Szerző Téma: Edzőterem  (Megtekintve 1218 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Ayasegawa Yumichika

Wiki King

Eltávozott karakterek

Globális Moderátor

Hozzászólások: 47

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 0 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Edzőterem
« Dátum: 2014. Júl. 06, 14:05:14 »

Az edzőterem épülete egy nagyobb nyílt terület közepén található, a számos ablaknak, és azok elhelyezésének köszönhetően a helyiség megvilágítása a nap minden részében kiváló. A meleg színekben pompázó terem bejárataként egy hatalmas, masszív, sötétbarna tolóajtó szolgál, a benti hőmérséklet épp ideális az edzésekhez.
Mivel a helyiséget még az osztag legelső kapitánya tervezte és építette, így gyakori karbantartásra szorul, ám teljes felújításról a falakon található speciális pecsétek miatt szó sem lehet. A pótolhatatlan pecsétek ugyanis még a sekkisekinél is megbízhatóbban nyelik el a lélekenergiát, így a falakban nem eshet kár, akármilyen kidout is sütnek el a teremben.
A helyiség elképesztően tágas, akár 50-60 személy egy időben történő edzéséhez is elegendő helyet kínál. Ha megunnák vagy kifáradnának a shinigamik, a teremből egy újabb tolóajtón át megérkezhetnek egy kisebb meleg vizű forráshoz.

Kellemes Edzést Mindenkinek!


Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #1 Dátum: 2014. Dec. 14, 01:00:24 »
Zanpakuto edzés Naomi~sannal

Elmélyülten válogattam a virágok között. Nem ismertem eléggé azt a személyt, akit meg akartam látogatni, most mégis ilyen kalandor lépésre szántam el magam. Erőst töprengtem milyen fajta, és milyen színű virág lenne a legideálisabb. Megfordult a fejemben a rózsa, a kardvirág, de még a jácit is, végül az írisz mellett döntöttem. Az ok felettébb egyszerű volt. Az íriszt a remény virágának tartják, és talán ez állt a legközelebb ahhoz, amiben épp benne voltam. Így a végén tényleg íriszt vittem haza, illetőleg pár kegyszert, hogy egy pofás kis csokrot tudjak össze hozni belőle. Egyszerű módon helyeztem össze a virágokat. A fő helyen a remény állt, amiket alá támogattam kicsit a bátorság, és nemesség erényeivel. Mindezeket egy fekete edénybe rendeztem össze. Úgy sejtettem, értékelni fogja a virágokat, elvégre nem véletlenül volt ő az egyletünk vezetője. Pont emiatt is kerestem ma épp őt meg. Kicsit el akartam mélyíteni a kapcsolatom a rókámmal, és ehhez csupa olyan ötlete volt csak a ravaszdimnak, amit egyszerűen elfogadhatatlan volt! Szóval külső segítség mellett döntöttünk. Miután a virággal elkészültem, csomagoltam még egy kevéske házi süteményt, és csoki golyót, majd indulásra kész is voltam. Mikor Suzakunak elújságoltam, hova is szeretnék eljutni, első megszólalásával kétségbe vonta elmém ép voltát, tegyük hozzá, nem elsőre tett ilyet, majd a vállamra reppent, jelezve, hogy felőle indulhatunk is. Aranyat érő szárnyas volt, az már egyszer biztos! Az ajándékocskát, elvégre én voltam a vendég, féltő gonddal csomagoltam el, és tényleg mehettem. Fogalmam sincs, hogy merre is haladtam el a városba, de nem olyan vészesen hosszú idő után megérkeztünk. Ezt onnan tudtam, hogy Suza~chan látványosan kezdett madárként viselkedni, Kasai~chan pedig kérdés nélkül bújt el a ruhám egy rejtett zugába. Kissé ügyetlenül bekopogtam az első kezem ügyébe kerülő ajtón, persze csak finoman, hogy az ajtó a helyén is maradjon, ám nem Naomi~san ajtaját sikerült megtalálnom, így sűrű elnézés kéregetés közben mentem a következőhöz. Meddő és hiábavaló volt minden olyan próbálkozásom, hogy útbaigazítást kérjek, lévén nem a saját osztagomnál voltam, és véletlenül se sikerült egyeneságra vergődnöm magam. Míg a végén valaki megsajnált, vagy csak megunta a kissé zavaró jelenlétem, és könyéken ragadva elnavigált a kívánt célhoz. Nem győztem hajlongani hálám jeléül, majd majdnem rossz ajtón kopogtattam be, de a kedves megmentőm, láthatta totálisan  elveszett és menthetetlen lényemen, mert volt oly kedves, és még be is kopogott helyettem. Újabb hála özönnel később végül bebocsátást is sikerült nyernem a kapitányi szobába... legalábbis sejtésem szerint. De  a lényeg az volt, hogy Naomi~sant megláthattam.
Gyorsan oda is adtam neki, amikkel jöttem, majd meghajoltam előtte.
   - Bocsánatot kérek, ha véletlen elkéstem, azt hiszem kicsit eltévedtem megint... - visszafogtam magam, hogy nehogy beletúrjak a hajamba zavaromba - Ha lehetne, szeretném kéri Naomi~sant, hogy legyen olyan kedves, és segítsen újra elmélyíteni a kapcsolatom a lélekölőmmel! - a másik ok, amiért pont őt támadtam meg, hogy annak idején, amikor Gin~chan próbálta nekem magát elmagyarázni, Naomi~san segített teljesen ismeretlenül. Vagyis tudtam, hogy nála jó kezekbe kerülők.

