Szerző Téma: A Kagami-birtok  (Megtekintve 5144 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Tamachi Kagami Yukezo

Mad Hatter

Különleges karakter

Daitenshi

*

Daitenshi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
83 100 / 100 000

Hozzászólások: 128

Hírnév: 12

Infó

Tárcában: 35 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Kagami Ai

Mottó:
It is the end of all hope To lose the child, the faith To end all the innocence To be someone like me

Post szín:
Slategray / Steelblue


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Kagami-birtok
« Válasz #30 Dátum: 2017. Jún. 01, 15:56:29 »
Feltámadás

Felsegítem feleségemet, és együtt indulunk meg a ketrec felé, ahol a tanácsost őrizték. Egykoron. Meglepő fordulat számomra a halála, mert ez egy amolyan bizonyíték, hogy rájött valamire, amire nem kellett volna. A mi esetünkben vétke az ügyünk kulcsa, csupán csak magunk kell rájöjjünk, hogy mi a végzetes igazság. Valakinek ölni is megéri érte, szóval az élete a tét immáron. Vajon mióta bújtathatja áruló szándékát, és céljait? Gondolom nem tetszett neki, hogy én a házhoz kerültem, és mikor eltűntem, elkezdte szétverni belülről a házat. Remélem nem valami külső nyomásra cselekszik, mert az háborút szítana a házak között, és nem lenne olyan jó, hogy ha egy végeláthatatlan összeütköztetést eszközölnénk a történelem biztos pontjai között. Mindazonáltal, ha bebizonyosodik, hogy az árulást pénzért követték el, akkor az első sorból fogom vezetni a hadat. Vajon vannak még barátaink odakint? Senkiben sem merek megbízni, pláne nem egy másik családban. Ahogy leérünk Ai egyből intézkedik. Az őr nem tudta megvédeni a rabot, és persze minden állítás igaz. Megfenyegették. Azt hiszem ez kulcsfontosságú információ. Összehúzom a szememet, de udvariasan megvárom a ház vezetőjét cselekedni, és szólni. Azt hiszem a későbbiekben el kell beszélgetnem az úriemberrel. Megtartom magamnak a gondolataimat, és csak figyelek. Ai egy hajszálát tépi ki, és adja át. Ez valami jelzés, de én még sosem láttam. Nem tudom pontosan, hogy most minek kell majd történnie, ezért eleget teszek Ai kérésének. Vacsorázni térnénk meg. Kis személyes problémámmal még nem kívánom elárasztani szeretett feleségem, így csak csendben szólok hozzá, míg a vacsora felé igyekszünk.
- A gyilkos nem lehet egyedül. Véleményem szerint többen vannak- várok egy keveset, hogy kifejthessem eme megállapításomat- Ez a fajta gyorsaság, és reakció vagy egy igazán profira utal, aki ebből él meg, vagy egy kisebb csoportra. Mindazonáltal egy bűntény sikerének esélye csökken, ha az elkövetők száma növekedik. Több a bukási lehetőség. Kifejezetten az őr megfenyegetése miatt jutott ez eszembe. Életveszélyes szituációba keverték a hozzátartozóit… Olyasvalakit kell keresnünk, aki a lopakodás mestere, és ismer olyan utakat is, mint Eisuke- morfondíroztam, majd úgy vetek véget az elmélkedésnek, hogy belépek a vacsora terembe. Nem igazán vacsorához készültünk. A terem kicsit homályos volt, nem lehetett pontosan látni mindent. Ai helyet foglal, majd én megvárom, hogy szólítson engem a leülésre. Valamiért a sok kínzás előhozott belőlem régi hagyományokat, szokásokat, és szabályokat. Önkéntelen reakciók ezek csupán, tudatosan nem is veszem észre, míg le nem ülök. Nehéz ülni, hiába kényelmes a párna. Hajlékonyságom elkopott, és a derekam egy kissé neheztel az ülésért. Perceken keresztül fészkelődöm, próbálom úgy intézni mindezt, hogy ne zavarjam meg a rendet. Számomra idegen ismerősök érkeznek. Láttam már őket, elsuhanni a kertben, vagy egy intéző mögött térdelni, és egyéb nem figyelemfelkeltő