Szerző Téma: Kert  (Megtekintve 1612 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 14.

Lélekenergia:

60% Complete
72 400 / 100 000

Hozzászólások: 499

Hírnév: 8

Infó

Tárcában: 30 450 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kert
« Válasz #30 Dátum: 2017. Aug. 03, 23:50:56 »
Egy kis cseresznyefavirág

Hirtelen nem mozdultam, ahogy a mesélésem alatt Anao~san megölelt. Nem igazán tudtam hova tenni, hogy miért is kapom ezt a fajta kedvességet. Ahhoz hozzá voltam szokva, hogy én megölelek másokat, bár azt sem vittem, lássuk be túlzásba, ám ahhoz, hogy csak úgy engem öleljenek be, főleg nem gyerekek, vagy nem a shikigamijaim némelyike. Ez merőben újdonságként hatott, és mint olyan, gőzöm sem volt, hogy miként is kell az ilyenre reagálni. Visszaölelni? Óvatosan, bár kissé bizonytalanul megpaskoltam tenyérrel a hátát. Nagyon vigyáztam rá, hogy véletlen se fájjon neki.  Örültem, hogy legalább a képemen nem láthatta a teljes tanácstalanságot. Meg hogy nem nagyon tudtam, mihez is kell kezdenem a kezeimmel.
   -Ne haragudj, ha félre érthető voltam… - mosolyodtam el. Nem az az önfeledten boldog mosollyal, de egy magabiztos, és elégedett mosollyal. - Tény és való, nem volt könnyű életem, de egy pillanatát sem cserélném el senkivel semmire. Az enyém volt, és így szeretem, ahogy van. Az, hogy így kezdődött, hogy korán a kard útjára kellett, hogy lépjek, hogy később is gyilkolnom kellett, ezek is azzá tettek, aki vagyok. Nem bánom őket. Éltem az életemet, és kihoztam a helyzetemből, amit csak ki tudtam. Nem csak én, a mesterem ugyanúgy. A mai napig Apámként gondolok rá, és a hála, a tisztelet és a szeretet az, amit iránta érzek. Szóval köszönöm az együtt érzésed, de jó életem volt. - megpaskoltam a kezét. Még mindig furcsa volt ez a közvetlenség. Úgy tűnik, néha még azért eléggé kiütközött, hogy tősgyökeres japán nevelést kaptam. Nem mintha rosszul esett volna a jelenet…
Arra szusszantam egyet, hogy nem ismert olyat, aki ismerte volna a medve stílust.
   -Az élők világában próbálkoztál már? - kérdeztem óvatosan - Ha póttestet veszünk fel, akkor egész érdekes dolgokat lehet tanulni az emberektől! - gondolkodtam hangosan - Ki lehet deríteni, merre található olyan harcos, aki még ismeri a medve stílust. Esetleg kung fu mestereket felkeresni? Kínában? - pillantottam hirtelen fel rá. A kérdésére elnyomtam egy mosolyt - Mondjuk úgy, hogy most tanulok tigrisül… - biccentettem egy parányit - Ha lesz kedved és időd tanítani, örömmel venném! - azt mondta, hogy otthon van a kung fu~ban. Bolond lettem volna kihagyni egy ilyen kínálkozó alkalmat, edzőpartnert találjak.
Hálásan meghajoltam, hogy nem gördített akadályt az Inari~samanak szentelt szentély építése elé.  Innen viszont már csak hagynom kellett, hogy a szó elterelődjön. Tetszett az iránya a történéseknek. Így mikor a kidou~k gyakorlati bemutatójára került a sor lelkesen láttam neki, hogy célpontot játsszak. Úgy tűnt, hogy a lány nem osztozott a lelkesedésemben.
