Szerző Téma: Megfigyelő részleg tornya  (Megtekintve 1553 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Yoshida Yoriko

Eltávozott karakterek

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 60 000

Hozzászólások: 116

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 42 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
villám elemi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudomány <3

Post szín:
#7BE3C4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Megfigyelő részleg tornya
« Dátum: 2014. Júl. 05, 10:58:30 »
A Megfigyelő részleg tornya

A megfigyelő részleg egy különálló toronyépületben helyezkedik el, ahova felvonó segítségével lehet eljutni a karbantartók részlegén vagy az első szinten keresztül. A felvonó csak a legalsó szintre nyílik, onnantól félkörívesen a fal mentén helyezkednek el a műszerek, melyekkel figyelik az összes fennhatásuk alatt lévő helyet (egy szint fele foglalkozik Seireiteiel, míg a többi az Emberek Világával). Összesen öt szint van ezen a részlegen, melyekre lépcsőn lehet eljutni. Jellegzetessége a hatalmas teremnek, hogy középen nincs semmi, teljesen üres, csupán az alapszinten vannak átkelésre alkalmas hidak felállítva az égtáj négy irányába. Mindegyik panelnél két ember dolgozik reggeli és esti műszakba felváltva. Hiányzás esetén mindig értesíteni kell a részlegvezetőt, hogy egy helyettest tudjon szerezni az igen fontos és kényes munka ellátásához. A részlegvezetőnek van az első szinten egy panelja, amivel minden koordinátát szemrevételezhet, és innen irányítja a munka megfelelő működését.
Részlegvezetői rendelet: a Megfigyelő részleg területén TILOS a shunpozás!

A leírást köszönöm Yoshida Yukonak! ^w^
« Utoljára szerkesztve: 2016. Márc. 13, 16:38:49 írta Yoshida Yoriko »

HYL küldetéshez kellő infók (pontozás+technikák)
(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yuko

3. tiszt; Megfigyelőrészleg vezetője

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Nőegylet elnökhelyettese

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 000 / 20 000

Hozzászólások: 25

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
hamuszürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
A Tudománnyal

Mottó:
A tudomány nem a szentimentálisaknak való.

Post szín:
#B1DCBD // #ECFEF1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Megfigyelő részleg tornya
« Válasz #1 Dátum: 2015. Ápr. 20, 21:06:11 »
Ne úszkálj télen
(NEM VAGYOK BETEG!! :x )

Részletes kutatásba kezdtem az utóbbi két napban afelől, hogy esetleg nem allergia ütötte fel a fejét nálam a gyakori tüsszögésem és a napokban csak fokozódó, roppant szokatlan, irritáló fájdalom okán a torkomban. :| Nem érne meglepetésként végtére is Isami-san szőrét hullajtja, most van a szezonális bundacseréje, a téliből nyáriba vált, akárcsak fajtársai. Emiatt sincs olyan pont a részlegen, ami immáron nem csak rágásnyomokat, de még elhullajtott szőrcsomókat is tartalmaz. Határidőnaplómba fel is jegyeztem a megcsócsált bútorok mielőbbi renoválását és egy speciális bevonat készítését az eszközökre, hogy Isami-san többé ne tehessen kárt bennük. 
- Miyaji-san, úgy ítélem, hogy Isami-sant karanténba kell zárnunk mielőtt tovább hullajtja a… – az újabb tüsszentés, amit igyekeztem kezemmel felfogni, belém rekeszti mondandómat. - Newton szakállára! – morgom kisebb krákogások közepette. Ez egyre rémesebb!
- Miyaji-san? :| – nézek körül tanácstalanul, végül tekintetem megállapodik egy jegyzettömböt szorongató Onodera-sanon. - Elmagyarázná, hogy Miyaji-san milyen okból kifolyólag hagyta el helyzetét és mulasztja el a munkáját? ^v^
- De hát Yoshida-sanseki, Miyaji-sant alig két perce küldte el, hogy készítsen nyomtatványokat a legutóbb tartott akadémiai eszközök felmérésén szerzett statisztikai adatokról. – Nem kifejezetten erre az indokra számítottam. Jobban örültem volna, hogyha Miyaji-san hirtelen jött személyes dologra hivatkozott volna Onodera-sanon keresztül, ami okból nem jelenhetett meg előttem. Bár ami leginkább fúrja az oldalamat – természetesen csak képletesen – az az, hogy… nem. Emlékszem. Erre! :|
- Mikor is, Onodera-san? ^v^”
- Két perc és huszonhét másodperccel ezelőtt – kapom meg kérdésemre a roppant gyors és pontos választ. Habár dicséretre ezúttal nem méltatom, ez az apróság elkallódott, miközben igyekeztem felidézni a megemlített időperiódus eseményeit.  S leginkább az foglalkoztatott, hogy mi tart alig pár lap kinyomtatása ennyi ideig? :|
- Rendben, akkor Onodera-san, kérlek… akarom mondani: kérem, intézkedjen Isami-san ügyében! ^v^
- Anou… Yoshida-sanseki, a nyulat tegnap a 4. osztagba vitette a negyedéves kivizsgálásra. – Arcomra fagyott mosollyal nézek Onodera-sanra, azt latolgatva, hogy nem-e csúfos tréfát próbál éppen űzni velem, amire most egyáltalán nem érzem magamat vevőnek, s mindeközben igyekeztem felidézni a minap történteket. De ahogy kicsit is megpróbálom erőltetni agytekervényeimet, fájdalmas nyilallás hasít fejembe, ami nem akaródzik szűnni. Sőt, jobban belemerülve ebbe tapasztalom igazán, hogy iszonyatosan fáradtnak érzem magamat.
- Rendben, akkor Miyaji-san hol késik a papírokkal? ^v^ˇ – torok köszörülve igyekszem visszanyerni hallható beszédhangomat. Ilyet se volt szerencsém még tapasztalni, hogy a hangom elment beszéd közben, ráadásul a mondat kellős közepén! :| - És ön mi okból van itt Onodera-san? Netán hívtalak, khmm… hívattam? Nem emlékszem rá, menjen vissza a szolgálatába! ^v^ Bár várjon, inkább nézzen Miyaji-san körmére, túl sokat késlekedik a nyomtatványokkal! :| – ez történik akkor, hogyha a férfi nem tagjai veszik körül az embert a szolgálat közben… káosz és szétszórtság!
- Miért van a mai nap itt ekkora felfordulás? – morgom csak úgy magamnak, miközben a kivetítőre pillantok. Homlokomat masszírozva, laposakat pislogva veszem ki a gép által írt jelzéseket. - Az L12-es panelnél miért nem ül senki sem? – teszem fel az éppen távozó félben lévő Onodera-sannak az igen kényes kérdést.
- Hitotsubashi-san szabadnapot vet ki, én helyettesítem!
- A szén hat elektronjára! Miért nincs akkor a helyén? :|
- Mert Miyaji-san nyomába küldött, Yoshida sanseki! T-T – mély szusszanással ülök le a gépem előtti székbe. Hirtelen jött haragom végtagjaim fájdalmát hozták magukkal. Nem győztem ignorálni őket, mindemellett szorgalmasan masszírozni halántékomat, mely enyhén csillapította fejfájásomat.
- Akkor menjen vissza a helyére…! Sasaki-san, Sasaki-san?! Hol van Sasaki-san? ^v^ˇ – nézek körbe morcosan. - Az előbb még majd kicsattant az örömtől olyan lelkesen magára vállalta a kávé előkészítését, azóta is várom.
- Sasaki-san már fél órája meghozta a kávéját Yoshida sanseki, már szerintem ki is hűlt – mutatott rá Onodera-san tétován a bögrémre, melyben valóban ott volt a háborítatlan ébresztőkoktél.
- Nem kértem a véleményét Onodera-san! Kérem, menjen vissza a helyére… most! :| – enyhe idegességgel a hangomban, talán kissé durván adom ki neki az utasítást. Egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon, amiért azzal szembesülök percről-percre, hogy olyasmik zajlanak körülöttem, amiket nem fogok fel a környezetemből! Miért történik ez velem? Mi okból hagynak ki érzékeim és legfőképpen mi irritálja orrnyálkahártyámat ilyen intenzíven? Csak nem… Rhinopharyngitis*? :O.O: Nem, az nem lehet! Minden óvintézkedést megtettem, egészségesen táplálkozom, odafigyelek a napi folyadékbevitelre és a bevitt vitaminok mennyiségére is. Minden napra meg van a kellő energiaforrásom, nincs probléma a vérképemmel, semmiből sem szenvedek hiányt, mindemellett különböző vakcinákkal is felvérteztem magamat. Így teljességgel lehetetlen, hogy bárminemű betegség sikereket érne el immunrendszerem ellen, ez kérem szépen, tökéletesen működik! Ilyen pitiáner vírusok képtelenek ledönteni a lábamról!
- Mit akarsz? :x – fordulok ingerülten az felé, ki már sokkagyára, szinte megállíthatatlanul szólított a nevemen. - Oh, Meiou-san… ^v^ˇ – igyekszem visszavenni hangomban a mérhetetlen haragot, mely egyik pillanatról a másikról elöntött. - Minek köszönhetem a látogatásod… látogatását? Hol van az engedélye? ^v^ˇ – torkomat tornásztatva igyekszem szavaimat folyékony mondatba önteni. Amiért időnként elhalkult, hol pedig visszajött rendes hanglejtésem, ez pedig roppant nevetséges eredményeket hozott magával. - Nyakig vagyok a munkában, szóval kérem, fogja rövidre, nem érek rá a gyerekes szórakozásaira. Hova tettem a tegnap esti zárójelentéseket…? – kezdek az asztalomon tornyosuló íratok között kutatni, melyet újabb, igencsak tornyot rengető tüsszentésem miatt szét is repülnek.
- A kénköves mindenségit! >.> – morgolódva igyekszem kicsomagolni a zsebkendőt, amit Sasaki-san hagyott itt a bögre meleg kávéval egyetemben. Álljon meg a fáklyás menet, hát emlékszem én erre! Szóval a zsebkendő… A szándékom egyszerű volt, igyekeztem megtörölni az arcomat vele, de ez…hogyan működik? Merre van rajta a nyitófül? Miért kell ilyen egyszerű dolgokat atom biztosra becsomagolniuk? ^v^ˇ

* Rhinopharyngitis = a megfázás latinul

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Megfigyelő részleg tornya
« Válasz #2 Dátum: 2015. Ápr. 21, 21:46:59 »
Ne úszkálj télen
Hupsz... De így jár, aki kekeckedik velem :P

