Szerző Téma: Karakura Town utcái  (Megtekintve 7840 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hera Celia velli Taarm

Quinto Espada

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
12 500 / 15 000

Hozzászólások: 32

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 2 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Las Noches

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Rózsaszínnel szélű fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Karasu Vex

Mottó:
A gyengeség és a romlottság nem a világban van. Az emberekben van. És mindig bennük lesz.

Post szín:
#BA89D4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #15 Dátum: 2015. Márc. 31, 21:33:49 »
Istentelen forróság- avagy fesztiválozzunk!


Igazán nem érzékelte eddigi élete s mostani között eltelt valós időt. Megerőltetővé válna számára az, ha fel kellene sorolnia mindazt, amin keresztülment. Napjai összeolvadtak, végeláthatatlan masszává gyúródtak s leginkább azon részei változtak homályossá, mikor gyilkolással múlatta idejét.  Oh, minő édes és csömörletes emlékek lepték el elméjét! Gyomra rövid pillanatra fel is kavarodott, s az elé helyezett fagylaltból evett egy falatot, hogy csillapítsa annak háborgását.
Miért is ölt? Mert megtehette. Minden emberi lényben ott ég a vágy, hogy gyilkoljon, hogy megtapasztalja, milyen mélységekbe taszítódik azáltal, hogy ez a mocsok a kezeihez tapad. A sötét, elűzhetetlen érzést; a csillogást a szeméből mely által félelem költözik mások tekintetébe. Mert ez a fajta tudás és tapasztalat ad egyfajta sajátos élt a tekintetnek. Bölcsebbé válik általa, s vágyja az újabb alkalmat. Mert aki megteheti, az újra meg fogja tenni. A cselekedet véglegessége vonzza az elkövetőt, mint szúnyogot a lámpa fénye. Ellenállhatatlan.
S ezért is tartja képtelennek, hogy valaha is azzal illessék, még maradt benne emberség. Sajnálja az általa kioltott lelkeket, de megtenné újra. Vitatkozásba bocsátkozni azonban felesleges lenne jelen helyzetben: kellemes érzi magát okító szerepében. Így miért fosztaná meg magát tőle? Sakurai szavait feje oldalra döntésével viszonozza, s tűnődő pillantással.
- Nem történt semmi sem.- Nem érintette sem rosszul, sem jól az est, mely megesett: a halandó érintése teljesen másként hatott rá, mint Karasu érintése. Amit minduntalan, hiába próbálkozott száműzni fejéből. Pedig már hosszú idő eltelt az első éjjel óta, s azóta ő kínosan ügyel arra, nehogy szóba hozza botrányosságát az espada.
- Ilyen tehát, mikor egy valóban ártatlan lélek próbálja meglátni valamiben a jót. - Ajkaira halvány, csodálkozó mosoly ült ki, amit lehervasztott hamarosan a jeges édesség elfogyasztásával. Maga sem tudja, vagy nem akarja tudni, miért esik olyan jól mindenféle korlát közé szorítás nélkül ülni egy egyszerű falatozó előtt a melegben. Szemeit rövid pillanatokra le is hunyta, miközben nyújtózva egyet lába hozzáért Sakuraiéhoz, s hátrébb is vette a rakoncátlankodó testrészt. - Nem volt szándékos! - Fojtott el egy ásítást, s megrovó pillantást vetett térdeire.
- Az én jellem, lelkem közel sem ilyen. Nem rendelkezem ilyen pozitív tulajdonságokkal, még tudat alatt, elrejtve sem.- Ajkai ironikus mosolyra húzódtak, míg hangjából akaratlanul is sütött a tiszta, őszinte kételkedés. Egy vadidegen könnyedén próbálkozhat meglátni a jót valami olyanban, amiből már rég kiveszett. Azonban akinek évek óta belelátása van, nem él ilyen hiú ábrándokkal. - Mindazonáltal, kedves gesztus volt, köszönöm.- Nm mosolyodott el, még a végén azzal a feltételezéssel kellene élnie, hogy túlságosan vidám, s folyamodnia kellene valamiféle hangulatrombolás után.
- Ahányan vagyunk, annyifélék vagyunk. gondolom, van olyan aki elsajátította ezt a tudást is. Én még ebbe születtem, ugyan a mobillal már nem találkoztam, de számomra könnyebb volt a tanulás, mint például valaki olyannak, aki ötszáz évvel ezelőtt elhagyta az élők sorát.- Mulattatta az, ha a szeme előtt botránkoztak meg valamin, ami számára egyértelmű volt. Nem helyes, jóravaló tulajdonság, de attól még jellemezte őt.
- A shinigamik és arrancarok technikái elég hasonlóak, mégis különböznek. Szeretnéd, hogy részletezzem?- Pillantott társasága szemeibe. Nem tart semeddig, s úgyis ráér. Karasut nyilvánvalóan nem foglalkoztatja különösebben a hiánya.
(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #16 Dátum: 2015. Dec. 07, 18:58:48 »

Izgatottan feszengett az autó hátsó ülésén. Azt sem tudta mit kezdjen magával. Teljesen bezsongott, mert közelről láthatott egy igazi ásatást. Nem szó szerint oda ment, de akkor is teljesen felvillanyozta a lehetőség. Mindig látta a tv-ben, meg a filmekben, ahogy az okos bácsik és nénik nagyon óvatosan keresgéltek a hatalmas gödrökben. Annyira kíváncsi volt rá! Talán odalopakodhatott leskelődni, amíg Nacchan megbeszéli a részleteket. A tárgyalásokhoz úgy sem értett, de ki nem hagyta volna az alkalmat, eljöhet velük. Ennyi vigasz igazán járt neki, azok után, megint nőnek öltöztetik. Menedzsere elfogadott egy könnyű reklám ajánlatot, mivel az elmúlt hónapban több hivatalos találkozóról elkésett, vagy lépett tőlük vissza az utolsó utáni pillanatban. Megértette menedzsere haragját, de nem tudott mit tenni, ha a picikéi lebetegedtek, esetleg teljesen váratlanul behívatták a tanárok. Nehezen boldogult a két szerep összeegyeztetésével. Igyekezett mindig a csöppségek rendelkezésére állni és szíve szakadt meg, amikor kénytelen volt lemondani arról hazahozhatja őket, vagy beviheti őket a suliba, vagy elmehet velük fagyizni, meg biciklizni. Elszomorította nem jut rájuk elengedő ideje, ahogy a munkájára sem maradt elég energiája. Ezt próbálta elmagyarázni Nacchan-nak is, de nem különösebben hatotta meg. Folytatta a kegyetlen büntetéssorozatot, vagyis berángatta egy arab témájú reklámforgatásra.
A perzsa kultúráról semmit se tudott, ha pedig becibálták akarata ellenére, akkor már legyen körültekintő! Nacchan lelkére kötötte tisztességesen utána járnak a kulturális dolgoknak és megkérnek egy szakértőt, hogy legyen a tanácsadójuk a forgatás idejére. Szemfüles menedzsere gyorsan talált egy kiváló célpontot, aki egy város melletti ásatáson vett részt. Telefonon már értekeztek egymással és megtárgyalták a mostani személyes mustrát. Arról fogalma sincs miben maradtak, de az biztos, hogy Nacchan meglehetősen feszülten fújtatott az autóban és végig arról magyarázott, ne beszéljen, ha nem muszáj, csak csendesen foglalja le magát, mivel a különleges nevű férfi nem könnyű eset. Meglepte menedzsere is képes ezt mondani valakiről, ami még kíváncsibbá tette. Egyre jobban érdekelte a hírhedt tudós személye, bár az ásatás lekötötte minden gondolatát. Szeretett volna látni sok-sok különleges dolgot, meg igazi valamit, amit odalentről hoznak fel és bemászni egy gödörbe, hogy leporolhasson egy dinó csontvázat!
Szinte kipattant a kocsiból, amikor befékeztek a sátrakkal, fóliákkal lefedett, kordonokkal gondosan elkerített területre. Csillogó szemekkel toporgott, mikor mehet közelebb a falécekkel telepakolt ásatási helyszínhez. Majd felsikított örömében, miután fogadóbizottságuk közölte, bentebb kell menniük, mert a keresett szakemberük épp a kódnyelven elhadart gödörben tevékenykedik. Mennyei boldogsággal csörtetett a kicsike csapat végén. Eltátott szájjal figyelt mindent és mindenkit, míg a nagy bambulással elérte, hogy neki ütközött az előtte befékező menedzserének. Nem értette a fékezés okát, ezért nyakát nyújtogatta hátha láthat valami érdekeset. Lelke mélyén dinóban reménykedett, de az eléjük mászó nagyon nagy, nagyon vörös, nagyon morcos és nagyon különleges szakértő láttán, csak mélységes ámulatba esett. Le se bírta róla venni a szemét, míg menedzsere oldalba nem bökte, legyen szíves köszönteni.
-Szép…mármint, nem Ön, meg nem is csúnya, csak, hogy szé…szé…szép napot, igen, hogy jó napot!- Makogott zavarodottan össze meg vissza.-Bocsánat! Kicsit fellelkesedtem a méretein, akarom mondani a gödör mélységén, mert sose jártam ásatáson, pedig nagyon szerettem volna kijutni egyre, hogy lássam milyen valójában. Tényleg olyan picike ecsettel dolgoznak?-
Tett végre lakatott a szájára kínos mosoly kíséretében. Csodásan elrejtette arcát tenyerébe, véletlen se zendítsen rá kirohanása folytatására. Legszívesebben úgy is kiosztott volna magának egy méretes pofont, megint túl sok felesleges butaságot hord egymás hegyére hátára zavarában. A többi részletet ráhagyta menedzserére, aki szorgosan darálta a nem túl lelkes férfinek a kérésüket. Nem kifejezetten értette mit beszélnek, mert végig a magas férfit követte szeme sarkából. Hallotta, sőt hallgatta a hangját, de jobban lekötötte a dallama, mint a tartalma. Kedvelte ezt a mérhetetlenül mély orgánumot.
-Hmm…kellemes.- Dünnyögte halvány mosollyal. Ha véletlen lebukott volna felszólalására egyszerűen rámutatott a sátorra és angyali ártatlansággal közölte elterelő hadműveletét. -Egész barátságosan berendezkedett. Gyakran jár ásatásokra? Meddig tartanak?- Valahogy sejtette teljesen eltér a beszélgetés menetétől, de menedzsere lemondó sóhajából tudhatta, már hozzászokott sosem jár a földön.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #17 Dátum: 2015. Dec. 07, 19:07:12 »