(click to show/hide)


(click to show/hide)

Karakterlap

Shiranui Naomi

Shinigami

Kidoushuu

*

A Shiranui-ház 4. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
36 000 / 45 000

Hozzászólások: 74

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 11 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #2 Dátum: 2015. Febr. 28, 15:56:54 »
Hullámokon
Zanpakutou edzés

Elmélyülten tanulmányoztam az előttem elterülő kidou tekercset. Jelen pillanatban is azon dolgoztam, hogy megértsem a korábban bennem elhelyezett pecsét működését. Mióta kineveztek, rájöttem, hogy korábban hadnagyként nagyon sok mindenbe nem láttam bele, még, ha a Soutaichou mellett másként is működtek a dolgok. Nara~kun, mint hadnagy, nagyon jól ellátta a felmerülő teendőket, ezzel is megkönnyítve dolgomat, bár voltak olyanok, amiket más nem végezhetett el, sőt, nem is szerettem volna, ha átveszik ama feladatokat.
Az a közelség, amibe a kidoukhoz kerültem, korábban elképzelhetetlen volt számomra. Olyan utak nyíltak meg előttem, és olyasféle tudásra tehettem szert, amit eddig elképzelni is nehéz volt számomra. Kivel sokáig csak a gyengébb, könnyebben idézhető kidoukkal tudtam bánni, nem érdeklődtem annyira az iránt, miképpen is működhetnek. Mostanra viszont rá kellett jönnöm, hogy mennyi mindenen is múlik az, hogy valóban megfelelően használjunk egyes technikákat, és hogy a szorosnak, megtörhetetlennek vélt támadások milyen sérülékenyek is igazából.
A kopogtatásra felpillantottam, és a benyitó tisztre néztem, majd a mögötte álló shinigamira. Üdvözlő mosolyra húzódott szám, miközben bólintottam a lány segítségére sietőnek, jól tudtam, hogy nem éppen a kiigazodás az erőssége, elvégre néhány hónapja már ismertem az egyletből, amit átvettem.
- Köszönöm a segítséget, Tamura~san! ^.^ - Jeleztem a tisztnek, hogy folytathatja a teendőit, innentől kezdve magam is tudok foglalkozni Aikawa~sannal.
Felálltam az asztal mögül, majd közelebb léptem, ahogy láttam, hogy felém nyújtja az eddig szorongatott, és elvettem azokat, majd az asztalra raktam, vigyázva a tekercsre. Igazán szép ikebana volt, látszott, hogy dolgozott vele, és van is érzéke hozzá, bár ez már az egyletben is kiderült. Az ajándékokat nagyon nem értettem, hiszen a kéréssel felém fordulóknak mindig szívesen segítek, elvégre vezetőként, és kapitányként is ez volna a dolgom.
- Köszönöm, igazán szép lett, bár nem kellett volna fáradnia. – Mondtam, majd ismételten felé fordultam, miután elrendeztem a dolgokat az asztalon. – Nem késett el, nem kell emiatt aggódnia. ^.^ - Emeltem fel nyugtatóan kezem látszott rajta, hogy feszült, éppen ezért valószínűleg mindenben csak kapkodna, jobb lenne némileg megnyugtatni, hogy most jó helyen van. – Megkínálhatom egy kis hársfateával? – Kérdeztem, miközben közelebb léptem az oldalt álló, a tekercsektől, és fontos papíroktól elég messze elhelyezett kis asztalhoz lépve, amin egy kancsóban gőzölgött a víz.
Ha igent mondott, máris töltöttem neki egy nagyobb csészével, a meleg tea mindig megnyugtató, hiszen lassan kell inni, és ez a türelem, némiképpen az emberre is átragad. Én magam korábban ittam már, éppen ezért most nem töltök újra, csupán megigazítom a csészét, hogy ne essen le az asztalról. Az önkéntelen mozdulat közben hallgatom kérdését, és ismét neki szentelem figyelmem.
- Természetese, semmi akadálya nincs a kérése teljesítésének. – Válaszoltam könnyed mosollyal, majd az ajtó felé mutattam kezemmel. – A legjobb az lenne, ha az edzőterembe mennénk, most valószínűleg üres, az osztag edzése már befejeződött. – Indultam is el előtte, hogy oda vezessem, a csészével nem foglalkoztam, hiszen nyugodtan magával hozhatja, ha akarja.
Mióta itt voltam nem találkoztam olyannal, hogy a hivatalos edzés után hátra maradt volna valaki, most is az üres helyiségre nyílt a tolóajtó. Elégedetten szemléltem a nyári színekben pompázó helyiséget, amit bevilágított a meleg napfény. Igazán jó szeme volt az építésznek, amikor ide, és ilyen elhelyezkedéssel tervezte meg az épületet, az embernek azonnal kedve támadt használni is.
- Nos, van valami probléma, ami miatt úgy döntött, hogy felkeres, vagy általánosságban szeretné a tanácsomat kérni? – Fordultam fel, miközben levettem haorimat, és oldalt felakasztottam. – Nyilvánvalóan nem könnyű megfogalmazni, ha van is, de azért próbálja meg, úgy bizonyosan többet, és megfelelőbben tudok segíteni. – Magyaráztam, miért is kérdeztem rá.
Jól tudtam, hogy nem mindenki ápol megfelelő viszonyt zanpakutoujával, azonban ez is nézőpont kérdése, hiszen mi a megfelelő? Használó, és szellem kapcsolata teljesen más, elvégre ahány ember, annyi szokás, és elvárás. Ahogy számomra a tisztelet fontos, úgy másnál lehet ez az erő, vagy a jó szándék, vagy a védelem. A kapcsolat gyengülése is sok mindent jelezhet, akár csak azt, hogy valamiben változás áll be, ami lehet jó, és rossz is. Minden azon múlott, hogy miként igyekeztünk viszonyulni a másikhoz, és megtenni a kellő lépéseket az irányába, a közös irányba. Mert zanpakutou és shinigami nem képes egyedül harcolni, a másik legalább annyira a része, mint a karjai, vagy a szíve.
- Azt hiszem, mondhatom, hogy nincs olyan probléma, amire ne lenne megoldás, csupán az a kérdés, ki hajlandó elmenni a végsőkig, hogy valóban meglelje azt. – Mondtam, összefonva karjaimat mellkasomon. – Az elmélyítő gyakorlatok néha kellemetlenek is lehetnek, nem fizikálisan, inkább lelkileg. Amikor megosztjuk a gondolatainkat másokkal, sebezhetővé válunk, és ez a zanpakutounknál is igaz. A lelkünk része, olyan dolgokkal is tisztában van, amiben mi képesek vagyunk önmagunknak hazudni. – Ezt saját példámból is kiválóan tudtam, elvégre jobban ismert, mint én magamat. – Ha készen áll, és biztos benne, hogy ezt szeretné, akkor neki is kezdhetünk. – Néztem Aikawa~san szemébe végül, befejezve a gondolatmenetet. Jobb, ha tudja, hogy ezek nem egyszerű edzések, hanem komoly lelkigyakorlatok, amikre nem képes mindenki, és nem is biztos, hogy kell mindenkinek ilyesmit csinálnia.

