Szerző Téma: Edzőterem  (Megtekintve 4696 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Hayakawa Yuki Hajime

Eltávozott karakterek

Shinigami

1. Osztag

*

Ichibantai fukutaichou

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 500 / 30 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 11 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Fehér (jég elem típusú)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#03649b // #82d9f7


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #15 Dátum: 2015. Márc. 31, 21:40:13 »
Globális edzés II.

Bevallom nagy megkönnyebbülés volt számomra, hogy Yamasaki-san velem tartott a 12. osztag új projektjeinek tesztelésére. Noha nem tetszett, hogy gyermekként kezelt engem, még ha ez is a valóság, mindazonáltal a külsőm erre már nem adhatna erre okot… úgy hiszem. De most nem is ez volt a lényeges, az osztaghoz megérkezve, Shihouin-sama tart fel minket, kinek közvetlenségén enyhén meglepődök. Nem is tudtam, hogy Yamasaki-san ilyen jó viszonyt ápol a Shihouin nemesi ház tagjával. Mégis vonakodva nézek Yamasaki-san irányába, akinek egyáltalán nincs ínyére ez a szituáció.
- Természetesen, Yamasaki-san de… bizonyosan nem szeretné ha… anou…Shihouin-samára pillantok tétován, majd vissza Yamasaki-sanra. Bár egyértelmű, hogy könnyedén kezel váratlan helyzeteket, azonban a nemes előrenyomulása azért túllép egy bizonyos határt, ami már megkérdőjelezendő. Ami azt illeti, jobban aggódok Shihouin-samáért, mint Yamasaki-sanért. ^^”
Mindenesetre tiszteletben tartom kérését és előre megyek, ahol enyhe meglepetésemre Yoriko köszöntött. Nem mondom azt, hogy nem örültem a találkozásnak, mert ez nem lenne igaz. Azonban roppantul zavart a beszélgetés témája, ahova végül társalgásunkat kevertem. Bűntudatom támadt, amiért megkérdőjeleztem, hogyan szólítson. De valamiért zavaromat képtelen volta türtőztetni, ami ebből származott, főleg ennyi ember előtt. S most hadnagyként voltam jelen, mint ahogy ő kapitányként, roppant szokatlan lett volna, s tekintélye – mert az övé komolyabb, mint amit én betöltök – veszélynek lett volna kitéve. Ezt pedig nem engedhettem meg.
- R-rendben, akkor Yoriko… ka…kapitány? >///> – lehajtottam a fejemet, hogy elvörösödő arcomat ne láthassa. Remélem, nem értelmeztem félre, hogy mit szeretne. Nem szeretném, ha emiatt még jobban elcsüggedne, és netalántán sírásra adná a fejét. Jelen helyzetben eléggé problémás lenne, számtalan szemtanú megrovó tekintete alatt sokkal nehezebben tudnék magyarázkodni. Talán nem is lennék képes megfelelően kifejteni a helyzetet. Az pedig pozíciómra negatív kihatással lenne, mely nem válna előnyömre, főleg most, hogy osztagunk így is nagy gonddal van, lévén az új kapitányhoz még nem mindenki szokott hozzá. Egy vezetőcserét roppantul rosszul visel meg az osztag, főleg, ha a haorit viselő egyén az illető.
- Oh... Bár valóban logikus, lévén nevedet szükséges adnod a projekthez, amennyiben Yoshida sanseki-san átütő sikereket ér el a gépezetekkel – bólintok mellé, hogy némi határozottságot mutassak a zavarom mellett. - Vagy úgy… értem. Ne haragudj, azt hittem a gyakorlat menetét is tudod esetleg, de ezek szerint ez még előtted is rejtély? Persze nem azért mondom, mert ez gond lenne… egyáltalán nem úgy értettem! Hanem csak… akarom mondani, hogy te és Yoshida sanseki-san rokonok vagytok és azt hittem előre megbeszéltétek ezt. Nem mintha éjjel-nappal a munkáról kellene tárgyalnotok, félre ne érts! >///>”  Ugh… – felsóhajtok, amiért helyzetem már teljességgel reménytelennek mondható. Magyarázatommal inkább csak rontok az egészen, még szerencse, hogy sikerült megfékeznem a nyelvemet, mielőtt további kellemetlen szituációkat idéznék fel a nem megfontolt szavakkal. - Azért köszönöm, hogy ezeket elmondtad. >///>” – utalok az imént megemlített információira, amiről tudott a 3. tiszt által rendezett gyakorlatot illetően.
Kicsit megkönnyebbültem, ahogy visszakeveredtem Yamasaki-sanhoz, mikor Yoshida sanseki-san megkért minket arra, hogy két csoportra váljunk szét az érdeklődésünk tekintetében. Nem mintha nem élveztem volna Yoriko társaságát, csupán a rendezetlen gondolataim okoztak nekem némi fejtörést. Emiatt egyszerűen képtelen voltam egy érthető mondatot is kipréselni magamból. Ez a kitérő pedig pontosan elegendő időt adott arra, hogy tisztázzam a bennem lefolyó dolgokat. Az se lenne utolsó szempont, ha arcom visszanyerné régi színét, hogy ne egy érett paradicsomra emlékeztessem a körülöttem levőket.
Yamasaki fukutaichou üdvözlése kimondottan meglep. Bár jobban belegondolva semmi döbbenetes sincs ebben, hiszen minden bizonnyal testvérét köszöntötte. Ugyanakkor udvariatlanság lett volna tőlem nem viszonozni köszönését, lévén én is itt vagyok. Nem lett volna szép tőlem, ha szó nélkül hátat fordítok a párcsevejnek, még ha a köszönést valószínűleg nem nekem szánták. 
- Igen, ritkán van alkalmunk találkozni hadnagyi gyűléseken kívül – bólintok helyeslően felvetésére. Azt meg se említem, hogy a hadnagyok megbeszéléseire sem mindig vagyok hivatalos, így pedig valóban ritkán van lehetőségünk összetalálkozni, különben is, ezzel minden bizonnyal tisztában van. Bár eddig Kagami taichou edzései révén többször futottam össze vele, mint más Gotei 13 felé való kötelezettségből adódóan.
A hadnagy zavarát nem tudom mire vélni, bár kérdésén jobban megakad a figyelmem. Ez nem olyan dolog, amire engedélyt kellene kérnie, végtére is testvérével áll szemben.
- Yamasaki-sant csak megerősíthetem, Yamasaki fukutaichou. Nyugodtan lehet velünk, ilyesmiért nem szükséges engedélyt kérnie! Nekem is van testvérem és tudom milyen nehéz alkalmat találni arra, hogy találkozzunk. Gondolom hadnagyi rangja révén nagyon elfoglalt és önöknek is ritkán jut erre lehetőségük, szóval… – mély levegőt veszek. - Szóval bátran ellátogathat a Kidoushuuba, ha esetleg találkozni szeretnének… anou… vagyis… ízé… – határozott fellépésem elillan. Habozva álltam mellettük és legszívesebben eltűntem volna a Föld színéről ebben a pillanatban. Zavart pillantásomat a földre szegezem, amikor tudatosul bennem, hogy túlzott lelkesedésemmel átléptem azt a bizonyos hatáskört, melyben még tevékenykedhetek. Ez nem kétséges, sőt, több mint valószínű… se Yamasaki-san, sem pedig testvérének magánéletéhez nincs közöm. De ahogy felötlött bennem, hogy Onee-sannak és nekem milyen ritkán van alkalmunk összefutni. Még úgy is, hogy immáron a szervezet, melynek tagja, elfogadtatást nyert a Gotei 13-tól és ennek köszönhetően bátran betérhet Soul Societybe. Sajnos általunk választott hivatás mindkettőnket eléggé leköti és így nincs sok alkalmunk találkozni. Így azt hiszem, átérzem helyzetüket, már ha valóban találkozásuk ritkasága Yamasaki fukutaichou félelmének az oka. De másra nem igazán tudtam következtetni… legalábbis hasonlót, mint amit a hadnagy produkált én egy efféle helyzetben éltem át.
- Anou… ez nem tartozott volna rám, igazán sajnálom! >///>” – teszem hozzá gyorsan, mielőtt megpróbálnék egy kicsit eloldalazni mellőlük. Így kerülte a további kellemetlen témákat a felvetett beszélgetésben. Meg aztán ők is jobban örülnének ennek szerintem. Már amennyiben nem értettem teljesen félre a hadnagy által mutatott emóciókat.
Az edzés valóban egyéni helyzetmegoldásra épült, ahogy azt Yoriko is megemlítette nekem. S bár valóban akadtak váratlan helyzetek, engem jobban zavart a magasság gondolata, ami a feladat második fázisának a megoldásához el kellett volna viselni. Nem gondoltam, hogy ennyire élénken él bennem Takagi-sannal átélt eset. S szomorúan szembesülök azzal, hogy tériszonyom van. Megannyi félelem és fóbia között pontosan ez ellen kell felvérteznem magamat? Még a gondolatra is kirázott a hideg. Talán nem olyan nagy gond, ha hagyok időt magamnak és nem azonnal kezdem meg ezt. Arcomat a tenyerembe temetem, amiért úgy éreztem a világ még mindig forog körülöttem.
Míg magammal vagyok elfoglalva, hogy kitisztítsam elmémet és eltereljem a figyelmemet az előbbi élményről váratlanul ér az ölelés. Mindennek hatására elkapom arcom elől kezemet, hogy lássam mégis kitől, meglepetésemre Yorikot látom magam előtt. Persze a megszólításból már alapból következtethettem volna erre, lévén roppant kevesen vannak, akik így neveznek.
- Y-Y-Yoriko?! O///O – arcom vörös árnyalatot vesz fel, ahogy tanácstalanul állok a helyzet előtt. - E… Én… anou… – kínossá vált pillanat miatt zavartan próbáltam tekintetemmel egy pontot keresni, amit nyugodt szívvel fixírozhatok. Kicsit rosszul esik a gondolat, hogy Yoriko esetleg látta, hogy az előbb leestem saját hibámból a magasan húzódó rúdról. Sajnos én nem tudom ilyen egyszerűen felfogni, mint ahogy ő közelítette meg a dolgot. Ez egy kellemetlen tény számomra, egy olyan gyöngeség, amiről nem tudtam. Egyáltalán nem is sejtettem, és jobb szerettem volna nem így szembesülni vele. Mégis illene megköszönöm neki, hogy ilyen kedvesen felajánlotta ezt, habár nem is igazán értem, miért tette.
- N-nem féltem >///>” Vagyis ez annál bonyolultabb – talán kissé hevesen jelentem ki az alábbit, miután ráveszem magam a beszédre. Lévén nem hagyhatom felelet nélkül. Gyomrom, mintha zsugorodni kezdett volna idegeskedésemtől, megint túl durva voltam. Pedig Yoriko csak átlátott a helyzeten, amit legszívesebben elrejtettem volna mások elől. Nem tehetek róla, a gyöngeségeimet nem hirdetem nagy lelkesedéssel. De észrevételéért nem hibáztathatom. - Öhm… nem úgy értettem… anou… öhm… igazából nem is tudom, hogy értettem. Mindenesetre megtennéd, hogy nem beszélsz erről senkinek? – ez a legjobb megoldás nem? Ha nem adja tovább senkinek abból nem lesz gondom, nem kell megmagyaráznom másoknak leesésem legfőbb okát. Amire most nem szívesen térnék ki.
- De azért köszönöm >///>” – teszem hozzá lesütött szemmel, arra gondolván, ha én nem veszek tudomást arcom vörös árnyalatáról, akkor Yorikonak sem tűnik fel. Miért vagyok ennyire zavarban egy öleléstől? Miyoko-channál éreztem hasonlót, mikor átölelt, de Yoriko nem Miyoko-chan, szóval én ezt egyáltalán nem értem…
- Végül is, lehet róla szó – felelek habozva kérdésére. Lehet, valóban jót tenne egy kis séta, így talán könnyebben elvonom a figyelmemet az előbbi incidensről. Legalábbis bízok benne, hogy ez tényleg segíteni fog.
A hakuda gyakorlást biztosító felszerelésekhez érve felvont szemöldökkel nézem végig az eszközöket. Nem igazán tudom hova tenni őket, mindez számomra bonyolult és érthetetlen, sajnos a pusztakezes harc nem az én világom. Így tanácsokkal se tudom ellátni Yorikot, mikor belevág a feladatba. A zene alapot sem igazán tudom hova tenni, hogy minderre mi szükség van. Nem vonja el a gyakorlatozó figyelmét az eredeti feladatról? ^^” Elmélyülten figyeltem Yoriko mozdulatait, hogy miképpen boldogul az eszköz által biztosított feladattal. Időnként más halálistenek felé is elpillantok, hogy lássam, ők miképpen boldogulnak a gyakorlattal.
- Miért hagytad abba? – kérdezem kisvártatva Yorikotól, amikor észreveszem, hogy az ő monitorán csak a 7-es szám volt jelen, míg a többieknél tíz és húsz feletti értékeket is véltem látni. Tehát ez még javában a gyakorlat eleje lehetett. - Mindenesetre ügyes voltál. Nem igazán értettem az eszköz működését, de jónak tűnt, amit csináltál – teszem hozzá.
Újabb kézen fogását zavarodott arccal fogadom, de nem igazán tudtam szóvá tenni, hogy szerintem ez roppant félreérthető, mármint a kívülállók számára. Még igazából én se nagyon tudom hova tenni, hogy Yoriko miért fogja a kezemet. Ez egy olyan dolog, amit, ami… inkább mélyebb kapcsolatoknál jellemző, nem? >///>”
- Öhm… hozok neked innivalót >///> – húzom ki a kezemet az övéből, amint odaértünk Yoshida sanseki-san asztalához és megosztotta velünk, hogy a felsorakoztatott üdítők és törölközők nekünk lettek kikészítve. Yoriko eléggé kifárasztotta magát az előbbi gyakorlatnál, így biztosan jól fog esni neki az ital… Bár ez csak egy ürügy volt arra, hogy elmémből el tudjam hessegetni az ostoba gondolatokat. De az italpalackoknál még így is elkalandoztam egy pillanatra. Azt a kezemet szuggeráltam, amelyet Yoriko az előbb fogott. Még mindig egy kicsit meleg volt az érintése után. De idióta vagyok, mégis miken jár a fejem! >///>”
Magamat korholva, végül kezembe vett üdítővel mentem vissza Yoriko mellé, hogy átnyújtsam neki az italt.
- Yoshida sanseki-san hova ment? – teszem fel a kérdést kisvártatva, hátha Yoriko tud valamit erről.
A talaj remegésére enyhén meglepődök, hiszen Soul Societyban nem jellemző a földrengés, legalábbis ok nélkül nem szokott ilyesmi történni. Döbbenten fogadtam az elénk tárult gyakorlati helyszínt, noha a medencéhez még enyhén csak hidegnek volt mondható az idő. Mindenesetre nem vontam kétségbe Yoshida sanseki-sant és kérése szerint közelebb mentem a vízhez Yorikoval. Még szerencsés is volt, hogy nem távolodtunk el nagyon egymástól, amiért a feladat ismertetése során kiderült, hogy párokra leszünk osztva, és én pedig pont Yorikoval kerültem össze.
Enyhe pírral az arcomon néztem a mellettem álló lányra, ahogy a pár szór értelmezésébe picit többet látok bele egy pillanat erejéig, mint ahogy azt a 3. tiszt az ismertetésében szánta. Megráztam a fejemet, majd igyekeztem összpontosítani a gyakorlat további részleteire, nehogy bármi is meglepetésként érjen, ahogy rátérünk a feladatra.
- Azt hiszem nekem minden világos – fordulok Yoriko felé. Tisztában voltam vele, hogy ismereteim között áll a Hourin technika, így nem volt kérdéses számomra, hogy melyikünknek kell az eszközt használnia. Mindenesetre Yorikot elkísértem a szerkezetekhez, bár nem hiszem, hogy tudnék segíteni neki a felvételében, de hátha szeretne megbeszélni valamit ezzel kapcsolatban. Legalábbis nekem van mondanivalóm számára, bár nem igazán tudom, hogyan is kezdjek bele. Ez számomra egy kicsit kínos téma.
- Anou… Lehet, lesznek problémáim az egyensúlyom megtartásával – jegyzem meg neki, míg előkészül. - Öhmm… szóval, ízé… ezzel azt akarom csak mondani, hogy… anou… az efféle ügyességi feladatok sajnos mindig nehezebben mennek nekem >///>” – osztom meg vele, bármennyire is kellemetlen számomra. Végtére is, ha együtt kell megoldanunk a feladatot, annyi a minimum, hogy erről szólok neki. Végén ebből adódnának problémáink, de így legalább készülhet erre is és nem éri semmi sem meglepetésként.
- Ha megvagy, részemről mehetünk. Yoshida sanseki-san csak a feladat közben kifogásolta a reishi használatát, de gondolom, a matracig élhetünk vele – jegyzem meg, majd ha készen áll, reishit gyűjtök a talpam alá, hogy áttérjek a medence szélétől az egyik szabad szivacsra. Óvatosan ereszkedtem rá a matracra. Annak felszínét megvizsgálás alá helyezem, először egyik lábammal nehezedek rá, majd a másikkal. Nem tűnt valami stabilnak, de míg egy helyben álltunk nem éreztette azt, hogy bármelyik pillanatban a vízben köthetünk ki.
- Rendben – bólintok Yoriko feltevésére a matracon való elhelyezkedésünket illetően. Nem tűnt rossz ötletnek – habár én tényleg nem értek ehhez… ^^” –, szóval inkább hallgattam a lányra. Ha nem is tapasztalati, hanem tudományos szempontból hozakodott elő ezzel a tervvel, sem látszott úgy, hogy esetleg ostobaság lenne ilyesmivel próbálkoznunk. Megadtam az esélyt, szóval közel a közepéhez helyezkedtem el. Csak a felállást követően döbbentem rá, hogy nem igazán tetszik, amit látok, hogy Yoriko az instabilnak ható anyag szélén áll...
- Biztos jó ötlet ez, Yoriko? Nem fogsz leesni? – teszem fel a kérdést. - Nem mintha kételkednék a képességeidben, de ha egyikünk sem jeleskedik az egyensúlya megtartásában, akkor nem hiszem, hogy érdemes a sorssal kekeckednünk. >///> – fűzöm hozzá tétován, de ha ragaszkodik hozzá, nem ellenkezek. Igyekszem a legjobbat kihozni magamból, hogy ne történjen meg a baj, vagyis egyikünk se essen el.
Amint zöld utat kaptunk a feladat megkezdésére és Yoriko is jelezte nekem, hogy mehet. Legalábbis kérdő pillantásomat remélem értette, hogy mire szántam, megidéztem a Horuint. Természetesen a szerkezet kötélvégét céloztam meg vele. A várt hatás nem maradt el, hamar egy meghosszabbodott kötél formáját vette fel a varázslatom, amit ténybe-tény nem csak az én reiatsum tartott fent. Éreztem, ahogy Yorikoé is belekeveredik valahogy, egy kósza pillantást vetettem a képernyőre, ahol a csúszka jelezte, hogy a lánynál kicsit nagyobb az erőbevetés, mint nálam.
- Ha picit visszaveszel az energiából, megpróbálok többet belevezetni – jegyzem meg Yorikonak, majd eszerint is tettem, amint ő elkezdte visszavenni egy kicsit a belefektetett energiáját. Hasonlított az előbbi gyakorlathoz a mostani módszerem, csupán arra kellett ügyelnem, hogy a reiatsum mértékével ne kerekedjek Yoriko lélekenergiáján felül. Szokatlan volt osztozni mással egy kidoun, ilyet a Kidoushuuban sem csináltam még ezelőtt. Mindenesetre a lassú energiavezetésem nem ért el semmiféle hatást, így megpróbáltam kicsit határozottabban pumpálni a Horuin általam fogott végébe a reiatsumat, azonban emiatt átestünk a ló túloldalára. A kivetítő szerint a nyíl most Yoriko felé hajlott.
- Ne haragudj… >///>” – mondom, amiért a műveletet újból meg kell ismételnünk. Megpróbáltam visszafogni energiámat, hogy csak egy kissé kelljen Yorikonak korrigálnia, s mielőbb megtaláljuk a stabil pontot, amivel a varázslatot foghatjuk.
- Igazad van – vezettem el tekintetemet a kivetítőről. Így, hogy nem egy értéknek próbálok megfelelni, s csak az érzékeimre igyekszem hagyatkozni, talán könnyebben megy. De nem akartam, hogy hibámból Yoriko esetleg a vízben kössön ki. Egy fél pillanatra lehunytam a szememet, a kidou fonálra gondoltam, próbáltam érzékelni meddig tart az én reiatsum és honnan kezdődik Yorikoé, de a kettő annyira egybefolyt már, hogy alig tudtam elkülöníteni őket egymástól. Pedig ez elengedhetetlen volt, hogy tudjam, melyikünknek kell energiát belevezetnie a kidou kötélbe. Ez a feladat cseppet sem olyan egyszerű, mint aminek látszik.
Összpontosításom ideje alatt váratlanul érnek az első hullámok, amelyek megmozgatják a matracot. Majdnem egyensúlyomat vesztem az első löketek után, mely során nagyon megerőltető volt visszanyernem stabil állásomat. Ráadásul nyomban ezt követően koordinálnom kellett az energiát, amit a kidou-kötél fenntartására használtam, cseppet sem volt egyszerű. Ugyanis a koncentrációmból váratlan kizökkenés miatt megfeledkeztem lélekenergiám megfelelő áramlásáról. Csak egy hajszálon múlott, hogy véget vessek közös feladatunknak topaságom miatt. Szerencsére időben észhez tértem hozzá. Igazából nagyon emlékeztetett a helyzet egy utóidézésre ennél a pillanatnál. Mikor kapcsolatba kell maradnom a varázslattal, miután megidéztem. Ez a hasonlat pedig sokat segített a kidou energiájának rendbe hozásán. Mintha csak a megidézett varázslattól szerettem volna a varázserőmet belepumpálni.
- Fhú… sajnálom, váratlanul ért… >///>” Te jól vagy? Ha gondolod, beljebb jöhetsz egy kicsit, mielőtt beleesel ^^” Úgy tűnik ezek a hullámok cseppet sem tréfadolgok – mondom Yorikonak, amint összeszedtem magamat. Még én is majdnem elestem, pedig a matrac közepén álltam. S míg saját egyensúlyom visszaszerzésén ügyködtem, nem láttam, hogy ő mit csinált pontosan. ^^” De valami azt súgja, hogy az én bizonytalanságom miatt ő is ütközhetett nehézségekbe.
Ráadásul a hullámok miatt már a matrac felszíne is kezdett enyhén csúszóssá válni a rákerülő víz miatt. Ennek okán többször csúszott meg a lábam, enyhe bizonytalanságot hozva magával, pár alkalom során pedig olyan volt, hogy pillanatokon belül elesek. Szerencsére nem történt így. De az egyik ilyen alkalom során fedeztem fel a víz felszínén köröző cápauszonyokat. Elborzadtam ezt látva, elég volt csak visszaemlékeznem a régi gyakorlatra, amit Yoshida sanseki-san tartott, ahol piranhák voltak. Így kétség sem fért hozzá, hogy esetleg ezek ne lennének igaziak. ^^”   
A körülöttünk gyakorlókat már eleve próbáltam kizárni magamból és nem rájuk összpontosítani. Jellemzően rosszul teljesítek, ha valakihez mérni próbálom magamat. De amikor Yoriko figyelme a tőlünk két szivacsra lévő gyakorlatozók felé pillant a csobbanást hallván, egy kósza pillantást én is megengedek magamnak. Kissé meglepődök, hogy Yoshida sanseki-san a vízben köt ki, viszont nem adok ennek hangot, eléggé kellemetlen lenne firtatni a miértjét. Főleg, hogy jelen pillanatban saját kidounkra kell ügyelnünk Yorikoval. ^^”
- Y-Yoriko!
– döbbenten szólalok fel, ahogy érzem a varázslaton keresztül is, hogy az ő része bizonytalanná válik. Azonnal próbálom valamelyest koordinálni az energiát, de sikertelenül. Ahogy Yoriko meginog, a kötéllel próbálom visszahúzni a széléről, de a varázslat kétrét szakad, s a víz újabb erőteljesebb hulláma pont a legrosszabbkor érkezett. Ingatag egyensúlyomnak nem kellett több, megcsúsztam, és ahogy a matrac kilengett, kisebb csúszás keretein belül én is leestem róla.
A víz hideg volt, s az előbbi döbbenetemből igazi ébresztőnek hatott. A felém közeledő cápauszonyt csak késve dolgoztam fel, de még kellő időben, hogy védekezhessek. Noha, elképzelésem se volt arról, hogy egyáltalán sikerülne bármiféle védőmágiát bevetnem most. Azonban, ahogy a cápa egyre közelebb ért hozzám, láttam, hogy semmi köze sincs a ragadozó halakhoz… csupáncsak egy ártalmatlan shinigami, egyszerű jelmezben.
Megrökönyödve sóhajtok fel, amiért ilyen könnyedén átvertek ezzel, majd kisöpörtem vizes hajamat arcomból. Tekintetemmel Yorikot kerestem, de őt már elkezdték kisegíteni, így nem volt szükséges megkérnem az illetőt, hogy legyen szíves először a kapitányt kivinni a partra, mondván én kiúszok magamtól is. Legalábbis így gondoltam, de a víz annál hidegebb volt, hogy mozdulni tudjak, pedig alapvetőleg nincs problémám a hűvös környezettel. Ráadásul a hullámok is sokban zavartak még így is, hogy segítséggel tettem meg az utat a medence széléhez.
Enyhe didergéssel kászálódok ki a vízből, megköszönve a halálisten segítségét. Már amint a lenyelt víz felköhögése után kaptam levegőt.
- Minden rendben, Yoriko kapitány? – megyek oda a lányhoz, miután megtettem a kitérőt a törölközők felé, melyből neki is vittem egyet, ha esetleg még nem vett magához egyet, amivel nagyjából áttörölheti magát. - Nem igazán tudtam követni az előbb, mit láttál, ami miatt abbahagytad a koncentrációt? – teszem fel oldalamat fúró kérdést. Bár, ha ez nem történik, előbb-utóbb miattam csobbantunk volna a medence vízében. ^^”
Miután megkaptam válaszát, némiképp szabadkoztam, amiért az én képességeimben is akadtak kivetnivalók. Például, ha gyorsabban reagálok, ez elkerülhető lehetett volna… de ez már késő bánat. Mindenesetre igyekszem mielőbb átöltözni, amiért egészen átáztam és ezt tanácsolom neki is, mielőtt megfázna.
Igazából, roppant tanulságos volt ez az egész, és rosszabbul is járhattunk volna. Szépen néztünk volna ki, ha esetleg a cápák igaziak és még azzal az akadállyal is meg kellett volna küzdenünk, és nem csak azzal a gondolattal, hogy elrontottuk a feladatot és beestünk a vízbe. Még mindig alig hiszem el, hogy a cápák csupán jelmezes halálistenek! >///>”
(click to show/hide)

Karakterlap

Date Muneji

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
13 450 / 15 000

Hozzászólások: 32

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Reiatsu szín:
Viharkék (szél elemi)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#DC143C (crimson) // #FBD46B


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #16 Dátum: 2015. Ápr. 09, 19:46:32 »
Globus edzés II.

