Szerző Téma: Gyógynövénykert  (Megtekintve 2425 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Chiruochiba Airisu

Vanília Térítő

Eltávozott karakterek

Shinigami

4. Osztag

*

Yonbantaichou

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
32 100 / 45 000

Hozzászólások: 97

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 18 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Ezüstöskék (c6c6f6)

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
alap, #c6c6f6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Gyógynövénykert
« Dátum: 2014. Júl. 05, 10:47:57 »
Ide úgy jutsz el, ha a társalgóból nyíló kis ajtón kilépsz, és végigmész egy viszonylag rövid kis ösvényen, aminek a végén eléd tárul a a szépen zöldellő kert, amit naponta többen gondoznak. A negyedik osztag tagjai kijárnak ide tanulni is, az egyes gyógynövényekről szerzett ismereteiket tapasztalataikat átbeszélik és feljegyzik.

« Utoljára szerkesztve: 2014. Júl. 17, 16:55:59 írta Ayasegawa Yumichika »
16
4
24
16
15

Karakterlap

Mizushima Seiun

Kapitány

Shinigami

3. Osztag

*

Sanbantai taichou

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
39 800 / 50 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 1 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Kivel áll kapcsolatban?:
• Kuchiki Kai

Mottó:
The way to have power is to take it.

Post szín:
#C37EE6 és #800080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Gyógynövénykert
« Válasz #1 Dátum: 2014. Szept. 23, 21:07:10 »
- Az újrakezdés első napja –


Mint mindig, most is korán, szinte már hajnalban kipattant a szemem, nyomát sem éreztem a pár pillanata még tartó, különös álomnak. Sosem tulajdonítottam különösebb jelentőséget nekik: s szerencsére többnyire ébredésem pillanatában el is felejtem őket.
A reggeli edzési procedúra végeztével még mindig túl korán volt, így utamat a fürdő felé véve felfrissültem. Ugyan ez volt az első hivatalos napom kiképzett, akadémiát végzett shinigamiként, képtelen voltam izgulni. Hosszú, vörös hajamat ugyanazzal a megszokott rutinnal halmoztam fel fejem búbjára s kötöttem össze, mint mindig. Talán, jobban átjárna a tűz, ha lélekként születtem volna s nem irtották volna ki belőlem írmagját is az ilyesfajta érzelmeknek az elmúlt évek.
A díszes tokkal gazdagított katanát oldalamra tűztem, majd felvettem azt a nyakláncot is, mely tulajdonképpen zanpakutuom volt, s lassú léptekkel indultam meg a 4. osztag területe felé. Elgondolkoztatott mindig is, hogy bár sosem foglalkoztam kifejezetten az orvoslással, képességeim egy része mégis kötődnek hozzá valamilyen úton-módon, s szolgálataimat is a 4. osztag kötelékében kezdhetem meg. Természetesen nem hátrálok meg, de némi kétséggel töltött el a gondolataimban felmerült kérdés: Vajon jó helyre kerültem-e?
Alsó ajkamba harapva kopogtam kapitányom irodájának ajtaján, de mivel válasz nem jött, úgy döntöttem, a gyógynövényes kertben olvasgatok egy darabig, s később újra próbálkozom. Jól emlékeztem az osztag eme  részére: gyakran fordultam meg itt látogatóban a egykori férjemnél, s pihentem meg itt titokban. Most is ugyanazt a padot akartam választani, ahol akkoriban üldögéltem, de meglátva a szépen megformált darabot, egyszerűen nem vittek hozzá közelebb lábaim. Úgy hittem, hogy van még ott számomra hely, de valamilyen gyerekes indokból képtelen voltam oda leülni. Nem azért, mert hiányzott a férjem - elképzelhető, egy idegen számára ez megdöbbentően, visszataszítóan hangzik -, hanem mert nem akartam egykori összetört énemre gondolni többé. Újraalkottam önmagamat, ha élhetek egyáltalán ezzel a kifejezéssel, s ebben az új énemben nincs helye az önsajnálatnak.
Zavartan léptem hátrébb, s indultam meg újfent a kapitány irodája felé: ezúttal a szokottnál valamivel gyorsabb tempót felvéve. Tekintetemet a földre szegezve siettem az ajtó felé egészen addig, míg majdnem bele nem rohantam valakibe, aki történetesen egy férfi volt. Fejemet felemelve azonnal égővörössé vált arcom: már magában az is gyalázat, hogy ilyen figyelmetlenül rohantam bele kis híján egy lélekbe, de az csak tetézi szégyenemet, hogy ez a személy a kapitányom volt.
- Elnézést kérek, Chiruochiba-taichou, kérem, ne haragudjon. - Léptem hátrébb még pár lépést és bocsánatkérésemet nyomatékosítva meg is hajoltam előtte. Eszembe jutott egy másik nemesi ház leszármazottja, aki vezetői pozíciót tölt be jelenleg… s kirázott a hideg. Szerencsésnek érzem magamat, amiért semmi közöm ahhoz az arrogáns, önmagától teljesen eltelt nőhöz. Attól, hogy jelentős erőre tett szert, semmi sem jogosítja fel rá, hogy semmibe vegyen másokat. Előadja, számára mennyire fontos a kötelesség, s mégis… Észbe kapva sóhajtottam egyet, s felegyenesedtem. Felesleges rajta hergelni magamat, jelen pillanatban nem aktuális ez a fajta gondolkodás. - Mizushima Seiun vagyok, a mai naptóll az ön osztagának új tagja. Örülök, hogy megismerhetem!- Gratulálok, ennél vacakabb bemutatkozást, ennél karót nyeltebbet… elképzelni sem tudnék. :| Már csak remélni tudom, hogy a későbbiekben sikerül annyira feloldódnom, hogy emberibb viselkedést produkáljak, s a Taichou szemében is érdemre valónak tűnjek.
- Nem tudom mennyire tűnik illetlenségnek tőlem, de ha lehetséges, mesélne nekem az osztagról?- Nem mintha nem lennék vele úgy-ahogy tisztában, de jobb az alaposság. Mától én is része vagyok ennek az egységnek, így köteles vagyok a tőlem telhető legjobban helyt állni, s megtanulni mi, hogyan működik.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Szept. 23, 21:21:53 írta Mizushima Seiun »

Karakterlap

Chiruochiba Airisu

Vanília Térítő

Eltávozott karakterek

Shinigami

4. Osztag

*

Yonbantaichou

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
32 100 / 45 000

Hozzászólások: 97

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 18 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Ezüstöskék (c6c6f6)

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
alap, #c6c6f6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Gyógynövénykert
« Válasz #2 Dátum: 2014. Szept. 29, 20:26:30 »
- Az újrakezdés első napja -
Egy Mizushima az osztagomban! O.O

Minden halvány sárga volt, akár csak a vanília, és még a levegő is azt a kellemes, ízletes, csábító illatú volt, mint a kedvenc édességem. Valami nagyon, de nagyon fantasztikus, vaníliasságos érzés volt egyszerűen csak létezni is. Egyszer csak, minthogyha kongattak volna. Pislogtam néhányat, s eltűnt a vaníliasságos világ, újra az irodámban találtam magamat. Véget ért az álmom, amit a reggeli... gyanánt... készített teám táplált... Volt valami halvány emlékem arról, hogy teát főztem, és arról is, hogy Nekomata-fukutaichou is járt már az irodánkban... Pislogva megvakargattam fejem búbját, s bele ittam a kihűlő félben lévő teámba. Oh! A vanília íze! Olyan vaníliasságos...
 - A reggeli teendők! – Csapott belém a felismerés, hogy minden valószínűséggel ahogy leültem, s ahogy a hadnagy elhagyta az irodát én visszaaludtam! Arra is ráébredtem, hogy az álombéli kongás meg biztosan kopogtatás lehetett. Egy újonc! Igen, felrémlett, hogy értesítést kaptam az Akadémiától, hogy újabb újonc érkezik. Biztosan ő kereshetett engem, én meg bent voltam az irodában, de ahelyett, hogy fogadtam volna, békésen szundikáltam!
 - Jóságos szellemek! – Megittam gyorsan a teámat, és már el is hagytam az irodát, hogy felkutassam az eddig cserben hagyott újoncomat. Csak reméltem, hogy nem szegte kedvét az, hogy faragatlan módon nem nyitottam ajtót neki. ~Hogyha így folytatom, akkor szégyent hozok a negyedik osztagra, és Yashuhiro-ojiiniisama fejére... Ojii-niisama!~ Lelassítottam lépteimet, és a keserűség lepett el, ahogy eszembe jutott, hogy a rokonom még mindig nem tért magához.
Ahogy levertem lépkedtem, feltűnt, hogy gyanúsan kevesen mozgolódnak az osztag területén. Elnyomtam egy ásítást, s jobban körül néztem. Még viszonylag korán volt, mármint ahhoz képest, mint amikor a körutamat szoktam megtenni. Annak köszönhetően, hogy így körbenéztem, észrevettem, hogy valaki éppen most ért be a gyógynövény kertbe. Én is oda mentem, mert biztos voltam benne, hogy az az osztagtársam biztos, hogy látta, hogy merrefelé ment az újoncunk.
Ahogy közelebbről megláttam a vörös hajáról Chiyo-chan jutott eszembe, de ő nem szokta így hordani a haját, viszont nem tűnt ismerősnek. Ennek kicsit megörültem, mert hogyha nem ismerős, és az osztag területén bóklászik, akkor nagy valószínűséggel ő az új osztagtársunk. Éppen ráköszöntem volna, de egy újabb, hatalmas ásítás tőrt rám, pedig biztos, hogy kialudtam magam, nem értettem. Ennek köszönhetően ügyesen hagytam, hogy nekem jöjjön. Attól, hogy nekem jött, majdnem felborultam, de hála Chiyo-channak, vagyis a tanításának, hamar visszanyertem az egyensúlyomat, aminek következtében kicsit furcsa pózba kerültem. Kezeim félig az égben, törzsem kissé kicsavarva, s az egyik lábam nem ért le a földre.
Talán egy másik kapitány megszidta volna ilyesmiért a lányt, de én nem tettem, hiszen biztosan elveszített valamit, azért nézte a földet, én meg a kialvatlanságommal, vagy túl alvattságommal ásítozva elálltam az útját. Szóval mindketten ludasak voltunk valamilyen szinten az ütközésben.
„Nem kell elnézést kérnie, el van nézve. Amúgy elvesztett valamit?” Akartam volt mondani, de ebből csupán annyi lett, hogy balommal legyezgettem felé, míg jobbommal az újabb ásítási rohammal küszködő számat takartam.
Ahogy meghallottam, hogy Mizushima, egyrészt kámforrá vált mindenféle fáradtságom, ásíthatnékom, és akaratlanul is hátrébb shunpoltam nagyjából öt métert, s onnan pislogtam kicsit riadtan az újoncra. Még mindig tartottam Mizushima Takeo-tól, annyira, hogy azon a jelmezes party-n egy másik rokonától is megrémültem, de az, hogy az osztagomban tudhatok egy másik rokonát, valahogy jobban megrémített, mint az a fánk kedvelő férfi.
 - Szintén... örülök... a találkozásnak, kisasszony. És üdvözlöm... az osztagban. – Hajoltam meg és viszonoztam a köszöntést megszeppent hangon, de mosolyogva. Bár a mosolyom talán nem a vidámságot tükrözte, hanem a kínosságot.
 - Persze, nem illetlenség egy újonctól, hogyha többet szeretne tudni arról az osztagról, ahova került. – Feleltem a kérdésére, s azután bele is láttam az osztag ismertetésébe. – Ahol most vagyunk, talán már ismerheti a helyet, ez a gyógynövény kert. Bár elsődlegesen mágia segítségével gyógyítunk, viszont vannak olyan betegségek, sérülések, amiket inkább ezek segítségével kúrálunk, illetve igyekszünk megelőzni. Én vagyok az osztag kapitánya, Chiruochiba Airisu, ahogy azt már biztosan tudja. A hadnagyunk Nekomata Hachirou, aki bár első ránézésre furcsának tűnhet, viszont megbízható, kedves shinigami, aki ért a feladatához. – Ahogy ismertettem az osztagot a hangom kicsit olyannak tűnhetett, minthogyha kihallgató bizottság előtt érezném magam. Kedves volt, de mégis kicsit szögletes, izgatott. – Az osztagot, miután ki lettem nevezve kapitánynak úgynevezett osztályokra osztottam fel, amiknek külön-külön meg van a maguk speciális feladatuk. Például a gyógynövénykert gondozását a Gyógyszerészeti osztály vezeti. Vannak osztályok, amik harctéri, illetve onnan visszatérő shinigamik gyógyításával foglalkoznak, viszont mind közül a legnagyobb létszámmal az úgynevezett Általános osztály rendelkezik. Ők amolyan háziorvosok, valamint a gyengélkedő ápolói, illetve feladatuk a többi osztály segítése, hogyha valahol létszám szükséglet lenne. Viszont ön, Mizushima-san biztosan nem ebbe az osztályban fog kezdeni, hacsak nem az egyik segéd vezető tiszt nem lenne. Kérem, hogyha nem túl nagy kérés, akkor elmondaná, hogy az akadémiai éveit milyen eredménnyel zárta, valamint arra is kíváncsi lennék, hogy a gyógyítás melyik része érdekli? Esetleg a nőgyógyászati, vagy inkább gyerekekkel foglalkozna? Vagy valami más érdekli? – Reméltem, hogy nem voltam illetlen vele, főleg, hogy az elnézés kérését csupán ásítva lelegyeztem...
16
4
24
16
15

Karakterlap

Mizushima Seiun

Kapitány

Shinigami

3. Osztag

*

Sanbantai taichou

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
39 800 / 50 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 1 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Kivel áll kapcsolatban?:
• Kuchiki Kai

Mottó:
The way to have power is to take it.

