Szerző Téma: Karakura Town sikátorai  (Megtekintve 3222 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Amarilla Bianchi

Quincy

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 500 / 15 000

Hozzászólások: 164

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 22 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sárga

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#ad7170 || #fcf7bd


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #15 Dátum: 2016. Máj. 08, 00:02:08 »
Íjhasználó Szuperhősök

Ez egyáltalán nem igazságos! Miért nem beszélgetnek érthetően? Rémuszokba beszélni sötétséget okoz a fejemben. Azonban úgy tűnik, hogy a beszélgetés konkretizáltabbá válik. George is elbúcsúzott, és úgy tűnik, hogy Cassy visz majd haza engem. De indulás előtt Cassy a zuhanós srác füléhez lőtt egy pittyogós nyilat. Valószínűleg valamilyen jelzést adhat. A srác női felsikoltása arra utal, hogy megmarad. De azért nem kellene mégis csak mentőt hívni hozzá? Persze a sikoly miatt igencsak kinevettem, de azért valahol sajnálom. Elárulta a megbízóját viszont így is lábtörés lett a vége.
Cassy után mentem, aki egy ultraszuper motorhoz kísért. Én persze azonnal csillogó szemmel végigugráltam. Fedélzeti kijelző, komoly fegyverzet, ágyú, csáklyák, menő lámpa. Ez nem is motor, hanem egy tank motornak álcázva. Kész csoda, hogy nem roskad össze. A gumik elbírják, ha én is még rá ülök? Mondjuk, nem gondolom magam kövérnek, de akkor is az a plusz súly miatt összeszakad. De szerintem a fegyver és páncél arzenál ellenére valószínűleg nagyon tud repeszteni. Tényleg erre én is felülhetek? Ezzel fogok az ajtóig gurulni? GPS-be a vezetéknevem betáplálása elegendő ahhoz, hogy Cassy már meg is tervezze az új útvonalat. Nem semmi. Bár a szigeten nincs sok embernek ilyen vezetékneve, pláne Karakura városon belül, így mások azt mondhatnák, hogy nem nagy kancsó.
A felszólításra, azért csillogó szemmel és kicsit kérdőn néztem, hogy tényleg mehetek a szupermobillal egy szuperhősnővel? Tényleg nekem ilyet szabad? Felpattantam és erősen átkaroltam Cassy-t. Anyának most biztos égnek állna a haja. A motor nagyon veszélyes, megfelelő felszerelés nélkül meg pláne. De nem kell elmondanom anyunak. Bár a motorzaját nem tagadhatom le, mikor a kapuba érkezünk.
Ilyen gyorsan és ilyen stílusosan nem gurultam még haza. De mégis csak egy Szuperhősnő hozott haza. Remélem a szomszédok nem figyeltek fel a hangos motorzajra. Miután leszálltam a motorról, Cassy adott nekem egy búcsú ajándékot. Azt mondta, hogy tegyem el. Van rajta egy gomb, melyet benyomva jelezhetek neki, ha bajba vagyok. Éljen! Lett egy hőshívóm! Ha gáz van, akkor ezt benyomom, és máris hívom a személyi hősömet. Gondolom másnak nincs ilyen ketyeréje.
Megint felemeltem a kezemet, a másikat meg a szívemre tettem. Hogy melyik-melyik azt ugyan úgy nem tudom, mint korábban, de igyekszem, szóval fogadtam megint, hogy nem árulom el a kilétét.
- Ahogy korábban is ígértem, nem mondom el senkinek valós kilétedet, én Szuperhősnőm. Titkod biztos kezekben van.
Végre búcsúzólak elmondta, hogy mi is a hősneve. Éjszakai Sas? Nem tudom teljesen, hogy miért adták neki ezt a nevet, mert még az éjszakait csak-csak, de miért sas? Nincs sasformája. Lehet, magasból lecsapva szeret az áldozatára támadni? Vagy miért? Lehet, hogy találóbb nevet is tudnánk találni. … Azt hiszem nekem csak az Íjhasználó Szuperhős marad.
- RENDBEN! SEGÍTSÜNK EGYÜTT YUKORI-NAK!
Kiabálok utána, miután elhajt a motorral. Tényleg kíváncsi vagyok, hogy eljönne-e értem. Mert lehet, hogy féltelemből sem jönne el hozzánk ismét. Pedig lehet anya meg is kínálná a főztjével. Apa meg történeteket mesélne. Ő biztos jobban el tudja mesélni a dolgokat. De már tényleg ideje bemennem, és megkajálnom, majd rendbeszedem magam, hogy készen állhassak, mikor visszajön értem. Meg elmesélni a szüleimnek, hogy miért is maradtam el ilyen sokáig. Persze úgy, hogy Cassy valódi kilétéről nem szólok egy szót sem.

.

☸  ✱ VÉGE ✱  ☸
Köszönöm szépen a játékot!
.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Máj. 08, 00:09:04 írta Amarilla Bianchi »

Karakterlap

Toa Konorama

Árva

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#4469FF #77C8FF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #16 Dátum: 2016. Szept. 10, 13:17:57 »
A kétségbe esett Perzsa

Könnyes szemekkel érek vissza az árvaházba, az újabb szokásos rossz hír miatt, miszerint most sem sikerült az örökbe fogadás. Pedig minden olyan jól alakult, nagy volt rá az esély arra, hogy a család, aki kiválasztott engem elvigyen innen, végül kiderül, hogy ez csupán álom marad a számomra. Mikor a suliban a tanártól megkaptam a papírt, az osztályban nem tudtam visszatartani a könnyeimet. Most is szinte sírhatnékom van… elegem van ebből az egészből! Én csupán szeretnék, végre egy családot ahol boldog lehetnék! Olyan nagy kérés ez?!!! A nevelők többsége rám sem hederített, maximum sajnálhattak, de egyikük sem jött oda hozzám hogy egy kicsit is megvigasztaljanak. Könnyekkel a szememben siettem befele a szobámba, majd amint beléptem magamra is csuktam az ajtót. Ezután újra előtört bennem a sírás. A kezemet az arcomhoz temettem, közben le is ültem a földre és csak bőgtem. Úgy éreztem a szívem mélyén megszakadok, összetörök. Amint sikerült egy kicsit megnyugodnom, elintéztem a további teendőimet. Megírtam a leckéimet, tanultam a következő napra. Utána az ebédlőhöz mentem, hogy megvacsorázzak a többiekkel, de egy falat nem ment le a torkomon, amit a nevelőm észrevett.
- Toa! Egyél.
- Köszönöm asszonyom, de nem vagyok éhes.
Válaszoltam halkan, hogy csak a nevelőm hallja a szavaimat. Tényleg nem voltam éhes, egyszerűen nem akartam enni. De ezt a nevelőm nem értette meg.
- Toa! Muszáj, hogy egyél valamit.
- Nem akarok….
- Toa..
- Kérem… hagyjon…
Újra könnyek szabadultak ki a szememből. Az indulataimat próbáltam türtőztetni, még a két kezemmel a szoknyámat is erősen megszorítom, hogy valahogy levezessem a bennem felgyülemlő feszültséget, de a nevelőm erre rá tett egy lapáttal.
- Toa! Enni kell nincs mese, úgy hogy tessék hozzá látni!
- HAGYJON BÉKÉN!!!
Ekkor az indulatom a tetőfokára került. Akkorát ordítottam, hogy akár az egész árvaházban hallani lehetett volna. A nevelőm csak nézet rám, nem tudott mit szólni ehhez. Én viszont ekkor elhatározásra jutottam. Nem bírom tovább… abban a másodpercben, felálltam a székemből majd rohantam is kifele a kapun. A nevelőm utánam futott, de nagy nehezen sikerül leráznom. Miközben az árvaháztól mimnél messzebb futottam hallottam, ahogy a nevelőm a nevemet mondja hangosan, sokszor hangoztatja is hogy mennyek vissza. Természetesen nem engedelmeskedtem neki. Szerencsém volt, hogy a nevelőmet annyira meg tudtam lepni a viselkedésemmel, hogy ideje nem volt reagálni. Ez volt az első, hogy ennyire kiakadtam. Csak rohantam könnyekkel a szememben, előre az éjszakában. Végül amint éreztem, hogy kezdek fáradni, megálltam, hogy kifújjam magamból a levegőt. Ez után körülnéztem, hogy pontosan hol vagyok. Az árvaházat nem lehetett látni, szóval biztos jól messzire elfuthattam. Szerencse hogy a világításnak hála látni lehetett. Csúnyán ki fogok kapni… ezzel lehet örökre elvágtam magamat attól, hogy örökbe fogadhassanak… újra elkezdtem sírni bánatomba. A közeli sikátorhoz sétáltam, majd a földre leülve áztattam tovább a könnyeimet. Teljesen kikészültem.
- Olyan hülye vagyok… APA! ANYA!!! HIÁNYOZTOK!!! GYERTEK VISSZA!!!!
Mondtam ki hangosan e szavakat, majd tovább folytattam összehúzott lábakkal, fejemet a térdemre elhelyezve a sírást. És csak vártam…vártam a csodára….vártam egy jelre….