Nagyon óvatosan dolgoztam a parányi ecsettel. Egy díszkardot szabadítottam épp ki a homoksírjából. Szerencsére egyedül voltam, jó öt méter mélységbe, a kiásott gödör legmélyén. A szemüvegem a fejemre tolva, teljes elmélyüléssel bontogattam ki, szinte homokszemenként az igen csak törékeny wakizashit. Még látszódott, bár nagyon elkorrodálódva a rávésett díszítése a pengének. Igaz, nem ezt kerestem, de ez távolról sem zavart. Élveztem a munkát. A távolról beszűrődő hangok, a földből emelkedő négy fal, újra visszaidézte az otthonom. Talán ez lehetett az oka, hogy nem foglalkoztam először az oda nem illő hangokkal, mikor megérkezett az idegen kocsi. Ismeretlenek szálltak ki belőle, éreztem az illatukról, szóval utána meg azért nem. Nem érdekeltek, főleg mert nem volt kaja idő. Amúgy is alapszabály volt, fölösbe meló helyen nem gyilkoltam, mert csak bosszantóan sok embert vonzott volna a környékre. Így teljes figyelmemet a kardnak szentelhettem. Akkor is, amikor az egyes számú emberi tényező oda jött a gödörhöz, és a nevem koptatta. Teljes természetességgel nem mozdítottam a fülem botját sem a hangjára, akkor sem, amikor állítása szerint, az érkezett alakok velem akartak beszélni. Hozzá jöttek, rendezze is el őket! Erre tartottam! Csak akkor torpant meg az ecsetem, mikor olyan régiségekről kezdett el magyarázni, amiket még én kapartam ki. Felmorrantam, majd a szemem elé lökve a szemüvegem, felmásztam a létrán. Jeges dühvel néztem végig rajta. Éreztem az illatából, hogy kicsit megszeppent a pofám láttán. Jól tette, volt rá oka! Kicsit közelebb hajoltam hozzá, leérdeklődjem, miféle zagyvaság hagyta el a száját. Helyette a másik ember válaszolt. Rávillantottam a tekintetem, el is felejtkezve róla, hogy a teljesen fekete üvegen keresztül nem láthatja. Az ő szagán is éreztem, szívesen lenne rengeteg más helyen. Közelebb léptem hozzá, hogy rendesen lenézhessek rá. Közben kiráztam a sörényemből a homokot, meg a trikóm aljával elmaszatoltam a képemen a port. Csak azért, hogy premier plánból nézhessem, hogy a másik idegen elkezd érthetetlenül magyarázni. Felrándult a szemöldököm az összevisszaságra. Ráadásul az illata is furcsa volt. Nem éreztem rajta a félelmet. Elég erős lenne hozzá, hogy ne kelljen félnie? Vagy csak nem érezte, hogy ő a préda szerepébe tetszeleg jelen pillanatban. Pár pillanatig szúrós tekintettel figyeltem, majd visszanéztem a törpére. Pici, és még csak nem is kellően kövér a húsa! Az ilyeneket akkor vadássza le a magam fajta, ha éhes, másképp nem éri meg vesződni velük! Legalább addig, míg nem szednek magukra valamicskét. Picit lejjebb pöccintettem a szemüvegem, hogy a szemem szokja a nappali fényt. Épp csak annyira, hogy ne látszódjon ki a lencsék mögül. Közben a kisebb ember tárgyilagos hangon előadta, mi a fenéért rángattak ki a gödrömből. Még nem éreztem rajta a félelem tömény szagát. Viszont a mondandója! Dühösen morrantam fel az ötletére. Olyan hangosra sikeredett az első számú emberi képződmény ijedten rezzent össze mellettem.
   -NEM! - morogtam egyszerre mind a kettejüknek. Még hogy csapjak fel díszlettervezőnek!  Ezért tényleg kár volt elrángatni a kardom mellől! Dolgom végeztével fordultam is volna meg, hogy ne vesztegessem tovább az időmet, de a mellettem álló képződmény egy nyikkanással megtorpantott.
   - Nem replikákkal fognak dolgozni! - nagyon lassan fordultam felé, miközben a szemüvegem a sörényemre került. Majd egy kézzel elkaptam a ruhája nyakát, és könnyeden elemeltem a földtől. Közvetlenül a szemeibe néztem, amit érthető módon halálos fenyegetésként élt meg. Nem járt messze az igazságtól!
   - Mondd le! - morogtam meglepően nyugodt hangonszínen.
   - Nem lehet, már megkapták az engedélyt! - nyöszörögte. Visszapillantottam a másik alakra. Valami papír vackot húzott elő a belső zsebéből. Nem túl gyengéden engedtem ki az anyagot a kezemből, oda se pillantottam, mikor csattant a földön, sokkal jobban lekötött, hogy megnézzem az orrom alá tartott végzést. „Határozat a múzeumi értékek használatának engedélyezéséről” Csodás! Most hozzá hajoltam, hogy az ő szemét is szemrevételezhessem, szemüveg nélkül. Pár ezer éves tapasztalat volt, hogy az emberek félelmét sok szinttel növelte, ha látták a szemem is mellé. De ez a kis alak állta a tekintetem. Nem, mintha nem éreztem volna a szagán, nem lelkesedik a szemezésért, ennek ellenére nem fordította el a pillantását. Kegyetlen mosolyra húzódott a képem. Egy pillanatra felvillant előttem, milyen lenne, ha következő este őt cserkészném be! Talán lenne benne annyi, nem adná fel még azelőtt, hogy hozzá érnék! Netalán megpróbálna visszatámadni. Izgalmas gondolataimba a társa zavart bele. Újfent gőzöm nem volt, miről magyarázott olyan lelkesen. Beránduló szemöldökkel horkantottam csak rá válasz gyanánt.
   - Neki milyen szerepe lenne a dologba? - pillantottam vissza a stöpszli szemüvegesre. Nem volt túl jó érzésem ezzel az egésszel kapcsolatban! Nagyon nem!
(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #18 Dátum: 2015. Dec. 07, 19:10:03 »

Nem túl sok mindent fogott fel az előtte zajló eseményekből. Tisztán látta a magas vöröske felkapja az őket kísérő menedzserét, vagy hasonló feladatokat ellátó férfit. Arra is emlékszik szörnyen mérges fejjel magyarázott nekik, majd hajolt Nacchan arcába, aki az öltönye zsebéből vett elő hivatalos iratokat. Ott volt, csak még sem teljesen. Valamiért nem jutott el hozzá a helyzet meglehetősen kellemetlen hangulata. Egyik fülén becsordogált az információ, aztán a túloldalt kipottyant. Nem bírt gondolkozni. Teljesen lekötötte, hogy az óriási vöröskét tartsa szemmel. Hiába próbálkozott más felé nézni, esetleg becsatlakozni a beszélgetés, vagy hasonló eszmecserébe. Mindig visszatévedt az értelmetlen bámulásra. Furán hatott rá a nagyon nagy tudós. Szinte könyörgött neki, hogy vele foglalkozzon, pedig a gesztusai és arckifejezése cseppet sem erről árulkodott. Elképzelése sincs, miért érzett ellenállhatatlan kísértést arra, kövesse. Az egész olyan volt, mintha hátsón lőtték volna valamilyen droggal és ő lenne a szer forrása.
Sokszor megesett valakibe első látásra belehabarodott, mármint képletesen. Általában, csak valamelyik külső vonásuk keltette fel az érdeklődését. Azt a fajta vonzódást tökéletesen ismerte és ennek a furcsa valaminek a közelében sem járt. Egyáltalán nem lett volna képes kiemelni bármit, ami tetszene neki a férfiben. Magasnak hihetetlen magas volt. Morgósnak eszméletlen morgós volt, de sem a vörös haj, sem a napszemüveg nem tartozott az ideális választott tartozékai közé. A mostani rövidzárlata teljesen elütött az ismerős dolgoktól. Egyszerűen az egész ember magához láncolta az összes érzékét. Mindössze annyira vágyott: nézhesse, mit csinál. Hallhassa és láthassa a reakcióit, akár evésről, akár alvásról, akár egy alma eldobásáról van szó.
Határozottan megijesztette ez a fanatikus érdeklődés, mert semmit sem tudott róla. Hozzá sem szólt az ittlétük alatt. Azt elismeri a bugyuta megjegyezéseihez nem is sok mindent lehetett volna, de láthatóan az érdeklődése elég egyirányúnak bizonyult. Nem kapott semmiféle biztatást, vagy jelzést, amitől bepörgött gyogyósként kéne viselkednie. Nem értette mi történik vele. Tény és való, hogy élvezte a beérkező ingereket. Minden valószínűséggel pár óra múlva rémesen fogja magát emiatt érezni, de egyelőre meg akarta magának engedni a luxust, hogy önző lesz és kiélvezi a helyzetet. Több alkalma kétli lesz rá és legközelebb már tarkón fogja magát vágni, ne idétlenkedjen.
Körülbelül arra tért észhez a kényelmes agyzsibbadás, hogy Nacchan mellé állva közli ő lesz a reklám főszereplője. Hirtelen személyére szegeződő tekintetek áradatától kínos mosollyal intett a nagyérdeműnek.
-Igen, én lennék a reklám főszereplője!- Érzése szerint a körülötte állók mind egyszerre sikítottak fel a lelkükben, még is milyen szerencsétlenre bízzák azokat a holmikat. Az eddig mutatott gyászos teljesítménye alapján teljesen érthető lenne, ha arra a következtetésre jutnának, tönkre fog mindent tenni. Megpróbált némi komolyságot erőltetni magára, de az elé álló vöröske újfent elérte, hogy elfelejtse mit is akart. Hatalmas szemekkel nézett fel rá, ugyan mit szeretne tőle. Ez a döntése, viszont a lehető legrosszabb ómennek bizonyult. Napszemüveg nélkül az orra elé kerültek azok a csodaszép zöldes-sárga szemek, amikhez hasonlót sosem látott még. Gyönyörűnek találta.
-Cica…-Bukott ki belőle tömény véleménye. Csillogó szemekkel meredt a számára ritka kincsnek elkönyvelt szempárra. Nagyon szívesen bámulta volna még hosszú órákon keresztül, de menedzsere dühödt köhintése ébresztő pofonként ütötte tarkón. Sűrű pislogásokkal csukta be útközben eltátott száját. Kedvesen mosolyodott el, mintha nem épp őt készülne kicsike cafatokra tépni a puszta tekintetével.
-Mármint nem maga, csak a szeme színe, olyan, mint a macskáké.- Válaszolta oldalra biccentett fejjel. -Hoshi Kazumi vagyok, de általában Umi-nak hívnak. Elárulná, hogy Önt, hogy szólíthatom? A teljes neve nekem kicsikét bonyolult és ezer bocsánat érte, de nem tudtam megjegyezni. Azt pedig nem szeretném, valamilyen halandzsa nyelven szólongassam. Kreatív vagyok a becenevek adásában, de azt hiszem, ettől most eltekintek.-
Pislogott rá ártatlanul, hátha kicsikarhat belőle valamiféle választ, mert akkor közvetlen közelről hallhatná a hangját. Tudja ez elég sunyi és aljas húzás, amiért szégyellte is magát, de szörnyen élvezte, amikor beszélt.
-Tudom, hogy butának és ügyetlennek látszódom! Ez teljesen így is van! Viszont, szeretnék fejlődni! Azért kérném a segítségét, mert nem szeretnék egy üres, felszínes, perzsiai utánzatot kiadni a kezeim közül. Többet szeretnék tudni a perzsa kultúráról! Ehhez kellene, hogy szemmel tartson, mármint a csapatot felügyelje! - Helyesbített rajta, mielőtt félre értelmezik lelkesedését, amit neki már sikerült. - Illetve nekem is lenne egy kérésem! Ajánlana nekem könyveket, jobban megérthessem az ott élő embereket?-
Vágott végtelenül elszánt hörcsög fejet, mindenki érzékelje, ténylegesen nem a levegőbe beszél. Felkészült akart lenni. Ismerni akarta a perzsa embereket. Azt várták el tőle perzsiai legyen, ami lehetetlen vállalkozás, de közéjük sem léphetne, ha nem szívná magába a gondolkodásukat.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #19 Dátum: 2015. Dec. 07, 19:12:13 »