Post szín:
#C37EE6 és #800080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Gyógynövénykert
« Válasz #3 Dátum: 2014. Okt. 17, 16:45:09 »


- Az újrakezdés első napja -



Meglepő, animébe illő mozdulattal nyerte vissza egyensúlyát kapitányom, miközben én a Mi atyánkat mormoltam magamban s elhatároztam, semmiféleképpen sem teszek erről az interakcióról senkinek sem, soha. Micsoda megalázó közjáték…
Lemondó arckifejezéssel lépett hátrébb, megelőzve az esetleges elfogyasztását: Kapitánya óriási ásítási-rohamjai kissé megrémítették, s mielőtt még tovább folytathatta volna bemutatkozását, hátrébb shunpozott néhány métert. Felmerült benne a kérdés, talán büdösnek tartja? Lehetetlen, hiszen zuhanyozott ma már s ha ez nem lenne elég, a reggeli illóolajas fürdőn is részt vett már. Nincs is kellemesebb, mint mikor a levendula, rózsa, jácint és vanília keverékének bódító aromája beleivódik a bőrbe. Így tehát értetlenül nézett a felé érdekes pillantásokat vető férfira, majd kihúzva magaát közelebb lépett felé. Még ha hibázott is az előbb, effajta kerülő viselkedésre nem szolgált rá! :arrogant:
- Elnézését kérem, kapitány, de szükségesnek tartom megkérdezni… Önt zavarja a jelenlétem? :| - A vak is észrevette volna a kínos mosolyt, s kezdte igazán kényelmetlenül érezni magát. Tudtával előbbi illetlen, figyelmetlen botlásán kívül még semmi vérlázítót sem követett el, így kissé kipirulva, zavartan meresztette bíborszín íriszeimet a kapitányra.
Boldogan tekintett körbe a kertben: Talán látható is volt rajta, mennyire fel van dobódva attól, hogy itt lehet, s nem a négy fal között bezárva kell egy székben feszengve túlesnie a bemutatkozáson. A gyógyító mágiák nem mindig mentek túl jól neki, de mára jobban elsajátította némelyiket, mint bármiféle támadó technikát. Ugyan megvédené magát, ha szükség lenne rá, jobban szeretne a háttérben maradva tevékenykedni, talán ezért is ide osztották be? Rózsaszín ajkai vidám félmosolyra húzódtak, miközben leguggolt egy szebb virágot szemrevételezni. Talán nem mindenki tekintené szép növénynek a kakukkfüvet, de ő az összes zöldellő, vagy nem zöldellő növényt imádta. Kivéve a haszontalan gazokat, amiket bűntudat nélkül húzott ki a fenséges virágok közül.
- Egész ügyesen vívok és pusztakezes harcban is tűrhető voltam… De amit a legjobban élveztem, az a kidouk megtanulása volt. Talán azért kerültem ide, mert a gyógyító-technikák révén jeleskedtem leginkább… A Zanpakutuom is rendelkezik gyógyító tulajdonságokkal. Bármivel szívesen foglalkozom, ahol hasznomat vehetik, de leginkább a gyógynövényekkel foglalkoznék szívesen. Elég sok időt szenteltem elmúlt éveim alatt a tanulmányozásukkal s a kertemben is rengeteg helyet kapott már az esztendők során.- Arcára fagyott az a bizonyos mosoly, melyet minden nemesi családból származó gyermekbe beleneveltek, s szemöldöke rosszallóan ráncolódott össze. Igazán megerőltethetné magát Chiouchici-taichou, akkor is, ha egész éjjel nem aludt és nagyon elfáradt mások ápolásában… >.>
- Esetlegesen szeretne meginni egy kávét? Én egy teának kifejezetten tudnék örülni…- Nem igazán tudott magától ezután megszólalni: hiába tanították meg az etikettre és a hibátlan viselkedésre, egyszerűen nem tudott hirtelen mit mondani a kapitánynak. Ilyen lényt még életében nem látott, s nem tudta hova tenni az ásítozást. Ennyire unalmas lenne? :| Való igaz, nem volt alkalma szórakozni a kötelező események kivételével, s azokat nem is lehet szórakoztatónak titulálni, annyira unalmas. Csupa merevség, rideg, kényszerített jókedv… Hátán a hideg futkosott, miközben Chihoucici-kapitány mellett lépkedett.

Karakterlap

Chiruochiba Airisu

Vanília Térítő

Eltávozott karakterek

Shinigami

4. Osztag

*

Yonbantaichou

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
32 100 / 45 000

Hozzászólások: 97

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 18 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Ezüstöskék (c6c6f6)

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
alap, #c6c6f6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Gyógynövénykert
« Válasz #4 Dátum: 2014. Nov. 25, 14:29:28 »
- Az újrakezdés első napja -
Egy Mizushima az osztagomban! O.O

Nagyon megrémültem, és ezáltal olyat cselekedtem, amivel talán megbántottam az új osztagtársunkat. Bár már jó ideje nem is láttam Mizushima Takeo-sant, de még mindig tartottam tőle, sőt félek, olyan… rémisztő volt számomra. Nem akartam magamra haragtani, főleg úgy nem, hogy egy rokonával tiszteletlenül bánok, vagy túlzottan érintkezek. Seiun-san kérdésére még kellemetlenebbül éreztem magam, megvakartam a fejem búbját, hogy vajon most mi lenne a helyes válasz, egyértelműen a nem, bár egy egyszerű nem az hamiskásan hatna.
 - Elnézését kérem, Mizushima Seiun-san! Nem kívántam megbántani. – Hajoltam meg az illem által ilyen esetekben előírt mértékben. – Csupán kettő okból távolodtam el személyétől. Az egyik, mert nem akartam az ásítás rohamommal illetlenkedni, de szerencsére már elmúlt a rohamom. A másik, hogy ön Mizushima Takeo-san rokona. – A férfi nevét kicsit megremegve mondtam, s rájöttem, hogy ez így sértő lehet, ezért még gyorsan hozzá tettem. – És ön is főnemes, én meg csupán egy egyszerű kapitány vagyok és… – Sóhajtottam egyet lemondóan, mert már én bonyolódtam bele a magyarázkodásomba, ami közelről sem jó. Ezért inkább szűkszavúan és egyenesen kimondtam az igazságot. – Elnézést, nem kívántam önt megbántani, csupán az egyik rokonától, Takeo-santól tartok, és megijedtem, mikor ön bemutatkozott. Kérem, kezdjük újra a bemutatkozást. Chiruochiba Airisu vagyok, az osztag kapitánya, és örvendek a találkozásnak. – Azzal ahogy az illem megkívánta meghajoltam.
Végighallgatva azt, hogy miben jeleskedett, illetve, hogy mik érdekelik, kezdett valami fény gyúlni a fejemben, hogy melyik osztály is illene hozzá, talán kicsit túl sokáig is töprenghettem, mert egy érdekes kérdést kaptam.
 - Oh, köszönöm, de nem élek kávéval. – Feleltem kedves mosoly kíséretében. – Viszont egy vanília teát én is szívesen meginnék. Ön milyen teát kér, sok félénk van. – Ahogy válaszolt létre is hoztam egy lélekklónt, ami el is ment, hogy hozzon számunkra egy-egy teát. – Hogyha nem zavarja, akkor ide kint teázzunk, úgy is kellemes az idő. – S megindultam egy pad felé, aminél lett volna közelebbi, de én azt szemeltem ki magunknak.
 - Ami az osztagon belüli helyzetét illeti… Az elhangzottak alapján önnek a Gyógyszerészeti osztály lesz a megfelelő hely. – Állapítottam meg tényként. – Ott minden bizonnyal sokra fogja vinni, valamint úgy érzem, hogy ott fogja tudni leginkább kamatoztatni a tudását. Ami a harci tudását illeti, annak gyakorlására is van az osztagon belül lehetősége. Hiszen, azért, mert az osztag mentalitása egyáltalán nem harcias, attól függetlenül mi is harcra kélhetünk, hogyha valaki számunkra fontosat kell megvédenünk, valamint mi is kerülhetünk olyan helyzetbe, ahol ránk támadnak. Attól, hogy békepártiak vagyunk, nem kell, hogy tétlenül tűrjük, hogy megvernek minket, vagy másokat. A harc az nem csak a másik fél bántásából áll, hanem az érkező csapások elkerüléséből vagy kivédéséből. Biztos vagyok benn, hogy aki az edzőtermünk felépítését elhatározta, ő is ilyen eszmét tudhatott magáénak. Bár pusztakézzel nem vagyok valami nagy harcos, sőt a legtöbb akadémista jobb nálam, viszont hogyha úgy érzi, és mindkettőnknek van ideje rá, akkor szíves örömest segítek nem csak a gyógyító technikák és a démon mágia gyakorlásában, hanem a hohou és a vívás művészetének gyakorlásában. – Mosolyogtam kedvesen a hölgyre, s teljességgel nem értettem, hogy nemrégiben hogyan ijedhettem meg tőle. Hiszen nem is hasonlít Takeo-sanra, mint ahogy Tankai-san hasonlít rá, valamint Seiun-san igazán kedvesnek tűnt! A padhoz való sétát nem siettem el, miért is siettem volna, hiszen egyikünknek sem volt halaszthatatlan dolga.
Leültem a pad egyik végébe, úgy, hogy Seiun-san kényelmesen leülhessen, úgy, hogy kettőnk között meglegyen egy tiszteletteljes távolság. – Nyugodtan leülhet, nem fogom meg harapni, és mások sem érthetik félre, hiszen van elég hely itt, hogy a rangnak és tisztségnek megfelelő távolságot tartani tudjuk. – Mondtam kicsit viccelődőbb hangsúllyal, hogyha Seiun-san habozott a leüléssel.
~Khm.. Kapitány vagyok, vissza a munkához! Még el kell mondanom, hogy az osztály, ahova beosztottam milyen munkát végez.~
 - A Gyógyszerészeti osztály felelős a gyógynövénykert rendben tartásáért, valamint a különféle gyógy készítmények, teakeverékek, kenőcsök, olajok, tabletták, elkészítéséért, valamint a készletek meglétéért. Természetesen nem lehet készleten minden keverékből, vagy tablettából, hiszen, mint gondolom tudja, megannyi van belőlük, és nem egyet sokkal ritkábban kell alkalmazni, mint másokat. Ezért leginkább az alapanyagok megléte a fontosabb, hogyha az osztályhoz bármilyen felkérés érkezik, azt teljesíteni tudják. Ebből is látszik, hogy milyen fontos az osztályok közötti munka. – Lélekklónom visszatért, és mindkettőnknek átnyújtotta a teát, s ahogy mindketten átvettük a klónt fenntart kidout deaktiváltam.
Mélyet szívva telítettem el a tüdőmet a vanília ízesítésű teám illatával. Kicsit benntartottam, aztán kifújtam. Ennél kellemesebb illatot nem is tudtam volna elképzelni… Halvány lámpa gyúlt hirtelen a fejemben. Csupán ekkor eszméltem rá, hogy Seiun-san felől is vaníliás illatot éreztem. Hirtelen nem túlnyomást éreztem a fejemben, valamint azt, hogy pír úszik az arcomra. Aztán olyan érzésem volt, mintha egy lélekenergia füstfelhőt eresztettem volna ki a fejemből. Fejem enyhén oldalra dőlt, kezeim megrázkódtak, s nagy szerencsémre a forró tea a bal kézfejemre fröccsent. Ettől magamhoz tértem, kikerekedtek a szemeim.
 - Áucs! – Ráztam le a kezemről a forró folyadékot. – Úgy látszik túlzottam belemerültem a vanília finom illatába! – Ferdítettem, vagyis nem, mondtam teljesen őszintén, csupán nem neveztem meg hozzá a illat forrását. Főleg, mert úgy éreztem, hogy az zavarba ejtő lenne, valamint illetlenség is lenne. Gyorsan bele kortyoltam a teámba, hogy azzal a lendülettel a nyelvemet is leégessem! Kezdtem úgy érezni, hogy ez nem az én napom.
 - Van esetleg valami kérdése az osztályával kapcsolatban, vagy magával az osztaggal kapcsolatban? – Tereltem vissza a témát a hivatalos irányba.
16
4
24
16
15

Karakterlap

Mizushima Seiun

Kapitány

Shinigami

3. Osztag

*

Sanbantai taichou

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
39 800 / 50 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 1 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Kivel áll kapcsolatban?:
• Kuchiki Kai

Mottó:
The way to have power is to take it.