   - Rendben, szólok ha tényleg megsérülök! - nyugtattam meg, és persze nem említettem, hogy a sunyi róka nem feltétlen úgy értelmezi a tényleg megsérülést, mint mások. Amúgy is elég elnyűhetetlen voltam. Ténylegesen nem kellett aggódnia értem. Legfeljebb akkor kellett volna, ha kiengedem valóban magamból a rókát, de arra pedig nagyon vigyáztam, véletlenül se lehessen érzékelni rajtam semmilyen módon. 
Nem ez volt az első alkalom, hogy kidou~val találtam magam szemben. Általában, ha megtudták az osztagomat, mindig azzal kínáltak be. Igyekeztem a kezdeti vonakodásáról lebeszélni. Úgy tűnt, hogy szép lassan sikerrel járok. Ahogy a tüzecskéje elenyészett a markomban, mintha picit megnyugodott volna ő is. Így már kérhettem  lekötő kidou~kat.
   -Az emberi testben nem csak egy féle energia kering - éreztem, ahogy a mágia gúzsba kötött, hogy ne bírjak mozdulni - Manapság már csak a Qi~ről szoktak beszélni. Esetleg még, lévén shinigamik vagyunk, a Shen~ről, mint szellemi energiáról, de olyankor meg a Qi marad le. A Jing pedig, mint születési energia, teljesen ki szokott maradni a történetből. - Az alapállást még sikerült a kötés ellenére is felvennem. Egy mély levegővel igyekeztem a saját energia vezetékeimre koncentrálni. Az akupunktúrának is ez volt az alapja. Vagyis ez a rész már nem volt ismeretlen előttem.  Behunytam a szemem, ahogy óvatosan Megpróbáltam a rám feszülő kidou~t feszegetni. Nem szabadítottam fel a lélekenergiámat. Így viszont olyan érzés volt, mintha minden mozdulatnál az esszenciámba mart volna. Nem foglalkoztam nagy bölcsen vele, aminek az lett a következménye, hogy lezsibbadva dőltem el, nyúzott hering módjára.
   -Ebből engedj ki, és próbáljuk majd meg még egyszer kérlek! - még jó, hogy a hangom nem vette el ez a mágia. Tény és való, ezt nem sikerült így megtörnöm, ám még sem volt teljesen hiába való a történet. Amennyiben újfent a negyedik osztagot hozná fel, igyekeztem megnyugtatni, hogy nincs rá szükség, bajom az nem esett. Azért vártam egy picit, hogy kiálljon a zsibbadás. Utána végig mozgattam újfent a tagjaimat.
   -Ugyan ezt, ha lehet, még egyszer! - vigyorodtam el megest. Ha szükség volt rá, igyekeztem meggyőzni, hogy nem kell aggódnia, hogy ártana vele nekem. Amúgy sem a kötő mágiákba szoktak lesérülni az emberek. Amennyiben sikerült rábeszélnem, és újfent magamon éreztem a kidou szorítását, már célirányosan igyekeztem végig próbálgatni a saját energiámmal. A mágia erősségét, milyenségét, és a strapabírását vizsgáltam, anélkül, kiengedtem volna a valós lélekenergiámat. Mind a három energia félét bevetve.
   -Neked a mestered, akiről meséltél, ő tanított ilyeneket? Mágiát?  Vagy ez Akadémiáról tanult tudás? - kérdeztem közben, behunyt szemekkel.  -Megkérdezhetem, hogy mikortól emlékszel? Persze, ha nagyon személyes a kérdés, akkor nem kell rá válaszolni. Csak kíváncsi vagyok. Annak idején, amikor átkerültem a Lelkek Világába, jómagam is elég sok ideig az emlékeim nélkül bolyongtam. Száz, talán több mint kétszáz évig… - számoltam gyorsan utána. 



