Szerző Téma: Az osztag kertje  (Megtekintve 1798 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Osaka Makiro

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Az osztag kertje
« Válasz #15 Dátum: 2017. Ápr. 20, 16:02:10 »
Első lépések az új osztagnál!

„Hajnalodik, kiugrom az ágyból, az ágyúcskám már vár reám~” – csendül fel a kellemes dallam Maki fejében, ahogy körülbelül fél órás fetrengés után sikerül némi lelket vernie magába és kikelni az ágyból. Bekapcsolja kazettás magnóját, ami még abból a korból maradt rá, amikor még ember volt. Az újabb cuccokhoz nem ért, azonban a régi kazettagyűjteményéből egy keveset sikerült megmenekítenie még. Úgyhogy kellemes, régi partidalokra indul a napja, minden reggel, amikor senki nem látja, akkor borzasztó nagy twerkelést szokott nyomni fogmosás közben. Csudálatos mozdulatokkal próbálja elvarázsolni a nemlétező közönséget, pontosabban saját magát a tükörben. Haját szokás szerint elfelejti megfésülni, csak beletúr, hogy álljon valahogy, öltözködés közben felemás zoknit vesz fel. Csak egy átlagos reggeli katasztrófa – ennél több nem is kell neki.
Tudja, hogy ma lesz a nagy nap, úgyhogy lelkesen indul el szállásáról. Ma csak némi papírmunkája lenne az Omnitsukidou-nál, de Shiki biztosan megbocsájtja majd, ha kicsit későbbre halasztja! *>*” Annál sokkal fontosabb dolga van, már egészen nagy áttöréseket ért el az ágyúval, már nincs messze attól, hogy könnyedén megcsinálja vele a száz fekvőtámaszt. Már alig várja, hogy lássa a tiszt arcát, aki azt mondta, nem menne neki úgyse, meg azzal viccelődött, hogy akkor testőri babérokra törhet! Az egyetlen probléma a dologgal annyi, hogy egyáltalán nem emlékszik rá, hogy tulajdonképpen hogyan is néz ki, a nevére, de még tulajdonképpen a nemére sem. :S Már több, mint fél éve volt, azt se tudja, mit csinált múlt héten, nemhogy fél éve… az emberek megjegyzésében sem jeleskedik különösképpen. Sőt, tulajdonképpen semmilyen információ megjegyzését nem bízná rá egy épeszű shinigami sem.
Pontosan ezért hangzik olyan abszurd ötletnek, hogy az edzése közepén egy tiszt jelenik meg és félbeszakítja. Ez már alapvetően nem túl jó ötlet, bárki, aki ismeri Makirot, pontosan tudja, hogy nem jó ötlet zavarni, ha éppen egy edzését végzi. Főleg akkor nem, ha ilyen áttörésre készül, meg ilyen nagy pillanatra, mint a 100 fekvő az ágyúcskával. Egészen morcosan tápászkodik fel, és érdeklődik arról, mi lehet ez a fontos feladat… aztán azt mondják neki, hogy egy új shinigami érkezik az osztagba, akit neki kellene üdvözölnie, mert ő szabad egyedül ma. Megmutathatná az osztagot, segíthetne beilleszkedni neki, ilyesmi. Nem is hagyja, hogy végigsorolják a feladatait, egyből lelkesedés fogja el, le is inti a tisztet, hogy nem szükséges tovább magyaráznia! Majd ő intézi az ügyet, a helyzet magaslatán lesz és szépen elintézi.
Nagy lelkesedéssel indul meg, aztán eszébe jut egy apróság, amit ott felejtett, úgyhogy ha már ott van, a vállára kapja az ágyúját is, és nekiindul megkeresni a lánykát. A nevére nem emlékszik pontosan, de tudja, ő merre is kóborolt először, amikor az osztagba került, így nincs nehéz dolga, merre keresse a lánykát. Fél kezével a vállán tartja kedvenc edzőtársát, másikkal már a távolból integet, derűs mosollyal az ajkain.
– Konnichiwa~, Miya-chan! – hívja a becenéven, amit adott neki, ugyanis jobbára csak ezeket tudja megjegyezni, és így nem is lő nagyon mellé – maximum az ágyújával. Mondjuk most kicsit útban van, nem tudja úgy megölelni a lányt egyből, ahogy szeretné, pedig az lenne az illő üdvözlés. Jobb híján, fél kézzel veregeti meg a vállát. – Üdvözöllek a második osztagnál, Osaka Makiro lennék ^-^ mutatkozik be, miközben gond nélkül hajol meg az ágyújával együtt, és feltűnik neki, hogy az újonca pontosan a fegyvert bámulja. Számára nincs benne semmi furcsa, ahogy az osztagtársai is megszokták már, de a többieknek még igenis tud meglepetéssel szolgálni. Az ágyú csövét megpaskolja, megsimogatja, majd rámosolyog a drágájára.
– Ó, ezt nézed? – mondja olyan természetességgel, mintha valami ékszert, vagy kiegészítőt bámulna Miya. :/  – Ő az én kis edzőtársam, szerezhetünk neked is egyet, ha szeretnéd. *w* De mielőtt totálisan letámadnak, mesélj, milyen volt az első benyomás? Hogy tetszik itt nálunk? Merre jártál már? Nem olyan bonyolult a hely, még én is meg tudom jegyezni. ^^”

Karakterlap

Kamioka Miyako

Eltávozott karakterek

2. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
22 175 / 30 000

Hozzászólások: 9

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 1 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Az osztag kertje
« Válasz #16 Dátum: 2017. Ápr. 20, 23:28:22 »

Első lépések az új osztagnál!
Furcsábbnál furcsább furcsaságok...