Post szín:
#C37EE6 és #800080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Gyógynövénykert
« Válasz #5 Dátum: 2014. Nov. 25, 18:27:37 »


- Az újrakezdés első napja -


Ismét sikerült kissé megbotránkoznia saját viselkedésén… Ugyan nem kellett volna ilyen vehemensen letámadnia a kapitányát… Mély levegőt véve, zavartan tette tarkójára jobbját hallgatva kapitánya magyarázkodását.
- Ugyan, kérem, erre semmi szükség. - Túlságosan is új volt neki ez a helyzet, s kissé elpirulva húzta magát össze, hogy kisebbnek látszódjék. Igazán nem volt helyénvaló, hogy ennyire megilletődött egy ilyen semmiségen, így barátságosan kapitánya vállára helyezte a kezét. - Az ásítás természetes dolog, nem fogok egy ilyen apróság miatt rosszul tekinteni önre, és ne féljen, annyira nem félelmetes Takeo-san.- Mosolygott barátságosan, majd kardjára fektette a kezét. Meglepő módon elég rég volt már az, amikor bármelyik családtagjával is közvetlen beszélgetést folytatott. Egyszerűen kissé kihalt a beszélgetés… Vágyakozva gondolt a gyerekkorára s felejthetetlen élményekre, melyeket a bátyjával élt át. Minden kétséget kizáróan lassan ideje lesz meglátogatnia Tenkait, egy jelentős adag teriyaki kíséretében.
- Az, hogy főnemes vagyok, semmit sem jelent. Legalábbis nem szeretek élni ennek az előnyeivel… kérem, tekintsen rám úgy, mint bárki másra az osztagában, hiszen ön a kapitány, s én csupán egy újonc.- Ajkain ott ült a jellegzetes mosoly, mely kedvességét hivatott mutatni. Valóban nem szerette azt a bánásmódot, amiben többnyire részesült, s kiváltképp a kényszeredett udvariasság zavarta. Ugyanaz, aminek jeleit látta kapitánya viselkedésében is.
- Mizushima Saeko Seiun, örvendek, Chiruochiba-taichou.- Hajolt meg, majd füle mögé tűrte elszabadult tincseit. - Elnézést kérek, Chiruochiba-taichou, nem akartam illetlen lenni…- Pirult el, majd bűntudatosan követte kapitányát. Nem volt rá jellemző a pókerarc, amit kiskora óta igyekeztek belénevelni.
- Igen, egy mentateát elfogyasztanék, köszönöm. Egyáltalán nem zavarna, kifejezetten szeretek a szabadban lenni.- Nem tudta volna elképzelni magát, amint bezárva tevékenykedik, a négy fal közé szorítva. Önkéntes visszavonulása teljesen elég volt, minél több időt akart emberek között tölteni, a szabadban.
- Gyógyszerészeti? O__O- A növényeket többnyire felismerte, de nem volt biológus, s bár mindennél jobban szerette őket- nem igazán tudta, boldogulna-e azzal, ha mindenféle pirulát kellene készítenie. Elsápadva pislogott továbbra is kapitányára, míg beszélt. Feje zúgni kezdett, s rémült pillantásokat vetett lábaira: összefonta karjait, melyek az előbb idegesen szorultak ökölbe.- Az Akadémiát kivéve még sosem volt dolgom hollowwal, sem pedig annál erősebb lénnyel… De a zanpakutuom képességeit tekintve azt hiszem, a védekező technikák elsajátítása való nekem… Másrészt távolinak érzem természetemtől a vérontást. Nem ártatlan lények, de… meg tudom érteni őket. - Vonta meg vállait, majd kapitányára pillantott. - Örülnék, s ha nem leszek teher az ön számára, szívesen venném, ha segítene. Nem is érhetne nagyobb megtiszteltetés, mint hogy Ön segít nekem edzeni.- Komolyan gondolta, amit mondott, s nem esett nehezére ezúttal őszintén mosolyogni.
- Ah, nem hiszem, hogy bárki is félreértené.- Legyintett, majd lélekben megszidta magát, amiért úgy álldogált a pad mellett, mintha fa lenne. Olyannyira lekötötték kapitánya szavai, hogy nemes egyszerűséggel kiment a fejéből hogy leüljön. Helyet foglalva kihúzta hajából a gumit, majd az eddigi túl laza lófarkat ezúttal szorosabbra kötötte. A felkavarodó illatfelhő miatt eszébe jutott a hatalmas, kényelmes kád, mely várja otthon, s fellelkesülve mosolyodott el. Milyen jó is lesz újabb forró fürdőt venni miután sikerült egy kis időt este még a kertjében is eltöltenie!
- Ohh, értem… Úgy tűnik, igazán nemes feladat édes terhe fogja a vállaimat nyomni.- Annyira nem volt őszinte örömtől teli a hangja… Előbbi ijedelme most beigazolódott, s tanácstalanul pillantott a teát hozó klónra. - Ajjaj, kicsit meleg… - Igyekezett minél precízebben, s gyorsabban a pad szélére tenni a csészét, s ez által óhatatlanul is közelebb került kapitányához. Azonban inkább ez, mint hogy megégesse kezeit s a végén kiborítsa a finom, mentaillatú teát. Meglepődve pillantott a kapitány felé, aki felől intenzív vaníliaillat áradt, s lefagyva nézte végig a jelenetet.
- Én is nagyon szeretem a vaníliát. Tessék, törölje meg a kezét, taichou.- Halászott elő a zsebéből egy tiszta, fehér szövetzsebkendőt, mely a fent már oly sokszor említett növény illatát árasztotta. Nem ítélte el kapitányát ezért, hiszen mindenkivel előfordulnak apróbb balesetek.
- Csupán annyi, hogy nagy megrovásban lesz részem, ha kissé nehezen rázódom bele ebbe a… gyógyszerkeveréses-dologba?- Szörnyen érezte magát, mondhatni egyenesen szerencsétlennek, de nem tudott napirendre térni saját rémülete felett.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Nov. 25, 18:33:26 írta Mizushima Seiun »

Karakterlap

Chiruochiba Airisu

Vanília Térítő

Eltávozott karakterek

Shinigami

4. Osztag

*

Yonbantaichou

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
32 100 / 45 000

Hozzászólások: 97

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 18 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Ezüstöskék (c6c6f6)

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
alap, #c6c6f6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Gyógynövénykert
« Válasz #6 Dátum: 2014. Dec. 08, 13:12:01 »
- Az újrakezdés első napja -
Egy Mizushima az osztagomban! O.O

Hogyha Seiun-san belelátna mások gondolataiba, amit kicsit remélem, hogy nem tud, akkor egy chibi-Chiruochiba-taichout látna az én fejemben, ahogy morcos arccal félrenézve a mutató ujjait össze-össze ütve azt mormogja, hogy „Rokonaként persze, hogy nem látja annyira félelmetesnek, mint én!”
Seiun-san igazán kedves volt, már végképp nem értem, hogy miért ijedtem meg tőle, bár való igaz, hogy nem is tőle, hanem attól, hogy Takeo-san rokona. Viszont teljes mértékben sikerült meggyőződnöm, hogy Sieun-san nem olyan, aki minden butaság miatt árulkodna rám, nem minthogyha amúgy szoktam volna butaságokat csinálni… ahogy szabályokat se szegek meg… Ez így nem volt igaz, de akkor se voltam közveszélyes bűnöző, az biztos.
 - Nem volt illetlen. – Mosolyogtam rá kedvesen. Nem volt egy halvány sejtésem se, hogy miért gondolta, hogy valamivel is illetlen lett volna.
Kicsit aggódva pillantottam végig Seiun-san arcán, hogy jól van-e. Aztán megnyugodtam, úgy tűnik, csupán azon aggódhatott, hogy helyt tud-e majd állni azon az osztályon, ahova beosztottam. Talán én is hasonló sápadt lehettem az első napomon, s ennek az emléke ilyen távolról már viccesen, kellemes emléknek hatott, ami a kicsit szélesebbre húzódott mosolyomból talán érezhető is lehetett.
 - Úgy látom, – néztem végig a haorimon, – hogy kapitány vagyok. A négyes számot látja a hátamon? – Mutattam felé a hátamat, ahol az osztagunk jelzése állt, viszont választ nem vártam, szóval amolyan költői kérdés volt csupán. – Szóval a Yonbantai kapitánya vagyok. Ön meg az osztagtársam, ezért szerintem az egyik legtermészetesebb dolog, hogy segítünk egymásnak. Főleg, hogy a magasabb rangú tisztek az alacsonyabbaknak, így az, hogy a kapitány, vagy esetleg a hadnagy gyakorol, vagy edz egy osztagtársával, vagy többel, abban én nem látok semmi különlegeset. Ahogy a családban az idősebbek, úgy az osztagban az elöljárók segítik a „kisebbek” fejlődését. – Ezt így is gondoltam. A nagyobbaknak, erősebbeknek segíteniük kell a gyengébbeket a fejlődésben. Hiszen egy-egy osztag mondhatni egy-egy család is, és mi shinigamik a Gotei 13 kötelégében ugyan azt a végső célt kell, hogy szolgáljuk. Az egyensúly fenntartásáért felelős eszköz vagyunk. Mint egy szólás tartja egy lánc csak olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme. Ezért is kell megerősítenünk a kicsiket, hogy ne kelljen többet elvesztenünk senki hozzánk közel állót.

Mit nekem égett nyelv? Mit nekem vanília ízesítésű teával lötykölt kéz? Mit nekem a forró teát tartalmazó csésze? Mit nekem felém tartott kendő? Mikor olyat hallottam, ami szívet dobogtató? Csillogó szemekkel néztem a mellettem ülő újoncra, aki az előbb tett olyan vallomást, amilyet nagy öröm számomra hallani. Seiun-san is NAGYON szereti a VANÍLIÁT.
 - Alapítottam egy egyletet, amibe szeretném, hogy csatlakozzon. Ez az egylet olyan shinigamikat foglal magába, akik jobban szeretik a vaníliát, mint a csokoládét. Csatlakozol hozzánk? – Míg erre a kérdésre nem kaptam választ, addig ideiglenesen feledtem mindent, ami kapitányi kötelességemhez tartozik, mert jelenleg én voltam Banira keeki, a Vanília Fan Egylet vezetője és a VTT parancsnoka! Csupán Seiun-san a kérdésemre adott válasza után tértem vissza Chiruochiba Airisu, a Negyedik osztag kapitányának a bőrébe.
 - Hú! Nagyon nagy leszidásban lesz részed! – Kezdtem a válaszadást komolykodó, kicsit elmélyített hangon, természetesen csak vicceltem, de ezt nem árulhattam el neki, hiszen akkor elrontottam volna a poént! – Sőt! Már most előre kiosztom a büntetésedet! – Azzal teli vigyorral az arcomon kicsit megborzoltam a haját. – Miért lenne bármi nemű baj is abból, hogyha egy újonc nem ért rögtön az első napján mindenhez, és nem is mesteri szinten? Egy egyértelmű nem a válaszom a kérdésedre semmiféle megrovásban nem lesz részed. – Körültekintettem, hogy nem-e hallgat ki senki se, bár nem minthogyha igazi titkot akartam volna elárulni, vagy tényleg tartottam volna attól, hogy bárki is kihallgatna minket. A körülnézés után kicsit közelebb hajoltam Seiun-sanhoz, s hallkabbra fogtam a hangomat, nem sokkal, csak egy kicsit. – Elárulok egy titkot, én se értek mindenhez mesteri szinten. – Aztán visszaegyenesedtem, és normális hangerővel folytattam. – Nem is tudom, hogy hol olvastam, vagy kitől hallottam, de én igaznak vélem. –[/b ] Némi hatásszünetet tartottam, s azt követően mondtam azt az ismeretlen forrásból származó okos mondatot. – Halálunkig tanulunk.
16
4
24
16
15

Karakterlap

Mizushima Seiun

Kapitány

Shinigami

3. Osztag

*

Sanbantai taichou

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
39 800 / 50 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 1 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Kivel áll kapcsolatban?:
• Kuchiki Kai

Mottó:
The way to have power is to take it.

