Lidércek Birodalma > Hueco Mundo

Golfpálya a Döglött Mufflonhoz

(1/3) > >>

Neliel Tu Oderschvank:
Las Noches büszkesége, ez a barombapuffadt, csodálatosan irgalmatlan paraméterekkel bíró létesítmény egyik legnagyobb dobása a kezdők számára fenntartott, bóvli műnappal megvilágított füves pálya. A kellemesen szénnéaszott gyepen minden kedves önként vállalkozó elsajátíthatja ennek az egyedülállóan kurvaunalmas sportnak az alapjait, ám ha mégsem sikerült öt perc után egy életre kiábrándulnia belőle, nincs más hátra mint előre, irány a haladó és profi pálya! Ez a két részleg természetesen már nincs kivilágítva, elvégre világosban a hülye is tud golfozni. A leleményes játékos pár perc hunyorgás után simán kiszúrhatja a homokba ágyazódott hollowmaszkokat, amik az egyes lyukakat jelzik, ám sosem árt vigyázni néhány kevésbé döglött lidérccel, akik a pályák szintjeinek növekedésével egyre nagyobb létszámban igyekeznek tökéletesen elcseszni az ember szórakozását.




<<ELŐZMÉNYEK

Nikolaj M. Smirnov:

Csibefutam
Hogy mit kereshetett ezen a helyen? Halvány lila fogalma sem volt, valami félőrült makogott neki, és először ott hagyta volna, mint eb a sz@rát, de sajnos mire észbe kapott, már egy sivatag közepén csücsült. Gyorsan felmérte a helyzetét, egyszerűbb, ha együtt működik, mert kedve nem sok akadt leállni, és harcba keveredni egy nála egyértelműen erősebbel. Ismerte az európai szokásokat, amit a húsvét jelentett, így nem jelentett gondot neki, hogy elmagyarázza a majd érkező csapatok számára a feladatokat. De hogy erre miért kellett ő? Szeretné azt tudni ő maga is.
Kissé összeráncolt homlokkal állt a megjelenő kompánia előtt, csak remélni merte, nem részese épp egy rablásnak, nem tenne jót a karrierjének most, hogy újra versenyezhet. Kezében egy golfütő volt, amire könnyeden támaszkodott, mintha csak egy kiegészítő lenne, és golfinget, sapkát, valamint egy könnyű rövidnadrágot viselt, mintha csak egy magazinból lépett volna elő.
- Üdv! – Köszön nem túl kedvesen, arckifejezését hanglejtése is alátámasztja, nem örömében van itt. – Azért vagyok itt, hogy a játékszabályokat ismertessem, és valami kosarat meg tojást is emlegetett az a vénember… mindegy. Amint bizonyosan minden nem látás- és szellemi sérült feldolgozta, ez itt egy golfpálya. Azonban nem a gazdagok sportját kell űznötök, amúgyis rohadt unalmas egy játék. – Elővesz egy piros kendőt a zsebéből, és a legközelebb álló felé nyújtja. – A játék hasonlít a hagyományos tojásvadászathoz, azonban ezt vakon kell kiviteleznie a játékosnak, mégpedig úgy, hogy a többiek irányítják a kis zászlóval jelzett lyukakhoz, amikben vagy van tojás, vagy egészen más meglepetés lapul. :roll: Kígyók nincsenek… talán. :/ – Húzza el a száját, nehéz megmondani, hogy szórakozik, vagy komolyan mondja. – Csak egy ember tartózkodhat a pályán, a lényeg, hogy minél több tojást gyűjtsön. – Azzal a pálya felé int a golfütővel. – Ó, egy apró kiegészítés! Megeshet, hogy a tojások szökni próbálnak, ezt a pályán kívül tartózkodók természetesen megakadályozhatják. – A mondandója befejeztével leül egy székre, és reméli, hogy a délutáni edzést azért még eléri, vagy Puding tuti megbotozza… :S
(click to show/hide)Összesen 15 lyuk van, mindegyikben van valami, a pályán kívülről nem látszik, hogy ez mi, bent pedig ugye „vak” a játékos. Összesen 9 tojás van, a maradék 6-ban mindenféle élőlény lehet: béka, egér, stb. (Rátok bízom!) Ha a játékos tojáshoz ér, az azonnal kiugrik a lyukból, és „futásnak” ered. Ha rámarkol, nem mocorog, de előfordul, hogy reccsenő hangot ad ki, anélkül persze, hogy összetörne.
Legalább 2 tojásnak el kell szaladnia! (Ezt kint megfoghatják, csak a gyűjtőtől kell elszaladnia.)
Legalább 3 olyan lyukba bele kell nyúlni, amiben nem tojás van!
A játék addig tart, amíg a bekötött szemű gyűjtő fel nem adja, és le nem veszi a kendőt, vagy az összes lyukat végig nem járta.

