Szerző Téma: Hadnagyi iroda  (Megtekintve 3117 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Shiba Kamiko

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 500 / 15 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 13 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Post szín:
#950736 és #933E66


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hadnagyi iroda
« Válasz #15 Dátum: 2018. Jan. 30, 23:20:11 »

Nem tehetek róla. Amikor az ő közelében vagyok, olyan, mintha egyre sűrűbb lenne a levegő. Mintha minden egyes lélegzetvételem egy nehezen lenyelhető falat lenne. Minden alkalommal figyelnem kell magamra, nehogy elfelejtsek, vagy ne tudjak levegőt venni. Nagyon sokat kell majd gondolkoznom rajta, hogyan lehetek ekkora katasztrófa, azon pedig még többet, hogy ne legyek ilyen szerencsétlen. Így megy ez mindig, ha valami miatt érintkeznünk kell… miért nem tudott akármelyik másik osztagban pozíciót vállalni? Arról nem is beszélve, hogy miért hadnagy? Valami elképzelhetetlenül erős, majdnem megközelíti a kapitányt is. Mit keres még egyáltalán hadnagyi pozícióban? Főleg az ő kapcsolati hálójával… ahj, miért gondolkozom ilyesmiken?
– Már ezzel a megszólítással is bőven túllépte a hivatalos határt, Mizushima-fukutaichou ^^” –[/b] válaszolom, miközben kínos mosolyt erőltetek az arcomra. Kicsit más elképzeléseink vannak a hivatalos kapcsolatról. Én mindig megerőltetem magam, hogy viszonylag kedvesen és távolságtartón viselkedjek vele, miért nem képes ő is erőfeszítéseket tenni? Nos, ez egy remek kérdés, valószínűleg azért, mert nemes egyszerűséggel nem akar. Értitek, nemes egyszerűség…
– Már bocsánat, fukutaichou, tény, hogy az ereje nem szorul fitogtatásra, de attól még nem biztos, hogy kompetens a tisztek „támogatásában”. Ha jól tudom, a negyedik osztag egy részlege kifejezetten ezzel foglalkozik... – jegyzem meg, csak úgy mellékesen, mielőtt még életvezetési tanácsokat kezdene el osztogatni itt az irodájában. Akár át is nevezhetné valami rendelőnek, nem? Támaszkodjak rá, mi ő, mankó? Arról nem is beszélve, hogy már a gondolattól is ideges vagyok, hogy bármi köze legyen a magánéletemhez. Én nem haragszom rá, nem utálom őt, és valahol nagyon is kíváncsi vagyok, milyen ember ő, de jelenleg nem vagyok olyan pozícióban, hogy egy hajszálnyit is közelebb kerüljek hozzá. Nem tehetem meg, mert ha a pszichopata anyámtól meg is tudna védeni, a saját démonaimtól nem. Úgyhogy csak ne akarjon nekem támaszt nyújtani semmiben, inkább végigbicegem az egész életem. :|
– Személy szerint, úgy érzem, inkább egy főnökre volna szükségem, mintsem egy… öhm, támaszra – mondom meg neki kerek perec, hogy nekem mi lenne a legjobb. Biztos vagyok benne, hogy ő is tudja. Mindenki tudja, milyen vagyok. Mindenki tudja, hogy már az Akadémián is kezelhetetlen voltam, shinigamiként már jóval kevésbé vagyok deviáns, de nem szokásom beállni a sorba és meghajtani a fejem bárki előtt. Úgy is lehet mondani, hogy gyakran keveredem párbajokba és gyakran olyan embereknek beszélek vissza, akiknek nem kellene. Könnyen elveszítem a fejem. Lobbanékony vagyok. Igen, mindenki tudja rólam, hogy ilyen vagyok, és ezzel csak egy probléma van… nem ilyen vagyok.
Nem tehetek róla, nincs kontrollom afelett, amit csinálok. Én nem akarom leordítani a fejét, nem akarok csapkodni, nem akarok felpattanni és kicsörtetni. Nem akarok túlkoros csecsemő lenni, aki kiszámíthatatlan, és pont emiatt nem lehet rábízni semmit. Mégis, mielőtt észbe kaphatnék, ismét megtörténik. Felfokozott lelki állapotban csörtetek, alig kapok levegőt, zihálok, a szívem pedig olyan hevesen dobog, hogy alig hallok valamit. Egyetlen hang jut csak át a blokádon, mégpedig Shuuichi hangja, ahogy a nevemen szólít és az irodájába parancsol. Végre, végre megállok. Lassan megfordulok. Végre, hajlandó a főnökömként viselkedni! Mondtam én, hogy erre van szükségem, akkor legalább nagyjából engedelmeskedik nekem a testem. Még mindig feszült vagyok, ökölbe szorított kézzel, fájdalmasan összeszorított állkapoccsal, darabos mozdulatokkal megyek vissza az irodájába. Becsukom magam mögött az ajtót, egy sóhajjal konstatálom, hogy most muszáj leülnöm, és forgatom a szemeimet. Nem tudom, miért csinálom ezt, azt hiszem, ő még nem elég mérges rám, így nem érzem magunkat egyenlő félnek. Mintha muszáj lenne még jobban felbosszantanom… de azért odamegyek és leülök vele szemben. Előrehajtom a fejem és nem nézek rá, erősen szuggerálom a padlót, és a kezeimet az ölemben. Olyan, mintha zavarban lennék és szégyellném magam, de igazából csak még mérgesebb vagyok ilyenkor. Tudom, hogyha rá néznék, látná a tekintetemen, mennyire izzik, és kiül az arcomra is, milyen dühös vagyok. Próbálom ütemesen, lassan venni a levegőket és megnyugtatni magam, de nagyon kevés esélyt látok rá.
– Igen, már éltem – mondom csendesen, a fogaim között kiszűrve a szavakat, és tudom, hogy itt kellene megállnom. De akármennyire erősen harapom a nyelvem, valahogy mégis kiszabadul és nem tudok neki parancsolni. Jaj ne, ez nem lesz jó… – Pontosan tudom, milyen elkényeztetett hercegnőnek lenni, úgyhogy nem kérek a bölcsességekből. És igen, ha választhatnék, most is az lennék, és nekem is az lenne a legnagyobb gondom, hogy hova helyezzem el a fényképeimet. De én és a családom, sajnos nem vagyunk ilyen szerencsés helyzetben már, és roppant kedves, hogy ezt felemlegeti, mindegyikünk kedvenc témája! Miért is nem csevegünk róla minden nap, hm?! – próbálom lent tartani a fejem, és ez egészen jól sikerül. Ha már mindenféle hülyeségeket mondok össze-vissza, amit nem is gondolok komolyan, legalább ne lássa teljesen, mennyire utálom őt éppen. – Szóval, akármit is akar, legyen olyan jófej és intézze el gyorsan, hogy végre hazamehessek az abszolút nem-nemes családomhoz.
Atya ég, magam sem tudom, hogy sikerült az utolsó szavaimba ennyi gúnyt és megvetést összesűrítenem. De nem is érdemli meg! Egyáltalán nem érdemelte ki, hogy így bánjak vele. Akkor mégis, miért nem tudom visszafogni magam kicsit? Na jó, ez egy eleve halott ötlet, ha rólam van szó. Inkább nézem tovább a padlót, és próbálom nem a bőrömbe mélyeszteni a saját körmeimet, de elég nehéz. Mindig nagyon sarokba szorítva érzem magam, ha a felháborodott menekülő-hadműveletem nem jön be. Úgy érzem, csapdában vagyok, és minden pillanattal egyre szorosabb a nyakam körül a hurok és ettől csak még harapósabb leszek, attól tartok…

Karakterlap

Mizushima Shuuichi

Shinigami

11. Osztag

*

A Mizushima-ház XII. feje

Szint: 18.

