Szerző Téma: Negatív benyomások  (Megtekintve 3062 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Moderátor

*

Hozzászólások: 209

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Negatív benyomások
« Dátum: 2014. Aug. 03, 19:58:17 »
Küldetés típusa: Magánküldetés
Résztvevők: Amatsuji Youko és Yoshida Yoriko

Legtöbbször, ha egy shinigami ellátogat egy másik osztaghoz, az ottléte eseménytelenül telik. Ám a 12. osztagnál mindig számítani kell a meglepetésekre. Amatsuji Youko látogatása sem kivétel ez alól, mert a tudományos kísérletek földjén mindig beüthet valami váratlan.
Az idegenvezetés során még csak a 4. szinten tartotok, amikor a központi akna jóvoltából ti is meghalljátok a mélyből érkező szirénát. Yoshida Yoriko, az osztag jelenlegi kapitánya már tisztában lehet vele, hogy az ilyesmi sosem jelent jót, mi több, az egyik részleg súlyos veszélyét jelzi. Fél perc sem telik el a sziréna felhangzása után, hogy a kapitánynál lévő holokommunikátorra is befusson egy üzenet az egyik ott dolgozó tiszttől.
– Sürgős üzenet a kapitánynak és a karbantartóknak! A dimenziókutatáshoz használt egyik készülék hibaüzenetet jelzett, ezért megpróbáltuk leállítani, de nem sikerült. A további működtetés nem lehetséges és veszélyes, a leállításhoz segítséget kérünk! – jelenik meg a részlegvezető kétségbeesett hologramja mind Yoriko mind a karbantartók vezetője előtt. A sok lényegi információ nem is, annyi kiszűrhető az üzenetből, hogy a részleg nagy pácban van, és olyan meghibásodással néznek szembe, amivel egyedül nem tudnak mit kezdeni. A kapitánynak és vendégének nincs túl sok ideje eldönteni, mi legyen. Minden perc késlekedés a szerkezet, és a hozzá kapcsolódó kísérletek végleges elveszését sietteti.
A leggyorsabb út lefelé a liftként működő panel segítségével vezet. A látvány, ami ott fogad benneteket, nem hagy kétséget a helyzet komolysága felől. A legtöbb tiszt a kutatási anyagait menti, egy kisebb csapat pedig a hibásan működő, ezt a rendellenességet színes villódzással jelző gépezet köré csoportosul, hogy megpróbáljon kezdeni vele valamit. A kivetítőjén 1-1 másodperc erejéig megjelennek bizonyos kulcsszavak, illetve kódok, amiket még az ott dolgozó tisztek sem tudnak kibogarászni – pedig a rendelkezésetekre álló információk alapján ők már az első szótagból tudni szokták az üzenet lényegét.
– Nem tudjuk, mi van vele, kapitány, az egyetlen lehetséges elmélet valószínűsége alig több a nullánál – rázza meg a fejét a részleg vezetője, miközben egy-két billentyűkombinációt próbálgat. Mindeközben a gép által okozott villódzás csak fokozódik. Minden beavatkozás haszontalannak tűnik, egyiknek sincs eredménye. Ám amikor egy óvatlan pillanatban a hajdani és a jelenlegi kapitány a géphez tartozó kisebb emelvényre tántorodik, a szerkezet felvillanása egy kis időre mindenkit elvakít.
A sötétségben csak halványan derengenek a tárgyak körvonalai. Amikor a szemetek hozzászokik az új helyzethez, rájöttök, nincs is itt annyira sötét, pusztán a fényviszonyok hihetetlenül gyengék. Ha alaposabban körülnéztek, rájöttök, a környezetetek mit sem változott. Ugyanott vagytok, a 12. osztag laboratóriumának hetedik szintjén. Azonban minden kihalt, nincs itt rajtatok kívül senki. Minden apró mozdulat, még egy mély sóhaj is visszhangot ver az üres épületben. Sehol egy teremtett lélek, és mindenhol ez a különös félhomály uralkodik, bármerre is mentek. A gépek zümmögése sem hallatszik. Egy ilyen helyzetben el mertek mozdulni helyetekről? És ha igen, lesz bátorságotok kipróbálni a függőlegesen mozgó panelek egyikét, vagy inkább a felszínre vezető hosszabb, fáradalmasabb utat választjátok – a lépcsőt? A kihaltságban melyik tűnik biztonságosabbnak?
« Utoljára szerkesztve: 2018. Máj. 27, 14:54:40 írta Abarai Renji »

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Shinigami

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #1 Dátum: 2014. Aug. 03, 20:00:00 »
Mióta visszaálltam a Gotei 13 szolgálatába sokszor merengtem egykori osztagomon, melyet más, fontosabb kötelességek miatt kellett otthagynom. Szerettem azokat az éveket, mikor kapitányként kellett helytállnom. Az újonc tisztek fogadását, a napi edzések megtartását; igen, hiányzott a régi, kevésbé felelősségteljesebb élet. Ott nem kellett megfelelnem atyám elvárásainak, hanem úgy élhettem, ahogy akartam.
Megálltam egykori osztagom hatalmas kapuja előtt, szemügyre véve a kapu fölött díszelgő tizenkettes számot, mely már messziről hirdeti, hogy mely osztagot öleli magába a több mint kétméteres fal. Öröm járta át testemet, annak ellenére, hogy tudtam mennyi mindenben változott az osztag mióta elmentem. Szemrevételeztem a fal mögött kiágaskodó hagyományos osztagépületet, melynek tetejét a Mizushima birtokról is tökéletesen látni lehet. S miután kiélveztem a külső látványt, melyet Tsukuyomi látni hagyott, megindultam be, az osztag területére. Látogatásomat természetesen már előzetesen bejelentettem, amely nem volt nehéz az Ichibantai névleges tisztjeként. 
Belépve az osztagépületbe egy laborköpenyes tiszt üdvözölt, ki ellátott engem is egy hasonló köpönyeggel, amit viselt, védőfelszerelés címszóval. Azt állította mindez szükséges, ha huzamosabb ideig szeretnék itt tartózkodni. Ennek fényében már türelmetlenül vártam, hogy láthassam az osztag minden zugát, a változást, amin átesett. S legfőképpen az ifjú kapitányra voltam kíváncsi, kiről Akira is mesélt és némi hasonlóságot vont le közöttünk. Ahogy gondolataimban felmerültek eme dolgok, szinte azonnal felbukkant a fiatal kapitány, ki pontosan olyan volt, mint ahogy öcsém leírta.
Igazán lenyűgöző, hogy ilyen fiatalon ekkora eredményeket ért el, jómagam tisztán emlékszem, ennyi idősen még csak az akadémia padjában ücsörögtem, Tsukuyomi első shikai támadását tökéletesítgetvén.
- Üdvözlöm Yoshida taichou, rendkívül örülök a találkozásnak – köszöntöttem udvariasan egy fejhajtás kíséretében. - Már kíváncsian várom, hogy lássam az osztag többi pontját. Remélem, nem rabolom az idejét túlságosan az érdeklődésemmel, de nem tudtam volna tovább várni a látogatással. A nevem Amatsuji Youko. – vallom be neki az igazságot, miközben bemutatkozom. Mint egykori osztagom mostani vezetőjének tartoztam ennyi őszinteséggel. A nővér jelzőre meglepetten tekintek a kis kapitányra, lévén tudtommal nem állunk rokonságban Yoshidákkal, legalábbis ismereteim szerint…
- „Nee-san”? – vonom fel szemöldökömet, mire a kis kapitány ecsetelni kezdi rokonságát, nemes egyszerűséggel visszavezetve nagyanyjai ágát, mely egészen második nevem forrásáig terjed. Sosem gondoltam volna, hogy hetedunokatestvérem unokájával fog összehozni a sors mikor idelátogatok. Apró meglepettség ül ki arcomra, ahogy igen hihetetlenül fogadom a hírt, bár nem zavartatom magam túlzottan. Családfánk női ágaiban nem igazán vagyok tájékozott.
Yoshida viselkedése mondjuk igazán meglepett, játékossága és szeleburdisága némi kétséget keltett bennem, hogy valóban alkalmas-e a kapitányi pozíció betöltésére. De ahogy a körbevezetést megkezdte már az első pillanatokban láttam a jelet arra, hogy tökéletesen alkalmas a vezetői szerepre, csupán a sors sújtotta hasonló átokkal, mint engemet is egykoron. Bár időnként meg voltak a maga előnyei, annak ellenére akadt pillanat mikor rendkívül kellemetlenül ért a lassabb öregedés, mely igen ritka a lelkek körében.
Az osztag új, Mechanikai részlege bár lenyűgöző volt a sok fejlesztési újdonsággal teli tárháza, ami inkább az Emberek Világának gépiesedési fejlettségét volt hívatott tanulmányozni, mégsem kötött le annyira, mint a Biológiai – és Kémiai osztály. Sosem gondoltam volna, hogy ekkora előrehaladást tesz egykori osztagom a tudomány terén, lenyűgözve fogadtam minden újdonsült eszközt, melyet a vizsgálatokhoz használtak, különböző anyagok előállításához, tárolásához. A családi kúriánk alsó szintjéhez képest ez maga volt a mennyország.
- Mondd csak Yoshida, mennyiért állítana elő osztagod egy teljes felszerelést különböző kémiai kutatásokhoz? Szeretek foglalkozni ilyesmivel, amolyan hobbi szinten – érdeklődöm, miközben az körbevezetés előtt kapott védőszemüveggel jobban szemügyre veszem egy lombik rózsaszín színű tartalmát, melyen egy laborköpenyes tiszt tesz-vesz éppen. Bár hiába mondtam volna, hogy fölösleges, mivel az én szemeimnek már úgysem árthat semmi, elfogadtam, ha túl sokan tudnának gyöngeségemről, a végén kihasználnák, és nyílt célponttá válhatok. De soha többet nem fog kallódni a figyelmem, erre felesküdtem.
- Lenyűgöző. Mennyire fejlett a mérgek és azok ellenanyagairól szóló adatbázisotok?Yoshida eddigi beszédéből sikerült leszűrnöm, hogy az információk nagy részét már a fejlett gépeiken tartják, feltételezem, van papírlenyomata is kutatásaiknak, de valóban praktikusabb lehet az a megoldás, melyet ők használnak. Kis helyet foglal, gyorsabb adatátvitel, legalábbis hasonló dicséretszó hagyta el a kis kapitány ajkait, miközben a Mechanikai részlegről áttértünk ide és a számítógépekről tartott beszámolót, miután igen tájékozatlan voltam ezügyben. Igen nehezen szakadtam el a biológiai és kémiai kutatások világából, rendkívül szeretem ezt a témát, s a látottak alapján rengeteget fejlődött az elmúlt két évszázadban az erről szóló ismereteink, így lesz mit behoznom a közeljövőben.
A következő szinten, a Gén – és reiatsu technológiával foglalkoztak az ott szorgoskodó halálistenek. Erről a kutatási ágról minden alapismeretemet az apró kapitánytól szereztem meg, már amit megosztott velem, lévén ilyesmiről, hogy génkutatás nem igen hallottam eddig, de már a hallottak alapján is rendkívül érdekesen hangzott.
- Elképesztő – elhűlten nézelődtem a laborasztalokon. - Szívesen olvasnék ezekről. – jegyeztem meg miközben tanúja lehettem annak, miképpen pótol ki egy sérült élő szövetet a nanorobotnak nevezett kis eszköz.
- A reiatsu lenyomatokat vizsgáló szekció foglalkozik lélekenergiával szorosan kapcsolatban álló tárgyi eszközök tanulmányozásával is? Mármint… van egy számomra igen fontos fegyver, amely lélekenergia segítségével irányítható. Csupán igen kimerítő. Ahhoz, hogy egy erős kötött anyag végére felfüggesztett fémtárgyat megmozgassak, ráadásul igen pontatlan. Nem lehet megoldani, hogy a tömény lélekenergia helyett, csak bizonyos helyekre szívja el a reiatsut, ezáltal megkönnyítve irányítását? Bár nem vagyok ebben szakértő… csak találgatok. Mit gondolsz, Yoshida? – emelem rá tekintetemet, s feleletét és meglátásait érdeklődve hallgatom, mely során elejtett néhány morzsát a következő szint fejlesztési anyagairól.
- Fegyverek? – felcsillannak szemeim e szó hallatán, nem tudom leplezni eme szó keltette érdeklődésemet. - Nagy rajongója vagyok a különböző támadó eszközöknek. – tűrök félre egy arcomba lógó hajtincset, mikor hangos szirénázás zaja üti meg füleimet. A rendkívül éles zajforrásra elhúzom a számat, majd érdeklődő pillantást vetek a mellettem álló kis kapitányra, arra várva, hogy megmagyarázza mi okból és honnan szól az alábbi. Bár feltételezem, semmi jót nem takar.
Az ezt követő beszéd, valami számomra kivehetetlen, elmosódó képpel történik, Tsukuyomival való látásom nem olyan precíz, hogy pontról – pontra lássam, kitől származik a harmadik hang. Így feltételezem, valami gépi eredetű lehet és ennek okán nem tudja zanpakutom tisztán beazonosítani a bajt bejelentő személyt.
- Ne zavartasd magadat Yoriko, nyugodtan végezd a dolgodat, a kötelezettség az első. Bár szívesen veled tartanék, talán valamiben hasznomat vehetitek. – pillantok a kapitányra, amint a súlyos bajról beszámoló illető végig ért beszédén, s élhettem a szólás jogával. Bár elképzelésem sem volt arról, milyen lehet a kutatás, amiről szó esett és azt sem igazán tudtam, hogy mégis miben vehetnék hasznomat, de minden eshetőségre gondolni kell. Ugyan kissé zavart, hogy a fegyverfejlesztések szintjének meglátogatását későbbre kellett halasztani, nem róhattam fel a tiszteknek, hiszen ilyen komplexen működő osztagnál bármikor becsúszhatnak apró hibák.
Yoshidára bíztam magam, lévén ő jobban kiismerte magát az osztagban. Mikor beléptünk a felvonó nevű szerkezetbe, a mai napon már sokadszorra, még most is lenyűgözve fogadott ezen eszköz, mely a lépcsőzést kívánta áthidalni. De ami még inkább csodálattal töltött el, hogy a legtöbb osztaggal ellentétben a Juunibantai a föld alá volt kialakítva, nem úgy, mint a régi szép időkben. Mint megtudtam Yoshidától, mindezen változást biztonsági célzattal alakították ki, ami egy múltban történt esemény miatt vezettek be egy egész osztagra kiterjedő rendbe hozás során.
Mikor megérkeztünk Yoshida nyomában az egy pontra tömörült tisztek irányába vettük az irányt. A képernyőkre írtakat sajnálatos módon nem tudtam leolvasni, helyette tengerként örvénylő fekete alapon, fehér foltokat láttam keringeni rajta. Hiába próbáltam tekintetemet egy pontra koncentrálni, a laborban lévő fény visszaverődése miatt, ami a monitorra esett meghiúsította minden próbálkozásomat.
- Szerintem perpillanat minden lehetséges alternatívát figyelembe kellene vennünk – jegyeztem meg a tiszt szavaira az alábbit, szememmel hunyorítva a gépen különös fényjátékától, mely miatt látásom is rohamosan romlott, bár éreztem Tsukuyomi morgolódását fejemben, ahogy mindezt próbálta kompenzálni. Jobb kezemmel dörzsöltem meg szememet, miközben tétován tettem odébb pár lépést, hogy kikerüljek a zavaró fényforrások hatósugarából, mikor is utoljára teljes mértékben elvakító fényesség tüntette el szemem világát pár másodpercre.
Sűrűn pislogok, hogy látásom mielőbb helyreálljon, a hirtelen támadt sötétség láttán némi aggodalom lett úrrá. S reménykedtem abban, hogy Tsukuyomi áldása nem csupán eddig tartott, ám ahogy eme felvetés átsuhant gondolataimon, úgy kezdtem kivenni távoli tárgyak kissé elmosódó sziluettjét, mely kísértetiesen hasonlítottak a részleg felszerelésére, melyet a liftaknából kilépve láttam, mielőtt a különböző fények kikészítették volna látószervemet.
Tűnődve néztem körül, vajon áramkimaradás van?
- Yoshida? – szólítom nevén a kapitányt, hátha csak látásom nem tisztázódott még az iménti fényjáték után, és ez az oka annak, hogy nem látom őket. Bár ez az egy kérdés rendkívüli visszhangot vert a zárt helyiségben. Csodálkozva fogadom saját hangom többszöri visszaverődését.
- Mi történt? – ha választ kaptam, akkor felteszem az alábbi kérdést is, nem foglalkozva önön hangom visszhangzó kíséretével. - Hova lettek a tisztek? – amennyiben Yoshida megosztja velem elméletét és felveti, hogy jobb lenne körülnézni, sajnos – bár cseppet sincs ínyemre, sosem szerettem másoktól függeni – a támogatását kell kérnem, ugyanis látásom ezen fényviszonyokban nem éppen mondható tökéletesnek. Bár Tsukuyomi biztosított arról, hogy dolgozik az ügyön, bár némileg több fényforrásnál jobban boldogulna. A szellemnek inkább nem feleltem, jelenleg kérése pitiánernek tűnt a helyzethez képest, amibe Yoshidával sikerült belekeverednem.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 03, 20:16:59 írta Neliel Tu Oderschvank »

(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yoriko

Kapitány

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 60 000

Hozzászólások: 115

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 42 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
villám elemi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudomány <3