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #3 Dátum: 2015. Márc. 30, 22:31:54 »
Hullámokon

Valahogy hiába érkeztem meg, és lelkesedtem, hogy még csak el se késtem, Naomi~san jelenlétében elkezdtek úgy pörögni az események, hogy lemaradt kis rókaként kullogtam csak utánuk. Kapkodtam a fejem, hogy oro, meg a hogy?   
Hirtelen egy csésze keveredett vendéglátóm jóvoltából a kezemben, ám az általam ismert teaszertartásnak nyoma sem volt.
- Nem volt fáradtság, szeretem a virágokat - már majdnem megijedtem, hogy visszautasítja, hisz azzal nagy szégyenbe hagyott volna, az egészen biztos.  De szerencsére nem esett ilyen csorba a becsületemen. 
Így megkönnyebbülve sétáltam utána. Furcsa volt, hogy noha tea gőzölgött a kacsómban íncsiklandó illattal, ám nem ültünk le békésen elszürcsölgetni. Na jó, talán nem szürcsöltük volna, de kissé régimódi neveltetésem lehetett az oka, hogy ezt most hiányoltam.
Viszont Naomi~san, meg ez az új környezet – úgy sejtem, korábban még sosem keveredtem ehhez az osztaghoz, abban sem voltam teljesen biztos, hogy valójában külön osztagról van~é szó – kissé felcirógatta bennem a rókákat ténylegesen. Akaratlanul rám is átragadt a nő energikussága, ami nálam nem feltétlen volt örvendetes dolog.
Ezer meg egy szerencse, hogy nem az érzelmeim irányították a pecsétet a szegycsontomon, hanem a vérem.
   ~ Másik Róka Édes! A másik Ravaszdi miatt vagyok most itt! ~ próbáltam magamban mosolyogva hűteni a kedélyeket lefele. Nem volt jó ötlet. Erre Gin~chan lelkesedett fel ok nélkül.
   ~ Drága, ez alatt értsem azt, hogy jelen pillanatban csak rám tudsz gondolni? ~ érdeklődte le, enyhén reszkető hanggal. Szinte láttam, ahogy pukkadozott magában a galád! Észrevétlen megpöcköltem a katanám markolatát.
   ~ Azért ne bízd el magad! Kei~chant is legalább annyira szeretem, mint téged! ~ Ebből természetesen csak annyit fogott fel, hogy szeretem. Már igazából nem is tudom, hogy miért lepett meg a dolog. Mármint, Ezüstke ilyen… mindig is ilyen volt, és ha őszinték akarunk lenni, akkor abban reménykedek, hogy mindig is ilyen fog maradni. Ha nem is mondogattam túl sűrűn neki, sőt a lehető legritkábban, és olyankor is csak akkor, amikor furfangos módon kicsalta belőlem, mint ahogy most is, de valójában már megszoktam, és megszerettem a Ravaszdimat olyannak, amilyen volt. Ha lehetett volna, sem változtattam volna rajta egy jottányit sem. De nem igazán lehettem elkalandozva, hisz Naomi~san közbe társalgott velem. Ezer szerencse, hogy amiről én lemaradtam, azt Kei~chan megjegyezte, így minden fennakadás nélkül válaszolhattam neki, komolyabb felsülések nélkül.
   - Nem mondanám, hogy kifejezett problémám lenne a kardommal - vakartam meg a buksimat, miközben Gingitsunéra sandítottam. Extra lelkes jó kedélye valahogy ott zubogott bennem, Kei~chan lelkesedésével karöltve. De nem hagytam, hogy ez meglátszódjon az arcomon. - Bár… talán ha meg kéne fogalmaznom, néha nehéz figyelnem a lélekölőmre -  pislogtam kicsit oldalra zavartan. Azt azért mégsem mondhattam, hogy egy másik bennem élő róka elvonja a figyelmemet… pár száz másik démonnal karöltve… ez még zavarba ejtőbb lett volna. Ámbár az igazság általában mindig hihetetlen és zavarba ejtő. - Szóval nem szeretném, ha ez neki nehéz lenne… vagy valami ilyesmi… - motyogtam a végét. Miért szednek ki belőlem az emberek ilyesmiket?  - Készen állok! - fűztem hozzá, ahogy folytatta. Naná, ha nem gondoltam volna halálosan komolyan ezt az edzést, a vigyorgós kedvem ellenére, tuti nem libbentem volna el erre fele.



(click to show/hide)

Karakterlap

Shiranui Naomi

Shinigami

Kidoushuu

*

A Shiranui-ház 4. feje

Szint: 7.

Lélekenergia:

60% Complete
36 000 / 45 000

Hozzászólások: 74

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 11 000 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #4 Dátum: 2015. Máj. 25, 09:45:27 »
Hullámokon
Zanpakutou edzés