Karakterlap

Kitetsu Raiden

Shinigami

8. Osztag

*

Goseki

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
29 000 / 30 000

Hozzászólások: 73

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 40 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
acélkék / viharkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#447E80 #A0B516


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #17 Dátum: 2016. Szept. 21, 00:03:51 »
... és egy szabadnapos shinigami

Menjen az Élők Világába, mondták. Jót fog tenni egy kis levegőváltozás, mondták. Ennek ellenére Raiden még mindig nem tudta eldöntetni hogy vagy csak valaki egy igen ostoba tréfát űzött vele, vagy esetleg annak a Senkaimonnak az üzemeltető shinigamija aki őt átengedte volt fura hangulatban.
Az ősz férfi ugyanis Karakura egyik legpocsékabb kerületében jött ki a kapun, és paprikás hangulata se neki, se az útjába eladdig tévedő körülbelül öt-hat rabló testi épségének nem tett jót.
Hiába, az esti órákban könnyen megtévesztette őket a hószín sörény. Azt persze már csak utólag látták hogy az általuk kiszemelt „vénember” igencsak jó kondícióban van, s ha arca nem is nagyon látszott, öltözéke elég fiatalos volt ahhoz, hogy tudják, sikerült rossz lóra tenniük.
A hab a tortán, hogy Raiden még csak nem is viselhette nyíltan kardját, pedig már az elég lett volna hogy ne próbálják meg kirabolni. Na nem mintha lett volna nála olyan sok minden.
Ahogy eddig jutott gondolatban, séta közben szórakozottan kabátja zsebébe nyúlt, és egy érintőképernyős telefont emelt ki onnan, ami volt akkora mint a kézfeje.
Lélekmobil vagy mi is volt a neve, állítólag kapcsolattartás céljából adták oda neki, ha esetleg lidérc bukkan fel, amíg ő az Élők Világában van, azonnal tudhasson róla.
A gond nem itt kezdődött, hanem annál a résznél, hogy Raidennek sosem volt hasonló szerkentyűje, egy-két osztagtársánál talán, ha látott régebbi modeleket. De se azokat, se ezt a fajtát kezelni, senki nem tanította meg.
Arra legalább hamar rájött hogy igencsak törékeny és érzékeny a ketyere, legalábbis a hajszálrepedés a telefonon azt mutatta hogy a tulajának ezt az árat kellett megfizetnie hogy megtanulja mekkora nyomást is bír el az érintőképernyő.
De szerencsére nem volt teljesen védtelen, még gigaiban sem. A kalapács, amit a Rukongai hegyei alatt szerzett meg, furcsamód nem korlátozódott le a síkok között úgy, ahogy a zanpakutouja.
A fegyver most egy egyszerű zsákban pihent, hasonlóban mint amikben a kardokat hordozzák. Az ősz férfi még a mai napig sem tudta volna megmondani hogy hogyan került hozzá a pöröly, sem azt, az mire képes.
Séta közben eltette a telefont, és épp leemelte a válláról a zsákot, hogy megoldta azt, mikor a kabátja zsebe felőle tompa pittyegést hallott. Pár másodpercig csak bosszankodott, hogy valószínű megint valami elállítódott a mobilon, ám hamar észbe kapott, és fél vállára visszalendítve a zsákot, megnyújtotta lépteit.
A telefonja már a kezében volt, és épp feloldani készült azt, mikor léptek zaja ütötte meg a fülét. Valaki közeledett a háta mögül.
- Mit keres egy vénember ilyen későn egy ilyen helyen? – jött a sunyi hang a háta mögül.
Raiden elméjére azonmód vörös köd szállt. Nem elég hogy egy nyomornegyed kellős közepén tették le, de az élők folyamatosan kirabolni próbálják. És még ő védje meg ezeket, kérdezte magában, aztán szó nélkül a válla felé kapott. a szíj megoldódott, a zsák szája mint egy vágott seb nyílt szét, és a kalapács szinte a kezébe röpült.
Az ősz férfi oldalra lépve megpördült, és a lendületét tartva jó erővel gyomorszájon csapta a tolvajt a kalapáccsal.
- Rossz helyen szálltam ki – morogta miközben a másik férfi kezéből kiesett a rugós kés, és összerogyott mint egy zsák.
A shinigami egy fél pillanatra eljátszott a gondolattal hogy felpofozza azt a marhát a pöröllyel, de a mobilja ismétlődő pittyenései emlékeztették, miért is vette sietősebbre a lépteit. A fegyver visszakerült a zsákba, Raiden kezébe ahelyett pedig immár a repedt képernyőjű telefon volt. Szerencsére sikerült annyira kitapasztalnia a ketyerét hogy gyorsan feloldja annak zárát, és a nyomornegyed homályában a képernyőn megjelenő üzenet fényében sápadttá vált a férfi arca.
Azonmód futni kezdett, majd lépcsőzni, és egy biztonságosnak látszó lakótömb tetején megállt. Matatni kezdett a zsebeiben, aztán mikor megtalálta amit keresett, egy pillanat alatt kilépett a póttestből.
Lélektestben már nem volt nagyobb nehézség követni a nyomot. Mert persze az üzenet a mobilján egy közelben ólálkodó lidércet jelzett. Nem vacillált sokáig, tetőről-tetőre haladt, míg elég közel került a szörnyeteghez. De furcsamód nem annak a hangját hallotta meg először.
Egy élő kiabálását meg sírását hallotta. Nagyot sóhajtva forgatta meg szemeit, aztán a tető széléhez lépett.
A lidérc azonban nem egy mellékutcában volt, hanem az épület falán és épp lefelé mászva próbálta meg felülről becserkészni az áldozatát.
A Hold fényében ezüstösen villant meg a nodachi pengéje. Aztán ruhasuhogás hallatszott, egy fekete villanás, és a lidérc jókora puffanással a siránkozó élő előtt ért földet. Rajta az ősz férfival, és a szörny koponyájában a shinigami pengéjével.
- Az ordibálásod nem hogy a szomszédokat, de még ezt a dögöt is felébreszti – mondta Raiden, aztán egy undok hang kíséretében kirántotta a zanpakutout a lidérc fejéből, aztán lehuppant a földre, és a siránkozó lányka felé fordult.
- Jól vagy, kölyök?
I don't stop when I'm tired. I stop when I'm done.

