Szerző Téma: Utca  (Megtekintve 2748 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Dionisia Maribell Vega

Arrancar

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
22 000 / 30 000

Hozzászólások: 210

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 27 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#9900CC // #00CCFF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Utca
« Válasz #45 Dátum: 2018. Ápr. 15, 23:14:03 »
Mission: Need a fucking candy floss right now!

A sóhajtozásból ítélve se a válasza, se a kérés nem tetszett a lánynak. Hát nagyon sajnálom, de a saját bőrömön nincs kedvem megtapasztalni, hogy honnan ennyire biztos benne, hogy át tud ütni a hierrómon az a golyó, és csak azért nem fogok gyorsan megtanulni perfekt angolul, mert őkelme nem méltóztatik legalább javarészt japánul beszélni. Nem tehetek róla, hogy nem értem, sóhajtozzon csak napestig, amíg ő tud tökéletesen japánul, de én nem angolul, addig teljes mértékben az ő hibája.
Nem igazán válaszolok a szavaira, lehet, hogy igaza van, talán csak részben, de lehet a kettőt össze se lehet igazán hasonlítani. Ezt csak akkor tudhatnánk meg, ha legalább egyikünk ismerné mindkét világot.
Nem igazán értem már megint mi baja az angoljával együtt, bár sejtéseim szerint nem tetszett neki, hogy nem magasztalom fel őket vissza a tápláléklánc csúcsára. Ez van, ha egy-kettő rájön, hogy nincsenek ott, foggal-körömmel próbálnak oda visszamászni, pedig valójában soha nem is érték el.
Kicsit gyanakvóan méregetem, hogy mit akarhat tőlem, de ugyan már, senki se lát engem, nem eltenni akar láb alól az biztos. Ráadásul ahhoz nekem is lesz egy két szavam. Fintorogva a helytől és a szagtól állok meg, szintén keresztbekulcsolt kezekkel.  A szavaira viszont fel-felsóhajtok körülnézve. Tudom, hogy borzasztó undok és pokróc stílusom tud lenni, ráadásul úgy, hogy utálom az embereket és még a vattacukromra is várni kell, mindennek tetejében nonstop lelövéssel fenyegetnek… Nem épp a legkedvezőbb körülmények, hogy kivételesen némi empátiát érezzek. Sajnálom, de nem megy. Én nem emlékszem semmire abból az időből, mikor én is esetleg ember voltam, számomra ez egy olyan külön faj, amihez sose volt közöm annál jobban, hogy néha egyet-egyet megvacsorázom. Ilyen szempontból talán még csoda is, hogy nem nézem bogaraknak őket, hanem még leállok vele is beszélgetni.
- Engem nem érdekel, hogy nem vagytok tökéletesek. A tökéletesség nem létezik, és ha létezne az lenne a legnagyobb hiba. Nem érdekel, hogy jó vagy rossz, egy pszichopata sorozatgyilkos, vagy egy szent… én a képmutatást rühellem. És az az emberekben van meg leginkább. Szörnyekre mutogatnak a szörnyek. Gondolom nem kell példát mondanom. Én, illetve mi legalább nyílt kártyákkal játszunk. Felvállaljuk mik vagyunk, nem játsszuk az agyunkat, mint mondjuk azok a nyomorult feketeruhások, vagy az íjászaitok. Mi is a nevük? Quicyk? Lehet, hogy általánosítok, de ha rád nem vonatkozik, akkor ne vedd magadra! Veled például személy szerint semmi bajom. Maximum az angoloddal, meg a hülye haveroddal.– egyszerűen nem bírom. Az emberek akárhogy is nézem, egyénileg külön-külön értelmesek tudnak lenni, de csapatostul a birkák intelligensebbek náluk. Olyanok mint az állatok, ha valami fenyegetést éreznek, azonnal erőszakhoz folyamodnak a diplomácia helyett, és itt jön a képmutatás, mert ők csak „megvédik magukat”. Nem lenne probléma kiirtani teljes népcsoportokat, fajokat, akár civilizációkat is, simán beállítják annak, hogy amit tesznek az igazságos és szükséges. És ettől vagyok a leginkább rosszul. Igen, általánosítok. Mert ez jellemző erre a fajra, pont. Az hogy vannak kivételek, nálunk is. Ott az a szentfazék, aki ott védte foggal-körömmel azt a hülye rókát. Tuti biztos, hogy „vegetáriánus” vele biztos jobban szót tudna érteni ez a lány.
Ahogy viszont már egyértelműen fenyegetni kezd, úgy támad dühös, gyilkos fény a szememben.
– Ne fenyegess, kölyök! Fogalmad sincs mire lehetek képes, papolsz itt nekem arról, hogy ne nézzem le az ellenfelem, miközben itt az egyetlen aki lenézi a másikat, az te vagy! Csak mert a rohadt haverod célkeresztbe tartja a fejem. Kérdés: Akkor is benne lenne, ha elsonidóznék hirtelen? Vagy ha anyagtalanná válnék és eltűnnék? Ne légy olyan beképzelt, emlékeim szerint éppúgy megkíméltem én is a te rohadt életedet, pedig simán kilőhettelek volna hátulról, mielőtt még bármelyikőtök felfedezte volna a fajtám. – hála az égnek halad tovább, mert már nagyon viszket a kezem, picit a reiatsu szintem is emelkedett, úgyhogy gyorsan visszafogom magam. Nem érdekel még mindig a haverja, de egy rohadt szektást se akarok idecsalni. Olyanok mint az idegesítő bogarak, fényt kapcsolsz és az összes odacsődül a környékről. Azért kissé túloztam, de nem kell tudnia, hogy milyen képességeim vannak. Könnyen lehetne olyan, amilyet mondtam, vagy a sonidó mellé még rövidtávon teleportáció, meg ezekhez hasonló. Fogalma sincs mit tudok, mennyire lehetek erős, így azért veszélyes fenyegetőzni véleményem szerint. Vagy ostoba, vagy valami nagyon spéci kütyü lehet náluk, amit talán valahogy meg kellene szereznem, hátha van valaki Las Nochesben aki tudná tanulmányozni, hogy tényleg veszélyt jelent-e ránk nézve.
- Még itt a nyugodtabb környékek is? Szoktál egyáltalán kikapcsolódni, pihenni, néha lazítani, vagy neked szó szerint mindenhol csatatér van? – már egy fokkal kíváncsibban figyelem. Érdekes egy lány. Nem tudom, hogy erős-e, vagy gyenge, azt hiszem emberi mértékkel nézve erős, ezért is másabb az ő lelke mint az átlag, ahogy érzem. Erősebb így jobb íze lehet. Kár hogy ez az egész beszélgetés már rég elvette az étvágyamat… – Nos, én nem is tudom, hogy volt-e valaha akkor ép eszem. Számomra amíg arrancar nem lettem, csak az egyél vagy téged esznek meg szabály létezett. Azon az adjuchason kívül, akivel együtt voltam, senki másban nem bízhattam meg igazán. – a tarkómra téve a kezem merengek el hol előre, hol az eget bámulva nosztalgiázva. Nem voltak rossz idők, nem kimondottan az evés körül forgott számomra a világ, inkább élveztem a szabadságot, és harcolni is szerettem. A mai napig szeretek. Csak akkor fordulok ismét a lány felé, mikor hallom a második kérdésemre adott válaszait.
- Pont emiatt nem támadó szándék. – kuncogom el magam kicsit a helyzet nevetségességén. – Az oroszt megöltem, az támadó szándék volt… felé természetesen. Feléd viszont nem emeltem semmilyen fegyvert, vagy balát és végképp nem cerót. Pont a nyílt és egyértelmű közeledés miatt nem volt támadó szándék. Normál tempó, fegyver nélkül, egyértelműen mérgesen. Hogy számotokra minden mozdulatom támadó szándék, arról viszont már nem tehetek. Viszont értem a nézőpontodat, nyugi, csak az enyém attól még más. – hogy őszinte legyek, teljesen elfelejtettem, hogy az emberek ennyire törékenyek. Csak jól meg akartam perzselni és elaltatni azt a barmot, nem kifejezetten a feje lelövése volt a célom, de jól sikerült így is, nekem tetszett. Az pedig, hogy rossz válasz, hogy mérges voltam… téved, ez egy tökéletes válasz arra, hogy miért csináltam. Hogy mennyire elfogadható, az viszont már nézőpont kérdése. Lehet nekik nem volt, pedig nagyívből tesznek az életére, nem is érdekelné őket, ha nem lehetett volna nála értékes információ.
A kérdésére a vattacukorral kapcsolatban megtorpanok elgondolkozva. Rengeteg negatív és pozitív érzés vágtázik át rajtam, ahogy eszembe jutnak azok a napok.
- Néhány nappal azután, hogy arrancar lettem. Eléggé magam alatt voltam, és borzasztó fura volt minden, de azért kikísértem két adjuchast az embervilágba táplálkozni, én viszont… nem voltam kifejezetten éhes, ami végképp borzalmasan fura volt, egyiküknek meg semmi jobb ötlete nem támadt, és ha már lelkeket nem kértem, megpróbált találomra vattacukorral feldobni. Azt mondta, hasonlít egy selyemgubóhoz. Azóta se ettem annál finomabb, és jobb állagú édességet. – a tekintetemen bánattól kezdve a boldog melegségig minden érzelem végigszáguld, ahogy felidézem azt az időszakot. Nem, egyszerűen még ha már el is fogadtam, sőt örülök hogy arrancar vagyok, ez az örök seb soha nem fog begyógyulni. – És veled mi a helyzet a csoki pálcikákkal? – nagy levegőt veszek, gyorsan visszatérve a valóságba, ráadásul úgy nem járja, hogy csak én mesélek.
- Sajnos nem. – pár pillanatnyi gondolkodás után megcsóválom a fejem egy bocsánatkérő mosoly kíséretében. – Mi elég gyorsan regenerálódunk, és nem igazán maradnak hegek. Ráadásul ha lettek is volna rajtam, mikor arrancarrá váltam, minden eltűnt. Szinte minden második vagy harmadik harc alatt, ha elég erős volt a másik szereztem elhanyagolható sérüléseket, de… több évtized, vagy ki tudja mennyi idő alatt, úgy, hogy minden nap valamennyit kellett harcolnom, nem nagyon tudnám még csak meg se saccolni. De azt hiszem egy sérülésem van. A legnagyobb vereségem nyoma. – az utolsó mondatom végén megfogom a garbós pulcsim nyakát, és lehúzom a kulcscsontig, hogy látszódjon a nyakamon lévő fekete, kis helyen itt-ott lila cirádás törött maszkom maradéka. – Viszont sajnos nincs nagy története. Csak annyi, hogy veszítettem. – Hueco Mundo vadonjában ritka az, ha egy vesztes hollow élve távozik egy csata színteréről. Megesik, de borzasztóan ritka. És én sok más fajtársammal ellentétben nem úgy lettem azzá, ami, mert az akartam lenni. – De akkor ezek szerint, te számolod. Hányat szereztél eddig? Mi volt a legrizikósabb helyzet? – kicsit azért tényleg kíváncsi vagyok, hogy emberek közt milyen lehet egy ilyen harc. Ők csak a fegyvereikben és sokszor a szerencséjükben bízhatnak, nincsenek az esetek többségében képességeik, amik megmenthetnék őket.