Post szín:
#7BE3C4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #2 Dátum: 2014. Aug. 03, 20:01:18 »
Mostanában nagy a firgi-forgalom az osztagocskámban, legalábbis a látogatócskák sűrűbben jövikének, mint általában, ami tulajdonképpen nem baj, mert jó, ha érdeklődgélnek felőlünk, de azért nem tudom, a tisztecskék mennyire örülnek neki, mindenesetre én nagyon, bár az pöppikét firi-fura, hogy mostanság mindig az ichibantai intézi a látogatási engedélyecskéket, nem értem, miért nem Yuko-nee-chan vagy mondjuk Rou-chan fuku, de ha nekik így kinnyi-könnyebb, nekem sem baj, csak furikácska, de nigyi-nagyon. Mindegy is, mert azért utána nézicskéltem, hogy ki a legújabb látogató, és nagyon-nagyon örültem, amikor kiderült, hogy az iszti-osztagocskám egy korábbi kapitánya, olyannyira hogy körbeugrándoztam és futkároztam párszor az irodácskát, de ott mondjuk lehet, mert sok a hely a kanapék és a többi bútor között, és hű meg há, találkozhatom egy olyan elődömmel is, aki nem Rai-chan, pedig Rai-chant is nigyi-nagyon szeretem, de azért a változatosság mégiscsak viccesebb, és Ama-chan régebben volt kipi-kapitány, mint Rai-chan, szóval ez hiper-szuper-extrán nigyi-nagyon miki-mókás lesz! * w * Előzetesen megkéricskéltem egy tisztecskét, hogy legyen olyan kedves-lelkes és fogadja Ama-chant, ha épp szerelek, márpedig ez nálam gyakori, a robopillém mindig ejlesztgetem, és a legújabbacska archívocska anyagok is mind-mind arra kerülgetnek, de persze amint szólnak, hogy megérkezett Ama-chan, máris elshinpi-shunpozok az irodámból oda, ahol van, mert valameddig bevezették, csak nem tudigálom, hogy az alaplaborkáig is elvitték-e, mert ezt azért elfelejtettem egyeztetgetni, de azt hiszem, nem biji-baj és hiba-miba, ha már ott van, úgyis onnan biszi-beszéltünk a körbevezetésről, mert volt kipi-kapitány, szóval megérdemli, hogy látigálja az egészet, úgyhogy a mai programocska is megvan. * w *
– Ez nigyi-nagyon formális megszólítás, maradhatnánk a Yorikonál? ^ ^” – panaszkodom azonnal a név miatt, mert azért nem vagyok én még olyan öregecske-kecske, hogy vezetéknévvel illessenek, meg ennyire komolykodjanak, meg az amúgy sem vicces, hol maradna akkor a miki-mókázás, és… hoppácska, most kipi-koppan, mi is Ama-chan vezetékneve. O_O” – Áh, bicsi-bocsi, Youko-nee-san, modortalanka voltam, a nevem Yoshida Yoriko, a juunibantai jelenlegi kipi-kapitánya ^ w ^ – mutatkozom be én is, mindjárt sokkal inkább tegezgetve, mert én biza-miza tudigáltam, hogy ismerős nekem a vezetékneve valahonnanka, csak azt nem, hogy honnan, pedig az az igazán nigyi-nagyon érdekes dolog, ha én ezt a nagymaminak elmesélem, bizti-mizti nagyon fog neki örülni, elvégre nem minden nap talál az emberke rokonkát. * . * – Ühüm, Nee-san, tudod, csak azokat szólítom így, akik rokonkák és felnézek rájuk, mert már elértek valamit vagy olyan céljaik vannak, és te már voltál kipi-kapitány is, és tudod a nagymami családjában… – kezdem el fejtegetni az anyai családfácskámat, ami legalább egy értelmes kifejezés, mert a családfácska, ha le van rajzolva, tényleg olyan, mint egy fácska, csak nem lóg rajta a család, de mindegy is, mert ennek legalább van értelme, és a segítségével el tudom mesélni, hol volt a nagymami családjában annak idején Amatsuji. :o– No, akkor indulhatunk, Youko-nee-san? ^ w ^ A teljes labor lefelé épült, mert múlt évben volt egy nagyobb balesetecske, amitől a régi osztagépület hogy is mondjam… elröppent a levegőbe ^ ^”… Úgyhogy hoztunk pár kimi-komoly biztonsági előírást, ezen az ajtón például mindenki csak a saját jelszavával tud bemenni, és mivel a reiatsuminta is éppolyan egyedi, mint mi magunk, ezt is ellenőrzi a rendszer… – misi-mesélek egy kicsit a vendégecskémnek a biztonsági előírásokról és a korábbi állapotocskákról, amikor még nem lehetett ennyire átlátni az osztagocskát, pedig akkor sem volt vészes, de így azért kinyi-könnyebb mindenkinek.
Mikor az első ajtócska becsukódik, levezetem Youko-nee-sant az első szintecskére a lépcsőkön, mert itt még csak lépcső van, mert így a biztonságos, meg ezeken jól lehet ugrándozni, és akkor máris nem cammogás van, hanem játékos ugri-bugri. * w * A Mechanikai részlegecske van amúgyis az első szinten, itt van időm elmisi-mesélni kedves vendégemnek és korábbi kipi-kapitánynak, hogy milyen fejlesztéseket köszönhetünk nekik, bár a harci robotokhoz hozzáteszem, hogy azért a hakuda-mester gépecskék biza-miza több részleg együttműködésével jönnek létre, bár én is tudok olyat készíteni egyedül, nem olyan vészes, amúgyis csináltam már ilyet, és kiválóan szuperál még mindig. ˘ ^ ˘ És mivel innentől már működnek a kedves-kedvenc lebegő panelecskéim, amikhez nem kellenek kábelek, mint a liftekhez, mert azért mi modernebbek vagyunk, ezért aztán az egyik ilyen panellel viszem lejjebb Youko-nee-sant, így legalább ő is láthatja, hogy működik, és közben még az építészeti szerkezetről is tudok mesélni egy keveset, mert azért az is jó, legalábbis szerintem kihoztuk belőle a maximumocskát, már ami a biztonságocskát illeti, szóval tök szipi-szupi meg extra biztonságoska, és remélem, a vendégecskének is tetszik. * . * Na meg persze a következő megállónk a Biológia és Kémia részleg, ami mondjuk a negyedik osztagocskával is tartigálja a kapcsolatocskát, na meg itt foglalkoznak mindennel, aminek ehhez a két nagy tudományághoz van köze, beleértve a különböző altudományocskákat is, és úgy látom, az újonnan felfedezett nővérkémnek is nigyi-nagyon tetszik ez a szint, szóval már megérte elkezdigélni a körbevezetést és terepszemlét, és úgy amúgy megmutatni neki az iszti-osztagocska laborját, mert nyilván nem véletlen volt ő itt a kipi-kapitány régen, még ha csak rövid időre is, és nem is a tudományos korszakocskában, de bizti-mizti nagyon okos, és ahogy elnézigélem, ő is szeret kísérletezgetni. * . * Most már tuti-biztos-miztos, hogy közénk való! * w *
– A kutatások témájától függ, de maga a felszerelés előállítgálása nem annyira binyi-bonyolult feladat, szóval szerintem minimális befektetéssel meg tudjuk oldani, ha szeretnéd, Onee-san ^ v ^ – mosolygok a Yuko-nee-chantól ellesett módon, elvégre egy jó kis üzlet van kilátásban, és az üzletecske bevételecskét is jelenthet, a bevételecske pedig azt jelenti, hogy költigélhetünk beszerzésekre és új kiti-kutatásokra, meg felszerelésre, meg kontrolmintára az emberek világában, persze ez az összegecskétől függ, és mivel Youko-nee-san rokonka, biztosan nem kérnék tőle sokat, szóval csak egy valamire futigálná, de már az is nagyszerű és szipu-szupi. * . * – Az folyamatosan változgat, mindig találnak valami újat, jelenleg az Emberek Világában fellelhető valamennyi méreganyagon kívül számos saját fejlesztésű mérgecske is szerepel benne, és még mindig igen-igen népszerűcske kutatási téma, és nigyi-nagyon széles a választék a típusokban is, úgyhogy ha szeretnéd, később ezekre még visszatérhetünk, és akkor meg tudom majd mutigálni az adatbázisocskát is, azt még úgysem láttad * w * – misi-mesélek nagy lelkesen a legújabb Onee-sannak, főleg mert ő is ennyire érdeklődget, szóval biztosan nagyon élvezné azt az adatbázist, és akkor még egy szerkentyűt is csinálhatnék neki, amivel hozzáférhet és akkor el tudja olvasni, de szigorúan csak a neki kellő adatokat, mert ha ezek kiszivárognak, akkor lesz öri-hari és nagy-nagy veszekedés mindenkivel és az aztán nem lenne jó, különösen akkor, ha rossz kezekbe kerülnek a legfinti-fontosabb kutatgatási eredményeink, és akkor aztán tényleg elszabadul a pokol, bár ez már megint egy olyan bugyutácska felnőtt mondás, aminek nincs is túl sok értelme, de ebbe most inkább nem megyek bele, mert vannak sokkal-mokkal finti-fontosabb dilgi-dolgocskáim is.
Miközben ismét lefelé haladunk a következő részlegecskéhez, igyekszem egy kicsit mesélni Youko-nee-sannak erről a tudományágról, mert nem tudigálhatom, mennyire foglalkoztak a génekkel meg a reiatsumintákkal, amikor ő volt a kipi-kapitány, de ebben a témában amúgy is Tsuki-nee-chan a legeslegjobb, nem véletlenül ő ennek a részlegecskének a vezetője, és amúgy is nagyszerűen ért az itteni dolgokhoz, nekem is sok mindent ő magyarázgatott el még az Akadémia alatt, aztán mióta én vagyok a kapitányocska azóta jó, ha nagyjából értek mindenhez, úgyhogy nekem is muszáj volt beletanulgálnom abba is, amivel korábban nem foglalkozgattam, például a kőkori számítógépek rendszereibe, aminek Yuko-nee-chan az egyik szakértője, pedig azok már rég elavultak és idejétmúltak, és nekem mégis használnom kell őket, ha arról van szó, meg minden mást is, szerencse, hogy alapvetően a modern technológiákhoz értek, mert a régi ketyerékből csak a nagyon-nagyon nélkülözhetetleneket tartigáltuk meg, úgyhogy inkább arra van sziki-szükségem.
– Szívesen előkeresem neked a szakirodalmakat, ha sziri-szeretnéd, Youko-nee-san, szerintem tetszigélne neked, de nagyon sok van, úgyhogy majd az irodámban megmutatom a könyveket, hogy kiválogathasd a neked legjobban tetszőket, ott úgyis akad szinte minden témában olvasmányocska ^ w ^ – válaszolgatok egy pici-micit féloldalasan előredőlve a vendégecském mellett, hogy rendesen látigáljam az arckifejezését, miközben a nanorobotocskákat figyeli akcióban, és nigyi-nagyon örülök, hogy neki ennyire tetszigélnek az itteni kutatások, mert például Nao-chan taichouval nem lehet ilyen jól körülnézni, mert ő nem érti, és az veszélyes mindenkire, különösen rá meg az itt dolgozókra, meg a gépekre is, és nagyjából mindenkire. O_O – Hm, fogós kérdés, vannak ilyen kutatások, de szerintem ezek a Fegyverfejlesztési részlegecskével közös projektnek minősülnek, mindkét szekcióból ki kéne kérni valakinek a véleményét, ehhez amúgy az itteniek közül Tsuki-nee-chant ajánlom, ő a legokosabb és ő vezeti a részlegecskét is csak abban mondjuk nem vagyok biztos-miztos, hogy ilyesmivel is foglalkozgat, de persze a szakvéleményét azért meg tudja adni, meg végső soron én is foglalkozhatok vele, mert érdekes projektecskének tűnik, persze-mersze az én igazi szakterületem a hologramocska és az elektronika, de akkor gyorsíthatunk egy pici-micit, és a következő szinten nem időzünk sokat, amúgy sincs miért, és akkor hamarabb odaérünk a fegyverfejlesztésisekhez, és megkérdezhetjük őket is a dilgi-dolgocskáról * w * – hadargatom izgatottan, pedig már épp leszokóban voltam a nagy hadarásokról, de ez most annyira szupikácska. * w *
A karbantartók szintjét ettől függetlenül útba kell ejtigélni, mert mégsem lehet kihagyni őket, főleg mert meg akarom mutigálni a Titkosított részlegecskére vezető folyosót, amit idegeneknek nem szoktam, de Youko-nee-san nem is idegen, hanem egy korábbi itteni kapitány, tehát ez nem lehet gindi-gond, és amúgy is csak a folyosó, nem mellesleg pedig én vagyok a kipi-kapitány és az van, amit én mondigálok. ^ v ^ Már épp készülnék is továbbvinni vendégecskémet a fegyverekhez, amik már előzetesen is elnyerték a tetszését – tudigáltam én, hogy jól vannak elosztigálva a részlegek szintek szerint 8)-, amikor odalenn megszólal a szirénácska, ami nagyon-nagyon nagy baj, legalábbis nekem nem tetszik, egy pillanatra el is tűnik a mosoly az arcocskámról, aztán visszavarázsolgatom, hogy a színes szárnyú robopillém már úgy tudja mutatni a részlegvezetőcske hologramját, hogy a szokásos vidámság tükröződget rajtam, nehogy szegényke megijedjen, mert akkora bajocska nem lehet, akkor már életbe léptek volna a vészparancsok, amiket beiktatgattam a programokba. ^ v ^
– Oksi-moksi, amúgy is az lenne a legjobb, ha velem tartigálnál, Youko-nee-san, bár akkor visszafelére kell halasztanunk a fegyvereket, de ez legyen a legnagyobb pribli-probléma ^ v ^ – fogom meg a vendégecske kezecskéjét, és magammal viszem a panelra, amivel lejuthatunk, na meg persze egy-két karbantartócska is, mert azért az ő segítségük is jól jöhet, meg persze rimi-remélem, hogy nem megint a gombicokat piszkálgató tisztecske okozta a bajt, mert akkor morci leszek, és már nem egy előadáson vagyok túl, hogy miért kéne uralkodnia magán a gombicok közelében, de érdekes módon időnként mégis megnyomódnak, és ehhh… az olyankor nagyon nem jó. @_@ A panelecske még meg sem érkezik teljesen, amikor már leugrok róla, bár ezt a karbantartók annyira nem díjazzák, de nem is ők vezetik az osztagot, nem nekik kell felelniük, ha valakinek baja esik, és én szeretném mielőbb megoldigálni ezt az egészet, úgyhogy szinte azonnal ott is termek a gépecskénél. - Van valami elmélet a problémáról? – teszem fel az első és legfinti-fontosabb kérdést, miközben a kivetítőcskén figyelem a hibaüzeneteket és próbálom követni őket, de a sokadik után kezd egy pici-micit szédülni a kobakom, úgyhogy gyorsan megrázom a fejem. - Szeretném tudni azt az elméletet, ahogy Youko-nee-san mondta, fontos-montos lehet – lépek kicsit közelebb a szerkezethez és helyet kérek, hogy megpróbáljam csatlakoztatni a robopillét, hátha akad rajta olyan program, amelyik bele tud piszkálni az üzemzavaros kis ketyerébe, ami nem is kicsi, hanem nagy, és a folytonos villódzásától kezd rosszul lenni a pocakom, és ezt az érzést nagyon-nagyon nem szeretem, pedig én próbálgatok segíteni az egész helyzetecskén, csak ez így nem a legkinyi-könnyebb, hiába szeretném, hogy az legyen. T ^ T És hiába próbálok bármilyen parancsot, bármilyen gyorsan, nem használ, pedig nekem menni szokott, és ez bosszantó, arról nem is beszélve, hogy már a szemecskéim is kezdenek könnyezni a sok villogástól, és kicsit hátra is tántorodok, amitől persze megbotlok és lehuppanok a géphez tartozó kis pódiumra, és csak annyit látok, hogy a robopillém velem jött, aztán csupa-csupa fehérség és szemkáprázat, és nem is tudom, hogy most rám világítottak-e egy reflektorral, vagy most miért nem látok rendesen, és ez már kezd fájni. T ^ T
Nem tetszik ez a nigyi-nagyon sitit-sötét, ami a fényecskét követgéli, mert ez tényleg nem jelenthet jót a maradandó károsodások ügyében, és kifejezetten zavaró, hogy nem duruzsolnak a gépecskék, nem hallani az elektronocskák megnyugtató áramlását a közelem, és… és… olyan ijesztő ez a nagy csend, nem akarom, a gépeket akarom, de hoppá, mert én kezdem ám látigálni őket, illetve a körvonalacskáikat, ami nem tudom, mennyire jó, mert nagyon nem látni semmit, legalábbis nem sokat, de szerencsére azért a robopillém itt van valahol, mert azt hiszem, azt érzem plusz súlynak a hajbavalómon, és csak rimi-remélem, hogy nem mást, mert a legalsó szinten olyanok vannak, hogy hú, legközelebb halloween partit kellene rendeznünk, tuti sikere lenne, mindenki félne. O_O Ilyen gondolatocskák között, pirszi-persze, hogy összerezzenek Youko-nee-san hangjára, ami mellettem szólal meg, meg még sok helyen a libi-laborban, akkora visszhangot ver, és ez nigyi-nagyon félelmetes, olyannyira, hogy komolyan finti-fontolgatom azt a halloweenes partizást a lekapcsolt gépekkel, ami kivitelezhetetlen, de tuti bevétel lenne, ha beengednénk ide másokat, de olyan meg nincs, szóval kilőve.
– Hai, Youko-nee-san? – kérdezgetek vissza halkan, de még így is hangos, és ez juj, és nem értem, mert ott vagyunk, ahol az előbb, de olyan, mintha csak díszlet lenne, mert semmi nem működik, ennyire meg nem lehet lepicsi-pacsizni az áramocskát, mert ott vannak a tirti-tartaléknak való generátorkák, amik nem engedik, szóval ez most teljességgel érthetetlen és értelmetlen, ami szerintem nem vicces, és nem tudogálom, ki szórakozik, de fejezgélje be. T . T - Sajnos még nem tudom megmondani, a részlegvezetőnek nem volt ideje elmigyi-magyarázni, de ez az egész olyan, mintha meghalt volna, mert energiakimaradásra is vannak tartalékaink, amiktől legfeljebb a teljesítményecske csökken… – kezdek bele a migyi-magyarázatba, miközben feltápászkodom, és onnan próbigálok körülnézni, és még a buksimat is megtapogatom, hogy itt van-e a robopille, de szerencsére itt, mert bajocska lenne, ha nem, a szárnyait majd fogjuk tudni használni fényecskének remélhetőleg, bár ennyire még nem mértem fel a terepet. - Azért ha az elméletecském helyes, márpedig általában helyes, akkor belekerülgéltünk a gépecske kisülésébe, ami még nem tudom pontocskásan, mit is eredményezett… Tudod, azon a részlegen tér-idő elméletecskékkel és kísérletekkel foglalkoznak, meg átjárókkal és csillagászatocskával is, de nem ez a fontos, mert egy dimenziókutatáshoz használt gépecske mondta be az unalmast, tehát… hm… Az a hilyi-helyzet, hogy teljesen kiszámíthatatlan volt a működése, így nem tudom, időben dobott minket valahova, vagy térben, mindenesetre ameddig kiderül, körül kéne nézigélni, hátha abból rájövünk, mit szólsz, Youko-nee-san? ^ w ^ – fordulgatok kedves kis mosolyommal Onee-san felé, és rimi-remélem, egyetért, bár az mondjuk meglep, hogy ehhez segítségre van szükségecskéje, mert annyira migi-magabiztosnak tűnt, de nem bajocska, mert én majd megoldom. ^ w ^ Csak előbb leveszem a hajdíszecskémről a lazsálgató pokolpikkét, és gyirsi-gyorsan beprogramozgálom, hogy ne színváltósak legyenek a szárnyai, hanem fehérek, mert akkor adigál is némi fényecskét, és jobban látjuk, mi is, hova lépünk, így könnyedén elvezetgélhetem Youko-nee-sant a biztonsági lépcsősorig.
– Bicsi-bocsi, Onee-san, jelenleg a biztonság az elsődleges, és nem merigélem megkockáztatni a paneleket, nem is biztos, hogy működnek, sőt, most valószínűcske, hogy nem, és a lépcső elég hosszú, mert sok az emeletecske és mélyen vagyunk, de megmászható, hidd el, remélem nem gindi-gondocska, és amúgy is jó testedzésnek… ^ ^” – migyi-magyarázkodok Youko-nee-channak zavart kis mosolykával az arcomon, és közben előre küldöm a robopillét a lépcsőházba, hogy mutatgálja az utat felfelé, mert előbb-utóbb fel kell jutni, csak a robopille nem szeret a shunpohoz alkalmazkodni, ezért ez nem lesz gyors mulatság sajnos-majnos. @_@
« Utoljára szerkesztve: 2014. Dec. 17, 00:26:21 írta Yoshida Yoriko »

HYL küldetéshez kellő infók (pontozás+technikák)
(click to show/hide)

