Az óriás homokozó, avagy miből lesz az arrancar?

[Furasawa Akita]

Ismerkedő játék Antonnal

Amada nem engedett a nagyra nőtt bunkó hergelésének. Több kell annál, hogy valaki gyávának hívja, ahhoz, hogy eszeveszett rohamba kezdjen. Előbb talál ki valami haditervet, amivel elintézheti az ellenfelét, minthogy a szerencsére bízza magát. Maga is hallott már arról, hogyha nem jut megfelelő táplálékhoz, akkor lehetségessé válik, hogy az ereje visszafejlődik. Sokan mondták, hogy az a biztos, ha megeszed az erős társaidat, így mindig fitten maradhatsz, de eddig a különleges lelkek befalása, és a shinigamikra való vadászás is jól tartotta őt. Nem volt szüksége arra, hogy kannibál legyen, és nem is vetemedne ilyesmire egykönnyen. Nem egy barátkozós fajta, de azért vannak erkölcsei még, ha teljesen kicsavartak is.
- Fényezd, csak magad tüske böki, attól nem leszel erősebb, megfélemlíteni meg nem tudsz. Ha nagyon tudni akarod, én nem eszem a fajtámat. Az az első lépcsőfok, hogy egy olyan korcs szörnyeteggé válj, aki a sajátjai ellen fordul, az ilyenekben nem lehet megbízni. Az emberek pedig könnyű prédák, de némelyik elég erős hozzá, hogy akár téged is széttépjen egy pislantás alatt. Nem a gyengéket vadászom, különben most nem lehetnék itt.
Eszébe jutott az is, hogy megszidja őt, amiért álmában tört rá, de igazság szerint ezt ő is megtette volna, ha úgy alakulnak a dolgok. Nem volt soha becsületes harcos, de hé! Az élet sem becsületes. Kezdte megunni az álldogálást, és beszélgetést. Sürgősen el kell tűnnie valami olyan helyre, ahol előnyben lehet ezzel a monstrummal szemben, különben még a végén megeszik. Kétlábú nehéz ellenfele nem túl sanszos, hogy lefutja őt, szóval ettől nem kellett tartania, négy lábon ő volt a gyorsabb, ez kétségtelen. Ez a gondolat kicsit megnyugtatta. Nem kell tőle tartania, mert lehet akármilyen izom állat, nekik adjuchasoknak nincsen sonidojuk, mint az arrancaroknak, így csak a természet adta gyorsaságukra hagyatkozhatnak.
- Amúgy meg miféle lidérc eszi előbb a fajtáját, mintsem próbálkozik meg shinigamikkal, vagy fejlettebb emberi lelkekkel? Nem gondolod, hogy kettőnk közül te vagy a gyáva? Megtámadni a nálad gyengébb hollowokat? Milyen jogon ítélsz te meg engem, amikor te sem különbözöl tőlem? Na, szedd, össze magad mielőtt feldühítesz!
Mérlegelte mit tegyen, ha ellenfele rá támadna. Biztos volt benne, hogy a karmaival kezd el majd csapkodni, és az a nagy kinövés a másik karján valami pajzs lehet. Szóval azzal meg majd védekezni fog. Ez egyértelmű. A pajzsba nem tud beleharapni, de ha a támadó kezét el tudná, kapni vagy ki tudna térni előle, akkor egy pillantás alatt megszúrhatná, és onnantól már nem lenne messze a győzelem. Észben tartva taktikáját összeszűkült pupillákkal nézte az előtte álló alakot, vajon most mit tesz? Ha meg akarta volna ölni, már megtette volna, vagy legalábbis próbálkozott volna, de ott áll és beszél, fitok tatja az igazát egy idegennek. Vagy szeret beszélni, vagy nem akar harcolni…

[Anton]

Ismerkedős játék Antonnal

Ez a beszélgetés egyre jobban kezdett elfajulni. Úgy vélem sokkal jobban jártam volna, ha egy csapásra kivégzem ezt a lököttet. Sajnálatos módon ezt elszalasztottam így kénytelen voltam végighallgatni a marhaságait és a kezdetleges sértegetéseit. Szerintem még a mellét is verte volna a nagy öndicséretben, ha meg tudta volna tenni. Büszkén jelentette ki, hogy ő semmi körülmények között nem eszi meg egy fajtársát. Nem akartam hinni a fülemnek. Felfogni sem tudtam őt miért nem kínozza a félelem és rettegés. Engem az ösztönök vezéreltek arra az útra, hogy Adjuchasokat egyek. Jól megtanultam, ha szabályt vagy falsz, vagy téged falnak fel. Továbbá arról is hablatyolt, hogy a Hollow evés vezet a legrövidebb úton az elkorcsosulás felé. Utána mesélt az emberekről, hogy ők elég könnyű prédák ám akad köztük néhány elég veszélyes alak.
-   Nekem egy ilyen tejfejes szájú ne beszéljen az emberekről. elég szomorú, hogy így nyíltan bevallod miszerint a könnyű emberi prédára fáj a fogad. Igaz van köztük pár bivaly erős azonban ez elég ritka eset. A Hollowok ráadásul sokkal több erőt adhatnak egy tucat léleknél. Értem én nem a teljesen gyengéket vadászod le, hanem azt, amelyik csöppet hatalmasabb. Ha jól emlékszem szólt a magad fajtáról egy mese. Az ágy alatt bujkálsz és onnan rémizgeted a gyerekeket. nem igaz Mumuskám? Mond csak merre szoktál vadászni? Ugye nem egy óvodában garázdálkodsz ideális alanyokat keresve?
Már nagyon kezdett az idegeimre menni így nyíltan bevallottam mi nyomja a lelkemet. Miután befejeztem a mondandómat gyávának titulált, hogy egy nálam gyengébbet támadtam meg. Az egyáltalán nem az hibám volt, hogy ő ennyire girhes és csenevész. Azt hitte, hogy elijeszthet ám rossz lóra tett. Mikor megemlítette a Shinigami szót egy remegő hullám söpört végig az egész testemen. A karmaim csikorgó hangot adtak ki. Szívből gyűlöltem a fekete ruhásokat, amikor cserbenhagytak, és mert annyi szenvedésen kellett keresztül mennem.
-   Mint már korábban említettem te alacsonynövésű szobacica jobban megválogathatnád, mi veszel a szádba. Én soha nem fogok Shinigamit enni annál jobban gyűlölöm őket. Helyette apró kis cafatokra tépném őket, hogy még az emlékük is megsemmisüljön. És ha így folytatod, ezt az ostoba viselkedést nem leszel hosszú életű. Nem tudom, hogy tisztában vagy-e vele te nem egy közönséges Hollow vagy hanem egy Adjuchas. Az aljanép még beéri az emberi lelkekkel azonban mi nem. Kíváncsi vagyok akkor is ilyen aktívan szónokoltál mikor egyszerre fajtársaid tucatjait faltad fel. És nem tudsz átverni, mert ha nem tettél volna, így akkor nem jártatnád itt a bagólesődet.
Egy picinyke kis gyík Hollow kezdett köztünk végigmenni remélve, hogy élve megússza ezt az incidenst.

[Furasawa Akita]

Ismerkedő játék Antonnal

Amada szélesen elvigyorodott, mintha megőrült volna. Kis híja volt csupán, hogy nem tört ki röhögő görcsben. Kezdte élvezni ezt a beszélgetést. Nem igazán jutnak közelebb a közös nevezőhöz ezzel az ökörrel. Meg kéne próbálkoznia, támadni, hátha nem figyel, és meglepheti. Még is mit gondol ez magáról? Idejön, megtámad egy védtelen lidércet, és most meg akarja téríteni? Miféle vadász tesz ilyet? Semmilyen... Ez a valami itt nem egy vadász.
- Ahogy mondod, én vagyok a mumus. Én vagyok az a lidérc, akitől a shinigamik is retteghetnének, ha valaha láttak volna, mielőtt meghaltak. Nincs szükségem arra, hogy egy vadidegen lidérc, aki semmit sem tud rólam, és az útról, amin járok, megmondja nekem, hogy mit csináljak. De felkeltetted az érdeklődésemet.
Észrevette azt a kis lidérc fajzatot, aki köztük próbált elosonni. Kis idióta. Megfeszített izmokkal, készen a menekülésre közelebb sétált a kis döghöz, aki rémületében megdermedt, és a tarkójába harapva felemelte a földről, mint egy gondoskodó anya tigris. Aztán kicsit arrébb vitte, és útjára engedte. Ezután visszafordult a karmos melákhoz. Nem vett fel olyan pozíciót, ami elárulhatná, hogy készen áll a védekezésre.
- Az szükséges rossz volt. Ha valaki megtámad, megölöm, ennyi az egész. Az esetükben nem volt más módja a megölésnek, mint a felfalás. Mint mondtam a Gilian lét őrültségeit el lehet nézni, de az az után elkövetett tettek már számítanak. Én ezt az utat választottam, lehet, hogy nem lesz hosszú életű, de még tart, és addig én is kitartok mellette. Az viszont nagyon érdekelne, hogy miért gyűlölöd ennyire azokat a szerencsétlen halálisteneket. Elvégre ők csak a munkájukat végzik. Védik az Emberek Világát. Mi történt veled, ami ilyen erős lángú gyűlöletet gyújt benned?
Hiába tudás vágya mindig nagyobb lesz, mint a veszély érzete. Most már meg akarta tudni, hogy mi a lidérc története, és hogy mit tud, amit ő nem. Miután kihúzott belőle mindent, jöhet, aminek jönni kell. Lehet, hogy nem véletlenül nincsen egyetlen barátja sem? Mondjuk nincs is rájuk szüksége. Minden idejét lefoglalja a tudni akarás, a megfigyelés, és a vadászat. Nem is értette ezt a lidércet, aki gyávának tartja őt, és gyengének, mert vadász módjára ejti el a prédáját. Mégis miért vállalna szemtől szembeni harcot egy zsákmány állattal szemben? Talán a vadász az őz elé áll, hogy: " na, fuss, én meg majd utánad lövök"? Lehet, hogy még gyerek? Azoknak szokott ilyen ideális butaság az eszébe jutni.

[Anton]

(click to show/hide)

Ismerkedős játék Antonnal

Azon törtem a fejemet, hogyan juthattam ebbe a helyzetbe. Előtte semmiféle kapcsolatom nem volt a külvilággal. Leszámítva azt, hogy megtámadtam más hozzám hasonló szörnyeket és felfaltam őket. Soha nem álltam le velük beszélgetni, kitárgyalni a problémáimat. Vagy vadásztam, vagy a kényelmetlen barlangomban pihentem. Azt hiszem ez az egész akkor kezdődőt mikor az a nőszemély kíméletlenül legyőzött. Születésem óta ő volt az első lény, akivel szóba elegyedtem. Ettől kezdve csak találtam valakit, aki kéjes örömmel szabdaltam volna apró piciny darabokká. Ám mikor az első Arrancarral hozott össze a sors fenekestül fel lett forgatva az életem. Attól fogva nem csak a vadászatnak éltem, hanem néha beszélgettem másokkal és megpróbáltam ismerkedni. Sajnos ennek az árnyoldalát kellett megtapasztalnom ennél a kandúrnál. Kissé fel akartam idegesíteni helyette kacagásra sarkaltam. Nagyon tetszett neki az a sok negatív jelző, amikkel illettem pedig azokat nem dicséretnek szántam. Továbbá nem árulta el merre szokott vadászni az Emberek Világában. ez rendkívül fontos lett volna számomra hisz így veszélyben lehet a gyermek. Amúgy egy kicsit ez a kandúr magamra hasonlított. Én sem tűrtem, ha más mondta meg mit tehetek és mit nem. Azt állította, hogy a Shinigamik retteghetnek tőle ám addig semmi efféle jelét nem tapasztaltam. Én már harcoltam egy fekete ruhással és éppen hogy sikerült életben maradnom. A kis gyíkkal én nem törődtem számomra semmit nem jelentet. Az idegen viszont oda ment hozzá majd fogaival megfogva arrébb vitte. Nem értettem eme cselekedetének okát hisz nem is tettem volna vele semmit.
-   Ez teljesen fölösleges volt hisz nem ártott nekem. Ráadásul semmi hasznom nem lenne a halálából.
 Arról is mesélt, hogy a helyzet rajta kívül álló okok miatt ölt Hollowokat ám önszántából sosem tenne ilyesmit. Majd ezután a múltam felől kezdett érdeklődni. Bizonyára az a borzalmas remegő hullám leplezett le.
-   Semmi okom rá, hogy elmeséljem mi is történt velem. Ám elég annyi tudnod, hogy az ő hibájukból mentem keresztül rengeteg szenvedésen, akinek köszönthetően most az vagyok aki.
Pár pillanat múlva hangos nevetésbe kezdtem amint valami végig futott az agyamon.
-   Mindketten veszélyes és erős Hollowknak tartjuk magunkat mégis szavakon kívül nem vágtunk a másik fejéhez. Ha látnának minket a maszktalanok biztosan bolondnak tartanának minket. Te mit tudsz a fehér palotában élő nyafkákról. Én összefutottam egynéhánnyal és be kell látnom nem olyan fennhéjázóak, mint képzeltem. Bár az első randevúig nem is tudtam a létezésükről.
Kíváncsi voltam mi a tapasztalata és a véleménye az Arrancarokról.

[Furasawa Akita]

Ismerkedő játék Antonnal

Még hogy nem bántotta volna? Kérdezte magától Amada. Ha küzdelemre kerül a sor, akkor nem jó a kereszttűzben lenni, ugyan akkor azzal, hogy hagyta arrébb vinni a kis lidércet, bebizonyosodott, hogy nem akar harcolni. Leült hát a fenekére, és úgy figyelte az illetőt. Klisé indokot hozott fel gyűlölete megmagyarázására, ami nagyon nem elégítette ki tudás vágyát. Nem baj, azért még nincs vége a beszélgetésnek, talán kideríthet még valamit. A mondandóján majdnem megint elnevette magát, de csak elmosolyodott. Tényleg elég mókás lehet egy külső szemlélőtől ez az egész. Két lidérc egymásnak feszülő akarata, csak úgy szikrázik a levegő, de semelyik sem lép, csak beszélgetnek. Mind a kettő fél attól, hogy pórul jár a támadással, ugyan akkor eléggé sokat elmond a támadójáról is, hogy rá támad egy védtelen lidércre, de onnantól, hogy védekezni is képes, már nem akar olyan bőszen támadni.
- Nem vagyok erős hollow, de veszélyes igen. Persze nem mintha jelen esetben számítana. - Ezzel vissza is váltott a megszokott női hangnemébe, elvégre nem kellett veszélyesnek tűnnie többé. - Volt szerencsém már meg tudni egy két dolgot az Arrancarokról, de sajnos keveset. Tudom, hogy Las Nochesben laknak, és ritkán járnak ki onnan, meg hogy oda nem járhatnak be magunk fajta Hollowok. Hallottam már olyat is, hogy a maszkjuk letépésével érték el az erejüket, de szerintem ez őrültség. Elvégre miféle őrült lidérc akarná megölni magát? Főleg ilyen fájdalmas módon?
Ezen elmerengett. Többet nem akart mondani az adjuchasnak, elvégre a tudás hatalom, és éppen most előlegezett meg egy cserét. Nagyon remélte, hogy valami hasznot is húzhat az egész találkozásból, és most konkrétan tudást akart kisajtolni belőle.
- Most, hogy megosztottam veled elmém morzsáit, te jössz! Hogy hívnak, és milyen idős vagy?
A nevét majd egy következő csere alkalmával árulja el, hogy legyen még alkalma válaszokat kicsikarni belőle. Hirtelen egy újabb roham tört rá. Pupillái megremegtek, tekintete megfagyott, úgy nézett ki, mint aki épp meglepődik. Lelki szemei előtt egy arc jelent meg, majd távolodni kezdett, és mintha zuhanni kezdett volna. Jóképű férfi, de valami nem volt rendben. Mérges, és ijedt tekintete veszélyről árulkodott. Ezzel el is tűnt a látomás, és újra tudott koncentrálni. Manapság egyre többször törtek rá ezek a látomások, amik valahol aggasztották. Elvégre, ha egyszer csak harc közbe tör rá egy ilyen, akkor bele is halhat. Még jó, hogy nem szokott harcolni.

[Anton]

Rendkívül érdekesnek tartottam azokat az információkat, amiket velem megosztott. Elmondása szerint nem valami erős ám annál veszélyesebb. Ezt jómagamra is elmondhattam bár elég sokszor elvertek az ellenfeleim. A nagy erőkülönbség ellenére én mindig bátran szálltam szembe az ellenfeleimmel. Azt nem igazán értettem mire gondolhatott, hogy nem számít az erők közötti különbség. Azt is mesélte, hogy nagyon keveset tud az Arrancarokról. Elmondása szerint Las Nochesbe élnek ahová a hozzánk hasonló közönséges Hollowokat nem látják szívesen. Ez ebben a formában nem teljesen fedte a valóságot. Jómagam kapcsolatba léptem egy kedves maszktalannal, aki már majdnem meghívott magához, hogy nézzek körül. Az az érzésem támadt a vele való társalgás során, hogy megpróbál beszervezni maga mellé. Ráadásul rendkívül szerénynek bizonyult hisz a képességei koránt sem voltak harmadrangúak. Ez a macska túlságosan veszélyesnek tartotta a maszkunk letépését.
-   A fejlődésünk nem áll meg ennél a pontnál ahol éppen állunk. Úgy tartják, ha az erő becsuk egy ajtót, akkor mindig kinyit egy ablakot. Jómagam összefutottam pár maszktalannal és megosztottak velem néhány tényt magukról. Például a legtöbbjük nem tépte le magáról a maszkot, vagyis nem saját kezűleg. Egy eszköz segítségével lettek Arrancarok amit egy Shinigami hozott el. Egy ideig őr uralkodott a fehér palotában majd letaszították róla. Úgy hírlik odabent is olyan farkas törvények uralkodnak, mint idekint. Egyedül a gyengék abban reménykedhetnek, hogy egy erősebb szolgálatába szegődhetnek. Bár hiú ábránd azt hinni, hogy a gazdájuk megvédi minden rossztól őket. Mindig van egy nagyobb hall. Mellesleg nem biztos, hogy az annyira fáj. Meglehet egy idő után egy kis ütődéstől leesik, mint a pillangóról a bábja.
Nagyon megleptem magamat azzal, hogy ennyit fecsegtem egy eledelnek szánt prédával. Míg jártattam a lepénylesőmet ő leült és szépen kényelembe helyezkedett. Kérdésit karba tett kézzel fogattam némi cinizmussal a szememben. Nem értettem miért akarja egy kóbor macska ezeket tudni ám ártani nem árthatott.
-   Nevem Anton. Koromat meg nem mondhatom neked. Egyrészről itt nem változnak a napszakok, mint az Emberek Világába. Másrészről meg teljesen lényegtelen milyen régen jöttünk a világra, hiszen addig élünk, míg valaki nem végez velünk.
Az idegennek hírtelen megremegtek a pupillái majd rövid időre megmerevedett. Bizonyára ő is olyan démonokkal küzdött, mint jómagam bár ezt nem tudhattam biztosan. Hírtelen egy félőrültsikló kinézetű Hollow a homok alól elugrott, hogy ránk vesse magát. Ösztönösen kitartottam elé pajzsomat, amit ő lefejelt és azon nyomban szörnyet halt.
-    Komolyan mondom, ami ennél döglöttebb az már csal.
-   Csipkerózsika, ha felébredtél arrébb kéne menni, mert errefelé túl nagy a nyúzsgés.
Ezzel elindultam észak felé nem is sejtve, hogy fog-e követni engem. Érdekesnek találtam a maga fura módján ám nem ártott volna egy kis egyedül lét sem.

(click to show/hide)

Bocsánat a késedelemért.

[Furasawa Akita]

Érdekes, gondolta Amada. Egy shinigami változtatta volna arrancarrá a többi lidércet? Ez elég nagy ellentmondás, elvégre háborúban állnak velük. Egy örök, és megtörhetetlen háborúban. Mégis bele gondolni, hogy igazából az arrancarok sokban hasonlítanak egy shinigamihoz, ez megmagyaráz mindent.
Ha ott is olyan farkas törvények uralkodnak, mint itt Hueco Mundoban, akkor miért akarna bárki oda menni? Amada fejében egyre zűrzavarosabb lett a kép. Ő azért van idekint, mert máshol nem lehet, ha bemehetne Las Nochesbe, akkor nem lenne problémája. Biztosan ez is összefüggésben áll az egyed a fajtársad filozófiával. Végig nézte a jelenetet, és azon gondolkodott, hogy vajon kövesse e, vagy ne? Tudhat még egy két dolgot, amit érdemes lenne Amadának is tudnia, de lehet, hogy csapdába csalja. Nem igazán bízik egy olyan adjuchasba, aki az előbb még meg akart enni, viszont nem is fél tőle. Viszont kiszúrta az emlék roham okozta kellemetlenséget, ami azt jelenti, hogyha legközelebb megtörténik, akár úgy is dönthet, hogy megtámadja. Tudás vágya, viszont megint kockázatok elé veti. Legyen hát utána indult.
- Az idő igen is számít. A múlt nélkül mit sem ér a jelenünk, és nem létezik a jövőnk. Ha a múltad hosszú, teszem azt száz év, akkor biztosan van elég élettapasztalatod, de ha mindez csak pár évtizedre rúg, akkor még gyereknek számítasz. Nekem számít, sok mindenre lehet következtetni.
Tisztes távot tartva tőle, követte északra.
- Ki volt ez az arrancar? Aki toborozni próbált? Gondolom a fejlődés elkerülhetetlen, ha a hollow életben marad, és egyszer nekünk is eljön az ideje, hogy megszabaduljunk a maszkunktól. Akkor pedig jó lenne tudni egy két nevet Las Nochesből. Na meg a képességeiket, azt mindenképpen érdemes lenne megtudni. Jut eszembe, te mire vagy képes?
Való igaz, erre eddig nem is gondolt. Ha van valami képessége biztosan használta volna, akkor, amikor megtámadta, de nem így történt. Biztos volt benne, hogy komolyan gondolta az első támadást, és pár percig utána is, akkor miért nem látott cerot, vagy valami speciális tulajdonságot? Lehet, hogy a karomszerű kinövései már egy képesség hatása? Az is lehet, hogy maga a pajzs valami képesség forrása. Nem számított rá, hogy elárulja. Amada sem használt képességet, de kis híja volt annak, hogy port kavarjon maga körül, és eltűnjön.

[Carmen Santera]

Nina és Carmen

Leoldom a sálam a ruhahalomra, feltárva a lyukat a nyakamon, azután hagyom magam hanyatt dőlni, hagyom a lélekenergiám szabadon áramlani, mint akkor először, amikor szabad lettem, és bár nem nevetek az érzésen, hogy mennyi gyengébb életforma kezd menekülni, most is mosolyt csal az arcomra. Meztelen vagyok, mint a második születésem idején, a sötét égből a Hold fénye most is gyönyörű, ragyogó ezüstösen világítja be a fehér homokot. Akkor, ott a legszebb dolognak éreztem, hogy a durva homokon fekszem ruhátlanul, kibontott, kócos hajjal, nem foglalkozok semmivel, mert nem felelek többé senkinek. A kezemben tartott kardtok, benne az összes megszerzett, szunnyadó erővel volt a bizonyíték rá.
 Talán Maquius halálakor voltam itt utoljára, néhány kilométerre a várostól, hogy újra megpróbáljak átélni valamit a születésemből. Tudni akartam, hogy merre tovább, miután az az idióta kinyíratta magát, és hová máshová jöhettem volna, mint a helyre, ahol életem legegyértelműbb, legbiztosabb válaszát kaptam a kérdéseimre? Akkor is rájöttem arra, hogy szabad vagyok, azt teszek, amit akarok, senki nem mondhatja meg, hogy mire vágyjak. Most viszont nem tudom, hogy mire vágyjak. Minden hanyatlik.
 Megkaptam mindent, amire igazán vágytam, de nem kaphatok meg soha néhány dolgot, amire vágyok. Talán ezért tűztem ki magam elé a trón megszerzését, de úgy érzem, hogy teljesen egyedül maradnék, mire megszerzem azt az átkozott széket. Sethet, és az összes jelenlegi Espadát meg kellene ölnöm, és nem akarok egy szeméthalom úrnője lenni. Sőt, talán nem is akarok igazán uralkodni, csak féltem tőle, hogy elfogynak a céljaim, ezért jelölhettem ki magamnak valamit, amihez talán száz évre lenne szükségem. És nem csak az álmaim hanyatlanak grandiózumukat tekintve, hanyatlik a környezetem is. Nem is tudom megmondani, hogy mikor volt a tíz utoljára tíz. Talán még Karasu Vex sem volt Espada akkor, amikor utoljára tíz Espada vezette a seregeinket, most pedig ritka az is, hogy a fele megvan. Egy ilyen Espada sorai közé nem szívesen ülnék vissza azután, hogy egy teljes Espada tagja lehettem évekkel ezelőtt. Nem érzem, hogy megindítja bennem azt az érzelemhullámot. Szégyen talán bevallani, de unatkozom.
 Lehunyom a szemem, ahogy megérzek egy jelenlétet közeledni. Nem kiemelkedő, vagy lefojtja és elrejti az ereje nagyját, mindenesetre nem ismerős fajtársam közeledik. Nem is igazán tudom megtippelni, hogy kivel lehet dolgom, de bízom magamban annyira hozzá, hogy úgy gondoljam, nem kell lépéseket tennem egy esetleges támadás elhárítására. Megbámulni persze megbámulhat, de az soha nem zavart különösebben. Shinigamiként nem voltam különösebben hiú, de miután én vágtam ki ezt a testet a lidérc gyomrából a saját tíz körmömmel, egyáltalán nem érzem úgy, hogy szégyellnem kellene bármit. Csak akkor szólalok meg fennhangon, amikor a fajtársam közelebb ért, nagyjából harminc-negyven méteren belülre. Elég hangos vagyok hozzá, hogy meghallhasson onnan is.
 - Ha abban a távolságban maradsz, tőlem maradhatsz, de ne gyere ennél közelebb!- nem tudom, hogy ki az, és nem érdekel, hogy mit fog kezdeni a helyzettel vagy mit fog gondolni rólam. Általában felépítek valamit, de ma, az újjászületésem újraélésekor igyekszem őszinte lenni magammal, és ehhez az is hozzátartozik, hogy nem játszok most semmit. Ez az arrancar amúgy sem hiszem, hogy előrébb vinne bármivel, nem igazán volt olyan az elmúlt tizenöt évben, amit ne tettem volna legalább eggyel.

[Nina]

Nina és Carmen

Onii-chan azt mondta nekem, hogy csak addig merészkedjek ki, míg a város közelében vagyok. Milyen érdekes ez a hely! Már jó sokszor rácsodálkoztam, hogy milyen fantáziadús álmom van, de alig hiszek a szememnek, hogy élénk fantáziával egy ilyen világba csöppentem bele. Kérdés viszont, mikor fogok én felkelni? Sajnos nem tudom rá a választ. Viszont nézzük a jó oldalát. Onii-channal lehetek, sok finomságot ehetek és még érdekes tájakat is nézegethetek. Mondjuk eléggé szomorú környezetben helyezkedik el a város. Nincs sehol zöld gyep, esetleg élénk fák, állatok és madarak. Egy két állat mondjuk megfordul, de olyan furcsa, hogy lyuk van a testükön. Vajon mit jelenthet? Az álmoknak mindig vannak jelentései és a lyuk folyton előkerül. Lehet valamit szimbolizál nekem? Üzenni akar, hogy valami nincs rendjén? Jó lenne ezt egy nap kiderítenem. Egy ideig csak bámulom a tájat és a szép holdat, ami az égen úgy néz ki, mint egy kifli és patkó keveréke majd hirtelen megakad a tekintetem egy nénin, aki anyaszült meztelenül éppen sütkérezik. Pislogok párat és jobbra döntöm a fejemet. Nem egészen értem, miért van meztelenül a néni? Nem illetlenség? Lehet szólni kellene a néninek, nehogy baja essen emiatt később. Közelebb megyek a nénihez, de mielőtt odaérhettem volna a néni megszólított, pedig oda se nézett rám. Milyen érdekes! A néni, hogy csinálta?  Lehet, hogy telepata lenne az álmomban?
- A néni telepata tetszik lenni?
Nagyon kíváncsivá tett, hogy vajon miképpen is volt képes a néni megszólítania anélkül, hogy rám is nézett volna. Honnan tudhatta, hogy itt vagyok, miközben a közelébe se mentem? Körbe tekintek vajon mire érthette, hogy ne menjek közelebb. Van itt csapda, esetleg olyan dolog a földben, ami esetleg káros lehetne az egészségemre? Nem látok viszont semmit. Se egy figyelmeztető táblát, fura kitünemkedéseket a földből, csak a nénit meztelenül. Nem jó, ha itt nekem megfázik szegény.
- A néni miért sütkérezik itt éjszaka? Nem fél, hogy megfog fázni?
Pislogok párat felé. Nem értem a nénit. Nem értem miért nem mehetek közelebb hozzá. Lehet csak magányra vágyik? A gyomrom eközben hatalmasat elkezd korogni. Rá is nézek a hasamra. Ebéd idő lenne? Nem hoztam viszont magammal ennivalót. Lehet, hogy jobb lett volna hoznom magammal egy kis nassolni valót, mielőtt kimerészkedtem volna. Onii-channak legközelebb szólok, hogy némi elemózsiát vinnék magammal.
- Néni, esetleg tetszik adni nekem valami ételt? Éhes vagyok.
Bár nem ismerem a nénit, de azért lehet, hogy némi étellel csak megkínálna engem. Ha esetleg rosszra fordulnának a dolgok és a néni nem kedves, akkor elfordulok és megyek vissza haza. Onii-chan úgy is azt mondta nekem, ha valaki rosszat akar nekem, fussak. Az idegenekben nem szabad megbízni ugyan, de azért remélem némi étellel azért megfog kínálni, amivel csillapítani tudom az éhségemet. A gyomrom megint hatalmasat korog. Tényleg ebédidő van ezek szerint? Esetleg csak tízórai? Úgy emlékszem ettem félórával ezelőtt. Milyen gyors az anyagcserém!
- A néni mit ért azalatt, hogy nem mehetek a közelébe? Nem látok semmilyen figyelmeztető táblát. Néni esetleg ki tud ebben segíteni?
Nagyon érdekelne miért nem mehetek a közelébe. Lehet, hogy ő tud olyasvalamit, amit én nem? Ezért is jó, ha megkérdezem nem? Kérdezni csak szabad! Azzal senkinek sem ártok.

[Carmen Santera]

Nina és Carmen

  Mélyen beszívom a levegőt, miközben az ujjaim megroppannak, ahogy jobban rászorulnak a kardom markolatára. Bármennyire arra neveltek, hogy legyek nyugodt, visszafogott, udvarias, bármennyire ezt találtam én is a legjobb, legbiztosabb megoldásnak a céljaim megközelítéséhez, mérhetetlenül felbosszant a vékony kis hang. Hogyan marad egy ilyen fiatal lélek életben, éber? Tényleg ennyivel könnyebb emberből hollowvá válni? Vagy életben maradni a sivatagban?
 Érzem, hogy valószínű sokkal erősebb vagyok a hang gazdájánál, de már shinigamiként is kinőttem abból az Akadémia végére, hogy folyamatosan a fizikai erőm nagyságát akarjam bizonygatni érvként, úgyhogy annak ellenére, hogy végtelenül irritál a megszólítása, nem jut eszembe, hogy agresszívan lépjek fel vele szemben. Akiknek minden felmerülő problémára elő kell rántaniuk egy kardot, meglehetősen szánalmasak. Csak lassan felállok, és végigmérem a kislányt- igaz, valójában a teste nem olyan sokkal idősebb az enyémnél, ő kislány.
 Csendben méregetem fél arcomat a kezembe temetve, azután a ruhakupachoz sétálok, és csendben öltözni kezdek, mire újabb és újabb ostobaságokat mond. Azt mindenesetre leszűrhetem, hogy vagy újszülött arrancarról van szó, ami mostanában kivételesen ritka, vagy elképesztően hülye, esetleg amnéziás valamitől. Nem a legszebb papír, amit láttam, nem a legjobb anyagból készült, nem mentes a lyukaktól. De üres. Felveszem a fehérneműt, felhúzom a nadrágot, és csak akkor szólítom meg, amikor a kardom az oldalamra kerül az övemen, fél kézzel benne vagyok a felsőmmel, fél lábbal pedig a cipőmben.
 - Először is: ha még egyszer kimondod a néni szót, megbánod.- nem eregetek lélekenergiát vagy mondom el specifikusan, hogy mit fogok csinálni, úgy gondolom, hogy a nézésem is elég hozzá, hogy tudja, komolyan gondolom. Nem tudom persze, hogy mit tennék vele, nincs kedvem most ostobasághoz. Éppen elég harcra kész idiótával vagyok kénytelen együtt élni napról napra, akik úgy gondolják, hogy a város szélén már nincsenek törvények. Általában elfeledkeznek rólunk, a régi Espadákról, bár nem tudom, hogy hányan maradtunk még. Sok idióta úgy kapaszkodik abba a számba, mintha a legnagyobb dolog lenne a világon, pedig csak egy szám, amit egy halott ember mázolt ránk. Ahogy talán én is mázolni fogok a kislányra. Nem ő lenne az első ártatlan gyermek, akit meglöktem egy kicsit egy út felé.
 - Nem tudunk megfázni, sem te, sem én. Nem hatnak ránk a betegségek a jelenlegi életformánkban, legalábbis a hagyományosak nem. Nem vagyok telepata, csak érzem a jelenléted. Te is érzed az enyémet, ha koncentrálsz. És ha azt mondom, hogy nem jöhetsz a közelembe, az azt jelenti, hogy jobban teszed, ha valóban nem teszed.- befejezem az öltözködést az utolsó elemmel, a nyakam köré tekerem a sálat, és csendben nézek a lányra. Az embereknek sem kell írásos figyelmeztetés, hogy megértsék a fenyegetést, kissé szórakoztat, hogy ez a lány nem érti.
 Rövid ideig gondolkozok azon a kérdésen, amit nem válaszoltam meg. Tisztességes az lenne, ha elmondanám, hogy hogyan juthat ételhez, illetve hogy kellemetlen érzeten kívül valószínű nem fog semmit érezni, ha nem eszik, mi kikerültünk már abból a végtelen félelemből, amit az eltűnés jelent. Hallottam róla eleget halott fracciónomtól néhány ostoba, álmatlan éjszakán hozzá, hogy tudjam, milyen érzés lehet folyton attól félni, hogy eltűnsz, ha nem ettél. Talán még ez hajtja őt is. Rámosolygok.
 - Mondd csak, kedves kislány: mit adsz nekem az ételedért cserébe?

[Nina]

Nina és Carmen

Balra döntöm a fejecskémet miközben a Néni megharagszik. Nem egészen értem, miért haragudott meg rám. Tisztelettudó akartam volna lenni. Lehet nem szereti Ő sem, ha nénizik? Ha viszont nem nénizhetem le, miképpen szólítsam meg? Dion néninél, úgy emlékszem Senpai volt a megszólítás. Lehet, hogy a néninél is a Senpai megszólítás lenne a helyesebb kifejezés? Viszont Ő sokkal idősebb nálam. Legalább is kinézetileg arra engedek következtetni, hogy idős lehet. Pislogok párat bambán, majd felegyenesítem a fejemet és felteszem a kérdésemet.
- A Senpai megszólítást tetszik szeretné, hogy használjam?
Ha úgy akarja, hogy Senpaiként hivatkozzak rá, akkor ekképpen fogom megnevezni. A nevén megszólítani nem lenne helyes, hiszen Onii-chan is megmondta nekem, hogy az idősebbekkel tisztelettudóan kell bánni. Viszont ügyelek arra is, hogy ne keveredjek bajba, ha esetleg az idegen Néni valamiben rosszban sántikálna. Onii-chan már felhívta a figyelmemet arra, hogy sajnos az itt lakók némelyike nem éppen barátságos. Rosszat akarnak a másiknak. Nem egészen értem, hogy vajon a rossz alatt még is mit értett, de ha Onii-chan azt mondja, hogy vigyázzak, akkor vigyázni is fogok, mert Onii-channak mindig igaza van! Én hiszen neki. A Néni magyarázatára kérdő tekintettel pislogok felé. Életforma? Mit ért életforma alatt? Hiszen mi emberek vagyunk! Érezni tudja a jelenlétemet? Hatodik érzéke lenne?
- Waooow! Hatodik érzékével tetszett engem megérezni?
Ez lenne az egyetlen magyarázat, amiért képes lett volna érzékelnie. Állítólag vannak emberek, akiknek ki van fejlesztve a hatodik érzékük és emiatt akár csukott szemmel is képesek másokat érzékelni anélkül, hogy oda pillantanának. A Néni lehet, hogy egy harcművész? Hiszen a harcművészek tanulnak hasonlót. Vajon milyen fokozatban tiszteleg? Párszor pislogok a Néni felé majd jobbra és ballra döntöm a fejemet, miközben megpróbálom alaposan megfigyelni. Azután újra kinyitom a számat.
- Nem egészen értem, de mit szeretne cserébe kapni?
Valami fontos dolgot szeretne elcserélni? Nem igazán értem. Lehetséges, hogy ez valami helyiszokás, hogy cserébe adni kéne valamit annak, aki segíti a másikat. Elég fura szokásnak látom, de ha valamit kér cserébe, megpróbálom megadni neki. Persze ha megtudom adni. Ha nem, akkor őszintén elmondom és bocsánatot kérek amiért zavarni mertem. Viszont nem hagy valami nyugodni. Életforma kifejezésre nem tudok rájönni még is mit értett alatta. Lehet jobb lenne megkérdeznem.
- Senpai, mit értett az alatt, hogy életforma? Más életformák lennénk? Én úgy tudom emberek vagyunk, nem mások. Van kezünk és lábunk. Eukariota sejtek alkotnak minket. Talán tévednék?
Teljesen összezavarodtam. Dion néninél is ugyan így zavarodtam meg. Az álmomban ezek szerint, furcsa életformaként szerepelünk? Hát úgy tűnik a gazdag fantáziám újfent próbára tesz engemet. Mindenesetre kíváncsi vagyok vajon a Néni válaszolni fog-e a kérdéseimre.

[Carmen Santera]

Nina és Carmen

- A Carmen jó lesz.- kicsit furcsának tartom, hogy a lány még él. Ha tippelnem kellene, egy erősebb Espada fracciónja lehet, különben a város lakói már rég széttépték volna. Talán nem gyenge, de végtelenül naivnak és butának tűnik, és keveseknek van türelme a gyerekekhez azután, hogy idáig eljutott.
 Csendben végighallgatom, amit beszél. Néhány hónap kellene csak, és biztosan végleg kiválasztódna, ha valakit nem a megfelelő pillanatban találna meg a nem megfelelő helyen. Vajon mióta lehet itt? Mindenesetre sokáig figyelem, gondolkozok rajta, hogy szórakozásból mondjak-e valamit, amivel talán meg is ötletem. Például szórakoztató lenne azt mondani neki, hogy a társadalmunk alapvető szabálya ágyékon térdeléssel köszönteni egymást. Valószínűleg rövid szórakozás lenne. Pár másodperc után ellene döntök, ahogy befejezi a mondandóját.
 - Nem vagyunk emberek. A tested elpusztult, a lelked tovább jutott a túlvilágra, itt vagy most. Ezért viselsz törött csontmaszkot, ezért van lyuk a testeden. És ha figyelsz, ezért érzed a többi lelket.- megemelem kissé a lélekenergiám, hogy jobban megérezzen, egészen addig a pontig, amikor talán már kényelmetlen lehet neki a jelenlétem. Nem akarom persze konkrétan a földre küldeni, a demonstráció csak néhány másodpercig tart.
 Elgondolkozok rajta, hogy pontosan mit kellene kérnem a lánytól, de nem jut eszembe semmi, amit adhatna és szórakoztatna. Talán később lesz valami, de úgy érzem, hogy bármilyen értéktelen, egyelőre nem vesztegetem el a szívességet. Kinyújtom felé ökölbe zárt jobb kezem, aztán felé nyújtom a kisujjam.
 - Ha megfogadod, hogy kérhetek valamit, adok neked enni.- emlékszem a napra, amikor Omaeda Mihikoval fogadtuk meg így, hogy megőrizzük egymás titkait. Mindig túl sokat beszélt, úgyhogy nem maradt sokáig a barátom, gyorsan elmondta, amit rábíztam. Ezért évtizedekig kényszerült fizetni, és csak akkor engedtem el, amikor bocsánatkérésként nekem adta a kisujját. Mindig szerettem az eskünek ezt a módját.
 Ha elfogadja az ujjam, a szabad kezemmel megnövelem a karmaim, célba véve egy apró lidérc gyíkot, ami talán azt hiszi, hogy elrejtőzött. Nem ölöm meg, csak visszahúzom és a kezembe veszem a gyíkot, amit a kislány felé nyújtok.
 

[Nina]

Nina és Carmen

Nem igazán értem a Nénit. Nem tiszteletlenség a nevén szólítanom? Hiszen ő az idősebb. Valahogyan ki kéne fejeznem a tiszteletemet a Néni felé. Nem szólíthatom meg csak úgy még ha a Néni fel is ajánlotta nekem. Nem élhetek vissza a kedvességével. Onii-chan megmondta nekem, hogy az idősebekkel tisztelettudóan kell bánni.
- Carmen-dono-ként szólíthatom?
Kérdő tekintettel pillantok felé és párat még pislogok is miközben a válaszra várok. Igazán érdekesnek találom, hogy a Néni miért is sütkérezett itt az éjszaka közepén meztelenül. Ennyire érdekesek lennének a csillagok ma? Felnézek az égre és figyelem egy darabig, hátha találok valamit, ami talán érdekes lehetne a számomra. Egyedül a hold az, amin egy darabig megakad a szemem. Kifli formájú, de valamilyen oknál fogva kissé másabbnak érződik nekem, mint ami megszokott lehetne. Túlságosan más. Miért ilyen furcsa formája van a holdnak? A képzeletem szüleménye lenne? Elvére úgy tudom éppen álmodok. Milyen fura fantáziám van! A Nénire hegyezem a tekintetemet újra, mikor fontos dolgot közöl felém. Ő is ugyanazt mondja, mint Dion néni. Nem vagyunk élők, meghaltunk. Nem egészen értem. Miért lennénk holtak, ha éppen lélegzünk, itt állunk egymással szemben és beszélgetünk? A testem nem pusztulhatott el, hiszen látom, hogy van. Nem igazán értem a Nénit. Fura érzés fog el egy pillanatra. Nem igazán tudom megfogalmazni pontosan, de inkább gyomorgörcsnek mondanám? Hirtelen korogni is kezd megint a gyomrom jó hangosan. Bizonyára az éhség okozta az előbbi rossz érzést. Muszáj lesz ennem valamit.
- Nem igazán értem Carmen-dono, de igyekszem. Viszont akármit nem biztos, hogy tudok adni.
A Néni felé nyújtom én is a kisujjam. Milyen érdekes! Itt is ismerik a kisujj esküt? Mindenesetre a szavamat adtam és előre szóltam, hogy nem biztos, hogy akármit tudnék adni a Néninek. Onii-chan mindig mondta nekem, legyek őszinte. Én őszintén bánok másokkal mert ez a helyes. Nem is értem, hogy miért vannak olyan lakók itt, akik viszont olykor hazudnak a másiknak? Nem tudják, hogy hazudni csúnya dolog? Tekintetem megakad egy gyíkon. Milyen aranyos kis gyík!
- Carmen-dono hol találta az aranyos gyíkocskát? Talán a háziállata lenne?
Balra döntöm a fejemet, közben a gyíkra nézek. Eddig ez az apró élőlény hol volt? Lehet a Néni zsebében alukált? Nagyon ficánkol ahogyan látom. Lehet, hogy ő is éhes. Hozni kéne neki valamilyen ennivalót.
- A gyík éhesnek látszik Carmen-dono. Nem kéne hozni neki valamilyen enni valót neki is?
Jó lenne a gyíknak is találni ennivalót. Szegényt nem hagyhatjuk éhen halni. Kérdés viszont hol találhatnánk neki ételt? A gyíkok nem esznek meg akármit. Úgy tudom fő tápláléka a bogarak és egyéb ízeltlábúak. Keresni kéne neki apró bogarakat, amit megehetne.
- A gyíkocskának van neve?
Kíváncsi tekintettel nézek Nénire. Közben gondolkodom azon, hol találhatnánk a gyíkocskának finom bogarakat, amiket megehetne, hogy ne éhezzen szegény.

[Carmen Santera]

Nina és Carmen

- Carmen. Ne használj semmilyen jelzőt, nem tartok rá igényt.- elképesztően hihetetlennek tűnik, hogy még mindig él, nem tudom elképzelni pár ismerősömről, hogy ezt elviselnék néhány percnél tovább anélkül, hogy letépnék a fejét. A jelenlegi Espadából sem ismerek senkit, aki egy ilyen lányt védelmébe venne, bár lehetséges, hogy rosszul ítélem meg őket, és valóban egy erős Espada fracciónja. Mindenesetre én nem fogom megölni, nincs rá különösebb okom.
 Követem az arrancar pillantását az égre. Először kicsit üresnek találtam Hueco Mundo egét, de az egyszerűség, a nyugalom jellemzi, a Hold pedig valószínű az idők kezdete óta lepillant az örök éjszaka birodalmának lakóira. Furcsa belegondolni, hogy minden hollow, aki valaha ebben a világban járt, biztosan felnézet az égre, legalább egyszer a múltban. Amennyire valaha beszélgettem erről, legkésőbb az ég meggyőzött mindenkit, hogy itt nincsenek mentségek, kifogások, nem számít, hogy ki voltál. A vadonban vagy. Talán ez a lány is rájön időben.
 - Ne aggódj! Olyasmit fogok kérni, amid van. Majd egyszer. Nem lesz kis dolog, az életedért cserébe kérem, amit ma megmentek.- ránézek, miközben elkezd arról beszélni, hogy mennyire aranyosnak találja a karmaim között kapálozó hollowt. A legnagyobb kegyetlenség az lenne, ha megengedném, hogy az arrancar velem maradjon, megengedném, hogy tőlem tanuljon, vigyázzak rá. Hasonló kegyetlenség lenne elé ejteni a gyíkot, és magára hagyni anélkül, hogy bármit mondanék neki. Ma boldog lenne, holnap pedig belefutna egy jóval irritáltabb, éhesebb arrancarba, aki magába olvasztaná a reiatsuját, miután meggyőződött róla, hogy senkinek nem hiányzik majd a lány.
 Félbeszakítom azzal, hogy megragadom az állát, közben már emberi, visszahúzott körmeimet az arcába vágva kissé. Nem hiszem, hogy vérezni fog a hierroja miatt, de azért karcolásokat ejtek rajta,  miközben szilárdan fogom a fejét, hogy ne vehesse le a szemét a gyíkról. Közben rászorítom az ujjaim a gyíkra is, de nem olyan finoman, nem fogom vissza magam. Egy pillanatra átadom magam a szenvedésének, érzem a riadalmát, a minden hollowban élő állati félelmet a prédává válástól, azután egy könnyed ujjmozdulattal kitöröm a nyakát. Mielőtt elhalványodna, szétbomlana, gömbbe gyűjtöm a reiatsu nagyobb részét, és harapok egyet az alig alma méretű, enyhén vibráló gömbből.
 - Egyél!- megszorítom az állkapcsát, hogy kissé kitárjam a száját, és ha nem ellenáll annyira, ami szükségessé tenné, hogy súlyos sérülést okozzak neki a szája kinyitásához, belenyomom a gyíkból maradt reiatsu gömböt. Nem eresztem el egy pillanatra sem, ahogy a szemét sem, amibe végig belenézek, miközben rákényszerítem, hogy megegye az állatot. Tudom, milyen érzés lehet. Már húsz éve nem ettem húst, mielőtt hollowvá váltam. Hueco Mundoban nincsenek kifogások, vagy ez, vagy a fájdalom, a halál és a feledés.
 Akár bele tudtam nyomni a szájába az ételt, akár nem, megragadom az egyik kezét, és belenyomom a reiatsu gömböt. Elég jól megformáztam hozzá, hogy nagyjából egy percig ne essen szét akkor sem, ha a lány nem képes összetartani a saját lélekenergiájával, bár azt nem hiszem, hogy túléli, ha leejti a földre. Remélhetőleg most már felfogja, hogy mit kellene tennie, a természete biztosan átveszi az irányítást. Valahol mélyen ott van benne az a valami, hiszen Menos volt egyszer, lelkek százait kellett felfalnia hozzá, hogy idáig jusson.
 - Így jutsz ételhez Hueco Mundoban. Lidérc vagy, más lelkeket kell enned, ha nem akarsz éhes lenni. És nem vagy gyerek, könnyen lehet, hogy már bőven meghaladtad egy ember maximális élettartamát, nem is érdekel senkit, hogy az vagy-e. Jobb lenne, ha elfogadnád ezt, könnyebb lesz, kevesebb fájdalommal. Biztosan észrevetted már, hogy itt nincsenek gyerekek.

[Nina]

Nina és Carmen

Egyre furább nekem a Néni. Miért szeretné, ha közvetlenül szólítsam meg mikor nem ismerjük annyira egymást? Teljesen összezavarodtam most. Onii-chan arra kért, hogy tisztelettel bánjak másokkal, viszont a Néni mindenképpen ragaszkodik ahhoz, hogy közvetlenebb módon szólítsam meg. Nem egészen értem. Esetleg a Senpai kifejezés nem jöhetne szóba? Közvetlenül megszólítani a Nénit nem éppen érzem tiszteletteljesnek. Nem szeretném Onii-chant szégyenbe hozni azért, mert a Nénit nem szólítom meg megfelelő képben. Nehéz a döntés. Onii-chanra lenne szükségem, hogy eldöntsem. Legközelebb megkérdezem, hogy szabad-e valakit a nevén szólítanom, ha megkér rá. Jobbra döntöm a fejemet miközben a Néni elmondja, hogy olyasmit fog kérni tőlem, amit az életemért cserébe akarna elcserélni, mert megmenti. Miért kell engem megmenteni? Nem vagyok veszélyben, hiszen Onii-chan mellet biztonságban vagyok. A Néni lehet csak túlságosan aggódik az épségemért? Lehetséges, hogy erről van szó. A holdat még mindig nem tudom értelmezni, hogy vajon miért így jelenik meg az álmomban. Hiába figyelem meg alaposabban, nem tudok rájönni. Az-az egyetlen magyarázat lehet csak, hogy gazdag a fantáziám. Lesz miről írni miután felkelek. A gyíkocska kérdésére nem kapok választ. Helyette a Néni bűvész trükköt alkalmaz és átváltoztatja a gyíkot valami furcsa csillogó villogó gömbbé. Aztán segít nekem elfogyasztani. Milyen rendes tőle! Pedig megtudnám enni magam is! Biztos a gyíkot gyorsan vissza dugta a zsebébe és bűvésztrükköt alkalmazva eltüntette és egy finom gömböt vett elő. Mondjuk, hogy fért el a zsebébe egy ekkora gömb? Nem érthetem a bűvészeket, hiszen akkor nem lenne meg a varázsa. Mindenesetre a falat finomnak ígérkezik és az éhségem is csillapodik. Miután lenyelem a falatot, körbe nézek hátha van még valahol hasonló, de nem látok. Közben a Néni olyasmiket mond, amiket nem igazán értek. Kérdő tekintettel pislogok felé, miközben balra döntöm a fejemet. Az állítása valóban igaz. Velem egykorúakkal még nem találkoztam. Biztos az álmom részeként szerepel az, hogy én vagyok az egyetlen gyerek. Lehet én alakítom a főszereplőt! Nagyon érdekes könyvnek ígérkezik!
- Carmen-dono ez nem igaz. Én valóban gyerek vagyok. Kérdezze csak meg Onii-chant. Ő is hasonló képben fogja elmondani önnek, hogy gyerekkorú vagyok. Meghaladni egy ember élettartalmát? Hiszen én még mindig élek. Eukariota sejtek tartanak egyben, ezért van testem tetszik tudni? Egyébként nem tetszett válaszolni a kérdésemre. A gyíkocskát, hogy hívják?
Észrevettem ám, hogy a Néni még mindig nem válaszolt a kérdésemre. Én viszont szemfüles vagyok. Biztos, hogy van neve a háziállatának csak nem akarja elmondani nekem. Esetleg lehet, hogy nem is a háziállata volt, hanem véletlenül a zsebébe került és még nincs neve. Akkor viszont nevet kell adni neki vagy elengedni a vadonba, hogy haza találjon. Nem szép dolog elszakítani egy állatot a természetes közegéből ám.
- A gömbszerű cukorkát hol tetszett venni Carmen-dono? Szólnék Onii-channak, hogy legközelebb vegyen ebből a finomságból.
Tényleg finom volt az a gömb cukorka, amit kaptam a Nénitől. Érdekes íze volt, de ha fényes és gömb alakú, csak cukorka lehet. Bizonyára egy helyi édesség, aminek különleges íz világa van. A Néni biztos megosztja, hol lehet találni.
- Carmen-dono. Megkérdezhetem, hogy hány éves tetszik lenni?
Pislogok párszor a Néni felé majd jobbra döntöm a fejemet amíg a válaszára várok. Ha esetleg nem mondja meg, megtudom érteni. Általában nem illik megkérdezni mások korát, ezért igyekeztem tisztelettudóan rá kérdezni.