Karakterlap

Ahmad Al Saliha

Ghost Ügynök: "Shadow"

Fullbringer

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
12 250 / 15 000

Hozzászólások: 79

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 17 650 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CC0000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Utca
« Válasz #46 Dátum: 2018. Ápr. 16, 17:58:16 »
Mission: Need a fucking candy floss right now!

A hozzá intéző mára-már sértő megjegyzések és kifakadások, amiket partnere oszt meg vele, nem foglalkozik annyira. Ö már megtette a magáét, tovább nem fogja folytatni a diskurzust azzal kapcsolatban, hogy az emberekről ki-kinek milyen véleménye van vagy esetleg ki hagyná itt a fogát abban a szent pillanatban amint Vega támadásba lendülne. Nyugtázza magában, hogy ugyan az arrancar tényleg erős, de nem egy harcedzett katona. Ezalatt viszont nem a fizikumot érti, hanem inkább felfogásilag. Shadow jól tudja, hogy ő sem tökéletes, vannak még hibái ennyi év után is. Azt viszont nagyon is tudja, hogy vannak bizonyos protokollok, amiket követnie kell. A „hülye haverja” ahogyan Vega hivatkozott rá, része ennek a bizonyos protokollnak. Munkáját végezve kétszáz méter távolságot tartva mesterlövész puskájával végig figyeli őket árgus szemekkel, amit Shadow nagyon is érez. Ugyan magát a lélekenergiáját nem, de nagyon is érzi annak a jelenlétét, hogy valaki messze egy fegyverrel éppen rájuk céloz. A háborúban szerzett tapasztalatainak köszönhetően érzékei nagyon kiélesedtek na meg a figyelme is. Pontosan tudja, hogy ha egy olyan területen van, ahol nincsenek egyedül legkönnyebben szemmel úgy lehet megállapítani, ha madarak nincsenek a környéken és túlságosan is csendes a környék. Logikusan felépítve fejében több lehetséges mesterlövész pozíciót képes felfedezni, ahonnan nagy valószínűséggel lőni lehetne esetleg egy orvtámadást végre lehetne hajtani. Ennek köszönhetően volt képes túlélni és életben maradni még a leg kritikusabb szituációkban is.
- This is a battlefield too. Most is egy csatában veszünk részt.
Rá pislant újfent Vegara. A csatamezőt most jelenleg az arrancar jelenléte okozza. Ugyan még nem dördült el puskalövés esetleg cero, de kitudja meddig lehetne húzni kettejük között az átmeneti fegyverszünetet.
- Let me explain. I am South Korea, you are North Korea. Van nekünk egy demilitarizált övezetünk, ez a mi világunk. Nem fightolunk jelenleg, but our situation is nem a teljes béke. If valamelyikünk bekattan és want to fight a másikkal akkor lenne big problem. Nem csak nekünk, hanem az itt lévőknek is. Tudtad követni?
Ha Vega tisztában van az országok jelenlegi helyzetével akkor valószínűleg felfogja miért is nevezi Shadow a mostani helyzetet is egy csatatérnek.
- Én a warban nőtem fel. Megtanultam, hogy a peace nem tart foreverig. Muszáj always readyben lennem or i will be dead one minute.
Shadow bal karját felemeli egyenesen a házak tetejéig, majd mutató ujjával Veganak pozíciókat mutat meg.
- Ezeken a helyeken kiváló a kilátás arra, hogy egy sniperrel lőni lehessen. A wind ráadásul még segít is a perfect shootnál. Annál az ablaknál, kiváló arra, hogy egy grenaddel meglepjük az ellenfelet. Sikátorok pedig assassination helyzetekre kiváló. Arrancarként ha például shinigamikat akarnék killelni, akkor a legjobb spot is this.
Mutató ujjával az egyik emeletes ház épületének középső emeletének ablaka felé mutat.
- Legtöbb esetben legyen az human, shinigami, arrancar always arra gondol, hogy az épület tetején történik a shoot. Kevesen számítanak arra, hogy a flat középső emeletén shootolna valaki. Ha még is rájönnének erre, akkor is előnyben van a támadó. Big az épület, sok a fedezék and perfect for hide. Mondhatni ragadozóként tudnál trappeket állítani számukra. Everything is a battlefield.
Ezzel végzett is a kis előadással. Mióta csak az eszét tudja, csatatereken keresztül tengette mindennapjait. Legyen az egy békés ország vagy egy háborús övezet szinte neki minden egyes hely egy újabb frontvonal, ahol túl kell élnie. Mostani helyzete sem más. Küzd az inkognitójának fenntartásáért, megbízásokat intéz és nem mellesleg igyekszik Papijának maximálisan megfelelni amennyire csak lehet. A civil élet számára rég halott és nem igen akarna úgy élni. Az akció nélkül nem lenne semmilye szegény Shadownak. Ez az ő élete. Egy túlélő, egy harcos.
- Same. Úgy tűnik ebben is hasonlítunk. Live or die. Te döntesz. Ölsz vagy megölnek. Milyen kedves szavak ezek és a life egyik legnagyobb igazsága. Magam is megtapasztaltam ezt gyerekként. Four évesen megfogni egy stukkert, majd célozni egy humanra and…
Közben Shadow újfent kinyújtja a ballkarját és ujjaival pisztolyt formál meg, majd egyik szemét becsukja mintha éppen célozni akarna és készen áll arra, hogy meghúzza a ravaszt.
- Bam. But the Question is, te húztad meg a ravaszt előbb vagy ő.
Shadow ezután újfent zsebre dugja a kezeit. Azokat a kezeket, amikkel már ölt. Jól emlékszik az első eldörrent lövésére. Meghatározó pillanat volt az számára. Egy lövés, megváltoztatta az egész akkori életét. A gyerekből hirtelen felnőtté vált. Mintha egy számitógépes játéknak az egyik fejezetét átugrotta volna. Ideje nem volt kiélveznie az ártatlan korszakát. Már a kezdésnél be kellet mocskolnia a kezeit. Különben halottként végezte volna.
- Attól még hogy different a tényen akkor sem változtat, hogy ilyen felfogással még a lifeodba fog kerülni. Trust me, i know this. A saját bőrömön tapasztaltam már meg, hogy fucking nem mindegy miként is cselekszünk. Lökheted a sódert és a nézőpontodat, hogy neked different, but nem fogja érdekelni az illetőt, because mert az életébe kerül, or éppen olyan situationban van, hogy készen áll arra, hogy everyonet kinyírjon csak hogy túlélje. Nálatok is i think van katonai szervezet. Ha igen ott is kellene lennie protokolloknak, amiket be kell tartaniuk. Ugyanúgy vonatkozik ez ránk is. A társam is éppen a protokoll szerint cselekszik, nem azért, hogy kikúrjon veled. Ha ez például segít jobban megérteni én egy katonai személy vagyok. Nálunk az a szabály, hogy stop erőszakot alkalmazni egy ilyen személy ellen. Érthető?
A vattacukorra térve, Shadow figyelmét Vega szavaira szenteli maximálisan. Ahogyan beszélt Vega az első vattacukor kalandjáról, érdemleges információk birtokában jut. Az arrancarok sose mozognak egyedül, legalább is ritkábban. Van, hogy csatlósokat is hoznak magukkal. Részben ők az okozói annak, hogy jó pár rusnya dög az emberek világába tévelyedik. Ez az információ most már a Ghost Ügynökséghez is eljutott. Talán Vega eddig nem vette észre vagy csak megfeledkezett róla, de Shadow a fülhallgatóján keresztül a társa és még a főnöke is hallja mind azt, amit Vega éppen mesél. Eme információk birtokában lépéseket tudnának eszközölni vagy esetleg ügynökeik még hatásosabban fognak felkészülni a hasonló szituációkban, ha netán arrancarra kéne vadászniuk.
- Papi bought nekem egyet, aztán megszerettem. Körülbelül ennyi.
Shadow nyomban észreveszi Vega sérülését, amint megmutatja. Nagyon csínosnak találja.
- Nice. Gondold azt, hogy ez egy warriornak a jele. Magyarán te warrior is vagy hivatalosan.
Ezután ő is megmutatja a sajátját. Egy picit előrébb indul, hogy Vega jól szemügyre vehesse Shadow sérüléseit. A hátán megannyi karcolások nyomai láthatoak. Itt ott még golyó nyomok is felfedezhetőek. Tisztára olyan érzést kelthet másokban mintha egy rabszolgának a hátát látná éppen. Shadow háta tele van hasonló sérülésekkel szinte végig. A ruha szerencsére csak a hátának a felét nem takarja, de valószínűleg bőven elég, ahhoz, hogy mások is felfogják, hogy az egész háta töméntelen sérülésekkel van tele.
- Nice látvány?
Rákérdez Vegara, hogy vajon milyen véleményt fog mondani. Esetleg kihasználja-e az alkalmat és most fogja megölni. Sajnos viszont Shadow társa is fel van erre készülve. De most Veganak lehetősége nyílt erre. Kihasználja az alkalmat? Vagy inkább a látványt csodálja meg?
- Annyit tudok mondani, hogy a felére ugyan nem rememberelek, de a legtöbbet Afghánban szereztem abban biztos vagyok. Jó pár rizikós helyzetem volt, but ha ki kell egyet emelnem, akkor az egy North Korea küldetésem lenne, amikor ki kellet nyírnom Kim Jong Ill egyik hűséges bérencét Pyongyangban. Tudott valamit a bastard, bár azért nyertem. De arra nem számítottam, hogy esperrel lesz dolgom akkor.
Shadow jól emlékszik arra a napra, amikor találkozott azzal a koreai fickóval. Nagyon is meglepődött mikor kiderült róla, hogy különleges képességek bírtokában volt. Nem csoda, hogy akkor a Ghost Ügynökség elakarta tenni láb alól.

Karakterlap

Dionisia Maribell Vega

Arrancar

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
22 000 / 30 000

Hozzászólások: 210

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 27 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#9900CC // #00CCFF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Utca
« Válasz #47 Dátum: 2018. Máj. 05, 01:15:15 »
Mission: Need a fucking candy floss right now!