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Moderátor

*

Hozzászólások: 209

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #3 Dátum: 2014. Aug. 03, 20:02:14 »
Az elsősorban vészkijárat céljából kialakított lépcsőház még a kihalt labornál is sötétebb: oda legalább a központi aknán át leszűrődött egy nagyon minimális mennyiségű fény, ám a felfelé vezető lassú úton az egyetlen fényforrásotok a Yoriko jóvoltából jelen lévő robot lepke. Lépteitek még itt is visszhangot vernek, mintha a mindent betöltő üresség maga lenne a végtelen semmi, ti pedig ennek a jelenségnek egy itt jelenlévő aprócska szakaszán próbálnátok eligazodni. Más zajforrás vagy bármiféle jelenlét nem érzékelhető. Ez nyomasztó lehet a folyamatos felfelé haladásban, ám minden út véget ér egyszer.
Az első szint, illetve kicsit feljebb az alaplabor szintén kihalt, sötét. Épp olyan, mint a legsötétebb téli éjszakákon egy alig-alig használt helyiség. Talán az üresség érzése idefenn még nyomasztóbb, mint a lenti részlegben. A legnagyobb fényforrás még mindig a csöpp kis robotlepke, és ez a helyzet állandósultnak tűnik. Nincs változás, nincs senki, aki mozdulna, vagy akár csak annak legapróbb jelét is mutatná, hogy ezen a helyen akad még élet. Mintha valami szörnyű katasztrófa utóhatásait látnátok magatok előtt, és talán a reményvesztettség is kezdi belopni magát lelketek legmélyebb zugaiba, hogy onnan kiindulva lassú virágzással kétségbeesést szüljön. Mi okotok lenne egy ilyen helyen maradni, mely csak a pusztulás és elmúlás jelenlétét árasztja magából?
Nem csupán a 12. osztag épülete létezik még ezen a világon. Ha sikerül túltennetek magatokat a labor állapotának rátok gyakorolt hatásán, bizonyára felmerül bennetek, hogy az osztag tágabb területét, a környezetet is szemügyre vegyétek. Az épületkomplexumból kilépve először a sötétség tűnhet fel, mely itt is mindent magába burkol. Az építmények, illetve az osztagot körülvevő fal fehérsége kísérteties derengést szül abban a borzasztóan gyenge fényben, ami az égből érkezik. Az feltételezhetően éjszakai égitestet még fényudvar sem veszi körbe, homályos jelenléte mindössze az alakját rajzolja ki – egészen olyan, mint az általatok ismert világban a fogyó Hold. Az osztag kapuja felé vezető úton egy-egy fa szürke, halott sziluettje vibrál, a kis robot szerkentyű fényének hála. Ebből a szögből kartonból is lehetnének egy díszletben, ám ha közelebb mentek, magatok is megtapinthatjátok, mennyire valódi. Vagy csak volt? Semmi jele, hogy a nővény élne, vagy valaha élt volna. Se egy elhullott levél, se egy termés a földön. Ha a kert irányába néztek, ott sötét massza látszik tekergőzni. A lepke fénye innen nem világítja be, csak az elnagyolt körvonalat festi meg. S odaérve ugyanazt tapasztalhatjátok, mint korábban: halottnak látszó növényvilág. Alig emlékeztet csupán az általatok megszokott kertre. Itt minden elszáradt, fekete, ám valamiféle éltető erő mégis mozoghat ebben az elátkozott kertben: pár lépés távolságból szemlélve elvadult, burjánzó dzsungel éjszakai képe, csupán az aszott, ráncosodó és repedező növényrészek keltenek félelmetes, groteszk hatást. Mintha vibrálna a levegőben egyfajta figyelmeztetés, hogy a kéretlen látogatók errefelé nem kívánatos, szorosabb ismeretségbe kerülhetnek némelyik vegetációval, ha óvatlanul bemerészkednek.
Amennyiben ösztöneitekre hallgatva elkerültétek a kert komolyabb felfedezését, és visszatértek az osztag hatalmas kapujához, akadálytalanul kijuttok rajta a Tiszta Lelkek Városába. Mostanra kezdhetnek megszokottá válni a kiszáradtnak látszó fák, melyeknek ágai átlógnak egy-egy osztag fala fölött. És a bizonytalanságok mellett valami aprócska, halvány bizonyosság is merül a látképbe: minden fehéren derengő épület éppen ott áll, ahol emlékeitekben él. Ahogy lassan elindultok a néptelen utcákon, a keleti horizonton megjelenik egy másik fehéres derengés: hajnalodik, bár a világ napja fényerősségében alig haladja meg a felétek ismeretes teliholdat, mégis általa kezd egy kicsit barátságosabbá válni a környezet. Lassacskán már nem fogtok a robot pillangóra szorulni, hogy lássatok is valamit. S a fénnyel együtt kezdenek megjelenni a hangok is. Eleinte távoli, halk zümmögésként, majd egyre tisztábban csengve. Mintha nem is egy kihalt világba kerültetek volna, mintha az élet akkor sem állt volna egy pillanatig sem, amikor ti úgy tapasztaltátok. Ismerős arcot ugyanakkor egyelőre nem láttok, azon az utcán, ahol éppen jártok nincs senki más. Ám az osztagoktól hallani az élet szokásos jeleit: a reggeli edzések hangjait, sürgölődő és szorgoskodó tisztek motozását a kertekben.
Ezt a már-már meghitt, immár tisztán kivehető mozgolódást szakítja meg egy kiáltás a 10. osztag területe felől, valamint – ha már találkoztatok korábban Shiroichi Anaoval – egy hatalmas, egyszerre ismerős és idegen lélekenergia löket. Bár azt szinte azonnal sejthetitek, kihez tartozik a reiatsu, van benne valami különös, amit egyelőre nem tudtok beazonosítani. A lármából viszont egyértelmű, hogy az energia tulajdonosa valamiért nagyon dühös, és nem feltétlenül célszerű a közelébe menni. Ennek ellenére megkockáztatjátok? Vagy felébred bennetek a remény annyira, hogy inkább egy családtagot, barátot akarjatok megkeresni és vallatóra fogni?
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 19, 19:39:04 írta Ayasegawa Yumichika »

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Shinigami

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #4 Dátum: 2014. Aug. 03, 20:04:37 »
A 12. osztag több meglepetést tartogat magában, mint azt elsőre gondoltam. Bár hallottam szóbeszédeket, legtöbbet Akirától, hogy igen sok mindenben megváltozott régi osztagom, de sosem gondoltam volna még a legmerészebb álmaimban sem, hogy ilyen drasztikus fejlődésen esett keresztül. S meg kell hagyni, hogy igencsak ráillik ez az új szerepkör az osztagra, s a rengeteg lenyűgöző kutatást látva biztos vagyok benne, hogy több mint hasznos a Gotei számára a tevékenységük.
- Baleset? – szökik ki a számon a meglepett kérdés. - Komoly sérülések nem történtek, ugye? – némi aggodalom sejlett föl bennem az osztag tagjai irányába, annak ellenére, hogy a kapitány haorit már nem én viselem, s nem az én kötelességem a tisztek biztonságban tartása. Azonban Yoshida által elmondottakból az, hogy az osztagépület lényegében megsemmisült, valahogy felélénkítette bennem a régi, kapitányi ranggal rendelkező önmagamat…
- Amennyi szükséges az előállításához azt fektessétek bele Yoshida, a pénz nem lényeg, a költségeket állom – szögezem le az új kutatási eszközökkel kapcsolatban. Nekem csak előnyös, ha minél fejlettebb és újabb felszerelést adnak, a használatukat rendes odafigyeléssel és pár, az eszközökre szánt órával elsajátítható, akár egy újabb kardforgatási technika vagy mágia. Szóval ez nem jelent számomra gondot. - Ha meg tudod oldani egyedül is a fegyver átalakítását, annak örülnék Yoriko. Szeretném, ha minél kevesebb érintett tudna a dologról. A költségek pedig nem okoznak gondot. – bőkezűségemet nem csak a minél sikeresebb munkáért vagy a fejlett felszerelések eléréséért mutatom meg, avagy esetleges nagyzolás céljából, hanem ama sejtelemből, hogy ezzel a vagyonnal, mellyel kompenzálom Yoshida és tisztjei munkálatát, valószínűleg az Juunibantait segítem ki. S örömmel járulok hozzá némi vagyonnal régi osztagom felé, ha máshogy nem is, legalább különböző rendelések útján.
A hirtelen felzengő – mint megtudtam vészriadó – hangja ugyan csodálkozást váltott ki belőlem eleinte, de nem okozott gondot alkalmazkodnom a komoly helyzethez. Mint testőr, általában a legváratlanabb pillanatban kell magamra öltenem az Amatsujik legridegebb arcvonásait Shuuichi megvédése során. Bár mostanában az elégedetlen testőrség tagok több zűrt okoznak, mint maguk a bérgyilkosok, nem mintha a kettő közötti különbség sokat jelentene, gyakran a testőrség eme kellemetlenkedő rétege sokkal silányabban lépnek fel egy támadó szituációban, mint a bérgyilkosok, de ez csupán részletkérdés. Így belegondolva az osztag Fegyver részlegén, melynek megtekintését sajnos későbbre kellett helyeznünk, de talán ott láthatok majd a későbbiekben olyan eszközöket, mely a testőrgárda kiképzésében nagy hasznát venném.
Persze kósza gondolataim során cseppet sem feledtem a fontos körülményeket, melyben igyekeztem helytállni, bár a villódzó gépek és a különböző szakszavak, melyek ismeretlen nyelvként zengtek körülöttem a tisztek szájából, akik a megoldáson tanakodva igyekezték egyre hangosabban felülbírálni a másik által mondottakat. Zaklatottságuk nem lepett meg, jómagam is hasonlóan reagáltam volna szerintem a helyükben, ha nem lennék kiképezve arra, hogy a különböző, váratlan és megmagyarázatlan helyzetekre is hidegvérrel, tiszta fejjel reagálják. Azonban a hangok egyre inkább kezdtek összemosódni, ahogy a látásom romlott a fényjátékok hatására.
Ebből kifolyólag rendkívül furcsa volt számomra az új, csendes és sötét környezet, mely látás szemszögéből cseppet sem volt előnyös számomra, így kénytelen kelletlen a hangokra kellett támaszkodnom, mint pár hónappal ezelőtt, azonban ez sem volt túlontúl kifizetődő megoldás. Hangom visszhangjára megborzongtam, s Yoshida halk válasza is a normál hangtónus fokozott verziójaként csengett a teremben, mellyel jelenlétét erősítette meg. Csak remélni tudtam, hogy a megfelelő irányba fordulok, s látómezőm elmosódó foltjaiban megpillanthatom a fiatal kapitány alakját.
- Nem akartalak megijeszteni. – fűzöm hozzá mondanivalómhoz, immáron visszavéve hangomat. Igyekeztem a lehető leghalkabban beszélni, de a még érthető tónust megtalálni.
Yoshida beszámolója az elméletéről részben követhetetlen volt számomra, ez a másik dimenziós ügylet… mintha csak egy közös álomba csöppentünk volna, melyből kiutat kell keresnünk. Mennyi negatív érzettel tölt el, hogy nem értek mindent tisztán…
- Szerintem a feltételezéseket mellőzd, ha pontos elméleted van, a dolgok megmagyarázásához viszont szólj. Félek, tudásom cseppet sem annyira kiterjedt, mint a tiéd, hogy lépést tudjak tartani veled a jelenlévő elméleti tényezők boncolgatásához – kicsit örültem, hogy a teremben jelenleg rajtunk kívül – a némaságból ítélve – senki sem volt jelen, így ezen szavaim csak Yoshidához jutottak el. Gyöngeségem beismerése még számomra is bántó volt, de hát mit tehetnék, ha már fejlettségben kétszáz év alatt ennyit haladtunk? - A terepszemlében viszont egyetértek; „Ha valamit nem ismersz, járj utána magad, mintsem a semmiből akarj fellegvárat építeni. – idézem atyám egyik kedvenc mondatát, amelyet számtalanszor hallhattam tőle a kiképzésem során, mikor valami idegen dologgal álltunk szemben, melyhez az egyet előre – kettőt hátra praktikus haditerv dukált.
Miközben készen álltam támaszt kérni Yoshidától kissé meglepett, hogy az a pillangóra hasonlító eszköz, mely az osztag eddig bejárt szintjei során is végigkísért minket, most némi fénybe burkolózva repked előttünk. Ugyan a fényforrás igen csekély, de Tsukuyominak már ez is elég, hogy a kísérteties árnyképeknek némileg kivehetőbb alakot kölcsönözzön, így a mellettem álló Yorikot is tisztábban láttam, alakja könnyebben kivehetőbb volt a sötétségben, s így vállát is megfoghattam, hogy az előrehaladásban botorkálásommal ne akadályozzam célunkat.
Erről a látásomról még senkinek sem beszéltem, s kissé vonakodtam megosztani ezt a gyöngeséget Yoshidának is, hiszen minél többen tudnak egy titokról, annál nagyobb az esélye, hogy felhasználják ellened. Nem mintha az ifjú kapitányból bármi hátsószándékról számíthatnék, de jómagam ezzel nőttem fel, elég volt egyszer ebbe a hibába beleesnem, többször semmiképpen sem akarok kockáztatni. Az ezzel kapcsolatos kérdéseit egy apró füllentéssel hárítom, miszerint az előbbi fényjáték miatt kissé megfájdult a fejem. Bár igen okos leányzó, talán felfedezi szavaimban a hamisságot, de már ebből is könnyedén leszűrheti, hogy nem szeretnék beszélni róla, s nem modortalanságból nem válaszolok kérdésére, hanem másfajta indíttatások miatt hallgatok az ügyről.
- Ne aggódj Yoshida. Engem nem zavar. Kétszáz évvel ezelőtt még amúgy sem voltak felvonók, amikkel megkönnyíthettük volna a magas helyekre való feljutást, vagy éppen a lejutást. – mondom az ifjú kapitánynak, ki igyekezett a lépcsőknél szabadkozni, amiért más módszert nem tud perpillanat nyújtani a feljutásra. A Soukyoku hegyre is gyalog jártunk fel annakidején, s azt is egy igen hosszú lépcsősor vette körül. Ráadásul meg is ihletett, remek büntetés lenne azon testőrtagok számára, kik nem végzik rendesen a kiképzés során kapott feladatukat. :| 
Szabad tenyeremmel, amelyikkel nem Yoriko vállát fogtam az előrejutás céljából, a fal mentén tapogatva kerestem valami kapaszkodót, melynek köszönhetően remélhetőleg nem kell tovább terhelnem az ifjú kapitányt azzal, hogy még engem is támogatnia kell a felfelé haladás során.
Tsukuyomi csügget hangja, melyet fejemben hallok abból kifolyólag, hogy a csekély fényforrás nem elegendő számára, hogy ennél jobb látást biztosítson, mint amivel jelenleg látom a lépcsőaknát, melyet végig kell járnunk ahhoz, hogy egyáltalán kijussunk az osztagból, vagy esetleg megleljük a többi tisztet. Végtére is nem zavart, hogy rosszabbul láttam itt, mint egy nyitott, napfénnyel bevilágított térségben. A semminél még így is több volt, s nem róttam fel ezt zanpakutom hibájának, hiszen ő mindent megtesz, mindazok után, hogy több mint kétszáz évig cserbenhagytam.
Azon gondolatot mégsem tudtam elkergetni elmémből miszerint az egész olyan, mint egy rémálom szülte hely. Szemem játékra a gyér megvilágításnál, mintha a sötétségben árnyak kelnének életre, s körülöttünk táncolnának szüntelen. Lépéseink hangja, mely csatazajként éri hallószerveimet, melyek látásom rosszabbodásától most még inkább kiélesedtek, mintha csak az árnyalakoknak kölcsönzött volna némi zajt, ezzel növelve a helynek a rémisztő összképét.
Tekintetemet egy kósza pillanatra Yoshidára vezetem, hogy lássam, miképpen kezeli ezt a kísérteties helyzetet. Hiszen elérhetett már nagy dolgokat ilyen fiatalon, ez tehetség kérdése, azonban életkorán ez mintsem változtat, gyermek még, s bármennyire próbálnak egyes fiatalok erősnek, magabiztosnak látszani olyan helyzetben, melyben a felnőttek mindig hideg fejjel gondolkodnak, igazi önmagukat nem feltétlen képesek elrejteni. A félelem egy olyan dolog, melyet, ha hagyunk eluralkodni magunkon meggondolatlan döntések sokaságát vonja maga után, s elnyomni, nem tudomást venni róla sem helyes, sőt ha lehet még rosszabb, mint hagyni, hogy érezzük, ahogy a testünket átjárja a rettegés, bármily kellemetlen legyen is.
- Én is félek – töröm meg lépteink zaját szavaimmal, ezzel ösztönözve Yorikot arra, ha szeretne, nyugodtan beszélhet róla, mit gondol jelenleg erről az egészről. Még egy kedves mosolyt is magamra öltöttem bíztatás képpen, olyat, amit csak Akira láthatott az elmúlt két évszázadban alkalomadtán. Így utólag kicsit örültem a sötétségnek, nem voltam bizonyos abban, hogy az érzékeny oldalamat meg szeretném mutatni Yoshidának. Ámbár a haori ott lebegett mögötte, ezzel növelve tekintélyét, bizonyos pillanatokkor nem tudtam uralkodni magamon, s képtelen voltam elnyomni ezt a furcsa ösztönt, mely egyre csak azt diktálta bennem, hogy védjem meg és gondoskodjak róla ebben a cseppet sem bizalomgerjesztő szituációban, amibe belekeveredtünk, mintha… mintha ilyenkor csupán a gyermeket látnám benne, s a kapitányról megfeledkeznék.
A lépcső után elénk táruló világ a rémképeket fokozza, az égen vibráló Hold alakja sem kölcsönöz annyi fényt, hogy Tsukuyomi rendes látást biztosítson számomra, így továbbra is Yoshidára kell támaszkodnom. A növényvilág alakjait hunyorítva igyekszem kivenni, s meggyőződni arról, hogy nem csupán papírból helyettesített másai vesznek minket körbe. Ha az egyik közelében elhaladunk már pusztán kíváncsiságból is hozzáérek, hogy magam is meggyőződjek a fára emlékeztető tünemény valódiságáról.
A rideg, s idegen érzés, melytől még a hideg is kiráz, ami az elhanyagolt, halott fa megérintése okozott, további gondolatok merülnek fel bennem. Yoshida vezetése alatt az osztag virágzik, képtelenségnek találom, hogy a hozzá tartozó kert növényzetét így elhanyagolnák, tudván a kifejezetten erre irányuló részlegekről, melyek minden bizonnyal foglalkoznak vele.
Tisztán emlékszem a 12. osztag virágba burkolózott udvarára, mely az én irányításom alatt díszítette az osztag területét, kifejezetten emiatt szerettem a szabadtéri edzéseket télen – nyáron, mert a kertben mindig burjánzott valami. Nyáron a kétnyári növények, télen pedig az örökzöldek tündököltek. Valahogy nem tudtam elképzelni, hogy az egykor ragyogó cseresznyefa, most már csak egy korhadt, kiszáradt fa képében díszelegjen az osztag területén.
A virágágyás helyén is hasonló kép fogad, elhúzott szájjal veszem tudomásul, hogy a 12. osztag egykori növényvilága már cseppet sem a régi, bár Yoshida arcát nem vettem szemügyre, hogy lássam miképpen reagált minderre. Talán én vonok le rossz következtetéseket, azonban a halott virágokról alig tudom levenni tekintetemet. Ráadásul szemem játéka az oly’ gyönge fényben ritkán ellenséges képet kölcsönöz az amúgy sem barátságos növényágyásra.
- Szomorú ezt látni, szerintem menjünk tovább – mondom csendesen, majd a felvett új irány felé követem Yoshidát. Haladásunk során nem tudta elkerülni a figyelmemet, hogy szinte minden osztagépület – mert minden bizonnyal a Goteiben vagyunk, ahogy körülnézek a kanyargós utcák, a falak, a házak teteje és azok fölött áttekintve a messzi magasodó építmények látképe is ezt sugallják – falain belül kiágazó faágak is hasonlóan ridegek, halottak, mint amit egykori osztagom területén láttam. S kétlem, hogy az idő alatt, míg a Juunibantaiban voltam elpusztíthatta volna bármi is Seretei egész növényvilágát. Azonban a virágok holtsága mellett az emberek hiánya is rendkívül zavaró érzést vont maga után bennem. De mintha a fények is erősebbé váltak volna az égen időközben, mert Tsukuyominak köszönhető látásom úgy javul egyre inkább. Kisvártatva azon kapom magam, hogy már nem szorulok Yoshida segítségére az előrehaladásban. S mikor megjegyezni szerettem volna az ifjú kapitánynak észrevételemet, mintha Seretei teljesen kihalt, elnéptelenedetté vált volna, halk morajok ütik meg hallószerveimet. Meg is torpanok rá, s füleimet hegyezve igyekszem minél tisztábban kivenni és különválasztani a nem egymáshoz illő hangokat egymástól. Homlokráncolva tapasztalom, mintha az élet óramű pontosságra indult volna be a Sereteire hasonlító városban, melyek a különböző beszélgetések, tisztek fakardjainak való egymásba ütközése az edzés során csak még inkább azt sugallta, hogy otthon vagyunk. De valamiért mégis idegennek éreztem itt magam.
- Hm – pillantok fel a furcsán ismerős reiatsura, de mintha legutóbbi találkozásunk óta megváltozott volna benne valami, annak ellenére, hogy továbbra is mutatóradarként árasztja magából az energiát. Csupán az nem veszi észre jelenlétét, aki nem akarja, nem csak zavaró ez a kiszolgáltatottsága, vagy inkább fellengzése, de még kezdő pályafutásukon járó tisztek számára is igen keserves lehet elviselni egy ilyen óriási lélekenergia tömeget, ha rájuk zúdul. S kötve hiszem, hogy kapitány létére ezzel nincs tisztában.
Már csak meggyőződésből is szemügyre szeretném venni a pár héttel ezelőtt magát Mizushima testőrnek valló halálistent, hogy lássam, valóban ő az, s csupán érzékeim zavarodtak meg, hogy lélekenergiája ilyen furcsa összetételű jelenleg.
- Te is érzed, Yoshida? – a miértjét annak, hogy miért indulok meg a 10. osztag területének irányába nem magyarázom meg. Csupán meg akarok győződni arról, hogy nem az érzékeim csalókák, s esetleg Yoriko is hasonló cipőben jár jelenleg, mint jómagam.

