyan tökéletes! Viszont ahogyan az lenni szokott, Fortuna sokszor nem olyan kegyes. A kellemes városi csendet egy közeli robbanás zaja töri meg. A hang irányába nézve látom, hogy temérdek ember menekül el a helyszínről. Félelmetes hangot is vélek felfedezni a távolból. Barátaim szintén rájönnek mi okozhatta a balesetet. Egy hollow. Valószínűleg egy erősebbik fajta ahogyan a lélekenergiáját vizslatom. Egymásra nézünk majd bólintással fejezzük ki, hogy induljunk a helyszínre és nézzünk körül. Háztetőkön keresztül végül elérjük a célunkat. A tűz méretét szavakba nem lehet önteni. Nem elég, hogy nagyon sűrű, de óriási méreteket is ölt.
- Láttok valahol egy shinigamit a közelben?
Kérdezem Mouséktól, akik nemmel válaszolnak. A fenébe! Ilyenkor miért nincs egy shinigami mikor kell? Szinte jelzőfényként szolgál a lélekenergiája!
- Azt hiszem ezt nekünk kell megoldani!
- Hülye vagy Mouse?! Én le nem megyek oda!
- Hagyjuk itt azokat, akiknek segítségre van szüksége?! Nézz már körül ember! Sokan megrekedtek a törmelékek között!
- Mousenak igaza van. Jobb, ha segítünk nekik. Próbáljuk elkerülni a hollowot és fókuszáljunk túlélőkre.
Azzal rögtön hirenkyaku segítségével elrugaszkodom és a túlélők után indulok. Amint egyhez oda érek, seele schneider fegyverem segítségével utat nyitok a számukra, könnyebbé téve a szabadulásukat. Szerencsére Mouse és Icarus is teszik a dolgukat. Mivel képesek vagyunk kommunikálni a fülesen keresztül, megkönnyíti a munkánkat.
- A kislányom! Ott van!
Az egyik anyuka felém szól majd, ahova ő mutat, észreveszem a kislányt. Gyorsan felé futok, miközben a hatalmas hollow el van foglalva a quincyvel. Kicsit furcsa, de mintha ismerős lélekenergiát fedeznék fel. Nem éreztem már azóta mióta… mindegy. Most a kislány élete a fontosabb! A hollow egyik csápja hirtelen felém indul. Szerencsére van időm becsúszást alkalmazni és közben magamhoz ragadni a kislányt. Gyorsan hirenkyakut alkalmazva elrugaszkodok a földről, mielőtt a hatalmas törmelék rá zúdulna és visszaadom az anyjának, aki nem győzködik hálálkodni. Tiszta szuperhősnek érzem magamat! Pedig nem vagyok az. Egy csöppet sem. Eközben egy ismerős női hangot vélek felfedezni. Felnézek és látom, hogy a hollow megragadta egyik karjával a lányt. Amint megpillantom a hang tulajdonosát egy időre lefagyok.
- Ez… nem lehet igaz…
Hirtelen süketté is válok. Minden hang szinte elenyészik. Kizárólag csak rá figyelek. Komolyan ő az? Itt van? Még is… miért? Mit keress itt egyáltalán? Hirtelen egy lökést érzek a hátam mögött, ami által visszatérek önmagamhoz. A szívem ugyan zakatol még mindig, de legalább most már tudatomnál vagyok. Hátranézek és Mouset látom.
- Jobb, ha intézed. Én és Icarus a túlélőket biztonságos helyre visszük. Csináld a quincy dolgod oké?
Határozottan bólintok. Megvárom míg Mouse messzebbre nem fut majd seele schneideremet előkapom és teljes erőmből elrugaszkodom a földről. Egyenesen a hollow karját célzom meg és felé dobom a kezemben lévő fegyvert. Amint látom, hogy a lányt elereszti a lény felső testét felhasználom arra, hogy onnan elrugaszkodjak és elkapjam, miközben zuhan. Amint elérem, rögtön felkapom, mint egy hercegnőt és igyekszek földet érni. Utána lassan elengedem, hogy biztosan megálljon a talpán majd egyből a lény felé nézek. Közben fogaim összeszorulnak és ökleimet is összeszorítom. Ez a mocsok… itt megfog halni!
- Maradjon itt Miss Felisberta. Innen intézem.
Eközben belső zsebemből előveszem quincy láncomat majd lassan a lény felé sétálok. Az életemben vannak dolgok, amik felszoktak idegesíteni. Szerencsére ezek ritkák. Ma viszont sikerült elérnie egy hollownak ezt. Egy nyavalyás nagy dögnek, aki az ösztöneinek él. Ha bántják a barátaimat, az felhúz. Ha bántani merészelik a családomat szintén, még ha ez nagyon is furcsán hangozhat az én számból. Amivel viszont a legjobban képesek felhúzni!
- Hogy merészelted bántani Aleda Felisberát te mocsok!
Körülöttem a lángok hirtelen eltűnnek, miközben lélekenergiámat kieresztem mérgemben. Ennyi kell csak ahhoz, hogy utána tisztán kezdjek látni. Felidéződik bennem régi tudásom. Rögtön tudom mit is kell tegyek. Ezúttal nem futok el. Nem leszek gyáva! A pokolba azzal, hogy elrejtsem magamat a világ elől! Láncomat magam elé veszem és felveszem amazt a tartást ahogyan egy íjat kell fogni.
- Bontsd ki szárnyaid! Alea Angeli!
Íjam megidéződik és szárnyait kibontja. Hirenkyakuval rögtön a lény felé indulok és teljes sebességgel a fejéig futok, miközben igyekszem a felém jövő támadásait kikerülni. Amint a fejéhez érek, bal kezemmel előveszem zsebemből az egyik seele schneidert és rögtön az egyik szemét megvágom, hogy megvakuljon tőle és a fájdalmával foglalkozzon. Kihasználom a lehetőséget és felrugaszkodom teljes erőbe dobással majd a koponyája felé hajítom a kezemben lévő fegyveremet és rögtön nyilamat töltöm fel. Amint látom, hogy a schneiderem bele áll a lény koponyájába, kilövöm a nyilamat pontosan abba az irányba, ahol fegyverem tartózkodik. Ennek segítségével a fegyver végig fúródik a lény testébe egészen addig míg földet nem ér. A hollow hosszú jajgatás után szertefoszlik. Földre huppanva íjamat kikapcsolom majd a földön heverő schneideremet is magamhoz veszem és elrakom a zsebembe.
« Utoljára szerkesztve: 2019. Szept. 06, 13:42:50 írta Kane Shinzou »