környezetben. A titkos jelzés megragadja a figyelmemet, és egy pillanatra elgondolkodtam, hogy virítsak e én is valami virágosat, de nem hiszem, hogy annyira nagyon értékelnék, így nyugton maradok. Inkább megköszönöm a csésze teát, és hiába tűzforró, úgy iszom, mintha nem lenne belőle nagyobb problémám. Park Mou Sol. Megjegyeztem a nevét, ahogyan a katona minden mozdulatában benne volt a hűség. Szamurájnak látszik, talán még a Busidót is követi, ami bizonyíték, hogy hűséges. Mikor Ai elrendeli az adatok gyűjtését, igen meglepődtem, akkor viszont félre nyelem a teát, és köhögő görcsöt kapok, mikor azt is megtudom, hogy már rég készen vannak ezek a papírok.
- Hogy micsoda?- halkan adok nem tetszést, majd kissé könnyes, de neheztelő szemekkel pillantok feleségemre - A bukás gyökere az árulás, az árulás gyökere a bizalmatlanság, a bizalmatlanság gyökere pedig a tudat, hogy nem vagy bizalomra méltó… Ai, te minden tekintetben méltó vagy erre, de ez nem vezet sehová- aztán megdörzsölöm homlokom, majd Park Mou Sol felé fordulok - Kérem járjon el diszkrécióval, de tegyen eleget az utasításnak, erről majd a későbbiekben szeretnék tárgyalni- az adatok gyűjtése a házad tagjairól aljas húzás, és habár Ai még csak most rendelte el ezt, már régen készen volt. A szomorú az egészben az, hogy erről Ai nem tudott. Egy percig lehajtott fejjel gondolkodom, majd magamhoz veszek egy kevés teát, és Aira nézek.
- Három szálat fogunk egyszerre követni. A kulcs a gyorsaságban rejlik. A papírjaink útján kövessük le Mitsusune tanácsos útját, egészen a börtönig. Véleményem szerint rájött valamire, ami igen kompromittáló lett volna. Továbbá itt az idő, hogy megkeressük Eisukét. Ezt szerintem Aival kettesben vállaljuk. Nem hiszem, hogy megtalálná őt bárki is, akinek nem engedi. A harmadik szál, és az egyik legfontosabb, Mitsusune tanácsos börtönének őre. Azt mondta megfenyegették. Tudnunk kell ki, hogy és pontosan mivel fenyegette meg. Akkor talán képesek leszünk kiismerni a gyilkosunkat- ezután ökölbe szorítom a kezem, és a plafonra nézek. Megéreztem, hogy ez sok árnyékos gondolat, ez a sok gonosz ármány utáni futás a lelkemre tapadt ismét. Könnyedén lehet, hogy sok köze van ennek ahhoz, hogy Paragon sem teljesen önmaga most, ami annak a tükre, hogy nincs minden rendben velem. Nem tudom elnyomni teljes egészben, aranyló sárga szemekkel mérem végig a jelenlévőket. A kisugárzásom is érezhetően megváltozott, kissé hűvösebb lett, és hátborzongatóbb. Nyelek egyet, majd leveszem a kezem az asztalról.
- Az árulást nem bocsáthatja meg senki. Egy hajóban evezünk, és aki megfúrja azt, mindenkit veszélyeztet- felpillantok a többiekre- Aki ennyire igyekszik a vízbe, hogy lássa mi mindannyian támogatjuk őt, be is dobjuk. Lehetőség szerint súllyal a lábán- mosolyodok el félszegetten. Az árulás nem vesszük félvállról, de nem ám! Aki úgy gondolja, hogy majd megússza ezt, az nagyon is téved. A gonosztól vett ötlet gyakran hatásosabb, mint a csupaszív jószándék. Mutatóujjamat fenyegetően a mennyezet felé tartom, és úgy szólalok meg hátborzongatóan halkan.
- Holnap mindenki összehívunk mindenkit, és meglátjátok mind ki szívében ármányt tart, rettegve fog a bocsánatért esedezni nekünk- azzal felállok, mert eszembe jutott hogyan találjuk meg Eisukét. Kezemet nyújtom kedvesem felé - Mindenki a maga dolgára- adtam ki a végszavakat, majd kicsit sietősre fogom a távozást. A kötelező kíséretet most megkérem, hogy hagyjanak minket, szerintem meg tudjuk védeni magunkat. Mikor kiérünk a kertbe, és megcsap a friss levegő, ismét minden normális lesz bennem.
