Pici-micit meglepigél, hogy Youko-nee-san nem az említett balesetecske körülményeiről és a pontos törtigélésekről kérdez, hanem a tisztecskék épségéről, de ő is volt kipi-kapitány itt, szóval teljesen érthető, csakcsupán meglepett a kérdéssel és ezt látigálhatja is az arcocskámon, de nem olyan komoly a dolog, hogy ténylegesen megakadgáljak tőle, vagy épp elhallgassak, éppen csak 1-2 másodpercikét hagyigálok ki a folyamatos csevegésben, aztán már folytigálom is.
– Nem-nem, már az első vészjelzésnél evakuáltuk az osztagocskát, így a komolyabb problematikára csak páran maradtunk itt, és nekünk sem lett komoly bajocskánk, éppen csak egy-két karcolásocska ^ w ^ – felelem kis buksirázás után egy vidám kis mosoly kíséretecskéjében, és máris folytatom a további beszámolót az iszti-osztagocskáról meg persze a bemutatását és minden egyebet, mert Onee-san megérdemli, hogy a tökéletesebbnél is tökéletesebb idegenvezetést kapigáljon, elvégre ő nem holmi idegenke, és különben is érdeklődget, nekem pedig kötelességem népszerűsíteni az osztagocskát, mert akkor talán több lesz az érdeklődőcske, mármint nem turistaszempontból, mert azt nem adom ám akárkinek, hanem szigorkásan szakmai szempontocskából meg persze-mersze rindi-rendelések szempontocskájából, ami megint csak jó, meg annál is jobb, olyannyira, hogy már-már szipi-szuper. * w *
– Oksi-moksi, Onee-san, akkor a legmodernebb eszközökből összeállítunk neked egy nagyon hiper-szuper készletecskét ^ v ~ – kacsintok rá az új nővérkémre, aztán máris haladgálunk tovább, mert azért azt kell, és még amúgy is sok a látnivaló meg egyebek, de persze üzletelgetni mindig van idő, Youko-nee-san meg azért részemről kedvezményezettecske, mivel rokon, és rokonoknak nem számolunk felárat, meg kamatot, és különben is megérdi-érdemelgeti, hogy kivételes kedvezménykében részesítgessük. ˘ ^ ˘ – Rendi-bendi, akkor személyesen fogom intézngélni a dilgi-dolgot, amúgy is szeretgélem a kihívásokat ^ w ^ – némi elégedettség is vegyülget azért a misi-mosolyomba, mert az mégiscsak elismerés, ha valaki személyesen az én munkálataimat kéri, meg én is szeretem bővígélni a tudástáram minden területen, és a Nao-chan taichounak elkészített kis szerkezetecske után ez sem lehet olyan vészeske, szóval miért is ne vállalnám el a munkát, főleg egy rokonkának, aki még fizetni is hajlandó, pedig neki megcsinálnám szívességből is, de hát ahogy tetszigél, ilyesmin nem fogok vitatkozgatni senkivel. ^ v ^
Ezt követően minden olyan gyorsacskán történgél, mármint a vészriadó felhangzását követően, ami alapvetően nem jó, pláne arra tekintettel, melyik részlegecskén jelentkezik, de legalább nem annyira nagyon briti-brutális a dilgi-dolgocska, bár attól függigél, hogyan vesszük, mert szerintem az már nagy eredmény, hogy nem egy fekete lyukat csinálgattak oda a mélybe az iszti-osztagocska alá, mert abból aztán nagy bajok lehetgélnének, és különben is vannak sokkal-mokkal veszélyesebb projektecskék, amik befuccsolhattak volna, de azért ez sem gyingi-gyenge, mert sajna-majna ott enyhe bili-baleset is ritkán-mitkán van. A jelenleginek a szintecskéjét még nem tudom megmondani, mármint azt, hogy mennyire nagyon bajos, vagy csak az inyhi-enyhébb kategóriácska, mert túlzottan lekötigél, hogy a billentyűkombókkal és egyéb parancssorokkal próbigáljak némi együttműködgélést kiváltani a szerkentyűből, de nem igazán akar rám hallgatni, ami rosszul esigél, és amúgy is, kifejezetten bajocskás, hogy pont én ne tudjak rajta segítgélni, mert ki, ha én nem, elvégre én vagyok a kipi-kapitány és miegyéb, ami azért vagyok, hogy segítgéljek a többieken, ne pedig hátra essek, és megvakuljak félig-meddig vagy nem is tudom, hirtelen olyan sötét lett a nagyon vakítgáló fény után, de talán mégsem olyan vészes, vagy süketséggel is járigál, mert nem hallok semmi zajocskát, és csak nagyon hunyorgálva látigálom a megszokott gépecskéim körvonalát, ami nigyi-nagyon nem okés. T.T
