Alapkőétel?
Meglepetésként ért, hogy Tamachint eltalálta a kupa, amit felindulásomban vágtam hozzá. Azt gondoltam volna, hogy könnyedén elhajol előle, vagy kezével elkapja, ezek szerint túl becsültem egy kicsit. De nem is foglalkoztam vele sokat, hiszen sokkal fontosabb dolgom volt megtudni, hogy mi is lesz Sacchinnal. Miután Nyanmaru megnyugtatott, hogy tud segíteni Sacchinnak is, visszaültem a helyemre. Valahogy ez sokkal jobban foglalkoztatott, minthogy Tamachin rendben van-e, ennél bolondabb már úgy sem lehet... vagyis gondoltam eddig.
- Most kértem meg, hogy segítsen rajta, nem figyelsz? - nem nagyon értettem Tamachin kérdését, hogy mit akart ezzel, vagy tényleg a fájó fejével volt elfoglalva és megszűnt körülötte a világ létezni, vagy állandó bohócságairól agyalhatott. Inkább nem is foglalkoztam vele többet, igazából nem is érdekelt.
- És mit kell tennünk az Új Fényekkel? - kérdeztem a többi kérdés mellett, amit a többiek tettek fel, mert nekem ez nem volt világos, hogy hogyan is használhatjuk az Új Fények erejét. Valahogy talán, ki tudjuk belőlük nyerni az ősenergiát, vagy hasonló? Mert ha egyszerű emberekről van szó, akkor nem nagyon tudnak harcolni valószínűleg. De ha Sierashicchihez hasonlóak, akkor lehet, hogy erősek és csak a mi oldalunkra kell őket állítani.
- Köszönöm Tamachin. - mondtam érzelemmentes hangom, ha már meg kellett valakinek köszönni, akkor az nem lehet más, mint Tamachin. Ahogy Mane-chin is megmondta, ő az, aki a legkevésbé akar csapatban dolgozni. Vagyis ha valaki miatt meghalok, az csakis ő lehet. Ennyit szenteltem rá, inkább a táskámban kutatni egy zacskó gyümölcsös cukor után.
Tamachin további bohóc trükkjei nem különösebben hoztak lázba, lábas kupa menet, amik végül denevérekké változnak. Kicsit sem volt ijesztő, nem félek ilyen hétköznapi ijesztgetésre használt dolgoktól, sokkal inkább a varjaktól, mert egyszer az egyik ellopott a kezemből egy cukorkát. Azóta ha tehetem, elkerülöm őket, amennyire csak lehet, ha pedig mégis találkoznék eggyel, egyből védekező pozícióban állnék. Az ijesztgetési kísérlet közben sokkal fontosabb dolgom is volt, mint például a korábban megtalált cukor elfogyasztása, amiből Mane-chint is megkínáltam.
Úgy tűnik jól döntöttem, hogy inkább az édességemmel foglalkoztam, mert csak Tamachin szajkózta továbbra is a bolondságokat és mintha továbbra sem figyelt volna senki mondandójára. Cukorkázás közben viszont kigondoltam, hogyan is lehetne egységesíteni a csapatot. A korábbi táskában kutatás közben a kezembe akadt egy rakat
Nyanmarus matrica, amiket már egy ideje beszereztem, csak eddig nem tudtam, hogy mit csináljak velük. Most már viszont tudom.
Amikor Tamachin a vállamhoz ért, kitoltam magam alól a széket, remélhetőleg Tamachinra,

majd amint az egy pillanatnyi hideg érzés is eltűnt a vállamról, fel is álltam, hogy mindenkihez odamenjek. Magammal hoztam a Nyanmarus matricákat és először egyet különvettem a többitől, mert azt magamnak szántam, bár nem különbözött semmiben a többitől.
- Mindenki számára van egy ajándékom a testvériségünk jeléül. - Mondtam a többiek felé fordulva, majd a külön vett matricát az arcomra nyomtam, mert nem várhatom el, hogy másik eltűrjék, hogy az arcukra ragasztok valamit, ha én nem vállalom be azt. Tehát ezután végigmentem az asztal körül és mindenki kapott az arcára egy Nyanmarus matricát, persze kivéve Tamachint, mert ő nem érdemelte meg, csak a levegőt rontja itt.