Meh, a múltkori nyílt edzés, pardon, tesztgyakorlaton elsütött tréfa után kicsit aggódtam Yuko-chanért, már csak a két nappal ezelőtti lehordása miatt is. Nem igazán tudom, mi járhat a női kobakban, mikor egy egyszerű zanjutsu gyakorlat időpontját egyeztettem csak kedves Mae-sannal, Yuko-chan meg azon háborgott, hogy bezzeg neki nem hozom el Ao Hououzát a kísérleteihez. Nos, az ok, amire hivatkoztam, nagyon is valódi: pöttöm kis kapitánya nem igazán tűri az idegen zanpakutoukat az osztagépületen belül, amit lenyelt egészen addig, ameddig nem merészkedtem a különböző részlegekre a harmadik tisztet követve. Hanem mióta tényleg komolyabban igyekszem segédkezni, na azóta a bejáratnál le kell adnom a fegyveremet. Ismétlem, a fegyveremet! Lelkem másik felét, a fegyveres harc művészetéhez elengedhetetlen kelléket! A wakizashiról és a legyezőről már ne is beszéljünk... Ráadásul a megátalkodott kölyök nem átallott elém tolni egy 200 oldalas nyomtatványt (+25 oldalas kitöltési útmutatót), hogy Yuko-chan kérését teljesítve behozhassam zanpakutomat. Ez, ismétlem, a harmadik tiszt kérése volt. És persze, hogy az első két alkalommal bizonyos kérdésekre unalmamban nonszensz dolgokat írtam, de ki vádolna ezért? Rém unalom egy ilyen vackot kitölteni. :roll: Aztán persze én voltam letolva... Mert nem figyelek rá...
STOP! Ezen a ponton kezdtem el aggódni. Mióta zavarja Yuko-chant, ha nem figyelek rá?! :O.O: Általában kimondottan örülne neki, ha békén hagynám és nem szívnám a vérét, ez rá van írva az arcára. :| Pedig a piszkálódás csak úgy szórakoztató, ha a másikat bosszantja! Egyébként a másik okom a kérése nem teljesítésére igen egyszerű: féltem tőle a zanpakutoumat. :| Viszont az engedély már a kezemben van, így nincs mit tenni, mint engedni a kérésének, mielőtt megint a teljes káosz állapotába próbál bütykölni valami rém egyszerűt. A múltkor is teljesen kiakadt azon, hogy nem vette észre melyik alkatrészt mennyivel forgatta el az alaprajzhoz képest. Ami azt illeti, nem tudom, hol járt a feje akkor, de tényleg ijesztő, amikor ennyire szétszórt... Mulatságos, de ijesztő. :| Azért inkább vicces, mármint én tök jól szórakozom rajta, de néha még engem is elgondolkodtat.
– Yoshida sanseki-san~ – szólítom meg picit unott hangon a tornyában sertepertélő nőszemélyt, talán kicsit gunyorosra véve a megszólítást. Nem tehetek róla, nekem ő már csak Yuko-chan marad, akármennyire is próbál nagylánynak látszani. De ha egyszer ragaszkodik hozzá, hogy hivataloskodjunk... :roll: – Yoshida sanseki-san? – szólítom meg ismét, de látványosan nem reagál továbbra sem. Közben azért vigyorogva intek a tiszteknek, akik most épp el vannak foglalva részlegvezetőjük házsártosságával, és nem az én jelenlétem miatt akarják a tenyerükbe temetni az arcukat. – Yoshida sanseki-san! – próbálkozom harmadjára már kicsit erőteljesebben, mire végre hátrafordul, bár ezen a ponton eléggé egy fújó macskára emlékeztet arckifejezésével és hanglejtésével.
– Na, csakhogy – nyugtázom egy elégedett mosollyal, hogy végre-valahára osztatlan figyelmét élvezem, ha már a két visszautasítás után harmadszor is végigszenvedtem azt az átkozott nyomtatványt, hogy megkaphassa, amit annyira akar. Újdonsült, különös beszédstílusán nem tudok nem kuncogni, akkora önuralmam sajnos nincs. – Milyen engedély? Te kértél, hogy jöjjek, amint a kapitányod engedélyezi Ao Hououza behozatalát – kissé összevonom a szemöldököm ezt a szétszórtságot hallva. Ez nem jellemző rá, ennél sokkal összeszedettebb szokott lenni. … Kivéve, amikor nem. – Azért ne hajszold túl magad, még a végén beleőszülsz. Vagy eleve ezért öregedtél nagy hirtelen 10 évet küllemre? – gonosz vigyorra húzom a szám, amint kicsit közelebb megyek az asztalához, hátha segíthetem a keresésében, ám a tüsszentésre szétrepülő iratok láttán csak még inkább ráncolom a homlokom. Egyelőre azonban szó nélkül térdelek le, hogy összeszedegessem a papirosokat, ameddig a leányzó a csomag papírzsebkendővel bíbelődik. A művelet végén sóhajtva állok fel és teszem le az iratokat az asztalára, majd veszem ki a kezéből a csomagot.
– Hogy lehet, hogy valaki a te eszeddel nem tud egy ilyen egyszerű dolgot megfejteni? – morgok szinte csak magamban, miközben elővarázsolok neki egy zsepit, majd átnyújtom neki. Már korábban is feltűnt, hogy jéghideg a keze és kissé sápadt, ám erről ismét meggyőződhetek, amikor a keze az enyémhez ér. Gyanakodva mérem végig a nőt, végül úgy döntök, hogy ameddig a zsebkendővel szórakozik, nyugodtan pimaszkodhatok. Odalépek mellé, és átkarolom, hogy ne tudjon elhátrálni, amikor a másik kezemet a homlokára simítom. – Oi... nem kéne neked lázasan inkább ágyban lenned? – érdeklődöm szemöldököm felvonva. Hogy engedheti a kapitány, hogy ilyen állapotban dolgozzon? Ez a munkamániás kölyök képes és addig hajszolja magát, ameddig a negyedik osztagnál köt ki. :| – Gyere, most szépen leülsz valahova – adom ki neki az utasítást, és határozottan elvezetem az egyik közeli székhez, amibe leültethetem. Ideje lenne elbeszélgetni vele az egészségügyi alkalmasságáról.


(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yuko

3. tiszt; Megfigyelőrészleg vezetője

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Nőegylet elnökhelyettese

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 000 / 20 000

Hozzászólások: 25

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
hamuszürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
A Tudománnyal

Mottó:
A tudomány nem a szentimentálisaknak való.

Post szín:
#B1DCBD // #ECFEF1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Megfigyelő részleg tornya
« Válasz #3 Dátum: 2015. Máj. 01, 14:39:25 »
Ne úszkálj télen
(NEM VAGYOK BETEG!! :x )

Értetlenségem akárcsak árnyalatnyi jelének felmutatásáról igyekszem lebeszélni arcom izmait. Eszem ágában sincs bevallani Meiou-sannak, hogy halvány elképzelésem sincs arról, éppen miről fecseg. Természetesen igyekeztem felidézni a beszélgetés részletét, amelyet emlegetett. Habár nem voltam meggyőződve afelől, hogy Onodera-san nem csak átverni szándékozott azzal, hogy feledékeny vagyok. Sajnos kinézem belőle, hogy esetleg egy humortól távol álló viccnek szánta. :|
- Szó nélkül? Biztosan nem kértem, hogy jelezzen előre ezzel kapcsolatban? – hangomban némi kételkedéssel töprengek el ezen. De ha már így alakult, nem fogom visszapenderíteni a 10. osztagig, ahol bizonyosan hamis engedélyeket állít ki kapitánya. :| Még nem volt lehetőségem terhelő bizonyítékot szerezni ezzel kapcsolatban, de már rajta vagyok az ügyön!
- Szóval Ao Hououza… – motyogom ezt is, miközben az iratok között kutatok. Bizonyára itt van a lélekölőkardokról folytatott kísérleteimnek részletei is. Bár most abban sem vagyok biztos, hogy nem-e vittem már be az adatait a központi számítógépbe. Eh, mitől van az, hogy teljesen tanácstalan vagyok a saját kutatásaimat illetően is? -.-’’ Képes erre egy egyszerű meghűlés vagy szőrallergia? Nem, semmi sem lehet egyszerű, ami hatással van rám… >.>” Elsütöttek volna egy biokémikus fegyvert, netán sugárzás? Nem tudok róla, hogy kísérleteznénk ilyen veszélyes dolgokkal jelenleg a 12. osztagban, ha csak nem a Titkosított részlegen. De arról kaptam volna tájékoztatást, hogy rendesen biztosítsam a menekülési útvonalakat, hogyha szükségessé vállnak. Az evakuáció menetéről jut eszembe! Yoriko-channak megígértem, hogy készítek neki egy tervezetet a Nőegyletnek ajándékozott cyborgok frissíteni szánt MI-ről. Elkezdtem én azt már, vajon hova tehettem…? Mit is keretem éppen? ^^”
- Chh… egyes egyedül, akinek az őszhajszálaimat köszönhetem az te vagy… akarom mondani ön, Mizushima-san ^v^ˇ
– nem mintha különösebben aggódnom kellene az öregedés egy árnyalatnyi jelétől is. S nem Meiou-san az, akivel meg fogom beszélni, hogy mi okból öregedtem ennyit. Ugyanis nem szokásom a kísérleteim részleteit csak úgy egy jött-ment alaknak elkotyogni! >.>
Igyekszem esetleges megjegyzéseit kizárni tudatomból – ami gyakori szokása abban az esetben, hogyha így szólítom –, mielőtt elfeledném mit is kutatok a papírhalom között. Sajnálatos módon akadt más, ami végül elkergette gondolataimat. Melyből kifolyólag egy roppant bonyolult műanyag csomagolás akadályaiba kellett ütköznöm, nyelvem hegyén ülő cifra megjegyzések zömét pedig szavakba se tudtam önteni ez idő alatt, olyannyira ráfókuszáltam erre. Tisztában vagyok vele, hogy a fejlődés és az előrehaladás remek dolog, de miért kell egy alig tíz szálat magába foglaló, szépen összehajtogatott papírdarabot ilyen biztonságos fóliába zárni? =.=”
A meglepettség magától ül ki arcomra, amikor elvesztem az uralmat arcmimikáim felett. De ez volt most a legapróbb gondom, meghökkenve nézek a kezemből kikerült csomag után.
- He? – felszalad a szemöldököm a meggondolatlan vádat hallva. A víz két hidrogénjére, hogy van képe ilyesmit… >.> - Szeretném leszögezni, hogy a tudás nem old meg mindent, de mindenekelőtt azt, hogy nem jelentett kihívást a fólia kinyitása csak egyszerű… – egy pillanatra elhallgatok, mikor látom, hogy Meiou-sannak mondhatni gyerekjáték volt – hogy ezzel a közönséges kifejezéssel éljek – a csomagolás felnyitása. Értem én… az ostobáknak tervezték, egy bizonyos szintet meghaladó értelmiségi szám fölött viszont már gondot okozhat az egyszerűsége, így mindent megmagyaráz. :|
- Éppen így szándékoztam volna felbontani, ha nem szakítja félbe a műveletemet. Add ide! ... Adja – gyors mozdulattal veszem át a papírzsebkendőt, hogy a lehető legkevesebbet keljen érintkeznem vele. Ezt követően rögtön igyekeztem teljes szélességében kinyitni az anyagot, hogy rendeltetése szerint felhasználjam. Műveletem közepén azonban megakadok Meiou-san közvetlen tettének váratlanságával. Legalább tekintettel lehetne az orrot fújó lelkekre!
- Mizushima-san a mai napra kimeríti a zaklatás fogalmát… ^v^ˇ Szóval vegye le rólam a kezét, mielőtt töréstesztet szándékozok végrehajtani rajta :| – jegyzem meg, félig a zsebkendőbe mondva szavaimat, enyhe orrhanggal. Ez… igazán kínos! Noha ami azt illeti roppant kellemes volt Meiou-san hideg keze a homlokomon, kissé csillapította a lüktető fájdalmat, ami reggel óta kínozza fejemet. Nem! :| Egyáltalán nem volt helyes megérintenie, férfiként szigorúan köteles tartania magát a két méteres távolsághoz és annál beljebb engedély nélkül nem merészkedhet egy hölgy társaságában. A végén iszonyatos pereket szakít a nyakába és oda lesz a 12. osztag pénzbeli támogatása a családja részéről, azt pedig nem engedhetem meg! Így miután kidobtam az elhasznált zsebkendőt és megbizonyosodtam arról, hogy kezeim tiszták ujjaim közé csippentve Meiou-san kezét letessékeltem tenyerét homlokomról, majd odébb hessegettem magam mellől.
- Biztosíthatlak… hatom… hogy nem lehet lázam. Tüneteim csupán egyszerű allergiás reakciók valamire, ami a környezetemben van, csak még nem tudtam megállapítani, hogy konkrétan mire. Habár ezelőtt még nem voltam allergiás semmire sem, szóval még a felvetés is eléggé megalapozatlannak cseng. Viszont Rhinopharyngitis esetében, ami megjegyzem szintén lehetetlen, mert nem betegedhetek meg ily’ könnyedén… szóval ebben az esetben sem valószínű opció a láz, az csakis kizárólag fiatal gyermekeknél fordul elő. Ha lázam lenne, az azt jelentené, hogy… – a számhoz emelem a kezemet, ezúttal nem a tüsszentés felfogásának céljából. A döbbenetemet próbáltam leplezni, ahogy felidéztem orvostan hallgatóként mit is tanultunk egy bizonyos betegség jellegzetes tüneteiről.
- I-influentia – hebegtem. Még a gondolatra is borsódzott a hátam, tagjaim meg-megremegtek miatta. Hidegrázás! :S Várjunk csak! Az influenza kezdődő jelei közé tartozik a kaparó torok, a fejfájás, az izomfájdalom, köhögés és a láz… és ha hihetek Meiou-sannak lázam már van is. Sir Isaac Newtonra! Meg fogok halni. :O.O:
- Hagyj most, nem érek rá pihenni! Meg kell írnom a végrendeletemet! – Most az sem érdekelt, hogy a hangom nem olyan erősségben szólt, ahogyan szántam és torkom még intenzívebben jelezte azt a kellemetlen fájdalmat, amiről igyekeztem nem tudomást venni. Odébb lépek Meiou-santól, vissza az asztalom elé, hogy üres papírt fogjak és tollat. Hova raktam a tollat?! :x – a hirtelen tett mozdulat miatt azonban enyhén megszédülök. Kapaszkodó után nyúlok, mielőtt az esés következtében több helyen is beütném magamat, esetleg a fejemet, ami – ne adj isten –, betörne, mielőtt papírra vethetném a sorokat személyes ingóságaim felől való ítélkezésről. :|

