Szerző Téma: Negatív benyomások  (Megtekintve 3727 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 2 vendég van a témában

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 212

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #30 Dátum: 2015. Nov. 24, 17:07:29 »
Az arrancarok számára – ugyan nekik a helyzet teljesen érthetetlen – látszólag megkönnyebbülés, hogy nem kell kiállniuk az odalent gyülekezők ellen, még ha a reiatsujuk alapján túlzottan nagy fenyegetést nem is jelentenének. A szokatlan, homokos terep még okozhat számotokra kellemetlenséget, szerencsétekre azonban ellenfeleitek is épp ilyen kevéssé járatosak a sivatagi harcban. Elsőre mintha meg is döbbennének, hogy gondolkodás nélkül elébük mentek és felveszitek a harcot – a meglepetés erejével könnyedén leszerelitek ellenfeleiteket, ugyanis ők a kidoukkal nem tudnak mit kezdeni, és Youko semlegesítési módszere is igen hatékonynak bizonyul. Evilági éned idegesen rántja ki vállából a tűt és lendül feléd, hogy rád támadjon – ez váratlanul érhet, s ugyan nem sikerül komoly sérülést okoznia, arcodon vékony karcolást ejt a pengéjével mielőtt összeesik előtted a homokba.
- Két ember akkor tud titkot tartani, ha az egyikük halott – válaszol neked, talán nem is igazán a feltett kérdésre, legalábbis zavaros tekintetéből következtethetsz arra, hogy gondolkodása sem egészen tiszta a méreg hatása alatt. Talán szerencsésnek is tekinthetnéd magad, hogy hallgattál társadra, ugyan a Yoriko által emlegetett lehetséges mellékhatás mindeddig elkerült, azonban ha elmélete helyes, jobban teszed, ha odafigyelsz magadra. Különösen akkor, ha akcióid ezt a különös, másik megtestesülésedet is érintik.
Ahogy álltok e fölött a másik Youko fölött, hirtelen lassú, ütemes zajra lesztek figyelmesek oldalirányból, mintha csak tapsolna valaki. Amint odafordultok, szembe találhatjátok magatokat a Yorikora kísértetiesen hasonlító lánnyal, mindössze öltözetének színe, és hosszú, lófarokba kötött haja különbözteti meg tőle – és persze a tekintetéből sugárzó hűvös kegyetlenség. Miközben ledobja a köpenyt, ami eddig elrejtette előletek, Youko lassan érzékelni kezdheti a bal vállából a karjába sugárzó zsibbadást, mely mintha már egy kis ideje lappangana benne, s éppen most kezd zavaróan érzékelhetővé válni.
– Ami azt illeti, ez engem is érdekelne. Roppant figyelemreméltó kísérlet lenne, nem igaz? Megtapasztani, hogyan működik az elmélet a valóságban – jegyzi meg szórakozott mosollyal az arcán. Mégis, ez a gesztus nem sugároz semmi melegséget, inkább valamiféle szadista gondolatmenetről árulkodik.
– Átültethetjük a gyakorlatba, ha gondolod – bújik elő egy másik, már-már ismerősnek tűnő személy egy hasonló köpönyeg alól. Ő közel sem olyan nyugodt, mint a mellette álló lány, egyik keze máris a zanpakutoja markolatán pihen, s látszik, szíve szerint azonnal nektek ugrana. Hogy nem teszi, az a lány hatása lehet, aki már erre a kijelentésre is fájdalmasan sóhajt, mintha csak egy rettentően fárasztó óvodás intézte volna hozzá ugyanazt a kérdést, immáron tizedszer.
– Te csak maradj nyugton és ne pattogj, eleve miattad kellett idáig eljönnünk – szól rá, rettentően hűvös tónusban, amiből sejthető, hogy ez már csak a folytatása egy megkezdett beszélgetésüknek.*
– Miért ne ölhetnénk meg őket? A törvényenkívüli máris könnyű célpont, igazán nem okozna gondot! – háborgására társa könyökét érzi a bordái között, az evilági Yoriko ugyanis elég határozott mozdulattal vágta oldalba erre a kérdésre.
– Nem áll szándékomban meghalni, Hajime, téged viszont lelkiismeret-furdalás nélkül teszlek el láb alól, ha nem fogod vissza magad – sziszegi a választ, számotokra is tisztán érthetően. A tekintetéből ítélve neki ugyanúgy nem okozna gondot a gyilkolás, mint a mellette álló fiúnak, azonban titeket valamiért mégis életben akar tartani. Ez egyértelmű a szavaiból és tetteiből, bár bizalmat talán ennyiért még nem fogtok szavazni neki.
– A nevem Yuki! Nagyon jól tudod, hogy utálom, amikor így hívsz... – háborog az oldalát fájlalva az agresszív hajlamokkal megáldott fiú, miközben társa már szinte nem is rá figyel.
– Csak fogd be, Hajime – miközben társát hallgatásra kéri, Yoriko már felétek néz, s közelebb is lép hozzátok. **Egyáltalán nem nyúl fegyvereihez, csak az evilági Youkohoz lép oda, hogy leguggolva mellé meggyőződhessen állapotáról. – Ha nem halálos szer volt, nem kell aggódnod – jegyzi meg hűvös nyugalommal, miközben feláll, bár hangsúlyában van valami, ami azt súgja: ha mégis halálos kimenetelű méreg volt, neki azzal sincs különösebb gondja, nem igazán érdekli. – Héj, Hayakawa, szedd össze ezt a söpredéket! Indulunk haza – szól hátra a fiúnak, akinek az arckifejezése elárulja, mennyire örül annak, hogy a kislány ugráltatja, és a fejvadászok kidouval való összegyűjtése közben nem is mulaszt el néhány keresetlen kifejezéssel élni társa attitűdjét illetően. Szerencsére azonban ő nem erre figyel, inkább közöttetek járatja tekintetét.
– Nem áll szándékomban ártani nektek. Akármilyen hihetetlen, segíteni jöttem – ezen a ponton Yoriko felé fordul, és vele keresi a szemkontaktust. – Egyikünknek sem lenne jó, ha a dimenzióink közötti egyensúly felborulna. Bár meg kell hagyni, roppant szórakoztató kísérlet volt, de nem játszadozhatok tovább, egyedül pedig sajnálatos módon nem fogom tudni helyrehozni – ezzel a csekély magyarázattal kezét nyújtja Yoriko felé. Fagyos, kifejezéstelen nyugalommal várja a választ egy olyan kérdésre, melyet elmulasztott nyíltan feltenni, és látszólag nem is áll szándékában. – Ennél könnyebben nem juthattok haza – teszi hozzá, tekintetét kettőtök között járatva, amennyiben bizonytalanságot észlel.
Yoriko, te sejtheted, hogy nem tréfálkozik, és ha valóban igazat mond, mint ahogy gondolod, akkor még csapdától sem kell tartanotok. Youko, számodra mindez valószínűleg nem teljesen egyértelmű, hiszen a karodban lévő zsibbadáson kívül mostanra szép fokozatosan kialakult nálad egy gyenge szédülés, s kicsit mintha lassabban menne a gondolkodás – valószínűleg a méreg indirekt mellékhatása rád nézve. Azonban mivel nem téged talált el a tű, tüneteid inkább megbetegedésre, túlhajszoltságra hasonlítanak.
Amennyiben kétségeitek ellenére mégis elfogadjátok az ajánlatát, nem sokára távozhattok is Hueco Mundoból egy átjárón keresztül saját világotokba. Az esti fényviszonyok ellenére ez a hely jobban hasonlít számotokra arra, ami otthonnak nevezhető, s a kisugárzás miatt mégsem érezhetitek biztonságban vagy éppen otthonosan magatokat. Azonban érkezésetekhez képest mindenképpen haladás, hogy ezúttal senki nem akar megölni benneteket – már csak azért sem, mert a két fiatalon kívül senki nincs az átjáró másik oldalán, aki árthatna nektek. Az előttetek álló, szemüveges lány Yukora emlékeztet, kérdéseit ő az evilági Yoriko felé intézi és egy irattömböt szorongat, amire gyorsan lejegyzetel ezt-azt.

* Ezen a ponton nyugodtan rájuk is támadhattok, ha úgy érzitek jobbnak. Ez esetben viszont számolnotok kell azzal, hogy a veszekedést azonnal abbahagyják, és szinte tökéletes csapatmunkával küzdenek ellenetek. Ennél az opciónál nyugodtan kérjetek IC-t.
** Akár harcoltatok egymással, akár nem, a dupla csillag utáni részek mindenképp megtörténnek.