Mindenki más, és míg az emberek változnak, úgy érzem mi annál kevésbé, vagy inkább csak lassan. Mivel nem öregszünk, annyira nem lételemünk a folytonos változás, amire a halandóknak szükségük van. Legalábbis nekem nem volt az sose, mégis időről időre megtörténik, és utána jön a panaszkodás, idegeskedés, hogy valami teljesen újat vagy szokatlanhoz alkalmazkodnom kell, de ez csak akkor van, ha én nem vágytam az adott változást. Bár néha még akkor is szokásom ha igen… Ezért is, nekem ilyen a személyiségem és stílusom amióta az eszemet tudom. Lehet, hogy könnyelmű és nemtörődöm vagyok, attól függetlenül nagyon is tisztában vagyok a helyzettel, és folyton a gerincemen sugárzik végig a fenyegetés, ahogy az a tekintet valahol állandóan figyel a célkeresztből. De mikor egy átokverte halandó grabancát megrángattam mert itt ugrálgattak, még nem volt nyilvánvaló az esetleges harmadik fél, és nem, nem fogok minden ember közelébe ezután tízszeres válogatottsággal nekimenni, egy halandó sem ér meg ennyit, ahogy ő vagy inkább ők se, és egyszerűen nem érdekel a szituáció. Azt hiszi a szöszi, hogy lenézem őt, csak mert ember. Pedig ő néz le engem csak azért, mert a másik rám fogja azt a vackot. Fogalma sincs, mennyire lehetek erős, mire lehetek képes, teljesen biztos a dolgában. Mi ez, ha nem alábecslés? Talán a viselkedésemből nem úgy tűnik, de nagyon is tapasztalt vagyok. Igaz, hogy nem távharcban, mert Hueco Mundoban nem lövöldöznek, de régen minden napom csatákkal telt. Ha ezt nem veszi számításba, ő az, aki tapasztalatlan, és könnyelmű. A kérdésemre pedig persze, hogy semmit sem reagál. Van egyáltalán erre bármiféle jó válasz a tarsolyában, vagy amiket kérdeztem, még tényleg végig se gondolta?
- Nézőpont kérdése. – igen, elnézve a lányt, nagyon is fenyegetve érzi magát a jelenlétemben, még ha azon kívül, hogy az elején megrángattam, nem tettem semmit, nagyon is számításba veszi a lehetőséget, elég csak ránéznem. Az egyetlen akkor, amit nem értek, hogy minek próbál provokálni akkor a stílusával?
– Azért kaptam Észak-Koreát mert a kettő közül az az elmebeteg? – jókedvűen elnevetem magam. Világos, persze, hogy világos. Legnagyobb bánatomra egész elviselhetően tisztában vagyok a történelemmel, és jó pár országgal, egy bizonyos idióta Melák miatt. Ahelyett, hogy a hasznosabb dolgokat tanította volna meg… mindegy is. A hasonlat mindenesetre vicces, tőlem féli inkább hogy mikor robbanok, míg én egyáltalán nem tudom komolyan venni a helyzetet, és nem is érdekel. Amíg nem teszek semmit, az a barom nem fog megpróbálni lelőni, szóval mi értelme izgatnom magam ezzel kapcsolatba? Igaz az is lehet, hogy csak találomra osztotta ki.
- Igen, látok jó pár előnyös pozíciót. Tetszik az a szó, hogy assassin. – érdeklődve figyelem, Shadow miket mutat. Érdekes információk, meg kell hagyni, végre valami olyan, ami érdekel is az eddigi hablatyok közül. Bár a fegyvernemeket nem ismerem, a lesben állás még csak nem is sejti mennyire az erősségeim közé tartozik. Régen csak úgy vadásztam. Lesben állva, becserkészve, elhintve a savam a levegőben, hogy mire rávetem magam arra, aki esetleg szintén engem keresne, hogy meglepje, már kaparja a torkát minden lélegzetvétel. Azóta, hogy el van zárva ez a képességem, meg kellett, vagy inkább még mindig kell tanulnom szemtől szemben is helytállni, de még mindig nem barátkoztam meg vele. Jó kicsit feleleveníteni, és elképzelni melyik pozíciók lennének számomra a legalkalmasabbak.
– Csak akkor, ha semmilyen módon se tudják bemérni a jelenléted. – ezen kívül teljesen igazat adok neki. Jöjjön bárhonnan is a lövés, legfeljebb az irányát lehet meghatározni, a pontos magasságot én legalábbis nem tudnám. Elnézve a házakat viszont, én nem biztos, hogy azonnal a tetőre asszociálnék. Ez lehet, valamiféle emberi dolog lehet, számomra viszont inkább olyan pozíció lenne a legelőnyösebb, ahonnan a legkönnyebben tudok eltűnni. Először meg kell ismerni a környéket, felderíteni a legjobb búvóhelyeket és menekülő utakat, kiválasztani a legjobbakat, több tervet és irányt készíteni azok alapján pedig végül a helyet, és pozíciót megválasztani. Nem pedig azonnal azt mondani, hogy a háztető. Így viszont ha azonnal nem látja át az illető a helyzetet, és nem tudja mennyire van egy profival dolga, nehéz megállapítani, hogy pontosan honnan is jöhetett a lövés.