A kíváncsiság túlságosan elvonta a figyelmemet, így későre vettem észre, hogy a számomra teljesen ismeretlen tiszt egyszer csak már előttem áll. Nem igazán lehet megszólni emiatt, mert lehet, hogy mások már megszokták ezt a személyt és a szokásait, de számomra még teljesen idegen mindkettő. Ám még mielőtt megszólalhattam volna, már köszöntött is a, feltehetőleg, osztagtárs ráadásul egyből becézve engem. Ezt bizonyára sokan lettek volna, akik nem vették volna jó néven, hogy számukra teljesen idegen személyek egyből bensőséges viszonyt feltételezve köszöntik őket. Számomra ez nem jelentett gondot, hisz ezzel nem lett nekem semmi hátrány okozva, és kétlem, hogy a másik félnek bármi lekicsinyítő szándéka lett volna. Amúgy is biztos idősebb nálam jó pár évvel.
- Köszönöm, Makiro-san. - viszonzom a meghajlást, hisz a vállveregetést inkább nem próbálom meg. Egyrészt a nem épp hétköznapi fegyver miatt, másrészt a magasságkülönbség miatt is.
- Köszönöm a felajánlást, de nekem biztosan nem állna olyan jól, mint neked. - utasítom el udvariasan egy apró mosoly kíséretében az ajánlatot, hogy lehet egy saját ágyúm. Nem is hiszem, hogy beférne egyáltalán a szobámba, az ajtó előtt pedig teljesen útba lenne, és egyre másra belebotlanának az emberek. Még a végén valakinek eltörik a lába vagy más testrésze.
- Nem különbözik túlságosan attól, amit egy korábbi tiszt mesélt nekem a helyről. A különböző helységek ott vannak ahol a történetek leírták, úgyhogy kétlem, hogy gond lenne a tájékozódással. - az, hogy a letámadás előtt tett fel kérdéseket nem éppenséggel pontos meghatározás, mert a "letámadás" részen már túl vagyunk. Legalábbis remélem, hogy ennél nagyobb vihar nem tombol ebben a személyben, mint ez, amit eddig bemutatott.
- Ami a tetszést illeti. Ez az első napom, így nem igazán tudok ebben a témában nyilatkozni. Eddig mindössze csak a szobámban voltam, azután jöttem ki a kertbe egy kicsit a napfényre. Nagyjából ekkor jelentél meg te és az ágyúd. - foglaltam össze a dolgokat amilyen röviden csak lehetett. Nem egy olyan téma volt, amiről hosszasan lehetett volna beszélni és különben sem akartam elnyújtani a dolgot. Fölösleges lett volna.
- Megkérdezhetem, hogy mi a jelentősége annak a tárgynak? - lehetséges, hogy ez nem egy olyan kérdéskőr, amit kifejezetten piszkálni kéne, de nagyon szúrja az oldalamat, hogy miért is járkál egy ilyen fegyverrel a vállán. Mondta, hogy az edzőtársa, de emiatt az első gondolat bennem az volt, hogy kilövi magát belőle, bár ahhoz kicsit kicsi, vagy saját magára céloz vele erősítés gyanánt, ami viszont lehet, hogy szeleburdiság a részéről. Habár a 4. osztag biztos befoltozza utána.
● 408 szó ● #ágyú ●
« Utoljára szerkesztve: 2017. Ápr. 20, 23:31:59 írta Kamioka Miyako »

Karakterlap

Osaka Makiro

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Az osztag kertje
« Válasz #17 Dátum: 2017. Máj. 01, 13:21:36 »
Abban a pillanatban, amikor az elbűvölően bájos kislány szóra nyitja a száját, valahogy az arcára fagy a mosoly, és sokkal kevésbé tűnik természetesnek, mint addig. Próbálja visszafogni szemöldökét, hogy ne ugráljon a meglepettségtől. Kicsit megrázza a fejét, és gyorsan összeszedi magát. Van egy olyan borzalmas szokása, hogy mielőtt ténylegesen megismeri az embereket, határozott képet alakít ki róluk, hogy milyenek is lehetnek, és néhanapján a valóság csúnyán arcon csapja.
– Naaa, ha ilyen hivatalos leszel, még félni fogok tőled a végén :/ – válaszolja sóhajtva, hátha ezzel sikerül kicsit közelebb terelgetnie a lányt az általa elképzelt képhez. Mondjuk még mindig nem lőtt annyira messzire a képzeletével, mint amikor Shikiről azt hitte, hogy egy jól megtermett férfi. :/ Minden esetre a képzeletbeli-Miya ennél sokkal lelkesebb volt, energikus kisugárzással, és napfényes mosollyal. Nem… még nem adja fel, még ragaszkodnia kell hozzá, lehet csak éppen rossz napja van! *>*” Majd ő mosolyt csal az arcára! ^-^
– Végül is… tarthatsz háziállatot is, csak több baj van vele, és kevésbé hasznos :/ – válaszolja, egy apró vállvonás kíséretében. Igen, a drága kis ágyúja könnyedén követi a mozdulatot, tudja már a rendet. Amit Makiro csinál, azt csinálja ő is, össze is nőttek, mint a jó gyerekek. Bár igazából, amíg Makiro valóban megnőtt, és magára szedett némi izmot, addig ágyúcska maradt ugyanolyan, egyre szerényebb, ám annál hűségesebb edzőtárs.
 – Ó, ha már régebb óta ismerős vagy, akkor valószínűleg nem is lesz gond vele – bólogat egyetértően, és valahol, mélyen, belül nagyon elkeseredik. Pedig ő úgy gondolta, végre egy felelősségteljes feladatot bíztak rá, bevezetni egy elveszett kis újoncot az osztag életébe. Felkarolni, értelmet adni az életének, körbevezetni, tippekkel ellátni… erre leesik neki a tantusz, hogy tulajdonképpen csak azért bízták rá Miyát, mert ilyesmiről szó sincs. Már ismerős az osztagnál, a gotei-ben is, csak a kötelező köröket volt lusta valaki lefutni. Csodálatos érzés, amikor az osztagtársaid bíznak benned. :|
– Jó, de mik az első benyomások? Biztos ezerfelé jár az eszed éppen! Én emlékszem az első napomra, elég kaotikus volt, és mégis feledhetetlen ^-^ regéli lelkesen, elfelejtve megemlíteni azt a tényt, hogy az az első nap alig több, mint fél éve volt esedékes. Bár már úgy érzi, volt az egy évtizede is, annyi minden történt azóta, arról nem is beszélve, mennyit fejlődött tulajdonképpen ez idő alatt. És mi más példázhatná ezt szebben, mint az ágyúcskája? Akkoriban tulajdonképpen még meg se tudta emelni rendesen, most pedig úgy hurcibálja körbe, mintha tényleg a kisállata lenne, és mondjuk egy jól megtermett macskát hordana a vállán.
 – Ó, hát, vele szoktam fekvőtámaszozni, meg guggolásokat végezni, meg felüléseket csinálni, meg ilyesmi ^-^ válasza közben kicsit meg is simogatja az ágyú csövét, hogy érezze a törődést. Igazából a fekvőtámasz a legnehezebb ezek közül, nagyon nehéz egyensúlyozni is, de legalább több készséget fejleszt egyszerre. – Az első napokban kaptam, amikor ideérkeztem, ezért gondoltam, hogy beszerzünk majd neked is egyet :O – magyarázza meg előző kijelentését,  de, ha már csak unottan ácsorognak, egy nagy dörrenés kíséretében lerakja az ágyút. Amíg olyan könnyen tartotta, nem is tűnt annyira nehéznek, abból azonban, ahogy lekerül a földre, lehet sejteni, hogy cseppet sem könnyű.
– Szóval, most kerültél ki az Akadémiáról? Mesélj magadról kicsit! ^-^ szorgalmazza az ötletet, miközben kellemes törökülésben helyezkedik el hű ágyúja tetején.