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #31 Dátum: 2016. Febr. 05, 00:05:50 »
  – Véletlenek nem léteznek, a sorsnak nagyobb hatalma van – atyám egykor vallott nézeteivel fejezem ki véleményemet Yoriko találgatásaival kapcsolatban. Melyek cseppet sem nyugtattak meg. Továbbra is rejtély volt számunkra, hogy mégis ki(k) akadhattak a nyomunkra. Túlságosan sebezhetőek voltunk, ez a világ nem a mi terepünk, idegenek vagyunk itt. S eme helyzet miatt cseppet sem örültem. Hiába a magamnál őrzött tűk, lelkem társa, fegyvertelennek érzem magamat, túlságosan sebezhetőnek. Ez az érzés pedig kezdett az őrületbe kergetni. Talán egyedül az vígasztalt, hogy a meglepetés erejét használhatjuk. De ezt sem tartottam megfelelő hadviselési elvnek. Lehet miénk a tánc első lépése, ha mindenképpen a homályba perdülünk.
  Nem kellett csalódnom Yorikóban. Miután felhoztam a haditervet, remekül helyt állt benne. Láttam, miként kérésem szerint az általa idézett bakudouk fogságba ejtik a támadókat. Ezáltal mozdulatlanságra kárhoztatva őket, mely hatalmas lehetőséget adott nekem. Könnyedén a csoport közepébe vethettem magamat, hogy harcművészetemmel kiiktassam a nem kellő személyeket.
  Bevallom, meglepett mikor egészen élhető replikát kapok hasonmásomtól. Egy másik helyzetben még el is ismerném próbálkozását. Hiszen, feláldozta további cselekvéseit csak azért, hogy utolsó lendületével sebet ejtsen rajtam. Valószínűleg az ő helyzetében én is ezt tettem volna. Csupán annyi különbséggel, hogy én nem vétenék hibát ily’ közelről. Ha főbb vérkeringés utam akármelyikét célzott volna meg, akkor záros időn belül érezném a toxikus anyag negatív hatását, mely foltokban rajta lehetett még az apró tűn.
  Mikor tehetetlenül földre kényszerült képmásomat fixíroztam, s gondolataim szárnyalni kezdtek. A közelmúlt emlékei elevenedtek fel bennem, szinte meg tudtam volna ragadni lelki szemeim előtt felelevenedett személyeket. S utána…
  Utána furcsa dolog történt. Még magam sem igazán tudom, mi ütött belém. Lelkemben a gyűlölet kicsírázott, épeszű gondolataimat latba vetve cselekedtem, meggondolatlanul. De ahogy tükörbe illő másomra tekintek, megragad a megmagyarázhatatlan kényszer, a tenni akarás, a vágy, hogy megsemmisítsem. Amiért rossz döntéseket, fájdalmakat okozott. Képtelen voltam elhinni, hogy eldobott mindent magától. Hogy a testőrség, családja és kötelezettségei ellen fordult.
  A markolatot tartó tenyerem elfehéredett a szorítástól, mellyel fogtam a fegyvert. Kezem remegett az elfojtott indulatoktól. Kiábrándító volt a tény, hogy képes lettem volna ölni az általam vallott eszmékért, az igazamért. Megrémültem a gondolattól, hogy mégis mit tettem volna, ha az, ki előttem térdel, nem evilági hasonmásom lenne, hanem egy még inkább ismerős arc. Hiszen, ha képes lettem volna megtenni ezt, akkor minden bizonnyal abban a másik szituációban sem okozna problémát elhatározást hoznom, hogy úgy cselekedjek, mint egy hidegvérű gyilkos.
  Yoriko lélekjelenléte nélkül bizonyos voltam abban, hogy az előttem meggyötört állapotban lévő másomnak pillanatokon belül torkát szegem.
  – Nem érzek semmit, csak egy karcolás – felelem, habár tekintetemet nem veszem le másomról. Amiket az evilági Akira mesélt, nem lepődnék meg, ha preferálná a hátbatámadás elvét. – Csupán egy olyan mérget, mely maximum enyhe kábultságot okozna rajtam. Nem igazán értem az erre produkált reakcióját. Ha ő valóban én vagyok, akkor ki van képezve ez ellen, és perceken belül jobban lesz. – Nem hiába a kilencfázisú Eikyo-higi, mellyel felvérteznek a legkülönfélébb mérgek ellen. Melynek köszönhetően még egy halálos végkimenetelű anyag nem kárhoztat el minket az élők sorából. Azonban másom nem úgy tűnt, mint aki szánt szándékkal nem felelt volna kérdésemre. Sokkal inkább a méreganyagtól beszélt félre, melyet nem tudtam hova tenni. Ilyen hatást csak azoknál vált ki, aki cseppet sincs felvértezve a toxikus anyagok ellen.
  Gyanakodva mértem végig másomat. Nem túl pozitív dolgokat feltételezve róla. Felmerült bennem, hogy velem ellentétben ő talán nincs kiképezve. A feltételezés abszurdnak tűnt. Miért ne lenne? A tapsolás hangjára védekező állást vettem fel, Tsukuyomi katana felét is elővettem közben. Nem látszódott arcomon, de meglepett a személy, ki elébünk lépett. Ugyanaz a lány volt, aki Yorikóra kísértetiesen hasonlít, kit Soul Societyból való siető távozásunk alatt láttam egy röpke pillanatra.
  Bal kezemben tartott katanát egy kissé lejjebb eresztem. A lassacskán felelevenedő zsibbadás, mely már egy ideje kerülgetett, a kezemben tartott súly miatt fokozódott. Csupán lélekjelenlétemnek köszönhetem, hogy tartásomon nem változtat ez a kellemetlen dolog. Rezzenéstelen arccal álltam végig a fiatalok vitáját. Nem tettem támadó mozdulatot feléjük, hagytam, hogy megtegyék ők az első lépést. Az a kérdés érdekelt leginkább, hogy mit akarnak itt, hiszen ide eljönni… nagy felelőtlenség.
  – Miért jöttetek? – teszem fel a kérdést, félbeszakítva párcsevejüket, annak reményében, hogy ezzel abbahagyják a szóbeli marakodást. Hideg kimértséggel hallgattam végig megállapítását afelől, hogy hasonmásom állapota rosszabbodni fog, mintsem javulni a méregtől, amennyiben a méreg olyan hatással rendelkezik. Valahogy ezt én is sejtettem a vállamban lévő zsibbadásból kifolyólag. De még ráértem arra, hogy ellenszert adjak neki. Megérdemelte a szenvedést, még ha ezzel magamat is hátráltatom.
  – Nem tetszik a piszkos játék, amit űzöl – lépek előrébb, kezemet kitartva Yoriko elé, hogy érzékeltessem vele, ne fogjon még kezet a másával. Nem találok logikát abban, hogy az árulónak titulált másomat is magukkal hozták. Ha csak nem sejtette, hogy miképpen fogok reagálni, miután hallottam az itteni Akira történetét. Nem tetszett a gondolat, hogy eszközként használtak fel, még ha csak másomat is érintette a dolog. – Mi a biztosíték arra, hogy nem fogtok ártani nekünk? – nem veszem le róla a tekintetemet. Türelmesen megvárom a válaszát, mielőtt szabad utat engednék Yorikónak a beleegyezés megpecsételésébe. Ha eddig nem zavarta az a bizonyos egyensúly, most miért változott volna meg hirtelen a véleménye ezzel kapcsolatban?
  – Nem szeretem mások szájába rágni az indokaim. Ha ártanék neki, az rám is visszaütne. Kapiskálod már? Nem akarok meghalni. Az egyetlen, akit a jelenlévők közül bármikor megölnék, az Hayakawa. – Nem húzza el kezét. Mimikái is csupán annyit módosultak, hogy tudassa velem, mennyire feleslegesnek érezte kérdésemet. Holott, még javában húznám az időt, hogy jobban kiismerjem őket. Hogy legalább némi stratégiával menjünk vissza Soul Societyba. Zavart, hogy egyre tompuló elmém megnehezíti számomra a gondolkodást.
  Végül felmorranva adok utat nekik, hogy megbeszéljék a részleteket. Mindeközben másom elé dobok egy kisebb kék színű szütyőt, amelyben egy növény levélzetei pihennek.
  – Ellenszer, tedd a nyelved alá egy percig, aztán rágd el – vetem oda neki használatukkal kapcsolatban az információt.
  – Miért kéne engedelmeskednem neked? – fogcsikorgatva tudja csak visszafojtani fájdalmait, viszont annak jelei arcán tükröződnek. Nem képes leplezni őket. Ahogy sejtettem, a méreg sokkal mélyebben hat, mint kellene.
  – Nem vagy olyan helyzetben, hogy válassz – felelem hűvösen. – De ahhoz, hogy megszabaduljunk egymástól, ez szükséges lépés. Habár nem örömmel teszem – lepillantok rá. – Ne akard, hogy erőszakot alkalmazzak – szögezem le, mire csak-csak rászánja magát az ellenszer bevételére. Látom arcán, hogy kelletlenül teszi, amit tesz. Megértem, az érzés részemről kölcsönös.
  A kis tasakból előzetesen kivett levelet a számba teszem, hogy elfogyasszam. A biztonság kedvéért. Nem tudom, hogy valóban attól kerülget-e a rosszullét, hogy arcomon megsebzett a tűvel, vagy amiatt, mert a másom  a méreg hatása alatt van. Szükséges lépésnek tűnt, csupán a biztonság kedvéért.   
  – Yoshida – szólítom meg, amikor készül belépni az átjáróba. – Ha megszeged a szavadat, nem fogok habozni. – Szavaimat követően sokatmondóan teszek egy pillantást az általam ismert Yoriko felé. Eddigi produkciójából egyértelmű volt számomra, hogy le fogja vonni csendes célzásomat. Nem haboznék kárt tenni benne, hogy ezzel itteni énjét akadályozzam a cselekvésben. Az előbb tapasztaltak szerint lehet igazság abban, hogyha az egyikünkben kár esik, akkor a hasonmás sem menekül előle. Nem szeretném, ha idáig fajulna a dolog, azonban nem fogok habozni, mikor meg kellene tennem. :|
  Yoriko tanácsára magamhoz veszem az egyik köpönyeget, a roppantul neveletlen fiúé talán megfelelő lesz rám. Ezután sereghajtóként zárkóztam fel, nem akartam, hogy mögöttem menjen bármelyikük is. Továbbá az ellenszer még csupán dolgozott a szervezetemben, kár lett volna egy ilyen előnyös felállást feláldoznunk azzal, hogy bármelyiküket is magunk mögé engedjük. Főleg most, hogy még nem nyertem vissza szervezetem eredeti állapotát. S
  Az út során ragaszkodtam hozzá, hogy Yoriko mellettem vagy legalábbis a közelemben maradjon. Nem tudhatjuk mi vár még ránk, amikor a Lelkek Városába érünk.
  Soul Society egy fokkal biztonságosabbnak tűnik, legalábbis a közlekedésünket nem gátolja meg semmi sem. Feltéve, ha nem számítom ide a méreg hatását, melyet nem vagyok hajlandó megmutatni környezetemnek. Pusztán lélekjelenlétemnek és akaratomnak köszönhettem, hogy nem tűnt ki rajtam a toxikus anyag hatása.
  Igen szerencsés, hogy Yoriko meglátta a hasznot a reiatsukant elfedő köpönyegekben. Mégsem tudok szemet hunyni a baljós érzés felett, mely átjár, amikor körülvezetem tekintetemet az ismerős fehér falakon.
  Kezemet ösztönösen csúsztatom a katana markolatára. Nem voltam biztos abban, hogy az evilági Yukótól mire számíthatunk. Nem szerettem volna, ha bármi meglepetésként érne.

(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yoriko

Eltávozott karakterek

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 60 000

Hozzászólások: 116

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 42 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
villám elemi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudomány <3