Post szín:
#C37EE6 és #800080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Gyógynövénykert
« Válasz #7 Dátum: 2014. Dec. 11, 20:39:55 »


- Az újrakezdés első napja -


Nem érzett különösebb zavart, inkább értetlen volt. Mélyebb érzelmeket ugyan nem táplált rokonai iránt, hiszen neveltetése során nem létesíthetett olyan közvetlen kapcsolatot rokonaival, mint egy átlagos család. A hűvös műmosoly állandóan arcán ült, talán már hat, vagy hét éves kora óta. Egyedül bátyja mellett lehetett az a szabályokat áthágó kisgyerek, aki szeretett lenni, de idővel csitult tomboló természete, mely mostanság leginkább egy szelíden hömpölygő patakhoz hasonlított. Némán igazította meg arcomba hulló haját, majd tekintetét a földre szegezte.
- Örülök neki, ha így gondolja, taichou. Ezután, jobban fogok figyelni arra, hogy hogyan viselkedem.- Pillantott kapitánya arcára, majd ismét a talajt kezdte el vizslatni, mintha valami roppant érdekeset látna ott.
Ismerős volt a teher, ami vállaira nehezedett: ugyanezt érezte, amikor közölték vele, férjhez kell mennie egy előre kiválasztott személyhez. Gyomrát akkor is összehúzta apró görccsé az ideg, s feszülten igyekezett eleget tenni kötelességének addig, míg rá nem ébredt- élvezi a találkozásokat. Hosszú út vezetett addig, míg megszerette egykori férjét, s sem előtte, sem utána nem érzett így senki iránt sem. Vágyat sem érzett rá, a magány tökéletes társa volt mindennapjainak. De a felelősség, a nyomasztó érzés már szétterjedt testében jelen pillanatban is, s nagyot nyelve igyekezett megbarátkozni a gondolattal: sorsa ismét eldőlt. Kapitánya döntött, s nyilvánvalóan a leghelyesebb döntést hozta meg, ezáltal beosztva őt abba a részlegbe, melyről úgy véli, képességeit a lehető legjobban ott tudja kamatoztatni. Ő maga is így érzett, elég volt csupán a kertjére gondolnia.
- Kedves öntől, hogy szakít rám időt. Szeretnék egyre hasznosabb tagjává válni az osztagnak!- Lelkessége hangszínén is érződött, s nem volt rest hálásan mosolyogni sem. - Amennyiben el fogja fogadni, hálám jeléül majd az ilyen alkalmak után főzök önnek valami finom teát, vagy ételt.- Szeretett főzni, s nem volt rá még példa- tanuló korszakát kivéve-, hogy elrontott volna ételt. Stressz levezetésnek, szabadidő kellemes eltöltésének remek foglalkozás volt, s a felesleges, vagyis általa elfogyasztani nem szándékozott ételt többnyire testőreinek adta, akik hálásak voltak.
Nem értette a hirtelen lelkesedést, ami Cici-taichou arcáról tükröződött, de hamarosan megértette. Csillogó szemei láttán akaratlanul is elpirult, majd belekortyolt a még mindig túl meleg teájába. Zavarában sikerült megégetnie a nyelvét, s egy fájdalmas szisszenés után levegőért kapkodott.
- Mahh… Ez még nagyon meleg.- Hangomból jól kihallható volt a fájdalom, de le is gyűrtem, miután a másik kezemben lévő kendőt még mindig nem vette el kapitányom. Letettem a csészét, majd precíz mozdulatokkal letöröltem a kapitány kezéről a levet.
- Nagyon szívesen csatlakozom. Szoktak összeülni az egylet tagjai? Ugye szoktak enni vaníliatortát?- Csillogott két szemem, miután eszembe jutott a kedvenc tortám íze, s összefolyt a nyál a számban. Magam sem tudom miért szerettem annyira a citrom, túró és vanília kombinálását, de családom tagjai mind tudták, hogy egy ilyen tortával bármikor jobb kedvre lehet engem deríteni.
- Akkor jó… Igyekszem nem nagyon aggódni emiatt.- Fészkelődtem a helyemen. Nem sok választási lehetőségem volt, hiszen a saját teámat kiborítani nem akartam, a kapitány ölébe ülni azért mégsem illik… Szóval elnyomorodott fenekemet egy kis ficánkolással derítettem jobb kedvre, majd kicsit elpirultam meglepődéstől, amiért a kapitány arca az enyémhez közel került egy picit. Úgy tűnik, ideje megszoknom, hogy nem mindenki fél megszegni azokat a nevetséges előírásokat, melyeket családom alkotott az évszázadok során, hogy kimutassák felsőbbrendűségüket.

Karakterlap

Chiruochiba Airisu

Vanília Térítő

Eltávozott karakterek

Shinigami

4. Osztag

*

Yonbantaichou

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
32 100 / 45 000

Hozzászólások: 97

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 18 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Ezüstöskék (c6c6f6)

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
alap, #c6c6f6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Gyógynövénykert
« Válasz #8 Dátum: 2015. Jan. 08, 15:55:45 »
- Az újrakezdés első napja -
Egy új shinigami az osztagban! ^.^

~Remek! Remek!~ Bólogattam mosolyogva arra, hogy megvan Seiun-sanban az eltökéltség, hogy még jobbá váljon, és így még hasznosabb munkát tudjon végezni. Véletlenül a felajánlásán is bólogattam, de aztán magamhoz tértem. És csöppet értetlen pillantást vetettem feléje. Volt egy sejtésem, hogy talán sehogy se tudnám ilyesmiről lebeszélni, ezért egy mély sóhaj után ennek hangot adva válaszoltam neki.
 - Gondolom, sehogy se tudnálak meggyőzni arról, hogy semmi szükség nincs erre. Ezért megtisztelve érezném magam, hogyha gyakorlások és edzések után ihatnék egy ön által készített teát. – Hajtottam fejet feléje. Szokatlan, de egyáltalán nem kellemetlen gondolat volt, hogy gyakorlás után, mondhatni azért cserébe együtt teázzak az új osztagtársunkkal. Bár jelenleg is együtt teáztunk, mégis az elkövetkező teázások valahogy másnak tűntek. ~Biztos azért, mert most újonc, aki az első napján van nálunk, s eddig is minden új osztagtársammal az első találkozáson teáztam.~ Ebben biztos voltam, de valamiért úgy éreztem, hogy zanpakutou lelkeim ezt kicsit másképp gondolják.

~Belement! Elfogadta az egyletbe való meghívást! Ez remek! Egy új egylet tag! Juhé! Seiun-san is az egylet tagja lett!~ Kiabáltam a fejemben. A valóságban nem akartam, nehogy megrémisszem, valamint nehogy úgy gondolja valaki, hogy a szanatóriumba kell vonulnom. Pedig csupán nagyon, de nagyon-nagyon megörültem, hogy új tagja lett az egyletemnek, és hogy ez az új tag Seiun-san. A mosolyom lehetetlenül széles lett. Már csak jó becenevet kellett kitalálnom neki, meg válaszolnom a kérdésére.
 - Persze, még szép. Csak vaníliás dolgokat fogyasztunk. Sőt a gyűléseink csak erről szólnak, hogy együtt vaníliázunk. Majd a következő gyűlésen bemutatlak a tagoknak, nagyon kedvesek. – Enyhén hadarva, az örömtől izgatottan áradtak belőlem a szavak. – Az Okashi édességboltban szoktunk összegyűlni, még nem sokan vagyunk, meg sajnos voltak, akik távoztak, vagy eltűntek… Khm.. Most öröm van! Te is tag lettél! Ezért neked is jár becenév! Banira keeki (Vanília torta) lenne a legmegfelelőbb, de az már foglalt. Mit szólnál a Baniratei (Vanília tea) becenévhez? Szerintem nagyon jó lenne. Rendben, akkor ezt is megbeszéltük. A többiekkel is megbeszélem, hogy mikor érnek rá, aztán neked is szólok, és még a kapitányodnak is írok egy kérvényt, hogy mindenképpen engedjen el a gyűlésre… hopsz! Hiszen én vagyok a kapitányod, akkor az remek! A kérvény elküldve és elfogadva, elmehetsz minden gyűlésre! Ezt is megbeszéltük! Huh… – Fújtam végül ki a levegőt, ami még a tüdőmben volt, kicsit csodáltam, hogy volt ott még valami. Aztán egy könnyed mozdulattal belekortyoltam a még mindig forró teámba, de meg se éreztem. Túl boldog voltam és túl finom volt a tea, és még az illata…
Lassacskán megnyugodtam, és így meg is éreztem, hogy a nyelvem egy jó ideig érzéketlen marad. Ezért el is gondolkoztam, hogy akkor hogyan érezhettem az ízét a teának… Egy vállrándítással túltettem magam a rejtélyen.
 - Helyes. Nem is kell a nem tudás miatt aggódni. Ez ellen csak úgy lehet tenni, hogy tanulunk és figyelünk. Biztos hamar meg fogja szokni az osztag működését, és bele fog jönni az osztálya munkájába. Hogyha valamit esetleg nem értenél, vagy nem tudnál, akkor ne féljen másokat megkérdezni. A társalgóban vannak könyvek, viszont hogyha ott se talál valamit, vagy még úgy se sikerült megértenie, akkor bizalommal forduljon az elöljárói felé. A hadnagyunk nagyon sokat tud a gyógynövényekről. Senki se fogja leharapni a fejét, hogyha kérdez, hogyha mégis, akkor szólj és visszavarrom! – Igyekeztem a végét elviccelődni, viszont mindent komolyan gondoltam. Az osztagunk feladata mások gyógyítása volt, valamint az egészség fenntartása. Ez egy olyan folyamat, ahol az önzőség megengedhetetlen, bár egészséges versenyhelyzet fennállhat, de ezt nem szabad egyikünknek sem az osztag hatékonysága kárára tennie.
Csendben iszogattam a teámat. Nem volt egy gondolatnyi ötletem se, hogy mi lenne olyan halaszthatatlanul fontos dolog, amit meg kellene osztanom a kisasszonnyal. Inkább csak élveztem a vanília kellemes illatát, a friss levegőt és a tea melegét. Jó volt egy kis időre minden gondot feledni, de tudtam, hogy nemsokára vissza kell térjek.
16
4
24
16
15

Karakterlap

Mizushima Seiun

Kapitány

Shinigami

3. Osztag

*

Sanbantai taichou

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
39 800 / 50 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 1 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Lila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Kivel áll kapcsolatban?:
• Kuchiki Kai

Mottó:
The way to have power is to take it.