Határidő: 2017.05.09. 23:59
Különleges képességek, reiatsu képességek, kaszt képességek ezen a helyszínen nem működnek!

Hoshi Sen Nozomi:
  Csodálkozva néztem körbe a fűvel borított helyen. Egyik kezemben a Ryo-niitől kapott csokoládét tartottam, a másikban pedig a müzli szeletet, amit Umi-jii adott. Csendesen majszoltam őket felváltva, miközben levontam, hogy a levegő itt sokkal kellemesebb. Legalábbis nem éreztem úgy, hogy valami láthatatlan erő le szeretne taglózni.
  Bizalmatlanul lestem az idegenre, miközben Umi-jii mellé orientálódtam. Nem ismertem a fiút és nem akartam megkockáztatni, hogy bármelyik csokimat kinézze a kezemből. De azért csendesen fülelve igyekeztem figyelmesen végighallgatni az újabb feladatot.
  – Milyen „vénember”? – kérdeztem félszegen, mikor lenyeltem a számban levő falatot. – És mi az a golfpálya? – értetlenül lestem körbe a többiek között, abban reménykedve, hátha az egyikük megszán és beavat ebbe az állítólag tehetős emberek között kedvelt dologba.
  – Kíwgkghó*? – kérdeztem vissza meglepetten teli szájjal. Kirázott a hideg, ahogy elképzeltem, hogy bele kellene nyúlnom egy olyan olyan lyukba itt a pályán, amelyben egy kígyó van. Nem tetszett az ötlet. Egyáltalán nem! Közelebb húzódtam Umi-jiihez, cseppet sem tetszett ez a pálya.
  Uruwashi-san viszont elvállalta ezt a feladatot, minek köszönhetően megkönnyebbültem, hogy távolabb lehetek a pálya veszélyes zászlóval jelzett lyukaitól, Ryo-niiékkel együtt.
  – De innen alig lehet látni a pályát! – méltatlankodtam, miután a pálya szélére kullogtunk. Kár, hogy nem vagyok majdnem olyan magas, mint Ryo-nii, akkor tuti, hogy nem lenne ilyen problémám.
  Kezeimet éppen megtöröltem egy zsebkendőben, majd a csoki papírokkal együtt a zsebembe készültem csúsztatni azokat. Véletlen abba sikerült, amelyikben a telefonomat tartottam. Felcsillantak a szemeim.
  – Uh, majd kamerával ráközelítek! – jelentettem ki lelkesen, miközben aktiváltam is az alkalmazást. Mindjárt más volt, hogy rá tudtam zoomolni a terepre!
  – Uruwashi-san! Az első zászló rögtön ott van, tíz óránál! – jeleztem neki lelkesen, ahogy áthidaltam a pálya láthatóságának a problémáját.
  Ahogy a kamerával szórakoztam a távolban feltűnt valami érdekes. Kíváncsian közelítettem rá arra a furcsa, fehérszínű valamire. Kiszökött a vér az arcomból, mikor sikerült felismernem, mi is az. Egy csontmaszk volt! Mi most akkor valami… temetőben lennénk?! :O.O: Átvertek volna minket?
  – Ruka-chan, te is látod azt ott? – mutattam kétségbeesetten a messzeségbe, miután ő is felszerelkezett a mobillal. Reméltem, hogy csak képzeltem az előbbit.
  Elképedtem mikor a teló kameráján át láttam, hogy az egyik tojásnak időközben lába kélt. Ráadásul Uruwashi-san kezéből szabadult el! Megráztam a kobakomat meglepettségemben, szinte alig hittem a szemeimnek. Mondjuk egy fokkal jobb volt ilyesformában látnom a szaladgáló tojást, mert azon jobban megijedtem volna, ha a tányéromról szaladt volna így el. 
  – Umi-jii! Nézd ott, ott fut a tojás! – böktem rá. Ruka-chan által eközben jelentett kisállatka felé is elnézek a telóval. Valóban szaladt arra egy kishápi!
  – Ryo-nii, megkérhetlek, hogy megfogd a mobilom? – kérdeztem tőle. – Segítek Umi-jiinek! – jelentettem be szándékomat. Majd ha megfogta nekem a telefont, nyomban belevetettem magamat a vadászatba én is. Ahogy elnéztem ezek az elszaladó tojások nagyon pimaszok voltak. Nem igazán sikerült meggyőznöm őket azzal, hogy tükörtojás lesz belőlük, ha nem állnak meg. Az állatkákat nem is említve, melyek szintén a pálya szélét vették célba...
  Bár igyekeztem nagyon trükkös lenni és úgy becserkészni őket, hogy ne számítsanak rá. Kényelmesebb volt így, mint folyton szaladgálni utánuk. Azzal próbáltam becsapni őket, hogy úgy tettem, engem nem is érdekel a jelenlétük, aztán meglepetésként rájuk vetődtem mikor a helyzet úgy hozta!

