Szerző Téma: Edzőterem  (Megtekintve 3828 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Yoshida Yoriko

Eltávozott karakterek

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 60 000

Hozzászólások: 116

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 42 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
villám elemi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudomány <3

Post szín:
#7BE3C4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Edzőterem
« Dátum: 2014. Júl. 05, 10:53:22 »
Mint minden osztagban, itt is elmaradhatatlan helység az alábbi kis edzőterem, mely lehetőséget nyújt a kutató tisztek számára is képességük fejlesztésére. Különböző technikával van felszerelve, mint például a félresikerült kidouk esetében robbanás ellenes falakkal védekeznek, illetve a sokrétegű gépezetekben merül ki ennek tartalma, mely egyes képesség fejlesztéséhez találtak fel a 12. osztag egyes kutatói. A helyszín a laboroktól egy félreeső helyen van, körbe pusztaság övezi, mely lehetőséget nyújt a szabadtéri edzésre is. A szabadtéri gyakorlóterek számozva vannak (összesen tíz darab van), melynek megnyitásához kapitányi vagy hadnagyi engedély szükséges, így előzetes egyeztetések alapján az osztag tisztjei számára is alkalmazhatóvá válik.[/color][/justify]

« Utoljára szerkesztve: 2016. Márc. 13, 16:44:51 írta Yoshida Yoriko »

HYL küldetéshez kellő infók (pontozás+technikák)
(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yuko

3. tiszt; Megfigyelőrészleg vezetője

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Nőegylet elnökhelyettese

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 000 / 20 000

Hozzászólások: 25

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
hamuszürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
A Tudománnyal

Mottó:
A tudomány nem a szentimentálisaknak való.

Post szín:
#B1DCBD // #ECFEF1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #1 Dátum: 2015. Febr. 02, 00:00:20 »
Globális edzés II.

(click to show/hide)

Éppen idejének láttam republikálni az új az akadémiának tervezett felszereléseket. Legutóbb a villámtánc oktatás javításának érdekében állítottam össze egy programot, a mostanival viszont a pusztakezes harcra és a varázslatokra fektetem a hangsúlyt. Igyekeztem nem túl bonyolult, biztonságos edzéstervvel előállni és a hónapokig tartó simítások után most ítéltem úgy, hogy tesztelő szakaszban vannak a felszerelések.
Bár nem volt ragyogó napsütés, viszont az idő nem volt probléma ahhoz, hogy a hetedik szabadtéri gyakorlóhelyen megtarthassam az edzést. Unokahúgom megadta rá az engedélyt, így már hajnalban megkezdhettem az eszközök felállítását ott. Az edzés maga délután kettőkor kezdődik, és az órák múlását türelmesen vártam. A kapu nyitva állt minden érdeklődő előtt. A 12. osztag bejáratánál két tiszt állt, akiket megkértem rá, hogy fogadják az érkezőket, s kísérjék ide őket, hogy biztosan mindenki idetaláljon, és ne amiatt veszítsünk értékes perceket, mert eltévedtek.
- Örülök Yoriko-chan, hogy végül te is tudtál jönni! – fordulok unokahúgom felé mosolyogva, hogy fogadjam, miután a 4. osztagból érkezett tiszteknek előadtam, hogy mi lesz pontosan a feladatuk, amint az edzés megkezdődik. - Köszönöm, hogy engedélyezted, hogy itt tarthassam meg a gyakorlatot – lépek mellé, hogy odavezessem a terep szélén felállított asztalhoz, ahol papírok vannak, italok és törölköző, bár az utóbbiak a gyakorlatozók számára készítettem ki. 
- Elméletileg hamarosan érkeznek a többiek is – tekintek az asztalon elhelyezkedő órára, miközben elújságolom neki.
Az érkezőket érdeklődve fogadom, igencsak színes társaság gyűlt össze, aminek csak örülök, mert így hatékonyabb lesz a felmérés az Akadémia részére! ^ v ^
- Üdvözlök minden lelkes jelenlévőt! Mint azt tudják, ez a felmérés a Lélektovábbképző Akadémia diákjainak a hatékonyabb felkészítésének érdekében kerül megrendezésre. Részvételükkel pedig egy statisztika felállításában segítenek, melyek szükségesek lesznek a gépek finomhangolásához. A feladatok elméletben nem nehezek, főleg az alapokra lesznek kiélezve, illetve missziókon gyakori esetek leküzdésére, melyeket egy kérdőív segítségével állítottam fel, ezt talán önök is kitöltötték
– kezdek bele, amint pontosan kettő óra volt és mindenki megérkezett.
- A gyakorlatra hozott felszerelések a mágiatudásukat és a pusztakezes harci képzettségüket fogja megmérettetni. Bármelyik gépet igénybe vehetik, ha minél többen próbálkoznak, annál szélesebb skálán fog mozogni a felmérés adatai, így több rálátásom lesz arra, hogy min kell javítanom. Arra kérem mindannyiukat, hogy álljanak jobbra azok, akik a kidou ismeretüket, balra pedig a pusztakezes harci késsségüket szeretnék fejleszteni – mutatok jobbra és balra, a tisztázás kedvéért. - Kérem, ne tolongjanak ^^” – jegyzem meg, miközben arra várok, hogy kérésem szerint cselekedjenek. Türelmesen megvártam, míg két részre orientálódtak, majd először a baloldalra csoportosult csapathoz léptem.
- Kérem, kövessenek – szólok, majd elindulok az egyik gépezet felé. A gépnek nyilakkal ellátott „parkettája” volt, melyhez monitor is társult. Leginkább egy DDR tánceszközre hasonlított, amit a mai modern világban is használ az ifjúság. S egyáltalán nem tagadom, hogy nem ez ihlette a szerkezetet. Ráadásul van belőle jó pár darab, így jut bőven mindenkinek.
- Szeretnék egy merész első vállalkozót – szólok feléjük fordulva. - Mondjuk ön – bökök az egyikükre. Amint mellém lép mutatom neki, hogy nyugodtan lépjen fel a parkettre, majd a monitor alatti kezelőfelületen megnyomok egy gombot. A képernyőn töltés jel bukkan fel, ahogy a rendszer bekapcsolódik. - Ezeket kérem, vegye fel – mondom, mindeközben két csukló-és bokapántot adok át neki, illetve a halántékára tapasztok egy aprócska chipet. Ha nem boldogul a pántokkal segítek neki, bár nem valami bonyolult eszközök. Műszálas anyag, rajta apró berendezéssel, mely direkt úgy van kialakítva, hogy súlya ne jelentsen problémát a viselőjének.
- A chipen keresztül kerülnek kapcsolatba a géppel, ez azért szükséges, mert ez „olvas” pusztakezes harci tudásukban, amit odabent őriznek. – jelképesen utalok tudatukra, a vállalkozó szellemű feje felé bökve, hogy mindenki értse célzásomat. - Ez alapján fog feladványokat föladni önöknek, amit itt fog kivetíteni önöknek – a gép képernyőjére mutatok. - A pántok azért kellenek, hogy a program érzékelje a mozgásukat. A rendszer által adott bemelegítő, gyakorló mozdulatsorok után, amelyet követniük kell, a harcstílusukhoz mérten fog feladni feladványokat. Ezek sorról-sorra nehezednek és gyorsulnak a sikerük által. Ha elrontanak egy lépést, elölről kezdik. Ekkor az adott gyakorlatokhoz adott időlimitek ismét lassabbak lesznek. Az önök feladata minél előrébb jutni a gép harminc szintig terjedő skáláján. Ne aggódjanak, a tudatukat scannelő eszköz ártalmatlan, a szükséges információn kívül mással nem foglalkozik, szóval senkinek sem kell féltenie személyes dolgait, ez nem kémprogram ^v^ – nyugtatom meg a tömeget, mielőtt ez problémát jelentene számukra és meghátrálásra kényszeríteni a gyakorlaton résztvevőket. - A mozdulat helyes kivitelezéséhez szükséges, hogy a megfelelő nyílon helyezkedjenek el és a kéztartásuk is korrekt legyen. Ezt a gép ellenőrzi ezen az érzékelőjén keresztül – mutatok a monitor tetején húzódó széles téglalap alakú fényes felületre.
- Készen áll egy demonstrációra? – kérdezem a vállalkozó szelleműt, majd megnyomtam a gépen a start gombot.
Az eszköz bemelegítő gyakorló mozdulatsorokat kezdet szépen sorjában kivetíteni. Jelezve a parketten állónak, hogy éppen melyik nyílra kell lépnie, és miképpen kell tartania a kezét, a lábait, mit kell csinálnia felső-és alsó végtagjaival egyaránt. Körkörös mozdulatokat tenni, vagy éppen ötször egymás után guggolásokat végezni.
- Óh, majd elfelejtettem! A gyakorlatukhoz zene is fog társulni, mindenkinek olyan tempójú dallamot választ a gép, mely illik a mozdulatsorokhoz és a sebességükhöz. Ennek oka egyszerű: a ritmusra könnyebb a mozgást igazítani! Hajrá ^ v ^

(click to show/hide)
 
Ha nem volt több kérdésük, a többieknek is segítettem mind beindítani a rendszert és felhelyeztem rájuk a chipet, hogy megkezdhessék a gyakorlatot.
- Természetesen, ha valahol elakadnának, bátran szóljanak, és jövök, hogy segítsek megoldani a problémát ^v^ – közlöm az edzést megkezdőknek, mielőtt a másik csoporthoz mentem volna. 
- Elnézést, amiért várniuk kellett – lépek eléjük. - Jöjjenek utánam kérem, megmutatom a gyakorlatuk színhelyét ^ v ^ - intek, hogy kövessenek, s őket az edzőterem másik oldalára vezettem, ahol több sornyi fémből készült, henger alakú állványok sorakoztak, melyek fejmagasságba értek. Az állványról áttetsző műanyaggömbök csüngtek lefelé, ezek magasságával volt egyenlő az állvány is, melyen függtek.
- Yamasaki fukutaichou-san! ^ v ^ – fordulok a jelenlévők felé, köztük is az elevenebbek irányába. - Megkérhetem, hogy segít a feladat demonstrálásában? – kérem a hadnagyot, hogy a tömegből kilépve jöjjön mellém az egyik állványzathoz.
- A gyakorlathoz mindenki fog kapni egy ilyen állványt a gömbökkel. Feladatuk az lesz, hogy a gömböcökbe reiatsut vezessenek – kezdek is bele, miközben Yamasaki fukutaichou mellém ér. - Megtenné? – mutatok a gömbre, s várok, hogy a hadnagy a feladat szerint tegyen és lélekenergiáját az első gömbbe vezesse. Ami a reiatsuja szerint színeződik be, majd pár másodpercet követően szétroppan a belevezetett energiamennyiségtől. A széthulló részei reiatsu darabkákra porladnak szét.
- De a dolguk nem ilyen egyszerű – teszem hozzá, miután a látványosság kedvéért végbementek az alábbiak. - A gömbben van egy mérőeszköz, mely meghatározza, hogy mennyi energiát kell belevezetniük. Az előbbinél Yamasaki fukutaichounak nem adtam meg paramétereket, ezért robbant szét. A megfelelő mennyiséget onnan szűrhetik le, hogyha az energiájukat már nem képes tovább elvezetni a gömb, akkor zúgni kezd. Innen fogják tudni, hogy elegendő a mennyiség, ami benne van. Ha nem ügyelnek erre oda, a gömb fénye kialszik vagy pedig, mint a hadnagy demonstrálásának esetében: „felrobban”. Azonban a feladatuk időlimithez lesz kötve, ha egy percen belül nem töltik fel a sorban következő gömböt, akkor az előtte lévő kialszik, és elölről kell kezdeniük. Tehát nem ugrálhatnak össze-vissza a gömböcök között, lépésről-lépésre kell haladniuk. – Fejezem be a feladat ismertetését. - Illetve, ha ezzel a sorral megvannak, akkor a folytatást odafent találják! – mutatok az említett irányba, ahol is egy öt méteres magasságban egy másik állvány van, párhuzamosan a lentivel. Ezeken is hasonló gömbök csüngenek lefelé.
- Ott is ugyan ez a feladatuk, csupán meg kell birkózniuk a megfelelő reiatsu elvezetés mellett azzal is, hogy miképpen tartózkodnak fent az állványon. A módszer, amit alkalmaznak, bármi lehet – azt nem említem, hogy azok, akik esetleg lebillennének a magasból, azok alá biztonsági háló fog kifeszülni. Illetve ez már akkor aktiválódik, mikor a gyakorlat folytatása érdekében megindulnak az oldalra kikészített létrán. - Ennek célja olyan szituáció teremtése, amit bármely küldetés alatt átélhetnek. Hiszen nem mindig van meg a lehetőségük két lábbal a földön megfelelő varázslatok végrehajtására és legtöbbször a reiatsu megfelelő mértékű koncentrációja, annak elvezetése szokott gondot jelenteni, főleg a szokatlan helyzetekben. A fenti állványzat ezt próbálja visszaadni. Ha nincs más kérdésük, én ezzel tovább állnék, egyenként álljanak fel a sorokban és kezdjenek bele a gyakorlásba, a feladat most indul! – ezzel a kezemben szorongatott tablet segítségével aktiválom a gömböket a program segítségével, mellyel összeköttetésben vannak a kézben hordozható gépemmel.
Majd miután mindenki elhelyezkedett visszamentem a pusztakezes harcot gyakorlókhoz, hogy megnézzem, ott minden rendben megy-e és ha szükséges, segítsek.

(click to show/hide)

Megjegyzés.: Mint egyik spoilerben is írtam, bátran lehet írni nekem, ha valaki elakadt valahol a post írásban, akár IC szöveget is adok Yukoval, amit beleültethetsz a postba. :3 A gyakorlatokból mindenki szabadon választhat. Aki szeretne, mindkettőben részt vehet, nem kötöm meg senki kezét!
Aki nem adott le jelentkezést a játékba, nyugodtan becsatlakozhat anélkül is!

Határidő: február 15.
(Kérésre változtatást jogát fenntartom!)

Karakterlap

Kaminari Rosui Taka

Villám Vili

Eltávozott karakterek

3. Osztag

*

Szint: 10.

Lélekenergia:

60% Complete
52 900 / 65 000

Hozzászólások: 157

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 6 600 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Azúr

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#6511a6 // #0512cb


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #2 Dátum: 2015. Febr. 03, 23:35:53 »
Globus II
Avagy újabb tesztelős edzés
Mikor hallottam, hogy megint tartanak eszköztesztelést a tizenkettedik osztagban nagyon megörültem neki. Yoriko nem nagyon kísérletezett olyannal, ami személyt igényelt volna, így csak kisebb tesztekkel ha tudtam neki segíteni. Más osztályokra meg nagyon nem jártam, így kicsit sajnáltam, hogy nem tudok többet ott lógni, hisz szerettem ezt csinálni. Érdekes is volt, meg hasznos is, arról nem is beszélve, hogy mindig kaptam történeteket Yorikoról meg Tsukiról, s már csak ezekért megérte az egész. A mostani felhívás nem is jöhetett volna jobbkor. Mióta visszajöttem és robbanásszerűen elkezdtem erősödni a lélekerőm állapota folyamatosan romlott, s ez ellen keményen küzdöttem mindennel, amivel csak tudtam. Épp sikerült top formába hoznom magam a sok lejtő-emelkedő között. Legutóbb a lélekerő irányításom masszív fejlesztésével sikerült, ezúttal pedig a testem extrém túledzésével. Nem, mintha most három méteres lennék, 200 kiló izommal. Sosem voltam olyan alkatú, és egyáltalán nem is illett hozzám, sőt… Inkább a másik véglet voltam. Nem túl magas, nem is túl jó súlyban lévő, így a nyers fizikai erőm sem volt különösebben kiemelkedő más hasonlóan edzett egyénhez képest. Azonban ezt ellensúlyozta szálkás, szinte acélkötegre hasonlító izomzatom, ami gyorsasággal kárpótolt. Ezzel is elég szép lendületet lehetett szerezni, mely a becsapódás erejét növelte, de technikáim is inkább kifinomultságra tettek, semmint nyers erőre, így saját stílusomban kiemelkedően teljesíthettem.
Rendesen kicsíptem maga, de azért a dolog részben hivatalossága miatt egyenruhámat vettem fel, mondjuk teszteléshez viszonylag praktikus is, meg könnyen pótolható, ha valami történne vele. Hajamat már rutinosan kezeltem, s mostanság új módszert fejlesztettem ki a beállítására, ami nem volt más, mint egy kisebb-nagyobb elektromost feltöltés, aminek hála olyan szépen tüskés lett, hogy már az embernek az első gondolata, sőt a második és harmadik sem a kócos volt. Még egyszer lecsekkoltam magam a tükörben, hogy minden rendben van-e, hisz lehet Yoriko is ott lesz. Kicsit talán korán indultam el, de az sosem baj, legalább lesz időm előtte bemelegíteni picit. Szép nyugodt tempóban tettem meg az utat, s közben igyekeztem felkészíteni magamat, hogy ne jöjjek annyira könnyen zavarba, vagy idegeskedjek, hogy jól menjen minden. Nah, meg beugrottam az Okashi édességboltba egy kis nassolni valóért, hogy vigyek egy kis ajándékot is magammal. Három pack-ot vettem, s így biztos lesz elég. Két tiszt várt a bejáratnál, s az egyikük készségesen elkísért a gyülekezőhelyre. Bólintással köszöntem neki, majd meg, hogy odakísért.
-Szép napot! Hogy vagytok?
Kérdeztem meg illően, illetve hát kíváncsi is voltam rá. Meglátok egy órát az asztalon, s még majd fél óra van a kezdésig. A sütipakkokat letettem az asztalra az innivaló mellé.
-Az egyiket neked hoztam Yoriko
Mondom kicsit elpirosodva, majd egy fél perc múlva azért már lerázom magamról a pírt. Egy rövid csevegést lefolytatok velük, ha belekezdenek valamibe, de nem akarom őket megzavarni, vagy kizökkenteni a kísérlet előkészítésével kapcsolatban, így inkább lefoglalom magam különböző nyújtásokkal, hogy a legjobbat hozhassam ki magamból. Legutóbb is igencsak élvezetes tesztet hoztak össze, de mázlira most nem shunpóval kapcsolatos a dolog, ha jól hallottam. Abból eléggé el vagyok maradva, őszintén szólva nem igazán jön át a dolog. Igazán örülök, hogy itt van Yoriko, de elég érdekes csapat jött össze. Mindenkit üdvözlök a maga módján, ne legyek bunkó, hisz majd mindenkivel szoros kapcsolatban állok, akivel nem, az meg ne érezze magát kirekesztve részemről. Most, hogy a tesók és az egyik hadnagyom is itt van, már nem lesz elég a 150%os teljesítmény, legalább 200%at fogok teljesíteni. Egyre jobb önkontrollomra még szélesebb mosolyt vágok, ahogy az idegeskedés és zavar helyett inkább felpörgetem magam.
-Ah, Naoki-Natsuki edzés után nektek is van egy pakk süti majd a tesztelés után, de aztán el ne rontsátok a hasatokat. Oh, és Yamasaki-sannak is van egy.
Mosolygok rájuk. A szétválasztás kicsit váratlanul ért. Bele se gondoltam a választásba, s így egy rövid ideig döntésképtelenként középen maradtam, majd egy nagy levegővétel után átsoroltam balra. Azt hiszem nem fogom kockáztatni a dolgot, hogy most épp mennyire stabil a lélekerőm. A hakuda bőven jó lesz most, úgy is annyi energiám lett hirtelen, amit levezetnék. Természetesen szó nélkül követem Yuko-sant. A gépezet egy kicsit meglep, s erősen emlékeztet valamire, amit már láttam. Amikor felsorakoztunk, egy picit előrébb csoszogtam, majd még egy halvány-nyit, s őszinte vigyor kerekedett az arcomra, amikor rám bökött Yuko. Kicsit rácsodálkozok a gépezetre, amikor fellépek rá. Ez az osztag mindig tartogat meglepetéseket, és ez is egy komoly kis masina. Az első kihívásra bólintok, s a kar és boka pántok egész gyorsan felkerülnek, azonban a fejessel már meggyűlik a bajom. Műszálas anyag, és valami iszonyatos töltés van így is a hajamban, minek hatására össze-vissza nyúzom frizurámat, mire valahogy felküzdöm magamra, s kioperálom alóla az oda nem illő tincseket. Itt-ott kicsit szikráztam, meg egyszer-kétszer belecsomózódott a hajam a pántba, de valahogy csak sikerült. Ahogy elkezd magyarázni résnyire nyílik a szám az elképedéstől. Mikre nem képesek! Aztán egy pillanattal később már teljesen vörösben úszik a fejem, mi van ha a gondolataimat, vagy emlékeimet vagy mittudomén mit nem olvas ki, és és és…. Már már gőz száll ki a füleimből, mire eljut odáig a magyarázat, hogy a harci készségeimen kívül nem tudakol meg semmit. Hatalmas sóhajjal enyhülök meg, s acélozom újra akaratomat. De ezek szerint egy saját képességeikre alapozott edzőberendezés, ami meglehetősen lenyűgöző, és annál is hasznosabb. Főleg az akadémián.
-Zseniális
Motyogom halkan, bár észre se veszem, hogy gondolataim akaratlanul is kiszöktek. A készen állok-e re komoly tekintetet vágok, és kihúzom magam. NANÁHOGY!
Elég jó kis dinamikus mozdulatokkal kezdődik, tényleg közel áll hozzám. Második szintnél kicsit növekedett a tempó, de még könnyedén kivitelezhető volt, aztán jött a harmadik szint. Itt már azért vitt bele egy-két szebb mozdulatot is. Hogy őszinte legyek nagyon élveztem, egy könnyed reggeli tornával ért fel, de igazán jó volt. Végtére is az akadémistáknak is kell a sikerélmény. A negyedik szinten már egy két alacsonyabban végződő mozdulat is volt, s az ötösön már kombinációk is előfordultak. Annyira sikerült belefeledkeznem a játszadozásba, hogy el is felejtettem épp egy edző eszközt tesztelek. A hatodik szintre lépve kikerekedtek a szemeim, s hirtelen több lépést is próbáltam egyszerre behozni, amivel majd megkéstem az elképedésem miatt. Ez aztán a lvl up! Végül úgy összekuszálódtak a lábaim, és a karjaim is szerencsétlenül lendültek, hogy lebukdácsoltam a gépezetről. Kicsit megvakartam a halántékomat, és egy halk kínos nevetéssel fordultam Yuko felé. Egy kérdés felötlött bennem.
-Yuko-san. Mi történik akkor, ha valaki eléri a harmincadik szintet?
-Akkor a gép leáll, mert a gyakorló programba csak ennyit adtam meg. Persze a szintek száma és nehézsége változtatható, de a statisztika érdekében mindenkinek egységesen adtam meg ezt.
Igazán örültem, hogy kaptam választ rá, méghozzá igencsak hasznosat. Szinte kicsattantam az örömtől, hogy ezen a kísérleten részt vehetek. A sok edzéstől, szigorú napirendek meg KO-ig fárasztás és unalmas papírmunka után igazán hiányzott már valami ilyesmi. Megvártam a többieket is, majd egy nagy levegővétel, kifújás, és egy széles vigyor, mintha egy predátor csapna le áldozatára. Alig vártam, hogy kiderüljön mi is az, ami rám vár, meddig bírom, és meddig bírja a gép. Elég magabiztos voltam ezzel kapcsolatban, hisz a legkeményebben az alapjaim voltak megedzve, és pont ilyen téren voltam kiélezve.
Az újabb próbánál is könnyedén eljutottam az 5. szint végére, majd a hatodikat is jól sikerült venni. Kicsit ráncoltam a szemöldökömet a szint feléig, aztán sikerült átszoknom erre a „szintre”. Figyelmem egy pillanatra sem ingott meg, s gépies pontossággal követtem minden mozdulatot, mintha csak egy metronóm lett volna belém építve, ami diktálta az egyre gyorsuló tempót. A hetedik és nyolcadik szint mesésen telt, ahogy egyre jobban élvezni kezdtem a kihívást. Szépen kerültek bele a kedvenc mozdulataimból is. Egy könyökkel suhintás ide, egy magas rúgás oda, levegőben oldalra kaszálás közben egy jobb horog, meg egy bal felütés. A kilencedik szinten már szép számmal voltak olyan húzások, amiknél figyelni kellett hova mennyi erőt lendítek lélekenergiámból. A tizedik szinten pedig már ezek kombinációjával alaposan próbára tettek. Őszintén szólva szerettem volna nézni a többieket, hogy nekik miként megy, de egyszerűen nem volt rá a leghalványabb esélyem sem. Maguk a feladatok is lekötöttek annyira, s ahogy egyre jobban beleéltem magam a témába, egyre kevésbé járt máson az eszem. Talán ennek köszönhettem, hogy a tizenegyes szint kezdetével nem buktam bele. A dallam visszább váltott, de a első ritmushoz képest kétszer annyi mozdulatot kellett megtennem ütemenként. Ahogy haladtam előre egyre jobban gyöngyözött a homlokon a koncentrálástól, és végérvényesen elkapott a „gépszíj”. Többé már nem egyszerű tesztelés, vagy szórakozás volt. Ez kihívás volt köztem és  a masina között, egy leszámolás, amit nem veszíthettem el. Ahogy megütöttem a 16-at önkéntelen is kacagni kezdtem. Nem hangosan, nem erőltetetten, egyszerűen élveztem az egészet, és nem bírtam leállni vele. Egy-egy mozdulatnál egy erőteljesebb „HÁ!”-t is elnyomtam, ahogy egy trükkösebb kombinációt végrehajtottam. Zseniális, briliáns, elragadó, egyszerűen tökéletes volt. Szerencsémre rájöttem a buktató dologra, ami nagyon jól el lett találva. Minden öt szint után ugrásszerű változás van, s a köztes szinteken pedig felvezetés-hozzászoktatás. Remekül kiedzi az egyént az az öt szint, amin van, és levizsgáztatja a következő, majd ismét felvezeti, kitanítja. Igaz azon vagyok, hogy a 6. levizsgáztat, a köztes meg hozzászoktat, de mégsem ennyire egyszerű. A remek programozásnak köszönhetően a figyelmetlen, túl magabiztos egyén a köztes szinteken is elcsúszhat.
A 21. szinten azonban lefagyott az arcom. Nem egyszerű váltás volt, maga a zene is váltott. Úgy tűnik két szintes zenével először alapfokon tesztelt le, majd duplázott nehezítéssel. Igazán tiszteletre méltó elme, azonban a következő lépcsőfok teljes fordulat. A zene tempója, a mozdulatok kombinációja. Egyetlen mozdulat sem volt, ami természetellenesen hatna, megakasztaná az ember lendületét, ezt jól ki tudja szúrni az olyan, mint én. Mozgáskombinációkra alapoz, egymásba függő kombinációkkal építi fel a lendületet, s nem hagyja azt elveszni. Így olyan dinamikus lesz maga a mozdulatsor, hogy könnyedén két akár háromszorosára is növelheti egy adott személy harci értékeit. Mind sebességben, mind trükkösebb mozdulatok kivitelezésével, s a végeredményben leadott támadás erejének sokszorosával. Valószínűleg ezért is volt benne a rontásnál a teljes előröl kezdés. Ha megakad a sorozat, elveszik a lendület, kizökken a formulából. Ez nem olyasmi, amit egy korrekcióval vissza lehet szerezni, újra ugyanazzal, vagy egy másik szituációval kell felépíteni azt. A 25. szinten már úgy pattogott a lábam a padlón, mintha géppuskával soroznák azt, s a kezeim is teljesen saját életet éltek. Annyira belefeledkeztem a mozdulatok végrehajtásába, hogy a környezetem elmosódott, a külső hangok elhaltak, csak a zenét és saját mozdulataimat hallottam. Már azt sem tudom mikor tűntek el a gépies mozdulataim, mostanra olyanná vált, mint egy hatalmas folyó, a mozdulatok egymásba olvadva haladtak előre és előre.
Egy váratlan kép villant be elém. A gépezet képernyője volt az, és rajta: 29. szint, s a szint állapotjelzője majdnem teljesen tele volt. Tehát hamarosan végzek… A mellkasomat egy érzés kezdte el fojtogatni. Igazán kellemetlen volt, és frusztráló. Mozdulataim ugyanúgy haladtak tovább, de mintha lelassult volna az idő, s minden egyes apró növekedés a csíkon egyre szorosabbá és szorosabbá tette ezt a kellemetlen érzést. Hirtelen elhatározásra jutottam. Hátrébb ugrottam a parketta szélére.
-Nah még egyszer!
S már be is jelzett, nagy hangoskodással: „HIBA”. Előröl kezdhettem az egészet, de szinte pillanatoknak éreztem azt az időszakot, amíg elértem a 15. szint végét, onnantól kezdve újra olyan kihívásban volt részem, ami egyszerűen függővé tett, nem bírtam leállni vele. Kacagva vettem minden egyes szint elejét, és már-már remegtem az izgatottságtól, ahogy haladtam előre, és azt éreztem, hogy egyre többet és többet akarok. Még egyszer eljátszottam ezt a direkt hibát, majd újra nekiestem, ám ezúttal már ismételten kezdett nehezebb lenni minden egyes szint, s a végére már csak az volt a szemem előtt, hogy „GYŐZNI”, „SEMMI SEM ÁLLÍTHAT MEG”. A 30. szint egyszerűen maga volt a menny és a pokol. Minden csepp tudásom, és erőmet felemésztve a végletekig kihúzott belőlem mindent, amire képes voltam, s még többet is! Ahogy kiírta, hogy edzés teljesítve, tettem két erőtlen lépést lefelé, majd úgy dőltem el a földre, mint egy homokzsák. Csak a felhőket néztem, és levegőért kapkodtam. Széles vigyorral az arcomon.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Febr. 03, 23:37:25 írta Kaminari Rosui Taka »

Karakterlap

Hayakawa Yuki Hajime

Eltávozott karakterek

Shinigami

1. Osztag

*

Ichibantai fukutaichou

Szint: 5.