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Megfigyelő részleg tornya
« Válasz #4 Dátum: 2015. Máj. 11, 10:43:15 »
Ne úszkálj télen
Hupsz... De így jár, aki kekeckedik velem :P

Kedves Yuko-chan le sem tagadhatná az arcvonásain végigfutó értetlenséget, ami engem csak még inkább vigyorgásra késztet. Ej, te lány, hát hová tetted a memóriádat? :roll: Igaz, ami igaz, hogy eléggé szó szerint értelmeztem a szavait, és eszembe sem jutott jelezni, ha egyszer azonnali megjelenést kért az engedély megérkezése után, de azzal, hogy így elárulta magát az emlékezetbeli problémájával kapcsolatosan, csak felhívta a figyelmem egy remek szórakozási lehetőségre. Ahogy elnézem, jelenleg a saját buksiját sem találná meg, úgyhogy azt sem fogja észrevenni, ha füllentek egy kicsit. :hello:
– Miről beszélsz? Hiszen pár órája küldtem pokollepkét, amikor megkaptam az engedélyt... – felelem csodálkozást mímelve, homlokomat ráncolva. Ej-ej, kislány, ha erre elbizonytalanodsz, akkor ma remekül fogok szórakozni. Csak az a sápadtság nem hiányozna, az nem egy kellemes előjel... Látom én rajta, hogy nincs jó állapotban az egészsége, az ugratását viszont akkor sem tudom megállni. :roll: Persze, amikor elgondolkodva ejti ki a zanpakutoum nevét, akkor azért önkéntelenül is Ao Hououza markolatára simul a kezem. Azért még mindig nem rajongok az ötletért, hogy a robbanóanyagokkal való kapcsolatáról elhíresült nőszemély épp az én fegyveremre feni a fogát a kísérletéhez. :| Érthető módon nem díjaznám, ha felrobbantaná, akkora árat azért nem ér meg a leányzó bosszantása...
– Ejnye, ősz hajszálak és már Alzheimer is? Száz év alatt igazán megjegyezhetted volna a nevem, Yuko-chan – nagyon nehezemre esik a szám szegletében bujkáló vigyort elrejteni. Ha ő így játszik, akkor én is, és igenis húzni fogom az emlékezetkiesése miatt. Neki még nem lenne szabad szenilisnek lennie, márpedig ezt nem lehet nem észrevenni mai tanácstalanságában. :roll: – Mintha ma a szokottnál is feledékenyebb lennél, kislány. Túlzásba vitted az öregedést, ha már a szenilitás jelei is mutatkoznak :roll: - kontrázok rá korábbi szavaira ártatlan ábrázattal, miközben lehajolok az általa levert papírhalomért. A sorrendbe rendezettséget nem merem garantálni, de legalább csinos kis halomba gyűlnek, többé-kevésbé megfelelő egymásutániságba. A szétválogatás és rendezgetés már legyen annak a dolga, aki leverte őket, ennyit ő is melózhat.
Azért a papírzsepis szenvedését még én sem vagyok képes sokáig elnézni, így a papírhalom letétele után unkább kiveszem a kezéből a csomagot, hogy megoldjam helyette.
– Hát az életképességet biztosan nem... – morgom félhangosan, miközben a zsebkendőt húzom elő neki a csomagolásból, majd meglobogtatom az arca előtt. – Csak egyszerű mi? Hallgatlak, Cica – jegyzem meg alig titkolt vigyorral, miközben döbbent arckifejezését szemlélem, és időnként egy picikét meglengetem előtte a papírdarabot. Normál esetben valamikor mostanában kellene megpróbálnia felrobbantani, de ha másért nem is, ezért a mimikáért már megérte a dolog. :roll:
– Hát persze, tanácstalanságod is épp ezt tükrözte...:roll: – jegyzem meg ártatlan hangsúlyban, miközben azt figyelem, ahogy kikapja a kezemből az anyagot. Egy korábbi megfigyelésem bizonyítása amúgy is jobban leköt, ezért merek szemtelenkedni vele, miközben a légutainak tisztogatása köti le. Máskülönben már akkor áriázna, amikor egy lépéssel közelebb megyek hozzá, mintha valami fertőzés lenne a nemi identitás. :roll: Időnként elgondolkodom, melyikünk is végzett el egy orvosit. – Hai-hai, a te fizikumoddal a törésteszt egy igencsak reális fenyegetés... – oda se figyelek rá igazán, miközben válaszolok, annál jobban leköt a tenyerem alatti forróság, amelyet a leányzó teste homloka sugároz. A megjegyzésének első felére nem is emlékszem, arra pont nem figyeltem oda, bár legalább sejtésem van arról, mit is kotyogott éppen. Mindenesetre jobbnak látom hagyni, hogy odébb tessékeljen és megint nekiálljon magától ügyködni, legalábbis egyelőre. De nincs olyan mázlija, hogy túlzottan messzire plántáljam magam. Ha így folytatja, csak idő kérdése, hogy összeessen, akkor pedig oda a hosszú távú szórakozásom. :roll:
– Aha... Kislány, te súlyos tévhitekbe ringatod magad, ha egy orvosi diplomával a zsebedben azt hiszed, csak a kisgyerekek lázasodnak be. Továbbá emlékeztetnélek, hogy jeges vízben úszkáltál télvíz idején. Örülj neki, hogy nem tüdőgyulladást kaptál – szinte árnyékként követem a nőszemélyt, de azért ezúttal igyekszem tartani az ütéstávolságot, hiszen nem felejtettem el azt az aprócska részletet, hogy miattunk úszkált egyet. De kellett neki kekeckednie velem, én sem panaszkodtam, hogy megúsztatott... Csak viszonoztam a szívességet. :roll:
Kicsit oldalra hajolok, hátha így elkapok egy-egy szót a lányka sutyorgásából, bár ez nehéz feladvány, mikor a kezével is akadályozza a hang terjedését. Következő felvetésére viszont én kapom a szám elé a kezemet – a legyező híján :x – hogy legalább egy kicsit visszafogjam kitörni készülő nevetésemet. Ej, Cica, nem vagy te egy kicsit hipochonder? Még mindig a vigyorom elfojtásán igyekszem, amikor észreveszem a kétségbeesett mozdulatot a lányka részéről. Még szerencse, hogy nem mentem tőle annyira messzire, mint akarta, és el tudom kapni, mielőtt komolyabban megütné magát.
– Végrendelkezni ráérsz máskor is. Egy megfázásba nem szokás belehalni – igyekszem kedves, megnyugtató hangon beszélni, miközben tekintetem a füle mögé helyezett tollra vándorol. Elmosolyodom a látványra, és miközben fél kézzel igyekszem megtartani – ez súlya miatt nem nehéz mutatvány – a szabad kezemmel elemelem onnan a kis eszközt. – Ezt akkor most elveszem. Te pedig pihenni fogsz. Ne kelljen a kapitányodnak szólnom, hogy rontod itt a munkamorált – fertőzni természetesen nem tudna, elvégre ahhoz vírusos megfázás kellene, nem pedig szimpla meghűlés. A tollat elteszem a saját egyenruhám zsebébe, nehogy eszébe jusson utána kapni. És ezúttal nem engedem elhátrálni, a végén még kárt tenne magában. Már azon csodálkozom, hogy ilyen lázzal eddig tudott ugrálni. Nem tudom a pontos mértékét, de a millió réteg anyagon át is érzem, mekkora hő árad belőle. Sóhajtva megcsóválom a fejem ennek a ténynek az ismeretében. – Neked feltétlenül muszáj ájulásig hajszolnod magad, ugye? Tedd meg nekem, hogy most nyugton maradsz – hiába a kérés, számítok rá, hogy kapálózni fog, amikor a lába alá nyúlok és felveszem, hogy addig se pattogjon. Igyekszem nem odafigyelni esetleges sápítozására és hadonászására, miközben az egyik megbízhatóbbnak látszó tisztet keresem tekintetemmel. Elmosolyodom, mikor észreveszem az egyik idősebb ismerőst a közelben sunyi módon megfigyelőt játszani.
– Áh, Onodera-san! Mondja csak, van itt a toronyban egy pihenő helyiség vagy iroda, ahol a Sanseki-chan lepihenhet? Attól tartok, ha itt marad, több kárt csinál a részlegnek, mint hasznot ^-^ – bízom benne, hogy megérti szándékomat, elvégre érkezésemkor volt alkalmam szemrevételezni egy-két idegroncs állapotban lévő beosztottat Yuko-chan viselkedése miatt. Szerintem kimondottan díjazni fogják, ha egy picit kivonom a felettesüket a forgalomból, gyógyulgatás címszavával. :roll:


(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yuko

3. tiszt; Megfigyelőrészleg vezetője

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Nőegylet elnökhelyettese

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 000 / 20 000

Hozzászólások: 25

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
hamuszürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
A Tudománnyal

Mottó:
A tudomány nem a szentimentálisaknak való.

Post szín:
#B1DCBD // #ECFEF1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Megfigyelő részleg tornya
« Válasz #5 Dátum: 2015. Jún. 03, 22:13:35 »
Ne úszkálj télen!
(NEM VAGYOK BETEG!! :x )