Post szín:
#7BE3C4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #32 Dátum: 2016. Márc. 14, 22:42:21 »
– Én inkább az egyének döntéseiben hiszek, mint valami megmagyarázgálhatatlankás felsőbb hatalmacskában – válaszolgálok nővérkémnek a végzetecskéről alkotott értekezésére, mert szerintem az pontoskásan olyan megfogigálhatatlan fogalom, mint az általam emlegetett véletlenecske, aminek a statisztikai valószínűségecskéje szerintem elég minimáliskás, de majd megérdeklődöm Yuko-nee-chant neki mi is a véleménye erről az egészecskéről, mert neki biztos-miztos van valamicskéje ezzel kapcsolatoskásan, mármint valamiféle pötipontos számsorocska, ami alapján stabil képecske alkotható statisztikailag. A nagyobb bajom viszont az, hogy hiába tudigálom leszűkíteni a kört néhány személyre, akiből kinézem, hogy megtalálgálna minket, nem tudigálom, az itteni megfelelőcskék hogyan működgélnek, mire építgélhetek és mire nem, pedig akadgálnak itt nagyon-magyon fontoskás tényezők, amik felett nem volna jó szemet hunyigálni, szóval-móval a számításocskáimat több minden kérdőjelezgeti meg, mint támasztgálja alá, és ez így nagyon bajocskás lehet, és csak remélgethetem, hogy nem tévedgélek túlzottkásan nagyot. > . <”
Meglepigélő, hogy egyáltalán nem az álldogál odalenn, akikkel én számolgattam, de ettől még Onee-sannak igaza van, nem vesztigélhetjük az időt, és ideje lenne leszerelgélnünk őket, szóval-móval követgélem is a példácskáját, bár elsőre eléggé fura-mura ez a homokos talajocska, nehezebb rajta shunpozgatni, mint az épületekben lett volna, na meg odahaza, de azért-mazért megoldigálható a dolgocska és sikerül megoldanom a feladatocskát, amit kapigáltam, ráadásul elég gyorsacskán, mert ezek az alakocskák nem igazán jelentenek problematikácskát, ha démonmágiát kell használgálni ellenük. Már csak Onee-samanak kell lerendezgetnie a saját ellenfelecskéit és ezzel meg is vagyogatunk, bár pici-micit aggódom, hogy a tükörképecskéjét is magára vállalgatta, és nem is kell csalódgálnom balsejtelmemben, vagyishogy a negatív lehetőségecskék esélyére adigált számításocskámban, mert mikor kiabálok neki, már nem is vagyok biztoskás abban, hogy eljutigál majd hozzá az üzenetecske, de hiába lódulgatok meg felé azonnal shunpocskával, nem bizti-miztos, hogy oda is érigélek idejében, sőt, biztos-tuti, nem érigélnék oda, ha nem torpanna meg a mozdulatocska közben, hogy rá tudjak csimpaszkodni a kezecskéjére és visszafogigáljam, ha esetleg kelligélne. Bár nem hiszem, hogy akkora nagy súlyocskát jelentgélnék, legalábbis nővérkémnek nem valószínű, gondot okozgálna, hogy velem együtt is kivitelezgesse a mozdulatocskáját, annyira ügyeskés a fegyverforgatásocskában, igazán lennigélne tőle mit tanulgatnom, de sose voltam ügyeske ezen a területecskén, és jobbnak tűnigél nem reklámozgatni ezt a hiányosságocskát most, hogy kipi-kapitányocska vagyok, pedig-medig lehet, hogy pótolgálnom kelligélne. TwT
Youko-nee-sant csak akkor vagyok hajlandócskás elengedgélni, mikor már látigálom, hogy nem tervez meggondolatlanságocskát, bár ami azt illetgéli, még mindig jobban aggódgálok miatta, ezért kérdezélem azt amit, és hallgatgálom a válaszokat, bár az első alapján nem vagyok biztoskás abban, hogy értette, mire gondolgatok, ami mondjuk nem feltétlenül az ő hibácskája, de ettől még nem igazán mondhatnám, hogy megnyugodgálok a tényállásocskától, ez nem jelentgélget semmit. Az már pici-micit bizalomgerjesztőbb, hogy nem használgatott haláloskás kimenetelű mérgecskét, azzal nem igazán tudigálnék mit kezdigélni, igaz, így sem lennigélnék túl nagy segítségecske, mivel ez nem az én szakterületecském, és mostanáig nem is érdekelgélt, meg igazából most sem érdekelgetne különöskésebben, ha nem tűnigélne létfontosságocskásnak a jelenlegi helyzetecskére nézigélve. Az okfejtésecskén viszont pici-micit elgondolkodom és megrázigálom a fejecskémet, túlzottkásan is gyors lennigélne ezt a következtetésecskét levonigálni abból, amit eddig látigáltunk és tapasztalgáltunk, hiszen éppen a látottak és hallottak miatt lehetne feltételezgélni teljeskésen mást is.
– Nem feltétlenül, Onee-sama, az itteni Amatsuji Youko más döntésecskéket hozott, mint te, valószínűleg a szülei is, nem tudhatjuk, mennyi a hasonlóságocska pontosan a gondolkozásunkban, sőt, egyelőre nem sok biztosat mondhatunk el. Még nekem is csak elméleteim vannak arra vonatkozóan, hogyan is működik ez a világ, és egyáltalán nem vagyok biztos semmiben... – az evilági Youko-nee-san szavaira felvonom a szemöldököm, nem igazán értigélem, ez mire lenne válaszocska, vagy miféle rejtett fenyegetésecske lehetne, bár utóbbinak azért nem tűnik, de sosem lehet tudni, és ez nagyon különöskés helyzetecske, meg pici-micit zavaró is.
A tapsolás hangjára pici-micit hátrébb lépek a homokban heverésző nőtől és a hangocska irányába fordulok, csak hogy saját hosszú hajú tükörképecskémmel találgáljam szemben magam. :O.O: Bár ő nem egészen én vagyok, és nem csak a haja meg az egyenruhácskája színe miatt, hanem amiatt is ahogy mondigálja, amit mond, mert nem állítgálom, hogy nem érdekelne az elmélet gyakorlati megvalósulgálása, de eszembe se jutigálna élő  személykén kipróbálgatni, mert az borzasztóan veszélyeskés lennigélne, és van valami a tekintetecskéjében, amit nem tudigálok hova tennigélni... Talán ő az első személy, akitől komolyan, teljes lényemben félek. A mellette előtünigélő itteni Yuki-chan a közelébe sem ér, mármint ő is tud ijesztő lenni, de inkább csak a temperamentumocskája, amihez nem vagyok hozzászokva, és emiatt a frászt tudigálná hozni rám, ha huzamosabb időtartamocskát kellene vele egy terecskében töltigélnem, de inkább a saját másom az, akitől komolykásan tartok. TwT Ebben pedig csak megerősít az, ahogy kezelgéli az egész kis vitáját Yuki-channal, mármint hogy nem csak Yuki-chan akargált az ő torkának ugrálni még odaát, hanem hogy az itteni megfelelőcskémnek sem okozgálna lelki problémát kiiktatgálni, miközben én odahaza az otthoni verziócskát a legeslegjobb biri-barátocskámnak tartom, és ez így önmagában is eléggé ijesztőcske, főleg annak a gondolatocskája, hogy vajon ha én támadgálnék rájuk, akkor is inkább egymással küzdigélnének-e? Nagyon zavarócskás ez az egész kapcsolatocska, én már tényleg nem értem, odahaza vajon mi is van. T-T”
Összerezzenek nővérkém kérdésére, és ösztönöskésen lépigélek hátra egyet, mikor a tükörképecském közelebb jön hozzánk, hogy megvizsgálja az itteni Youko-nee-sant, akit nagy eséllyel ő küldigélt, csak azt nem értem, miért is tette, és egyáltalán mi volt a célja azzal, hogy személyesen is idejövigélt, főleg ha Onee-sama hasonmását leszámítva nem is küldigélt komolykás ellenfelecskéket, és őt is túlzottkásan könnyű volt padlócskára küldeni, ezúttal szó szerint, bár itt homok van, nem padló, de akkor is végre van értelme ennek a mondásocskának.
– Egyensúly... – ismétlem a szót elgondolkodva a hallottkákon, hiszen-miszen abban igazacskát kell adigálnom neki, hogy ennél egyszerűbb megoldásocska nincs a hazajutásra, és ami azt illeti, egy másodpereccel sem szeretgélnék tovább itt maradni, mint feltétlenül szükségeskés, ugyanakkor van egy nagyon rossz érzésecském a mondandójával kapcsolatocskásan... – Nem borult az fel már eleve azzal, hogy mindketten itt vagyunk? És mégis mit értesz azon, hogy kísérlet volt? – naggyon nem szeretgélném feltételezni, hogy totálisan szánt szándékkal idézgette elő ezt az egészet, és ő piszkált bele az itteni gépecskébe, márpedig a szavai alapján ez sajnos nagyon is lehetséges forgatókönyvecske, mármint lehetséges eseménysorozatocska, amibe egyáltalán nem akargálok belegondolgálni, és ami azt illeti, örülgélek, hogy Onee-sama elém tettigélte a kezét, mert félő, hogy most ütigéltem volna el a visszajutásos lehetőségecskénket a saját túlpörgött gondolatmenetecském miatt. T^T” Egyáltalán nem nyugtat meg, hogy a kérdésemre válaszolás helyett csak mosolyog, és kizárólag nővérkém kérdésével hajlandócskás foglalkozni, amiben is visszaigazolja, hogy ha ártunk egymásnak, az ránk is visszaütigél, tehát tényleg lehet valamiféle egyensúlyocska a dologban, vagyis hát gondolom, mert másképp nem lennigélne ez lehetségeske, pláne nem ilyen gyorsacskán, de ez utóbbinak lehet köze ahhoz is, hogy egy helyen vagyunk, legalábbis gondolom...
– Legyen. Hozzuk helyre, amit elrontottál ^w^ – rázok végül kezet tükörképecskémmel, mikor Onee-sama engedélyezi a műveletecskét, bár nem kapigáltam választ arra, hogy itteni megfelelőcském idézte-e elő ezt az egészecskét, de ez esetben élek a felnőttek mondásocskájával, miszerint a hallgatás beleegyezés, jelen esetben beismerő vallomás, és ha nincs igazam, cáfoljon rám! ˘ ^ ˘ De legalább abban az egyben biztos-miztos lehetek, hogy nem fog ártani nekünk, és valóban szeretgélné, hogy hazajutigáljunk, máskülönben ő maga ugrott volna át engem helyettesíteni, amit inkább kihagynék, ha lehetséges, szeretnék én otthon lenni, őt pedig itt hagyni ebben a világban, sokkal otthonosabban mozog errefelé, mint én. TwT Mindenesetre különös érzés volt megfogni a kezét, pláne a tudatocskával, hogy ő tulajdonképpen nem a rokonom, hanem én magam vagyok, kimondottan érdekeskés egy tapasztalatocska, de a továbbiakban inkább magam mellett tartigálom a kezecskéimet, készen arra, ha esetlegeskésen mágiát kelligélne alkalmaznom, és várom az időt, mire végre elindulhatunk a labor és a gépecskék felé, ahonnan már nincs messze a hazautacskánk.
Az átjáró megnyílása után meglepigélnek Youko-nee-san szavai, de tulajdonképpen logikuskás, és nem mondhatnám, hogy nem értem a célzásocskát, pedig szeretném nem érteni kivételesen, viszont-miszont mielőtt indulgálnánk, odamegyek arra a pontocskára, ahol a tükörképecskémék álldogáltak megjelenésükkor, mielőtt itt hagyigálnának valami olyat, amit nem kelligélne, elvégre az arrancaroknak odahaza biztosan nem jutigálna ki ebből az eszközöcskéből.
– Onee-san, vedd fel az egyiket te is – szólok neki, hátha érti a célzásocskát, miközben felveszigélem a homokból itteni megfelelőcském által használt köpenyecskét, elvégre ennek jónak kell rám lennie, ránézésre legalábbis megegyeznek a méreteink, de a magasságocskánk biztos-miztos, a többi meg most nem annyira fontoskás, legalábbis szélességben-átmérőben nem lehetgél köztünk olyan nagy különbség, hogy kilógjak a köpeny alól, amit használgatott, bár a kapucniját egyelőre nem veszigélem fel, és így lépdelgetek be az átjáróba nővérkém oldalán. Megnyugtató a tudatocska, hogy ő maga sem szeretgélné, hogy a evilágiak a hátunk mögött haladgáljanak, és ami azt illeti, én félnék is kettesben maradgálni a hasonmásocskámmal, nagyon ijesztő, hogy ennyire kegyetlenkésnek tűnigél, márminthogy az én külsőmmel tűnik annak, ami mégsem egészen az enyém, de akkor-makkor is. T^T
– Arigatou ^w^ – jegyzem meg Youko-nee-sannak halkan, miközben felé fordulgálok, bár nem tudom, érti-e, hogy a korábbi megjegyzésecskéjére mondom, amit én is tökéleteskésen értettem, de nem tudom, ő tudja-e, hogy értettem, és hogy meg is értem a döntésecskéjét, a köszönetecske pedig annak szólogat, hogy ellenkező esetecskében valószínűleg én is hasonlóan döntigélnék a helyzetecske felmérése után.
Mielőtt kilépünk az átjáróból, gondosan a fejemre húzgálom a köpenyecske kapucniját, nem szeretgélnék szükségtelen figyelmecskét magunkra vonigálni, éppen ezért az itteni Yuko-nee-chanhoz sem megyek oda, pedig nagyon érdekelgetne, mit is beszél a hasonmásocskámmal, és hogy ő hogyan is gondolkodgál, ráadásul nagyon zavaró, hogy csak ó van az átjáró környékén, nem tetszik ez az egész, még akkor sem, ha tudigálom, nem kelligél csapdától tartanom... Nagyon fura-mura az egész, és sokkal-mokkal kevésbé érezném feszélyezgetve magam a laborban, ha már a hazajutás módján dolgozhatnék, de ahhoz előbb ezen a helyzeten kell átrágni magunkat. Mikor meggyőződök arról, hogy valóban nincs errefelé senki más, odasomfordálok tükörképecském közelébe, hátha ki tudok vennigélni valamit a beszélgetésükből, vagy megfejteni, milyen napszakocska is van, de gyanítom, nappal, mert nincs olyan sötétke, mint mikor először kijöttünk az osztagocskám kertjébe... Szeretném már magam mögött hagyogatni ezt az egészet. TwT

HYL küldetéshez kellő infók (pontozás+technikák)
(click to show/hide)