(click to show/hide)
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 03, 20:21:19 írta Neliel Tu Oderschvank »

(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yoriko

Kapitány

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 60 000

Hozzászólások: 115

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 42 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
villám elemi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudomány <3

Post szín:
#7BE3C4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #5 Dátum: 2014. Aug. 03, 20:05:48 »
Pici-micit meglepigél, hogy Youko-nee-san nem az említett balesetecske körülményeiről és a pontos törtigélésekről kérdez, hanem a tisztecskék épségéről, de ő is volt kipi-kapitány itt, szóval teljesen érthető, csakcsupán meglepett a kérdéssel és ezt látigálhatja is az arcocskámon, de nem olyan komoly a dolog, hogy ténylegesen megakadgáljak tőle, vagy épp elhallgassak, éppen csak 1-2 másodpercikét hagyigálok ki a folyamatos csevegésben, aztán már folytigálom is.
– Nem-nem, már az első vészjelzésnél evakuáltuk az osztagocskát, így a komolyabb problematikára csak páran maradtunk itt, és nekünk sem lett komoly bajocskánk, éppen csak egy-két karcolásocska ^ w ^ – felelem kis buksirázás után egy vidám kis mosoly kíséretecskéjében, és máris folytatom a további beszámolót az iszti-osztagocskáról meg persze a bemutatását és minden egyebet, mert Onee-san megérdemli, hogy a tökéletesebbnél is tökéletesebb idegenvezetést kapigáljon, elvégre ő nem holmi idegenke, és különben is érdeklődget, nekem pedig kötelességem népszerűsíteni az osztagocskát, mert akkor talán több lesz az érdeklődőcske, mármint nem turistaszempontból, mert azt nem adom ám akárkinek, hanem szigorkásan szakmai szempontocskából meg persze-mersze rindi-rendelések szempontocskájából, ami megint csak jó, meg annál is jobb, olyannyira, hogy már-már szipi-szuper. * w *
– Oksi-moksi, Onee-san, akkor a legmodernebb eszközökből összeállítunk neked egy nagyon hiper-szuper készletecskét ^ v ~ – kacsintok rá az új nővérkémre, aztán máris haladgálunk tovább, mert azért azt kell, és még amúgy is sok a látnivaló meg egyebek, de persze üzletelgetni mindig van idő, Youko-nee-san meg azért részemről kedvezményezettecske, mivel rokon, és rokonoknak nem számolunk felárat, meg kamatot, és különben is megérdi-érdemelgeti, hogy kivételes kedvezménykében részesítgessük. ˘ ^ ˘ – Rendi-bendi, akkor személyesen fogom intézngélni a dilgi-dolgot, amúgy is szeretgélem a kihívásokat ^ w ^ – némi elégedettség is vegyülget azért a misi-mosolyomba, mert az mégiscsak elismerés, ha valaki személyesen az én munkálataimat kéri, meg én is szeretem bővígélni a tudástáram minden területen, és a Nao-chan taichounak elkészített kis szerkezetecske után ez sem lehet olyan vészeske, szóval miért is ne vállalnám el a munkát, főleg egy rokonkának, aki még fizetni is hajlandó, pedig neki megcsinálnám szívességből is, de hát ahogy tetszigél, ilyesmin nem fogok vitatkozgatni senkivel. ^ v ^
Ezt követően minden olyan gyorsacskán történgél, mármint a vészriadó felhangzását követően, ami alapvetően nem jó, pláne arra tekintettel, melyik részlegecskén jelentkezik, de legalább nem annyira nagyon briti-brutális a dilgi-dolgocska, bár attól függigél, hogyan vesszük, mert szerintem az már nagy eredmény, hogy nem egy fekete lyukat csinálgattak oda a mélybe az iszti-osztagocska alá, mert abból aztán nagy bajok lehetgélnének, és különben is vannak sokkal-mokkal veszélyesebb projektecskék, amik befuccsolhattak volna, de azért ez sem gyingi-gyenge, mert sajna-majna ott enyhe bili-baleset is ritkán-mitkán van. A jelenleginek a szintecskéjét még nem tudom megmondani, mármint azt, hogy mennyire nagyon bajos, vagy csak az inyhi-enyhébb kategóriácska, mert túlzottan lekötigél, hogy a billentyűkombókkal és egyéb parancssorokkal próbigáljak némi együttműködgélést kiváltani a szerkentyűből, de nem igazán akar rám hallgatni, ami rosszul esigél, és amúgy is, kifejezetten bajocskás, hogy pont én ne tudjak rajta segítgélni, mert ki, ha én nem, elvégre én vagyok a kipi-kapitány és miegyéb, ami azért vagyok, hogy segítgéljek a többieken, ne pedig hátra essek, és megvakuljak félig-meddig vagy nem is tudom, hirtelen olyan sötét lett a nagyon vakítgáló fény után, de talán mégsem olyan vészes, vagy süketséggel is járigál, mert nem hallok semmi zajocskát, és csak nagyon hunyorgálva látigálom a megszokott gépecskéim körvonalát, ami nigyi-nagyon nem okés. T.T
– Semmi baj, Youko-nee-san, csak egy pici-micit elszabadult a fantáziám, és azt hiszem, túlgondolkodtam a helyzetünket, már ami a kísérleteket illeti… ^ ^” – magyarázkodom a korábbi kis összerezzenésemre, és egyben elgindi-gondolkodom, kellene-e mesélnem Onee-sannak az alattunk lévő szinten található raktárról na meg a tartalmáról, és egyáltalán megfinti-fontolgatni, hogy lemenjünk-e oda ellenőrzést tartigálni, de szerintem jobb, ha nem és amúgy is van finti-fontosabb dilgi-dolgocskánk is. - Oksi-moksi, akkor majd szólok, ha már biztos-miztos az összes elméletecském ^ v ^ – bólintok rá azonnal, bár tarthatnék előadásocskát is, de a terepszemle most sokkal-mokkal fontoskásabb, mert azért mégis, és addig úgysem jöhetgélünk rá semmire, ameddig nem látigáltunk mindent, pontos-montosabban a labort, egyelőre, mert én tudni akarom, ha van valami látható jelecskéje egy komolyabb balesetecskének, meg aztán ez amolyan kötelességecske is részemről. – Nagyon okos-mokos lehetett az, aki ezt mondta, Onee-san, csak kifelejtette a felfedezésecske örömét, amit nem pótolgathat senki, és amúgyis úgy lehet a legjobban tanulni, ha te magad csinálod, és az sokkal-mokkal élvezetesebb, mintha mástól tanulsz ^ w ^ – teszigélem hozzá a hallottakhoz, és máris felpattanok, hogy indulhassunk, na meg a robopillét is mozgósítom világítás céljából, sajnos-majnos ugyanis fény nélkül nem sokat látigálnánk, főként a biztonsági lépcsőaknában, ameddig úgyis-múgyis elvezetgélem Onee-sant, akár úgy is, hogy kapaszkodgat, de ha neki kényelmesebb, akkor a kezét is megfogom, hogy vezetgélni tudjam, bár lehet, ő jobban szeretné a kapaszkodásocskával, nekem végülis mindi-mindegy, leginkább kényelmi szempontból nem teljesen, az sem nálam pribli-probléma, szóval panaszkodni semmiképpen sincs okocskám.
A szabadkozásocskámra kapott válaszkára csak bólintok egyet, és igyekszem vezetgélni előre Onee-sant, ami nekem azért kinyi-könnyebb, mintha fordítva lenne, mivel én nagyjából azért tudigálom, mennyit kell menni a kövi szintecskékig, meg egyebek, és a robopille amúgy is előttem szálldosgat, ami így természetes, elvégre én alkotgattam, csak akkor már nem áll a természetes, mert a robopille mesterségeske, így minden cselekedete is az kellene, hogy legyen, legalábbis szerintem, mert azért még ott nem tartunk, hogy egy gépecske természetesen viselkedjen, hiszen az réges-régen rossz lenne, és egy csomó filmegyke is van erről az emberek világában, meg az osztag összeomlásakor is valami ilyesmicske volt, de az nem a gépecske megkergülése miatt, hanem másért, és különben sem kelligélne annyi filmecskét néznem Tsuki-nee-channal, mert már most is túl nigyi-nagyocska a fantáziácskám, és bár Einstein is megmondigálta, hogy fontos-montos a képzeletecske, azért az nem feltétlenül ili-előnyős, hogyha túlzottan eluralkodgál a shinigamicskán. Ahogy időnként ugrándozva próbigálok feljebb jutni a lépcsősoron, mindig visszatérnek a gindi-gondolatocskáim az osztaghoz meg a tisztecskékhez, akik velünk voltak, hogy ezúttal nem adtam ki evakuálási parancsot, ami lehetséges, hogy nigyi-nagy hibácskának bizonyul, mert még mindig nem tudigálom, hogy mi is történt, hol is vagyunk, és ami a legrisszi-rosszabb, hogy a tisztecskéknek sincs nyimi-nyoma sehol, csak a mi haladásunk visszhangzik, mert ugye csak az visszhangzik és nem követgél minket sini-senki, mert az nem lenne vicces, sőt nagyon-magyon rosszacska tréfácska lenne, és biztos-miztos megbüntetném, aki ezt kitalálgatta, mert egyáltalán nem vicces. T-T
Pici-micit megtorpangatok és vissza is nézek Onee-san irányába a megjegyzését hallgatva, főleg mert nem gindi-gondolgattam volna róla, hogy megijedgélne, de ettől még nem lesz kivi-kevesebb, csak emberibb, ami nagyon-magyon dicséretes, és még az én arcocskámra is visszavarázsolgatja a mosolykát, amúgy sem sziri-szeretem, hogyha mások komolykán vagy morcisan látigálnak, mert a mosolygás sokkal aranyosabb. ^ w ^
– Nem a helyzettől félek, Youko-nee-san, hiszen ismerem az épületet, mint a tenyeremet, elvégre én voltam az egyik tervezgélője, szóval mindennek tudigálom a pontos helyét, csak… – egy pillanatocskára lehajtom és megrázom a fejem, hogy eltünedezzenek a risszi-rosszacska gondolatok, mert így szokták a felnőttek is, legalábbis szerintem. - Nem szabadna, hogy leálljon minden, ahhoz valami olyan szörnyűséges katasztrófa kelligél, amibe belegondolni sem merek. De nem, nem feltétlenül, lehetséges, hogy csak dimenzióváltásocskás problematika, akkor meg nem lehet baj, és mégis… Legyenek vérrokonok vagy nem vérrokonok, nekem a juunibantai tagjai a családom, és soha-soha nem bocsátanám meg magamnak, ha a távollétemben valami kiti-katasztrófában bajuk esett, főleg ha segíthettem volna… – egy aprócska sóhaj-móhajt hallatok, ami persze sokszorosára felnagyítgálva visszhangzik, ami már kezdigél nyomasztó lenni. T-T – Biztos-miztos ismered ezt az érzést, Onee-san, előbb-utóbb én is megnyugszom, csak előbb rá kell jönnöm, mibe csöppengettünk ^ v ^ – villantom meg a Yuko-nee-chantól eltanulgált mosolyomat is, és máris visszafordulgatok a lépcsőcske felé, elvégre már nincsen sok vissza, és mindjárt ott is vagyunk az első szinten. Persze-mersze máris rá kell jövigélnem, hogy itt sem jobbacska a helyzet, és mielőtt teljesen lesápadgálhatnék, máris feljebb vezetgélem Onee-sant az alaplaborba, ami már a fogadótermekkel egy szinten van, és kinn a laborkából, de sajnos-majnos ez egyre rosszabb. T-T Lassú, szinte csiszi-csoszogó léptekkel járom körbe az itteni alaplabort, az alvó gépeket és az árammentes termet, és szüntelenül azon pörögnek pici kobakocskám fogaskerekei, mitől kerülhetett ilyen állapotba az iszti-osztagocskám, mert nem kéne ilyenkének lennie, nagyon-magyon nem, és szép lassan kezdigélek komolyan megijedni, ami nem is csidi-csoda, mert ki ne kezdene megijedni az én helyemben, főleg, ha kipi-kapitány és vigyáznia kellett volna a tisztecskéi épségecskéjére is. T^T
Mikor kilépünk a főépületecskéből, pici-micit bele is kipi-kapaszkodom Onee-san kezébe, és kapkodom a levegőt, hogy megnyugtatgassam magam, mert ez a hely egyre féelelmetesebb, nem gindi-gondolkáltam, hogy idekinn is ennyire sötét van, és a holdacska sem fénylik, inkább csak derengél, de még azt se nagyon, és a pillécske fényétől láthatóvá váló fácskák is a frászocskát hozigálják rám, mert… mert… T-T Youko-nee-sannal tartigálok az egyik fácskához, és nem csak megérintgetem, pici-micit oda is bújok a törzsecskéhez, még ha csöppecskét rémületecskés is, hogy semmiféle életre utaló jelecske nincs rajta, és nem is érezni, hogy élő lenne, csak áll itt egymagában, és sajna-majna egészen bizti-mizti, hogy ez nem papírka, pedig akkor-makkor legalább tudigálnánk, hogy nincs mindenecske veszve, csakcsupán valaki játszadozik és ebbe a kolosszális bújócskába bevonigálta az egész iszti-osztagocskát, és akkor minden sokka-mokkal jobbacska lenne, de egyre inkább úgy tűnigél, ilyesmi nem lehetséges.
– Ez iszonyú… Mi történhetett itt? – suttogálom magam elé a kérdésecskét, inkább csak hangosan gindi-gondolkodva, mert szinte kizárt-mizárt, hogy ha én nem tudigálom, akkor Onee-san tudigálná a válaszocskát, amit amúgy mindketten keresgélünk, azért jöttigéltünk el idáig, és nem maradgáltunk odalenn, meg persze most, hogy látigálom, mi van idekinn, nem is tudnék nyugton maradgálni, mert egyszerűen lehetetlen. ˘ ^ ˘ Sajna-majna a kert felé is elkalandozott a tekintetecském, pedig nem kelligélt volna, olyan gyorsan suhanok oda a közelébe, hogy a robopillém nem is igazán tud követgélni, csak később ér ide, de nem is kelligélne, annyira iszonyú látni ezt az egészet, olyan mint egy rossz rémálom, vagy előre hozigált Halloween, amiről elfelejtettek szólni, pedig kellett volna, ennyit azért megérdemlek, főleg mert már kezd elakadozni a légvételem is, pedig nem vagyok asztmás, és tudtommal pánikrohamocskám sem volt még soha, nem értem, mi van velem, de pici-micit oda is bújok Youko-nee-sanhoz, és megkönnyebbülten bólintok, mikor azt javasolgálja, hogy menjünk innen-minnen. Veszigélek pár mélyebb levegőt, amivel máris sikerülget lenyugtatnom magam annyira, hogy visszanyerigéljem az önuralmam, mert bármiféle hibácskát is vétettem, amitől az osztagocskám ilyen helyzetbe került, ki fogom deríteni, mi okozta, miért történgélt és visszacsinálom, nem fogom hagyni, hogy így maradjon, és persze-mersze azt sem, hogy a családomnak komolyabb bajocskája esigéljen, emiatt pedig még a mosolykámat is képes vagyok visszavarázsolgatni az arcomra, bár nem varázsolgatok, egyszerűen csak próbigálom más szemszögecskéből nézni a dilgi-dolgot, méghozzá a felfedező szemszögecskéjéből, és mindeközben minél mélyebbre ásni azt a csúnya-múnya gondolatot, hogy valami posztapokaliptikus világocskában járunk, vagy éppen a saját világunkkal történgélt valami, amitől ilyen lett. ^ v ^
A városban haladgálva azért az a különös érzetecském támad, hogy mégiscsak otthon vagyunk, mert az épületecskék ugyanott vannak, már amit ki tudok veszigélni belőlük, hiszen nem sokat látigálok, csak a fehér falacskákat, különösen az iszti-osztagocskákét, meg egy-egy nemesi palotácskáét, és mind-mind ugyanott leledzik, ahol hagytuk, pontosabban ahol volt, és nincs is semmi újacska, leszámítva persze a növényecskék állapotát, amit azért még mindig nem tudok megsziki-szokigálni, mert a fácskáknak élőnek kelligél lenniük, nem pedig olyannak, mint a kartonocska, amiből egyszer vagdostunk formákat Tsuki-nee-channal, csak hogy megnézicskéljük, miért jó szórakozgatás ez az embereknek, de tulajdonképpen nem volt akkora muri, inkább csak időhúzgálás, és már megint itt tartunk a butus-mutus fili-felnőttes mondásocskáknál, amiknek általában semmi értelműk, mert fogalmak és cselekvésecskék bugyutácska összerakosgatása, amit megvalósítgálni lehetetlen, éppen azért, mert a kifejezésecske egyik fili-fele fogalmacska. -_-” Ettől persze-mersze még a fácskák ugyanolyan siváracskák maradgálnak, pedig szívesen segítgetnék rajtuk, nagy kár, hogy nem tudigálom, mitől ilyenek, pedig-medig attól sokkal kinyi-könnyebb lenne a dolgocskám, és nem kéne azzal foglalkozgatnom, hogy a robopillém fényköröcskéje kezdigél eltűnni, pedig nem merülgélhetne le az aksicskája, mivelhogy nincsen neki, teljesen máshogy üzemelget, és nem is jövigélek rá a pribli-probléma megoldásocskájára, ameddig keletecske felé nem nézigélek, ami azért sok mindent megmigyi-magyaráz, például hogy miért olyan gyingi-gyengécske a holdacska, hiszen ha a napocska sem erős fényű, akkor a holdacska hogyan verigélhetné vissza szépen a fényecskéjét, mikor csak gyenguszkásan tudigálja? ^ w ^ Emellett azért van egy másik firi-furiság, mert már nincs csend, illetve hangzavarka sem, csak már nem akar szétmenigélni a dobhártyácskám a nagy csindi-csöndben, csak egyelőre még nem értem, miféle hangocskák vannak jelen, de én is megálligálok Youko-nee-san mellett, és próbigálok fülelni és figyelni, hogy mi is a zajocska forrása, és lassan-massan kezdigél is körvonalazódgatni, hogy mintha itt mégsem lenne teljesen kihalt a terep, csak azért ez is fura-mura, mert ez már kezdigél egészecskén olyan lenni, mintha hirtelen máshova csöppengettünk volna, vagy nem is tudom, mert nem úgy hangzik, mintha most ébredgélne a városka, sokkal inkább, mintha már a közepecskéjén lennének valaminek, ami már-már egészen otthonos, de mégsem, és nem tudigálom megmigyi-magyarázni, miért nem, pedig teljeskén olyan, mintha otthon lennénk, ott is ugyanezecske megy, csak itt ez a különös érzésecske, ami talán ösztönöcske, hogy valami nem oké-moké, pedig az ösztönöcskében annyira nem hiszek, mert nem olyan megmigyi-magyarázható, mint más, mert például szörnyikék lehetnek, legalábbis simán létrehozigálhatók, még ha mások nem is tudigálják, de az ösztönöcske más, és akkor-makkor is zavargáló, ha hiszigélek benne. >_<
Nao-chanO_O – kapigálom fel a buksimat a hirtelen megjelenő lélekenergiácska mennyiségre, pedig tisztán emlékszem, hogy csinálgattam neki egy szerkentyűt, ami segítgél neki kordában tartigálnia az erejét, úgyhogy nem lenne szabad így kibocsátania, ráadásul ez olyan betegnek tűnő energiácska, mintha nem is Nao-chan lenne, de mégis, és már lassan nem is tudigálom eldöntigélni, hogy akkor most mi is a jó, és mi nem, ez annyira kili-kellemetlen, és biztos-miztos, hogy Youko-nee-san is ugyanúgy érzékelgeti, mint én, ami nem kifejezetten jó, mert akkor nem működik a tili-találmányom, aminek működnie kellett, és biztos-miztos, hogy most is azt teszigéli, legfeljebb Nao-chan nem használja, pedig direkt-mirekt ő kérte, szóval nem értem, de akkor is működnie kell, mert én sosem adigálok ki a kezecskéim közül félmunkát. ˘ ^ ˘
– Érzem, Onee-san, mi lenne, ha meg is néznénk közelebbről? ^ v ^ – kérdezgetem a Yuko-nee-chantól ellesett mosollyal, ami teljesen fölösleges, már a kérdésecske, mert úgy látigálom, Youko-nee-san is így gondolgálja, szóval nem pribli-probléma, ha a juubantai felé vesszük az irányocskát, és amúgy is rá szeretnék kérdezni Nao-channál, mi lett azzal az eszközöcskével, amit kért, mert azért rimi-remélem, nem hagyta el, az nagyon-magyon risszi-rosszacska lenne. T^T De már nigyi-nagyon kíváncsi vagyok, mi lehet ez a fura érzés Nao-chan lélekenergiájával, és ha Onee-san is shunpozgatva suhangál velem, akkor elég himi-hamar odaérigélhetünk a tizedig iszti-osztagocskához, különösen annak falacskájához, amire én személy szerint fel is pattanok, mármint hogy a fal tetejére állok, hogy onnan nézigéljem mi történgélhetett itt, mert azért azt nem hiszigélem, hogy Nao-chan csak úgy szórakozásocskából üvöltözgetne ennyire, bár nem is tudom, kinézem belőle, de rimi-remélem, nem fölöslegeskésen jöttigéltünk ide-mide. ^ w ^
« Utoljára szerkesztve: 2014. Dec. 17, 00:26:56 írta Yoshida Yoriko »