Hitetlenkedve horkantottam fel a hallottaktól. Komolyan erre az alakra akarják bízni rég elfeledett népem kincseit? Nem rejtettem véka alá a nem tetszésem. Mészáros pofával léptem közvetlen elé, hogy „lebeszéljem” arról a meggondolatlanságról, elfogadja a felkínált szerepet, vagy mit. Egész közel hajoltam hozzá, tuti biztos, el ne szalassza a lényeget. Mellettünk a két másik humanoid idegesek lettek még jobban. A nekem igázó még egy kicsit fel is szisszent. Nem mintha a lelkivilága annyira meghatott volna.
Sokkal jobban lekötött, hogy az előttem ácsingozó alakkal valami nagyon nem volt rendben! Még meg se szólaltam, a megszokott félelem helyett nagyra nyílt szemekkel meredt az én szemeimbe, majd a világ legártatlanabb hangján közölte velem, hogy „Cica”. Lövésem nem volt, honnan vette, vagy mit akart vele! Idegesen ráncoltam a szemöldököm, miközben visszafogtam azt a vágyam, hogy az orromra csapjam a szemüvegem, és két lépést hátráljak. Vagy hogy rátámadjak ezért a kijelentéséért. Az illata megtorpantott benne. Helyette csak halkan morogtam, alig hallhatóan, inkább csak érezhetően. A mentegetőzésére csak felvontam a szemöldököm. Nem különösebben tudtak az ilyesmik lekötni. Viszont valami megragadta a figyelmemet. A nyakában, egy vékony kis láncon egy gyűrű függeszkedett. Elfelejtkeztem a korábbi távolság tartási ingerenciámról. Szakavatott pillantással mértem fel az ékszert. Antik… nagyon antik. Mintája alapján valahova Közép-Európába helyeztem volna. A kő pedig benne… nem volt nehéz érezni, hogy nem átlagos.
Újabb mély levegőt vettem. Ilyen közelről tökéletesen éreztem az illatát, ami a gyűrű mellett már megmagyarázott dolgokat. Ha az ember mögött egy isteni lény áll, úgy már nem olyan nehéz nem rettegni! Ami ettől függetlenül baromi idegesítő dolog. Még ha a magam fajtájának is megvannak az íratlan szabályai. Szóval ideje lett volna kereket oldanom. Ehelyett az egyes számú szolga, szinte a kezét tördelve mutatott be újfent a díszes társaságnak.
   - Darmore-na… – egy pillantással fagyasztottam bele a mondandója többi részét. Kátrány rudat toltam a fogaim közé, majd rágyújtottam. Egy újabb tetőtől-talpig mustrával ajándékoztam meg a fiút. Csak ezután néztem az ő képződményére.
   - Hol? - érdeklődtem le morogva. Nem pazaroltam feleslegesen a szót. Választ sem várva fordultam az ember felé. - Könyvekből megérteni? - fagyos mosoly trónold a képemen. Nem láttam értelmét tovább húzni a szót. Először is látni akartam magamnak, hogy mire készülnek. Paródiához, vagy holmi szánalmas próbálkozáshoz nem adom a leleteimet. (Igen, tisztába voltam vele, hogy az emberek ezeket is magukénak nyilvánították, és holmi szánalmas múzeumokba üveg alatt tartották, csak mert nem tudták, hogy hogy kell rendesen használni őket) Viszont ha ténylegesen a régi Perzsa Birodalomat akarták bemutatni, akkor legalább vigyáztam a régiségekre. A srác magabiztosságától nem voltam túlságosan meggyőzve, sőt! Kicsit sem! Ráadásul… ha bele is megyek ebbe a képtelen ötletbe, hogy segítek nekik, az ellent mondást nem tűröm el a múlttal kapcsolatban!  Újra a fiúra néztem - Ha tényleg korhűnek akarjátok, az baromi sok munka! Nem csak neked, mindenkinek. Az a pár tárgy a múzeumból nem lesz elég hozzá! És a félkész szerencsétlenkedésre szó nélkül visszajövök! - jelentettem ki a világ legtermészetesebb módján. Az persze megint más tészta volt, hogy ezzel az egyes számú szolga tartozott nekem!  - Mikor kezdődik ez az egész mizéria? Milyen témakörben? Milyen társadalmi réteggel? - fontam keresztbe a kezem, és doboltam idegesen az ujjaimmal. Baromi gáz ötletnek láttam még mindig ezt az egészet, viszont attól meg a hideg kirázott, hogy elképzeltem, miket művelnének a felügyeletem nélkül.
Visszatoltam a szemem elé a napszemüvegem. Már így is épp eleget napfürdőztettem őket, ráadásul így nem volt olyan feltűnő, mintha a Cicázásnál egyből lecsapom. Ez egy másik ok volt, hogy bele mentem ebbe a képtelen dologba. Még nem végeztem ebben az országban a dolgaimmal, hisz nem találtam meg, akit kerestem. Addig meg nem akartam sem a hatóságokat, sem a szörnyrendőrséget a nyakamba (nem mintha lenne ilyen). És nem tudtam, a srác mennyit tud. Próbáltam magammal elhitetni, csak véletlen ráhibázás volt, de a magam fajta már nem nagyon hisz a véletlenekbe. Rápillantottam a járműre, amivel érkeztek. Pici zárt fém doboz. Rühelltem őket. Minden további szó nélkül megkerültem őket, és elindultam előre. Egy mély levegővel kiszűrtem az illatukat. Nem volt nehéz visszakövetni. Lusta, de egyenletes léptekkel lőttem be magamtól a menetirányt. Az, hogy hülyeségre adtam a fejem, még nem jelentette, hogy bizalmaskodásokba kéne fognunk!
(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #20 Dátum: 2015. Dec. 08, 12:30:40 »

Egyik ámulatból a másikba pottyant turistaként bámulta a nyilvánvalóan feldúlt férfit. Elképzelése sincs, miért nem hozta rá a frászt. Még mindig nem szólalt meg fejében a csengő kuporodjon a földre és könyörögjön az életéért. Ki sem látott a fejéből. Kizárólag a csodaszép szemeket bámulta, amik egyenesen rá szegeződtek. Élvezte végre megkapta a neki járó figyelmet, vagyis vele foglalkozott a nagyon magas tudós. Rémes elégedettséget érzett, annak ellenére tisztán látta, legszívesebben élve temetné el. Érzékelte a szándékát, csak épp fel nem
fogta a kicsike eszével nem kéne a férfi idegeivel játszadoznia. El sem jutott addig, belegondoljon, mi lenne, ha megunná a viselkedését. Talán pontosan azt élvezte, hogy közvetetten bosszanthatja. Nem kifejezetten értette önmagát. Ebben az esetben egyetlen mukkot sem értett. Egyszerűen magától üzemelt. Oda sem bagózott az eszére. Ment az orra után, amit teljesen lekötött a vörös óriás.
A hatalmas bambulásban, annyi mindenesetre feltűnt neki, hogy a morgó tudós a nyakában lógó gyűrűjét vizsgálja. Aranyosnak találta, még mérgelődés közben is elkapja a kutatói lendület. Nem szerette volna ezt hirtelen támadó érdeklődést derékba törni és nem mellékesen kíváncsi volt, mit mondana az erejét jelképező ékszerről.
- Szeretné megnézni közelebbről? Szívesen meghallgatnám a véleményét. -Bújt ki a nyakláncból és tartotta felé a vékony láncra függesztett ékszert. Szándékosan nem nyomta a kezébe, csak a levegőben lógatta, hogy a nélkül vehesse el, hozzá kéne érnie a kezéhez. Észlelte cseppet sincs ínyére, ha belerongyolnak az aurájába. Daisuke kőkeményen megtanította rá az ember intim szférája mennyit jelenthet. Addig nem kifejezetten figyelt erre. Mindenkinek a nyakába ugrott, ha akarta, ha nem. Egyáltalán nem volt tekintettel rá, mit visel el a másik fél. Három éve verték buksijába, legyen figyelmesebb, mert sok embernek kifejezetten kellemetlen, amikor engedély nélkül ölelgeti. Az előtte álló mérges vörös, pedig tökéletesen olyan embernek látszódott, aki megkövetelte a neki járó távolság tiszteletben tartását. Ezt a határt, pedig idétlen viselkedés ide, vagy oda, nem akarta átlépni. Így sem viselte túl jól a buta megjegyzéseit.
Már megörült volna, legalább a nevét megtudja, de a menedzserének erre se maradt ideje. Kezét kapta a szája elé, ne látszódjon elmosolyodott a néma fenyegetésen. Fogalma sincs, miért találta viccesnek. Zakkant bolondként viselkedett. Annyi szent, hogy jó kedvét kapásból belé fojtották, miután gúnyosan kérdeztek vissza képes lesz felfogni könyvekből egy idegen kultúra történetét. Cseppet sem lepődött meg a kétkedésen. Egyáltalán nem számított okosnak, de azért szeretett volna próbálkozni.
-Valamicske biztos…- Dünnyögte az orra alatt, mielőtt kitört volna belőle a sértődöttség. Igazán sajnálta nem egy többszörösen kitüntetett professzor. Tudta, hogy naiv, buta és könnyű átverni, de igenis iparkodott! Nem akarta félvállról vegyék a kérését, mert úgy sem boldogul vele.-Amúgy se merészeljen lenézni, mert sztár vagyok és közel sincs annyi sütni valóm, mint magának! Lehet, egyszerű vagyok, mint egy pont, de legalább nem teszek úgy, mintha én szültem volna a bolygót!– Húzta ki magát és nézett egyenesen a cigijével babráló tudósra. -Akarok és szeretnék tanulni, úgyhogy ne kíméljen! Megbirkózom a feladattal!-
Jelentette ki határozottan, majd vonult el sértődötten, hogy fél percen belül már bűnbánóan üsse magát homlokon. Nem hitte el, hogy, amikor nem akart, akkor viselkedett a legnagyobb hisztis sztárként. Egyértelműen ezt gondolhatta róla mindenki egy ilyen díva jelenet után. Szörnyen sajnálta a viselkedését, de nem látta értelmét, bocsánatot kérjen. Csendesen behuppant a kocsiba és apró gombócra húzta össze magát az ülésen. Borzalmasan érezte magát, főleg, hogy nem ült be hozzájuk senki. Azt hitte a sztáros balhéjával véglegesen elkergette a magas vöröskét. Készült a rémes fejmosásra, de menedzsere, csak hatalmas sóhajjal közölte, ha lehet, ne piszkálja az óriási férfit. Tegye, amit kér, aztán menjen el a közeléből. Valahogy sejtette ez lesz a legjobb, mielőtt tényleg eléri, befuccsoljon a forgatás. Beleegyezően bólintott, aztán próbálta rávenni magát lakatot tegyen szájára, ha elérnek a forgatás helyszínének választott épülethez.
A kertvárosban béreltek egy romos épületet, amit kellően benőtt a zöld növényzet. A helységeket átforgatták, kipucolták és viszonylag lakhatóvá tették. Az értékes ereklyéket még nem hozták el a múzeumból. Mindössze az egyik szobát készítették elő a tárolásukra, amit gigantikus sárga szalagokkal kerítettek el. Ő sem járt még ott, ezért kíváncsian térképezte fel a kertet és épületet. Körbe járt az egész telket, addig se legyen láb alatt. Illetve, Nacchan
kérésére, addig se üsse az orrát vöröske dolgába. Úgy érezte, így megint az lesz, mint általában, hogy kimarad a tervezésből, de lehet tényleg jobb, ha csendesen tépkedi a virágokat, mint odabent bontja a rendet.
-Még mindig tehetségesen rontok el mindent…- Mormogta megsemmisülten az orra alatt. Lassan ideje lett volna előkeverednie. Nem tudta mit csináljon, de gondolta az illem kedvéért tartozik egy bocsánatkéréssel. Ehhez mindössze rá kellett jönnie, hogyan kéne tálalnia a gondolatait egy olyan embernek, akit a legkevésbé sem fogja érdekelni.
-Hogy is hívják? Dam…dar…dararam…Darma…az egy sorozatban van…valami Darmi…- Sóhajtott mélyet séta közben. Kicsikét elfelejtkezett a hangos gondolkodás nem kifizetődő, főként haladás alatt, amikor bárki hallhatja. Annyira belefelejtkezett a név megfejtésébe, hogy arra tért észhez hangosan kiejti a félkész verziót, amint meglátja az óriási vöröskét. -DARMI CICA!- Csillantak fel szemei boldogan.
A hirtelen támadó öröme, kapásból arcára fagyott, miután leesett neki, megint kimondta, amire gondolt. Rögtön szájára csapta kezét, véletlen se folytathassa a szövegelést.
-Sajnálom! Nem annak szántam, ahogy hangzik, meg egyáltalán, ahogy hangzik! Nem, nem! Inkább nem mondtam semmit! Szörnyen sajnálom! Többet nem fordul elő!- Hajolt meg gyorsan. Megígérte rendesen fog viselkedni.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #21 Dátum: 2015. Dec. 08, 18:44:05 »