Karakterlap

Toa Konorama

Árva

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#4469FF #77C8FF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #18 Dátum: 2016. Szept. 26, 19:32:37 »
A kétségbe esett Perzsa

Nem tudtam abbahagyni, a zokogást, sőt egyre jobban erősödött bennem a fájdalom. Olyan egyedül érzem magam, itt ezen az elhagyatott sikátorban! Hiába ordítok, jajveszékelek senki nem hallja meg a segélykérésemet! Miért büntetnek engem ennyire az égiek?! Mit követtem el?! Miért kellet a szüleimnek meghalniuk?! Bár csak meg sem születtem volna! Ha én nem lennék ők még most is élnének! Az egész az én hibám, egy gyilkos vagyok! Nem érdemlem, meg hogy éljek! Hirtelen aztán egy hatalmas puffanást, hallottam a közelembe, amitől azon nyomban feleszméltem. Amint megláttam a teremtményt, ami a közelembe esett, rögtön felálltam és a falhoz szorítottam magamat. Nem mertem megmozdulni. Egyszer csak egy ősz öregember hangját hallottam, és amint meglátott, rögtön megkérdezte nem esett e semmi bajom. Egyáltalán, mi történt az előbb? És most hogy jobban megnézem ezt az izét…. úristen…. de hisz ez egy szörny! Rögtön az arcomhoz kaptam és újra leguggoltam.
- Nem nem nem nem…. ez nem valóság…. ez biztos valami rossz vicc…. nem nem nem!
Nem tudtam hova tenni a látványt. Amikor újra megnéztem a teremtényt, félelemtől reszketve csak bámultam a kihunyt lény felé. Ez egyáltalán micsoda? Egyáltalán igazi?! Amikor az öregemberre néztem újra, és láttam a fegyvert a kezébe, rögtön kinyújtottam mind két tenyeremet elé hogy távolságot tudjak tartani, ha netán közeledne felém, majd behunytam a szememet, és félelmembe a következő szavakat intéztem felé.
- Kérem, ne bántson! Nem csináltam semmi rosszat, csak elszöktem az árvaházból ennyi az egész! Kérem….. ne öljön meg!!!
Elkezdtem sírni közbe, mert úgy éreztem, ezt nem fogom megúszni. Félek, mi van, ha azért van itt, hogy megöljön?! Esetleg bántani akar?! Mi a fenének van nála egyáltalán fegyver! Nem értem mi történt itt! Nem értem mi történik velem! Először szellemeket látok, most meg ezt az izét! Mi a fene van velem?!!! Mikor kinyitottam a szememet a földön láttam mintha valami *hatalmas fény gyulladt volna ki a sikátornál.* Pedig ez furcsa…. mert, egy villany sem ég itt. Az utcalámpa túl messze van, hogy a fénye elérjen ide…. még is mitől van hirtelen ilyen világos? Nem mertem az öregemberre nézni csak a földet bámultam, és kitartóan a kezemet tartottam előre felé.
- Kérem, ne bántson….. kérem!!!
Nem tudtam mást mondani neki annyira megrémültem, és annyira félek is! Egyáltalán mit akar tőlem?! Bántani akar egyáltalán?! Mi a fene történik itt?!!!!

*Lélekpajzs: Ez a képesség lehetővé teszi Toát arra, hogy megvédje magát a lidércek elől valamilyen szinten. Leginkább gyenge lidércek ellen alkalmas. A képesség kezdetleges és nem tudatosan jön elő. Ilyenkor Toa teste körül fehér fény jelenik, meg ami érdekes módon a lidércek nem igen szeretnek, sőt el is menekülnek tőle. Viszont egy erősebb lidérc ellen, ez a képesség kevés lesz ahhoz, hogy megvédje magát. Az emberek ellen olyan érzést vált ki, akik nem látják, magát a jelenséget mivel csak az látja a fehér fényt, akik látják is a szellemeket, hogy egyenesen tartani kezdenek tőle.

Karakterlap

Kitetsu Raiden

Shinigami

8. Osztag

*

Goseki

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
29 000 / 30 000

Hozzászólások: 73

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 40 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
acélkék / viharkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#447E80 #A0B516


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #19 Dátum: 2016. Okt. 02, 22:43:34 »
... és egy szabadnapos shinigami

Persze, csapott majdnem a homlokára Raiden, felesleges volt bármit is mondania, hiszen az élők nem látják se a shinigamikat, se a lidérceket.
A tenyere azonban hirtelen megállt, egy-két centire a homlokától és összevont szemöldökkel kapta oda a fejét a reszkető-síró emberre. Látta hogy halálra rémült, kezeit fölemelve próbál valami képzeletbeli közeget képezni saját maga és az ősz férfi közt.
A nodachiról egy suhintással eltűnt a vér, ahogy a lidérc teteme is lassan elporladt.
- Remek, tehát lát engem – mormogta magában, alig hallhatóan. – A francba.
Egy pillanatra eljátszott a gondolattal hogy biztosítja a lányt arról hogy valóban csak képzelődik és hátat fordítva ott hagyja. De a hüppögő élőt látva elvetette az ötletet. Csak még több lidércet idevonzana, ha ugyan ő miatta jött ide az is, aminek a koponyájában landolt a kard pengéje.
- Nyugalom kölyök – emelte meg kicsit a hangját, a nodachi tsubája pedig egy kicsit nagyobb koppanással csapódott a kardhüvely széléhez. – Ha meg akartalak volna ölni, akkor vagy nem élnél már, vagy hagyom hogy az a dög intézzen el.
Fél percre elhallgatott, ugyanis eszébe jutott hogy nem ez volt a legjobb kezdés, így átgondolva a helyzetet, folytatta.
- Megértem hogy össze vagy zavarodva és minden félelmetesnek tűnik most. De nincs semmi gond, én a „jó fiúk” közül való vagyok – egy mosolyt próbált az arcára erőltetni, de nem sok sikerrel.
De mindhiába, úgy tűnt a rémült élő nem akar megnyugodni. Egyre csak kérlelte hogy ne bántsa, ne ölje meg.
Az egész rövid idő alatt kezdett túlságosan is idegesítővé válni. Raiden elkönyvelte hogy a lány valószínűleg sokkot vagy hisztériás rohamot kaphatott és már készült otthagyni, mikor fény sejlett fel az élő feltartott tenyerei előtt.
Az ősz férfi kissé érdektelenül vonta fel szemöldökét. Unottan, és kissé idegesen is, de megpróbált közelebb lépni. Egyelőre csak egy lépést.
- Figyelj, nem foglak bántani, megölni meg végképp. Az a dolgom hogy a te és még fene tudja hány száz meg ezer ember életét óvjam, világos? Ha akarod elmagyarázhatom neked ezt az egészet, de ahhoz először nyugodj le, mert szörnyen idegesítő kezdesz lenni.
Raiden olyan nyersen fogalmazott, mint ritkán, mikor kihozzák a béketűréséből. Szétnézett a sikátorban, és hirtelen egy rövid távú, sebtében jött ötlete támadt.
- Gyanúsan fog hangzani, de gyere, kísérj el egy darabon, és közben meg utána elmagyarázom ezt a mostani jelenetet. Meg azt a fénypajzsot vagy mit is amit sikerült ellenem felhúznod.
Tudta jól hogy a lány aligha bízik benne, és még mindig ott van a sansz hogy kiborulva elrohan valahova egy másik sötét sikátorba. És ezt a pocsék környéket épp hogy csak megtapasztalva a szürke shinigami úgy döntött, jobb ha addig nem hagyja egyedül kóricálni, amíg az otthona küszöbén nincs.
I don't stop when I'm tired. I stop when I'm done.