– Így van, és csak az marad életben, aki élni is akar, és képes ezt elfogadni, felállni és harcolni. Harcolni, hogy élhessen. Ez ránk fokozottabban igaz, nálunk nem létezik béke. Nem csak azért ölnek a hollowok, hogy ne őket öljék meg, hanem mert táplálkozniuk kell. Az Adjuchasokra viszont ez fokozottabban igaz. Az emberek közül viszont van, aki nem lenne képes feldolgozni ezt a tényt, összeroppan és inkább feladja. Azt hiszem manapság már leginkább ilyen emberek vannak. A nagytöbbség. – megvonom a vállam, nekem nem kell bemutatni milyen a harc, mikor tudod, hogy ha nem teszed meg, ő fogja. Ha megkíméled, lehet utánad jön, és egy óvatlan pillanatban megteszi azt, amit te nem, mert azt hitted ezzel hű de nagylelkű és emberséges voltál. Nálunk nincs ilyen. Még nem találkoztam olyan hollowal, aki egy harcban ne ölné meg a másikat. Az arrancaroknál már kicsit másabb a helyzet, mert ők nem küzdenek az ellen, hogy gillianná csökevényesedjenek vissza, de nehezen bízom a fajtársaimban is. – És milyen érzés volt? Először meghúzni a ravaszt, és érezni, látni és tudni, hogy ott egy életet vettél el. Megöltél valakit. Egy gyereknek mennyi idő míg ezen képes túltenni magát? – sötét fény csillan a szememben, ahogy elmosolyodom. Ami azt illeti, tényleg érdekel. Nekem már az első emlékeim óta lételemem és szükség a harc és a gyilkosság. Nem emlékszem és nem adatott meg nekem a „legelső” érzése. Shadownak viszont biztosan fontos és komoly pillanat lehet a mai napig.
– Az mindig érdekelt… ha a másik is rád szegezi a puskát, de te előbb húzod meg a ravaszt és fejbe találod… A lövés pillanatában, abban a másodpercben van még ideje a másiknak, hogy kiadja az utasítást az ujjának, hogy szintén meghúzza, vagy már nem? – fogalmam sincs, a dördülés pillanatától hány tized vagy század másodperc telik el, míg a golyó célt talál, és előtte vagy talán még utána is mennyi idő kell az agynak, hogy felfogja a hang jelentését, és utasítást küldjön az izmoknak, hogy ő is meghúzza a ravaszt. Shadow viszont, mivel ez az élete, talán jobban tudja, sőt, lehet hogy még tapasztalta is.
– A ti szabályaitok nem a mienk, még ha ez azt is jelenti, hogy okot éreztek az agresszív ellenlépésre. Fogalmam sincs, hogy van-e erre valamiféle protokoll nálunk, és tudom, hogy a felfogásomban, hozzáállásomban nagyon sok hiba van, hidd el, tudom is hol és mik azok. De az esetek többségében, még ha nem is úgy látszik, nagyon is jól tudom, mit csinálok. Nem véletlenül maradtam életben annyi ideig. Tökéletesen tisztában vagyok a jelenlegi helyzetemmel, hidd el, azóta, hogy leállítottad a fülem hallatára a barátod, és tudom, hogy miért, teljes mértékben tisztában vagyok vele. Ezért se tudom, vagy inkább akarom kicsit se komolyan venni. Mert ha a barátocskád nem lenne, akkor se szándékoznék veled semmit se tenni, legalábbis amíg megkapom, amit miattatok elveszítettem. Csak elrontanád a szám ízét, így pedig semmi okom a mostani helyzetet warnak, vagy bármi hasonlónak tekinteni. Egyelőre legalábbis. – persze nem vagyok hülye, ez bármikor változhat, és ez a folytonos idegesítő érzés a gerincemben állandóan ugrásra készen tart. Meggondolhatja magát a szöszi, vagy a felettesei és akkor lépnem kell. Remélhetőleg látni fogom a tekintetén, ha megint belebeszélnek a fülesébe, hogy valami történt. Ha valaha meghalok, nem szándékozom egy ember keze által lelni a halálom. Protokollról pedig nem tudok, de rám ha lenne se vonatkozik, ahogy szinte semmi sem Las Nochesben azon kívül, ami az ott tartózkodásomra vonatkozik. Legalábbis egyelőre.
– A kedvenced, vagy csak megszeretted? – rövid történet, meg azért nem is mindegy a kettő. De ha azt nézzük, hogy én azért ritkábban fogyasztok emberi ételt, sőt, sokkal de sokkal ritkábban, így fokozottabb a kedvenc édességemnek a fontossága.
- Én inkább úgy gondolok rá, mint az egyetlen komolyabb vereségem szimbóluma. Azt nem is nevezném igazi harcnak. Pusztán jó pár Sokkal erősebb alak elkapott. – fintorogva érintem meg a maszkom. Legalább akkor teljesen visszakaphatnám, mikor kiengedem az igazi alakom. Szerettem a mintázatát, hozzám tartozott, a részem volt. Nekem is el kellett volna törnöm akkor. Inkább nem is gondolkozom rajta, csak egy nagy sóhajjal visszahúzom a garbóm nyakát. Azt hiszem, még ha meg is próbálnék így gondolni rá, ahogy Shadow mondta, akkor se szeretném meg, hogy ez lett vele. Elbuktam, és képtelen vagyok azt hazudni, hogy én akartam volna, hogy így legyen. Ahhoz túlságosan mély a seb. A figyelmem viszont hamar a szöszi háta köti le. Szóval így értette, hogy sebek. Hát, ez tényleg elég sok.
- Inkább dicséretreméltó, én talán azt mondanám. Egész sok mindent képes kibírni az emberi test. Mire gondolsz, mikor eltalálnak? Volt olyan, hogy bepánikoltál, vagy úgy érezted, ebből már nem jössz ki élve? Esetleg olyan találat, hogy tényleg egy hajszálon függött az életed? – vajon olyan érzés lehet, mint amit én éreztem, mikor átváltoztattak? Fájdalom, kín és a teljes bizonytalanság a sötétség fogságában, hogy nem lehet tudni, mi lesz a vége? – Kicsit kíváncsi vagyok, vajon az én testem hogy nézne ki, ha minden sérülés, amit még Adjuchasként szereztem, látható lenne rajta. A hollowok gyorsan regenerálódnak és általában hegek nélkül. – talán rosszabbul néznék ki, mint a szöszi, csak az arcom lenne ép, de csak a maszk miatt.
- Esper? Mit csinált? – talán szerencsémre, hogy nem futok bele nagyon ilyenekbe, meg aztán az ember ha kicsit is különlegesebb a tömegnél, egy pillanat alatt képes elszállni agyilag, mert hozzájuk hasonlítja magát, és igencsak problémás tud lenni, mikor egy ilyen ugrál.