(click to show/hide)

Karakterlap

Shiroichi Anao

Kavicskapitány

Kapitány

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 11.

Lélekenergia:

60% Complete
58 500 / 65 000

Hozzászólások: 101

Hírnév: 8

Infó

Tárcában: 22 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
ametisztlila fekete csíkozással

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Eljegyezve

Kivel áll kapcsolatban?:
PonPon *O*

Post szín:
#8A5FB1 // #BC55C8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kert
« Válasz #31 Dátum: 2017. Nov. 04, 23:04:48 »
[[ Egy kis cseresznyefavirág ]]

  Hihetetlennek találtam, hogy ilyen békésséggel emlékezett vissza ezekre az időkre Chicchan. Picikét irigyeltem is érte. Én tuti őrjöngenék, még ha már nagyon régen történt volna, akkor is! Bár… ha a papájaként gondol rá, biztosan más lehet. Én nem ismertem az apukámat, ezért elképzelésem sincs, milyen lehet ilyesfélére érzéseket táplálni valaki felé.
  Szívesen hozzászóltam volna még többet a témához, de egyszerűen nem volt rálátásom. Viszont nagyon örültem, hogy Chicchan nem volt szomorú, legalábbis így szűrtem le válaszából. Meg hát… azért tuti jó érzés lehet emlékezni valamire, ami a múltunkban történt, még hogyha nem is olyan boldogságosak az emlékek. Ami azt illeti, emiatt icipicit félek is belegondolni vajon mik történhettek velem abban az időszakban, amelyek nekem teljesen kipotyogtak a kobakomból. Lehet, hogy nem tetszene. Áh, jobb is így, hogy nem tudom!
  Meglepődtem Hyozanryuu hirtelenjében felcsendülő helyeslő morgása miatt. Teljesen váratlanul ért, így azt hiszem akaratlanul is kiülhetett arcomra a döbbenet. Ide egy naptárt! Fel kell írnom! – Hyozanryuu egyetértet velem! O.O
  Chicchan kérdése a túloldalon lévő roppant izgalmas világgal kapcsolatban kirángatott a döbbenetből, melyet a Gyémántsárkány ébresztett bennem.
  – Az Élők Világában? – ismételtem el a hallottakat szégyenlős mosollyal az arcomon. – Nekem az nem ilyen egyszerű. Sajnos… Mióta Keo-báró-samával történtek dolgok és már nem ő a feje a családjának, azóta nem igazán jártam az embereknél. Nem azért mert nem akarok, hanem mert nem engednek – szomorkásan sóhajtottam fel. – Keo-báró-sama rendes volt velem nagyon, ő mindig megengedte, hogy a náluk lévő kaput használjam, ha éppen mehetnékem volt az emberekhez. Most viszont csak az 1. osztagnál tudok ilyesmit tenni. Pedig nagyon igyekszem szépen megírni a kérvényt, hogy elengedjenek! De elég ritkán hagyják jóvá, hogy használhassam saját célra a senkaimont. Az igazság az… – vettem halkabbra a hangomat –, hogy legutóbb is csak úgy tudtam elmenni, hogy Tokki írt nekem egy papírt, hogy legyenek oly drágák az első osztagnál és engedjenek ki egy fél napra. – Igyekeztem nagyon halkan megosztani ezt a turpisságot. Nem akartam, hogy Kagura-sama meghallja és bajba keveredjünk emiatt. Kagura-samának kora ellenére nagyon éles hallása volt és elképesztő erőben is tartotta magát. Téren és időn átívelő a pipacsapása, ha pusztán rágondolok, már sajog a kobakom. – De igazad lehet! Odaát tuti találhatnék ilyesféle tanárt. Vívni is tanulok ott egy Senseitől! – azt még időben elhallgattam, hogy kitől. Pedig aztán osztagom hajdani kapitányától is volt lehetőségem tanulgatni odaát már nem egyszer. Bár akkor még nem voltam kapitány… és amikor nem volt rajtam haori, annyira nem is vették szigorúan azt a dolgot, hogy mikor megyek el az Emberek Világába. – Ezt kérlek, ne mondd el senkinek! Mármint, hogy vívni tanulok… – fűztem hozzá kissé kétségbeesetten. Ciki lenne, ha az osztagba visszajutna a dolog. A végén rájönnek nem véletlenül szoktam átpasszolni másnak a kardos okosítást az osztagban.