A srác ki kirohanását rezignál képpel hallgattam. Nem különösebbe értettem a problémáját, de nem vettem a lelkemre, ennyire megsértődött, még a jelenlétem se tudta elviselni. Legalább még erre képes voltam, ha félni nem is volt hajlandó tőlem, és egyelőre megenni se ehettem meg! Ráadásul választ se adtak! Csak hogy merre menjek, meg hogy majd ott… félúton el is indultam. Ha nem vigyázok, még valami GPS~t, vagy más navigáló rendszerrel is megdobálnak, egész tuti odataláljak, a fészkükhöz. Elsétáltam vissza az autó mellett, majd ki az ásatás területéről. A látszólag lusta lépteim csak addig tartottak, míg ki nem jutottam a kerítésen kívülre. Ott az volt az első, árnyékos, szélvédett oldalra húzódtam, ott haladtam tovább. A tempómba nem kellett sok idő, hogy beérjek a városba. Könnyed mozdulattal ugrottam át az első kerítést, ahol is az igen csak csaholni kezdő eb, amint földet értem, gyorsan elhallgatott, és a házába keresett menedéket. Nesztelenül sétáltam végig az idegen udvaron, majd lendültem a következőbe. Lényegesen lerövidítettem így az utat, főleg, mivel először még nem a megnevezett helyre mentem, hanem kerültem egyet a könyvtár irányába. Otthonosan sétáltam be a városhoz képest méretes intézménybe. Célirányosan céloztam meg a Perzsiai Birodalommal foglakozó könyvek pocát. Alig pár perc kellett, hogy hat könyvet összegyűjtsek. Első soron néprajzi témában kereskedtem. Nem a legkönnyedebb olvasmány volt egyik sem, viszont ezeket találtam a legmegbízhatóbb forrásnak ebből a könyvtárból. Attól függetlenül, hogy ezek is ritka pontatlanok voltak, és találgatásokra épültek csak. Arról inkább szót sem ejtettem, hogy egyenként felértek egy féltéglával. Szó nélkül pakoltam őket a kölcsönző pultra. Ahogy a kislány meglátta a pofám, egy halkat nyikkant, majd minden megjegyzés nélkül becsomagolta nekem egy táskába, végül bocsánatot rebegve, kissé sápadtan szünetet hirdetett magának. Most találkoztunk először… Ezek szerint a hiba még mindig nem bennem, hanem a művész palántába leledzett! Ha még ilyen hatással voltam az átlagemberekre.
Innen már ténylegesen a megadott cím felé vettem az irányt. Csak pár percet vesztegettem így el.  Még friss volt a kocsi szaga, mikor megérkeztem én is, és melegek voltak a dísztárcsák. Indultam volna be, de fogadó bizottság jött elém, és ha ez még nem lett volna elég, holmi érthetetlen macskás becenevet aggatott rám. Idegesen rándult be a szemöldököm. Nem tudtam, mikor fog nem csak dagadozni, de el is durranni az a bizonyos ér a homlokomon.
   - Fogd, és befelé! - tartottam inkább elé a könyvtári szatyrot. Ha tanulni akart, annak nem voltam az elrontója. Ez az egy olyan dolog volt, amit megértettem. Magam is szerettem, és sokat tanultam is. - Ha tényleg könyvből akarsz tanulni, akkor sorba vannak benne, a fölsővel kell kezdened! - morogtam, majd nemes egyszerűséggel indultam be a házba. Elhaladtomban szóltam még vissza, cseppnyit morcosan neki - És Darmore~nak szólítanak, nem Darmi~nak!
Bent aztán pár pillantással mértem is fel a házat. A lakás struktúrája nem úgy készült, mint a régi, vagy tradicionális perzsa épületeké. A kertre csak egyet hümmentettem. Koránt sem vágták kis dologba a fejszéjüket. Még az éghajlat is teljesen más errefele, mint amilyen otthon volt. Más növények, más alapanyagok, minden más. Lassan előkerült a két emberi létforma is. Mindent leellenőriztem. Persze hiába takarítottak, az én orrommal  még attól ugyanúgy éreztem a régebbi dohos, penész szagot.
   - Ha jól sejtem, csak a kamera által befogott kockának kell perzsának lennie, de annak nagyon. Ahhoz még belső átalakítások fognak kelleni, nagyon komoly világítás technika és díszlet terv. - végig lestem a díszes társaságon - Egyáltalán mi lesz reklámozva? - kérdeztem sóhajtva, ne kelljen mindent harapó fogóval kihúznom belőlük. Valahogy könnyebben ment az agyaraimmal.  Inkább memorizáltam minden egyes méterét a területnek, amivel majd dolgoznom kell. Közben elnyomtam egy szolid ásítást. - Vannak már előzetes tervek? - egy pillantással próbáltam aktivizálni a népet, hisz a kisujjamból nem tudok rájönni, mibe is rángattak bele, extra vehemensen!
« Utoljára szerkesztve: 2015. Dec. 08, 18:49:54 írta Ninurta-Ra'im-Zerim »
(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #22 Dátum: 2015. Dec. 08, 21:38:44 »

Meglepetten pislogott az orra elé lógatott zacskóra. Buta kirohanásáért nem hitte bármit is fog kapni tömény letoláson kívül, amire nem mellékesen jogosan szolgált rá. Ledöbbent, hogy semmi ilyesmi nem érkezett. Pont a csapat legmorgósabb tagjától nem kapott szóbeli figyelmeztetést. Nem tudta ez siker, vagy a teljes közöny, de az pillanatok alatt döngölte földbe, hogy ajándékot kapott! Hoztak neki valamit, pedig azt hitte, csodálatos alakításai után maximum távoltartási végzéssel tér vissza Darmi. Nem tehetett róla, de borzalmasan jól esett lelkének a törődés. Az sem tudta bántani, erélyesen utasították fogja a csomagot és menjen befelé az épületbe. Boldogan csapott le a batyura, hogy engedelmeskedjen. Az egyetlen apróság, amivel nem számolt az a rakomány súlya volt.
Abban a másodpercben eleresztette a másik fél, nyílegyenesen dőlt el. Ötlete sem lézengett, mi lehetett a csomagban, de nem is érdekelte. Messzi partokra úsztatták a boldogság tengerén. Kapott ajándékot, beszélt vele a vörös óriás és tündérien kérte ki magának, véletlen se nevezze tovább cicának. Hihetetlen aranyosnak találta. Annyira szívesen ölelgette volna meg, ha nem jut eszébe, pont elég alakítással büszkélkedhetett. Nem szerette volna elrontani ezt a tündéri pillanatot a butaságaival.
-Igenis-igenis! Megértettem, Darmore san!- Széles mosollyal felkászálódott, hogy az ölébe szenvedett pakkot gyömöszkélhesse a nagy tudós helyett. -Köszönöm szépen! Igyekezni fogok!- Vágta rá lelkes meghajlással, mielőtt a lakásba szökkent, hiszen ezt kérték tőle. Tartozott annyival, szót fogad! Legalább ennyi kijárt, hiszen kapott valamit, aminek a megfejtésére rövidesen rájött. Túlságosan kíváncsi fáncsi volt, ezért szép lassan besomfordált az egyik félre eső szobába. Lekuporodott a sarokba, aztán szemügyre vette a szatyor tartalmát. Boldog sóhajjal emelte ki a Perzsiáról szóló köteteket, amiket hisztisen követelt magának. Meghatotta gondoltak rá, bár azt nem sejtette, hogy járta meg ennyire rövid idő alatt óriási vörös a könyvtárat. Legalábbis a benne árválkodó blokk alapján a városi olvasóteremből származtak. Lényegében nem számított, mert végre belelapozhatott az áhított könyvekbe.
Csillogó szemekkel forgatta a vaskos példányokat. Nem állította, hogy nem vakarta tanácstalanul fejét. Tele volt számára idegen kifejezésekkel és szavakkal. Hiába ráncolta homlokát rájöhessen a jelentésükre, sajnos nem volt olyan okos, könnyedén boldoguljon. Rá kellett döbbennie, ehhez szüksége lesz szótárra. Meg Tipegőtappancsra, aki lefordítja neki a nagyon tudományosan fogalma sincs szavakat. Azt még sem tehette, odaáll óriás tudós elé,
aztán közli, ehhez a nyelvezethez túl buta. Ő jelentette ki bármivel elboldogult. Nem adhatta fel a reményt, valamicskét kibogoz a tartalmukból.
Elszánt hörcsög ábrázattal tette vissza a könyveket, pontosan abban a sorrendben, ahogy kezébe nyomták. Gondolta ott hagyja, de nem vitte rá a lélek. Inkább fogta a kupacot és úgy botorkált ki a reklámról tárgyaló csapathoz. Nagyon magas vörös már belemerült a témába. Kiadta a falbontási terveket és teljesen jogosan érdeklődött a felhajtás miértje után. A válaszban szerencsére megelőzte menedzsere, aki rögtön maga mellé rendelte a látványterveket, díszletterveket, script-et és mindenféle forgatással kapcsolatos rajzot, leírást tartalmazó dossziét, hogy átnézhesse vörös cica. Őt, pedig még látványosabban kerülte meg kedves rendezőjük, aki hatalmas csatakiáltással támadta le csapatukat. Halk sikollyal kapta fel a földről és szorította magához, mielőtt hathatós mustrával vizsgálta, bökdöste, nyúzta az arcát, ugyan mitől ennyire viseltes.
Kínos mosollyal tűrte a tortúrát, bár szíven döfte a megjegyzés nyúzottan fest. Legszívesebben befeküdt volna a bútorok alá és elő sem jön onnan, de próbált erőt venni magát. Mindössze lelke sötét bugyraiban zokogott. Figyelmét inkább arrafelé terelgette, miről számol be felpörgött rendezőjük.
-Közelkelet lesz a kulturális hét témája. Innen az engedély és korhű törekvés.- Ahogy általában most sem vette komolyan a történéseket. Kíváncsian sunnyogott a színes, rajzolt lapokhoz közel. Szigorúan a vörös cicával szemközti oldalt választotta, véletlen se bosszantsa fel azzal, mellé merészel állni és onnan leskelődik. -Egyszerű montázsra törekszünk. Érzést szeretnénk átadni, nem történetet közvetíteni. Húsz másodpercben tervezzük érzékeltetni a perzsa világ ízét.-
Hatalmasat nyelt, mert ez azt jelentette neki sem ártana némi alakítást nyújtani. Ebben már szörnyen kételkedett és majd nem felszólalt, hívjanak inkább tehetséges színészt erre a feladatra. Valamiért, azaz érzése támadt, miatta eleve bukásra ítélték a reklámot. Csapnivaló színésznek számított, ráadásul még nőnek is kellett lennie. Saját részéről biztosra vette a csúfos kudarcot.
-Fogalmam sincs, milyen perzsa nőnek lenni…nem, mintha a nőkről túl sok fogalmam lenne. Mármint akad, csak nem így, hogy én, meg egy nő és így egyben!- Sóhajtott fel megsemmisülten. Ötlete sem lézengett az üggyel kapcsolatban. Eddig mindössze fényképek készültek róla. Ahhoz nem túl sok mindent kellett hozzátennie. Most, viszont elvárták úgy viselkedjen, akár egy elképzelése sem létezett, milyen nő. Olvasott kósza híreket, meg elcsípett műsorokat, ahol az arab nőkről beszéltek, de távolról sem volt tájékozódott a témában. Teljes tanácstalansággal szobrozott a szoba közepén. Látta azokat a nagyon szép vázlatokat, amiket a tervezők készítettek, de cseppet sem passzolt hozzájuk.
-Darmore san!- Pislogott felé hatalmas kérlelő szemekkel. -Hogyan kéne elképzelnem egy perzsa nőt?-
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #23 Dátum: 2015. Dec. 08, 22:31:51 »