Homlokomat ráncolom Meiou-san feltételezésére, miszerint pokollepkével üzenetet küldött részemre. Persze a Microlepidopterák megbízhatatlanok, nem hiába futkos hideg a hátamon, mikor meglátom őket. Ez az oka annak, hogy jobban preferálom a gépesített verziójukat vagy lélekmobil üzenetküldő rendszerét. Sokkal megbízhatóbbak és mindenekelőtt gyorsabbak, ráadásul az információ sem vész el, bármikor megismételhetőek.
- Valószínűleg rossz helyre kézbesítette az üzenetét a pokollepke.  Nem meglepő, némely kutatásommal kimutattam már, hogy tájékozódási képességűk hagy némi kivetnivalót maguk után. Emiatt már többször tanácsoltam, hogy erre a célra használja inkább a lélekmobilját :| – jelképesen fiókomból még egy eszközt is kivettem, amit a kezébe nyomtam, ne tudjon kibújni az alól, hogy nem rendelkezik efféle műszerrel. Két kezemen nem tudnám megszámolni, hogy hány vadonatúj mobilt adtam már neki hasonló beszélgetések alkalmával. Ezekben a mobilokban pedig mindig benne van a központi gépek egyikének az e-mailje, mely képes fogadni a mobillal írt üzeneteket. Saját lélekmobilom számát eszem ágában sem volt megadni neki, elég, ha jelenlétével zaklat – itt megjegyzem: bár megkímélne ettől. De ha megadnám számomat Meiou-sannak, egy ilyen információ tudatában az általam mért statisztika is kimutatja, hogy az Y-kromoszómával ellátott élőlények roppantul szeretnek visszaélni. Nem kívántam zaklatásának központjába kerülni még ilyen módon is. :| Amúgy is rokonaim miatt tartom magamnál a lélekmobilt, jobb szeretem, ha ők több módon elérnek, ha valami problémába ütköznek, amennyiben a holografikus üzenetküldő rendszerrel esetleg gond akadna. Bár ez még nem fordult elő, mégis főbb az elővigyázatosság.
- Csak 85 éve, Meiou-san :| És biztosíthatom, hogy nem szenvedek Alzheimerben – nem akartam orrára kötni, hogy kettőnk közül ő az idősebb, neki kellene aggódnia. Főleg, hogy egy ilyen számbeli adatot se képes megjegyezni. Bár jobban belegondolva hátborzongató, miért is tartom én ezt számon egyáltalán?
Kirázott a hideg és csak egy rekedtes morranást hallatok további megjegyzésére, miszerint feledékeny vagyok. Való igaz, hogy most nem jutnak eszembe apróságok kellő gyorsasággal, mint eddig. Mely ténybe tény, roppantul aggasztó. Mégis eldöntöttem, a kutatásaim részleteit, okát nem fogom az orrára kötni, még akkor sem, ha célozgat. :| 
Meiou-san szemtelen pimaszsága láttán nem jutok szóhoz. Felháborodva kapok legalább háromszor – ha nem többször – a papírzsebkendő után. Mely miatt legszívesebben megajándékoznám – Természetesen nem szívjóságból!Horatio 3.425-ös szériájával. Bosszúságom levezetésével azonban még várnom kellett, eldugult légutaim sok mindenben gátoltak engem. Még érzékeimet is rendkívül tompították. Bár úgy vélem, ebben kiveszi a részét a fejemben lüktető fájdalom is. 
- Egy szóval se mondtam, hogy önerőből hajtanám végre, Meiou-san. Mint tudod… tudja, nem szokásom a vakvilágba fenyegetőzni – rezignált arccal nézek rá, rosszalló pillantásom egyvelegével. Orvosi tanulmányaimnak hála nagyon is tisztában vagyok vele, hogy miképpen lehet a legkönnyebben eltörni egy csontot. Habár rendbe hozására készítettek fel az iskolapadban, mindazonáltal hallgatótársaimmal azt is lehetőségünk volt elsajátítani, hogy az emberi test egyes részeinek hol vannak a gyöngepontjai. Ennek köszönhetően nagyon is tisztában vagyok azzal, hogyan tudhatnám különösebb erőbefektetés nélkül eltörni valamijét, ha erre adnám a fejemet. Ugyanakkor az is tény, hogy meg vannak hozzá a saját eszközeim, mellyel habozás nélkül képes lennék élni.
- És mégis kiknek köszönhetem ezt? -.-’’ – elfintorodom beszédére. - Amúgy pedig pontatlan a megfogalmazásod… megfogalmazása Meiou-san. Koratavasz volt, az időjárás merőben kellemes, csupán a víz klímája nem volt fürdőzésre alkalmas. De miket is fecsegek, várjunk csak! Mit is mondtál? Mondott… még, hogy Pneumonia… :O.O:
A felvetett lehetőségek egyre rosszabb korképet állítanak fel bennem. Ha valóban Pneumonia lenne ez, amiben most szenvedek, az általában az Influenita után jelentkezik. De felnőttkorban az utóbbit nem szokás csak úgy talpon átvészelni, különösen akkor, ha láz is megmutatkozik. Ráadásul a Pneumonia is roppant veszélyes betegség. Jobb bordám fölé emelem a kezemet, valóságosan érzem, ahogy szúr a tüdőm, ahogy egyre jobban belegondolok. Levegőt is alig kapok. Szinte bizonyos, hogy nem élem meg a holnapot.
- Meiou-san! :| Engedje, hogy megjegyezzem, hogy ma már másodjára lépett be egy nő személyes szférájába engedély nélkül. Ha gondolja, ismerek egy remek etikatanárt, ki szívesen átismétli önnel eme alapvető intelmeket. – magyarázom nagy átéléssel, mikor is elszalasztódik randevúm a talajjal. Nem bánom cseppet sem, hogy nem kellett közelebbi ismeretséget tennem a hideg csempével, azonban Meiou-san segítségét sem kértem. Tehát nem tartozom köszönettel ezért a gesztusért. ^v^ Végtére is, az imént kértem a tisztességes távolság betartására, melyet megint csak elmulasztott betartani. :|
- Látom nem érted… érti. :| Egy meghűlés nem okozhat lázat egy felnőtt szervezetnek, így alapozott okom van azt feltételezni, hogy Influenitával állok szembe. – inkább mellőzőm a részletes magyarázatot a korképről, elég nekem tudnom, hogy ezt a betegséget felnőtt lévén nem szokás túlélni. Gyermekként nagy szerencsém volt annakidején az Emberek Világában, a középkori módszerekkel működő orvoslás kész csoda, hogy meg tudott menteni akkoriban.
Gyanakodva fogadom Meiou-san kézmozdulatát, mely elől nem tudok elhajolni. Döbbenten szembesülök azzal, hogy a tollamat a kezében látom viszont. Nem repesek az örömtől, még ha meg is könnyebbültem, hogy megvan, amit kerestem. Nem szeretem, ha számomra értékes dolgokhoz közeli rokonaimon kívül más hozzáér. :| Főleg egy ilyen fontos pillanatban! Megpróbálok az íróeszköz után kapni, a mozdulat kivitelezése során a javamra válna, ha a végtagjaim nem ilyen szakaszosan hajtanák végre a parancsot, amit agyammal kiadok nekik. Fel kell jegyeznem valahova, hogy a központi idegrendszerem parancskézbesítésén javítanom kell a jövőben.
- Hogy merészelsz para… merészel parancsolgatni nekem? Amit ön csinál az jogtalan eltulajdonítás, köznyelven lopás! Ráadásul felhatalmazás nélkül utasítgat egy olyan osztagban, amelynek már nem a tagja! :| – emlékeztetem a legfontosabb tényre. - Amúgy sem vagyok negatív hatással a többi tiszt munkájára, add… adja vissza a tollamat! – nyújtom ki a jobb kezemet, hogy a legkevesebb érintkezés nélkül beletegye az íróeszközt, hogy a dolgomra térhessek: végrendeletem megírásába. Mely roppant fontossá vált, ugyanis az idővel próbálok versenyezni. Más kérdés, hogy kezemet végül tüsszentésem felfogására használtam fel és nem arra a célra, amire eredetileg szerettem volna.
- Mint mondtam jól vagyok, csak haldoklom :| Szóval visszakaphatnám a tollamat? – miután letöröltem kezemet egy asztalról elcsípett zsebkendővel, igyekeztem Meiou-san mellől odébb távolodni és határozottabb hangon kinyilvánítani akaratomat. A rekedt utószólam, ha nem lett volna még mellé kellemetlen effektként, a hatás remekre sikeredett volna.
Miközben határozott kiállásomon ügyködöm, váratlanul érzékelem, hogy talpam alól kicsúszik a talaj, lélegzetem elakad egy pillanatra, de ezúttal nem eldugult légutaim állnak e mögött, hanem a meglepettség nagyszabású ereje.
- Hé, azonnal rakjon le! Ehhez nincs joga! Hallod?! … Khm, hallja?! Tegyen le! – kezdek heves kapálózásba, amint felfogtam mi történik környezetemben. Külön elismerést téve végtagjaimnak, amiért ezúttal nem hagytak cserbe és kivették a részüket akaratom kifejezésében. De úgy tűnik jócskán csak lekötött az ellenkezés a pozíció ellen, ami jócskán csak ellenemre volt, mert a környezetemben történtek lassan jutnak el hozzám. Pedig alapvetőleg könnyedén figyelek párhuzamosan tizenhét dologra egyszerre!
- Természetesen van, Meiou-san! Yoshida sanseki irodahelysége, gyakran szokott ott lepihenni, ha nincs ideje hazamenni. A második emeleten van jobb kéz irányba, nem tudja eltéveszteni! Oh, és a harmadik fiókban tartja a kulcsát a helységnek.
- A második fiókban :| Miket is beszélek! Onodera-san mégis, hogy merte . . . ^ v ^ˇ
- Őszinte elnézést kérek, amiért nem tudtam pontosan T.T – villámokat szóró pillantással nézek a tisztre, ki bűnbánó arcmimikái mögött úgy hiszi, hogy elfeledem ezt a cselekedetét. Amúgy sem a kulcsot illetően voltam mérges rá, hanem azért, mert megint túl sokat fecsegett! Semmi oka nem lett volna Meiou-san kérdésére válaszolni, és mi volt ez a túlbuzgóság a hangjában? :| A karbantartókat kellene hívnia, hogy intézkedjenek Meiou-san felől, zaklat. A szokottnál is zavaróbban hátráltat a munkám végzésében, és eszem ágában sincs a karjaiban meghalni! >_>
- Mint már többször is mondtam Meiou-san… Tegyen le! Nem hagyhatom el a pozíciómat, mert nincs, aki helyettesíthetne!
- Öhm… engedelmükkel szívesen magamra vállalom ezt a feladatot! Miyaji-san rögtön visszatér a pozíciójába, így már nem kell tovább helyettesítenem. Szóval, ha…
- Semmi „ha”! Megbocsásson Onodera-san, de egy ilyen fontos feladatot nem hagyné… – beszédem kénytelen kelletlen kell berekesztenem az újabb tüsszentés miatt. Enyhén vizenyős szemekkel pillantok fel, amiért szinte mindenem megsajdult, ahogy a szám elé kaptam a kezemet. Olyan ez, mintha a mai nap során minden ellenem szólna, csak hogy a közhelyekkel illessem ezt a pillanatot. Ha tehetném, azt kívánnám, bárcsak egy rémálom lenne ez az egész, amiért kísérletem közepén megint elbóbiskoltam. De minden túlságosan kézzelfoghatónak tűnt ahhoz, hogy ez egy elmém által elképzelt történet legyen. Kezdve azzal, hogy mit keresne az álomban Onodera-san, nem is említve Meiou-sant! Tényleg közeleg a vég, micsoda logikátlan képzeteken jár már a fejem! S még végrendelkezni se tudok… Edisonra! Lehet audió formájában kell ítélkeznem személyes ingóságaimról?

* Microlepidoptera = molylepkefélék latinul
* Pneumonia = tüdőgyulladás latinul

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Megfigyelő részleg tornya
« Válasz #6 Dátum: 2015. Júl. 01, 16:21:41 »
Ne úszkálj télen
Hupsz... De így jár, aki kekeckedik velem :P