HYL küldetéshez kellő infók (pontozás+technikák)
(click to show/hide)

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Moderátor

*

Hozzászólások: 209

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #6 Dátum: 2014. Aug. 03, 20:07:13 »
Az út, ami a 10. osztag barakkjaihoz vezet, talán titeket is meglep, mennyire sima, és akadálymentes. Bár, ha figyelembe veszitek, mekkora energiát bocsát ki a személy, akit épp megkeresnétek, meglehet, ez mégsem olyan különös, mint elsőre hinnétek. Hiszen még ti is megéreztétek az imént, mennyire nem próbálja még csak minimálisan sem kontrollálni a birtokában lévő hatalmas erőt – és az a különös, idegen érzés, ami benne lakozik, még titeket is lassíthat kissé célotok elérésében. Mert ez az érzés ösztönösen arra késztetne benneteket, hogy előrántsátok lelketek másik felét a biztonságot nyújtó kardhüvelyből, és ez önmagában véve is nyugtalanító. Történt veletek valami, amiért már tulajdon társatokra is fegyvert emelnétek? Vagy valóban a Gotei 13 kötelékében történt ekkora változás? Ezek a kérdések bennetek is felmerülhetnek, ameddig odaértek a juubantai épületéhez. Hogy a főkapun mentek be, vagy egyszerűen csak a falon keresztül, esetleg más, a csapdába esés lehetőségét kevésbé hordozó megfigyelési pontot választotok magatoknak, az csupán rajtatok múlik.
A látvány, ami elétek tárul, talán még az eddigieknél is furcsábban hat: fehér egyenruhát viselő tisztek próbálnak visszakúszni az osztagépületbe, már akik mozdulni tudnak. Az apokaliptikus állapotok epicentrumában pedig ott áll a kapitány: fehér egyenruhája fölött fekete haorival, mintha csak inverze lenne a jól ismert alakjának. Talán épp a fényviszonyok miatt hófehér itt az alap egyenruha, ami még egész érthető is lenne, de lassacskán kezd derengeni, kiknél is láthattatok már hasonló viseletet. A juubantai kapitánya még mindig tombol: toporzékol, vállig érő, ezüstös csillogású, fehér haja ettől úgy szálldos arca körül, mintha egy démont látnátok, és ami még különösebb, hogy egyik szemén sem visel semmiféle szemkötőt, mintha valami csodával határos módon kijavult volna az a bizonyos szemhibája. Közben motyogva szitkozódik is, és ebből a mormogásból a ti füleitekig csak a „felrobbanni” és a „papírok” szavak jutnak el. Ez már csak azért is gyanús lehet, mivel Shiroichi Anao legjobb tudomásotok szerint elégeti a papírokat. Hiszen éppen ezért kellett bevezetni az éghetetlen iratnakvalót. Akkor pedig hogyan és miért robbanna fel bármilyen papír is? Netán Anao az, aki a gyújtogatás helyett átpártolt a robbantgatásra? Ez érdekes felvetés lehetne, már csak a Yukohoz fűződő viszonya miatt is.
– Most mit bámultok?! – fordul felétek öklét rázva, amint szeme sarkából megpillant benneteket. – Ez egyáltalán nem volt vicces, Rikocchan ezúttal túl messzire mentél! Most kezdhetem elölről a papírok kitöltését! >.> Szegény papírok T-T – a vége felé már csak motyogja gondolatait, és egyre inkább kezd rátelepedni a szomorúság és csalódottság minden sötét fellege. Lassan energiája is csillapodik, és visszatér a kontroll alá. Ezt követően Anaonak ez a különös változata térdre rogy, és úgy kezd hosszas gyászolásba egy halom hamu – feltehetőleg a papírmunka maradványai – fölött. Mintha tényleg megkergült volna az egész világ, vagy egyfajta groteszk átverős játékot játszana mindenki, amiből csak benneteket hagytak ki. Mit tesztek hát? Megpróbáljátok megvigasztalni, hogy aztán kiszedhessetek belőle némi információt, vagy másfelé indultok tovább?
Amennyiben inkább a további túrát választjátok, lassan körvonalazódni kezd bennetek ennek a különös helynek a képe: mindenütt a megszokott munkájukat végző, fehér egyenruhás tisztek. Ha odafigyeltek, felőlük is azt az idegen, ám mégis ismerős reiatsut érzékelitek, mint korábban Shiroichi Anao felől. Talán annyi minden változott volna, hogy a normális lélekenergia már a védekező ösztönt váltja ki belőletek? Otthon vagytok, és mégsem. A tisztek ismerősek, és mégis idegenek, legalábbis a reiatsujuk alapján. Hiszen ott az a bizonyos reflex, ami azt diktálná, hogy támadjatok, mielőtt még titeket támadnak meg.
Az efféle kétségek és gondolatok között pillanthattok meg egy sötét, szinte árnyékszerűen mozgó csoportosulást, amely egy általatok oly jól ismert épületegyüttes, a Mizushima birtok felé hömpölyög. Jelen bizonytalan helyzetetekben bölcs döntés lenne követni őket? Vagy inkább keresnétek egy biztos pontot, hogy figyelmeztessetek valakit, bárkit, akárkit? Van erőtök felmérni a szituációt és úgy döntést hozni, vagy hagyjátok, hogy az ösztön vezéreljen benneteket? Különösen Amatsuji Youkot, akinek a vérében van, hogy megvédje a Mizushima család tagjait. És látszólag épp efelé a család felé tartanak gyanús egyének. Az ő céljuk szinte nem is kétséges. Mindössze annyi az eldöntendő kérdés, ti melyik utat választjátok? Közbeavatkoztok, vagy hagyjátok, hogy történjen, aminek történnie kell? Netán egy harmadik, egyéni módszerrel kerestek megoldást?
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 19, 19:39:24 írta Ayasegawa Yumichika »

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Shinigami

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #7 Dátum: 2014. Aug. 03, 20:07:54 »
Olyan szemléletet oszt meg velem Yoshida, mely kifejezetten a felnőttek gondolkodásmódjára vall. Némán hallgatom végig komolyságban áradó szavait, mely oly’ ismerős szituációt idéz fel bennem. Évszázadokkal ezelőtti eseményeket, mikor hasonló módon értekeztem jómagam is osztagommal kapcsolatban, abban az időben rendkívül sokszor töltöttem távol az időt a családomtól, így az új közegben próbáltam megteremteni magamnak a szerető légkört. S lévén rendkívül fiatalon értem el anno a kapitányi szintet, emiatt a kellő tiszteletet mások szemében nehezen kaptam meg. Emlékszem, legtöbbször láttak fiatal gyermeket maguk előtt a halálistenek kik úgy gondolták, hogy csak szórakozásból öltöttem magamra a haorit. Emiatt roppantul utáltam mikor nem kezeltek „felnőttként”.
- Azt hiszem, ez természetes, de ne akarj túl hamar felnőni Yoshida, előttem nem kell bizonyítanod – igen komoly a helyzet, amibe belekerültünk, nem hibáztatom ezért, hogy aggódik tisztjei épségéért. Azonban nem szabad elfelednünk, hogy ők is részesültek kiképzésben, meg tudják védeni magukat, mindemellett a 12. osztag tagjai számára ott van az ész, mint másodlagos fegyver, mely többet érhet a puszta erőnél. De szavaimmal bíztatni akartam Yoshidát, hogy előttem nem kell megjátszania magát, a színészi maszkot nehéz fenntartani a nap mind a 24 órájában, elég visszagondolnom a régi időkre. Tisztán emlékszem, ahelyett, hogy támaszkodtam volna valakire, akárkire, még Tsukuyomi elől is elfedtem valós arcomat. Yoshida is valamely’ szinten ezt teszi, s tudatni akarom vele, valahogy, hogy hozzám nyugodtan fordulhat, ha a tükörképek helyett igazi önmagát szeretné adni.
Miközben mentünk, az elénk táruló kísérteties rémképek egyre inkább erősítik bennem a védelmező ösztönt, mindemellett megszólaltatva az apró harangot elmémben, mely a fokozott figyelemre hívja fel figyelmemet, a veszély elkerülésének végett. Ténybe-tény, nagyobb biztonságban érezném magamat, amennyiben minden felszerelésem nálam lenne, azonban egy osztaglátogatás során feltételeztem, hogy nincs szükségem minderre, hiba volt.
Szeretném azt hinni, hogy mindez csupán álom, s hamarosan felébredek belőle, ahogy Sereitei egyre több elénk táruló részletének különböző kifordított önmagát pillantjuk meg újra és újra. A letűnt, kopár fák szegélyezte utak a kései órában árnyként magasodnak fölénk, melyet tetéz az ismerős, mégis furcsa energia, mely vállunkra nehezedik. Yoshida szavaira levonom az egyértelmű következtetést miszerint ő maga is tisztában van azzal, hogy ki a reiatsu tulajdonosa, kit, ha akartunk se tudtuk volna nem észrevenni. Ráadásul érdeklődésem afelől, hogy valóban ő az, akire gondolok még arra is kiterjedt emellett, hogy lássam mitől vált szokatlanná reiatsuja.
Nem értettem miért fonódik kezem már-már szándékomon kívül is Tsukuyomi markolatára, készen arra, hogy előrántva őt, vele sújtsak le a halálistenre, kit Yoshidával megközelíteni szándékozunk. Eme cselekvésről nehezen tudtam lebeszélni magamat, fogalmam sincs, miért jár ilyesfajta gondolatok a fejemben. Mindemellett pedig meg kellett küzdenem a ránk zúduló lélekenergiával, melyet az enyémmel próbáltam eltaszítani, de sebességem még így is a felére csökkent a normálisnál. Nem is beszélve arról, hogy mennyire elszoktam az efféle helyzetektől, így nem is meglepő, hogy Yoshida előbb ért oda, mint jómagam. Kiestem a gyakorlatból.
Egyszerűen nem láttam értelmét fölösleges kitérőknek, a 10. osztagot övező fal tetejére felszökkenve néztem az elém táruló udvarba, ahol meg is pillantottam azt, akire számítottam. Igencsak ideges kedélyállapotban. Azonban furcsa öltözékét nem igazán tudtam hova tenni, hogy mi okból tér el uniformisa a szokványostól, illetve külsejét mikor változtatta meg az elmúlt találkozásunk óta.
Nem is értem miért érdekel a 10. osztag kapitánnyal történtek, hiszen elég látnom, tanácsom üres fülekre talált. Erejét még mindig képtelen megzabolázni, pedig igen komoly érveket sorakoztattam fel arra, hogy erre miért is lenne szüksége. Vádaskodó kifakadására kérdőn felszöknek szemöldökeim, miközben állítólagos papírok hamvait siratja. Volt „szerencsém” hallani szétszórtságáról, s ez az egész nonszensz. Egy beletörődött sóhajt hallatok, eleget láttam.   
- Ez megőrült – nem tudom mi söpört végig a kapitányon, de bármi is legyen, cseppet sem óhajtom elkapni. - menjünk inkább.
Nyomatékosításul, hogy távozni óhajtok hátat fordítva a siránkozó kapitánynak szökkenek le a fal tetejéről a sima talajra. Mi történt itt mindenkivel?
Gondolataimon átfutó kérdés során körbepillantok, az utakon sétáló fehér uniformist viselő halálisteneket – öltözékük legalábbis arról tanúskodik, hogy azok, még ha más színben is pompázik – szemrevételezve. Lassacskán ismét azt veszem észre magamon, hogy jobb kezem Tsukuyomi markolata felé vándorol, hogy megfogva azt biztosítsam magamat és ne érjen váratlanul egyetlen támadás sem. Vagy inkább legyen az enyém az első lépés, mielőtt életveszélybe kerülnénk?
Tsukuyomi kérdése kirángatott a zavartságról tanúskodó gondolatmenetemből, ezzel elkergetve bármiféle támadási szándékomat. Valóban, ez nem helyes, hiszen Sereteiben vagyunk, miért támadnék rá bármely shinigamira?
Mély szusszanással pillantottam Yoshida irányába, hátha arcáról le tudom olvasni, hogy mit gondol. Hogy benne is felmerült efféle borús gondolat, vagy csupán velem van a baj?
- Ne emészd magad a Juubantai kapitányának szavaival Yoshida, már akkor sem tűnt épelméjűnek mikor először találkoztam vele… felelőtlen, szerintem most sem tudja pontosan, hogy mit csinál – veregetem meg Yoriko vállát. - Menjünk tovább, hátha találunk valakit, aki értelmes felelettel tud szolgálni. Remélem nem Fujimoto van éppen tréfás kedvében, mert akkor nem állok jót magamért! – fűzöm hozzá enyhe ingerültséggel az alábbit Fujimotoról, kinek esetében még mindig nem tudtam napirendre térni. Fujimoto, mint főkapitány, akár egy rossz vicc és mégis igaz.
Szemem sarkából elsuhanó árnyakra hívja fel figyelmemet Tsukoyomi, azon irányba pillantva pedig pontosan azt látom, amire számítottam. Vártam pár másodpercet, figyelve, hogy merre tartanak. Tudván, ha balra veszik az irányt, az csak egy dolgot jelenthet. Megtörtént… A kötelességtudat szemrebbenés alatt lángolt fel bennem, s egy szó nélkül indultam meg a sötét ruhába öltözött gyilkosok nyomába. Ujjaim között ott pihent már a méreggel ellátott dobótűk, melyek elegendő ideig biztosítanak bénítást, míg nem jön a testőrség többi tagja, hogy elszállítsák őket oda, ahova valóak.
Árnyékként követtem őket, először azt mértem fel, hogy hol nyitott a védelmük, mely ponton tudom biztosan eltalálni a tűvel őket, majd kiszűrtem azon testrészeket, ahol a méreg hatóanyaga jobban ki tudja fejteni a hatását, lehetőleg minél gyorsabban. Az elülsőknek a lábszárukat céloztam meg, az izmot, avagy a térdhajlatot, míg, akik hátrább voltak, s netán a meglepettségtől megtorpantak, kihasználva átmeneti előnyömet nyak tájékon érezhettek apró, szúnyogcsípés szerű érzést, melynek következtében, ha sikerült eltalálnom őket egész testük megdermed, s képtelenek megmozdulni.
Amennyiben mindannyijukat sikerült mozgásképtelenné tennem, a bérgyilkosok társasága előtt állok meg, majd egy fél fordulatból szedem le a fán kuporgó illetőt, kiről majdhogynem megfeledkeztem. Csupán egy kósza pillantással illettem őket, helyette az utat kémleltem amerről jöttem, ahogy eszembe jutott Yoshida, kit egy szó nélkül hagytam ott, remélem a magyarázatom elegendő lesz számára, hogy miért is siettem el olyan hirtelen. De egyelőre igen paprikás szavak ültek nyelvem hegyén, mellyel a testőrséget óhajtom illetni, hogy megint lankadt a figyelmük, összeszedetlenek és nem számítottak a támadásra. :|
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 03, 20:22:03 írta Neliel Tu Oderschvank »

(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yoriko

Kapitány

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 60 000

Hozzászólások: 115

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 42 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
villám elemi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudomány <3