Teljes lelki nyugalommal vártam a folytatást, amivel a jelek szerint egyedül voltam. A srác egyből neki is látott az olvasnivalóinak, bár a lelkesedésébe cseppnyi zavar is mintha vegyült volna, legalábbis illat alapján. Nem mentem oda segíteni neki, egyfelől nem voltam jótékonysági intézet, másfelől azt állította, megbirkózik a dologgal. Szóval majdnem sínen kezdtek lenni a dolgok.  Egész addig, míg be nem rongyolt az az alak. Nem elég, hogy az orrom elé löktek egy halom papírt, a frissen érkezett ráadásul olyan hangerővel, meg pattogással robbant be, első gondolatom az volt, hogy arcon talpaljam. Ez az inger akkor sem szűnt meg teljesen, amikor nem engem támadott le. Egyszerűen a jelenléte irritált. Komoly önuralomra volt szükségem, hogy megtartsam az emberi formám. Még így is elővettek az ösztöneim, abban a pillanatban, hogy nekem háttal keveredett. Igaz, nem engem, a művész gyereket nyaggatta, de nekem háttal volt. Egy minden tekintetben potenciális préda fajzat. Hangtalanul vettem le a szemüvegem, majd lépdeltem mögé, olyan könnyed, ruganyos léptekkel, mint mikor tényleg cserkészem be az áldozatom. Úgy is éreztem magam. Nem túl kedvesen elmosolyodtam, miközben a vállára ejtettem a mancsom, kissé talán súlyosabban, mint egy átlagember tette volna.
   - Csendesebben! - szólaltam meg, olyan mélyen, nem lehetett pontosan elkülöníteni, hogy most morogtam, vagy beszéltem. Ahogy összerezzent az érintésemre, illetőleg hátra perdült, hagytam, elragadja személyem varázsa. Pár pillanatig a szemeit figyeltem, majd mikor úgy ítéltem meg, hogy már nem pattog annyit fölöslegesen, visszasétáltam a kiterített rajzokhoz. Nem ígérkezett könnyű munkának, nagyon nem. Főleg, mikor a művészpalánta megpendítette, perzsa nő szeretne lenni. Felvont szemöldökkel mustráltam végig. Elég finom vonású volt az arca, hogy egy kis sminkkel meglepő végeredményt kapjunk. A ruhával meg már nem nehéz bánni, tényleg nőnek tűnjön. Úgy is csak az arca látszik ki belőle! Vagy ha épp úgy akarja, az sem teljesen. A problémát sokkal inkább a hevenybe lehűtött rendező alkotta. Nem kedveltem. Már az a szagát se viseltem túl jól. Szívem szerint összeroppantottam volna a nyakát, és bevonszoltam volna valamelyik közeli sikátorba, hogy zavartalanul szabadíthassam meg, idegesítő személyiségétől a világegyetemet.
   - A perzsa nők… - pár pillanatra elgondolkodtam ezen a kérdésen. Az első ami eszembe jutott róluk, az az ízük volt. Az omlós húsuk, és a zamatos vérük. - … talán az első, ami az eszembe jut róluk, hogy rettentő büszkék. A perzsák szeretik a színes, és méretes ékszereket, rendszeresen festik a hajukat, vörösre vagy kékes-feketére, festik a bőrüket hennával. A színekben pompázó ruhákat. A nőknek rendszerint csak az arcuk látszik ki, sokszor még az sem. Szóval nem könnyű megmondani, épp mire is gondolnak. - próbáltam felidézni az emlékeimet róluk. Nem egy könnyen különböztettem meg őket egymástól. A préda, az préda, akárhogy nézzen is ki. -Régebben a férfiaknak voltak csak jogaik, és a nő a férfi tulajdona volt. Ez még a mai napig is így van, hisz a férfi megveszi az asszonyt az apjától. De a perzsa nők okosak. Mára már elérték, hogy tanulhassanak, hogy dolgozhassanak, hogy befolyásolhassák a saját életük, ha még irányítani nem is irányíthatják. - hirtelen a fiúra néztem, aki előttem volt, az asztal másik oldalán - A perzsa nők kecsesek, mint egy daru, és ravaszak, mint egy kígyó. Azzal élnek, amivel tudnak. Minden mozdulatuk bájos. Elérik vele, hogy az uruk azt tegye, amit ők szeretnének. De ha úgy akarják, akkor észre se lehet venni őket. Olyankor a háttérbe húzódnak, hogy parancsolójuknak ne legyen oka a féltékenységre. - Tiszta sor, én vagyok perzsa, azért kérdeztek ilyen kérdéseket, de faggattak volna ki a nőstény oroszlánok mibenlétéről. Kész litániákat tudtam volna róluk mesélni. - Egy szóval, egyszerre kell vonzónak, csábítónak, és vissza fogottnak lenned. - A többiekre pillantottam - Más nem lesz benne ebben az „életérzésben”? - érdeklődtem le, kissé gúnyosan idézve a pörgős alakot, enyhén oldalra döntött fejjel.  Gyorsan felpakoltam a szemüvegem, még mielőtt olyan gondolataim támadnának, amitől a szemeim átalakulnának.  Megjegyeztem a köpcöske illatát, hogy ha már kevésbé követhető vissza, őt is feltornázhassam az eltűnt személyek listájára. Elvégre, amilyen virgonc alak volt, úgy sejtettem, kiváló játékszer lehet majd belőle. 
   - Könyvek alapján képes leszel elképzelni? - morrantottam inkább oda a srácnak újfent a korábbi kérdésem. - Bár nem csak a perzsa nők ilyenek! - tettem hozzá, még halkabban, tovább morgósítva a mondandóm.


(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #24 Dátum: 2015. Dec. 09, 22:17:47 »

Igazán nem akarta megbántani a rendezőt, amiért állandóan nyúzta. Többször a lelkére kötötte, hogy számára, olyan, akár az ideális nő. Ott van előtte, mégis teljes mértékig elérhetetlen és nem csak azért, mert igazából férfi. Csomó zavarba ejtő dolgot hadovált össze, aminek a negyedét sem értette, de nem szerette volna letörni a lelkesedését. Szinte az egyetlen világon élő rendező, aki hajlandóságot mutatott vele dolgozni. Hálás volt érte, hogy elviselte és vesződött a tehetségtelenségével. Mások régen feladták volna, de ő kitartott mellette a furcsa viselkedése ellenére is. Tartozott neki annyival, hogy nem rendez hisztériákat, vagy állít maga köré testőr gárdát, távol tartsa a rajongását. Nacchan úgy is azt mondta, hogy az jó dolog, ha egy rendező kedvence, mert mindig eszébe jut, amikor, olyan szerepet lát, amiben el tudná képzelni.
Iparkodott ehhez tartani magát, még, ha szívesebben ücsörgött volna a kertben dobozokat hurcoló statiszták mögött. Kész felüdülésnek élte meg, amikor Darmi cica elképesztően mély hangon kérte vegyen vissza a boldogságából. Egyetértően bólogatott lelke kicsike szegletében, de erről bőszen hallgatott a külvilág előtt. Hálásan sóhajtott a magas vöröske felé, hogy látatlanul is szívességet tett neki. Kétli szándékosan járt a kedvében, ettől még tökéletes pillanatban érkezett a felmentő sereg. Méghozzá azoknak a csodaszép szemeknek a kíséretében, amikkel a rendezőt rémisztgette.
Feltűnt neki, hogy cseppet sem barátságosan szólítja meg, de annyira fogalma sincs milyennek találta. Ha nem férfi lenne, akkor kertelés nélkül mondaná, hogy gyönyörű. Viszont ez szörnyen idétlenül hangzott, elvégre egy méretes férfiről volt szó, akit minden tekintetben jó képűnek talált.
Szívesen nézegette volna még, de, amikor szembe találkozott az óriási vöröske tekintetével, zavartan nézett végig magán. Hirtelen elvesztette a fonalat, miért fürkészte végig. Akkor puffant neki a tantusz, amikor a magasságos tudós rákezdett perzsa nőkről beszélni. Hatalmas erővel csapta tarkón az igazság és még kevésbé érezte jól magát a bőrében. Önkéntelenül fonta össze karjait mellkasa előtt, mintha bármit segítene rajta. Lett volna előtte egy paraván, biztosan bebújik mögé. Nem kifejezetten szerette, ha megbámulják, mert általában az sült ki belőle, mekkora csalódás az illetőnek. Valahogy most is ez az érzése támadt. Egyre kényelmetlenebbül pislogott a neki beszélő vöröskére. Vonzotta a figyelmét, bár a fogva tartotta sokkal kifejezőbb. Szívesen hallgatta, ahogy beszél és az ezerszer többet nyomott a latba, hogy egyenesen neki címezte a mondandóját. Feszengés ide vagy oda, kellemes borzongás futott tőle végig a gerincén.
Az egyetlen probléma a mondandója tartalmában akadt. Azok után, hogy felvázolták neki egy magabiztos, egzotikus szépséget kéne megelevenítenie a vásznon, kapásból égnek emelte a karját. Köszönte szépen, ezen a ponton feladta a szerepet. Egyik jellemző sem volt meg benne. Teljes mértékig lehetetlennek ítélte, majd az ő szerencsétlen, ronda és trampli bohóckodásával érik el ezt a hatást.
-Felmondok!- Csúszott ki száján hangosan is. -Nem akarok senkit megbántani, de én egyik kritériumnak se felelek meg. Nem szeretném, ha miattam lenne bukás a reklám. Ha kell, segítek másik szereplőt keresni!-
Ajánlotta fel segítségét, amire erőteljes ütéssel válaszolt menedzsere. Vaskos mappája landolt feje tetején. Sejtette ez a jelzés szökési terve vízbe fojtására érkezett. Meg sem próbált újabb kísérletet tenni a menekülésre, csak halk sóhajjal horgasztotta le fejét és nevelgetett lelke csücskében gombákat, miért nem engedik elfutni, amikor mindenki tudja, teljesen alkalmatlan a feladatra. Valamiért az sem vidította fel, hogy a rendező hirtelen felindulásból dobta be az ötletet, majd a szakértő gondoskodik róla, ilyen legyen a forgatás napjára. A képtelen tervezetre halk nyösszenéssel kerekedtek el szemei. Egyenesen a rendezőre nézett vissza tuszkolja belé a felvetést. Ebben némi segítség reményében fordult menedzseréhez, akinek megvillanó szemüvegéből tudta, elveszett.
-Ha nem probléma, én örülnék a szakértő segítségnek. A könyvek hasznosak és nagyon köszönöm mindet! Át fogom tanulmányozni az összeset! Viszont, azt hiszem, hogy tényleg egyszerűbb lenne, ha valaki ki is tudna útközben javítani, nehogy félre értsek valamit a leírásokból.- Magyarázta az orra alól csendesen. Az egy dolog, hogy távolról szívesen figyelte, sőt még közelebbről is bőszen űzte volna ezt a hobbit, de az megint más dolog, ha önkényesen a nyakába varrják.
-Mit csináljak az olvasáson kívül? Mert igen, képzeletem az egész nagy! Ezzel nem lesz gond!-Mosolyodott el bátortalanul. -Egyáltalán hol, vagyis hogy kezdjem ezt az egészet?- Pislogott fel hatalmas szemekkel az óriási tudósra, hátha nem fogja leharapni a fejét. Nem tudta mire számítson, hogy fog ez a közös munka zajlani. Ha egyáltalán hajlandó lesz vele néhány percet elvesztegetni az idejéből. Teljesen megérti, szívesebben ásná tovább a dinókat az ő idétlen fejének bámulása helyett.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #25 Dátum: 2015. Dec. 09, 22:23:03 »