- Azt hiszem tudom hol kell keresnünk Eisukét, de mindenekelőtt meg kell tennem valamit- azzal megfogom Ai kezét, és magamhoz ölelem. Szorosan, és nem kevésbé idegesen. A szívem kalapált, kissé feszültem.
-Féltem sosem láthatlak többé- bukik ki belőlem először kissé ártalmatlanul. A félelem nem volt eléggé erős szó. Rettegtem. Arról nem is beszélve, hogy amit itt hagytam emlékeztetett arra hogy mi is a kötelességem. Magamba szívom Ai bőrének illatát, és hagyom, hogy az illat a lelkemig hatoljon. Úgy érzem kissé megnyugodtam. Nem eresztem el még, egyszerűen csak hátrébb fordulok, hogy a szemébe nézhessek.
- Hiába próbálták, nem tudták elégszer kitépni a szívem- majd megküzdök néhány könnycseppel, és elengedem a rettegést messzire, mert érzem félek ezektől az árulásoktól. Arról nem is beszélve, hogy mindezt hogyan hozzuk majd rendbe. Végigsimítok az arcán gyengéden, majd szintén suttogva folytatom.
- Pokoli fájdalom figyelni ahogy szenvedsz. Hiányzik nekem a derű az arcodról, a szerelem az ajkadról és az életvágy a szemeidből. Lehet sosem fogod megérteni, de amikor azt mondom mindent megteszek azért, hogy ezek visszatérjenek, őszintén beszélek. Minden terhet nem vehetsz magadra, kérlek emlékezz, hogy egykoron a legnagyobb baj a kalapom volt- próbálok mosolyogni egy kicsit, majd ha pozitívan reagál szavaimra, egy futó csókot váltok vele, mégegyszer megölelem, majd utunkra térünk. A kertben egyértelműen a szentély felé tartunk, ahol véleményem szerint lesz majd valami nyom arra, hogy hol bujkál apósom. Azonban a sétánkat megzavarja a szél, ami egy hölgy sikolyát hozta magával. Aira néztem, majd azonnal shunpot használva a hang irányába siettem. Még az egyik tetőről láttam, hogy a szolgálók lakókörletének udvarán hat darab akasztófa állt, amin halálos kötéltáncukat vívták gyerekek, és az anyjuk és még egy két rokon. Odashunpozok, és a tervem az volt, hogy levágom a köteleket, de ekkor valami elemi ösztön ott tartott. Megrészegített a látványa a haldoklóknak. Remegve bénultam meg, és néztem, úgyhogy ha Ai reagál emlékezhet arra, hogy képtelen vagyok életek megmentésére. A halál íze édesebb annál, minthogy visszautasítsam. Viszont talán ennek köszönhetően pillanthattam meg valaki mást a szembe tetőn, aki szintén megtartotta magának a segítséget. Megpillantott engem, és menekülni kívánt, de én ennél azért gyorsabb vagyok. Előtte termek, majd egy tehervagon erejével találkozott az öklöm képében. A falba repült, majd ahogy kiugrott belőle, átmozgatta a testrészeit. Elkiáltottam magam, hogy Ai tudja merre vagyok, hátha ő is ideér. Láttam rajta, hogy belőle aztán semmit nem fogunk kiszedni, de nem is erre kell nekem. Az információt majd Aival kiszedjük belőle, annál sokkal fontosabb dolgunk van vele.
- Élve kell nekünk!- kiáltottam, majd ahogy az őrök is megjelentek, én elkiáltottam magam, ujjaimmal a levegőbe formázva az idéző képet- Bakudou no Kyu: Geki!- a vörös fény megjelent körülöttem, és ő körülötte is, ezzel megbénítva, majd átadom Ainak a megkötözés erősebb formáit. Miután ezzel megvagyunk, odasétálok hozzá, majd önelégültem a fülébe suttogom, csak mert a szemében láttam a bátorság szikrázó erejét.
- Te leszel holnap a főszereplő, fel foglak köttetni mint egy utolsó tolvaj kutyát. De ne hidd, hogy olyan könnyedén megúszod te aljas áruló!- majd intettem az őröknek, hogy fogják jól közre, és a lehető legnagyobb őrizet mellett, még csak megmoccanni se hagyják.
- Meg kell élnie a hajnalt, hogy ítéletet mondhassunk felette- mondtam Ainak is, majd én azt szerettem volna igazán, hogy ha hagynánk Eisuke kutatását, és inkább ezt a jómadarat faggathatnám ki. Aira nézek, hogy ő miképpen dönt.