Elmosolyodtam kijelentésére, hiszen jó ajtón kopogtatott vele, bár a magam részéről nem voltam oda azért, hogy megszakítsuk a növények életét, csak amiatt, hogy néhány napig csodálhassuk a belőlük készült dolgokat. Sokkal inkább leltem kedvem abban, ha láttam egy-egy csemete, vagy palánta növekedését, rügyfakadását, szirom bontását. Ez persze nem jelentette azt, hogy ne tudtam volna értékelni Aikawa~san fáradozását, csupán számomra ez kicsit más.
Örültem, hogy elfogadta a teát, bár talán valóban illőbb lett volna, ha az ivás erejéig az irodában maradunk, viszont attól semmi sem változik, ha csupán beszélünk róla. Ezzel saját tapasztalatok révén jöttem teljesen tisztába, elvégre sokat segíthet egy-egy tanács, azonban tenni kell, a lényege mindig ez lesz. Márpedig a szavaiból kiderült, hogy ismételten némi segítségre van szüksége, viszont most egészen máshogy, mint legutóbb.
Emlékeztem arra, miként gyakorolt a Juuichibantai termében, a jó memória elengedhetetlen volt nem csak a munkám, de a családom szempontjából is. Egy nemesnek mindig jól jött, ha sok mindent képes volt észben tartani, épp ezért hálát adhattam az égnek, hogy gyermekkoromban nagy hangsúlyt fektettek ennek a fejlesztésére. Bár azt hozzá kell tennünk, hogy akkor egészen más miatt gyakorolt serényen, nem a zanpakutouval kialakult kapcsolatának ápolása végett.
- Értem. ^.^ - Válaszoltam, miután egy kicsit nehézkesen, de sikerült megfogalmaznia azt, amiért tulajdonképpen ide jött.
Ez nem csak nekem, de számára is nagyon fontos, mármint, hogy ki tudja mondani, miben számít segítségre, hogy mire lenne szüksége. Így valóban könnyebben tudok tanácsot adni, és támogatni abban, hogy elérjen egy olyan szintre, amit már megfelelőnek talál. Emellett viszont neki kellett látnia, hogy amiben nehézségei vannak, abban képes küzdeni is, és legyőzheti a gondokat, néha talán könnyebben, mint gondolná.
- Úgy gondolom, hogy ilyen esetben az a legbölcsebb, ha olyan gyakorlatot végzünk, amiben mindenképpen a belső hangra kell figyelnie. – Lépdeltem közelebb a falba épített szekrényekhez, amiben az eszközöket tartottuk. – Az ember fejében számtalan gondolat kavarog, és ezek között nehéz meghallani lélekölőnk hangját, hiába is szeretne segítséget nyújtani számunkra. Valaki fél, más csak leblokkol, vagy pedig egyszerűen nehezen koncentrál, esetleg megzavarodik, ha vészhelyzetben túl sok információhoz jut. – Vettem elő egy fekete kendőt az egyik polcról, majd visszahúztam a tolóajtót a szekrény előtt. – Ezzel a gyakorlattal azt szeretném megmutatni, Aikawa~san, hogy vannak pillanatok, amikor igenis fontos, hogy meg tudjuk különböztetni zanpakutounk szellemének hangját saját visszhangunktól. – Indultam el felé.
Reméltem, hogy befejezte már a teázást, elvégre azt mondta, kezdhetjük a gyakorlást. Csak a kezemmel jeleztem, hogy forduljon meg, majd kétrétegűen a szeme elé kötöttem a kendőt, hogy ne láthasson ki alóla. Ügyeltem rá, hogy ne legyen túl szoros, feleslegesnek tartottam, hogy fájdalommal kezdjen neki a feladatnak, nem attól lesz valaki ügyesebb, hogy közben mérhetetlen szenvedést él át. Láttam olyan edzést, ami kifejezetten a kitartásra, és fájdalomtűrésre épült, de azokat nem preferáltam annyira, maximum az erőnléten javít, és a fájdalomküszöböt tolja ki, amikkel jelen pillanatban nem sokat értünk volna.
- Tompított érzékszerveink mindig is segítettek abban, hogy egy másik erősödjön, ráadásul, ha nem látunk, kénytelenek vagyunk ösztöneinkre hallgatni. Most mégis azt kérném, hogy önmagát kicsit fojtsa el, és arra figyeljen, aki így is képes látni maga helyett. ^.^
A gyakorlat lényege nem pusztán az volt, hogy valóban hallja-e a hangot, és a zanpakutou szellem hajlandó-e segíteni neki, hanem az, hogy mennyire eredményesen. Hiába beszél valaki, és hallgatja azt a másik, ha nem értik meg egymást, nem jön létre a kapcsolat, nem lesz információ csere. Talán elég ideje forgatja kardját, de ha problémás figyelnie rá, lehet, hogy a gond máshol gyökeredzik, nem a meghallásban, hanem a teljes értésben, a közös nyelvben. Mindenkinek mást és mást jelentenek a szavak, szóösszetételek, éppen ezért kell úgy kifejeznünk magunkat, hogy a másikban hasonló kép vetüljön le mondandónk után, mint amit mi elképzeltünk.