A srác kirohanására megtorpantam. Mármint, hogy felmond? Komolyan? Még el sem kezdte! A meglepettségem kiülhetett a pofámra, mert sok mindenre számoltam, de erre nem. Ha felmond, akkor már itt se vagyok! Épp a lelécelési útvonalat kezdtem el tervezgetni magamba, mikor egy, a srácnak hevenyben kiosztott tarkón legyintés után, még jobban fellelkesült a díszes bagázs. Emberek… makacs társaság voltak, az biztos.  Viszont arra hangosan felmordultam, nem megkértek, hanem közölték, mit akarnak tőlem! Nem voltam senki szolgája, még csak barátja se, hogy ilyesmivel elérhetnének bármit, vagy egyáltalán túlélhetnék ezt a kis megmozdulást. Arról nem is beszélve, hogy az emberi álcám is történelem professzor volt, nem holmi színpadi kellékes! Főleg nem betanító! A hozzám tartozó humanoid érzékelve a vészesen vérszomjasuló hangulatom, halkan magába kezdett motyogni. Olyan halkan, rajtam kívül más nem is hallhatta, mit mondott.
   - Ha most ebbe bele mész, egy rövidke kis munka, cserébe egy gazdag kutatási területért!  - még úgy se mert rám nézni, hogy rajtam volt a szemüvegem, de azért folytatta. - Perzsia amúgy is könnyen megy neked! Az anyanyelved, és a kultúrád! És a következő területet teljes mértékben te választhatod ki! - tette még hozzá. Már itt nagyot hibázott. Az anyanyelvem a summér és az akkád volt, nem a perzsa. Végig gondoltam a hallottakat, miközben a fiú is igyekezett meggyőzni, hogy szüksége van a segítségre. Egy méretes sóhajjal köszöntem el egyelőre az ősi kardjaimtól.
   - Ha úgy döntök, hogy megcsinálom, először is, többet nem hagyhatja el a szádat olyan, hogy felmondasz, vagy hogy nem csinálod tovább, nem tudod megcsinálni, vagy hogy nem fog sikerülni! - morrantam rá a nagyon könyörgőn néző művészpalántára. - Abban a percben, ilyeneken gondolkozol, már el is tűntem! – egy újabb sóhajjal túrtam hátra a hajam, mert kérdés nélkül ritka nagy fába kellett a fejszémet bele állítanom. Dolgozzak együtt egy emberrel, aki ráadásul valami furcsa okból kifolyólag híján van a halálfélelemnek, mint képességnek! Közben újfent az orrom elé húztam az elém teregetett vázlatokat - Kezdésnek ezek a tervek így ahogy most állnak, használhatatlanok. A perzsa nők nem hastáncos bikinibe élik le az életüket, még ha egyes perverz rendezők ebbe is reménykedtek, akkor sem! - közöltem szinte társalgási hangnemben. A szagán éreztem cseppet telibe találtam. - A színek pedig. Szeretik a színeket gazdagon használni, de nem ilyen ízléstelenül.  - fordítottam meg a lapot, és nem törődve a többiek esetleges rosszallásával, saját humanoid szolgámtól egy ceruzát elkobozva, pár pillanatig némán dolgoztam. Először az épületet skicceltem fel. Pár momentumot átalakítva. A jól megszokott boltívek, hagymasapkás ablakok. Nem olyan vészes átalakítások, de lényegesen megváltoztatva velük az összhatást. Térbelinek rajzoltam, hogy egész biztos kivegyék a mélyen tisztelt publikum is, mit is próbálok velük felfogatni. Szép sorban rajzoltam egymásra a rétegeket. Az épület képe után a növényeket helyeztem el előtte, majd szökőkutat rajzoltam az első térre. A múzeumból elhozott bútorok helyét is megjelöltem, miközben gyors ceruzavonásokkal jellegzetes díszítő motívumokat firkáltam a rajzolt ház falára. - Ha dolgoznak, legyenek alaposak! Az előző vázlat, mintha nem is tudom… a Perzsia Hercege díszletének lett volna a koppintása. - morogtam, miközben eléjük pakoltam a kész művet. - Ahol belefér, nyugodtan lehet gipszkartont használni. A perzsák szerették mindig is a luxust, és ezért bármit hajlandóak voltak megtenni! - saját tapasztalatból tudtam mind ezt.
-  Perzsia nagy része sivatag, ehhez alakították ki az életüket, a kultúrájukat. Szívós, makacs népek. Van rá esély, hogy hozzájuk is eljuthat ez a kis szösszenet, ez a kis… életérzés, szóval ezt szem előtt tartva döntsék el, melyik lesz. Az egyikbe segítek, amit most felvázoltam, a másikhoz viszont keresniük kell egy másik perzsa bolond történészt! - kecsegtető volt a saját választott ásatási területem. Ahol nem zavar senki, miközben magányos és élvezetes munkával keresem tovább a szolgálóm, az igazit. Viszont még ifjonti koromból belém rögzült, hogy a munkámmal legyek nagyon alapos. Korbácsolás járt annak, aki félkész munkát végzett, vagy csak simán nem olyan minőségbe sikerült, amilyet elvártak. És ez annyira megszokássá vált, a részemmé, hogy jó pár ezer év távlatából is tartottam magam hozzá.   
Hagytam nekik egy kis időd, hogy eldöntsék, mit akarnak. Nem szóltam hozzájuk, mintha ott se lettem volna. Volt min épp elég, amin gondolkodhattam. Vegyünk egy srácot, aki okés, hogy egy európai istenséggel szűrte össze a levet, de ez még nem lenne ok arra, hogy így viselkedjen. Másfelől volt itt egy tekercs, ebben az országban, egy feljegyzés, amire szükségem volt. Mindenképp meg kellett találnom!
(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #26 Dátum: 2015. Dec. 09, 23:46:02 »

El sem hitte, tényleg azt hallja, amit mondott vörös óriás. Elképedten pislogott rá, tényleg beleegyezett abba, hogy a nyakába sózták és tényleg hajlandó lenne segíteni neki. Kénytelen volt karon csípni magát, nem csak képzelődik. Rossz szokásai közé tartozott, hogy szépséges ábrándokba menekült, aztán fél perccel később, miután orrára csapták az ajtót, jött rá, megint elbambult és egyáltalán nem történt semmi jó. Erős volt benne a gyanúja, ebben a pillanatban is csak élénk fantáziája viccelte meg. A karjára kiosztott csípés, viszont valóságosnak látszódott. Fájt a helye, meg a magas tudós továbbra is ott állt a szobában, pontosabban neki magyarázott. Majd kiugrott a bőréből örömében, de igyekezett szorgalmas diákként figyelni. Rögtön vigyázzba vágta magát a felszólításra. Sűrű bólogatásokkal helyeselt, hogy teljesíteni fogja a magas tudós kéréseit.
Cseppet megtörte lelkesedését, miután az orrára kötötte, egyetlen pillanatra sem kételkedhet magában. Erre soha az életében nem volt példa, meg általában az emberek egyik alapvető tulajdonsága, hogy nem hisznek száz százalékosan a képességeikben. Neki, pedig különösen nagy tehetsége volt önmaga megkérdőjelezésében. Nem kifejezetten hitte van tehetsége akármiben is, így a sikerben sem bízott. Többnyire a körülötte rohangáló okos, ügyes, talpra esett szakértők oldották meg a problémákat. Ott voltak a stylistok, fodrászok, sminkesek, asszisztensek hada, akik előkészítettek mindent. Annyi dolga volt, végigcsinálja a szinte teljesen kész feladatot. Most sem volt másképpen, hiszen a magas tudóst kérték fel okítsa. Ha bármit elér azt egész biztosan neki köszönteni. Ettől függetlenül eldöntötte, hogy igyekezni fog. Nem szeretné elkergetni vörös góliátot, miután felvállalta a pátyolgatását és azt sem akarja elérni, egész stáb csalódjon benne, mert ennyit se képes megtanulni, betanulni, elsajátítani, vagy valami hasonló.
-Már, ha gondolok is rá? Honnan tudod, hogy gondolok rá? Nem mintha be akarnálak csapni! Ez meg se fordult a fejemben, tényleg!- Tette fel bátortalan kérdését némi esetlen mentegetőzéssel tálalva, amivel remekül sikerülhetett meggyőzni a kifakadása ellenkezőjéről. Előre sejtette, komoly problémát fog neki jelenteni, értelmes emberként viselkedjen és ne kételkedjen. Ebben a pillanatban is fenntartásokkal küzdött. Például, eszébe jutott, hogy mennyire figyelmetlen. Annyira elmélyedt a felvetésben, ugyan, honnan tudná mi jár a fejében, hogy teljes lelki nyugalommal tegezte le. Elszégyellte magát, ilyen csúnyán viselkedett, amikor neki tettek szívességet.
-Elnézést! Nem akartam tiszteletlen lenni!- Legyezett maga előtt bűnbánóan, de a magas tudós már teljesen mással foglalkozott. A vázlatokhoz sétált és hosszas magyarázás kíséretében ügyködött a lapok felett. Szörnyen furdalta a kíváncsiság mit művel. Még mindig
nem szeretett volna belerongyolni a komfort zónájába, ezért az asztal másik végéhez somfordált. Elmélyülten hallgatta a könnyed kiokítását a díszlettel, egész elképzeléssel kapcsolatban. Őt személy szerint megvette kilóra a hozzáértésével, vagyis inkább a nyers, de tárgyilagos hangnemmel, amit használt. Lenyűgözte, ennyire könnyedén váltogatta a stílusát, attól függően miről tárgyalt. Nem volt nehéz észrevenni, hogy mennyire máshogy beszélt, ha a munkájáról volt szó. Láthatóan a társaságot nem szerette, mert mindenkire fújt, aki csak hozzá merészelt szólni, de a szakmáját érintő kérdéseknél hirtelen megváltozott. A csípős megjegyzések itt sem hiányoztak, viszont sokkal kevésbé volt agresszív, mint a morgásokkal kísért dünnyögés.
Észre sem vette halkan kuncog az elképzelést érő kritikákon. Csendesen mosolyogott a nem létező bajsza alatt, miközben megtámaszkodott az asztal szélén. Onnan nyújtogatta a nyakát, hátha megláthat valamicskét az alkotásból, mindhiába. Addig pipiskedett előre, hogy csodálatosan elvesztette egyensúlyát és győzelmi zászlóként borult el. Hatalmas csattanással terült ki az asztal tetején. Legszívesebben bebújt volna a bútor alá szégyenében, de igyekezett hamar túltenni magát a kínos jeleneten. Halvány mosollyal araszolt közelebb vörös óriáshoz, vagyis a befejezett munkájához.
-Szabad?- Mutatott a sebtében felvázolt, ám annál részletesebb vázlatra. Nem akart a keze közelében piszkálni engedély nélkül. Kizárólag ezután emelte fel a papírt és vette szemügyre tartalmát. Eddig meg sem fordult fejében a tudósok tudnak rajzolni, de ez a kép minden tekintetben szép volt. Nem csak grafikus szempontból. Őszintén tetszett neki az átalakított lakás. Látta maga előtt a színeket, érezte a csodás anyagok tapintását és orrát birizgálták a növények illata.
-Ez gyönyörű!- Sóhajtott fel kábán. Még mindig feje búbjáig a varázslatos ábrándban lépkedett. Kellett néhány perc, mire sikeresen visszaevickélt a valóságba. -Én támogatom! Pontosan így! Szeretném, ha teljesen így nézne ki!- Válaszolta lelkesen. Mindent a legutolsó részletig ebben a formában szeretett volna látni ebben a szobában. Nem érdekelte mennyi időbe, energiába telik. Ha szükséges beáll segíteni, vagy elmegy a világ végére is beszerezni egy-egy kelléket.
-Ez létező szobabelső? Lakott már ilyen házban? Milyen anyagokat viselnek, vagy használnak? Ezek a fő motívumok, amik visszatérnek a ruhákon?-Fordult hatalmas lelkesedéssel a háttérbe húzódó tudóshoz. Nagyon bőszen mutogatott a rajzon szereplő függönyökre, szőnyegekre, falra festett mintákra. -Mit hordanak a nők…meg a férfiak? És a gyerekek?-
Pislogott rá hatalmas szemekkel, mert már egyáltalán nem foglalkoztatta a rendező, stáb, vagy éppen mendzsere miként vélekedik az ötletről. Őt most izgatták ezek a kérdések és a döntéstől függetlenül szeretett volna még többet hallani a magas tudóstól.
-Mesélne még nekem? Tudom, hogy ott vannak a könyvek, de azok…sokkal jobban élvezem, amikor maga mondja!- Vett mély levegőt, mielőtt kipurcan a sok faggatózástól, vagy túlságosan közel merészkedik a vörös tudóshoz. Kicsikét csökkentett azon a távolságon, amivel eddig sokkolta. Pont időben vette észre, hogy lendületes fékezéssel torpanjon meg a képzeletbeli határvonalánál.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #27 Dátum: 2015. Dec. 10, 00:09:29 »