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 212

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #33 Dátum: 2016. Márc. 14, 22:44:22 »
Az átjáróban haladva megfigyelhetitek az előttetek haladókat: az elöl sétáló fiút, aki a kezében tartott kidoukötéllel vezeti korábbi ellenfeleiteket – beleértve a még némiképp szédelgő nőt, aki kísértetiesen emlékeztet Youkora. Utóbbi személy esetében talán már az is eredménynek hathat, hogy saját lábán képes közlekedni. Ez minden bizonnyal a szervezetében dolgozó ellenszer hatása. Ami Yoriko hasonmását illeti, ő közvetlenül előttetek halad az átjáróban, alaposan szemmel tartva az előtte menetelőket. Nem szól hozzátok, és korábban hozzá intézett kérdéseitekre sem válaszol még ezekben a percekben sem – bizonyára értelmetlennek tartja, s még az is lehet, szerinte tudnotok kellene a választ magatoktól is.
Az átjáró másik oldalán, a teliholdas fényviszonyok mellett is sikerül kivennetek a Kidoushuu épületeinek körvonalait (amennyiben már jártatok ebben az osztagban, fel is ismerhetitek a pontos területet). A hazatérés helyszíne még logikus is lehet: elvégre a rabokat vezető fiú korábban a Kidoushuu kapitányának nevezte magát, talán még emlékeztek erre az apróságra. Az osztag területe viszont meglehetősen üresnek hat, ennek okára legjobb tippetek a két itteni fiatal közbenjárása lehet. Mindenesetre a különös kihaltságot nem zavarja meg semmiféle idegen jelenlét. Az itteni Youko és társai meglehetősen nyugodtnak tűnnek az őket tartó kidou egyenletes fényében, és a kócos, szemüveges lány, akiben Yukora ismertek sem tűnik épp fenyegetőnek. Mindent összevetve az a különös csend és békesség, amibe kerültetek, semmi esetre sem tölthet el benneteket a nyugalom érzetével. Ellenkezőleg, inkább arra ösztönöz, hogy a reiatsutokat elrejtő köpenyeket magatokon tartsátok.
Yoriko, mivel te közelebb mentél hozzájuk, akár hallhatod is az itteni Yuko kérdzősködését, és saját megfelelőd válaszait. Amennyiben Youko követi a példádat, ez a lehetőség előtte is nyitott. Ugyan némi problémát okoz, hogy az evilági Yuko halkan, kissé talán félénken beszél és kérdez, felétek nézni nem is mer. Érdeklődése általános adatokra, megfigyelésekre vonatkozik Hueco Mundoról, valamint a titeket előkerítő akció nehézségeiről. Yoriko itteni megfelelője nem számol be ilyenekről, ellenkezőleg: meglehetősen egyszerűnek titulálja az egészet, s biztosítja arról unokanővérét, hogy titeket sem győzködnie, sem fenyegetnie nem kellett.
– Hé', Yoshida! Mi legyen ezekkel? – halljátok hirtelen, a normálnál picit nagyobb hangerővel az itteni Hajime kérdését. Erre Yuko összerezzen, míg Yoriko hasonmása csak unottan felé fordul, mintha meg is feledkezett volna a kisebb csoportról, vagy számára egyértelmű lenne a következő lépés.
– Máris intézem – miután erről biztosította a fiút, lassú léptekkel elindul a társaság felé. Sok mindenre számíthatnátok, de arra semmiképp sem, ami ez után következik: a lány ugyanis hirtelen villámlépésre vált, és minden előzetes figyelmeztetés nélkül, egyetlen pontos ütéssel megtöri a mágiát, ami az általa korábban söpredéknek nevezett személyeket kötötte. A döbbent csöndben egy apró bólintással jelez az itteni Youkonak, kinek egyetlen kézjelére az öt fős csapat eltűnik szemeitek elől a sötétségben. A kapitánylány ezután Yuko felé fordul és közelebb inti magához: ekkor veszitek észre az ő kezében lévő fekete köpönyeget. Ezt, amint odaszaladt hozzájuk, át is adja Youkonak, ki készséggel magára teríti az anyagot. A kis közjáték nem csak benneteket lepett meg: az itteni Hajime szintén döbbenten tátog mellettetek.
– Mi a...?! Elment az eszed, liba?! Hat törvényen kívülit engedtél el és összejátszol velük! Felfogtad, hogy ezért szabadon megölhetnélek? – akad ki a pillanatnyilag köztetek, és hasonmásaitok közt álló fiú, noha nem úgy néz ki, hogy a nőszemélyeket ez különösebben meghatná. Ami az itteni Yorikot illeti, még egy finomabb, szórakozott mosoly is az arcára kúszik ennek hallatán.
– Te tényleg ennyire ostoba vagy? A másik világban ezek a személyek teljesen szabadok. Nem tudom, mi történne, ha ennyire eltérő események következnének be. Mellesleg: te is tudtad, hogy nyomkövetésre kértem fel őket, hiszen beavattalak. A feladatukat pedig elvégezték. Ugye nem gondoltad, hogy börtönnel fogom honorálni? – adja meg kimerítő válaszát, ugyan szavai talán számotokra is felvetnek néhány kérdést. Feltenni őket viszont jelenleg nincs lehetőségetek, a fiú ugyanis megelőz benneteket.
– Beavattál, mi? Hol volt arról szó, hogy el fogod engedni őket? Azt hittem, csapdába csalod őket, az lett volna logikus – nyilvánítja ki véleményét a fiú, és jelen esetben talán még szimpatikus is lehet számotokra a gondolkodásmódja.
– Az igazán aljas húzás lett volna...
– Nem hozzád beszéltem! – förmed rá a szemüveges lányra, aki erre magát összehúzva inkább az evilági Youko mögé bújik. A fiú ezt követően az itteni Yorikora vezeti a tekintetét. - Szóval, Yoshida, mi ez az egész? Miért nem intézted el őket most? Nem vall rád, hogy játssz az áldozataiddal – szavaiból ítélve mintha azért sejtene valamiféle összeesküvést a háttérben, vagy csak feltételez valami olyasmit Yoriko itteni énjéről, amit ti nem.
– Ennyit képzelsz rólam? Segítettek nekem, úgyhogy jelenleg nem árthatok nekik. Nincs kedvem a kelleténél több ellenséget csinálni magamnak – hűvös nyugalommal ejti ki szavait. Beszéde lassú, mintha csak egy kisgyereknek magyarázna, hátha ennyiből végre felfogja, mit is szeretne tőle. – Most, ha megbocsátasz, ideje lenne visszatérnem az osztagomhoz. Van egy roppant sürgős elintéznivalóm, mint tudod. … Ami azt illeti, akkor is visszatérek, ha van ellenvetésed. De ha ennyire érdekelnek a motivációim, nyugodtan elkísérhetsz, és megbeszéljük, ha végeztem – ezzel egyértelmű célzást tesz arra, hogy időszerűnek látja a tükörképét hazajuttatni, és nem igazán érdekli a jelenlegi beszélgetés ebben a helyzetben. Megítélése szerint legalábbis akadnak fontosabb dolgai, így a fiúval nem különösebben törődve elindul felétek, a két másik nővel a nyomában. – Induljunk. Mostanra ki kellett üríteniük a hetedik szintet – szól még hozzátok teljes lelki nyugalommal.
Miután elindultok, még egy ideig halljátok magatok mögött a veletek tartó fiú morgását az itteni Yoriko adatközlési szokásairól és stílusáról – nem éppen kedves és hízelgő szavakkal nyilatkozik róla, de az iménti események után picit talán meg is tudjátok őt érteni. Youko itteni énje a 12. osztagba vezető sétátok elején eltűnik, bár ez a tény nem feltétlenül szúr szemet nektek, csak ha eddig különösen szemmel tartottátok a fekete köpönyegbe burkolózott alakját. Figyelmeteket ugyanis sokkal jobban leköti Yuko túlbuzgó kiselőadása arról, meddig is tartható üresen a hetedik szint anélkül, hogy az gyanússá válna. Yorikot ez mindenképpen jobban magával ragadja, mint a másik két ismerős idegen bármilyen megnyilvánulása, mivel az időkorlát jelenléte számodra is nélkülözhetetlen információ. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem vesztegethetitek az időtöket, amint megérkeztek, azonnal munkához kell majd látnotok. Számodra az itteni Youko eltűnése is csak akkor válik nyilvánvalóvá, mikor a 12. osztag kertjében, a főépület bejárata előtt látjátok feltűnni az alakját. Nem tudni, mióta vár itt rátok, bár ti is eléggé siettetek a visszatéréssel, valahogy mégis gyorsabbnak bizonyult nálatok.
Akkor sem tágít közeletekből, mikor ennek a világnak a Yorikoja kinyitja az osztag épületeibe vezető ajtót, majd az alsó szintekre vezető lépcsőház előtt sem. A feszültség szinte tapintható a levegőben, s mintha egyfajta visszafogott vérszomj is áradna bizonyos személyek felől. Yuko mindezt nehezen viseli, és csak még gyorsabbra vált észrevételeinek és elemzéseinek hadarásában. Unokahúgát nem különösebben hatja meg a környezete feszültsége, nyugodtan halad előre a megfelelő szint felé, s nem szól semmit, csak bólogat Yuko egy-egy megállapítására. Ebből a szövegből ti sajnos nem sokat tudtok kivenni, a szemüveges nő ugyanis olyan halkan, és olyan gyorsan beszél, hogy csak mondatfoszlányokat sikerül elkapnotok értekezéséből.
A hetedik szintre érve különös érzés keríthet benneteket hatalmába: innen indult jelenlegi abszurd kalandotok. A labor, a hideg fények ellenére most mégsem olyan hátborzongató, a felsőbb szinteken kisebb hanghatások jelzik az ott folyó munkát és életet, valamint a körülöttetek lévő, evilági személyek is nyújtanak némi társaságot. Igaz, ez nem épp megnyugtató jelenlét, de a semminél mégiscsak egy fokkal jobb lehetőségnek tűnik az ő környezetükben lenni, mint egyedül egy ismeretlen világban.
– Yuko, idehoznád azt a táblát? És két tollat, ha megkérhetlek – az itteni kapitánylány hanghordozása inkább tűnik utasításnak, mint kérésnek, de unokanővére készséggel eleget tesz neki. Miközben Yuko a kérés teljesítésén dolgozik, a fekete haoris lány felétek fordul. – Mindenek előtt meg kell vizsgálnunk a szóban forgó gépet és felírni a lehetséges hibáit. Amit megpiszkáltam rajta, azt azonnal fel fogom írni, hogy ne hibaként könyveljük el. Sajnos sejtelmem sincs, a másik dimenzióbeli megfelelőjével történő rezonancia során meghibásodott-e vagy sem, illetve az milyen hatással volt rá. A másik gép ismerete nélkül ugyanis ezt nem tudom megállapítani, ezért kelletek ti – a hűvös tényközlés mellett azért sikerül úgy előadnia mondandóját, hogy azzal egyrészt beigazolja Yoriko korábbi gyanúját, miszerint ő tehet ittlétetekről, valamint azt éreztesse veletek: a hiányzó adatok ismeretében nélkületek is tökéletesen meg tudná oldani az egészet. Eközben a fehér tábla is a közeletekbe kerül, a hozzá tartózó két darab tollal együtt. Ezekből egyet azonnal magához vesz, a másikat pedig Yoriko felé nyújtja, ám közben végig a két Youkon és Hajimén tartja a tekintetét. – Nem kizárt, hogy a ti segítségetekre is szükségünk lesz a munkálatok során, ez esetben azonnal szólni fogunk. Hayakawa... Ha megkérhetlek, te inkább ne nyúlj semmihez – ezzel azonnal a tábla felé fordul, hogy felírja saját korábbi műveletének eredményét és annak lehetséges hatásait a gépezetre nézve.
Ameddig a gyerekek dolgoznak, Youko, te szabadon beszélgethetsz akár itteni éneddel, akár a másik két jelenlévő személlyel. Ha gondolod, a lányokhoz is odamehetsz, de nagyon hamar rájössz: ez a gépezet túlzottan modern ahhoz, hogy magadtól segíteni tudj, ahogy a táblára kerülő különböző kifejezéseket sem érted. Csak egy dologban lehetsz biztos: mind valamiféle hiba címszavas jelzése. Ennek tudatában nincs is sok értelme a két kislányt feltartanod, és tőlük távolabb szemlélődhetsz vagy kommunikálhatsz a többi jelenlévővel.
Nagyjából a Yuko által emlegetett időlimit felénél járhattok, amikor te is felfigyelsz a gépezet tetejének szikrázására a két lány fölött. Rajtad áll, hogyan reagálsz erre, azonban alighogy felméred a helyzetet, a szinten minden fényforrás kialszik. Csupán valamivel távolabb, a központi akna irányából látni némi világosságot: feltételezhetően a fentebbi szintekről származik. Illetve a két robotlepke szárnyai szolgáltatna gyenge, mesterséges fényt. A két gépezet egyébként jól elkülöníthető: míg az egyik szárnyai a szivárvány minden színében világítanak, a másik gép szárnyai fekete és mélyvörös színekkel varázsolnak hátborzongató hangulatot a sötétségbe boruló szintre.

(click to show/hide)