Post szín:
#C37EE6 és #800080


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Gyógynövénykert
« Válasz #9 Dátum: 2015. Jan. 21, 15:00:12 »


- Az újrakezdés első napja -


Azt hitte még indulása előtt, hogy kapitánya teljesen más személyiségű lesz. Kellemesen csalódott, még azt is el tudná képzelni, hogy a hétköznapokban barátokká is válhatnának-, természetesen ez ki van zárva, de azért jól esett belegondolnia, nem is olyan rettenetesen rémítő személy a taichou.
 - Amennyiben nincs hozzá kedve, természetesen elfogadom ezt és nem fogom Önre erőltetni. Nem lenne illő. - Valamint erősen sérült, hiányos személyiségre vallana. S bár sérült már, nem is egyszer lelke is, nem csupán teste, azt a luxust nem engedhette meg magának, hogy emiatt elkezdjen apránként haladva, majd egyre nagyobb lépéseket téve azon dolgozni, hogy tönkretegye előbb lelkivilágát, később pedig az életét. Elég komoly erőfeszítéseket igényelt ugyan tőle az, hogy megállja, ne látszódjon rajta letörtsége, de úgy érezte: végül sikerült uralkodnia vonásain. Szeretett volna kapitánya kedvében járni, s csak az után gondolt rá, hogy több volt viselkedése az elégnél, miután újrafuttatta magában a csevejt. Chiruochiba taichou feladatai közé tartozott az, hogy osztagának tagjaira ügyeljen, s ha a szükség úgy kívánja, edzzen velük. Egy egyszerű köszönöm kellőképpen távolságtartó s nem lépi át azt a határt, amit ő ez előbb minden bizonnyal megtett. Hibát hibára halmoz ma… Letörten pislogott csészéje aljára, majd belekortyolt a kissé már hűvösebb hőmérsékletű teába.
- Várom már, hogy megismerjem őket. ^^- Mosolyodott el, miközben kissé megszeppenve gondolt arra, hogy újabb emberekre kell lehetőleg jó benyomást tennie, ha már a kapitány esetében nem jár sikerrel. - Még nem jártam abban az édesség-boltban. :o - Pislogott kapitánya lelkességét látva meglepetten. Öröm öntötte el, látva, hogy kapitánya ennyire rajongani valamiért… mint ő a kertjéért! *.* - Nekem megfelel, szeretem nagyon a teát. Minden este, miután fürdőztem, kiülök az erkélyemre elkortyolgatni egy nagy csupor forró teát.- Ma is ezt fogja tenni, egy kellemes napot tudhat majd maga mögött. Már be is osztotta Chiruochiba taichou egy részleghez, s így megnyugodhat a felől is, hogy olyan feladatkörrel fog rendelkezni, amit képességei szerint tökéletesen képes lesz ellátni. Vagy ha mégsem, akkor is szerencsésebben fog eljárni, mint esetlegesen a sérültek ápolásával foglalkozó osztályon.
- A hadnagyomnál is meg kellene jelennem majd személyesen, bemutatkozni, taichou? Ő is olyan kedves, mint ön?- Nem akart szembekerülni egy olyan feljebbvalójával, aki leharapja a fejét. Természetesen, amennyiben hibát követ el, megérdemli, csak mégis… ki szereti, ha kényelmetlenül éri magát egy adott személy társaságában? S még ha belé is nevelték az udvariasságot, nem lenne képes szívből jövően mosolyogni, miközben egy karót nyelt, savanyú alak rémisztgetné a kisugárzásával. - Taichou, vannak kötelező osztagedzések, amelyeken ajánlatos megjelennem? Esetlegesen tudom valamivel segíteni a Yonbantait?- Nézett hatalmasra tágult pupillával a férfira. - Szoktak lenni rendezvények? Gondolok itt… arra, hogy szívesen főzök néha az osztag számára egy vacsorát. Jól jöhetnek az ilyen apróbb rendezvények, építhetik a csoportszellemet. - Élte bele magát mondandójába, majd elpirult, s el is sápadt azonnal, ahogy a pír megérintette orcáit. - Én… elnézést kérek, túlzásba vittem.- Rogytak meg vállai, s fejét is lejjebb hajtotta, mint ahogyan eddig tartotta. Lélegzetvisszafojtva várta a leszidást, s maga mellé helyezte a padra a kiürült csészét.
- Kiindulva abból, hogy a tanulás élethosszig tartó folyamat, valóban nem kellene aggódnom, csak… kellemetlenül érint, ha fény derül a hiányosságomra. ^^” Mindenféleképpen ki fogom használni ezt a lehetőséget, kedvelt időtöltésem az olvasás. :3 - Állt fel a padról, s porolta le a nem létező szennyeződéseket egyenruhájáról. Kihúzta hajából a hajgumit, s egy szorosabb lófarokba fogta össze feje búbjára, mint eddig: majd szelíd, kissé szégyenlős pillantásokat vetett a taichoura. Nagyon ciki vagyok!- Suhant át rajta a gondolat, s megadóan felsóhajtott.
- Köszönöm szépen a teát, taichou, nagyon finom volt. Nem merem tovább pazarolni a drága idejét, s ideje bemutatkoznom a Gyógyszerészeti Osztályon. A mihamarabbi viszontlátásra, taichou! ^-^- Hajolt meg elköszönés gyanánt, majd gyorsabb lépésekre váltva indult meg új munkahelye felé.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Jan. 21, 15:02:44 írta Mizushima Seiun »

Karakterlap

Chiruochiba Airisu

Vanília Térítő

Eltávozott karakterek

Shinigami

4. Osztag

*

Yonbantaichou

Szint: 6.

Lélekenergia:

60% Complete
32 100 / 45 000

Hozzászólások: 97

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 18 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Vanília Fan Egylet

Reiatsu szín:
Ezüstöskék (c6c6f6)

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Férfiegylet

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
alap, #c6c6f6


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Gyógynövénykert
« Válasz #10 Dátum: 2015. Febr. 16, 17:55:30 »
Seiun-san is egy kedves ember, ezt hamar megingathatatlannak ítélte. Az osztag tagjai közé remekül illett, amit a képességei és a későbbiekben még jobban fejlesztett tudása is igazolta. Egy kedves shinigami volt, aki egy nagyok kedves gesztust tett, mégis véletlenül túl erősen reagáltam rá, csak remélhettem, hogy nem sértettem meg.
 - Én is szeretek teázni, és ön is, az hogy együtt teázzunk teljességgel természetes lenne, így egyáltalán nem lenne az én kedvem ellen se. – Feleltem szélesebb mosoly kíséretében. – Szóval, ahogy az előbb már mondtam öröm lenne ön által készített teát inni. Egy kellemesen kimerítő gyakorlás után kifejezetten jót is tesz, hogyha az ember leül és nyugodtan elfogyaszt egy teát. – Ezzel én ezt a kérdést lezártnak is tekintettem, nem kívántam több szót hozzá fűzni, hiszen már az előbb is megköttetett a megegyezést.

 - Remek, remek. – Biztos voltam benne, hogy az egyletben a többiek is örülni fognak az új tagnak! – Az nem baj, majd amikor bemutatlak a többieknek, akkor én foglak oda kísérni, így véletlenül se fogsz eltévedni. – Nagyon nem lett volna jó, hogyha pont az a valaki nem jelenne meg, akit be szeretném mutatni a többieknek, valahogy kellemetlen lenne és nem nagyon tudnám magamnak megbocsátani, hogy az újoncunk eltűnne! ~Még tetszik is neki a becenév, hú de jól ráéreztem erre.~ Örömködtem meg magamban az új becenév sikerét.

 - Nem kötelező, de szerintem örülni fog a hadnagyunk, hogyha bemutatkozik neki. Egy igazán kivételes shinigami! – Feleltem a hadnagyunkat illető kérdéseire.
Kedves volt a lelkesedése és aranyos, ahogy bűntudatot érzett emiatt. Óvatosan a vállára tettem a kezét, hogy jelezzem neki, hogy nem tett semmi rosszat.
 - Ugyan-ugyan nincs miért elnézést kérnie. Kötelező osztag edzések nincsenek, viszont hetente tartok kidou tréninget, ahol leginkább az alapokra fektetem a hangsúlyt. –Ekkor vettem észre, hogy még mindig a vállán van a kezem, ezért gyorsan le is vettem onnan, hogy megdörzsöljem az arcom, mert teljesen biztos, hogy enyhe pír úszott rá. Hogy miért, annak olyan oka volt, hogy így lehet, hogy más üzenetet hordozott, meg hát Seiun-san lány! Meg… meggy csupán el akartam oszlatni a kétségeit, meg mégis csak főnemes, bár… Samanuske is, de… szóval meg lány és nem… szóval nem akartam illetlen lenni. Pont. Téma terelés kellett nekem!
 ~Folytasd a kérdéseire a válaszolást. ~ Súgott a lelkem mélyéről Ginyuu-chan.
  – Khm.. A munkásságával és ezzel a lelkesedésével tudja a legjobban segíteni az osztagot. Nem nagyon szoktunk osztag szintű rendezvényt tartani, de nincs ellenezve, hogy a tagok kisebb-nagyobb összejöveteleket tartsanak. Én megjegyzem, hogy szeret főzni, és hogyha én fogok valami ünnepséget vagy csak egy egyszerű partit rendezni, akkor önhöz fogok fordulni. Viszont mások nevében nem beszélhetek, majd hogyha olyan alkalma adódik, akkor őket kérdezze meg.
Mosolyogva figyeltem, ahogy felállt, a leporolta ruháját, haját elkezdte átrendezni… Aztán egy eszmélés futott végig a fejemben, így gyorsan én is felkeltem – majdnem akkora lendülettel, hogy orra is bukjak.
 - Majd találkozunk, Seiun-san! – Hajoltam meg én is, aztán figyeltem, ahogy távozik a kertből. Kedves lány és remek shinigami, ez volt a véleményem róla és örültem, hogy az osztagtársamnak tudhatom.
A teás csészéket megfogtam és elindultam, hogy miután elmosogattam az edényeket folytassam a napi rutinomat.

(click to show/hide)
16
4
24
16
15

Karakterlap

Masachika Shiki Mio

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 44

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 19 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Gyógynövénykert
« Válasz #11 Dátum: 2015. Márc. 31, 19:40:11 »
Fakadó rügyek alatt

Lassan tisztultak ki előttem a foltok, amit az első fénysugarak miatt csak hunyorogva láttam, és végül ismerős alakot vettek fel. Örültem, hogy olyasvalakit pillanthattam meg először, akinek vonásait akkor is felismertem volna, hogyha évezredeket öregedett volna. Az ezt követő vizsgálatokat már kicsit morcosabban fogadtam, sose volt szívem csücske ez az orvososdi, mindig attól tartottam, hogy egyszer több mindent hoznak rajtam majd rendbe, mint amennyi szerintem bajos. De Akira~niiben bíztam, tudtam, hogy szívén viseli hogylétemet, és bármennyire tiltakoznék, elvégezne mindent, amit szükségesnek vél.
Igyekeztem mosolyogni, és ahogy erőmből telt, úgy megtenni mindazt, amit tőlem kért. Szerencsésnek mondhattam magam, nem sokan éltek át ilyen hosszú időt anélkül, hogy akár egyetlen esztendőt is öregedtek volna. Sőt, azt se vehetem semmibe, hogy egy jégtömb közepén vészeltem át kétszáz évet, amit elsőre nagyon hihetetlennek találtam, mert odabent nem telt az idő, mintha csak egy hosszabb álomból ébredtem volna.
Viszont nem tagadhattam le magam előtt, hogy nem így volt, a szemem előtt lepergett események valóban lezajlottak, Ryouta nincs többé, és a számtalan halál, azok is mind megtörténtek. Sírhatnékom volt, de tartanom kellett magam, Akira~nii előtt mindenképpen, mert másképpen a dühömet se tudtam volna visszafogni. Az viszont nem lett volna szép, ha a negyedik osztagban kezdek törni-zúzni, holott leginkább így tettem volna. Tehetetlennek éreztem magam, és ezen az sem segített, hogy folyamatosan úgy tűnt, mintha csak titkolna előlem valamit.
Megkönnyebbülten vettem tudomásul, hogy egyelőre végeztünk, bár továbbra is pihenés volt javasolt, holott eddig sem mozoghattam túl sokat. Valószínűleg látta rajtam, hogy nem repesek az örömtől, hogy újabb napokat kell ágynyugalomban töltenem, így elárulta, hogy ébredésem előtt Youko~nee is itt járt, minden bizonnyal a kertben van most. Hálás mosollyal öleltem meg unokabátyámat, és megígértem, hogy nem terhelem meg magam, csak levegőzöm egy keveset.
Nem ismertem ki magamat, de ha korábban többet jártam volna is a negyedik osztag területén, nem jelentene semmit, lévén kétszáz év alatt átépíthették volna. Szerencsére segítségemre voltak a folyosón szembe jövők, és eligazítottak a társalgóig, ahonnan a kert nyílt. A bent tartózkodók aggódó kérdéseire felemeltem a kezem, és talán kicsit nyersen fejeztem ki magam, mikor azt mondtam, hogy a saját dolgukkal törődjenek, de legalább megértették, hogy nem szorulok pátyolgatásra. :| Lehet, hogy most nem számítok kapitánynak, de bizonyosan vannak olyan betegek, akik nem képesek a járásra, velük érdemesebb foglalatoskodni, mint engem pátyolgatni.
Kiléptem az ajtón, és a szemeim elé emeltem kezem a vakító nap elől, majd mélyen beszívtam a levegőt. Meglepően melegnek éreztem az időt, a rügyező fákból arra kellett következtetnem, hogy tavasz van. Milyen ironikus, hogy most minden olyan, mintha csak egy tündérmesében lennék. A lassan ébredező természet kivirul, ahogy tőlem is várnák felépülésem után, holott én egyáltalán nem akartam, hogy valaha ismét végig kelljen néznem azt, ahogy minden madárcsicsergéssel telik meg. Akkor mért nem történt úgy, ahogy kellett volna? Ha ugyanilyen pillanat lett volna, akkor a jó győz, és Ryouta itt lenne...
Azt hiszem nem várnák el tőlem, hogy még őt gyászoljam, elvégre mennyi idő is telt el? Kétszáz év? Mintha csak rögtön azután, hogy lehunytam a szemem, máris megmentett volna valaki, nekem csupán ennyinek tűnt. Még Ryouta apjának sem mondtam semmit, pedig kedves ember volt, saját lányaként fogadott be a családba, és a bátya... Valószínűleg nem várták ennyi idő után haza, éppen ezért már-már bűnnek éreztem, hogy én mégis itt lehetek.
Még az előtt felfedeztem szemem sarkából Youko~neet, hogy egy fán vezettem volna le a felgyülemlett csalódottságom. Úgy tűnt, mintha valamivel nagyon el lenne foglalva, vagy legalábbis elég gondterhelt ábrázata volt, valószínűleg észre sem vett, amíg közelebb nem értem. Igyekeztem mosolyt erőltetni arcomra, elvégre itthon voltam, neki köszönhetően.
- Szia! ^w^ Akira~nii mondta, hogy itt vagy, mióta csak visszahoztatok... - Ültem le mellé, és csak most döbbentem rá, hogy a unokabátyám többesszámot használt, de nem említette, kivel is mentek értem. - Nem tudom, mit kellene ilyenkor mondanom, de köszönöm... - Néztem ölemben összekulcsolt kezeimre, majd ismét rá. - Hogy találtatok meg, és honnan tudtátok, hol kell keresnetek? Egyáltalán, ki kísért el? Hiroshi? - Valahogy senki mást nem tudtam volna elképzelni, aki elég vakmerő lenne egy ilyen kirándulásra, és akiben megbízik Youko~nee.
Szívesen ittam volna most valami erősebbet, mint egy fekete tea, de biztos voltam benne, hogy valahonnan a távolból rajtam tartja figyelő szemeit Akira~nii. Nem szerettem volna több aggodalomra okot adni, így csak csendesen üldögéltem, és mélyen belül bűntudatot éreztem, amiért élvezem azt a kevéske napsütést, ami az arcomat nyaldosta.
- Olyan sok kérdésem lenne arról, hogy mi történt ennyi idő alatt, de végig az az érzésem volt, hogy Akira~nii mondani szeretne valamit, viszont még sem tette. - Kezdtem bele halkan, mintha attól félnék, hogy a közelben van, és meghallhatja. - Valami rossz történt, amíg távol voltam, igaz? - Kérdeztem rá egyenesen, nem számíthattam másra. Nem érdemeltem meg az életet, mégis itt voltam, tehát valami mást vettek el tőlem...