Ez a pillanat örökké is tarthatott volna! *.* Ha nem ismerném Shi-chan véges béketűrését órákig húztam volna az agyát, mire végezetül előhalásznám a süteményt, amit még a 3. osztagban vágtam zsebre. De nem akartam megütni a bokámat, már pedig Shi-chan valamely végtagomat jelzésképpen biztosan megropogtatta volna, hogyha nem adom meg neki azt, amit kér. Mindenesetre önelégült arccal húzom ki magam, hogyha látom, Yamasaki véletlenül errefelé vizslatna, csak amolyan jelzésképpen, hogy szokja a helyzetet… a húga engem választott! 8)
Shi-chan alig, hogy elorozta az uzsonnámat – nem mintha különösebben sajnáltam volna tőle –, valami oknál fogva úgy gondolta jó ötlet Yamasakival öt méteres hatósugáron belülre állítania. ._.” Próbáltam nem túl savanyú pofát vágni a helyzethez, a végén képes és ígéretét megszegve felemlegeti azt a nagyon gáz pillanatot, ami az osztag kapujában történt. Nem hiszem el, hogy az agyam nem képes teljesen sztornózni ezt! :x Már abba is belesajdul a fejem, ha csak felötlik bennem, és totálisan kicsapja a biztosítékot nálam mikor emlékképkocka is társul mellé.
Shi-chan újabb ismerőse, akit elénk… pfff… tehát elém hozott, szerencsétlen rongybabaként lógott Shi-chan kezeiben. Felszaladt szemöldökkel, kissé gyanakodva méregettem a srácot, amint talpra állítják előttünk. Shi-chan vajon mit akar ezzel a nyakigláb Hófehérkével? Merem remélni, csakis az ő érdekében, hogy nem vetélytárs… :|
- Hogy micsoda? O.o” – nézek rá parányit ledöbbenve. Oké… totálisan kiakasztott a nevével! Mert ez most a neve volt, ugye? - Utáltak a szüleid, igaz? :/ – lépek a kölyök mellé, barátságosan hátba veregetve őt. Most már értem Shi-chan miért pesztrálja a srácot. Ilyen névvel – gondolom – nehezen barátkozik, mert mindenki hátat fordított neki, ha teheti. Igazából megértem őket, ki akarna ilyen hosszú nevet megjegyezni? :roll:
- Akkor… Rikki igaz? – puhatolózok, hogy megtudjam, melyik nevét használná szívesebben a több kilométerből. Mert az csak egy dolog, hogy Shi-chan így szólítja, ő mindenkit szeret furcsán megnevezni. :o Bár valójában ez tőle igazi megtiszteltetés! - Én Shihouin Ryouichi vagyok, de megengedem, hogy tegezz 8) – vigyorogva mutatkozom be, miután Tokiya megkért minket, hogy spurizzunk az asztalokhoz. Kicsit még gyanakodva méregetem őt, hátha kicserélték az ufók, az előbbi viselkedéséből kiindulva. De mostanra, mintha kezdett volna normális Tokiyaként viselkedni a megjegyzéséből kiindulva, így úgy hiszem csak tévedtem az előbb.
Merengésemet azonban egy törölköző szakítja félbe, mely azt az érzést kelti bennem, hogy Shi-chan a tudatomban túrkászik és tökre leszűrte, hogy nem rajta járnak gondolataim. Bocsáss meg Shi-chan, legközelebb nem fordul elő ilyesmi, becsszó! T-T”
De ígéretem teljesítése előtt, először elhúztam az arcomon csattant anyagot, hogy számmal csücsörítve büszkeségem védelmére keljek!
- Csak a Nap teszi Shi-chan, túl meleg van és megizzaszt – ennek a fele se igaz, igazából ki se merültem az előbb, szóval úgy isten igazán nem is értem az előbbi megmozdulását. De mégis… Shi-chantól kaptam a törölközőt. <3 Pedig már fél karos mozdulattal majdnem visszapostáztam neki! Örülök, hogy időben kapcsoltam, kicsit Shi-chan illata is van. *-*
Az asztaloknál egy üdítős flakont veszek a kezembe, melyet kinyitva éppen egyben hörpinteném le az egészet, mikor meghallom a kissrác kijelentését. A vizet mellényelve, enyhén fulladozva reagálok rá, hitetlenül pislogva felé. Ez meg akar halni? Shi-chantól edzést kérni, merész húzás! Isten nyugosztaljon Rikki! :|
Mikor nekiállt remegni a föld fél percig komolyan azt hittem, hogy Shi-chan átcsapott megint gondolatolvasóba és totálisan levágta, hogy mi jár éppen a fejemben. Így aztán haragjával földcsuszamlást idézett elő. Már majdnem térdre vetettem magamat, könyörögni a kegyelemért, amikor pár méterre tőlünk a talaj szétnyílt, hogy utat engedjen a medencének. Több mint fél évvel előbb megkapom a születésnapi ajándékomat vagy mi a szösz? Különben is, a 12. osztag egyáltalán honnan tudta, hogy szabadtéri medencét kértem Yuuken-jiitől? Ijesztő… O.o”
Örömöm alábbhagyott és elhessegettem a medencéről való ábrándozásomat. Pedig Shi-chan szerintem kifejezetten jól nézne ki rózsaszín, virágmintás bikiniben… hmmm, igen kifejezetten jól állna neki. :hello:
Yoshida szövegelésénél szemeim felcsillannak, ahogy hallom, párokra leszünk szétosztva. Gondolkodás nélkül oldalazok Shi-chan mellé, hogy kacsói egyikét megragadjam.
- Azt hiszem a Végzet, neked rendelt – mondom érzéki hangon, majd kézfejére egy apró csókot nyomok. Hiszen egyértelmű, hogy ki mellé soroltak, lehetetlen, hogy ne Shi-chan párja legyek! A 2. osztagban, ha sorsolás volt, akkor is mindig mellé keveredtem valamiképpen – és becsszó, hogy tíz esetben nyolcszor volt benne tényleg a kezem! :roll: –, szóval ez volt a logikus, hogyha most is egymás mellé osztottak minket. Hiszen mi olyan remek párt alkottunk mindig is! 8)
-  Csicsi? Napszúrást kaptál?Shi-chan pihe-puha kezecskéje kikerül markomból, amit meglepetten fogadok. Napszúrást? Nem. Tudtommal nem, sőt, egyáltalán nem hiszem, hogy ilyesmit el lehet csípni tavasz legelején! Persze így értelmét veszti nem is olyan régen érvelt, napra fogott izzadtságom, de semmi gond! A jelen a fontos, nem?
- Nem, nem kaptam, miért leégtem? o.O” – kérdezem enyhe kétségbeeséssel. Igen kellemetlen lenne, ha így lenne, nem tudnék Shi-chanra nézni!
- Hát, ami azt illeti bronzosabb vagy a szokottnál... – eleinte elnevetem magam, de kacagásom abbamarad, ahogy végiggondolom. MICSODA?! Ide egy tükörrel! – Ahogy körülnézek, azonnal a monitoron akad meg a tekintetem, ahol Shi-chan képét illusztráló fotó mellett nem az én nevem és képem díszelgett, hanem a süni hajú kissrácé. Azonnal keresni kezdtem profilomat, ami egy vadidegen képe mellett éktelenkedett. Felháborodva fogadtam a látottakat, Yoshida felé néztem, azon töprengtem, hogy beordítok neki, hogy magyarázza el, hogy kerülhetett nevem legalább hat sorral lejjebb Shi-chantól. De ekkor szembesültem vele, hogy javában bemutatót tart Tokiyával. Látatlanban szorítottam neki, még ha furcsa szemfedőn keresztül nézte is a világot és hozott le véleményt a 12. osztagos csajról, azért evidens volt, hogy bemutatja, mi férfiak mire vagyunk képesek. :roll: Ennek okán állam majdhogynem leszakadt mikor láttam, hogy Tokiya a vízben köt ki.
- Hé, ez csalás volt! – kiálltok be felháborodva, jó haverhoz hűen. Végtére is igazam volt, egyáltalán nem volt fer a kiscsajtól ez a húzás! :/
Mikor figyelmemet Shi-chanra vezettem volna, hogy megkérjem, jöjjön velem Yoshidához panaszkodni, már csak a hűlt helyét láttam. Helyette Yamasaki állt oldalamon, fintorogva elsunnyogtam inkább mellőle és szó nélkül keresni kezdtem Shi-chant, aki már a sündisznóhajú kissráccal lógott. >.> Morgolódva indultam el irányukba, de valaki teljes széltében elállta előttem az utat. Morranva torpantam meg a csóka előtt, mégis mit képzel, hogy kikerülöm?! Na, azt lesheti! >.>
- Hé, kölyök, elállod a Napot, hess-hess, odébb!
– legyezem arrébb, vagyis kísérlem meg, reménytelenül, ugyanis, mint aki meg se hall, szent helyén állt továbbra is – utamat keresztezve, előttem. - Nem akarsz inkább egy alkalmasabb időpontot találni a mozdulatlan szikla alakítására? Tudod, öcsisajt, egy Shihouint nem illik ám’ feltartoztatni! >.>[/b] – húzom ki magamat, családnevem megemlítésénél, hátha sikereket érek el vele. - Na, jó, mit akarsz? ._.” – bököm felé a kérdést, amint közli nekem, hogy párosztásnál vele kerültem össze. Fintorogva mérem végig, majd válla fölött lesek el, Shi-chan irányába. Vele akarok pába lenni, ez annyira nem ér! T_T Miért ver a jó isten?! Eh, nem ebbe tuti, hogy Yoshida keze van benne! :x
- Meh, oké gyere – morgolódva megyek el mellette. Szánt szándékkal úgy véve az utat, hogy vállába ütközzek, miközben eltrappolok a medence széléhez. Ott vizsgálódva nézek körül, hogy kiválasszak egyet a matrac felhozatalból, amin őrült módjára kell majd táncikálni. - Hé! Te figyeltél a kiselőadásra? Nem volt túl érdekfeszítő, így én csak fél füllel figyeltem. Mire is kellenek ezek a kütyük? – bökök fejemmel az eszközökre, amik közül lehet válogatni. Én ugyan fel nem veszek ilyesmit! Még ha kínoznak, akkor sem! Lehet, hogy jobban járnék, ha Tokiyát meg tudnám kérdezni mi is a szitu. De még őt se látom! Remélem, nem vízi hullák vannak a medence aljában, amik megfojtják a szerencsétlen lelkeket, akik esetleg megmártóznak a medencében! O.o”
Köhintve legyezem el baljós gondolataimat, hiszen mi az esély arra, hogy a 12. osztagos gyakorlat gyönge horrorfilm adaptációvá csapjon át? Így is eléggé pipa vagyok, mikor látom Yamasakit pontosan Shi-chanék melletti matracra rátespedni, amit én, ismétlen én néztem ki! :x Idegesen tűrném fel ruhaujjaimat, ha nem lennék eleve nekivetkőzve a feladatnak. Így csak grabancon ragadom a kábeltengert ásó srácot magam mellett.
- Ne tökörész, menjünk már! – jelentem ki, majd elrugaszkodva a medence szélétől, szándékosan Yamasakiék szivacsát veszem célba „véletlenül”, hogy kicsit megnehezítsem a dolgukat az egyensúlyuk megtartásában. Bocs’ Rikki nem személyes, mindez Yamasakinak szól, remélem megérted! Persze ügyeltem arra, hogy Shi-chan ne lássa a dolgot és éppen mással legyen elfoglalva. ^3^
- Hopsz bocsi, véletlen volt
– mondom sanda vigyorral az arcomon. A lehető legtöbb ártatlanságot megvillantva szemeimben, hogy művészi előadásom némi sikert érjen el, mielőtt tovaszökkenek egy, még szabad matracra. A landolás után, jobb vállam fölött lesek hátra, hogy lássam Yamasaki remélhetőleg roppant döbbent ábrázatát. Kicsit se sajnálnám, ha esetleg beleesik a vízbe azok után, hogy elorozta előlem a VIP Shi-chan helyet! ˇ^ˇ A srácot ezután levágom a szivacsra, persze csak óvatosan, nem áll szándékomban megmártózni a medencében.
Próbálok nem feltűnően vigyorogni, miközben ráérősen elhelyezkedek a matracon, kicsit beljebb, a közepe felé, amiért súlyom miatt eléggé gázul vette a matrac a megmérettetéseket. Hát nem tehetek róla, hogy csupa izom vagyok, ez kell a második osztagba. :roll: De mivel a srác a széle felé állt a közelebb, így volt az ésszerű, mielőtt mindketten a vízben loccsanunk, ami eléggé gáz lenne.
- Amúgy mit is mondtál kölyök, hogy hívnak, melyik osztagból? – teszem fel fülemet piszkálva a kérdést, miközben igyekszem nem túl feltűnően mártózni az elégedettségben az előbbi mesterkedésem okán. 8) Höhö, azaz arc mindent megért! 
A kissrác szövegelésére majdhogynem megettem a kalapomat, mikor kijelenti, mely egységből is jött. Holt szerencse, hogy nem hordok ilyen giccses kiegészítőt. 11. osztagos!! Hát ez fasza :| A 13. osztag plusz egyből az egyetlen, amivel nem ápolok baráti viszonyt. Most már egészen biztos, hogy Yoshida bosszúja ez a párosba osztós végeredmény!
Tarkómat vakarom, elhúzott szájjal és méregetem egy darabig, miközben emlékeim között kutakodok és próbálom felidézni képét. De szerencsére egyáltalán nem dereng fel vele kapcsolatban semmi, bár ez nem oszt’ nem szorozz. Gorouval nem kizárt, hogy összefűztük vele is a levet, bár a legtöbb igen emlékezetesre sikeredett, kétlem, hogy bármelyik ne rémlene fel. Mindenesetre remélem, hogy odahaza nem újságolja el a bánásmódot, amiben részesítettem, mert az iszonyú gáz lenne, semmi kedvem sincs meghalni. :/ Bár majd Yuuken-jii emberei úgy is elintézik őket, hiszen minek vannak a bodyguardok, ha nem ezért? :roll:
- Jól van, akkor toljuk, annál hamarabb szabadulunk – mondom váll rándítva, mikor Yoshida végre valahára zöld utat adott. De mielőtt belecsapnánk a lecsóba, mások akciózására átlesve szűrtem le, hogy mit is kellene csinálnom. Miután a kölyök semmi produktívvel nem állt elő.
- Bakudou 09.: Horuin – idézem meg a varázslatot, amint levágom, hogy a szitu megköveteli ezt a varázslatot. Felszalad a szemöldököm, mikor látom, hogy a srác motyója, amit a parton vágott zsebre, most fluoreszkálva csatlakozik a megidézett kidou-kötelem végéhez.
- Merlin szakállára, mi ez? O.o” – Habár… lehet, hogy inkább nem akarom tudni a választ arra, amiben a 12. osztag keze műve van benne. :|
Meglepetésemben hátrahőkölök egy lépést. Persze meg is lett ennek az eredménye, a matrac talpunk alatt kissé megbillent, mondjuk én egész hamar visszanyerhettem volna az egyensúlyomat, mert sose volt ezzel problémám. De hogy a kidoum és a kütyü által tartott „kötél” túl végén a srác lengedezett, úgy eléggé nehéz volt. Remélem, térdre vágódik és hálálkodni fog nekem, mikor ennek vége van, amiért a kötelet magam felé húzva megakadályoztam, hogy a vízben kössön ki. Bár lehet most kéne inkább hálálkodnia! :roll:
- Hé, öcsi, kicsit több beleéléssel, semmi kedvem sincs megmártózni a vízben, vagy éppen cápalakoma lenni – vetem neki lezseren. Kijelentésem után ráfókuszáltam a medencére, ahol szürke uszonyok keringtek a hullámok között. Azt a szentségit, tényleg vannak cápák és nem halluztam! Akkor már csak egy kérdésem lenne, honnan a csudából szerválta őket a 12. osztag? :|
Zsibbadt a kezem, legszívesebben kiropogtattam volna, de erre nem volt lehetőségem. A kidouba áramoltatott reiatsum viccesen reagált a 11. osztagos palántáéval, akinél már az is csoda volt, hogy egyáltalán tudott reiatsut kezelni. Több mint kevésbé… időnként, azaz érzés fogott el, mint egy kidounál, amikor hirtelen túltöltöm, és lassan fel fog robbanni. Ösztönösen vettem visszább ilyenkor a belepumpált energiából, de nem igazán tűnt jó megoldásnak.
- Hé, mi a jó rézszekér keresztvasát csinálsz ott a matrac túl felében? Nem jól delel ott a Nap vagy mi? Koncentrálhatnál már kicsit pontosabban is, ne csak nekem kelljen dolgozni – szem forgatva dobom felé megjegyzésemet. Betenne, ha csak én szórakozok itt azzal, hogy a kidou kötél kidou kötél formájú maradjon, ő pedig csak fütyörészve tölti bele lélekenergiáját, mint vizet a dézsába. No, még mit nem! - Vagy engedjem el? – pimasz vigyor húzódott arcom szegletébe. Yoshida húzása most olyan pofás ötletnek tűnt a kölyökkel szemben, ha már ennyire nem hajtja magát az együttműködésre. Persze tudom… a 11. osztagban ilyesmi nem dívik!
Gondolatban vállat rántok az ügyön, miközben azon dolgozom, hogy a kidou fix maradjon, és le se essek időnként hullámok által mozgatott matracon. Bár aki Shi-chan öklei alatt edződött, az még egy cirkuszi kötélen is megállna, miközben a szorzótáblát szavalja. :roll:
- Nahát, kezdesz ráérezni! :roll: – cukkolom a srácot, mikor fél percig semmi probléma nem vetődött fel a kötél kapcsán. 
Fél szemmel oldalra lestem, hogy Shi-chan miképpen boldogul, emiatt pedig későn kapcsolok arra, hogy a kötél túl vége el lett engedve. Egy „Mi a…” – szökik ki a számon, bár cifrázhattam volna nagyon szépen a döbbenet folytán, mégse tettem.
Nagy loccsanás kíséretében landolok a hideg vízben, amiért cseppet sem lelkesedem! Idegesen jövök fel a vízből és igazítom hátra a medencében való akaratom elleni megmártózás okán előre omló hajamat, hogy tekintetemmel azt a 11. osztagos agyatlant megleljem. Nem kellett sokat vizslatnom, a parton nyomban meg is találtam a félkegyelműt.
- Idióta! Így érvényét vesztette a gyakorlat! – kiáltok ki utána, majd mosok be a cápának, amelyik hozzám akart érni. Várjunk csak, hogy mi? Hozzám akart érni a… „kezével”?! Képzelődnék netán?! o.O” – Elképedve nézek az orrát fogó fickóra, ki felettébb murisnak találta a ragadozó jelmezt. Megejtve egy halk „bocsit” – végül szinte azonnal elindultam a medence széle felé, végtére is jobb dolgom is akadt most. A becsületem megvédése! Ugyanis roppantul viszketett a tenyerem egy taslira, amit jócskán megérdemelt az a kölyök.
Az már kevéssé volt jó ötlet, hogy a hideg vízben egyedül vágtam át, noha az adrenalin eléggé dolgozott az ereimben, még így is meggyűlt vele a bajom. Végtagjaim nehézkesen mozogtak.
Mikor kikászálódtam a medencéből és hajamból is tessék-lássék módon kicsavartam a több tonnányi vizet, öklömet élesítettem a taslira, míg aprónépek egyikre elém nem állt. Idegességtől rángatózó szemekkel néztem törpillára, hogy mi jó istent akar tőlem ebben a rosszul időzített pillanatban. Egy másik helyzetben talán megtisztelve érezném magamat, hogy a 12. osztag aprócska kapitánya beszélni akar velem, de a kiválasztott idő általa cseppet sem volt okés. Pedig én aztán autogramot osztok a nap másik huszonnégy órájában, csak öt percet kérek, míg helyrepofozom a 11. osztagok tökkelütött képét! >.>
- WHÁÁ! – majdnem eldobom az újabb számlát, amit volt kedves kezembe nyomni. - Köszönöm, de nem rendeltem semmit! – közlöm a kiscsajnak, és már nyújtottam is volna vissza neki. Mikor nyakatekert mondataival, ami miatt fülem-szemem keresztbe állt, miközben győztem kivenni, hogy mire is akad kilyukadni. Nagy tapogatózva veszem, hogy a cápáról lehet szó, a vízben, akinek semmi köze nem volt a ragadozóhoz, sokkal inkább egy eszelős emlős volt, a halálistenek osztályát gazdagítva! :roll:   
- Mentségemre szóljon, nem én kezdtem. Kárt tettek bennem, egy Shihouinban! Különben is, azt hittem, hogy egy cápa, ami meg akar enni. Jogos önvédelem volt! – hozom fel mentségemül. Yuuken-jii fog a végén kalapot enni…
- Mégis miféle tévképzetecskékkel tetszik éligélni a 12. iszti-osztagocskáról, hogy azt hiszigéli, igazi cápiriket tartigálunk egy Akadémiácskának készülgélő feladatocska helyszínén? Józanka eszikével feltételezgélhette volna, hogy azok-mazok csak álcázgált életmentigélők. ^v^
- A hideg vízben sok mindent feltételeztem, de arra pont nem gondoltam, hogy álcázott életmentők vannak a medencében! :| – komolyan, kinek az agyrém ötlete volt ez? A 12. osztag legalább gondolhatna arra, hogy senki sem fogja megvárni, míg valakihez hozzáér egy cápa…
- A nem tudigálás nem mentesítgél a felelősség alól, az iki-okozgált kárért ^v^ – mi a szösz? Biztos, hogy ez egy akadémiát végzett 10 éves?!  Melyik jogi egyetemről szökött? O.o”
- Khm… Nem lettünk megfelelően informálva a feladatról, egy szó se esett a cápákról! :/ – nem mintha különösebben figyeltem volna az egészre, de a cápák tényleg nem rémlenek. Váratlanul teleportálódtak bele a medencébe, én tudom! :roll:
- Mint már mondigáltam, nincsenek igazi cápirikék, mivelhogy ez akadémiástácskáknak szóligáló feladatocska, amiben nem lehetgélnek ténylegeskésen veszélyeskés elemek, de ez abszolúte magától értetődgélő evidenciácska :o
- Arra alapozni egy katonai szervben, hogy valami magától értetődő, ostobaság! :| Különben is, az a kölyök kezdte az egészet, ha nem engedi el a kidou kötelet, akkor ez meg se történt volna! Ügyvédet akarok! ˇ_ˇ
- Rendezgélhetitek magatok közöttkésen, de valakinek álldigálnia kelligél az orvosi számlácskát, mivelhogy Shihocchin túl nagyot ütigélt :o
- És az én orvosi számlámmal mi lesz? Én is beütöttem magamat! ˇ^ˇ Azt ki állja? – Jha, beütöttem a bal bokámat és csorba esett a becsületemben, mit számít egy esetlegesen törött orr, az rendbe jön. :roll:
- Mivel Shihocchin ütigélt, így ez az ő hibácskája, a biztosítgáló cégecskék sem fizetgélnek a vétkeskének :o
- Adják fel ezt a csekket Shihouin Yuukennek, de jegyzőkönyvet akarok, bíróság elé viszem az ügyet! :|
- Máris szóligálok a megfigyelgélő részlegecske és a karbantartigálók tisztecskéinek, ők elintézélik a megfelelgélő pipi-papírmunkácskát ^v^
- Helyes! ˇ^ˇ – legalább a gyorsaságra nem lehet panasz. A felvételen legalább látszódik, hogy a 11. osztagos félnótás kezdte az egészet, nem is én! >.>

Karakterlap

Shima Eizo

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Juuichibantai, 5. tiszt

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
11 000 / 15 000

Hozzászólások: 50

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 3 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
türkizkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #17 Dátum: 2015. Ápr. 12, 10:30:56 »
Globális edzés II.