Karakterlap

Kagami Ai

Eltávozott karakterek

Shinigami

3. Osztag

*

Kagami-ház XVIII. feje

Szint: 14.

Lélekenergia:

60% Complete
71 300 / 100 000

Hozzászólások: 127

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 19 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
Ezüst

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Tamachi Yukezo

Mottó:
Mindenki jó valamire. Ha másra nem, hát elrettentő példának.

Post szín:
#66E882


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Kagami-birtok
« Válasz #31 Dátum: 2017. Júl. 13, 17:01:26 »
A családom, a birtokom végelláthatatlan szenvedésben kellett részt vennie az utóbbi időben. Eme szenvedés velem kezdődött el, s talán egykor majd velem zárul is be. Ahogy történnek az események, ahogy telnek múlnak a napok; egyre jobban tudatosul bennem a gondolat, hogy talán nem vagyok elég méltó ennek a családnak az irányítására. Önön büszkeségemmel talán elpalástolom a kétely legapróbb szikráját is, mégis folyvást megkérdőjelezem a saját döntéseimet. Hatalmas kockázatnak tettem ki a Kagami-házat már akkor, mikor Rukongai kötelékéből visszaemeltek a jogosan megillető helyre. S a dolgokat csak a választás, és egyúttal a választott házasságom is tetézte. Szenvedek az árulástól és szenvedek önmagamtól is együttesen. Ahogy végzünk a megbeszéléssel, azonnal a kert felé vesszük az irányt. Ugyan édesapám keresése lenne most a legfontosabb, mégis kell a friss fuvallat kavargó szívem lecsitítására. Hadilábon állok mindennel és mindenkivel egyaránt. Sajnos a boldogságomat megannyi dolog árnyékolja be, a veszteségek már oly’ soknyi terhet ró rám, hogy képtelen vagyok derűs és bizakodó lenni. Szép virágom tavasza már nem tarthat sokáig. Szalad el felettem az idő, és képtelen vagyok már megragadni ezt az időt. Hiszen majdnem három évszázad áll már mögöttem, és azt hiszem, kissé belefáradtam. Yukezo pedig változó hangulatomat mintha azonnal megérezné, egészen közel húz magához. A hidegedő szívembe egy csöppnyi melegség jelenik meg. Arcomon meghökkentség jelei rajzolódnak, tekintetem megrökönyödik. Az egyetlen, aki ilyen hatást válthat ki belőlem. Lehunyom tekintetem, s hagyom, hogy kicsit megnyugodjak.
- Emlékszel még arra a napra, amikor szívünk egymásra talált? Egy tüskés rózsa képét festetted elém. Nos, ennek a rózsának most letépték a tüskéit, színe fakó lett; jelenléte pedig nem éppen értékes. Elfáradtam, Yukezo. Érzéseim viszont megváltoztak. Csak még jobban szeretlek, mint valaha. – Azzal engedek a nekünk szánt pillanatnak, s hitvesi csókot váltok vele. Még fogalmam sincs, hogy hogyan fogom tudtára adni lemondási szándékom, még nem jött el a megfelelő pillanat, azt hiszem. Sok hónapnyi várakozás édes gyümölcsét mégis a zord környezet az, amely megszakítja. A szél hozta sikításra nyomban eltávolodom tőle. Azonnal a hang irányába indulok meg én magam is. A lelki és testi állapotomhoz mérten sajnos a gyorsaságom meg sem közelíti a férfiét. Már csak akkor érek oda, amikor Yukezo megrökönyödve ácsorog a haldokló felakasztottak előtt. Azonnal előjön bennem a tiszta tény, hogy ő már képtelen az életek megmentésére; így hát rám hárul ennek a problémának az orvoslása. Némán intézett Byakurai támadással vágom le a kötelet, nem törődve, hogy az egyik épületben ezzel komoly károkat is okozok. Nyomban a sérültek segítségére kelek, de a valódi tettben a lehetséges elkövető jelenléte zavar meg. Noha Yukezo elintézi ezt, és elfogja az illetőt, mégis, látszik rajtam, hogy valami megváltozott bennem. Az őrök közre fogása után felállok és hideg tekintettel indulok meg a fogoly felé. Nemesekhez nem illően tessékelem odébb az egyik őrt, majd mint aki nem hallaná férje szavait, egyszerűen neki esek a férfinak. Vérben forgó szemekkel lököm fel úgy, hogy hanyatt vágódjon, majd ütlegelni kezdem.  :x Arcának vére ütésről ütésre engem is befest, az elmém e adott pillanatra már nem volt képes elfogadni a történteket. Nem csupán gyerekek, szolgáló és még az egyik rokon is. Az őrök értetlenül állnak az események felett, ám a következő pillanatban csak arra eszmélek, hogy a méreg hatása a szervezetemből még nem teljesen ürült ki.  :| Ajkaimon vér folyik le, s így a kezem is megáll a levegőben. A fogolyban olyannyira komoly kár nem keletkezett, csupán arcának elcsúfításánál tartottam, meglehetősen véres módon. Felállok hát, és veszek egy mély levegőt.
- Éjfélkor elkezdődik a kihallgatás, addig hívják be a Kaijint; innentől az ő felelőssége a fogoly életben tartása és fogságban tartása. – Tehát Shizuka lesz a fogoly tartásáért felelős. Ezt követően Yukezora pillantok, egészen kivehetetlen, hogy most mi járhat a fejemben.
- Nos, akkor megosztanád, hogy merre tovább?