Lélekenergia:

60% Complete
91 000 / 100 000

Hozzászólások: 117

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 57 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bíbor

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#34C0C7


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hadnagyi iroda
« Válasz #16 Dátum: 2018. Febr. 25, 17:26:19 »

Rejtély volt számomra, hogy miért próbálja minden áron visszautasítani a tegeződést, vagy a jó viszonyt. Bárki megmondhatja, hogy ebbe még egyetlen tiszt sem halt bele! Egyetlen egy sem, én mondom! ˘o˘ Sőt, igazából az osztag nagy része már felszólítás nélkül is elég közvetlenül kezel, persze Tsundere~kun kivétel, mert a testőrség mindenek felett! Vagy valami ilyesmi. :/
- Igen, pont ezért mondtam, hogy a jó viszony nekem egészen mást jelent! :o – Magyaráztam lelkesen. – Kényelmetlenül érzed magad ettől? Én tehetek róla? – Szegeztem neki a kérdéseket, hiszen egyértelműen úgy tűnt, a személyemmel lehet valami gondja.
Sokakat ismertem, akik képtelenek voltak a formalitások világából kiszakadni, és mindenképpen ragaszkodtak hozzá. Ez hozzátartozik a nemesi léthez, ahol mindenki álarcot visel, és reméli, pontosan senki nem látja, mi van ezek mögött. Kedvesen eltársalgunk a családi- és gazdasági helyzetekről, de igazi barátság talán nem is létezhet egy ilyen közegben, ahol sosem teheted azt, amit igazán szeretnél. Akik irigylik az effajta életet, pontosan azok, akik csupán a könnyebbik részét láthatják ennek.
- A negyedik osztag… – Képtelen voltam megállni, hogy fel ne nevessek, és intettem a kezemmel, hogy tudja, nem rajta derülök ilyen jót. – Bocsánat, de még egyetlen tizenegyedik osztagost sem láttam, aki önként vonult volna a negyedik osztag berkeibe. – Törölgettem a szemeimet, egész jól esett ilyen felszabadultan nevetni. – Természetesen nem mondom azt, hogy mindenben kompetens vagyok, csupán, hogy szívesen segítek. Néha a legjobb tanács az, hogy segít valaki, a problémáddal kihez fordulhatsz. – Mosolyogtam rá melegen. – Például, ha sokat fáj a fejed, abban természetesen nem vagyok kompetens, de támogatásként szívesen elkísérlek a negyedik osztaghoz! ^-^ Szerintem ez igenis egy hadnagy dolga, hogy a tisztjei bízhassanak benne, ne csak az erejében. :3
A magam részéről én is bíztam abban, hogy bármivel is fordulok Chicchanhoz, ő meghallgat, és a legjobb tudása szerint segít. Lehet, hogy nincs tapasztalata egy nemesi család vezetésében, de bizonyos, hogyha olyan dologgal keresném meg, bátorítana, vagy valami kedves gesztussal segítene túljutni a holtponton. Szóval nem csupán az számít, mennyit tud a másik egy adott problémáról, sokkal inkább, hogy mennyire szeretne segíteni! Vagy valami ilyen nagyon bölcs dolog, ami most egyáltalán nem jut eszembe. :/
- Értékelem az őszinteséged, tényleg. – Bólintottam válaszára, majd nagy levegőt vettem. – Ez esetben nem én leszek a megfelelő személy számodra. – Jelentettem ki egyszerűen. – Bár a Gotei Juusantai a tekintélyelvű vezetést pártolja, és a Negyvenhatok tanácsa ezt is alkalmazza, a Juuichibantai annyit változott az évek során, hogy itt ilyesmivel nagyon ritkán fogsz találkozni. És a magam részéről örülök neki, hogy Chicchan… vagyis a taichou nyitottabb a tisztjeire, mint az elődei voltak. – Magyaráztam meg, miért is mondtam korábban azt, amit. – Szívesen megkönnyíteném a dolgod, hogy kényelmesebben érezd magad, de ez esetben a kapitány intézkedéseit ásnám alá, és ezt nem szeretném.
Engem nem zavarna, hogy úgy kell tennem, mintha teljesen más lennék, mint amilyen. Vállat vonnék, és megtenném azokért, akik így kívánják, semmit nem számít. Az osztagomban azonban azt kell képviselnem, amit a kapitányunk irányelvnek tekint, és ezzel ellentétesen egyáltalán nem szeretnék haladni, egyetlen pillanatig sem. Nem élvezem a harcot, az öldöklést, vagy azt, hogy összemérjem másokkal az erőmet, nem ezek miatt döntöttem úgy, hogy elfogadom Chicchan kérését, és ismét hadnagy leszek ennél az osztagnál. És mivel számára sem ezek a fő motivációk, bár nálam bizonyosan szívesebben csinálja őket, ezért támogatom abban, amiben a legjobb tudásom szerint tudom.
A korábbi kijelentései után nem kellett volna, hogy meglepjen a kirohanása, de őszintén szólva, nem számítottam rá. Mármint tényleg, meglepett, hogy azok után mennyit beszélt a hivatalos viszonyról, és hogy ehhez ragaszkodni szeretne, képes ennyire hangosan kiabálni velem. Nem, mintha ez olyan zavaró lett volna, azt hiszem, már-már az számít szokatlannak, ha egy nő bizonyos decibel alatt szól hozzám, igen…
Az egész testén látszott, hogy szíve szerint tovább kiabálna, hogy még mindig van benne valami, amit erőszakkal fojt el. Olyan volt, mint egy pattanásig feszített húr, és egy kicsit féltem, mi lesz, ha elpattan. Nem attól hogy ártana nekem, vagy ilyesmi, felnőtt férfi vagyok, kiválóan képes vagyok megvédeni magam, inkább miatta aggódtam. Egy fiatal lány volt, ahogy Hannacchannak, neki sem való, hogy megszakadjon ilyesféle terhek alatt, legyen az bármi. :/
- Mért, jelenleg mi a legnagyobb gondod? – Szegeztem neki a kérdést, komolyan fürkészve az arcát.
Shinigami, és a családja sem Rukongai szélén él, hanem közvetlenül Seireitei mellett, még csak nem is szegények, csupán már nem nemesek. Igen, ez valóban sajnálatos, és az idősebb generációnak bizonyosan sokkalta nehezebb ezt elfogadni, de neki mi gondja van a rang elvesztésével?
- Mi hiányzik, a tekintély, vagy hogy fogadásokra hívjanak meg, ahol olyanokkal kell kedvesen beszélned, aki a családfőnek üzleti szempontból fontos, vagy az, hogy folyton testőrök legyen a nyomodban, esetleg a pletykák központi figurája szeretnél lenni? – Sóhajtottam, visszadőltem a székbe, de nem vettem le róla a tekintetemet. – Nem sajnáltatom magam, főnemesként rengeteg hatalom van a kezemben, ez nem vita, vagy kétség tárgya. De ha éltél főnemesként, ne legyél olyan, mint azok az elvakult siránkozók, akik képtelenek megbecsülni azt, amijük van, és olyasmit becsmérelnek, amiről fogalmuk sincs. – Nyugodtan beszéltem hozzá, egyáltalán nem volt könnyű kihozni a sodromból, ilyesmivel pedig végképp nem, lévén szemernyi igazságtartalma volt csupán. – Ha most is főnemesi család lennétek, te már beházasodtál volna valamelyik nagyobb családba, akár akarod, akár nem, és talán könnyebb lenne az életed néhány aspektusa, de ne hazudjuk egymásnak azt, hogy mindegyik. Köztünk szólva nem hiszem, hogy neked tényleg hiányozik az, hogy hercegnőként vonulj végig Seireitei utcáin, tehát mit szeretnél igazából? – Billentettem oldalra a fejem, mintha ez segítene megérteni bármit is vele kapcsolatban. – Megsérteni próbálsz azzal, hogy túl könnyű az életem? Mindenki ezt gondolja, nem szoktam foglalkozni ilyen felszínes gondolatokkal, én tudom mennyit dolgoztam azon, hogy ott legyek, ahol vagyok. – Rámosolyogtam, nem hittem igazán, hogy az a célja, hogy megbántson, talán csak rossz napja volt. – Haza? És a szolgálat? :/ – Nem, mintha ezek után olyan gyorsan útjára engedném, volt valami benne, és ez nagyon is kíváncsivá tett.