Karakterlap

Kamioka Miyako

Eltávozott karakterek

2. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
22 175 / 30 000

Hozzászólások: 9

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 1 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Az osztag kertje
« Válasz #18 Dátum: 2017. Máj. 02, 23:49:31 »

Első lépések az új osztagnál!
Furcsábbnál furcsább furcsaságok...

Nagyon úgy tűnik, hogy nem igazán sikerült eltalálnom, a tőlem elvárt köszöntési módot, vagy talán valami mással lett volna a gond? Fogalmam sincs róla, és feltehetőleg nem is kellene túl sok gondolatot fecsérelnem rá.
- Elnézést. Amennyiben ez gondot jelent, úgy tudnál valamiféle alternatívát ajánlani? - mégis csak ő tudja jobban, hogy mit szeretne, hogyan is szólítsam, ha az eddigi nem felelt meg neki. Különben sem vagyok valami nagy ász beszélgetés terén, és az eddigi kicsiny baráti körben is csak úgy egyik pillanatról a másikra történtek meg az ilyen dolgok, nem pedig hosszú tervezgetés, vagy szánt szándék hatására. Csak úgy jött és kész. Remélem ezt a kis botlásomat sikerül kijavítanunk és nem lesz gond belőle.
- Nem igazán hiszem, hogy túl sok időm lenne megfelelően karban tartani egy kisállatot. Szimpla tárgyak iránt pedig részemről fölösleges érzelmi kapcsolatot kialakítani. Túl mulandóak ahhoz. - egy kismacska, vagy valamilyen hasonló kis álalt biztos rendkívül aranyos és szerethető lenne, de amennyiben esetleg napokig, vagy több ideig is keményen kell dolgoznom ilyen vagy olyan ügyek miatt, akkor biztosan elfeledkeznék róla, és a meg nem érdemelt halálát lelné a szobámban, és az meg sok negatív következményt vonhat maga után. Például egy temetés megrendezését, meg hasonlók.
A szavaiból nem igazán tudtam kivenni, hogy most örül-e az általam adott válasznak, avagy nem. Feltehetőleg közölték vele, hogy újonc vagyok, és emiatt jött üdvözölni engem, ez azt is megmagyarázza, hogy honnan tudta a nevemet. Kétlem, hogy olyan szerencséje lenne, hogy csak ráhibázott. Azt bizonyára nem közölték vele, vagy nem hallotta meg, hogy már voltam halálisten egyszer a harmadik osztagban, habár jelen fejemmel nem is nevezném azt igazán halálistenségnek. Akkor gyengébb is voltam, és sokkal inkább gyerek, mint most.
- Az első benyomásom? Hogy túl csendes. Ne érts félre, semmi gondom a csenddel, de valahogy kicsivel nagyobb pörgés lehetne. Rajtad kívül még nem is igazán találkoztam senkivel. - az egy dolog, hogy tulajdonképp a napsütés és a nyugalom miatt döntöttem úgy, hogy kijövök az osztag kertjébe, de amíg ez a kedves óriás meg nem jelent addig valóban túlságosan, már-már zavaróan, nyugodt volt a légkör. Nem igen volt semmi, ami magára vonzotta volna a tekintetemet vagy a gondolataimat.
- Szokatlan üdvözlő ajándék, az biztos. Én azt hiszem egy pár szál virággal is megelégszem. - fejtem ki a véleményemet kicsivel halkabban, miután megtudom a tárgy célját és beszerzésének rövid történetét. Azért nagyon örülnék annak, ha számomra nem ilyesmit szánnának. Akkor már inkább a kismacska, az praktikusabb és számomra elfogadhatóbb is.
- Azt hiszem nagyjából ezzel a rólam szóló történetek véget is értek. Vagy szeretnél valami pontosabbat? - próbálkoztam meg az első kitéréssel a téma elől, miután csupán egy apró szemöldökfelvonással nyugtáztam az ágyú súlyát, valamint, hogy a cseppet sem alacsony illető még helyet is foglalt rajta. Egyelőre nem igazán tudtam semmiféle bélyeget sem ráaggatni, holmi névtáblához hasonlóan, amivel valamilyen csoportba be tudnám sorolni. Tulajdonképp a nevén és azon kívül, hogy egy ágyúval edz, semmit nem tudtam róla. Így azért elég nehéz bárkit is bármilyen profilba beilleszteni. Végtére is azért van a beszélgetés, hogy ez megtörténjen, és ő se akar majd túl mélyre áskálódni. Nem feltétlenül egészséges. De ha már ő leült, akkor én is keresek egy nagyobbacska sziklát, amin helyet foglalhatok és lehetőleg túlságosan távol sincsen. Igazából jobb lenne, ha nem csak üldögélnénk, hanem csinálnánk is valamit, de jelenleg ő a rangidős tiszt, úgyhogy nagyon nem szólok bele, bizonyára vannak már tervei a beszélgetéssel kapcsolatban.