- Nem fogom vissza magam, olyan gyakorlatnak nem látom értelmét, mert nincs tétje, remélem, hogy ez nem okoz gondot. ^.^ - Leoldottam oldalamról a zanpakutout, és a haorim mellé támasztottam, jelen pillanatban nem volt rá szükségem. – Úgy használja a zanpakutouját, ahogy jónak látja, a lényeg, hogy képes legyen elkerülni a támadásokat, sérülés nélkül!
A célom nem az volt, hogy kárt tegyek a tisztben, ritkán tanulnak abból, hogy egy erősebb támadás áldozatává válnak. Összegyűjtöttem a kezemben némi lélekenergiát, mert az elkövetkezendő percekben csupán kidoukkal szerettem volna megnehezíteni Aikawa~san dolgát. Ennek igen egyszerű oka az volt, hogy könnyebb olyasmi ellen védekezni, ami fizikailag így, vagy úgy, de hozzánk ér. Nem nehéz úgy kiszámítani a következő lépéseket, és tenni ellenük, éppen ezért nem szerettem volna így megoldani. Nem engem kellett legyőznie, egyszerűen csak figyelnie kellett arra, aki nála jobban érzékelt jelen pillanatban, és meg is érteni azt, amit akar tőle.
Némán idéztem meg a negyedik hadout, melynek villámai, mint egy jelzés értékűen csapódtak be közvetlenül a nő lábai előtt. Mivel tudtam, hogy hosszabb ideig kell használnom majd a kidoukat, ráadásul nagy kárt nem szerettem volna tenni Aikawa~sanban, ennél az alaptámadásnál maradtam végig. Taktikám igazán egyszerű volt, shunpo segítségével váltottam minden támadás előtt helyet, folyton más irányba, és ritmustalanul lövöldöztem a támadásokat, szemernyi időt sem hagyva arra, hogy feleszmélhessen abból, hogy igazán gondolkodhasson, nem annak volt itt az ideje.
Az elején még csupán tereltem, a lábai elé, mögé, néha mellé céloztam, hogy éppen csak megérintse az, érzékelje a közelségét. De aztán úgy találtam, hogy megértette, mit is várok el tőle, onnantól kezdve pedig nem kíméltem, és vétettem célt, hiszen nem kellett mást tennie, mint kivédenie, esetleg visszaütnie a támadásokat, már ha sikerült rájönnie, honnan is érkeznek. Kicsit sajnáltam, hogy ilyen módszerekhez kellett folyamodnom, de a gyors fejlődés érdekében a radikális eljárás szinte elvárás volt.
- A lényeg az, hogy sose felejtse el, melyik hangra is kell figyelnie, mert ha egyszer is elvéti, megkeveredik magában, annak súlyos következményei lehetnek! – Mondtam, miközben nem hagytam abba a kidouk idézését sem. – Hasonlóan ahhoz, ahogy meditációval a belső világába kerül, képes kizárni minden mást, és csak egyetlen személyre koncentrálni, aki irányítja minden mozdulatát. Nem szabad félnie attól, hogy átengedje magát, hiszen ön is nap, mint nap rendelkezik vele, és ő mindenfajta ellenállás nélkül engedi ezt. – Legalábbis, eddigi teljesítményét, és az edzéseken nyújtott hatékonyságát nézve, úgy gondoltam, így kell lennie. – Ha a félelem uralja a mozdulatait, vagy a tartás, az feszültté teszi, és nem csupán önt, az pedig hibát szül, és halmoz fel. Néha engedni kell ahhoz, hogy megmaradjon kezünkben a gyeplő, és ne tépjék ki a megfeszített szárakat kezeink közül.
Igyekeztem a magyarázat közben sem lassulni, és feszes tempót diktáltam, amit kénytelen volt tartani. Arra viszont figyeltem, hogy nem a határait kívántam feszegetni, legalábbis nem fizikálisan, csupán lelkileg kellett kiteljesednie, hogy befogadhassa mindazt, amit lélekölője jelent. Amikor úgy láttam, hogy kellőképpen belejött a támadások kikerülésébe, és visszaverésébe, bedobtam még egy utolsót, ami sokkalta erősebb volt az eddigieknél. Némán idéztem meg a harmincharmadik kidout is, közvetlenül felé lőve a háta mögül, majd tovább is shunpoztam. Nem voltam benne biztos, hogy már képes lesz-e alkalmazni azt, amire eddig ráérzett, de ha nem is, jelen tudásommal képes lettem volna azonnal ellátni egy komolyabb sérülést is.