Karakterlap

Aleda Felisberta

Quincy

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 11

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 5 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
Slateblue, dialógus: DarkGoldenrod


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Yuya könyvesbolt és antikvárium
« Válasz #32 Dátum: 2019. Aug. 27, 22:19:50 »
Hiú ábrándok! Vagy mégsem?

A napsugarak lustán ejtőznek a betonon. Alakjuk hosszú, elnyúló ebben a délutánban. Majdhogynem extrovertált embernek tűnnek, ahogy a boltok kirakatából fénylőn integetve megvilágítanak. Valódi hercegnőnek érzem magam visszafogott, gyöngyökkel díszített ruhámban, melyet egy újabb üzleti ügy okán vettem fel csupán. Nos, privát party alatt fontos megbeszéléseket intéztem egy könyvkiadó tulajdonossal, meglepően a kora reggeli órákban. Maga a rendezvény pedig délutánig húzódott, mert a férfi igencsak elfoglalt a maga életével. Éjt-nappallá téve szórja a pénzt, és kis szünetekkel mindig rendez valamit. Végül is megteheti, nemrég futott be a könyvekkel, amiket apukám írt másodállásban. A két világháborúról szól, az elesettek szemszögéből, fiktív karaktereket mozgatva. Igazán büszke vagyok rá! Elvégre egy borzalmas helyzetet mutat be, melyet az emberi felelőtlenség okozott...
Apukám ma kapott díjat munkásságáért ezen a rendezvényen, én pedig elkísértem őt, és ingyen kaptam három választott könyvet. Ebből kettő a tanulmányaimhoz lesz, egy pedig bővített kiadású lexikon, legendákról. Ki gondolta volna? No igen, élni fogok a szenvedélyemnek. Mellékesen szólva arról, egyetemi szinten fogom tanulni a filozófiát. Azon gondolkodtam, talán tanárnak is elmehetnék később.
Esetleg lehetnék történelem-filozófia szakos, vagy hasznát vehetném annak még, hogy emelt szinten tettem le a fizikát?
Még ki sem pihenem magam, ám drága felmenőmmel most elágazunk kicsit. Ő hazamegy, viszi az ajándékaimat is. Én pedig ahogy vagyok, szépen kiöltözve bemegyek a közeli könyvesboltba, ami már más tulajdona. De nagyon hívogatónak tűnt, külseje ellenére is. Nem csalódom. Nagyon otthonos, barátságos kisugárzása magába zár, majd „fogva tart” három órán keresztül. Elveszek a különféle témakörök között, kedvemre böngészgetek, felfedezem az olvasósarkocskát. Leülök olvasni kicsit, majd leteszem amit kiszedtem, és megyek a következőért.
Miután kellemesen feltöltődöm - mert számomra őszintén, az olvasás ilyen tevékenység -, mosolyogva integetek az idős embernek. Várom a limuzinomat haza. Nem akartam nagy feltűnést kelteni, se a sofőrt megváratni, se azt, hogy értékes helyet foglaljon el mások elől egy nagyobb járművel. Szeretek szerény maradni, noha fehér, csaknem kisesélyiben ácsorogva igencsak feltűnő vagyok egyébként is. Nagyot sóhajtok.