Karakterlap

Ahmad Al Saliha

Ghost Ügynök: "Shadow"

Fullbringer

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
12 250 / 15 000

Hozzászólások: 79

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 17 650 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CC0000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Utca
« Válasz #48 Dátum: 2018. Máj. 06, 12:33:19 »
Mission: Need a fucking candy floss right now!

Úgy tűnik Shadow ügynöknek sikerült közös témát találnia Dionnal, ami könnyebbé teszi a békésebb társalgást és ezzel elkerülheti a felesleges vérrontást is. Valószínűleg kollégájának se kell a ravaszt meghúznia. Ha minden jól halad és Shadow vagy Dion nem ad okot arra, hogy erőszakos eszközökhöz folyamodjanak akkor a vattacukros ügy mihamarabb véget fog érni, ráadásul kiváló lehetőség arra, hogy némi információhoz jusson az Ügynökség.
- Nope. Csupán elmagyaráztam a jelenlegi situationt.
Shadownak alaposan meg kell válogatnia a szavait. Partnere roppantul érzékeny és sok mindent magára vesz, ami nehezíti a könnyedebb társalgást és akár okot ad a vérrontásra is egy idő után. Bár az ügynököt annyira nem zavarja Dion viselkedése, nem is foglalkozik ezzel, de azért sajnos tényként könyvelheti el, hogy emiatt a jelleme miatt nehezebb lesz a munkája egy kicsit. Szerencsére viszont egy újabb közös témát sikerült kifundálnia, ami az arrancar érdeklődését feltudta kelteni. Reakcióiból erre enged következtetni. Shadow tapasztalatainak köszönhetően sok olyan dolgot tudott megmutatni, amit Dion nagyon is jól ismer vagy esetleg újdonságként hathatott rá és legtöbbjükben egyetértett.
- Maybe. But vannak sokan, akik képesek fightolni. A humanok tudnak supriset is biztosítani. One day maybe te is belefutsz egy ilyen kellemetlen supriseba.
Ha egy kellemetlen meglepetést kéne most mondania rögtön kollégáját tudná megemlítenie, de akár az akciói során is tudnak kiemelni egy két olyan espert vagy esetleg metahumánt akik talán még egy arrancart is megtudnának szorongatni. Lehetséges, hogy régebben kevesebb volt az esperek száma, de manapság rengetegen vannak. Mondhatni majdnem minden második ember lehetséges, hogy hajlamos arra, hogy esperré váljon. Dion kérdésére rögtön egy emlékkép ugrik be, amit soha az életében nem akarna újra átélni. Az első lövést, amit leadott. Meghatározó élménye a mai napig kisérti a lelkét.
- You don’t wanna know.
Magyarázatot nem fűz hozzá. Ha még is Dion tovább kérdezgetné az üggyel kapcsolatban Shadow azon lesz, hogy lekoptassa erről. Olyan dolgot akarna feszegetni az arrancar amit nem éppen tanácsos. Shadow azon a napon kezdett azzá válni, akivé az Ügynökség kiképezte. Egy gyilkoló gép, aki parancsra elveszi mások életét, nem törődve a lelkével. Katonaként igyekszik helytállni és megvédeni a világ országait és fenntartani a békét ameddig csak lehetséges.
- Amint valaki meghúzza a ravaszt az winnelt. Nincs idő később shootolni. Vagy te shootolsz vagy ő. Ritka luckynak kell lenni ahhoz, hogy egyszerre sendeljétek el egymást a hellbe. Eleve, ha egy golyó eltalál, nem úgy van ám mint a moviekban, hogy állsz még egy darabig, hanem immediately összeesel a hirtelen weaknestől.
Természetesen ez azért nem igaz az esperekre. Valamilyen oknál fogva testük jóval ellenállóbb és képesek a lövés bekapásának pillanatában is állva maradniuk. Valószínűleg a reiatsu lesz az oka amiért talpon képesek maradni. Ellenállóbba válik a testük, szerveik jobban képesek a fájdalmat eltűrni és talán a regenerálódásuk is nagyban megnövelődik. Shadow szerencsére ritka esetekben kap golyót hála a bringer light képességének köszönhetően, ami előszeretettel használ golyózáporok esetén. Árnyként mozgolódva képes kiiktatni a célpontjait másodperceken belül, anélkül, hogy megsérülne. Természetesen, ha egy nála erősebb esperrel kerülne szembe eléggé megnehezítené a dolgát, de eddig szerencsére nem volt hasonló élménye. Általában az efféle esperek egyedül szeretik intézni a dolgaikat.
- You are wrong. A szabály rád is vonatkozik, because nem a saját területeden vagy. Ha még más világi lény is vagy attól még ugyanúgy „migráns” vagy itt, akinek kötelessége betartani a szabályokat. Ha nem likeolod ezt fine, nem nekem kell magyarázkodnod, hanem azoknak a fejeseknek, akik wroteolták a törvénykönyvet. És ha megfogatsz tőlem egy very wise tanácsot, azt ajánlom tartsd be ezeket, mert vannak már olyan eszközök, amikkel megtudják a magad fajtákat állítani.
Ennyit azért elkotyoghat. Elvégre, ha már volt kedves Dion és nem akarja megölni, viszonzásul elmondhatja, hogy jogosan kéne komolyan vennie Shadow szavait. Mióta az Ügynökségnél kezdett dolgozni, ott jött rá arra, hogy az emberiség korántsem annyira védtelen, mint azt ahogyan előtte gondolta volna. Mondhatni egy olyan csoportosulással találkozott, akik eléggé felvannak készülve a túlvilági lények ellen. Sokan ennek a szervezetnek a létezéséről nem tudnak, viszont ettől annyira veszélyesek. Se a shinigamik se az arrancarok nem sejtik, hogy micsoda fegyver arzenál rendelkezik az ő tiszteletükre, várva arra, hogy elsüssék ellenük.
- Favorite! A chocolate sticky a kedvencem. Lehet nincs nagy story-ja but akkor is a favoritom.
Természetesen van ennek egy nagyon nyomos története, viszont eme információt nem fogja megosztani, hiszen túlságosan személyes. Majd, ha esetleg úgy hozza az élet, hogy Dionnal valami csoda folytán egy közeli baráti viszonyba kerülnek, meglehet, hogy elmeséli majd ennek a történetét.
- So nem volt egy fair fight. Sucks things in the life. Ha ez vigasztal én már ehhez hozzászoktam.
Sok olyan esetben volt része, hogy nála erősebb ellenfelek kerültek elé, akik még többen is voltak ellene. Akkor eléggé meg is szívatták szegény Shadowot. Szerencsére viszont sokáig eltudta húzni a küzdelmet annyira, hogy kisegítse őt az erősítés. Némelyik sebesülése a hátán onnan eredeztető, mikor szivatós helyzetekben volt része.
- To honest, semmire. Mikor harcolok, sose thingelek. Just fight! Aki elkezd thingelni similar dolgokon, hogy itt most dead sentence lesz akkor az a person already egy dead meat. Ha tudsz moveolni akkor moveolsz. Felállsz és fightolsz tovább addig, amíg az ellenfeled nem döglik meg vagy te nem dögölsz meg.
Shadow ezután elgondolkodik egy kicsit Dion ötletén. Vajon, hogy nézhetne ki egy arrancar teste, ha nem regenerálódna? Lehetséges, hogy hasonló hegek látszódnának mint Shadownál vagy annál durvábbak. Bár Shadow hegei is úgy néznek ki, mint aki a poklok poklát megjárta már. Sokan el sem hiszik egyáltalán szegény lány, hogy maradt életben ennyi sebesüléssel.
- Az Esper villámokkal operált. Nem volt kellemes believe me. Akkorákat rám tudott shootolni, hogy azt hittem össze shitelem magamat a végén. But my lucky, hogy a person nem volt valami smart és az idióta egy gyúlékony anyag közelében álldogált. Így hát fogtam a berettámat, be targetoltam a közeli hordót és bamm! Akkora boom keletkezet az épületben, hogy a person teste billió darabkára hullót szét.
Nem beszélve arról, hogy amint felkelt lélekként azonnal le is lőtték így nem tudott információt kiadni a shinigamiknak az Ügynökség létezéséről. Shadow lassacskán megpillantja a célt. Egy édességbolt, ahol vattacukrot lehet beszerezni.
- A target elöttük van, Twelve óránál.
Jelenti ki Dionnak a nyilvánvalót. A boltról messziről is látszik, hogy még nyitva van. Ha szerencséjük van nem zárják be előttük az ajtót.
- And your enemy? Mikkel vagy kikkel meetingeltél akik úgy szétkaptak? Do you remember their face?
Kíváncsian várja a választ, hogy vajon miféle ellenfelekkel is hozta össze a sors Diont. 