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Gyógynövénykert
« Válasz #12 Dátum: 2015. Ápr. 06, 23:22:29 »
Fakadó rügyek alatt

A tavasz megérkezésével változások szelét kellene magával hoznia. S én ahelyett, hogy az új dolgok felé nyitnék, mind szüntelenül a múlt árnyaiba próbálok kapaszkodni. Tudom, hogy ami egyszer elmúlt az már nem hozható vissza, vagy ha igen, akkor sem a régi fényében. Ha lerakok egy drágakövet egy barlangban és évszázadokig tudomást sem veszek róla, mikor visszamegyek érte már másképpen fog csillogni, mint amikor megváltam tőle. Ha a drágakövet lelkekre helyettesítem, vajmi kevés közöttük a különbség, lévén az idő, ha lassan is, mindent és mindenkit megváltoztat. Még belegondolnom is furcsa, hogy ennek ellenére is az elmúlt évtizedek után kutatok. Az elveszettnek hitt kapcsolatok nyomában.
Az 1. osztagban a jelentések között kutattam válaszok után Michiru kiküldetését illetően, amikor rábukkantam egy aktára, melyben unokahúgom neve is szerepelt. Shikiről, akiről úgy tudtuk, hogy egy küldetésen, a Gotei 13 kötelékét szolgálva vesztette el életét. Noha soha nem kötötték orrunkra, még minekünk, közeli hozzátartozóknak sem, hogy miféle misszió volt is ez pontosan és, hogy hol. Ráadásul semmit sem hoztak vissza, ami hozzá tartozik, bármi, ami bizonyítaná tényleges halálát. S ebben az iratban minden le volt írva a missziót illetően.
Ugyan veszélyes volt megtenni az utat Hueco Mundoba, de Tokiyától elegendő segítséget kaptam ehhez az expedícióhoz. Sokan lehet úgy gondolták a naivitás szól belőlem, amikor kijelentettem, hogy hova mennék és mi okból. Szomorú volt látnom, hogy mennyien nem bíznak unokahúgom képességeiben, pedig egykori kapitányi rangja, elért sikerei mind-mind mellette szóltak. Én hittem benne, hogy még él, s míg közeli hozzátartozóim támogattak ebben, nem láttam okát az ellenkezőjét vélnem, miközben nem egy halálisten szkeptikusságával találkoztam, ahogy megtettem az előkészületeket a 12. osztag támogatásával. Ugyan kevesen voltak, ki tudtak erről a tervről, nem is hiába ketten tettük meg ezt a veszélyes utat.
Bár Tokiyával, Shikit viszonylag épségben találtuk meg, Ryouta nem volt sehol. Pedig a dokumentumok szerint neki is ott kellett volna lennie. Számtalan kérdés felmerült bennem a missziót illetően Shikivel kapcsolatban, melyek megválaszolására várnom kell még. Sajnos testőri feladataim miatt nem ülhettem unokahúgom mellett a nap huszonnégy órájában, pedig legszívesebben így tettem volna. De Akirának igaza volt afelől, hogy nem hanyagolhatom el a munkámat, még ha most így is tennék. Még így is, hogy tudtam, annál nagyobb biztonságban nem is lehet, mint öcsém kezeiben.
Mikor kiléptem a 4. osztag udvarára, a Nap állásából koradélutáni időpontot tudtam jósolni. De Shiki még nem tért magához... Akira állította, hogy sokat javult az állapota, habár tudtam a fizikai egészség nem jelent semmit. A lelke vajon még mindig ugyanaz, vagy gyökerestül megváltozott?
Tekintetemet a virágzó fákra vezettem, a melengető napfény sugarainak és Tsukuyominak hála, egészen tisztán ki tudtam venni a növényzet legapróbb részleteit is. Valahogy elvarázsoltak a gyönge szélben táncoló faágak. Régi emlékeket elevenedtek fel elmémben azon gondtalan évekről, mikor unokahúgaim és öcsém csupán akadémisták voltak. Amikor még könnyű volt őket megóvni az élet ártó oldalától. Nem örültem annak, hogy a jelenben nem volt meg az ehhez kellő elegendő erőm.
Az emlékek közé ismerős jelenlét férkőzött be, mely alapján gondolkodnom se kellett azon, hogy merre nézzek. Shiki állt nem messze tőlem. Arcán bár mosoly ült, láttam rajta, hogy ez nem ugyan az a feneketlen jókedv, mint régen. Helyesen tettem, mikor felkerestem? Jogomban állt visszahozni őt az élők soraiba? – az én szemszögömben gondolkodás nélkül rávágnám az igent. Hiszen a családom az első, de vajon Shiki is így gondolja?
- Shiki? – enyhe csodálkozás hallatszik hangszínemen. Akira állította, hogy miután felébred, jobb lenne, ha nem zúdítanék mindent egyszerre a nyakába. Ezzel inkább meg kellene várnom teljes felépülését. Persze öcsémre mindig is jellemző volt az aggódás, ebből a szempontból, néha talán el is túlozta. A lélek begyógyítása azonban sokkal hosszadalmasabb, mint a testé.
- Nem pihenned kellene? Rendben van az, hogyha idekint jársz? – kelek fel a kerti padról, amint megbizonyosodtam arról, hogy nem csupán káprázat, s valóban unokahúgom áll előttem.
- Tedd azt, amit helyesnek tartasz, mert így járhatsz a legjobban – lehunyt szemeim mögött idézem egyik ősünk szavait, melyet édesapám sokszor mondott el nekem. Gyakran éltem ezzel én is, mikor fiatalabb rokonaim valamiben nem tudtak döntést hozni. Ilyenkor pedig mindig olyan érzésem támadt, mintha elhunyt édesapám itt állna előttem. - Nem kell köszönetet mondanod, Shiki. Nekem kellene bocsánatot kérnem azért, amiért idáig tartott, hogy megtaláljalak – lehunyt szemeim mögül végül rávezetem a tekintetemet. Itt az ideje, hogy szembenézzek a múlttal. Hiszen ezért kergetem a hátrahagyott éveket, hogy válaszokat kapjak. Hiszen túl naiv lenne tőlem, ha a kétszáz évvel ezelőtt elveszített időt szeretném visszahozni. Az különben is lehetetlen… Így a válaszok keresése mellett még távoli rokonaimat kutathatom. Ahogy az mindig is jellemző volt családunkra. Kétszáz év alatt némely ággal igen komolyan elvesztettük a kapcsolatot, s mint családfő, ezért felelősnek érzem magamat. Az Amatsujiknálcsaládunk fénykorában –, még a legtávolabbi unokatestvérek is ugyanannyi figyelmet kaptak, mint a főág közvetlen leszármazottai.
Mélyről jövő sóhajt tör fel belőlem Shiki ártatlan kérdését hallván, amely egyszerűen kirángatott gondolataim tág mezejéről. Tudom, ő nem áll tudatában annak, hogy mi történt kétszáz évvel ezelőtt, eltűnése után. Mégis kíváncsiságával, mintha egy begyógyulatlan sebet szántana végig. Mellkasomat elviselhetetlen módon nyomta egy súlyos kő, és a levegővétel is oly’ nehézzé vált számomra.
- Az 1. osztag régen megírt jelentései között bukkantam rá a missziót magába foglaló aktába. A meglévő információkkal pedig nem volt nehéz összerakni a tartózkodási helyed koordinátáját. Bonyolult folyamat volt ugyan, és a Gotei 13 vezetősége hallani se akart erről az expedícióról, de a lényeg, hogy itt vagy. És… nem. Nem Hiroshi volt. Habár lélekben biztos velünk volt – feszengve foglaltam helyet húgom mellett. Ahogy a légzésben, az állásban is elbizonytalanodtam egy pillanat leforgása alatt. Mint egy gyermek, aki csupán tanulja a járás fortélyait, ezért jobbnak láttam leülni, amúgy se lettem volna képes most Shiki szemeibe nézni. - A Meiou ikrek egyike segített nekem.
- Örök nyughatatlanság, azt hiszem, kezdem megérteni Kagura-obaahant – nézek magam elé hosszan. Keserű szájíz futott össze a számban. Tisztában vagyok vele, hogy beszélnem kell az elmúlt időszakról Shikivel, de belekezdeni sokkal nehezebb, mint gondoltam. Márpedig nem hallgathatom el a tényeket előle örökké.
- Sejtelmeid nem hazudnak, Shiki. De nem vagyok biztos abban, hogy jelen állapotodban… – rápillantok unokahúgomra. Már nem az a gyerek volt, mint egykoron. Érett, felnőtt nővé vált, ahogy öcsém sem volt már azaz ijedős gyermek, ki gondoskodásra szorult. Ez az időszak, szomorú, de elmúlt. Komoly döntéseket hoznak, küzdenek az akaratuk kinyilvánításáért, már nincs szükségük minden megélt percükhöz egy felnőttre. Picit sajnálom az elmúlt gondtalan évtizedeket, miket hátunk mögött kellett hagynunk, s mostanra már csak egy távoli emlék csupán.
- Olyan gyorsan telik az idő, igaz, Shiki? – nézek az ég felé. - Észre sem vesszük és a biztonságos fészekből talán ideje korán, de kirepülnek a madarak – nem hallgathatok örökké. Az túl kegyetlen lenne tőlem. Tekintettel kellene lennem az állapotára, ahogy Akira mondta. Viszont ez nem olyan dolog, amit képes lennék egy rokonomtól elhallgatni. Lehet, hogy elhamarkodom, lehet, hogy még nem kellene, de…
- Az Amatsujikat kétszáz éve támadás érte, csak Akira és én maradtunk életben – kezdek bele. Halk szavak formájában öntöm mondatba válaszomat. Noha nem tartottam attól, hogy bárki is kihallgathatna minket. Mikor az eseményekről kérdez, a részletek előtt felelevenítem a családunk-történetét, mely a magyarázathoz elengedhetetlen. Még én is alig tudom felfogni, hogy az akkor ismeretlen válaszokat végül a múltban találtam meg. - Emlékszel Amatsuji Shin történetére? Shin egy bérgyilkos-klán tagja volt, Rukongaiban, mielőtt a Mizushima-ház pártfogásába került volna. Feljegyzések szerint a klán összes tagja csatlakozott a testőrséghez, azonban egy-egy kósza, régi felírat alapján voltak olyanok, akik nem akarták a változást. Ők alkottak egy csoportosulást, ami hasonló volt a régi Amatsuji-klánhoz, és valószínűleg a múltban történtek miatt mind sértettnek érezték magukat. Szóval nem kizárt, hogy a bosszú miatt tették meg ezt a kegyetlen lépést – meséltem el neki az alábbit, mely enyhén eltér attól, amit édesapám mesélt nekünk hajdanán. Ahogy belegondolok, hogyha csak egy kicsit is sejtettük volna, ha fel vagyunk készülve rá… akkor talán nem történik meg mindez. Meg se tudnám számolni, hogy hány rokonunk esett el azon az estén. S ijesztő, hogy Yorikoval tett kirándulás nélkül még eddig a nyomig se jutottam volna el.