Karakterlap

Aikawa Chiyo

Félvér kitsune

Eltávozott karakterek

Shinigami

11. Osztag

*

Togishi

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
82 400 / 100 000

Hozzászólások: 531

Hírnév: 9

Infó

Tárcában: 29 150 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Shinigami: Ezüst-kék szegéllyel ; Kitsune: Fekete-vörös szegéllyel

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Mindnyájunknak meg van a saját kis biztonságot adó kabalánk. Csak egyeseké élesebb, mint másoké.

Post szín:
#FFB71C ; #B3FF87


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #5 Dátum: 2015. Máj. 26, 23:37:20 »
Hullámokon

Felvirult a buksim, amikor a kissé ide-oda magyarázásból, azért Naomi~san csak megértette a lényeget. Még úgy is, hogy önös érdekből se mondhattam el neki mindent. Sajnálatos módon, nem halmozott el túl sok bizalommal az anyatermészet, mióta meg Kei~channal is közösködtünk, különösen tartottam a szám ilyen téren.
A belső hang emlegetésére csak bölcsen bólogattam. Igaz, az én esetemben azzal nem volt baj, hogy felismerjem Gin~chan hangját. Ezer közül, álmomból ébresztve is ki tudtam volna választani. Viszont, úgy sejtettem, Lelkek Világába mások nem túl sűrűn küszködhettek olyasmivel, mint én. És legfeljebb a saját gondolataik zavarhattak be.  Nálam, minél rosszabb volt a helyzet, annál nagyobb csend volt a fejembe. Főleg, ha sikerült a környezetemnek elérnie, hogy az érzelmeim is kikapcsoljanak. Így aztán sokat tudóan bólintottam, még ha nem is voltam biztos hirtelen benne, hogy jó ötlet volt~é az, hogy ide jöttem. Kezdtem elbizonytalanodni, holott az én döntésem volt. Viszont az is tény volt, hogy nem tudtam, mennyire fogom tudni a rókát kordába tartani magamban. Nem, mintha Naomi~sant gyengének tartottam volna, hisz akkor nem is jöttem volna ide. Tudtam, hogy bármi történne, meg tudná védeni magát. De féltem a lelepleződéstől. Meg egy csomó minden mástól, amiket nem is feltétlen fogalmaztam meg magamban. Így aztán kicsit óvatosan hagytam, hogy bekösse a szemem. Mármint, nem ez volt az első alkalom, hogy bekötött szemekkel kellett edzenem. Annak idején, Shion rendszeresen gyakorolt velem ilyen módon. Megfosztva valamelyik főbb érzékszervemtől, hogy élesedjen a többi.
De most külön kihangsúlyozta Naomi~san, mintha tudta volna, hogy mi lenne számomra a természetes, hogy nem ez lesz a feladat. Legyen Gin~chan a szemem. Pár pillanatig értetlenkedtem. Idézzem meg, és játszunk bizalom játékot? Nem volt teljesen világos, hogy hogy képzelte. Vakon, lehunyt szemmel, nem kicsit éreztem magam bizonytalanul, és kiszolgáltatottan. Hiába mondta, hogy vigyázzak, felerősödtek egyből az érzékeim, amint elsötétült körülöttem a világ.
   ~Rendben Chiyo, majd nézek helyetted! ~ gonoszkodott egyből jó kedvűen Kei~chan.  Ám abban a percben, hogy mágiával támadtak ellenünk, elpárolgott minden jókedve.  Éreztem, ahogy a düh és a félelem elborította, majd szép lassan belém is átszivárgott.  