Karakterlap

Dionisia Maribell Vega

Arrancar

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
22 000 / 30 000

Hozzászólások: 210

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 27 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#9900CC // #00CCFF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Utca
« Válasz #49 Dátum: 2018. Máj. 21, 20:15:12 »
Mission: Need a fucking candy floss right now!

Még ha nem is sima magyarázatról lett volna szó, hanem tényleg utalásról, azzal se lett volna semmi gond, nem véletlenül mulattam rajta. Néha az őrült szó egész jól rám illik. Bár ehhez olyan szituáció, és az az kiváltotta érzelmi és elmeállapotra van szükségem, ezek közül pedig most egyik sincs megadva, szóval vagy épp nemtörődöm, vagy ideges vagyok jelenleg. De addig örülhet a szöszi. Még ha le is tud lőni a drágalátos barátja, arról kezeskednék, ha meg akarnám ölni a lányt, hogy valóban vinném is magammal. Ilyen közelről könnyű dolgom lenne, és ha létfontosságú pontot célzok, már azt se éri meg, hogy a haverja ideérjen hozzá, nemhogy a mentők.
- Tudnak… de sokszor csak azért, mert tőlük várnák legkevésbé. Hidd el, mi is tudunk, nem is keveset. – még mindig nonszensznek érzem, hogy engem oktat ki a harcról. Egy hollownak egész élete a küzdelem. Ehhez képest ő még egy elég nyugis életet él. Egy ilyen mezei fogócskát is úgy hogy ráadásul egy puskával hadonászik, harcnak nevez. Amit ma előadott azzal a férfival, annak köze sincs egy harchoz, küzdelemhez. Csupán vadászat, gyilkosság. Semmi több, egy unalmas nap unalmas rutinfeladata. Kíváncsi lennék, mit szólna hozzá, ha minden nap több tucat ellenfélen kellene magát keresztülvágnia, és ezt minden egyes nap újra meg újra, közben állandóan ébernek és óvatosnak maradni, hogy őt más ne tudja leszedni. Egy-egy nap a pokolban, azt átélte, de mi lenne, ha évtizedekig vagy évszázadokig minden egyes napjának éber perceiben ezt kellene csinálnia. Önhitt naiv halandó.
A következőből is a don’t-ot úgy ahogy értem, a know meg… nos biztos nem azt jelenti, hogy válaszolni, kérdezni, vagy ilyesmi, ráadásul a you alapján rólam beszél…
– Pontosabb megfogalmazás az, hogy Te nem akarod elmondani. – elégedetten elmosolyodok, nagyjából van egy elképzelésem milyen érzelmi hullámba tenyereltem. Erre számítottam. Az emberek szeretnek papolni az „emberségről”, kegyelmességről, jóságról, de a történelmük alapján egyáltalán nem esett soha nehezükre a saját fajtársaik legyilkolása, ez a fiatal lány is rá az élő példa. De a reményeim úgy tűnik beigazolódtak, és azért hagyott benne némi nyomot az első élet kioltása.
Akkor egy golyó nem olyan lehet, mint egy penge. Ha megvágnak valahol, akkor harc közben a képzettség, fájdalomküszöb és az adrenalin szintje dönti el, hogy az illető mennyire érzi meg, vagy veszi észre, és hogy milyen ponton kapja a sérülést. Ha egy golyó függetlenül, hogy oldalba, vállba, vagy csak lábba kapja az illető, ilyet tud kiváltani, akkor eléggé más érzés lehet. Vagy, és én inkább erre tudnék tippelni, egy olyan harc, amiben a puska a domináns fegyver, az gondolkodást, higgadt elmét és koncentrációt igényel. Nem önti el őket az adrenalin, a harc heve, mint mikor két penge ütődik össze újra meg újra, vagy karmok, miközben a felek egymás fölé akarnak kerekedni. Nem csoda, hogy nincs meg az a mozgatórugó, ami állva tartaná őket.
- Ha te ezt hiszed, akkor te tévedsz de rohadtul hatalmasat. Az emberek szabályai, az emberek törvénykönyve az emberekre vonatkozik! Nem ránk. Mi nem élünk itt veletek, nem Kötelességünk betartani az égvilágon semmit. Az, hogy mi ajánlatos, az már más dolog, de nem kötelességünk a ti önkényes baromságaitokból betartanunk semmit! Ráadásul ahogy említetted, nem evilági lények is vagyunk. Mi a te lelkeiteket esszük, azt hiszed bármelyikünket érdekel, miket írtok le?! A szabályokat mindig a legerősebbek diktálják. Csak nehogy ezt a saját bőrödön tapasztald majd. – nem dühöngök, bár bosszús vagyok, csak zsebre vágom a kezeimet, úgy haladok tovább, viszont most először nézek rá tényleg színtiszta lenézéssel. Az a színtiszta önhittség és arrogancia ami ennek a lánynak a szavaiból is csepeg, az felháborító. Az emberek egyszerű halandók, se a feketeruhások, se a mi szintünkre nem fognak elérni. Még ha van is néhányuknak különleges képessége, mindig is gyenge, törékeny és sebezhető halandók maradnak. Nekem pedig nem kötelességem betartani semmit! Nem kötelezhetnek semmire, és ha ez azzal jár, hogy megütöm a bokám, legalább a saját szabad akaratomért fog történni, de ez a lány meg már előre látom, az arroganciája miatt fogja nagyon megütni a bokáját. Egyszer kérje a röhejes szabályait számon valakin, akin biztos nem fognak fogni azok a golyók, és akkor majd ráébred, hogy inkább maradt volna mindig csöndben. Az emberek sose lesznek erősebbek. Az erejük csak és kizárólag a számukban rejlik. Abban, hogy mennyivel vannak többen, semmi másban.
Nem valami nagy történet valóban, sőt, még csak story-nak se lehet nevezni, de őszintén szólva nem is érdekel. Így utólag belegondolva, nem is értem minek meséltem el a saját élményem. Jó érzés volt rá visszaemlékezni, de inkább magamban kellett volna az első mondat után tartanom. Semmi értelme nem volt neki bármit is mesélni.
- Tényleg? Te is kerültél már egy ilyennek hála, egy teljesen új és idegen testbe? – épphogy csak nem nevetem el magam keserűen, ahogy kihúzva a zsebemből az egyik kezem, a tenyerem kezdem tanulmányozni. Tényleg nem bánom már ami történt velem, de a tüske mindig ott fog maradni bennem, azt hiszem ezen sose tudok majd változtatni. És egy tortúra volt mire alkalmazkodtam ehhez az egészhez egymagam.
Már megint. Több az angol mint kellene, alig értek valamennyit a szövegeléséből, így csak figyelem miről beszél, de válasz nélkül hagyom. Nincs értelme megint elismételnem, hogy beszéljen már japánul, mert nem értem, úgyse teszi meg. Ezek után semmi választ nem érdemes adnom. Nincs is nagyon így, hogy a felét ha alig értettem a mondandójának.
– Szép! Akkor mázlid volt. Ahogy azzal is, hogy nem volt annyi Volt, hogy bele is halj. – csak egy jó erős csapás kellett volna, hogy megálljon a szíve, és már mindegy is lett volna, hogy az az esper mihez közel álldogált, de úgy tűnik elég szerencsés fajta lehet ez a lány.
A következő mondatára kicsit felcsillannak a szemeim, ahogy előre fordulok. Valóban van előttünk egy édességbolt, de…
– A boltokban nem csak előre gyártottak vannak? – hasonlóak, de az egyik bele van sűrítve és egyáltalán nem friss. Az is finom és a semminél százszor jobb, de olyat több helyen is árulnak, és a szöszi rendeset vert ki a kezemből, ajánlom, hogy minimum olyanra is gondoljon.
– Néhány arrancar, és egy shinigami fickó. Nem sokra. Barna lenyalt haj, barna szem… lényegtelen már igazából, pár éve történt. Az arrancarok lefogtak, aztán már csak a sötétségre, és elviselhetetlen fájdalomra emlékszem. – szimplán csak megvonom érdektelenül a vállam. Ez az a pár perc, amit évek óta próbálok kitörölni az emlékeim közül, de egyik átka a hosszúlétnek, hogy sokkal nehezebben felejtünk, mint az emberek. Én legalábbis biztosan.