Karakterlap

Toa Konorama

Árva

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#4469FF #77C8FF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #20 Dátum: 2016. Okt. 09, 14:05:11 »
A kétségbe esett Perzsa

Szinte az egész testem remeg. Annyira félek tőle! Mit csináljak?! Hova bújhatnék?! Nincs hova mennem! Végem van!
Az előttem lévő öreg szamuráj viszont azt mondta nem akar megölni. Kinyitottam nagy nehezen a szememet, és rá néztem félve. Amilyen arcot vágott nem igen nyugodtam meg tőle, sőt inkább még jobban megrémisztett. De továbbra is azt mondogatta, hogy nem akar bántani. Meg valami pajzsról beszélt… mi? Hirtelen megnéztem a kezemet. Fénylett… megnéztem magamat is szintén ugyan az volt a jelenség. Az egész testem fénylik! Mi a franc történik velem?! Ez egyáltalán micsoda?! Mi?! Csak magam elé bámulok, és nézem, ahogyan a testemet átjárja ez a bizonyos fehérszínű fény. Olyan vakító hogy rá nézni is nehéz így csak hunyorogva tudom látni ezt a jelenséget. De még is mi van velem? És hogyan tudnám ezt kikapcsolni, ahogyan az öreg kérte tőlem?!
- Én….. nem tudom, hogy kell…. most látom ezt először…. MI A FENE FOLYIK ITT?!!!
Fogom a fejemet, miközben a kérdésemet már ordítva tudtam csak elmondani. Hirtelen nem tudtam most mitévő legyek, szinte minden a feje tetejére állt. Kérte, hogy kísérjem el, de egyszerűen felállni nem merek már. Remeg az egész testem, megszólalni is alig bírok. De ha nem mozdulok, akkor lehet ez az idős szamuráj itt fog hagyni! Én meg félek egyedül, főképp most hogy ilyen lények is léteznek! Végül erőt veszek magamon, és felállok. Leporolom a szoknyámról a port, majd lehunyom a szememet és erősen próbálok koncentrálni, hogy valahogy, levegyem magamról ezt a fény a testemről, de mikor újra kinyitottam még mindig rajtam volt. Háromszor megpróbálkoztam, de akkor sem jött össze. Végül értetlenül álltam magam előtt, és félénken, bátortalanul oda sétáltam az idős emberhez.
- Ne haragudjon… kérem, segítsen… nem tudom levenni magamról… én próbáltam de… nem megy…. nem értem mi történik itt… előbb szellemeket látok, majd látom annak az egyik szellemnek az utolsó perceit, most meg a mai dolog, és ez az izé rajtam! Össze vagyok zavarodva!
Az arcomhoz tettem a kezemet és újra elkezdtem könnyezni. Szinte teljesen összezavarodtam, nem értettem még is mi folyik itt. Egyszerűen nem értem hova kerültem, egyáltalán mi a valóság?! Ez lenne?! Ez a színtiszta valóság?! Reszketek a félelemtől! Reszketek attól, hogy mi történik velem! Félek, hogy mi az igazság… és lehet, ettől az idős embertől kapok választ… biztos jó ötlet? Megtudnom, hogy vajon mi az igazság? Levettem az arcomról a kezeimet, és könnyes tekintettel néztem a férfira. Nincs hova mennem jelenleg…nincs célom…
- Ha nem bánja… magával tartanék… ha tényleg nem akar bántani… nem akarok egyedül maradni…
Lesz, ami lesz, mostanra csak ez maradt nekem. Nem tudom mi fog történni ezek után, de az biztos azt a világot, amit én ismertem… egy szempillantás alatt összedőlt….


Karakterlap

Kitetsu Raiden

Shinigami

8. Osztag

*

Goseki

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
29 000 / 30 000

Hozzászólások: 73

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 40 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
acélkék / viharkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#447E80 #A0B516


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #21 Dátum: 2016. Okt. 30, 01:25:30 »

Egy ideig némán tűrte hogy a lány hisztériája elérje tetőfokát, s egy pillanatra a szemeit is lehunyta, megpróbálva kizárni a még hozzá képest is meredek érzelmi kilengéseket.
De végül az előtte hüppögő-kiabáló ember megenyhült, Raiden pedig csak egy aprót biccentett.
- Mint mondtam, az a dolgom hogy sokakat, köztük téged is, védjelek – mondta miközben lassan odasétált a fénylő burához, aztán ökölbe szorította balját, és egy gyors ütéssel ripityára törte azt.
- Rendben, akkor kezdjük az elején – fogott bele, ahogy a gigai-át rejtő épület felé vette az irányt. – Nem tudom szolidabban megfogalmazni, mint ahogy most fogom mondani, szóval ha akarsz, ülj le, és megvárom hogy túltedd magad rajta.
Azt gondolom már csak tapasztaltad, hogy látsz olyan alakokat, amiket-akiket senki más. Esetleg olyanokat akikről biztosra vetted hogy meghalt. Nos ők valóban elhunytak. Röviden: szellemek léteznek, de nem afféle rémisztő vagy lepedős formában mint amit abba a tévébe vagy mibe látni.
A lelkek amiket te is látsz, a plus-ok, egykori élő emberek, akik valami miatt még, hogy is mondjam, nem léptek tovább. Ők azon kívül hogy idegesíthetnek, nem okoznak kárt.
A nagyobb gond, hogy ők szinte csaliként szolgálnak a lidérceknek. Azoknak a fura, maszkos pofájú szörnyeknek mint amilyennel neked is volt szerencséd találkozni. A lidércek ugyanis ezekre a plus-okra vadásznak. Persze ez nekik sem megy olyan egyszerűen. Mi, shinigamik ezekre a kóbor lelkekre és olyan különleges élőkre vigyázunk, akik valamiképpen szert tettek olyan képességekre, amikkel többek között látják a lélektesteket.
Ahogy te is láttak azt a lidércet, és látsz engem is. A shinigamik dolga hogy a kóborló lelkeket tovább küldjék, a lidérceket meg felkutassák és „megtisztítsák”. A fegyvereik ugyanis ezzel a képességgel is rendelkeznek
– ütötte meg lustán a nodachi markolatát Raiden, majd folytatta. – Természetesen a legtöbb ilyen különleges élő rendelkezik olyan képességekkel amik nem csak hogy megvédik őket, de többször ők maguk tudnak végezni a lidércekkel.
De jobb az ilyesmit egy shinigamira hagyni
– tette hozzá, s miután elért a megfelelő házhoz, ajtót nyitott, és caplatni kezdett a lépcsőn a tető felé.
Út közben elmagyarázta hogy az, hogy valaki képes látni a lelkeket, fura és ijesztő lehet, de félni nem nagyon kell.
- [color=[/color]]Amúgy is[/color] – fűzte hozzá – [color=[/color]]most már tudod jól milyenek a lidércek. Nem olyan gyakoriak mint ahogy félsz hogy azok lennének. De ha mégis hallanál egyet, azt hiszem képes leszel megvédeni magad, ha a kiabálásoddal felhívtad magadra újfent a figyelmet[/color] – bökött a lány kezei felé, annak fura pajzsára célozva.
A tető előtti utolsó lépcsőfordulóban megkérte, maradjon ott egy pár percig. Azt ugyanis nem nagyon akarta se az orrára kötni, hogy miként képesek a shinigamik az élők között élőnek mutatkozni. Azt meg pláne nem akarta, hogy a lány akár csak egy pillanatra is meglássa a Raidenre hasonlító mozdulatlan testet.
Ezért is történt, hogy szinte rekordidő alatt sikerült ismét a gigai-ban lennie. Megigazította a vállán a kalapácsát rejtő zsákocska pántját, és egy fél perc múlva már lefelé lépcsőzött a fura emberrel.
I don't stop when I'm tired. I stop when I'm done.