  – Mondjuk… Kínában nem tudom, még nem jártam ott, bár tudok a nyelvükön beszélni! Talán ha nem Karakurába kérezkednék el, akkor elengednének? – oldalra billentettem a kobakomat, miközben hangosan elméláztam ezen. – Úúú! Tényleg? És hogy megy? Kitől tanulod? Tényleg Chicchan, te nem ismersz véletlenül kung fu nagymestert vagy mestereket odaát, akik segíthetnének a medve stílussal? – kérdéseim sorakoztatása során hirtelen akadok el, ahogy meghallottam Chicchan szavait. Döbbenten tátom el a számat egy pillanatra.
  – Én? Tanítani? Téged? Még sosem kértek tőlem ilyesmit! Mármint osztagon kívül… É-én szívesen! De még nem csináltam ilyesfélét, mármint tudod, osztagban tartottam edzést persze, nem kardozósat, de minden mást igen. Viszont így külön valakinek, aki nem is 10. osztagos meg minden… Huh, szóval igen, örömmel! – bólogattam lelkesen. Már-már teljesen belezavarodva abba, hogy mit is szerettem volna mondani neki a meglepettségem miatt. – Bármikor! Főleg hétfő és csütörtök délelőtt – fűztem hozzá, amint sikerült összekapargatnom gondolataimat ezzel kapcsolatban. Azt az apróságot elhallgattam, hogy azokon a napokon elvileg az én kötelezettségem lenne megtartani a kardos gyakorlatokat. De Tokki mindig olyan szívesen csinálja, amikor valami egyébre hivatkozok, hogy nem tudok elmenni. Ez pedig nem is szimulált pocakfájás lenne, hanem tényleg tennék is valamit. Nem mintha amikor az osztag haditervét állítom elő, az ne lenne szuperfontos, de na! Azt nem lehet rám fogni ennél ez esetnél, hogy ellógom a gyakorlatra szánt időt!
  Az itt terítékre került edzésszerűségben viszont egyre bizonytalanabbá váltam. Nem járt át túl kellemes érzés, hogy Chicchant kell lövöldöznöm az általam ismert varázslatokkal, még ha ő is kérte, nagylány módjára, tudatában annak mivel jár. Cseppet sem esett jól! Nem hiába rezzentem össze minden alkalommal, mikor úgy véltem fájhatott a dolog.
  Chicchan szavaira az energiák tekintetében látványosan elgondolkodtam a kidou kötél túl végén. Azon morfondíroztam, hogy ennyi energiából mégis miképpen lehetne kiválasztani a megfelelőt, ami segíthetne legyógyítani az emberről a varázslatot. Akkor kaptam fel csak a kobakomat, amikor hallottam a puffanást. Menten ugrottam egyet, amikor Chicchant a földön láttam. Ijedten kiáltottam fel mindez mellé. Hirtelen azt se tudtam mi tévő legyek. Gyógyítsak? De én olyat nem tudok! Fussak Tsucchinért? De nem tudom elengedni a kidoukötelet!
  – Tsucchin! Kell egy Tsucchin! – kétségbeesetten csapkodtam madár módjára szabad kezemmel. (Amivel nem a varázslatot fogtam – még szerencsére, egyébként Chicchannak jobban fájt volna! >.<) Nyomban törtem a fejemet mégis mivel értesítsem Tsucchint, mert bármennyire is vágytam arra, kétlem, hogy innen meghallaná kétségbeesett sikolyaimat. Tudom már, írok neki! Már a zsebem felé irányzott mozdulat közben elvetettem az ötletet. Nem hiszem, hogy van telefonja. Akkor tuti meglenne a száma. Akkor pokollepke! De ahhoz el kéne engednem a kötelet… Ááá! Mégis mi tévő legyek? Ha egy képeskönyvben1 lennék, akkor egy idéző kört raknék ki, hogy idebűvöljem őt. A fekete-fehér könyvecskékben mindig beválik. Ha virágokból csinálom, talán nekem is sikerülne, mert Tsucchin oda és vissza van a növényekért. De bűnnek érezném leszakajtani a virágokat ezért… De buta vagyok! Most nem lehetek érzelgős. Chicchanról van most szó, majd ültetek újakat a helyükre!
  – Én úgy sajnálom, nem akartam, de tényleg ne haragudj, nem akartam, hogy fájjon, szóval úgy igazán, de igazán sajnálom!! – könnyes szemekkel oldottam fel a varázslatot, mikor Chicchan erre kért. Igazából, ha ezzel kezdtem volna, akkor tuti megkímélhettem volna rengeteg szenvedéstől. De nem, én butának meg kellett várnom, míg ő szól rám, hogy tegyek így. – M-minden rendben van? Ugye nem fáj nagyon? Ha gondolod, elviszlek Tsucchinhez! Ő meg tud gyógyítani – ajánlottam fel azonnal. Letérdeltem mellé, hogyha igényli, akkor azonnal fel tudjam kapni és száguldhassunk Tsucchinhez. De hogyha úgy érzi, ezt nem bírná elviselni, mert annál jobban fáj neki valami, nem erőltetem. Ez esetben még mindig ott van az idézés, mint opció. Egyszer amúgy is ki kell próbálnom, hogy valóban sikerül megidéznem a képeskönyv alapján Tsucchint! >.<