A következő feladat ismertetése után elmentem a mellém rendelthez, ám mielőtt megszólítottam volna, előbb összetévesztett valami udvari bohóccal, én pedig csak lestem, tényleg engem néz-e így le.
- Asszem minket dobott párba a gép, de ha te el tudsz végezni egy páros gyakorlatot egyedül is, akkor nyugodtan jelezd valamelyik szervezőnek, hogy tévedés történt. –erre jött válaszul a belém vállalás, de ekkora már egy kisebb lüktető ér is pattogott a halántékomon. Úgy érzem fasza lesz a napom egy ilyen beképzelt ficsúrral, azt hiszi nagyszerűbb nálam. Már az Akadémián is sok bajom volt a hozzá hasonlókkal, igazán kellett valaki, aki móresre tanítja őket.
- Ha jól értettem, akkor ezt az izét nekem kell felvennem, mivel a kidou-k túl puhány módszere a harcnak, ezért egyet sem ismerek közülük, leszámítva néhány Akadémiai bohóckodást. Ha a kidou-val megcélzod ennek az eszköznek a végét, akkor… - épp hogy sikerült magamhoz vennem, mire máris a matracra rángatott. Kevés van hátra, hogy továbbra is vissza tudjam magamat fogni, majd a gyakorlaton eldől, ki a pancser.
- Shima Eizo, a 11. osztagtól. Nem rémlik mintha már mondtam volna, na meg egy ilyen nevet, mint az enyém, képtelenség elfeledni. – láthatóan elgondolkodott ezen, na lám, a hírem mégis csak megelőzött volna engem a nemesi házakban. 8) Pont úgy történt minden, mint a szemkötős csaj esetében, a kidou és a kesztyű összekapcsolódtak, miután a társam végre levágta, hogy neki kell csatlakoznia. A következő sértésére már nem is reagáltam semmit sem, hisz bármi, amit most mondanék, összetörné bennem a nyugalmi állapotot, arra pedig egyenlőre még semmi szükség. Hakuda edzésre vállalkoztam, ahol egymással szemben állva a résztvevők, összeesésig verik puszta kézzel a másikat, helyette most meg ilyen reiatsu vezetéssel kell tökörésznem, holt nem értem a működését, én túl kifinomult vagyok ehhez a műszerhez! :arrogant: Idővel sikerült rájönnöm, és egyre jobban utáltam ezzel a majommal egy matracon osztozkodni, ekkor villant fejembe az ötlet, hogyan tudnék a legjobban megszabadulni tőle. Én egy jót kacaghatok majd, ő meg legalább lefürdik, így mindenki jól fog járni. Amint egy kicsit nem figyelt, máris elengedtem a kötelet, de még mielőtt én is a matraccal borultam volna, a talpamba koncentrált reiatsu-val a partra szökkentem. Sajnos nem engedhettem meg magamnak azt a luxust, hogy rögtön kárörvendjek, bajba kerülnék, ha kiesnék a szerepemből.
- Jaj, a karom! Basszus! – rogytam térdre, mint akinek annyira fájna. Egy 12. osztagos máris elém lépett, számon kérni rajtam a történteket, én meg eljátszottam előtte, hogy a feladat során görcsbe rándult az alkarom, így mentettem, ami menthető volt -> magamat. Egy kicsi drámát is vittem bele, még segítséget is kaptam a megjátszott görcs kimasszírozására. Szinte szikrákat lövelltek a szemei, amint felhúzott vállal felém trappolt az ázott, csak össze ne csináljam magamat, míg ide nem ér. Útközben mégis feltartotta őt az egyik ügyeletes, feltételezem az előbb orrba nyomott csóka miatt. Ezek szerint létezik Isten rajtam kívül, aki most az én pártomat fogja, ennél jobban már nem tudtam volna kitolni a csórival! Elmaradhatatlan felvonás volt még tőlem a boci szemű bocsánatkérés.
- Hallod, annyira sajnálom… Úgy szerettem volna, ha ezt a gyakorlatot végigcsináljuk, de ez az átkozott görcs a karomban… - felszisszentem egyet. – Nagyon tönkre tette most a napomat. Megértem, hogy dühös vagy, az egész az én hibám! Legközelebb talán nem fog előfordulni ilyen egészen véletlen balesetek. – a végéhez még egy sötét vigyort is fűztem, csak hogy értse, mégsem fullba nyomtam a kretént.
(click to show/hide)

Karakterlap

Dansouko Tsukito

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
15 250 / 30 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 13 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#AAF0D1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #18 Dátum: 2015. Ápr. 12, 20:49:27 »
Globális edzés II – part 2

A hadnagy kérdésére csak bólintott, biztos volt benne, hogy a Shihouin kölyköt egyedül is tökéletesen tudja kezelni, bár előfordulhatott persze, hogy még így is elragadtatta magát. Túl sok volt a szemtanú kis „baráti csevejükhöz” és igazán nem vette volna jó néven, ha ez a kis kellemetlenség bárhonnan, bármilyen formában visszaüt rá. Nem is volt kérdés, hogy amilyen gyorsan csak lehet, vissza akart térni a hadnagyához, ahol is volt szerencséje összefutni húgával is. Őszintén üdítően kellemes társaságnak találta a főnemes ficsúrhoz képest, akinek a puszta létét is legszívesebben valamelyik távoli alvilág mélyére száműzte volna, mondjuk az olvasmányai során megismert egyiptomi alvilágba, egyenesen kikötözve áldozatnak az Apophis kígyó elé, az tökéletesen illett volna a sráchoz, véleménye szerint.
A hadnagyának váratlan ajánlata és megjegyzése még őt is megdöbbentette, a csodálkozó kifejezést arcáról nem is volt képes eltüntetni hosszú másodpercekig, míg végül a fiú szabadkozására megköszörülte a torkát és elmosolyodott.
– Semmi baj, Nara fukutaichou. Azt hiszem, mindkettőnk nevében mondhatom, hogy hálásak vagyunk az ajánlatáért – bár a maga részéről abban nem volt biztos, hogy húgának szabad bejárást kellett volna biztosítani a Kidoushuu területére, már csak azért sem, mert azzal tekintélyes részben megnehezítették volna az ő munkáját is. De nem akart sem hálátlannak, sem udvariatlannak tűnni, mikor a hadnagyán látta, hogy csak a jó szándék vezérli, no meg a húgát sem szerette volna megsérteni. Szerencsére ezt követően már csak a feladatot kellett megoldani, amit Yoshida sanseki-san kiosztott számukra, és ahol nyugodtan ignorálhatta a főnemes kölyköt, amikor az épp nem szórakozott azzal, hogy beugráljon a látóterébe.
Tehát egészen pontosan a gyakorlat végéig. :| Őszintén nem értette, húga mi okból viseli el, sőt találja kellemetesnek a pipogya piperkőc társaságát, de a kis ficsúr, életének egykori megkeserítője ismét csak az ő környezetükben rontotta a levegőt, mi több, kedves kishúga kettesben hagyta őket arra az időre, ameddig elszaladt egy másik ismerőst köszönteni. Ez idő alatt Shizuo tüntetőleg nem foglalkozott az egykori Kidoushuu-tiszttel. Ami azt illeti, igyekezett levegőnek nézni az ostoba fajankót. Mikor húga visszatért az új jövevénnyel, az illetőt próbálta kedvesen fogadni, bár neki is magasba szaladt a szemöldöke a hosszú nevet hallva. Azért nem süllyedt le egykori osztagtársának a szintéje, mi több, mikor az udvariatlan megjegyzés mellett Ryouichi hátba veregette a társaság új tagját, ő maga a tenyerébe temette az arcát.
– Ilyen viselkedéssel nem csoda, ha nincsenek barátaid :facepalm: – morogta szinte csak magának, majd sóhajtott és a fehér hajú halálisten elé lépett. – Örvendek, Yamasaki Shizuo vagyok. Téged hogy szólíthatlak, kedves... Minamotonagawara-san? – sajnos a hosszú névből csak ennyit tudott megjegyezni, így remélte, nem tűnik majd miatta modortalannak. Hiszen ő igyekezett, de bármennyire is mozgatta agyának fogaskerekeit, nem sikerült a teljes nevet visszaidéznie. Mivel idő közben kérésre átmentek az edzőtéren felállított asztalokhoz, húga és a többiek beszélgetésére figyelve eloldalazott, hogy szerezzen maguknak innivalót. Természetesen egykori osztagtársának nem, annyi keze ugyanis nem volt, három palack víz is bőven elégnek tűnt cipekedéshez, életének megkeserítője pedig nagyfiú, egyedül is megoldja. :roll: Mindenesetre őszinte elismeréssel adózott az újonnan megismert halálistennek, hogy húgától óhajtott tanácsot kérni edzéshez, ugyanis még ő is tudta, hogy testvére nem a legkönnyebb eset – Anaotól holmi repkedő automatákról is hallott, melyeknek Shizuka-chanhoz volt közük, de persze ezt azért még ő sem hitte el... teljesen.
Yoshida sanseki-san kérésére csatlakozott húgáék társaságához, ha már a hadnagyát nem sikerült kiszúrnia a tinitengerben, és közelebb ment a kisebb földrengéssel megjelenő terephez. A kivetített párlistát megszemlélve ismét csak a fejét tudta csóválni egykori osztagtársán, majd a húga által a társaságba invitált figurához fordult.
– Úgy látszik, mi leszünk párban Minamotonagawara-san ^^ – vonta le hangosan is a kivetítőről leszűrt következtetést. Legalább látta leírva is a másik halálisten nevét, így talán egy kis könnyítés volt számára a hosszú név megjegyzéséhez. – Én ismerem az említett kidout, szóval szerintem nem lesz gond a feladat kivitelezésével – ez persze könnyelmű kijelentés volt tőle, hiszen nem volt különösebben tehetséges a démonmágia használatának terén, és rengeteg gyakorlásra szorult, ha valamit tisztességesen el akart sajátítani. Az előző feladatsor mondatta vele, hogy nem lesz az annyira bonyolult feladat, ám amint figyelemmel kísérte az előadást és látta, pontosan mit és hogyan is kellene csinálni, egy picit elbizonytalanodott. Elvégre ez komoly koncentrációt és odafigyelést igényelt majd tőle, ha nem akarták a feltételezhetően a kellemesnél jóval fagyosabb vízben végezni, mint a harmadik tiszt segédjéül szolgáló vörös hajú férfi. Már csak a feladat természetéből adódóan sem gondolt arra, hogy a shinigami Toshizou lehetne, elvégre jó barátja nem jeleskedett már a kidou-használat terén, így feltételezte – meglehetősen megalapozottan -, hogy barátjának ikertestvére landolt az imént a fagyos vízben.
- Minamotonagawara-san, ha választottál eszközt, megvárlak a parton. Onnan egyszerűbb lenne kiválasztanunk egy elérhetőnek tűnő matracot, a feladathoz. Már ha nincs ellenedre – tett javaslatot a kezdéshez, elvégre látta, hogy a társaság felének szüksége lesz az eszközre, így nem akart ő maga is a rekeszhez menni számnövelésnek. Inkább a medence egyik partjáról figyelte a vízen lebegő matracokat, amikre el lehetett majd helyezkedni a feladathoz.
Végül – húgával is egyeztetve – a testvérével szomszédos matracot javasolta, és ha kijelölt társa is egyetértett, reishivel elrugaszkodva meg is érkezett rá, majd karjait kitartva próbálta megtalálni az egyensúlyát az új körülmények között. Ebben persze különösen nehézséget jelentett a piperkőc legújabb húzása, akinek a nyomába enyhén szólva is gyilkos pillantással nézett ezek után.
– Felelőtlen hólyag... :| - szuggerálta Ryouichit morogva, hogy essen bele a jeges vízbe, ám sajnálatos módon ez nem történt meg. Így hát jobb híján visszafordult partneréhez, aki remélhetőleg nem landolt máris a medencében. – Minden rendben? Az ilyen közveszélyes őrültet nem lenne szabad közösségbe engedni. De most már felkészülhetünk a gyakorlatra, ha nincs semmi kérdésed – elvégre a harmadik tiszt jelzésére még várniuk kellett, de addig is kihasználhatták az időt, hogy viszonylagos stabilitást találjanak a medence felszínén lebegő matracon. Eleve nem tűnt egyszerűnek a feladat, ha pedig ehhez még kidout is kellett alkalmaznia... Igen, most már érezte, hogy igazi kihívást fog jelenteni számára a feladat. – Én már rég feladtam, hogy kiigazodjak rajta. Remélhetőleg a gyakorlat végéig nem próbál meg belökni minket a medencébe, de talán fel kéne készülnünk hasonló szabotázsra... – válaszolta meg Minamotonagawara-san hozzá intézett kérdését a nemes ficsúrral kapcsolatban.
Mikor a 12. osztagos hölgyemény megadta a jelet, halványan elmosolyodva nézett fel kirendelt társára.
– Nos, kész vagy? – amint megkapta rá a helyeslő választ, meg is idézte a megfelelő kidout: – Bakudou 09: Hourin – a mágiával az eszköz végét célozta meg, hogy az a bemutatónak megfelelően kapcsolódhasson hozzá, és együtt alkossák a fenntartandó mágiát. Amint az idegen reiatsu bekapcsolódott a kidou működtetésébe, máris érezte, hogy ez sokkal nehezebb lesz, mint számolta, és nem segített, hogy a szeme sarkából figyelt kijelző kapásból nála mutatott kilengést. Azonnal igyekezett korrigálni, de nem volt épp a legegyszerűbb dolog megosztania a figyelmét a mágia működtetése, a kijelző és a partnere között. És igazán kitett magáért, még akkor is, ha nagyon oda kellett figyelnie, hogy a kidou megmaradjon, és csak minimálisan vegyen vissza az erejéből, hogy a nyilacska a megfelelő helyre kerüljön a kijelzőn. A probléma az volt, hogy az egész nem csak rajta múlott, hanem a másik fél figyelmén is.
– Nem tudom, mennyire jó az érzékelésed, én annyira nem vagyok jó benne. Ha más nem, próbáljunk meg a kijelző alapján dolgozni, nem az érzékek szerint – maga is tudta, hogy a felvetése nem épp a legbölcsebb, tekintve, hogy a reiatsukezelésnél a való életben, egy valós szituációban nem lenne kivetítő a segítségükre, de ez egy gyakorlófeladat, a valóságban pedig akik közösen alkalmaznak egy mágiát, azoknak tehetségük is van hozzá. Mindenesetre a korrekciós módszer a részéről egészen jól működött, az első hullámok megjelenéséig. Ott kellett neki pár másodperc, hogy megtalálja az egyensúlyát, és utána, ha szükséges volt, kisegítse kicsit a varázskötél megfeszítésével a feladathoz beosztott társát. Az első nagyobb kilengése a kezdeti nehézségek után mégis akkor következett be, amikor észrevette a vízben köröző cápauszonyokat. Hirtelen megrökönyödésében, és a kidou fenntartására irányuló koncentrációjában szinte meg sem hallotta társa motyogását az őrülteket illetően. – Bocsánat, ez az én hibám volt... – fűzte hozzá a korábbi kis kellemetlenséghez, bár a kijelző tanúsága alapján a másik fél részéről is történt némi megingás a feladat végrehajtásának során. – Akarod még folytatni, vagy adjuk fel? – egyelőre a folytatásban reménykedett igazából, így kimondottan örült neki, hogy társa sem akarja még feladni a küzdelmet az elemekkel. Ezért hát folytatták, és a maga részéről igyekezett egy stabil szintet fenntartani lélekenergiája áramoltatásában.
A stabilitásban igen nagy nehézséget jelentettek az időnkénti nagyobb hullámok, melyeknek okán a matracuk kezdett kicsit sikamlóssá válni. Szerencsére ösztönös érzékkel rendelkezett az egyensúlyozáshoz, de még így is kezdte kimeríteni, hogy több irányba figyeljen. Egy-két ízben a kidokötél segítségével vissza is kellett húznia társát a matrac fölé. Egyre inkább érezte a fáradtságot, és ha társára nézve nem lett volna elég egyértelmű, a kijelzőn látta is, hogy ezzel a problémájával nincs egyedül.
– Szerintem bölcsebb lenne most befejeznünk a gyakorlatot, Minamotonagawara-san. Azt javaslom, háromra engedjük el a köteleket, hogy egyikünk se essen a vízbe – tett ajánlatot a befejezésre, hiszen még korainak tartotta az időpontot a medencében való úszkáláshoz. Inkább a lehető legszárazabb állapotában szerette volna elhagyni a medencét. – Akkor háromra. Egy... kettő... három – az utolsó számnál elengedte a mágiát, és remélte, társa is hasonlóan kivonja saját lélekenergiáját a kezén viselt eszközből, és nyugodtan elhagyhatják a medencében lévő matrac felületét. A partra reishivel rugaszkodott el, és onnan figyelte, hogy a többiek hogyan boldogulnak. Különösen arra volt kíváncsi, vajon húgának sikerült-e még tovább teljesítenie a feladatot, mint neki, elvégre ennek figyelemmel kísérésére edzés közben nem volt ideje.

Karakterlap

Amatsuji Shinri

Minamotonagawara Shinrikiyoru Waotaka

Shinigami

3. Osztag

*

Sanbantai 7. tiszt

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 000 / 30 000

Hozzászólások: 52

Hírnév: 14

Infó

Tárcában: 12 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
halvány szürkéslila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#817679


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #19 Dátum: 2015. Ápr. 12, 23:15:03 »
Globus II.

Úgy érzem magam, mintha most másztam volna elő egy sziklaomlás alól; fel nem foghatom, hogy lehet mindenki más ennyire energikus. Shihouin-san, Yamasaki fukutaichou ismerőse különösen lelkesnek tűnik, bár nem tudom, mire véljem az ellentmondást a viselkedésében. Először megerősíti a hadnagyom által rám aggatott becenevet és barátságosan felajánlja a tegeződést – amit udvariasan visszautasítok –, aztán ellenségesen fixíroz engem. Valami azt súgja, nem az ajánlat elhárítása zavarja.
– A Minamoto vagy a Minamotonagawara is megteszi, Yamasaki-san – felelem a szőke halálisten kérdésére. Igazán nem szeretnék belefolyni, ám képtelenség nem felfigyelni a közte és Shihouin-san közötti feszültségre. Valami azt súgja, többről van szó puszta ellenszenvnél. Hadnagyom és Shihouin-san kapcsolatába még ennyire sem merek belegondolni. Furihime viszont egyenesen odalenne ezekért az „intrikákért”. Remélem, nem fog szagot…
Épp rövid beszélgetésem végére érek Yamasaki fukutaichou-val, mikor megremeg alattam a talaj. A meglepetéstől majdnem magamra öntöm a számhoz emelt vizes palack tartalmát. Iszom egy utolsó kortyot, és félre is nyelem, mihelyt kiderül: páros munkára kerül a sor. Egyszer, valamikor régen értettem az együttműködéshez, most azonban irtózom az ezzel járó felelősségtől. Próbálok nem túl feltűnően ódzkodni. Némán bólogatok Yamasaki-sannak, majd elmasírozok az újabb furcsa teszt-kütyüért. Kelletlenül igazgatom el a kesztyűt a jobbomon. Bal csuklómon szokás szerint ott fityeg a medál, mely a kidouk felerősítését szolgálja. Kételkedem benne, hogy adott körülmények között hasznát vehetem, mégis keltett bennem némi biztonságérzetet.
Az Akadémián a hakuda kivételével igyekeztem az összes területen megfelelően teljesíteni, a végeredmény az lett, hogy egyikben sem remekeltem igazán. A démonmágia használata sem képezett ez alól kivételt, sőt, alig-alig teljesítettem benne jobban a szabadkezes harcnál. Talán az iménti gyakorlat az energia megfelelő testrészbe áramoltatásával segítségemre lesz. Talán megtette bemelegítésnek. Talán…
Yamasaki-san úgy festett, mint aki érti a dolgát – nyugtatgatom magam. Aztán megrázom a fejemet. Nem támaszkodhatok az ő szakértelmére, a saját erőmből kell boldogulnom.
A feszélyezettségemre rápakol egy lapáttal, hogy pont a hadnagyom melletti matracon hajthatom végre a bohóc-mutatványokat. Az elsőt rögtön landolás után adom elő, Shihoun-san közreműködésével. Nem túl elegánsan, de végül visszaszerzem az egyensúlyomat. Egy biccentéssel megüzenem Yamasaki-sannak, hogy semmi probléma, ura vagyok a helyzetnek, és lopva oldalra pillantok az ámokfutóra. Valamilyen kifacsart, bizarr módon még szimpatikus is. Kicsit hasonlít Waotakára. A párhuzamot levonva végképp meg kell tudakolnom Yamasaki-santól:
– Számítsak még eféle akciókra Shihouin-san részéről?
A válasz nem nyugtat meg. Szerencsére nincs időm ezen aggódni, az edzést szervező tiszt ugyanis elrendeli a rajtot. Yamasaki-san megidézi a technikát, és összekapcsolja a kezemre rögzített eszközzel. Kissé megrettenek a különös élménytől, melyet a két idegen reaitsu együttes áramlása előidéz. Figyelek rá, hogy stabilan tartsam a szintet, abban bízva, társamnak így nem kell olyan gyakran ellensúlyoznia a bénázásomat. A feladat azonban jóval bonyolultabb még annál is, amilyennek elsőre képzeltem.
Összehangolni a lélekenergiákat, megérezni a kilengéseket, megállni a lábamon – mindez egyszerre túl nagy falat. Kénytelen vagyok időről-időre a kijelző segítségéhez folyamodni. Emiatti bűntudatomat enyhíti Yamasaki-san közbeszólása, aki pont ezt a megoldást javasolja. A kisebb eltévelyedéseimtől eltekintve meglepően olajozottan megy a dolog, míg hullámozni nem kezd a vízfelszín. A mozgó felülettel önmagában megbirkóznék, a csúszósság ellenben kifog rajtam. Egy ponton, a matracon maradás érdekében, nevetséges pozitúrát veszek fel, amely leginkább egy részeg fickó mérlegállási kísérletére hajaz. Yamasaki-san ránt vissza egyenesbe. A manővert sajnos többször elismételjük. Szégyenemben elszántan kerülöm a szemkontaktust. Ekkor veszem észre a medencében köröző uszonyokat; józan eszemre hallgatva, arra tippelek, nem cápákhoz tartoznak.
– Több itt az őrült, mint hittem – mormolom az orrom alatt, majd még halkabban hozzá toldom: – Lehet, hogy nem is lógok ki annyira…
A közjáték megtöri a koncentrációmat. Nem is értem, Yamasaki-san szabadkozását, hiszen nyilvánvalóan én szúrtam el.
– Nem, én nem összpontosítottam eléggé. Elnézést. Természetesen szeretném folytatni.
A kitartásom és az eltökéltségem sajnos fabatkát sem ér. Hiába boldogulok magamhoz képest remekül a reiatsu szinten tartásával, és hiába korrigálja hatékonyan a hibáimat Yamasaki-san, az egyre síkosabbá váló matrac szinte lehetetlenné teszi a normális munkavégzést. Főleg az én visszatérő táncikálásom okoz problémát, partneremnek egyre sűrűbben kell a kötéllel visszahúzogatnia. Egyébként sem kirobbanó önbizalmam fokozatosan csökken, jelenleg a nullához közelít. Még egy ekkora szerencsétlenséget, mint én…
Yamasaki-san felvetésére, bűnbánatosan és kis habozással, beleegyezek, hogy berekesszük a fárasztó huzavonát. Háromra eleresztem a kötelet, és reishivel visszaszökkenek a szárazföldre, ahol enerváltan emésztem magam az alkalmatlanságom miatt. Ezután áttérek a még talpon lévő párosok teljesítményének kielemzésére, hátha rájövök, mit és hogyan csinálhattam volna jobban.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Ápr. 12, 23:18:13 írta Minamoto Shinri »

Karakterlap

Yoshida Yoriko

Eltávozott karakterek

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 60 000

Hozzászólások: 116

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 42 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
villám elemi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudomány <3

Post szín:
#7BE3C4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #20 Dátum: 2015. Ápr. 18, 20:22:38 »
Globulus 2.0