– Semmi baj, Youko-nee-san, csak egy pici-micit elszabadult a fantáziám, és azt hiszem, túlgondolkodtam a helyzetünket, már ami a kísérleteket illeti… ^ ^” – magyarázkodom a korábbi kis összerezzenésemre, és egyben elgindi-gondolkodom, kellene-e mesélnem Onee-sannak az alattunk lévő szinten található raktárról na meg a tartalmáról, és egyáltalán megfinti-fontolgatni, hogy lemenjünk-e oda ellenőrzést tartigálni, de szerintem jobb, ha nem és amúgy is van finti-fontosabb dilgi-dolgocskánk is. - Oksi-moksi, akkor majd szólok, ha már biztos-miztos az összes elméletecském ^ v ^ – bólintok rá azonnal, bár tarthatnék előadásocskát is, de a terepszemle most sokkal-mokkal fontoskásabb, mert azért mégis, és addig úgysem jöhetgélünk rá semmire, ameddig nem látigáltunk mindent, pontos-montosabban a labort, egyelőre, mert én tudni akarom, ha van valami látható jelecskéje egy komolyabb balesetecskének, meg aztán ez amolyan kötelességecske is részemről. – Nagyon okos-mokos lehetett az, aki ezt mondta, Onee-san, csak kifelejtette a felfedezésecske örömét, amit nem pótolgathat senki, és amúgyis úgy lehet a legjobban tanulni, ha te magad csinálod, és az sokkal-mokkal élvezetesebb, mintha mástól tanulsz ^ w ^ – teszigélem hozzá a hallottakhoz, és máris felpattanok, hogy indulhassunk, na meg a robopillét is mozgósítom világítás céljából, sajnos-majnos ugyanis fény nélkül nem sokat látigálnánk, főként a biztonsági lépcsőaknában, ameddig úgyis-múgyis elvezetgélem Onee-sant, akár úgy is, hogy kapaszkodgat, de ha neki kényelmesebb, akkor a kezét is megfogom, hogy vezetgélni tudjam, bár lehet, ő jobban szeretné a kapaszkodásocskával, nekem végülis mindi-mindegy, leginkább kényelmi szempontból nem teljesen, az sem nálam pribli-probléma, szóval panaszkodni semmiképpen sincs okocskám.
A szabadkozásocskámra kapott válaszkára csak bólintok egyet, és igyekszem vezetgélni előre Onee-sant, ami nekem azért kinyi-könnyebb, mintha fordítva lenne, mivel én nagyjából azért tudigálom, mennyit kell menni a kövi szintecskékig, meg egyebek, és a robopille amúgy is előttem szálldosgat, ami így természetes, elvégre én alkotgattam, csak akkor már nem áll a természetes, mert a robopille mesterségeske, így minden cselekedete is az kellene, hogy legyen, legalábbis szerintem, mert azért még ott nem tartunk, hogy egy gépecske természetesen viselkedjen, hiszen az réges-régen rossz lenne, és egy csomó filmegyke is van erről az emberek világában, meg az osztag összeomlásakor is valami ilyesmicske volt, de az nem a gépecske megkergülése miatt, hanem másért, és különben sem kelligélne annyi filmecskét néznem Tsuki-nee-channal, mert már most is túl nigyi-nagyocska a fantáziácskám, és bár Einstein is megmondigálta, hogy fontos-montos a képzeletecske, azért az nem feltétlenül ili-előnyős, hogyha túlzottan eluralkodgál a shinigamicskán. Ahogy időnként ugrándozva próbigálok feljebb jutni a lépcsősoron, mindig visszatérnek a gindi-gondolatocskáim az osztaghoz meg a tisztecskékhez, akik velünk voltak, hogy ezúttal nem adtam ki evakuálási parancsot, ami lehetséges, hogy nigyi-nagy hibácskának bizonyul, mert még mindig nem tudigálom, hogy mi is történt, hol is vagyunk, és ami a legrisszi-rosszabb, hogy a tisztecskéknek sincs nyimi-nyoma sehol, csak a mi haladásunk visszhangzik, mert ugye csak az visszhangzik és nem követgél minket sini-senki, mert az nem lenne vicces, sőt nagyon-magyon rosszacska tréfácska lenne, és biztos-miztos megbüntetném, aki ezt kitalálgatta, mert egyáltalán nem vicces. T-T