(click to show/hide)

Karakterlap

Masachika Shiki Mio

Eltávozott karakterek

Shinigami - rangjelző

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
35 500 / 45 000

Hozzászólások: 44

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 19 900 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Özvegy


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Gyógynövénykert
« Válasz #13 Dátum: 2015. Ápr. 08, 03:50:19 »
Fakadó rügyek alatt

Minden olyannak tetszett, mint sok évvel ezelőtt, amikor Toshi, és Toki piszkálódása elől unokanővéremhez menekülhettem, akinek védő karjai úgy tartottak, hogy éreztem, semmi rossz nem történhet. Szívem szerint most is így tettem volna, nem törődve semmivel, elbújva minden kérdés, és megoldásra váró gond elől, csak a vállára hajtottam volna fejemet. De nem engedhettem már meg magamnak ezt a luxust, hosszú évek teltek el, és külsőre talán nem változtam, belül még mindig úgy éreztem, a jégtömb foglya vagyok. Ő is változott, bár nem sokat, de a tartásán, a tekintetén is látszik. Olyan sok időt töltöttünk együtt, emlékeimben számtalanszor megjelent, így ezek az átalakulások gyorsan feltűnnek.
- Kaptam engedélyt arra, hogy itt legyek, mondtam Akira~niinek, hogy nem fogok rögtönzött edzésbe kezdeni, vagy fogócskázni a többi beteggel... – Emeltem fel tiltakozásul kezeimet, majd összefontam magam előtt őket. – Muszáj egy kicsit mozognom, nem bírok már tovább fekve maradni, mintha halott lennék... – Sóhajtottam, majd felnéztem rá.
Felállva sokkal magasabb volt nálam, éppen, hogy válláig értem, és ismét eluralkodott rajtam a kényszer, hogy biztonságot, bizonyosságot szerezzek tőle. Előre léptem, és köré font karokkal a vállába fúrtam fejemet, miközben visszafogtam könnyeimet, csak mélyeket lélegeztem. Önzőnek éreztem magam, amiért én magam nem mertem dönteni, és ezért más kényszerült erre. Itt lehettem volna, a családom mellett, velük együtt, de én a menekülést választottam, és most se teszek mást, csak elbújok, ahelyett, hogy szembenéznék önmagammal, azzal, mit is szeretnék.
- Nehéz megmondani, hogy jelen pillanatba mi lenne a helyes. Aki a halálból tér vissza, az élni akar, de én még csak azon töprengek, vajon mi az álom, ez, vagy az eltelt évek? És töprengjek bármennyit, választani a kettő elmosódott valóság közül igencsak nehéz. – Motyogtam vállgödrébe, majd összeszedve magamat felegyenesedtem.
Régen is nehezen parancsoltam magamnak, gyerekként szinte rögtön látszott, mit gondolok, vagy érzek, ami miatt rendszeresen az ikrek céltáblája voltam. Akira~nii sokszor vigasztalt, mikor eltört a mécses, ahogy Youko~nee, és Kagura~baachan is, mert anyu előtt mindig igyekeztem boldognak látszani. Muszáj volt, mert az élet annyi mindent osztott rá, hogy szerettem volna, ha miattam már nem kell aggódnia, és ezért mindent meg tettem. Aztán a második oldal élére kerülésével már nem volt lehetőségem arra, hogy megosszam a mindennapjaim bárkivel is a családomból. A titkok a mindennapjaink részévé váltak, és valószínűleg ez most sem lesz másképpen. Nem szomoríthattam el Youko~neet, így őszinteség helyett maradt az, hogy megpróbálom önmagam elől is eltakarni a tényeket, mert ha én elhiszem, hogy élni akarok, élnem kell, akkor képes leszek másokkal is elhitetni.
- Titkos volt a küldetésünk, nem tudhattad, hogy hol is keress, ráadásul abban sem lehettél biztos, hogy még életben vagyok. – Húztam szomorú mosolyra számat, mert tényleg nem ő tehetett arról, ami történt.
Egy ilyen expedícióra nem voltunk felkészülve, de egyetlen tiszt sem tehetett arról, ahogy alakultak a dolgok. Azért mentünk velük, hogy megóvjuk őket az esetleges veszélytől, mi tettünk a dolgunkat, ahogy ők is, azzal pedig tisztában voltunk, mivel járhat a kiküldetés. Más kérdés, hogy ez miként érint engem, és megint más, hogy ezért nem tehetek másokat felelőssé. Nem voltak már jelen akkor, amikor mindez történt, én pedig nem vagyok képes arra, hogy változtassak a dolgokon. Az idő majd megoldja... sebeket nem gyógyít be, de lassan minden fájdalmat meg lehet szokni.
Nem lepett meg, hogy korábban nem bukkantak elő a jelentések, abban kiváló volt a Gotei, hogy fontos dolgokat miként is rejtsen el hosszú évtizedekre. A második osztagnál sose volt olyan, amit megkérdőjelezhettünk volna, csak tettük azt, amit fentebbről parancsba adtak, akkor, amikor parancsba adták. Sokszor takarítottunk olyan esetek után, amik megelőzhetőek lettek volna, ha valaki korábban figyelmeztet minket, vagy figyel a jelekre, egyes személyekre. A Negyvenhatok nagyon okosnak gondolták magukat, megelőző csapásokkal, az erős, vagy éppen túl okos lelkek bebörtönzésével, mégis, számtalanszor szorultak arra, hogy elvégeztessék velünk a piszkos munkát.
- Lélekben? – Kérdeztem vissza, nem értettem, hogy ezt miként is gondolta, hogy nem támogatta volna az indulását?
Ezt mondjuk meg is érteném, senki sem örülne neki, ha egy számára fontos személy Hueco Mundoba készülne megmenteni valakit, aki lehet, hogy már halott. Bár nem ilyennek ismertem meg az idősebb Mizushima fiút, sokkal inkább támogatta volna az ilyesféle kalandokat. Fejemet a mellém ülő Youko~nee vállára hajtottam, ülve nem magasodott annyira fölém, így nem éreztem ismét gyermeknek magam. Szükségem volt a közelségére, semmi más nem bizonyította jobban azt, hogy itt vagyok, hogy a lidérces, múltban ragadt álmoknak vége.
- Toshi? – Kérdeztem rá önkéntelenül is, valahogy úgy éreztem korábbi munkakapcsolatunkból, hogy Tokiya a háta közepére sem kívánna, nem hogy értem jöjjön egy másik dimenzióba.
Szomorú mosolyra húzódott ajkam, ahogy megjegyzése megütötte fülem. Pedig most sokkalta nyugodtabb voltam, mint bármikor máskor, kicsit úgy is éreztem, talán túlságosan is. A kérdéseimet a rossz érzés szülte, és az, hogy anyámat nem láttam, és Akira~nii sem említette, holott biztosan meglátogatott volna. Nem éreztem túl idősnek magam ahhoz, hogy a támogatására vágyjak, elvégre mi mindig ott voltunk egymásnak, történjék bármi.
- A fizikai állapotomnak nincs köze ahhoz, hogy mit tudhatok meg, vagy mit nem... – Válaszoltam csendesen, felemelkedve válláról. – Sok minden történt odaát, és bár nem öregedett a testem, az eltelt idő nyomot hagyott rajtam. – Hajamat a fülem mögé igazítottam, mielőtt folytattam volna. – Láttalak titeket, számtalan alkalommal, és Ryouta... az ő halálát is megéltem a kétszáz év alatt legalább ennyiszer. Számomra az idő nem egy folyamat, sokkal inkább végtelen körforgás, amiben sose tudhatom, hogy a következő pillanatban rémálom, vagy boldog emlékezés következik-e.
Előre akartam nyúlni, hátha elérnék egy ágat, amin selymes rügyek himbálóznak, de túl magasan voltak. Olyan távolinak tűntek, mint a magam mögött hagyott idők, amikbe most visszatérnék, visszatérhetnék, azonban azok már nem léteznek. Sosem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, tartja a mondás. Milyen igaz ez az időre is, mert sose élheted meg kétszer ugyanazt a pillanatot, mindig más és más lesz, folyton folyvást változva, de vissza-visszatérve.
A válaszok az esetek nagy többségében nem kellemesek, most sem számítottak annak. Bennszorult levegővel hallgattam az elmondottakat, mert bár számítottam arra, hogy veszteség ért, ilyen komoly pusztításra nem. Úgy tűnik ezúttal az istenek két kézzel vettek el, és eggyel sem adtak. Nem sírtam, beletörődötten hallgattam Youko~nee elmondását a történtekről, és szívemben egyetlen érzés hullámzott keresztül, a rettentő harag. Bosszú? Fogalmuk sem lehetett ezeknek a fickóknak, hogy mibe kezdtek bele, de kétszáz év távlatából is biztosak lehetnek benne, hogy bánni fogják, a haláluk után is.
Újra elfogott a bűntudat, amiért nem voltam itt, és segítettem a családomnak, mert a csöndes szenvedést választottam az élet helyett. A tény, hogy kapitányként valószínűleg többeket megvédhettem volna egy egyszerű bandita hordától, szinte hasogatott belülről. Előre dőltem, két térdem közé hajtottam fejem, hajam szinte a földet verdeste. Nem a fájdalom diktálta, csak a tehetetlenség érzete, hogy annyi élet volt már a kezemben, számtalant ki is oltottam, de a hozzám közelállóké teljesen más volt.
- Kagura~baachan? Michi~chan? – Kérdeztem fojtott hangon, fel sem nézve. Anyámra rá se kérdeztem, hiánya megadta a választ.
Legalább annyira közeli családomnak éreztem őket, mint anyámat, vagy Youko~neet, és Akira~niit. Bár Michiru volt az idősebb, inkább húgomnak kezeltem, miután az Akadémiát is később kezdte. Kagura~baachan pedig anya mellett volt az anyám, annak ellenére, hogy unokatestvéreim nagynénje volt, nem az enyém.
- Ha ők sértettnek érezték magukat amiatt, hogy az Amatsuji klán felemelkedett őket hátrahagyva, elképzelhetik, mit érzünk mi, miután ezt tették a családunkkal. – Emeltem fel fejem, tekintetem kifejezéstelenül révedt a távolba. – Jobban jártak volna, ha ott maradok Hueco Mundoban, mert ez a kétszáz év nekem csak néhány pillanat volt. Szemernyit sem enyhít az eltelt idő, nekem semmit se jelent, de nekik sokat fog, mert megtalálom őket, még, ha a földből is kell kikaparnom a csontjaikat... – Remegett a kezem, szívesen levezettem volna valamint a felgyülemlett haragom, de erre nem volt megfelelő a hely és az idő. – Megtudnád kicsit siettetni a szolgálatba visszahelyezésemet? – Ha rám a Goteien keresztül talált, én is így fogok a merénylőkre lelni. Nem volt kérdés, hogy ekképpen kell-e tennem, helyes, vagy sem, nem változtat a szándékomon ilyesféle filozófiai merengés.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Ápr. 08, 03:50:45 írta Neliel Tu Oderschvank »

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Gyógynövénykert
« Válasz #14 Dátum: 2015. Ápr. 17, 16:29:07 »
Fakadó rügyek alatt