Karakterlap

Ahmad Al Saliha

Ghost Ügynök: "Shadow"

Fullbringer

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
12 250 / 15 000

Hozzászólások: 79

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 17 650 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#CC0000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Utca
« Válasz #50 Dátum: 2018. Máj. 23, 15:24:10 »
Mission: Need a fucking candy floss right now!

Shadow megüthette a bokáját alaposan. Hiába is próbálja megértetni az arrancarral az emberek nézőpontját, sajnos Dion úgy tűnik nem akarja sehogy sem elfogadni és inkább faját teszi előtérbe az emberekével szemben. Az ügynök nem firtatja tovább a témát, feleslegesnek érzi vitáznia leendő partnerével, sajnos egy idő után destruktív szintre lépne közös vitájuk, ami nem lenne egészséges a lakosságra nézve. Shadow úgy véli, hogy az arrancar túlságosan lenézi az embereket. Olyannyira, hogy az már valahol bicskanyitogató lehetne másokra nézve. Szerencsére viszont kollégája vérprofinak számít és az efféle megnyilvánulásokat elengedi a füle mellett. Tartva magát a szigorú protokollhoz a megfigyelésre összpontosít és nem engedi, hogy bármi is megzavarja a figyelmét. Shadow szerencsére már annyira hozzá szokott Dion stílusához, hogy már elengedi mind azokat, amiket mond. Rá jött már arra, hogy hiába beszél neki holmi szabályzatról az erkölcs etikettjéről, az élet értékéről, ami ugyan Shadownál is problematikus, nem fog célt elérni. Egyetlen hátrány csak, hogy mivel az arrancar nem célpont, így nem csendesítheti el úgy ahogyan azt ő akarná. Ritka helyzetek egyike, mikor az Ügynöknek meg kell mutatnia, hogy nem csak névlegesen Ghost.
- Indeed. But egészségesebb. Mindenesetre én szóltam…
Ő már mindent megtett annak érdekében, hogy némi jó tanáccsal elássa. Ha nem veszi komolyan a mondatait, akkor sajnos lehetséges, hogy az arrancar a bőrén fogja megtapasztalni a meglepetést, ami talán egyszer elfog jönni az idők folyamán.
- Look. Ha sebeidet nyalogatod még folyton like a bitch az a te dolgod, but plz kímélj meg tőle. Nem azért hoztam fel, hogy aztán tea timeot tartsunk. Inkább légy büszke arra, hogy vannak sebeid!
Shadow mondataiban leginkább egy picike harag fedezhető fel, ami leginkább saját magára összpontosul sem, mint Dionéra. Akaratlanul is eszébe jut a fejében ama időszaka, mikor még a sebei frissek voltak és annyira magával ragadta a fájdalom és a kétségbeesés, hogy szinte már megszűnt emberként élni. Egy üres héjként kuporodott a katonai bázis egyik sarkában, várva a csodára, hogy mikor fog a rémálom egyszer csak elmúlni. Erre az időszakára Shadow szánalomként tekint rá. Nagyon is dühös magára, hogy akkor négyévesen miért nem állt fel a fenekére. Cikinek érzi. Felejteni akarja. Leginkább emiatt is nem kíváncsi más bajára. Előadhatja neki bárki, micsoda tortúrát élt meg az illető, őt azt addig nem érdekli amíg a munkájában ez nincs megkövetelve vagy esetleg nem képezi a küldetés fontos elemének. Ebben a szempontból, teljesen igaza van sokaknak abban, hogy Shadow egy fajta géppé vált, aki parancsra gyilkol hezitálás nélkül.
- Nem mázli. Just skill. A mázliban nem hiszek. Ha mázlista lennék, akkor nem lennék good agent. Az enemy tett egy mistaket én meg kihasználtam. End of story.
Sose tekintett arra a szituációra, hogy mázliból úszta meg. Hanem hogy a tudásának köszönhetően képes volt egy hibát észre vennie és kihasználnia. Kellett az ellenfelének egy robbanó hordó közelében lennie.
- Nope. Vannak shoppok ahol bent makingelik.
Közben végig hallgatja Dion válaszát, majd a zsebéből előkapar annyi pénzt amennyire az arrancarnak szüksége lenne. Amint kiveszi a szükséges yent, oda dobja Dion kezeihez.
- Akkor itt elválnak roadjink. Nice to meet you! Aztán nehogy elkezdjél itt gyilkolni okay?
Ezután megfordul az ellenkező irányba és zsebre dugott kézzel elindul hazafelé. A küldetést teljesítette, sikerült megtalálni a boltot, adni annyi pénzt amennyire szüksége van Dionnak egy vattacukorhoz és senkise nyírta ki a másikat. Bármennyire is nem szeretné elfogadni, de Dionban pöppet magára ismert, annyi különbséggel, hogy nem ennyire bicska nyitogató a stílusa. Általában, ha provokálják leszokta tojni. Csak ritka esetekben áll le száj karatézni mással, bár az már csonttöréssel szokott járni. Mindenesetre valahol reméli, hogy ha újfent találkozik az arrancarral méltó ellenfélként fog majd vele megküzdeni vagy esetleg valamilyen csoda folytán szövetségesre lelhetne. Még maga se tudja mit várna legszívesebben.