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #34 Dátum: 2016. Ápr. 13, 01:04:59 »
  Yoriko szavai után még mindig bizalmatlanul szemeztem másommal. Azon tanakodtam mégis milyen mértékben különbözhetünk még egymástól. Döntéseink valóban eltértek, ezt az e világi Akira révén már tudtam. Nem is nyerték el tetszésemet. Második mérföldkőként mindenesetre a mérgekkel szembeni kritikán aluli ellenállását adtam meg. Nem voltam biztos abban, hogy folytatni akarom a további roppant kifordult önelemzést.
  Mély sóhaj tört fel belőlem, ahogy lassan rávezettem magam az ésszerű gondolkodás útjára, elzárva felszínre törő, kezelhetetlen érzelmeimet. Nincs jogom ítélkezni felette, mégis ellenállhatatlan a késztetés, hogy így tegyek.
  A nézeteltérések szítását elvetem az átjárón való keresztülhaladás során. Kételkedve haladok az evilágiak mögött. Mindig is könnyebb szemmel tartani az ellenségeket, mint a barátokat. Segítségnyújtásuk ellenére nehezemre esett bíznom bennük. Igazán hinni sem tudtam nekik.
  Gyanakvó tekinteteimet leplezvén, amolyan pótcselekvésként megigazítottam magamon a köpönyeget, mely elfedte reiatsumat. Jó ötlet volt Yorikótól, hogy eszébe jutottak ezek. Így talán kevéssé leszünk feltűnőek odaát.
  A halk köszönetét hallva mellőlem homlokomat ráncolva tekintek rá. Értetlenül állok miértje előtt pár pillanatig, míg lassacskán tudatosul bennem ennek oka. Gyöngéden simogatom meg a fejét. Nem szívesen kötelezném el magamat erre a lépésre. Blöffnek első nekifutásra megtette, de ha valóban eljönne ez a pillanat, akkor meglehet, hogy nem haboznék, hogy sakkban tartsam „szívélyes” vendéglátóinkat. S biztos vagyok benne, hogy Yoriko is képes lenne ugyanezt megtenni a helyemben. Nem is várnék el mást.
  – Készülj fel, ha csapda, akkor gyorsan kell reagálnunk – halkan suttogtam el ezt fiatal rokonomnak. Minden lehetőséget megláttam rá, szóval jobb volt vigyáznunk. Ha eddig képesek voltak várni az itteniek, akkor puszta szórakozásból folytathatták volna az egész hajszát. Meg is szeghetnék szavaikat további kísérletezés céljából.
  Mit is mondhatnék, kellemes meglepetés volt látnom, hogy valóban komolyan gondolják hazaküldésünket és nem csak megjátsszák. Feszült csendben várom az itteniek diskurálásának végét. A környezet továbbra sem volt barátságos számomra, ez az érzés csak tovább erősödik bennem, amikor körülvezetem a tekintetemet a helyszínen, ahová megérkeztünk. Tekintetemet azután vezetem vissza a társaságra, amikor feltűnik Yoriko kíváncsisága, és közelebb merészkedik a hasonmásához. Magam is közelebb léptem, így tudtam elcsípni az ebbéli Yuko alig halható beszédéből egy-két szófoszlányt. Noha az egyoldalú csevej nem köt le különösebben, ugyanis a mondanivaló lényegi tartalmát olyan gyors szójárással továbbítja, hogy nehezemre esik követni szavait.
  Kérdőn fordulok az éles nyelvű fiú és lekötözött másom irányába. Zanpakutoun pihentetett kezemmel jobban megszorítom Tsukuyomi markolatát, amikor szemeim elől eltűnik az itteni Yoshida. Nem tudom leplezni meglepettségemet elénk táruló eseménysorozatot látván. Talán meglepő, de egyetértek a Kidoushuu kapitányaként számon tartott fiú véleményével a helyzetet látva. Az ismerős kézjelet látva másomtól, melyre a társai az utasítás szerint minél alaposabban távoznak környezetünkből, mondhatni egészen jól végzik a dolgukat. Ha az általam kiképzettek lennének ezek talán még el is ismerném képességeiket, mivel hatékonyan teljesítették a parancsot. Elhessegetem kósza gondolataimat, ehelyett végighallgatom unokahúgom másának magyarázatát előbbi tettére. Roppantul kíváncsi voltam magyarázatára, hogy pontosan miért tesz az Őrosztag szabályai ellen. Melyek ezek szerint egészen hasonlítanak az általunk ismertekhez. Kíváncsiságom mindenképpen felélénkült evilági önmagam részletesebb kiismerése miatt. Nem értettem, hogy a Gotei 13 kötelékén túl, árulóként miképpen keveredhetett bele ebbe az egészbe.
  – Kezd idegesítővé válni ez a fajta tudatlanság… te mit gondolsz erről? – kérdezem unokahúgomtól, éppen akkora hangerővel, hogy csak ő hallhassa. Nem szerettem volna az itteniek hozzászólásait kérni ehhez. Viszont érdekelt Yoriko mit gondol az előttünk lejátszott műsorról. Főleg másom helyzetével kapcsolatban, tudományos szempontból mennyire lehet valóban rossz számunkra, ha visszakerülünk saját „világunkba”.
  Ha nem pedzegette volna unokahúgom mása az indulást, elképzelhető lett volna, hogy ismét félbeszakítom vitájukat. Megkönnyebbültem, hogy nem volt erre szükség. A fiatalok ezen bolondériája amúgy is kezdett fárasztani, szívesen mellőztem újabb nézeteltérések szítását.
  Mikor másom eltűnt mellőlünk nem repestem az örömtől. Kérdéseim voltak hozzá, melyeket fel akartam tenni neki, mikor lehetőségem nyílik rá. Nem is volt túl lelkesítő a tudat, hogy nem tudom, merre van. Ebből kifolyólag 12. osztag felé haladva sokkal alaposabb voltam, tudatosan ellenőriztem minden utcát, melyen keresztül kellett mennünk, mintha azon aggódnék, hogy tükörképem bármelyik fordulóban meglephet minket. Vagy csupán attól tartottam, hogy evilági öcsémmel újból összehoz a sors? Ahogy környezetemről, immáron a körülöttem lévőkről sem feledkeztem meg, nem hunytam szemet helybéli társaságunkról. Továbbra sem bíztam bennük…
  Yuko hadarásából kibogarászott néhány szó alig adott nekem bármiféle képet arról, hogy mi vár ránk a laborban. Csupán annyit szűrtem le, hogy a rendelkezésünkre álló idő igencsak kevés. Ebből feltételezem, hogy ittlétünket nem igazán tárták fel a Gotei 13 vezetősége elé, ami részben megnyugtató, hiszen nincsen óriási felhajtás a városban miattunk. Másrészt igencsak aggaszt. Noha nem igazán tudom elképzelni, miféle információkat szerezhettek így és azt miképpen használhatják fel.
  Mikor feltűnt az ismerős osztagkapu meg kellett volna nyugodnom, hiszen a zárt környezetben kevesebb veszély leselkedik ránk. De tisztában voltam vele, hogy ez nem az a hely, ahol szemet hunyhatok a gondok felett. Ezt mutatja az előtte álló sötét színű anyagba rejtőzött alak is. Nem kellett sok idő, hogy rádöbbenjek evilági önmagam az. Nem értem ittléte miértjét, hiszen hatékonyan sikerült eltűnnie szemünk elől, ostobaság volt ide visszatérnie, ha kivégzéssel fenyegetik. Bosszantott ez a fajta ostobaság. 
  Az épületen belül nyugtalanságomat Tsukuyomi támogatásával próbáltam elkergetni. Úgy kapaszkodtam a markolatba, mintha életem utolsó halovány fonákjai lennének, melyet soha többé nem engedhetek el, különben elveszek. Magabiztosabban éreztem volna magamat egy számomra ismert helyen. A 12. osztag területe azonban még idegen volt számomra.
  Mióta másom újból felütötte a fejét nem vettem le róla a tekintetemet. Gyanakodva méregettem, így tudtam elcsípni a Midoshiról* való halk szóváltásukat. Mely alapján megtudtam e világi Akira zabosságának miértjét, ugyanis az említett családi ereklyét tükörképem itteni alávaló stílusa alapján kérés helyett természetesen ellopta. :|
  Csak egy pillanatra vonja el figyelmemet visszajutásunk kulcsáról szóló eszköz hibáinak ecsetelése. Miután rádöbbenek, hogy vajmi keveset értek ebből hiába igyekszem követni párcsevejüket. Nem láttam értelmét körülöttük sündörögni, viszont Yorikótól is megvártam a megerősítést azzal kapcsolatban valóban nem szorul a segítségemre. Ez esetben hátrébb húzódtam, nem zavartam őket az igencsak bonyolultnak tetsző munkálatokban.
  A feszült hallgatásban, a gépek morajában és a két Yoriko ügyködése alatt a lehetőségek leszűkültek. Próbáltam elvonni figyelmemet azzal, hogy egy távolabbi pontot szuggerálok a teremben. Nem sikerült. Rideg pillantásommal követtem másom mozgását. Idegesen járt fel-és alá, afféle pótcselekvésként tűnt ki nála.
  – Berekesztenéd a tekintettel való gyilkolási kísérletezésedet? Inkább bökd már ki végre, hogy mit akarsz – az előzőnél még hűvösebben néztem rá, mikor abbahagyta a mászkálást, és egyenest előttem állapodott meg. – Vagy nem alacsonyodsz le odáig, hogy egy „árulóval” válts szót?
  – Az lenne a kisebbik problémám, tolvaj – metsző hangon neveztem enyveskezűnek másomat. Hiszen a hallottak alapján egyértelműen az volt.
  – Most a Midoshi? Hmpf… Nem is tudom, a jogos örökségem visszavételét nem érzem eltulajdonításnak.
  – Az a mindenkori Benkant illeti meg, és ha jól tudom, az nem te vagy, hanem Akira.
  – Akira? Ő játszik, semmit sem tud az egészről.
  – Az egész miről? A legnagyobb vétekről, melyet egy Amatsuji tehet, az esküd megszegéséről? Arról nagyon sokat és részletesen beszélt. – Nem volt nehéz számomra felidézni az itteni Akira szavait. A gyűlöletet, mely lelkében lakozott, amelyet nem habozott tudtomra adni…
  – Szükséges lépés volt.
  – Szükséges lépés?! Mégis mihez, hogy a kötelezettségednek hátat fordítottál? Árulókkal szövetkezel és vért vérre halmoztál, a családodét, Hiroshiét…
  – Átkozott Lelkek Királya, mégis mit műveltél te odaát kétszáz évig, hogy nem tudsz semmit a Gesshokuról? – a hallgatást megelégelve rekesztette be számonkérésével szavaimat. Hangjában idegesség csengett, melyet megértettem. Ez a kellemetlen bosszúság engem is átjárt. Kérdése nyomán viszont megütközve meredek rá. Kezem remegett Tsukuyomi markolatán. A Gesshoku megnevezést még nem hallottam, de egyértelmű volt számomra, mivel is kell párhuzamba kötnöm ahhoz, hogy meglássam értelmét. Tudatomban akaratomon kívül kúszott fel a szimbólum kétszáz évvel ez előttről. Kiszáradt torokkal álltam másom előtt. Nem volt értelme a ferdítésnek, ebben az állapotban amúgy is kénytelen voltam ilyet tenni.
  – Gyászoltam. – Az igazság kegyes tud lenni. Az őszinteség útvonalán kevesebb a fájdalom. Most mégis úgy éreztem, hogy mellkasom megszakad a láthatatlan súlytól mely ránehezedik.
  – Szóval gyászoltál… – másom sikeresen leplezte az árnyalatnyi meglepettséget, mely kiült arcára. Ezt felváltó rideg tekintete mellé társított szavakkal úgy éreztem hideg vizet zúdít nyakamba. – Nem is tudom akkor ki a nagyobb vétkes kettőnk közül... Te, aki gyáva módon megfutamodtál az oly’ nagyra tartott kötelezettséged elől, vagy én, ki szembenézett a gondokkal – intően felemelte kezét, hogy hallgatásra kényszerítsen, amikor látta, készülök félbeszakítani őt. – Hiroshi csupán a kisebbik rossz volt… Az ő halálának köszönhetően százak menekülhetnek meg és a valós tettesek kerülhetnek a bitófára. Örökre megemlegetve, hogy az Amatsujiknak ártottak.
  – És ezért megérte ártatlan lelkeket is feláldozni, értékes személyeket ellökni magadtól? – hasonló hűvösséggel kérdeztem vissza. Nem tetszett azon nézete, hogy Hiroshi számára egy könnyen feláldozható báb volt.
  – Bizonyára te is tudod, könnyebb szemmel tartani az ellenséget, mint a barátokat. Jobb lenne, ha felébrednél az illúzióidból, mielőtt túl késő lesz. – Mielőtt összeszedhetném gondolataimat azon célból, hogy reagáljak szavaira, feltűnik a gépezet szokatlan viselkedése, így az köti le figyelmemet, s közben látom másom is hasonlóan azzal szemez.
  – Gyertek el onnan – szólok mindkét Yorikónak, hogy lépjenek el a gép közeléből. Lehet pusztán paranoia, de valahogy nem tudtam bízni a szerkezetben.
  A fénykavalkádot gyanakodva tartom szemmel. A ránk telepedő sötétség után csupán ennek elmosódott foltjait látom tekintetem előtt, mielőtt szemeim hozzászoknának az új, gyér fényviszonyokhoz. Bár így is rendkívül groteszk alakzatokat tudok kivenni a félhomályban.
  – Mi volt ez? – kérdezem tőlük. Amint megkapom a választ ismét a gép azon pontjára tekintek, ahol az szikrázott. Legalábbis nagyjából sikerül behatárolnom hol van Tsukuyomi közbenjárásának köszönhetően. – Ott szikrázott a legjobban. Feltételezem, ott lehet a gond – mutatok a panel felé, majd óvatos léptekkel közelebb megyek a géphez, amennyiben megközelíthető. – Ennél volt, valahol itt – bökök a panelre, ahol a meghibásodást láttam.

*Midoshi (jel. kígyó éve) a fegyver, amelyet a karakter még a küldetés elején emlegetett Yorikónak a saját világukban.
*A dőlt betűs rész alter-Youko szövege.

(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yoriko

Eltávozott karakterek

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 60 000

Hozzászólások: 116

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 42 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
villám elemi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudomány <3