Post szín:
#7BE3C4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #8 Dátum: 2014. Aug. 03, 20:08:49 »
Tudigálom ám, hogy Nee-san előtt nem kelligél sem bizonyítgálnom, sem megjátszigálnom magam, mivelhogy ő is fiatalon került a kipi-kapitányi pozícióba, ennyinek én magam is utána nézigéltem már, de akkor-makkor sem tudom kivi-kevésbé komolyan vennigélni a helyzetet, mert most nem lehetek szétszórigált, ami egyébként sem szokigáltam lenni, mert akkor nem vezigélhetném tökélyként az iszti-osztagocskát, nemde bár? ^ v ^ No meg, ha valamicske zavarka támadgál a rendszerben, azt nekem kellene megoldigálnom, csakhogy jelenleg ez nem megyigél, mert ameddig ilyen kísérteties és hátborzongató, meg elhagyigált ez az egész hely, addig én vissza-missza nem megyek a laborba, nem is tudnék mit kezdeni, mert nem működgélnek a gépecskék... az én hiper-szuper elektromos hálózatocskám! TT-TT
A fényviszonykák minimális javulgatásával sem érezgélem ám jobban magam, mert azért ez mégiscsak ijesztő-mijesztő, hogy hirtelen ennyire megugrott az életjelecskék száma, és már nem akar szétmegyigélni a dibi-dobhártyám a csendtől, és mindi-mindenhonnan áradgál ez a különös ismeretlen-ismerős érzésecske, főleg mikor Nao-chan is rákontrázik még egyet, na az már tényleg sokacska, még szerencse, hogy Youko-nee-san is meg szeretgélné nézigélni közelebbről, mert sajna távdiagnosztizálni nem tudigálok, márpedig nekem ki kelligélne derítgélnem, mégis miért nem használ az a szerkentyűcske, amit Nao-chan külön kérésére készítgéltem. Nem is tudom, mit csinálnék, ha valami történt volna azzal a bigyuszkával, vagy már mindenki olyan szinten lennigélne, hogy ez meg sem kottyangál nekik, mert ugyebár annál a bizonyos részlegnél, ahol a balesetecske történt, az időugrándozás lehetősége is fennáll, bár erről szíves örömest lemindi-mondigálnék, Yukio-chan így is himi-hamar utolérigélne korocskában, nem szeretnék máris úgy kinézni, mintha én lennék a húgocska, nem pedig ő az öcsike. > . > Minden esetecskére elég piri-para dolog, hogy shunpozgatás közben a kezecskéim Tsuin Fueari markolatocskáira tévelyedtek, pedig eszem ágacskájában sincs küzdigélni, Nao-chant megtámadni pedig pláne nem, én éppen csak kérdezgélni szeretnék, és ez azért nem épp megnyugtató reakció részecskémről, és mellesleg elfojtigálásra ítéltetett, mert nekem mégiscsak az eszecskémmel kelligélne gindi-gondolkodnom, nem pedig az ösztönöcskékkel, még ha félig-meddig azért bizonyított, hogy azok is hiszni-hasznosak lehetnek, ami pedig azt jelentgéli, hogy a hilyzi-helyzetecskénk nigyi-nagyon nem jó, mondhatni egyáltalán nem. O_O
A juubantainál jobbikának látigálom a falacska tetején lefékezni és onnan figyelgélni, mert azért nem szívesen mennigélnék közelebb Nao-chanhoz és nem a tipi-toporzékolásocska miatt, hanem mert olyan furin idegen az egész megjelenése, kezdve a különös reiatsuval, majd a fekete-mekete haorival folytatólag, mert ennek nem látigálom értelmecskéjét, amúgy is sötét van, így csak jobban beleolvadgál a környezetecskéjébe, a fehér uniformisok a tisztecskéken még érthetők, bár ez meg olyan groteszk deja vu, mintha láttam volna már valahol ezt a színkombinációcskát, bár valamiért nem szívesen gondolgálok utána, meg Nao-chan kinézetecskéje furi-furább is, én legalábbis nem emlékszem, hogy ilyen vili-világos haja lettigélt volna, azt meg pláne nem értigélem, miért kerül egy kontextusba nála a ribi-robbanás és a papírok, mikor ő gyújtigálni szokott, és ez furi, de majd beszélek Yuko-nee-channal nem ő áll-e a hátterecskében, mert ez nekem gyini-gyanús ám, elvégre ő az, aki szíves-mívesen ribi-robbantgat, és valamiért Nao-channal is érdekes a viszonyocskája... Hmm, ez igen-migen binyi-bonyolult. .__.
– Eeeeee?! O___O – kommentálom elmésen a felém intézett vádacskát, ami a hökkenettől nem is csoda, hiszen vili-világosan emlékszem, hogy az én papírkáim elpusztíthatatlanok, és nem válnak himi-hamuvá, mint azt Nao-chan állítja, és különben is, mi az, hogy majdnem végzett, miki-mikor mostanság is csak a legfinti-fontosabbakat töltigéli ki, abból pedig nem kerülgélhetne ki ekkora kipi-kupacocska hamvacska, már csak a minyi-mennyiség miatt sem, és egyébként sem csináltam semmi risszi-rosszat, nem kéne emiatt ennyire szomorkásnak lennie, pláne nem rám haragudgálnia, mert én tényleg nem csináltam semmit! TT ^ TT Már én is közel-mözel járigálok a nyifi-nyafihoz, amikor meghallom Youko-nee-san jivi-javaslatocskáját, és végül is igaza van, mennünk kellene, mert ezt nem hagyigálom annyiban, senki nem uszigálhatja meg szárazon, ha bajocskába akargál keverni, és erről kezeskedem is. > . > Követgélem is Nee-san példácskáját, és magam is hátat fordítok Nao-channak, majd leugrándozom a falacska tetejéről, hogy nővérkém mellett sétafikálva gindi-gondolkodjak a történtekről, és a gyanús-manús jelecskékről, mert azok már szép számocskával akadgálnak, csak a megoldásocskára nem jövigélek rá, pedig már dolgozgálok rijti-rajta. > _ <”
Lássuk – ezen a ponton egyik kezecském az állacskámhoz emelem, ahogy a felnőttektől látigáltam, a másik kezemmel pedig megtámasztgálom a könyökömet, hogy még véletlenül se kezdek kili-kalimpálni semerre -, az biztos-miztos, hogy Seireiteiben vagyigálunk, bár az „otthon” szócskát nem merigélném alkalmazni, mert nem érzem magam otthon, sőt, inkább idegenkének tűnik ez az egész, még a hátam is lúdbőrzik tőle, brr > . <, és akkor még nem is beszéltem a különösen lidérces állapotban leledző vegetációkról, ami azért elég hátborzongató lenne már önmagában véve is, nem is kell hozzá horror filmecske, bár ezek után azt hiszem, azt is hajlandó lennék megnézigélni, hiszen a jelen helyzetecskén nem tehet túl egyetlen mozidarabocska sem, hiába állítják ezt az emberek, a fantáziácskájuk meg sem közelítgeti a valóságocska szintecskéjét. ^ ^” Másodszor, Nao-chan fura kinézete, meg hogy nem foglalkozgál a tisztecskéi épségével, mikor tisztán emlékszem, hogy emiatt még sírdogálni is hajlandó lett volna nekem a múltkor, és hogy jobban törődgél a papírmunkával mint a szórakozásocskával, ez már több, mint gyanús, meg az a lélekenergiácska... O_O És a könyököcském támasztgáló kezecském már megint az egyik tőröcském markolatocskájára vándorolt, pedig nem is direkt volt, és nem is tudigálom, mikor, de biztos-miztos nem akkor, mikor Nao-chanra gondigáltam, mert az nem lehetséges, ugye-mugye, ráadásul a tisztecskékből is érzem körös-körül azt a furi-muri idegenke kisugárzásocskát, amitől nem érzem jól magam... Haza akarok menni! TT-TT
– Az a baj, Nee-san, hogy sokkal-mokkal komolyabbnak tűnt, mint legutóbb, mikor a kontrollsegítő eszközöcskét kérte, mintha pontosan tudigálta volna, mit csinál, csak nem foglalkozgált vele... – válaszolok halkan, miután Youko-nee-san felrezzentett a korábbi komor eszmefuttatásocskámból, és persze-mersze a főfő kipi-kapitányra vonatkozó megjegyzésecskéjén keserűen elnevetgélem magam, még mindig az lenne a legjibi-jobb verziócska a temérdek eshetőségecske körül, amik ránk várigálnak, mint lehetséges helyzetecskénk, még ha ezzel nővérkém nincs is tisztában, ami persze-mersze csak idő kérdése, mert előbb-utóbb tisztában lesz vele, és biztos-miztos nem fog örülni a fejleményecskének, de felteszem, én sem. > . < Na meg remélem, tudja, hogy nem kinevetgélni akargáltam, mert úgy eltűnt mellőlem, hogy akár a menekülés is benne van a pakliban, ami már megint bugyutácska kifejezés, mert miért lenne felírva minden eshetőség, és belekeverve egy kártyapakliba, hisz akkor csak húzigálni kéne, és tudnád, mi várigál rád, vagy kegyetlenül félrevezetgélnéd saját magad, tehát ennek a mondásocskának sincs értelme, bár azt hiszem, ezt egyszer-megyszer már megállapítgáltam, és akkor-makkor is valami ilyesmire jutigáltam. ˘ ^ ˘
Ennek ellenére ijedten kapkodgálom a fejecskémet, merre mehetett Nee-san, mert nem akargálok egyedül maradozni ezen a firi-fura helyecskén, pláne ennyi idegenke lélekenergiácskával körülvéve, és különben is, miért jó ez bárkinek, bár szerintem senkinek, és ha tréfa-méfa, ahogy nővérkém rimi-reméli, én sem álligálok jót magamért, csak sajna attól tartigálok, ez egyáltalán nem az, úgyhogy amint meglelem Youko-nee-san irányocskáját, azonnal lendülgélek is utána shunpocskával, még ha nigyi-nagyon messze is van, azért az már mégsem ad olyan érzésecskét, mintha nyílt célpontot nyújtigálnék valami ellenségfélének, és ez az érzése Seireiteiben nagyon-nagyon kellemetlenül érintgél, tehát nem vagyigálok épp tréfakedvelgélő kedvecskémben. > . > Így aztán Nee-sant is csak tisztes távolságocskából követgélem, mert neki sem szeretgélnék az útjába kerülgetni még véletlenül sem, és amúgy is, amit ő csinál a Mizushima-birtokon az nem éppen egy kategóriácska a kipi-kapitánykodással, bár mindkettő veszélyeske, de azért az ő munkája egy fokocskával jobban, nem is megyek teljesen utána, csakcsupán a birtokfalig, márminthogy a falacska tetejéig, hogy azért mégiscsak látigáljak, és ez a pontocska amúgy is majdnem mindig vakfoltocska a birtokocska védelmében, tehát innen-minnen nyugodtan szemlélődhetek, és akár még le is telepedhetek kényelmesen, hogy így követgéljem figyelemmel az eseményecskéket, amik természetesen Youko-nee-san bravúros teljesítményével végződgélnek, elvégre láttam én már ilyesmit a Megfigyelési részleg monitorocskáin, amikor Yuko-nee-channál vendégeskedtem éppen valamiért, már nem tudom, miért, de biztos-miztos valami nagyon finti-fontos ügyecske volt. ^ v ^
« Utoljára szerkesztve: 2014. Dec. 17, 00:27:26 írta Yoshida Yoriko »

HYL küldetéshez kellő infók (pontozás+technikák)
(click to show/hide)

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Moderátor

*

Hozzászólások: 209

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #9 Dátum: 2014. Aug. 03, 20:09:33 »
Youko figyelmének elkalandozása a fal és az út irányába közelebbről szemlélve óvatlanságnak bizonyul. Az itt nappali, ám saját világotokban teliholdas éjszakát idéző fényviszonyok között tisztán felfedezhető, a sötét ruhás alakok nem mindegyike ellenség. Sőt, némelyikük a Youko által oly jól ismert egyenruha sötétebb változatát viseli: fekete-sötétkék színkombinációban. Mindez persze könnyedén elkerülhette figyelmedet a jelenlegi fényerősségben, és a palota faláról az ifjú kapitánynak sem szúrhat szemet, ahhoz túlzottan közelről kellene szemlélni a földön fekvő áldozatokat.
Azonban a testőrség fejének háta mögötti teraszon némi mozgás támad. Jól ismert személy, a család vezetőjéhez méltó öltözékben figyel a tető által felkínált sötétségből. Eleinte csak szemléli az eseményeket, majd előrébb lép, hogy a teliholdnak is beillő égitest derengésében tisztábban kivehetőek legyenek körvonalai. Már mindketten láttátok Mizushima Shuuichit, aki jelenleg Yoriko látásmezejébe esik. Ugyan te nem találkoztál vele korábban olyan gyakorisággal, mint Youko, még neked is feltűnhet, hogy nem emlékeztet az általad ismert családfőre. Az itteni Shuuichi a drága öltözék ellenére is látszólag beteges, gyenge alkatú férfi. Különös, már-már félelmetes tekintettel méregeti a kert közepén álló nőt, akinek nem is biztos, hogy elsőre feltűnt jelenléte. Ezután int egyet, s visszahúzódik az árnyékba. Egy fiatal, női testőr áll elé, göndör vörös fürtökkel, amiből Amatsuji Youkonak máris ismerős lehet, hiszen a legjobb tudomásod szerint ez a fiatal nő a tanítványod.
Ám őt sincs időd alaposabban végigmérni, mivel Shuuichi intésére a testőrség egy körgyűrűje szövődik köréd. Yoriko mindezt a fal biztonságos magasságából szemlélheti, hacsak nem ugrott idő közben társa mellé, hogy vele együtt szemlélje a birtoknak ezt a különös változatát. Elvégre a növényzet, melyből a rejtőzködő testőrök előbújtak a 12. osztag kertjében látottakra emlékeztet: sötét árnyalatú, éji dzsungelnek rémlő vegetáció, kiszáradtnak, élettelennek rémlő fák. Akár a legrosszabb rémálmok képe: e hátborzongató közegben a jól ismert és egyszerre idegen beosztottak állnak ugrásra kész sorfalat vezetőjük körül, mintha csak a kivégzési parancsra várnának. Ekkor hangzik fel egy Youko számára oly jól ismert, ám annál ritkábban hallott nevetés. Az egyik elfolyónak, olvadozó viasznak rémlő bokor mögül lép elő a férfi. Komolyságot sugároz, türkiz szemeiben szikrázó harag és megvetés. Rövid, fehér haja tüskésnek látszóan szétáll, lilás tincsek tarkítják. Jobb oldalt, az agyar alakú fülbevalót takarva egy hosszabb hajtincs keretezi az arcát alul összefogva, melyben lilás és ezüstös hajszálak egyaránt előfordulhatnak. Ahogy közeledik, egyértelmű kárörömmel szegezi kardját Youko felé. Most van időtök rendesen is megfigyelni az egyenruhát: nem csupán mindennek a sötétebbik árnyalata jellemzi, ám az általatok ismert ezüst szegélyezés is hiányzik róla. A nemes színt fekete váltotta fel, a testőrséget jelképező kankalin és félhold is koromfeketén sötétlik a férfi mellkasán.
– Nem hittem volna, hogy ilyen könnyedén besétálsz a csapdába, Nee-san – jegyzi meg kaján mosollyal, a megszólítást maró gúnnyal ejtve. Nem foglalkozik a fiatal kapitánnyal, legalábbis egyelőre nem. – Pedig biztosra vettem, hogy átlátsz majd a trükkön. Ejnye, úgy tűnik, túlbecsültelek, és Shuuichi-dononak lesz igaza... – sóhajtásába némi csalódottság is vegyül, mintha ennél jóval többet várt volna testvérétől. Azután egy pillanatra az erkély felé tekint, majd azonnal vissza is fordul, fegyverét egy másodpercre sem véve le Youkoról. - Maradj a helyeden, Ayane! Nem úgy ismerem ezt a nőt, mint aki ennyiből feladja – utasítja a testőrnőt Shuuichi előtt, hangjában tisztán érezhető megvetéssel, amikor testvéréről beszél. A vörös hajú lány csak bólint, és igyekszik úgy helyezkedni, hogy kitakarja látómezőtökből a családfőt. Egyértelműnek látszik, hogy itt nem Youko a főnök, főleg a vele szemben álló férfi határozottságából. Mintha világéletében vezető lett volna, nem az a jámbor személy, akit Youko ismer. Vagy csak ismert? Mennyire hasonlít ez a shinigami az általad védelmezett és szeretett Akirara?
Látszólag ő is hasonló kérdésekkel a fejében méregeti nővérét. Mintha valamit nagyon helytelenítene, és egyáltalán nem lenne képes megérteni az okát. Tisztán érzékelhető viselkedésén is a felháborodás, mely lassan úrrá lesz rajta.
– Azért az már a szemtelenségnek egy tőled is igencsak új foka, hogy meggyilkolt férjed ajándékát viselve jelenj meg egy újabb merényletkísérletre – szűri fogai között, izzó gyűlölettel, melyet igyekszik visszafojtani. Aztán az ifjú kapitányra pillant, hogy őt is alaposan végigmérje. – Nem tudom, mit terveztek, vagy miféle trükköt játszotok, de ha már a Gotei13 legkegyetlenebb kapitánya is megtisztelte a jelenlétével a birtokot, remélem, élvezni fogja a műsort. Mert Amatsuji Youko Miu, a nő, aki átállt a rokonság bérgyilkos söpredékből álló feléhez, mikor azok a családjára törtek, nem hagyja el ezt a birtokot. Legalábbis élve – ezen a ponton a férfi türkiz szemei ismét nővérére villannak. Szája kegyetlen mosolyra húzódik.
– Ha nincs semmi használható trükk a tarsolyodban, add meg magad! Akkor, bármennyire is szeretném, nem foglak bántani. Pedig megérdemelnéd, nagyon is.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 19, 19:39:51 írta Ayasegawa Yumichika »

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Shinigami

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #10 Dátum: 2014. Aug. 03, 20:11:29 »
Ahogy az ifjú Yoshidán merengek, kit óvatlanul hátrahagytam, mely miatt rendkívüli bűntudatot éreztem. Hiszen egész Seretei furcsa, az otthonom, a saját hazám kelt bennem olyan érzést, hogy egy ellenség, amitől meg kell védenem magamat, de mindenekelőtt messzi ági rokonomat, unokahúgomat. Viszont amennyit megismertem belőle biztossá tett, hogy meg tudja védeni magát, azonban számomra a védelmezőösztön már mióta az eszemet tudom, legyen szó akár a családról vagy mindenekelőtt egy Mizushimáról. Azonban mielőtt lélekenergiájának letapogatásába kezdhettem volna mozgolódásra lettem figyelmes a terasz felől. Látni nem láttam, hallani viszont halottam a motozást. Reflexszerűen pillantottam abba az irányba, bár tudtam, valószínűleg Shuuichi az, ennek ellenére nem árt biztosra menni. Semmit sem bízok a véletlenre. Viszont szembesülnöm kellett a rossz fényviszonyokkal is, látásomat javító Tsukuyomi ereje sem volt elegendő ahhoz, hogy tiszta képet kaphassak a balkonról. 
Némi aggodalom ül ki arcomra, ahogy a fokozatosan egyre több kiszolgáltatottságnak vagyok kitéve a gyönge Hold fénye miatt. Bár Tsukuyomi mindent megtesz azért, hogy látásom a legjobb legyen, mégis roppantul kellemetlen a tehetetlenség tudata, mikor egy messzi tárgyra kívánok fókuszálni. A homályos, ködös kép, amit eleinte látok lassacskán elkezd élesedni, alakok körvonalazódnak az erkélyről, melyből a legszembetűnőbb számomra tanítványom, ki testőri visszatérésem óta kiemelkedő szerepet nyújt többi testőrtársához képest, azonban a másik foltot nem látom tisztán, csupán sejtem, hogy talán Shuuichi az.
- Ayane? – vonakodva teszem fel a kérdést, mert bár a vörös, göndör haj rá emlékeztet, az energia, azaz idegen, ellenséges aura, mely belőle is árad, elbizonytalanít. Azonban mielőtt kérdőre vonhatnám, s jelentést kaphatnék a testőrség minőségen aluli munkájukról, előtte szembesülök azzal, hogy a Tsukimisou shinetai ellenem fordul. Csak remélni tudom, hogy a látszat csal és ez is csupán annak a rémes tréfának a része, melybe Yoshidával sikerült belecsöppennem.
Homlokomat ráncolom az ismerős kacagó hang hallatán, mely hatására rögtön, kérdő tekintettel keresem a tömegben Akirát, hisz ha valaki, hát testvérem megmagyarázhatja, hogy mi folyik itt. Mindazonáltal olyan látvány tárul elém, amit aligha tudok elhinni, sőt még Tsukuyomit is kérdőre vonom, hogy nem e téved. Pedig nem szokásom kételkedni lelkem másik felében, lévén mindig megbízhattam benne. Öcsém olyan arca tárult most elém, melyre nem számítottam, és egyúttal töprengeni kezdtem azon, hogy mégis, mi változhatott meg benne ily’ gyökeresen ilyen rövid idő alatt?
- Akira? – meglepetten ejtem ki nevét, hasonlóan, mint Ayanéét, csupán annyiban különbözött, hogy talán ebben több volt a döbbenet. Lassan mérem végig a testvéremet, többször is, s tekintetem nem egyszer fut át a felém tartott pengén. Azonban nem tántorodok meg látványától, emelt fővel állok előtte, lévén testőr vagyok. Egy fegyver látványa nem téríthet el, sőt, egy belső hang ilyenkor mindig azt hangoztatja, hogy nézzek szembe vele.
Helyzetemen bár némileg könnyített Yoshida felbukkanása mellettem, ép és egészséges mivoltát látva, azonban nem örültem annak, hogy ilyen furcsa mód veszélyessé kezd válni minden saját házam környékén. Védelmezően nyújtottam ki azon karomat, mely oldalamon állt ifjú rokonom és tereltem hátam mögé, hogy takarásban legyen a penge elől. Amolyan reflexszerű mozzanat volt tőlem, azonban ha öcsém beszéd helyet tényleges fegyverrel kíván ártani közöttünk bárkinek, egy személy mindenképp sértetlenül fog távozni innen. Még ha ezt lehetetlennek is véltem, hisz bár elvesztettem szemem világát, sérülésének képe még mindig élénken él elmémben. Hogyan is felejthetném el a saját hibámat?
Ami cseppet sem nyerte el tetszésemet, azaz egyenruhák mássága volt. A megszokott uniformison a nemes Hold fényét ábrázoló ezüstös vonalak eltűntek, helyette a komor, halál szimbolikáját magában hordozó fekete szín szegélyezte az öltözéket. Az egyenruha díszeinek így teljesen más képet adva, az eltérő metaforikus jelekkel.
- Mi folyik itt, Akira? Miről beszélsz? – összeszűkült szemekkel nézek testvéremre, azonban bármennyire is különbözik a kedves, visszafogott testvérem megszokott viselkedésétől a mostani, s hiába mondja azt a bennem felcsendülő vészcsengő, hogy ne bízzak meg benne, és inkább védjem meg magamat. Mégsem tudok rá haragudni, vagy rossz szemmel nézni. Inkább mielőbb meg akarom tudni, hogy mi ez az egész, mielőtt félreértések születnének.
- Jól ismersz Akira, s ebben nem tévedsz. Nem adom fel, nem adom fel, míg nem magyarázod meg: mire véljem a zendülést? Mi az indíték arra, hogy a Tsukimisou benkanra fegyvert fogsz? – lassan mondom az alábbiakat. Ahogy hitetlenkedve igyekszem felfogni a valóságot. Ha valóban ez lenne az a valóság, amit ismerek. Szeretném azt hinni, bármilyen gyermeki kívánság is ez, hogy mindez nem történik meg, hogy mindez egy apró, ártalmatlan tréfa, vagy egy álom.
- Mizushima-dono – mély sóhajjal veszek erőt magamon a mondatok megformálására. - Ha ez a reggeli ébresztő miatti felháborodása szüleménye, hagyja abba, és ezúttal kérem, beszéljük meg. – Próbálok elnézni Akira válla fölött, ahogy Ayanénak címezett parancsa egyértelművé vált, s egyúttal meggyőződést nyert számomra, hogy a balkonon lévő árnyék ki is lehet.
- Ayane. Nem kell ezt csinálnod – szánakozó pillantással illetem a teraszon álló ifjú testőrt. Tudván, hogy kit próbál rejtegetni. - Mindez teljesen felesleges – szögezem le. Sosem jutna eszembe ártani bármely Mizushima-ház tagját, főleg nem a vezetőt. Mindazonáltal tény, hogy Ayanénak nem feltétlenül kell engedelmeskednie a Tamának, mikor jelen vagyok, kivéve, ha az öcsémnek nincs jelentősebb oka felülbírálni, ez köztudott tény a testőrségen belül.
Akira kifakadását döbbenten hallgatom végig, rendkívül váratlanul ért felemelt, felháborodott hangja, illetve az alaptalan vád is, mellyel előállt. Akira, saját öcsém, pár másodperc alatt képes volt egy olyan fokra eljutni, melyre csak a rendkívül ügyetlen testőrök értek el eddig. Felbőszített. Felbőszített minden egyes szava, s mindezt saját testvérem szájából hallani, egyszerűen szívfájdító volt, és dühös voltam. Rendkívül dühös. Hogy konkrétan magamra, vagy rá, nem igazán tudtam eldönteni. Azonban az oly’ vékony cérna elszakadt, ahogy a mellettem álló Yorikora került a szó. Ökölbe szorított kézzel, remegő testtel igyekeztem lebeszélni magam bármiféle tettlegességről. Olyan megdöbbentő cselekedetek hada villant át gondolataimon, amellyel élni kívántam öcsém egyre mélyebbre és mélyebbre való áskálódását hallva, ami sosem jutott volna eszembe, ha ez most nem történik meg. Kételkedni kezdtem, hogy valóban saját testvéremmel állok e szembe, mégsem tudtam elvonatkoztatni, ahogy ránéztem, ahogy a szemeibe tekintettem őt láttam, saját öcsémet, kit képtelen lennék bántani, legyen bármi, amit tesz, vagy mond. Azonban erős késztetést érzek mégis egy anyai pofon adására, amit az alatt a négyszáz év alatt sosem kellett megtennem. S valahogy nem is visz rá a lélek. Túl sok van a rovásomon ahhoz, hogy bármily’ emelt szavára én fizikailag válaszoljak.
- Az egy dolog, hogy becstelen szavakkal illetsz engem, de hogy a szavak fegyverét használd Yoriko ellen azt nem nézem jó szemmel, Akira – nevét szavaim végén kicsit hangosabban mondom a kelleténél, ahogy a bennem felgyülemlett haragot már-már egyre nehezebben fogtam vissza.
- Rá se hederíts Yoriko, nem tudja, hogy miről beszél – biztosítom az oldalamon álló kapitányt, hogy az imént elhangzottak csupán kreálmányok. S, hogy ezt követően Akirával látassam szavaim komolyságát, alkarommal löktem el a felém tartott pengét, azt gondolván sérült kezével nehezen fogja tartani a pozícióból kibillenő fegyvert. S bármennyire nem akartam neki fájdalmat okozni, jelen helyzet kezdett annyira eldurvulni, hogy valamiféleképpen megálljt parancsoljak ennek az egésznek.
- Fogalmam sincs, hogy miért kérsz számon Hiroshi ajándékával kapcsolatban, melyben jómagad is tisztában vagy, hogy nagy becsben tartom. Lévén ez egy emlék, melyet büszkén őrzök. És elképzelésem sincs, honnan jutottál arra az álláspontra, hogy jómagam, ki az Újhold próba óta felesküdött a Mizushima-ház tagjai védelmére, bármikor is eláruljam tisztségemet, nevemet, családomat – szigorú tekintettel nézek Akirára. - Nem akarlak bántani, szóval kérlek, tedd el a kardot, Öcsém – hangom megremeg kissé, de egy mély levegővétellel sikerül visszanyernem komoly kiállásomat. - Elég a játékból. Válaszokat akarok… most! – emelt hanggal, már parancsolva fűzöm hozzá az utolsó mondatomat.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 03, 20:27:03 írta Neliel Tu Oderschvank »