Karakterlap

Shiba Kamiko

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
9 500 / 15 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 13 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Post szín:
#950736 és #933E66


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hadnagyi iroda
« Válasz #17 Dátum: 2018. Febr. 26, 22:17:27 »

Ökölbe szorulnak a kezeim és minden erőm össze kell szednem, hogy ne szóljak semmit, amikor felnevet. Kevés dolgot utálok jobban, mint amikor valaki kinevet vagy nem vesz komolyan. Gyerekesen tudok viselkedni, és én utálom magam a legjobban miattam, de valahogy mindenki olyan könnyen elhiszi, hogy ilyen vagyok. Mintha egyértelmű lenne. Nincs is értelme bizonygatnom, hogy nem így érzek, mert lehet, hogy... ha mindenki azt hiszi, hogy tényleg egy ilyen kiállhatatlan, erőszakos kis szörny vagyok, akkor biztos lehet benne némi igazság.
– Akkor talán azokat a tiszteket kellene megváltania, akik elég makacsok ahhoz, hogy ne fogadják el a helyes segítséget! – javasolom neki, némi éllel a hangomban, és talán kissé hangosabban, mint eddig. Nem kiabálok, ennyi önuralmam még van, de nagyon gonosz tekintettel pillantok rá, és szerintem érzi a haragom. A humorérzékem amúgy sem a legerősebb alkotóelemem, de ilyesmin főleg nem nevetnék. És hadonászhat itt a kezével, attól még nem lesz kevésbé tiszteletlen, amit művel. Annyira nem bírom a közvetlen képét, hogy egyre jobban viszket a tenyerem. Nagyon szívesen eltorzítanám azt a díjnyertes bájvigyorát kicsit... >.>
– Nem kifejezetten veszem jó néven, hogy próbál kioktatni a Juuichibantairól és a változásairól, Mizushima-fukutaichou... ami azt illeti, sokkal régebb óta szolgálok itt, mint maga, és nem csak hallottam a régebbi állapotokról, de meg is éltem – dőlök egy kicsit hátra, és ezen a ponton már szigorúan összevonom a karjaimat mellkasom előtt. Nagyon nincs képben azt hiszem a múltammal, ami egyáltalán nem probléma, de azért ne adja elő nekem a nagy bölcset, amikor fogalma sincs, milyen volt a tizenegyedik osztag ötven éve! Én itt voltam, és nem halottat játszottam ki tudja, hol. És pontosan az osztag szigora és hierarchiája az, amire mindig is szükségem volt, és igen, a jelenlegi taichou igyekszik emberközpontú lenni. Kedves, de nem gyenge, és ha szükség van rá, akkor igenis kezébe tudja venni az irányítást és bárkit be tud rakni a sarokba... még ezt a nagyszájú pojácát is! ˘^ˇ
És végre, amikor meg akarok menekülni ebből az átkozott helyzetből, akkor bezzeg előkapja a szigorú vezető énjét. Hát persze, ő nem az emberem... én is így gondolom. Mégis, valahogy megállok, és visszamegyek veszekedni. Akármennyire tudom, hogy ez nem jó nekem, és ettől csak még rosszabb lesz a helyzet. Komolyan aggódom, mert nagyon mérges vagyok, mindenem feszült, és már fel sem fogom, mit beszélek össze-vissza. Még hogy én, sajnálni, hogy nem vagyok nemes? Ugyan már, kit akarok ezzel megetetni?
– A legnagyobb gondom az inkompetens szerencsétlenek, akik azt hiszik, hogy engem meg lehet fejteni vagy váltani, de nem vagyok egy kibaszott keresztrejtvény, és nincs semmi a felszín alatt, csak azt akarom, hogy végre békén hagyjanak és ne menjenek az idegeimre! – Csak nagyon távolról hallom a hangom, de még innen is hangos, ahogy kiabálok. Vajon, ha saját magammal van bajom, és magamra vagyok olyan nagyon mérges, miért őt bántom? Most is tudom, és érzem, hogy semmi nem lesz jobb attól, ha őt próbálom megbántani. Főleg úgy nem, hogy minden meggondolatlan sértésem könnyedén pattan le róla. Olyan hevesen ver a szívem, hogy mindjárt kiugrik a helyéről, minden alkalommal a mellkasomhoz ütődik, és egyre jobban fáj tőle. Ha éppen ki tudnám nyitni a tenyerem, akkor biztos meglapogatnám a helyét, hogy megnézzem, ott van-e még. De meg se tudok mozdulni, ugyanabban a pozícióban tudok csak ülni és úgy nézni rá, mintha bármelyik pillanatban képes lennék darabokra tépni. Ki tudja... talán képes lennék.
– Nekem van fogalmam arról, milyen nemesként élni. És neked van fogalmad róla, milyen Shibának lenni? Akkor ki az, aki olyasmiről papol, amiről FOGALMA SINCSEN? – kérdezem tőle hangosan, és az asztalba kapaszkodom, próbálok koncentrálni, hogy ne borítsam rá az egészet. Pedig nagyon szívesen fellökném vele együtt. Fogalma sincs arról, mit éltem át, és ez így van jól, de akkor ne alkalmazza rám azt a kurva sok bölcsességet! Minden ott romlott el, amikor megfosztották a Shiba házat a nemesi rangtól. Akkor borult fel minden, csak engem senki nem sajnált, amikor megfogták az életemet, a feje tetejére állították és még maga alá is temetett az egész. Én is borzasztó felelőtlen és önfejű voltam, már akkor is, de csak egy gyerek, egy tinédzser, lázadni akartam és meg sem állni a világ végéig. Aztán... nem tudom. Most, jobban átgondolva, nem szabad pontot megszabnom, hol siklottam félre. Sosem voltam a síneken.
– Családi ügy, temetésre vagyok hivatalos... gyászoljuk a főnemesi rangunk – fintorgok rá, amikor válaszolok és végre sikerül megmozdulnom, darabos mozdulatokkal fonom össze karjaimat a mellkasomon. – Szóval, még valami ősi bölcsesség, amiben annyira hiszel, hogy teljesen elvakít és hátráltat? – kérdezem tőle gúnyosan, továbbra is pofákat vágva, de ezt komolyan gondolom. Ha nem akarna ilyen nagy dolgokat mondani, és nem érezné úgy, hogy mindent megélt már és jobban tud, akkor talán hiteles is lenne. Viszont így nem jószívű nagyapónak tűnik, hanem valami álszentnek, aki nagyon le akarna nyomni a torkodon azt, amit ő helyesnek ítél, és ez nagyon nem oké.

Karakterlap

Mizushima Shuuichi

Shinigami

11. Osztag

*

A Mizushima-ház XII. feje

Szint: 18.

Lélekenergia:

60% Complete
91 000 / 100 000

Hozzászólások: 117

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 57 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Bíbor

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#34C0C7


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hadnagyi iroda
« Válasz #18 Dátum: 2018. Máj. 04, 22:37:11 »

Továbbra is mosolyogva érintettem meg a tarkómat, hiszen én őt sem akartam igazából megváltani. Kíváncsi voltam rá, való igaz, de ez javarészt annak köszönhető, hogy úgy éreztem, valami miatt kerül, és neheztel rám. Jól tudtam, hogy ilyen esetben mindig elkövettem előtte valamit, ami számomra talán semmi jelentőséggel nem bírt, de a sértett félnek rosszul esett. Az ilyen dolgok bárkivel megtörténhetnek, én ráadásul halmozottan veszélyben vagyok ilyen téren, mert sokszor félre is értenek. Egy meg nem értett művész vagyok. T///T
- Ugyan, semmi ilyesféle nagyszabású hadműveletbe nem fognék bele, megérthető, hogy a sérüléseikkel együtt akarnak erősebbé válni, csak szerintem butaság. – Ha egy törött csont rosszul forr össze, akkor használhatatlanná is válhat, sőt életveszélyessé, bármennyire is menőnek érzi valaki, hogy ekkora fájdalmat is kibír gyógyítás nélkül. – De megfogadom a tanácsod, és majd a körmükre nézek. – Bólintottam.
Sose voltam olyan személy, aki képtelen magába nézni, ha kritikus szemmel figyelik, és megjegyzést tesznek valamilyen hibájára. Azt hiszem nem is tehetném meg, Yocchan több hibát tud felsorolni, mint erényt, pedig azért számtalan jó tulajdonságom akadt. TwT Példának okáért teljesen hangtalanul aludtam, sose szuszogtam, vagy horkantottam egy hangosabbat sem, olyan vagyok álmomban, mint egy igazi ninja! 8)
- Sajnálom, ha kioktatásnak tűnt, csupán magyarázatnak szántam. – Igyekeztem barátságos hangnemet megütni, igazából nem is értem, miért én mentegetőzöm, teljesen olyan érzésem van, mint mikor a családom nő tagjai kereszttüzébe kerülök. :SBár hozzátenném, hogy koromból adódóan nem csupán hallottam a dolgokról, már a születésed előtt is shinigamiként szolgáltam. :o Mondjuk való igaz, hogy két röpke évszázados kihagyásom is van… – Kissé szomorúbbá vált mosolyom, és kénytelen voltam a lány helyett az asztalon heverő képekre pillantani.
Mikor eszembe jut, mennyi mindenről maradtam le, és hány barátot, családtagot veszítettem el, mindig szomorúnak érzem magam. Persze, vigasztal a tudat, hogy legalább ennyi léleknek segítettem azzal, hogy eltűntem, de ha itt lettem volna, talán többeknek segítek. Nem tudom, nem tudhatom, min változtathattam volna egy másmilyen döntéssel, és hogy az volt-e a helyes. A mostani tudásommal se vagyok teljesen bizonyos abban, hogy a maradás és a harc járható út lett volna, és soha nem is leszek. A múltamon nem változtathatok, csak a jelenre van befolyásom.
Képtelen vagyok hová tenni haragját, egyszerűen csupán nem értem. Igazából egyetlen percig sem gondoltam, hogy ilyen dühös rám, mert olyan keveset érintkezünk, és érintkeztünk a múltban, hogy képtelen vagyok felidézni, mivel árthattam neki. Nem olyan személynek tűnt, akinek valóban a nemesi rangommal van baja, vagy azzal, hogy ahhoz miképpen jutottam hozzá, a világ igazságtalan, és ezen a harag sem változtat.
- Megváltani? Segítséget kértem tőled, és érdeklődtem a személyed iránt, semmi több. – Egyenesen a szemeibe néztem, állva a tekintetéből szinte kilövellő villámokat, ennél jobbat kell produkálnia, ha Yocchant, vagy Hannacchant le szeretné körözni.
Hogy mit mond rám, nem igazán számít, annyiszor gúnyolódnak rajtam, észre se veszem már, vagyis így teszek, mert könnyebb. Mosolyognom kell, mert az élet mindenkire akkora súly tesz, amekkorát el bír cipelni, de gondolnom kell a mellettem haladókra is. Mit érnék el vele, ha megfélemlíteném a velem szemben ülő lányt, és látszólagos tiszteletet csikarnék ki belőle?
Megváltás… annyi mindenkit szívesen megmentenék attól, hogy hibázzon, azonban azzal se mennék semmire, őt pedig még csak nem is ismerem annyira, hogy megtehessem. Nem tagadhatom, hogy volt hátsószándékom azzal, hogy pont őt hívtam ide, de ennek semmi köze ahhoz, hogy miként éli az életét, vagy miként nem. Talán megint rosszul fejeztem ki magam, meglehet egyszer ez lesz a végzetem.
- Fogalmam sincsen? Az anyám Rukongai egyik legszegényebb negyedéből származott, a te szüleid nemesnek születtek, te nemesnek születtél. Az apámat a saját apja tagadta ki a családból, nem a Negyvenhatok ítélkezett felette, hanem a saját vére. – Tényleg elég fiatal volt, ha azt hiszi, hogy csak a Shibákkal történtek igazságtalanságok. – Te vagy az, aki nincs tisztában a dolgokkal, Shiba Kamiko. – Még mindig nem emeltem fel a hangom, semmi értelmét nem láttam.
Aztán a szemem sarkából észrevettem, hogy milyen erővel kapaszkodik az asztalba, ami kevésbé zavart, a keze alatt rekedt képek viszont annál inkább. Olyan hirtelen lángolt fel haragom, szinte képtelen voltam parancsolni neki, és kitörő lélekenergiámat kevéssé tudtam elfojtani. Bizonyos voltam benne, hogy egy ilyen kevéske ízelítő is elég volt a lánynak, hogy érezze a kettőnk közötti különbséget, bár nem ezért csináltam, az emlékeim, a családom mindig is érzékeny pontom volt. Amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan fogtam vissza, egyáltalán nem szerettem volna, hogy elájuljon, vagy ilyesmi.
- Összegyűrted… – Halk és rekedtes volt a hangom, mintha távolról szólna, mintha nem is az enyém volna. Megigazítottam a képeket, igyekeztem kisimítani az apró gyűrődést, mintha az számítana. – Ő itt a bátyám, meghalt nem sokkal azután, hogy eltűntem, meggyilkolták. – Tettem arrébb a fekete-fehér képmást. – Ő az anyám, akkor halt meg, amikor négy éves voltam… az pedig az apám, szintén nem él már hosszú évtizedek óta. Sokan nem élnek már, akik ezeken a képeken szerepelnek. – Visszaültem a székbe, hosszan szemléltem az anyám képét, mintha tőle választ kaphatnék. – Csak olyasmit gyászolj, ami érdemes rá.
Számomra a rang nem volt ilyesmi. Éltem a semmi közepén, egy olyan világban, amit alig ismertem, mindenfajta segítség nélkül. Nem számított, hogy előtte ki voltam, csak az, mit vagyok képes megtenni, és mi az, amit meg is teszek. 
- Ősi bölcsesség? Azt hiszed, hogy azért kértem a segítséged, mert olyasmikkel akartalak traktálni, hogy többet ésszel, mint erővel? – Csóváltam meg hitetlenkedve a fejem. – Úgy gondoltam, valóban van érzéked hozzá, és képes leszel őszintén válaszolni, ha kérdezlek. Kíváncsi voltam rád, de nem azért, hogy aztán változtassak rajtad, hanem, hogy én tudjak változtatni, és hatékonyan dolgozzunk együtt… meg, hogy kipuhatoljam, miért neheztelsz rám, holott nem is ismersz. – Igen, ez utóbbi valóban hátsószándék volt, de semmi köze a bölcsességhez, úgy hiszem.

Karakterlap

Ninomiya Chie

A Nagyi

Shinigami

Shinigami - rangjelző

*

Seireitei Bástyája

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 15 000

Hozzászólások: 7

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Óceán kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#7792FF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hadnagyi iroda
« Válasz #19 Dátum: 2021. Aug. 13, 11:36:59 »
A Farkaslány és a Hadnagy

A So-taichou-val való konzultációm a következő eredményt hozta. Neveket kaptam, helyszíneket és egy fontos feladatot, amit csak én tudok elvégezni. Legyek őrszeme és mentora a jelenlegi és az ifjú generációjának. Magyarán Seireitei-ben kell legyek és olykor ránézni az egyes osztagokra, esetleg feladataikban elkísérni őket már amennyire lehet. Volt is alkalmam bepillantást nyernem egy közös feladatban részt vennem. Ahogyan megfigyeltem a társaságot, értik a feladatukat. Azzal nem is volt gond. Még is úgy érzem komoly súly nyomja a vállukat és a tehert nem igazán veszik figyelembe ami nagy baj. A végén eme súly oly nehézzé fog válni, hogy rájuk fog zuhanni. Nem mondják, nem mutatják jelét annak mennyit vesztettek, de engem nem tudnak becsapni. Pontosan tudom hogyan is éreznek. Temérdek veszteség érte őket. Elfáradtak, egyesek kiégtek, vannak, akik beleőrültek a fájdalomban. Elvesztették a reményt. Miközben Seireitei utcáin hű barátommal Kage-val lovagolok, élvezem a pipám adta dús finom dohányt. A helyi kereskedő valóban mesteri munkát adott ki kezei közül. Nem hiába fizettem neki. Úgy gondolom a jó szakember, megérdemli borravalóját. Úti célom, ahova legelőször indulok az nem más, mint az egykori otthonom. Nem… nem, ahol laktam. Nem, ahol ledöntöttem olykor fejemet és álmaimat dédelgethettem. Egy olyan otthonról beszélek, ahol a kardomat élezhettem. Bajtársakra lelhettem. A hely, ahol a harcosoknak ad otthont. A hely, amit úgy neveznek, a tizenegyedik osztag. Hamarosan meg is pillantom az ismerős falat. Eme színt sose lehet elfeledni, a mintázatot, amit csak azok vesznek észre, kik régebb óta szolgálják eme büszke osztagot. Viszont egy furcsaságot észreveszek.
- Merre lehetnek azok a fránya sepregetők? Mostanában nem divat seperni az utcákat?
Mondom ezt magamban, pipámmal a számban. Ez komoly gondot jelent. Emlékszem Kenpachi Taichou nagyon is előszeretettel az újoncokat elküldte sepregetni edzés gyanánt. Megerősíteni a kezeket, hogy a kardot jobban tudják forgatni. Látszik az osztag Taichou nélkül maradt. Mondom hű lovamnak, hogy induljunk tovább, egyenesen az osztag területének bejárata felé. Leszállok lovamról majd besegítem az osztag területére és rögtön kikötöm a legközelebbi oszlophoz, amit találok. Hamar találok egy kis tavat és vödröt, hogy vizet adhassak neki. Szerencsére már előkészítettem szénát is, amit még vettem szintén egy helyi árustól. Le is veszem a ló hátáról majd lerakom neki a földre és pársor megsimogatom a fejét.
- Jól van hű barátom. Pihend ki magad.
Azzal a kardomat magamhoz véve, elindulok az ajtó felé, egyenesen be az udvarba. A látvány, amivel szembesülök, nem lep meg. Pontosan erre számítottam. Az osztag tagjai csak beszélgetnek, alszanak és isznak. Komoly gond van az osztagban. Pipámból lerázom a dohányt majd elrakom, ezután az udvarra lépek és kardomat leveszem oldalamról és ép karommal rá támaszkodom, miközben kihúzom magamat.
- Ahelyett, hogy itt lopjátok a napot, talán itt lenne az ideje, ha edzenétek is! Talán a hírhedt tizenegyedik osztagból kihalt a harci szellem?! Harcosokhoz jöttem nem pedig részeg és naplopó lusta bandához!
Erőteljes hangon szólalok fel, amit lehet még az osztag hadnagya is megfog hallani. Remélem is, hogy meghallja. Itt lesz az idő kicsi gatyába rázni a társaságot! Az egyik shinigami feláll majd fenyegetően lép közel hozzám és rám kezd ordítani, olyasmiket, hogy mit képzelek magamról, egyáltalán tudom-e hol vagyok és pár igen erős megjegyzések.
- Végeztél fiatalember?
Teszem fel a kérdést amire nagyon ideges lesz és kardját kivonva rám suhint. Nagyon meglepődik mikor erre annyit teszek, hogy kicsit kihúzom a kardomat a tokjából és kivédem a csapását. A sokkot kihasználva, rögtön félre lökőm ellenfelem kardját annyira, hogy kiesik a kezéből. Ezután visszahelyezem pengémet a tokjába majd odalépek a shinigamihoz és erőteljesen megfejelem annyira, hogy fenékre esik. Csak bambul rám és értetlenkedik mi történt. A többiek is csak lesik a történteket, de egyikük sem ránt fegyvert. Helyes! Értik ezek szerint mit akartam mondani!
- Ahelyett, hogy így jártatod a pofádat, használhatnád a felesleges energiádat arra, hogy edz. Különben nem csak fenékre fogsz esni legközelebb. Hanem a fejedet hagyod ott.
Mondom ezt a shinigaminak majd felnézek és egy ismerős arcot fedezek fel. A shinigami aki ott volt közös küldetésünkön. A tizenegyedik osztag hadnagya. Junko azt hiszem. Minami Junko.
- Minami Junko Fuku-taichou ugye? Önhöz jöttem. Elnézést a felfordulásért, amit okoztam, csak nem tetszett, hogy a volt osztagom miféle állapotban van. Esetleg folytathatnánk az irodájában vagy esetleg a Taichou irodájában szeretné folytatni?
Várok a válaszára, miközben jelzek fejemmel a shinigaminak akit az imént lefelejtem, hogy tűnjön a szemem elől.
« Utoljára szerkesztve: 2021. Aug. 16, 10:10:18 írta Ninomiya Chie »

Karakterlap

Minami Junko

Hadnagy

11. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 500 / 30 000

Hozzászólások: 62

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 17 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sárgászöld - Testhez közel sárga, testtől távolodva színátmenetesen zöldbe válik.

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
„Létezem, mert a harc éltet, és élek, hogy másokért harcoljak.”

Post szín:
#C7ADDF (főszín), #EDC0BB (Zanpuszín)


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hadnagyi iroda
« Válasz #20 Dátum: 2021. Aug. 25, 10:35:24 »
A Farkaslány és a Hadnagy

Junko napjai hullámzóan teltek. Hol jobban, hol rosszabbul. Az utóbbinál gyakran sírt. Egyik nap megkapta Kinshijakuirotól, hogy álcát visel, és igazán beszélhetne a gondjairól mással is, mert már több alkohol kering benne, mint vér. Napi három pohár bort ivott, de az bőven elég ahhoz, hogy az ingatag embert még instabilabbá tegye. Miért volt ennyire magán kívül? Mégis mi történt, hogy ennyire elhagyta magát? Nélküle az osztag lusta bagázs lett. Nem tudta úgy irányítani őket, habár nagyon igyekezett. De könnyes arccal edzést tartani brutális volt, és mások kedvéért régi énjét magára erőltetni. Már nem olyan volt ő. Kicsit megváltozott, és nem a bor tehet róla. Sőt, Chiyo sem, bár gondolatai zavarosak voltak. Senki se akar követni egy zavaros fejű shinigamit, ezért az osztag tagjai ellustultak, és megmakacsolták magukat. Egy-két lelkiismeretes hölgy és férfitag unszolt és munkára bírta a többit, de így is volt, akinek mondhattak bármit. Legyintettek egyet, másik oldalukra fordultak a fűben, és horkoltak tovább.

Most ingerült volt, mert valaki kicserélte a borát. Az üvegbe málnaszörp került. Úgyhogy ma nem csiccsentett be. Mérgében csuklott, és töltögethette a vizet, hogy ne fulladjon meg. Hát, nem teljesen sikerült ezt megúszni szárazon. Örült, hogy a kicsi hukk elmúlt, jött egy pokollepke, és ismét rázendített. Visszatért valaki, aki régen ismert volt a shinigamik között...?, pislogott. Felhúzta szemöldökét.
Talán..., gondolkodott, és megcsillantak szemei. Rögtön rendet varázsolt otthonában, ami jelenleg úgy nézett ki, mint egy tinédzser korszakot élő, korán kiégett katona laktanyája. Zoknik a földön, sushis dobozok az asztalon, ráhajtott tetővel, bele rakott pálcikákkal. Kiürült alkoholos üvegek, némelyik feldőlve. Sorban szennyezbe dobta a kézi mosásra váró ruhákat. Ágyneműt húzott, azt is a szennyest dobta, és kidobta a szemetet. Gyorsan benézett mindkét irodába. Egykedvűen az ajtó félfának támaszkodott. A helyiségben csaknem minden ragyogott. Nem nyúlt volna hozzá többet, mert a főkapitány jószándéka ellenére nem került elő a mondhatni volt kapitány. Rászállt a vezető szerepe. Hogy jó volt - e? Pfff.... Elhúzta a száját. Most minden ragyogott, mert valaki unszolta, hogy takarítson már. Talán ez menti meg seggét a lebőgéstől? Nagyot sóhajtott. Behúzta az iroda ajtaját, majd elindult az állítólagos vendég felé.

Viszonylag hamar megtalálta, mert senki nem kiabált úgy, mint az a nagymellű, vöröshajú nő. Egy pillanatra megütötte a gondolat, hogy az előtte álló akár tényleg Chiyo is lehetne, mínusz egy végtaggal. Enyhén feljebb görbültek száj sarkai. Aztán figyelte a hangfekvést, és szidta magát, amiért tévképzete volt. Megint.
- Jó napot, semmi gond – kezdte nyugodt hangon - Minami Junko vagyok, a hadnagy 11. osztaga-… Mármint a 11. osztag hadnagya!
Vigyorgott saját csacsiságán.
- Mehetünk az én irodámba is. Csak néhány papírt kell még dátum szerint csoportba raknom, de összesen öt darab van belőlük. Szóval hamar megleszek.
Mázlija van! Régen nem ez volt a helyzet. Akkora kupleráj uralkodott az irodában, hogy mozdulni nem lehetett két centit, meg még arra se volt elegendő hely, hogy be tudj lépni, akkora papír tornyok sorakoztak! Ha Junko emberként élt volna, az a helyiség elmehetett volna papírgyűjtő konténernek, amiben a fölösleges újságokat gyűjtik össze a kis iskolások.
- Tehát – tette csípőre kezeit, szúrósan a naplopó bandára nézve. A tisztek összekapták magukat, és viszonylag hamar elmentek a saját dolgukra. Utána a hölgyre nézett – Önben kit tisztelhetek?
Billentette oldalra fejét.
- Szomjas esetleg? Van egyébként zöld teánk, ásványvizünk, vagy ha alkoholos italt preferálna, fel tudunk ajánlani sakét is.
Ha a nő alaposan megfigyelte Junkot, észrevehette fáradtságát, illetve teste jobb oldalán az összeaszott bőrt.

Karakterlap

Ninomiya Chie

A Nagyi

Shinigami

Shinigami - rangjelző

*

Seireitei Bástyája

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 15 000

Hozzászólások: 7

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Óceán kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#7792FF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hadnagyi iroda
« Válasz #21 Dátum: 2021. Aug. 29, 10:48:00 »
A Farkaslány és a Hadnagy

Szerencsére hamar összekapják magukat és mindenki elmegy a dolgára, ahova kell. Ez a kis előadás, talán megmozgatta pár tiszt agytekervényét és valami hasznosabb dologgal kezdik tölteni az idejüket. Lehet, hogy akár itt tartózkodásom idejében, adhatnék egy nagyon is hasznos elfoglaltságot a számukra. Igaz, abba biztos, hogy bele fognak pusztulni, de hát a tizenegyedig osztagban a kemény edzés az egyik fő elem. Meg is mozgatja kicsikét a fantáziámat, mit is lehetne kezdeni a lusta bandával. Körbe tekintek az osztag tagjain majd egy félmosolyt engedek meg magamnak. Ha tudnák mit tervezek a számukra! Viszont ne lőjük le egyhamar a meglepetést. Először a fő problémával kell foglalatoskodnom. Mégpedig a Fuku-taichou jelenlegi állapotával. Látszik rajta, hogy kimerült, kiégett. Sokan nehezen vennék ezt észre, de aki már nagyon sok időt letöltött években, észrevehet olyan apró elemeket, amiből sejtheti, hogy mi lehet az illetővel. Ráadásul, hogy még nem ismer fel! Egyértelmű jele annak, hogy nem figyel a környezetére. Ami arra engedhet következtetni, hogy szanaszét vannak a gondolatai.
- Szerintem egészségesebb italt vegyünk magunkhoz.
Megvárom míg a Fuku-taichou bevezet az irodájához majd csak utána mutatkozom be. Nem szeretném, hogy ha a többiek előtt kelljen mert valamelyik lehet felismerné a nevemet és elkezdené kiabálni a „seireitei bástyája a hős” című szöveget, amitől én a falra mászom. Ügyelek arra, hogy ne keltsek túl nagy feltünést, de ha szükséges, mint például jelenlegi helyzetben, hogy az osztag tagjai kicsit felébredjenek, akkor persze muszáj, de azért nem szeretném, ha azért tisztelne valaki mert van egy címem. Miután végül a Fuku-taichou irodájába tévedünk, tekintetem a szobára irányul. Patyolat tiszta a hely. Minden a helyén. A padló csillog. Az asztalon pedig teljes rend uralkodik. Gyanús. Körbejárom a szobát, miközben tekintetemmel keresem az apró jeleket. Az asztalra is rápillantok majd félmosolyt engedek meg magamnak. Ezután a Fuku-taichohoz fordulok.
- A nevem Ninomiya Chie. Már találkoztunk, de ezek szerint nem hagytam mély nyomot önben, de sebaj.
Egyáltalán nem haragszom. Ha azóta jött volna egy egészséges víz vagy zöld tea, magamhoz veszem, miután a kardomat az oldalamra helyezem.
- Igazán szép az irodája! Patyolat tiszta!
Mondom ezt mosollyal az arcomon. Hagyok egy kis időt, hogy a Fuku-taichou örömködjön egy kicsit. Majd csak ezután kezdek bele igazán a lényegi mondandómba.
- Túlságosan is nagy a rend itt Minami Fuku-taichou nem? Olyan… hogy is mondjam!
Közben körbejárom újra a szobát, miközben a lányon tartom épp szememet.
- Túl tiszta! Nem természetes! Érti mire gondolok?
Hagyok időt, hogy elgondolkozzon azon, amit az előbb mondtam. Majd utána folytatom tovább.
- Talán sokakat megtévesztene ez a rend! Azt hinnék, hogy minden rendben van! Viszont! Ha alaposan körbe tekintünk! Találhatunk…
Az asztal mögé megyek majd kardom segítségével, kihúzom a legalsó fiókot. Elmosolyodom, amit találok. Bingó! Le is hajolok érte és felmutatom a Fuku-taichounak a talált szerzeményemet. Egy üres üveg. Alkohol tartalom volt benne. Bizonyára sake.
- Érdekes dolgokat is! Tudja, magam is jól ismerem a sake-t! Szoktam főzni! Van egy nagy rizsföldem!
Eközben odasétálok a Fuku-taichou-hoz és átadom a sake-s üveget. Félmosolyomat tartva figyelem a lány reakcióját. Erre nem számított gondolom vagy ha még is az se baj. A lényegi tartalmon nem változtat.
- Itt tartózkodásom óta két fajta shinigamival találkoztam eddig.
Ép kezemet kitartom majd ujjaimat kinyitva mondom tovább.
- Az egyik teljes mértékben kimerült. Annyira, hogy szinte kiégett. Remegő kezekkel és lábakkal járja végig az utcákat, el nem felejtve a borzalmat, amit átélt. A veszteséget, amiket megélt.
Hagyok egy kis szünetet majd folytatom tovább.
- A második az hazudik magának. Mert igazából mindenkit megviselt a háború. A kérdés az, hogy ön hova tartozik? Mondja ki… szerintem maga is hallani akarja a saját szájából. Megvárom!
Hogy lássa komolyan is gondolom, amit mondtam az előbb, az asztalhoz indulok majd rá támaszkodom. Előveszem pipámat, a számba veszem majd meggyújtom a dohányt és elfüstölgetek míg a lány végre kiadja magából mindazt, ami benne van. Ha minden igaz más nem fogja meghallani az ordibálását, már ha ordítana egy sort vagy bőgni kezdene. Ha pedig még is észreveszi valaki, elhessegetem a fenébe. Ez komoly dolog és foglalkozni kell. Talán durván feltépem a sebet, de erre szükség van. Különben magát mérgezi tovább. Tudom, hogy mit él át, hiszen én is éltem meg veszteséget, éltem át kemény csatákat. Megviseli a shinigamit egy idő után. Viszont komoly felelősség van a vállán, amit nem szabad hagyni, hogy rá szakadjon.
« Utoljára szerkesztve: 2021. Aug. 29, 21:16:44 írta Ninomiya Chie »