*Kígyó?

Hoshi Kazumi:
- Keresést nem vállalom! – Tartotta fel kezét bájos mosollyal. - Állatbarát vagyok! Viszont rémesen félős is! Végén kárt tennék a tojásokban, vagy megsérülnének az ügyetlenkedésemtől szegény állatkák, ha vannak. – Biccentette oldalra fejét, mert Nono chan-nal karöltve, ő sem volt meggyőződve róla csak viccelt a fiú, vagy ténylegesen ártatlan állatokat tuszkoltak lyukakba. Ha az utóbbi, akkor sürgősen ki kellett őket onnan hozni és biztonságos helyre vinni! Egyáltalán nem élőlényeknek valóak azok a picike, sötét, nyirkos zárkák.
- A golf egy játék, kicsim! – Ölelte magához a mellé bújó picikéjét. - Kerek labdát kell a zászlóval megjelölt lyukakba ütni, olyan ütőkkel, amin a fiú támaszkodik!  Azaz ügyesebb, aki minél több lyukba betalál, minél kevesebb ütésből! – Legalábbis valami ilyesmi dereng fejében. Nem kifejezetten vonzotta ez a sport, sem a szabályai. Azért remélte túl nagy szamárságot nem mondott ükikéjének. Elhatározta, miután hazaérnek első dolga lesz utána olvasni. Addig, viszont még akadt teendőjük! Elsőnek kiválasztani a szerencsést, aki felfedezi a lyukakat! Szerencsére Yui chan önkéntesen vállalkozott a megmérettetésre.
- Bízd csak ránk a navigálást, Yui chan! A fiacskám a legokosabb a világon! Ruka chan-nak pedig sas szemei vannak! – Csillámlott lelkesen, míg Nono chan megjegyzésére vissza nem pottyant a földre. Elmélyedten dörgölte az állát, hogyan küszöbölhetnék ki az égető problémát, túlságosan picikére nőttek. - RYO CHAN! – Csapott bele tenyerébe. - Ryo chan elég magas! Ha felemel téged Ruka chan, szinte az egész pályát be tudod látni! –
Bólogatott bölcsen, mielőtt kiosztott másik okos pöttömkéjének egy hatalmas szeretgető ölelést, hiszen a telefonja segítségével ügyesen irányított és remek ötletet adott Ruka chan-nak. A kezébe keveredő selfie bot segítségével közelítettek rá a megfelelő lyukra, amerre Yui chan haladt.
- Akkor enyémek az állatkák! Egyik sem veszhet el ezen a helyen! Szépen beadjuk mindet egy menhelyre!– Hümmentett elszántan. Le is vette pulóverét, amiből addig ügyeskedett kicsike batyut tudott csomózni. Azokba kényelmesen belegyűjthettek mindent. Már csak az állatkák kellettek! Igazi szumós terpeszben várta a felbukkanó élőlényeket, amik tényleg voltak! Döbbenten pislogott, miután egy béka kezdett a pálya széle felé ugrálni.
A kezdeti sokkon túljutva hatalmas elánnal indult meg az állat felé, viszont ahogy a kis nyálkás kuruttyoló irányt váltott és felé indult, úgy szállt inába a bátorsága. Hátra arccal menekült előle és szembesült vele, újabb állatka van a terepen. Egy nyuszi ügetett el előtte. Habozva kapkodta fejét, mi legyen, aztán a tapsifüles felé vetette magát.
- A BÉKUSZT, NONO CHAN! – Bukdácsolt a nyuszkó után. Alig sikerült bezsebelnie, már  rusnya pók mászott a fűcsomók közül. Hangos nyöszörgésekkel trappolt Nono chan mögött a begyűjtésére. Maga sem emlékszik, hogy ügyeskedték a pulóverbe, de sikerült. Nem ért rá nagyon foglalkozni vele, mert előbb egeret üldözött, aztán, Nono chan-nal hajkurászták a futkosó tojásokat, végül sikításokkal menekült a tekergőző kígyó elől. - Azt biztos, hogy nem! Valaki? – Nézett háta mögé segélykérően. Elég meggyőző lehetett, mert nagy fiacskája rongyolt el mellette, így viszonylag kényelmesen eredhetett a sápítozó kicsi kacsa után.
- Nem fogják egymást bántani? – Kukucskált bele óvatosan a pulóverébe, ahogy óvatosan belepakolta a kicsi kacsát is.