Karakterlap

Toa Konorama

Árva

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#4469FF #77C8FF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #22 Dátum: 2016. Nov. 04, 12:43:41 »
A kétségbe esett Perzsa

Miközben követtem az öreg ősz hajú férfit, elmagyarázta nekem hogy valójában mi is történt. Végig hallgatom a mondandóját csendben, és közben próbálom feldolgozni a kapott információkat. Nem tudom elhinni… tényleg valóság, amit mond? Láttam azt a szörnyet, ahogyan leesik a tetőről, láttam a szellemeket, amikről éppen beszél!  Ezek szerint különleges adottságok birtokában vagyok? De ez még is, hogy lehet? A kezeimet kezdtem bámulni, és elgondolkodtam, hogy vajon most álmodok vagy tényleg ez a valóság. Nem tudtam eldönteni egyszerűen, annyira össze vagyok zavarodva! Olyan gyorsan történik mind ez! De ha látom a szellemeket… akkor talán megtalálhatnám anyut és aput is?! Láthatnám őket újra?! Van remény?! Találkozhatnék a szüleimmel?! Mindenkép meg kell tudnom ezt! De mielőtt kérdezhettem volna, előtte várnom kellet mivel megkért rá az ősz hajú férfi, hogy maradjak egy kis ideig, mert fontos elintéznie valója van. Bólintottam engedelmesen majd várni kezdtem rá. Közben próbáltam össze szedni a gondolataimat, feldolgozni mind azt, amit hallottam. Lehet, ő tudna segíteni nekem meg találni a szüleimet? Meg kell próbálnom, lehet ez lesz az utolsó esélyem, hogy viszont lássam őket!
Meg kell ragadnom az alkalmat! Amint az ősz hajú férfi visszatért, engedelmesen utána mentem.
Itt az alkalom Toa… kérdezd meg…. hátha tud segíteni!
Összeszedtem minden bátorságomat, ami csak volt, majd nyeltem egy hatalmasat és a férfi ruháját megragadtam majd egy kicsit húzogattam, hogy rám figyeljen.
- Nézze… nem szeretnék tolakodó lenni, de…. van esély arra, hogy…. megtaláljam a szüleimet? esetleg meg tudja találni nekem őket?!...
Miközben feltettem a kérdést könnyek szakadtak a szemembe. Akárhányszor beszélek róluk sokszor legszívesebben sírva fakadnék. Annyira hiányoznak, viszont akarom látni őket, tudnom kell, hogy hol vannak! Anyut és Aput akarom! Vissza akarom őket kapni! Várok, az ősz hajú férfi válaszára könnyes szemekkel… hátha tud nekem segíteni… Anyu!!! Apu!! Gyertek vissza!!!!

Karakterlap

Kitetsu Raiden

Shinigami

8. Osztag

*

Goseki

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
29 000 / 30 000

Hozzászólások: 73

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 40 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
acélkék / viharkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#447E80 #A0B516


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #23 Dátum: 2016. Nov. 20, 22:16:43 »

Jó ideig csak csöndben sétált, amennyire ki tudta venni a város jobb állapotban lévő része felé, lassacskán elhagyva a szegénynegyedet.
Gondolatban egy kissé elkalandozott. A városkára gondolt, aminek a szélén a saját háza állt. Vajon épségben vannak-e a csöndes településen lakók? Jól élnek-e?
Lelki szemei előtt akaratlanul villant fel a lelakott, elszegényedett, romos házak tömege, kihalt utcák, és a maroknyi ott maradt lakó, akik nem voltak hajlandóak otthagyni mindenüket.
A látomás ahogy jött, el is múlt, de Raiden azonmód kirángatta a révedezésből. Időközben a szegénynegyed peremére ért, s csak akkor tudatosult benne, hogy nincs egyedül, mikor a kabátja ujját valami finoman meghúzta.
Oldalra pillantott, a még mindig kissé sápadtnak látszó lánykára. Halvány, szomorú mosoly futott végig arcán, miközben amaz szavait hallotta.
- A te szüleid valószínűleg már nincsenek itt, plusokként – sóhajtott. – Ők valószínűleg, hogyan is szokták mondani... ők „tovább mentek”. Ha nem is önmaguktól, de egy shinigami segítségével.
A szüleid immár valószínűleg a Lelkek Világában vannak.
– folytatta. – Az az a hely, ahová a jó lelkek kerülnek haláluk után. Ezért aztán sokan, nagyon-nagyon sokan vannak ott. Még ha adnál is egy képet róluk, sok időbe tellene megtalálni őket. Számodra akár évekbe is.
Egy pillanatra elhallgatott. Nem fűlött hozzá a foga hogy a következő részt elmondja, tartott tőle ugyanis, hogy a lány ismét hisztériás rohamot kap. De mit volt mit tenni, megkérdezte, Raiden pedig úgy döntött, válaszolni fog, még ha az fájdalmas is lesz.
- De legtöbbször a lelkek, miután „átkerülnek”, már kevés dologra emlékeznek. Az is kétséges, hogy rád is emlékeznének, ha elmondanám hogy ki vagy, és hogy a te kérésedre kerestem meg őket.
Ők pedig nem tudnak már onnan visszajönni.
Elhallgatott, és egy-két pillanatig némán sétált tovább. Több dolgot latolgatott, hogy mit mondhatna amannak megnyugvásként. Végül úgy döntött, megpróbálkozik vele.
- Figyelj kölyök, tudom hogy rém pocsék érzés most nélkülük élned, sőt még annál is rosszabb – lapogatta meg enyhén a lányka vállát. – De el kell fogadnod, hogy ilyen ez a körforgás. Vannak jó emberek, akik ideje korán távoznak közülünk, és vannak rosszak, akik még évtizedek után is mérgezik mások életét. Nekik mit tudnál adni válaszul?
Nem a mi tisztünk hát, ítéletet hozni afölött, ki és mikor megy el. És nem várom el tőled, hogy megértsd amit mondok, vagy úgy tegyél már azonnal, mert tudom hogy ez nem ilyen egyszerű.
Viszont tudd, hogy a szüleid tényleg egy jó helyen vannak. És szerintem az ő szívük hasadna meg jobban, ha látnák hogy a gyermekük nem tudja elfogadni mindazt, ami történt.
A múlt, szép hely kölyök, de nem vágyakozhatsz arra, hogy ott élj újra. Vágyj arra, hogy az ő áldozatukat szem előtt tartva kovácsolj magadnak egy olyan jövőt, ahol mind te, mind a szüleid örülhetnek majd annak, aki belőled lett.

Egy kissé elhallgatott, ahogy érezte, kezd berekedni a sok beszédtől. Így hát szavak helyett csak megbökte a lányka vállát és fejével egy közeli, normálisabbnak látszó környéken, normálisabbnak látszó ramenes stand felé intett a fejével.
I don't stop when I'm tired. I stop when I'm done.