Karakterlap

Tamachi Kagami Yukezo

Mad Hatter

Különleges karakter

Daitenshi

*

Daitenshi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
83 100 / 100 000

Hozzászólások: 128

Hírnév: 12

Infó

Tárcában: 35 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sötétkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Kagami Ai

Mottó:
It is the end of all hope To lose the child, the faith To end all the innocence To be someone like me

Post szín:
Slategray / Steelblue


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:A Kagami-birtok
« Válasz #32 Dátum: 2017. Júl. 14, 13:48:04 »
Hatalom. Nem lehet Soul Societyban érvényesülni anélkül, hogy szembe ne találkozzál a hatalmasokkal, akik próbálkoznak megakadályozni abban, hogy a szavaid érvényesek legyenek. Vélhetően egy ilyen kísérletet láthatunk most is. Mikor Ai nekiront az illetőnek, akkor én csak rászívok a fogamra. Ai a család vezetője, ő ennek a palotának az úrnője, és ha megállítom abban, amit most csinál, az rossz fényt vetne rá. Ezért szó nélkül imádkozom, hogy hagyjon még benne annyit, hogy megérje a kivégzését. Mikor úgy látom, hogy gyengülnek az ütések, odalépek Ai mellé, és zsebemből egy selyemkendőt rántok elő, ami enyhén nedves. Odaadom kedvesemnek, hogy bütykeiről eltávolítsa az oda nem illő vért, majd megkönnyebbülten felsóhajtok, mikor meglátom, hogy még mindig életben van az áruló. Számára egy különlegesen nehéz utat választottam a halál felé. A fájdalmára elmosolyodok, bírja ő, illetve azt hiszi csak, hogy bírja. Kínozni tudni kell, és szakértőt kíván az ilyen elhatározott mocskok elkárhoztatása. Ai kérdésére magamhoz térek az izgatottságból, és egy mosollyal nyugtázom kedvesem tettét. Számomra ebben nem volt semmi probléma, de az erőszak rosszat tesz most nekünk. Látom, hogy ajkain nem az ellen vére csordogál, ezért a válaszom könnyed.
- Pihenni- húzom fel a szemöldökömet, majd a visszaadott selyemkendővel letörlöm az arcáról is a vért, amit ő nem láthatott- Pihenni kell, mert sok a dolog, és erőre lesz szükségünk- majd intek, hogy vitessék el a foglyot. A kihallgatásig még lennie kell egy jó másfél órának, addig is jó volna, ha összeszednék erőnk tartalékait, és felkészülünk a harcra. Kimonom ujját felhajtom, majd megfogom Ainak a kezét. Szemügyre veszem közelebbről, és azt látom, hogy a bőr egy picit felrepedt, ami azért is furcsa, mert Ai lélekenergiája van olyan nagy, hogy egy ilyen kis mitugrász megütése ne okozzon sérülést. Azt hiszem ezzel sokkal többet megtudtam Ai mérgezettségéről, és betegségéről. A toxin nyilvánvalóan ezt próbálja elérni, hogy a ház fejének lélekenergiája megcsappanjon, legalább annyira, hogy meg lehessen gyilkolni. Már rég megtehették volna, és mégsem történt semmi. Kíséretet intek magunk köré, majd az egyik szolgálónak odakiáltok, hogy hozzon egy riksát. Míg megérkezik, addig Aihoz lépek.