Shiki buzgóságát megértem, Amatsujiknak a vérükben van a tenni akarás. A betegágy egyik rokonunkat se tartotta vissza túl sokáig, ez ránk is átragadt. Furcsa lett volna, ha nem. S mindez mellé csatlakozott az a makacsság, melyet szintén magunkban őriztünk. Bár nem kételkedtem abban, miszerint Akira megengedte neki, hogy idekint járjon, de a rögtönzött edzés – ha már így szóba hozta –, azonban nagyon is kitellett tőle.
Gyöngéden simítottam végig fején, olyan törékenynek hatott ebben a pillanatban, mint amikor még fiatal gyermek volt. Szívesen átvettem volna a terhet, amit a lelkének kell cipelnie, azonban ez aligha tűnt megvalósíthatónak. Édesanyám szavaival képes volt könnyíteni a nehézségeken mikor már túl súlyos volt számomra némely dolog. Én azonban nem bántam ilyen jól a szavakkal, mint ő. Sosem tudtam kellő támaszt nyújtani fiatalabb rokonaimnak, akik fájdalmát aligha tűrhettem. De most is csupán jelezni tudtam gondoskodó mozdulatokkal, hogy mellette vagyok és nincs mitől tartania. A családja vigyázz rá. Pedig úgy magamra vállaltam volna mindent, hogy újra a régi lehessen, de ez nem volt megoldás.
- Néha fájdalmas szembenézni az igazsággal Shiki. Most talán úgy érzed, hogy jobb lett volna, ha meghalsz, hogyha nem rángatnak ki soha abból az álomból. De idekint a világban szükség van rád!
Meg kell tanulnunk elereszteni a múltat – idéztem apám által gyakran mondogatott intelmet. Sokszor élt vele, mikor édesanyánkról próbáltam beszélni vele, általában ezzel kerülte ki a számára kényes témát. Habár ez cseppet sem volt olyan egyszerű, mint kimondva. Furdalta az oldalamat a kíváncsiság vajon most mit szólna, ha látná, a letűnt évek nyomán kutatok? 
- Nyugodtan sírhatsz Shiki, senki sem fogja meglátni – suttogom neki. Nem kérhettem tőle erőt, hiszen a jégvirág szirmát durva módon téptem le. Elmondottai alapján egy olyan helyről hoztuk el, ami talán jobb volt, mint élni vagy meghalni.
- Ha másban nem is, de abban biztos voltam, hogy még élsz, csak későn kerültek hozzám a nyomok, melyen elindulhattam volna – azon töprengtem, hogyha nem ér minket támadás 200 évvel ezelőtt, akkor vajon Shikit sikerült volna-e megtalálnom? Hiszen nem feltétlenül jutottam volna hozzá azokhoz az iratokhoz, amely a valósáról írt. Ámbár hiba tőlem, hogy ismételten a múlt megváltoztatásán töprengek, ami egyértelműen lehetetlen. Azonban biztos voltam Tsukuyomi jelezte volna, hogyha valamelyikükben komoly kár esett volna. Lelkük egy-egy virágzó darabját nem őrizné tovább, ahogy a családom elvesztésével a többségét mind elárasztotta a víz, felszínén csak az látszik, ami megmaradt. Vajon képes leszek újra felépíteni azt a birodalmat, amit egykor neked adtam, Tsukuyomi? Lesz hozzá elég erőm?
- Igen… lélekben – bólintok rá visszakérdezésére. Ölemben tartott kezemet figyeltem, mely remegett, ahogy lepergett előttem a múlt, amikor nem voltam képes megmenteni Hiroshit. Mi ez, ha nem gyöngeség? - Hiroshi már nincs közöttünk úgy, mint régen – erről beszélni nehezebb volt, mint levegőt venni. Habár hittem, hogy óvó tekintetével minket figyel, mégis fájt azt mondanom, hogy már nincs. Elengedni a múltat nem is olyan egyszerű…
Ráparancsoltam magamra, hogy ne mutassam a gyöngeség jelét, akkor mikor unokahúgomnak nagyobb szüksége van határozottságomra, mint bármikor máskor. Ha megtörtnek mutatom magamat, hogyan várhatnám el rokonaimtól, hogy nyugodt lélekkel forduljanak hozzám? Hogy képes vagyok együtt cipelni velük a terheket a sajátjaim mellett is?
Ügyeltem légzésemre, hogy ne okozzak aggodalmat Shikinek, nem szerettem volna éreztetni vele, hogy Hiroshit illetően fáj kibontakoznom, még ha ez így is van. Néha a legkedvesebb emlékek is úgy fájnak, mintha hideg pengével szakítanák fel a beforratlan sebeimet.
- Nem, nem ő volt – rázom meg a fejemet. Ténybe tény, ha itthon lett volna, bizonyosan gondolkodás nélkül velünk tartott volna, de Toshizou kiküldetésen volt mikor felvetettem azt, hogy szándékozom ellátogatni Hueco Mundoba. Végtére is Tokiyát se lehetett lebeszélni arról, hogy velem tartson, miután felhoztam, mire is készülök. Nélküle nem sikerült volna, szóval nagyon is örülök, hogy velem jött. S tudom, hogy Masayoshi még komolyan el fog beszélgetni velünk. De még mindig nem bántam meg, hogy elmentünk, hiszen Shiki ismét közöttünk van, még ha ezzel komolyan veszélyeztettem a jelenlegi nyugodalmat az arrancarok és halálistenek között. Noha különösen odafigyeltem arra, hogy érkezésünk és távozásunk is a lehető legnagyobb titokban legyen. Mert az ember azt választja, amiben hisz és szembenéz a következményeivel.
- Szóval Ryouta meghalt – szólok halkan. - Mi történt pontosan odaát? – nézek unokahúgom szemeibe, hogy ne tudja elkerülni a kérdésemet. Ha mimikáink nem is, szemeink mindig sokat elárulnak rólunk. Bíztam abban, hogy az évek során ez sem változott, s ugyanolyan beszédesek maradtak, mint amikor még fiatal volt.
- Nem erőltesd meg magadat Shiki, nem kell sietned – kelek fel a padról, hogy felnyúlva leszakítsak neki egy szál virágot a fa ágáról, hogy a hajába tűzhessem azt, akárcsak régen. Akkor se érte el a fák magasabb ágait, ezért mindig odaadtam neki azt, amit el akart érni. Apám gyakran mondogatta azt mikor látta, hogy ez hiba, mert Shikinek meg kell tanulnia magától elérni a fa ágát, ugyanis nem lehetek örökké mellette, hogy segítsek rajta. Akkor még naiv voltam és bele se akartam gondolni abba, hogy lehet olyan szakasza az életünknek, amikor nem leszek mellette. Nem tudtam tenni az ellen, hogy ilyesmi ne történhessen meg… - Egy cseppet sem kételkedek abban, hogy felnőttél és valóban jogod van hozzá, hogy tud. De sok minden történt, ezt neked is be kell látnod, hiszen a két évszázad mégis csak két évszázad. – Nem volt jogom erre emlékeztetnem őt, hiszen én is inkább elfordultam a világtól, a szeretteimtől, akik még életben maradtak. Saját önzésből, mert a világ túl kegyetlen volt, s ez mit sem változott. A sors még mindig könyörtelenül veszi el tőlünk azt, amihez kötődünk. Akárcsak Shikitől, tőle is csak elvett, és nem adott.
- Kagura-obaahan jól van, jelenleg az 1. osztag ékes tagja. Michiru… – egy sóhaj tört fel belőlem. Hittem benne, hogy él, de az, hogy én mit gondolok, nem változtat azon, hogy nagynéném és a Gotei is halottként kezeli őt. Az lenne a legjobb, ha nem ringatnám tévképzetekben, hanem az igazságot osztanám meg vele. Mert ha tévedek, akkor ne fájjon neki is úgy. - Miután az Amatsujikat támadás érte kétszáz éve, Michirut egy rukongai expedíción egy lidérc támadás érte őt és a társait, egyikük sem tért vissza, nem voltak túlélők… legalábbis a jelentések szerint – adtam hangot kételkedésemnek. - Valójában a körülményeket vizsgáltam mostanában, eközben leltem rá a missziódról szóló iratra – osztom meg vele az alábbit, hogyha halványan utalva is, de átadjam neki, hogy nem kifejezetten hiszek a kétszáz éve leszögezett jelentéseknek, miszerint Michiru azon a kiküldetésen elvesztette volna az életét.
Shiki kirohanása nem okoz meglepetést, bár a mértékén kissé aggódom. Én is szeretném előkeresni őket, ha egész Soul Societyt fel kell kutatnom utánuk, hogy leszámoljak velük családunk nevében. Habár azon kívül, hogy ők voltak azok, vajmi keveset tudok. 
- Nem – jelentem ki kérésére. Tudom, hogy annál rosszabb nincs, mint tehetetlenül várni, de a körülményeket tekintve nem szeretnék anélkül cselekedni, míg Akira úgy nem ítéli, hogy Shiki képes ismét helytállni a munkában. - Már nem vagyok ugyanúgy tagja a Gotei 13-nak, mint egykoron, így kérésednek nem tudok olyan könnyedén eleget tenni. Szeretném, ha megvárnánk, míg minden rendben lesz, hiszen még sok a pótolnivalód. Ha Akira is úgy ítéli, hogy képes vagy megállni a helyedet egy osztagban, akkor viszont beszélek az ügyedet illetően Masayoshival. Rendben? De jobb szeretném, ha visszatérnél a testőri hivatásba. Nagy szükségem lenne a segítségedre… a Tsukimisou shineitai sem a régi már. – Megértem, hogyha nem akar, ahogy haragját is, amiért elutasítottam kérését. De neki is meg kell értenie, hogy a helyzete nem mindennapi. Nem tudjuk, hogy pontosan milyen utóhatásai lehetnek a körülménynek, amiben megtaláltuk. 
- Tudom, hogy dühít Shiki, és ahogy te is, a családban mások is meg akarják torolni ezt. De emlékszel még ugye? Az Amatsujik igazi erejét nem magunkban kell keresnünk. – Családunk mindig is összetartó volt, ha valami gond volt mindig számíthattunk a másikra. Noha testőrként érzelmeink elrejtését sajátítjuk el, a családban mindig is azt hirdettük, hogy a problémáinkkal, nyugodt szívvel forduljunk egymáshoz, hogy mielőbb megoldást találjunk, ha egyedül nem voltunk képesek rá. Mert együtt már ment. Nem hiába képeztek ki úgy minket, hogy hatékonyan tudjunk együtt működni egymással, így szavak nélkül is megértettük a másikat, igazán remek munkát eredményezve ezáltal. Sajnos a magánéletbe ezt nem volt olyan egyszerű átültetni, de a szituáció kísértetiesen hasonlított egy magánküldetésre, amire az Amatsujikat szólították. Ez nem egy önálló akció.
- A gyilkolás nem járható út. Az Amatsujik eszméikkel fogjuk megmutatni nekik, hogy nem vagyunk egyformák, hogy annakidején megvolt az ok a különválására. Éreztetnünk kell velük, hogy bosszújuk hatástalan volt, mert még mindig fel tudunk állni. – Nem számítok diplomatikus megoldásra. Ahhoz már túlléptek egy bizonyos határt, hogy békés keretek között lehessen kezelni ezt. De se Shikitől, se mástól a családban hallani se akartam azt, hogy esetleg a testőrök nevében kardot fognak másra abból a célzatból, hogy kioltsák a másik életét. Ezt a Goteinek eleget téve más, de a testőrségen belül elutasított út, még ősünk Shin szögezte le. A kőbe vésett szabályt pedig senki sem szegheti meg. Még ha a haláluk vajmi kevés büntetés is lenne azok után, amit tettek. Azonban hallani se akarok arról, hogy Akira vagy Shiki a bosszú ezen módján törné a fejét. Én is haragszom, de még mennyire! Hiroshi lelke aligha nyugodhat addig békében, míg el nem kapjuk azokat, akik a történtekért felelnek.
- Tudom, hogy kevesen maradtunk ahhoz, hogy pótoljuk azt az ürességet, amit most mellkasodban érzel. És tisztában vagyok vele, hogy én vagyok az utolsó, aki ezt kérheti tőled, de… szeretném, ha még egy kicsit várnál. Koncentrálj a felépülésedre, cserébe a kutatásom minden elemét megosztom veled – biztos vagyok benne, hogy megérti, nem a testi egészsége miatt aggódok. Alapos okom van feltételezni, hogy lelkileg még nem áll készen, míg nem dolgozza fel kellően a veszteségeket, hogy az munkáját ne akadályozza, addig nem szeretném kitenni se a testőrség elvárásainak, sem pedig a Gotei 13 kötelezettségeinek. A munkába menekülés nem megoldás. Talán önzőnek hathat tőlem ez, de annál nagyobb sebezhetőséget, mint a lélek instabilitása nem is létezik. Uralmunk alá kell hajtanunk egy kicsit érzelmi világunkat, hogy kevésbé látszódjuk sebezhetőnek, de ez távol áll a feldolgozásától… Noha kétlem, hogy a lelket ért sérelmek valaha úgy igazán begyógyulnának.

(click to show/hide)