Karakterlap

Toa Konorama

Árva

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#4469FF #77C8FF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #24 Dátum: 2016. Nov. 27, 13:22:26 »
A kétségbe esett Perzsa

A válasz, amit az öregúrtól kaptam, alaposan lelombozott. Nincs esély arra, hogy viszont lássam őket? Nincs remény? Istenem… miért?! Miért nem akarod nekem megadni ezt a lehetőséget? Csupán látni szeretném őket! Érezni szeretném az ölelésüket! Hallani szeretném a hangjukat! Bocsánatot akarok kérni tőlük, amiért miattam, kellet meghalniuk! Könnycseppek jelentek meg a szemeimnél, miközben próbáltam elfogadni a tényt, hogy bizony sose látom a szüleimet viszont, és valószínűleg nem is emlékezhetnek már rám, de nem megy. Nem tudom elfogadni, hogy tényleg vége. A mai napig nem tudom elfogadni, hogy, nincsenek szüleim! Hiányoznak! Előveszem a medálomat, majd kinyitom. A képre pillantva össze szorul a torkom, és mentem sírni kezdek. Az egyetlen dolog, ami maradt róluk csupán egy fénykép, ahol még én is szerepelek csak babaként. Becsukom a medált, majd ökölbe szorul a kezem a bánattól.
- Az én hibám! Nem kellet volna annyira erőlködnöm, hogy mennyünk a játszótérre! Miattam haltak meg! Egy szörny vagyok!
Vádoltam magamat, miközben potyogtattam a könnyeimet. Annyira sírni kezdtem, hogy nem tudtam hirtelen mit tenni, az öregúrhoz mentem és rá borultam. Volt, hogy még egy kicsit ordítottam is a fájdalomtól. Fáj az a seb, amit hordozok magammal. És valószínűleg életem végéig fogom hordozni.
- Én csupán bocsánatot akarok kérni tőlük! Én nem akartam, hogy meghalljanak! Nem akartam a balesetet sem! Amióta nincsenek, egyedül érzem magam nap, mint nap! Anya és apa nélkül semmit nem érek az életben semmit!
Közben megállás nélkül potyogtak a könnyeim. Próbálom ugyan visszafojtani, megerőltetni magamat, de egyszerűen nem tudom abbahagyni. Annyira nagy ez a seb, hogy szinte lehetetlen valakinek ezt összefoltoznia. Amarilla is igyekszik, hogy ne érezzem egyedül magamat. Bárcsak mindig itt lenne velem! Akkor talán nem lennék olyan magányos az árvaházban sem! De sajnos nem lehet velem mindig… Egyedül meg olyan rossz lenni! Ráadásul senki nem akar örökbe fogadni! Pedig csupán egy családot szeretnék! Egy otthont ahol élhetnék! Olyan nagy kérés ez?!
- Sajnálom! Tudom, hogy igyekszik, de egyszerűen nem megy!  Úgy hiányoznak! Az árvaházból is ezért menekültem már el! Nem bírom tovább!
Miközben felé intézem a szavaimat, igyekszem minden erőmet bevetni, hogy elfojtsam a sírást, mert szerintem már így is kezd elege lenni, hogy egy bőgő masinával kell foglalkoznia. Legalább is így érzem, de bár kitudja, lehet csak én értem őt félre, és egyáltalán nem zavarja….

Karakterlap

Kitetsu Raiden

Shinigami

8. Osztag

*

Goseki

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
29 000 / 30 000

Hozzászólások: 73

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 40 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
acélkék / viharkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#447E80 #A0B516


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #25 Dátum: 2016. Dec. 20, 23:03:13 »

Raiden pás másodpercre lehunyta a szemeit hogy erőt merítsen, és visszafogja a már nyelve hegyén lévő csípős, és elég goromba mondandóját.
Hagyta inkább hogy a lányka – ismét – kisírja magát, és elhüppögje amit szeretne, majd kissé zord hangon közölte:
- Ha menekülni akarsz kölyök, menekülj. Örökké futni fogsz az elől, amiben nem te vagy a hibás, a szüleid pedig sosem rónák fel neked ha mégis az lennél. De menekülj akkor, ha az árvaházból is emiatt szaladtál el az éjszakába. Ha azt gondolod hogy ez a viselkedés majd mindent megold, hát hajrá, ne fogd vissza magad. Lassacskán azok is megelégelik ezt, akik segíteni akarnak majd neked, és ténylegesen egy szál magadban maradsz, bármiféle kapocs nélkül. Aztán a végén talán rádöbbensz hogy szépen elfecsérelted az egész életed, ahelyett hogy megbékéltél volna. A szüleid képesek voltak arra, hogy békére leljenek. Ez a „túlélők bűntudata” semmit nem old meg. Sok embert és lelket láttam akiket ez emésztett fel. Semmi értelme, és semmi jutalma. Ezzel az önhibáztatással meg sajnáltatással csak az ő áldozatukat veszed semmibe. Élj végre a jelenben, kölyök. Meggyászoltad őket már rég.
Raiden mondandója végén kissé erélyesebben lapogatta meg amaz hátát, mintha magához térítene valakit a mélázásból.Ő sem volt sokáig a legjobb passzban, de szótlansága és elzárkózása révén sosem erőltette rá magát senkire, se az osztagából, se bárhonnan.
Viszont a gyomra már kezdett igencsak hangosan korogni így hát kénytelen-kelletlen, gyors válaszút elé állította a lánykát.
- Most pedig ha velem akarsz jönni egy darabig, gyere. Ha nem, akkor mutasd az utat és visszakísérlek.
Nem sok időt hagyott, lassan sétálni kezdett a ramenes felé, majd miután sikerült átfutnia az étlapon, és a pénztárcája tartalmán, beljebb lépett, és leülve kikért magának egy gőzölgő tál tigrisrákos rament. Éhesen nyelt egyet, aztán már nyúlt is a pálcikák és a kanál felé, és félig-meddig már el is feledkezve a lányról, jóízűen falatozni kezdett.
I don't stop when I'm tired. I stop when I'm done.

Karakterlap

Toa Konorama

Árva

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#4469FF #77C8FF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #26 Dátum: 2016. Dec. 23, 12:57:31 »
A kétségbe esett Perzsa