  – Huh? Akkor nem is fáj semmid? – meglepetten vizslattam Chicchanra, mikor arról próbált lebeszélni egy egész Tsucchin flottát rendeljek ide vagy, hogy én vigyem oda. – Ennyire jól vagy? – meghökkentem mikor azt kérte ismételjem meg a varázslatot. Én meg már a halálát vizionáltam magam előtt! – Oké, de Chicchan legközelebb ne csinálj ilyet, mert a kardomba dőlök! – De nekem nincs is wakizashim! Mindegy, akkor majd Tokkitól kölcsönkérek egyet csak azért, hogy beledőljek.
  Vonakodva mentem bele a dologba és idéztem meg újra a varázslatot. Némán szuggeráltam Chicchant pár másodpercig.
  – Említetted a különböző energiákat az előbb. Gondolkodtam rajtuk most egy kicsit. Szóval te érzékeled külön-külön is az energiákat vagy valahogy el tudod különíteni őket? – kíváncsiskodtam. – Tudod, előbb azt mondtam próbáld meg fókuszálni oda az energiádat, ahol érintkezik a testeddel a varázslat, tény nem konkretizáltam melyikkel… Mivel azt akarjuk elérni kevesebb energia befektetéssel tudjad kioltani a kidoumat és a varázslatom ugyebár a spirituális energiám kivetülése… vagyis Shen. Akkor, ha esetleg ki tudod választani, hogy a te Shened, vagyis a te spirituális energiád gyűljön egybe oda, akkor szerintem ugyanazt váltanád ki, mintha hirtelen megemelnéd a lélekenergiádat. Azt hiszem… Vagy ez most a célod? Bocsánat, ha túl sokat fecsegek, miközben összpontosítanál! – kértem elnézést a fecsegésem miatt. Hiszen lehetséges éppen koncentrációját zavarom a beszédemmel.
  Eleinte meglepett, mikor Chicchan a senseiem után érdeklődött és az emlékeimről. Nem voltak olyasféle dolgok, amikről nem beszélgetnék, így vidáman kezdtem el mondani Sanosuke senseiről a dolgokat.
  – Igen! Sok-sok mindent tanított, többek között azt is, hogy tudom jobban kordába tartani lélekenergiámat. Legalábbis nagyon próbálkozott. Tudod eléggé nehéz számomra fókuszálni, ezért is van nálam ez – emeltem fel jobb kezemet, hogy felfedjem csuklómon ékeskedő kavicsos karkötőt. – Rikkocchantól kaptam! – széles mosoly bontakozott ki az arcomon. – Abból a célból, hogyha elfáradok, vagy nem összpontosítok, akkor a lélekenergiám ne önállósítsa magát és ártsak ezzel másoknak – avattam be. Persze volt ennek a karkötőnek hátránya is, nagyobb varázslatokat eléggé nehezen formáltam meg, mikor rajtam volt. – De Sanosuke sensei mutatta meg nekem, hogy tudok megidézni néhány varázslatot anélkül, hogy felrobbantsam magamat. Az Akadémián… az Akadémián úgy emlékszem eléggé kevés dolgot tanítottak ilyestért és folyton szigorúak voltak – emlékeztem vissza a tanulmányokra. Eléggé régen volt, nem is igazán emlékszem már arra az időszakra. Csak azt tudom, hogy tudásom nagyobb hányadát nem a képzésnek köszönhettem. Azt hiszem hajdani tiszttársaim nélkül, meg a sensei segítsége nélkül nem lennék most ott, ahol.
  – Mikortól is emlékszem… Hát, picit talán furán hangozhat. De nekem már az Akadémián töltött éveim is eléggé kesze-kuszák. Van néhány homályos emlékem idegen arcokról, akik nem tudom kicsodák, talán Rukongaiban találkoztam velük, nem tudom. Szóval szerintem bátran állíthatom, hogy leginkább első osztagom idejéből vannak konkrét emlékeim! – bólintottam némi gondolkodás után, mintha csak az állításommal értenék egyet. – Amúgy, nem volt fura hirtelen emlékezni azokra, amiket és akiket elfelejtettél? Hogyhogy most emlékszel a korábbi életedre? Mi változott, történt? Te kerested őket vagy maguktól jöttek elő? – kérdeztem rá óvatosan Chicchan által meséltek kapcsán.
  – Öhm… Én is kérdezhetek tőled Chicchan? A mágiával kapcsolatban. Korábban azt mondtad, hogy nem igazán a tereped, ezért szeretnél meg tanulni védekezni ellene. Mi nem megy benne, hogy inkább mellőzöd? Vagy egyszerűen csak nem érdekel a varázslás?