Post szín:
#7BE3C4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #35 Dátum: 2017. Ápr. 30, 00:46:59 »
Nigyi-nagyon nem vagyok oda érte, hogy itteni megfelelőcském még mindig nem hajlandó válaszolgatni a feltett kérdésekre, pedig azért-mazért intéztünk felé egyet-kettőt, és volna is pár dolgocska, amiért magyarázattal tartozgálna, példának okáért, hogy miért is kellett ezt az egészet így intézgélnie, már ha valóban ő áll a hátterecskében és nem csak egy kolosszális véletlenke – aminek mondjuk a statisztikai esélykéje elég alacsonyka, de a kísérletecskék néha tudnak érdekes dolgokat produkálgatni, szóval-móval akár ez is benne lehetgélne a paklicskában, csak hát szerintem nem, és nem nagyon akarok azokra gondolni, amik még megesegethetnek. A buksim simogatására kapigálom fel a fejecském és mosolygok vidáman nővérkémre, mert mégsem hagyhatom, hogy a gondolatocskáim ennyire elragadgáljanak és mások emiatt aggódgassanak miattam, főleg, hogy épp most köszöngettem meg egy potenciálisan haláloskás fenyegetésecskét. ^w^”
Bólintok a figyelmeztetésecskére, bár nem hiszem, hogy komoly veszélyke lenne a másik oldalon, mármint ha nekünk bajocskánk esik, az rájuk is visszaütigél, ezt láttigáltuk is az előbb, szóval-móval azért csak nem fognak ilyesmit erőltetni. O.o” Azért-mazért készen állok, bármi elől ki tudigáljak térni, de ilyesmire nincs szükségecske, de a csuklyácskát magamon tartigálom, ahogy körülnézigélek, és hát pici-micit azért meglep, hol vagyunk, bár számítgálnom kellett volna rá, csak valamiért mégse tettem, pedig ténylegeskésen logikus, hogy ide érkezgéltünk, bár engem jobban érdekelgél Yuko-nee-chan mit szeretne mondani itteni önmagamnak, meg amúgy is pici-micit parácska, hogy ennyire nyugodtak Youko-nee-san hasonmásocskájáék, szóval-móval inkább a saját tükörképecskémhez megyegetek közelebb, hátha tudigálom értelmezni, amit mond. Ez mondjuk sokkal-mokkal egyszerűcskébb lenne, ha nem lenne ennyire halkacska, de azért-mazért értem én a lényeget, és az általános megfigyelésecskéket is, sőt, igazából legtöbb helyen csak megerősítgetni tudnám itteni önmagamat, bár azért az valahogy nem igazán tetszigél, hogy feltételezgetik, fenyegetőznie kelligélt a visszahozásunkban, mármint én itt tényleg ilyenke lennék? ^w^””
A következő jelenetecske még jobban összezavargál, mármint én tudigálom követni azt a mozgásocskát – ezek szerint a sebességünk egy szinten lehetgél – de nem igazán számítgálok erre a jelenetre. Mégis mi folyik itt? @.@ Sem a szóváltást nem értigélem, sem a rejtett feltételezecskéket, vagyis... ez utóbbiakat sajnos tökéleteskésen értem, és nagyon nem tetszigélnek, és hát találkozásunk óta először egyetértek az itteni Yuki-channal úgy nagyjából mindenben, még abban is, amit kérdez, a válaszocskák pedig nekem sem tetszigélnek.
– Félek, ezúttal a tudós erényeként ismert kíváncsiságot a háttérbe kellenek szorítanunk, mert talán ennek a világnak a működésével és az ő életükkel kapcsolatban jobb a boldog tudatlanság... ahogy egy szerintem ostoba mondás tartja, bár jelen esetben örülnék neki, ha a tudatlanság tényleg boldogítana – sóhajtok a kérdésre, mert sajna-majna engem csak bosszantgat, ha nem értek valamit, és hát őket a legkevésbé sem értigélem, és nem is fest úgy, hogy valaha fogom, abban sem vagyok bizti-miztos, hogy tényleg akargálnám értigélni őket. Talán mindenkinek az lenne a legjobbacska, ha tényleg nem tudigálnánk egymás életéről semmit, mert ha tényleg van egyensúly, előbb-utóbb úgyis ugyanarra a konklúzióra kellene jutigálnunk csak... csak hát ha egyszer ez már megtörtént, szerintem mindenki érteni akarná, miért és hogyan. Pláne a veszekedők kapcsolatát, mert én teljeskésen elbizonytalanodgattam abban, odahaza egyodalú-e, hogy én a barátomnak tartom Yuki-chant. TwT
Örülök, hogy végre elindulgatunk a 12. osztag felé, már nagyon-nagyon szeretgélnék hazamendegélni, de azért nem tetszigél, hogy csak így ennyiben maradgálhat ez a nézeteltérés, akkor sem, ha látszólag azért itt ez a szokásocska, mert Yuki-chan is jön velünk, csak nekem akkoris idegen ez a fajta konfliktuskezelésecske, és hát nem mondhatom, hogy nem értigélek egyet azokkal, amiket mond, mert tökéleteskésen osztom a véleményecskéjét, de ebbe nem igazán szeretnék belefolyogatni, meg Yuko-nee-chan mondandója amúgy is érdekeskésebb. A hetedik szint teljes kiürítése és úgy tartása mindenképpen fontoskás tényező, amivel számolgatnunk kell majd a későbbiekben, és hát mivel nem tudigáljuk, mennyire fog sokáig tartani, azonnal maximumos kapacitásocskán hozzá kell majd látigálni a feladatocskához, máskülönben nem sok esélyecskénk lenne... Sokkal-mokkal egyszerűbb lenne, ha tudigálnám, pontosan mibe is pitiszkált bele a másik. ^w^””” Ez az időlimit aggasztó, és nem örülök a jelenlétének, még akkor sem, ha tökéletesen megértem, miért is létezik.
Az osztaghoz érve csodálkozva nézek Youko-nee-san hasonmására, észre se veszigéltem, mikor tűnt el mellőlünk, és nem igazán értigélem, hogyan kerülhetett ide, bár jelenleg annyira nem is érdekelgél, de nem tudigálom, mit gondoljak arról, hogy velünk tartigál a laborba, mármint úgy értve, szerintem nem sokat tudigál segítgetni, de biztos-miztos van valami elintéznivalójuk – ha már nem, akkor a fizetségecske, mert ha jól vettem ki, valami megbízásról voltigált szó, hacsak nem szívességről, de akkor-makkor nekik régebb óta kell ismerniük egymást, és azt hiszem, megint túlzottan sokacskát gondolkodgálok az itteniek viszonyrendszerén és történetecskéjén, amin nagyon-nagyon nem kéne, mert csak komplikálgatná a dolgaimat odahaza, nem mintha nem lenne már így is elég bajos, hogy elbizonytalanodtam egy személykével kapcsolatocskásan. :/ Igyekszem inkább az itteni Yuko-nee-chan fejtegetéseire figyelni pöti-pontoskásan emiatt, de olyan gyorsan és halkan beszél, hogy még én sem értigélem. @.@ Mármint a gyors talán nem lenne bajocskás, ha nem lenne ennyire halk, de sajna-majna mögötte haladgálva nem nagyon értem, miről van szó, pedig biztoskásan fontos, és nem is tudigálom, az itteni énecském hogyan tudja követni.
Fura-mura úgy itt lenni a hetedik szinten, hogy totáliskásan idegennek érzem magam a saját osztagomban, és hiába üres, hiába folynak más szinteken a munkálatok, itt azért nem érezgélem biztonságban magam, mert hát a társaság nem éppen bizalomgerjesztő, bár az egyedüllétnél jobb egy pici-micit, de akkor is kívülállónak érzem itt magam, és inkább azonnal ahhoz a gépecskéhez megyek oda, ami elindítgatta ezt az egészecskét, pici-micit végig is simítok a kezelőfelületecskéjén, nem mintha ez bármin is segíthetne, hiszen-miszen jelenleg ki van kapcsolva, az meg butuska gondolatocska, hogy engem mindez megnyugtatgasson.
Pici-micit sajnálom az itteni Yuko-nee-chant, remélem, otthon én nem szoktam ennyire ridegen utasítgatni, de erre majd mindenképpen rákérdezgetek nála, és ha így lenne, bocsánatot kérigélek tőle, mert ez a stílus nem tetszik. :/ Arra igyekszem nem reagálni, hogy tényleg ő piszkálgatott bele a gépezetbe, és igyekszem nem látványosan lerendezni azt sem, ahogy ezt az egészet előadigálja, mert félek, azzal elodáznám a hazajutásocskát, ami nagyon-magyon nem hiányzik. Nem ellenségeskedni kell, vagy kritizálgatni a másikat, hanem minél hamarabb eltünigélni innen, és felesleges veszekedésecskékkel igazán nem vesztegethetjük az amúgy is rövidkés időcskénket. >_<”
– Mit gondolsz, lesz nagyobb baja, ha bekapcsoljuk? – kérdésem közben a táblát figyelem, amire felkerülgél a kód, aminek nem lett volna szabad a gépben lennie. Nagyjából sejtem, hogyan váltigálta ki a problémát, ami miatt a két gépecske rezonált egymással és ez lett az eredménye, bár szerintem erre nem igazán számítgatott ő sem.
– Talán annyitól nem. Valahogy hozzá kell férnünk az adataihoz – bólintok egyet a válaszra, bizti-miztos, hogy arra célzott, kapcsoljam be és keressem ki a megfelelő adatbázist, ahol a hibaüzikék is lehetnek, meg aztán az otthoni gép adatocskái is kellenek, bár félek pici-micit, Sinus vajon lementett-e mindent, amit tudott, de sajna-majna csak erre tudigálunk hagyatkozatni, meg azért szerencsére elég nagy képernyője van ennek a szerkezetecskének a megfigyelésecskékhez, így merek is éligélni a kutatói szabadságocskával, és csatlakoztatom Sinust, hogy hozzáférjek az adatsoraihoz. Közben Youko-nee-samat is biztosítgatom, hogy ebben sajnos nem tudigál segíteni, de nem baj, mert egyedül – vagyis a saját segítségemmel @.@ – is meg tudom oldigálni a dolgot, legalábbis remélem, mert időnk nem sok, a feladat meg rengetegecske, szóval-móval hozzá is látok, hogy felírkáljam a tábla hozzám tartozó oldalára a mi gépünk által küldözgetett hibakódokat, bár sajna-majna nem mindegyiket értem, mert némelyik elég komolyan ehhez a tudományterülethez kötődgél, amihez még annyira nem értek, de majd mindenképpen jobban utána kell járigálnom a dolgoknak, mert ilyesmi még egyszer nem fordulgálhat elő. >_<”
– Ez lehet a közös pont – halligálom tükörképem hangját, miközben bekarikáz egy tételt az általa elkészített listán, ami a saját ügyködése miatt eleve hosszabbacska, mint az enyém, de ettől még szerintem nem tévedget, legalábbis ahogy végigolvasom, melyik kód az, egyet kell értenem vele.
– Igazad van. Ezt mindkét kép megkapta. Mivel nem tudjuk, a te műveleteid mennyire hatnak a rezonanciára, szerintem egyelőre ne tegyük vissza sztenderd beállításba, és próbáljuk kijavítani ezt a kódot – jobb ötletem a problémácskára vonatkozóan nincs, és láthatóan neki sem, mert nem ellenkezik, hanem velem együtt jön oda a gépecskéhez, bár azon dolgozni csak egyikünk tud, úgyhogy megpróbálkozom először én a kódolásocskával, mert mégiscsak ő az, aki itt az osztagocskájában van, ha akadna bármi problémácska, neki arra kell reagálnia. Ettől még pici-micit megijedek, mikor az itteni Yuki-chan megjelenik mellettünk, mert unatkozik, amit értek, de majdnem elrontottam a kódolást miatta és akkor keresgélhettem volna, mikor és mi miatt lett még nagyobb a probléma. O.o”
– Szóval? Mi volt ez az egész, Yoshida? – azért-mazért fél füllel odafigyelek a beszélgetésre, mert ez engem is érdekelget, akkor is, ha a kódocska fontoskásabb lenne.
– Egyértelmű, nem? Még a közelben lehettek. Nem áll szándékomban magam ellen fordítani a Gesshokut. Ők nem az az ellenfél, akikkel csak úgy szórakozásból ujjat húzhatnék – egy pillanatra megállok és felnézek, hátha az itteni Yuki-chan többet ért a dologból, mint én, de úgy nézem, ő sem érti a dolgot. :/
– Gesshoku?
– Igen. Családi ügy, nem fogok ennél többet mondani
– a második mondat már nem nekem szólt, de azért ettől csak több lett a kérdésem, mégsem tudok én megszólalni, mert megelőzgetnek.
– De ki akarod őket nyírni, nem?
 - Természetesen. Azok után, amit Amatsuji Miuval tettek nem hagyhatom őket szó nélkül. De ennek még nem most van itt az ideje
– Amatsuji Miu? Ismerem a nevet, a nagymami anyukája volt, ha jól emlékszem, de eltűnt, mikor még nagyon kislány volt... Köze lenne ehhez a Gesshokuhoz? De... ennek semmi értelme, hisz még anyuci se ismergélte őt, nagyon-nagyon régen meghalhatott.
– Miért? Sosem találkoztunk vele – jegyzem meg a tényeket kódolás közben. A válaszként kapott morgást nem tudom hova tenni, és nem is igazán akargálom, úgyhogy megvárom, ameddig meg is fogalmazza a problémáját, eddig is megtette, ha igazán közölni akart valamit.
– Mert a családom tagja volt. Túl közel merészkedtek és olyasmit tettek, ami bosszúért kiált. Tudniuk kell, hol a határ. Vagy te tán nem tennél meg mindent, hogy megfizessen, aki ártani merészel azoknak, akikkel származás vagy az osztagod összeköt? – nem válaszolok, mert a kóddal foglalatoskodom, de végül is igaza van, és a hangsúlya alapján szerintem nem is szeretném tudni, pontosan mit is tervez tenni azokkal, akik keresztbe tesznek neki. Talán tényleg vannak dolgocskák, amiket jobb nem tudni, és az ő viselt dolgai pöti-pontoskásan ilyenek. Ezzel együtt az itteni Yuki-chan rákérdez, én pedig nem vagyok hajlandóskás figyelni erre a párbeszédre, mindenkinek jobb így. >_<”
– Megvagyok. Futtassunk egy rendszerellenőrzést? – szakítom félbe kellemesnek tűnő párcsevejüket, hogy haladgálhassunk végre a feladattal. Nem akarok itt maradgálni közöttük, és szerencsére a másik felem is egyetért, úgyhogy el is indítgatom az ellenőrzésecskét, bár előtte szólok Sinusnak, hogy csatlakozgasson le a gépről, mert nem szeretném, hogy bármilyen előkerülgető rendszerhiba benne is kárt tehetgessen. A különös hangocskák, amik hamar felhangzanak egyáltalán nem tetszenek és azonnal a forrását kezdem keresgélni, meg nem is csak én.
– Hülye vagy?! Mozdulj már! – ugyan nem nekem szóligált, de pont sikerül elkapnom, hova is nézigélnek a tükörképemmel miközben hátrébb rántja onnan – én ezt egyre kevésbé értem @.@ –, és hát Youko-nee-san is épp szól, hogy menjek el onnan, úgyhogy ugrom utánuk, épp csak egy pillantást vetek előtte a gépecskére, kiír-e újabb hibakódot a fizikai hibán kívül. Utána csak fájó pontjaimat dörzsölgetve próbálok felállni a sötétben és szemrevételezni a károcskákat. Onee-sama kérdésére sem csak én fordulok az irányába, bár ezt leginkább az árnyékokból sejtem, látni még mindig nem látok egészen, de a fényforrások alapján csak ezen a szinten akadnak problematikácskák.
– Fizikai sérülés a gépen. A nyomorult rezonancia miatt lehet, de pontosan ezért kellenek a tesztek – adja meg a választ helyettem az itteni megfelelőcském, én meg csak helyeslően bólogatok és nézem a helyet, ahol Youko-nee-san a szikrázást látta.
– Ez probléma, nehéz lesz hozzáférni. Itt vannak valahol a tervrajzok? – fordulok az evilágiak felé, mert azokkal talán picit egyszerűbb dolgocskánk lenne, hiszen a szikrázás és áramszünet azt jelenti, hogy rá kell néznünk az elektronikácskára is, ahhoz pedig kellenek a gép tervei, hogy gyorsak és hatékonyak lehessünk. Már így is túl sok időnk ment el. >__<”