● 562 szó ● #ágyú ●

Karakterlap

Osaka Makiro

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Az osztag kertje
« Válasz #19 Dátum: 2018. Márc. 20, 21:04:44 »
Tavaszköszöntő

Fáj a fejbőre. Az Akadémián járt nemrég, és eddig mindig csak nagyobb diákokat látogatott meg, most azonban kénytelen volt azzal szembesülni, hogy pár arcpirítóan fiatal lélek is jár oda. Még kis gyerekek, máris mindent tudnak a kardforgatásról, varázslatokról, harci technikákról. Ennél furcsább, bizarrabb képet nehezen tud elképzelni, de valahogy csak befogadta a gyomra. Nem csak egy belső szerve bánta a látogatást, hanem bizony több is. A szíve majd megszakadt, amikor szép, csillogó szemekkel kislányok kérték, hadd fonogassák a haját. Nagyon régen volt már ilyen drámában - a szívére hallgasson-e, vagy az eszére. Tudta, hogy imádja a haját, egyik legfontosabb dolog számára a vörös hajkorona, de azt is, hogy nem fog tudni gyerekeknek nemet mondani. Így engedett a szépítkezésnek. Jelenleg két nagyobb fonatba van fonva haja, emellett pedig sok más, kis fonat is koronázza, a szálak hosszának megfelelően. Az absztrakt fonatrengeteg végein kivétel nélkül szívecskés, virágos, szivárványos hajgumik díszelegnek, a szivárvány minden színében, sőt, még pár díszes hajcsat is segíti. A frizura egy négy évest jellemezne, ő viszont a két méterével, széles vállával nagyon büszkén viseli, és a világért sem érdekli, hogy ki, mit gondol róla.
Így megy el egy hadnagyi értekezletre is, ahonnan ebédre tér be, meglepi magát az egész menüvel, és miután az egész osztag helyett belakott, visszatér az irodájába. Addig ücsörög ott, hogy lassan már azt se érzi, hol vannak a lábai. Ezen a ponton dönt úgy, hogy itt az ideje kicsit megjáratnia magát, mielőtt még iderozsdásodik. Nem azért tartják hadnagynak, hogy ő majd irodakukac legyen és ücsörögjön! Sőt, már alig várja, hogy nyár legyen, és lelkesen terelgesse le az osztagot partizni a tengerpartra. Ott lehet igazán jól edzeni, már előre látja, micsoda úszóversenyt fog rendezni! Nem lesz távmeghatározás... az nyer, aki utoljára adja fel. Addig úsznak, amíg meg nem állnak, amíg bírják. Az utolsó pedig majd örök dicsőségben úszik majd, és egy homokszobrot állítanak a tiszteletére. Nem tehet róla, hogy ilyeneken jár az esze... a meleg napsütés lassan elűzi a telet, a hideg szél pedig hívogatóan kellemes szellővé változik.
Ahogy kilép a kertbe, máris elfogja a nyugalom, sokkal jobb, mint a stresszes görnyedés a papírok fölött. Összefonja karjait maga előtt, ahogy sétálni kezd a kertben, teljes tudatlanságban végigsétálva egy virágágyáson. A mozdulat közben akkor áll csak meg, amikor egyik tisztjét, Seiunt pillantja meg.
- Sun-sun-chan ^^ - lepi meg egy újabb becenévvel, jó szokása szerint. Aranyos szokás. Ezzel leplezi borzalmas névmemóriáját, csak annyit jegyzett meg a hölgyről, hogy Mizushima. - Már vissza is tértél az osztag területére? Nahát, olyan, mintha csak tegnap mentél volna el ^^ - kezd bele a beszélgetésbe gond nélkül, nyugodt mosollyal az arcán. Emlékszik a lányra, arra mennyire furcsállta a karrierjét a goteiben. A negyedik osztagban kezdte pályafutását, majd tovább indult, egy másik egységet erősített és végül itt kötött ki, a második osztagban. Kezdőnek számít a shinigami dolgokban, de Makiro határozottan úgy képzeli el, hogy az egész életét a második osztagban éli le. Nem is menne máshová.
- Mit csinálsz amúgy idekint? - érdeklődik kedvesen, miközben önkényesen eldönti, hogy bármi is az, amit tevékenykedik így estére, közben igenis vele fog beszélgetni. Ahogy jött, olyan hamar el is ment Seiun, úgyhogy még nem volt ideje jobban megismerni. Az pedig komoly probléma, melynek orvosolása sokkal csalogatóbb lehetőség, mint az irodai teendőkkel való foglalkozás.

Karakterlap

Mizushima Seiun

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
34 300 / 35 000

Hozzászólások: 89

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Kivel áll kapcsolatban?:
• Kuchiki Kai

Mottó:
The way to have power is to take it.