Ami nem volt jó… nagyon nem. Ha a pecsét nem is nyílhatott fel magától, a vérem nélkül, jellemre még átválthattam kitsunéba. Ami majdnem olyan rossz ötlet lett volna, mint ország világ előtt róka füleket növeszteni! A tagjaim elzsibbadtak, és akaratlanul mozdultak. Nem fogtam fel jó pár pillanatig, hogy nem én vagyok az ura a testemnek. Keiko mindenképp meg akart védeni, így ő mozdult. Gőzöm nincs, honnan tanulta, amit leművelt. Mint ahogy azt sem tudom, hogy miért is pánikolt be ennyire egy kis edzéstől. De éreztem, hogy a félelme fojtogatón elborított. Magam is eléggé átéreztem. Nem túl kellemes, hogy fogja voltam a saját testemnek. Az enyém volt, és mégse. Tanúja voltam, ahogy ijedt rókaként hátrébb ugrott amint az első támadás elénk csapódott. Majdnem a korábbi helyünkre. A levegőt égett fa szaga töltötte be előttünk. Nem volt mese, Naomi~san tényleg nem aprózta el a dolgot! Holott nem finom a sült róka! Egy olyan kultúrát nem ismerek, ahol rókákat sütögetnének! De nem volt idő ilyeneken gondolkodni. Éreztem, ahogy most mellém csapódott be egy újabb ... támadás. És nem bírtam mozdulni rá. Mintha tonnás terhek nehezedtek volna a lényemre. Ellenben a testem mégis védekezett. Először egy hátra szaltóval, majd  egy perdüléssel tért ki ellenfelem támadásai elől. Gin~chan, még így is igyekezett rám vigyázni, szóval mondta, merre menjünk. Engem viszont a bizonytalanság emésztett.
~ˇKei~chan, ha nem adod át a stafétát, akkor most jobbra! ~ úgy ugrott el a lány, hogy négykézláb landolt. Azt néztem, mindjárt morogni is rákezd. Éljen!
     Elsötétedett a világ.  Az hagyján, hogy nem szerettem, ha nem vagyok ura a testemnek… de rókaként ahogy viselkedni tudtam néha, az se volt elfogadható! És most egyiket se akartam bejátszani.  Úgy éreztem, teljeséggel tehetetlen vagyok. Ténylegesen elborított a sötétség, nem csak a szemem előtt lévő kendő miatt.
Gin~chan hangjára tértem magamhoz.
   ~..ska! Cicuska! ~ távolinak hallatszott, de mintha közeledett volna egyre jobban. Válasz helyett csak nyögtem egyet.  ~Na végre! ~ Megkönnyebbültnek tűnt a hangja. Minél többet beszélt, annál könnyebb lett, a korábban ólom nehézségűnek érzékelt fejem, lényem. Bekerültem a saját Belső Világomba, de közbe mégis mozgott a testem. Tényleg nem én irányítottam kicsit se. Épp Gin~chan nyalábolt át, miközben előttem ült a másik rókám, tökéletes lótuszülésbe. Áradt belőle a félelem, még mindig éreztem.
   - Mi történt? - próbáltam lekászálódni Ezüstke kezei közül. 
   ~ Azt hiszem, ez neki az első alkalom, hogy ilyen támadás éri. És nagyon úgy néz ki, hogy bepánikolt. Kiválóan kerülgeti el a támadásokat, de ha sokáig így marad, még a pecsétet is feloldja, csak hogy egészen biztos megvédjen! ~ Riogatott Ezüstke. Muszáj volt valamit tennünk, hisz eredetileg nem ezért érkeztünk. Oda siettem a rókához. Úgy tűnt, eléggé kifárasztotta, hogy idegen testet kellett irányítania ennyire precízen, és ennyire hosszú ideig.
   - Keiko~chan! Nincs semmi baj! Keiko~chan! - rázogattam.
Ahogy felriadt, én meg visszakaptam az irányítást, majdnem elpottyantam hirtelen. Épp ugrás közben voltam, és az egyensúly nem egy vicces dolog ilyen szituációban! De jó adag gyakorlattal (a pusztakezes harcot egészen szerettem) azért sikerült talpon maradnom, még ha nem is a legkecsesebben. De hogy épp merre voltam arccal, na arról fogalmam sem volt.
   - Ezüstke? - kapaszkodtam az egyetlen szalmaszálamba, ami még maradt, hogy tényleg képes legyek sérülés nélkül megúszni a dolgot. Meg, hogy szó szerint se menjek a falnak neki. Igaz, ilyet még eddig nem játszottunk. Hogy Gin~chan legyen a szemem. Általában ő mindig rám figyelt, és nem nekem. Én meg kettőnkre. Kei~chan elbágyadva pihengélt.