- A tervem egyszerű. Megölünk mindenkit, aki csak az áruló lett. A törvény az törvény, és be kell tartatnunk, különben a bukás egész Soul Societyra kiterjed. Nem lennék meglepve, hogy ha más nemesi házaknak is köze lenne ehhez az egészhez, de csak mert olyan szűklátókörük van. A házak közötti feszültség, és harcok egy idő után valakinek a győzelméhez fognak vezetni. És győzelme vereséggé növi ki magát egyből, ahogy az igazi hatalom öntudatra nem ébred, és döbben rá, hogy a nemesek többé már nem tudják a törvényeket, a hagyományokat megtartani. Soul Society rendje múlik most rajtunk Ai, és mint a Sanbantai kapitánya, kötelességed erőt gyűjteni, és úrrá lenni a káoszon- mosolyodok el egy picit, majd megsimogatom óvatosan Ai kezét ott, ahol egy picit felhorzsolódott. Közben megérkezik a riksa, és én felsegítem a feleségemet. Kényelmes az ülés, és egy kicsit el tudok merengeni is. A kíséretünk védelmében kitekintek a Holdra. Hosszú lesz ez még az éjszaka, és jó volna, ha nem veszítenénk a koncentrációnkból. Észnél kell lennünk, mert úgy érzem, a legkisebb hiba is végzetes lehet, és oly sok lehetőség van téveszteni. Úgy érzem, megszöktem a Pokolból ismét, de olykor azért ott mégis csak könnyebb az élet. Élni is tud kín lenni, és ha óvatlanok vagyunk, akkor a Pokolt sikerülhet megidéznünk ide, gyalázat és becstelenség képében. Az utazás után mikor magunkra maradhattunk, levettem zanpakutoumat, majd megmutattam Ainak.
- Paragon rám támadt- jegyzem meg úgy mellékesen, majd leülök elé, és kissé tanácstalanul nézek fel rá - Tudom, hogy most nem éppen úgy áll az egészséged, hogy belépj a Belső Világomba, és meggyógyíts, de egy kis tanácsot azért mégis csak kérek szépen- és valóban meg is hallgatom. Ezután csendes meditációval kívánom tölteni a maradék időt, és kísérletet teszek Paragon meghallgatására. Nem hallok csak suttogásokat, amiket a kárhozottak nyelvén címeztek hozzám. Megcsóválom a fejemet, majd valaki felkér minket, hogy engedélyt adjunk szólni. Aira pillantok, és ha megadja az engedélyt, akkor megtudjuk, hogy éjfél van, és a rabunkat előkészítették kihallgatásra.
- Nem fog tetszeni ez neked, de én fogom kihallgatni- és persze ezzel mindent elmondtam, hogy nem várhat az illető semmi jóra. Nem hagyom, hogy ezt most más csinálja, mert csak én vagyok képes életben tartani és persze pokolian megkínozni. Utunkat ismét díszes kíséret támogatja, és mikor odaérünk, én azzal kezdem, hogy körbenézelődöm, milyen eszközök vannak. Persze nem találok semmi jót, itt nem így szoktak vallatni. Megcsóválom a fejem.
- Ez így nem lesz jó- morgolódom, majd intettem, hogy mindenki menjen ki a teremből. Ai, ha akar, maradhat, bár neki sem ajánlom.
- Nem fogok semmit sem mondani!- szól oda hozzánk, és szemében szent eltökéltség tükröződött. Én ekkor erőteljesen felnevettem. Egyetlen egy másodpercen belül alakultam át a nyugodt, logikusan gondolkodó Yukezoból a pszichopata szadistává. Ruhám elfüstölgött, és ahogy kiléptem a füstből, egy kifejezetten körülményes gót öltözék került rám. Kuncogva pattantam oda. Az ötleteimnek köszönhetően már nagyon izgatott vagyok.