Post szín:
#C37EE6 és #800080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Az osztag kertje
« Válasz #20 Dátum: 2018. Ápr. 10, 20:00:53 »
Tavaszköszöntő



Hosszan dörzsöltem tarkómat, megszokásból, nem az izmok rostjai között megbújó fájdalom enyhítése révén. Lassan húztam ujjaimat oda és vissza, csöndes erőt fejtve ki, élénkebben érezve néhány másodpercig, hogy éberebb vagyok a megszokottnál. Fogadtatásom nem volt felhőtlen- bár ezen csodálkozni nem sok jogom volt. A rám mért feladatot ugyan elvégeztem, de a családom talán sosem fogja elnézni, hogy előrébb helyeztem halálisteni teendőimet a nemesi feladatoknál. Fejemet enyhén előrébb döntöm, vörös tincseim arcomba hullnak. Valamiért nem érintett meg, nem hasított elevenembe a gondolat, csalódtak bennem. A saját utamat akarom járni, és ha ennek az ő neheztelésük az ára- ám legyen. Túl sokáig éltem úgy, hogy engedelmes gyermek akartam lenni… Ajkaimra eme gondolat révén illékony mosoly ül ki, majd meglökve magamat felálltam a gesztenyebarna székből és raktárak felé vettem az irányt. Orromat betöltötte a kora tavaszi meleggel vegyülő tömör, súlyos virágillat és mélyet szippantottam a friss levegőből. Karjaimat keresztbe fontam magam előtt és a nyomomban járó testőr lépteit hallgattam, ahogyan a cipekedésben fel-felnyögött. Csendben vettem magamhoz a szükséges eszközöket, elkerülve mindennemű közeledés fogadását. Nem voltam az a lélek jelenleg, aki felesleges időt áldoz felszínes bájcsevejekre. A három ládányi hajtás, amit a saját kertemből hozattam el szelíden himbálózott a mozgás hatására testőröm kezeiben, féltő tekintetemet újra és újra rájuk vetettem. Mióta visszatértem, sok időt töltöttem az osztag kertjében- bár már nem voltam hadnagy és rangosabb pozícióval sem rendelkeztem, úgy véltem, én magam is tehetek valamit új egységemért. Ha mást nem is, hát virágba borítom az udvart és gyógynövényeket ültetek- ehhez igazán értettem. Kékjeim szúrós pillantással állapodtak meg a kiszemelt területen heverő tiszten, aki unszolásom hiányában is jobbnak látta, ha távozik. Én pedig egyáltalán nem éreztem késztetést rá, hogy megakadályozzam ebben.
- Tegye le oda, Nakamichi-kun. - Mutattam a felásott terület szélére és a földre dobtam a kapát, ollót és egyéb kerti eszközöket, majd hajamat áthúztam vállam jobb oldalára és letérdelve munkához láttam. Olyannyira belemélyedtem, hogy eszembe se jutott a zavart toporgásra reagálni- csak akkor, amikor kimelegedve felpillantottam. - Oh. Menjen csak, mára elengedem. Boldogulok egyedül is. - Mosolyogtam szelíden és kifejezetten elégedett voltam távolodó alakját látva. Szeretem egyedül dolgozni, senki sem zavart meg a koncentrációmban. Ujjaimmal élvezettel túrtam a frissen felásott földbe - szerencsére könnyű önkénteseket találni megfelelő fizetség fejében és elegendő volt egy szerényebb adomány az ivó javára, máris megoldódott azon problémám, hogy kivel is ásassam fel a területet. Kis mélyedéseket alakítottam ki és a citromfüvet óvatos mozdulatokkal vettem ki a cserepéből, majd terítettem be virágfölddel és öntöztem meg egy kevés vízzel, egyesével. Így haladtam hát sorban, amíg ismerős energiákat éreztem meg magam mögül és fejemet hátrafordítva sápadtam néhány árnyalatot, látva, min áll hadnagyom. Ajkaim hajszálnyit szétnyíltak fakó döbbenetemben, lélektükreim végigkövették ismételtem a férfi vázát, egészen annak lábáig… és a talpai alatt elterülő, segítségért kiáltó romokig.
- Osaka-fukutaichou… - Leteszem a kis lapátot a kezemből és fáradtan fújom ki hullámos tincseimet a szememből. - Elnézést, hogy idáig nem jelentkeztem önnél… Elhiszem, ha neheztel. De ha megkérem, megkímélné a melissa officinalis-aimat? - Lehelem kissé elérzékenyülten és kitartóan pislogok sötétkék íriszeimmel a haldokló növényzet felé.

Karakterlap

Osaka Makiro

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Az osztag kertje
« Válasz #21 Dátum: 2018. Ápr. 18, 10:32:55 »
Tavaszköszöntő