Lélekenergia:

60% Complete
26 500 / 30 000

Hozzászólások: 58

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 11 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
Fehér (jég elem típusú)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#03649b // #82d9f7


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #3 Dátum: 2015. Febr. 08, 22:03:08 »
Globális edzés II.

Mikor megkaptuk a 12. osztagtól a hirdetményt az újabb kutatásokkal egybefont edzést illetően, alapvetőleg nem érdekelt volna, emlékezve a legutóbbi alkalomra, de a papíron emlegetett mágiagyakorlat felkeltette kíváncsiságomat. Foglalkoztatott, hogy vajon milyen tudományos eszközökkel áll elő Yoriko-chan osztaga, hogy a Lélektovábbképző Akadémiára jelentkezett lelkek tudását e készség terén tovább képezzék.
Részben mindig is sajnáltam, hogy én magam nem lehettem részese az Akadémia ezen éveinek, efféle edzéseken pedig olyan hatást kaphattam, mellyel mintha én magam is jártam volna a Lélektovábbképző intézményt. Ugyanakkor ismereteim hiánya miatt nem tudtam volna megfelelő kritikát összeállítani, tehát szükségem lesz mindenképpen egy kísérőre, ki elvégezte az iskola hat évét, vagyis akinek tapasztalata van az ott folyó tanításokról. S miközben ezen töprengtem, a könyvtár ajtaja mellett húzódó hirdetményfalra feltűztem a papírt, mely a 12. osztagos gyakorlatot reklámozta. Ekkor ötlött fel bennem, hogy Yamasaki-sanhoz fordulhatnék ez ügyben segítségért. Azonban balga módon az előzetes egyeztetésről megfeledkeztem és az edzés napján egy órával a megjelenés előtt kerestem fel a férfit, hogy megtudjam, ráér esetleg részt venni ezen a gyakorlaton, vagy azonnal neki kell állnom egy másik tisztet felkeresni az osztagban, aki segítségemre lehetne ez ügyben.
- Yamasaki-san – szólítom meg tétován, amint beléptem a könyvtárba, s látom, hogy figyelmét éppen egy kidou tekercs köti le. - Ne haragudjon, hogy munkálatai folyamán zavarom, de szeretném a segítségét kérni, amennyiben ideje megengedi – kezdtem bele. De addig nem folytattam, amíg valamilyen úton-módon nem jelezte, hogy feltárhatom előtte a konkrét problémát, mellyel hozzá fordultam segítség reményében. - Szóval… talán ön is hallott a 12. osztagban ma megrendezésre kerülő gyakorlatról. A Lélektovábbképző Akadémiának állítanak elő eszközöket, hogy a lelkek tanulását elősegítsék a kiképzésük során. A mostani gyakorlaton a kidouk elsajátításának könnyítéséről is bemutatnak egy eszközt, mely miatt szükségét láttam jelen lennünk a tesztelésnél. Viszont az intézmény felől igen kevés a tudásom, jómagam ugyebár speciális körülmények között végeztem el Akadémiát, emiatt pedig nem tudnék megfelelő kritikával előállni a 12. osztag kutatómérnökei számára. Ezért szeretném segítségét kérni… Ön ugyebár kijárta az intézmény, legalábbis a dokumentumaiban ezt olvastam… – szavaimra ráébredve, hangom elcsuklik, ahogy belegondolok, hogy milyen nyíltan beszélek személyes információiról, mely egyáltalán nem közönség elé való. Így belegondolva a mai nap elég sokan vannak a könyvtárban.
- Ne értse félre, természetesen nem áskálódtam a múltjában! >///>” De szeretném, ha megértené, hogy ennek mindenképpen célszerűnek láttam utánanézni, mintsem úgy kerestem volna fel, hogy nem tudok hátteréről semmit, már ami az Akadémiát illeti! Szóval… úhh… – tarkómat vakarom meg zavaromban, amiért immáron sikerül még magamat is teljesen belezavarnom ebbe. Talán az egész mentegetőzésre nem volt szükség… Ez igazán kellemetlen így. :/
A fejemet érő érintés összerezzenek, majd felszaladt szemöldökkel értetlenül nézek a tisztre. Kawashima taichou csinálta ezt mindig. :| Csendben tűrtem, igyekezve elfojtani kirohanásomat, nehogy a végén Yamasaki-san meggondolja magát.
- Remek, akkor menjünk, a késés nem vall a Kidoushuura – némi lelkesedéssel fordulok sarkon, az ajtó irányába. Villanó tekintettel reagálva a kíváncsiskodó bámészkodókra. Ez rosszabb, mint amikor Otou-san kezel gyerekként nyilvánosan, pedig már felnőtt vagyok. ._.”
Megérkezve Yamasaki-sannal a 12. osztaghoz, a kapuban álló tisztek egyike készségesen elkísért minket a szabadtéri edzőhelyek helyszínéhez. Mikor megérkeztünk érdeklődve vezettem körbe a tekintetemet a furcsábbnál-furcsább eszközökön, melyek teljességgel ámulatba ejtenek, s míg a környező felszereléseket vizsgálom váratlanul ér a hirtelen rám nehezedő teher, mely olyan erővel érkezik, hogy nem sokon múlott, hogy egyensúlyomat veszítsem. Szerencsére a lelkes üdvözlés így is kellően figyelemfelkeltő volt annak ellenére, hogy lassacskán sikerült összeraknom a történéseket. Tehát még éppen idejében tudtam egyik lábamat hátrább csúsztatni, stabil állás érdekében, melyből kevesebb esély volt arra, hogy mindketten elesünk az én hibámból.
- Y-Y-Yoriko-sa… c–chan! O///O – fülig vörösödöm, amiért nyilvánosan letegezz, ennyi ember előtt. Ezzel persze még nem volt gondom, sokkal inkább a nevem mögé biggyesztett „chan” zavart. Lévén hadnagyként vagyok most jelent, ráadásul az egyik tisztem is itt van! Szent Lelkek királya… Yamasaki-san mire gondolhat most?! >///>”
- Ha megkérhetem, a többiek előtt inkább ne használja ezt a jelzőt, Yoshida kapitány >///>
– jegyzem meg oldalra pillantva. - Nem tudtam, hogy te is itt leszel – teszem hozzá. Amint sikerült kiszabadulnom öleléséből, karba font kezekkel fordulok el, hogy ne lássa arcom vörös színben játszó árnyalatát. Szemem sarkából nézek a lány felé, kinek elszontyolodását látva némi bűntudatom támad, amiért ilyen durva voltam vele, de amikor megtudom, hogy igazából megszólításán akadt fent, zavartan vakarom meg nyakamat.
- Rendben… Yoriko kapitány, így jó lesz? >///>” – kérdezem tétován. Remélem, nem fog sírni. :O.O:
Yoshida sanseki-san instrukcióit figyelmesen hallgatom végig a gyakorlatot illetően, melynek egy része a hirdetésben is közzé lett téve, így az elhangzottak többnyire nem érnek meglepetésként. Ami újdonság volt, azt külön megjegyeztem, habár a kérdőívre még magam is emlékeztem, habár nem hittem volna, hogy efféle ok miatt kellett kitölteni nem is olyan rég a felmérő papírt.
Mikor a csoportokra való szétoszlásra került a sor, jómagam elsők között csatlakoztam a jobbra orientálódók közé, akik a varázskészségüket szeretnék gyakorolni. Tekintetemmel Yamasaki-sant keresem, aki a 3. osztag egyik hadnagyával beszélgetett éppen, így inkább nem zavartam őt a testvéri dolgokban, habár Shihouin-dono eléggé eleven volt mellettük, de bizonyára Yamasaki-san szólna, ha valami probléma merülne fel vele kapcsolatban és a segítségemre lenne szüksége. :o
Észre se vettem, hogy mennyi időt lehetett távol Yoshida sanseki-san azokkal, akik a pusztakezes harci tudásukat szerették volna gyakorolni. Érdeklődve követtem a nőt, a sor végén felzárkózva.
- Yoriko kapitány, te tudsz bármit is arról, hogyan fog zajlani? – érdeklődöm kíváncsian tőle, peresze, ha nem tud felelni kérdésemre az se baj, hiszen bizonyosan pillanatok alatt feltárják kérdésemre a választ. Csupán szerettem volna érdeklődni tőle valamit, a lány lelkesedése picit meghatott az edzést illetően, és nem akartam, hogy úgy érezze szótlanságom miatt, igazából nem is érdekel az egész, mert ha így lenne, nem lennék itt. Nagyon is foglalkoztatott, hogy a 12. osztag mit ötlött ki a varázslatok könnyebb tanítatása érdekében.
A feladat részleteit hallgatva úgy gondolom, hogy Yoshida sanseki-san érdekes útról közelíti meg az eszközzel a varázslatokat. Habár nem mondanám különösebben nehéznek. Egy gömbbe reiatsut vezetni semmi akadály nincs. Yamasaki fukutaichou közreműködése által azonban e gondolatom nyomban el is illant. Nem igazán értettem, hogy mi miatt roppanhatott össze a gömb, mármint a belevezetett lélekenergián kívül. De amint megtudom, hogy a bemutató hatásfokozásért volt csupán, és Yoshida sanseki-san igyekszik minél részletesen beszámolni a további információkról, amit tudnunk kell a gyakorlat kapcsán, nem szakítom félbe kérdéseimmel, mert szinte minden elmémben keringő dolog megválaszolást kap, ahogy egyre mélyebbre ás a feladatot illetően a nő.
Bár véleményem nem változik, amíg fel nem mutat. Megrökönyödve nézek a magasba, enyhén elsápadva a látottaktól. Odafönt? :/ Mély szusszanással nyelem le az alábbit. Nem tűnik túl biztonságosnak a fenti pózna, ráadásul a magassággal mostanság akadnak problémáim a Takagi-sannal átélt események miatt. Szóval emiatt némi fenntartásaim vannak a magasban elhelyezkedő dolgok kapcsán. Jobb inkább a biztos talajon.
Elsápadva vizslattam a fent elhelyezkedő rudat és igyekeztem lebeszélni magamat erről az apró félelemről, mely felelevenedett bennem. Nem tagadom, hogy képes lesz visszaadni a szokatlan helyzeteket, már maga a hír is megdöbbentett, hogy a feladvány kétszintes lesz, ráadásul a második fok odafent a magaslatokban lesz. De nem hátrálhatok meg, hiszen nem azért jöttem el idáig, hogy már az elején feladjam. Egészségesen megfogalmazott véleményt szeretnék alkotni a gyakorlat után Yoshida sanseki-sannak és Shiranui taichounak is. Különben is, shinigami vagyok, ráadásul hadnagy, meg se hathatna a magasság, ami majd a földtől fog elválasztani! >///>”
Odamentem az egyik sorhoz, majd nem gondolva a felettem húzódó folytatására kezdtem neki a feladatnak. Koncentrálj! Mantráztam magamban, mielőtt belefogtam volna. Jobb kezemet kinyújtottam és megfogtam a gömb felszínét vele, mély levegőt vettem, melyet lassan fújtam ki, miközben elkezdtem reiatsumat belevezetni a gömbbe, mely azonnal szétroppant a kezem alatt. Döbbenten húztam vissza kezemet és értetlenül néztem az eredményt, vagyis az apró műanyag szilánkokat lábam előtt. Lévén becsuktam a szememet így nem igazán tudtam eldönteni mi lehetett a probléma. ^^” Nem hiszem, hogy túl sok energiát fektettem volna bele, s a kevésért elméletileg nem történik semmi – már a hallottak szerint – azon kívül, hogy nem töltődik fel a gömböc. Lesújtva vártam meg, míg a gömb helyére megjelenik az új, ép állapotban lévő. Eléggé kellemetlen indítás ez a Kidoushuu hadnagya lévén. Szinte éreztem, hogy inkognitóban kellene eljönnöm. ._.”
Mikor újra megpróbálkoztam a feladattal, most inkább odafigyeltem, tudatomban félrehelyeztem a magaslatok iránt érzett fenntartásaimat és csak a gömbre igyekeztem koncentrálni. Tenyerem körül éreztem a hűvös reiatsut, melyet lassan áramoltattam bele a gömbbe, mintha csak egy shakkahout formálnék meg a tenyeremben. A gömbben lassan kezdett megmutatkozni a fehéres derengés, a szín, melyet reiatsumból kölcsönzött. S most, hogy odafigyeltem rá, és ügyeltem a zajra, melyet hallat magából, ha elegendő energiát bocsájtottam belé, már nem is robbant szét kezem alatt. ^^” Előző hibámat csak a nem megfelelő koncentrációmra tudtam visszavezetni. Mást nem igen tudtam elképzelni okául.
Amint az első gömbbel megvoltam, léptem a következőhöz, az előzőhöz hasonlóan kezdtem belevezetni az energiát, gond nélkül tudtam le az elsőt követő hármat, mikor a negyediknél éppen, hogy megkezdtem a műveletet, szinte azonnal zúgni kezdett, reakciómat nem lehetett éppen megfelelőnek nevezni, elrántottam kezemet, ahelyett, hogy megfontoltan óvatosan zártam volna le a reiatsum áramlását, a gömbnek szörnyű vége is lett. Szétrobbant. Elhúzott szájjal vártam meg, míg újabb gömb jött a helyére, az előtte lévők felé lesve, hogy nem-e alszanak ki időközben, míg várnom kell az újabb gömböcre. Kicsit lassú. Szerencsére nem aludt ki az előző, így nyugodt szívvel állhattam neki újra a gömb megvilágításának. Most sokkal jobban odafigyeltem, mint az előbb, hiszen tudtam, mire számítsak. Lassan vezettem a gömbbe a reiatsumat és keveset, mert alighogy belekezdtem már zúgott is. Igazából jókora kihívás ez így, hirtelen kevés energiát kellett mozgósítanom, mikor az előzőekbe rendes mennyiséget kellett belevezetni. Volt, amelyikbe kifejezetten sokalltam is az energiámat pazarolni rá. Az előző esetből tanulva, ezúttal óvatosan emeltem el a kezemet a műanyag golyóbisról, lezárva a reiatsu töltésének a folyamatát, nem heveskedtem, mint az előbb, nehogy hasonló eredményekkel járjak, ahogy az előbb.
A következő gömbbe óvatoskodva kezdtem belevezetni a reiatsut, de mindez fölöslegesnek bizonyult, ugyanis újból rendes mennyiséget igénylő gömbről volt szó, míg az ezt követő újabb kihívás elé állított. Ugyanis fél percig hiába próbálkoztam vezetni bele a lélekenergiámat, egyáltalán nem akaródzott felfényleni. Tanácstalanul néztem a gömbre, elromlott volna?
- Valami probléma van Nara fukutaichou-san? ^v^ – hallom hátam mögött a kérdést, mire vállam fölött rátekintek Yoshida sanseki-sanra.
- Öhm… anou… nem igazán tudom. Hiába vezetek bele lélekenergiát, nem történik semmi, talán… – inkább elhallgatok. Nem akarom megbántani azzal, hogy sejtelmeim szerint elromlott az eszköz. Főleg nem úgy, hogy cseppet sem voltam ebben biztos, az se kizárt, hogy tévedek, és más lesz itt a gond.
- Hm, csakugyan? – közelebb jött, hogy szemrevételezze az eszközt. - A sorban következő mellette lévőbe is próbált reiatsut vezetni? Vannak olyan gömbök, ahol egy időben kettőbe is kell lélekenergiát pumpálni, különben nem történik semmi ^ v ^ – mondja, fényt derítve értetlenségemre. Erre nem gondoltam volna, nem is emlékszem, hogy említett ilyesmit a magyarázat közben, hogy akadhat köztük ilyen gömbök is. Enyhén elcsodálkozva nézek a sansekire, ki sarkon fordulva távozni készült mellőlem egy másik tiszt irányába, mellékesen még ennyit címzve nekem: - Jobb lesz, ha siet. ^ v ^
Meghökkenve fordulok vissza, nem értettem, miért kellene kapkodnom. Talán lejár az időnk? De hát nem mondott konkrét idővallumot, melyet a gyakorlásra szánhatunk. Azonban nem hiszem, hogy emiatt mondta volna, hiszen szinte még senki sem ért végig a saját során. Szóval megpróbáltam Yoshida sanseki-san tanácsa szerint energiát vezetni a soron következő két golyóbisba, de nem történt semmi, megint. Homlokomat ráncolva néztem a gömböt, majd az előttük lévőkre, melyek gyanússá váltak számomra. Már egyik sem fénylett. Megrökönyödött sóhaj hagyja el a számat, tarkómat vakargatva baktatok vissza a sor elejére. Most már értem, hogy mire is akart kilyukadni a 3. tiszt.
Szerencsére gond nélkül végigmentem az alsó szinten, odáig, ahol nem is olyan rég megakadtam, de most már tudom, hogy mi a probléma. Mindkét kezemet a gömbre tettem és vezetni kezdtem bele az energiát, szép lassan, fokozatosan, mindkettőre ügyelve. Bár igyekeztem a lehető legtöbb figyelemmel csinálni ezt, lévén cseppet sem volt egyszerű a feladat, hol egyik-hol a másik kezemnél ingadozott az általam vezetett reiatsu. Mély levegővel, lassú kifújással igyekeztem segíteni a koncentrációmon, megpróbáltam elképzelni, hogy voltaképpen két kidout idézek, egyiket a jobb, a másikat a bal kezembe, az egyikbe egy Shakkahout a másikba pedig az Otou-santól tanult Hyoukát. A kettő egészen hasonlít egymásra, már a megformálásuk, a hatásuk már kevésbé. Azonban a Hyoukához nagyobb koncentráció kell, mint a Shakkahouhoz. Tehát energiámat és koncentrációmat a Jéggyümölcsre fordítanám leginkább, míg a jobbot stabilan egy energiaszintű áramláson tartom. Ugyanis a mérőműszer két különböző mértékű adatot adott meg, annak ellenére, hogy a műveletet egyszerre kellett csinálnom a két gömböcnél. S talán a megközelítés nem kimondottan volt a legjobb részemről, a képzeletemben ez hatásosnak minősült, és az erőmet is sikerült ekképpen megosztanom.
Az utána lévő gömbök nem okoztak számomra kihívást, sokkal inkább az a gondolat nehezedet vállamra, hogy fel kell menni a magasba a folytatás miatt. Vonakodva álltam a létra előtt, mintha csak szuggerálásával elérhetném, hogy kámforrá váljon. S bármennyire is ódzkodtam ettől, az, hogy felmenjek oda elkerülhetetlen volt. Szépen is néznék ki, ha hadnagy lévén itt fordítanék hátat a gyakorlatnak. Nem mernék többé a kapitányom, a Kidoushuu tisztek, vagy apám szemébe nézni, ha ez megtörténne.
Görcsösen szorítottam meg a létra egyik fokát, kapaszkodóként, s mikor elindultam felfelé igyekeztem meggyőzni magamat, hogy ez a magasság nem is számottevő. Habár önmagam biztatásául állított megjegyzésem el is illant, mikor odafent a fellépőn stabilan megállhattam, csak amikor lenéztem… Megszédültem a látottaktól. Olyan volt, mintha zuhannék lefelé, pedig szilárdan állok egyhelyben. A lenti dolgok kezdtek elmosódni szememben, nem tudtam ráfókuszálni senkire sem, mindenki körvonala szétzilálódott. Becsuktam egy pillanatra a szememet, hogy a külvilágot ne lássam és legyen időm lenyugodni, mielőtt túlságosan is rástresszezek, pont itt, hiszen nincs is messze a túloldal, hamar átvészelem az egészet.
Vonakodva indultam el, vagyis próbálkoztam, de lábam visszatartott. Fél térdre ereszkedtem, majd lassan csúszva kezdtem előre haladni két oszlop között húzódó „gerendán”, görcsösen kapaszkodva belé, eléggé nehezen, remegő kézzel engedve el az egyikkel, hogy a gömbhöz érhessek, melybe energiát kell vezetnem. Eléggé szerencsétlennek éreztem magamat, amiért továbbra is szédültem, ha csak lenéztem, ezért próbáltam kesztyűmön lévő mintát mereven figyelni, mely az osztagom címere volt.
Amikor úgy éreztem, hogy pillanatok kérdése, hogy leszédüljek a magasból, és egyre sápadtabbá váltam, ahogy letekintgettem onnét, azt hittem ennél rosszabb nem is jöhetne, amikor a lentihez hasonlóan szembesülnöm kellett két olyan gömbbel, melybe egyszerre kellene töltenem a reiatsut. Lehetetlen, hogy elengedjem a gerendát! :O.O: Ezt biztosan szóvá teszem a kritikában, nem gondoltak azokra, akiknek esetleg magasságiszonyúk van! :|
Homlokomon éreztem a hideg verejtéket, sűrűn pislantottam a gömbre, melyet az imént sikerült „felkapcsolnom” a lélekenergiámmal. Csak el kell engedned Hajime! – mondtam magamnak, remegő végtagjaimat lassacskán sikerült is eltávolítanom a fogódzkodóból, kezdtem lenyúlni az egyikkel, majd szép lassan a másikkal is a gömb irányába, viszont ekkor olyasmit tettem, amit nem kellett volna. Lenéztem! Elszörnyedve vettem tudomásul a föld és köztem lévő távolságot, hirtelen többnek tűnt, mint eddig, reagálni is képtelen voltam, mikor éreztem, előrecsúszok, és a föld felé veszem az irányt. Kétségbeesetten fordultam át a levegőben, kezemet kinyújtva, hogy megkapaszkodjak az első lehetséges dologban, de már késő volt.
Összeszorítottam a szememet, egyetlen kidou se jött a számra, amellyel megóvhatnám magamat a talajjal való közelebbi ismeretségkötéstől. Már kezdtem elfogadni az elkerülhetetlen, amikor valami hátam alatt felfogta az esést. Himbálózott egy ideig, bármi is volt ez, mindenesetre addig nem nyitottam ki a szememet, míg abba nem maradt. Akkor is vonakodva vettem rá tudatomat arra, hogy kinyissam. Rosszul éreztem magamat… Ahogy felnéztem, magam alatt egy hálót láttam, értetlenül néztem szembe vele. Ez eddig is itt volt? – tettem fel magamnak a kérdést, mert ha igen, akkor ez igazán kellemetlen! >///>”
Körülnéztem, s megpillantva, hol tudom elhagyni életemet megmentő hálót, remegve indultam el arra.
Yoshida sanseki-san kérdését, miszerint megpróbálnám-e még egyszer a feladat második részét egy határozott, talán kissé vehemensre sikerült nemmel feleltem.
- Nem, nem szorulok ellátásra Yosdiha sanseki-san, jól vagyok, köszönöm! >///> – hangom kissé megbicsaklott, ahogy igyekeztem a 3. tiszt tudtára adni, felesleges az aggódása.
Amint kellő ideig érzem talpam alatt a stabil talajt, minden bizonnyal rendbe jövök, csak egy kis időt kell adnom magamnak. Remélem, Yamasaki-san jobban boldogul ezzel a feladattal, mint én. >///>”
(click to show/hide)

Karakterlap

Yato Chifuyu

13. osztag legshinimimibb shinimimije

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
13 500 / 15 000

Hozzászólások: 25

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 6 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Dempanayatsu Hideaki, a Nyúl-youkai („Nyulacskám”)

Post szín:
#a69888, #4f6fb0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #4 Dátum: 2015. Febr. 10, 13:25:06 »
Globus - Globális edzés II.
Yoshida néni gyakoroló bizgentyűi

Kettő néni beszélgetéséből hallgattam meg, hogy a tudósos osztagosok edzésjátékot fognak tartani, hogy valami bizgentyűket próbálgassunk, hogy az Akadémiskának jobb legyen. Mert én okos és kedves nagy lány voltam, ezért én is segíteni akartam nekik, Tenkai kapitánybácsit meg is kéregettem, hogy írogassa meg nekem a jelentkezős lapot, ami nem is jelentkezett, csak laposodott. Amit elküldözgettünk a tudós néniknek, -bácsiknak, hogy tudják, hogy én is ott leszek és én is segíteni fogok. És azt is megírogattuk nekik, hogy csiribirizni szeretnék, mert azt nem tudom, ezért hogyha a bizgentyűik ügyesek és nem romlanak meg, akkor még segítenek is nekem ügyesebben csiribirizni.
Vidáman és mosolyogva szökdécseltem és szökdécseltem. És meg is fordultam, hogy a tudósshinimimikhez jussak, mert nem tudom hova szökdécseltem majdnem. Pedig nekem nem a nem tudom hova helyre kellett mennem, hanem arra a helyre, ahol a tudogatós shinimimik voltak. Ügyesen és okosan el is jutottam hozzájuk, mert az okos kapitánybácsim okosan elmondta nekem, hogyan jutok el ide, pedig én tudtam, de ő is tudta, és el is mondta, és most már jobban tudtam, ezért nem tévedtem oda sehova máshova, csak a jó helyre.
Okosan és illemesen hajolgattam a shinimimiknek, akik a tudósos kapuban voltak és ügyesen és szépen elmondtam nekik, hogy Yato Chifuyu a nevem és a bizgentyűk próbálgatására jöttem. Az egyik bácsi oda kísért, nehogy el tévedjek az osztaguk házai között. Szépen és okosan meg is köszöntem neki, hogy ilyen kedves és figyelős volt.
Akik ott voltak, nekik mindenkinek egy „Yo!” köszönés kíséretében integettem, véletlenül még a kapitánylánynak is. Tudtam, hogy biztosan butaságot csináltam, ezért pirulós lett az arcom és gyorsan valaki mögé szaladtam. Hiába láttam majdnem ugyan olyan évesnek, mint engem, akkor is kapitány volt, és biztos nagyon-nagyon okos, mert a legtöbb kapitány, akit láttam mind-mind nénik és bácsik voltak, és ő nem volt, ahogy kevés, de nagyon kevés másik kapitány, akit már láttam mind a kettő szememmel.
Yoshida-néni hangjára összerezzentem, amikor beszélgetni kezdett hozzánk, és óvatosan, még mindig pironkodó arccal léptem el a bújóhelynek használt shinimimi mögül. Nem értettem, hogy miket beszél a néni, ezért vakargattam is a fejemnek tetejét, hátha attól érteni fogom, de nem értettem. ~Miért kell így beszélnie Yoshida-néninek? T.T~ Majdnem annyira szomorú lettem, hogy etetni kezdtem az egereket, mikor meghallottam, hogy valami mágiabigyót mondott. Kíváncsian néztem a nénire fel, hátha most tudni fogom, hogy mit mondogat, és igen! A kibedouzók jobbra, a verekedősek balra, és már indultam is volna nekem jobbra, de én, mert én voltam a tizenharmadik osztag leghinimimibb shinimimije észre vettem ám, hogy a néni fordítva mutatta, ezért végre mosolyogva a többi csiribirit gyakorlós shinimimihez álldogáltam szaladva…. izé… oda szaladtam.
Jól és nyitott szemekkel és fülekkel figyeltem Yoshida-nénire, hogy tudjam, mit kell csinálni ezekkel a gömböcskékkel. Yamasaki-fukunéni be is mutatta, én meg meg is értettem, mert okos és ügyes és szép is voltam, de nem annyira, mint Kawa…zoe-taichounénim, aki már nem volt a kapitánynénim, de lett nekünk egy kedves Tenkai-taichoubácsink, aki okos volt, de nem olyan szép, mint Kawa…zoe-kapitánynéni. Szóval meg hanggal meg a fejemmel okos voltam és tudtam, hogy fel kell robbantgatni a gömböcskéket, és akkor fog felrobbanni, hogyha zúg a gömböcske.
Oda is ugráltam az egyik gömböcskés oszlopocskához, hogy el is kezdjem felrobbantgatni azokat. De azok hozzám magasan voltak, ezért megkértem Yoshida-nénit, hogy hozza lejjebb nekem, aki kedvesen segített nekem, hogy eltudjam és megtudjam fogni a gömböcskéket, és ahogy kellett szépen meg is köszöntem neki a segítséget.
Az elsőt jól meg is fogtam és vártam és vártam és vártam, de nem történt semmi sem! Meg vakargattam a fejecskémet és már eszembe is jutott, hogy meg kell csiribirizni energiás lélekkel, vagy lelkes energiával. Én nagyon lelkes voltam, ezért én lelkes energiás lélekkel újra megfogtam a gömböt és arra gondoltam, hogy ez az energiás lélek energia belesétál a kezecskémből a gömböcskébe. Nem kellett sokat várnom, hogy zúgni kezdjen. Nagyon büszke voltam magamra, hogy ilyen gyorsan meggyőztem a gömböcskét, hogy zúgjon, aztán… BUMM! Fel is robbant a gömböcske. De nem örülhettem neki, mert nagyokat pislogva láttam, hogy még mindig ott van a gömböcske. Felfújtam az arcomat és csúnyanézéssel néztem a gömböcskét és újra felrobbantottam, de akkor is ott volt még. szemecskéim már nem néztek csúnyán, hanem szomorúan, de az arcom még mindig fel volt fújva, de harmadjára is felrobbantottam, de nem tűnt el a gömböcske, ez… ez… olyan gonyosz volt tőle, hogy már nem volt az arcom felfújva és már kezdtem volna etetni az egereket, de meghallottam Yoshida-néni hangját mellettem.
- Valami gond van Yato-san? ^ v ^
 - Én ügyesen felrobbantom a gömböcskét, de az nem akar eltűnni... Miért ilyen gonyosz a gömböcske, Yoshida-néni? – Kérdeztem könnyeim mögül nézve a nénit, mert ő biztos tudja, mert ő okos és ő vezette ezt a gyakorolgatást.
- Ohó, nem eltüntetni kell a gömböket, hanem kivilágítani, nézze megmutatom ^v^ – Letöröltem a könnyeimet a szememből ki, hogy jól láthassam, hogy Yoshida-néni mit csinál. Rátette a kezét, olyat én is csináltam, azután biztos ő is lelkes energiás lelkeket sétáltatott a gömböcskébe, amitől az világítani kezdett, ahogy nekem is csinálta.- Látja? Ha felrobbantja az itt most pont nem helyes, mindegyiknek világítania kell – Nem kellett felrobbantani? Döntöttem oldalra a fejecskémet, pedig Yamasaki-fukunéninek az volt a jó. Felnőttek… - Így ni, ugye hallja ön is? ^ v ^ – Kérdezte, amikor zúgni kezdett a gömböcske, amit eddig is hallottam mindig.
 - Igen, hallom! – Mosolyogtam fel a nénire, aki most hátrébb lépet és a második gömbhöz tolt.
-  Most ön jön. ^v^ Menni fog, ugye? Azért itt leszek egy kicsit, hogy a gömbök ne robbanjanak fel, rendben?
 - Igen, igen, menni fog… – Feleltem a néninek és jó mélyet levegőzve meg is fogtam a második gömböcskét és sétáltattam bele az energiás lelkes energiát. Itt sokat többet kellett várnom, hogy világítson, de az is világított, és zúgott, ezért már nem sétáltattam bele semmit sem nem, hanem elengedtem és büszkén mosolyogtam fel Yoshida-nénire.
A harmadik gömböcskét is meggyőztem, hogy világítson, és már a negyediket el kezdtem töltögetni a lelkes energiával, de nem csinált semmit, körül akartam nézni, hogy most miért? Ennyire nem lehettem lassú, hogy vége lett a gyakorolgatásnak! És láttam, hogy de, lassú voltam és a másik három gömböcske nem világított. Ez olyan… olyan izé volt! Egy könnycsepp végig is csúszkált a jobb arcomon. Egy gyorsan letöröltem és felfújt arccal mentem vissza az elsőhöz, hogy az világítson.
Most már tudtam, hogy mit kellet csinálni és azt is tudtam, hogy gyorsnak kellett lennem, ezért egyik gömbtől a másikhoz shunposzökkentem1.
Már majdnem a végénél álltam a gömböknek, és már kicsit fáradt voltam, de én voltam a tizenharmadik osztag legshinimimibb shinimimije, ezért erősen és ügyesen és okosan tovább csináltam a feladatot. Szóval meg két lábbal állva már majdnem a végére értem a sornak, amikor hiába sétáltattam energiás lelkeket a gömböcskébe, nem történt semmi, gyorsan balra néztem, de a gömböcskék szépen világítottak, nem voltam lassú, akkor meg miért? Jobban gondoltam, annyira, hogy piros volt a fejem, de annyira, hogy az is majdnem világított, ahogy a gömböcskék is, amik sötétpirosan világítottak, ahogy már én is, de a gömböcske aminél álldogáltam és amit fogdostam nem akart világítani. Lihegve engedtem el, mert már nagyon, de nagyon fáradt voltam, és már a gömböcskék sem világítottak.
Megint mehettem előre, hogy újra kezdjem! És én mentem, mert menni kellett és próbáltam nem etetni az egereket, de nem sikerült. De amikor az első gömböcskét megfogtam azért meg ezért már nem pityeregtem, hanem okosan és fáradtan csináltam a feladatomat, és eszembe ugrott, hogy Yoshida-néni talán mondta, hogy vannak, amiket egyszerre kell töltögetni. Annyira meg akartam tudni, hogy így van, hogy fáradtan, de megint siettem, hogy megint ott lehessek annál a gömöböcskénél. És ott voltam újra, és már nagyon fáradtam és ásítozva és lihegve, de megfogtam azt a gömböcskét és a következő gömböcskét is, és nehezen, de sikerült, azok is világítottak.
Arra már nem emlékszem, hogy milyen nehéz volt a többi gömböcskét megtöltögetni energiás lélek energiákkal, de arra emlékszek, hogy nagyon örültem neki, hogy a sorom világít és örömömmel és széles mosolyommal a levegőbe ugráltam, azután, vagy aközben meg elaludtam.