Hoshi Ryohei:
Ahogy kezdtek ébredezni, naná ott strázsáltam mellettük. Nono~chan le se tagadhatta volna, hogy igazi Hoshi, egyből a gyomra korgott.  Nem mondom, hogy nem könnyebbültem meg, és halásztam elő egy méretes csokit. Kérdés nélkül toltam a kezébe. Úgy sejtettem, hogy picit megdolgoztattam a nanobotjait, kellett már nekik is az utánpótlás. Ruka~chan sem maradt ki a jóból, bár neki nem voltak nanobotjai. Viszont mire Yui~hoz értem, ő már vígan és üdén irkált valamit.
Meg sem lepett már az új helyszínváltás. Végig mértem a szőke gyerkőcöt. Ahogy megszólalt, csak megerősített abbéli hitembe, hogy nem önszántukból voltak itt a házigazdáink sem. Feleslegesnek ítéltem innentől kezdve a morgást. Irányukba legalábbis.
A golfra, mint olyanra, már be se rándult a szemöldököm. Egész addig tartott ez a szangvinikus nyugalom, míg ki nem derült, hogy állatokat dobáltak a golf lyukakba. Erre azért már úgy kezdett kinyílni a bicska a zsebembe –ahogy néztem, nem csak nekem. Rögtönzött megbeszélésen picit átírtuk a szabályokat.
Szabadítsuk ki az állatokat, miközben a tojásokat is összegyűjtjük alapon. Anci nagyon előrelátóan osztotta ki a feladatokat. Nem ellenkeztem, amikor Yui önként jelentkezett a kutatásra. Nem szívesen hagytam volna magára Ruka~channal. Szemmel láthatóan nem kompatibilizáltak felhőtlenül.
Ahogy megbeszéltük, Ruka~chant a nyakamba vettem, majd mentem, amerre navigált. Ő látta pontosan, hogy merre, vagy hogy tudta jobban mondani a pontos irányt.
Én inkább a menekülő állatokat, és az őket üldöző családomat figyeltem. Nem mondom, hogy nem pitiszkálták fel bennem a nagymacskát. Nem tehettem róla, picit talán feszülten követtem a tekintetemmel a nyargalászó célpontokat. De uralkodtam magamon, inkább csak begyűjtöttem Hugi telóját, de amúgy viselkedtem. Egész addig, míg meg nem láttam egy olyan állatot felénk nyargalni, amit nem akartam se Nono~chanra, se Umi~ra rábízni. Úgy sejtettem, hogy mind a ketten irtóztak a pókoktól. Ez pedig egy méretesebb példány volt. Egyenesen felénk rongyolt. Amikor elég közel ért hozzánk, kivágódott, és satuba fogta a bokám. Onnan aztán nem volt hajlandó elmozdulni. Nem mertem semmit reagálni, hogy önkéntes bébicsősznek lettem kinevezve, ugyanis féltem, hogy a nyakamba trónoló Leányzó is legalább olyan vehemanciával sikkantotta volna el magát a tudattól, hogy egy emberbe kapaszkodott egy pókkal, hogy a bezsebelt halláskárosodást minden valószínűség szerint, jó pár órán keresztül javíthatták volna a nanobotok.
Szóval mentem tovább, tudomást sem véve a soklábú önkéntes bokaékszeremről.
   -Mennyi van még Ruka~chan? - kérdeztem inkább, elvégre ő kísérte figyelemmel a történéseket. -A lány hogy remekel?- kértem tudósítást.
Amikor az utolsó körhöz elértünk- tegyük hozzá, Anciék igazán kitettek magukért, és cicás ügyességgel gyűjtötték be mind az állatokat, mind pedig az elszabadult tojásokat, lehelyeztem Ruka~chant a földre. Pont időbe, ugyanis  Anci sikkantására reflexből lendültem az irányába. Mint kiderült, egy méretes kígyó volt Umi támadója.  Elkapta a feje mögött közvetlen, majd hagytam, hogy a kezemre csavarodjon. Ekkor láttam meg, hogy Anciék közben mit gyűjtöttek be. Egyből felcsillantak a szemeim, ahogy megláttam azt a puha szőrös, sárgás kis csibét.
   -Anci! Azt a kis kacsát haza szeretném vinni! - lelkesedtem, ahogy elképzeltem, hogy Hopi vajon mit szólna hozzá - Ha nem tesszük a kacsát a kígyóval egy helyre, akkor nem lesz baj! A többi meg külön zsebekbe!
   

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése