Lidércek Birodalma > Hueco Mundo

Az óriás homokozó, avagy miből lesz az arrancar?

(1/8) > >>

Neliel Tu Oderschvank:
A végtelen sivatag, ahol kisebb-nagyobb hollowok tengetik mindennapjaikat. A növényzet kopár, vagy egyáltalán nincs, a csillagtalan égbolton pedig csak az örökké kiflialakú Hold nyújt némi néznivalót.


<<ELŐZMÉNYEK
(click to show/hide)Elértél hát ide is. Az örök éjszaka birodalma ugyan hatalmas, a megtalált festmény mégis útmutatásul szolgál, pontosan merre keresgélj. Teljesítőképességed határára érve találsz rá a megörökített két fára, és ahogy átfésülöd a környéket, egy barlang félig beomlott nyílására bukkansz. Nagyot dobban szíved, érzed legbelül, hogy közeledsz utad végéhez. Az adrenalintól új erőre kapva készítesz gyorsan egy fáklyát, majd mély levegőt véve átfurakodsz a szűk bejáraton.
A lélegzeted is elakad a káprázatos látványtól, amely szemed elé tárul abban a pillanatban, ahogy fáklyád fénye körbetáncol a falakon. Amerre szemed ellát, aranytallérok, gyöngysorok, csiszolt gyémántok és egyéb, tüzesen izzó drágakövek, régi kelyhek hevernek szétszórva. Egy másik kupacban gondosan felhalmozott tekercseket és régi kőtáblákat találsz; mindegyiken rejtélyes tudományok lejegyzett titkait olvashatod.

Gratulálok, megtaláltad a kincset!

Hera Celia velli Taarm:
= FREEDOM! Avagy… bolyongás a homokozóban. [Yozora és Hera ismerkedik.]=

Zúg, morog, csikar… gurul, esik, koppan, törik. Maga sem tudta, hogyan volt képes meghallani az összetörő üveg zaját.
Feje már rég párnáján fúrt lyukat s próbálta legalább tompítani szobája falait lassan szétverő hangzavart, a basszus már rég az agyát baszta lassacskán már pépes masszává. Takaróját már régen lerúgta magáról, s egy oldalpillantással konstatálta, hajnali fél öt körül járhat az idő. Ugyan azt mondta, nem zavarja a hangos zene, ez kissé túlzás. Első dolga lesz kikövetelni a hangszigetelést. Nyűgösen mocorogva átkozta korai ébredését, s belebújva egy sortba s hozzá illő felsőbe edzőcipőt kötött s egyszerűen kiugrott szobája ablakán. Emberként ebbe belehalt volna, de mint tudjuk, őlánysága rég nem tartozik ama falnivalóan esendő fogások közé.
Még ma sem volt képes megszokni a sonído tökéletességét, kecsességét mely arra emlékeztette, ahogyan a hattyúk táncolnak. Nyakát ropogtatva indult el valami olyan után kutatva, amit megölhet. Többnyire nem úgy ébredt fel, hogy gyilkolni akarjon, de ez a nap más. Ma el sem aludt… S mivel aprókáposztának sem menne el jelenlegi erőszintjével, kénytelen ott keresni megnyugvást, ahol ő tombolhat. S mi lenne erre megfelelőbb, mint a sivatag? Persze, persze… Menosok erdeje, de unalmas mindig repülő, sült galambot lakmározni. Ma kivételesen ő akarta megtalálni, ő akart keresni ellenfelet.
Tekintete szüntelen kutatta hazug világának minden egyes zegzugát s érzékeit kiterjesztve próbálta megtalálni azt az energiát, ami megmozgat benne valamit. Széttépni, szaggatni, marcangolni… Belemarni, markolni, hasítani. Minden egyes porcikáját apróbbnál apróbb darabokra tépni üvöltés közben, s hallgatni hogyan tör fel torkából bugyogva vére s fullad bele saját fröcskölő, éltető vörös levébe. Tekintete különös fénnyel izzott, szinte már világított- elvesztve szokásos szelíd, hűvös fényét. Most rózsaszínen lángolt, ajkait indulatosan harapta be s fordította tekintetét a felé az alak felé, aki közeledett. Nem is gondolt rá, talán ő lehet a célpont, a vad, amit űzni kívánnak. Ajkait halk, vidám kacaj hagyta el- nagyot nyújtózva várta, hogyan ér elé az arrancar. S magát átadva reggeli morcos kedvének, nem is volt nehéz belelendülni a kibontakozó harcba. Szinte félrészegen táncolta körbe ellenfelét, mozgásának kecsessége oly magával ragadó volt, ellenfele tekintetét lekötötte: nem is harc volt ez, inkább egy tánc, melyben szinte felkérik. Ellenállni sem tudott: s a nő élvezete akkor hágott tetőfokára, mikor tű éles karmai áthatoltak a férfi mellkasán, kiszakítva belső szervei egy részét. Élvezettel marcangolta áldozatát, nem kívánt egy apró darabot sem hagyni belőle.
- Pokol összes bugyra kínozza meg azt a retkes, tetves hangszórót.- morogta, miközben ellenfele élettelen fejét taposta újra és újra egészen addig, míg a csont hangos ropogásokkal meg nem adta magát, s szilánkosra nem tört. Testének jelentős részét vér borította, s talán annyira belefeledkezett volna kivételes, végre élvezetes lecsillapodásába, nem figyelt a közeledő csapatra?
- Mit keres egy vaizard itt? - tekintett az előtte álló férfira, majd felegyenesedett a hulla mellől, s nadrágjába törölte véres kezét.

Yozora no Takasasa:
Hosszúhajak összecsomózása (Hera és Yozora)

18+

 A bolond apám most büszke lenne rám, ha tudná, hogy még mindig szoktam meditálni. Nem azok szerint az ostoba, kötött szabályok szerint, hanem a magam módján, de mégiscsak meditálok, beszélgetek a zanpakutommal. Mostanában szívesebben szakítok rá időt, mert elégedettebb velem, mint régen volt. Azt mondta, hogy örül, mert végre megtanultam irányítani a környezetemet, először azóta, hogy velem van. Igazság szerint mindig tudtam irányítani a környezetem.
 - Brün, hogy haladtok?- felállok a székről, és vetek egy pillantást Brünhildére és Yamatára, akik éppen a tegnap fogott shinigamit vallatták. Valószínűleg már mindent elmondott, és azt is szívesen elmondaná, hogy mikor sétál a szerelme egyedül egy sötét helyen, ha ez segítene rajta. De nem hagyom, hogy ilyen könnyen vége legyen, egyrészt talán mégis van valami titka, másrészt pedig szeretném, hogy a gyerekek formába lendüljenek. Yamata sajnos nem lesz soha túl jó vallató, mert nem hajlandó beszélni, rossz néven vette, hogy levágtam a jobb kezét, amivel a kardját forgatta régen, Brünhildében viszont rengeteg potenciál lenne. Ha tanulna egy kis türelmet, egy órája még tökéletesen életképes, éppen csak sérült volt a shinigami, mostanra viszont már annyira le lett rokkantva, hogy nem húzza tovább pár óránál.
 - Azt mondja, amit már mondogatott egy ideje. A kilencesekhez tartozik, sima járőrmunkát végzett, amikor elkaptad, meg hogy nem ismeri a leveleid egyik címzettjét sem. Val’szeg ennyit tud- felciccentettem kétszer, miközben megráztam a fejem, és a kezem a lány meztelen vállára tettem. A balt, ami azé a shinigami fiúé volt, aki nagyjából olyan idős lehetett, mint az ő szeretett Zach-je. Mégis összerezdül, ahogy végigsimítok rajta. Nem is baj, hogy kényelmetlenül érzi magát, lassan elindulok lefelé a karján, azután átnyúlok a szintén fedetlen lapockára, és végigsimítok a hasán is. Megállok a köldöke felett.
 - Túlzottan kapkodsz, kedvesem. Türelmesnek kell lenni, ki kell élvezni minden pillanatot, óvatosnak, gyengédnek kell lenni, pontról pontra kell felfedezni az alany testét. És a lelkét is. Mindig legyél türelmes! Rengeteg időnk van- összerándul, ahogy egy kicsit belecsípek, de azután elengedem, és elindulok a felállított asztalra kikötözött fogoly felé. Yamatát csak egy pillantásra méltatom, kifejezéstelen arccal áll az asztal mellett, a kezében tartott sainak csak a hegye véres. Nem tudom, hogy azért, mert más eszközt használt, ő türelmesebb volt, vagy csak simán nem érdekelte ez az áldozat. Annyira nem is érdekel, tudom jól, hogy ő az olyan áldozatokat szereti igazán, akik még tudnak harcolni. Igaz, ez is egy harc, minél több információt kell kiszedni egy törékeny elméből, és azok az információk gyakran nem akarnak jönni.
 - Mi a neved? Melyik osztaghoz tartozol? Mit csináltál Kyotoban? Ismered Urufu Yashuhiro-t? Ismersz egy tizenéves, ezüsthajú fiút a harmadik osztagból? Mikor végeztél az Akadémián? Mi a neved? …- megragadtam a húszas évei közepén járó, barna hajú férfi állkapcsát, és felemeltem a fejét, hogy rám nézzen. Rögtön láttam, hogy már teljesen összeroppant, minden megmaradt izma megfeszült, ahogy belefúrtam a tekintetem az egyetlen megmaradt szemébe. Egyáltalán nem hasonlított már arra a shinigamira, akit tegnap idehoztam, Brünhilde egy kicsit túl gyors munkát végzett. Egy pillanatra eszembe jut, hogy megbüntetem érte, de azután legyintek csak rá. Nem hibáztatom a gyermeki lelkesedéséért. Egy lökéssel felborítom az asztalt, újra víszintbe helyezve a shinigamit, azután meghúzom a láncot, hogy pont fölé kerüljön a fémhordó, benne a felforralt vízzel. Az egyik kardommal szúrok rá egy kis lyukat, hogy éppen csak cseperegjen a hasára. Kíváncsi vagyok, hogy él-e még, amikor kiürül a hordó, de ha nem is, megérte az a víz a gyönyörű, magas sikolyért. Néhány másodperc múlva egy kicsit arrébb rúgom az asztalt, hogy lejjebb csorogjon a víz, azután egy elégedett mosollyal kisétálok az ajtón.
 A Muro hollowjai, és az a néhány arrancarja, akik éppen ezen a bázison vannak, szemmel láthatóan örülnek, ahogy kivonulok, nyomomban a két gyerekkel, akik mellé rövidesen felzárkózik a másik négy is. Nem értem, hogy olyan lények, akik az éjszakában élnek, egymást eszik, hogyan ijedhetnek meg ennyire egy szinte már lányos sikítástól, ami a vasajtó mögül szűrődik ki. Gyorsan visszaküldöm Zach-et, hogy zárja be azért, és mondja meg, ha bárki bemegy, a helyére kerül a játékszerünknek. Nem igazán érdekel, hogy amikor visszajövök, halott lesz-e, vagy kell még egy hordó, de nem szeretném, ha azt gondolnák, hogy bárki elronthatja a szórakozásom. Azt még Vextől sem tűröm el.
 Nem igazán tudom, mi célból indultam el sétálni a sivatagba. A hollowok annyira soha nem érdekeltek, gyorsan meghalnak, nem szenvednek annyira érdekesen, és bonyolult a lekötözésük is. Talán megint megnézem, hogy Zack és Brünhilde hogyan harcolnak egymással, és elszórakozom rajta, hogy a srác mennyire nem veszi észre, hogy miért esnek le mindig a lány ruhái. Pedig nem emlékszem, hogy néhány ujján kívül mást is levágtam volna, de lehet, hogy más már megtette. Vagy csak szimplán felteszek kérdéseket Carinának, miközben a hüvelykujjammal néhányszor megsimítom az arcát, pont úgy, mint aznap, amikor elveszítette a szemét. Imádom azt a leírhatatlan félelmet, ami a tekintetében csillog.
 Hirtelen kapom fel a kezem, és parancsolok megálljt, ahogy nézem a két arrancar csatájának végét. Úgy tűnik, a nő jóval erősebb lehetett, ha ennyire simán kitaposta a lelket a vesztesből. Vonzó a hevessége, de ő is ugyanolyannak tűnik, mint Brünhilde: türelmetlennek. Ha az ellenfél veszített, és már nincs esélye, nem szabad kapkodni, ki kell élvezni a győzelmet.
 - Túlzottan kapkodsz. Először a csuklóját kellett volna széttaposnod. Azután az alkarját, a könyökét, a felkarját, mindkét oldalon. Aztán a lábát. És utána rengeteg időd lett volna még játszadozni vele- soha nem voltam oda a türelmetlen nőkért, és úgy vettem észre, a kuncsaftjaim sem. Ha kifizeted egy ló hatodának az árát, nem három percet akarsz kapni érte.
 - Leginkább szórakozást, szép hölgy. A shinigamik unalmasak, itt sokkal érdekesebb személyiségek vesznek körül. Úgy látom, ma is összeakadtam eggyel. Kit tisztelhetek önben?- jelzem egy néma pillantással Zachnek, hogy kicsit vigye távolabb a kölyköket, ő pedig egy rúgás formájában adja elő a félszemmel bambuló Carinának az üzenetem. Nem zavar, ha hallótávolságon belül vannak, az zavar, ha én hallom a szuszogásukat. - Én Yozora vagyok Takasasából, a Muro alparancsnoka és Karasu Vex jobb keze.

Anton:
Séta a homokbanHueco Mundo sivatagját járva elkezdtem töprengeni azon mennyire is hasonlítunk ehhez a kopár pusztasághoz.
~A homokszemekhez hasonlóan mi is végtelen számban vagyunk jelen. Érdekes módon nem törvényszerű, hogy egy Hollow teste továbbfejlődjön egy erősebb formába. Persze ha sok lelket eszik, akkor annak meglehet az eredménye ám csak a kiválasztottak képesek elérni a valódi célt. Vegyük példának a ranglétra legalját, azokat, akik a halandók világában ténykednek. Közülük csak kevesen éreznek késztetést, hogy felfalva társaikat enyhítsék mérhetetlen fájdalmukat. A belőlük lett Gillianok közül sem mindegyik képes Adjuchassá változni csakis az, aki eltér a csordától, vagyis az abnormálisak. Mindig azok változnak, meg akik eltérnek társaiktól. Érdekes módon ezek a kívülállók egy közös tulajdonsággal rendelkeznek ez pedig az ösztön. Mindannyian az ösztöneikre hallgatva vadászták le társaikat. A józan észt félredobva állat módjára gyilkolták le egymást. Nem mintha én különb lennék a többinél hisz ugyanezt tettem én is. Viszont rendkívül érdekes hiába az ész és a rengeteg erő valami soha nem fog változni. Meglehet kik elérték a végső formájukat nem mások puszta ösztön lényeknél. Bár ha belegondolunk a Gillianok is pont ugyanilyenek hisz mákszemnyi agyukkal nem sokra mennek. Vajon miért bujkálnak a Vasto Lordok a világ elől? Talán oly nagy erőre tettek szert, hogy nem foglalkoznak a hozzánk hasonló bogarakkal? Erre a kérdésre csak akkor kaphatom meg a választ, ha végre én is közéjük tartozom majd. Addig viszont rengeteg víznek kell lefolynia azon a jelképes folyón. Na, dologra.~
Mondtam magamnak majd farkammal ostorként csettintettem jelezve ideje lenne valami harapnivaló után kutatni. Hirtelen nem is olyan távol egy érdekes lélekenergiára lettem figyelmes. Még soha életemben nem találkoztam hasonlóval ám egyből tudtam milyen lénytől származhat. Idegességemben pengeéles karmaimat mozgattam fel s alá. Ahhoz még nem voltam valami gyakorlott, hogy megérezzem pontosan mennyi lélekenergiája lehetett. Kis idő múlva sikerült beazonosítani a hatalmas erő forrását. Az ösztöneim azt súgták kerüljem el jó messzire. Azonban valami arra késztetett, hogy nézem meg közelebbről. Egyik lábamról a másikra lépdelve tipródtam eme két választás között. Pár pillanattal később lassan elindultam és visszafogtam az erőmet nehogy idő előtt kiszúrjon. Az egészségemre nézve nem lett volna ildomos, ha meghalok. Vagy ötpercnyi kocogás után sikerült rátalálnom arra a valakire.

Ronan Phellera:
Séta a homokban
Dühösen szisszentem fel, és dobtam viszonylag gyengéden a joysticket a földre. Nem tudom, ki vette nekem a play stationt gyógyulási ajándékként, de biztosan az volt a célja, hogy felidegeljem magam vele. Már harmincadszor halok meg ugyanannál a szakadéknál, mert sehogy sem tudom egyszerre nyomni az x-et a nyilakkal egyszerre. A bal kezem még mindig csak arra jó, hogy néha hirtelen el kezd fájni, illetve húzza a nyakam. Ha leveszik a vastag kötést, tudom mozgatni, de úgy csak még jobban fáj. Nem tudom, hogy valaha olyan lesz-e, amilyen volt.
 Felállok, kinyújtózok kicsit, azután kikapcsolom a játékot. Már két hét telt el azóta, hogy Espada voltam fél napra, pár napja egy igen fájdalmas procedúra keretében felkerült a másik két számjegy is a nyolcasom elé. A tetováló annyira kárörvendő volt, hogy újra lát, hogy kis híján vele is azt csináltam, amit a másikkal a kórházban. Seth nem haragudott meg érte, hogy megöltem, vagy legalábbis nem adta jelét.
 Kibámulok a sötétbe az ablakomon, a nagy, végtelen sivatagba. A tükörképemen a fáradt, elkínzott vonások, a sérült kar és a gyengén tükröződő kép mindig eszembe juttatják, megtörtént, ami megtörtént. Mindenki úgy tudja, hogy Espada lettem egy napra, de még a tornyomba sem volt időm beköltözni azelőtt, hogy csúnyán leszerepeltem, és megfosztottak ettől a címtől. Mindenki rólam suttog most, bár szemtől szembe senki nem mer nekem semmit mondani, ahogy a rokonaim jelenlétében sem mesélnek. Tudják azt is, mi történt a kórházban azzal, aki túlzásba vitte a gúnyolódást, csak csendben suttognak, és amikor pár napja kint voltam, megbámultak. Egy nagy levegővel úgy határozok, hogy ma mégis kimegyek. Igaz, nem a városba, csak a sivatagra.
 Egy elég fájdalmas eljárás keretében leakasztom a karom a nyakamból, és átdugom azon az egyenruhámon, amit mostanában használok. Levágattam a bal ujját vállból, úgyhogy egy fokkal kényelmesebb felvenni, gyorsabban visszakerül a karom a nyakamba. A fájdalom gyorsan el is múlik, csak a viszketés tör rám újra, de ezúttal igyekszem vele nem törődni. Mondták, hogy ne vakarjam, ha azt szeretném, hogy gyorsan lekerüljön a kötés, és ne fertőződjön el.
 Becipzárazom a felsőt, épp csak a hollowlyukam látszik ki a nyakamnál, amikor gyorsan lefirkantok egy üzenetet az ajtó belsejére ragasztott papírra, hogy elmentem sétálni, és majd pár óra múlva jövök. Desmond-apuval beszéltem, amennyit kellett, és hálás vagyok neki, amiért nem zavar folyamatosan, nem akar folyton beszélgetni. Még sem neki, sem ’via-neenek nem mondtam semmit, a többieknek pedig talán soha nem is fogok. A férfi utolsó szavai valószínűleg nem kitalációk voltak, és tényleg nem szabad beszélni erről másnak, akkor mindenki tudná, hogy nem igazi Espadává lett kinevezve. Hozzá kell járulnom, hogy másokat is becsapjanak.
 Zsebre teszem a jobb kezem, és nekivágok a sivatagnak. Rengeteg dolgon kell gondolkoznom, nagyon nehéz időszak közepén vagyok. Valószínű az iskolában cseppet sem lesznek megértőek a két hetes hiányzás miatt, azok a szemét tanárok a nyakamba fogják önteni az összes lemaradást, minden dolgozatot, pár lány meg a barátaim sajnálni fognak, de a többiek még a vállukat sem fogják megvonni, hogy autóbalesetem volt. Bár lehet, hogy a cápatámadás menőbben hangzik, bár ha lekerül a kötés, látszani fog, hogy nem az. Talán valami olyasmit kellene kitalálnom, ami egyedibb, és nem nehéz úgy lehazudni, hogy ellenőrizhetetlen legyen.
 Gyorsan megérzem, hogy figyelnek, bár azt nem tudom, ki és honnan. Nem úgy figyelnek, ahogy a gyenge hollowok szoktak, úgyhogy rögtön az jut eszembe, hogy ez a valami nem fél tőlem, hanem inkább vadászik rám. Legalábbis, egy kicsit úgy érzem, veszélyben vagyok. Talán egy másik arrancar lesz az, talán csak egy a kelleténél ostobább lidérc, de a kezem így is a zanpakutomra csúszik.
 - Mutasd magad!

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal

Teljes verzió megtekintése