(click to show/hide)
(click to show/hide)

Karakterlap

Yamasaki Shizuka

Kaijin

Eltávozott karakterek

Shinigami

3. Osztag

*

Sanbantai Fukutaichou

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
39 400 / 45 000

Hozzászólások: 65

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 21 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
Narancssárga

Egyéb hovatartozás:
Karakuraizer

Kapcsolat cimke:
Plátói

Kivel áll kapcsolatban?:
Yamasaki Shizuo

Post szín:
#FF7F00/#FFA500


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #5 Dátum: 2015. Febr. 15, 01:09:24 »
Globus Majonéz

Zombi módba kapcsolva tespedek a hadnagyi irodában levő fotelben, lábamat felhúzva, térdemen egy bögre kakaót és egy tányér sütit egyensúlyozok, s mint egy élőholt eszem egy lajhár sebességével. Beteszem az első sütit a számba, majd rágom egy kissé, és kakaómat iszom rá. Percek telnek el, míg a semmibe nézek táskás szememmel, a kakaó a számban kis híján megalszik. Ekkor egy éles rikkantás üti meg a fülemet, melyre meglepetésemben csak annyit tudok reagálni, hogy szám tartalmát kiürítem a hang irányába.
- Csicsi? – Nézek meglepetten a nem várt vendégre. Meglehetősen felpörgött állapotban jelent meg, még a váratlan „köpetemet” is egy elegáns piruettel kerülte ki, s egyenesen az ablakon keresztül tűnt el a semmibe. Míg nem egy „Héé” hallatszott nem messze a kertből.
Megdörzsölöm táskás szemeimet, hogy kilássak a csipámból, s megpróbálom elolvasni a feliratot. Értetlenül pislogok az éttermi szórólapra, melyet előttem lenget. Ilyen korán még én sem vágyok ebédelni, nemhogy vacsorázni. Habár az akció az akció…
Mikor éppen válaszolnék a felhívásra, Csicsi leszedi a cetlit, s felfedi valódi szándékát.
- Kidou, hakuda edzés a 12. osztagnál? – Ismétlem el a leírtakat. Igen ez már életszerűbb, de akkor is korán van. Ébren sem lennék, ha Mei-chan nem kötötte volna a lelkemre, hogy most az egyszer időben keljek.
- Miért érdekelne? – Kérdezem a legunottabb hangon, mely belőlem kijöhet. – Várj csak… - Térek magamhoz, s gyanakvóan összeszűkítem szemem. – Azt akarod mondani. – Közben felállok, majdnem leverve a sütis tányért. Szerencsére még idejében kapok észbe, s feltérdelem a levegőbe a tányért és tartalmát. – Azt akarod mondani, hogy nem vagyok elég jó hakudából és edzésre van szükségem? – Közben elkapom a levegőbe repülő tányért és a sütiket, az asztalra dobom, majd nem létező ruhaujjamat felhúzva teszek pár lépést Csicsi felé rendkívül fenyegetően. – Na majd megmutatom én neked! – Csicsi magyarázkodni kezd zavartan, hogy nem erről van szó, csak múltidézésről a régi szép idők emlékére.
- Azok voltak aztán a napok. – Kalandozok el én is a távolba révedve. – De nem kösz nincs kedvem.. – Vonom meg a vállamat, s már éppen készülnék visszatespedni a fotelba, még egy korty kakaót is magamhoz veszek. Várjunk csak… kidou….kidou… KIDOU
Ívesen repül ki ismét a számon a kakaó, jó szokásához híven Csicsi és az ablak felé. Nem is érdekel, hogy végül mibe csapódik be a kakaó, felemelem térdem és odahajolok, megtörlöm számat a nadrágomba, majd Csicsi felé fordulok.
- Hát hogy a fenébe ne mennék! – Mondom lelkesen, minden korábbi álmosságtól megszabadulva. Ha a tizenkettedik osztag kidou edzést tervez, akkor van rá esélyem, hogy Shizuo is ott lesz. Amióta csak újra felvettük egymással a kapcsolatot szeretnék vele találkozni, de félek az osztagához menni, nem szeretném zavarni vagy a terhére lenni. De így talán összefuthatok vele „véletlenül” és akkor nem tűnök ragadósnak és nem érzi majd magát kellemetlenül. Igen, hiszen ez szuper!
- Egész pontosan miféle edzés is lesz ez?- Kérdezek a részletekre, melyekbe Csicsi lelkesen avat be látva érdeklődésemet. – huhh szóval akademisták? – Egy vigyor ül ki az arcomra, enyhén előrehajtom a fejem, ahogy Csicsi átkarol és valami lényegtelenről beszél. Rá sem hederítek. A mosolyom halk kuncogássá válik, majd felemelem fejem és egy őrületes kacaj szökik ki számon, melyet pár percig fenn is tartok. Csak a gondolat, hogy akadémisták edzésprogramjában segédkezhetek, mély örömmel tölt el.
- Oké menjünk  :)Mondom édes mosollyal Csicsi felfordulva, majd egyenesen az ablak felé veszem az irányt. A párkányra lépek, s mielőtt kilendülnék a kertbe, visszafordulok.
- Csicsi gyere már, mindig rád kell várni! – Nem is értem miért dermedt meg hirtelenjében… Mindenesetre én nem érek rá, nem is várok tovább, azonnal kilövöm magam a 12. osztag irányába. Út közben elviharzok Nihaochan mellett, s futtában elhadarom neki, hogy edzeni mentem, majd jövök.
Egész úton arról álmodozom, miféleképpen látom majd újra szeretett bátyámat. Rózsák között esetleg fehér lovon? Bár ez valójában mind mit sem számít, míg láthatom.
Megdöbbentő módon, a tizenkettedik osztaghoz pont időben érkezem, elkerülve a kellemetlen szituációt. Régen találkoztam Yukkoval, hátha azóta házsártos lett a késéseket illetően. De még ha így is van, jelen esetben ez nem fog kiderülni… Szerencsére. Nem robbannék fel, mint legutóbb..
Az edzőterem előtt sorakozókhoz lépek, valószínűleg a mai napi tréning társaimat látom. S ismerős arcokat is vélek fölfedezni.
- Takiii~ - Ugrok beosztottam nyakába, megkócolom haját erős kezeimmel. – Nem is tudtam, hogy te is itt leszel ma. Jöhettünk volna együtt! – Habár valószínűleg épp úgy lehagytam volna, mint szegény Csicsit… Tényleg Csicsi hol van? Lábujjhegyre állva nézek ki a tömegből, s útitársamat keresem, de valami sokkal csodálatosabbra bukkanok. Egy aranyfényű hajkorona vonja magára a figyelmemet. Bárhonnan megismerném, még így háttal is. Már éppen kiálthatnék lelkesen, mikor Yukko belém folytja a szót az ismertetésével. Zavartan elhallgatok és felé fordulok. Fiatal még a nap. Nyugtatgatom magam. Alig figyelek az ismertetésre, inkább az foglalkoztat, miképpen tudnék „véletlenül” összefutni Shizuoval. Halkan sóhajtok, majd mikor legközelebb felnézek, a csoport két részre oszlik. Zavartan álldogálok a két csoport között, majd gyorsan beállok Shizuoék csapatába. Szép lassan sasszézni kezdek, hogy véletlenül beleütközhessek bátyámba. Ezt tűnik a legjobb ötletnek. Akkor majd meglepetten nézhetek „Oh Shizuo, nahát! Micsoda véletlen” s elereszthetek egy bájos mosolyt, mire ő majd ugyancsak köszönt és beszélgetésbe elegyedhetünk. Szinte látom magam előtt. Már éppen az utolsó lépésemet tenném meg, s óvatosan ütköznék bele Shizuoba, mikor Yukko felém fordul és megszólít.
- Mi én? – Kérdezem ostoba zavartsággal. Egy pillanatra úgy érzem magam, mint aki lebukott. Ostoba ábrázattal fordulok meg, s Shizuora nézek, aki a nevem hallatán felém fordul. Ostobán felemelem egyik tenyeremet, s erőtlenül intek, majd Yukko felé fordulok. Megköszörülöm a torkom, visszanyerem lélekjelenlétemet. – Természetesen. – Mondom szokatlanul mély hangon majd az állványhoz lépek. Érdeklődve nézek a gömbökre, miféle feladatom is lesz velük. Az egyik kezem egy gömbre helyezem, s csak egy pillanatig engedek bele lélekenergiát, s máris a megszokott ciánkék árnyalatot veszi fel, majd kipukkad, és apró darabokra hullik.
Kicsit ijedten nézek Yukkora. Tönkretettem az egyik gömbjét. Már éppen felemelném a kezemet, s elkezdenék magyarázkodni, mikor Yukko folytatja. Kissé lebiggyedő szájjal és ráncolt szemöldökkel nézek shinigami társamra. Tőrbecsalt! Ha figyelmeztetett volna, akkor…
Kicsit zavartan megyek vissza a helyemre, majd mivel már amúgy is lelepleztem magam Shiuzo előtt, hozzá lépek.
- Hali. – Mondom, vagyis inkább sóhajtom, miközben intek egyik kezemmel. De nem egy hanem kapásból két köszöntés jön válaszul. Meglepetten pillantok fel, és mosolyodok el jókedvűen.
- Yukkun!Mondom lelkesen. – Nem számítottam rá, hogy itt találkozunk! – Kicsivel jobb kedvre derülök. – Ha nem zavarok… szívesen tartanék veletek… Ha már így összefutottunk. – Mondom kissé a földet bámulva, majd félve Shizuora pillantva. Aggodalmam nem alaptalan, nemrégen vettük fel újra a kapcsolatot és megfogadtam, hogy nem tapadok rá piócaként. S lám mégis itt vagyok, s az egyetlen ok Shizuo… - Persze ha nem az se baj! – Kezdek zavart magyarázkodásba, melytől a helyzet nem válik sokkal jobbá. – Csicsi is itt van valahol, vele jöttem. – Mondom, s körbenézek, hátha kiszúrom lila fejét.
Shizuo beleegyezésétől úgy érzem, hogy pillangók szállták meg a gyomromat. Boldogan rámosolygok, és lelkesen követem a gyakorlóterepre, ahol közvetlenül mellette választok ki magamnak edzőteret.
Egy rövid ideig csak méregetem a gömböket, formájukat, méretüket. Tökéletesen megegyezőek, mint a tojások. Felületük áttetsző, mintha üveggömbök lennének. Kissé félve lépek az első gömbhöz. Felemelem kezemet, de mielőtt rárakhatnám megtorpanok és zavartan jobboldalra pillantok. Mintha csak puskázni próbálnék, úgy sandítok Shizuo felé. Természetesen ő már előttem jár egy gömbbel. Mit is várhatnék a bátyókámtól, olyan tökéletes. A gömb, melybe a lélekenergiáját engedi máris homokszínt vesznek fel. Biztosan ilyen színű a reiatsuja. Még sosem láttam, hogy kidout vagy lélekenergiát használna, így kissé meg is lepődök. Még sosem gondolkodtam el rajta, vajon milyen színű lehet.
Másik oldalamra pillantok, ahol Csicsi tekintetével találom szembe magam. Kérdőn néz rám, s még a kezét is felemeli értetlenkedve. Talán az a baja, hogy még nem kezdtem el a gyakorlatot. Idegesen elkezdek mutogatni neki, hogy „Foglalkozz a saját dolgoddal! Éppen elkezdtem volna” S közben majdnem leverek egy gömböt a tartóról.
Végre a feladatomra koncentrálok. Felnézek az állványra.
- Nem okozhat problémát a magasság vagy az ügyesség, ha az alsó soron túl jutok, akkor az emelvény nem probléma. –  Gondolkodok hangosan, hogy ezzel is megerősítsem magam. Ahogy a tenyeremet az első gömbre teszem. Érzem ahogy szívem hevesebben ver, szinte úgy izgulok, mintha ismét az akadémián lennék. Olyan rettenetes voltam kidouból. Vissza se akarok gondolni rá. De ez csak még idegesebbé tesz.
- Csak szép lassan… -  Mondom magamnak, majd a következő pillanatban a gömb kipukkad. Visszarántom róla a tenyerem ijedtemben. Mi? De én megpróbáltam T^T. Már előre látom magam előtt, ahogy mindenki befejezi az edzését és elmennek sütizni, míg én itt maradok hónapokig és az első gömbön dolgozok, és közben háromszor éhen halok.
Na jó fussunk neki még egyszer. Most jóval óvatosabban próbálom megközelíteni a gömböt. Tenyeremet is csak éppen hogy érintem hozzá, mély levegőt veszek becsukom a szemem és koncentrálni kezdek. Belső nyugalmat és egyensúlyt próbálok felállítani, kizárni minden zavaró tényezőt, mint a korgó hasam. Nem is reggeliztem a mai nap, Csicsi megzavart. Ezért még ki kell nyírnom. A bizonytalanságom amit Shizuo miatt érzek, szinte lámpalázas vagyok, most hogy előtte is bizonyítanom kell. Eddig sem éreztem magam túl magabiztosnak, ha a kidoumról és a lélekenergiám koncentrálásáról volt szó. A hakudában sokkal egyszerűbb, csak úszok az árral, olyan egyszerű az öklömbe vagy éppen a lábfejembe irányítani az energiáimat. De itt most egy tőlem független tárgyba kell ezt sugározni és, ha ez nem lenne elég, még a mennyiség és a korábbi sikertelenségemből kiindulva az egyenletesség is számít. ÁÁÁÁh Én ezt nem tudom!
Ahogy frusztrációm a tetőfokára hág, a gömb ismét kipukkad. Idegesen toppantok a lábammal, még kissé meg is reped alattam a föld, s a közvetlen mellettem edzők is megérezhetik. Idegesen nézek a balomon gyakorló Csicsire, aki egy gömbbel előttem jár. Összeráncolom homlokomat, szinte évtizedeket öregedve, olyan arcot vágok, mintha elvették volna a sütimet és az nálam egy sokkal komolyabb arckifejezés, mint másoknál. S mikor kérdőn rám pillant, egyértelműen gyilkos tekintettel nézek rá „Ha nem lassítasz, meg foglak ölni” . Ezeket szívesen kiáltanám rá, de mindenki olyan mély meditációban és koncentrációban van, nem zavarnám meg őket.
Shizuo felé fordulok, aki ugyancsak kérdőn néz rám. Legbájosabb mosolyommal nézek rá, vonásaim teljesen kisimulnak, mire arcomat felé fordítom. Oldalra billentem fejemet és egy bíztatót bólintok. „Minden rendben”
Shizuonak olyan jól megy, hogy szinte szégyellem magam mellette. Már az alsó sor vége felé jár, és alig hibázott egyet. Legalábbis amennyire figyeltem. Miután kedves pillantást váltunk úgy érzem, új erőre kaptam.
Visszafordulok a gömbömhöz. Most megeszem reggelire ezt a gömböt és a feladatot is! Mármint képletesen. Habár képes lennék enni valamit. Buta Csicsi! Taktikát válltok, jobb kezem helyett bal kezemet teszem a gömbre, hátha ez is számít. Mély levegőt veszek, de a szememet ez alkalommal nem csukom be, mereven a gömbre szegezem.
Ahogy lélekenergiát kezdek a gömbbe vezetni látom, ahogy felveszi a ciánkék színt, amit korábban a bemutatón is tett. Erősen figyelek, még grimaszolok is koncentrálás közben. A gömb ismét kipukkad, de mégsem dühöngök. Valamit éreztem egy pillanattal a pukkanás előtt. Mintha a kezem hirtelen felforrósodott volna és az energia megpróbált volna visszafele áramlani a testembe, pont mielőtt kipukkadt. Az lehetett a pont, mikor a gömb megtelelt. Eddig kell eljutnom, és pont itt abbahagynom. Olyan könnyűnek hangzik.
Míg arra várok hogy a gömböm ismét rendbe jöjjön tekintetem elkalandozik a hakuda edzés felé. Vágyakozó tekintettel nézem a különböző mozdulatokat végrehajtó embereket. Takira pillantva még el is mosolyodom. Olyan erősen dolgozik, szinte büszke vagyok rá. Bárcsak én is hakudáznék, miért is kellett ezt a feladatot választanom?
A gömböm ismét visszanyerte formáját. Ideje visszatérni a feladathoz. Talán a varázslatos harmadik alkalom majd áttörést hoz. Ismét ráteszem tenyerem, és szép lassan lélekenergiát kezdek a gömbbe engedni. Körülbelül sikerül felmérnem az első két alkalommal, hogy mennyi ideig kéne tartania, és most kifejezet figyelek arra a különös érzésre. A gömb ciánkéken felfénylik, majd mikor elérkezik a pillanat, azonnal lerántom a kezemet. Pár  pillanatig csak hitetlenül állok.
- S…sikerült? – Kérdezem bizonytalanul. – Sikerült… SIKERÜLT! Felugrok a levegőbe, hatalmas tettemet világgá kiáltva. Aztán zavartan körbenézek, hogy nagyon felhívtam e a figyelmet magamra. Kissé összehúzom magam, és szisszenek egyet. Ezt nem kellett volna. A többiek sokkal előrébb járnak nálam, így ez inkább csak sikertelenségemet bizonyítja. Ennyire lennék képes? Ilyen fából faragták a harmadik osztag hadnagyát? Elfogadhatatlan! Nem hagyhatom, hogy az energia elillanjon, sietnem kell a többi gömbbel!
Azonnal a másodikhoz lépek, és ráteszem a kezemet. Ugyanazt a taktikát alkalmazom, mint az elsőnél. Elkezdem feltölteni lélekenergiával, s körülbelül feleannyi energiánál, mint az első, érzem, hogy a gömb megtelt. Azonnal lerántom róla a kezemet, és meglepően tapasztalom. Egyben maradt. El sem hiszem.
Ettől elbízva lépek a következőhöz, melyre magabiztosan ráteszem a kezemet, s mikor megnyitom energiáimat a gömb számára, azonnal kidurran. A kezem belecsapódik az üreges tartóhengerbe és egy kissé behorpasztja. Aggódva nézek körbe, remélve, hogy nem látta senki. Szerencsére Yukko éppen Yukkunnal van elfoglalva. Türelmetlenül várom, hogy a gömb ismét megjelenjen. Szabad fél percemben átgondolom mit ronthattam el. Valószínűleg a lendülettel volt a baj. Olyan erősen csaptam rá a kezem a gömbbe, hogy csoda, hogy nem attól törött el. Erre jobban kell figyelnem. Mikor a gömb ismét összeáll, óvatosabban teszem rá a kezem és csak éppen egy cseppnyi energiát engedek bele. Töredéke az előző gömbökének. Egy pillanat alatt rántom le kezemet.
- Három megvan, hét van vissza. – Próbálom ösztönözni magam. Szemmel láthatóan beválik a taktika, mert a nyolcadik gömbig nem ütközök különösebb nehézségbe. Úgy fénylenek fel a gömböcskéim, mintha csak ez lenne a dolguk! Már érzem, ahogy sikerül behoznom Csicsit és a második részénél a feladatnak lekörözöm, majd kinevetem. HÁ!
De a nyolcadik gömb ez ellen tesz. Akármennyi energiát fektetek bele, egyáltalán nem akar működni. Ennyi energiával megsütöttem volna egy hollowot instant. Mi a fene van ezzel? Zavartan nézek körbe, hogy Yukko most merre kószálhat, mert úgy tűnik ez a gömb tönkrement. Természetesen én fogom ki a hibás szériát. Yukko éppen Yukkunnak segít, s úgy látom hasonló problémával küzd. Remek hallásomra támaszkodva megpróbálom kiszűrni a megoldást.
- Hmm… hmmm Tehát lehet kettőt egyszerre? –  Méregetem egy kis ideig a nyolcas és kilence számú gömböt. Nem tudom, mit próbálok felfedezni, talán hasonlóságokat. – De hát ezek a gömbök mind egyformák! –  Teremtem le magam motyogva. Nincs több időm vitatkozni magammal! Kifutok az időből!
Egyszerre teszem kezeimet a gömbökre. Mély levegőt veszek és elkezdem feltölteni energiáimmal. Ez a kettő sok időt és energiát őröl föl. Legalább annyit teszek beléjük, mind eddig összesen, mire megtelnek. Már azt hittem, hogy sosem leszek ész, de a cél olyan közel van. Már a fuinisshuben vagyok, ahogy Aoi-chan mondaná.
- Háhhá! Vigyázz tízedik, mert most megeszlek! – Mutatok fenyegetően a szerencsétlen gömbre, aki valószínűleg sírna, ha tudna. Ráhelyezem kezemet, és nagy lendülettel kezdek bele lélekenergiát pumpálni. Az előző kettő miatt szinte kicsúszott a kezemből a kontroll és visszatértem a régi megszokott, durr bele stílushoz. Meg is van az eredménye. A tízedik gömb kipukkad.
- Semmi gond. Ne aggódj Shizuka, még van egy esélyed… az utolsó… - Ha nem sikerül, akkor gyalázat száll szegény fejemre. Nem hiszem, hogy ezt még egyszer képes lennék elkezdeni. Nincs nekem annyi lelki erőm. Főleg éhesen nem. És ettől a gyakorlattól csak még éhesebbé válok.
- Csak nyugodtan. Óvatosan… - Suttogom magamnak, míg megközelítem az újraformálódott gömböt. Ráteszem a tenyerem, s érzem, ahogy szívem a torkomban dobog. Csak arra tudok gondolni, mi történne, ha nem sikerülne! Egész életemet itt tölthetném, vagy talán Shizuo kitagadna… Vagy Csicsi leelőzne! NE! Mindenki ki fog nevetni!
Ezek a gondolatok úgy feldúlnak, hogy az addig stabil energiaáramlás, hirtelen robbanásszerűen megindul, és a gömb kipukkad. Abban a pillanatban betelik a cérna, elszakad a pohár. Érzem, ahogy eluralkodik rajtam az indulat, s a következő pillanatban, mikor feleszmélek, egy nagy lyukat fejelek az üreges henger tartóba. Kiemelem fejemet a hengerből, s egy nagy piros folt rajzolódik homlokomra! Egy kicsit még idegesen toporzékolok, majd dühösen leülök a földre törökülésbe. Ha nem tenném, talán darabokra törném az egész állványzatot. Dühösen megkócolom a hajamat teljesen szétszedve azt.
- Elegem van! Hülye feladat, hülye gömbök, hülye Csicsi amiért elhívott! – Dünnyögöm mérgesen, miközben Csicsi felé nézek, aki persze a hülye gömbjeivel van elfoglalva. Hát én úgy megölöm mindjárt! Aztán elkezd integetni! Ó hogy Rishi rágná le a karodat!
A kisebb jelenetem rám vonta Yukko figyelmét is úgy tűnik, ugyanis mögülem egyszer csak megszólal.
- Yamasaki fukutaichou-san!^v^ - Azzal elém lép. Majdnem a szívbajt hozva rám a laboros köpenyében. Mindig is irtóztam a laborköpenyektől. Nem szeretem az orvosokat. Mély levegőt vesz, ahogy a kárt felbecsüli magában, majd ismét felém fordul. - Remélem, van önnél csekk, mert ezt a kárt önnek kell megtérítenie :| Ön éppen egy nagyon drága precíziós műszerben tett kárt, s igazán érdekelne a miértje. ^ v ^ - Savanyú tekintettel nézek rá vissza, majd mindenféle habozás nélkül vágom rá.
- Csicsi miatt -  Válaszom kurtán, majd mivel ez nem tűnik megfelelő válasznak kifejtem. - Csicsi hívott el én meg gondoltam jó ötlet lesz kidouzni és még csak nem is reggeliztem! és tökre elfáradtam az első sorozattal és most elrontottam és az emelvényre még fel sem mentem! Nem is értem hogy miért nem a hakuda feladatot választottam e helyett az ostoba feladat helyett! Hülye gömbök, hülye henger!– Kezdem elveszíteni a kontrollt teljesen frusztrációm felett, már azt sem tudom mit beszélek. A piszkos anyagiakra térve ismét rögtön rávágom. - Csicsi majd állja... ő a hibás!   - A technika becsmérlásátől Yukko szeme megrándul.
- Ezen segíthetek, Yamasaki fukutaichou-san, az én gépeim ugyanis igyekszenek a gyakorlók igényeit kielégíteni. -Majd a táblagépén állítgat néhány dolgot. Nem értek hozzá, nem tudom mit csinál, de mögöttem gyanús mozgolódást hallok. - Az ön feladata nem csak a gömbök felöltése, hanem a köztük való egyensúlyozás is, a módját nyugodtan megválaszthatja. -
- De én, én.. - Kezdek el habogni, miközben megfordulok. Nem ellenkezhetek, mint hakuda mester, ez nekem gyerekjjáték kell hogy legyen. - Igenis... - Hajtom le a fejem beleegyezően. - Csicsi utállak. - Sziszegem az illető felé sandítva.
- Férfiak :| Velük csak a gond van, hallgatni rájuk balgaság. Mindenesetre jól tette, hogy idehozta önt, ezzel lepipálhatja őt. Szóval ne hozzon a női nem tagjaira szégyent. Álljon fel! – Mintha csak varázsszó lenne, azonnal felpattanok, csoda, hogy szalutálni nem kezdek. Ez után vállaimnál megragadva a gömb felé fordít és folytatja. - Jól tudom, hogy ön kifejezetten édesszájú, igaz, Yamasaki fukutaichou-san? –
- Igenis az vagyok! – Válaszolom katonásan, kissé zavartan.
- Nos, képzelje el, hogy ezen a gömbön múlik az, hogy "Csicsitől" megkapja a világ legfinomabb habcsókját. A feladata egyszerű... világítsa ki! Szeretné megkapni azt a habcsókot, nem igaz? :| -
- Én… ööö hogyafenébene asszonyom! –  Válaszolom még zavartabban. A jelenet egyre groteszkebbé kezd válni.
- Mi ez a tartás? Nem kocsmában vagyunk, húzza ki magát Yamasaki fukutaichou-san! Az egyenes tartás nagyon elengedhetetlen a lélekenergia vezetésben, természetes, hogy nem sikerült, nos, most próbálja meg ^v^ -   Majd enyhén hátba csap.
- Sajnálom! –  Vigyázba vágom magam, majd habozás nélkül nekiállok. Harci kiáltásommal növelem tovább elszántságom „ossu” . Ennek és a süti kapás lehetőségének, no meg Csicsi elverésének reményében új erőre kapok. Úgy tapasztalom, hogy másodjára már nem is olyan nagy ördöngösség, és egykettőre végzek vele. Na jó nem egykettőre, de jelentősen kevesebb időt vesz igénybe. Így is sikerül a tízediket egyszer kipukkasztanom, de szerencsére másodjára már sikerül és így a feladat első felet sikerrel zárom.  Útközben pedig igazán ráérzek a dolog működésére.
Egy pillanatnyi szusszanás után a rámpához lépek. Nem nézek ki egyik oldalra sem, nem szabad összehasonlítanom magamat a többiekkel, mert az csak hátráltat. Ráadásul a feladat ezen felét ténylegesen vártam, és izgalmasnak ígérkezik, főleg a változtatásokkal.
Ahelyett, hogy óvatosan megmásznám két szökkenésből a tetején termek. Egy pillanatra megbillenek, mikor a lábfejnyi széles, vékony vízszintes részre érkezem, de kezeimet kitéve gyorsan korrigálom, és visszanyerem egyensúlyom. Könnyedén hajolok előre, s érintem meg az első gömböt. Úgy érzem, itt igazán elememben vagyok. Elkezdem feltölteni a gömböt, majd félúton átfordulok a gömb másik oldalára, úgy, hogy közben a kapcsolat nem szakad meg a tenyerem és a gömb között. Pontosan akkor érkezem meg talpammal a másik oldalra, mikor el kell engednem, így a lendületet kihasználva felegyenesedem.
A lendületemet meg nem törve egy cigánykereket ejtek meg, két kezemmel a következő két gömböt érintve, itt megállok. Érzem, hogy a két gömbnek eltérő mennyiségű energiára van szüksége, ezért ennek megfelelően folytatom. A második gömbbe egy kicsivel kevesebb energiát kell juttatni, így azt elengedem, és befejezem a cigánykereket. A következő gömböknél is hasonlót teszek, mindig kicsit változtatva a formulán, ahogyan a megérzéseim diktálják.
Mély belső egyensúlyt érzek, mint mindig, amikor valami féle mozgást végzek. Olyan nyugalmat vált ki belőlem egy szerény gyakorlat vagy komolyabb jóga pózok, vagy csak egy egyszerű öklözés vagy csupán egy kör lefutása, melyet semmi más nem képes megadni az életemben. Ilyenkor úgy érzem, bármire képes vagyok, nincs szükségem gondolkodásra, csak a létezés öröme köti le a figyelmem. Minden olyan természetesen jön.
Az utolsó gömbhöz érve, egy bátor ugrással próbálkozok meg, mellyel a henger legvégét célzom meg. Bátran rugaszkodok el, egy fordulatot véve a levegőben horizontálisan és vertikálisan is, azonban a megérkezés nem úgy történik, ahogy tervezem. Egyik lábammal a perem szélére érkezem, és érzem, ahogy elvesztem az egyensúlyomat és megbillenek. Oldalirányba kezdek dőlni. Még a levegő is megáll a tüdőmben, ez a pillanat szinte percekig húzódik. Nem zuhanhatok le az utolsó gömb előtt, egyáltalán nem zuhanhatok le! Hogy festene, ha egy hakuda mester leesne egy ilyen egyszerű gyakorlat végrehajtása alatt. Főleg Shizuo és Csicsi előtt.
Míg egyik lábam a keskeny felületen van, megpróbálom visszaszerezni az irányítást. Elfordulok a hengerrel merőleges irányba, majd előredöntöm testemet, miközben lábamat egyenesen tartom, s másik, levegőben lévő lábamat felemelem, egyvonalban hozva a kettőt, egy álló spárgát leírva. Ezzel visszanyerem az egyensúlyom, és ezzel egy időben az utolsó gömbhöz érintem kezemet.
A gyakorlat végeztével leugrok s kíváncsian nézek körbe. Először Csicsi felé pillantok, hol tart, vagy esetleg befejezte-e már. Ha sikerült előtte befejeznem, akkor ezt természetesen az orrára kötöm, hiszen miféle barát lennék, ha nem tenném?
Majd Shizuo felé fordulok. Ő biztosan sokkal előbb fejezte be a feladatot, mint én. Odasietek hozzá. Azonban mikor odaérek, nem is tudom, mit mondjak, hiszen várható, hogy remekül teljesít, nem érzem úgy, hogy ezért megdicsérni illendő lenne. Az olyan lenne, mint engem megdicsérni, amiért megdöntöttem a süti evés világrekordját... Mindenesetre egy bíztató mosollyal szolgálok irányába.
Mikor végeztem kíváncsian nézek a hakuda edzés irányába. Amennyiben Taki már végzett kíváncsian figyelem, mennyire merült ki, ha nem akkor mozgását nézem egy darabig kíváncsiskodva. Ha összetalálkozna a pillantásunk, akkor egy samuzuappuval, ahogy Aoi-chan mondja, és egy vigyorral dicsérem meg a teljesítménye miatt. Amennyit láttam belőle az igazán remek volt.
- Szóval hogy is volt a sütivel? –  Verem erőteljesen hátba Csicsit, nem hagyva menekvést az ígérete elől.
« Utoljára szerkesztve: 2015. Febr. 15, 21:58:49 írta Yamasaki Shizuka »
(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yoriko