Végig hallgatva az idős öregurat, minden erőmmel visszafojtom a sírást, és igyekszem rendbe szedni magamat. A szavai ugyan eléggé erősek voltak, amit hozzá intézett, de nagy igazságot rejt benne. Tényleg menekülök, folyton a múltam elől. Olyanért bántom saját magamat, amiről talán nem is én tehetek. De még is valahol úgy érzem felelős vagyok, hiszen én voltam az, aki apukám figyelmét vonta el… de az öregúr szerint a szüleim valószínűleg nem emlékeznek már rám, így talán nem is mérgesek. Vagy ha emlékeznének rám, akkor sem haragudnának értem? Nem tudom ezt eldönteni. Minden esetre minden erőmet bevetem, hogy visszafojtsam a bennem lévő bánatomat. Megtöröltem a könnyeimet a kezemmel, majd amint úgy éreztem, hogy elállt a bennem lévő sírógörcsöm, oda sétáltam az öregúrhoz és megvártam, míg megeszi az ételt, amit vett magának. Miközben jó ízűen ette a kikért ételét, addig magamban próbáltam rendet rakni, vigasztalni magamat. Az egyetlen vigaszom az életben, csupán Ami jelenti. Mindig mikor suliba megyek, alig várom, hogy láthassam, és vele lehessek. Ö valahogy mindig képes megmosolyogtatni! Olyan, mint egy igazi nővér. Valamilyen szinten ez a gondolat felvidít, és megnyugtat. Sokáig gondolkodva végül elhatározom magamat. Amint az öregúr befejezi az ételt, válaszolok a kérdésére, amit még előbb feltett nekem.
- Visszamegyek… ha tényleg elkísér, azt előre megköszönném. Tudom, hogy merre van az árvaház, csak… félek egyedül menni…
Bár nem értem miért is mondtam el, hisz még az öregúr ajánlotta fel, hogy elkísér! Mindegy a lényeg hogy segíteni akar, és nem akar bántani. Bár a szavait még most is erősnek érzem, de abban igaza van, hogy a múltamra nagyon kapaszkodok, és egyszerűen nem tudom elengedni. Lehet itt az ideje az elengedésnek, és új életet kezdjek? Nem tudom, hogy ez menne e… talán akkor menne a legjobban, ha végre új családhoz kerülnék… minden esetre jobb lenne vissza menni az árvaházba.
- Erre kell mennünk!
Mutatom, az irányt az öregúrnak majd indulok előre, de azért szorosan az öregúr mellet maradok, ne hogy elvesszen, meg hogy ne érezzem magam olyan egyedül.
- Köszönöm, a tanácsát egyébként… tudom, hogy jót akar… jó látni, hogy valakinek helyén van a szíve… mostanában az emberek többségéről ez nem annyira mondható el… szóval... köszönöm!
Mosolyogtam rá, majd megölelem, hogy valami képben megháláljam, amiért ha egy kicsit is, de foglalkozik velem. Jó tudni, hogy vannak még jó emberek, vagy esetleg lények az életben, akikre támaszkodhat az ember.

Karakterlap

Kitetsu Raiden

Shinigami

8. Osztag

*

Goseki

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
29 000 / 30 000

Hozzászólások: 73

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 40 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
acélkék / viharkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#447E80 #A0B516


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #27 Dátum: 2017. Jan. 08, 21:26:11 »

Raiden hallotta ahogy kevesebb, mint egy fél perc után léptek kopognak egészen a stand pultjáig, szeme sarkából pedig látta ahogy a lányka leül mellé. Evés közben viszont igencsak modortalan lett volna megszólalnia, így hát egy intéssel jelezte amaz felé hogy nyugodtan válasszon a kínálatból.
Ám úgy tűnt a lány vagy nem éhes, vagy nem akar enni. Ahogy az ősz férfi látta, sok mindenek töprenghetett. Az ábrázata elég könnyen elárulta. Valószínűleg azon, ami történt, meg amit a shinigami mondott.
Raiden ellenben nem érzett bűntudatot amiatt, hogy esetlegesen megbántotta volna. Standard eljárás volt az ilyesmi, bár azt az egy-két pofont amivel tényleg magához téríti az ember a másikat, jobbnak látta kihagyni.
- Nos – szólalt meg, miután eltolta maga elől az üres tálat, és megtudta a lány döntését. – Részemről nincs akadálya. És mit mondtam, az az egyik feladatom hogy rátok, élőkre vigyázzak.
Azzal fölállt, kifizette az ételt, és a lányka nyomában távozott az étkezdéből. Nem volt nehéz dolga lépést tartani amazzal, de bal kezével minduntalan a kalapácsot rejtő zsákocska szíját fogta, és tekintete is sűrűn mozgott ide-oda. Ha a lány még nem is képes érzékelni egy lidércet, Raiden annál természetesebben venné észre az idegen reiatsut.
Persze legtöbbször ha lehetett, inkább kivilágított részek felé próbálta terelni amazt, elvégre az élők valamelyest inkább biztonságban érzik magukat, mintha valami félhomályos sikátoron mennének végig.
Út közben csak keveset szólt, főleg az útirányt illetően, de hosszan diskurálásra eleve nem volt esélyük, gyorsan odaértek ugyanis az említett helyhez.
Már fordult volna el, mikor ismét megütötte a fülét a lány hangja. Visszafordult hozzá, és kezét amaz vállára tette. Az arca valamiért kissé komorabb volt.
- Sok fényes életet láttam hasonlók miatt porrá válni. Ha van valakid, barátod, rokonod, akiben megbízol, oszd meg vele mindezt. Beszéld ki magadból, mert különben csak tovább fogod magad mérgezni, teljesen feleslegesen.
A végét már csak motyogta, és nagyon végig se mondta, mert a lányka mosolya és ölelése, belerekesztette a szót. Első alkalommal csak kétségbeesett volt, zavarodott és kiborult, érezhető is volt rajta. Most csak szimplán köszönetképpen ölelhette meg.
Raiden csupán sután meglapogatta amaz hátát, majd ellépett mellőle.
- Oda se neki, kölyök. Elvégre ez a dolgom.
I don't stop when I'm tired. I stop when I'm done.

Karakterlap

Toa Konorama

Árva

Ember

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
5 000 / 15 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 9 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#4469FF #77C8FF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #28 Dátum: 2017. Jan. 21, 14:33:16 »
A kétségbe esett Perzsa

- Beszéljem ki, akiben megbízom?
Ismételtem meg az öregúr mondatát, amit javasolt nekem, miként is könnyíthetnék a lelkemen. Egyedül, akiben tényleges megbízok az Amarilla. Neki szinte mindent elmondok, hogy éreztem magam a suliban, mit szeretek és mit nem, már sírtam is előtte. Minden szünetben az osztályába megyek, hogy beszélni tudjak vele. Neki vagyok csak képes teljesen megnyílni más előtt nem.
- Azt hiszem, értem miről beszél… köszönöm!
Mosolyogtam az öregúrra jelezvén hogy megértettem a mondatát. A komor arca, amit felvett, és amit elmondott nagyon elgondolkodtatott. Mennyi mindenen mehetett keresztül? Elvégre mivel idős így biztos sok mindent tapasztalhatott már az életben, és biztos vagyok benne hogy ő neki is voltak időszakai mikor szenvedett, úgy ahogyan én is. Esetleg sokkal rosszabbul is érezhette magát. Ez egy kicsit elszomorít. Amikor megöleltem, meglapogatta a hátamat, de aztán egy kis távolságot tett. Lehet nincs ahhoz hozzászokva, hogy megöleli valaki? Min mehetett keresztül… de biztos nem akar, rosszat hisz haza kísér. Meg, ha rosszat is akart volna tenni, akkor már lehet, itt se lennék. Tovább haladva az utcán, észreveszem az árvaházat. Hirtelen egy kicsit összeszorult a gyomrom, hiszen amint hazaérek, tuti kapni fogok a nevelőimtől. De nincs mit tennem, muszáj visszaérnem, ha nem akarok még nagyobb bajt. De azért a lábam menet közben kezdett remegni a félelemtől, mimnél közelebb értem a kapuhoz.
- Köszönöm, hogy elkísért idáig, innen…innen már…boldogulok…. bocsánat hogy galibát okoztam.
Még egyszer megkísérlem, hogy megöleljem, hálám jeléül, amiért végtelenül türelmes és kedves volt hozzám. Ezután összeszedem minden bátorságomat és indulok befelé a kapun. Még azért visszanézek és integetek az öregúrnak. Amint az árvaházba beléptem, a nevelőim aggodva siettek hozzám, majd kaptam egy alapos fejmosást, amiért megszöktem. Szobafogságra ítéltek egy teljes hétre, aminek nem örültem, de beláttam, hogy megérdemlem, elvégre rosszul cselekedtem. Ha netán az öregúrral újra találkoznék, mindenkép főzni fogok neki valami finomat, hogy ne kelljen pénzt költenie efféle gyors ételekre. Meg aztán ezzel tudnám a legjobban kifejezni a hálámat. Bár lehet evvel túlzásba esnék…


*Köszönöm a játékot!*

Karakterlap

Hoshi Ryohei

Testnevelés tanár

Eltávozott karakterek

ügyeletes konzolzsoké

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 500 / 45 000

Hozzászólások: 337

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 53 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világos sárga (fekete csíkokkal xD)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Demothy Neyen

Post szín:
#FFFB00#F5F5DC


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Karakura Town sikátorai
« Válasz #29 Dátum: 2017. Jún. 27, 23:36:23 »
Orvosi javallat?

Nem kellett az emlékeztetőnek jeleznie, noha megtette hogy lassan ideje lenne Ükapósom irányába ellébecolni. Ha becsülettel szedte a gyógyszerét, ezidő tájt kellett, hogy elfogyjanak neki. Na jó, egész pontos számításokat végeztem, és a mai napon kívül még három alkalomra való gyógyszer volt neki hátra. Vagyis ideje volt újabb adagot vinni neki. Előkészítettem, amit úgy gondoltam, hogy szükséges lehet. Eltűntettem a ruhámban a fegyvereimet is, már csak a jó öreg, és szokásos paranoiám végett is. Bárki ránk támadhat, a nyílt utcán, fényes nappal! Biztos ami biztos inkább.
Innen már csak egy dolgom volt, Hopi~channal megtárgyalni a dolgot. Suttyó paraszt voltam, de nem annyira, hogy szó nélkül leléceljek. Főleg úgy, hogy tudtam, hogy aggódik értem. És akármilyen orbitális vadbarom voltam, a párommal ilyet nem játszottam. Vagyis pontosan beavattam, mire is készülök. Gyógyszerutánpótlást szállítok Junni~nak. Persze egyből jönni akart. Nem is lepett meg ezzel a kérésével. De most egyedül akartam menni. Tudtam, hogy a rokona, ahogy azt is, hogy félt, elvégre mégis csak egy érzelemfaló lébecol a srácba. De én is féltettem őt. Ráadásul volt egy olyan feladat, amire meg akartam kérni.  A nanobotok terveinél volt egy halom dolog, amit szerettem volna, ha átszámol. Naná, hogy egyből mondta, hogy számoljam át én, majd ő megy Junni~hoz. De egyelőre tudni akartam, hogy milyen állapotban van. Mielőtt bármi ötlettől vezérelve engedtem volna az ilyen találkát. Oh, koránt sem becsültem én ezzel le Pöttöm Sárkányt, sőt! Pontosan tisztában voltam vele, hogy erős a párom minden tekintetben! Junni~t sem kellett félteni, láttam mit művelt a ránk támadókkal anno. Viszont volt egy olyan sanda sejtésem, hogy Olaj Malac lehet sokkolóval köszönne. És azt most nem akartam elsütni, ha nem volt muszáj. Azt meg főleg nem, hogy egymásnak feszüljenek!  Ráadásul, amit mondtam neki, az is életbevágóan fontos volt. Mivel így is morcogott, igen erősen, folytattam.
   -Közvetlen kapcsolat Genie~n keresztül. Látni, hallani fogsz mindent. Folyamatos koordináta visszajelzés! - az ötletére, hogy hozzam haza, sóhajtva megráztam a fejem. - Ha aktív az érzelemfaló benne, nem szeretném, hogy tudomást szerezzen a pontos címünkről. Az egyik bázisra viszem, ha erre szükség lesz!  - pontos koordinátával jelöltem meg neki újfent, hogy melyikre is. Így végül mormogva, de elengedett. Motorral mentem, mert a közlekedés még mindig kevésbé volt idegtépő, mint hogy magamhoz túl közel engedjem tömegközlekedésen a jónépet.  Attól a jó ég óvjon meg engem is, meg őket is! Nem hiszem, hogy túlélnének egy ilyet. Amikor úgy döntöttem, hogy már elég közel vagyok, hogy ne akarjak amúgy se motorral bemenni arra a környékre, egy viszonylag rejtett, és korábban kifigyelt, majd kisajátított garázsba tettem le a gépet. Anyagtalanul vittem be, és bent is álcáztam, egész tuti senki ne találja meg, ne nyúljon hozzá a gépemhez, míg én a dolgom intézem. Innen már gyalog indultam meg.  Nem volt szükségem térképre, noha nem sűrűn jártam eddig ezen a környéken. Gyalog konkrétan egyszer sem. Mégis minden utcát és kereszteződést be tudtam azonosítani egyből.  Egy hátizsákban a hátamon pihent minden, amit hoztam magammal. Kimért, egyenletes léptekkel haladtam a kívánt célirányba. Végig igyekeztem a legrövidebb utat választani. Meg magamban reménykedtem erősen, hogy nem romlott az állapota a fiúnak.
A gondolataim olaj és jelen pillanatban érzelemfaló pecsétes adamantium mezejéről egy elszáguldó, ismerős eb ugrasztott ki. Igaz eddig még csak képről láttam kutyát, de kétség nem férhetett hozzá, hogy a Panda névre keresztelt Husky zúgott épp el mellettem. Mint egy sós puskával seggbe lőtt gepárd vagyis esetemben tigris, úgy lendültem anyagtalanodva az eb után. Hihetetlen kitartással követtem, főleg mert nem kellett senkit és semmit kerülgetnem közben. Olyan szépen vitt el a gazdájához, öröm volt nézni. Na a gazdáját már jóval kevésbé. Nyakig be volt öltözve, és inkább vonszolta magát, mint sétált. Genie némán szkennelte be, majd adta ki nekem szó nélkül a kapott értékeket.  Ez volt az a pillanat, amikor úgy minden reményem kidurrant szappanbuborékként foszlott szét a semmibe. Vettem egy mély lélegzetet, hogy legalább az előtt ne kezdjek el káromkodni, hogy megszólítom a szerencsétlent. Igyekeztem magamban mantrázni, hogy mégis csak Hopi ükijéről van szó, ne akarjam egyből gyomorszájon húzni köszönés helyett, amiért ilyen állapotban leledzik. Elég nyilvánvaló volt, hogy magas ívből tett a gyógyszerek szedésére. Jó néhány mélylevegővel odébb, már úgy éreztem, hogy képes leszek megszólalni anélkül, hogy köszönés nélkül kapjam le a tíz karmáról.
   - Hello- értem mellé, és anyagosodtam. Napszemüveg, tényleg nyakig ruhába. Mivel a köszönés is úgy ahogy elmaradt, sóhajtottam egy nagyot. Jó kérdés volt, hogy kezdjük előlről, vagy még annyira se fog menni a történet, mint eddig…  Mondjuk úgy, megint nem volt beszédes formájába…
   - Mitől vagy ennyire szarul? - érdeklődtem le, igen finom formában. Sosem volt a diplomácia az erősségem.  Erre csak morgott magába.  Akaratlanul is összehasonlítottam Hopi morcosságával, és azt kell, mondjam, míg Pöttöm Sárkány ritka tündérien művelte, addig felmenője nem pörgetett fel vele.  - Történt valami? - ráncoltam a homlokom. Még az érzelemfalókhoz képest is ritka gyorsan romlott le az állapota. -Remélem tisztába vagy vele, hogy meg kell, hogy vizsgáljalak! Meg, ha elárulnád, mit csináltál a gyógyszereiddel, hogy idáig jutottál? - vártam, hátha mégis megszólal.  Azért ott volt nálam Tartarus, a biztonság kedvéért.


(click to show/hide)