Halvány lila gőze nem volt a növényekről. Azon felül, hogy gyakran szépek, és kellemes hangulatot kölcsönöznek a kertnek. Igazából még azt sem tudta pontosan, hogy az évszakok hogyan váltakoznak, és mi mikor terem. Mondjuk úgy, a környezettan nem volt erőssége. A biológiát úgy általánosságban nem mondanám, a női testekhez egészen jól értett...
- Mondtam már, hogy nem szükséges ennyire hivataloskodni - mosolygott, bár tudta, hogy a legtöbben nem tudnak elkövetkeztetni ettől. Sem a vezetéknevétől, sem a rangja megnevezésétől. Pedig ő szeretett volna simán csak Makiro lenni. Az élete egyre inkább afelé haladt, hogy ez lassan lehetetlenné vált, és emiatt gyakran rosszul érezte magát. Nagyon szeretett az osztag hadnagyaként tevékenykedni, de nem mindig kedvelte az ezzel járó kötelességeket. Mondjuk talán nem kellene az osztagában ilyen nevetséges külsővel mutatkoznia. Csak merjen valaki beszólni neki, máris villantja Téglát! 8)
- Ó, neheztelésről szó sincs, Sunsun-chan! Az egyetlen, amit érzek, hogy kicsit szomorú vagyok, amiért nem az volt az első dolgod, hogy örömödben az irodámba repülsz és a karjaimba veted magad... bizony, ezt képzeltem el mindig, amikor a visszatérésedre gondoltam - állapította meg, ábrándos sóhajjal. Nagyon szerette azt képzelni, hogy ő mindenki keresztapja itt az osztagban. Na nem olyan, mint a filmben, hanem mint a való életben. A menő keresztapa, aki gyakran feléd se néz fél évig, de akkor is ismer kiskorod óta. Mindig a kedvenc ajándékoddal lep meg, sosem felejti el a szülinapod és kevés közös élményetek van, de abból mindegyik csodálatos és feledhetetlen. Az elképzeléssel az egyetlen probléma az volt, hogy erről az érintett feleknek gyakran elfelejtett szólni.
 - He? A mijeidet...? - kérdezte, miközben hunyorogva hajolt közelebb a lányhoz. Halkan beszélt, és lehet nem hallotta megfelelően, amit mondott. Mintha valami melissát emlegetett volna. Nem jártas az emberi kultúrákban, csak a japánban, de ez mintha valami amerikai név lett volna. Már fel is villant a feje felett a villanykörte. Ez lehet a dolog mögött.
- Nem ismerek semmiféle Melissát, de ha azt állítja, hogy zaklatom, hazudik ^-^ - válaszolta, kifogástalan kampánymosollyal. Nem mintha zaklatna bárkit is, de az ő korábbi életmódjával fontos mindig bebiztosítania magát az embernek. A végén még megüti a bokáját és akkor viszlát karszalag, viszlát gotei, viszlát keresztapa.
 - Nem válaszoltál a kérdésemre, hogy mit csinálsz, de ha jól látom, ültetgetsz. Ezzel egyet tudok érteni, az osztagnak szüksége van egy kis megszépülésre, de én biztos nem kezdenék hozzá. A szépérzékem, nos, kifogásolható. Ellenben nagyon szívesen segítek, ha gondolod. ^-^ - adta elő röviden a kis monológját. Ennél sokkal nagyobb elbeszélésekbe is tudott bonyolódni, ha igazán hangulatban volt és gyakran nem volt egyszerű beszélgetni is vele. Szeretett inkább saját magával beszélgetni.

Karakterlap

Mizushima Seiun

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
34 300 / 35 000

Hozzászólások: 89

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Kivel áll kapcsolatban?:
• Kuchiki Kai

Mottó:
The way to have power is to take it.

Post szín:
#C37EE6 és #800080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Az osztag kertje
« Válasz #22 Dátum: 2018. Ápr. 27, 02:05:47 »
Tavaszköszöntő



Nehéz lett volna nem észrevenni hadnagyom hosszú tincseibe ékelődött csatok és gumik színes kavalkádjának sokaságát, de megtanultam annyira udvariasnak lenni, hogy nem ugrott vissza és vissza rájuk tekintetem. Csupán futólag vizsgáltam meg díszes hajkoronáját és egy lenge fél mosollyal nyugtáztam a nem mindennapi látványt-, figyelmemet egyébként is magára vonta könnyed stílusa. Változatlanul laza mozdulatokkal simítottam a földet a mélyedésekbe helyezett hajtásokra, mialatt felemeltem fejemet hadnagyom hangjára.
- Tudja, még ha szeretné is, nehezemre esne. - Sóhajtok egyet hangosan és felegyenesedve ölembe fektetem kissé koszos kezeimet. - Rangban fölöttem áll, így kötelességemnek érzem, hogy magázzam… a tisztelet megadása végett.  - Közelebbi rokonaim közül van nem egy, aki úgy érzi, a tiszteletet ki kell érdemelni az ő saját szemében… Én magam úgy vélem, vannak rangok és pozíciók, amikkel alapvető módon jár a nagyrabecsülés. Magánemberként más lenne a helyzet. Ha megkérne a tegezésre, a szükséges bizalmi kötelék kialakulása után nem lenne vele problémám. Viszont ha most kellene egy szlenges köszöntést szórnom lábai elé, minden bizonnyal bennem akadna a szó. Alsó ajkamat beharapva nedvesítem meg és tompa meghökkenéssel hallgatom Osaka-san szavait. Ajkaim szólásra nyíltak, másodpercek múlva egyetlen hang nélkül tehetetlenül összezáródtak. Torkomat megköszörülve kerestem meg a hangomat, elszánt mozdulattal lapítottam halálra egy kóborló gyomnövényt és véletlenül sem a hadnagyra nézve reagáltam le mondandóját.
- Makiro-san… Ilyesfajta üdvözlési móddal nem tudok szolgálni, viszont ha lesz hozzá kedve, szívesen meginvitálom egy finom ebédre, pohár szakéra, vagy teára. - Hangom erőteljesen színtelen volt, s amíg lelki szemeim előtt lejátszódott az általa felvázolt jelenet, fülem hajkoronám színét kezdte el felvenni. Éreztem, mert lángolt. - Elég jól főzök. - Tovább bökdöstem a növényt, amiből már az utolsó cseppnyi életet is elűztem. Nem baj, biztosra kell menni.
- Mi? - Először nem volt világos, mégis min hökken meg. Kissé máshol jártak a gondolataim, de lassacskán sikerült fényt deríteni a miértre. - Ah… -  Őszintén szólva nem volt szokásom zavarba jönni, de ez is inkább köszönhető annak, hogy a körülöttem lévők rendkívül alaposan válogatják meg szavaikat és még véletlenül sem szoktak viccelődni. Legalábbis, nem ilyen könnyed stílusban.
- A mi… zaklat...kit? -  Kerekednek el szemeim és előzékenyen csuklok egyet. Kezdem ténylegesen elveszíteni a fonalat. Résnyire szűkült szemhéjakkal térképezem fel magamnak a férfi arcát és szinte hallani lehet, ahogyan agytekervényeim megnyikordulva próbálják összekapcsolni a dolgokat. - Ó… Hát… - Nyelek egyet és lerakom kezemből a rettenthetetlenül szorongatott lapátot, majd jobbommal a lábfeje felé mutatok. - Melissa officinalis… Citromfű. Gyógynövény. - Kezdem el halkan. - Aminek a levele kikandikál a lábujja előtt, közvetlenül. -  Bököm meg a lelkéért küzdő növényt, majd felnézek a velem szemben álló szemeibe. Kis híján felragyogok szavaira, őszinte lelkesedéssel töltenek el szavai. Nem emlékszem, hogy az elmúlt évek alatt bárki is önként ajánlkozott volna, hogy segítsen ültetni. A testőreimet, vagy házunk szolgálóit többnyire erőteljes felszólalással ösztönöztem a feladat elvégzésére.
- Ebben az esetben, amíg én kiásom a következő üreget, kivenné ezt a csöppséget a cserépből? -  Nyújtom felé vidáman a növényt.