*Köszönöm a játékot! :) *

Karakterlap

Dionisia Maribell Vega

Arrancar

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
22 000 / 30 000

Hozzászólások: 210

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 27 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétlila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#9900CC // #00CCFF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Utca
« Válasz #51 Dátum: 2018. Júl. 15, 21:58:35 »
Mission: Need a fucking candy floss right now!

Nem igazán érdekel a szőkeség véleménye, kimondottan irritáló, ahogy próbál érvelni amellett, hogy márpedig a patkányok is vannak olyan erősek, mint a macska amelyik vagy felfalja, vagy csak ösztönből, esetleg játékból megöli őket. Tény, hogy többen vannak, és sokszor ez lehet a kulcs, meg egy-két ügyesen kifejlesztett eszköz, csak azt felejtette el nagyon, hogy az átlag ember mindent támad, ami kicsit is erősebb vagy különlegesebb nála. Tehát ha az ember fenyegetésként akarná magát beállítani minden nem evilági fajra nézve, ebbe a shinigamik, és minden másfajta entitás is beleszámítana. Arról nem is beszélve, hogy nagy eséllyel üldöznék utána az emberek azokat is, akik különlegesebbek vagy erősebbek, tehát az íjászok se nagyon lennének biztonságban egy ilyen tisztogatással szemben. Vagy ha mégis, ők jelentéktelenek ebben a játszmában, a lényeg, hogy vagy a hollowok, vagy a shinigamik, vagy valami más, talán Sokkal erősebb elsöpörné elég hamar ezeket a szervezeteket, amik komolyabban fenyegetnék őket. A lánynak fogalma sincs mennyire jelentéktelenek is, és ha olyanba akarják beleártani magukat, olyan világba belepofátlankodni, amihez közük sincs, és ahol ők a legapróbb kis porszemek… Hát higgye csak ő is, meg az egész rohadt bagázsa is, hogy márpedig ők már valakik. Egyszer tényleg megjelenik egy olyan entitás, aki nálam is ezerszer erősebb, és akinek nem fog gondot jelenteni, hogy mindent amit eddig elértek, a földdel tegye egyenlővé. De ez már nem az én problémám, az ostoba rövidéletű kölykök majd a saját kárukon megtanulják. Eszemben sincs szimpátiát mutatni feléjük, hiába ecseteli bárki, hogy márpedig én voltam valaha ember, hát én nem emlékszem rá, egy apró részletre sem, így számomra az állítólagos múlt, sose létezett, és az emberi faj pont olyan idegen a számomra, mint bármelyik másik állatfaj.
- Ha ettől jobban érzed magad… De hidd el, a látszattal ellentétben nem vagyok hülye, tudom mit csinálok, és mit nem ajánlatos csinálnom. – az már más kérdés, hogy ezt a tényt mikor is szarom le jó magasról, de a kölyöknek még mindig fogalma sem lehet semmiről. Erő, képesség, eszközök, társak… semmi. Ha ennyire teljesen biztos a dolgában, akkor még ha igaza is van éppen, akkor is borzasztóan túlértékeli tényleg a saját képességeiket. Ismerek, pontosabban hallottam már olyan technikákról, amik elrejtik a használó lélekjelenlétét minden és mindenki érzékei elől. Nekem is lehetnének akár társaim, akik lesben várják, hogy mikor kell közbeavatkozniuk, és nekem is lehetne bármilyen olyan képességem, ami összezavarja a szöszi drágalátos barátjának a célzását.
- Nem nyalogatom a sebeimet! Csak rohadtmód dühít, ha rákényszerítenek valamire, amit nem akarok! És ezt neked amúgy sincs jogod a szememre vetni, ahogy elnézem, te inkább nyalogatsz sebeket, mint én bármikor! – szinte szikrákat vetnek a szemeim. Én felállok és továbbmegyek. Az hogy tombolok, morgok és duzzogok, az az én egyéni dolgom, ilyen vagyok, de sose ragadtam le, hogy hisztizzek és sajnáltassam magam. Ez az élet, ez van, ezt kell szeretni. Igen, panaszkodom és ha szóba kerül megragadom az alkalmat hogy morogjak miatta, mert a szálka megmarad ami a büszkeségemen ejtett csorbát. Nem a lelkemen vagy más nyálas depressziótól tocsogó helyen. Ő viszont mindenből és bármiből visszatér arra, hogy háború, és milyen nehéz, rossz, vagy kegyetlen az Ő világa. Hát nézzen tükörbe, vannak akiknek sokkal rosszabb sorsa van az emberek között is, a hollowok meg mást se ismernek csak az élethalál harcot minden egyes nap. Ebbe ez a nagyképű fruska már rég belehalt volna, vagy feladta volna.
- Hibázott, de attól még szerencse, hogy ott voltak azok a hordók. – szélesen elmosolyodok, csak hogy rákontrázhassak. Akárhogy is nézem, még ha nem is hisz benne, szerintem viszont ehhez szerencse kellett. Én pedig ebben hiszek. Kell a képzettség, erő, de néha sajnos a szerencse sokat képes változtatni az erőviszonyokon. Bár lehet ismét mondani, hogy az nem szerencse, hogy az a delikvens egy idióta volt, de hát minden nézőpont kérdése, és ha folyton azt ismételgeti, hogy nem szerencse, hanem képzettség, végső soron a saját önbizalmát tupírozhatja vele. Egészséges egóépítés.
- Értem… - ha ő mondja, biztos. Legfeljebb utána sonidózok, hogy becsapott, ezen már ne múljon.
A felém dobott pénzt reflexből kapom is el, csak aztán nézem meg jobban, hogy mi is az, vagy hogy pontosan mennyi amit felém hajított.
- Ne aggódj, számomra a legtöbbetek már szinte teljesen íztelen. És éhes se vagyok. Ez most édesebb. – kacsintva, mosolyogva béke jelet formálok az ujjaimmal, köztük az egyik előbb kapott érme, ezzel jelezve Shadow felé, hogy mire is gondolok épp. Azt inkább már nem firtatom, hogy ő valószínűleg annyira már nem lenne ízetlen falat, főleg, hogy mivel lát is engem, de nincs jelenleg gusztusom hozzá, kissé elvette az étvágyam. – Hé! Próbálj nem meghalni a legközelebbi lövöldözések közben. A halál túl unalmas, főleg ha az alapos társaid esetleg még a te lelkedet is elpusztítják, ahogy kikerültél a testedből. – még gyorsan a lány után szólok, amolyan jókívánságképpen, de valahogy a végére inkább érzem a magam részéről kötekedésnek, pedig nem annak szántam. Végül is… elég sokszor lesz kötekedés abból, amit nem annak indítok, mindegy is, felőlem aztán édes mindegy, hogy él-e, vagy hal. A lényeg most, hogy igaz legyen amit állít, és az ajtó mögött tudok vattacukrot venni. A biztonság kedvéért talán jobb ha az egyik kezem a kardomon pihentetem, nehogy rám robbantsa valaki azt a kócerájt.

// Én is köszönöm a játékot! ^-^ Mission completed! 8) //