Pici-micit megtorpangatok és vissza is nézek Onee-san irányába a megjegyzését hallgatva, főleg mert nem gindi-gondolgattam volna róla, hogy megijedgélne, de ettől még nem lesz kivi-kevesebb, csak emberibb, ami nagyon-magyon dicséretes, és még az én arcocskámra is visszavarázsolgatja a mosolykát, amúgy sem sziri-szeretem, hogyha mások komolykán vagy morcisan látigálnak, mert a mosolygás sokkal aranyosabb. ^ w ^
– Nem a helyzettől félek, Youko-nee-san, hiszen ismerem az épületet, mint a tenyeremet, elvégre én voltam az egyik tervezgélője, szóval mindennek tudigálom a pontos helyét, csak… – egy pillanatocskára lehajtom és megrázom a fejem, hogy eltünedezzenek a risszi-rosszacska gondolatok, mert így szokták a felnőttek is, legalábbis szerintem. - Nem szabadna, hogy leálljon minden, ahhoz valami olyan szörnyűséges katasztrófa kelligél, amibe belegondolni sem merek. De nem, nem feltétlenül, lehetséges, hogy csak dimenzióváltásocskás problematika, akkor meg nem lehet baj, és mégis… Legyenek vérrokonok vagy nem vérrokonok, nekem a juunibantai tagjai a családom, és soha-soha nem bocsátanám meg magamnak, ha a távollétemben valami kiti-katasztrófában bajuk esett, főleg ha segíthettem volna… – egy aprócska sóhaj-móhajt hallatok, ami persze sokszorosára felnagyítgálva visszhangzik, ami már kezdigél nyomasztó lenni. T-T – Biztos-miztos ismered ezt az érzést, Onee-san, előbb-utóbb én is megnyugszom, csak előbb rá kell jönnöm, mibe csöppengettünk ^ v ^ – villantom meg a Yuko-nee-chantól eltanulgált mosolyomat is, és máris visszafordulgatok a lépcsőcske felé, elvégre már nincsen sok vissza, és mindjárt ott is vagyunk az első szinten. Persze-mersze máris rá kell jövigélnem, hogy itt sem jobbacska a helyzet, és mielőtt teljesen lesápadgálhatnék, máris feljebb vezetgélem Onee-sant az alaplaborba, ami már a fogadótermekkel egy szinten van, és kinn a laborkából, de sajnos-majnos ez egyre rosszabb. T-T Lassú, szinte csiszi-csoszogó léptekkel járom körbe az itteni alaplabort, az alvó gépeket és az árammentes termet, és szüntelenül azon pörögnek pici kobakocskám fogaskerekei, mitől kerülhetett ilyen állapotba az iszti-osztagocskám, mert nem kéne ilyenkének lennie, nagyon-magyon nem, és szép lassan kezdigélek komolyan megijedni, ami nem is csidi-csoda, mert ki ne kezdene megijedni az én helyemben, főleg, ha kipi-kapitány és vigyáznia kellett volna a tisztecskéi épségecskéjére is. T^T
Mikor kilépünk a főépületecskéből, pici-micit bele is kipi-kapaszkodom Onee-san kezébe, és kapkodom a levegőt, hogy megnyugtatgassam magam, mert ez a hely egyre féelelmetesebb, nem gindi-gondolkáltam, hogy idekinn is ennyire sötét van, és a holdacska sem fénylik, inkább csak derengél, de még azt se nagyon, és a pillécske fényétől láthatóvá váló fácskák is a frászocskát hozigálják rám, mert… mert… T-T Youko-nee-sannal tartigálok az egyik fácskához, és nem csak megérintgetem, pici-micit oda is bújok a törzsecskéhez, még ha csöppecskét rémületecskés is, hogy semmiféle életre utaló jelecske nincs rajta, és nem is érezni, hogy élő lenne, csak áll itt egymagában, és sajna-majna egészen bizti-mizti, hogy ez nem papírka, pedig akkor-makkor legalább tudigálnánk, hogy nincs mindenecske veszve, csakcsupán valaki játszadozik és ebbe a kolosszális bújócskába bevonigálta az egész iszti-osztagocskát, és akkor minden sokka-mokkal jobbacska lenne, de egyre inkább úgy tűnigél, ilyesmi nem lehetséges.