1Itt Anao valójában mangákra gondol.

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 14.

Lélekenergia:

60% Complete
72 400 / 100 000

Hozzászólások: 499

Hírnév: 8

Infó

Tárcában: 30 450 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Kert
« Válasz #32 Dátum: 2017. Nov. 15, 11:43:15 »
Egy kis cseresznyefa virág

-Ha tanulni szeretnél, szívesen átviszlek ilyen helyre. Szerintem a keresgélésbe is tudok segíteni valamicskét. Sokat olvastam, meg jártam utána a témának -az emlékeket inkább nem emlegettem fel. Arról nem tudtam volna neki számot adni, Kei~chan belevonása nélkül. Őt pedig, amennyire csak lehetett, nem akartam a Shinigamik társadalmába belevonni. Veszélyes lett volna mesélni róla, és nem csak rám nézve, de attól féltem, hogy Nao~sanra nézve is legalább annyira. Ezt pedig nem voltam hajlandó megkockáztatni. -Velem úgy hiszem, átengednének az Élők Világába! -tettem hozzá, hátha beleegyezik. Aranyosnak találtam, hogy ennyire lelkes és kíváncsinak tűnt a medve stílus irányába. Sajnáltam volna, ha legalább egy picit nem segíthetek benne, hogy megismerhesse ténylegesen a vágyott harcművészeti irányzatot.
-Nem árulom el senkinek, de azt nem értem, ezt miért titkolod! -pislogtam rá hatalmas szemekkel -Szerintem dicséretes dolog, hogy tanulsz. Ha úgy érezted, hogy valami területben még képes vagy a fejlődésre, és ezért dolgozol! Ez inkább tiszteletet érdemel! -figyeltem az arcát értetlenül.  Bár az, hogy Kínában is lehetne tanulni, szemmel láthatóan felvillanyozta. Én meg kíváncsi lettem.
-Tényleg beszélsz kínaiul? -váltottam magam is kínaira. Daji~nak hála, mondhatni második anyanyelvemként volt szerencsém beszélni. -Tanultad valakitől? Vagy önszorgalomból sajátítottad el? -kíváncsiskodtam magam is. Bár én se lettem kímélve. -Izgalmas tekercsek kerültek hozzám! Ezért is lenne különösen jó, ha élőben is kipróbálhatnám ezt a stílust. Szóval hálás lennék érte, ha gyakorolnál velem, és tanítanál! -hajoltam meg tisztelettel. Elvégre nagy szívességre kértem meg. Aggódva hallgattam, ahogy elkezdett mentegetőzni, majd alig észrevehetően könnyebbültem meg, amikor végül kiderült, mikor tudna mégis csak fogadni gyakorlás céljából.
Persze, ha már itt tartottunk, egyből eszembe is jutott, még miben tudna segíteni nekem. A kezdeti nehézségek ellenére, kezdtem végül úgy érezni, hogy talán rájöhetek a dolgok nyitjára.
   -Ne aggódj, kutya bajom! -mosolyogtam rá bátorítóan, meg váltottam vissza japánra. -Nem bántottál semmilyen formában. Viszont így tudok csak olyannal előállni, ami segíthet a tisztjeimnek! - tettem a vállára a kezem, hátha picit megnyugszik ettől a gesztustól. Ha nem csak látja, érzi is, hogy jól vagyok. Arról véletlenül sem ejtettem volna szó, még éreztem picit, ahol az erőmbe mart a kidou. Azt is érzékeltem, hogy szépen áll helyre az esszenciám.  Ahogy kértem az ismétlést, még jobban meglepődött. Meg meg lettem fenyegetve, hogy legközelebb ilyet csinálok, Seppukut fog elkövetni. Az egyetlen bökkenő azzal volt, hogy nem tudtam pontosan, mi is az az ilyen.