*dőlt betűs részek alterkariktól származnak, IC-t köszönöm Naonak :3

HYL küldetéshez kellő infók (pontozás+technikák)
(click to show/hide)

Karakterlap

Ukitake Juushirou

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 212

Hírnév: 5

Infó

Tárcában: 1 899 700 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #36 Dátum: 2018. Ápr. 01, 00:45:46 »
Mivel a technikai hiba a szinten teljesen kiiktatta az energia ellátást, szükségetek lesz a tartalék áramforrás bekapcsolására. Ehhez az evilági Yoriko az unokanővérét küldi el a megfelelő helyre, hogy megoldja a szerkezet aktiválását – két igen közeli csörömpölés után sóhajtva kéri meg a kidoushuus fiút, hogy csatlakozzon Yukohoz ebben a rettenetesen veszélyes feladatban, és szinte azonnal figyelmeztet is titeket, hogy inkább ne várjatok feleslegesen, lévén az egyik technikai analfabéta, a másik szimplán csak bénázik, inkább kidougömbök és a robotlepkék segítségével próbáljátok megkeresni a szükséges tervrajzokat.
A dokumentumok felkutatása nem jelent problémát, a rögtönzött fényforrásokkal a két 12. osztagos lány értelmezni is tudja a problémát. A gondot az jelenti, hogy valahogy le kellene jutnotok a raktárba. A tartalék áramforrás még mindig inaktív, enélkül pedig a lépcsőház ajtajának felfeszítése igen komoly erőfeszítést igényelne. Ezen kívül viszont csak a központi aknán keresztül tudnátok leugrani  – ez utóbbi nem kis mélységet jelent. A helyzetet viszont valamilyen úton-módon meg kell oldani, és az egyik ösvényt felhasználva elérni a raktárszintet a szükséges alkatrészekért.
Amint leértek, és felkapcsoljátok a fényeket, egy pillanatra el is vakít benneteket a hirtelen világosság. Yoriko számára ismerősek a különböző eszközök és letakart dolgok labirintusai, azonban még neki is hátborzongató, kísérteties ez a terület a hideg fény miatt. Apró zajokat is hallotok, amik nem feltétlenül töltenek el bizalommal, itteni vezetőtök viszont meglehetősen magabiztosan vezet el benneteket oda, ahol az alkatrészt találjátok: egy magas torony legfelső fiókjában található. Szükség esetén tudtok létrát keríteni, ám ezzel drága időt vesztegettek. Youkonak a pusztakezes ismereteivel a környezet segítségével nem okozna nehézséget feljutni odáig és megszerezni, akár a fiók teljes tartalmát is.
Ha ezt az akadályt is sikerül leküzdeni, a gép kijavítása még mindig vissza van, és ezt kénytelenek vagytok sötétben elkezdeni. Csapatmunka szükséges hozzá, ugyanis a technikai ismeret birtokában a fiatalok vannak, ahogy a tervrajz értelmezése is nekik gyerekjáték, viszont a javítandó területet csak a felnőttek érik el.
Nagyjából a munka felénél vagytok, amikor sikerült a tartalék áramforrást üzembe helyezni és visszatér a világosság a szintre. Innentől talán kicsit gyorsabban is tudtok haladni, ugyanakkor a visszatérő páros vitatkozása nem feltétlen biztosít nyugodt munkakörnyezetet. Mindenesetre az elkészült szerkezet a próbaüzem során működik, és nem jelez ki új hibaüzenetet. A robotlepkék segítségével megállapíthatjátok azt is, hogy a rezonancia a másik oldallal aktív, tehát odaát is dolgoztak a probléma megoldásán. Nincs is más hátra, mint elbúcsúzni, és az ittenieket minél távolabbra küldeni a szerkezettől, hogy lehetőleg ezúttal is csak titeket érintsen az utazás a másik világba.

A dimenziók közti utazás sem feltétlenül kellemes élmény: egy hatalmas villanás után borzasztóan zúg a fejtek, talán egy pillanatra el is sötétül a világ, ugyanis valamiért a földön fekve találjátok magatokat. Egy ismerős arc hajol fölétek. Egyelőre még nem halljátok tisztán a hangját és a szavait sem tudjátok teljesen kivenni. Mindenáron valamilyen reakciót szeretne kicsikarni belőletek, különösen Yorikoból. Amint a lánynak sikerül kinyögnie valamit, Yuko megkönnyebbülten felsóhajt.
– Hála Newtonnak. Úgy tűnik, megvannak, de egy orvosi ellenőrzést kérnék, mondjuk most azonnal! – fordul hátra, ahonnan újabb ismerős bukkan fel. A fiú aggodalommal teli arca szinte nem is hasonlít a másik dimenzióban látott mérges ábrázatra. Szinte azonnal Youkohoz lép és magához öleli. Magyaráz valamit arról, mit szeretne ellenőrizni és miért maradjatok mind a ketten ülve. Le se tagadhatná, mennyire boldog attól, hogy viszont látja a nővérét és a 12. osztag kapitányát, noha ifjabb rokonával most találkozott először.
A gyors orvosi ellenőrzés után Youkot a fiú, Yorikot pedig unokanővére segíti fel. Utóbbi máris a gép mihamarabbi megsemmisítéséről magyaráz, a távolabb álló tisztek viszont a kapitányi álláspontra várnak a szerkezettel kapcsolatban. A döntés egy az egyben rajtatok áll. Ez a kis kirándulás mindkettőtök számára értékes tapasztalatokat adott, vagy így vagy úgy. Lehetséges, hogy némi időre lesz szükségetek az odaát hallottak átgondolására, és igaza lesz az orvosi szakvéleménynek, miszerint mindkettőtöknek rengeteg pihenésre lesz most szüksége.

~ VÉGE ~

Karakterlap

Amatsuji Youko Miu

Tsukimisou Benkan

Eltávozott karakterek

12. Osztag

*

Mizushima-ház testőrségének vezetője

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
40 000 / 45 000

Hozzászólások: 90

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 13 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
holdezüst éjkék elszíneződéssel a peremén

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Nőegylet

Kapcsolat cimke:
Özvegy

Mottó:
A kapcsolat a kötél. A szeretet hurok a végén.

Post szín:
#1c97a5 // #5dc3cf


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #37 Dátum: 2018. Ápr. 24, 20:39:58 »
  Nem repestem különösebben a fejleményekért. Noha nem igazán értettem még a tudomány nyelvét, de a hangsúlyból és a korábban látottakból úgy ítélem, hogy semmi jót nem jelenthetett. Szívesen tudtam volna magunkat otthon, biztonságban, ismerős környezetben. De azzal is kiegyeztem volna, ha felébresztenek ebből a rémálommal vetekedő helyzetből. Keserűen sóhajtottam fel. Tudtam, hogy ez nem lehetséges, hogy igenis ez a groteszk valóság.
  A távoli csörömpöléseket hallva a kidou gömböt azonnal megidéztem jobb tenyerembe, hogy némi fényt biztosítsak magunknak és legalább mi elkerüljük az apró baleseteket. Tagadhatatlan volt, hogy jobban örültem annak, hogy szemmel tarthatom evilági önmagunkat is. Nem hiányzott a hátbatámadásuk.
  A közeli fényforrásnak hála kevéssé voltak összemosódva előttem a dolgok. Tsukuyomi, a helyzet ellenére is kitartóan igyekezett támogatni, amiért nagyon hálás voltam. Hiszen a fejem zúgott itteni másom szavaitól és biztos voltam benne, hogy lelkem világa sínyli meg valamilyen formában a zaklatottságomat.
  – Tehát a tervrajzok – tekintettem a helybéli Yoshida felé. – Merre érdemes keresni? – érdeklődtem utána. Bármit szívesebben csináltam volna most, csak nem akartam helyet engedni gondolataimnak. Ha ezzel pedig segíthetek előre mozdítani hazajutásunkat, örömmel ajánlottam segítségemet.
  Mikor előkerülnek a szükséges papírok, hallgatagon néztem a tartalmát Yoriko mellett. Próbáltam kiigazodni a képre írtakon és mintázatokon. Megfelelő tudás nélkül a birtokomban ez sokkal nehezebb volt.
  – Szóval le kell menni a raktárba? – szólaltam meg kisvártatva a két lány diskurálását hallgatva. Kezdtem elveszni az elméleti gondolatmenetekben. Előnyben részesítettem volna, ha inkább cselekszünk. – Hogyan tudunk eljutni oda? – tettem fel a kérdést azonnal helyeslésük után. Az egyik lehetőség cifrább volt a másiknál. Vagy betörünk egy ajtót vagy kockáztatjuk, hogy kitörjük a nyakunkat.
  – Miért nincsenek titkos féregjáratok az épületben? – sóhajtottam fel. Miután a Mizushima-birtok be volt hálózva titkos földalatti vagy falakban húzódó vékony folyosójáratokkal, nehéz volt elvonatkoztatnom. Az ilyen helyzetekben pont kapóra jöhetnének az efféle vészjáratok. – Nem hagynám itt a fogamat. Az ajtót nem lehetne kirobbantani a helyéről? Yuko tud ebben segíteni? Az ő szakterülete az ilyesmi, ha jól tudom – kérdeztem Yoshidát. Kissé meglepett az itteni Yuko nem igazán boldogul az ilyesmivel.
  – Ez esetben, talán kiégethetnénk az ajtót – vetettem fel másik alternatívát. Nem kezdtem garázdálkodásba beleegyezés nélkül, de ez volt a legapróbb veszteség ebben a szituációban. Viszont úgy értelmeztem, hogy az ajtó felfeszegetése nem igazán sikerülne, az időt meg nem pazaroltam volna el erre. Ha benne voltak, akkor vállaltam, hogy a Hadou 54.: Haiennel eltűntessem előlünk az akadályt. 
  Ügyeltem arra, hogy Yoriko közelében maradjak, míg leértünk a raktárhoz. Nem szívesen járkáltam ezen a helyen. Amúgy is nyomasztó volt, de így, a megvilágítás hiányában még inkább barátságtalanabbá vált környezetünk.
  A lenti lámpák felkapcsolása után azonnal hunyorítanom kellett mire Tsukuyomi segített hozzászoktatni az újdonsült fényviszonyokhoz. A távoli zajokat hallva nem igazán éreztem megkönnyebbülve magamat azzal, hogy legalább látok. 
  – Mi ez a zaj? – tettem fel a kérdést Yorikóéknak. Bíztam abban, hogy legalább az evilági Yoshida ismeretében áll a forrása. A válaszuk nem nyugtatott meg, egyáltalán nem. Homlokomat ráncoltam, miközben a zaj felé vizslattam. Ha tudod valaki titkát, hatalmad van fölötte. A titok az ember gyengéje – emlékeztettem magamat az atyámtól sokat hallott frázisra. Egy bólintással nyeltem le a rejtélyt. Inkább faggatózások nélkül követtem őket a szükséges eszközökért.
  A magasba nyúló tárolót és környezetét alaposan megnéztem, miközben a fiatalok a létra beszerzését fontolgatták.
  – Nem kell ide létra – jegyeztem meg magabiztosan. A szemközti torony kitűnő volt arra, hogy egyikről ide-oda rugaszkodva feljussak a kellő magasságba. Különösebb bemelegítést sem követelt meg tőlem ez a gyakorlat. – Melyik polc tartalma kell? – kérdeztem, mielőtt nekiveselkedtem volna.
  A választ követően megkezdtem az elképzelt folyamatot. Nekiugrottam a szemközti toronynak, majd annak a felületéről rugaszkodtam el arra, amelyik fióktartalmára szükségünk van. Egyszer csúszott csak meg a lábam az egyik tárolók felületén még egészen az elején, de nem volt akkora hiba tőlem, hogy visszazuhanjak a földre. Mikor megvolt a kellő magasság, már kellően kiismertem a toronymagas tárolót. Úgy rugaszkodtam át, hogy a landolásom során beleszúrtam az egyel feljebbi fiókba az egyik tőrömet, míg a Yorikóéknak kellő tárolót kihúztam a helyéről. A Hourin varázslattal kötöttem körbe a fiókot majd leeresztettem nekik azelőtt, hogy leugrottam volna. A landolást egy bukfenccel zártam, hogy az ugrásból szerzett lendülettel ne törjem össze magamat.
  A gép javításánál nem igazán fogadtam szívélyesen, hogy itteni másom felajánlotta segítségét. Mielőtt beleegyeztek volna Yorikóék, kitettem elé a kezemet, hogy ne tudjon a közelükbe menni.
  – Inkább majd én – miután megbizonyosodtam arról, hogy nem tervez a mozzanatom miatt megtámadni a helybéli énem, hozzáfűztem az okot is: – A méreg utóhatásai miatt a finommozgásod nem lenne megfelelő ehhez a feladathoz. – Nem volt igaz, amit mondtam. Egyszerűen csak nem akartam, hogy ő csinálja. Attól még, hogy itt voltam és elfogadtam a segítségüket, nem jelentette azt, hogy megbízom bennük. – Inkább tarts bakot! – jelentettem ki. Elértem volna a segítsége nélkül is a pontot, ahol szerelni kellene, de nem akartam, hogy míg a géppel foglalkozom, esetleg bántsa Yorikót.
  Azzal viszont egyáltalán nem számoltam, hogy valószínűleg nem fogok minden tudományos instrukciót érteni. Többször vissza kellett kérdeznem, hogy egész pontosan mire gondolnak és egyeztetnem azzal, hogy én mit látok. Ami a Yoriko által rendelkezésünkre bocsájtott pillangó fényénél sem volt egyszerű.
  – Miért is te csinálod, ha nem értesz hozzá? – Felszusszantam másom kérdésére. Már csak az hiányzott mindez mellé, hogy az ő kommentárját hallgassam. 
  – Miért, te az én helyzetemben mit tennél? – tettem fel a kérdést egyenes válasz helyett. Biztosra vettem, hogy a bizalmatlanság kölcsönös.
  Mikor visszatért az áram nagy megkönnyebbülést jelentett. Sokkal gyorsabban sikerült dolgoznom, amiért így Tsukuyominak hála sokkal jobban láttam. Mondjuk azért is örvendtem volna, ha a háttérben folyó vitát abba tudnák hagyni. Így is alig értettem Yorikóékat, nem kellett, hogy megnehezítsék.
  – A szóváltást be tudnátok egy kicsit rekeszteni? – fordultam feléjük, hátha értik az utalást.
  Hihetetlen csodának tartottam sikerült végre ezt az ördögi gépezetet megjavítani. Legalábbis úgy értelmeztem a kipróbálásánál jó eredmények születtek.
  – Akkor mehetünk? – tettem fel a kérdést. Szívből reméltem az igenlő választ. Szerettem volna már hátunk mögött hagyni ezt a kifordult helyet.
  A búcsúzást rövidre vettem, hagytam Yorikót kibontakozni. Egyszerűen csak szűkszavúan megköszöntem a segítségüket. Nem láttam értelmét cifrázni, reméltem, hogy soha többet nem kell látnunk egymást. Különben is, már alig vártam, hogy távozhassunk erről a hátborzongató helyről és a megszokott környezetet, az ismerős arcokat láthassam viszont.
  Mielőtt a gépezet fénye elvakított volna, meglepetten fogadtam helybéli másom kézjelekkel felém intézett üzenetét. Gesshoku. A szó keserűséget hagyott maga után.