– Ki mondta neked, hogy mondanod kell bármit is? - majd felvettem egy kis kést az asztalról, ami nekem bőven elég lesz most- Neked sikoltanod kell!- nevettem fel ismét, majd szemem izzó sárga volt, ahogy megszabadítottam néhány apróságtól, és persze ő üvöltött. Nem beszélt, nem is igazán kérdeztem semmit. Majd egy húsz percen belül sírva könyörgött, hogy elmond mindent, csak hagyjuk elmenni. Meg se hallottam, mígnem a haláláért siránkozott. Felcsillant a szemem, majd érdeklődően könyököltem rá a sebeire, és néztem csillogó szemekkel. Neki is akart kezdeni, de én csak kuncogtam. Kérdőn pillantott rám.
- Én nem kérdeztem semmit- nevetek fel, azzal kivágtam a nyelvét. Miután kiüvöltözte magát, rájött, hogy mi következik most. Igazából nem akartam én sosem kifaggatni őt. Csak azt akarom, hogy hallja mindenki hogy jár az, akit elkapok. Hogy mi vár mindazokra, akik ellenünk fordulnak. A terror, és az iszonyat kiült a szemére, majd én hajnalig daloltatom a kismadaramat. Volt nálam minden, hogy életben tartsam, így mikor bejöttek az őrök, egy rémült pillantást vetettek rám, majd összeszedték a jó embert. Kissé öntudatlan volt már, de azért élt még. Én gyorsan rendbe szedem magam, majd az akasztáshoz érkeztünk el végre. Természetesen én kötöttem a csomót, hogy még véletlenül se törje el a nyakát az esés. Maradjunk csak a haláltusánál, az az én műfajom. Az előkészületek hosszúak voltak, és a hajnalt már le is késtük, de reggelre már mindenki ott volt, akit szerettem volna. Ai helyett én mentem fel a kínpadra, és szólítottam az őröket, hogy hozzák fel a bűnöst. Megvárom, míg a nyakába akasztják a kötelet, majd egy kis szót kértem.
- A bűn, árulás. Az ítélet, halál!- majd ezután odasétáltam hozzá, és megszólítottam - Az utolsó szó jogán? majd odahajoltam egy kicsit- Nem hallok semmit- kuncogtam el magam, majd ahogy lesétáltam, intettem, hogy üssék ki a cölöpöt, mehet a menet. Jó hosszú ideig tartott, mire abbamaradt a rángatózás, aztán én egy kisebb extázisban néztem végig a tömegen. A terror és az iszonyat felfedi az igazságot. A félelem nem hazudik. Pásztázok minden arcot, és megjegyzem amit látok. A memóriámnak köszönhetően neveket írok fel egy cetlire, akik számomra gyanúsak voltak. Hiszen jól tudom, akiknek van mitől félniük, azok most mind elképzelték azt, hogy ők állnak a kínpadomon. És az izgalom, a félelem kiül az arcokra. Ha esetleg Ai megkérdezi, hogy megtudtam e valamit az illetőtől, akkor csak ezt a papírlapot adom át neki, vagy 15-20 névvel.
- Még ha tudott is volna valami fontosat. Akkor sem tudhat mindent. A halálfélelem viszont komoly vádakat épített fel ezen személyek ellen- egyre inkább elbágyadok, ahogy megy ki belőlem a démoni fröccs, majd egészen elálmosodom. Éjjel fenn voltam. Előtte mondjuk eleget pihentem, de a démoni energia sokat vett ki belőlem. Azért jól szórakoztam =|:>