Sóhajtottam egyet, hogy ennyire fennakadt azon, hogy azt is kiszúrom, ha csak gondolkozik dolgokon. Holott köztudottan minden hangulatnak, minden érzésnek meg volt a maga egyedi, különleges szaga. És ezekkel a szagokkal végtelenül egyszerűen, és könnyeden lehetett kommunikálni, üzenetet hagyni, vagy bármi hasonlót. Sohase értettem, hogy az emberek hogy voltak képesek ezt feladni olyasmiért, mint a mobiltelefon, vagy az újság. De nem is az én dolgom volt ezt kideríteni, hisz sosem voltam ember. Viszont ebből kifolyólag gálánsan, egy apró morranással hagytam figyelmen kívül a kérdésének a jelentős részét.
- Ha csak gondolni fogsz rá, igen azt is tudni fogom! - morogtam. Jó kérdés volt, hogy miért kellett ezen ennyit tépelődni. De már megtanultam pár ezer éve, hogy az emberek mindig fennakadtak azon, ha valamiben egy alakváltó ügyesebb volt, mint ők. Holott az alakváltók ügyesebbek voltak, mint ők, már ősidőktől fogva. Nem tértem ki inkább az ilyen részletekre. Helyette azt részleteztem, hogy milyen egy valódi perzsa miliő.
Miközben rajzoltam, nem kellett felpillantsak, hogy tudjam, a művész fiú közelebb ólálkodott. Viszont a félelem hiánya ide vagy oda, bölcsen kerülte, hogy az aurámba másszon. Tisztes távolságban mindig megmaradt. Így csak szolid dörmögéssel jeleztem, érzékelem a kíváncsiságát. Na meg persze markáns figyelmeztetés is volt, hogy tartsa meg ezt a figyelmes jó szokását, hogy tiszteletben tartja a határokat. De szép lassan ez a morgás is elcsitult, ahogy a készülő skicc koncentráltam.
Meglepő csend ült körülöttem, egész addig, míg egy nagy puffanással nem landolt a srác az asztalon. Még jó, hogy rajtam volt a szemüvegem, mert a szemem abban a percben alakult
vissza eredeti formájában, miközben valamire való macskamód fújtam az attrakciójára. Még ezer szerencse, hogy nem járt el a mancsom is mellé. Azt ritkán szokták egybe túlélni az emberek.
- Anahita nevére! - morogtam, miközben hozzáfogtam megint, hogy folytassam a munkát. Néhány tervet is vázlatoltam nekik, ugyanis kinéztem belőlük, nem fogják fel a sima térbeli rajzból, mire is van szükségük. Gondolnom kellett mindig rá, hogy az emberek rövid ideig élnek, és épp ezért csekély számú dolgot tudnak ennyi idő alatt elsajátítani. Már ha van rá ingerenciájuk. A legtöbbnek még csak késztetése se volt, hogy tanuljon valamicskét.
Idáig jutottam a gondolatmenetemben, mikor a srác hangja kizökkentett. Az agyam aközben is dolgozta fel a kapott információkat, míg én mással voltam elfoglalva. Pontosan érzékeltem minden pillanatban, ki mit csinált a szobában, milyen a hangulata, hallottam mindegyikük szívverését. Így az viszont nem lepett meg, hogy már a rajzom környékén lézengett. Ellenben az, hogy engedélyt kért, hogy megnézhesse, kifejezetten! Nem ő volt az első művész ember, akivel találkoztam, de talán ő volt az első, aki a primadonna nagyjelenet helyett, egyszerűen engedélyt kért. Parányit bólintottam, mire óvatosan egyből a kezébe is vette.
Egy pillanat alatt valamerre lélekben nagyon elkavarodott. Kétségeim támadtak, ha most bárki hozzá szólt volna, akkor azt meghallotta volna~é. Nem feltétlenül fogadtam volna rá. Vagyis a ténylegesen művész lelkek egyik képviselője volt, nem pedig a divatozási céllal hóbortos egyének táborát népesítette. Legalább ezt is megtudtam, ha már elvállaltam a felkészítését. Ötletem nem volt, hogy egy embert hogy kell nevelni valamire. Szolga koromban is testőr lettem, nem tanár! Viszont meglepő magabiztossággal foglalt állást amellett, hogy ő is ilyennek szeretné a díszletet. Elégedetten bólintottam.
- Ezt, amit ide felvázoltam, Talar~nak hívják. Egy… mondjuk úgy nyitott szoba. A perzsa uralkodók fejlesztették ki, Dārayava(h)uš, vagyis Darius király palotája is így volt megépítve. Az ő idejükben még nem volt egy fala sem, de azóta, a magánélet védelme érdekébe ezen már lényegesen változtattak - „تالار „ firkantottam neki oda a papír sarkára. Azt már bölcsen elhallgattam, hogy jelen voltam, mikor az ötlet, majd az első mű megszületett. - A népem szereti a luxust, szóval, ha a ruhák anyaga érdekel, akkor selyem. És igen, voltam már ilyen házakban. - a vége, talán mert már majdnem személyes kérdés volt, inkább morgósra sikerült. A kezdeti ismeretterjesztő hangvételem is elcsúszott valahol út közben, átadva a helyét az érdességnek. - Mára végeztünk! - raktam le az asztalra az elkészült terveket. - Holnap, ha végeztél az ásatáson elkezdjük a tanulást!- néztem a fiúra, majd a saját humanoidomra villantottam a tekintetem - Te pedig nagyon remélem, hogy tartod magad a szavadhoz! - azzal teljes lelki nyugalommal indultam ki. Nem vesződtem vele, hogy a kapu fele menjek, ahogy azzal sem, hogy a dzsumbujon átverekedjem magam. Felugorottam a kerítésre, és azt a néhány métert, amit meg kellett tennem, azon haladtam, majd egyszerűen lelépve a tetejéről, eltűntem mögötte.
A saját útvonalamon mentem, vissza az ásatásra. Az egyetlen bökkenő csak az volt, hogy út közben megéreztem azt a jellegzetes szagot. Amúgy is elég morcos voltam, miközben azon morogtam, hogy mit meg kell tennem, csak hogy hozzá juthassak a kívánt tekercshez, egész pontosan, hogy kiáshassam. Így kissé morózus hangulatomnak engedve kaptam az ember nyakát, és rántottam be egy néptelen sarokba, ahol aztán el is törtem a csigolyáját. Most nem vadásztam, csak ettem. Még csak nem is emberi formámban. Oroszlán alakban ropogtattam el a csontjait. Valahogy, ha felvehettem azt a formám, amivel születtem, az mindig megnyugtatott. Most sem volt ez másképp. Nem húztam el a dolgot, de mire visszaértem a táborba, már megint képes voltam türtőztetni magam, és anélkül beszélni az egyik kutató asszisztenssel, hogy belehalt volna.
- Holnap jönni fog egy színész ide. Nem tudom, hogy a nap melyik szakaszába! Azt mondtam, hogy senki nem zavarhat, ha dolgozok, de ha ő érkezik, akkor szóljanak nekem! - azzal faképnél hagytam a meglepetten pislogó nőt.
Nem, mintha nem tudtam volna, valószínűleg mindenki más előtt, hogy ki közelített a táborhoz. Csak azért szóltam nekik, hogy ha még nem vagyok, akkor se küldjék el. Szó nélkül ugrottam vissza a gödrömbe, aminek az aljára, hangtalanul, és nagyon könnyeden érkeztem.
Másnap már javában lent dolgoztam, mikor megéreztem, hogy egy már ismert illatot hozott felém a szél. Pár pillanatra feszülten szimatoltam, de nem csalt az orrom. Hangtalanul tettem le a csöppnyi ecsetet, meg a pici spatulát, és jól nevelt ember módjára másztam ki a gödörből, a létrát használva.
- Abba a sátorba fogjuk elkezdeni - néztem az elém keveredő srácra köszönés helyett. - Mennyit sikerült tegnap óta bebiflázni? - kérdeztem közben, mint egy mellékesen.
(click to show/hide)

Karakterlap

Hoshi Kazumi

Eltávozott karakterek

Retired Idol

Szint: 9.

Lélekenergia:

60% Complete
47 500 / 60 000

Hozzászólások: 257

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 54 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
lilás szürkéskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Ninurta-Ra'im-Zerim

Mottó:
Jöhet rosszabb is, de te csak mosolyogj a Világra!

Post szín:
#6080a0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #28 Dátum: 2015. Dec. 10, 23:40:27 »