   ~ Próbáljuk meg Drága! - bosszantóan magabiztos volt a hangja, amiért abban a percben kimondhatatlanul hálás voltam.
Így kezdődött a közős fogócskánk Naomi~sannal. Azt ugyan hallottam, hogy épp merre van, hisz ha nem is akartam, nagyon jó volt a fülem. De hogy épp hova céloz, vagy hogy milyen féle ajándékkal fog meglepni, arról fogalmam sem volt. És vakvezetésben sem jeleskedtem eredetileg.  Arról nem is beszélve, hogy ez egy teljesen másféle bizalmat igényelt, mint amilyen eddig volt közöttünk a rókával. Eddig rendszerint ő rám bízta magát, miközben én rá bíztam az életem. Most kicsit olyan volt ez az érzés, mintha csak én bíztam volna mindent rá.  Ez a kiszolgáltatottság félelmetes volt kicsit. De mégis, minden egyes alkalommal, amikor hallottam, hogy becsapódott egy-egy mágia, és nem belém, hálás is voltam érte Gin~channak.
~Cicuska, épp minket vett célba, van egy olyan sejtésem, nem finomkodik! ~ jött Rókától az instrukció. Hogy erre mit lépjek, azt teljesen rám hagyta. Nem várakoztam, hogy ellő~é bármit is irányunkba, perdültem is hátra a kezeimen. Még le se nagyon érkeztem, már jött a következő adag. Ösztönös első reakcióm lett volna, hogy lelapuljak a földre, és ne moccanjak. Helyette kiperdültem, majd a felugrottam, és a pillanat törtrészéig a falon landolva, még magasabbra rúgtam magam, hogy aztán, - érzékletem szerint- a terem másik végén érjek földet. Itt már Gin~chan se mondogatta külön, mi következik. Cikcak vonalban rohantam el a landolási pontomtól, reményeim, és Gin~chan szerint Naomi~san fele.
~ Cicuska, mögéd került! ~ Gingitsune hangja minden volt, csak nyugodt nem! Vagyis nem volt időnk elmélkedni. Egy utóképet hátrahagyva shunpóztam el a támadás elől, újfent cikcakkozva. Még így is éreztük a támadás szelét. Cseppet leizzadtam, és kezdtem megérteni, Kei~chan miért is volt ennyire aggodalmas. Betalál, van rá esély, széndarabként végzem! Megjegyzés... sose bosszantsam fölösbe föl Naomi~sant, mert olyankor ijesztő! Mikor végeztünk, és lekerült a szemellenzőm, nem csak Naomi~sannak háláklodtam. Gin~chan felé is szórtam csendes üzeneteim, amiért nem hagyta, hogy rókasült legyen belőlem.



(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2015. Jún. 13, 23:02:38 írta Aikawa Chiyo »


(click to show/hide)

Karakterlap

Abarai Renji

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 117

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 2 082 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Edzőterem
« Válasz #6 Dátum: 2015. Jún. 13, 23:56:13 »
Kérésre a Hullámokon című edzést lezárom!

Shiranui Naomi: Végig higgadta és megfontolt maradtál. Részletesen elmagyaráztad az edzés lényegét. Könnyű, ám annál veszélyesebb módot választottál, hogy rávedd tanítványod stabil kapcsolatot tartson fent zanpu lelkével. Az edzést részedről buksisimivel jutalmazom, mivel ez az ötödik mesterkedésed. Legközelebb dobjuk a virtuális lembas-t is! ;)

Aikawa Chiyo: Nem sikerült zökkenőmentesen teljesíteni a feladatot. Eleinte szépen kicsúszott kezedből az irányítás, ám zanpu-d kimentett a vészből és együttes erővel legyőztétek a sátán fattyának hetvenhatodik reink....khm...mármint az edzést sikeresen teljesítetted! Jutalmad: 500 lp, vagyis 1 pont, melyet zanpakuto képességre kell tenned.