Edzés előtti alapozás
Furcsa érzésre kezdek ébredezni. Ismeretlen, mégis túlságosan is ismerős érzés. Fáradtan pislogok fel és akkor látom, hogy amiatt van, hogy épp Vex mellkasán fekszem. Persze, hogy furcsa volt, nem is emlékszem mikor keltem utoljára előbb, mint ő, és volt itt mellettem. Egyáltalán alszik bármennyit is? A lényegen nem változtat, hogy most én keltem előbb, és ez kimondottan jó érzéssel tölt el, miközben megpróbálok a lehető legóvatosabban felülni, nehogy felriasszam. Olyan békés ilyenkor… nyugton van, és ártalmatlan. Lehetnék most gonosz, annyi lehetőség villan át a fejemben, de nincs kedvem már ilyenkor kora reggel ahhoz, hogy morogjon, vagy hogy vissza akarja adni. Ahhoz még túl korán van nekem, és ezzel egy ásítással a testem is egyetért.
Nem tudom megállni, hogy egy meleg mosollyal még óvatosan ne simogassam meg a haját, mielőtt finoman kicsusszannék az ágyból. Véletlenül se akarnám felkelteni, és Vex is gyakran zuhanyozott másik szobában, hogy ne keltsen fel engem, így pillekönnyű léptekkel inkább kisurranok a szobájából, és átsietek a sajátomba letusolni. Hála neki, a reggeli zuhany számomra nem épp választás kérdése, különben fene se akarna már ébredés után víz alá állni. Legalább most egyedül tusolhatok… közben fejben már állítom is össze az elképzeléseimet a reggelivel kapcsolatban. Mivel dönteni képtelen vagyok, talán kicsit elszalad velem a ló, tekintve, hogy én elég keveset eszek. Nem kimondottan vagyok az emberi táplálékok híre, Karasuval ellentétben jó ha napi egyszer Ha eszek, és azt is csak amiatt, mert vesződik az elkészítésével. De ez nem fog meggátolni abban, hogy megcsináljam.
Kiérve a szobámba, zavartan bámulom a szekrényem tartalmát törülközés közben. Egyik pólóm, pulcsim, vagy nadrágom sincs itt, amik eszembe jutnának. Mind a másik szobában van, mert vagy ott öltözök, de pontosabb hogy inkább ott vetkőzök.
~ Mikor is került át ennyi holmim Vexhez? – duzzogó grimasszal bámulom továbbra is a szekrényem. Csak tudnám miért jó neki, hogy a saját személyes szobájába hagyja a cuccaimat. Nem mintha túl sok magánéletre vagy magányra vágyna… Na jó, a grimaszom kezd mélyülni, talán jobb ha nem gondolkozom rajta. Ebben a szobában se sokat aludtam még, inkább a ruháim vannak csak itt tartva, meg a könyveim és egy-két tárgyam. Viszont az itteni ruhák… ritkán, vagy még nem voltak használva, ebbe belegondolva viszont izgalom és öröm fog el. Minden ruhadarabot szeretek, ami rávesz, hogy el is hozzam, így alig várom, hogy valami újat is felvegyek, amiről eddig elfeledkeztem. Már tudom is mit, aminek a hangulata remekül fog passzolni a reggelihez. Egy rövid, fodros ujjú tört fehér blúz, aminek a nyaka is picit magasított és szintén fodrokban végződik. Nincs kivágás, kicsit furán fest de legalább takarja a maszkom darabját. Mellé kikapok egy fekete, combközépig érő derékszoknyát, ami elöl három-három gombbal van díszítve és ami szinte mell alá feljön. Cipőt itt a toronyba, mint mindig a halálba se kívánok, ezért csak hogy teljes legyen a viselet, egy pár jó vastag fekete combharisnyát választok, aminek egyáltalán nem áttetsző az anyag vastagsága miatt, és csak a selymes tapintása teszi nekem egyértelművé, hogy még mindig harisnyáról van szó.
A szokásos két copfom se marad el, viszont ha jól emlékszem… igen, kis keresgélés után megtalálom miket szereztem még mellé, mikor ezt a kollekciót megláttam. Egy fekete selyem csuklópántot, karkötőt vagy mi is ez, és egy fekete rózsás hajdíszt.
~ Kész is, most pedig jöhet a reggeli. Amerikai stílusú reggelihez, amerikai stílusú viselet. – vagy ez inkább húszadik századi Európa? Meg nem mondanám, az is lehet, hogy egyik se, de az biztos, hogy nyugati és ez a lényeg.
Bár Vex nagyobb konyhatündér, mint én bármikor, hiába ő a hímnemű, legalább nem tilt ki a konyhából, pedig amiket leműveltem… Oké, miután megmutatta mivel kell, még jó, hogy nekem kellett feltakarítani, de akkor is.
Megszerezve a fülhallgatóit, valami pörgősebb zenét berakok, és már át is libbenek a konyharészhez. Dúdolva, jól szórakozva, pörögve, ha valami magasan van, felmászkálva érte jól elnavigálom magam a konyhában. Néhány tipikus vastag amerikai palacsintát teszek egymásra, közben – bár nem nagyon láttam, hogy enné ilyesmivel – két bacont pirítok meg kicsit, és rájuk ütöm a két tükörtojást. Kis só, és hagyom is, hadd piruljon. Addig bekészítem a tálcára a palacsintát, hozzá kis tálkákban lekvárt és persze juharszirupot, kenyeret, elkezdem lefőzni a kávét… és végül, ahogy kissé megpirult és a sárgája is megfőtt, az inkább főtt tojásra emlékeztető tükörtojás is mehet a tálca közepére a többihez. Még rápakolok két gyümölcslevet a tálcára, és…
- Kész is! – csapom össze elégedetten a tenyereimet az összeállításra, és míg elvonulok, hogy kikapcsoljam a zenét és eltegyem a fülhallgatókat, azért muszáj elgondolkoznom, hogy nem-e hagytam ki valamit. A biztonság kedvéért azért egy cukor, só és borsszórót teszek a tálcára, ha esetleg kellene Vexnek, aztán már csak valahogy ennek a tálcának az elegyensúlyozása van hátra. Még jó, hogy nem vagyok ember, így könnyűszerrel meg tudom emelni, csak egyensúlyba is tudjam tartani.
A kihívást az ajtó jelenti, de végül azt is ügyesen megoldom.
- Jó reggeeeelt! – ahogy belépek nem is figyelek, hogy fönt van-e már, túlságosan is leköt a tálca figyelése, miközben benavigálom egy kézzel tartva, aztán már inkább csak a lábammal lököm be az ajtót, hogy miért, nem tudom. – Felgyújtottam a konyhád~! – dúdolom tovább jól szórakozva, széles mosollyal, és remélem pár pillanatig sikerül ezzel összezavarnom, hogy vajon mennyire beszélhetek komolyan. – Kivételesen, most te kapsz tőlem reggelit. – még mindig széles mosollyal, ha már Vex felült, akkor leteszem a tálcát az ölébe. Nem kivételes alkalom azért, máskor is próbálkoztam, hát… inkább nem akarok emlékezni az első alkalmakra, de már legalább egész jól sikerülnek, amiket kitalálok. Remélem, mert nem én fogom megkóstolni.