(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yoriko

Kapitány

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 60 000

Hozzászólások: 115

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 42 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
villám elemi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudomány <3

Post szín:
#7BE3C4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #11 Dátum: 2014. Aug. 03, 20:12:32 »
Nem nigyi-nagyon tudigálom, mi az az a hiti-hatalmas pribli-probléma, ami miatt Nee-channak ennyire rihi-rohangálnia kelligélt idefelé, mindenesetecskére innen-minnen a falacskáról kimondottan jó a rálátásocska az egész jelenetre, csakcsupán az nem vili-mili, hogy kik is ezek az alakocskák és miért is kelligél Youko-nee-channak ennyire nagyon-magyon kiütigélni őket, mikor eleve bénácskának tűnigélnek, ami amúgy gyanús-manús, de mindenképpen furácska, hiszen nem szokigáltak gyengusok lenni a támadócskák, és azért ez így már mégsem, ráadásul a teraszos mozgásocska kultúrácskát sem értem, mert miért nem lehet kijönni a holdvilágba, ha már egyszer úgyis itt van? Biztos-miztos nem szeretne találkozgálni velünk, ami azért bántigáló, mert mégiscsak azért vagyigálunk itt, hogy kérdezgessünk és felfidi-fedezgéljünk, hiszen nem ártana tudigálni, miért is vagyunk itt és hol az az itt, vagy pontosabban micsoda, mert szerintem nem a mi világunk, akármit is mondigál Nee-chan, hiszen azért ebben én vagyok a szakértőcske, jobban kell ám tudigálnom, melyik gépezetecske mire képes, csak nigyi-nagyon nem tetszigél, hogy én vagyok a kísérleti alanyocska. > . > Még az én testtartásocskám is pici-micit megfeszül ettől a nagy árnyás-mányas mozgolódástól, na meg Nee-chan döbbent kérdésecskéitől, mert ez azért így nem egészen okéke, sőt, nagyon-magyon nem okéka, mert mégse, és nigyi-nagyon utálgatok fenyegetett helyzetben lenni, márpedig ez a helyecske ezt váltigálja ki belőlem, na nem a birtokocska, hanem úgy egész Seireitei, ami különösen nem oké-moké, haza akargálnék menni, csak azt sem tudigálom, merre vagyigálok, mert nem mindegyke, hogy időbeli vagy térbeli ugrásocska áldozatocskái vagyunk, és enélkül az infóka-móka nélkül nem sokat tudigálok kezdigélni a hilyi-helyzetecskével én sem. > . <
Kishíján lebillengélek a falacskáról, mikor valaki felnevet, és nagyon nem tetszigél, ahogyan nevetgél, főleg, hogy közben Youko-nee-chan ilyen bugyutácska helyzetecskébe csöppengélt, nem mintha nem ő lenne errefelé a főnököcske, de jelenleg nagyon nem így nézigél ki a helyzetecske és ez nigyi-nagyon nem oké-moké, és ijesztő, főleg ha figyelembe veszem Nee-chan döbbenetét, amit nem lehet nem észreveszigélni, és nem is tudom, a megszólítás mellett főleg nem csodálom ezt a meglepigéltséget, azt hiszem, én sem lennigélnék jibi-jobb állapotocskában, ha Yukio-nii-chan támadna nekem hasonlócskán, szóval jujjocska, és ezzel együtt inkább oda is shunpozom Nee-chan mellé, hogy ne legyen egyedülke ebben a szituációcskában, ahol én csak kipi-kapigálom a fejem ide-oda, hiszen ez nigyi-nagyon nem tetszetős beszélgetésecske, és nagyon-magyon sajnigálom is idősebb nővérkémet, mert... mert csak. > . <
Bár igazából jól is jönigél nekünk ez a kis közjátékocska, mert így legalább megtudigálhatunk egyet-mást erről a különös-mülönös Seireiteiről, ami nekem-mekem kimondottan hasznos-masznos, mert finti-fontos lenne tudigálnom a helyzetecskét, és hogy mi minden törtigél errefelécske, mert esélyeske, hogy nem épp az, mint ott, ahonnan jöttigéltünk, akkor is, ha ez ugyanazika a világocska, mert valami nem egészen stimmigél, úgyhogy ennek jó volna tidi-tudigálni az okocskáját, hiszen-miszen erre szükségecske leszigél a további lépésecskékhez, úgyhogy nővérkém kérdéskéi még segítgélhetnek is, bár eléggé kili-kellemetlen, hogy így kell őket felteszigélni, nem pedig egy teácska, vagy fagylaltocska kelyhecske mellett, mert az mégiscsak kényelmesebbecske lenne, de nem tűnigél épp kivitelezgethetőnek az ötletecske, amit én nigyi-nagyon sajnigálok, mert mégiscsak jobbacska lenne, és nem kellene itt ácsorogni, és idegen zanpakutocskákkal szembenézigélni, mert ettől még Tsuin Fueari is idegesen szólongat, hogy szólítsam már tündérkéimet, de akkor sem tehetgélem, hiszen-miszen mégiscsak békeidő van vagy mifene, és nem kelligélne itten-mitten hadat üzengélni egy nemesi testőrnek, mert Nee-chan öcsikéje azocska, nem igazka? O.o Na meg aztánka bármennyire is szerizném támogatni nővérkém elképzelését miszerint ezt munkaadója tervigélte ki szórakozásocska gyanánt, sajna-majna nem tehetgélem, mert egyszerűen nem tűnik olyasminek a szituka, legalábbis én nem tennigélnek ilyesmi csúnyaságot senkivel, akinek a feletteskéje vagyigálok, főleg nem olyannal, akit még szeretgélek is, mert nyilván-milván valamennyire közel-mözel álldigálnak egymásocskához, ha egyszer Nee-chan ennyire közvetlenke tudigál lenni vele, mert azért tudigálom ám, hogy ennél hivataloskább hangemecskét is megtudna ütögélni vele szemben és mégsem teszigéli, tehát nyilván nem ezer százalékoskás a munkakapcsolatocska. Nigyi-nagyon nem tetszigél ez nekem, és bár nem szeretgélem, ha engem próbigálnak védelmezgetni, mert mégiscsak egy iszti-osztagocskáért felelgetek, de jelen helyzetecskében még szívesen is bújigálok valamennyire Nee-chan mögé, mert eléggé risszi-rosszacska érzésecskék kerülgélnek. T-T
Nee-chan... – suttigálok, megogva kezecskéjét, noha-moha én is nigyi-nagyon meglepődgélek az ellenem irányulgató kifakadásra, bár engem inkább elgindi-gondolkodtat, hiszen-miszen nem hiszem, hogy kegyetlenke lennék, bár ez mindenképpen azt jelentgélgeti, hogy nem ugrigáltunk időben, mert akkor nem mondigálhatná, hogy mostanában milyenke is vagyok, ami olyan-molyan következgetéshez vezetgélne, amibe belegondigálni is félek, mert azért ez ijesztő-mijesztő, de mindenképpen izgalmaska, csak ne kelligélne ennyire rosszul érezgélnem magam miatta, mert azért ez nem túl kellemeteske, csak az a biji-baj, hogy bizonyítékocskám nem nagyon van, de majd lesz, és akkor talán tudunk is valamit kezdigélni jelenlegi problematikáinkkal, mert ez eddig eléggé biji-bajos, azzal együtt, hogy a kíváncsiságocskám akkor-makkor is fel lett csigázgatva, ha Nee-channak nem éppen tetszigél, hogy ellenem is támadgált testvérkéje, aki elvileg nekem is rokon-mokon, csak nem épp ismergélem, de Youko-nee-channak kimondottan örülgélek, még akkor is, ha nem kelligélne itt lennünk, és ez csak balesetecske, de ettől még kfejezetten kellemeteske, hogy nem igyi-egyedül kelligél itt ténferegnem. * w * Kicsit mondjuk meglepődgélek, hogy Nee-chan ennyire heves-mevesen reagálja le a testvérkéjét, hiszen mégiscsak a testvérkéje, és itt lehet, hogy igaza is van, ezt nem lehetgél tudigálni, de valószínűcske, hogy nála van a pinti-pontocska, ami nem is feltétlenül annyira rosszacska, így aztán kedélyes kis mosolygával nézek fel rokonkámra, hogy biztosítgáljam, részemről tökéleteskésen rendi-bendi ez az egészecske.
– Simi-semmi baj, Youko-nee-chan, biztos-miztos megvan a maga igazságocskája, érdemeske meghallgatgálni... Szerintem kimondottan érdekeske, amit mesél, szóval kérdezgesd csak még nyugodtan ^ w ^ – válaszolok, pici-micit szórakozottan, hiszen-miszen jelenleg jobbacska, ha tökéletesen kevésbé veszigélem komolykán a szitucskát, mint az elvárigált lenne, elvégre már nem olyan véreskésen kimi-komoly az ügyecske, legalábbis annyárácskára nem, hogy minden energiácskámmal a megoldásra koncentrálgassak, elvégre ez egy remek alkalmacska terepszemlére, bár pici-micit veszélyeske, de azért-mazért tökéletes kérdezni, és vili-válaszocskát kapigálni, legalábbis a helyi szituációcskákra, mert azért az már majdnem bizti-mizti, hogy nem otthon vagyigálunk, de legalábbis duplán létezgélünk ebben a világocskában, ami igazán szuper-muper és extrán izgis, nigyi-nagyon kíváncsi vagyok erre az egészecskére. * w *
– Ha szibi-szabad megjegyeznem, én nigyi-nagyon örülnék ám, ha elmesélnéd, mi történgetett a múltban, Akira-nii-chan, nigyi-nagyon szeretgélném tudigálni, pontos-montosan hogyan is mennek a dolgok a Mizushima-birtokocskán, legalábbis tőled szeretném halligálni ^ v ^ – még egy Yuko-nee-chantól ellesett mosolykát is megvili-villantok, hogy biztosan elérjem a megfelelő hatásocskát, hiszen elméletileg én mindent tudigálok mindenkiről, tehát muszáj úgy előadigálnom, mintha tiszteletben akargálnám tartigálni a magánszférácskájukat, és így kiszedigélni az információcskát Nee-chan öcsikéjéből, mert ha ténylegesen gyini-gyanút fog, hogy én nem az vagyigálok, akire ő gondolgál, akkor abból elég kili-kellemetlen szituációcska lehetgél, amit annyira nem akargálnék megkicki-kockáztatni. ^ ^”
« Utoljára szerkesztve: 2014. Dec. 17, 00:27:59 írta Yoshida Yoriko »

HYL küldetéshez kellő infók (pontozás+technikák)
(click to show/hide)

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Moderátor

*

Hozzászólások: 209

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #12 Dátum: 2014. Aug. 03, 20:13:12 »
A férfi csak felvonja szemöldökét neve hallatára. Tekintetéből is süt véleménye, hogy igencsak lenéz, ha nővére már őt sem hajlandó felismerni. Mert abban azért biztos, hogy a nővérét látja, noha kinézetének kapcsán igencsak kételkedik. Youko minden egyes kérdésétől csak ingerültebben, idegesebben süt tekintete, bár fegyelmezettsége meggátolja, hogy bármilyen fizikai erőszakot is alkalmazzon, hiszen erre nem kapott semmiféle parancsot.
– Jó színész vagy, nővérem, de ennyire nem. Nagyon jól kellene tudnod, mi folyik itt. Az ártatlanság játékát már régóta nem veszi be errefelé senki – közli hűvösen, majd Youko kérdőre vonó hangsúlyán és szavain döbbenten pillant a nőre. Látszik rajta, jelenleg képtelen eldönteni, hogy most nevessen, vagy épp felháborodjon. Végül kitör belőle a kacagás. Nem jókedvű, hangja hidegen cseng a nappali birtokon (noha ez számotokra még mindig inkább egy teliholdas éjszakának felel meg). – Ez jó volt, Nee-san... Te is tudod, hogy immár 200 éve nincs jogod ezt a címet viselni. Hogy foghatnék fegyvert a benkanra, ha ezt a címet én viseltem az elmúlt két évszázadban? – teszi fel a költői kérdést, kegyetlen mosollyal arcán. Talán a fegyelem győzött lelkében, s az gátolta meg abban, hogy kiakadhasson ezen a kérdésen. Azonban igencsak hamar elkomorodik. Ugyan nővére szavait Mizushima Shuuichi-hez intézi, látszik rajta, ezen most már ő fog felháborodni. Testtartása egyre feszültebb, leginkább a dühtől, és vennie kell egy mély levegőt, hogy válaszolni tudjon erre a sértésszámba menő megnyilvánulásra.
– Az a Tsukimisou Shineitai tagjai számára igencsak súlyos teljesítménybeli hiba lenne, ha képes lennél reggel megközelíteni Shuuichi-donot, Nee-san – még mindig remeg egy kicsit a keze a haragtól, főleg ahogy nővére a vörös hajú nőhöz fordul mondanivalójával. - És megköszönném, ha többet nem beszélnél a tanítványomhoz. Nincs jogod hozzá.
Ezt követően főleg csak figyel, ám a fiatal kapitány számára is akad mondanivalója. Youko szavaira azonnal feleselni készül, ez süt minden gesztusából. A félreütött kardot pillanatokon belül visszalendíti eredeti pozíciójába, látványosan figyelmen kívül hagyva, hogy akár sérülést is okozhat nővérének. Nem érdekli. Látványosan nem, hisz korábban szóvá is tette – ez volt a tökéletes alátámasztás a komoly vádaknak és szavaknak. Youko újabb szóáradatától véglegesen betelik nála a pohár. Már levegőt is vesz a felháborodott visszavágáshoz, mikor meghallja az ifjú kapitány szavait. Ugyan szemeiből gyilkos indulat árad, mégis nyugalmat erőltet magára.
– Ha nem tőlem, megtudod máshonnan. Ám legyen, mielőtt ennek a nőnek a hazugságait ismernéd meg előbb! – adja meg magát végül, bár cseppet sem szívesen, s ez hangsúlyából, gesztusaiból is érzékelhető. - A családunk története csaknem egyidős a Mizushima-családéval. Kevesen tudják, de eredetileg bérgyilkos-klán voltunk. 200 évvel ezelőttig nem gondoltuk, hogy a családnak abból a feléből bárki is megmaradt. Ez a becstelen perszóna itt – ezzel tulajdon nővére felé bök a fegyverrel, hogy célzása egyértelmű legyen – akkor épp egy Mizushima felesége volt. Amikor a család másik fele rajtunk ütött, gátlástalanul átállt hozzájuk, és saját kezűleg végzett a férjével. Nem, meg se próbáld tagadni, ott voltam! – kiált rá testvérére, szinte remegve a dühtől. - Sejthettem volna. Voltak erre utaló jelek. A legtöbb boldog házasságban élő nő gyereket akar, ám ez a némber mindent megtett, hogy megszüntesse a terhességét, amikor véletlenül összejött neki... – sziszegi, inkább csak maga elé. A férfiből ezekben a percekben szinte sugárzik az önvád, látható, hogy saját hibájának tekinti a történteket, noha még igencsak fiatal volt akkoriban. Végül ismét felemeli tekintetét, és nővére szemébe nézve folytatja. - Neked köszönhettem a sérülésemet is. Szerencse, hogy kettőnk közül mindigis én értettem jobban a mérgekhez, különben problémás lehetett volna a felépülésem. Pechedre nyoma sincs, csak erősebb lettem tőle. – ezek a szavak már nem az ifjú kapitánynak tartott kiselőadásához kötődnek. Teljes mértékben Youkohoz szólnak, minden lehetséges megvetéssel és gyűlölettel, amit shinigami a szívében hordozhat. - Mindig magamnak kellett megoldanom mindent. A gyilkolás számodra sokkal fontosabb volt. Ennek köszönheted, hogy jelenleg én vagyok fölényben a kis rivalizálásunkban. Mellesleg... – ezen a ponton kissé elfintorodik, és önuralmának utolsó szikráját félredobva tesz még egy megjegyzést, ezúttal mindkét nő felé - Nem tudom, miféle ksérlet része ez az egész, de ha még egyszer valamelyikőtök hollow lélekenergiával jelenik meg ezen a birtokon, kérdezés nélkül ölöm meg, akár kapitány, akár nem! Bár, mint mondtam, Te innen nem mész már sehova, nővérem!
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 19, 19:41:13 írta Ayasegawa Yumichika »