   -Anao~san! - sóhajtottam egy nagyot -Ha csak nem szeretnéd, hogy magam is hason módon legyek kénytelen eljárni, kérlek őrizkedj minden féle kardba dőléstől! - néztem a szemeibe eltántoríthatatlan fejjel. Rám volt írva, minden szavam halálosan komolyan gondoltam. Ha miattam bármi is érné őt… nem hagyhattam. Csak miután úgy éreztem, hogy tényleg nem forgat ilyesmit többet a fejébe, folytathattuk. Újabb lekötést kértem. Közben figyelmesen hallgattam, hogy mit is mondott az energiákról.
A Shen energiát ajánlotta a kidou ellen. Felvettem a qi gong alapállást.
   -Köszönöm inkább, hogy elmondtad ezeket! -válaszoltam, hogy Anao~san egyből visszakozott, pedig tényleg hasznos dolgokat tudtam meg tőle.  Megpróbáltam hát gyakorlatba is átültetni a hallottakat. Azt nem kellett keresnem, hol érintkezett az ereje az esszenciámmal. Tökéletesen éreztem, ahogy megkötött, akadályozva a szabad mozgásba. Márpedig ez volt az egyik, amit akartam. Mozgással segíteni az energiáim irányítását. Közben hallgattam a lány válaszát. Aranyosnak találtam, milyen aprólékosan igyekezett kielégíteni a kíváncsiságom. Főleg, hogy érdekeseket mesélt. Nem tudtam azt például, hogy ő is hasonló módon vigyáz a környezetére, mint jó magam.
   -Nekem gyűrűm van, ami visszafogja az erőmet! -mondtam. Szerettem volna mosolyogni is, de az épp nem ment. Nagyon elmélyült fejjel igyekeztem ugyanis megmozdulni. A formagyakorlathoz, ami az eszembe jutott, a kezeim is kellettek volna. 
Ettől függetlenül még figyeltem Nao~sanra.
   -Az Akadémiára már visszatértek az emlékeim, de így is kesze-kuszának hatott… -mormoltam, a nem túl szelíd véleményemet arról a sokszor fejetlenségbe átcsapó hétköznapi diáklétet.
A kérdése azonban elgondolkodtatott. Mitől kezdtem el vajon emlékezni? Nem tudtam volna pontos okhoz kötni.
   - Igazából a testem kezdett el emlékezni. Jóval előbb, mint hogy jómagam megtettem volna. - szusszantam egy nagyot, amire aztán be is ugrott egy emlék. Kei~chan akarattal nem segített verbálisan, csak várta, mikor jövök rá magamtól a megoldásra. -Emberként is harcművész voltam. Azért edzettem egész életemben, hogy ez legyen számomra a természetes. És úgy tűnik, sikeres volt, ugyanis úgy tudtam megreptetni, leütni, kitérni az emberek elől, hogy gőzöm sem volt, hogy csináltam. De valahogy tudtam, hol kell megütnöm, merre kel ellépnem előlük, és hogy tudom a saját erejüket használva fel ellenük, hajítani el őket. - ahogy idáig értem, sóhajtottam még egyet. Az emlék ellenére kezdtem rájönni valamire.
   -A levegő! -mondtam ki hangosan is, minden bevezető nélkül. - Azt hiszem nem az a kérdés, hogy tudom~e külön irányítani őket. Három energia, de egy körforgás! A qi az embereknél felélesztheti a Shen~t. Vagyis Jing~ből Qi lesz, ami ha elég erős, feléleszti a Shen~t, ami tovább erősíti a Qi~t és a Jing~et. -Ezt nem könyvekből tanultam. Egyszerűen,mintha Keiko tudása a saját emlékeimként jelentek volna meg a fejemben. -Jing~ből Qi, amiből aztán Shen, amit