Karakterlap

Osaka Makiro

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
41 400 / 45 000

Hozzászólások: 137

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 31 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Onmitsukidou

Reiatsu szín:
vörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Mottó:
"Amikor egy kicsit is kevesebbet adok bele, mint a maximumot, az nem azért van, mert kezdem feladni, hanem mert úgy érzem, mindjárt belehalok."

Post szín:
#B53000


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Az osztag kertje
« Válasz #23 Dátum: 2018. Máj. 09, 12:47:45 »
Tavaszköszöntő

- A-ah, Sunsun-chan, alaposan félreérted a mondanivalóm! A tiszteletet elvárom, de szerintem annak semmi köze a magázódáshoz vagy a tegeződéshez - folytatta, sokkal szelídebb mosollyal az ajkain. Egyáltalán nem volt olyanról szó, hogy ne várta volna el a tiszteletet a tisztjeitől. Sőt, ilyen szempontból kifejezetten szigorú volt. Főleg, ha az edzéstervről volt szó, hajthatatlanná vált és véreskezűvé. Persze emellett mindig kedves volt és megértő, ha bárkinek bármi gondja volt, nyugodtan fordulhattak hozzá. Nem csak a felettesük igyekezett lenni, hanem a barátjuk is. Szerinte a kedvességgel és emberségességgel sokkal több tiszteletet lehet kivívni, mint az erő fitogtatásával.
- Miért nem? TwT - kérdezte egyből csalódottan, kissé belevágva Seiun szavába. De aztán végighallgatta a mondanivalóját és irreális lelkesedés jelent meg az arcán. Csak úgy felvillanyozta az egész ötlet. - Nahát, tényleg? Nagyon kedves volna! Imádok enni. Igazából a fő szabadidős tevékenységeim közé sorolnám, azonban a főzés nem annyira nekem való. Nagyon ritkán jutok házi készítésű ételhez, annál is ritkább, hogy valaki önként ajánlja fel :roll: - magyarázta el lelkesedése okát, mielőtt még a lányt megijeszti a hirtelen energiakitörésével. Nagyon is introvertáltnak tűnt, és egyre több hozzá hasonló személlyel volt dolga. Tudta, hogy számukra ijesztő lehet néha az a fordulatszám, amin ő tud pörögni, ha éppen úgy hozza az élet. Így inkább szabadkozik, és máris az ételen jár az esze. Egy kicsit el is kalandozik, mert arra gondol, mikor evett utoljára gondos kezek által készített ételt, amelyek csak a számára készültek. Nos, Mei teasütijei és teája is remek volt... és néha rá szokta kényszeríteni Kaorit, hogy ossza meg vele az ebédjét. Pontosan úgy, hogy odamegy hozzá, a saját személyes területére hatol és nem hagy neki más lehetőséget. ^.^
- Úgyhogy örömmel fogadom az ajánlatod, és sajnálattal közlöm, hogy nem úszod meg. :3 Sőt, ha finom lesz, még a nyakadra is fogok járni szemtelenül ^-^ - vetítette előre a jövőt, hogy a lányt ne érje túl nagy sokk. Bár most is egyértelművé tette, hogy nem túl sok lehetősége van beleszólni a dolgokba. Ha Osaka Makiro akar valamit, akkor gyakran elfelejt törődni azzal, hogy más érintett személy(ek) akarják-e. His fault.
 - Mi zavart ennyire össze? Tiszta vörös is vagy. Illetlen voltam? Ne haragudj rám, kérlek, szólj rám ilyenkor nyugodtan, a saját határaimat sem ismerem, nemhogy másokét ^-^ - folytatta a csevegést, ugyanabban a straightforward, leplezetlen stílusban, mint eddig. Eszébe sem jutott, hogy ezzel talán még inkább zavarba hozza a lányt és még mélyebbre áshatja magát a kis ásóival. De tulajdonképpen nem is volt olyan rossz a helyzete. A friss föld tökéletes terep volt, hogy elsüllyedjen szégyenében, ha úgy ítéli meg, ez a szükséges lépés és a megfelelő kiút.
- Úhh, elnézést! Nagyon sajnálom! - szabadkozott egyből, amikor leesett neki, hogy mi a helyzet. Fel is emelte a lábát, és megigazgatta a kis növényt, hogy ami még életben maradt belőle, az legalább kinézzen valahogy. Hátha túléli a lábával való találkozást. Ahogy megérintette a növényt, egy jellegzetes, finom illat csapta meg. - Ennek nagyon jó illata van, nem csak szép! Használható is valamire? - kérdezte, mert a növénytani tudása még mindig kifejezetten kifogásolható volt.
Örömteli mosolyt csalt az arcára, hogy látta Seiunt felvillanyozódni a segítség nyomán. A feladatát tudomásul vette, bólintott is. Hagyta, hogy a lány végezze a piszkos munkát, mert az valószínűleg sokkal több szakértelmet igényelt. Ő pedig nem szeretett volna semmit elrontani. Leguggolt a cserép mellé, és valójában elég groteszk látványt nyújtott. Az ember azt gondolta volna, ekkora testben, edzett harcosként elefánt lesz a porcelánboltban. Ezzel ellentétben azonban meglepő gyengédséggel, finom mozdulatokkal vette ki a kis növényt a cserépből, anélkül, hogy kárt tett volna benne. Készségesen nyújtotta oda Seiunnal, szelíd mosollyal az arcán. Amikor csendben volt és koncentrált, nagyon sok nyugalmat és kellemes érzést árasztott magából, és egészen más személynek tűnt, mikor járt a szája. Ő mégsem a szélsőségek emberének tartotta magát... inkább az örök egyensúlyénak.