Nem egészen értem, mit van úgy oda a pokollepkéktől, évszázadok óta használják őket üzenetküldésre. Bár meg kell hagyni, rendesen rontom a statisztikájának a hihetőségét a kis füllentésemmel, ami ugyebár szintén nem az első eset, de ha egyszer feldobja a magas labdát, mit lehet tenni? :roll:
– Mivel nem adtad meg a számodat, még hosszabb lenne eljuttatni hozzád azzal az üzenetet, nem gondolod? Arról nem is beszélve, hogy egy központi gépen akárki megnézheti. El se jutna hozzád – nem akarom tudni, mennyire megbízhatóak ezek a rendszerek, és egyébként is, személytelen lenne. Na meg túl könnyen lenyomozható, ha a korábbiakhoz hasonlatosan füllentek. Éppen ezért le is teszem az asztalra a kezembe nyomott mobilt, már legalább öt ehhez hasonló hever otthon egy fiókban. Nem mintha nem tudnánk őket mire használni ikeröcsémmel, már most is van egy pár ötletem hozzá, de azért jóból is megárt a sok. Pláne ebből. Nem kell a túl nagy készlet, a végén még mindig ezeket fogjuk használni, mikor már sokkal jobbakat és teljesen más kinézetűeket is kiadnak. De mi túljárunk az eszükön és haladunk a korral, hah. 8)
– Megható, hogy ennyire jól számon tartod. A pontos dátum is megy? :hello: – nem is leplezett vigyorral teszem fel a kérdést, mielőtt leállnék a papírzsebkendővel szórakozni. Nem tehetek róla, Yuko-chan ma még a szokásosnál is jobban könyörög a viselkedésével a kisebb piszkálódásokért. Na persze ez egy picikét szembe megy a szenilitásos megjegyzésemmel, de hülye lennék kihagyni egy ilyen jó alkalmat a piszkálódásra: elvégre azt is évtizedekig vetném a szemére, ha megismerkedésünk dátumát percre pontosan tudná, míg azok a dolgok, amikkel jelenleg foglalkozik, nem jutnak eszébe. :roll: Ez mondjuk egy igen érdekes teszt, de pont ezért tetszett meg annyira az ötlet.
Miközben a zsepis tevékenységgel van elfoglalva, igyekszem minimális mértékben húzni az agyát – szóban, és maximálisan kihasználni a helyzetet. Sajnos sokat ront az élvezeti faktoron az aprócska tény, miszerint a lánykának nem szórakozási célzattal lenne ágyban a helye, hanem gyógyulgatás címszóval. Pech, de ennek is megvan a maga előnye, mint például, hogy nem kell különösebben erőteljes reakcióktól tartanom, bármit is követek el – szerinte – ellene.
– Cicám, lehet, hogy nem fenyegetőzöl alaptalanul, de számodra ez most akkor is fizikai képtelenség. Mire ez változik, már nem lesz mit megtorolnod – figyelem tovább a lányt, ártatlan ábrázattal, ügyködésének köszönhetően már tisztes távolságból. Ennek ellenére igyekszem odafigyelni rá, nehogy kárt tegyen magában, ameddig sikerül rávennem egy kis pihenésre. A csökönyösségén még ennyi évtized ismeretség után is meg tudok lepődni, pedig már láttam tőle ezt-azt. Sóhajtok a következő kötözködésére, és igyekszem nem zokon venni, hogy még ezzel is részletekbe köt bele, amik mellesleg az állapotát tekintve minimális relevanciával bírnak.
– A kellemestől messze volt, még erősen télbe csapó idő volt, a víz meg éppen hogy nem jeges, a segédeid is megfelelő hővédelmet nyújtó búvárruhában voltak, ha szabad emlékeztetnem téged. Nem véletlen voltak vastag törölközők, fürdőköpenyek és forró innivalók a helyszínen – ezen a ponton kénytelen vagyok megállni egy pillanatra, hogy végigmérjem az enyhén szólva is hisztérikus hangulatban leledző leányzót. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy tán tenyerembe kellene temetnem az arcom, de végül csak megmosolygom a pánikhangulatot. – Mint mondtam, szerencsédre nem tüdőgyulladás. Akkor már rém randán köhögnél – jegyzem meg a leányzót figyelve. Nagyon nem tetszik nekem a mozgása, így aztán amikor a lehetőség adódik, el is kapom estében. Eszem ágában sincs ezek után elengedni, a végén még beveri a fejét valahová, és akkor még annyira sem fogja tudni megtalálni a dolgait, mint most... Miket gondolok, már most sem tudja, hol áll a feje, jelen állapotában képes lenne elhagyni is. :|
– Ha gondolod, legközelebb megvárom, ameddig koponyát ért traumától elájulsz... – morgom meg félhangosan az égbekiáltó hálátlanságot, bár tulajdonképpen igazam van: sokkal kevesebb verbális csatával kellene megszenvednem a jelenlegi ügyben, ha egyszerűen hagytam volna elesni. Na persze, túl jó szívem van, nem tudtam volna nézni, hogy odavágja magát a padlóhoz, nem éppen tűnik a célra alkalmasnak. Amúgy is ritkán látom ennyire elesettnek és törékenynek, csak az a felvágott nyelve nem hiányozna. :| Milyen kár, hogy nem látok sehol megfelelő méretű ragasztószalagot, az most igencsak jól jönne...
– Az influenzába sem szoktak manapság belehalni, legfeljebb néhány csúnya szövődmény okozhat gondot. Mikori a diplomád? O.o – félelmetes belegondolni, hogy sokkal naprakészebb vagyok az Emberek Világából, mint Yuko-chan, aki elméletileg tudós. :O.O: De legalább a tollát el tudom venni, ha már a száját nem tudom beragasztani semmivel. Pedig akkor legalább a környezetének nem okozna aggodalmat a túlzott öndiagnózissal. Lefogadom, hogy a Yonbantai pillanatok alatt rendbe rakná, vagy legalább felírna neki valami normálisan ható orvosságot. Még Akira-chan is remekül ért a dologhoz, de kétlem, hogy bemerészkedne ide azok után, amiket meséltem neki. Azok a sztorik még Sanju-chan tetszését is elnyerték, bár azt hiszem, nem volt jó ötlet neki is elmondani ezeket, csúnyán kihasználták a helyzetét, márpedig ilyesmit csak nekem szabad a hiszékeny kölykökkel. >.>
– Ejnye, Édesem, ha rám akarsz mászni, azt ne mindenki előtt :hello: – vigyorgok szemtelenül a lányra, mikor a tolla után kap, hiszen ezzel a mozdulattal kénytelen volt enyhén hozzám simulni – persze erre rásegített saját mozdulatom, és hogy szabad kezemmel nem engedtem el a derekát, hiába kérte. :roll: Az előbbi elborulós műsora után nem merném támaszték nélkül hagyni, az rá nézve igencsak veszélyes volna, ha már egyelőre sikerült elkerülnie a frontális összeütközést mindenféle kemény dologgal, ami itt kárt tehetne benne. – Fogd fel úgy, hogy letétbe helyezted, és visszakapod, amint teljesíted a feltételét: meggyógyulsz. Te most úgysem vagy beszámítható, a láz erősen befolyásolja az észjárásod. Ezzel pedig igenis hátráltatod a munkát. Mondd, Drágám, hányszor is kérdeztél vissza olyan részfeladatokra, amikről már 20 perccel korábban jelentést kaptál? – csak amit én láttam, több volt, így feltételezem a jelenlévő beosztottjai már régebb óta szenvednek az ilyen aprócska bizonytalanságaitól és kihagyásaitól. Ha más nem is, ez elég racionális és kézzel fogható érv kell, hogy legyen, még számára is. Nem mellesleg szinte érzem a bejárati ajtón túl leselkedő és váró tisztek pillantásait, akik abban reménykednek, hogy mihamarabb eltávolítom a felettesüket a porondról. Igazán figyelemre méltó, ahogyan Yuko-chan ezt ignorálni tudja. Már épp készülnék megfogni felém nyújtott kezét, mikor észreveszem a készülő tüsszentést, így inkább felhasználom a megkezdett mozdulatot arra, hogy megsimogassam a lány vállát.
– Nincs semmi baj, túléled. A végrendeleted majd megírjuk utána – nem igazán tudom komolyan venni, mikor paradoxonban beszél, ami amúgy nem szokása, így egy pillanatra az is megfordul a fejemben, hogy csak tréfálkozni próbál. De az igazat megvallva az annyira nem vallana rá, hogy a következő kérdésem az lenne, ki ez a nő és mit csinált a kölyökkel, aki annak idején ugráltatott? Még jó, hogy a stílusa miatt ez a veszély nem áll fenn, ugyanis az előttem álló lány éppen úgy nem ismeri a tréfa fogalmát szótárból sem, mint az általam kedvelt sanseki. Tudom, hogy utálni fog érte, de nem engedem eltávolodni, és inkább felkapom, mielőtt még nagyon belelovalná magát a haldoklásába. – Ha így kapálózol, leeshetsz :| – figyelmeztetésem nyomatékosítására egy picit feldobom, hogy egy pillanatig érezhesse a zuhanást, de persze ügyelek arra, hogy ne dobjam túl magasra, csak olyan 10 centire emelkedjen el a kezemtől, és oda is érkezzen vissza, hátha ez elég nyomós érv a kapálózás befejezésére. :roll:
– Áh, köszönöm, Onodera-san. Akkor második emelet, jobb oldal, a kulcs pedig a Sanseki-san második fiókjában, ha jól értem, igaz? ^-^ – ellenőrzöm még egyszer a kapott információt, ügyet sem vetve Yuko-chan sápítozására, elvégre annak semmi köze hozzám és a tevékenységemhez, túlzottan leköti szegény Onodera-sannal folytatott vitája. Már csak egy szabad kéz kellene, hogy megszerezzem azt a kulcsot, de így egy kicsikét nehéz lesz magamra vonnom Yuko-chan figyelmét anélkül, hogy le kéne ejtenem. :| Szerencsére a vitatkozást berekeszti egy tüsszentés, amit sóhajtva veszek tudomásul. Még szerencse, hogy nem a haorimra ment, az igen kellemetlen lett volna, tiszta mázli, hogy épp magamat alakítom és nem Otoutot, mert szerintem a másolatban esett kárért is harapna. @.@
– Ooooké, Kislány, akkor most vedd szépen magadhoz a zsepicsomagot – fordulok az íróasztal felé, ahova legutóbb leszórta a nevezett segédeszközkészletet. Egyszerűbb lenne, ha eleve zsebre vágta vagy az ölébe vette volna, de ami késik, nem múlik, úgyhogy ezt akkor most pótoljuk. :| Közben persze elég határozottan tartom ahhoz, hogy ne tudjon önveszélyes módszerekkel kifordulni a karjaim közül – és a földön landolni -, de azért igyekszem nem fájdalmat okozni neki. Ez utóbbit szerintem önállóan is megoldja, amennyire túlerőlteti magát. – És ne aggódj, úgy látom, tudnak nélkülözni téged, ameddig kicsit gyógyulgatsz. Viszont ha megtörölted a kezed, kapaszkodj. Nem akarlak leejteni – még szerencse, hogy a fiókja picit odébb van, mint a pézsék, mert különben még elmarta volna előlem, így viszont kénytelen lesz tényleg megkapaszkodni. Nincs az az isten, hogy letegyem a lábait, akkor tudna velem hadakozni a kulcsért. Egyelőre azonban a hátát sem merem elengedni, csak amikor megbizonyosodok róla, hogy tényleg kapaszkodik, és erre rásegítendő, picit lejjebb viszem a hátát tartó kezem, hogy ha más nem is, a romló dőlésszög meggyőzze az együttműködés fontosságáról. Amint ez megtörténik, a fiókhoz lépek és gyorsan magamhoz veszem a kulcsot az irodához, és ismét megtámasztom a leányzó hátát.
– További jó munkát, Onodera-san, a Sanseki-san most lepihen egy kicsit. Aztán ne legyen panasz a munkájukra! – köszönök el a jelenlévő tisztektől, hogy Yuko-chant az irodája felé cipeljem. Persze egészen biztos vagyok benne, hogy a bejutással még lesznek gondjaim, ha a nőszemély nem hajlandó kisegíteni és kapaszkodni egy kicsit, de remélhetőleg a koponyája épségét jobban félti annál, minthogy egy esést megkockáztasson. :|


(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yuko

3. tiszt; Megfigyelőrészleg vezetője

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Nőegylet elnökhelyettese

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 000 / 20 000

Hozzászólások: 25

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
hamuszürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
A Tudománnyal

Mottó:
A tudomány nem a szentimentálisaknak való.

Post szín:
#B1DCBD // #ECFEF1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Megfigyelő részleg tornya
« Válasz #7 Dátum: 2015. Nov. 03, 21:14:20 »
[[ Ne úszkálj télen!
(NEM VAGYOK BETEG!! :x ) ]]

  Némán nézem végig, ahogy a különfejlesztési lélekmobil modellt lerakja az asztalra tiltakozás gyanánt. Mondván a 12. osztag rendszere nem megbízható ilyestéren – szerinte. :|
  – Ezek az üzenet elsősorban a 12. osztag Megfigyelőrészlegéhez futnak be. Itt szűrjük a levélszemetet és a valódi lényeges üzeneteket. Egy mobillal küldött találkozó időpontja mindenképpen eljutna hozzám. :| Ráadásul ez a modell általam kiépített, sokkal gyorsabban futtatja a háttéralkalmazásokat, kevés tárhelyet foglal maga az operációsrendszere és sokkal szélesebb a hatósugara, így míg más lélekfonok nem rendelkeznek térerővel, addig ez nagyvalószínűséggel igen – ez az első széria az általam összerakott új lélekmobil példányokból. Kissé rosszul ért, hogy ilyen egyszerűen félrehajította. Nem mintha elismerésre vágynék vagy valami, hiszen ez csak az egyik kísérletem végterméke, mások szemében holmi eszköz. Nem várom el, hogy mások is oly’ rajongással legyenek a Juunibantai által összerakott műszerek iránt, mint ahogy az osztagban sokan mások, vagy akárcsak én.
  – Természetesen, 1930. április 03. Csütörtök délelőtt 11 óra 22 perc és 43 másodperckor – nem értem miért van úgy oda, ez csak egy dátum, teljesen normális, hogy tudom. Bár így, hogy jobban belegondolok, nem, ez cseppet sem normális. ._.” Habár roppant kellemetlen időpont volt az életemben, amikor a Taichou mellém rendelte Meiou-sant kisegítőnek a sokadik félresikerült bombákkal kapcsolatos kísérletem után. Bármennyire is állította, hogy segítség gyanánt rendelte mellém, inkább büntetésnek éreztem ezt a kapitány részéről. Ténybe tény, mostanság érzem hiányát annak, hogy nincs, aki rendszeresen utánam hozza a kísérleti anyagok adatait vagy összeszereli a nem túl nagy szakértelmet igénylő eszközöket. Nem mintha nem tudnám nélküle megoldani, de sok időt spóroltam meg vele, amit többnyire elvitt az, hogy figyelmemet elvonta rendszeres humorosnak szánt túlkapásaival. Szóval mindezeket összevetve, nem, cseppet sem helyénvaló, hogy egy ilyen dátumot ugyanúgy kívülről fújok, mint például a Világháború jelentősebb eseményeit, hányadikán is kezdődött pontosan? Hát ez, roppant kiábrándító! ._.”
  Csupán lesújtó pillantással illetem, mikor rádöbbenek, hogy ezzel az idézett dátummal pontosan aláültettem jókedvét. Hogy nem vettem észre a játszadozását?! :| Lankad a figyelmem, biztosan a nátha az oka.
  Orrfújásomat követően nehezen tudom legyűrni azt a mélyről jövő ingert, hogy a váladékkal eláztatott papírt hozzá ne vágjam Meiou-sanhoz. Szerencséjére sikert arattam érzelmeim felett, és nem, nem csodáknak köszönhette, mivel azok amúgy sem léteznek. Hanem az aktívan jelenlévő önuralmamnak.
  – Elfelejtette a legfontosabb dolgot azzal, hogy elhagyta a Juunibantait, Meiou-san. A 12. osztag tagjai nem felejtenek :| – komolyan nézek rá. – Soha – teszem hozzá nyomatékosítás kedvéért, mindeközben kidobom az asztal melletti szemétgyűjtőbe a használt zsebkendőt. Örültem volna, ha határozottnak szánt szavaim során nem rekedek be, mert így roppant kellemetlenné vált a szituáció.
  Nem hallgatom végig Meiou-san az aznapi időjárásról szóló ecsetelését, hiszen sokkal fontosabb ügyet kell intéznem, méghozzá végrendeletem megírását. Így csak orrom alatt dünnyögve jegyzem meg saját véleményemet értekezésével kapcsolatban, mint például a köhögésre is közlöm neki, hogy lehet, hogy most nem köhögök úgy, de holnapra már az is lehet, hogy igen.
  Míg a végrendelkezésem megírásához szükséges eszközöket igyekszem előkeríteni, mármint itt már erősen érvénybe lép itt a múltidő, ugyanis a gravitáció és a Pneumonia kombinációja úgy tűnik, előszeretettel húzza keresztül számításaimat, melyek együttese miatt nem tudom szándékomat végrehajtani. Meiou-san indoka, amit mentségül hozott fel azért, hogy ezúttal miért lépte át az egy méteres hatósugarat, elhúzom számat.
  – Egy apró eséstől nem törtem volna el a fejemet – jelentem ki szemrebbenés nélkül. Nem fogok hálálkodni, habár minden bizonnyal az a célja, hogy ezt kierőszakolja belőlem. Még mit nem! Ugyan nem fogok egy férfi előtt így megalázkodni! :x S cseppet sem javított helyzetén, amikor magához vette a tollat, melyet még kedves unokahúgom ajándékozott nekem. Neheztelve néztem fel Meiou-sanra, ahogy szavaim ellenére sem adta vissza az íróeszközt, ráadásul tipikus férfigondolkodásával szánalmas következtetéseket vont le.
  – Szálljon le a földre Meiou-san, mi okból tennék ilyet? >.> – szólom meg gondolatmenetét, jelképesen még a lábát is megtaposom, hogy tudja, ez már a zaklatás magas foka, amit művel. – A végrendelet megírását a halál beállta előtt kell megtenni, különben mi értelme lenne az egésznek? Szóval engedjen el és add… adja vissza a tollamat. :| A végrendelkezésem megírása közben pedig láthatja, hogy a betegség nem akadályoz életem utolsó pillanatáig is helytállni a kötelezettségeimnek. Az ismétlés meg… meg, a tudás anyja! :| Csak ellenőriztem őket – tekintek ki oldalra, hogy ne lássa arcomon a bizonytalanságot, mely emiatt az állítása okán felmerült bennem. Ezt nem tudtam teljes határozottsággal tagadni, mert valóban többször kérdeztem rá egy-egy dologra a mai nap folyamán, mint egészséges állapotomban tenném. – De kérem, haldoklok, ebben az esetben ez normálisnak mondható – jutok el a végső kikövetkeztetésre ezzel kapcsolatban.
  A Pheumonia aljas hatásai és Meiou-san tettei miatt egyre több csorba esik büszkeségemen. Miközben újabb zsebkendőért nyúlok, hogy kifújhassam az orromat, rekedt hangon közlöm Meiou-sannak a tényeket, miszerint elég kevés a valószínűsége, hogy túlélem a betegséget, és nem felejtem el azt is hangoztatni, hogy a végrendelet megírása addigra már késő lenne. Illetve természetesen nem hagyom ki, hogy még mindig túl közel van és továbbra is korlátozz szabad cselekedeteimben! >.> S nem győzök tiltakozni sem, nem csupán hangom felemelésével, ami eléggé megerőlteti hangszálaimat, hanem fizikálisan is. Mozdulataimat berekesztem, amikor ez a megveszekedett majdhogynem leejt. Egy pillanatig eltűnődök azon, hogy netalántán a szenvedésektől akar megkímélni. De akkor el kell keserítenem: ragaszkodom a végrendelethez. Egyáltalán nem örülök annak, hogy Meiou-san kezében van az életem. :|
  – Vagy szándékosan leejthet >.> – teszem hozzá mondókájához, amint észhez térek átmeneti rémületemből.
  Már éppen sikerült Onodera-sanban felébresztenem tettei nyomán a bűntudatot, de hiába mondtam neki, hogy hívassa a Karbantartókat, egy tapodtat sem mozdult. Nem győztem felfogni ép ésszel ezt az anarchiát, ami a részlegen uralkodik olyankor, ha Meiou-san huzamosabb ideig tartózkodik itt. ._. Most is, ahelyett, hogy rám figyelne Onodera-san, Meiou szavait lesi és arra vár, hogy válaszolt adhasson neki. Istenem férfiak! :x
  Tüsszentésem az igazolója a felmerült negatív gondolataimnak a hímek kapcsán. Rosszalló pillantással nézek Meiou-sanra, miközben odaadja a zsebkendőcsomagot, melyből kihalászok egyet, hogy felfoghassam az orromból folyó váladékot.
  – Még mit nem! Tegyél… tegyen le, tudok járni a saját lábamon! – tiltakozom. Nem áll szándékomban szavainak eleget tenni, habár kezeimet már csak a higiénia tessék-lássék meglétéért törlöm meg egy száraz papírzsebkendőben. Csak van annyi esze, hogy nem próbálkozik az előbbihez hasonló mutatványokhoz, különben alapos okom lenne azt feltételezni, hogy valóban a halálomat kívánja. Döbbenten tapasztalom, hogy cseppet sem tréfált az előbb, amikor előrehajolt, hogy a fiókomban matathasson. Ha nem tartottam volna fontosnak a még meg nem írt végrendeletemet, makacsul álltam volna ellen így is. :| De ennek hiányában kénytelen voltam megkapaszkodni vállaiban, hogy ne essek le.
  – Ha a kulcson kívül bármihez is hozzáér a fiókomban, nem állok jót magamért – nem igazán törődök azzal, hogy fenyegetésem jelen állapotban nem kimondottan hihető. Habár ebből a magasságból elérném Undertakert minden bizonnyal fordítanék jelen felálláson. :| – Kettőnk közül ön fog lepihenni Meiou-san és nagy valószínűséggel örökre, ha nem tesz le azonnal! >.> – sziszegem, majd a részlegtől való távolodás során nem felejtek el intézni egy megvető pillantást Onodera-san felé. Ezért nem helyénvaló bízni a férfiakban, nem elég, hogy elárulnak, még hátba is szúrnak! :x
  Az irodám kinyitását kelletlenül tűröm, miután sokkal biztonságosabb helyen vagyok, nevezetesen a szoba sarkában lévő ágyban, mielőtt menekülésre merné adni a fejét, megragadok egy nagyobb adag szálat a hajából. Hiszen tudniillik a nemesek roppant kényesek öltözetükre és frizurájukra, és azzal húzom közelebb, amiért hangom rekedtsége miatt nem tudok kellő hangerőben beszélni éppen.
  – Ha bármi is eltűnik az irodámból halott vagy, Meiou – közlöm a házi szabályokat, ami az irodában vannak érvényben. Csak ezután engedem el, már csak azért is, mert egy nagyobb horderejű tüsszentés taglóz le ismét, mely ellen alig tudom felvértezni magamat papírzsebkendővel. – És most adja vissza a tollamat, és hozzon ide egy papírt az asztalomról. Jobb oldalt talál üres lapokat és valamit, amin írhatok – amint túlvoltam légútjaim rendezésén. Hátradőlök az ágyamban, míg remélhetőleg Meiou-san a kérésemnek tesz eleget. Kifejezetten megkönnyebbülésként ér, hogy sajgó fejem ebbe a kényelmes pozitúrába került. Homlokomra fogok bal tenyeremmel, miközben körülnézek a fél sötét szobában, mikor is megakad tekintetem Meiou-sanon és a körülötte lévő kék árnyalatban játszó virágok sokaságán. Döbbenten pislogva nézem a jelenetet, de ahelyett, hogy a virágok mibenlétén tűnődnék, egy másik apróságon akadok fent.
  – Milyen gyönyörűek a hortenziák körülötted – egészen elámulok a szépségükön, alig tudom levenni tekintetemet róluk, még kezemet is kinyújtom, hogy megérintsem az egyiket.

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Megfigyelő részleg tornya
« Válasz #8 Dátum: 2016. Febr. 03, 22:30:46 »
Ne úszkálj télen
Hupsz... De így jár, aki kekeckedik velem :P