– Ez iszonyú… Mi történhetett itt? – suttogálom magam elé a kérdésecskét, inkább csak hangosan gindi-gondolkodva, mert szinte kizárt-mizárt, hogy ha én nem tudigálom, akkor Onee-san tudigálná a válaszocskát, amit amúgy mindketten keresgélünk, azért jöttigéltünk el idáig, és nem maradgáltunk odalenn, meg persze most, hogy látigálom, mi van idekinn, nem is tudnék nyugton maradgálni, mert egyszerűen lehetetlen. ˘ ^ ˘ Sajna-majna a kert felé is elkalandozott a tekintetecském, pedig nem kelligélt volna, olyan gyorsan suhanok oda a közelébe, hogy a robopillém nem is igazán tud követgélni, csak később ér ide, de nem is kelligélne, annyira iszonyú látni ezt az egészet, olyan mint egy rossz rémálom, vagy előre hozigált Halloween, amiről elfelejtettek szólni, pedig kellett volna, ennyit azért megérdemlek, főleg mert már kezd elakadozni a légvételem is, pedig nem vagyok asztmás, és tudtommal pánikrohamocskám sem volt még soha, nem értem, mi van velem, de pici-micit oda is bújok Youko-nee-sanhoz, és megkönnyebbülten bólintok, mikor azt javasolgálja, hogy menjünk innen-minnen. Veszigélek pár mélyebb levegőt, amivel máris sikerülget lenyugtatnom magam annyira, hogy visszanyerigéljem az önuralmam, mert bármiféle hibácskát is vétettem, amitől az osztagocskám ilyen helyzetbe került, ki fogom deríteni, mi okozta, miért történgélt és visszacsinálom, nem fogom hagyni, hogy így maradjon, és persze-mersze azt sem, hogy a családomnak komolyabb bajocskája esigéljen, emiatt pedig még a mosolykámat is képes vagyok visszavarázsolgatni az arcomra, bár nem varázsolgatok, egyszerűen csak próbigálom más szemszögecskéből nézni a dilgi-dolgot, méghozzá a felfedező szemszögecskéjéből, és mindeközben minél mélyebbre ásni azt a csúnya-múnya gondolatot, hogy valami posztapokaliptikus világocskában járunk, vagy éppen a saját világunkkal történgélt valami, amitől ilyen lett. ^ v ^
A városban haladgálva azért az a különös érzetecském támad, hogy mégiscsak otthon vagyunk, mert az épületecskék ugyanott vannak, már amit ki tudok veszigélni belőlük, hiszen nem sokat látigálok, csak a fehér falacskákat, különösen az iszti-osztagocskákét, meg egy-egy nemesi palotácskáét, és mind-mind ugyanott leledzik, ahol hagytuk, pontosabban ahol volt, és nincs is semmi újacska, leszámítva persze a növényecskék állapotát, amit azért még mindig nem tudok megsziki-szokigálni, mert a fácskáknak élőnek kelligél lenniük, nem pedig olyannak, mint a kartonocska, amiből egyszer vagdostunk formákat Tsuki-nee-channal, csak hogy megnézicskéljük, miért jó szórakozgatás ez az embereknek, de tulajdonképpen nem volt akkora muri, inkább csak időhúzgálás, és már megint itt tartunk a butus-mutus fili-felnőttes mondásocskáknál, amiknek általában semmi értelműk, mert fogalmak és cselekvésecskék bugyutácska összerakosgatása, amit megvalósítgálni lehetetlen, éppen azért, mert a kifejezésecske egyik fili-fele fogalmacska. -_-” Ettől persze-mersze még a fácskák ugyanolyan siváracskák maradgálnak, pedig szívesen segítgetnék rajtuk, nagy kár, hogy nem tudigálom, mitől ilyenek, pedig-medig attól sokkal kinyi-könnyebb lenne a dolgocskám, és nem kéne azzal foglalkozgatnom, hogy a robopillém fényköröcskéje kezdigél eltűnni, pedig nem merülgélhetne le az aksicskája, mivelhogy nincsen neki, teljesen máshogy üzemelget, és nem is jövigélek rá a pribli-probléma megoldásocskájára, ameddig