Elképedten tátotta el száját, miután vörös óriás magabiztosan jelentette ki, hogy bizony már a gondolatot is kiszúrja, ha el merészel bizonytalanodni. Nem sejtette, erre miként lenne képes, hacsak ez nem volt valamiféle perzsa misztikus különlegesség, amihez az ázsiai átlagemberek picikét sem konyítottak. Lényegében nem számított, bár szívesen körbe sündörögte volna a témát, hátha kiderül. A baj csak az volt, hogy annyira elmélázott az egész helyzeten, szófogadóan bólogatott a határozott morranásra. Teljesen elhitte, tényleg le fog bukni és akkor csók, kalap, fakabát…faképnél hagyják. Ezt semmi esetre sem szerette volna megkockáztatni. Mindenki csomó áldozatot hozott körülötte. A morgós tudós beleegyezett a pátyolgatásába, hozott neki sok szép könyvet, hogy tanulhasson és még gyönyörű tanácsokat is adott a vázlatok képében! Aztán, ott volt a rendező, aki rá merte bízni a szerepet, hiába csapni való színész! Az egész stáb, akik végig azon fognak ügyeskedni, minél tökéletesebben megvalósítsák a vörös óriás elképzeléseit. Az a legkevesebb, hogy megpróbálja kifacsarni magából a legjobbnál is bombasztikusabb formáját, valóban olyan perzsa nő legyen, vagy, messziről rá lehessen fogni.
A heves elszántság, helyesebb heves kíváncsiságnak nevezni annyira eluralkodott rajta, percekkel később remekbe szabott kiterüléssel hozta rá az egész gárdára a frászt. Elszégyellte magát, amiért nem bír a hátsóján nyugton maradni, de elcsavarta fejét a papírra vetett látkép. Érezte, ahogy megelevenedik körülötte a kép, magába szippantja, és ott sétál a gondosan berendezett szobában. Alig akart visszatérni a valóság szürke színéhez. Szinte fizikálisan hasogatott mellkasa, nem létezik ez az álom. Szívéhez szorította a képet és még percekig sóhajtozott, bárcsak igazából a képre keveredhetne. Az sem enyhítette fájdalmát, beavatták a képen szereplő szoba rejtelmeibe. Bevallja nagyon keveset fogott fel a sok fura névből, fogalomból és szóból, de mindegyik kellemesen csengett fülében. A megmutatott írásjelet pedig különösen szépnek találta.
-Nagyon szépen ír! Az egyik ősöm szerint az írásunk elárulja milyen a lelkünk.-Rajzolta körbe mutatóujjával a finoman tekeredő vonalat. Biztos benne, hogy sokáig tarthatott ilyen szintre fejleszteni a kézírását. Gyönyörűen ívelt, egybefüggő vonalat húzott, bosszantóan hanyag lazasággal. Legalább olyan könnyedén írt, mintha születése óta gyakorolta volna. Igaz, nem sokat konyított a kalligráfiához, csak, amennyi tehetséget örökölt Hiko-tól. Tudja, mekkora alázattal és türelemmel tanulta élete végéig. Mennyire ügyelt a papírra, keze tartására, toll minőségére, tinta sűrűségére. A tökéletességet kereste minden mozdulatával. Ehhez képest az óriási vörös bosszantó magabiztossággal rajzolta a betűket. Még sem volt durva. Határozott, de végtelenül légiesek voltak a vonalak. Egyáltalán nem a hanyagságról árulkodtak.
-Máris?- Biggyesztette le száját csalódottan. Szívesen figyelte volna még alkotás közben. Nem lett volna útban! Bekucorodik az egyik sarokba és onnan hallgatja, mit mesél
neki Perzsiáról. Elképzeli a mondatait és hatalmas szemekkel lesi, miket rajzol, vagy ír le a papírra. Észre sem vette volna, hogy a közelében rontja a levegőt. Legalábbis képzeletében sikerült kiviteleznie, de azaz érzése kizárólag ott működött volna. Meg sem próbált alkudozni, hiszen fél perccel később közölték másnap folytathatja, vagyis elkezdheti a kiképzést nagyon-nagyon magabiztos nővé váljon!
Lelkesen rávágta a helyeslő válaszát, hogy bizony minden létező lelkesedésével jelen lesz a dinó ásatáson. Épp azt nem várták meg, bővebben kifejtse mikor ér oda. Alig kutatta elő határidőnaplóját, megmondhassa a pontos időt, már köddé vált leendő tanára. Értetlenül pislogott hűlt helyére. Fogalma sincs ezután miért, de elmosolyodott az arca elé kanalazott füzete mögött.
A nap hátralevő részében hűségesen bújta az odaadott könyveket. Ahány szabad perce akadt, mindig kinyitotta, valamicskét haladhasson vele. Már az átlapozáskor sejtette nem lesz könnyű olvasmány, de az igazi pokol azután következett ténylegesen belemélyedt a sorokba. Elsápadva meresztgette szemeit a különböző nyakatekerten hangzó, fura, na meg számára teljesen idegen kifejezésen. Rengeteg szóról ötlete sem volt mit jelenthetett, így az olvasmány nagy része értelmetlen halandzsának látszódott. Nem akart rögtön az első próbán elbukni, még csak olvasással sem boldogul. Fogta az összes motyóját, szólt Nacchan-nak, hogy halaszthatatlan dolga támadt, majd beköltözött a könyvtárba. Egészen zárásig bújta a sorokat, mert egyik szótár sem volt az igazi. Ahányat talált, annyi változatot magyaráztak egy-egy szóról. Kezdett kétségbe esni, melyiknek merjen hinni, egyáltalán mit jelenthetnek ténylegesen a szavak. Tanácstalanságában nem tudott mást tenni, mint fogta az összeset és kikölcsönözte estére.
Otthon fáradhatatlanul folytatta a szótárazást. Mindegyik jelentést egyesével kiírta, aminek hála alig haladt a könyvekkel. Hiába maradt fent egész éjszaka, mindössze egyetlen kötetet sikerült átlapoznia. Szégyellte magát, csak ennyire tellett tőle. Ki sem akart mozdulni a házból, azonban menedzsere hathatós zaklatására belecsapott a napi teendői fogyasztásába. Az álmossága miatt szokottnál lassabban haladt, ezért korábban eresztették szabadon. Menedzsere szigorúan a lelkére kötötte kipiheni magát, de nem felejtkezett el a vörös óriásnak tett megállapodásáról sem. Fáradtság ide, vagy oda, egyenesen az ásatás helyszínére furikázott, hogy szint valljon.
A dinó feltáró helyen hamar útba igazították, merre találja a morgós óriást. Nem lepte meg, abban a gödörben ügyeskedett, ahonnan egy nappal korábban mászott elő. Gondolta szól, hogy megérkezett, ezért leguggolt a létra mellé, véletlen se hozza rá a munkába mélyedő tudósra a frászt. Nem szerette volna, ha miatta esik bántódása valamelyik eszméletlen régi, meg törékeny ereklyének.
A szándékát kegyetlenül fojtották belé, miután egyetlen nyikkanását megelőzve keveredett elő a vörös sörény tulajdonosa. Bárgyú mosollyal köszöntötte, mert pont ugyanolyan rejtélyes és magával ragadó volt, mint egy nappal korábban. A jelek szerint nem csak átmeneti agybajtól szenvedett, hanem kezdett tartóssá válni a problémája.
-Rendben!-Kászálódott fel esetlenül az utasításra, merre menjen. Nehézkesen mozgott a fáradtságtól, de remélte a lelkesedés adni fog neki kellő plusz energiát, ne vesztegesse feleslegesen vörös óriás idejét. -Azaz igazság, hogy tényleg szörnyen buta vagyok. Nagyon sok mindent nem tudtam felfogni a könyvből. Rendes szótárt sem találtam, ezért kiírtam az összes változatot és azokból próbáltam kitotózni a jelentést! A végére teljesen belekavarodtam mi és hova tartozik…sajnálom, csak másfél könyvet olvastam el.-
Fokozatosan elhalkult hangja a mondókája végére. Behúzott nyakkal ácsorgott, mikor kapja nyakába a kijáró szidást. Szégyellte magát ennyire műveletlen. Valamicskét így is felfogott a könyv tartalmából, de korán sem biztos jó dolgokra következtetett, amikor elbizonytalanodott és a szótárak sem segítették ki.
-Holnapra szerzek rendes szótárt! Becs szó, hogy a többit is elolvasom!- Szabadkozott kétségbe esetten, ne akarják rögtön az első alkalommal kitenni a szűrét. -Adjon még egy esélyt, kérem szépen!-
Tette össze a kezeit és hajolt meg esdeklően. Már kért segítséget Tipegőmancstól, aki örömmel felajánlotta neki, segít kibogozni az idegen szavakat. Tudta, könnyebben fog haladni, csak egy kis időre volt szüksége, hogy átálljon agya erre a nyakatekert tudományos nyelvezetre, ami sejtette, kizárólag neki ennyire bonyolult.
lOVE yOU mORE ~♫

(click to show/hide)

Karakterlap

Ninurta-Ra'im-Zerim

Eltávozott karakterek

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 45 000

Hozzászólások: 166

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 12 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
rozsda vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Hoshi Kazumi

Post szín:
#FF2200; #E35C19


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town utcái
« Válasz #29 Dátum: 2015. Dec. 11, 00:14:13 »


Ahogy elindultam fel a lyukból, már éreztem, hogy valami nincs rendben. Talán az illata, vagy az, ahogy lépkedett. Ragadozó vagyok, egyből kiszúrom, a legkisebb jelből a könnyű prédát. És ő most tálcán kínálta magát. Egy hatalmas sóhajjal indultam el én is. Akaratlanul is utána, miközben kékre váló szemekkel figyeltem a mozgását. Majdnem állva, séta közbe elaludt. Annyira birizgálta bennem a vadászösztönt úgy szorítottam ökölbe a kezem, hogy a karmaim helyén kiserkent volna a vérem, ha lenne még olyanom. Hangtalanul, a cserkészés ruganyos mozdulataival követtem. Hogy eltereljem a figyelmem, inkább beszéltetni próbáltam. Elég feltűnő lenne, hogy elhívom ide az ásatásra, és innen meg szőrén szálán, nyomtalanul eltűnik! De amit mondott, az se segített a hangulatomon.
   - Ki mondta neked, hogy mára kell mindet elolvasnod? - mordultam fel a mentegetőzésére. Eszem nem volt, honnan szedte ezt az ötletet.  Arra már csak morcosan morogtam, hogy szótár is kelleni fog a történethez. Alig értünk be a sátorba, ellent mondást nem tűrő fejjel mutattam a sarokba árválkodó tábori heverőre. Egy vörös pokrócot is előbányásztam valahonnan, azt is a heverőre pakoltam.  - Aludnod kell! Most! - jelentettem ki. Minden féle tiltakozását figyelmen kívül hagyva ültem le az asztal mellé, hogy amíg a fiú durmol, a tegnap kiásott kard hüvelyét minél szebbre letisztítsam.
Mikor éreztem, hogy tényleg elaludt, és nem csak sumákol, hangtalanul mozdulva vettem elő a könyveit, meg a korábban emlegetett jegyzeteit, hogy végig fussam, mivel is sikerült így kimerülnie. Először gyors olvasva futottam végig a jegyzeteit. Azt én is elismertem, hogy emberhez képest tényleg sokat foglalkozott a témával. Viszont így, hogy ténylegesen csak könyvekből kellett tanulnia, szemmel láthatóan megzavarták.  Az ládámból előbányásztam egy író nádat, meg egy kis festéket hozzá. Egyszerű japán hiraganákkal javítottam bele, az írása mellé. Amolyan margó jegyzetként. Lassabban haladtam, hisz meg kellett várnom, megszáradjon a festék, mielőtt behajtottam volna a lapot. Mikor már majdnem végeztem, torpantam meg egy pillanatra. De komolyan vette, és csinálta a feladatát. Az a személy, aki tegnap még fel akart mondani! Befejeztem a jegyzetpótlást.
Mire kezdett felébredni, már minden a helyén volt, és én háborítatlan nyugalommal dolgoztam a régi dísz katana saya~ján. Az más tészta volt, hogy a kocsija ülésén egy szótár pihent, egyelőre nem ott voltunk, így nem tudhatta. Nem szerettem volna jelen lenni, mikor bármelyik tettem a napvilágra kerül.  Ahogy kinyitotta a szemét, vettem vissza jól megszokott mozdulattal a szemüvegem, hogy rá nézzek. Addigra már kávé is volt, igaz még meleg az ágya mellé, egy kis sámlira pakolva. A sátor többi részét, modern, és nagyon régi kutatási eszközök foglalták el. Az kis asztalkám, egy fémdetektor, szerencsére kikapcsolva*.   Kezdetleges kormeghatározáshoz használatos régebbi gépezet. Könyvek, egy laptop, és persze az eddig megtalált leletek, megtisztítva, felcímkézve, leltárazva, sorba téve.
Parányi sóhajjal vettem elő a laptopot, hogy egy kis perzsa zenét keressek rajta. Tradicionális zenét indítottam. Szokja a hangulatát a népnek. A  kamancheh hangja pár pillanatra átvette a sátoron belül az uralmat. Én meg egy cigire gyújtottam. Majdnem olyan volt, mintha füstölőt gyújtottam volna. De azt nem tettem. Úgy tudtam, hogy ebben az országban a halottaként gyújtanak füstölőt.
   - Ha jól tudom, a te néped kultúrájának a szerves része, hogy régen a nők nem játszhattak a színházakban. - szólaltam meg, miután hagytam neki időt, hogy elrelaxáljon - Hanem a női szerepeket is férfiak játszották. A ti kimonóitokban ez külön művészet lehet! Hallottam már róla, hogy mennyi ideig kell tanulniuk a nőknek, meg akkor gondolom a nőket játszó férfiaknak, hogy megtanuljanak ezekben játszani. Ezzel szemben a perzsa selyem egy könnyed anyag. Mondjuk kint a sivatagban nem is húzhat az ember sok kilós ruhákat. Túl hamar kiszáradna tőle. A mi ruháink könnyedek, és légiesek. Tényleg olyanok, mint a homok, vagy a szél. - jegyeztem meg szórakozottan. A hangerőm, és a szavaim ritmusát a zenéhez igazítottam.  - Talán, ha megtanulsz táncolni… perzsául akkor mozogni is könnyeden fog menni. Kezdésnek mondjuk, bemutathatnád, hogy a néped hogy táncol! - dőltem hátra az összecsukható kis horgász, vagy milyen névvel illetett székemen - Ha a női verziót is tudod, az se lenne rossz! Abból már ki lehetne indulni, reményeim szerint. Bár őszintén szólva nem kulturális estekkel ütöttem el eddig az időm, nem nagyon tudom, hogy milyen… - morogtam. Főleg, mert eszembe jutott, hogy a humanoid létforma, aki az ügyeimbe besegített, hány ilyesre próbált elcitálni, csak mert holmi támogatások kellettek volna neki.  - Mesélj ezekről a színházakról, és a néped női tagjairól! - jutott közben az eszembe. Ha le akarsz vadászni egy antilopot, gondolkodj úgy, mint egy antilop. Hogy pontosan tudd, merre fog szökkenni előled, milyen sebességgel, és hogy használni akarja~e majd ellened az agancsát. Vagyis, ha beszéltetem kicsit a nőkről, gyorsabban megérti, miért, és miként élnek, lélegeznek, és léteznek, és könnyebben fogja ő is beleélni magát a szerepébe. Elvégre színész a szakmája!
Rezzenéstelen arccal vártam a válaszát, miközben cseppett se látszódott úgy, le szeretném kapcsolni a zenét. Közben egy asszisztens benyitott a sátorba. Bedugta a fejét, ám egy apró fejbiccentéssel elküldtem, vissza a munkája mellé.

*Mindig orvosi fémre hivatkozok, mikor rám gerjed a szerencsétlen
 

(click to show/hide)