Mosolykával arcocskámon bólintgálok Yuki-chan kérdésére a megszólítgatásommal kipcsi-kapcsolatoskásan, pedig már milliószor elmondigáltam mindenkinek, hogy tessék csak a keresztnevikémet használgálni, mert az sokkal-mokkal kizvi-közvetlenebb, de úgy tűnigél, mindenki nigyi-nagyon lassan kapcsolgál, biztos-miztos a haoricska teszigéli, amit nem is értigélek, mert nem lettigéltem más attól, hogy hordigálok egy pluszocska ruhadarabocskát, csak nigyi-nagyobb felelősséggel tartozgálok az iszti-osztagocskámért, dehát-mehát eddig is ők voltigáltak a csili-családocskám, szóval-móval ez nem jelentgél nagy kili-különbségességecskét. :o
– Ugyan-ugyan, persze-mersze, hogy valamennyire tudigálom a menetrendikét, máskülönben nem engedélyezgélhettem volna, csak megbiszi-beszélgéltük Onee-channal, hogy bizimizonykás részletecskék előttem is titkoskásak maradgálnak, hogy tényleg a gyakorlatocska célocskájának megfelelgélősen tudigáljak reagálni egy adott helyzetecskére, és kili-különben is szeretgélem a meglepetésecskéket, szóval-móval ez nem pribi-problémácska, és nem szeretgélném elrontigálni másoknak sem a tesztecskét azzal, hogy elmondigálom, amit én már tudigálok, mert úgy nem lennigélne vicceskés ^ w ^ – migyi-magyarázgálom el Yuki-channak miért nem tudigálhatok mindenkét a mai gyiki-gyakorlat menetecskéjéről, hiszen-miszen fura-mura lennigélne, ha tényleg tudigálnék mindenkét, elveszne az értelmecskéje az egésznek. – Nem kelligél szabadkozgálnod, mi tényleg mindig a miki-munkáról beszélgélünk, oké-moké, nem mindig de nagyon siki-sokszor, de nem muszájkából, hanem azért-mazért, mert ezt élvezgéljük, szóval-móval a projekt egy részének kivitelezgélését is tudigálom, legalábbis a technológiai részecskéjét, ami szerintem szuperizgalmas, de nem akargállak ebbe belekavargálni > . < – tudigálom én, hogy az a részecskéje a dilgi-dolgocskának csak engem érdekelgél, de azért-mazért szerintem szuperke, hogy nővérkémmel ilyenekről tudigálok beszélgetni otthon, bár nagymamiék nem mindig értigélik, miről is van szó éppen a vacsikánál, de minket ez nem szokigált zavargálni, legalább Yukio-nii-chan is tanulgál valamit olyankor. * w *
A köszönetecskére csak bólintgálok, majd megyek nővérkém nyomában a feladatocska ismertetésecskéjénél, hogy mindent pontoskásan tudigáljak, elvégre tesztecskélni szeretgélném a hakudás gépezetecskét is, mivelhogy működgélés közben is tipi-tapasztalni szeretgélném, milyen is, nem csak látigálni a leírását és tudigálni az elméletecskéjét, mert sajna-majna az nem ugyanazocska, mint ténylegeskésen érezgélni, micsodácskát és hogyankán, és nem tudigálhatom, tényleg igazodgál-e az igénykékhez, ha nem próbálgáltam ki én magam is. :o De mindenek előtt a kidou-midous gyakorlatozgálós eszközöcskével szeretgéltem volna megismerkedgélni, és ha nem esigélek le, talán-malán sikerülgélt is volna a végére érigélnem, de nem baj, mert a védelmi kidoucska olyan volt, mint egy trambulinka, ami még vicceskéssé is tettigélte az egészet. * w * Csak ahogy-mahogy elnézigéltem, Yuki-chan annyira nem élvezgélte, mint a többiek, ezért-mezért oda is mendigélek hozzá, hogy egy pici-micit megvigasztalgáljam, de nem gondigáltam volna, hogy ennyire megijesztgélem, mint amennyire végül-mégül sikerülgélt, majdnem én is ugrálgáltam egyet a felkiáltásocskájára, pedig-medig nem vagyigálok ennyire ijedőskés. :O.O:
– Köztünk maradgál, megígérgélem ^-^ – bólintgálok kérésecskéjére, noha-moha nem értigélem, mert lehetségeske, hogy lenne, akivel meg tudigálná biszi-beszélni, mi is a gondika pontoskásan, de ezt neki kell tudigálnia eldöntigélni, mi a jó, szóval-móval én is csak azt fogigálom tennigélni, amire Yuki-chan kérigél, és nigyi-nagyon örülgélek, még lelkeskésen tapsikálok is, amikor úgy döntigél, eljön velem megnézigélni a hakudáskás eszközöcskéket. Bár a gyiki-gyakorlatozásba nem kelligél beszálldogálnia, nem is kérigélem rá, elég az, ha pici-micit megnyugoszkál, mert jönnek itt még feladatocskák, legalábbis, ha Onee-chan ragaszkodgál az edzéstervecskéjéhez, és nem változtatgál rajta-majta idő közben. Én sem foglalkozgálok túlzottkásan siki-sokat a gépecske által adigált feladatocskákkal, a két gyiki-gyakorlat így is kissé kifárasztgált, a kikapcsolgálás után még pici-micit ki is kell fújigálnom magamat – ami egy újabb értelmetlenke szóképecske, de ebbe most nem mendegélnék bele -, hogy túltegyigéljem magam a fáradtságosságomon. Nem gondolgáltam volna, hogy a két feladatocska egymásutánkájában már az első pályácskák ennyire kimerítgélnek majd, pedig hát számolgálnom kelligélt volna vele, mivelhogy ezek nem a legegyszerűcskébb gyakorlatocskák, és a hiti-hatékony fejlődgélést célozgálják meg, tehát-mehát nem lehetgélnek könnyűcskék.
– Lesz még fili-feladatocska, nem akargáltam teljeskésen kifárasztgálni magam, és amit látigálnom kellett, azt ebből is leszűrigéltem, mert tökéleteskésen igazodgált azokhoz a formácskákhoz, amiket tudigálok, vagyis amiket mostanában Youko-nee-san tanítgált és amiket magamtól gyakorolgáltam hozzá, szóval-móval a működgélési elvecskéinek tökéleteskésen megfelelgél – magyarázgálom el a megszakításocska okocskáját, elvégre én tényleg csak ennyit akargáltam tudigálni, és ennek a részének teljeskésen meg is felelgél, csak sajna-majna eleve pici-mivit fáradtkásan jöttigéltem tesztelgélni, így a magasabb szintecskékig el sem merigélek mennigélni, ha már ezek is pici-micit kihívásocskásak. – Kedveskés tőled, de sajna-majna már itt is akadgáltak hibácskáim, amiket a gép jelezgélt, csak szerencséskére minimáliskásak és gyorsan korrigálhatóak, d legalább látigálom, merrefelé tudigálok fejlődgélni ^ w ^ – nigyi-nagyon jól esigélt a dicséretecske, és sajnálgálom, hogy nem fogadgálhatom el teljeskésen, mert én látigáltam a hibácskáimat, de öszténzésecskének egész biztoskásan tiki-tökéletes volt. * w *
Persze-mersze mivel tudigálom, hogy jönigél még a folytatásocska, megfogigálom Yuki-chan kezecskéjét, hogy a saját timpi-tempócskámban odavezetgéljem az asztalkához, bár lehet meg kellett volna kérdezgélnem, mennyire tudigál futkározni, meg jó-e az most neki, de mostanra már mindegyke, mert megérkezgéltünk a megfili-felelő helyecskére, ahova a tervecskék szerint Yuko-nee-chan gyűjtigélni fogigálja a résztvevőcskéket, és ahol elengedgélem Yuki-chan kezecskéjét, mert nem voltigált szépcske tőlem, hogy csak így iderángatgáltam se szó se beszédke, mikor ő meg annyira odafigyelgélt arra, mit is csinálgálok. > . <”
– Rendi-bendi... és köszönöm ^ w ^ – válaszolgálok pici-micit csidi-csodálkozva a hirtelen elhaladgáláson, de persze-mersze nem baj, mert így ketteskésen maradgálok nővérkémmel, akire rámisi-mosolygok, miközben odugrándozok hozzá, bár egy pici-micit fáradtkásan, mert látigálom én, hogy mondani szeretgélne nekem valamit.
- Remélem tetszett a hakuda-edzőgép, Yoriko-chan, már nagyon várom az építő kritikádat róla. Óh, és még valami, bár csak formalitás de kérlek, ha elszabadúlna a pokol amíg távol vagyok... ugye tudod, hogy mi a teendő ^v^ – látigálom, hogy jelentőségteljeskén pillantgál Shihocchin irányába, mint amikor valakit különöskésen problematikácskás egyénnek kezelgél, bár inkább nem sziri-szeretgélném megtudigálni, mivel érdemelkélte ki ezt az illető, féligélek, nigyi-nagyon nem tetszigélne a dilgi-dolgocska. > . <
 - Tirmi-természeteskésen, Onee-chan, mindenke a legnigyi-nagyobb rendibendiben lesz, és nem leszigél itt semmiféle problematikácska, a gépecskéről a jelentésecskémet pedig részletecskésen kifejtigélve fogom eljuttatgálni neked még a mai napocska folyamán ^ v ^
– válaszolgálok nővérkémnek és miközben távozgál, a visszatérigélő Yuki-chan felé fordulgáljak, hogy megköszöngéljem az innivalócskát, és miközben kibontigálom, érdeklődve hallgatgálom a kérdésecskéjét. – Előkészítgéli a terepecskét a kövi-mövi feladatocskához, de nem kell aggódgálni, ha ő azt mondigálja, 30 perc, akkor-makkor pötipontoskásan annyink van pihenni ^ w ^ – magyarázgálom el a helyzetecskét, majd lassan belekortyolgatok a vizecskémbe, mert ez már tényleg hiányozgált az edzésecske közben és legalább ebben a fél óramórában van időm kipihengélni pici-micit magamat, és nem bukigálok el már a legelején az új fili-feladatocskának. A tilitalaj megremegésecskéjére sem zavartatgálom magam, a mélyebb szintecskéken ez mindennaposkás, és tudigálom, hogy most mi okozgálja, így nincs okocskám pánikolgálni, és ahogy elnézem, mások is csak meglipi-lepődgélnek, ami kimondottkásan kellemeske előjelecske, így legalább nem lesz annyira nehézke dilgi-dolgocskánk az összeszedigélésükkel.
Onee-chan kérésecskéjére odamendegélünk a medencécskéhez Yuki-channal és a magam részecskéjéről nigyi-nagyon figyelgélek az új fili-feladatocskára, ami nem tűnigél nihi-nehéznek, és mivel én ezt a kidou-midout nem ismergélem, bizti-miztosra veszigélem, hogy az eszközöcskét fogom tesztigélni. Mikor a gépezetecske kiírdogálja, kivel is kell gyakorolgálnom, odafordulgálok, és misi-mosolyogva bólintgálok, hogy jelezgéljem, nekem sincs kérdésecském, így mehetgélünk az eszközöcskék felé. Csakcsupán egyetlen pöti-pindurika problémácskám akadgál, nevezetecskésen, hogy akkor-makkor most melyik kezecskémre is huzigáljam a kesztyűcskés eszközöcskét, mert ugyan a jobb kezecskémmel írogálok, de múltkorában Youko-nee-channál egyértelműcskésen rájöttigéltünk, hogy inkább a bal kezecskémmel vagyigálok ügyeskésebb, szóval-móval most egy picimicit elgondolkodgálok, melyik kezecskémet is kelligélne használgálnom a a fili-feladatocska sorocskáján, ám végül egy balkezes eszközöcske mellett döntigélek, és azt veszigélem magamhoz, hogy pici-micit távolkásabban fel is húzhassam a kizi-kezecskémre.
– Nincs semmi baj, Hajime...kun, én sem vagyigálok ebben profi, szóval-móval nem kelligél emiatt szégyellgélned magad ^ w ^ – teszigélem szabad kezecskémet biri-barátocskám karocskájára, hogy jelezgéljem, minden rendibendi lesz, és nem kelligél ilyesmi miatt feleslegeskésen aggódgálnia. – Megvagyok, mehetgélünk, és valóban csak a fili-feladatocska közben tiloskás a reishi használatocskája ^ w ^ – bólintgálok a felvetésecskére, és követgélem Yuki-chant a matracocskához, amit kiszemelgélt magának, miközben azon gondolkodgálok, hogyan lehetgélne pici-micit stabilkásabbá tennigélni ezt az egészet, mivelhogy nigyi-nagyon hasonlítgál egy libikókácskára, csakcsupán annyi a kili-különbségecske, hogy ez a vízen van, de az elvecskéjének hasonlócskának kell lennigélnie, a felhajtigáló erőcskével kiegészítgélve, nem? :o
– Talán-malán stabilkásabb lennigélne, ha te pici-micit beljebb álldigálnál, mint én, mert így kiegyensúlyozgatgálhatjuk az erőkarocskákat, de persze-mersze nem biztos-miztos, hogy vízen is működél, ez csak egy ötletecske ^ w ^” – sajna-majna ilyennel még nem akadgált dilgi-dolgom, de örülgélek, hogy Yuki-chan bízogál az elméletecskéimben, így ennek megfili-felelgélően helyezkedgélek el matracocska végecskéjében, mert rimi-remélem, így stabilkásabb leszigél majd az egészke. > . <”
– Én bízom a képességecskéinkben, Hajime...kun, tudigálom, hogy menni fog, ameddig mindketten figyelgélünk egymásra ^ w ^ – ligi-legalább egyikünk legyen biztoskás abban, amit csinálgál, nem igaz? ^ w ^ Ameddig a Onee-chan jelzésecskéjére várigálunk, igyekszem olyan alapállásocskát felvenni, amivel a lehető legkinyi-könnyebben tudigálom majd megtartigálni az egyensúlyocskámat, és nem leszigél majd pribi-problémás, amikor nővérkém megadigálja a jelecskét, hogy kezdigélhetjük a fili-feladatocskát.
Yuki-channak bólintgálok, hogy részemről is mehetgél, és amikor a kidou-midou az eszközöcskéhez kapcsolódgál, azonnal elkezdigélem belevezetgélni az energiácskámat, hogy fenntartigálható legyen a működgélése a mágiácskának, csak elsőre ez pici-micit fura-mura, mármint nem szokigáltam hozzá, hogy valamit nem egyedül irányítgálok, így elsőre nem is találgálom a megfili-felelgélő mennyiségecskét, amit bele kelligélne vezetgélni, és ezt a képernyőcske is alátámasztgálja, így persze-mersze hallgatgálok Yuki-chanra és megpribi-próbálok lassacskán visszavennigélni, ugyanúgy mint a korábbi fili-feladatocskában, hogy szép lassan megtalálható legyigéljen a stabil pontocska, de nem aggódgálok a feladatocska miatt, mert bele kell jönnigélni, és nem tartigálom bukásocskának, ha ez nem mendegél azonnal, igazából fura-mura lennigélne, ha rögtönkésen sikerülgélne. :o Próbálgálok ráérezgélni a dilgi-dolgocska nyitjára, és nem odapillantgálni a kivetítőcskére, mert Nee-chan is megmondigálta, hogy nagy esélyecskével ingadozgálni fog pici-micit a stabil pinti-pont körül, és a dolgocska lényegecskéje amúgy sem az, hogy egy gép által megadigált értékecskéhez igazodgáljunk, legalábbis szerintem. :o
– Túl sokat nézigéled a kivetítőcskét, Hajime-kun, inkább érezgélned kelligélne. :o Koncentrálgálj a reiatsura, bizti-miztos vagyigálok benne, hogy előbb-utóbb mennigélni fog, a kivetítő csak minimális segítségecskének van, és nem várigálhatod tőle, hogy megácsorogjon egyetlen pötipontocskán, az érzékeid sokkal-mokkal biztoskásabbak ^ w ^ – igyekszem jelezgélni, hogy a kivetítőcskétől nem várigálhat stibi-stabil útmutatásocskát, mert már csak amiatt is akadgálnak majd kilengésecskék, ahogyan a matracon álldigálunk, elvégre ez nem stibi-stabil felületecske, nem lehet tudigálni, mennyire fog megbillengélni. :o Szerintem sokkalkásabban bizti-miztos, hogyha csak az energiácskát próbálgálja érzékelgélni a shinigamicska, mármint oké-moké, hogy eléggé egybefolyigált a kettőcske, de azért azt tökéleteskésen érzékelgélni, mikor stibi-stabil a kidou-midou, és mikor kezdigél meginogni benne az energiácska, szóval-móval azt hiszem, kezdigélek belejönnigélni. * w *
A hullámkák még engem is meglepigélnek pici-micit, de ahogy elnézigélem, Yuki-chan sokkal-mokkal rosszabbul kezelgéli ezt az egész-megészet, mint én, pedig én sem tudigálok olyan jól egyensúlyozgálni, abból is látszigál, hogy miközben pribi-próbálgálok úgy táncigálni, hogy mindketten a matracocskán maradgáljunk, pici-micit beljebb is csúszkálok a talapzatocskánkon, amiről csak rimi-remélni tudigálom, hogy nem okozgál majd gondocskát a partnerecskémnek. > . < Érezgélem, hogy eléggéinstabilkává váligált ez a varázslatocska, pedig én igyekezgélek fentartigálni egyensúlyozásocska közben-mözben is, csak hát látigálom, hogy Yuki-channak ez nehézkésebben megyigél, de nincs időm szóligálni neki, hogy figyelgéljen, bár sziri-szerencsére nem is kelligél, megoldigálja ő ezt nélkülem is, mert van annyira ügyes-mügyes, szóval-móval egyelőre sikerülgél talpon maradgálni, tehát legyőzigéltük az első nehézséget. * w *
– Nincs semmi baj, csak figyelgéljünk oda mindketten ^ w ^˘ – vili-válaszolgálok egy bólintásocskával, és pici-micit látványoskásabban is beljebb araszolgálok, közben nigyi-nagyon ügyelgélve, hogy ténylegeskésen fenntartigáljam a kidou-midou rám eső részecskéjét, és ne emiatt landolgáljunk a vizecskében, mert kiri-károcska lennigélne érte! > . < Bár a vizesedő matracocskán már ez is okozgál némi problematikácskát, mert kezdigél némiképp koripályácskára hasonlítgálni, ami nem lennigélne akkora bajocska, ha megtanulgáltam volna korcsolyázgálni, de sajna-majna arra nem jutigált idő-midő ezen a télen sem, pedig most milyen csudijól jönnigélne! T ^ T A vízben keringélő cápauszonykákról pedig igyekszem nem tudomáskát vennigélni, mivel nővérkémet ismerve ezek semmiképp nem igazicskák, de minimáliskásan is ártalmatlankák, mert azért-mazért ezek már kimi-komolyabb károcskát tudigálnak tennigélni, mint egy-két piranhácska, hiszen-miszen a krokik is robotkák voltigáltak, szóval ezek sem lehetgélnek igazicskák, így ezektől igazán-migazán nem kelligél zavartatgálnom magam. :o Nagyobbacska bajocska, hogy amikor Yuki-chan megbillengél, hiába próbálgálom a kidou-midouval visszahuzigálni, leginkább én csuszigálok egy-egy centikét beljebb a vizecskés felületecskén, amit persze tudigálhatnék előre, de akkor is lesújtigáló. T – T Azért-mazért igyekszem visszacsuszigálni a saját helyemre, hogy legalább azzal ne legyen bajocska, hogy Yuki-chan oldala a matrackának mélyebbre merülgél, mert az nem lenne kili-kellemes, legalábbis neki, és abból bajocskák lehetnének, még sokkal-mokkal nagyobbacskák, mint egyébként, szóval-móval ezt is szem előtt kell tartigálnom, ha eredményeskék akargálunk lenni, és mindeközben még a kidou-midoura is odafigyelgélni, hogy legalább nagyjából egyenleteskésen vezetgéljem bele a reiatsucskámat, ami nigyi-nagyon fárasztgáló. @.@
– Are? Tou-chan?! :O.O: – kapigálom oldalra a kobakocskám, mikor egy csobbanásocska után ismerős hangot halligálok, és látigálom Yuko-nee-chant a vízben az egyik cápirivel, aki az előbb egész bizti-miztosan beszélgélt, ráadásul apuci hangján, ami azért nem járja, márminthogy miért nem szóligált senki sem, hogy Onee-chan őt is ide kérigélte át a délutánra? ^ ^”” Yuki-chan felkiáltására ijedten fordulgálok vissza-missza, és csak ekkor kapcsolgálok, hogy a kidoucskánkról teljeskésen elfeledkezgéltem az előbb és hiába próbálok hirtelenkésen korrigálni, érezgélem, hogy ez már nem leszigél jó, így amikor hátrabillengélek, igyekszem nagy levegőt vennigélni és befogigálni a nózimat, mielőtt a vízben landolgálnék, ami sokkal-mokkal hidegebb, mint hittem! T ^ T
Sziri-szerencsére az egyik cápiri azonnal a segítségecskémre érkezgél és kisegítgél a partocskára, ahol dideregve várigálhatom meg, ameddig Yuki-chant is kimentigélik, közben pedig valaki már rám is terítgél egy nagyobb törölközőt és egy köpenykét, és amikor felnézek, látigálom, hogy Kaa-channál van még mindkettőből, amit oda is nyújtigál szerencsérlenül járigált párocskámnak, mielőtt elszaladgál meleg innivalócskáért.
– S-s-sajn-nálom... E-e-e-ezzzz m-most azzz é-én h-hi-hibám v-v-volt... >_<˘ – didergélem a válaszocskát, pedig észre sem veszigéltem, hogy ennyire fázigálok a jéghidegecske vizecskétől – ami persze-mersze lehetetlen, mert a vizecske csak a gleccserkék belsejében tudigál fagypontika alá hűligélni, szóval-móval a vizecske csak nagyon hideg volt. A kérdésecskére egy pici-micit lehajtigálom a kobakom és sóhajtgálom egy párat, hogy megnyugodgáljak, mert még mindig nem hiszigélem el, hogy Onee-chan képes volt iderendelgélni a szüleimet a gyakorlatocska erejéig – legközelebb tuti-bizti-mizti teljes névsorocskát fogok tőle kérigélni, ha ilyesmire készülgél! > . >” - A-a-apám... A-az egyik-k-k c-cápi-i-iri... S-soha n-n-ne k-kerülj e-egy o-osztagba a r-r-rokonaid-d-dal... n-nem ki-kifizetődő > _ >” – magyarázgálom tömören, még mindig pici-micit vacogva, és igyekezgélem áttörölgélni magam a törcsikével, bár már az is kezdigél elnehezülgélni a beszívogált nedvességecskétől. Még gyorsacskán elmutogálom, merrefelé kelligél Yuki-channak indulgálnia a meleg italocskákhoz, bár már látigálom, hogy Kaa-chan jönigél is vissza, csak közben észrevettigéltem Onee-chant is, így inkább összehuzigálom magamon a törcsikét és a köpenykét és pici-micit felé veszigélem az irányt, megkérdezgélni, mi is volt, és hogyanka, és rimi-remélhetőleg addigra nem fogigálok már vacogni. > . <”
- Minden rendben van Yoriko-chan, mi történt?
– előz meg nővérkém a kérdésecskéjével, mielőtt azonban válaszolgálhatnék, látigálom, hogy a pillantásocskája másfelé kószálgál, és pici-micit ijesztő ábrázatocskát veszigél fel. O.o - Megölöm.... ^.^ˇ – már a hangocskája sem sejtetgél semmi jót, szóval-móval azt hiszem, jobb leszigél, ha én járigálok el az ügyecskében, csak előbb-melőbb tudigálnom kelligélne, miről is van szó. ^ ^” Ehhez pedig arrafelé nézigélek, amerre nővérkém is, bár nem értigélem, mi a problematikácska, mindenki megfelelőcskén csinálgálja a gyakorlatocskáját, aki pedig nem, azt már mentigélik ki a cápirikék, bár egyikük mintha nem lennigélne túlzottkásan jól. :o
– Kit, Onee-chan?
- Shihouin-sant. Már a nőkkel való pimaszságával is messzire ment, de a tisztek bántalmazása már több a soknál! ^v^ˇ De elintézem, hogy ilyesmi ne forduljon elő mégegyszer!
– kezdigélek pici-micit tartigálni a testvérkémtől, és bár átöltözgélni akargáltam, tényleg nekem kelligél ezt most elintézgélnem, mert képes lenne kimi-komolyan kiiktatgálni egy főnemest. :O.O:
- Hagyd, Onee-chan, máris intézkedek ^v^ – villantgálok rá egy tőle eltanulgált mosolyt, és elkérigélem tőle a füzetecskét, amibe a számlácskákat szoktuk vezetgélni, és a tollát, hogy kitöltigélhessem, mire Shihocchin partot érigél, és elindulhassak a kezdődgélő bonyodalmacska felé.
- Rendben van, de csak úgy, hogy a nyoma is megmaradjon! ^v^ – halligálom még nővérkém útmutatásocskáját, bár eszem ágában sincs maradandó sérülésecskéket okozgálni, az anyagi forrásocska sokkal-mokkal kifizetődőbb, így inkább a számlát nyújtigálom át Shihocchinnek amikor sikerülgél elé álldigálnom, mielőtt kimi-komolykásabb felfordulásocskát rendezgél. ^ v ^

HYL küldetéshez kellő infók (pontozás+technikák)
(click to show/hide)

Karakterlap

Yamasaki Shizuka

Kaijin

Eltávozott karakterek

Shinigami

3. Osztag

*

Sanbantai Fukutaichou

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
39 400 / 45 000

Hozzászólások: 65

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 21 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
Narancssárga

Egyéb hovatartozás:
Karakuraizer

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Yamasaki Shizuo

Post szín:
#FF7F00/#FFA500


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #21 Dátum: 2015. Aug. 20, 21:25:20 »
Univer Majonéz

A totális katasztrófa lebeg a fejem felett, s a szégyenben maradás. Ha Nii-san meglátja, hogy milyen szerencsétlen vagyok, azonnal kitagad! Sőt mi több, rögtön keres magának egy másik hugit! Neheheheh Ezt nem engedhetem! Egy kezet érzek vállamra nehezedni, s ijedtemben megrázkódom. Megszeppenten kapom hátra a fejemet. Nii-san az. Biztos most fogja megmondani, hogy mennyire csalódott T^T Sajnálom…
- O.. – Egy ostoba „o”-nál többre is képes vagy Shizuka! De a meglepetés, hogy Shizuo otthagyta a saját feladatát és segítségemre sietett, egyszerűen szavak nélkül hagy. Olyan megható, hogy bízik bennem. Lelkesen bólintok egyet és újult erővel kezdek neki a feladatnak. Ha Shizuo hisz bennem, semmi sem állíthat meg!
A gyakorlat végeztével lelkesen ugrok Csicsi mögé, majd a hátbavágás után belecsimpaszkodom a nyakába, s vállára támaszkodom.
- Tuudod a sütiiiii Elfelejtett volna japánul? De még, ha így is lenne, ismerhetne annyira, hogy tudja, mire vágyok mindenek felett. Nem tagadhatja, mérföldekről kiszagolom a sütiket és érzem, hogy a zsebében van. Ha nem adja elő szabad akaratából, akkor én veszem ki a zsebéből! Erre szerencséjére nem kerül sor. Talán még a nadrágjából is kiforgattam volna. Habár a bokájánál fogva való felemelésen is elgondolkodottam. Miközben rángatnám, a feje folyamatosan a földbe ütközne, míg nem kis lyukat vájna magának. Erre a gondolatra halkan elnevetem magam, majd átveszem a sütit és elmajszolom.
- Szerencséd, ha nem adod ide, a füledet ettem volna meg. – Ezzel összecsapom két állkapcsom, fogaim pedig egy kellemetlen hang kíséretében ütköznek össze.
Ezzel faképnél is hagyom szerencsétlent, hagy rettegjen még egy kicsit magányában, s Shizuohoz sietek. Mosolyogva, behunyt szemmel fogadom el a buksisimit, amit a munkámért fizetségképpen kapok. Ezért megérte.
- Te is nagyon… - Kezdek bele kissé motyogva.. – Szóval nagyon ügyes voltál. – Mondom zavartan, miközben behunyom a szemem és egyre inkább összehúzom magam, egyszer csak nekikoccantom a homlokomat a mellkasának. Jesszusom, mit csinálok?! Észre sem vettem, hogy előredőltem. Zavartan kapom fel a fejem és fordulok meg, mintha csak valaki szólítana. S ahogy ürügyet keresek hirtelen mozdulatomra, megpillantom az újoncomat.
- Egy pillanatra megbocsájtasz? – Majd, mint a villám rohanok oda, s egy enyhe hátbavágással köszöntöm. Nem egészen értem miért, de ez is elég, hogy papírkén összecsuklódjon előttem. Megragadom két vállát, mielőtt a földbe csapódhatna, majd elemelem a földtől.
- Újonc, te most velem jössz! – Mondom ellentmondást nem tűrve, majd Shizuo és Csicsi elé viszem.
- Ez itt RikkiHelyezem le a földre előttük, mint a büszke macska a legújabb gyík zsákmányát. – Az újoncom! – Miután elmondja hosszú nevét és mindenki túlesik a formaságokon. Megragadom a pillanatot, hogy megdicsérjem Rikkit.
- Nem volt rossz. Sőt látom benned a lehetőséget... Habár sok időbe telik mire a szénből gyémánt lesz. elmosolyodok büszkén, ezt még az egyik teázás alkalmával Longcsi mondta nekem. Azóta is csak az alkalomra vártam. Úgy tűnik a bölcsesség meghozza a gyümölcsét, mivel újoncom még több okosságot vár tőlem. A fene.. de csak ennyi maradt meg a teázásból.
- Az alapállásod. Vedd fel – Miután ezt megteszi, végigmérem, majd mögé állok, hogy hátunk közvetlenül érje egymást. Fenekemmel egy kicsit meglököm őt.
- Húzd be a feneked, egyenes hát, stabil állás, lábak körülbelül kilencven fokos szöget zárjanak be! Magasabbra a jobb kezed, a könyöködet közelebb a testedhez. – Majd eltávolodok tőle és elé állok. Egy mozdulattal belépek elé és vállára ütök tenyeremmel. Ez nem okoz fájdalmat, viszont kizökkenti az állásából. – Nem rossz, de nem elég. – Hátat fordítok neki, büszkén kihúzva magam. Nézz csak rám Nii-san milyen király vagyok! A következő kérésre pedig egy démoni vigyor húzódik az arcomra, majd megfordulok angyali mosollyal Rikki felé. - Örülnék neki. -
Társalgásunkat Yukko hangja szakítja meg. Mind érdeklődve tekintünk felé, majd kérése szerint összegyűlünk, hogy az ismertetést végignézhessük. A vizet lelkesen fogadom, s rögtön felkapok egy palackot és ráhúzok. Jól esik kicsit felfrissülni.
- Kérsz egy törölközőt Csicsi. Úgy láttam nagyon megizzasztott a feladat. – Mondom egy éllel a hangomban. Majd erőteljesen arcába csapok egy törölközőt. Ha számon kéri rajtam, hogy merészelem csak kidugom rá a nyelvem.
-Na ennyi volt, Yukko meglépett… Mehetünk is haza. – Mondom megnyújtóztatva az izmaimat. Miután felvilágosítanak, hogy ez csak a terv része, mégis a maradásnál döntök. – Nincs még valakinek egy kis sütije? Éhezem. – Reménykedve nézek Nii-sanra vagy Csicsire, de még az újoncomra is de sütinek se híre se hamva. Lehangoltan sóhajtok, majd felemelem fejem s másik lehetőséget keresek. A tömegben megpillantom Tacchint. Tényleg ő is itt van! Majdnem elfelejtettem. Odaninjázok hozzá, majd a háta mögött megállok, majd egy nagy erejű hátbavágással köszöntöm. Általában kímélni szoktam a barátaimat, de tudom, hogy Tacchin bírja.
- Yahho! – Mondom lelkesen, majd miután Tacchin felocsúdott a meglepetésből, megdicsérem. – Nem volt rossz, határozottan nem volt rossz – Mondom elismerően bólogatva emellé. Azonnal megérzem a süti illatát Takin egy kis szaglászás után. Még kérnem sem kell, úgy tűnik Tisztem fel volt készülve. - Ez az én Tisztem! – Mondom neki mosolyogva és betömöm az édességet.
A bájcsevejünket valamiféle földmozgás szakítja meg. Földrengés lenne? Értetlenül nézek körbe, s meglelem a választ. Az egész helyszín megváltozik néhány perc leforgása alatt. Álmélkodva nézem, ahogy a medence előtűnik.
- Strandolni fogunk? – Kérdezem lelkesen. Szeretek csobbanni, halálosak a bombáim. Természetesen kérdés nélkül követjük az utasításokat. Érdeklődve pillantok fel a kivetítőre, s rögtön saját nevemet keresem. Had legyek Nii-sannal, had legyek Nii-sannal. Mantrázom magamban ezt az egy mondatot, mintha imádkoznék. Mikor megtalálom a nevem, s meglátom, hogy Takival vagyok, egy pillanatra elcsüggedek, aztán rögtön tüzes tekintettel nézek rá. Ami megtörtént, megtörtént, nem érdemes keseregni, inkább az új lehetőséget kell keresni, s ha jobban meggondolom, ez talán még jobb is így. Nem létező ruhaujjamat egykettőre felhúzom, majd elszántan lépek a matracunkhoz. Természetesen a legkeskenyebbhez lépek oda, kihívóan tekintek Tacchinre. Nekünk ezzel is könnyedén meg kéne oldanunk a feladatot, ha pedig beleesik akkor legalább megtudjuk végre, hogy én vagyok a jobb.
Mikor Nii-san a mellettünk lévő matrachoz lép rám pillant, én pedig viszonzom a tekintetet egy örömteli mosollyal és bólintással. Féltem volna megkérdezni van-e kedve mellettünk edzeni, de nem is volt rá szükség. Niisannal egy rugóra jár az agyunk! Végül is örülök, hogy Rikkinek egy ilyen jó edzőpartner jutott, ez az egyetlen oka, hogy most nem fetrengek a földön csapkodva és hisztizve, míg Yukko meg nem engedi hogy Niisannal legyek. Csillogó szemekkel követem míg Niisan felugrik a matracára, egy gyönyörű madár kecsességével reppen fel, majd érkezik földre, úgy hogy a matrac alig mozdul el.
Tacchin hangja ránt vissza a jelenbe. Odakapom a tekintetem, már a matrac ellenkező oldalán van egy ideje és türelmetlenül várja, hogy elkezdhessük a feladatot. Kissé leguggolok majd erőteljesen elrugaszkodom, a föld a talpam alatt egy kicsit megrokkan, az erőfeszítésemtől. Magasba ugrok pördülök párat, csak úgy, mert ehhez jött kedvem félúton, majd a matracra érkezek két lábbal. Remek landolás.... lenne, ha a matrac nem lenne vizes. Ahogy földet érek, lábam kicsúszik alólam és pofára esek. Ahogy lábam végigcsúszik a matracon kellemetlen csikorgó hangot kiadva. Idegesen nézek fel Tacchinre, mintha csak az ő hibája lenne, majd felállok. Megdörzsölöm addigra elvörösödött orromat, valószínűleg a zavartságtól, hogy a tisztem, az újoncom és szeretett bátyám előtt képes voltam egy ilyet végrehajtani. Szökkenek párat, hogy felmérjem a matrac felszínének tűrőképességét, majd Tacchin felé fordulok. Mindenféle magyarázkodás vagy bemelegítő mozdulat nélkül magam elé emelem a kezem, és pillanatok alatt idézem meg a hourint. ahogy sejtettem, Tacchin nem habozik azonnal megragadja a speciális kesztyűjével, pedig arra számítottam, hogy egy kicsit ügyetlenkedni fog. Rendben akkor kezdjük el.
Eleinte óvatosan emelem meg lélekenergiámat. Nem tudom pontosan, Tacchin milyen szinten áll. Még sosem csaptunk össze, s küldetéseken sem láttam még, mire képes egészpontosan. Ez azonban inkább kíváncsisággal tölt el, mint aggodalommal. Vajon meddig feszíthetem a húrt?
Ahogy ezen elgondolkodom, egy pittyegő hangra leszek figyelmes. Tacchin kesztyűje veszélyesen villogni kezd, mintha csak túl melegedne, s ahogy a képernyőre nézek meglátom. A fiúból olyan energia árad, kontrollálatlanul a szalagba, hogy az szinte elszakad tőle. Meglepetten pillantok rá, miközben megemelem lélekenergiámat, mielőtt még valami robbanásszerűség történik, ám eközben az első hullám is megérkezik. Nem számítok rá, hogy ilyen hamar nehezítik a feladatot, hiszen még e nélkül is majdnem elrontottuk a feladatot. Kissé megbillenek, s épphogy nem esek le a matracról. Mikor sikerül visszanyerni az egyensúlyom, Tacchinre nézek hitetlenkedve. Majdnem leestem miatta.
- Nekem igazán nem kell felvágnod. Nehogy túlerőltesd magad! - Mondom kissé nagyképűen, hogy leplezzem meglepettségemet, miközben kiegyenlítem a lélekenergia áramlását. Hiszen mi más lehet a háttérben, ha nem az hogy konkurálni próbál, az nem lehet, hogy csak úgy így árad belőle a nyers energia... ugye?
- A végén még elájulsz. - Teszem hozzá gonoszan vigyorogva, majd megemelem a lélekenergiát egy kissé, hogy az kijelző felém billenjen el, ezzel kimutatva, hogy én is tudok így játszani, ha akarok.
A következő hullám már nem ér váratlanul. Erősen megvetem a lábamat a nem teljesen biztos talajban, közepes terpeszben állok meg, térdeimet enyhén behajlítom, így könnyebben tartom meg az egyensúlyomat. Felnézek Tacchinre, aki még mindig állja a sarat.
- Látom ez megy. Van egy ötletem! - Kiálltok fel izgatottan, ahogy a gondolat megfogalmazódik a fejemben. - Kihívlak! Csináljuk egy lábbal! Ha leesel, akkor egy kosár sütit kell hoznod nekem! - Lelkesen emelem föl jobb lábamat, még mielőtt beleegyezését hallanám. Nem fog megfutamodni. Az én harmadik tisztem nem olyan gyáva.
Ebben a pillanatban azonban hallok valamit Nii-san matraca felől. Kissé meglepetten fordulok oda, és látom, hogy Csicsi éppen ugrókának használja. Idegesen kiálltok rá.
- Csicsi! Megőrültél!? Ha Rikki miattad a vízbe esik, akkor olyat kapsz, hogy azt nem teszed ki az ablakba! - Hangom akár egy sivítő kakadu. Szabad kezemet ökölbe szorítva lendítem meg Csicsi felé, mikor rám pillant, hogy értse nem csak üres fenyegetések ezek. - Idióta... - Teszem hozzá frusztráltan, miközben visszafordulok Tacchin felé. Észre sem veszem, hogy a következő hullám közelít, én pedig csupán fél lábbal állok biztos talajon.
Ahogy a hullám végig siklik a matrac alatt, mindkét kezemmel vadul kapálózni kezdek. A lábam megcsúszik, s már tenném mellé a másikat, mikor eszembe jut, hogy mi éppen versenyzünk. Nem engedhetem meg magamnak, hogy leteszem a másik lábam. Szabálytalan volna, s én veszíteném el a versenyt. Lehetetlen!
Amíg lábam még érintkezik a matraccal, megpróbálok elrugaszkodni róla, hogy egy teljes fordulatot tegyek és talpra érkezzek, ám manőverem nem teljesen sikeres, a fordulat csak félig sikerül, ezért kénytelen vagyok szabad kezemet magam elé tartani. A testem minden izmát megfeszítem, hogy sikerüljön megtartanom egyensúlyomat egy kézzel, majd visszaszökkennem fél lábra. Megnyugodva fújom ki a levegőt, mely a tüdőmben ragadt a döbbenettől, és Taccihnre nézek egy elégedett vigyorral. "Háhh láttad ezt?! Láttad?!"
A gyakorlat további részében figyelmemet már nem vonja el senki és semmi, így a feladatot végül sikeresen teljesítjük. A gyakorlat végén közös megegyezésre, egyszerre engedjük el a kidout, hogy ne robbanjon semmi.
Leugrok a matracról, s rögtön testvéremet keresem a tekintetemmel. hozzájuk lépek, s jókedvűen számolok be a gyakorlatról, majd megkérdezem őket, nekik hogy ment. főleg Rikki miatt aggódok, hogy, hogy sikerült neki, hiszen ez nem egy könnyű feladat és ő mégiscsak az én újoncom.
- Köszönöm az edzést. - fordulok Tacchin felé végül. - Örülök, hogy te voltál a társam. - Mosolyodok el jókedvűen. - Van még abból a sütiből, amit korábban ajánlgattál? -
(click to show/hide)

Karakterlap

Kaminari Rosui Taka

Villám Vili

Eltávozott karakterek

3. Osztag

*

Szint: 10.

Lélekenergia:

60% Complete
52 900 / 65 000

Hozzászólások: 157

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 6 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Azúr

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#6511a6 // #0512cb


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #22 Dátum: 2015. Aug. 22, 21:10:51 »
Globus II
Avagy újabb tesztelős edzés
Kidőlés után azért össze is tudtam magam kapni, nem vittem túlzásba, akarom mondani, de nagyon is, viszont még koránt sem fogytam ki a gőzből! Odacsoszogok a következő gyülekezőhelyre, és elkapok magamnak egy innivalót. Ez már nagyon rám fér, s az első dolgom, mint a szivacs benyelem, épp, hogy az üveg marad. Nagyon erőm most a csevegésre nem volt, inkább csak figyeltem a többieket, illetve Yuko-sanra. Shizuka-san meglepetés berobbanása kicsit megijesztett. Örömmel vettem a dicséretet.
-Ugye-ugye? Csak a legjobbakat, mint a hadnagyom! Shizuka-sannak is ki kellene majd próbálnia azokat a masinákat, veszett jók.
Természetesen nem tudom ignorálni a hadnagy nézését, túl jól ismerem ezt a fajta pillantást, ami a köszönést követte. Azt hiszem, hogy még van egy kis csomagolt sütim, meg csokim. A vaníliás nyalókát, amit meg Airisutól kaptam én fogyasztom, hogy szolidalítsak Shizuka-sannal. Érdeklődve néztem a feltűnő helyszínt, és bár kétlem, hogy strandolásra lesz, biztos ki lehet majd próbálni azt is. Viszont tényleg érdekesnek ígérkezik a feladat, és csupa kihívással teli pillanat elé nézhetek, ha megfelelő partnert kapok. Nem, mintha könnyebb nehézséggel nem lehetne jól edzeni vele, de mégis csak akkor az igazi, ha mindent bele kell adni. Aztán amikor meglátom a párom nevét… Shizuka-san.
Mwuhaahahah~ :twisted: Kezdődjék hát a meccs
Már előre forrt a vérem, hogy végre megmutathatom a hadnagynak, hogy milyen fémből is faragtak, igen, mert a fából faragtakhoz képest ez meglepetés lesz! Nem is habozok sokáig, és szerzek magamnak egy eszközt, mivel én nem ismerem a kidout.
-Ne fogja vissza magát Shizuka-san.
Több sem kellett már repült i.. REPÜLT?! Mindenesetre szép landolás, lett volna, ha az érkezésem nem lett volna hasonló, és vizes nem lesz a matrac, ugyanis olyan szépen elcsúszott, hogy az már filmbe illő lett volna. Leguggoltam, mert tudtam, hogy vihar közeledik, s nem is késlekedett. A hadnagy olyan arckifejezéssel nézett rám, amivel ölni lehetett volna az olyanokat, akik félnek tőle. De én tudom, hogy sosem ölne meg, a negyedik osztagban pedig ügyes shinik vannak. Tehát megpróbáltam menteni a helyzetet, és odanyújtottam neki egy hasonló nyalókát, mint amit az imént ettem. Hátha rákap a csalira, és nem hozza összefüggésbe a matrac vizességét velem, mert hiába ami nem öl meg az megerősít, mivel ami fáj, az biza fáj. Szerencsére ugyan morcosan nézett, de elfogadta. Nem sokkal később viszont már készen is álltunk a gyakorlatra, s egyből támadott is. Ahogy azt sejtettem, remek offenzív képességei vannak, de! Én sem maradok alul ma, s a kesztyű végével blokkoltam a kötélszerű kidout. Az elején meglehetősen egyszerűnek tűnt, de majdnem vissza kellett fognom magam, mire a hadnagy végre belelendült, és kicsit megemelte a lélekerőt a kidouban.
-Nem veszi kicsit túl lazán ezt Shizuka-san? Ha kezd kifutni a gőzből, akkor visszafoghatjuk magunkat.
Vigyorogtam rá gonoszan. Egyértelmű volt, ha ez szimpla erőverseny én veszítek, de az egyensúly, és stabilitás szempontjából nagyon is magabiztos voltam. Ilyesmivel engem nem lehet csak úgy megszívatni. Az újabb borsos megjegyzésre csak grimaszoltam, mivel már érkezett a nehezítés, és a hadnaggyal rivalizálni pedig amúgy is őrültség. Szerencsémre én figyeltem, és nem ő.
-Ha nem vigyáz magára Shizuka-san, akkor vizes póló versenyben vesz majd részt, és nem kötéltartóban!
Őrületes milyen jók a kísérletek itt, még csak tönkretenni sem lehet, mert azzal újabb kutatási információkat nyújtunk más szemszögből. Felnevetek a hadnagy kihívására, és meg is emelem a lélekerőmet rá.
-Még szép, hogy elfogadom! Sőt, duplázom a tétet!
Szinkronban vele emelem fel én is az egyik lábamat, s már kezd komoly lenni a dolog, még csak most kezd el igazán forrni a vérem. Azonban Shizuka-san figyelmét elterelik, s most lazán megnyerhetném a versenyt, ha rásegítek, de az nem lenne szórakoztató, és amúgy is aljas húzás. Tehát még fel is kiáltok, hogy Hullám! Bár nem sikerül időben reagálnia rá, de megmenti a napot egy gyönyörű mutatvánnyal, melyet nem hagyhatok ennyiben!
-Rendben Shizuka-san! akkor legyen egy kézen, ne is csak egy lábom, ez ám a virtus!
Bár a hátralevő részét a gyakorlatnak verítékek között töltöttem, és biztos voltam benne, hogy ez holnap baromira fog fájni megérte. Szerencsére a gyakorlat végére közös megegyezéssel el tudjuk engedni a kidou-t, így problémamentesen fejezzük be. Kicsit várok egy-két nagy levegőt, hogy magabiztosan tudjak válaszolni majd a hadnagynak, s a beszélgetése kapóra is jön a pihenőmhöz.
-Én is köszönöm Shizuka-san! És ne feledje… nem estem le! Tehát nyertem a fogadást… Azt hiszem van.
Válaszolok még a sütis kérdésre, majd szép lassan elindulok előre, és plutty… Plutty? Ez volt az első kérdés ami felmerült bennem, a következő az volt, hogy hűdehideg, majd a gyorsabbikból szó szerint kifutottam a vízből. Két forrócsokit magamhoz véve indultam el a hadnagy felé, s az egyiket átnyújtom, majd kikeresem a tábla csokit, ami még elvileg van, s elfelezem vele. Kétharmad neki, egyharmad nekem…
« Utoljára szerkesztve: 2015. Aug. 22, 22:21:34 írta Kaminari Rosui Taka »

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 212

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #23 Dátum: 2015. Aug. 24, 23:38:16 »
Üdvölet! :hippy:
No, végre valahára jöttem lezárni ezt az edzést is, bár azért az utolsó kettő írhatott volna tempósabban is, így újra kellett olvasnom az elejét. @.@ De akkor a lényeg, íme az eredmények:
  • Kaminari Rosui Taka – 1000 LP, melyből 1 pontot hakuda, 1 pontot kidou képzettségre kell raknod.
  • Minamotonagawara Shinrikiyoru Waotaka csakazértiskiírom :x – jutalmad 1000 LP, ami alapján 1 pontot hakuda, 1 pontot kidou képzettségre kell tenned.
  • Nara Yuki Hajime – 1000 LP, az ebből származó 2 pontodat kidou képzettségre kell tenned.
  • Rosui Naoki – 500 LP üti a markodat, az ebből származó 1 pontot hakuda képzettségre kell tenned.
  • Rosui Natsuki – 500 LP, akárcsak testvérednek, ezt az 1 pontot neked is hakuda képzettségre kell tenned.
  • Shihouin Ryouichi – 1000 LP, mely alapján 2 pontot kidou képzettségre kell tenned.
  • Shima Eizo** – 1000 LP, mely alapján 1 pontot hakuda, 1 pontot kidou képzettségre kell tenned.
  • Yamasaki Shizuka – 1000 LP, melyből származő 2 pontod kidou képzettségedre kell költened.
  • Yamasaki Shizuo* - 1000 LP, mindkét pontot kidou képzettségre kell tenned.
  • Yato Chifuyu – 1000 LP, 2 pontodat neked is kidou képzettségre kell tenned.
  • Yoshida Yoriko* - 1000 LP, pontjaid úgyszint kidou képzettségre tedd.
*A karik értékelését külön köszönöm Hime-channak, aki rájuk nézett helyettem ^w^
** Az edzést tartó értékelése alapján mindkét feladat lényegét sikerült megragadnia, így jár neki a jutalom.

Yoshida Yuko – ha jól tudom, neked ez volt a második megtartott edzésed, így ezúttal te is kapsz jutalmat, mely 1000 LP-t jelent. Ebből 1 pontot shunpo, 1 pontot kidou képzettségre kell tenned. //Második pont meghatározásában a segítséget itt is köszönöm Hime-channak ^w^//

No akkor pontokat tessék mindenkinek lejelenteni, azon túl pedig kellemes játékot mindenkinek~!

Karakterlap

Yoshida Yuko

3. tiszt; Megfigyelőrészleg vezetője

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Nőegylet elnökhelyettese

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 000 / 20 000

Hozzászólások: 25

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
hamuszürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
A Tudománnyal

Mottó:
A tudomány nem a szentimentálisaknak való.

Post szín:
#B1DCBD // #ECFEF1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #24 Dátum: 2017. Aug. 09, 20:08:08 »
[[ Társak egy cipőben II. – Globális edzés ]]

  Meleg, augusztusi napra virradt a reggel. Az időjárást előrejelző műszerünk pedig egyetlen kósza viharfelhővel sem kecsegtetett. A temperatúra pedig masszívan kiállt a 35°C-os kánikula mellett.
  Így a délelőtti készülődés alatt megbíztam Onoderát hogy szerezzen be napszúrást megelőző kenceficéket, hogy a résztvevők ne ájuljanak nekem oda a kísérleti terepen a hőguta miatt. Natsue-san pedig volt olyan kedves, hogy elvállalta a limonádé készítését, melyet a feladatok között adhatunk a kísérlet résztvevőinek. Csupán apró részét képezte terveimnek az a fondorlat, hogy így láthatom Shinjut ugráltatni – és ténybe tény, roppantul jót fogok szórakozni rajta. 
  Egy órával a kísérlet kezdete előtt már a nyitott edzőtéren voltam. A kézben hordozható gépen ellenőriztem a pálya részleteit, a mérőműszerek és kamerák működését. Korrigáltam a karbantartók munkáját, kik a szükséges eszközöket hozták ki az épületből. Így a terep egyik része szürke dobozok lerakata lett. Szerencsére, olyan félreeső pont volt, hogy a kísérlet résztvevőit nem fogja majd zavarni.
  Az előkészületek alatt a gyakorlat kezdete előtt odarendelt Meiou-sannak tartottam hosszadalmas magyarázatot az eszköz működéséről, hogy megbizonyosodjak arról, hogy valóban mindent pontosan tud. Elővigyázatosnak kellett lennem, hiszen készséges segítsége mögött meghúzódhatott aljas, 10. osztag féle hátsószándék. Nem hiányzott, hogy felborítsa a kísérletem menetét. Örültem, hogy mindeközben Yoriko-chan volt olyan körültekintő, hogy emlékeztetett a kísérlet kezdőidőpontjáról.
  Fél órával a gyakorlat megkezdése előtt néhány karbantartót kértem meg arra, hogy legyenek szívesek fogadni az érkezőket. Továbbá őket bíztam meg azzal, hogy a résztvevőket tízfős csoportokban a gyakorlat színterére kísérjék, olyan úton, hogy minél kevésbé érintsék a főépületet. Így elkerülhettük a formanyomtatványokat, mely az osztagon áthaladáshoz szükségesek.
  A kiírt időpont után öt perccel kezdtem meg a jelenlévők fogadását és a feladatok ismertetését. Ennyi idő, pont elegendő volt, hogy az esetleges utolsó csoporttal is megérkezhettek a karbantartók, illetve a helyszínen lévők is akklimatizálódhattak addig és használatba vehették Shinju által kínált naptejet, mely kötelező kiegészítő lett a kísérlet ideje alatt, hiszen a résztvevők végig a szabadban lesznek. Sajnos nem volt opció, hogy az egész nyitott edzőrészt leárnyékoltassam az utolsó pillanatban. Akik pedig a kiírt időpont után érkeztek volna, nos, azoknak el kell keseredniük. Nem honorálom a késést, így aki nem jelent meg idejében, az kimarad a kísérletből.
  – Üdvözlök mindenkit! – köszöntöttem a jelenlévőket. – Hálás vagyok, hogy eljöttek. A rendelkezésünkre álló időre való tekintettel összegzem Önöknek a gyakorlat menetét. Így arra kérném Önöket, hogy csak az eligazítás végén tegyenek fel kérdéseket. Nos tehát, mint ahogyan azt a kiírásban is olvashatták az edzés egy számomra fontos kísérletet segít elő, melyben a halálistenek és lélekölőkardjuk szellemeinek összhangját vizsgálom. Különböző szituációk elé fogom állítani Önöket, mely során lélekölőkardjuk kivetülésével közösen kell megbirkózniuk a feladattal. Mindehhez egy eszközt fogok a rendeltetésükre bocsájtani, a Yuurei-hojoint. Akik a korábbi gyakorlaton részt vettek, azoknak talán ismerős lehet, viszont azok számára, akik nem voltak jelen a legutóbbi kísérletnél, bemutatom a műszer működését saját zanpakutoumon. – A kezemre helyeztem a láncot, majd a végét Undertakerhez kötöttem. Megnyomtam rajta a megfelelő gombot, minek következtében megjelent mellettem zanpakutou szellemem teljes életnagyságban.
  Undertaker somolyogva integetett a jelenlevő halálisteneknek.
  – Ő itt Undertaker, és biztosíthatom Önöket, hogy semmi fájdalommal nem jár számára az, hogy ezzel a módszerrel materializálódott közöttünk. Ma ennek az eszköznek egy másik variánsát fogják alkalmazni, amely a teszt lényeges részét képezi. – Odamentem az egyik nagy, szürke dobozhoz, melyből elővettem az egyik kiegészítőt. Egészen hasonlított a Yuurei-hojoinhoz.
  – Meiou fukutaichou, ha kérhetem – a korábban megbeszéltek szerint szólítottam őt a tömegből, majd átnyújtottam neki az eszközt. – A Yuurei-hojoinhoz hasonlóan ez a felszerelés is a zanpakutou szellemük materializálódását fogja elősegíteni. A különbség csupán annyi, hogy ezt a bokájukra kell erősíteniük. A másik végét pedig magától értetődően a zanpakutoujuk markolatára szükséges rögzíteniük. Azoknak, akik két lélekölő szellemmel rendelkeznek és nincsen külön fegyverként materializálódott formájuk, nekik ebből a dobozból is venniük kell egy eszközt. Ennek a működése ugyanúgy történik, mint amit Meiou fukutaichou most bemutat Önöknek. Evidens módon, ezt a másik lábukra kell helyezniük. Csupán arra kell ügyelniük, hogy ezt – mutattam Meiou fukutaichou kezében lévő eszközre – magára a fegyverre, míg ezt pedig – kivettem a dobozból, a másik eszközökből is egyet, hogy felmutassam a jelenlévőknek – a kard tokjára kell helyezni, a felső harmadára. – Meiou fukutaichoura néztem, bízva abban, hogy érti a néma üzenetemet és felmutatja saját zanpakutouját a szóban forgó részre bökve prezentálás gyanánt. Ezzel egyértelművé téve mindenki számára az elhangzottakat, hogy ne szülessenek félreértések. 
  – Az eszközök működése cseppet sem bonyolult. Amint felhelyezték a lábukra és zanpakutoujukra a másik végét, csupán meg kell nyomniuk a zöld gombot. – Megvártam, míg Meiou fukutaichou demonstrálta számukra a működési elvet és megjelent mellette a kardszellem. – Ez az eszköz némi lélekenergiát igényel majd Önöktől, hogy lélekölőkardjuk szellemét a mi világunkban tartsa. Olyan minimális az ebbe szánt energia, hogy nem különösebben fogja Önöket zavarni. Valóban, említettem a kiírásban, hogy a kísérlet lélekenergia használatot fog követelni Önöktől, de ez nem az eszköznél lesz jelentős – mutattam rá a tényre, majd minden figyelmemmel a résztvevők felé fordultam. – Ha bármi kérdésük van ezzel kapcsolatban, most tegyék fel. Ezután, ha mindenki biztos a kísérletben való részvételben, arra kérném mindannyiukat, hogy álljanak sorba és vegyenek át Onoderától egy ilyen eszközt. – Kezemmel a dobozok felé intettem, ahol Onodera már széles vigyorral várta, hogy osztogathassa a részvevőknek a gyakorlathoz kellő kiegészítőt. Természetesen előtte megvártam a felmerülő kérdéseket és csak azután engedtem a jelenlévőket a dobozokhoz.

YUUREI-HOJOIN:
(click to show/hide)
  Amint mindenki magához vette az eszközt és a zanpakutou szellemek is jelen voltak, üdvözöltem a köreinkbe csatlakozott lélekölő szellemeket, majd belekezdtem az első feladat részletes ismertetésébe.
  – Négy feladatot kell megoldaniuk a zanpakutou szellemeik kooperációjával. Mindegyikről bőven fogok beszélni, amint odajutnak. Egyelőre az elsőről szeretnék több szót szólni. – Kezemben tartott ipad-en megadtam az gépnek az utasításokat. A talaj kettényílt, majd lassan felemelkedett két darab, öt méter magas, igen széles fal, melyeket különböző színű kapaszkodók tarkítottak. Már régóta készültem eme kísérlet megtartására, ez idő alatt Yoriko-chan engedélyével felszereltem ezt az edzőpályát, hogy a gyakorlat során megfelelő terepet biztosítson a tesztadatok begyűjtésére.
  – A feladatuk feljutni a fal tetejére. De mielőtt belevágnának először ezt a biztosító kötelet a derekukra kell rögzíteniük. Természetesen zanpakutou szellemeikre is. Csak azután kezdhetik meg a mászást! A különböző színű kapaszkodókba maximum öt másodpercig fogódzkodhatnak úgy, hogy nem vezetnek beléjük lélekenergiát. Ez után egyenletes lélekenergia vezetéssel tudják megakadályozni, hogy kellemetlen hatásukat kiváltsák. – Elhallgattam, komoly ábrázattal néztem végig a társaságon. – Az említett effektusok zanpakutou szellemeikre is hatással vannak. Mivel a lélekölő szellemeiket az Önök lélekenergiája segíti, hogy köztünk legyenek, így ha megfelelően kezelik a szituációt, úgy nekik sem esik bántódásuk. Ők nem rendelkeznek ebben az állapotukban saját lélekenergia áramlással, így legyenek figyelemmel arra, hogy nem áll módjukban Önök helyet megoldani a feladatot. Akinek van kérdése a feladattal kapcsolatban, nyugodtan jöjjön ide hozzám és tegye fel. Azoknak, kiknek minden világos, bátran kezdjék meg a feladatot. Onodera-san és Hamazaki-san segít Önöknek felhelyezni a biztosító köteleket – mutattam a fal tövébe a két delikvensre, akikhez bátran fordulhattak segítségért.