keletecske felé nem nézigélek, ami azért sok mindent megmigyi-magyaráz, például hogy miért olyan gyingi-gyengécske a holdacska, hiszen ha a napocska sem erős fényű, akkor a holdacska hogyan verigélhetné vissza szépen a fényecskéjét, mikor csak gyenguszkásan tudigálja? ^ w ^ Emellett azért van egy másik firi-furiság, mert már nincs csend, illetve hangzavarka sem, csak már nem akar szétmenigélni a dobhártyácskám a nagy csindi-csöndben, csak egyelőre még nem értem, miféle hangocskák vannak jelen, de én is megálligálok Youko-nee-san mellett, és próbigálok fülelni és figyelni, hogy mi is a zajocska forrása, és lassan-massan kezdigél is körvonalazódgatni, hogy mintha itt mégsem lenne teljesen kihalt a terep, csak azért ez is fura-mura, mert ez már kezdigél egészecskén olyan lenni, mintha hirtelen máshova csöppengettünk volna, vagy nem is tudom, mert nem úgy hangzik, mintha most ébredgélne a városka, sokkal inkább, mintha már a közepecskéjén lennének valaminek, ami már-már egészen otthonos, de mégsem, és nem tudigálom megmigyi-magyarázni, miért nem, pedig teljeskén olyan, mintha otthon lennénk, ott is ugyanezecske megy, csak itt ez a különös érzésecske, ami talán ösztönöcske, hogy valami nem oké-moké, pedig az ösztönöcskében annyira nem hiszek, mert nem olyan megmigyi-magyarázható, mint más, mert például szörnyikék lehetnek, legalábbis simán létrehozigálhatók, még ha mások nem is tudigálják, de az ösztönöcske más, és akkor-makkor is zavargáló, ha hiszigélek benne. >_<
– Nao-chan… O_O – kapigálom fel a buksimat a hirtelen megjelenő lélekenergiácska mennyiségre, pedig tisztán emlékszem, hogy csinálgattam neki egy szerkentyűt, ami segítgél neki kordában tartigálnia az erejét, úgyhogy nem lenne szabad így kibocsátania, ráadásul ez olyan betegnek tűnő energiácska, mintha nem is Nao-chan lenne, de mégis, és már lassan nem is tudigálom eldöntigélni, hogy akkor most mi is a jó, és mi nem, ez annyira kili-kellemetlen, és biztos-miztos, hogy Youko-nee-san is ugyanúgy érzékelgeti, mint én, ami nem kifejezetten jó, mert akkor nem működik a tili-találmányom, aminek működnie kellett, és biztos-miztos, hogy most is azt teszigéli, legfeljebb Nao-chan nem használja, pedig direkt-mirekt ő kérte, szóval nem értem, de akkor is működnie kell, mert én sosem adigálok ki a kezecskéim közül félmunkát. ˘ ^ ˘
– Érzem, Onee-san, mi lenne, ha meg is néznénk közelebbről? ^ v ^ – kérdezgetem a Yuko-nee-chantól ellesett mosollyal, ami teljesen fölösleges, már a kérdésecske, mert úgy látigálom, Youko-nee-san is így gondolgálja, szóval nem pribli-probléma, ha a juubantai felé vesszük az irányocskát, és amúgy is rá szeretnék kérdezni Nao-channál, mi lett azzal az eszközöcskével, amit kért, mert azért rimi-remélem, nem hagyta el, az nagyon-magyon risszi-rosszacska lenne. T^T De már nigyi-nagyon kíváncsi vagyok, mi lehet ez a fura érzés Nao-chan lélekenergiájával, és ha Onee-san is shunpozgatva suhangál velem, akkor elég himi-hamar odaérigélhetünk a tizedig iszti-osztagocskához, különösen annak falacskájához, amire én személy szerint fel is pattanok, mármint hogy a fal tetejére állok, hogy onnan nézigéljem mi történgélhetett itt, mert azért azt nem hiszigélem, hogy Nao-chan csak úgy szórakozásocskából üvöltözgetne ennyire, bár nem is tudom, kinézem belőle, de rimi-remélem, nem fölöslegeskésen jöttigéltünk ide-mide. ^ w ^