Le sem tagadhatná, mennyire bántja, hogy az imént letettem a lélekmobilt, magyarázatát hallva pedig jobbnak látom, ha inkább némán, rezzenéstelen arccal elsüllyesztem öltözetem egyik zsebében a szerkezetet. Ennek persze az az első számú oka, hogy ez egy újabb fajta modell, így hitelesebben haladhatunk a korral ikeröcsémmel, ráadásul teljesen díjmentes a beszerzése Yuko-chan kirohanásainak hála.
Elismerően füttyentek, mikor még megismerkedésünk másodpercre pontos dátumát is visszamondja – megjegyzem, én magam nem tudtam volna ennyire pontosan visszaidézni, tekintve hogy már az osztagbeli tagságomat is elég nagy büntetésként éltem meg, a robbanásveszélyes kölyök mellé helyezés pedig külön kínzás volt a kapitány részéről. Bár azóta meg egészen hiányzik az, hogy a vérét szívhattam. Nem tagadom, ő az oka annak, hogy mai napig visszajárok ehhez az osztaghoz, és kizárólag az ő őrületbe kergetése boldogítása a célom azokért a kellemetlen kellemes órákért, amiket egykor képes volt okozni számomra a kísérletezéseivel, ugráltatással, robbanó berendezésekkel, és persze legtöbbször csak véletlenül csúszott meg a kezem egy-egy kábel összekötésénél, vagy a robbanóelegyek adagolásánál. :roll: A romokat persze akkor is ketten kellett volna feltakarítanunk, de az esetek többségében jobbnak láttam egy gyereket nem túl közel engedni a veszélyes anyagokhoz. Nem biztos, hogy így kellett volna látnom, felettébb elkényeztetett felnőtt nőszemély lett, aki inkább basáskodik, mint hogy a helyzetét értékelje.
– Nem azt mondtam, hogy elfelejted, mindössze azt, hogy a felháborodás oka igencsak elévül addigra, Cica :roll: – szemeimet is forgatom ezen abszurd szavak hallatán, elvégre csak a mai nap folyamán igen sok mindent elfelejtett. Meglepő, hogy csak a rövid távú memóriájával akadnak problémái, és bizonyos véleményezéseit hallva el kell fojtanom egy-egy mosolyt. Ettől még nem lankadhat mellette a figyelmem, mert jelen pillanatban ön- és közveszélyes.
– Hát, amilyen szétszórt vagy én már azt is kétlem, hogy eszedbe jutott volna kézzel tompítani – morgom félhangosan hálátlanságára, de persze megvan az esély rá, hogy ezt már nem hallotta. Lehet, jobb is volna, kevesebbet tudna feleselni. Betegen még házsártosabb sárkány, mint egyéb esetekben, ami a maga módján szórakoztató, kivéve ha a szent Lelkek Királyának sem lehet bármiben is jobb belátásra, vagy egyáltalán belátásra bírni, mert minden áron megy a saját logikátlan ötletei után. Mindenesetre kárpótol ezért a kis hibájáért, hogy a tollát sikerül megszereznem. Arckifejezését látva a sikertelen visszaszerzési kísérleténél nem tudok megállni egy mosolyt. Roppant szórakoztató ezzel az ábrázattal, így szinte dobja magát, hogy incselkedjek vele.
– Oh, ugyan, Yuko kedves. Mindketten tudjuk, hogy roppant megnyerő és ellenállhatatlan vagyok, hiába tagadod. De utóbbi esetben bármikor kerítek neked egy csinos hölgyeményt, aki vonzó mivoltomról biztosít :roll: – gyenge lábtaposási kísérletére igyekszem nem elnevetni magam, ezzel a korábbival így is megadta már a kellő szórakozást. Replikájára a haldoklását illetően csak szemeim forgatom. Meggyőződésem, hogy túldramatizálja a dolgot. – Akkor nyugodt lehetsz, túléled. És majd józan ésszel megírod a végtestamentumod – hagyom rá a dolgot, ha annyira végrendelkezni akar. Ez nem bizonyít semmit, ráadásul ha kicsit is magánál lenne, nem azért kereste volna a tollat, hogy írjon vele, hanem hogy elkészítsen egyet azok közül a hologramos felvételek közül végrendelet címszóval... Vagy ha ez még itt is túlzottan sci-fi, akkor diktafonért kellett volna nyúlnia, hogy a hangját rögzíthesse. Teljesen irracionális a viselkedése. – Aha, ellenőrizted. És mondd csak, ezért voltál ellenőrzés közben tanácstalanabb, mint ők? – tusé! Erre mondj valami hihetőt, Yuko-chan! Azzal, hogy nem néz a szemembe, önkéntelenül is nekem ad igazat. Azt a készülő pszichológiai papírját máris dobhatja a kukába, ha az egyszerű testbeszédére is képtelen odafigyelni. Vagy megkönnyíthetné mindkettőnk életét és beismerhetné, hogy betegen ágyban lenne a helye. :roll: – Továbbra sem haldokolsz, de a jelenség ettől még normális. Betegségnek hívják – sóhajtok lemondóan újabb makacs kifogására. Aminek persze megint nincs sok értelme.
Sejtettem én, hogy a kis ijesztés meghozza a hatását, és Yuko-chan ezután kevésbé fog kapálózni a karjaimban. 8) Bárcsak mindig ilyen egyszerű lenne bánni vele! Bár őszintén megvallva, élvezem heveskedéseit, de ettől még nem mondhatom, hogy a mostanihoz hasonlatos helyzetek nem kedvemre valók.
– Sosem dobnálak le szándékosan, Yuko-chan ^^ – veszem elő legártatlanabb mosolyomat. Az igazság persze az, hogy azért egy jól kipárnázott ágy fölött igenis leejteném, méghozzá a puha anyagok tetejére. Erről persze jelen állapotában jobb is, ha nincs tudomása, mert csak még jobban elővenné a hipochondria, ami már így is egy eléggé kellemetlen jelenség. Utólag nem csodálom a lépcsőházban ücsörgő tisztek sorát sem. Szegények, egyik-másik eléggé idegösszeroppanás-közeli állapotban leledzett. Még szerencse, hogy Onodera-san segítségemre van a Sanseki kiiktatásának ügyében. Sajnálatos módon ehhez az említett személy minden sápítozását is figyelmen kívül kell hagynom, már csak saját céljaim elérése végett is. Oh, az a fránya önös érdek! :roll:
– Ugyan, mi kéne nekem a fiókodból a kulcson kívül? Írsz esetleg egy titkos naplót, amiben szerelmet vallasz? – hangsúlyomból is érezhető, hogy ezt a gondolatot roppant mulatságosnak találnám, s nem különben szórakoztat az a tény is, hogy semmit nem vághat hozzám, ha nem akar leesni. Jelenlegi erőnlétében legalábbis kétlem, hogy fél kézzel tartani tudná magát kellő stabilitással a manőver kivitelezéséhez. Bár az is igaz, hogy élelmesebb női személy már rég megharapott volna a szabadulás reményében, így azt hiszem, nyugodtan feltételezhetem belátását az igazamat illetően.
– Kérlek – forgatom szemeim üres fenyegetése hallatán. – Csak a részlegeden kismillió alkalmad lett volna a kiiktatásomra, amit elmulasztottál. Ne is tagadd, hogy te is ragaszkodsz hozzám, Cicám – igyekszem nem túl látványosan nevetni a dolgon, mielőtt szegény leányzót teljesen az őrületbe kergetem. Nem volna tisztességes, tekintve hogy a megfázása már elintézte a munka oroszlánrészét helyettem. :/ Így nem is lenne élvezet. Annyira. Azért így is szórakoztató a bosszantása, csak a megszokott visszavágásai maradnak el, ettől pedig hiányérzetem van.
Kisebb bűvészkedés kinyitnom az ajtót, amit persze nagyban megkönnyít, hogy ezúttal nem kell külön kérvényt benyújtanom az együttműködésért. Legalább ennyiben hajlandó segíteni, amit azért örömmel veszek. Odabenn körülnézve nem is tudom, mire számítottam. Talán nagyobb rendre vagy összeszedettségre, azt hiszem. Bár az egyéb íróasztalai sem a kényszeres rendezettségről híresek. Lábbal lököm be magunk mögött az ajtót, hogy aztán kényelmesen odavihessem a nőt az ágyához, és igényei szerint végre szabaduljon tőlem. Arra nem számítok, hogy még ő ránt vissza, ráadásul úgy, ahogy. O.o
– Biztosíthatlak, hogy tárgy nem fog eltűnni ^-^ – ha még sokáig zrikál, bizonyos dolgokra nem esküszöm meg, bár elég lehangoló lenne a tudat, miszerint alig van magánál. Ez meg azért nálam is átlép egy bizonyos határt. Tüsszentésekor fancsali képet vágva húzódom el. Így még nekem sincs hangulatom a vérét szívni, ha csak ketten vagyunk. Bár a logikus gondolkodást még mindig nélkülözi. Kérését figyelmen kívül hagyva inkább körülnézek – ugyan arrafelé, mint mondja, csak mégsem :roll: - hátha találok valami alkalmasabbat számára. Mondjuk amit nem fúj el egy tüsszentéssel, vagy annak végtermékével nem mossa szét rajta a tintát. – Úgy hozzám nőtt, inkább megtartanám – jelzem tettetett szomorúsággal a tollra vonatkozó kérésére. Eközben persze előveszem az íróeszközt és leteszem az asztalára. Az ott lévő tablet például tökéletes arra, hogy írjon rajta egy végrendeletet, az érintőképernyőre való tollal pedig még alá is írhatja.
Már vinném is vissza neki az eszközt, mikor meghallom a következő okfejtését. Ami azt illeti, viselkedése kezdi a frászt hozni rám is, így mikor felém nyújtja a kezét, azonnal odalépek hozzá, a készüléket az ágy melletti asztalra helyezem és inkább megfogom a kezecskéjét, mielőtt kiesne az ágyból.
– Örülök, hogy ma ennyire tetszenek, Kedves. Majd legközelebb hozok is neked egyet ^-^ – azt nem tudom, hogy kora tavasszal honnan fogok neki hortenziát szerezni, de megoldom. Óvatosan végigsimítok az arcán, hogy ellenőrizzem, mennyivel melegebb a kezénél. Tűzforró, míg ujjai jéghidegek. Hát ez nagyszerű. :| Ha időben bevesz egy lázcsillapítót, nem lennének lázálmai. – Nagyon megharagszol, ha egy kicsit felültetlek? – teszem fel a kérdést, de már húzom is feljebb, hogy minimálisan alá tudjak polcolni nehogy vastagabb párnát és ne legyen teljesen vízszintesben, ha visszafekszik. Csak nem kapna levegőt, rövid távon, jobb a békesség. – Már meg is vagyunk. Jobb egy kicsivel? – valószínűleg a feje is kevésbé fáj ebben a pozitúrában. Voltam én is beteg valamikor, egy picit még emlékszem, milyen is lehet. Viszont valahogy le kéne vinnem a lázát, ha nem akarom, hogy perceken belül elájuljon. Emellett meg ott van az a tény, hogy egyedül hagyni sem merem, csak ülni mellette az ágyon, mert jobban esik, ha szemmel tarthatom.
– Mondd csak, tudósok gyöngye, tartasz az irodádban kamilla teát? – érdeklődöm halkan, hiszen itt már nem szükséges a teljes laboratóriumi részleg tudtára adnunk, mi is a párbeszédünk tárgya. Ha értelmesen felel, talán itt merem majd hagyni annyi ideig a tablettel és egy szövegszerkesztő programmal, hogy kerítsek hideg vizes borogatást a homlokára és főzzek neki egy kamillateát. Aztán esetleg arra is lehetne időm, hogy összeüssem neki azt az Ane-santól tanult hathatós orvosságot, aminek jobb is, ha nem tudja, mik az alapanyagai. :|


(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yuko

3. tiszt; Megfigyelőrészleg vezetője

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Nőegylet elnökhelyettese

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
16 000 / 20 000

Hozzászólások: 25

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Reiatsu szín:
hamuszürke

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
A Tudománnyal

Mottó:
A tudomány nem a szentimentálisaknak való.

Post szín:
#B1DCBD // #ECFEF1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Megfigyelő részleg tornya
« Válasz #9 Dátum: 2017. Ápr. 01, 00:01:34 »
Ne úszkálj télen
(NEM VAGYOK BETEG!! :X )