Eltávozott karakterek

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 60 000

Hozzászólások: 116

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 42 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
villám elemi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudomány <3

Post szín:
#7BE3C4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #6 Dátum: 2015. Febr. 15, 20:17:52 »
Globolus 2.0

Kimondigált örömöcskémre szolgálgált, hogy végre-valahára nővérkém ismételtkén felkeregélt nagyszibi-szabású edzésecske ötletével, amit megintke a szabadtéri gyakorlócskán akargált tartigálni, bár a legutóbbinál még nem én voltigáltam a kipi-kapitányocska, ami nem annyira meglepigélhető, elvégre akkor-makkor még csak nem olyan réges-rég kerülgéltem ki az Akadémiácskáról, aminek most tesztigélhetünk felszerelésecskéket megint, és olyan lelkes-melkes voltam, mikor elém kerülgélt a papirocska a kérvényecskével, hogy azonnal rányomigáltam az engedélyezgélő pecsételőcskémet, csakcsupán az volt a böki-mökicske, hogy nem volt bizti-mizti, én is jelen tudigálok lenni, de Yuko-nee-chan is azt mondigálta, a kötelességességecskéim a legfinti-fontosabbak, ezért aztán nem szibi-szabadott bánkódgálnom a dilgi-dolgon, pedig nigyi-nagyon ott akargáltam lennigélni! T - T Ám sziri-szerencsére sikerülgélt minden fontos-montos dolgocskámnak időben a végére járigálnom, úgyhogy nyigi-nyogodtan vehettem az irányzékocskát a szabadtéri gyakorlóterecske irányába, hogy felügyelgéljem az utolsó simításocskákat, még mielőtt a vendégek elkezdigélnének érkezgélni mihozzánk, mert azért mégis illene tudigálnom valamennyit a szerkezetecskékről, meg Yuko-nee-channal is szeretgélnék még egy pici-mici időcskét eltöltigélni, ameddig nincs fontos-montoskásabb dilgi-dolgocskája egyikünknek sem.
– Csak tirmi-természeteskés, Onee-chan, nigyi-nagyon igyekeztem, hogy itt tudigáljak ma lenni, szivi-szóval megmutigálod, milyenek ezek a gépecskék, vagy várigáljam meg a többieket és majd mindenkivel együtt? :o Nagyon érdekelgélnek ám az új fejlesztésecskék, és bizti-mizti lehetsz benne, hogy tesztelgélem is majd az összeset! ;) – mondigálom nővérkémnek nigyi-nagyon lelkeskésen, majd az érkezőcskék felé fordulgálok, mert lassacskán kezdigélnek szállingózgálni, bár én úgy tudigálom, ehhez-mehhez még kiri-koránka van, mert az edzésecske csak fél órácska múlva kezdődgél, de hát a lelkeskés shinigamicskákat látigálni nigyi-nagy öröm, Taki-channak is mosolyogva integetgélek, bár egyelőre nem tudigálom mire véligélni a sütikéket, hiszen-miszen edzésecske előtt nem jó dolog falatozgálni, legalábbis túlzottan kizi-közel nem, mert abból hatalmaskáska rosszullétecskék lehetgélnek, de persze-mersze ő tudigálja, én pedig csak köszöngélem, ha már így gondolgált ránk, mert mégiscsak úgy illik. ^ w ^ Ugyanilyen lelkeske-kecske mosolykával üdvözölgélek minden belépigélőt, akik eljöttigéltek erre a mai edzésecskére, hiszen-miszen ez a mi iszti-osztagocskánknak nigyi-nagy segítség, bár azért akadgálnak firi-furi dolgocskák, mint például a kislányka, aki elbujdokolgál, miután köszöngél és esélyt sem adigál, hogy vissza köszöngéljek, vagy ennyire-mennyire ijesztőcske lennigélnék? T ^ T” Sziri-szerencsére ekkor érigélnek ide a Kidoushuu tisztecskéi, vagyishogyhát kettecskén, úgyhogy shipi-shunpoval oda is szállingózok, mint egy hipergyors pillécske Yuki-chanhoz, hogy üdvözlésképpen megölelgetgélhessem.
– Jó látnigálni téged is az edzésen Hajime~... chan? – a nevecskéje mögötti jelzésecskét már nigyi-nagyon halkan, alig érthetően biggyesztgélem oda, mertháthogy legutóbb abban állapodgáltunk meg, hogy a misi-másik keresztnevecskéjén szólítgálom nyilvánoskásan, de azt nem beszélgettük meg, pinti-pontoskásan hogyan is, így aztán az egészecske üdvözlésecske veszítgélt a lendületecskéjéből, és nyohát, ez olyan kis kili-kellemetlenke. > _ <” Ráadásul a mirci-morcikás válaszocska is azt sugallgálja, hogy nem ezt a jelzőcskét kelligélne használgálnom, de akkor is elszimi-szomorodok a saját megszólítgatásom miatt, mert nem gondolkáltam volna, hogy bosszúcskából nyilvánosan magázni kezdigélne, mikor kérigéltem őt is, és mást is, hogy tegezgljenek, szóval-móval nem értigélem, ennyire-mennyire elrontigáltam volna a biri-barátságosságunkat? T ^ T
– A Yoshida tili-túlzottan hivataloskodó, Hajime-...san, szóval-móval ha mindenképpen kipi-kapitányozni akargálsz, szólítgálj akkor-makkor is Yorikonak, rendi-bendi? T ^ T – kérdezgélek visszácska, bűnbánós arcocskával, mert ilyenkor azt úgy kelligél, hogy a másik is tudigálja, mennyire sajnálgálom, hogy megbántigáltam, noha-moha most nem értigélem, miért kelligél, hiszen-miszen büntit is kapigáltam tőle a kirohanásocskámért... A megjegyzésecskére viszont felkapigálom a buksikámat és csidi-csodálkozva pislogok rá párat, mielőtt széles mosolykával válaszolválok, de ügyelgélek rá, hogy legfeljebb a nigyi-nagyon közel álldogálók hallhassák, ne az egész-megész udvarka. – Hát persze-mersze, hogy itt vagyigálok, butus-mutus, elvégre egy ilyen kísérletecske nigyi-nagyon fontoskás, tudigálnom kelligél, milyen gépecskéket adigálunk ki a kezecskéinkből, elvégre én vagyok a juunibantai kipi-kapitánya! ^ v ^
Mikor nővérkém jelezgéli, hogy kezdetét veszigéli a prigi-programocska, azonnal oda shipi-shunpozok mellé, mert tudigálni akargálom mindkét tesztrendszerecske működésecskéjét, amit így a legegyszerűbb megfigyelgélni, így hát ameddig a tibi-többiek csoportokra oszolgálnak, én nyigi-nyugisan álldigálok nővérkém oldalán, és várigálom, merre megyigélünk tovább. Az első gépecskénél érdeklődve hallgatgálom végig nővérkém magyarázatocskáját, és a tesztendszerke működésecskéjét is kivi-kíváncsi pislogásocskákkal figyelgélem, mert mégiscsak tervbe vettigéltem, hogy ezt én is kipróbálgálom majd, ám jelenleg nincs különösebb kérdésecském vele kapcsolatban, már ami az edzésecskét ileltgéli, mert egyéb kérdésecském lennigélne, amit visszafelé haladgálva a többiek felé fel is teszigélek:
Onee-chan, ha csak tesztjellegecskével próbálgálnék ki pár alacsonyabb szintecskét, akkor-makkor ki lehet kapcsolgálni valahogy a gépecskét, vagy mindenképpen végig kelligélne vinnigélni a komplex prigi-programocskát is hozzá? ^ v ^
Miután kérdésecskémre válaszkát kapigálok, egy bólintásocskával jelezgélem, hogy megértigéltem, és csatlakozgálok a kidoucskákat gyakorolgálni kívánó csipet-csapatocska végére, Yuki-chan mellé, hogy ne látszódgáljon olyan elveszigéltnek, mert a tisztecskéje másfelé is nézelődgél, meg amúgy is tudigálom, hogy neki ez idegenke terepecske, és a legutóbb is eléggé binyi-bonyis feladatocskánk volt itt, vagyis hát nem annyira binyi-bonyis, inkább csak nehezecske, szerintem az akadémistácskáknak egy pici-micit túlzottan is keményke, noha-moha képeskésnek kellene lennigélniük megbirkózgálni a viri-váratlan helyzetecskékkel, hiszen-miszen shinigaminak lenni nem sétagaloppírozásocska. ^ w ^
– Nem túl sokat-mokat, bár úgy tudigálom, egyénileg megoldigálandó feladatocska lesz, de akadgálhatnak benne meglepicskék, mert a várigálatlan helyzetecskékre is fel kell készülgélnie a tanulóknak :o – felelgélek biri-barátocskám kérdésecskéjére, ami elég kili-kellemetlen, hogy én sem tudigálok túlzottan sokacskát az egész-megész feladatocskáról, mert azért mégiscsak kipi-kapitány vagyok, szóval illene tudigálnom ezt-azt arról, ami az iszti-osztagocskában folydogál... ^ ^” De persze-mersze bizti-miztos vagyok abban, hogy nővérkém nem fogigál semmi tili-túlzottan veszélyeset csináltatni velünk, elvégre neki is tudigálnia kelligél, hogy a felszerelésecskét azoknak gyártigálja, akiknek még nincs tipi-tapasztalatocskájuk, szóval-móval kíváncsian várigálom, hogyan is közelítgélte meg a problematikácskát. A prezentációcskát is érdeklődgélve figyelgélem, nigyi-nagyon muriskás lesz látigálni egymás reiatsujának színét, ahogy majd felfénylik az összes gömbicecske, ami ide ki van rakosgálva, legalábbis én másra nem igazán tudigálok gondolgálni, ahogy látigálom, miféle feladatocska lesz ebből itt. * w * Az emelvényecske pedig kimondottan tetszigél, igazi kihívásocska, és egyet kell értigélnem nővérkémmel: tényleg nem mindig van lehetőségességecske arra-marra, hogy szilárd talajkán álldogálva kidouzgassunk, szivi-szóval ezzel csak még érdekességeskésebb lettigélt az egész feladványocska, csak már most érezgélem, hogy ez a részecskéje nem mindenkinek fog tetszigélni, mert nem tűnigél egyszerűcskének odafenn megáldogálni, bár Onee-chan nem mondigálta, hogyan lehetgél próbálkozgálni, szóval-móval gondolgálom, ahogyan tetszigél, csak a feladatocska legyigéljen megoldigálva. Pici-micit oldalra pillantgálok Yuki-chan irányába, majd bátorítgatásocskaképpen megpaskolgálom a vállacskáját, hogy indulgálhatunk is magunknak állványzatocskát választgálni, bár nem tudigálom, mintha cseppecskésecskét rosszul lennigélne, de bizti-mizti csak az izgulásocska miatt, hiszen-miszen én is alig várigálom, hogy kipróbálgathassam ezt a szerkentyűcskét.
Amint odaérigélek, máris ráhelyezgélem mindkét kezecskémet az első gömbicecskére, hogy elkezdigélhessem a feladatocskát, és meglipi-lepődgélek, mennyire sokáig tartigál belehelyezgélnem a reiatsucskámat, vagy csakcsupán az lennigélne a problematikácska, hogy tili-túlzottan is óvatoskásan kezdigéltem? Nem igazán értigélem, de a működése minden esetecskére kimondottan tetszigél, főleg ahogy figyelgélem a jég árnyalatocskáját felvevő energiácska áramlását a gömbicecskében, mivel ezt a jégszínt mindig nigyi-nagyon szeretgéltem, talán-malán azért-mazért, mert a szemecském is hasonló árnyalatú, éppen úgy, mint anyucinak, és az ő szemei is nigyi-nagyon szépek, csak az a kár, hogy neki szemüveget kelligél hordania, még szerencsécske, hogy nekem ilyesmire nincs szükségességecském... Gondolatocskáimból a gömbicecske zúgigálása riasztgál fel, ami azt jelezgéli, elég volt a reiatsucska a gömbicecskének, úgyhogy be is fejezgélem a töltigélését és lépgélek tovább a következőcskéhez, hogy kezecskéim közé vegyem, és az első gömböcske után egy kicsit lendületesebben kezdigélném töltigélni, ami ennek máris túlságoskásan sokacska és szétrobban a kezecskéim között, bár még épp időben sikerülgél odébb rántigálni a kezecskéimet egy komolyabb bajocska elől. O_O Ez kezdigél pici-micit nehezecskébbre váltigálni, mint én azt gondolgáltam, szóval-móval az új gömbicecske megjelenésecskéjekor visszatérigélek az első taktikácskámhoz, tehát hogy nagyon pici-mici reiatsucskával kezdigélem, és csak akkor-makkor eresztgélek tempósabban, hogy ha érzem, hogy bírogálja a gömbicecske. Egész ügyeskésen sikerül haladgálnom, már az alsó sorika felecskéje nagyon szép jeges-kékesen világítgál, amikor nem akargál működgélni a középen lévő gömbicecskével a töltigélgetés, úgyhogy oldalkára nézigélek, a többi gömböcském világít-e még, mert nővérkém utalt olyasmicskére, hogy időre megy, és ha nem megy, akkor elölről kell kezdigélni, ám szerencsécskére nem ez a helyzetecske, úgyhogy akkor-makkor megpróbálgálom a következőcskét is a sorikában, hátha ettől üzemelgélni fogigál mindkettő, mert nem szeretgélném elölről kezdeni, habár igazándiból azzal sem lenne problematikácska, mert nem egy rossz feladatocska, de szerencsére ez a mostani próbálkozásocska működgél. A duplázásos kis csőbe húzós trükköcskét követgélve már nincs is semmi akadályozócskája, hogy befejezgéljem az első feladatsort, vagyishogyhát a többi gömbicecske nem ennyire trükköskés, meg az eddigi tapasztalatocskák alapján szépen belerázigálódva folytatgálhatom a feladatocskát a földszintecske legvégéig, és még csak nem is törigélek össze egyetlen újabb gömbicecskét sem, ami azért egész szép eredményecske, mert Onee-chan elég becsapigálósra tervezgélte, hogy igaz-migaz kihívást jelentgéljen a képezgélt halálistenkéknek is, szóval-móval eddig büszkécske lehetgélek magamra. * w *
Egy pici-mici időcskét szentelgélek arra, hogy végignézzek a gyönyörűszép jégkéken kivilágítgált sorikámon, ami így egészen hasonlítgál egy téli csodaországocskára, amit rimi-remélem, jövő télen látigálhatok is, vagyis hát mindenképpen meg kell csinálgálni az osztagocskában, ha már annyi soka  tudós-mudós elfoglaltságocskánk, valamicskét ünnepelgélni kelligél, és miért ne lehetgélen az ilyesmit valami szépecskével? * w * Amint kigyönyörködgéltem magam, máris a létrácska felé fordulgálok, hogy felmendegélve rajta ott találgáljam magam az éppencsak lábfejnyi széleskés csövecskén, amiről a következő adagocska gömbicecskét felérigélem, ami melleslegeskésen így nem is tűnigél annyira egyszerűnek, sőt ez így eléggé binyi-bonyolult, mármint ilyen magaskásan fennmaradgálni, miközben töltigélem reiatsucskával a gömbicecskéket, de annyi bajocska legyen, Yuko-nee-chan nem mondigálta, hogyan kelligél fennmaradgálni, így aztán az oldalazgáló közlekedésecskét választgálom, és mivel lelógicálnak így a talpacskáim, reishivel igyekezgélek magamat stabilizálgálni, amit a lábikóim alá gyűjtigélek a levegőből. Erről a módszerkéről már az első gömbicnél bebizonyosodgál, hogy nehezebbecske leszigél, mint hittem-mittem, hiszen-miszen ide is kelligél figyelgélni, meg oda is, ami nehezítgéli, hogy töltigéljem a gömbicecskét, de a kihívásocskák igenis jó dolgocskák, szóval-móval nem leszigél ebből problematikácska, ha ugyanannyira odafigyelgélek, mint az első gömbicecskénél, ami máris gyönyörszép jeges kékes árnyalatocskában ragyog a kezecskéim között. * w * Pici-micit meglepigél, hogy már a második gömbicecske olyan-molyan, hogy csak a harmadikkal együtt töltigélhető és világítgálható be, de annyi biji-bajocska legyigéljen, bár időnként meg-megbillengélek, miközben a kettő gömbicecske töltögetésével foglalatoskodgálok, mert azokra mégiscska jobban odafigyelgélek, mint az egyensúlyozásocskára, de azért még mindig megyigél, bár már kezdem érezgélni, hogy a koncentrációcska kezd megviselgélni és csökkentgélni a hatékonyságosságomat, de azért-mazért én oldalazgálok tivi-tovább a következő gömbicecskéhez, ami meglepően sok reiatsucskát igényelgél, és egyszerre kinci-koncentrálni a gömbicecskére is, meg az egyensúlyocskám javítgatálására is azért kicsit kezd sokacska lennigélni. @.@ Ettől persze még nem szabadgál ám feladigálni, és a következő gömbicecskéhez érigélve ismét elkezdem töltigélni, viszont-miszont nem veszigélem észre, mikor zúgolódni kezdigél a nagy adagocska reiatsucska miatt, csak későn, így mire elemelném a kezecskéimet, már fel is robbangál közöttük, és a meglepődésecskétől, hogy megütigélte a kezecskéimet, el is felejtem, hogy mivel tartigálom én idefenn magam és megcsuszigálok hátrafelé, amit már nem tudigálok korrigálgatni. :O.O:
Hátamon feküdgélve pattogok egyet-kettőt a kidoucskán, ami elkapigált és amit nem is veszigéltem észre, hogy alattam van, annyira lekötigélt a feladatocska, de most, hogy tudigálom, mennyire biztonságosságos ez az egész, felüldögélve elnevetem magam, amiért olyan buta-muta voltam, hogy azt hiszigéltem, nővérkém valami veszélyeskét találgálna ki tesztelésecskére.
– Ilyet játszhatunk majd még egyszer! * w * – jegyezgélem meg, miközben leugrálgálok a kidoucskáról, ami megmentigélt a zuhanásocskától, és még mindig nivi-nevetgélek egy picikét, hiszen tulajdonképpen ez nagyon jó miki-móka volt, de mikor megjelengél nővérkém, sajnos nemmel kelligél válaszolgálnom. – Nem, majd pici-micit később, most megnézigélem, hogyan működgél a másik eszközöcske, ha nincs ellenedre ^ w ^ – magyarázkodgatok, amikor az újra próbálásról kérdezgél, és ezen a pöti-pontocskán észreveszigélem, hogy Yuki-chan nincs a legibi-jobb állapotocskában, ezért aztán nővérkémtől elköszöngélgetek egy mosolykával, mert neki azért-mazért a többiekkel jobban kell foglalkozgatnia, mint nekem, mert én most ugyanolyan tesztelőcske minőségességecskében vagyigálok itt, mint a többiek, úgyhogy nem pribi-probléma, ha odamegyegetek Yuki-chanhoz. Mintha szegény biri-barátocskám nem lennigélne egészen a helyzetecske magaslatán és inkább lenne saját világocskájában, mint a jelenkében, így mikor elé lépigélek, pici-micit bátortalankán nézigélek fel rá, majd szó nélkül átölelgélem, hogy tudigálja, nincs egyedül, és mivel az előbb volt alkalmam látigálni, hogy az ő fenti gömböcöcskéi sem fénylenek már, össze tudigáltam magamban rakni a képecskét.
– Nincs semmi baj, Yuki-chan – kezdigélek sutyorogni neki, hogy más ne halligálja, pedig ők amúgy is a saját feladatocskájukkal vannigálnak elfoglalgálva, de azért mégiscsak megteszigélem legeslegjobb barátocskámnak azt a szíves-mívességet, hogy ha már a második keresztnevecskéjén hívom, akkor-makkor halkan teszigélem azt. – Én is lepottyangattam az előbb, nem annyira vészeske, mint amilyennek tűnigél, és végig biztonságosságban voltunk, Onee-chan nem hagyigálta volna, hogy kimi-komoly bajunk eshessen, a feladat lényege épp a viri-váratlan helyzetecske volt... Tudod, nem baj az, ha félsz, mert én itt leszigélek mindig, hogy támaszkodgálhass rám ^ w ^ – mosolygok Yuki-chanra, miután végigmondigáltam, amit szeretgéltem volna, és rimi-remélem, ettől majd jobban érezgéli most magát, mert nem szeretgélném, ha ilyen sokkos állapotocskában távozgálna, bár bizti-mizti valami komoly okocskája volt rá, hogy ne vegyigélje igénybe a yonbantaiosok segítségességecskéit. – Ha van kedved, gyere velem a hakudás eszközöcskéhez, nem kelligél kipróbálgatnod, a többieket is nézegetheted, ha szeretgélnéd, csak biztos-miztos jobb lesz, ha sétálgatsz egy pici-micit, nem? * w * – pillogok rá lelkeskésen, miután a hirtelen ötletecskémet neki is felvázolgáltam, bár nem tudigálom, mennyire érdekelgélehti a hakudácska, nekem is leginkább a tőröcskéim kezelésecskében jelentgél nagy segítségecskét, így nem is hiszigélem, hogy túlontúl látványos gyakorlatocskákat tudigálhatnék bemutatgálni, de azért-mazért egy próbácskát megér. Válaszától függetlenül mosolyogva bólintgálok, mert azt is tudomásocskául veszigélem, ha nem érdekli a dilgi-dolgocska, nekem viszont muszájos elmennigélnem azokhoz a gépecskékhez is, hogy tudigáljam első kezecskéből, pinti-pontosan hogyan is működgélnek.
Mikor odaérigélek, keresgélek egy szabad gépecskét, és az érzékelőcskéket felhelyezgélem magamra, a nővérkém által mutatgált rendszerecskében, elvégre ez a része a dilgi-dolgocskának nem nélkülözgéli a gyakorlatocskámat, vagyishogyhát megszokigáltam már az ilyen chipes dolgocskák felhelyezgélését, csak általánosságosságocskában nem migi-magamra szokigáltam felrakogálni az efféle eszközöket. Mély levegőcskét veszigélek, elvégre ez pici-micit komolykásabb leszigél majd, mint a hasonló táncgépecskék, amikkel az Emberek Világában lehet játszogatni, és amit egyszer már kipribi-próbálgattam, mikor Tsuki-nee-channal átlógicsáltunk megnézigélni egy filmet a moziban – már nem emlékezgélek, melyik is voltigált, mert a moziélmény reprodukálhatósága miatt nézigéltük, elvégre minden más beszerezgélhető az interkapcsolatos netecskéről, szóval-móval nem is igazán a filmecske volta a lényegecske, ennél a mostani gépecskénél viszont-miszont a teljesítményecske is fontoskás lesz, nem csak a játékocska, de azért-mazért minden kíváncsiságosságocskámmal együtt nyomigálom meg a start gombicocskát. A megszólaló zenécske remekül passzolgál a nekem kivetítgélt bemelegítgélő feladatsorocskákhoz, amik pici-micit hasonlítgálnak a múlt havi gyakorlatocskámra Youko-nee-sannál, úgyhogy nem okozgál gondocskát teljesítgélni őket, különböző alapvető ütésecskék és beállásocskák, amik a két kezecském szinkronocskájára épülgélnek, nyilván-milván nem véletlenségességből, elvégre az ikertőröcskék egy egész két felét jelentgélik. * w *
A bemelegítő prigi-programocska után azért-mazért pici-micit nehezedik a dolgocska, és már egy cseppecskét magasabb fokozatocskájú tudásocskát igényelgető gyakorlatocskák is vannak a programban, olyasmik, mint amit az Akadémián tanulgáltam és soha-moha nem mendegéltek, mert olyan nigyi-nagyon a felnőttecskékhez lett méricskélve, de sziri-szerencsére a nagyon alap dolgocskák most már azért sikerülgélnek, és észre se veszigélem, hogy átlépigélek a második szintecskére, ahol ezeket a nagyon-magyon alapocska dolgocskákat kell kombinálgálni a bemelegítésecskémnél használgált szinkronizált mozdulatocskákkal, amik a zenére egészen-megészen táncoskás jellegecskét öltigélnek magukra, ami kimondigáltan tetszigél, elvégre táncocskaként gondolgálni a gyakorlatocskákra sokkal kinyi-könnyebb, mint ha harcocskát próbálgálnék gyakorolgálni, bár ahogy a lábmozdulatocskák egyre binyi-bonyisabbak és gyorsabbak leszigélnek, azért-mazért így is okozgál nekem némi problematikácskát, na meg hogy közben a kezecskéimre is odafigyelgéljek, az már tényleg eléggé nehézke, az előbbi kidous feladatocskánál is látszigált, hogy nehéz dolgocska egyszerre mindenkére odafigyelgélni, úgyhogy most nigyi-nagyon össze kell szedigélnem magam, hogy legalább az a része mendegéljen, amit el akargálok vállalgálni belőle, mert azért a harminc pályácskából ötöt minimum teljesítgélni szeretgélnék. Megjegyzem, a különbözőcske ugrásocskák, amikkel lábikóim pozícióját kényszerülök váltogatni, szintén táncocskára emlékeztetgélnek, legalábbis arra a fajta táncocskára, amit bizonyos klipecskékben láttunk, már azokban, amikben a táncoskák nem csak tekergőznek, mert azok furik, és ijesztőek nigyi-nagyon, de azért az én gyakorlatocskáim mégsem olyankák, hanem sokkal-mokkal visszafogottabbkák, és egészen jól megyigélnek, bár időnként azért sikerülgél pici-micit odébb tennigélni a lábikómat, mint ahova kéne, csak szerencsécskére még időben tudigálok javítgálni, így a gépecske nem érzékelgéli hibácskának. Ami azt illetgéli, nem is figyelgélem a pályácskák számozásocskáját, egészen addig-maddig, ameddig meg nem jelengél a képernyőcskén a varázslatos heteske, mert akkor-makkor az előzetesen Onee-chantól megkérdezgélt módszerecskével kikapcsolgálom a gépecskét, és lihegve pihengélek, hogy végre megint rendeskésen kapigáljak levegőcskét, mert ez a feladatocska nigyi-nagyon kifárasztgált, nem is gondolgáltam volna, ameddig meg nem álldogáltam.
Veszigélek pár mélyebb levegőcskét, bár ez a szóképecske megint pici-micit értelmetlenke szerény véleményecském szerintecske, de azért így teszigélek, és felegyenesedgélek, hogy levegyigéljem az érzékelőcskéket, majd rámisi-mosolyogjak környezetecskémre, és lepattangáljak a gépezetecskéről. Ha Yuki-chan velem jöttigélt, megfogom a kezecskéjét, és elindulgálok vele vissza a többi kidou-midou alapozócska gyakorlatocskát végző shinigamihoz, elvégre mi tili-tulajdonképpen oda tartozgálunk, és Nee-chan mintha mondigált volna olyasmit, hogy leszigél még itt feladatocska. * w *

HYL küldetéshez kellő infók (pontozás+technikák)
(click to show/hide)

Karakterlap

Date Muneji

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 2.