Karakterlap

Minami Junko

Hadnagy

11. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 500 / 30 000

Hozzászólások: 62

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 17 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Sárgászöld - Testhez közel sárga, testtől távolodva színátmenetesen zöldbe válik.

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
„Létezem, mert a harc éltet, és élek, hogy másokért harcoljak.”

Post szín:
#C7ADDF (főszín), #EDC0BB (Zanpuszín)


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hadnagyi iroda
« Válasz #22 Dátum: 2021. Szept. 05, 21:16:47 »
A Farkaslány és a Hadnagy

- Hmm, igaza van! – visítja lelkesen – Maradt még barackpálinkááááám!
Mindenkinek relatív, hogy mi az egészséges, ugyebár… Az irodáig mást nem is mondott a leányzó. Boldogan mosolygott, és nagy trampli léptekkel csapdosta lábát a földhöz. Ujjait összekulcsolta tarkóján. Szép volt, elegáns, rajta volt a rangját jelző hadnagyi szíj is természetesen. Ugyanakkor lógott rajta a ruha. Soványabb, mint mikor Chie legutóbb láthatta. Ez akkor látszódott a legjobban, amikor Junko kinyitotta az ajtót, majd feltűrte ruhaujját, mert valamiért nem tudta elviselni, hogy a kezét „birizgálja” mozgás közben. A lány csuklója mintha csontosabban nézett volna ki. Mégis mi történt vele?
- Csak tessék! – invitálta beljebb az idős lelket. Megvárta, míg befárad, utána becsukta maguk mögött az ajtót. Nem akarta, hogy bárki is megzavarja őket. Kinyitogatta a szekrényajtókat, a pálinka után kutatva. Ehhez odatolt egy széket a méretes szekrénysorokhoz, és ráállt, amikor pedig tovább haladt, mindig le-, és visszaszállt. Fáradtan kifújta magát, majd csüggedten leporolta, visszarakta a széket a helyére.
- Óóóó, emlékszem Önre! – felelte vidáman – Megjavult már azóta a lumbágója?
Vigyorgott szélesen. Érezhetően komolyan gondolta a kérdést. Mégis honnan vette, hogy a shinigamiknak…? Kinshijakuiro ehhez semmit se szólt. Vélhetően aludt – vagy nagyon jól ignorálta most már gazdája hülyeségeit. Hogy is van a mondás? Megszoksz, vagy megszöksz! Junko esetében, hacsak nem törik ketté a kard, ő nem fogja kidobni, és még akkor se valószínű, hogy csakúgy a sorsára hagyná társát. Megjavíttataná.
- Sajnos nem sikerült megtalálnom a pálinkát – adott tisztes helyzetjelentést – Viszont letettem valamit az asztal sarkára.
Felemelte a matcha teaport, és megrázta.
- Esetleg, ha már „egészségesebbet” mondott, felajánlhatok Önnek egy kis matcha teát? – kérdezte oldalra billentett fejjel. Ha igen, már tudta, honnan szedje elő a teaszettet, és oda is lépett a megfelelő szekrényhez, hogy elővegye. Ezúttal egy szemmagasságban lévőhöz.
Chie ekkor lepte meg Junkot az üveg sakéval. Lila hajú shinigamink először zavarodott volt. Szentül hitte, hogy ajándékba kapta tőle, de hallva a folytatást hamar összerakta magában a képet. Ezt a vöröshajú itt találta. Nem lepte meg annyira. Sajnos ténnyé vált, sokat ivott. Ennek viszont mi köze a helyiség tisztántartásához?
- Igazság szerint nem értem a mondanivalóját. Örülök, hogy impozánsnak tartja az irodát, mivel ki lett takarítva, de alapvető felelősségemnek érzem ezt. Nincs összefüggésben azzal, ahogy kinézek. Ezzel viszont nagyon is meglehet – Odalépett az asztalhoz, és letette a teakészletet, aztán meglöttyintette az üveg sakét, jól láthatóan felemelve tartva.
Ivott ő már mindent, ami keze ügyébe került, hogy elmulasszon valamit, amire nem talált gyógymódot. Vélhetően nem is fog ebben a büdös életben. Úgy soha.
Züllötten prüszkölt egyet a továbbiakon. Hazudni magának? Ő? Soha.
- Mire szeretett volna kilyukadni mindezzel, ha szabad tudnom? – billentette oldalra fejét, értetlenül állva a dolog előtt – Az egy dolog, hogy kitisztítottuk az irodákat.
Utalást tett, hogy nem csak az ő érdeme a ragyogó légkör, és mindkét helyiség ugyanolyan állapotban van… Na jó, igazából egy tisztjéé kb. az egész érdem, de hát Junko és a felelősség jelenleg 200.
- Viszont nem áll kapcsolatban azzal, ahogy kinézek, vagy viselkedek – komorodott el – Azt viszont beismerhetem, voltam már jobban is.
Ha maradtak a teánál, közben elkezdte bekeverni az italport. Ha nem, akkor a Chie által preferált italt szedte elő, hogy legyen mit inniuk közben. Junko ezen a ponton egyelőre nem beszélt tovább. Amennyiben a nő azt hitte, heves ordítozásba, vagy sírásba kezd az amúgy energikus, lendületes lány, hát tévedett! Most túl fáradt volt mindehhez. Csak helyre akarta rakni magát. Lepihenni kicsit. Beszélni bármi másról.
Bármi másról, kivéve Róla…, sóhajtott szomorúan.