A FALRÓL BŐVEBBEN:
(click to show/hide)
  A fal teteje ki volt szélesítve a feljutók számára, ennek köszönhetően kényelmesen mozoghattak. Így levehették a biztosító köteleket és visszaereszthették a következő delikvenseknek. Jómagam személyesen fogadtam a felérkezőket, de csak akkor kezdtem bele a következő feladat ismertetésébe, mikor mind a tízen megérkeztek.
  – Gratulálok, végrehajtották az első feladatot! Mint látják, a következő megmérettetésen ezen a vízszintesen kifüggesztett kötélen kell átjutniuk – mutattam a tíz, egymástól két-két méteres távolságban kifüggesztett eszközre. – Itt is folyamatosan lélekenergiát kell vezetniük a kötélbe, mely kék színűre fog színeződni, amennyiben megfelelő mennyiségű energiát irányítanak bele.
  Kíváncsi voltam a résztvevők reakciójára abban az esetben, ha nem tudják tartani a fokozatos lélekenergia irányítást. Ugyanis, ha ez megtörténik, a kötél nem túl barátságos módon reagál. Szerettem volna statisztikát készíteni arról, hogy miként kezelik le a váratlan helyzeteket. Legutóbb ugyanis igen szomorú eredmények születtek belőle. Holott shinigamiként a legrémisztőbb dologra is készen kell állnunk.
  – Itt nincs biztosítókötél. Szóval legyenek óvatosak – figyelmeztettem őket. Undertaker a helyzetet drámaivá tette reakciójával. Döbbenten emelte szabad kezét arca elé és nézett le a mélybe.
  Igen, nem említettem az odalent álló trambulint. Ez is a meglepetés része volt.
  – Ha átértek a túloldalra – böktem a nagyjából három méteres távolságban álló fémszerkezetre –, akkor a lépcsőt használva nyugodtan lemehetnek a földre. Addig nyugodtan hűsöljenek és fogyasszanak limonádét Natsue-sannál – mutattam a kihelyezett standra. – Csak azután kezdjük el a következő feladatot, miután mindenki végigcsinálta ezeket. Amennyiben nincs kérdésük, sok sikert kívánok.
  Jómagam visszamerültem a tablet képernyőjére, hogy leellenőrizzem az eddig befutott adatokat.
   
A KÖTÉLRŐL BŐVEBBEN:
(click to show/hide)
- - - - -

HATÁRIDŐ:
2017. szeptember 25. dél --> 2017. OKTÓBER 06. DÉL

KÖSZÖNETEK + MEGJEGYZÉSEK:
~ Köszönöm a karakterek bemozgatási lehetőségét Mei-channak!
~ Bármi kívánság, gond, bármi akad az edzéssel kapcsolatban (akár interakció kérése miatt is) -n (Yoshida Yuko karakterre, rendszeresen nézni fogom) vagy akár facebook-on is elérhető vagyok.
~ A játékban lényeges a karakter és zanpakutouja szelleme közötti interakció. A karakterek dolgozzanak össze szellemeikkel, beszélgessenek kötetlenül a feladatok megoldása alatt.
   
« Utoljára szerkesztve: 2017. Szept. 25, 13:34:47 írta Yoshida Yuko »

Karakterlap

Fuchida Ayumi

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
18 000 / 30 000

Hozzászólások: 46

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 7 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#7d7d7d || #e1d1b8


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #25 Dátum: 2017. Szept. 19, 22:25:45 »
Társak egy cipőben II. – Globális edzés


Tényleg csodaszép napra virradtunk. Minden csodaszép és csodás napsütés. Ayuta pedig a kellőnél sokkal nagyobb izgalomban van, hogy a 12. Osztagnak egy kísérletén veszünk részt. Mondjuk, ez engem is csábít. Egyletünk érdekében sem árt, ha még többet tudunk meg a Zanpakuto-nkról. Tízesével lettünk bekísérve, és egyből egy új eszközt próbálhatunk ki. Nem a kínált naptejre, vagy a limonádéra gondolok, hanem egy lábbilincsre, mely elszívja az erőnket és ezáltal a Zanpakuto szellemünknek fizikai testet ad. Azonban ekkor valami kérdés ütött szöget a fejembe.
- Nálam azt hiszem lesz egy kis gond. Az Zanpakuto szellemem egy igen erős, de kis méretű pillangó. Nem lesz neki túl nagy ez a lábbilincs?
Szerencsére megnyugtattak, hogy nem lesz probléma és nyugodtan csináljam. Mint kiderült, sokkal nagyobb méretet fog ölteni, mint amit eddig megszoktam, vagy ahogy legutóbb alakot öltött. Ayuta-val közösen oda is mentünk és vettünk egy-egy ilyen eszközt. Az egyik részét akkor a bal bokámhoz erősítettem a másikat pedig a markolathoz, az átalakulás megtörtént. Valóban egy szemmel látható nagyobb Pillangó elevenedett meg előttem.
- Most kit is hívsz te kicsinek? Átlag pillangóhoz képest egyébként is igen csak nagy vagyok, de most túlságosan is megnőttem.
- De lássuk be, hogy kisebb vagy Zenko-tól.
Renketsuna Kaze, vagy Renka mérgesen csapkodott mellettem, majd oldalra nézett Kitsune Toge-ra, vagyis Zenko-ra. Tényleg be kell látnia a különbséget.
- Még mindig, de én erősebb vagyok.
Felszállni a fejemre vagy a vállamra nem engedte az egy méteres lánc, de így is talált magának egy kényelmes pontot, ahol kényelmesen megpihenhetett. Én pedig a tőlem szokásos mosollyal elmosolyodtam. De figyelek, hogy mi is lesz így a feladatunk. Természetesen a szemem sarkából figyeltem, hogy kinek milyen a Zanpakuto szelleme.
A négy feladatmegoldás szerintem nem jelenthet gondot. Igen jó összhangban vagyunk Renka-val, így nincs előttünk akadály. Meglepetésemre viszont szétnyílt a talaj és megjelent két, öt méteres és széles fal. Különböző színű kapaszkodók vannak rajta. Mint az Emberek Világában lévő sziklamászást szimuláló mászófal. Igazán érdekesnek találom. A feladat elmondása meg kicsit bonyolultnak, de mégis érthetőnek hatott. Lényegében ésszerű energia eloszlással kell biztosítanom, hogy feljussak. De persze a Zanpakuto-mra is figyelnem kell.
- Arra nem vonatkozott szabály, hogy nekem is feltétlen hozzá kell érnem egy-egy ilyen kapaszkodóhoz. Meg, mégis mint gondoltad, hogy a hevedert is rám erősíted? Ezzel a kötelékkel is meg tudnálak ugyan tartani. Figyelj! Segítek neked felmászni. Nem is lesz szükséged biztosító emberre.
Ayuta magára vállalta, hogy rámerősíti a hevedert, igaz kicsit izgulok emiatt. Ők teljesen máshogy szándékoznak megoldani a feladatot. De nagy levegőt vettem és a rajtam pihenő Renka-val akkor el is kezdtem a mászást, mert igen erős vagyok. Mindössze az erőm eloszlatására kell figyelnem és hogy fizikailag meg tudjam tartani magamat. Igazán Shinigami-t próbáló kihívás. Már a közepén éreztem, hogy miről is szól ez az egész.
- Tedd át a kezed arra a kékre! Vegyél nagyobb levegőt! Túlságosan sok erőt szivárogtatsz a jobb lábra. Ennyi erővel fel is tudnál sétálni kapaszkodó nélkül is a falon. Csak nyugodtan! Ez lesz az. Most helyezd át a testsúlyodat a másik oldalra, és el fogod érni. Nem kell kapkodnod! Bírod te még. Ez az! Nincs messze, de még fel kell lépned egyet. Ez az!
Egy hatalmasat fújtam, mikor felértem. Természetesen Ayuta játszva felért a tetejére, és fentről nézte, hogy mint teljesítem a feladatomat. Mondta is, hogy nagyon aggódott értem. Már csak azért, mert a szürkén kívül az összes kapaszkodó kis trükkel volt megáldva, ami új stratégiát és számolást is igényelhetett volna, de valószínűleg nekem sikerült deaktiválnom ezeket. Az biztos hosszabb mászási időt tudhattam volna, ha ezek aktiválódnak, vagy alkalmazom azt, amit Ayuta is.
A következő feladathoz nem jár biztosító kötél. Igencsak megijedtem, Mert kiskoromba is féltem a kerítésen végig menni, itt meg egy szem kötélen kéne végig egyensúlyozni minden nélkül. Ayuta már le is szeretett volna beszélni az egészről, meg magam sem szívesen mentem volna bele, de Renka mérges lett.
- Egy kötélen kell végigsétálnod. Ha félsz, akkor hunyd be a szemed, majd én irányítalak. Te csak az egyenletes lélekenergia elosztásra figyelj és a hangomra.
Vettem egy nagy levegőt, behunytam a szemem és koncentráltam. Megkaptam, hogy csak egyenesen lépjek egy vonalba és a karjaimmal egyensúlyozzak. Természetesen ettől lassabban nem is csinálhatta volna senki sem. Renka segítette a lépéseimet, én meg koncentráltam, hogy elő energiát vigyek bele és el ne veszítsem az egyensúlyomat.
- Most már átértünk. Kinyithatod.
Egy iszonyatosan nagy kő esett le a szívemről és a fáradtságtól is összerogytam. Nagy öröm és boldogság volt bennem. Féltem, hogy le fogok esni. Szerencsére az egyensúlyérzékemmel nincs probléma. Visszanézve pedig megnézhettem, hogy Ayuta miként jut át ezen a borzalmon, hogy egyszerre várjuk a következő feladatokat.


« Utoljára szerkesztve: 2017. Szept. 23, 21:09:28 írta Fuchida Ayumi »

Karakterlap

Fuchida Ayuta

Fuchida család következő feje

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
15 550 / 30 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 19 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Fehér

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#d0cec5 || #7295b1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #26 Dátum: 2017. Szept. 19, 23:53:24 »
Társak egy cipőben II. – Globális edzés


Csodás nap. Tisztára be vagyok zsongva.
~ Kivételesen nem azért, mert ismét tesztelheted a köztünk lévő összhangot ugye? De így nem igen leszel erős.
~ Azt a kis jó érzésemet is el kell rontanod? Még szép. A 12. Osztaghoz megyünk, és több mint valószínű, hogy találkozok a drága Hanabi-val. Akkor leszek csak igazán boldog.
~ Ja, lehetőséget adsz magadnak, hogy megint beégj előtte. Nem adod fel igaz?
~ Persze, hogy nem. Ne kérdezz butaságokat.
Természetesen közel sem megyek egyedül. Ayumi tökéletes lehetőségnek látja, hogy az Egyletnek is infót szerezzen, mert ez mégis kapcsolati kísérlet, nekem inkább jó alkalom és edzés. Ezt a lehetőséget vétek lenne kihagyni. Tízesével fognak bennünket bekísérni. Nekem naptej nem kell. Alapvetően fehérbőrűek vagyunk, de kicsit sem fog minket a nap. Eddig sem barnultunk semmit sem, nem hiszem, hogy most fogunk, de a nagy melegben a limonádé nagyon jó. A furcsa lábbilincset én még életembe nem láttam. Ha jól értem, akkor nem kötjük magunk egymáshoz olyan nagyon. Lazább ez a bizonyos póráz. Zenko biztos nem fog örülni neki. Ayumi felvetése valóban jogos, de megnyugtatják, és tényleg nincs benne semmi probléma. Zenko-val is megcsinálom amit kell, de nem a nyakára, hanem a bal mellső lábára erősödik. Miért is ne én a jobb lábamra erősítettem a bilincset.
- Nem vagyok kutya.
- Te meg nem vagy pillangó, így biztos nem foglak sem a fejemen vagy a vállamon cipelni.
- Most úgy csinálsz, mintha nem tudnék magamtól menni.
- Általában nem is tudsz. Most is össze vagyunk kötve.
Na de következzen az első feladat. Meglep a kiemelkedő fal, de igen izgalmassá teszi a dolgokat. Ayumi-ra felerősítem a hevedert, majd magamra. Ayumi-t egy kicsit féltem, mert senki nem biztosítja, és úgy mászik fel. Én Viszont Zenko-t bízom meg biztosítónak. Mintha bármi dolga is lehetne. Se perc alatt felmászok és felhúzom. Derült égből, mint a villámcsapás történt meg a tényleges megrázó élmény. Nem szólt senki, hogy ezek ráznak. Á! Ez meg kiégeti a tenyeremet. Hopp! Na ne! Az előbb még volt itt fogóka. Hova lett… Ugye nem gondolja, hogy kiszúr velem? Komolyan, amit ott véghezvittem, azt a pók figura is megirigyelte volna. Ugrottam, kapaszkodtam, és olyan gyorsan felkapaszkodtam, hogy mindenkit állva hagytam. Utána rendesen fújogattam a kezem. Zenko-t is felhúztam. Neki a bundája teljesen feltöltődött elektromossággal és volt köztünk feszültség. De kijelenthetem, hogy jó voltam, ha nem a legjobb. Ugyan ez a pontos és egyenletes energia áramoltatás aligha az én asztalom. Ayumi esetében egyik fogóka sem tréfálta meg, szóval kezdtem arra következtetni, hogy csak engem nem szeretett a fal.
- Nem, csak béna voltál, és ahol lehetett kárt tett benned. Csak nem értem, hogy rám miért kellett hatnia.
A következő feladatnál láttam, hogy Ayumi ezt képtelen véghez vinni. A kerítésen nem mer felállni, nem hogy egy kötélen sétáljon végig. Kizárt dolognak tartottam. Éppen szólni is akartam, hogy ezt Ayumi nem fogja megcsinálni, mikor Renka szinte lekiabálta a fejünket. Igaz, alapvetően Ayumi-nak címezte, de én is kaptam belőle rendesen. Készen álltam, hogy bármikor a húgomat meg tudjam menteni, de én is majd összeestem az izgalomtól, majd a megkönnyebbüléstől, hogy sikeresen átért. Kemény percek vannak mögöttem. Azonban valahogy nekem is át kellene mennem, méghozzá Zenko társaságában. Erre pedig a legbiztosabb és stabilabb a lajhár technika. Csüngve végig mászok, míg a rókám a hasamon pihen. El is helyezkedtem, majd vártam, hogy a megfelelő helyre ugorjon, azonban ő gond nélkül sétál a kötélen túl rajtam. A nagy meglepetésemre a kötél elkezdett égni. Először nem hittem a szememnek, majd begyújtottam a rakétákat, hogy még a láng előtt átérjek a másik oldalra. De ilyen gyorsan terjedni? A lángok egy cseppet belekaptak a cipőmbe, így amikor végre átértem akkor nem győztem fújni, hogy eloltsam. Tényleg lángra kaptak itt a lábaim, és sajna nem a gyorsaság miatt. Kezdem azt gondolni, hogy az itteni eszközök pikkelnek rám.
- Csupán megérzik a bizonytalanságot és a gyengeséget.
- Az enyémet biztos nem… De tényleg összeesküvést sejtek a háttérben.
- Nem inkább saját gyengeségedet? Gondold csak végig, hogy hol is voltak a feladat buktatói.
- Buktatói?
- Kár nekem még utalni is dolgokra.
Ez tőle a várható. Már látom is lelki szemeim előtt, hogy a következő feladatnál milyen kedves szavakkal fogja majd illetni az eseményeket és az Én teljesítményemet. Eddigi kedvességei is visszhangzanak a fülembe. Lehetne ezeket elfeledni? Én élnék vele. Mindenesetre remélem ettől már testhez állóbb feladatok érkeznek majd.



Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #27 Dátum: 2017. Szept. 25, 22:08:52 »
[[Társak egy cipőben II.]]


Már meg se lepett a hirdetmény, amit Kalózkislány küldött a részünkre. Valójában már egy ideje vártam is, annyira magyarázott a legújabb kísérletéről. Ahogy a mellékelt, nekem címzett üzenet sem tud már úgy igazán váratlansággal szolgálni, pedig meg is sértődhetnék azon, hogy még mindig nem bízik abban, tudom követni az irányadásait. Kérem, annak idején se véletlen robbantak azok a dolgok, amikor unatkoztam. Bár erről talán jobb, ha nem tud. A hirdetmény mindenesetre kihelyeződött az osztagban, nekem pedig nem is maradt más dolgom, mint a kánikula-enyhítő vízicsaták szervezése mellett türelmesen várni az edzés napjára.
A megbeszélt időpontnál kicsit hamarabb érkezem a helyszínre, ahol szerencsére igen hamar meg is pillantom a kedves Onodera-sant, hogy a kezébe csúsztathassam a szokásos, Yuko-channak címzett csekket (csak a múlt havi hadnagyi honoráriumom összege szerepel rajta, igazán nem olyasmi, amit nélkülöznöm kellene). Csak a szokásos, névtelen támogatás, nehogy a végén még azon kelljen sápítoznia, nincs elég költségvetés a kedvenc kísérleteire.
A hosszadalmas kiselőadást már úgy hallgatom végig, hogy a magyarázat felét Kalózkislánnyal szavalom. Nehogy bepanaszolhasson, ennyi idő után is képtelen vagyok megjelezni a fontosabb részleteket – igazából a harmadik alkalommal már kívülről tudtam az egészet, csak nem akartam letörni a lelkesedését. Mindenesetre a kis kapitánylány röpke emlékeztetője után én is odébb somfordálok, hogy Yuko-chan ellenőrizhesse a terepet, én meg igénybe vehessem a kötelező védőfelszerelés címszóval osztogatott kenceficét. Bár alapból nincs bajom a napfénnyel, azért ebben az időben mégsem lenne buli, ha a négyszáz éven át óvott képem olyan színt öltene magára, mint a hajam. Sajnos kénytelen vagyok vigyázni az imázsomra. :S
Miután ezzel megvagyok, osztagkellék napszemüvegemet magamra biggyesztve várom az érkezőket, kezemben egy pohár jeges limonádéval – az Amatsujikra oly rettentően hasonlító hölgyemény volt olyan kedves és adott egy pohárral, még kis osztagszínű esernyőt is tett bele a kedvemért. A szívószálra se mondok nemet, bár épp a nőszemély külleme miatt kicsit tartok az itókától, de hamar rájövök, pánikra semmi ok, ez a nedű ugyanis csak akkor lehetne jobb, ha némi alkohollal feljavítanám. Erről a kánikula és a jelenlévő kiskorúak miatt inkább lemondok. Azon betoppanóknak intek is egyet üdvözlésképp, akiket innen-onnan ismerek. Őszintén sajnálom 12. osztagos barátaimat, de az az érzésem, a sansekijük kibelezne, ha megpróbálnék segédkezni a tereprendezésben – egyébként is kinek hiányzik az az abszurd és teljesen alaptalan vád, hogy én itt szabotálni próbálnám az edzés menetét? Na ugye.
A kísérlet kezdetéig éppen ezért a limonádés pultnál maradok, hogy onnan szemléljem a terepet. Yuko-chan beszédének kezdetekor leteszem a poharat és megköszönöm a nőnek a kedvességét, majd teljes figyelmem a sanseki felé fordítom. Ugyan a legutóbbi kísérletén nem vettem részt, de mivel eleve én voltam az egyik alany, akivel kifejlesztette a kis eszközét, bátorkodom feltételezni magamról, hogy ismerem a működését. A megjelenő kardszellemet látva feltolom a napszemüveget a homlokomra és vidám mosollyal visszaintek neki.
– Kérned sem kell, Yuko-chan – sétálok oda Kalózkislányhoz a tömegből, hogy a megbeszéltek szerint átvehessem tőle az eszközt. – De csak mert tudom, hogy szeretsz bilincsben látni ;) – suttogom, majd lépek odébb bölcsen az eszköz átvételét követően. Kérdés esetén, miszerint miért táncoltam el, habozás nélkül rávágom bárkinek, hogy jobban lásson a közönség. Elvégre az eszköz működését terveztük bemutatni. Szerencsére Undertaker mindig barátságosabban viselkedik irányomba mások előtt is, mint a gazdája.
Az ismertető hallgatása közben felmutatom az eszközt, majd letérdelek, hogy látványos mozdulattal a bokámra rögzítsem az egyik felét. Amint Yuko-chan odaér a beszédében, felmutatom az oldalamról leoldott Ao Hououzát, majd markolatára erősítem az eszköz másik végét. És várok. Az ismertető megfelelő pontján rámutatok a markolat azon részére, amit másoknak esetleg használniuk kellhet, de én már nem piszkálom saját zanpakutoumat. Mindössze leveszem a hortenzia mintás haorimat, hogy a fegyverre terítsem, mielőtt aktiválnám az eszközt. A tollas boszorkány már párszor a tudomásomra hozta, hogy társaságban több holmit óhajt viselni, mint a belső világomban. Én meg már megtanultam az elmúlt évszázadokban, hogy bizonyos nőkkel nem vitatkozunk, hát megkapja a kényes ízlésének megfelelő kék haorit. Így, mikor aktiválom az eszközt, a megjelenő kék hajú, vörös szemű nő azonnal össze is húzza magán a ruhadarabot, mielőtt a valódi öltözetéből bárki láthatna bármit is.
- Yuko! Örülök, hogy megint meghívtatok! – hallom trillázó madárcsicsergését, miközben teljes figyelmét Kalózkislány és Undertaker felé fordítja.
– Én is nagyon örülök, hogy ismét a világomban látlak... – morgom félhangosan a hajamba túrva. Csak egy méla legyintést kapok válaszul, mire vállat vonva figyelem a jelenlévőket, hátha valaki produkál valami érdekes arckifejezést. Yuko-chan úgyis el van foglalva jelenleg a projekt ismertetésével, kötve hiszem, hogy most lenne ideje trécselni a Kék Főnixszel. Miközben várom, hogy mindenki elvegyen egy eszközt, és Kalózkislány is igényeinek megfelelően üdvözölhessen mindenkit, én hagyom a jelenleg nem tollas – mert jól takarja a haori... - nőszemélyt szocializálódni, és inkább a sakura mintás legyezővel próbálom egy kicsit hűteni magam.
– Menjünk, mutassunk példát a többieknek – indítványozom azonnal az első feladat ismertetője után. Már indulnék is, mikor hallom a Főnix replikáját.
– Talán előbb mérd fel a terepet és inkább a második csoporttal menjünk, hogy lássuk, mire kell számítani – sóhajtva fordulok a vörös szemű, betegesen büszke perszóna felé.
– Hadnagy vagyok, Ao, az a dolgom, hogy elöl járjak a feladatok teljesítésében – fogom meg a kezét, hogy egy kisebb húzással a fal felé noszogassam. A barátnője úgyis arrafelé megy, hogy felmásszon, így még ő is meggondolja az álláspontját a dologgal kapcsolatban. Bár látom az arcán, hogy nem kifejezetten értékeli a döntésemet, és a kezét is azonnal kihúzza az enyémből, amint erre lehetőséget lát.
Miközben a segítőket várom a biztosító kötélhez, el kell gondolkodnom, a belső világomban is láttam-e valaha fonatot a tollas boszorkány hajában? Vagy koponyás nyakláncot? Megrázom a fejem, pocsék dolog lenne beismerni, hogy nem ismerem a saját zanpakutou szellemem kinézetét.
– Uh...
 - Ezúttal mit követtem el?
– fordulok nyögve zanpakutou szellemem irányába. Éppen csak sikerült rögzítenem magamra a biztosító kötelet. Még szerencse, azt hiszem az tart talpon, hogy abba kapaszkodok. Undertaker mikor csimpaszkodott rá a haoritolvaj nőszemélyre? Nem, nem ez az igazi kérdés, hanem hogy Ao Hououza ezt mióta hagyja? Láthatóan Kalózkislányt is meglepte ez a fejlemény, mert nem tört ki azonnal kiselőadásban. Bár szerintem a 10 másodperces fáziskésés bárki másnál azonnali reakciónak számítana. Az még ennél is nagyobb meglepetést okoz, amikor a vitát eddig türelmesen hallgató tüneményes tollasom – aki szerintem épp ölni akar pillantással, csak azt nem tudom, kit – felemeli a kezét, hogy időt kérjen, majd szavait egyenesen Undertakerhez intézi.
– Úgy véled tán, hogy nem tudok megbirkózni egy gyenge shinigamikra méretezett feladattal, Undertaker? – uh, nem irigylem szegényt, ezt a hangsúlyt rajta kívül szerintem csak Yuko-chan tudja produkálni, és ami engem illet, mindkettejüktől a hátamon tud futkosni a hideg, ha valamit így mondanak. Tisztán látom a megrökönyödést a másik szellemen, miközben a kék hajú nőszemély, megjegyzem önmagához képest kifejezetten gyengéden, távolabb noszogatja magától. – Nem szorulok a hímneműek segítségére, hogy megmásszak egy falat. Itt Tokiya az, aki miatt aggódni kell! – mintha egy vödör vízzel öntene nyakon, hát ezt érdemlem a tulajdon szellememtől?!
– Hai-hai, szavaid épp oly motiválóan égetőek, mint a lángjaid – bújok legyezőm mögé, hogy elrejtsem csalódott arckifejezésem, amiért immáron két nőszemély köszörülheti rajtam a nyelvét. Yuko-chantól nem is számítok olyasmire, hogy a védelmemre keljen. Az esetben azonnal mennék Akira-chanhoz a negyedik osztagba drog- és véralkohol tesztre.
– Huh? – a Főnixhez hasonlóan én is némán próbálom értelmezni Undertaker behúzott nyakas mutogatását, de a tollas ezúttal is megelőz a reagálásban. – Ugyan már, ha követi az utasításaimat, nem lesz bajunk. Inkább neki tarts fejmosást, én bármit megoldok
 - Kösz...
– morgom a szavalatra, de a következő pillanatban ismét kevésen múlik, hogy lecsókoljam a talajt. Ugyanis a szigorú Főnix Undertaker kitett kiskutya színjátékától majdhogynem meghatódik. Az övén! Pedig az én valódi letargiámat sem veszi komolyan soha, csak a „Viseld el” és társai jönnek tőle. Mikor kedvesen megpaskolja a másik zanpakutou szellem vállát (és Undertaker ezt egy kézfejre adott csókkal honorálja), mielőtt a saját biztosító köteléhez lépne, hogy segítsenek feladni rá, én a leejtett legyezőt veszem vissza magamhoz. Ha mertem volna inni az edzés előtt, minden bizonnyal az alkoholra fognám a hihetetlen látomásaimat, de ennek hiányában kénytelen vagyok a valóságnak betudni és segíteni kedves társamnak, miközben Yuko-channak sikerül magával csábítgatnia a saját szellemét. Azt hiszem, az óvintézkedések ellenére is napszúrást kaptam.
– Csak öt méter. Meglesz hamar – jelentem ki magabiztosan a Főnixnek, miközben szemrevételezem a falat. Az aprócska hangból, amit kiad, az az érzésem, szíve szerint közölné, ezt a felmérést percekkel ezelőtt kellett volna elvégeznem.
– Csak tedd, amit mondok, és nem lesz baj.
 - Hai-hai...
– nem hiszem, hogy ebben a világban az lenne a működőképes ami az ő csinos kis fejében megfordul, de ettől még nem fogok vitatkozni vele. Jóval hamarabb kezdhetünk bele a tényleges feladatvégzésbe, ha az ilyeneket ráhagyom. Yuko-chan azt mondta, öt másodpercig foghatok egy kapaszkodót anélkül, hogy lélekenergiát vezetnék belé. Úgyhogy pontosan követni is fogom az utasításait. Nem őrültem meg, hogy feszegessem a határokat. – Kész vagy? Akkor induljunk – lépek az első kapaszkodóhoz, de csak akkor fogom meg, ha már megbizonyosodtam arról, Ao Hououza is hasonlóképp tett.
Az első néhány fogódzkodón nem is maradok öt másodpercnél tovább, még pont van alkalmam elkerülni, hogy megtapasztaljam, mivel is jár az, ha nem teljesítem a feladatot.
– Ne felejtsd el belevezetni a lélekenergiád! – hallom kedves társam dirigálását magam mellől. Ezt persze magamtól is tudtam, már amikor szólt vezettem a kapaszkodókba a lélekenergiámból, hogy legyen időm felmérni, hova lépek legközelebb. Vagy kapaszkodok, jelenleg teljesen mindegy. – Csak elérhető közelségbe nyújtózkodj. Nem kell amiatt lezúgni, mert sietsz és nem tudsz megkapaszkodni – fáradtan sóhajtok az újabb megjegyzésre, miközben igyekszem egyenletesen tartani a lélekenergiám áramlását a kapaszkodó irányába. Tévedtem. Ez egy nagyon hosszú mászás lesz, mert nagyon jól tudom, hogy ez még csak a kezdet. Erről meg is bizonyosodom, mikor fél percen belül a harmadik lépésem is kritizálni kezdi, és úgy osztani az utasításokat, mintha ezen a röpke egy méteren már ötször leestünk volna.
– Az túl messze van, nem fogsz tudni fogódzót találni! – hallom a sokadik kritikát és a lépésem újbóli megkérdőjelezését a jelenleg épp nem szárnyas boszorka által.
– Ao, tökéletesen tudom, mit csinálok, pont kényelmesen elérem a következő fogódzót – nézek lefelé kissé ingerülten. Nem elég, hogy nekem dirigál, még le is marad a nagy fecsegésben. A morranásomat követő sikkantással mélységesen egyet kell értenem, ahogy az egyik kezem alatt beljebb csúszik a falba a fogódzó, a másik alatti kő pedig jegelni kezdi a tenyerem.
– Vezess bele lélekenergiát! – nem mintha emlékeztetnie kellene erre, de azért csak sápítozik tovább. Kedvem lenne nem eleget tenni a kérésének, de azzal magammal is kitolnék. A tollas boszi meg látványosan nem hajlandó abba kapaszkodni, ami jegeli a kezecskéjét. Nem csoda, elvégre tűzmadár volna normál esetben, de azért a megállás nélküli kritizálás még tőle is túlzás. Főleg, hogy amint ismét odafigyelek erre a részre, máris kezd megszűnni a kellemetlenség, még a falba visszavonulni kezdő kavics is visszajön teljesen.
– Esetleg ha megnéznéd, melyik szín mit csinál, tudhatnád, hova kapaszkodj, ha nem akarsz energiát pocsékolni. Sokkal hatékonyabb lennél – szívem szerint most engedném el a falat. Na nem a feladat nehézsége, hanem a folyamatos csipogás miatt, amit a vörös szemű kis boszorkányom művel. Morranva sóhajtok legújabb kiselőadására. Szeretem, persze, hiszen a zanpakuto szellemem, de néha egy kicsit az őrületbe tud kergetni az efféle műsoraival. Persze, hogy nem figyelek a lélekenergiámra, miközben épp a falat akarom fejelgetni. Egy pillanatra el is kapom a kezeim a kapaszkodóktól, majd azonnal vissza is nyúlok, mielőtt elveszthetném az egyensúlyom. Ez az áramütés merőben új élmény volt. A következő pillanatban már megint csak fél kézzel fogódzkodom, mert a Főnixért kell kapnom, nehogy hátra szédüljön a nagy magyarázások után.
– Jól vagy, Ao? – kérdezem tőle, miközben visszahúzom a falhoz, és egész addig figyelek rá, míg mellém nem ér.
– Most vezeted bele a lélekenergiád, ugye? – azért a hangsúlya megváltozott a majdnem esése óta. Lemondó sóhajjal engedem el a kezét.
– Hai-hai. Bízol bennem, hogy feljutunk? – teszem még fel a kérdést a haoritolvaj nőszemélynek. Mivel ezúttal csak mosolyogva bólint, viszonzom a gesztusát és felfelé nyúlok a következő fogódzóért. Ao Hououza tényleg visszavesz egy kicsit a lendületből, mert a következő két méterünkön már csak egyszer-egyszer kérdezi meg, biztos vagyok-e abban, hova nyúlok. Biztos. És úgy, hogy nem károg állandóan a lépéseim miatt, én sem felejtem el a feladat lényegi részét.
A fal tetejére érve első dolgom, hogy felsegítsem a tollas boszorkányt magam mellé, és mindketten talpra álljunk. Mindeközben persze leoperálom magunkról a biztosító köteleket, amit vissza is juttatok a lentieknek. Még nincs is időm igazán magamhoz térni a mászásból, mikor egy szürke szőrcsomó száguld el mellettem és találja telibe a kékséget. Pár pillanatig csak pislogok a zanpakuto szellemek újabb ölelésére.
– Yuko-chan, nincs valamid napszúrás ellen? – érdeklődöm a hasonlóképp döbbent Kalózkislánytól. Mivel a szellem az ő köreibe tartozik, biztosan itt kell állnia pár méteren belül.
– Miért nem használta az előkészített napolajokat ahelyett, hogy koktélozgat a gyakorlatot megelőzően, Meiou-san? – szusszanok egyet a letolást hallva, hisz Kalózkislány még csak arra sem méltatott, egyáltalán hátranézzen.
– Limonádé volt, nem koktél, és használtam. A zanpakutouink viselkedését viszont egyszerűbb lenne napszúrásra fogni, de parancsolj – vonok vállat és mutatok a továbbra is egymás karjaiban lévő kardszellemekre. Talán teljesen nyári lazaságot tükröző hanghordozásom, talán a mondandóm, ám valami mégiscsak megragadja Kalózkislány figyelmét, mert erre hátrafordul. Az arcára kiülő döbbenet láttán ismételten sajnálni kezdem szegény Undertakert. Persze, hogy ő van okolva az egészért! Pedig az alapján, amit Aotól elcsíptem, épp bocsánatot kért a korábbiakért. Peches egy flótás. :S
– Undertaker, mit mondtam neked az úrihölgyekkel való viselkedés illemtanáról?! Ne haragudj, Ao Hououza, úgy tűnik, még nem sikerült megértetnem vele az alapvető viselkedési normákat – áucs. Komolyan együttérzek szegénnyel. Tart mindez egészen addig, míg padlót nem fogok a tollas boszorkány megnyilvánulásától.
– Ugyan, Undertaker igazán szeretnivaló úriszellem, és gyönyörű ajándékokat ad. ^-^
– Undertaker nem szokott ajándékokat adni
– elő kell vennem a legyezőmet, hogy azzal rejtsem el nevethetnékem, mikor is a Főnix szavai nyomán a nevezett kardszellem egy csontokból készült, rózsa motívumos hajtűt ad át vörös szemű madárkámnak (aki persze azonnal a frizurájába is biggyeszti). Nos, ebből már biztosra veszem, a korábban látott csontékszerek nem gyári tartozékok, tehát jól emlékeztem. 8)
Sóhajtva karolom át  Ao Hououzát, amiért látványosan csalódott arckifejezést ölt magára, mikor az elé épp letérdelni próbáló Undertakert Yuko-chan a fülénél fogva elcitálja magával, hogy a többieket fogadhassa. Sejtem én, mit érez, én is sajnálom szegény párát. És mint férfi, mélyen együttérzek vele, pláne annak tudatában, a korábbi műsorban Ao legalább annyira sáros volt, mint ő, Yuko-chanban mégsem merült fel, esetleg kettejüknek lenne köze a látványhoz, nem csak egyiküknek egyedül. Tényleg sajnálom, nekünk viszont el kell menni a következő feladat színteréig.
Még csak barátkozunk a látvánnyal és a kifüggesztett kötelekkel – még párakra várunk, akik a falmászás utolsó szakaszában járnak, Kalózkislány meg addig nem magyaráz –, mikor a szürke szőrmók ismét csatlakozik hozzánk, hogy a kék tollasnak társaságot nyújtson. A korábbiakért vállon veregetem a srácot, igaz, még élek nem fogom megszokni a gondolatot, kedves Főnixem tőle zokszó nélkül megtűri az ölelést, míg engem nagy eséllyel elküldene Föld körüli pályára egy hasonlóért. Ki érti a nőket?
Az ismertető során inkább a pályára figyelek, mint a mellettem álló kardszellemekre. Ezúttal megpróbálok eleget tenni Madárka kívánságának, és előbb végiggondolni, mit is szeretnék csinálni. Ezt a kötéltáncot nehezíteni fogja, hogy össze van kötve a lábunk, az már egyszer biztos.
– Mondd csak, Ao, ha a hátamra veszlek, nagyjából nyugton tudnál maradni? – teszem fel a kérdést, a távolságot szemrevételezve a két állvány között.
– Miféle kérdés ez? Természetesen így lesz. Tehát egyedül tervezel egyensúlyozni? – a sértettség hamar eltűnik a hangjából, amint rátérünk a konkrét tervezésre. Az ötletre még Yuko-chan kardlelke is lelkesen bólogat, szóval ezt annak veszem, ő is támogatja ezt a megoldást.
– Csapatmunka, Kedves. Ha nem működünk együtt, nem fog menni – vonok vállat a Főnixre mosolyogva, ki erre igazi dámához méltón nyújtja a kezét. Miután felsegítem a hátamra (meglepően könnyű, ami azt illeti, nehezebbre számítottam, ha figyelembe vesszük, a belső világomban mekkora böszme madár alakjában röpköd), még egy thumbs-upot is kapok Undertakertől.
– Nem kell aggódnod, a túloldalon találkozunk – csivitel a fülem mellől a madárka, de a reakciót már nem látom. Leköt ugyanis, hogy úgy induljak el, egyenletesen vezetem a talpam alá a lélekenergiámat. Mivel a kötél eléri a neki rendelt kék színt az első két lépés után, erről el is terelem az aggodalmam. Most jön ugyanis a következő problémám: ezen végig is kellene baktatnom.
– Azt hiszem, ezt nem gondoltam át... – morgom magam elé, ahogy lassan megteszem a következő lépést. Végig nagyon odafigyelek az egyensúlyozásra, hisz nem csekély holtsúllyal dolgozom.
– Ügyes leszel, bízom benned. Csak előre nézz, és koncentrálj a reiatsudra – nos, ha ettől a kijelentéstől nem szédültem le a mélybe, akkor már semmitől nem fogok. Egyre biztosabb vagyok abban a napszúrásban, de inkább visszaszívom a kommentáromat. A Főnix most mások előtt is képes a kedvesebbik oldalát mutatni, és bár meglehetősen feszült és kritikus, mivel az ő épsége is a kezemben van, azért azokat a bizonyos kommentárokat a maga módján kimondottan kedvesen fogalmazza meg. Talán gyakrabban kéne potenciális életveszélybe helyezni, szeretem, amikor ilyen.
A kötél közepénél torpanok meg és gondolkodom el a dolgon.
– Nem :| – hallom azonnal a határozott választ, bár Ao nem moccan, de tisztán értem, ha nem fenyegetne egyensúlyvesztés veszélye, ő most azonnal kiszállna a játékból.
– Meg se szólaltam – próbálom adni az ártatlant, de szusszanásából ítélve ezzel őt nem verem át. Felnevetek a reakcióra, úgy fest, valóban a lényem egy része a kék boszorkány.
– Arra gondoltál, Yuko Sanseki-san nem mondta el, mi történik, ha nem vezetsz a kötélbe megfelelő lélekenergiát. Nagyon muszáj ezt szórakozásból kipróbálnod?
 - Igen.
– Jó. Csináld. De ha ellazul a kötél és leesünk, azt egy életre megemlegeted :|
– nevetek egyet a fenyegetőzésre. Előrébb csúsztatom az egyik lábam, hogy kényelmesen oldalra tudjak fordulni. Ha valóban a kötél feszessége fog megváltozni, még így a legnagyobb esélyünk, hogy időben és megfelelően reagáljunk.
Egy ideig csak a kötél színét figyelem, mely elveszti tetszetős kék árnyalatát. Ezt követően Ao pisszegésére oldalra nézek, a kötél vége felé, ahonnan kedves kis tüzecske indult meg felénk.
– Ez egész barátságos – hanghordozásából ítélve a tollas boszorkány mosolyogva figyeli a lángokat. Ezen valahogy nem tudok csodálkozni, amikor az ő képessége is tűz alapú, és esküdni mernék, hogy amaz ártalmasabb, mint ez az apróság itt. Egy kis ideig figyeljük a jelenséget, egészen közel is engedem magunkhoz, hogy Ao ténylegesen megcsodálhassa szépségét és melegét, aztán ismét elkezdem egyenletesen vezetni a lélekenergiám a kötélbe. A tüzecske pont előttünk áll meg, és ahogy elindul visszafelé, mintha Undertakert vélném látni a kiindulóponton, kezében egy oda nem illő tablettel.
A feladat további részét annak rendje és módja szerint folytatom, így minden különösebb gond nélkül átérünk. Csak akkor tekintek a távolabbi pódium felé, amikor már biztonságosan lemásztunk erről. Intek egyet a felénk néző Undertakernek, hogy jelezzem, minden rendben ment. A következő pillanatban legyezőmet előkapva csinálok úgy, mintha nem oda néznék. Ha Yuko-chan kérdezi, még véletlenül sem láttam a kék lángokból álló szívecskét, melyet Ao Hououza volt kedves az imént a levegőbe rajzolni az „úriszellemének”.

// IC-ket nagyon szépen köszönöm Naonak! :3 //


(click to show/hide)

Karakterlap

Kuchiki Chihiro

Eltávozott karakterek

6. Osztag

*

6. osztag tisztje

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
12 500 / 15 000

Hozzászólások: 60

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 2 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Karmazsinvörös

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#677CB5 / / #DA0021


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #28 Dátum: 2017. Szept. 29, 23:12:25 »
[[ Társak egy cipőben II. – Globális edzés ]]

  Mikor találkoztam a 6. osztagban az edzés kiírásával azonnal elhatároztam, hogy elmegyek rá. Chichiue a legutóbbitól visszatartott, mondván ne tegyem közszemlére Sabishii Higanbanát. A kísérlet viszont nem hiszem, hogy kitudódna vagy, hogy bármiféle szövődményekkel járna a lélekölőkardnak. Egyébként miért ismétlődne meg egy efféle gyakorlat?
  Nem is Higanbanával ápolt kapcsolat miatt aggódtam, úgy hiszem, mindent megosztunk egymással. Sokkal inkább az új tapasztalatok és ismeretek szerzése vonzott. Éppen itt volt az ideje, hogy prezentáljam Chichiuénak, hogyha testvéri óvó tekintet nélkül képes vagyok egy osztagban szolgálni, akkor egy ilyen döntés következményével is együtt tudok élni, bármi is legyen az edzés végkimenetele.
  Egy kissé viszont mégis elbizonytalanodtam a 12. osztag magasra nyúló bejárata előtt. A rémtörténetek, melyeket Chichiuétól hallottam, nem tűntek igaznak. A hetedik, tízedik és tizenkettedik osztag által közrefogott útszakasz veszélytelennek látszott. Igaz, nem volt alkalmam sokáig nézelődni, mert pont összegyűltünk annyian, hogy bekísérhessenek minket a gyakorlat színterére.
  Noha igyekeztem határozottnak látszani, mélyen belül megfordult bennem, hogy talán Aniuetachiékat elhívhattam volna. Ezt a buta gondolatot azonnal elhessegettem, még ha elsőre talán félelmetes is volt miként tudatosult bennem, egymagamban jöttem el egy ilyen rendhagyó edzésre. Mikor korábban fivéreim közül mindig velem volt valamelyikük. Persze tudom, hogy most én döntöttem így, hogy egyedül jövök, de akkor is szokatlan érzés volt. Viszont egy részem mégis retteget, ahogy belegondoltam Chichiue mit fog szólni ahhoz, hogy részt veszek egy ilyen „kutatáson” Higanbanával – ráadásul mindezt utólag fogom közölni neki. A gondolatra a nagy kánikula ellenére is kirázott a hideg, szinte érezni véltem Chichiue fagyos lélekenergiáját, amit akkor szokott eregetni, amikor mérges. Bár most sokat adnék ebben a nagy melegben azért a hűvösségért! >.<
  Nagyon figyelmesen hallgatom végig az információt, amit Yoshida sanseki-san árult el arról a furcsa eszközről, mely a gyakorlat részét fogja képezni. Mikor testet öltött ennek köszönhetően Yoshida-san zanpakutoujának a szelleme hatalmasra nyílt szemekkel lestem annak irányába. Döbbenetemben még arról is megfeledkeztem, hogy illő módon köszöntsem. Milyen modortalan vagyok!
  Igyekeztem tapintatlanságom után nem lemaradni az eszközről elhangzó használati útmutatóról. Roppant kínos lenne, ha mindezek után nem tudok boldogulni a kiegészítő alkalmazásával. Szerencsére sokat segített számomra Meiou fukutaichou prezentálása. Szóval mikor lehetőség volt rá, habozva egy kissé, de beálltam a sorba, ahol ezeket az eszközöket osztogatták. Mikor megkaptam, tétován helyeztem fel a wakizashira, majd próbáltam meg aktiválni a korábban látottak szerint. Meglepetésemre sikerült jól csinálnom a dolgokat, legalábbis Sabishii Higanbana gondtalanul testet öltött mellettem.
  – Higanbana! – lelkesen szólítottam meg. Lélekölőtársam éppen megilletődve vezette körbe a tekintetét a gyakorlat színterén. – Remélem nem haragszol, hogy előzetes megkérdezésed nélkül idejöttem… és, hogy ennyi ember előtt megidéztelek. – Beszédemmel reméltem, hogy némileg fel tudom oldani a feszültségét.
  – Nem haragszom – ingatta meg a fejét, hogy elkergesse aggodalmamat. – Boldogsággal tölt el, hogy itt lehetek. Mi lesz a feladatom?
  – Még én sem tudom pontosan, de elvileg együtt kell végrehajtanunk. – Jobbommal lefelé intettem a lánc irányába, mely egymáshoz kötött minket. Higanbana csendesen vette tudomásul szavaimat. Én pedig ezt követően gondolkodás nélkül kezdtem el álmélkodva szemügyre venni a palástján végbement változást. A szalagok és a pókliliomok, melyeket nem is olyan rég készítettem neki, ott ékeskedtek rajta az anyagon. Higanbana észrevette, hogy nagyon tanulmányozom a vállain átvetett, mellkasa előtt rögzített palástot.
  – Köszönöm az ajándékokat – szavaira meghökkenve néztem a szemeibe. Éreztem, ahogy arcomat elönti a pír.
  – Oh, én nem azért, nem akartalak így megbámulni, de tényleg nem! Én csak meglepődtem, ez minden… – hebegve kezdtem bele a magyarázkodásba, hogy nem azért szegeződött így rá a tekintetem, hogy kiváltsam hálálkodását. Lágy mosolya némiképpen enyhített kétségbeesésemen, noha ennek ellenére is zavartan húztam össze magamat. – Szívesen. Örülök, hogy tetszenek – feleltem kisvártatva korábbi köszönetére, szavaim kissé halkra sikeredtek, de biztos voltam benne, hogy Higanbanához eljutottak.
  Az elkövetkezőkben odafigyeltem, hogy ne műveljek korábbihoz hasonlót. Kerültem a heves gesztikulálást és hangoskodást, nem szándékoztam kicsit sem magamra vonni a jelenlévők figyelmet. Sokat segített ebben Higanbana beszéde. Hihetetlennek találtam, hogy még magáról az időjárásról is képes volt úgy beszélni, hogy érdekes legyen. Örömmel hallgattam fejtegetését arról, hogy Seireitei mennyire más, mint a Belső Világ, amelyben él, és hogy mennyire tanácstalan azzal kapcsolatban, miért van itt ilyen tikkasztó hőség, amit mi lelkek láthatóan olyan nehezen bírunk elviselni. Lelkesen avattam be az általam elgondolt miértekbe, noha elképzeléseim boncolgatásában nem jutottam túl messzire, mikor Yoshida sanseki-san ismét figyelmet kért tőlünk.
  Elhűlten néztem a földből előbukkanó magas falakat, mely az első feladat részét képezték. Higanbana hozzám hasonlóan döbbent ábrázattal mustrálta a kihíváshoz járó akadályt. Zavartan köszörültem meg a torkomat és igyekeztem rémült mimikáimon úrrá lenni. Semmi olyasmi nem hangzott el, ami miatt rettegnem kellene. A lélekenergia vezetés szomorú lenne, ha nem sikerülne Kidoushuu osztagban töltött múltam után. De a biztonság kedvéért azért inkább a harmadik csoporthoz csatlakoztam. Ez idő alatt legalább volt némi rálátásom arra, hogy a többiek miként állnak neki a feladathoz, hátha tanulhatok az ő hibáikból.
  Miután Onodera-san segített nekünk felvenni a feladat mellé járó védelmi eszközt zöld utat kaptunk a fal megmászásához. Nagyon kedves volt, hogy néhány gyakorlati információt is megosztott velünk, melyből egy szót se voltam képes felfogni. Túlságosan lekötött a gondolat, hogy éppen egy óriási falat tervezek megmászni Higanbanával. Szédelegtem a lehetséges végkimenetelek elképzelése során, úgy éreztem lábaim menten gyökeret vetnek a földbe. Hálásan biccentettem Onodera-sannak, nem kívántam udvariatlannak tűnni azok után, hogy a zanpakutou szellemet korábban elfeledkeztem illőn köszönteni.
  Vettem pár mély levegőt, mielőtt megragadtam volna az első kapaszkodókat és felhúztam volna magamat. Nyomban elkezdtem beléjük lélekenergiát vezetni, de mielőtt tovább indultam volna oldalra pillantottam, hogy lássam Higanbana is elindult.
  – Nyugodtan mehetsz. Követlek – mosolyogva bátorított zanpakutoum szelleme. Jól estek bíztató szavai, mert mélyen belül legszívesebben zokogtam volna. Itt, a fal aljában látszik igazán, hogy milyen magasan is van a teteje.
  Ráadásul iszonyú lassú vagyok! Rettenetesen sokáig válogattam a kapaszkodók közül, mígnem azzal kellett szembesülnöm, hogy a többiek már rég a felénél túl járnak, mikor mi még csak az első harmadban totojázunk. Ennek hatására kapkodni kezdtem, gyorsan le szerettem volna tudni azt a két métert, ami elválasztott minket a többiektől.
  Sietségemnek viszont meglett a jussa. Lábamat az egyik alkalommal rosszul sikerült elhelyeznem a kiálló részeken és megcsúsztam. Rémülten nyúltam másik kapaszkodó után, hogy megakadályozzam leesésemet. Csak utólag tudatosult bennem, hogy pontosan az efféle balesetek elkerülése vége miatt van rajtunk a kötél és mintha erről ejtett volna néhány szót odalent Onodera-san. Ennek ellenére hihetetlen gyorsasággal kalapált a szívem.
  A sárga fogódzó térített vissza a valóságba, aprót rázott, amiért elfelejtettem a feladat lényegi részét és nem vezettem belé lélekenergiát. A csípésszerű érzésre felsikkantva rántottam el a kezeimet. Hangom elnyomta Higanbana szisszenését. Leesésemet végül lélekölőtársam határozott fogása akadályozta meg. Jobb felkaromat megragadva húzott vissza a falhoz, segítségével pedig visszakapaszkodhattam az előttem lévő fogódzókba.
  – Köszönöm – halkan rebegtem el orrom alatt a hálámat. Nyomban elkezdtem lélekenergiát vezetni a kapaszkodóba, ahogy érzékeltem a piros fogódzó lassú melegedését. Igyekeztem elkerülni a korábban történteket. – Ne haragudj Higanbana, jól vagy? – kérdeztem a kardszellemtől.
  – Én rendben vagyok – Higanbana hangja elcsuklott, mire meglepetten fordítottam arcomat felé. Letargikus ábrázatával szembesülve egy kissé én is elszontyolodtam.
  – Ígérem, a következőknél jobban vigyázok, és nem fogok kapkodni! – mosolyt erőltettem az arcomra. A nagy izgalomban egészen megfeledkeztem, hogy Higanbana mennyire érzékeny. – Ez amúgy is eléggé meggondolatlan volt tőlem az előbb. – Senki sem csattogtatott mögöttünk ostort, mely indokolta volna, hogy siessünk. Ráadásul Yoshida sanseki-san sem mondta egy szóval sem, hogy igyekeznünk kellene, mert időhöz lennénk kötve. Reméltem, hogy szavaimmal megelőzhetem Higanbana könnyeit.
  – Mehetünk tovább? – Vonakodva helyeselt rá kérdésemre egy bólintás kíséretében. Láttam rajta, hogy legszívesebben visszafordulna. Sejthette, hogy ellenezném a felvetést, mert azt mondta, amit hallani akartam. Nem azért jöttem ide, hogy rögtön az első kihívás elől megfutamodjak.
  Mikor tovább indultunk nem kapkodtam többet. Alaposan megfigyeltem a fogódzókat, amik a rendelkezésemre álltak és csak azután fogtam meg őket, hogy megbizonyosodtam róla lábaim sem fognak lecsúszni. A lépések előbb-utóbb már maguktól jöttek. A lélekenergia vezetést nem éreztem fáradtságnak, ellenben lábaim, de főleg karjaim az utolsó méternél iszonyúan sajogtak. Ha nem vélném lehetetlennek, már arra gyanakodnék a fal folyamatosan nő és ezért nem lesz soha vége. Egyre nehezebben bírtam rá magamat arra, hogy feljebb menjek. Egyik alkalommal kicsit tovább időztem az egyik ponton, minek során nem igazán reagáltam arra, hogy a bal tenyerem alatti fogódzó elkezdett visszamenni a falba.
  – Chihiro! – Higanbana rémült hangjára eszméltem fel. Azonnal lélekenergiát vezettem a kapaszkodókba. Így sikerült előcsalogatnom a falba húzódó darabot, a másik pedig fokozatosan vesztett a hőből, amit hirtelen árasztani kezdett magából. – Nem akarsz inkább visszafordulni?
  – Nem! – határozottan ágáltam az ötlet ellen, miközben újabb kapaszkodókért nyúltam, hogy feljebb húzzam magamat. Ezzel a lépéssel akartam bizonyítani, hogy bírom még tovább. – Már majdnem fent vagyunk a tetején! – egy pillantást vetettem a talaj irányába. – Amennyi energiát megkövetelne a lemászás, annyi erőből fel is mehetünk – mutattam rá a nyilvánvaló tényre.
  Néhány perc múlva végre sikerült elérnünk a fal tetejét. Higanbana álló helyzetbe segített, hálás voltam udvariasságáért, mert perpillanat lábaim akaratom ellenére akartak összecsuklani alattam. Lélekölőtársam a kérésem nélkül támogatott, bocsánatkérően somolyogtam a társaság felé, akiket véletlenül megvárattam.
  A következő feladat instrukciói meghallgatásánál sápadtan néztem szembe a magasan kifeszített kötéllel, melyen a kihívás szerint végig kellett volna mennünk. Nem mintha félnék a magasban vagy kételkednék az egyensúlyomban – talán egy nagyon kicsit. De ez ránézésre eléggé életveszélyesnek tűnt. Ráadásul ehhez nem biztosítottak semmiféle védőfelszerelést csak így kiengedtek minket a semmi fölé, hogy menjünk.
  – Chihiro? Hamarosan indulnunk kellene. – Higanbana szavaira helyeslően bólintottam. Ezúttal valóban jó lenne nem utolsóként érkezni, de attól tartok ezt a feladatot sem leszünk képesek villámsebességgel végrehajtani. Leginkább miattam. Higanbana képességeiben nem kételkedem, szerintem a korábbinál is, ha egyedül csinálta volna, hamarabb felért volna a fal tetejére.
  Óvatosan lestem a többiek felé, ki hogyan próbál megbirkózni a feladattal. Arra a gondolatra, hogy álló helyzetben egyensúlyozzunk végig a kötél tetején menten összeugrott a gyomrom.
  – R-rendben, menjünk – határozatlanul léptek közelebb a kötélhez. Jobb ötletem híján a többiektől látott példával kísérleteztünk. Óvatosan ráereszkedtem a kötélre, utánam Higanbanával. Lassan léptem előre, de a kötél vészesen kiingott, alig sikerült megtalálnom az egyensúlyomat. Higanbana előrenyúlt, hogy belé kapaszkodhassak. Ez így nem fog menni! – mondogattam magamban kétségbeesetten.
  – Csak lassan – javasolta lélekölőm. Óvatosan csúsztattam előre a lábamat, majd tanácsa szerint araszolva haladtam előre.
  Már-már kezdtem ráérezni a dologra és immáron levegőt is mertem venni, amit a feladat elejében nem igazán volt bátorságom. Egy valamiről feledkeztem meg csupán… a lélekenergiáról. Ahogy Higanbana felhívta a figyelmemet a felénk közelítő lángokra teljesen megrémültem. Egy rossz viccnek tűnt, de az egyre közelebb merészkedő tűz aligha lehetett elcsépelt humorforrás. Ráadásul mindez amiatt, mert elhanyagoltam a feladat leglényegibb elemét…. És Szent Lelkek Királya, Higanbana van hozzá közelebb!
  – Higanbana, a ruhád! – rémülten néztem a tűzre, miközben felhívtam a szellem figyelmét arra, hogy a lángok hamarosan bele fognak kapni az öltözetébe. – Nem tudunk helyet cserélni? Jobban örülnék, ha távolabb lennél a lángoktól. – hozakodtam elő az ötlettel szinte gondolkodás nélkül. Nem vacilláltam azon, hogy az éppen lángokban álló kötélnek pont egy ilyen megerőltetés hiányozna legkevésbé.
  – Én rendben leszek Chihiro, ne aggódj értem. Csak menj tovább előre és ne felejts el lélekenergiát vezetni a kötélbe.
  – De… de a lángok! Kerülj ki! Gyere át erre az oldalra – intettem a másik oldalamra. Valóban szerettem volna biztonságban tudni Higanbanát. Képtelen vagyok úgy koncentrálni, hogyha az köti le éppen az elmémet, hogy a lángok menten elérik őt. A hirtelen mozdulatomra megbillentem, és ahogy megrándult alattunk a kötél Higanbana nem tudta megtartani az egyensúlyát, majd zuhanni kezdett. A lánc miatt az én lábam is kiszaladt alólam és követtem a lélekölőtársamat a mélybe.
  A félelemtől való sikoltás mellett, meglepő módon volt annyi lélekjelenlétem, hogy idejében megkapaszkodjak a kötélben az egyik kezemmel, a másikkal pedig Higanbanáért nyúltam. Sikerült is elkapnom a kezét. Újabb meglepetésemre Higanbana egyáltalán nem rendelkezett különösebb súllyal, mintha csak fegyverként tartanám markomban. Ugyanakkor a saját súlyomat megtartani cseppet sem volt olyan egyszerű. Összeszorított fogakkal erőlködtem, igyekeztem felhúzni Higanbanát, de az egyre közelebb keveredő lángok miatt megtorpantam. A tűz lassacskán elérte a kezemet, mellyel már így is alig tudtam fogni a kötelet. Tenyerem izzadt és egyre kilátástalanabbnak tűnt, hogy Higanbanát visszahúzzam a kötélhez.
  Mikor a kezemet elérték a lángok rémülten kiáltottam fel, ijedten vizslattam a tűz irányába, ami… nem is égetett? Mire tudatosult bennem, hogy nem jár semmiféle fájdalommal már késő volt. Kezem lecsúszott a kötélről és zuhanni kezdtünk, immáron lehetőségek nélkül, semmibe se tudtunk megkapaszkodni. A félelemtől pedig egy nyavalyás varázslat sem jutott az eszembe…
  Éreztem, ahogy a zuhanás közben Higanbana magához vont, hogy ő fogja fel az esésünket. Végül mindkettőnket meglepett, hogy a talaj besüppedt alattunk és az érkezés semmiféle fájdalommal nem járt. Felrémlettek Yoshida sanseki-san szavai arról, hogy mi a teendő, ha lezuhanunk. Ha leesünk a lépcsőt kell használnunk ahhoz, hogy visszatérjünk a kiindulópontra. Akkor a gyakorlatot egy halálos kihívásnak véltem, cseppet sem gondoltam volna, hogy ez a furcsa Tsuriboshi1 egész idő alatt itt lesz arra az esetre, ha bárki is leesne.
  Miután lekászálódtunk az anyagról, megköszöntem Higanbanának, amiért az esés közben is azon volt, hogy engem védjen. Ezután célirányosan indultam meg a lépcső felé, mely arra szolgált, hogyha félbeszakad a feladatunk, akkor a fal megmászása nélkül kerülhessünk a második kihívás elejére.
    – Muszáj visszamennünk? – Higanbana megfogta a kezemet, hogy visszatartson. Meglepetten fordultam vissza a szellem felé.  – Inkább maradjunk itt lent.
  – De a gyakorlat elmondása alapján mindenképpen végig kell csinálnunk. – Megértettem az ódzkodását, de én nem szerettem volna félbehagyni a feladatot. Főleg úgy nem, hogy az esésnek köszönhetően sokkal, de sokkal okosabbak lettünk! Amúgy is, nagyon dühös voltam magamra. Ha ez egy misszió alatt történt volna bele is halhattunk volna! A való életben pedig ritkán akad második lehetőség… nem itt akartam elszalasztani az újrapróbálkozást. Higanbana szomorúságát mosolyommal próbáltam elhessegetni.
  – Ne aggódj Higanbana, menni fog. Van egy ötletem! – belekezdtem tervem felvázolásába, hogyan is képzelem átjutásunkat a kötélen. Ezúttal mellőzném a kifeszített zsinóron való sétálgatást, az egyértelműen nem vált be nekünk. Viszont, ha leereszkedünk, és ha csak kezeinkkel fogva csüngünk rajta, akkor úgy nem kell attól tartanunk, hogy leszédülünk. – A tűz pedig ártalmatlan. A lángok egyáltalán nem égettek meg! Látod? – mutattam felé a kezemet, mellyel korábban megtapasztalhattam a lángok erejét. Előadásom határozottra sikeredhetett, mert nem kellett Higanbanát tovább győzködnöm.
  Azonban elképzelni sokkal, de sokkal könnyebb volt a tervet, mint kivitelezni. A kötél feléig valóban bevált a módszer, viszont ahogy folyamatosan csúsztattam rajta végig a kezemet, úgy éreztem, hogy horzsolja tenyeremet a zsineg. De a lángok miatt ezúttal nem kellett aggódnunk. A lélekenergiám adagolására odafigyeltem és most Higanbana ment elől. Így, ha a tűz el is szabadul és ezúttal égetni támadna kedve, akkor engem fog veszélyeztetni, nem pedig a szellemet. Noha arra cseppet sem számítottam, hogy az utolsó negyednél iszonyú megerőltetés lesz számomra arrébb és arrébb csúsztatni a kezeimet a kötélen. A karjaim hihetetlenül fájtak a megerőltetéstől és melegem is volt. Higanbana egyáltalán, hogy nem sül meg? Szegény, gondolhattam volna erre korábban, de igazán! Neki is könnyedén lehet melege ebben a kánikulában. Legalább annyit megtehettem volna, hogy felfogom a haját, mielőtt nekiveselkedtünk a feladatoknak. Szép kis halálisten vagyok, csoda, hogy korábban nem hagyott ott helyben odalent. Vajon megtette volna, ha nem kötne össze minket ez a lánc? Inkább mielőbb elhessegettem a negatív gondolataimat, mielőtt a tűz túl közel találna jönni, amiért nem koncentrálok rendesen reiatsum adagolására.
  Mikor hála az égnek végig értünk a kötélen, lélekölőtársam felsegített. A feladat végén már azon töprengtem, miért nem hallgattam inkább Higanbanára és maradtunk a biztonságos talajon? Mióta lett hobbim az önmarcangolás? Főleg lenyúzott tenyereim miatt merültek fel bennem ezek a találó kérdések. Igyekeztem tenyereimre nem különösebb ügyet fordítani, kicsit fájtak, de nem annyira, hogy ne csináljam tovább a gyakorlatokat. Megigazítottam ruhám ujját, hogy kicsit rálógjon kézfejeimre az anyag. Attól még, hogy nem igazán érdekelt kezem állapota, nem kívántam közszemlére tenni.
  Néhány perces szusszanás után semmi akadályát nem láttam annak, hogy lemenjünk a limonádékhoz. Amúgy is úgy éreztem, ha nem jutok menten folyadékhoz, akkor elájulok.
  – Higanbana, a korábbi feladatnál is eszembe jutott. De nincs meleged? Nem zavar a hajad? – érdeklődtem tőle.
    – Nem érzékelem úgy a meleget, mint ahogyan ti – felelte kérdésemre megilletődve.
  – Rendben, és a feladatok alatt? Nem lenne kényelmesebb, ha felkötnénk?
    – Ha szeretnéd…
  – Itt most nem arról van szó, én mit szeretnék, hanem arról, hogy te hogyan szeretnéd – felfújtam az arcomat, miközben próbáltam némi határozott választ kicsikarni a szellemből. Mimikáimat azonnal rendeztem, amikor odaértünk az italos pulthoz. Meglepett a választék, az különösen, hogy narancs ízűt is lehetett kérni. Nagy kedvencem volt az a gyümölcs, Chichiue és Hiroya-aniue mindig hoztak haza, ha szezonja volt éppen.
  Mikor az elkészített italt átvettem volna, Higanbana megfogta a kezeimet, tenyereimet felfelé fordítva, hogy közelebbről is megnézhesse őket. Rettenetesen sápadtnak látszott a látvány miatt. Pedig semmi oka nem volt az aggodalomra. Eddig sem fájt különösebben, nem volt szép, de nem zavart. Nem úgy, mint Higanbanát, ki szó nélkül elkezdte hullajtani a könnyeit. Hirtelenjében egy szót se tudtam szólni, zavartan hápogtam a lélek által művelt jelenetre. Lehető legrosszabb pillanatban tört el nála a mécses, még felkészülni se tudtam a megakadályozására.
  Felváltva próbáltam vigasztalni Higanbanát, hogy kezeim nem különösen fájnak, minden rendben van és bocsánatot kérni, amiért feltartjuk a sort a limonádés pultnál. Hát… ez roppant kínos. Remélem Higanbana hamar belátod semmi értelme ezért sírni! >.<
   
1A karakter a Tsuriboshi nevű kidouval hozza összefüggésbe a trambulint.

Karakterlap

Yoshida Yoriko

Eltávozott karakterek

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 60 000

Hozzászólások: 116

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 42 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
villám elemi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudomány <3

Post szín:
#7BE3C4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #29 Dátum: 2017. Okt. 07, 00:18:49 »
[[ Társascipő II. ]]

Note: mivel Yoriko zanpuszellemei hadarnak, ezen felül vagy kórusban beszélnek, vagy 3 szavanként váltogatják a beszélő kilétét, olvasásnál ezt tessék beleszámolni – a könnyebb olvashatóság végett ezt én nem fogom külön jelezni, amikor a tényleges beszédüket leírom és nem csak összefoglalom. :3

Uh, miért? Miért van ekkora kánikula? Pláne délután? Yuko-nee edzésének időpontjában perzselő hőség lesz, győzöm magam a perfektül légkondícionált irodámban is fagyival és jeges teával hűteni. Miért nem lehetne ezt 25 fokban művelni? Az is kellőképpen meleg... Én meg megígértem, hogy ezen most részt veszek én is. Miközben a rendes munkatempómat is igencsak komolykásan befolyásolja negatív irányba ez hőfok odakinn. Miért nem csináltunk egy hatalmas jégkamrát a kinti gyakorlótér alá? T-T
A kiírt időpont előtt fél órával merészkedek ki a szaharai körülmények közé, hogy figyelmeztessem Yuko-neet, lassan figyeljen oda az órára. Ezután azonnali visszavonulót fújuk az árnyékoskásabb részekre, ahol harmadszorra is bekenem a bőrfelületem kilógó részeit, és azonnal előkapom a kompakt ventillátorom, hogy legalább magamat be tudjam csapigálni azzal, hogy mindez nem is olyan vészes. Onodera-san volt olyan kedves és hozott nekem egy zacskó jeget, amit a fejemre tehetek, ameddig elkezdjük az egészet. *-* Azt nem mondom, hogy minden tökéletesbe vált ettől, de legalább egy induri-pindurit elviselhetőbb lesz tőle a gyakorlatozást megelőző várakozás.
Fuchida-kunt látva inkább beljebb húzódok az árnyékban, majd emlékeztetem magam, hogy most nincs rajtam haori, sőt, egy kifejezetten vékony, ámbár hosszú ujjú edzőruhát választottam mára, és még a hajamat is szorosan összefontam, hogy ne süljek meg teljesen, meg egy edzésen csak nem veszélyeztethet senkit a hirtelenkedéssel, úgyhogy talán nincs mitől tartanom... de azt hiszem, nagyobb biztonságban érzem majd magam, ha nem feltétlen vele egy csoportban csinálom végig a pályát, mert jelenleg az én reakcióidőm sem a legjobb.
Türelmesen hallgatom végig Yuko-nee bevezetőjét. Ahogy elnézem, a társaság nagyobbik felének szüksége is van rá, hiszen rajtam kívül csak Meiou-fuku látta a működését, de az előző edzésprogramon egyikünk sem vett részt, bár az ő hiányát ott nem értem, hiszen személyesen segített Yuko-neenek az eszköz kifejlesztésében, tesztalanyként. Én teljesen érthető okokból hagytam ki azt a tesztet, egy másik kísérletet felügyeltem ugyanis, méghozzá a helyszín működését, és sajnos nem mondhatom el, hogy problémamentes volt. De mindegy is, arra majd ráérek visszatérni, ha ezzel megvagyunk, hogy a legközelebbi kánikula-időszakra időzített edzés már nyugodt lélekkel mehessen ott. A megjelenő Undertakernek közben erőtlen mosollyal az arcomon integetek, és megigazítom a kobakomon a jeges zacskót. Én ezt nem fogom kibírnihiii. T-T
A bemutatót követően veszek kettőt az eszközből, ha már ikertőrjeim vannak, és az instrukcióknak megfelelően felhelyezem őket a fegyverekre. A megjelenő vidám, derakamig érő tündérkék első szavalatait még én sem tudom követgélni, de ennek egészen biztosan a kánikula az oka! @_@ Tényleg lassabban jár az agyam a melegben, eltart pár pillanatig, ameddig értelmezem a sebtében elhangzottakat, és én is megfelelően tudom üdvözölni őket. Majd közös megegyezéssel követjük a többieket a falhoz. Még gyorsan elkapom Undertakert, hogy oda tudjam adni neki a jeges zacskómat, sajnos nem hiszem, Yuko-nee díjazná, ha azzal akarnék falat mászni... Bár őszintén, nem akarok falat mászni, meleg van, és a jég nélkül tényleg úgy érzem, menten ideolvadok. T-T
Az első két tízes próbálkozását az árnyékból nézzük végig. A tündérkéim nagyon lelkesek abban, hogy megbeszéljük egymással a látottakat és ez alapján a várható nehézségeket. Bár szerintem ha Yuko-nee útmutatásait követem, biztosan nem lesz gond, de a többieket elnézve ez nem mindenkinek sikerül. A lányok is egyetértenek abban, hogy ezúttal jobb lenne nem kíváncsiskodni, egészen megható, mennyire aggódnak értem, mert látják, hogy rosszul viselem ezt az időjárást. *-* Még a karomat is együttérzőn lapogatják meg és vigasztalni próbálnak, amikor a mi csoportunk jön. Fáradt sóhajjal lépek oda a falhoz, kivételesen nagyon hálás vagyok, hogy van, aki segít nekem a biztosító kötelekkel, mert a tűző napon ez azt hiszem, meghaladná az én intellektuális és mozgáskoordinációs képességeimet. Most nagyon irigykedek a tündérkék szárnyaira.
– Menni fog, túl leszel rajta hamar, nem is olyan magas ez, mint amilyennek tűnik, csak indulj el és figyelj az instrukciók betartására, ne foglalkozz semmi mással, hipp-hopp fenn leszünk, aztán már csak egy feladat és kereshetünk valami hűvöset – hálásan mosolygok a lánykák kórusára, ők úgy döntigéltek, mellettem fognak repkedni, bár nem hiszem, hogy meg tudnának tartani, annál sajna-majna nehezebb vagyok... Pedig szerintem, amikor fiatalabbkának néztem ki, akkor ment volna nekik. De persze ott kezdődik, hogy nem fogok leesni, ez csak biztosítéknak van, szóval-móval minden rendben lesz anélkül is, hogy ki kellene segíteniük.
Ahogy elindulok, azonnal odafigyelek, hogy megfelelően vezetgessem a lélekenergiámat a kapaszkodókba, nem akarok kapkodni, szeretném kihasználni az időt, hogy felmérjem, hova kellene lépnem legközelebb. Uhh, most nagyon bánom, hogy nem hoztam ki napszemüveget, nagyon elvakítgat a napfény. @_@ Pici-micit megtörölgetem a szemeimet és mászok tovább. Szeretnék hamar meglenni ezekkel a feladatocskákkal. Túl sokat kell a napon lenni hozzájuk. A tündérkék folyamatosan mondogatják a különböző biztatásokat, nagyon rendeskés tőlük, hogy duruzsolgatnak és nem hagyogatnak egyedül, meg még legyezgetni is megpróbálgatnak, de ettől sajna-majna még meg kell torpangatnom a feladatocska közben, és a fogódzókba kapaszkodva simulok oda a falacskához, hogy kifújjam magam.
– Nagyon messze van még a vége? – érdeklődöm lánykáimtól, miközben élvezem a legyezgetésük és szárnyacskáik által keltett légmozgást, ami még így is meleg, de legalább nem csak áll a meleg levegő és égeti a bőrömet. Szeretnék felsírni, mikor tájékoztatnak, hogy még csak félúton járok, azt hiszem, szívem szerint most idekapaszkodnék és nem mozdulnék semerre, csak ha berakosgatnak alám egy hatalmas medencét hűvös vízzel, mert abba hajlandó lennék beleereszkedni. Pillanatnyi figyelmetlenségemnek hála kapitányhoz nem méltó módon sikkantok fel az égető érzésre a tenyerem alatt, de anélkül egyenlítem ki a hibácskámat, hogy elkapigálnám a kezemet, szóval-móval egy dicséretecskét igazán megérdemlek ezért. A tündérkék egy pillanatig sem szidnak, amiért nekik is fájdalmat okoztam, inkább csak próbálgatnak segíteni és felvázolni az érveket, miért is érné meg mihamarabb tovább másznom a falacskán. Be kell látnom, igazuk van, így összeszedegetem magam, és feljebb nyújtózok a következő kapaszkodóért. Szerencsére a lélekenergiám vezetése még álmomban is menne, nem csak álmomból felébresztve – pedig hozzáteszem, a reggeli teám előtt elég kevés dolog megy azonnal, de a reiatsu kontrollom pontosan ilyen – szóval-móval a következő kilométereket már sikerül mndenféle malőr nélkül megoldigálni. Szerencsére, mert szegény tündérkéim egyszer így is meg lettek égetve, a fal tetején pedig vannak olyan rendesek és aranyosak, hogy az én kezem miatt aggódjanak. T-T Teljesen meghatódom tőlük, meg sem érdemlek ilyen rendes kardszellemeket!
A következő feladat hallatán leereszkedek ülésbe és végignézek a tűző napon kifüggesztett kötélen. Hát, az egyszer bizti-miztos, hogy én ehhez kézzel nem érek hozzá, tutira tűzforró a cucc. :S Az egyensúlyérzékemmel normál esetben nincs baj, Onee-sama meg is szokott dicsérni miatta, de jelen pillanatban szaharai körülmények között vagyok normális hűtés nélkül. Komolyan nem lehetett volna legalább egy fagyis pultot idetenni? Nagyon nem? Tündérkéim támogató szavalatocskáira felemelkedek. Ahogy biztosítanak róla, ők most is repkedni fognak, és nekem csak a saját egyensúlyomra kell odafigyelnem, máris kevésbé tűnik életveszélyesnek a feladatocska, de azért-mazért így is elég problémácskás a dolog.
Kezeimet oldalra téve indulok el a kifüggesztett kötélen, mint azok a kötéltáncosok, akiket valamilyen műsorocskában láttam, meg már én is próbálkozgattam hasonlóval a szimulációs termecske teszteléseinél, igaz, az nem volt ilyen magaskásan, meg a lélekenergiámra se kellett odafigyelni, de ott már sikerült szóval-móval nem értem, itt miért ne mehetne. A lélekenergia koordináció tényleg abszolút természetesen megy, a kötél szép kék színecskéjét azonnal észreveszem. Ezért meg kell majd dicsérnem Yuko-neet, nagyon szép színválasztás, tényleg tetszik. Meg egyensúlyozni sem vészes rajta, a merevítés pont jó ahhoz, hogy ne lengjen ki vészesen, ha a shinigami nem akar szaladni, és a tündérkéim repkedése kifejezetten megkönnyíti nekem a helyzetecskét. Oldalra nézve azért látom, hogy nem mindenkinek ilyen sima a helyzet, a kötél színű kötél, és a végén feltűnő tűz nagyon nem tetszik. Neehee? Ebben a melegben ki az az eszement, aki tüzet rakna a kötél végére? Yuko-nee, ez kegyetlen, őszintén sajnálom a lányt, aki mellettem haladgat. Ettől még megpróbálkozom kizárogatni a szavait a fejecskémből és nem gondolni arra, nekem milyen lenne, ha az egyik tündérkém ragadna oda a lángok és közém. Uhh... Azt hiszem, én is jobban pánikolnék, mint ha hozzám közelítene az a tüzecske, bár én szerintem leugranék, mert a talaj mégiscsak kellemesebb. Megrázom a fejem és lépek tovább előre. Próbálkozom csak előre nézni és csak a saját kötelemre koncentrálni. Azt hiszem, ez nem volt a legokoskásabb ötlet, mert a mellettem felhangzó sikolykára olyan lendülettel fordulok oldalra, hogy kilengek a másik irányba, és hiába kap utánam az egyik tündérkém – azzal, hogy ő elkerül az oldalamról, végérvényesen lebillenünk a kötélről.
Meglepődve huppanok valami puhán, de szinte azonnal könnyek szöknek a szemembe, hiába a kedves tündérkék nevetgélése, hogy ez nem is volt vészes és csináljuk újra. Neheem, ezt nem csináljuk újra!
– Yuko-nee, miért nem vezettünk ebbe hűtőszálat?! Ez így forró! – nyafogom a pódium felé, miközben a korábban mellettem lévő lányt keresem, de kisebb pattogásomból rájövök, hogy neki is sikerült leesnie. Ezt követően sietősen araszolok le a kellemetlenül meleg anyagról, és a tőlem telhető leggyorsabban mászok vissza a lépcsőkön a pódiumra. Legalább a tündérkék élvezték az esést is, meg igazából ha este csináljuk, élhetőbb hőmérsékleten, akkor teljesen benne lennék, hogy ugorjunk még egyet, de így annyira nem kívánkozom annak a gumiasztalnak a közelébe még egyszer, elsőre is bőven elég volt. Sajnos le kell lomboznom a lánykáimat, pedig nagyon-nagyon igyekeztek, hogy tartsák bennem a lelket és vegyük játékra a figurát, mint ahogy szoktuk. T-T Sajna ebben a melegben nekem ez nem megy...
A kötelem elején ismét mély levegőt veszek, elhatároztam, hogy ezúttal menni fog elsőre – és továbbra sem vagyok hajlandó kézzel rásegíteni, mert biztos, hogy ez is van olyan meleg, mint az esést felfogó trambulin! Tündérkéim természetesnek veszik, hogy mellettem repüljenek és minimális súlyt se jelentsenek semmilyen irányba, ráadásul továbbra is mindenféle kedves és biztató szavakat duruzsolnak, ahogy a lábaim rakosgatom egymás után, egyik lépés a másik után. Ilyen támogató társakkal már elsőre sem lett volna szabad leesnem, nem is értem, miért okoztam nekik csalódást, annak ellenére sem, hogy élvezték az esést is és nem tűntek csalódottnak, sőt, de ettől még megijedtem, hogy miattam bajuk eshet és rántom magammal őket is! Na szóval, ilyesmi még egyszer nem lehet, nagyon koncentrálok, hogy biztos ütemben és a kötélen maradva, kilengések nélkül közlekedjek – a megfelelő reiatsu belevezetése pedig teljesen alap.
Sokkal hamarabb végigérek, mint számítottam rá, a lánykáimmal csopiölelést is tartunk a feladat végén, mert nagyon ügyesek voltak, hogy nem hagytak megállni vagy elveszni, szóval-móval ők is kivették a részük a csopimunkából és amúgy is. *w* Eztán már csak a leszállingózás van hátra, ahol is a lépcsőn lefelé menet megegyezünk abban, hogy amint földön vagyunk, spuri az árnyékba, hűsítő innivalót csak utána!

HYL küldetéshez kellő infók (pontozás+technikák)
(click to show/hide)