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Shinigami

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #13 Dátum: 2014. Aug. 03, 20:20:54 »
Színészkedés? Arcomra újra kiül a meglepettség, homlokomat ráncolva tartom tekintetemet Akirán. Mellkasomra pedig, mintha kő nehezedne, egyre nehezebb egyenes háttal állnom. Mi ez a rég elfeledett érzés, ez a szúró fájdalom idebent? Évtizedek óta csupán ürességet éreztem, a világ torz volt előttem, sötét, most azonban, aki némi fény tudott adni borús napjaimban, e szavakkal, közönyösen áll hozzá a valósághoz, személyemhez.
A felismerés hasít belém öcsém szavai által, mindezzel együtt Yoshida elmélete, melyet nem is olyan rég osztott meg velem. Nehezen tudnám elhinni, hogy a halálistenek unaloműzésből ilyen borzalmas játékot űznének velünk, így csak ez az egy lehetőség maradt, ez valóban nem a mi valóságunk. Már ha lehet hinni ilyesmikben, mégis nehezen tudom tartani magamat ehhez... Továbbra is szeretnék úgy gondolni erre, mint egy rossz álomra, mely sok év múltán először tárul elém.
Kezemet ökölbe szorítom, megremeg, nehéz öcsém előtt higgadtnak és erősnek maradnom. Dühtől izzó, valósággal szembesítő szavait nehéz még meghallgatnom is. Egyre csak önzőségem ötlik fel elmémben, amit az elmúlt kétszáz év alatt elvettem öcsémtől, attól a véres naptól kezdve, amikor családunk romokká dőlt. Ahelyett, hogy sziklaként kiálltam volna a nehézségek próbáját, megfutamodtam. „Nincs jogod hozzá.” Valóban nincs. De akkor mitől nehéz ebbe beletörődnöm? Nyugodt lélekkel elfogadnom? Talán azért mert én sem tudom mi az igazság, hogy valóban öcsém az, aki előttem áll, és szembesít ezekkel a tényekkel? Hiszen ő képtelen lenne ezután a fegyvert továbbra is kezében tartani, de most mégis, akár egy szikla, tovább tartja karja meghosszabbítását, az ítéletként szolgáló pengét, ahogy az a Tsukimisou benkantól elvárt.
Lehunyom a szememet, és mély levegőt veszek. Meglehet, annak reményében cselekszem így, hogy amikor felnézek mindez eltűnjön körülöttem, és minden visszatérjen a megszokott kerékvágásba. Bár ez csupán gyermeki áhítat. Nincs olyan dolog az életben, amelyet ilyen egyszerűen meg lehetne oldani. A valóság kegyetlen, mellyel szembe, ha valaki nem áll ki kellő erővel, hamar elbukhat. Az Újhold próbán is ezzel szembesültem, hogyan is feledhetném el?
Ahogy ismét kinyitom szemeimet, lassacskán Yoshidára vezetem pillantásomat. Miért nem tőlem kérdezi ezt? Miért pont most kíván erről hallani? Nem éppen megfelelő erre ez a pillanat. Tiltakozni azonban nem tudok, helyette öcsém sértését nyelem le, arcom megrándul, amiért azzal vádol, hogy nem adnám vissza hitelesen az Amatsujik történetét. Pedig mindenre emlékszem, mindenre, hogyan is hunyhatnék szemet fölötte, mikor minden az én hibám volt? Sosem tagadtam és nem is most áll szándékomban így tenni.
Karba font kézzel, oldalra szegezett tekintettel hallgatom Akirát. Hiszen mindketten tudunk mindent szóról-szóra, azonban ahogy az első pontatlanság elhangzik családunk történetében, meglepetten pillantok fel öcsémre. A családunk másik fele? Bérgyilkosok? Ismeretünkben állt létezésük, de úgy tudtuk, legősibb vezetünk az Amatsujik alapítója végzett az utolsó lázadóval, minden feljegyzésünk erről szól, ellenkezőjéről pedig nem írt. S ahogy Akirát néztem, szavai mintha visszataszítottak volna a múlt ködös árnyékába, hogy újra átéljem az akkor történteket, a fájdalmat, és szenvedést, amit látnom kellett. Emlékszem a családom tagjai fájdalomtól könnyező arcára, a végsőkig harcoló elszánt tekinteteket. Ahogy Hiroshi védelmezően lépett elém, hogy felfogja a támadást, mely az életembe kerülhetett volna. Nem volt helyes. Nekem kellett volna ott és akkor meghalnom. Még, hogy én emeltem volna rá fegyvert? Hátat fordítva eskümnek? Mégis milyen gyermek? Ha akkor és ott Hiroshi nem véd meg, akkor Akira sem került volna olyan helyzetbe, mely fegyverhasználói tehetségére élete végéig kihatással lett volna. Még, hogy én okoztam neki a sérülést? Sose emelnék kezet a saját öcsémre, a mai napig nem fordult meg hasonló a fejemben. És most mégis…
Kiszáradt torokkal álltam, földbe gyökerezett lábakkal, elsötétült tekintettel. Mi az igazság? Gondolkodás nélkül léptem előre, kikerülve öcsém által rám szegezett pengét, nem tudván tovább kordában tartani testem irányítását. Nem szabad megtenned, Youko, nem teheted! Eddig ökölbe szorított, vörössé színeződött kezem magától indult útra. Nem tudtam megállítani.
Csupán a pofon elcsattanó hangja kezdte kitisztítani elmémet, a tehetetlen düh, az értetlenség, tudatlanság egyvelege lassan elpárolgott elméből, ürességet hagyva maga után, mindemellett szorító, kínzó fájdalmat mellkasomban. Kavargott a gyomrom a hallottaktól, lassan húztam vissza remegő kezemet, kétségbeesetten szegezve rá tekintetemet. Mit tettem? Ködös elmémben egy ismerős hang egyre visszhangozta, hogy menekülj, akár a vészcsengő egy borús helyzetben. De nehezen kényszerítettem magam cselekvésre, fémes hang ütközésére tértem észhez újra, éppen annyira, hogy felfogjam a külvilág történéseit. A penge, mely igen komoly károkat okozhatott volna bennem, egy kidou tartotta fel; a testőrség tagjai készen voltak a benkan segítségére térni; agyam szüntelenül hozta fel a lehetőségeket, megoldásokat, de egy ilyen helyzetben nem lettem volna képes harcolni. Villámtánccal hátráltam vissza Yoshida mellé. Megragadva az egyetlen lehetőséget a helyzet megoldására.
- Állj készen – néztem a lányra szemem sarkából. - Bakudou 21.: Sekienton. – Motyogtam a mágia parancsát orrom alatt, melyet követően vörös füst szállt fel körénk, így feltartva a testőrséget és öcsémet, nekünk pedig elég időt szolgáltatva a meneküléshez.
Miután sikerült eltávolodnunk a Mizushima-ház birtokáról, gondolkodás nélkül fogtam vissza reiatsumat, hogy minél kevésbé lehessen a nyomunkra bukkanni. Seireitei falai egyikének támaszkodtam fél kezemmel és szegeztem pillantásomat a talajra. Akira gyűlölettől izzó szavait aligha tudtam kiverni fejemből, olyan hirtelen ért ez az egész. Tudtam, hogy nem maradhatunk egy helyben, de mellkasomban a fájdalom egyre nagyobb volt, képtelen voltam egy lépést is tenni. A levegőt zaklatottan szívtam be, nem tudok megnyugodni.
- Sajnálom, Yoriko – préseltem ki magamból a szavakat. Jobb tenyeremet arcom elé emelve mindeközben, hogy letöröljem szememből folyó forró nedvességet. Ráébredni az önzőségemre, öcsém ilyen szintű gyűlöletét, amit az előbb érezhettem magamon, nem tudtam egyik pillanatról a másikra elfeledni. Egyszerűen nem láttam módot arra, hogy feldolgozzam. Nem törhetek most meg, tovább kell mennünk!
Ellöktem magamat a faltól, de egy fél lépés után összerogytam, testem remegett ettől a szívet hasogató fájdalomtól. Évszázadok óta tartogatott könnyeim törtek felszínre, úgy éreztem nem baj, úgy éreztem, hogy Yoriko előtt megtehetem. Nem értettem miért bízok meg benne ennyire. Közvetlensége vagy csak a tudat miatt, hogy távoli rokonom?
- Csak adj egy percet, kérlek – elfúlt hangon hagytam megtört valómat felszínre törni. Nem harcoltam az érzés, a könnyeim ellen, szabad utat hagytam nekik, megengedve magamnak egy percet, hogy ismét gyermeknek érezzem magam, aki a tehetetlenség bilincsének fogságában, a múlt kísértő árnyékának fojtogatását eme gyönge módon kívánja legyűrni. Sírással.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 03, 20:27:47 írta Neliel Tu Oderschvank »

(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yoriko

Kapitány

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 60 000

Hozzászólások: 115

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 42 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
villám elemi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudomány <3

Post szín:
#7BE3C4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #14 Dátum: 2014. Aug. 03, 20:22:05 »
Csak hogy ügyes, okos és őszintécske tündérke legyek, szerintem ez az egész helyzetecske eléggé groteszkecske, már csak azért is, mert nem mondhatom el nyíltan Youko-nee-channak, mi is a jelenlegi problematika, és az erre vonatkozó elméletecske, amivel megoldigálható lennigélne ez az egész pici-mici mizéria, bár okos-mokos Nee-chan is, szóval előbb-utóbb megértigéli, csak nem tudigálom, az mikor leszigél, mert innen-minnen el kelligélne illangálni, de ugyebár ahhoz is tudigálni kelligélne, egyáltalán mi is a jelenlegi szitucskánk. ^ w ^” Azt azért persze-mersze előre elrendezgélem, hogy a robopillécském rögzítgélje a hallottakat, mert kellemetlenke lenne, de nagyon, ha nem lenne mit összehasonlítgálni, mert az emlékezetecske kevésbé megbízhatócska, mint a stabilan rögzített valóságocska, csak erről-merről meg másoknak nem kell tudigálnia, elvégre úgy sokkal-mokkal kevésbé lenne csudiklassz meg meglepőke, hogy ha mindenki tudigálná, miféle módszerecskékkel dolgozgálok, és mennyire képben vagyok, ahogy az egy okos nagylánytól és jó kipi-kapitánytól elvárható, mert biza-miza nagyon is képben kell lennigélni mindennel és mindenkivel, arról is, akiről még nem halligáltál, mert sosem tudni ki lesz nigyi-nagyon fontos-montos a későbbiecskékben, na meg persze-mersze a tudásocska nigyi-nagy hatalom. ^ v ^ Azért jó lenne, ha meg lehetne oldigálni az egészen Nee-chan szenvedgélése nélkül, mert azt azért én is látigálom, hogy nigyi-nagyon nem jó ez neki, úgyhogy inkább megfogom a haorija ujját, bizti-mizti, ami biztos-miztos alapon, mivel nem lennigélne túlzottácskán jó dilgi-dolgocska, hogyha valami meggondolatlankát csinálgatna, noha nekem sem tetszigél ez az egészecske, és egészen tuti-fixecske, hogy ha Yukio-nii-chan teszigélne velem hasonlócskákat, akkor azért nagyon mirci-morci és iszonyúsan szomorúcska lennék, de szerencsére nem az én öcsikémről van szó, amitől persze-mersze cseppecskét sem jobbacska ez az egész, sőt, ha lehetgél még rosszabbacska, mivel itt felnőttecske shinigamicskák ugrigálnak egymásnak, nem gyerkőckék, mert akárhogyan is nézem, még én is inkább számítok gyerkőckének, ami nem is olyan nagy bajocska, mert így legalább több meglipi-lepit tudigálok okozgálni a butuska nagyoknak, amikor a megfelelő idő eljövigél, ami itt és most még nincsen. ^ ^”
A mesécske mindesetecskére érdekes, főleg Nee-chan reakciói miatt, így aztán szinte sütigél minden egyes mondat után, mi az, aminek nem egészen így kelligélne lennikélnie, bár az is bizti-mizti, hogy Akira-nii-chan is a saját igazságocskáját mondigálja, csak az nem egészen olyanka, mint amilyennek számunkra lennie kelligélne, legalábbis erre következgélek Youko-nee-chan feszültségéből, és még mindig rimi-reménykedek, hogy nem leszigél ebből olyan túlzottan nagyocska konfliktusocska közte és az öcsikéje között, mert nem is bizti-mizti, hogy ez az ő öcsikéje, legalábbis ha elméletecském helytálló, márpedig annak tűnigél, és noha kimondottan szórakozottan hallgatgálom az egész előadásocskát, azért tökély-mökély módon készen álligálok bármiféle turpisságocskára, elvégre az is előfordulgálhat, sosem lehet tudigálni.
Nee-chan, ne húzd fel magad, kérlek... ^ ^” – ejtek el egy hipergyorsika sugdolózásocskát nővérkém felé, hogy visszafogigáljam, mielőtt bármi komoly attrocitásocska történgélne, amire sajna-majna egyre nagyobbacska esélyt látigálok, már csak azért is, mert Youko-nee-chant látványosan zavargálják a sértések és öcsikéje szavai, ami persze-mersze érthető, csak jelenleg nigyi-nagyon veszélyes, mert nem tudigálhatjuk, mi lenne számunkra végzeteske. Ám a szivi-szavak fegyverén kívül mással nem igazán szeretnék gátat szabigálni az érzelmeknek, bár nem kizártacska, hogy ez részikémről igencsak nigyi-nagy bellépés, azonban jelen birtokocskán én jobban szeretgélnék megfigyelőcske maradni, és hagyigálni, hogy az események szibi-szabadon folydogáljanak, bár ennek persze-mersze megvannigálnak a maga kivi-következményei, amik nem annyira kedvezőcskék. > . <
Nee-chan által adigált pofonra csak összevonom a szemöldököcskéimet, és amint látigálom Akira-nii-chan mozdulatocskáján, mi következgélne, már lépigélek is, mielőtt Nee-channak baja eshetne.
– Hadou 04: Byakurai! – idézgélem meg a legalacsonyabb szintecskéjű kidoucskámat, hogy minimumocskán tartsam az itteni beavatkozásocskám szintjén, de ennek is elégnek kelligél lennie, hogy elüsse a zinpi-zanpakutot nővérkém irányából, főleg mivel Akira-nii-chan csuklójára célozgáltam, bár ez nigyi-nagyon nem szép dilgi-dolgocska tőlem, ha az elméletecském helyes-melyes, és nigyi-nagyon sajnálgálom az otthoni Akira-nii-chant, de amit meg kell tennigélni, azt meg kell tennigélni, és jelenleg nem volt más választásocskám, csini-mini arcocskámon a megbánás legaprócskább jelikéjét sem mutigálom. Már csak Youko-nee-chanra várigálok, hogy ő mit lépigél ebben a helyzetben, és nem is kell csalódgálnom benne, nigyi-nagyon hamar ott terem mellettem, én pedig Yuko-nee-chantól tanult mosolykámmal bólintok kérésecskéjére, még akkor-makkor is, ha én mindig készen állok minden eshetőségecskére, különösen a veszélyeskékre, hisz a tulajdon laborkám is ellenem fordulgálhat egyetlen ivi-óvatlan mozdulattól, vagyis na, veszélyes dolog kísérletezgetni, de én szeretgélek kísérletezgetni, szóval-móval ezeket a dilgi-dolgokat vállalgatni kell, különben oda az egész értelmecskéje a túlzott óvatosságocska miatt, bár ez jelenleg elég butuska hozzáállásocska, hisz épp egy gépecske miatt kerülgéltünk ebbe az egész világocskába, ami nekem nigyi-nagyon remek tanulási lehetőségecske, csak Nee-channak nem biztos-miztos, hogy ezt a részecskéjét mutigáltam volna meg az iszti-osztagocskámnak, ami pici-micit kellemetlen, de persze-mersze túlélhetőske. ^ v ^
Akira-nii-chan utolsó mondatocskái sem kerülgélik el a figyelmemet, így amikor Nee-chan kidouja elterelgéli a figyelmet, azonnal arra kinci-koncentrálok, hogy a nagy shunpozgatás és suhangatás közben is elrejtigéljem reiatsumat, amennyire csak lihi-lehetséges, mert ez sok mindenkét megmigyi-magyaráz, noha nem örülök neki különösebben, mert akkor-makkor nekünk itt a legkivi-kevésbé sem biztonságoska, és mihamarabb el kelligélne tűnnigélnünk innen, mármint nem konkrétan innen, ebből az utcácskából, ahol megálligálunk pihengélni, hanem egész Soul Society-ből, mert nem fognak szívesen látigálni bennünket errefelé, és ez extrán kili-kellemetlen lehet minden egyes itt töltigélt percecskével. > . < Persze nem vádolgathatom Nee-chant emiatt a kis megállócskáért, mert nigyi-nagyon rossz dolgokon kelligélt most keresztülmennie, de ettől még nekem muszáj gindi-gondolkodnom, különben még ennél is nagyobbacska lesz a slamasztikácska, úgyhogy a magam részecskéjéről nekidőlök a falacskának és a robopillém felé fordulgálok a következő utasításocskámmal.
– Kérem az Amatsuji-család történetét és a 200 évvel ezelőtti incidensecskét – mire kimondigálom, már meg is jelenik előttem hologramra kivetítgélve az iszti-osztagocskám össze feljegyzésecskéje a korábban történtekről, és máris átlátigálom a helyzetecskét, csak közben illendő lenne megosztigálnom az egészet nővérkémmel is, ami most nigyi-nagyon kegyetlenke lesz tőlem, de nem tehetek mást, neki is tudigálnia kell azt, amit nekem, mert mégiscsak az ő családocskája, és igazságtalanka lenne, ha nem osztigálnám meg vele, még ha így kegyetlenkébb is. Youko-nee-chan... – fordulgatok felé, nem azért hogy noszogassam, eszembe sem jutigálna, úgyhogy mikor összerogy mellettem, letérdelek mellé, és megsimizem a vállát vigasztalgatásképpen, mert úgy veszigéltem észre, ez azért valamennyire segít, csak nem értem az egész lényegét, miért is, de mindenesetecskére szeretném támogatni nővérkémet mindenben, csak akkor is beszélnem kell, tehát veszigélek egy mély levegőt. Nee-chan, ne haragudj, hogy tőle kérdeztem meg, mi történt annak idején, de csak így tudigáltam alátámasztani az elméletecském. Nem kell hibáztatnod magad, a mi valóságocskánkban minden pontosan úgy történgélt, ahogyan Te emlékszel rá, de... Emlékszel Akira-nii-chan utolsó mondatocskájára? Ez megmagyarázgatja, miért érezzük veszélyben itt magunkat, mert számunkra az ő reiatsujuk tűnik hollow reiatsunak, és ez nem egy elrontott kísérlet vagy tréfácska, legalábbis a nekünk kellő értelemben nem. Azt hiszem, mondtam is, az első elméletem egy párhuzamos világ volt. Ennél távolabbi következtetéseket még mindig nem merek levonni, de ennyit már biztosra vehetünk. Az itteni Akira-nii-chan nem azonos a te öcséddel, Youko-nee-chan, és Te sem vagy azonos az ő nővérével. Ezzel együtt tény, hogy az igazat mondta, legalábbis a saját igazságát. De neked nem kell azonosítanod magad azzal, akiről beszélt, mert az nem te vagy – egy kedves mosolykát is megejtek Nee-chan felé, hogy tudja, tényleg nem kell magára vennigélnie mindent, bár az ő helyében én is eléggé szét lennigélnék esve, de hát ez is érthető dilgi-dolgocska, legalábbis szerintem. > . < Ezzel együtt el kellene hagyogatnunk Seireiteit, amint lehetséges, mert bár az elméletem nagyon is helyeskének tűnigél, és a visszajutás is megoldigálható lennigélne a laborban, jelenleg nem jutigálnánk le oda, főleg az általam kiépítgetett biztonsági rendszerecske miatt, úgyhogy ameddig erre ki nem találgatunk valamicskét, nem ártigálna, ha nem itt játszogatnánk a mozgó célpontocskákat, mert nigyi-nagyon nem lenne szuper, ha az itteniek bántigálnának, bár azt biztos-miztos nem hagyogálná az itteni énecském, de ha jelen elméletecském igaz, akkor ő meg a mi világunkban ugrándozik, ami közel sem bátorítgató tényállásocska. O_O” – Ha megvagy, bölcsebb lenne mihamarabb átmenni az Emberek Világába, mert itt nem vagyunk biztonságban.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Dec. 17, 00:28:27 írta Yoshida Yoriko »

HYL küldetéshez kellő infók (pontozás+technikák)
(click to show/hide)