Karakterlap

Mizushima Seiun

Shinigami

2. Osztag

*

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
34 300 / 35 000

Hozzászólások: 89

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Kivel áll kapcsolatban?:
• Kuchiki Kai

Mottó:
The way to have power is to take it.

Post szín:
#C37EE6 és #800080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Az osztag kertje
« Válasz #24 Dátum: 2018. Máj. 15, 02:26:51 »
Tavaszköszöntő



Meglehet, téves lenne az elméletem, hozzáállásom, amit ösztönösen alkalmazok? Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy esetlegesen sértő lennék bárkivel is akaratlanul. Ha bántó kívánok lenni, azt egyértelművé szoktam tenni, nem kertelve közlöm nemtetszésemet, bár ezt is választékosabban fogalmazva teszem. Szitokszavak nem igazán hagyják el az ajkaimat, arra külön figyelek. Egy pillanatra ismét megálltam a munkában és sóhajtottam egyet. A kemény edzések után enyhe izomlázam volt és be nem vallottam volna, de elég élénken érzékeltem az izomrostokon végighullámzó lázas fájdalmat. Nem voltam tőle nyűgös, csupán meg-meglepett az intenzitása. Megdörgöltem orromat, amit csiklandozott a folyton arcomba hulló tincsek egyike és kékjeimmel hadnagyom arcát fürkésztem.
- Bennem valamiért… teljesen összefonódott a kettő. Én úgy érzem, úgy tudom a legjobban kimutatni a tiszteletemet, ha magázok. Természetesen, van valami abban is, amit ön mond. - Mosolyodtam el. Eddig tökéletesen biztos voltam benne, helyesen cselekszem. Ideje lenne ezen is változtatni… Csak az nem lesz egyszerű. Kissé görcsös vagyok az ilyenekhez. Az is komoly erőfeszítésekbe került, hogy levetkőzzem a bátortalanságot… Ami a depressziót illeti annak elűzésével felhagytam, csak jól megtanultam kezelni. Pontosabban rejtegetni. Egy méretes dobozba pakoltam bele gondolataimat és csak akkor nyitom ki, ha egyedül vagyok lakásomban, semmiféle eshetőség nincs arra, hogy megzavarjanak. Ilyenkor egy kádnyi forró vízben egészen kellemesen esik elmerülni a rossz emlékekben. Addig boncolgatom őket, amíg már nem fáj rájuk gondolnom. Ujjammal a ládák mellé fektetett vizes palackért nyúltam és a kupakot lecsavarva nagyokat kortyoltam az időközben felmelegedett folyadékból. Arcom rögtön fintorba torzult- bár nem esett valami jól az ital hőfoka, sokkal jobb hatással lesz rám, mint a hideg víz. Attól csupán kiverne a veríték és az nem túl… megnyerő, hacsak nem edzés közben történik.
- Akkor, ha nincs túl sok dolga, szeretettel várom vacsorára. Ha jól emlékszem, valahol még van szaké is. - Mosolyodtam el a reakciót látva. - Hajlamos vagyok túl sokat főzni… Többnyire a bátyámmal vacsorázom, de nincs túl sok szabadideje és néha rajtam marad, amit megfőztem. - Szégyenszemre. Tudom, vannak lelkek rukongaiban akik boldogan ennék meg azt a maradékot, amit én meghagyok… Elsötétülő íriszekkel néztem a palánták cikcakkos levélszéleit. Arcom égett a takargatnivalótól, pár másodpercre el is némultam. Vártam, hogy hadnagyom letoljon, amiért ennyire könnyelmű vagyok.
- Nem volt illetlen! Csak meglepődtem. Hajlamos vagyok megzavarodni a közvetlen stílustól. Nem mintha nehezményezném! - Van-e rá esély, hogy azért ilyen furcsán eső hallani a beszédét, mert hozzászoktam az éjjelen-nappalon át tartó magázást? A testőreim, a szüleim… Egyedül Tenkai és Tomoe, akikkel közvetlenül beszélek. - Csinosak a hajcsatjai, Makiro. - Mutattam a haja felé jókedvűen, kissé talán éles témaváltással és folytattam a palántálást, közben lapos oldalpillantásokat vetettem a hadnagyra.
- A citromfű? ^^ - Orromhoz emeltem az egyik hajtást és finoman megszimatoltam. Én leginkább a belőle áradó kellemes illat miatt szeretem, sűrű bokorban nő az én kertemben is. Szeretek kiülni esténként egy csésze vanília teával a kezemben és élvezni az aromát, ami a levegőben terjeng. - Persze! Emésztési panaszokat enyhít, nyugtat és… és jó a herpesz kezelésére is. - Itt megálltam és előrébb másztam, hogy kiássam az előbb emlegetett üreget, majd elültettem a Makiro által nyújtottat is. Észrevetettem a megváltozott kisugárzását, az enyém is csitult valamelyest. Ez volt szinte az egyetlen munka, ami tökéletesen kikapcsolt és feltöltött. - Köszönöm, a segítségét. Ezért extra adag húst fogok sütni. - Szakavatott mozdulatokkal haladtam, amíg el nem fogyott a palánták száma.