Karakterlap

Ninomiya Chie

A Nagyi

Shinigami

Shinigami - rangjelző

*

Seireitei Bástyája

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 15 000

Hozzászólások: 7

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Óceán kék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#7792FF


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Hadnagyi iroda
« Válasz #23 Dátum: 2021. Szept. 22, 16:57:17 »
A Farkaslány és a Hadnagy

- Hát nem az eszéről híres az tuti…
Jegyzem meg magamnak, miközben figyelem ahogy a barackpálinkát kezdi keresgélni. A barack az még stimmel az egészséges résznél, de a pálinka nem hinném, hogy jelen esetünkben nagyon is jót tenne. Tény és való, szeretek inni. Olykor megiszok egy üveg sakét egy kellemes délutáni napon amikor a földemmel végeztem és már csak annyi a teendőm, hogy várjam, hogy a termés kinőjön. Hamar kiderül még is csak emlékszik rám. Hát a memóriája eléggé lassan kapcsol, szóval jól érzem itt valami nagyon nem stimmel. Lehetséges, hogy ha jobban lenne így is lennének kérdéseim a memóriájának állapotával kapcsolatban, de ki vagyok én, hogy ezt megkérdőjelezzem amúgy is? A tizenegyedig osztagban sokan flúgosak, ettől színes ez a társaság. Ráadásul a volt Taichoum, közismerten nem volt teljesen komplett és ha jót akart magának a lélek, nem akart az útjába állni, ha csak nem szerette volna, hogy az ő vére is díszítse kardjának pengéjét. Kicsit kirázz is a hideg ahogy visszagondolok Kenpachi-samára. Remélem nem figyel engem sunyiban, hogy mikor csap le rám. Ugye?
- Lumbágó maximum a fejében létezik drága! Nincs semmi baja a testemnek! Attól, hogy idős vagyok, kötelező, hogy fájjon a hátam vagy mi?
Horkantok fel, de azért éreztetem vele, hogy nem vagyok rá mérges. Inkább csak szeretném az eszébe vésni, hogy nem egy rokkant öreg vénasszony vagyok, akinek holmi segítségre lenne szüksége! Lumbágó… honnan a fenéből szedte ezt egyáltalán? Azért, mert jogosnak véltem a néni elnevezést még anno mikor a So-taichounál gyülekeztünk? De jó nekem… sóhajtok is egy kicsit. Hatalmas hiba volt részemről, hogy jogosnak tartottam a becézést. So-taichou… miféle helyzetbe hoztál engem? Magyarázkodhatok a fiatalabbaknak. Szerencsére a fiatal Fuku-taichou nem leli az alkoholt, aminek örülök. Legalább nem fog itt lerészegedni nekem miközben komoly témával kell foglalkozzunk. Az asztal sarkán matcha teapor lelhető, amit nem szúrtam ki mivel céltudatosan keresgéltem tekintetemmel olyan dolgokat, amik utalhatnak a fiatal leányzó káros szokásaihoz. Mondom én, akinek szintén káros szokása van. Pipázok és iszom. Én vagyok maga az egészséges életmód példája!
- Igen, arra most lehet szükségünk lesz.
Nem mintha visszautasítanám az alkohol édes nektárját, de jelenlegi helyzetünkben, jobb, ha legalább már én tartok akadályát ennek, nehogy aztán katasztrófával érjen véget a látogatásom. Az alkohol képes ám háborúkat indítani. Ó, bizony! Volt, hogy valaki ittas állapotban csak úgy viccből hadat üzent a szomszédos falúnak mert nem tetszett a színe. Ha a hülyeséget lehetne egy torony épülettel mérni, az akkor bizony a felhőket rögtön átszakítaná. A lány nem érti mondandóm lényegét, amin nem lepődők meg. Ha az ő helyében lennék, felhúznám a szememet, hogy még is ez a vén trotty mit pofázik bele az én dolgaimba egyáltalán? Szerencse nem ilyen habitussal rendelkezik, ami nekem van. Annyira nem vagyok vad, mint anno, de az tény, hogy ha valami nekem tetszik azt szemtől szembe közlöm az illetővel. Kérdése elhangzása után, csend uralkodik a szobában. A pipámból kiáramló füst érdekes „illatot” kölcsönöz a szobának. Hogy is fogalmazzam… komolyabb légkört biztosít. Párszor beleszívók pipámba és a füstöt kifújom majd csak ezután szólalok meg. Kell egy kis idő mielőtt belevágunk a probléma megoldásába. Nem lesz egyszerű. Még nekem se.
- A maga korában én sajátos rendet csináltam a saját kuckómba. Mások rendetlenségnek hívták, én otthonnak. Egy helyiség, ahol élünk vagy dolgozunk, olyannak kéne lennie, akik vagyunk, amilyenek vagyunk.
Beleszívok megint a pipámban majd kifújom megint a füstöt a levegőbe. Ezután folytatom tovább.
- Tekintsen a helyiségre majd figyelje meg magát egy tükörben. Ismételje meg ezt párszor. A maga szemében valóban érthetetlen mi köze van a kettőnek egymáshoz. Viszont. Otthon érzi magát? Komolyan ez a rend magát jellemzi hm?
Az, hogy hébe-hóba rendet rakunk az tény, de azért a sajátos rend mindig megszokott jelenni a helyiségekben. Mindenkinek más a rend fogalma. Általában a különböző „rendek” különböző személyiséget takarnak. Ebben a szobában viszont nem lelek semmiféle egyediséget és ez baromira zavar engem. Egy sima iroda, ami patyolat tiszta, de nem egyezik az itt jelenlévő személyiségével.
- De talán ez jó bevezetőnek. Mert igazából nem érdekel, hogy az irodában rend van vagy nincs. Tőlem egy szemétkupacban is fogadhatott volna vagy egy sajátos rendben lévő helyiségben, ahol otthon érzi magát. Mondja csak mikor evett igazán utoljára? Esetleg aludni egy kiadósat? Hm?
Várom a válaszát miközben pipázok. A válasz után elkezdek sétálni egy kicsit a szobában újra. Olykor megérintem ép kezemmel a falat és egy kicsit elsimítom. A falnak az anyaga még mindig ugyanaz… ez lehet másnak nem sokat jelent, de számomra a falnak az érzése már visszarepít engem a múltba a barátaimhoz. A családomhoz. Kicsit el is mosolyodom majd ezután folytatom a diskurzust az ifjúval.
- A háború szörnyű dolog. Elveheti a szeretteinket, az életünket, a szép épületek, amik egykor díszíttették a városokat, romhalmazzá változtatják. Ekkor tudatosul bennünk, hogy nem vagyunk hallhatatlanok. Mulandó lények vagyunk csak hosszú életkorral és ez megrémíthet bárkit, bár ezzel szerintem tisztában van nem? A fél arcánál lévő égési nyom emlék akarna lenni egy előző életből vagy nemrég összekeverte a kályhát a káddal?
Kis szünetet tartok majd tovább folytatom.
- Hol is tartottam? Ja igen. A háború. A lényeg, amit mondani szeretnék az, hogy ha nem beszél a veszteségéről és mélyen fog hallgatni tovább, akkor nyomban le is rakhatja a karján lévő Fuku-taichou jelzést. Nézzünk szembe a ténnyel. Temérdek barátot vesztett el, a Taichouja Aikawa Chiyo-sama meg eltűnt, magyarán átment egy két dolgon. Vajon a Taichou háborúban halt meg vagy szimplán lelépett? Melyiket tippeli?
Várok a reakcióra. Lehet darázsfészekbe botlottam, de ez is lehet akár a megoldás. A célom inkább az, hogy beszéljünk róla.
« Utoljára szerkesztve: 2021. Szept. 22, 17:03:07 írta Ninomiya Chie »