  Feltűnően bosszankodtam azon, hogy még imitálni se volt képes a lábfájást. Az ezt követő szökőárként eleresztett egoista megjegyzéseire rekedten morrantam fel. 
  – Chh, újabban felcsapott mágnesnek, Meiou-san? – arcomra kiült fintort meg sem kíséreltem leplezni. Valahogy nem lepett volna meg, hogy némely naiv nőtársam nem érzékeli a férfiak taszító auráját. – Komolyabban szólva pedig igen, roppant állhatatlan, ezt valóban nem tagadom.
  Úgy éreztem macska-egér harc az, amit a végrendelettel kapcsolatban űzünk. Visszakérdezését hallva bizonytalanságom elröppent, megütközve emeltem rá mennyköveket szóró tekintetemet.
  – Tanácstalan? Én? Lehet, hogy megismételtettem egy-két dolgot, de igenis teljesen ura voltam a helyzetnek. Mindössze vágytam a megerősítésre. És különben is, mégis miből feltételezi a tanácstalanságomat? Az ismétlésből nem következik arányosan, szóval ez nem elfogadható érv. A vakon való vádaskodást viszont nem tűröm, sőt, egyenest sértőnek találom! – kerültem el az egyenes válaszadást. Minden erőmet összeszedtem hozzá, amiért a fejfájás kezdett megint ledönteni a lábamról. A tudást sosem éreztem még ilyen nehéznek. Viszont meggyőződésem volt, hogy eddig nem is sajgott ennyire a fejem, bizonyára Meiou-san váltotta ki a betegség fokozottabb tüneteit, igen, ez lesz a megoldás.
  – Betegség, de milyen! Elég kevés az esélye, hogy másodjára is ki tudjam heverni a Pneumoniát! – vágtam a fejéhez habozás nélkül. Viselkedésemen nem tudok sokáig mélázni, pedig eléggé kiábrándított hevességem. A rám törő köhögő roham viszont lekötött egy kis időre. Utána pedig nem tudok visszatérni rá, ugyanis Meiou-san tesz arról, hogy gondolataim máson zakatoljanak, méghozzá roppantul idegesítő módon: szabadságom korlátozásával.
  – Merem is ajánlani, hogy ne is csapj… csapjon fel egy kontár Galileinek! – szúrtam oda megjegyzésemet ártatlannak tetszelgő megnyilvánulására.
  Tiltakozásaim ellenére sem eresztett, ráadásul a bájgúnár viselkedésével Onodera-sant teljesen levette a lábáról. A karbantartók „gyöngye”, ahogy elnéztem kútba is ugrott volna, ha Meiou-san éppen arra kéri. Bosszankodásomat zsebkendőbe temettem, tiltakozásom látványosan nem ért semmit és hiába jeleztem osztagtársaimnak, hogy elfogadom a segítségüket, ha hajlandók megmozdulni. Ők fülük botját sem mozdították csápolásomra. Bizonyára a nyavalyás karszalag miatt, amit elképzelésem sincs, hogy kaphatott meg annakidején Meiou-san! Így hát magamban forralni kezdtem bosszúmat, amelyet a részleg összes férfinak nevezett egyedeinek fogok szánni, amint sikerült megszabadulnom Meiou-san szabadságjogaimat sértő tevékenységétől. 
  – Nincs szükségem titkos naplókra és írogatásra, hogy mérhetetlen rajongásomat kifejezzem a tudomány iránt, Meiou – közöltem rezzenéstelen arccal. Némán fohászkodtam csupán, hogy a másik fiókban legyen a sajnos valóban létező kötet. Noha nem holmi rajongásaim tárgyát szoktam belefoglalni, hanem mérgem levezetésére használom. Rendben, néha roppant őszinte is vagyok benne, a lényeg, hogy nem szándékozom azokat Meiou-san orrára kötni. Mindenesetre készen álltam, vagyis igyekeztem orromat csavaró tüsszentésről kevéssé tudomást venni, ha szükséges lenne a naplóm tartalmának megőrzését szolgáló akció. A haditervem egyszerű volt, spontán homlokon, bár kedvemet tekintve inkább orron fejelem Meiout, ha elragadja a kíváncsiság. Ha ezután el is engedne, biztos voltam benne, hogy készen fogok állni a gond nélküli landolásra.
  – Honnan veszed, hogy nem éppen ezt szándékozom elhitetni veled… önnel, hogy váratlanul érjen végzetes lesújtásom? – böktem meg mellkasát kíméletlenül mutatóujjam hegyével, habár utólag nekem okozott fájdalmat a művelet. Az eltünedező hangomat kompenzálandó fizikális támadásom így hát csúf kudarcba fulladt.
  Mindenesetre azt mégsem mondhattam, hogy egy hadnagy eltűnése túlságosan nagy port kavarna. A merénylet szituációjának gondos megtervezésével járó gondot nem is említve. Fárasztó lenne, és mi okból fordítanék erre időt, mikor a drága perceket rááldozhatom egy-egy roppant érdekes kutatásra. Amivel valójában most is szívesen tevékenykednék, megannyi projektem stagnált jelenleg, kínos, hogy nem érzem magamban az ehhez szükséges energiát. Pedig a szolgálatban való lustálkodást nem szívlelem, most mégis remek érzés volt, hogy ebben a vízszintes pozitúrában nem nekem kellett tartanom a fájdalomtól lüktető fejemet. 
  – Még mit nem! – rekedt hangon csattantam fel tollamat illetően. – Szerezz… Szerezzen magának!
  Az imént közöltem neki a szoba szabályait. Ha mégis azt veszem észre, hogy egy-két holmim enyves keze által elszublimál, akkor… akkor nagymennyiségű hortenziát fogok hozatni vele, mert ezek a virágok rendkívül gyönyörűek. Merre jár a fejem?! 
  – Fogalmam sincs, miről beszélsz, már most is rengeteg Hydrangea van itt – értetlenül reagáltam Meiou-san megjegyzésére. Nem is értem, hogy nem láthatja ezeket a csodálatosan szép virágokat.
  Engedélykérésére éppenséggel nem reagálok, amiért lefoglalt kezének hűs érintése. Mely miatt enyhén magamban zuhantam, amiért nem minimum egy radioaktív bombával honoráltam megmozdulását.   
  – Szokatlan. Viszonylag elfogathatóbb mennyiségben jut oxigénhez az agyam – feleltem, ahogy a felpolcolt párnára dönthettem a fejemet.
  – Kamillateát? – fintorodtam el. – Úgy nézek ki, mint aki fogyaszt efféle förmedvényt? – mióta az eszemet tudom kávén élek. – De az asztalom alsó fiókjában mintha kellene lennie – fűztem hozzá némi tüdőszaggató köhögés után, ahogy felrémlett, hogy vészhelyzet esetére tároltam ilyesmit. Például, ha fiatal rokonaim lebetegednének. Sosem vettem számításba, hogy egy kórság pont engem fog ledönteni a lábamról. Főleg a halálosabbik fajtából – semmi kedvem nem volt most távozni az élők sorából. Rémisztő volt a gyerekkori emlék, mely felsejlett előttem. 
  – Tokiya várj! – megfogtam Meiou-san haoriját, ahol sikerült elérnem, mikor érzékeltem, hogy távozni készül. Nonszensz volt a részemről, hogy szívességet készültem kérni tőle. Viszont ebben az állapotban legkevésbé sem szándékoztam egyedül maradni. Ugyanakkor nem akartam egyik rokonomat se idecsődíteni. Az hiányzott a legkevésbé, hogy valamelyikük elkapja ezt a betegséget. – Ne merj elmenni! Nem akarok egyedül meghalni! – préseltem ki magamból. – Kérlek – toldottam hozzá kisebb csend után. Torkomat alig éreztem a fájdalomtól, hangom is hol volt, hol pedig nem. De ez utóbbi szavammal hangom brillírozott, legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. Azonban most még a légzés is komoly fájdalmakat okozott. A legjobb az lesz, ha most azonnal megkérem a szobámból való távozásra, mielőtt ő is elkapja ezt a fránya kórságot.
  – Szeretném még nézegetni a hortenziákat körülötted. – Remek, immáron nem csak az emlékezőképességemben mutatkoznak meg aggasztó jelek. Azt hiszem, tényleg ideje nekiállnom annak a végrendeletnek. Bár úgy vélem, most csak egy hortenziáknak szóló áriát lennék képes megörökíteni. – Gyűlölök beteg lenni. Ez a te hibád, Meiou!

// Köszönöm a játékot! *_* Nagyon élveztem! :3 //

Karakterlap

Meiou Tokiya

Eltávozott karakterek

Shinigami

10. Osztag

*

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
38 500 / 40 000

Hozzászólások: 94

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 24 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
gálickék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Bonyolult

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudatalatti :|

Post szín:
#F08080 // #DC143C


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Megfigyelő részleg tornya
« Válasz #10 Dátum: 2017. Ápr. 02, 19:46:40 »
Ne úszkálj télen
Hupsz... De így jár, aki kekeckedik velem :P

Nehezemre esett megállni a nevetést Kalózkislány látványos bosszankodásán. Nem tehetek róla, hogy egyszerűen képtelen fájdalmat okozni a jelenlegi fizikumával.
– Hm, ez esetben te lennél a pozitív pólusom? … Vagy a negatív? – gondolkodom el hangosan a felvetésen. Tulajdonképpen nem is rossz ötlet, bár ennyire magas labdákat még Yuko-chan sem szokott dobálni. Látszik, hogy nincs formában. A következő visszavágásnak szánt gyenge dumáját inkább elengedem a fülem mellett. Ha egyszer kihagyta azt az „ellen” szócskát, akkor igazán nem tudok mit tenni.
– Cica, néztél te már tükörbe? Az akkori arckifejezésedből ítélve, ha nem tudnád, hogy a nyakadon van, azt a csinos kis buksidat is nekiálltál volna keresni – még hogy vakon való vádaskodás... Szerintem ideje lenne elmennie egy szemészhez, mert tutira nem jó az a szemüveg. Vagy ha igen, akkor csak makacsságban vetekszik egy Amatsujival... Ez valahol ijesztő, valahol kimondottan szórakoztató elgondolás lenne.
– Egy influenzába manapság nem szokás belehalni. A 21. században vagyunk, neked kéne a legjobban tudnod. Komolyan, édes, lassan fontolgatom, hogy magamhoz veszem az orvosi diplomádat – a hipochondriának is van egy határa, bár a jelen állapotok szerint Kalózkislány oda is rendelkezik átlépési engedéllyel. Hihetetlen, mennyire bele tudja magát lovalni ebbe a haldoklásba, de az osztaga nem nélkülözheti a feltétlen szükségesnél tovább a harmadik tisztet, szóval ideje lenne valamelyest helyre rakni szegénykét. A végén még azon is felhúzza magát, hogy nem tudja teljesíteni a feladatait, holott csak ki kéne pihennie magát.
– Oh, ne aggódj, a tudomány iránt napló nélkül is tudom, hogyan érzel. Amiről én beszéltem, az rólam szólna, de hát megértem, ha titokban akarnád tartani. Biztos kínos lenne, ha megtudnám, hogy mégsem gyűlölsz vakon – ejnye, cica, hallgatnod kellett volna. Ha szépen csendben maradsz, nem piszkálod fel a kíváncsiságomat az iránt, valóban létezik-e egy ilyen napló. Most viszont már fenemód érdekelne! És szívesen beleolvasnék, de perpill van fontosabb dolgom is. Sajnos. Vagyis nem sajnos, mert ez is mulatságos, de akkor is nehezemre esik a fiókkutatást a kulcsra korlátozni.
– És ezzel máris eljutottunk odáig, hogy egyelőre téged is szórakoztat a társaságom. Ez igazán megható – bólogatok a bökdösős fenyegetés hallatán. Nem nagyon hinném, hogy komolyan meg tudna lepni. Végtére is vele dolgoztam évtizedekig! Oké, hogy akkor az életveszélyek egy részét én idéztem elő, és ócska hazugság lenne azt mondani, hogy még véletlen sem szándékosan, de akkor is megedződtem mellette a váratlan helyzetekre!
Az irodában való kutakodást igyekszem rövidre zárni. Még akkor is, ha a koncentrációt nem könnyíti meg, hogy Yuko-chanra is oda kell figyelnem. A végén még kárt tesz magában, amennyire most esetlen.
– Oh, ez azt jelenti, hogy kaphatok holokommunikátoros tollat én is? – érdeklődöm egy leplezetlenül sunyi mosollyal, miközben a kezembe veszem az asztalon talált tabletet. Bizony, láttam már párszor, hogy Kalózkislány azt a tollat használja kommunikátornak. Egész menő felszerelése lett a 12. osztagnak, mióta elmentem. Ilyenkor kicsit sajnálom, hogy nem vagyok ide való, de hát a 10. osztag sokkal jobban fekszik nekem, és Nao-chan oldalát semmi pénzért nem hagynám el.
Döbbenten pislogok Yuko-chanra a hortenziák emlegetésére. Ez a lázálom egyre ijesztőbb, ha a haorimon lévő virágokat valóságosnak képzeli. :O.O: Osen-chan rendkívül ügyes kezű hölgyemény volt, és valóban gyönyörű virágokat alkotott a haorimra annak idején, de azért valóságosnak nem nézném őket, mert... A fene egye meg, mégis csak egy anyagon vannak! Ej-ej, cica, komolyan kezded a frászt hozni rám.
– Valóban. Átfogalmazom: szeretnéd, hogy hozzak neked máskor is? ^-^ – teszem fel a kérdést kedvesen. Így is eléggé pánikol a „haldoklása” miatt, nem szeretném még jobban belezavarni a hipochonderkedésbe azzal, hogy én is adom alá a lovat a saját megrettenésemmel. Az aztán pláne nem hiányzik.
Elégedett bólintással nyugtázom, hogy Yuko-chan egyelőre jut némi levegőhöz. Átmenetileg ez is eredmény, de szükségem lenne egy lázcsillapítóra, de nagyon sürgősen.
– Mertem feltételezni, hogy mindenre felkészült vagy, igen – bólogatok a kamilla teát illető visszakérdésére. Láss csodát, azért csak előkerül a fellelhetősége a gyógyteának. Már készülnék is indulni, és Yuko-chan kezébe nyomni a tabletet, hogy írjon rajta végrendeletet, ha annyira akar. Arra viszont nem számítok, hogy elkapja a haorimat, ráadásul ennyire közvetlenül szólítson meg. Ez egyszerre ijesztő, ha valóban megtörténik, és valamilyen furcsa módon kellemes érzés... De inkább rettenetesen ijesztő, hogy csak így a keresztnevemen hívott.
– Nem megyek sehová, kedves – térdelek le az ágya mellé, hátha ettől megnyugszik egy picit. Ettől még magamban kezdek kétségbe esni, hogy épp az én társaságomra vágyik és marasztal. Nem mintha nem esne jól, de jobban örülnék neki, ha ezt egészségesen csinálná, nem negyven fokos lázzal. – Nem fogom hagyni, hogy meghalj. Ennyire egyszerűen nem szabadulsz meg tőlem, Yuko-chan ^-^ – simogatom meg a kobakját, hátha ezzel kicsikarok belőle egy igazán Yukos reakciót. De hogy a hortenziákat szeretné nézegetni? Hát én menten kivetem magam az ablakon... Hol az a fránya lázcsillapító?! Azért a kifakadása megnyugtató, de ez egyszerűen annyira aranyosra sikeredett, hogy még én is elnevetem magam.
– Tudom, és igyekszem segíteni rajta. Nem megyek sehova, ameddig jobban nem leszel, rendben? Szóval pihenj nyugodtan. Itt leszek, amikor felébredsz – ígérem halkan. Úgy sejtem, a hangoskodás most nem tenne jót neki. De talán ha lepihen, az én hidegrázásom is elmúlik, mert ezekkel a kedves és aranyos reakciókkal a frászt hozza rám. És akkor elkezdhetnék azon dolgozni, milyen orvosságot adjak neki. Yuko-chan, kérlek, gyógyulj meg hamar!

/ / Köszönöm a játékot! *w* / /


(click to show/hide)