visszafordul. - vettem egy mély levegőt. Nem foglalkoztam vele, hogy mennyire hathat furcsán, hogy berogyasztottam a lábaimat, noha a kezeim még hozzám voltak kötve. Behunyt szemekkel koncentráltam a saját esszenciámra. Éreztem, hogy a kidou marja, de most nem ezzel foglalkoztam. Nekem már nem kellett felébresztenem a Shent. Szellemi lényként mondhatni alapból bennem keringett. Ahelyett, szétválasztottam volna őket, magamban arra igyekeztem, hogy szétszedhetetlenül összefonjam őket. Ám olyan mód mégis, hogy különös egyensúlyban maradjanak mind a hárman.
   -Feloldanád a kidou~t, majd próbáljuk újra, ha lehet! - már túlságosan elzsibbadtam, hogy effektíven ki tudjam próbálni az elméletemet. -Semmi bajom, és látod, vigyázok is magamra, ezért kértelek erre! - igyekeztem megelőzni azt, hogy megijedjen. Pár percig akarattaln kontrolláltam a légzésem. Arra koncentráltam, hogy az esszenciám összekapja magát. Nem kellett neki sok idő, de azért azt a pár másodpercet, percet megvártam.
   - Miután a testem emlékezett, kezdtem el magam is emlékezni amúgy, visszatérve a korábbi kérdésedre - ropogtattam ki a csontjaimat. -Szép fokozatosan tértek vissza az emlékeim… De nem bántam meg egyáltalán! - tettem hozzá elgondolkodva. Jó dolgom volt, hisz Kirito~san és Mei~san gondoskodtak rólam mennyi ideig! De mégis így érzem magam teljesnek. -Félelmetes? Maga a gondolat, hogy egyszer csak visszatérhetnek az emlékeid… -figyeltem a szemeit. Már egész rendbe jött az esszenciám. Vajon, ha másokat talál el egy kidou, ők is így érzik, vagy manapság már nem is érzik a saját esszenciájukat a shinigamik? Netalán hátra hagyják, mint valami Földi dolgot? Nem tudtam, de feltenni inkább nem tettem fel a kérdést. Utána, tuti nem kaptam volna újabb kidou~t. Erre jött is a kérdés, mi a kapcsolatom a kidouk~kal. Halványan elmosolyodtam.
   -Párszor rájuk robbantottam annak idején a gyakorló termet. Utána elengedték még a tanárok is a dolgot, elvégre vannak, akik menthetetlen tehetségtelenségek, ha mágiáról van szó. - mosolyogtam rá. -Te próbáltad megkeresni a mesteredet? - nem akartam tiszteletlen lenni, hogy megkérdeztem, de tényleg kíváncsi voltam. Jól tudom, én mennyit melóztam rajta, míg egyszer teljesen véletlen botlottam Shion~ba, akinek szemmel láthatóan fogalma sem volt róla, hogy ki vagyok. Azóta azon voltam, és vagyok, hogy ez így is maradjon mindamellett, hogy én viszont vigyázni igyekeztem rá.
   -Oké, a következőt szeretném kérni! - léptem vissza, kellő távolságra - ha van több lekötő kidou~d is, a bénítóak is jöhetnek, akkor küldd őket rám. Ne aggódj, nem fog bajom esni! - tettem hozzá biztatóan mosolyogva -Olyan tíz percet adj egy-egy kidou~ra, mielőtt feloldod. Kigondoltam valamit, és szeretném kipróbálni. Szóval bármi kötő kidou jöhet! - Vettem fel a Qi Gong alapállását. -Megpróbálom azt tenni, amit az előbb mondtál, ám nem külön választva a három energiát, hanem egyszerre használva őket. - vártam eltökélt buksival az első adagot.


 


(click to show/hide)