Lélekenergia:

60% Complete
13 450 / 15 000

Hozzászólások: 32

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Kardok és Rózsák egylete

Reiatsu szín:
Viharkék (szél elemi)

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#DC143C (crimson) // #FBD46B


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #7 Dátum: 2015. Febr. 15, 22:04:21 »
Globus edzés II.

Mikor osztagunk hirdetőtábláján kitűzésre került a 12. osztagos gyakorlatos szórólap, miután elolvastam érdeklődve téptem le az egyiket a parafatábláról. Szerencsétlen akadémisták, kötelesnek érzem magamat, hogy meghiúsítsam pár rémséges szerkezet átjutását. Tisztán emlékszem még az Akadémia éveire, gépek nélkül is van elég problémájuk, ha bevezetnék még lazulni se tudnának eljárni a szerencsétlenek és a végén olyan karót nyelté válnának, mint Yuuken-jii. ^^” Sajnos az osztagban senkit nem találtam, aki ellógna velem erre egy délutánt, milyen lusták… pedig a 2. osztag pont, hogy az edzések edzéséről szól időnként. :roll: Persze, ha Nee-san itthon lenne! Nem, ő most attól a szőke papucstól szenved, merem remélni, hogy az a pipogya Fon nem fog a nővéremmel kikezdeni, mert bemutatom neki az ökleimet, mikor azért viszketnek, hogy kicsinosítsam az arcát. :|
Mindenesetre a gyakorlat nagy szárnyra kapott odahaza, Iijimának is meséltem már róla, mikor elérkezett az edzés napja, felháborodva vettem tudomásul, amiért az Öreg korán keltett, ráadásul valamilyen edzésről karattyolt.
- Szabadnapom van, Iijima… =_= – morgom, megpróbálva másik oldalamra fordulni, csupán Shashi, a fehér tigris miatt nem ment, de úgy volt képes aludni, mint a tej. Egyem az alvókáját, Iijima hátborzongató hangjára mernék ne felkelni… Szóval megkíséreltem a műveletet a másik irányba, de ott meg Rishibe ütköztem. Mi a szösz van itt?! :|
- De hát ön kérte, hogy ébresszem fel ma Ryouichi úrfi, azt mondta, hogy szeretne elmenni a 12. osztagban megrendezésre kerülő gyakorlatra.
- Még, hogy én kértem, de hát nincs is kivel elmennem =_= Egyedül meg unalmas lenne hőst játszani az akadémistáknak – könyökölök fel ágyamban, miután Rishi rajtam tespedő valagát lelöktem magamról. Valljuk be, nem kiscica már, csoda, hogy éjjel nem szorítja ki belőlem a szuszt. :| Fülemet piszkálom, míg Iijima tolja az unalmas dumáit, csak akkor kapom fel a fejemet érdeklődve, mikor Shi-chant emlegeti. Felcsillannak a szemeim. Hát persze, miért is nem jutott eszembe előbb álmaim asszonya?! *>*
Óriási sebességgel kezdtem magamra ölteni ruhámat, természetesen csak lezseren, végtére is edzeni megyünk, minek öltözzek be ninja szerkóba? :roll: Iijima aggályoskodására azonban felöltöm magamra az Éjféli bőrruhát, ez fölé pedig akkor is csak egy nadrággal toldottam meg a szerkót, különben sem vagyok az a fázós fajta, szóval nem értem, hogy az Öreg mi miatt aggódik. :roll: Ezt követően felkaptam az asztalon pihenő hirdetmény, Iijima reggeliről és egyéb nyavalyáiról szóló dolgaira már rá se hederítettem, majd bepótolom edzés után, előtte úgyse szeretek enni.
- Shi-chan! – gyakorlottan mászok be a hadnagyi irodába, csak utólag döbbenve rá, hogy előtte nem ártott volna a terepet ellenőriznem, mielőtt Wangba ütközöm Shi-chan helyett, ami rendkívül ciki lett volna. De úgy tűnik mellém álltak az istenek. - Menjünk el együtt ide! – jelentem ki habozás nélkül, miközben a felém jövő kakaó áradat elől sikerül félrelépnem, mielőtt teljesen beterítene vele. Szóval ezért mondja Iijima folyton, hogy kopogjak? :o
Fülig érő mosollyal várom, hogy szemrevételezze a papírt, fél szemmel én is a fecnire lesek, még szerencse, ugyanis Seireitei városrészében nyílt új Fehérfűz fogadó reklámszórólapja éktelenkedett a gyakorlatfelhíváson. Hopsz? Gyors mozdulatokkal kaparom le róla a rossz hirdetményt, hogy a nekem kellő fecni legyen felül.
Sajnos Shi-chan érdeklődését nem keltette fel első hallomásra, pedig én őszintén reméltem, hogy társamat lelhetem benne ebben is, mint oly’ sok más apróságban. :sad: Hiszen egymásnak teremtettek minket, ez nem kétség. Meg aztán olyan régen lógtunk együtt így, utoljára akkor, amikor még ő is a 2. osztag tagja volt! Az pedig nem mostanság volt. Oké, hogy hadnagyság meg minden stuff, de a magánéletét nem kellene felzabálnia a léleknek! :/
- D–dehogy is, Shi-chan!
– hőkölök hátra döbbenten váratlan hárpiává alakulása láttán. - Csak hát… olyan régen edzettünk együtt, azt hittem, kedved lenne hozzá, hogy felelevenítsük a régi szép időket! Még a gyakorlatot is nekünk találták ki, hakuda és kidou! – talán kissé túljátszom magamat, amiért úgy teszek, mint aki könnyeket hullajt, és azokat törölgetem le arcomról. Bár eléggé közeli eshetőségnek éreztem, hogy elzokogjam magamat, ha nem nyugszik le… Nem vagyok bemelegítve, ha most nekem esne, holnap nem azért aludnék el, mert nem akarok felkelni a romantikával fűtött álmaimból, hanem mert egyik végtagomat se lennék képes megmozdítani. - Tudod, mikor te még csak szakaszvezető voltál, én pedig újonc a 2. osztagban. Azok voltak aztán a meghitt napok! – meghatódott arccal elevenítem fel a múlt eseményeit magamban. Emlékszem az első napra, amikor Shi-chan megszólított, csodás szemei előtt titkot nem tudtam tartani. Mit ne adnék azért, ha azt a szeretet adná, mint akkor! Örömmel törölném fel a padlót újra és újra, ha az ő keze lenne benne a dologban.
Egy pillanatra felcsillannak a szemeim, úgy tűnik sikerült megfognom Shi-chant, hát ő is emlékszik, milyen gyönyörű volt az anno eltöltött idő, mely teljességgel pótolhatatlan? *-* Szinte már látom magam előtt, ahogy kézen fogva egymást szökdécselünk el a messzeség… vagyis a 12. osztag barakkjába khmm… a gyakorlatra természetesen. ^^” De álmodozásaim képkockái apró szilánkokra törnek, ahogy meghallom Shi-chan elutasítását. 
- Mi? Hát neked nem jelentenek semmit AZOK az idők? T-T – fakad ki belőlem, teljesen elkeseredve. - Hát jó… értem én, ha nem :( – elszontyolodva fordulok az ablak irányába, hiszen akkor maradásom sincs itt. Még megjátszanom se kellett letörtségemet, mert ez most igazi volt. De Shi-chan hirtelen meggondolta magát, persze tudom én, hogy azért, mert megesett rajtam a szíve, látva szomorkodásomat. Mi ez, ha nem szeretett, amit irántam érez, amikor szavaival tanúsítja, hogy meggondolta magát? *<*
- Jajj, Shi-chan tudtam, hogy csak megjátszod!
– karolom át a karját, miután mellé léptem. - A 12. osztag előállt valami nyavalyával csóri Akadémistáknak, mintha nem szenvednének amúgy sem eleget! Tesztelni kell őket, de ha rajtunk múlik, nem mennek át a próbán! Mentsük meg a diákokat! – felelem meg kérdését, hódítók szájába illő szöveggel. Hátunk mögött a felkelő Nap világít meg minket, lábaim egyikét rávágom az asztalra, miközben hátunkban támogató Shihouin testőrök hada kész tudását latba venni, hogy megsegítsenek minket.
- Öhmmm… Shi-chan? – szólítom meg bizonytalanul, ahogy ördögi kacaj tört fel belőle. Óvatosan emelem el róla karomat, majd osonok kicsit odébb tőle, mielőtt velem lenne feltörölve a padló. Nem egészen értem mi üthetett belé. De jobbnak láttam inkább nem firtatni a kérdést. De olyan boldog voltam, hogy sikerült rávennem erre Shi-chant! Tehát tényleg együtt szökdelve megyünk el a 12. osztagba? *-*
- Csak azért „visszafogottan” Shi-chan mégis gépekről lesz szó
– vigyorodok el, habár igazából én nem bánom, ha darabjaira tör egy-kettőt.
- Shizuka-channal helyet cseréltetek, és ma te fogod kitölteni helyette a dokumentumokat, vagy vele tartasz az edzésre? – gondolataimat elkergeti az ismerős hang. Értetlenül kapom fel a fejemet és nézek szembe egykori Akadémista társammal.
- Are, Wang-chan? – meglepetten pislogok rá, majd kezdem tekintetemmel keresni Shi-chan alakját, de már hűlt nyomát se látom. Tehát egyetlen magyarázatot tudok a dologra: elindult, szó nélkül! O.O Vagy ha szólt is, nem hallottam, de amit nem hallok az nem történt meg ugyebár. Noha én benne vagyok a reggeli versenybe, csak kell hozzá az üzemanyag! Az asztalon lévő tálkából kiveszem az utolsó édességeket, majd tömöm be a számba az egyiket, míg a másikat zsebre vágom vészhelyzet esetére.
- Fincsi a süti – dicsérem meg a hadnagy sütőtehetségét, majd búcsúzóul intek neki, hogy egy könnyed átrugaszkodással távozzak azon keresztül, hogy villámtánc segítségével mielőbb beérjem Shi-chant. Szinte sugárzik a reiatsuja, nehéz lenne megjátszanom, hogy képtelen vagyok a követésére. Igazából külön Shi-chan érzékelő detektor van belém építve. 8)   
A gondolat, hogy Shi-channal megyek edzésre elég ösztönző volt ahhoz, hogy szemrebbenés alatt utolérjem, szőke fejfedőjét már a távolban megpillantottam. Lehunyt szemmel teszem meg a hiányzó métereket, hogy átkarolva őt ráborulhassak. Igazából eléggé fárasztó volt ez a villámtánc így hajnalok-hajnalán, de hát az én kis Holdfényemért mindent.
- Shi-chan ez aztán kimerítő verseny volt! Azt hittem be se érlek, örülök, hogy voltál olyan kegyes és bevártál – törlöm meg homlokomat, mely verejtéktől csillogott a nagy sietéstől, amikor hirtelen megszólal és hangja sokkal mélyebb volt, mint az előbb. Öt perc alatt meg csak nem fázott meg… nem merem kinyitni a szememet. :| Ami azt illeti, a hanglejtés mindennel összeköthető volt, igazából Yamasakival is, csak nem Shizukáéval. Éppen azt kívántam ez bár csak egy rémálom lehetne, amiből azonnal felébredek Rishi vagy Shashi közreműködése által. Sőt még annak az eshetőségnek is jobban örültem volna, ha még az irodában Shi-chan váratlanul kiütött, hogy demonstrálja nekem: ereje tejében van
Kezemmel lecsekkolom a vállizmot, ami egyértelműen hirdeti, hogy nem Shi-chanról van szó, márpedig Shizukáét bárhonnan felismerném, eléggé utánozhatatlan azaz izom, amivel ő rendelkezik. Már előre lapítok a sejtelmen, hogy vajon ki is lehet az pontosan, amikor lassacskán felnézek és igen. Az előttem lévő szőkeség minden, de nem az én drágalátos Shi-chanom! Hát ez eléggé gáz… Nem is olyan rég volt szerencsém hozzá, s nem is egészen így képzeltem el a viszontlátást azután, hiszen nem kimondottan nevezhető felhőtlennek ismeretségünk. :|
- Ha kérhetem, a ferde hajlamaid ne rajtam éld ki, mert kénytelen leszek részletesen beszámolni ezekről Shizuka-channak :| – felszalad a szemöldököm, amikor grabancomnál fogva felemel. Az Éjféli bőrruhám te kegyetlen, a legdrágább textilből készült csak óvatosan! :x
- Ájssh, biztosíthatlak róla, hogy mindez merő tévedés volt! – grimaszolva kezdem leporolni a ruhám azon részét, amivel hozzáértem. Inkább nem megyek bele a részletekbe, mégis Ex-kidoushuu tagként ki vállalná fel, hogy összekevert két lélekenergiát, aminek vajmi köze sincs egymáshoz? :/ Mármint oké, hogy testvérek, de ez azért na… akkor is ciki lenne beismerni! Ráadásul semmi kedvem lejáratni magamat, főleg nem előtte. ._.”
- Ne forduljon elő többet, ha lehet :| – Enged el, hogy saját ruháját rendbe tegye. Nem akartam mondani, hogy azon már nincs mit javítani, de inkább lenyeltem, túl nagy volt a nyomás. Kinézem belőle, hogy beárul Shi-channál. Sose gondoltam volna, hogy a kis puhány könyvmoly képes bekeményíteni, ha Gorou ezt látná! Gorou… Kissé letörté válok az emlékfoszlányok miatt.
- Ne aggódj nem fog... :S – reagálom némi habozás után. Még a hideg is kirázz attól, ahogy belegondolok, ez még egyszer megismétlődik. Nem, ez, ha rajtam múlik nem fog. Ryouichi, lassan járj, tovább élsz. Emlékezz! Iijima is mindig ezt mondja! Vagy legalábbis valami hasonlót!
- Hé Yamasaki! De ugye Shi-channak nem mondasz erről egy szót sem? – szólok utána, mikor nagy távozásba vette a figurát. Most leginkább szerettem volna beugrani egy krokodilokkal teli folyóba, ha azzal visszaforgathatom az előbbi másodperceket, ezáltal meghiúsítva ezt a roppant kellemetlen bakit. ._.”
- Hidd el, leginkább elfelejteni szeretném, nem az ő ártatlan lelkét mocskolni vele :| – feleli, megerősítésre váró kérdésemre. Megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkaimat, kissé megnyugszok az előbbiek után. Pedig azt hittem képes lennék előbb leharapni a nyelvemet, mintsem valaha megegyezésre jutni bármiben is Yamasakival.
Amikor a kis tizenkettesek bekísértek és a nyitott edzőteremnél megláttam Shi-chant fényárban úszni, azonnal megindultam felé, orrom elé se néztem, ez azt is tanúsítja, hogy majdnem felökleltem Tokiyát. Amint felfogtam, hogy ki is ő, lelkesen üdvözöltem, majd kértem tőle bocsánatot és nem felejtettem elmondani neki, hogy Ámortól kapott kötelességem szólít és álmaim asszonya éppen ott vár. Habár elég nehéz volt megmagyarázni, hogy ez a gyakorlatra való közös eljövetel Shi-channal nem kimondottan randi. De milyen szép is lenne, hogyha az lenne! *q*
Sajnos időm már kevés akadt, hogy odaérjek Shi-chanhoz, csak megkésve csoportosulok oda azokhoz, akik között őt is látom, elhúzott szájjal véve tudomásul, hogy Yamasaki is köztük van. Kinek látómezejéből próbálok kikerülni, mielőtt meggondolná magát és pletykálni kezdene. Habár azzal magát is lejáratná, szóval csak nem fog ilyet tenni. :| Mikor meghallom, hogy az edzést tartó Yoshida szólítja Shi-chant érdeklődve fedem fel magamat a többiek mögül kiket rejtekhelyemül használtam, nyakamat nyújtóztatva, hogy lássam, mi történik ott elől. Picit meg is lököm az előttem lévőt, ki emiatt felháborodva lép arrébb, miközben megejtek felé egy „bocsit”. No, nem volt szándékos. :/
Shi-chan ügyeskedését látva elégedetten elmosolyodok, de mikor meglátom a végeredményt, értetlenül nézek irányába. Tekintetemmel üzenem felé, ha rámnéz, hogy „Mi történt?”, de mindent megmagyarázz Yoshida, ki meg akarja keseríteni az Akadémisták életét, és most Shi-chan önbizalmát is elvette! >.>
Mikor visszajöhet a csoporthoz, lelkesen integetek, hogy itt vagyok, jöjjön ide, de mikor meglátom, kinek az irányába veszi az irányt megmagyarázhatatlan harag ébred bennem Yamasaki felé. Már nem az általam égbe magasztalt Shi-chan miatt, hanem a bátyja irányába. Idegesen szorítom ökölbe a kezemet, majd amikor elfoglalhatjuk a helyünket, nem habozom Shi-chan sora melletti állványokat becélozni, Yamasakit beelőzve. Persze nem felejtem el megjátszani, hogy észre se vettem, hogy ő is idetartott. Sunyin követem lépéseit „Na, most mi lesz? :hello: ” – gondolattal, amikor látom, ahogy odalép a Shi-chan mögötti sorhoz. Az sokkal jobb hely! Ez nem ér! :( Rendben, ebben nyertél Yamasaki, de fogadni merek, hogy a gömbökkel előbb végzek! >_>ˇ
Hogy így is legyen, bele is vágok a feladatba. Tenyeremet ráhelyezem az állványon lévő gömbök elsőjére, szuggeráltam magamat, hogy mindenképpen sikerülnie kell, úgy, mint a régi szép időkben. Ha csak azokra a napokra gondolok, szabályosan gyerekjátéknak kell ennek lennie. Aranyszínű reiatsumat elkezdtem belevezetni a gömbbe, mire az szép lassan felvette energiám színét. Óvatosan engedtem bele a lélekenergiát, hogy kiismerjem működését a gömböknek, és ha ez megvan, talán foltot is találhatok rajtuk, amivel tönkretehetőek a gépezetek és nem mennek át a szűrőn, ezzel megmenekítve az Akadémistákat. 8)
Szerencsére nem rozsdásodtam be a lélekenergiás dolgok terén a 2. osztagban, még ha reiatsu érzékelésem már nem is a régi, elég, ha csak a kapuban történtekre gondolok. Ne! Ryouichi ne gondolj arra, inkább felejtsd el, milyen gáz volt már!
Tudatom kitisztításának céljából, odapillantok Shi-chan felé, hogy lássam neki, hogy megy, de még mindig csak az első gömbnél áll. Kérdőn pislogok rá, s mielőtt belekezdenék az aktuális gömbbe érdeklődve emelem fel a kezeimet, üzenve neki a néma kérdést „Mi a baj?” – heves reakciójából azonnal leszűröm, hogy semmi. Jót derülök gesztikulálásán, majd mosolyogva visszatérek a feladatomra. Már azt hittem, hogy nem megy neki, de hát hadnagy, mi akadályba ütközhetne? Biztos csak megadja az előnyt, hogy úgy érezzem, labdába rúghatok mellette. *.* Csak rá ne fázzon a kedvességével, mert lehet, hogy fizikai erőnk között a távolság föld és ég, de a varázskezelésben mindig is profitáltam. Igencsak kellemetlen ellenpéldaként ért, amikor az aktuális gömb kipukkadt kezem alatt. Khm, még a legjobbakkal is megesik, igen! ^^”
Az új gömböt, ami a régi helyére bukkant fel és elkezdtem tölteni reiatsummal. Rögtön megválaszolta az előbbi golyóbis szétpukkadásának miértjét. Az imént annyira elfeledkeztem magamról, hogy túltöltöttem csórit, ami elég durva, tekintve, hogy eléggé sok lélekenergiát követelt a laszti, szinte ette a reiatsumat. ._.”
A másik nagyobb falatot az ezt követő gömbőc okozta, mely egy apró reiatsu löketre is már elkezdte kiadni magából a hangot, mely jelezte, dugig van. Persze nem őrültem meg, hogy elkapjam róla a kezemet, helyette a túltöltődésének elkerülése végett visszajátszottam egy kevés reiatsut magamhoz, mintha a mérleg két oldalával ügyeskednék és szép lassan emeltem el róla a kezemet. Igazából hasonlítottak a kidoukhoz ezek a gömbök, a varázslatok pedig háklisak mindenféle hirtelenségre. Anno az Akadémián tapasztaltam elégszer, kezdetben gyakran robbant fel a markomban az elsők között megidézett shakkahoum is például. A művelet mindenesetre eredményesnek tűnt, mert a gömb nem roppant szét a lélekenergiától, amit belevezettem, zúgott békésen tovább, így mehettem is a következőhöz. 8)
Itt újabb ballépésbe ütköztem, talpam alatt ugyanis megmozdult a talaj, eléggé váratlanul ért, így elvesztettem a koncentrációt reiatsum felett, mely úgy szaladt bele a gömbbe, mintha az élete függene rajta, fel is robbantotta a műanyag burkot. Nem kellett keresgélnem, hogy vajon ki merényelt meg, biztos voltam benne, hogy Yamasaki próbál hátráltatni. HAH! Csaló! Mindegy bemutatom neki a Shiouinok tisztességét, nem vágok vissza, pusztán jó neveltségből – Iijima büszke lenne rám 8) –, mert nekem van olyanom is, nem úgy, mint egyeseknek! :x El se hiszem, hogy lehet Shi-chan bátyja egy ilyen érzelmi defektes pipogyamanó? :| Szerencséjére nem aludtak ki a sorban előrébb lévő gömbök, mert akkor lehet, hogy mondtam volna egynéhány keresetlen szót, amiért másokat merészel hátráltatni, mert magának akarja az első helyet. Á-á, szó se lehet róla, ha rajtam múlik, nem kapja meg! >.>
Egy-két gömbbel odébb mérhetetlenül elkezdtem unatkozni, a feladat monotonnak hatott, nem állított kihívás elé, időnként sok reiatsu, máskor meg kevesebb kellett beléjük, olyan volt mintha csak megidéznék egy kidout. Habár régen használtam ilyen intenzíven lélekenergiámat, így minden „izmomat” átmozgatta, ami ehhez kell, ha kifejezhetem magamat így. Ráérősen pillantottam oda Shi-chan felé, hogy lássam, hogy halad, kezem alatt lévő gömböt erővel roppantva szét, ahogy meglátom körülötte legyeskedni Yamasakit. Oké, hogy a bátyja, de tartsa csak féken az agyarait! >.> Ha Shi-channak újabb csalódáson kell átélnie miatta, esküszöm, hogy darabokban végzi. :evil:
Fél szemmel figyeltem társalgásukat, egyre idegesebbé válva, minél tovább néztem őket, mígnem azon kaptam magam, hogy figyelmemet annyira leköti a szemmel tartásuk, hogy a gömb már azért nem világított fel, mert az előtte lévők mind kialudtak… :| Trappolva másztam vissza a sor elejére, hogy elölről kezdjem az egészet. Némi türelmet erőltetve magamra, merthogy úgy láttam, hogy Yamasaki is kezdhette a legelejéről, így legalább egálban indulunk… ismét. Le fogom győzni! :twisted:
Tekintetemmel Shi-chant kerestem a második gömbnél járva, hogy lássam, hogy áll. Mit ne mondjak, eléggé meglepett, amikor ő is felém nézett. Vidáman küldtem felé egy mosolyt, hiszen majdhogynem ugyanúgy állunk a gyakorlattal. De nem igazán értettem heves gesztikulációját… talán szurkol? Milyen kedves tőle! *-* Újult erővel folytattam a gömbök töltését, eléggé gyakorlottan, hiszen egyszer már majdnem végigcsináltam a sor végéig.
Mikor végigértem az első soron elégedetten ropogtattam ki ujjaimat, majd vettem célirányosan az utat a felül húzódó sorhoz. Letekintettem, csupán megszokásból, miután odafönt voltam, hogy mégis mekkora a távolság a földig, noha ez semmi volt némely 2. osztagos gyakorlathoz képest. Lábammal óvatosan nehezedtem rá a csőre, hogy megnézzem, elbír-e egyáltalán, de elég masszívnak tűnt, így nem láttam akadályát annak, hogy majom módjára kapaszkodjak meg a csövön, melynek alján ott sorakoznak a gömbök. Megtehetném, hogy lezseren csúszok előre gömbönként, lábamat lógatva a tetején ücsörögve, de abban semmi kihívás nem lenne. :roll: Így legalább megmérettetés elé állítottam magamat, hiszen nem elég, hogy tartanom kellett testemet, hogy ne essek le, de mindemellett fél kézzel is kapaszkodtam, hiszen a másikkal reiatsummmal kellett töltenem a gömböt.
Miközben reiatsum többségét kell belepumpálnom a gömbbe Shi-chan felé lesek, döbbenten nézem, hogy Yoshida mégis mit művel vele, olyan katonássá vált hirtelen, így még sosem láttam viselkedni! O.o Elképedve néztem a lenti helyzetet, habár csak egy-két szót tudtam elcsípni párbeszédükből, amikor nagyon hegyeztem a fülemet. S míg rájuk koncentráltam, elfelejtettem, hogy a lélekenergiámat mindeközben a gömbbe pumpálom, az pedig megadva magát aranysárga reiatsumnak roppant szét. Lábammal elengedtem a csövet, hogy egy kézzel csüngjek az állványon és a gömb törmelékei ne hasamra záporozzanak. Azt a mindenit! o_O”
Miután az újabb gömb felfedte a fejét visszalendítettem a lábaimat, hogy amint reiatsummal feltöltöttem az új burkot, mehessek tovább. Szinte sorjában csak nagy mennyiségű energiát kért, mígnem hirtelen az egyik gömb semmit sem reagált, pedig a sor fele még javában vissza van.
- He? Mi a szösz, szériahiba vagy mi? – teszem fel a kérdést. Pedig még nem is kezdtem el szabotálni a gépeit! Igazából hű, de nagy gyengepontot nem találtam rajta, bár azt nem próbáltam még, hogy vajon hány gömb utánpótlására képes a ketyere. Ilyesmire nem is adtam a fejemet, Yamasakit mindenáron be akartam előzni, mintsem apróságokkal tartsam fel magamat, az Akadémisták ráérnek, most a büszkeségemről van szó!
Értetlenül vizslatok lefelé, tekintetemmel Yoshidát keresve, szerencsére éppen ott trécselt az állványom sarkában Tokiyával.
- Hé, Yoshida! – szólok le, integetve is, hogy ezzel jelezzem igen, én voltam, aki nevén szólította. - A ketyeréd befuccsolt, hiába vezetek bele reiatsut még annyit se mond, hogy „mukk”, de még fel se fénylik. Mi a nyavalya ütött belé? Ne mond, hogy gyári hiba és kezdhetem elölről… – mondom problémámat, mindeközben kezet cserélek, mert már kicsit sajgott a bal karom, amivel eddig tartottam magamat.
- Meiou-san, kérem, mondja meg Shihouin-sannak, hogy lehetnek ezek között a „ketyerék” között olyan _műszerek_ is, amik a sorban következővel alkotnak egy párt, tehát mindkettőbe egyaránt kell lélekenergiát vezetnie ahhoz, hogy sikerüljön kivilágítaniaHE? Értetlenül pislogok lefelé, már nem a feladat miatt, bár az is döbbenetes, hanem azért, mert Tokiyán keresztül löki nekem a dolgokat a feladattal kapcsolatban.
- Beütötte a fejét Yoshida, hallom magát, miért nem közvetlenül nekem mondja?
- Ha kérhetném Meiou-san, azt is továbbítsa Shihouin-sannak, hogy mellőze a tegeződést, mert tudtommal nem ápolunk semmiféle baráti viszonyt. Illetve, hogy csak egy-egy ujját használhatja a páros gömbök feltöltéséhez, különben próbálkozásai reménytelenek lesznek.
- Mi van?! – ingerülten szólok lefelé. Ez most valami vicc, ugye? Ráadásul mi a csuda baja van a 3. tisztnek? Rám se hederít, különben se hiszem el, hogy Tokiya még képes is engedelmeskedni neki! Hová lett a férfias büszkesége?! >.>”
- Meiou-san, megismételné neki, amit az előbb…
- Nem szükséges, FELFOGTAM! – kiáltok le némiképpen ingerülten. Alig hiszem el a hallottakat! Állítom, összebeszélt Yamasakival, hogy kihozzon a sodromból és pont annyi ideig tartson fel, hogy mehessek vissza az egész elejére. -.-’’ Még azon is elgondolkodom, hogy talán Tokiya nem is Tokiya, hanem az ikertestvére. Mert azaz ürge valamiért szeret velem rendszeresen kiszúrni, tisztára különbözőek annak ellenére, hogy úgy néznek ki, mint két tojás… ami azt illeti egyes testvérpárok itt SS-ben roppantul szokatlanul viselkednek. ._.”
Hőbörögve indulok meg újra a sor elejétől, hogy mikor a páros gömbökhöz érek, kezeimmel elengedjem a csövet, csak lábaimmal tartom magamat, tehát fejjel lefelé lógaszkodom. Így kényelmesen hozzá is férek a két gömbhöz, melyekre mély levegővétel után teszem rá egy-egy ujjperceimet felszínükre. Lassan kezdtem beletölteni a lélekenergiámat, legalábbis én azt hittem, hogy lassan, mert olyan hamar felfénylettek és ki is pukkadtak, hogy köpni-nyelni nem tudtam rá. Mi a szösz?! Idegesen poroltam le a rám tapadt törmelékeket, majd amint újak bukkantan fel, ezúttal még óvatosabban álltam neki a feladatnak. Tudom én mi a gond, eddig egész tenyeremen keresztül koncentrálhattam a lélekenergiát. Ami persze ezerszer könnyebb, mint egy ujjba sűríteni a reiatsut. Szinte éreztem, ahogy folyamatosan kileng lélekenergiám kezeimnél, alig tudom kordában tartani. A gömbök megint felrobbannak. Én ezt komolyan nem hiszem el! :| Inkább nem nézek Shi-chan irányába, biztos vagy benne, hogyha figyel, most jót nevet ezen.
Mély levegőt vettem, majd visszatartottam, s mikor elkezdtem tölteni a gömbökbe a lélekenergiát, akkor fújtam ki. Eddig olyan volt, mint a shakkahou… de most inkább hasonlít egy byakuraira, azt is ujjpercből lehet indítani, igazából az energia vezetése nagyon is hasonlít a Fehér Villáméra. Eljátszottam a gondolattal, mintha csak a villámot idézném meg két kezemmel és voltaképpen csak ahhoz vezetem a lélekenergiát, az mellékes, hogy reiatsum végül a gömbben landol. Már csak arra kellett odafigyelnem, hogy ne töltsem túl, hanem amikor elkezd zúgni, már akkor elvegyem onnét ujjaimat. Persze nem rántom el, nem őrültem még meg, nagyon jól tudom, hogy egy byakurai is képes berobbanni, ha a lélek heveskedik vele, talán a gömbök is képesek és úgy reagálnak erre.
Szerencsére ügyetlenkedésem miatt nem aludt ki a sorban előrébb lévők, így visszakapaszkodtam a csőre kezeimmel, majd mentem is előrébb, de hiába tenyereltem rá és próbáltam bele reiatsut vezetni semmit nem reagált. Most komolyan, ez is? :| Felsóhajtva engedtem el kezeimmel ismét a csövet, hogy ujjhegyeimet hozzáérintsem a gömbökhöz, hogy egy kis energialökettel lássam, valóban az a helyzet, mint az előzőnél, és lám csak lám. Tényleg így volt, ez is egy páros. Remek! Én pedig egyedül szenvedek, Shi-chan nélkül! TwT
Az előbbi módszerrel élve kezdtem belepumpálni a reiatsumat a kettőbe, mintha csak egy byakurai lenne. De a lábaim zsibbadtak, ráadásul két részre megoszlatni a figyelmemet is eléggé kimerítő volt. Minduntalan elkalandoztam, ahelyett, hogy koncentrálnék, ráadásul az egyikbe alig tudtam tölteni reiatsut, a másik pedig azonnal felrobbant. Ha pedig sok reiatsut töltöttem az egyikbe, akkor pedig a másik kapott kevesebbet és össze-vissza kezdtek zúgásba, majd durrantak ki. A harmadik kipukkadásuk után becsuktam a szemeimet és nekiálltam légző gyakorlatot végezni addig, míg újabb gömbök váltották fel a régiket. Két kidout is lehet idézni egyszerre. Emlékeztettem magamat a még Kidoushuuban elsajátított tanulmányokra. Azokra is külön-külön kell összpontosítani. Most se kell tennem másképpen, megosztom az elmémet. Úgy vettem észre, hogy az egyik gömb kis reiatsura már azonnal reagált, ebbe idézek kis lövetű byakurait, a másik heppolni akarja tőlem a lélekenergiámat, ez kapja a nagyobb cuflát és minden okés lesz. Mantrázom magamban, majd eszerint teszek is, elkezdem tölteni a lélekenergiát a gömbökbe, melyek lassan fel is ragyognak reiatsum hatására és ezúttal mellőzik a felrobbanást is.
Az utolsó kettőnél egy belső hang miatt már vissza se kényelmesedtem a normálisabb lógó pózba, hanem először megpróbáltam mindkettőbe reiatsut vezetni, érzésem nem volt csalóka, ez is egy pár volt, állítom, direkt. :| Fél szemmel Yamasaki irányába is lesek rosszallóan, mely idegeim elé állított kisebb megmérettetést, hiszen a kettős koncentrációhoz nem igazán volt jó párosítás a féktelen harag, amit a pimasz szőkeség irányába éreztem. No, majd most leütöm a fejéről a koronát, és végre naggyá válok Shi-chan szemeiben! Én leszek az egyetlen! *>*
Miután az utolsó két gömbbel is végeztem, hasonló megközelítéssel, mint az előző négy esetében, elengedtem a hengert, hogy bravúros forgások kíséretében leérkezzek a földre. Fáradtan igazítottam hátra összekócolódott hajamat, habár frizurámon mit sem segített, de legalább szemeim előtt nem éktelenkedtek kósza tincsek, így premier plánból nézhettem Shi-chanra, ki igazán remek megközelítést választott az gömbök feltöltésére. Figyelmem azonban elkallódott, mikor Tokiya lépett elém, rászegeztem mutatóujjamat, majd már éppen megkérdeztem volna, hogy mégis, hogyan gondolta azt az előbb, hogy csahos kutyaként ugrál annak a boszorkának minden szavára, már nyitottam is hozzá a számat, amikor gondolataimban járó savanyú személy fel is bukkant mellette. 
- Yoshida? – hőkölök hátra. Nem túl bizalomgerjesztő az ábrázata. :S
- Meiou-san kérem, adja át ezt Shihouin-sannakTokiyán keresztül egy szép kis summájú papír kerül a kezembe. Füttyentek is a nullákat látván.
- Ez valami díj az elsőknek vagy, csupán azért, mert Shihouin vagyok? :hello: - húzom ki magamat elégedetten.
- Meiou-san, legyen szíves közölni Shihouin-sannak, hogy ez egy számla, ami fedezi a károkat, melyet okozott.
- Milyen károkat, és ha itt vagyok előtted, miért Tokiyán keresztül üzengetsz?
- Meiou-san, emlékeztetné azokra a károkra, amit Yamasaki fukutaichou-san okozott? Ő állította, hogy Shihouin-san a kísérője és biztosított arról, hogy állja az összeget, ami a műszerben tett károsodást fedezi. ^ v ^ – Kiráz a hideg a mosolya láttán, fél szemmel pislogok felfelé, hátha megpillantom Shi-chant, de már nincs az állványa tetején, tehát valószínűleg végzett. Pedig szerettem volna megkérdezni, hogy igaz-e a 3. tiszt állítása. :/
- Higyj nekem, ne vitatkozz vele, még egész jól jártál. :| Nem tudom, mivel sikerült kiakasztanod amúgy. Yuko-chan kimondottan aranyos, ha jó napja van – mellékeli nekem Tokiya jó tanácsát. Kissé sápadttá válok az állításán miszerint Yoshidát tündérinek látja. Lehet kérnem kellene tőle abból, amit iszik, jó szernek tűnik. - Még valami: ha Tsukimisouból véletlenül látsz bárkit: Te engem itt nem láttál :| – fordul vissza felém, mielőtt távozna Yoshida kíséreteként. Szóval inkognitóban Tokiya, az igazi Tokiya! Számlákat adogatsz nekem, ennyi nullával és még szívességet kérsz? >.> A jó szívem miatt fogok meghalni, állítom!
Legyintek párat, hogy értem a dörgést, majd halántékomat masszírozva nézem a szép kis összeget tartalmazó fecnit. Feltűnne bárkinek is, ha széttépném és eldobnám? Gáz lenne ezt így odaadni Yuuken-jiinek, mondjuk, pont neki kell kifizetnie. Hehe, annyira nem is ciki, bár fogalmam sincs miért kaptam, attól még Shihouinként állnia kell nekem a cehhet. 
Hátamat érő váratlan merényletre némi riadalommal reagálok, majdnem kiugrok a bőrömből.
- Shi-chan! Jii-sanon járt az eszem, azt hittem, hogy hallotta a gondolataimat és ő az! – hadarom el a lánynak váratlan félelmem okát. - Milyen süti? – értetlenül pislogok rá, zsebembe beletömve a cetlit. Hagy ne fájjon érte a feje, elég, ha az enyém sajog, bár inkább a hátam lüktet, tuti, meg fog látszani a kéznyoma. Shi-chan kéznyomos lett a hátam! *>* Khm… szóval, Shi-chan keres rajtam valamit, ami nálam sincs, habár…
Ahogy a számlát zsebre vágtam, kezem beleütközött valamibe, kérdőn húztam elő azt, ami a napfényen egy süteménynek látszódott, méghozzá annak, amit még Shi-chan irodájában vágtam zsebre. Micsoda orra van, hogy ezt így kiszagolta! O_o” De hát, ha kell neki…
- Tessék – nyújtom át neki, ha ennyire szeretné. Igazából magamnak raktam félre, meg aztán nem is olyan sok, legalábbis nem az ő adagja, amit egy ültőhelyében képes megenni. De ha ez szíve vágya nem utasíthatom el tőle! :o

Karakterlap

Rosui Naoki

Eltávozott karakterek

13. Osztag

*

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
8 700 / 15 000

Hozzászólások: 32

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 3 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Világoskék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Ha valami nem sikerül, akkor nem akartad eléggé.

Post szín:
#00ccff


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #8 Dátum: 2015. Febr. 16, 00:40:37 »
 - Au...- az ujjaim összerándulnak, ahogy egy pillanatra felszisszenek a kézfejem megnyomásától, kicsúszik a kezemből a hadnagyi karszalagom is. A jobb kezem már szépen begyógyult, a kard pengéje nem vágott olyan mélyre, mint hittem, csak egy fehér csík emlékeztet már a sebre, ahogy az oldalamon is csak vékony hegek maradtak, de a másik kezem, amit két hete eltörtem, még mindig fáj egy kicsit. A gipsz legalább már lekerült, és újra tudom rendesen mozgatni, de még mindig lehet valami baj vele. Furcsa, hogy pont az a sérülés a legsúlyosabb, amit szinte észre sem vettem. Talán okosabb lett volna, ha megkérek egy magasabb rangú negyedik osztagost, hogy rendesen gyógyítsa meg, de valamiért úgy gondoltam, hogy ha már hadnagy vagyok, legalább egyszer kipróbálom, milyen az, ha végig kell szenvedni a gyógyulási folyamatot anélkül, hogy pár óra alatt nyoma sem maradna a sebeknek. Remek indok volt a lustálkodásra, de most már nem tudom erre fogni, hogy kihagyom az edzéseket, mert valahogy úgy érzem, erősebb vagyok, mint valaha. A mi osztagunk edzésének viszont vége, úgyhogy a szomszéd osztag edzésére megyek, ott állítólag bármit lehet gyakorolni. Jó lenne, hogy ha legközelebb megütnék valakit, közben nem törném darabokra a kezem.
 - Akkor tőlem mehetünk, hai- gyorsan felhúztam a fedetlen jobb karomra a hadnagyi karszalagot, hogy azután becsatoljam az alkarvédőmet, és kijöjjek a kulcsra zárt fürdőszobából. Korábban nem zavart, hogy Natsu előtt vegyem fel a felsőm, de amióta megsérültem, valahogy minden más lett. Kezd zavarni az aggódó pillantás, és ahogy a nővérem bámulja a karcolásokat, és azt, hogy összerezdülök-e, ha fáj valami. Valahogy jobban szeretek erősnek látszani, úgyhogy különösen rossz volt az első pár nap, amikor szinte mindenben segítség kellett, mert mindkét kezem nehezen használtam, még az ellátás ellenére is. Legközelebb biztos, hogy csak látogatási időben engedem meg, hogy bejöjjenek hozzám, mert nagyon nehézzé teszi nekem, ha számomra fontos emberek látnak magatehetetlennek. - Bocsi, hogy sokáig lefoglaltam a fürdőt, csak nem akart felmászni a karszalag a helyére.
 Kinyújtózok több irányba is útközben, jó érzés végre úgy mozgatni a tagjaimat, hogy nem fáj semmim sem, leszámítva a kellemetlen érzést a kezemben. Egy hete még minden hirtelen mozdulattól fájtak a sebek az oldalaimon, de most újra újult erővel tudom magam belevetni mindenbe. A tizenharmadik osztag holnapi közös edzésén meg is mutatom, hogy a hadnagyuk nem csak bátor, hanem képzett is. Az okos dolgot meg meghagyom Natsukinak, sajnos senki nem lehet tökéletes. :roll:
 - Köszi, Taki-nii, én kihagynám a sütit- szerintem felszedhettem a lazulós heteimben pár kilót, úgyhogy mostantól szigorú diétára fogom magam, amíg nem lesz legalább minimálisan látható kockahasam. Nem hiszem, hogy túlzottan jól venné ki magát, hogy a hadnagy satnya vagy épp túlsúlyos, még akkor sem, ha elsősorban a reiatsum számít, és persze az, hogy elég bátor vagyok-e. - Yo- elmosolyodok, és visszaköszönök a kislánynak, aki az osztagunkhoz tartozik. Rossz belegondolni, hogy mi lett volna, ha egy, az ő korában járó vesz részt azon a küldetésen. Nem tudom, hogy az-e a jobb, ha finoman bánok majd vele, vagy ha felnőttként, teljes értékű shinigamiként kezelem. Az előbbi elgyengítheti, az utóbbi viszont nagyon megnehezítheti az életét.
 A kérdőíves dolgot elég unottan hallgatom, ahogyan azt is, hogy mi célt szolgál, mivel akarják majd kínozni az új diákokat az akadémián, csak az a fontos, hogy merre kell állni. Pár másodpercemet igénybe veszi, hogy beálljak-e jobbra, a kidousok közé, hogy ebben is legyen legalább minimális ismeretem, de azután balra állok. Fontosabb, hogy tudjak ütni, a kidout sokáig tart megidézni, feltűnő, leütni valakit gyorsabb és egyszerűbb. És sokkalta menőbb is, mint csiribirizni, az valahogy olyan lányos dolog. Kivéve, ha minden máshoz is értesz, akkor talán lehet menő.
 Csendben figyelem az elején, ahogy Taki-nii elkezdi a gép mozdulatait csinálni, azután, amikor látom, hogy ez nagyon sokáig fog elhúzódni, és nekem is kezdenem kéne, csendben arrébb vonulok, és elkezdek nyújtani. Ugyan nagyon jó vagyok bizonyos dolgokban, például fel tudom rúgni magam fekvő helyzetből állóba, tudok harc közben is tigris bukfencezni akár, ha rákészülök, néha még szaltózni is, de kard nélkül a harcstílusom nem igazán nevezhető stílusnak. Egyszerűen próbálok lendületből fellökni másokat, megrugdosni a lábukat és esetleg egy tíz pontos találatot bevinni közéjük, könyökölök, megragadom az ellenfelet, ha tudom, meg valamennyire azért tudok ütéseket hárítani, meg rúgások elől felugrani. És vannak olyan egészen nevetséges dolgok is a harctáramban, mint a fejelés, a hajtépés, sőt, akár karmolás vagy harapás is, ha kell.
 Felcsatolom a csukló és bokapántokat, miután úgy érzem, nem fogok meghúzni semmit, és beleöklözök a tenyereimbe- a bal kezem egy kicsit ugyan fáj ettől, de tűrhető így, hogy számítok rá. Még az sem zavarna különösebben, ha együtt kéne élnem ezzel, bár biztos, hogy pár hét elég lesz a teljes gyógyuláshoz.
 Felemelem a kezeim, és ahogy kezdődik a zene, elhajolgatok, ütök, néha rúgok is egyet a képzeletbeli ellenfelek felé. Van időm még azon is gondolkozni, hogy kik ők, miért harcolunk, és hogy hogyan fekszik ki a találattól, sőt, halkan magamban még a háttérzajokat is megadom. Nem is nézem sokáig a szinteket, mert egyszerűnek tűnik követni a kijelző jelzéseit, amíg el nem kezd felgyorsulni. Valahol a tizedik szinten hirtelen túlságosan gyorssá kezd válni nekem, olyan sebességgel várja el az ütéseket, amiket csak levegőt kapkodva tudok már bevinni, bár érdekes módon így, hogy már nem képzelek oda képzeletbeli ellenfeleket, és nem adok ki magamnak háttérzajokat, csak arra koncentrálok, amit a gép mutat, sokkal gyorsabban, ügyesebben mozgok, mint ahogy hittem, hogy képes vagyok rá. De ahogy ezt összegzem, máris eléggé elkalandozok hozzá, hogy elhibázzak egy rúgást, ami nem csak a gyakorlat végét jelenti, hanem egy esést is, szerencsére nem arra a kezemre, amelyik fáj, de így sem túl kellemes. Bár nem fáj igazán, kicsit gáz, főleg, hogy alig pár másodperccel Taki-nii esése után történik. Ráadásul én már hadnagy vagyok, szóval én tőlem ez különösen gáz, még úgy is, ha tudják, hogy sokáig voltam sérült.
 Miközben felállok, megdörzsölöm a vállam, és gyorsan megigazítom a karszalagot is, amire ráestem, végiggondolom, miért megy a zanjutsu sokkal jobban. Valahogy ott minden olyan könnyű, csak koncentrálok a kezemben tartott fegyverre, a zanpakutomra, Seitotsuku segít, hogy ne kalandozzanak el a gondolataim, és ha éppen egy idegen kard van a kezemben, akkor is nagyon jól el tudom képzelni, hogy a zanpakutomat fogom, és ő segít rá, hogy figyeljek. Hakudánál sem kéne probléma legyen, de így, hogy sem zanpakuto, sem pótzanpu nincs a kezemben, nagyon nehéz. Még úgy is, hogy tudom, Seitotsuku bennem van.
 Egy pillanatra lehunyom a szemem, miközben kifújom magam, visszaállok a géphez, és elképzelem magamban a baglyot, aki mindig mellettem állt születésem óta. Egy kicsit ténleg könnyebb kizárni a hülye gondolatokat, meg az egyéb hülyeségeket, ha most is a zanpakutomra támaszkodok, és csak hagyom a testemet dolgozni.
 Az eleje megint kicsit unalmasnak tűnik ugyan, de lassan elkezdek megint a nehéz részekhez érni, ahol már folyamatos koncentráció kell a tökéletes eredményhez. Ezúttal valahogy nem érzem, hogy annyira teljesíthetetlen lenne, sőt, még valami stílus-félét is felfedezek magamban, amiről eddig nem is tudtam. Igaz, soha nem voltam jó hakudás, és ez látszik is, mert nem olyan elegáns a mozgásom, de hatékonynak tűnik. Persze, simán leszerelnének, de csak az számít, hogy ha elveszítem a kardom, kibírjam, amíg visszaszerzem. Ez a kitéregetős-elhajolós stílus pedig pont jó erre.
 Valahol a tizenötödik szintnél a bal kezem, és egyébként a talán utolsó halál előtti örömforrásnak szánt cigi által meggyengült tüdőm is kezdi bemondani az unalmast, úgyhogy annyira nem lepődök meg, amikor kijelez a gép egy hibát, én pedig készséggel szállok le róla. Egy rövid időre a térdemre támaszkodva fújom ki magam, és miután visszanyertem a levegőmet, lecsatolom az érzékelőket. Az biztos, hogy ez hasznos volt, és nagyon rövid is, de nem irigylem azokat, akik próbálnak csak kidouk magolásával átsiklani, és lapítani hakuda és zanjutsu edzéseken, mert ez a gép rendesen meg fogja dolgozni őket. Ami még mindig jobb persze, mintha éles helyzetben dolgoznák meg őket.

Karakterlap

Rosui-Genki Natsuki

Eltávozott karakterek

Shinigami

13. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
15 500 / 30 000

Hozzászólások: 109

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 32 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
fekete és sárga

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#EEF51D#0ca9c0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #9 Dátum: 2015. Febr. 18, 01:12:56 »
Halkan dúdoltam, miközben készültem. Naoki, mióta haza jött a küldetésről, mindig egyedül öltözött. Nem mintha ez baj lett volna, de azért eddig nem szégyenlősködött ennyire, ha a pólóját akarta csak átcserélni. Ráadásul a törött karjával amúgy se könnyű öltözködni. De az ő döntése volt, szóval nem mondtam neki ellent. Igaz, azt se árultam el neki, hogy a kórházban végig mellette voltam, még éjszaka is, amíg lábadozott. Nem tudtam, hogy vajon mennyire emlékszik az ottani dolgokra, de úgy tűnt, hogy nem nagyon. Másképp elég nyilvánvaló lett volna a számára, hogy már valamennyi sérülését láttam, sőt kötöttem is át, legalább egyszer! De ha már ennyire nagyon figyelt rá, hogy nehogy meglássam a fél gyógyult sebeit, akkor nem erőltettem a dolgot. Anyu is azt mondta, amikor elsuttogtam neki, hogy mi bánt, hogy minden fiúnak vannak ilyen korszakai, és nem azért teszi, mert már nem szeret. Nagyon reméltem, hogy tényleg így van. Mert ha már nem szeretne, azt egészen biztos, hogy nem élném túl!
Egy edzésre készültünk, és mivel nem a saját osztagunkban volt (olyan furcsa volt még mindig, mert ha ilyet mondtam, elsőre a tizedig osztag képe villant még fel a buksimban) így a karszalagom, meg minden ilyen jelzést otthon hagytam. Egyszerű egyenruhába bújtam. A hajacskám lófarokba kötöttem. Jobban szerettem kiengedve, de most kifejezetten ugrálni mentem. Vagyis nem akartam kifésülhetetlenre összekócolni magam. Csak, miután összefogtam a hajam, kezdtem neki egy nyalókának. Az édességgel már elég lelki erőm volt, hogy még több rágcsálni valót csomagoljak magunknak. Egy részét elrejtettem, ahogy mindig is szoktam, zsebekben, és a külön erre a célra kialakított titkos kis ruharekeszekben. A másik részét viszont táskába raktam. Rágcsálni valóból sose volt túl sok. Meg ki tudja, kik lesznek még ott, akiknek adni szeretnék belőle. Arról nem is beszélve, hogy a konfliktusok első számú megoldója! Már, ha Anyu nincs a közelben…  Cica neki dörgölőzött a bokámnak. Érezte, hogy készülünk valamerre, és ki nem akart maradni a dologból. Cica valami plusz extra érzékkel rendelkezhetett, de mindig kiszagolta, ha valami esemény volt várható. Így hát neki is egy aprócska szalagocskát kötöttem a nyakába, egy takaros kis cicacsengővel. Olyan színűt, mint amilyen az én hajacskámban is volt. Nehogy véletlen valaki kóbor cicának nézze. Lehet, majd varrok neki is egy aprócska hadnagyi szalagot a farkincája végére, vagy a nyakába nyakörvnek. Mindenesetre, mire Nao~chan kijött a fürdőből, én is elkészültem, kényelmes cipőcskében, egyenruhácskában, és Cicával a nyakamban vártam, hogy induljunk.
A 12. osztagban volt az edzés. Ott igazából nagyon senkit sem ismertem. Chiyo~nee valamiért nem kedvelte őket, így sose vitt el hozzájuk.  Most azonban bátor voltam, és mentem Naokival!
Magam is meglepődtem, hogy ismertem némelyeket. Taki~niit mindenképp. Ráadásul Taki~nii sütit is hozott! Hihetetlen boldogsággal láttam volna neki, főleg mikor kiderült, hogy mi is kapni fogunk belőle, ám Nii~san azt mondta, hogy majd csak az edzés után ehetjük meg. Letargiába süllyedtem. Ott volt a süti, amit meg lehetett volna ennünk, és nem nyúlhattunk hozzá. Ennél nagyobb büntetést nem sokat tudtam volna hirtelen felsorolni.
Az egész bevezető magyarázat alatt az asztalon lévő süteményes pakkok birizgálták a fantáziám, meg az idegeim. Ott voltak, és ez volt a legrosszabb benne. Le is maradtam a bemutatásról. Kicsit morcosan magamra, meg Taki~niire, próbáltam meg akkor már ellesni, hogy mit és hogyan, és merre kell majd csinálnom.
Mint, egy büntetésképp Nii~sanak kellett bemutatnia a feladatot. Elég ijesztőnek látszott. Majdnem el is felejtettem bemelegíteni. Ha Naoki nem kezd rá, bizonyosan elmaradt volna. Pedig az nagyon fontos! Cica~sannal mind a ketten kicsit megnyújtóztunk, parányit belemelegítettünk.
Fontos volt, hogy Cica se maradjon ki a jóból. Hisz szinte már szokásunk volt, hogy mindig együtt edzettünk, amikor épp nem Nii~sannal, Suza~channal, vagy Naokival tettem.
Cica~san nagyon bölcs volt, és nagyon sok mindent elárult nekem! Ráadásul majdnem olyan erős is volt, mint Nyanko~Sensei! Ami pedig nem akármit jelent! És ismert minden Cica-útvonalat is a városban!
Mikor rám került a sor, kissé aggodalmasan hagytam, hogy rám adják azokat a pántokat, drótokat, ijesztő dolgokat. Közben erősen szorítottam a szemecskéim, de nem fájtak. Mire kinyitottam őket, már készen is voltak vele.
De a nagy csúnya mumusgép se volt bizalomgerjesztőbb hai. Úgy nézett ki, mint amelyik bármelyik percben felfalhatja a gyanútlan shinigamit.
Bizalmatlanul méregettem, hogy biztos nem csinált~e valamit Naokival. De úgy tűnt, ártalmatlan volt.  Szóval neki is láttam. Cicát oda helyeztem a gép tetejére, velem szemben, majd elkezdtük a közös formagyakorlatunkat.
Furcsán más volt, mint amit megszoktam Cicával. Lehet ő is félt a géptől. Ezek inkább az Akadémián eltanult mozdulatok macskásított verziói voltak, Nyanko~sensei mozdulataival keverve. Egyre lelkesebben utánoztam a tanítóm, egyre jobban elfelejtkezve a rám kapcsolt drótokról. Ugrottam, ütöttem, bukfenceztem.  Közben Nyanko~senseinek képzeltem magam. Minél jobban harcoltam, annál keményebb volt az ellenfél. Pedig Naokit senki nem bánthatja!
Az elkeseredett harcunk ellenére is tudtam, hogy győznie kell az igazságnak, ahogy NyanNyan-Sensei mindig mondta!
A rosszfiúk nem voltak kezdők. Egyre gyorsabban támadtak, egyre keményebben süvített el az öklök a fülem mellett! De akkor se hagytam nekik, hogy Naokihoz érjenek! Azt már nem!
Egyszer majdnem a buksim is bevertem, mikor túl nagyot tigrisbukfenceltem!
De a végére csak legyőztem őket! Apu is egészen biztos, hogy büszke lenne rám. Kimerülten pihegtem, és amint leállhattam, hirtelen tört rá a fáradtság valamennyi tagomra.
Kicsit óvatosan  lépkedtem le a gépről, miközben azok, akik rám pakolták azokat a pántokat, vagy miket, fürgén-gyorsan le is kapkodták rólam. Elégedetten csüccsentem oda a sütik mellé. Nyanko~Sensei az ölembe mászott, és halkan dorombolni kezdett.


Karakterlap

Dansouko Tsukito

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
15 250 / 30 000

Hozzászólások: 26

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 13 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#AAF0D1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #10 Dátum: 2015. Febr. 21, 12:30:25 »
Globális edzés II

Az elmúlt napokban már szemet szúrt neki a könyvtár előtti hirdetőtáblán lógó edzésről szóló szórólap, ám nem foglalkozott vele különösebben. A tekercsek között sokkal több kedvét lelte, olyankor legalább az elméleti síkon pallérozhatta magát, hogy teljesen külön, egyes egyedül, titokban gyakorolhasson egyet-mást az olvasottak közül vagy épp azok alapján az instrukciók alapján, elvégre a tekercsek ötletforrásként is működtek. Ahhoz már kevésbé fűlött a foga, hogy valaki más utasításai alapján, elvárásoknak megfelelve gyakoroljon – hiszen mindigis többet kellett a kidouk gyakorlására fordítania, mint tehetséges társainak. Ám amikor a hadnagy megjelent, nem tudott nem visszagondolni a függesztvény egyik megjegyzésére, miszerint a tanulást segítő eszközökről volt szó, ráadásul akadémistáknak. Ez jelentett egy halovány reményt arra nézve, hogy mégsem lesz elvárt színvonal, és haladhat a saját tempójában. Mert hát ha a hadnagy hívja, akkor értelemszerűen mennie kell. Ugyan a dokumentumait illető részre egy kicsit felvonta a szemöldökét, végül csak összetekerte a kezében lévő kidous tekercset, és felállt, hogy kezét a mentegetőző hadnagy fejére helyezze.
– Veled tartok, fukutaichou – adta meg válaszát, majd kezét visszahúzta magához, hogy követhesse a nálánál fiatalabb shinigamit, ki jelen pillanatban erősen emlékeztette egy kistestvérre. Nem a sajátjára, de azért látott pár kisebb testvért évei során. Mindenesetre ezt igyekezett nem jelezni semmilyen formában, pláne nem kommentárban, és szó nélkül csatlakozott a hadnagyához a 12. osztag épületei felé. Mikor a helyszínen a tisztek bekísérik őket, és a kis kapitánylány megjelenik, a maga részéről csak megmosolyogja a dolgot, lévén a hadnagy magánügyének tartja az egészet, azonban a hirtelen ráboruló, túlzottan is ismerős alak azonnal elvette a kedvét a mosolygástól. – Megbocsát egy pillanatra, Nara fukutaichou? ^^ – tette fel kérdését vészjósló mosollyal, jelezve a hadnagyának, hogy ezt a balfácánt jobban szeretné négyszemközt intézni. Annál is inkább, mivel életének egykori megkeserítője már jócskán kezdte túlfeszíteni nála a húrt, ám a hadnagy jelenlétében mégsem akarta kidouval honorálni a műsort. Végül megfordult, és az egyenruha nyakánál fogva kapta el Ryouichi grabancát.
- Ha kérhetem, a ferde hajlamaid ne rajtam éld ki, mert kénytelen leszek részletesen beszámolni ezekről Shizuka-channak :| – nem volt túl tisztességes húzás a húgával fenyegetőznie, de jobb ötletnek tűnt, mint kapásból fizikai erőszakot alkalmazni. Márpedig igencsak viszketett a tenyere a főnemes ficsúrt illetően. És nem, nem igazán nyugtatták meg a srác szavai, miszerint egyszerű tévedésről volt csak szó. Azért egy ilyen mellényúlás után minimum szemészhez illett volna elmennie, véleménye szerint legalábbis. Végül nyugalmat erőltetve magára engedte el a kölyköt, hogy megigazíthassa a hirtelen mozdulattól félrecsúszott egyenruháját.
– Ne forduljon elő többet, ha lehet :| - ennél nem igazán kívánt több kommentárt hozzáfűzni a dologhoz. Mikor megbizonyosodott arról, Ryouichinek sincs kedve megismételni a korábbiakat, egy bólintással reagálta le a hallottakat, majd elfordult, hogy kövesse hadnagyát és a kis kapitánylányt a gyakorlótér középső részére, ahol a legtöbben gyülekeztek. Ám a nemes ficsúr még így sem hagyott neki nyugalmat, csak azért is utána kellett szólnia. Nem is fordult vissza teljesen, ahogy válaszolt: - Hidd el, leginkább elfelejteni szeretném, nem az ő ártatlan lelkét mocskolni vele :| - adta meg saját válaszát a fiú kérdésére, bár legszívesebben már rég emlékei mélyére száműzte volna az egészet. Főleg annak gondolatát, hogy valamiben egyetért egykori osztagtársával. Sok mindent tett volna meg előbb, mint hogy ezt hangosan kimondja.
Miután sikerrel beérte a hadnagyot, meglepetten tapasztalta, hogy épp a húgát szólítják ki a bemutatóhoz. Persze a jelenlétére számíthatott volna, hiszen életének keserítője is vele keverte össze – inkább nem akart belegondolni, miféle fertőző betegség okozhatott ilyen hibát, de remélni merte, hogy az agysorvadás nem fertőző. Érdeklődve figyelte a Yoshida sanseki féle eszköz működését, és nem tudta, hol volt a hiba Shizuka munkájában, egészen a magyarázatig. Egy döbbent „Ó”-ra is futotta tőle, majd mikor húga megérkezett, tőle telhetően köszöntötte, és még egy büszke mosolyt is rávillantott, hogy jelezze: szerinte Shizuka igen is ügyes volt.
– Természetesen semmi akadálya. Shihouin-kun bizonyára elkeveredett, de neked nem kell egyedül maradnod – válaszolt húgának szinte azonnal, társaságáról biztosítva őt, főleg Ryouichi emlegetése után. Nem szívesen gondolt bele továbbra sem, hogy azzal a két lábon járó katasztrófával egy helyen kelljen lennie a húgának, akkor már ő maga is egy sokkalta jobb választás volt. Szerencsére a hadnagy is támogatta abban, hogy a testvérével töltsön némi időt, a bosszantó egyed sunnyogásáról pedig következetesen nem volt hajlandó tudomást venni, akkor sem, amikor az egyik pálya felé menet bevágott elé, elvégre a nemes ficsúr a rá jellemző alapossággal elemezte a problémát és jó szokása szerint mellélőtt: eleve nem azt a sor gömböcöt vette célba, így nem értette, egykori osztagtársa miért csinál úgy, mintha versenyt futna vele odáig? :|
Mindenek előtt alaposan megszemlélte az állványát, mennyi gömb van, milyen távol egymástól, ugyanígy az emelvényen. Sóhajtott. A reiatsukezelés mindig nehézséget okozott neki, de ez a gyakorlati talán megkönnyíthette számára a későbbiekben. Eszébe jutott egy pillanatra, ha ilyesmit már az Akadémián csináltattak volna vele, talán már jóval előrébb járna a kidouk területén. Ez a gondolat megmosolyogtatta, s egyik kezét a legelső gömbre helyezte. Koncentrált lélekenergiájára, annak áramoltatására a gömbbe, ám semmi nem akart történni. Ezen a ponton szólt Yoshida sansekinek, akinek javaslatára megpróbálkozott egyik kezét az első, másikat a második gömbre helyezve a gyakorlat elejét teljesíteni. Mintha egy gömb nem lenne elég egyszerre... Az eredmény nem maradt el, mindkét gömb hamar felvette reiatsujának jellegzetes, világos homok-árnyalatát, azonban az első kapásból fel is robbant, amitől a második is nyomban kihunyt. Elhúzta a száját, pont emiatt aggódott a gyakorlat eleje miatt. Nem elég, hogy két gömbre kellett figyelnie, ráadásul különböző mennyiséget igényeltek... Saját dolgának egyszerűsítése érdekében először megpróbálta egyenlő mennyiségben, minimálisan vezetni a lélekenergiáját a gömbökbe, hogy azért az egyszerre kritériumnak megfeleljen, de tudjon az első gömböcre koncentrálni, ameddig az el nem kezd rezegni. Azon a ponton megpróbálta abbahagyni az áramoltatást, és inkább a másikra odafigyelve azt is maximumig feltölteni. Természetesen ebből az lett, hogy mire a másodikkal végzett volna, mindkét gömb felrobbant. Ezt sóhajtva vette tudomásul, és megpróbálta még egyszer, hátha ezúttal jobban oda tud figyelni mindkét kezére. Ha már úgyis jobbkezes volt, és a balra kevésbé tudott odafigyelni, megpróbálta a nagyobb reiatsut igénylő gömböcöt a bal kezével töltögetni, miközben jobbjával a gyengébb erőkifejtést igénylőre koncentrált. Úgy tűnt, működik, mert lassan mindkét gömb felvette a jellegzetes, sivatagot idéző árnyalatot, és kis időeltéréssel, de sikerült mindkettőt feltölteni, majd lassan elemelni a kezeit, hogy tényleg úgy maradjanak. Megkönnyebbülten sóhajtott, már az eleje majdnem kifogott rajta. A következő gömbnél próbált jobban odafigyelni, ám ez szinte zabálta a reiatsuját, így egész hamar felbátorodott a töltögetését illetően. A következő gömböt persze emiatt megint sikerült elsőre felrobbantania, de nem csüggedt miatta, úgy vette, hogy ez is egy jó megközelítés: ha már ennyitől felrobbant, pont van ideje feltölteni a gömböcskéket minimumon, mielőtt kialudna az előtte lévő sor. Így aztán, mikor újra megjelent a gömb, nagyon kevés reiatsut engedett bele, de szinte már abba is kellett hagynia, a robbanásveszély miatt. Egészen kezdett neki megtetszeni a feladat. A következő gömböt a közepes indítás után alig kellett töltögetnie, így haladhatott tovább. Egy-két gömböt még sikerült felrobbantania, mielőtt az utolsó kettőig jutott volna.
Ezen a ponton oldalra pillantott kistestvére felé, hogy lássa, hogyan halad. Már csak a felőle érkező földrengés miatt is. Meglepte, hogy még nála is kevesebbet, mondhatni semmit nem sikerült megoldania a feladatból, de aztán végiggondolta: ő maga sem egy zseni reiatsukezelésből. Elmosolyodott, és úgy döntött, még elölről fogja tudni kezdeni, ha most egy kicsit segít a lánynak. Odasétált mellé, és biztatóan a vállára helyezte a kezét.
– Koncentrálj, és előbb-utóbb menni fog. Próbáld szép lassan kezdeni, és ha felrobban, próbáld még lassabban. Nekem is nehezen megy. De a gömb jelzi, mikor volt elég neki. Ha egyszer megtalálod ezt a pontot, a többinél is menni fog, ne aggódj. Ha rájössz a nyitjára, tudom, hogy nagyon ügyes leszel – mosolygott a lányra, majd mikor úgy ítélte, megértette és megnyugodott, visszament a saját gömböcskéihez, hogy kezdje elölről. Hiszen ez pont elég volt ahhoz, hogy kialudjanak a gömböcskéi. Valamiért mégsem bánta, bár már kicsit kezdett fáradni.
Viszonylag hamar sikerült eljutnia megint a végéig. Ott az ikergömbök megint kifogtak rajta egy kicsit, és kétszer sikerült felrobbantania őket, mielőtt végre eltalálta. A jelek szerint éppen hogy csak idejében, hogy ne aludjon ki az egész sor. Megkönnyebbülten sóhajtott, és a létrához ment, hogy felmásszon az emelvényre, és az ottani sorozattal is megpróbálkozzon. Nem akarta túlkomplikálni a dolgot, így bár bízott az egyensúlyában, azért a biztonság kedvéért fél kézzel a gömbök tartójába kapaszkodott. Próbált nem arra támaszkodni, ez mindössze csak biztonsági óvintézkedés volt, hogy ne kelljen az egyensúlyozás miatt aggódnia, miközben a gömböket tölti. Úgy tűnt, már a pálya eleje meg akarja nehezíteni a dolgát: rengeteg lélekenergiát követelt magának ahhoz, hogy feltöltött állapotba kerüljön. Mikor végre sikerült, kifújta magát, és a következőhöz lépett. Ezt persze azonnal sikerült felrobbantania, így vissza kellett fognia a lélekenergiáját. Először, másodszor. Harmadszorra végül sikerült olyan minimális mennyiséget a gömbbe juttatnia, hogy az elégedett legyen, és a harmadik gömbhöz araszolhasson az állványon. Oldalra pillantva látta, ahogy Shizuka is lassan az alsó sor végére ér. Büszke mosoly jelent meg az arcán, tudta, hogy húgának előbb-utóbb sikerülni fog, és mintha most valami különös erő motiválta volna. Nem tudta, mi az, de határozottan örült neki, hogy a testvére is megfelelő energiával veti bele magát az edzés második felébe. Neki pedig koncentrálnia kellett, hiszen megint egy dupla-gömbhöz érkezett. Vett egy mély levegőt, és a tartót elengedve egyik kezét az egyikre, másikat a másikra helyezte. Szerencséje volt, ezt ezúttal csak egyszer sikerült felrobbantania, akkor is csak az egyiket. Másodszorra már sikerült. A többi gömböt is gondosan odafigyelve igyekezett feltölteni, ettől még persze az alacsony reiatsumennyiséget igénylőket elsőre sikerült felrobbantania, kivétel nélkül. Elvégre az odalenn alkalmazott stratégiát alkalmazta: felmérte, hogy a kényelmes mennyiségnél több, vagy kevesebb kell a gömböknek.
A feladat végén kényelmesen lemászott az emelvényről. A többiek felé fordulva még épp látta, ahogy Shizuka befejezi a feladatot. Úgy látta, élvezi az akrobatikázást az edzés tényleges céljával kombinálni, és ez kimondottan büszkeséggel töltötte el Shizuot. Hiszen ki más mondhatta el magáról, hogy ennyire ügyes testvére van? 8) Mikor Shizuka odajött hozzá a feladat végén, mosollyal az arcán simogatta meg a lány buksiját.
– Nagyon ügyes voltál – dicsérte őszinte elismeréssel a hangjában. Remélte, hogy a lány nem veszi sértésnek, hiszen ő úgy látta, húgának kevésbé ment a reiatsukezelés. A tehetséget megdicsérni nyilván kicsit sértőbb lehetett volna...

Karakterlap

Shima Eizo

Eltávozott karakterek

11. Osztag

*

Juuichibantai, 5. tiszt

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
11 000 / 15 000

Hozzászólások: 50

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 3 400 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
türkizkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #11 Dátum: 2015. Febr. 23, 15:14:01 »
Globális Edzés II.

Az osztag pihenőjében az a hír járta, hogy nyílt szabadtéri edzést tart a 12. Osztag, ma délután kettőkor, leginkább az Akadémia hasznára.  Náluk találhatóak a legmodernebb eszközök, a legmenőbb kütyükkel, szóval ha valami cyborg páncélt kell tesztelni, akkor rám számíthatnak!
- Stand. Nyertem! – jelentem ki, miután a rivális társam 3 lap után sem tudta felülmúlni az én királyomat, és tízesemet. Blackjack-et játszottunk, természetesen tét nélkül, zsetonokkal. Osztag társam az asztalra csapott egyet, látva, hogy már zsinórban harmadszorra nyertem, majd elnyomva cigijét, arrébb állt. Utóbbi időben kedvet kaptam a kártyajátékokhoz, Chiyo-chant és Nishigami-t is szívesen kihívnám, mert az osztag többi tagja ellen már nekem kínos nyerni.
- Kösz a játékot, ha még egyszer ki akarsz kapni, akkor Shima Eizo-t keresd! – kiálltok utána, majd sietek az edzésre.
Csak remélni tudom, hogy nem kísérleti patkánynak jelentkeztem, mert a szerveimet nem vagyok hajlandó odaadni, különben lerúgom az összes Frankenstein fazon fejét, aki szikével, vagy tűkkel közelít felém! Miután elkísértek az edzőtérre, mert királyoknak kíséret is jár, a résztvevők között megláttam a volt edzőmet is, aki annak a Kimosó vagy Kidobós osztag hadnagya? Áhh, lényegtelen…
Az üdvözlő beszéd után jöttem rá, hogy mégsem robot ruhákat fognak tesztelni itt, úgy hogy már sunyiban fordulnék is vissza, míg mindenki a szemkötős csajra figyel, mert én bizony nem fekszem nekik műtőasztalra, de aztán hallom, hogy valaminek a pusztakezes harchoz is lesz köze, így inkább maradok. A kidou féle humbug csak a köpönyegforgatóknak, szemfényvesztőknek, meg gyáváknak való, szóval én a menők csoportjába álltam be.
A gépekről, amik elé vezettek minket, nekem a játéktermi gépek jutottak az eszembe, amik már az én életemben is elterjedtek voltak, csak ez kapott mellé még pár modernebb kelléket is. A bemutató után én is kisajátítok magamnak egyet, a tudatomat szkennelő chip feltapasztásakor várhatónak tartottam, hogy ki fog égni a gép memória tára a bennem rejlő tudás halmaz miatt, de végül csak nem így lett. Minden elismerésem a készítőjének. Az elején még majdnem el is aludtam, fárasztónak találtam, hogy e helyett mondtam le a saját edzési tervemről, még Shiro-t is simogathatnám egész nap, mert az is értelmesebb időtöltés lenne. Aztán valahol a tízedik szint után jöttem rá, hogy ez a gép már nem szórakozik, egyre gyorsabb tempóban követeli meg tőlem a nehezedő mozdulatsorokat, és a hibák száma is gyakoribb lett, ami kezdett idegesíteni. Arcom egyre vörösödik, már szinte érzem, amint gőz felhők párolognak a fejemből. Ha beverem a monitorját, akkor vajon a szemkötős csaj kifizetteti velem? Ha így lenne, akkor sincs baj, majd fizetek az autogramommal… Próbálom magamat lenyugtatni, hisz más itt rajtam nem fog segíteni, és azon tűnődöm a lépések között, hogy vajon miért nem vagyok jobb hakuda-ban. Az akadémián sem léptem túl az átlag szintet, pedig az izomzatom megvan hozzá, mégsem érzem magamat egy pusztakezes mesternek. Gyenge vagyok Seitoyaiba nélkül, és bármennyire nincs ínyemre, szükségem van arra a nőszemélyre, hogy továbbra is erős maradjak, ez az, ami dühít. Miért ne lehetnék erős a saját erőmből? Miért kelljen állandóan egy fegyverre támaszkodnom? Ha elveszítem a zanpakutomat, akkor mi történik, végig nézem, ahogyan meghalok? Na azt már nem, belőlem egyszer még kapitány lesz, én ennél jobb vagyok! Teljesítem az összes szintet, majd húzok haza!
A ritmusba már kezdek belelendülni, köszönhetően a pörgős zenének, egész élvezem, tisztára Mortal Kombat harcosnak érzem magamat, ahogyan püfölöm az árnyék nindzsákat. Lehet kérek egy példányt belőlük otthonra is, a kidolgozott felkaromra, és a megnyerő mosolyomra úgy sem fognak tudni nemet mondani. A végén már gyorsan leerőszakoltam magamról minden kütyüt, hogy fújhassak egy nagyot, majd kissé csalódottan tekintek az eredmény mutatóra. Basszus, és még ennek létezik 30 szintje?! Fenébe ezzel a géppel, a víz így is kivert, úgy hogy megyek az asztalhoz, kérni egy törülközőt.

Karakterlap

Amatsuji Shinri

Minamotonagawara Shinrikiyoru Waotaka

Shinigami

3. Osztag

*

Sanbantai 7. tiszt

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 000 / 30 000

Hozzászólások: 52

Hírnév: 14

Infó

Tárcában: 12 200 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
halvány szürkéslila

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#817679


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #12 Dátum: 2015. Febr. 24, 15:30:14 »
Globus II.

Yamasaki fukutaichou mellett nem férnek meg a puhányok. Ez elég hamar tudatosult bennem. És az is, hogy engem személy szerint közéjük sorol. Tehát, nem nagyon akadt választásom, mikor reggel, séta közben a szél képembe fújt egy szórólapot, mely kidou és hakuda edzést reklámozott. Egyértelműen ott volt a helyem.
A tesztelés szempontjából is hasznomat vehették, elvégre frissen végeztem az Akadémián. Két legyet egy csapásra.

Az utolsó percekben érkezem meg a helyszínre. Megköszönöm a kísérők segítségét, aztán elrejtőzöm a háttérben. Nem sok vizet zavarok, hisz a hadnagyomon kívül senkit nem ismerek személyesen, mi több, arcról sem. Elég zűrösen indultak napjaim a harmadik osztag kötelékében, nem maradt időm kapcsolatokat építeni.
Noha tűrhetően titkolom, Yamasaki-san különfoglalkozása enyhén leamortizált. Ilyen szánalmas teljesítményt nem engedhettem meg magamnak.
Teljes eltökéltséggel és tökéletes pókerarccal csatlakoztam a pusztakezes harcra jelentkező csoporthoz. Ha hakuda, hát legyen hakuda. Úgysem menekülhetek előle a végtelenségig.
Erősen koncentrálok az instrukciókra valamint a demonstrációra. Minél kevesebbet kérdezősködöm és szerencsétlenkedem majd élesben, annál jobb.
Valamelyest idegenkedem ettől a gépezettől, tudniillik a modern technika és én köszönő viszonyban sem állunk. Se baj, véka alá rejtem az ellenérzéseimet. A bemutató végeztével komoly ábrázattal, némi bajlódás árán felszerelem magamra a pántokat, ketyeréket. Felkészülök a kezdésre.
Bármilyen egyszerűek a bemelegítő gyakorlatok, a zene és a különös masina elég hatásosan feszélyez ahhoz, hogy rögtön a legelején elszúrjam. Furihime panaszkodik egy sort a „pocsék muzsikára”, azzal elvonul, hadd próbálgassam egyedül a „barbár testi küzdelmet”.
Másodszorra is nekilendülök, megfeszített figyelemmel ismétlem a monitoron megjelenő mozdulatokat. A háttérben lüktető dallam megakasztja a lendületemet, hiába igazodik a tempómhoz. A második szintnél önként leszökkenek a gépről.
Mély levegőt veszek, igyekszem zavaró tényező helyett segédletként befogadni a zenét.
És újra nekiállok.
A végrehajtott rúgásokon, öklözéseken érződik az akadémiai jelleg, a szabályszerűség. Nincsen saját harcmodorom, amely átitathatná őket. Az elején legalábbis így tűnik. Aztán a hatodik szintes eltévelyedésem után, mintha módosulnának a kombinációk. Gyors egymásutánjuk megnyugtat, inkább lendületesek, íveltek a csapások, mintsem erőteljesek.
Máris avattam néhány kedvencet. Például: a három felfelé ívelt ütés, majd ugrás, és lábbal lesújtás a levegőből, illetve az egyenes, féloldalas tartásból indított dupla rúgás, aztán az előre hajolva a törzsre célzott bokszsorozat.
A reiatsu áramoltatás szabályozásával folyamatosan felsülök, soha nem a megfelelő végtagban köt ki az energia. Nagy nehezen, fene se tudja, hányadik nekifutásra, elvergődöm a tizenegyedik lépcsőfokig, ahol kénytelen vagyok megszakítani a sort. Mielőtt helyreráznám a belső egyensúlyomat, körbe kémlelek. Többen a program végére értek, néhányuk talán egyszerűen feladta. Egy őrült srác, tőlem nem messze hiba üzenet nélkül pattan le a gépezetről, épp a célegyenes előtt. Az elhivatottsága és lelkesedése engem is megfertőz.
Szemöldökráncolva, kihívó vigyorral indítom meg a következő rohamomat.
A tízes és húszas szintek közötti gyakorlatok a legkegyetlenebbek. A hajam izzadtan tapad a homlokomhoz, és ha nem lenne illetlenség, most azonnal kihámoznám magam a hakamából. A légzésem minden erőlködés ellenére kezd szaggatottá válni. Kivételesen sikerül összeszámolnom, hányszor baltázom el félúton: kereken húsz alkalommal.
Valami azt súgja, körülöttem minden jelenlévő végzett már, és halálra unják magukat, a tapintatomon azonban felülkerekedik a teljesítési kényszer. Azért sem fog kikészíteni ez a tákolmány!
Akárha a hangulatomhoz igazodna, dühödten dübörög fel a zene. A mélyponton túllendülök, a bravúr viszont felemészti az erőmet. Térdemre támaszkodva fújom ki magam. Vajon hány órája megy ez a huzavona? Mióta szórakozom teljesen egyedül? Hagyjuk, nem érdekel. Most már csak azért is megcsinálom. Megígértem Minamotónak és magamnak, hogy a maximumot nyújtom. Bárhol, bármikor, kerüljön bármibe.
Húsz fölött a reiatsu elosztása meglepően könnyen működik, a ritmusból szinte képtelenség kizökkenni, és a huszonhatoson elkövetett baki sem nyom sokat a latba. Elértem azt a pontot, ahol a fájdalom már nem jut el a tudatomig. A makacs tenni akarás elvágja az útját. Ahogy a harmincas szintet járom, elözönlenek a háttérbe szorított gondolatok.
A technikám továbbra sem a legjellegzetesebb, inkább tankönyvből tanult. Épp ez a legnagyobb gyengéje, amit sebességgel és precizitással kísérlek meg ellensúlyozni.
Igen, most már biztosan én leszek az utolsó.
Jól látom, hogy lemenőben van a nap? Ugye nem?
Kizárt, hogy Yamasaki fukutaichou ettől jobb véleménnyel lesz rólam.
A gép gratulációja a győzelmemhez teljes sokként ér. Letámolygok róla, remegő tagjaim végleg megadják magukat. Összerogyom a földön, akár a marionett bábú, aminek elvágták a köteleit. Nem üldögélhetek sokáig, hadnagyom felnyalábol, és nagyon segítőkészen odacipel két társához. Az egyik shinigamit lila frizurája, a másikat Yamasaki-sanhoz való megtévesztő hasonlósága miatt jegyzem meg magamnak.
Amint talajt érzek a lábam alatt, áthullámzik rajtam a fáradtság. Nagy nehezen kihúzom magam, és eligazgatom az egyenruhámat.
– Örvendek. A nevem Minamotonagawara… Shinrikiyoru… Waotakat – regélem el egy meghajlást követően, kifulladva, hosszabb szünetekkel.
A kellemes első benyomásról letehetek. Legalább nem kell attól tartanom, hogy túljelentkezés lesz nálam barátokból.
Az elhangzott neveket társítom az arcokhoz. Úgy fest, nem véletlenszerű a hasonlóság hadnagyom és a szőke halálisten között – állapítom meg mellékesen.
Yamasaki fukutaichou gyémántos-szenes hozzászólásából annyit szűrök le, hogy ez továbbra is édes kevés lesz ide. Sokat kell még fejlődnöm. Bővebb kifejtést remélve felé fordulok, előtte elnézést kérően biccentek a többieknek, amiért ilyen irányba terelem a társalgást.
– El tudna látni néhány tanáccsal, Yamasaki fukutaichou? – tudakolom. Minden elhangzott mondatáról mentális jegyzetet készítek, és aprókat bólogatok. Nem szólok bele, bármi hozzáfűznivalója legyen.
– Ha van rá mód, szeretnék még edzéseken részt venni.
A látható megviseltségemet mostanra monotonná szilárdult hanglejtéssel fedem el.
Felvillan bennem, hogy hadnagyomnak talán fontosabb feladatai is adódhatnak, mint egy hasznavehetetlen újoncot pesztrálni, de megint csak: a fejlődés lehetősége elnyomja a jó modort.
Látod ezt, Minamoto? Végre tartok valamerre.


(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2015. Ápr. 12, 23:17:05 írta Minamoto Shinri »

Karakterlap

Yoshida Yuko

3. tiszt; Megfigyelőrészleg vezetője

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Nőegylet elnökhelyettese

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 000 / 20 000

Hozzászólások: 25

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
hamuszürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
A Tudománnyal

Mottó:
A tudomány nem a szentimentálisaknak való.

Post szín:
#B1DCBD // #ECFEF1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #13 Dátum: 2015. Márc. 01, 00:31:02 »
Globális edzés II.

Régi és új arcok bukkantak fel az edzésen, aminek kifejezetten örültem. A visszatérőknek azért, mert nekik már volt némi tapasztalatuk az előző edzésből, az újaknak pedig természetesen azért, mert remek látni, hogy másokat is érdekel a jövő generációja, hogy miféle eszközök lehetnek majd a jövőben az Akadémisták segítségére képességeik fejlesztésében.
Tollamat pörgettem a kezemben, miközben dossziémon lévő papírra egy-egy újabb információt kanyarítottam fel magamnak, majd Meiou-sanra pillantottam, ki ismételten csak a 12. osztag területét használta búvóhelyként, de legalább hasznosította magát némely lustább Y-on kromoszómás társával ellentétben. :|
- Az asztalokhoz hívná a többieket, Meiou-san? ^ v ^ – kérem meg, miközben az említett helyhez lépek. A nagy asztalon, ahova törölközők és vizes palackok voltak kihelyezve most már különböző méretű fürdőköntösöktől is roskadozott. Illetve, míg a feladattal voltak elfoglalva az edzéslátogatók, addig öltözőpavilonok is kikerültek, nemekre szétosztva.
Amikor mindenki megjelent az asztalnál, pár hangosabb köhintéssel igyekszem felhívni magamra a figyelmet, ezáltal csendet teremteni a fecsegők között egy pillanat erejéig.
- Bátran vegyenek törölközőt és fogyasszák az italokat. A gyakorlat második felét máris ismertetem, csupán apró finomításokat kell végrehajtanom előtte. Addig is szíves türelmüket kérném – közlöm az alábbit, majd egy fél óra erejéig eltűntem a társaság szeme elől.
A fél órás időperiódus után a nyílt edzőtérség talaja, percre pontosan remegni kezdett. Bíztam unokahúgomban, hogy az esetleges pánikot képes kezelni, amiért ő tudatában volt az edzéstervnek. A földmozgás végül egy beépített medencére hasonlító dolgot fedett fel a résztvevők előtt, ahogy a talaj két irányba félrehúzódott ott, ahol eddig a kidou és a hakuda gyakorlatot kisegítő eszközök pihentek, mindezeket különválasztva ez által. Ugyan a talaj nem tűnt el, hanem egy kissé kiemelkedett a „földből”, majd óvatosan félrecsúsztak a kiragadott lemezek, amelyeken az előbbi gyakorlat műszerei pihentek. Ezzel magyarázható a váratlan földmozgás a jelenlévők számára.


- Kérem, jöjjenek oda, ismertetném önöknek a következő feladatot – szólalok meg a társaság mögött váratlanul, miután a talajból teljesen megmutatkozott az új színtér. Ezután odavezetem a gyakorlatozókat a medencéhez, melynek felszínén téglalap alakú vízi matracok úszkáltak, megegyező méretűek és ugyanolyan piros színben, nehogy vita tárgyává váljon valamelyik alapján a feladat ismertetését követően. Mindegyik matrac jórészt a medence közepén lebegtek.
- Mint láthatják, ezt a feladatot a vízen kell teljesíteniük, mely során párokra lesznek osztva, méghozzá az alábbi módon – kézben vihető táblagépen megnyomok egy gombot, mire a medence mögött húzódó falra az asztalon elhelyezett kisebb eszköz kivetít egy képet, melyen a párok eloszlását láthatják a résztvevők.
- A párok alapján az egyikük, ha minden igaz, mindenképpen ismeri a Bakudou 09.: Hourin nevű lekötő varázslatot, mely szerves részét fogja képezni a gyakorlatnak. Kérem, ezt utólag egyeztessék egymással, de most figyeljenek – igyekszem megelőzni a morajt, melyet a fecsegés kelthet, illetve a párok egymást való keresése, hogyha netalántán el vannak szeparálódva egymástól és emiatt most kívánnák meglelni a másikat.
   
(click to show/hide)

- Akik nem ismerik a kidout egyáltalán nem indulnak hátrányban, ők ezt az eszközt fogják tesztelni.* – A medence szélére kihelyezett rekeszek egyikéből veszek ki egy kézfejre helyezhető, kesztyűre hasonlító eszközt, melynek végéből kötélvastagságú huzal lóg ki. Kezemben megfeszítem, majd megrángatom, hogy lássák, kellőképpen bírja a megpróbáltatásokat. - Ennek az eszköznek a neve „Yuugouen”, kifejezetten arra lett előállítva, hogy a viselői számára megkönnyítse a reiatsu vezetést. Ugyanis, a pároknál, aki ismeretében áll a Hourin varázslatnak, ő megidézi ezt a kidout, igaz, eredeti funkciója helyett arra kell alkalmazniuk, hogy megkössék ennek az eszköznek a végét. Ha ez megtörténik, akkor a gép azonnal üzemelni kezd. Úgy reagál, mintha „ő” maga is a mágia lenne, a kidou folytatása.
A feladat nehézsége ott kezdődik, hogy nem elég a mágiát idéző számára fenntartania a koncentrációt a kidou felett, hanem a másik fél is szerves részét játssza ebben, akinél a gépezet lesz. A műszerrel olyan hatást érnek el, mintha a varázslat közös lenne, a párok kettős energia vezetéséből marad fent csak a kidou, tehát meg kell találniuk az összhangot. Ha valamelyik fél nem koncentrál kellőképpen akkor a varázslat érezhetően instabillá kezd válni, a gépezet azonban elvezeti a robbanást, így ha megszűnik valamelyik oldalról az összpontosítás, akkor nem kell attól tartaniuk, hogy a varázslat okán detonációs következmény lépne érvénybe, ugyanakkor ez az egyik elkerülendő momentum. Persze felveti a kérdést, hogy akkor mire is a medence. Nos, máris megmutatom. Meiou-san, ha kérhetem
– intek a megszólítottnak, hogy jöjjön mellém, majd átadom neki az eszközt, hogy vegye fel. Nem egy bonyolult műszer, valójában úgy működik, mint egy kesztyű, így felhúzása nem okozhat nehézségeket.
   
(click to show/hide)

Amint megvolt vele, akkor reishi segítségével átrugaszkodtam az egyik, a medence széléhez közelebb lévő matracra. S ahogy Meiou-san követte a példámat, a kivetítőn ekkor megjelent Nr. 1 training pair felírat, ez mellett időt számoló stopperóra jelent meg, illetve különböző mércék, legtöbbje nem az edzőknek szól, hanem nekem. Mindezek alatt pedig egy színes csík (balról-jobbra haladva feketéből-hófehérbe hajló átmenet), melyen elhelyezkedő nyilacska jelenleg stabilan középen állt. A matrac már ekkor meglengett a talpunk alatt, míg meg nem találtuk az egyensúlypontot, aminek hatására kevésbé ingott ki, ahogy rajta álltunk.
   

- Mint láthatják a kivetítőn, a műszer minden párnak mérni fogja az időt és azt is szemmel követhetik, hogy mikor stabil a kidou kötelük. Akkor a tökéletes, ha ennél a pontnál, illetve ennek közelében van a nyíl, de ez állandó jelleggel fog változni. A fehér tartomány jelöl most engem, a fekete pedig Meiou-sant, a nyíl fogja megmutatni mindig, hogy melyikünknél ingatagabb az energia. Ez az önök feladatát is megkönnyíti, ugyanis nem vaktában kell találgatniuk, hogy melyikük reiatsu vezetése éppen a problémás – magyarázom a kivetítőn megjelent jeleket, mindig rámutatva az aktuálisra, amelyikről szó van. - A többi adat önök számára nem fontos, azok nekem lesznek lényegesek majd a statisztika felállításához – mondom, ha esetleg kérdéssé válna a többi jel a kivetítőn. - Készen áll, Meiou-san? ^v^ – válaszát követően folytatom a feladat demonstrációjával a bemutatót.
- Bakudou 09.: Hourin – idézem meg a varázslatot, melynek célpontjául az eszköz kötelének a végét választom ki. A varázslattal való érintkezésére Meiou-san kezén lévő műszer nyomban kifejtette a hatását. Az eszköz kötélszerű része egy csapásra narancssárga színt vett fel. Ekkor a kivetítőn látható lett, ahogy a monokróm színekben tetsző mérő csíkon megmozdul a nyilacska Meiou-san irányába, míg ő maga nem kezdte el reiatsuját belefektetni a feladatba, mielőtt a varázslat megszűnne. Illetve a felírat oldalán lévő időt mérő számláló is bekapcsolt. Ugyanakkor nem volt elegendő csak a varázslatra ügyelni, ugyanis a legkisebb félremozdulásra is a matrac megingott, illetve, ahogy pörögtek a másodpercek a víz felszíne hullámozni kezdet, mely szintén mozgatta a matracot, így nehezítve egyensúlyunk megtartását.
- Ahogy önök is látják, az időszámláló előre haladásával lesznek gyakoribbak a hullámok. Illetve, nem elegendő csak a varázslatra koncentrálniuk, a feladat az egyensúlyuk megtartását is megköveteli, tehát összhangjuk elengedhetetlen a feladat sikeres kivitelezéséhez. Ha valamelyikük nem koncentrál tovább a varázslatra, akkor sem lesz probléma, mint ahogy a robbanás, mint végeredmény is elméletileg nem bekövetkezhető fordulat. Az eszköz gondoskodik a mágia elvezetéséről. De… – elhallgatok egy pillanatra. A kidout elengedem a kezemből a matrac olyan dőlésénél, mikor Meiou-san volt közelebb a víz felé, minek eredményeként ő a folyadékban köt ki, jómagam elemelkedem reishi segítségével a matracról, mire a kivetítőn a számláló megáll, hibát ír ki, majd lenullázódik. Amint elül a loccsanás és elhessegettem az arcomról egy kárörvendő mosolyt, folytatom. - A kidou, vagy az eszköz egyaránt elengedhető, ez azonban büntetést von maga után, ne csinálják, ha lehetséges. Önök ismerik saját bíróképességüket, így amikor úgy ítélik, nem tudják folytatni a feladatot, közöljék partnerükkel és finoman szakítsák meg a koncentrációt, mintha csak meg szeretnék szüntetni a varázslatot, akár kérhetnek társuktól is segítséget ebben, különben ehhez hasonló végeredményre számíthatnak. – utalok Meiou-san esetére. - A reishi használata sem megengedett, valljuk be, semmi értelme nem lenne így a feladatnak, ráadásul fölösleges energiapocsékolás. A műszer érzékeli, ha valamelyikük mégis ehhez folyamodik, ilyenkor a számláló elölről indul. – fejezem be a feladat részleteinek elmondását. - Ha esetleg bármiféle kérdésük van, nyugodtan tegyék fel – zárom ezzel le, mindeközben visszatérve a társaság elé.
- A gyakorlat akkor kezdődik, amikor minden pár a matracon áll, így arra kérném a mágiát idéző tagoknak majd, hogy addig ne kezdjék meg a varázslatot, míg nem szólok. A feladat maximum 30 percig tart, de ennek negyede is már egy remek teljesítménynek számít – szögezem le, mielőtt utat engednék az eszközökhöz és hagynám, hogy célba vegyék a medencét. 
A jelenlévők esetleges kérdéseit megválaszolva megyek végül oda Yato-san mellé, kit eszem ágában sem volt bármelyik hímnemű egyedre rábízni. El se merem képzelni, mit művelnének némelyek egy gyermekkel. :|
- Ön velem lesz párban Yato-san, rendben van? ^ v ^ – mosolygok rá a kislányra biztatásul. Majd odakísérem a kesztyűkhöz, melynek egyikét felhúzom arra a kezére, amelyikre szeretné. - Értette a feladatot, Yato-san? Ha nem, nyugodtan kérdezzen csak, elmagyarázom még egyszer ^v^ – érdeklődöm tőle mindeközben. Bár ennél könnyebb variáció, mellyel ismertethetem a gyakorlatot, az a kötélhúzás játék, ami talán mégis könnyebben elképzelhető a kislány számára.
- Segítsek átmenni a matracra, vagy menni fog egyedül is? – kérdezem, és ha igényli, természetesen átsegítem őt.
Mikor már a matracon voltunk, és láttam, hogy mindenki készen áll, csak akkor hangzott el tőlem a bűvös „Mehet!” – a kidout idézők számára, így megkezdve a második felvonását az edzésnek.**

(click to show/hide)

Jómagam Yato-sannak igyekeztem megkönnyíteni a dolgát, mindig érdeklődtem tőle, hogy megy-e neki, meddig bírja, illetve sűrűn néztem a kijelző irányába is, hogy lássam, mennyire okoz számára nehézségeket a reiatsu vezetése, miben adhatnék neki tanácsot, mely megkönnyítheti a feladatát. S mikor láttam, hogy fárad és teljesítménye már nem a legjobb, akkor megkértem, hogy hagyjuk abba a „játékot”, mielőtt a hideg vízben kötnénk ki, amelynek felszínén mellékesen cápauszonyok kandikálnak ki, melyek össze-vissza köröznek a medencében. :roll:
Megmosolygom ezt, ugyanis jómagam tisztában vagyok vele, hogy a 12. osztag egynéhány tagja az, speciális cápajelmezbe bújtatva, kik azért felelősek, hogy a vízébe pottyantakat kisegítsék a medencéből, ugyanis annak hőfoka nem éppen a legkellemesebb. Amiért a napokban eléggé hűvös volt az időjárás, így a víz hőmérséklete nem olyan, amiben szabadon lehessen úszkálni csak úgy. Ezért vannak fürdőköntösök, papucsok, törölközők és átöltözésre szolgáló pavilonok. Illetve kirendelt tisztek osztogatnak forró csokit, vagy teát azoknak, akik nem szeretnék az édes italokat. Habár Yato-sant kikísérve a medencétől, kérdés nélkül vezettem oda a forrócsokoládét osztókhoz, hogy felmelegedjen a finom italtól.
Ezt követően szemrevételeztem a még gyakorlatot folytatókat, még volt bőven idő, amit kihasználhattak.
- Héj, kalózkislány, visszavágót követelek! A korábbi műsorod nem volt fair játék :| – lép mellém Meiou-san, kinek szövegét felvont szemöldökkel fogadom.
- Ostobaság is lenne egy speciálisan kiépített gyakorlati színteret játéknak nevezni – nézek végig rajta, megállapítva, hogy rendkívül gyorsan megszárítkozott és átöltözött. - Különben is, az előbbi szituációnál is csupán a figyelmeden múlott a dolog. De nem bánom, a víz kifejezetten jót tett neked ^v^ – jegyzem meg megindulva az egyik matrac felé, mielőtt részletekbe kellene bocsátkoznom utolsó szavaimat illetően. Habár semmi tagadnivalóm nincs abban, hogy szerintem az ázott kutya kinézet kifejezetten passzol a hímneműek megjelenéséhez, ha csak általános viselkedésükkel kötöm össze a dolgot. :|
Reishi segítségével rugaszkodom megint csak át a víz felszínén lebegő egyik üres matracra, melyre a feljutás sem egyszerű az éppen folyó gyakorlatok miatt hullámzó vízfelszín okán. Meglepődve fogadom, hogy Meiou-san nekifutásból készül letudni a víz és a matrac közötti részt, mire homlokom ráncba szalad és igyekszem a lehető legstabilabb állást felvenni, mielőtt érkezése alkalmával én magam a medencében kötnék ki.
- Megőrült Meiou-san? ^ v ^ˇ – felvágását teljesen értelmetlennek találom, egyáltalán nem tudom, miért volt erre szükség. De mielőtt magyarázkodni kezdene, inkább megidézem a kidout, hogy ostoba fecsegés helyett mielőtt túl legyünk ezen. A végeredmény szinte egyértelmű 98% az esélye annak, hogy ugyan úgy a vízben köt ki. Legalábbis azt hittem, merthogy nem éppen volt a fejemben a másik 2%, mint eshetőség, de amikor a kidoum rácsomósodott az eszköz végére, és éppen Meiou-sannak kellett volna reiatsut vezetnie bele, semmi sem történt. Így nem volt mi visszatartott volna a hátrazuhanástól, még az én reakcióm sem volt megfelelő ebben a szimulált krízis helyzetben. A tudatomat ugyanis lekötötték a számítások, hogy ez mégis miképpen következhetett be, mi történhetett a szerkezettel, vagy netalántán Meiou-san szándékosan ignorálta a feladat lépéseit?
- Ez furcsa, ki úsztatott meg így, Kölyök? – a medencéből való kievickélés során, sokban segített a cápák egyike, noha mikor meghallottam a medencéből kikászálódva Shinju-san hangját, rángatózó szemidegekkel fordultam felé. Inkább számítottam Midorima-sanra, mintsem rá.
- Ne nevezz így! ^ v ^ˇ – éreztem, hogy jó okom van ide helyezni ezen fél óra erejéig. Majd mielőtt szavaim további felét egy életre megbánnám, tekintetemmel nyomban keresni kezdtem Meiou-sant, kit a másik… Meiou-sannal láttam együtt hahotázni. Kezem ökölbe szorult, de mielőtt megleckéztetésükre adtam volna fejemet Amatsuji-san alakja vonalazódott ki számomra, az aljas tréfát űzők felé közeledve. Pimasz mosollyal nyugtázom ezt, egy biccentés keretével üdvözlöm és hagyom rá a neveletlen ikreket, kik felnőtt létükre még mindig óvodás módjára képesek viselkedni… ^v^ˇ
Natsue-sannak külön megköszönöm, hogy hozott nekem törölközött, és elszakadt a teás kondértól, melyet a résztvevők számára osztogatott.
Ezt követően a nőknek kihelyezett pavilon mögé vonultam, hogy rendbe szedjem magamat, mielőtt immunrendszeremet további megmérettetés elé állítanám. A gyakorlat után, legalább fél órával, amikor már mindenki végzett a feladattal és leellenőriztem a gépen a statisztikákat a jelenlévők elé álltam.
- Nagyon hálás vagyok önöknek részvételükért és remélem véleményük megírásával is elősegítik a műszerek tökéletesítését az Akadémisták számára. Bízok abban, hogy a legközelebbi felmérésen is számíthatok részvételükre. Ruhát rögtön szolgáltatok azoknak, kiknek öltözékük vizes lett, és arra kérem önöket, ne aggódjanak, ruhaneműjüket szárítva kapják vissza holnap reggel az ismert címükre. Ha esetleg ez nem felel meg kérem, jelezzék nekem, hogy hová kézbesítessem. További kellemes napot kívánok mindannyiuknak! ^ v ^ – zárom le a gyakorlatot az alábbi szöveggel, noha még nyugodtan el lehet fecsegni és iszogatni, mielőtt haza vagy osztagukhoz indulnának. A 12. osztag vendégbarát, eszem ágában sincs elzavarni senkit, mikor jól érzik magukat, különösképpen nem akkor, amikor ilyen kihívás elé állítottam őket.

(click to show/hide)

(click to show/hide)

Határidő: 2015. március 31.
Ui.: Itt külön köszönöm mindenkinek, akik játszottak az edzésben! Remélem élveztétek és tetszett is a téma, véleményeket PÜ-ben szívesen fogadok az edzés tartalmáról és menetéről egyaránt! :3 Ha a postok határidő előtt mind bepotyognak, akkor előbb fogom záratni az edzést természetesen. ^^
« Utoljára szerkesztve: 2015. Márc. 01, 11:32:37 írta Yoshida Yuko »

Karakterlap

Yato Chifuyu

13. osztag legshinimimibb shinimimije

Eltávozott karakterek

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
13 500 / 15 000

Hozzászólások: 25

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 6 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Dempanayatsu Hideaki, a Nyúl-youkai („Nyulacskám”)

Post szín:
#a69888, #4f6fb0


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #14 Dátum: 2015. Márc. 29, 21:49:10 »
Globus - Globális edzés II.
Yoshida néni gyakoroló bizgentyűi

Egy szép fás réten szaladgáltam és a fákról gömböcskék lógtak lefelé, amiket megfogtam és szép pirosan világítottak. Egyik után futottam és ugráltam és szökdécseltem a másikhoz, hogy olyan, de olyan szép legyen minden, hogy csak na. A fák mosolygósan boldogok voltak, hogy én ilyen kedves és szép, meg okos és ügyes lány vagyok, hogy segítek nekik. És én is boldog voltam, mert vicces és jó volt ezt játszani a kedves fákkal, de egyszer csak remegni kezdett a föld! Én meg ijedten néztem, és már majdnem sírtam, amikor...
 - Nem szép dolog a hölgyeket csak úgy felébresztgetni, te buta! >3> - Egy ásítás után felfújt arccal éss mutatóujjamat rázogatva meg is szidtam azt a bácsit, aki felébresztett, pedig én még alukáltam volna, és... mit is csináltam volna? Nem emlékeztem az álmomra, ez is a buta bácsi hibája! Még arra is gondoltam, hogy felfalta az álmomat, hogy attól legyen erős! De azért én is oda mentem ásítozva és nyújtózva és majdnem csukott szemmel, de oda mentem Yoshida-nénihez.
Kicsit durcás arccal néztem az asztalt, amin csak butaságok voltak, és nem volt rajta se finomság, se reggeliség, de még süti se volt, se édesség. Azért egy fura dobozos vizet én is elvettem és próbáltam inni belőle, de egy ravasz és gonosz dugó nem hagyta, arra is durcásan és még homlokot is, meg szemöldököt is ráncosítva, minthogyha egy morcos öreganyó lennék úgy néztem rá, és le akartam törni, hogy végre ihassak belőle. Ami sikerült, de egy kicsi ki is borult belőle a földre is és a ruhámra is, és hideg volt én meg jujjogtam, de nem huhogtam, mint a bagolyok, hanem jujjogtam, de nem sokat, mert én okos és szép és nagy lány voltam, ezért meg is ittam az átláthatós ivóstökös vizet, ami csak a feléig volt benne, de nem sokáig, mert mind megittam! :3
Már újra mosolyogva, de még mindig majdnem aludva, de már nem alukáltam, mert láttam, hogy valami tavacskát csináltak nekünk, hogy úszkállhassunk. De nem ez volt megint a feladat, pedig vicces lett volna! A falra néztem, ahova valahogy oda lettek téve az arcocskáink, amikre azt mondta Yoshida-néni, hogy párok, én tudtam, hogy olyan párok, mint a bal geta és a jobb geta, mert én okos shinimimi voltam, és ezért tudtam, hogy az arcocskáink mellett firkák a neveink, de nem tudtam elolvasni, mert ahhoz még pici voltam.
Szóval, de még milyen idegenes nyelves szóval, talán angol nyelves szóval magyarázott Yoshida-néni, de csak azt értettem, hogy nem értem, és hogy valami matrac, meg csiribiri, meg mi? Ekkor örültem meg nagyon Yoshida-néninek, amiért az én bal getám lett, mert biztosan tudtam, hogy majd elmondja nekem japán nyelvesen is a feladatot.
Yoshida-néni nagyon-nagyon hosszúan mondogatta és mutogatta a feladatot, de mert én okos voltam, láttam, hogy nem szabad vízbe pottyanni, mert az büntetés, de nem tdtam még mindig, hogy mit kel itt matracosan csiribizgenytyűlni, mert csak azt tudtam, hogy én ezt a csiribirit nem tudtam, ezért a kesztyűt kell majd csiribirizgentyűlni... @.@
 - Igen, örülök, Yoshida-néni, hogy a párom! - Feleltem szépen a kérdésre, amit nekem mondott, és el is mondtam neki, hogy én nem értékesítettem a feladatot. - Nem éreztem a feladatot, Yoshida-néni, elmondaná nekem nem angolos nyelvesen, hanem japános nyelvesen? - Kértem meg szépen nézve és kicsit szégyenlősen, mert megint csak baj volt velem.
- Természetesen, Yato-san - Bólogatott kedvesen Yoshida-néni és letérdelt hozzám, hogy a kesztyűvel a kezében elmondja nekem, hogy mi a feladat.- Át fogunk menni az egyik "szivacsra", amit a vízen lát, majd összekötjük egymást egy varázskötéllel. Ezt a varázskötelet nagyon ügyesen meg kell tartania. Emlékszik a gömbökre, amiket nem is olyan rég kivilágított? Nos, hasonlót fog érezni, amikor lélekenergiáját a gépbe kell vezetnie, hogy ne szakadjon el a varázskötelünk. Mert ha elszakad, akkor belepottyanunk a vízbe, az pedig nem jó, az azt jelentené, hogy elrontottuk a feladatot. Viszont nem csak a varázskötélre kell odafigyelni, hanem a tartásunkra is ügyelnünk kell. Egyensúlyozott már egy kerítés peremén, Yato-san? Hasonlóan kell ugyanis itt is megtartania magát, különben megcsúszhat és beleeshet a vízbe. De ne aggódjon, segítek és nem fog ez megtörténni, rendben? ^v^ - Bólogattam és figyeltem és hümmögtem és értettem. Megértettem, hogy egy csiribiri kötelet kell a lelkes lélek erőmmel micsudálni, mint a gömböcskéknél, és ügyesen, cica módra egybes súlyozni, és nem fogunk vízbe potyogni!
 - Így már értem! - Öleltem meg a nénit, de aztán el is engedtem, mert lehet, hogy nem volt szabados, és én nem akartam illemetlen lenni, mert én a 13. osztag legshinimimibb shinimimije voltam és nem akartam, hogy Tenkai-kapitánybácsi haragudjon rám, amiért butuska voltam, mikor viselkedtem. - Köszönöm szépen, Yoshida-néni!
A jobbkezemre kértem a kesztyűt, mert azzal kardozgattam és azzal pálcikáltam, ezért ezzel akartam varázskötélcsiribizni is. És ezt is szépen megköszöngettem a páromnak, és a kötelet a másik kezemmel megfogtam és mielőtt átshunposzökkentem válaszoltam az újabb segítséges kérdésre, mert úgy volt illemes.
 - Köszönöm, Yoshida-néni, de egyedül is menni fogok! - És shunposzökkentem1 is.
Amikor Yoshida-néni azt mondta, hogy mehet, majdnem megkérdeztem, hogy kicsoda, de fejembe bele ugrott, hogy nem kicsuda-mi a csoda, hanem az újabb feladat mehet. De nem tudom, hogy mért mehet, mikor nem mentünk sehova, de én azt akartam, hogy majd Tenkai-kapitánybácsi is büszke legyen rám, mikor el mesélgetem neki, hogy micsudát csináltunk itt, és én sétáltattam is a lelkes energiákat a kesztyűbe, hogy azzal csiribirizgentyűljem a varázsos kötelecskét.
 - Sikerült! - Nagyon, de nagyon megörömködtem, hogy ügyesen tudom sétáltatni a lelkes energiákat, és úgy örültem, hogy ugrottam is egyet. Utána, Yoshida néni máshogyan álldogált, de nem értettem, miért? De ő elmondta.
- Yato-san én is nagyon örülök, hogy sikerült önnek. De az ilyen hirtelen mozdulatokat legközelebb inkább ne a szivacson tegye, mert a végén beleesünk a cápák közé ^v^ - Tudtam, hogy megszidott, amiért butuskán viselkedtem, de kedves volt és nem morcosan, mogorvásan, hanem mosolyogva tette, és olyan kedves volt, hogy csak na!
 - Elnézést, Yoshida-néni, többet nem ugrándozok. - Ígértem meg, és mert én okos és ügyes és a 13. osztag legshinimimibb shinmimije voltam tartogattam is magam az ígérgetésemhez, és nem is akartam többet ugrabugráni a szivacson.
 - CÁPÁK? O.O Hogy kerülnek ide? Azok harapnak és falnak! T.T‏ - Csak kicsit, de tényleg csak kicsit később ijedtem meg a ragadós halszerűektől, a cápáktól, de annyira megijedeztem, hogy majdnem elfelejtettem sétáltatni az energiás lelkeket a varázsos kötelet csiribizgentyűlő kesztyűbe.
- Nem kell félnie tőlük Yato-san, ezek a cápák nem bántanak, ha ügyesen csinálja a feladatot. ^v^ - Nyugtázott meg Yoshida-néni, és én jobban koncer..et..zát.... >.> Sétáltattam a lelkes energiás lelkeket a kesztyűbe, és a varázsos kötelünk szépen ott volt.
Az első nagyobbacska hullámoskodásnál csak halkan "jujjogtam fel", de úgy tettem, mit aki táncol és inkább a sétáltatásra figyelgettem, és mondogattam Yoshida-néninek, hogy "Még tudom sétáltatni az energiás lelkeket!" Akkor is ezt mondogattam, amikor már elkezdtem ásítozni, mert én nem aludtam eleget, mert az a csúnya bácsi felébresztett.
Én még csináltam volna a feladatot, de az okos és szép Yoshida-néni látta, hogy nem tudogattam jól csinálni, és csak vízbe potyogás lettem volna, oda bele a cápák közé. Én én nem akartam, hogy azok megkóstoljanak, mert én nem Yato Chifuyu rízsgombóc voltam, én Yato Chifuyu shinimimi voltam a 13. osztagból! És amúgy is úgy illemkedős, hogyha az öregesebbekre és okososabbakra hallgatunk.
 - Yoshida-néni! Kiviszel, mert nem tudok kishunposzökkelni, fáradt vagyok. - Ásítottam és kérdeztem  meg a nénit, aki kedves volt és ki vitt, amit szépen meg köszöngettem. A forrócsokoládét is nagyon szépen megköszöngettem mindenkinek, Yoshida-néninek is. Mert én is kedves voltam és mert közösen gyakorolgattunk, ezért csendben álldogálva, a finom illatú iható csokit illatolva várogattam, hogy mindenki kész legyen. Nem tudom, hogy milyen sokat álldogáltam, mert észre sem vettem és mindenki kész volt és Yoshida-néni megköszönte mindenkinek, hogy itt volt, és elmehettünk, meg várogattak is ránk majd máskor, de nem emlékeztem jól, mert a futonom és a takaróm sétálgatott a fejecskémbe, és meg az elköszönéskor jó hangos "Sziasztok!"-kal elköszöntem mindenkitől és a kezemben a hidegcsokoládéval sétálgattam haza... azt hiszem én sétálgattam, de az biztonságos, hogy haza értem!
(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2015. Márc. 29, 21:51:21 írta Yato Chifuyu »