- Jézusom, mi... történt?! - ugrok meg hirtelen.
Mit nemrég nyugalom övez, hatalmas robbanás szakítja meg, illetve az utána maradt füst. Ijesztő visítás, és emberi sikongatások törik meg a csendet. Ezen az úton szerintem nem járnak sokan. Legalábbis sokszor haladtam el itt korábban. Most viszont tömeges menekülés van, majdnem mindenki egy vonalban rohan, vagy az autójával száguld át, gondolom, hogy minél gyorsabban hazaérjen. Értetlenül bámulom az eseményeket, szinte sokkban állva.
Mi történik pontosan? Honnan ennyi ember? Miért menekülnek fejvesztve? Miért taposnak lassan egymáson?
Ha kívülről szemlélnénk az eseményeket, olyannak tűnik minden, mintha egy elvetemült televíziós programot néznék. Felgyorsítva. Nem hinném, ám az engem körülvevők hamar beömlenek a kis utcába, még sürgősebb tempóban. Lassan nekipréselődök a könyvtár falának, és azt is csak a táskám rezgéséből tudom, hogy valószínűleg vagy a sofőr, vagy édesanyám keres. A következő kérdéssel, mi szerint „Hol vagyok?”. Fogalmam sincs ezen a ponton túl.
Ledöbbenek ott, hogy egy nálam sokkalta hatalmasabb… Szörnyeteg kiszemel magának, majd karomnál ragad, felemel magához. Ecsetelni se kell, borzasztóan fáj tőle a balomban minden ízület. A táskám minden benne lévő tartozékommal a földre esik, a különös teremtmény pedig vélhetőleg rátapos, ugyanis pozíciót akar változtatni. Továbbra is hallok rettentő sikolyokat, a közelemben, a lény közelében kiváltképp éleset. Azt se tudom most, mihez kezdjek magammal!
Az íjamat megidézni fél kézzel nem tudom. Eddig csak felkapott, de most úgy szorít, mintha holmi baba lennék! Egykori játékaimmal se bántam úgy, miképp ez a csúfság teszi ezt velem!
Nem gondolkodtam túl sokat a halálon, jelenleg azonban rákanyarodom erre a témára. Nyilván a derekamat beadni nem fogom. Nagyon sok depresszióra hajazó dolog futhatna át az agyamon. Én viszont Kane-t látom még most is – fogalmam sincs, mert reménytelen romantikus lennék, vagy mert ennyire sokat számít?
Fogalmam sincs.
Fogalmam sincs, merre vagy, mit csinálhatsz. Kicsit nehezebben kapok most levegőt. Elgondolkodtál -e azon, valaha bocsánatot kérj -e tőlem? Vagy nekem kellene valamiért? Miért? Eltűntél. Azt mondtad, visszatérsz még, de túl sokáig vártam, sokáig hittem. Sok dolgon túl tudom tenni magam – veled más a helyzet. Ugye megérted a zavarom? Ugye megérted, hogy nem várnék rád többet?
Fogalmam sincs.
Hogy találtál -e nálam jobbat. Van -e már gyereked, és azért nem szólsz hozzám egy szót se. Azért nem adsz jelet? Hol vagy ilyenkor – akkor is, mikor szükségem lenne rád, hogy megments? Magamat nem tudom kiszabadítani ilyen mértékű szorításból. Reálisan átgondolva sem. Van itt egyáltalán bármi ami realitásra mutat? Eddig nem értettem mi történt.
Most kicsit a bordámnál is fáj.
Ez lesz a végső „goodbye”?

Túlgondolom. Mert a jelenből kifolyólag én tényleg elhiszem, meghalhatok. Meghalhatnék bármelyik pillanatban, hiszen nincs garancia az ellenkezőjére. Az elmémet leterhelő információ áradaton, és annál nagyobb kuszaságon túl, valaki mégiscsak „értem kap”. Erősen a karjaiba zár, a földön elenged. Igazából a helyzet megkívánná a beszédet, én viszont hallgatás mellett döntök. Most nem jó, nem jön ki szó a torkomon. Bólintok, mintha teljesen természetes lenne a szörny jelenléte, vagy az engem megmentő egyén látványa. Meglepően könnyedén állok meg a lábaimon, pedig az a szorítás nem olyasmi volt, mint édesapám határozott ölelése szokott lenni. A bordám sajog, ám komoly fájdalomtól mentesnek tudhatom magam testem ezen részén. A probléma a karommal merül fel, aminél megragadott. Kicsit nehezebben mozgatom, ebből még lehet vita a felettesemmel később. Talán ebben az egyben nem jó még, hogy egy pszichopatát választottam főnökül.
Felkapom a fejem a Felisberta név emlegetésére. Nos, eggyel több valaki, aki ismeri a családomat. Helyes, ennek tényében biccentek az ifjú felé, miután arcát is látom. Ismerős vonásai deja vu-t keltenek bennem, de ki akar ilyesmivel foglalkozni? A nálam méterekkel nagyobb „lilaságra” pillantok. Szörnyű, az ők létezése úgy tűnik, több a legendától. Fogalmam sincs, meg kéne -e ezen lepődni, esetleg másképp reagálni. Figyelmemet ismét a fura illető vonzza magára. Az arcom komor, semleges marad, szemöldökeim épp csak megrándulnak, hogy ennyire felkapja valaki a vizet az elfogásomon. Sűrű energiatömeg van kibontakozóban, és megjelenik a szeráf szárnyas íj. Erre már nem tudok mit kitalálni.
- Ismerős az valahonnan! - jegyzem meg hangosan, had hallja ő is, mire célzok. A fegyvere felé biccentek, mire elugrik. Felsóhajtok. Reménytelen esetnek látom a csevegésre.
Viszont a harci készsége jóval szembetűnőbb, határozottabb az enyémtől. Utálom magam másokkal összehasonlítani, de ő tényleg tehetséges. Legalábbis távoli szemlélőként nézve. Amíg egyáltalán képes vagyok szemlélni az eseményeket. A fiú bravúrja rengeteg vért eredményez, mely a különös bestiából folyik szerte-szét. Rosszul vagyok tőle, de elsősorban nem látok, és ezen akarok változtatni! Szóval várom visszatérését.
- Hol vagy, fiú? - kérdezem, majd bizonytalanul elbicegek arra, amerre sejtem őt. Valakit minden bizonnyal sikerül megfognom! Ha nem őt, akkor egy társát. Mindegy! Szégyenletes módon szó nélkül megragadom a pólóját.
- Elnézést, de szükségem van még a látásomra. Később kárpótlom ezért! - magyarázom, miközben a pólójával megtörlöm az arcomat – Nem hittem volna, hogy ez ennyire csíp! Ah, de legalább már jobb kicsivel.

Karakterlap

Kane Shinzou

Futár (Speedy)

Quincy

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 10 000

Hozzászólások: 145

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 30 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
ciánkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#6666FF  #99EAFF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Yuya könyvesbolt és antikvárium
« Válasz #33 Dátum: 2019. Szept. 06, 15:08:19 »
Hiú ábrándok! Vagy mégsem?

Valahogy kezdek ehhez hozzászokni, hogy folytonosan használnom kelljen a velem született adottságaimat még ha nem is annyira szeretném. A mostani esetben sem lehetett választásom. Igazából volt, csak ha az ellenkezőjét tettem volna, valószínűleg hulla hegyekkel lenne tele a hely és akkor már tényleg jöttek volna a shinigamik rendet rakni. Bár most már tuti jönni fognak, mivel ezt a hollowot egy quincy nyíl ölte meg ami nem igazán jó dolog a számukra. Mondhatni a képességünk egyben valahol az átkunk is. Megtudjuk védeni magunkat, de ezzel valószínűleg a világunkat visszük a halálba. Legalább is a shinigamik ezt mondják. Ha egy quincy megöl egy hollowot a világok közötti egyensúlyt töri meg. Ez volt az egyik fő oka annak is, hogy kirobbant egy háború köztünk és a shinigamik között, ami végül megpecsételte a fajunk sorsát. Viszont vannak dolgok amikor ezt nem vehetem figyelembe. Vagy vállalom a kockázatot és megmentek életeket vagy fülemet és farkamat behúzom és tovább állok. Akkor viszont lehet, hogy egy kisgyermek, egy anyuka vagy apuka életét pecsételem meg. Ezt nem engedhettem meg. Főképp, hogy Wolf arra biztat merjem használni a képességeimet és ne féljek tőle. A hollowot sikeresen elintéztem. Talán kissé túlzásba is estem ahogyan legyőztem, de legalább bevált és nem fog sok vizet zavarni. A véréből kaptam jócskán ahogyan ki spriccelt belőle. Jó lesz majd lefürödnöm majd az egyszer biztos. Amint a seele schneideremet felveszem a földről és elrakom, hátra pillantok majd egy kissé lefagyok. Értem, hogy Aleda szemébe csöpögött jó pár csepp vér és meg kell törölnie, de… azt hiszem rossz embernek a kabátját használja törülközőnek. Icarus is csak néz, hogy éppen mi történik, miközben két kezét magasba emeli, hogy véletlenül se nyúljon Aledához. Eközben Mouse puffogó arccal közelít a két delikvenshez.
- Hé, hölgyem! Izé! Minden rendben?
- Icarus!
- Jaj, baszki!
- Azt hiszem el kéne beszélgetnünk!
- Hé, Mouse! Nyugi nyugi! Nem ismerem a csajt! Azt se tudom, hogy hívják!
- A neve Aleda Felisberta. Született 1999 március 19-én.
Magyarázom el nyugodt hangon, miközben a társaim felém pillantanak olyan tekintettel, mint akik szellemet láttak volna vagy hasonló. Ennyire sokkoló volt, amit mondtam vagy mi? Ó! Azt hiszem lehet nem így kellet volna bemutatnom. Ezzel elárultam talán, hogy túl jól ismerem. Nos igen. Aleda Felisberta. A nő, aki… nos nem tudok hova tenni. Fontos volt és most is az az életemben, de… nem akartam, hogy ekképpen találkozhassak vele. Konkrétan inkább nem is akartam volna vele találkozni, mert még is mit mondhatnék neki? Szia! Én vagyok az Kane! Emlékszel rám? Szerintem elég nagy sokkot kapna.
- Na várjunk… ismered a csajt?
- Szerinted? Honnan tudná mikor született te észlény!
- Na! Ez azért durva volt Mouse!
- Elég legyen már! Szóljatok inkább Noahnak az esetről. A többit intézem.
- Biztos vagy…
Eközben Mouse hirtelen megragadja Icarust és arrébb vonszolja. Úgy tűnik ő vette a lapot. Hála az égnek, hogy a csapatunkban van, aki képes gondolkodni. Mindenesetre ezt most nekem kell megoldanom. Még is hogyan? Félre kéne hívnom Aledát, mert itt a nyilvánosság előtt eléggé nehézkes lesz beszélgetni. Hirtelen meg is akad a szemem egy pillanatra a szirénázó rendőrökön. A fene! Már csak ők hiányoztak! Nincs mit tenni! Most férfiként kell viselkednem! Minden aggályomat egy pillanatra szerte foszlatom majd megragadom Aleda kezét és magammal vonszolom egy biztosabb hely felé. Mondjuk a szembe lévő épülete teteje tökéletes lesz!
- Elnézést Miss Felisberta!
Megint felkapom úgy, mint egy hercegnőt és rögtön hirenkyaku segítségével felpattanok a földről, egészen addig amíg az épület tetejéhez nem landolunk. Ezután újfent elengedem majd az utca szintre lesek egy pillanatra. Szerencsére a rendőröknek fogalmuk sincs hol lehetek. Ide nem is merészkednek. Hála a jó égnek! Gyors voltam! Bár azért a karjaim sajognak. Hízott azóta Aleda vagy mi? Én gyengülhettem el esetleg? Mindegy is. Hogyan is kezdjem? Egyáltalán lehet ezt jól kezdeni? Vakarni kezdem a fejemet miközben gondolkodom miképpen beszélgessek vele. Rég látott, tehát tuti lesznek kérdései. Ráadásul még az is megeshet, hogy úgy pofán fog vágni, hogy aztán egy életre megemlegethetem. Bár nem úgy emlékszem, hogy bárkit is orrba nyomna, de azóta jó pár év eltelt. Felé fordulok majd a következő dolog hagyja el a számat.
- Hello… ööhm… vagy is… szia! Minden rendben?
Komolyan ezt mondtam volna? EZT MOST KOMOLY? Tényleg nem tudok még mindig a nőkkel a bánni! Bakker ez sose volt az erősségem! Még régebben sem! De jó! Szerintem már egy idiótának fogok tűnni a szemében! Ezt jól megcsináltad Kane! Bravó! Itt a nő, aki annyira… közeli kapcsolatot ápoltál és így üdvözlőd? Na jó! Mély levegő és próbáld újra! Férfi vagy az isten szerelmére! Mély meghajlást engedek meg magamnak ahogyan régebben is tettem még felé. Nem tudom miért teszem ezt, de… hogy mondjam. Talán megszokásból? Vagy túl fontos a számomra? Fura érzések keringenek bennem. Nem rosszak csak… régen éreztem ilyesmit.
- Biztos, hogy nem esett baja Miss Felisberta? Ha esetleg megsérült volna én…. elviszem egy kórházhoz, hogy ápolhassák… izé….
Na jó. Azt hiszem lefagytam. Basszus!