  A fejem lüktetett, miközben az érzelmek lavinaként hömpölyögtek át rajtam. Szabadulni akartam a sötétségtől. A távoli hangokba kapaszkodtam… mintha Yukót véltem volna hallani, mindez pedig elegendő volt, hogy távol tartson a kétségbeeséstől. Az elmémet elöntötték a keserű emlékek abból a groteszk világból. Azonnal kinyitottam a szemeimet, meg kellett győződnöm arról, hogy sikerült visszatérnünk.
  Ahogy Tsukuyominak köszönhetően tisztult a látásom, azonnal levontam, hogy az egység falai nem voltak olyan barátságtalanok, mint azon a másik helyen. Ezután rögtön Yorikót kerestem tekintetemmel. Ahogy meggyőződtem róla, hogy ő is itt van, megnyugodtam. Ülő helyzetbe tornáztam magamat. Fejemet hasogató fájdalom jelezte, hogy meggondolatlan mozzanat volt részemről. Ignoráltam testem intéseit. 
  – Sikerült? – rekedtes hangon tettem fel a kérdést. Szavaim után vettem észre Akirát. Leplezetlen félelem fogott el az emlékek hatására. Nem tudtam elszakadni a gondolattól, hogy abban a furcsa világban Akira fegyvert fogott ránk. Kardpenge élével vetekedő szavaitól még mindig ott viseltem a sebeket magamban.
  Szívem úgy éreztem majd megszakad, amikor átölelt. Ő volt az, az én kistestvérem, ahogyan valamilyen formában odaát is ő volt. Megütöttem. Kezet emeltem kistestvéremre, holott még az Újhold próbán sem voltam erre képes.
  – Bocsáss meg – halk szavaim kíséretében vállára támasztottam homlokomat. Nem akartam elengedni öcsémet. Rettegtem a gondolatot, hogy netalántán Akirának ugyanúgy egy nem kívánatos személy vagyok, mint ahogyan odaát.
  Nehezen sikerült félrehelyeznem érzelmeimet és elengednem öcsémet, hogy teljesíteni tudja feladatát. Megköszöntem, amikor segített felállni.
  – Ne haragudj Yoriko, de ha nem bánod, a körbevezetést majd máskor folytatnám – jegyeztem meg a lánynak, mielőtt Akirával távoztunk. Abban reménykedtem, hogy a legközelebbi alkalommal nem hiúsítja meg semmi sem. – De szívesen látunk teára – tettem meghívást fiatal rokonunknak. – Majd később beszélünk. – A búcsúzást követően Akirára pillantottam.
  – Menjünk haza – szavaim majdhogynem könyörgésnek hatottak. Rémesen éreztem magamat, amiért még ebben is a segítségére szorulok. Noha fizikai sérülésem nem volt, az érzelmi kavalkádtól lelkemben úgy éreztem gyönge gyermek módjára bármikor elsírhatom magamat. Nem akartam, hogy bárki lássa összetörésemet.
(click to show/hide)
// Köszönöm a játékot!! *_* //
« Utoljára szerkesztve: 2018. Ápr. 24, 20:47:25 írta Amatsuji Youko Miu »

(click to show/hide)

Karakterlap

Yoshida Yoriko

Eltávozott karakterek

Shinigami

12. Osztag

*

Szint: 8.

Lélekenergia:

60% Complete
43 000 / 60 000

Hozzászólások: 116

Hírnév: 3

Infó

Tárcában: 42 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Shinigami Gyerekegylet

Reiatsu szín:
villám elemi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Tudomány <3

Post szín:
#7BE3C4


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #38 Dátum: 2018. Máj. 26, 23:55:21 »
Nigyi-nagyon nem tetszigél, hogy a gépecske ennyire levágta az áramocskát, mármint már eltelt majdnem egy teljes percike, de még mindig nem kapcsolgált vissza a világításocska, szóval-móval valami rettenetecskésen komolykás gikszert kelligélt okozgatnia a rendszerben, ami nem teszi majd egyszerűbbé a helyzetecskénket, és mélységesen egyet kell értigélnem azzal a döntésecskével, hogy evilági megfelelőcském elküldi Yuko-nee-chant felkapcsolgálni a világításocskát, vagy valami olyasmi, mert a tartalék áramforrásocskára lennigélne szükségecskénk. Én nem is aggódgálnék érte, ha nem okozgálni mindjárt az elindulás bonyodalmacskákat, így nem vagyok benne bizti-miztos, nem lennigélne-e egyszerűbb, ha mi magunk mendegélnénk el odáig és gondoskodnánk az áramocskáról, de az itteni énecském inkább a tervrajzocskákat szeretné megkeresgélni, szóval-móval követem a példáját és én is megidézek a kezecskémbe egy kidou gömbikét, az mégiscsak nagyobb világításocska, mint a robopille szárnyacskája.
– A közelben kell lenniük, tehát a legközelebbi asztalok, fiókok, szekrények között. Blueprintnek kellene lennie, szóval kék alapon fehér ábrákat keresünk – bólintgatok a magyarázatocskára, és mivel nem hiszigélem, nagy segítségecske lenne, ha mindenki egy helyen keresgélne, Sinusszal a vállam fölött indulok el az egyik távolabbi szekrényecske felé, hogy átnézigéljem a tartalmát.
Sziri-szerencsére a nekünk kellő ábrácska viszonylag hamar meglesz, bár azért-mazért akadgált a kezünkbe a helyes darab előtt pár másik géphez tartozó tervrajzocska, meg olyan is, amiről biztosra mondigálom, hogy odahaza még csak tervezési fázisocskában van és tutkócska nem a végleges változattal találkoztam odahaz, de itt meg igen, és ezzel most nigyi-nagyon nem kellene foglalkozgálnom.
– Ajaj... – adigálok hangocskát a véleményemnek, amikor szembesülgélek azzal, hogy ahol a problémácska volt, ott igen komolykás a szerkezet, amihez nem bizti-biztos, hogy itt van tartalék, legalábbis ha a saját osztagocskámban lennék, sem lennigélnék benne biztoskás, de itt meg aztán különösképpen nem.
– Igen, ez probléma – egyáltalán nem nyugtatgál meg, hogy az itteni megfelelőcském ezek után még közölgeti, itt biztoskásan nincs azokból az elemekből, amik nekünk kelligélnek, csak az alattunk lévő raktárkában, ahova a saját iszti-osztagocskában sem szeretgélek lemenni, de ezen a helyen aztán végképecskésen nem kívánkozgatok oda, mert félek belegondolni, mi mindennel találkozhatnék odalenn, már csak a látványkával sem szívesen kerülgetnék közelebbi ismeretségecskébe.
Youko-nee-sama kérdésére bólogatok, és itteni énem is megerősítgeti a helyzetecskében, és el is mondigálja, milyen útvonalacskákon lehetgélne lejutigálni oda. Legszívesebben elsírnám magam a helyzetecskére, sosem voltam jó a közelharcocskában, és egy ilyen ugrásocskában tuti biztoskásan kitörigélném a nyakacskámat, szóval-móval inkább az ajtó, de az meg áram nélkül nem igazán fog könnyedén kitárulgatni.
– A lépcsőház a féregjárat az osztagban. De most, hogy így felhívtad a figyelmem, látom a problémát – a megjegyzésecskére nekem is bólogatnom kell, teljesen egyértelmű, hol csuszigált be a hibácska a tervezősdis fáziskába.
– Kell bele vésznyitó áramszünetecskére – mondom ki hangoskásan is, ha máshonnan nem, majd Sinus felvételecskéiről eszembe jutigáljon később is, min kellene még dolgozgálnom, amikor hazaértem és kihevergéltem ezt a tortúrácskát, mert most már kezdigélek mentáliskásan is belefáradgatni ebbe az egészkébe. Yuko-nee-chant értintő kérdésre kapott nevetéstől a hideg is kiráz, de legalább megtudigáljuk, hogy ebben a világban kedvenc nővérkém nem szeret semmifélét robbantani. Youko-nee-sama következő felvetésecskéjét viszont kis gondolkodás után jóváhagyigálja. Még sziri-szerencse, sikerült megálldogálnom, hogy belekotyogjak a beszélgetésbe, mert én biztos-miztos nem töprengtem volna rajta ennyi időcskéig, de sajna-majna megint emlékeztetgetnem kell magam, hogy ez nem az én osztagocskám és ennek a döntésnek nem nekem kell majd számolgatnom a következményecskéivel.
Kezecskémben a blueprinttel indulgatok el lefele, végig Onee-sama mellett maradgálva, nehogy valami kolosszális balesetecske történgessen, bár még mindig nem nagyon hiszigélem, hogy ettől komolykásan tartigálni kelligélne, mert az nem csak nekünk lenne kellemetlenkéske, de sose lehet tudigálni. Odalenn egy pici-micit könnyecskés lesz a szemem a hirtelen erősebb fényecskétől, de szerencsére az itteni én könnyedén elvezetgél minket a labirintuskában, mondjuk én is sejtigélem, merre kelligélne mennünk, de mégiscsak a helyi vezetés a biztoskás.
– Biztosan tudni akarod?
 - Nem akarod tudni
– válaszolgatok másik énemmel egy időben Youko-nee-sama kérdésecskére, mert én egészen biztoskásan nem akargálnám tudigálni a helyében, igazából nem is akargálom, mert csak elképzelésecskéim vannak róla, és azok sem tetszigélnek, az itteni mosolyából ítélve pedig lehetségeske, hogy a végeredmény még a legrosszabb gondolatocskáimon is túlmutatgál. – Keressük meg, ami kell és menjünk – vetem fel nagyon hamarkásan, és a helyi másom mellé megyegetek, hogy minél hamarkásabban meglegyen a nekünk kellő holmi és eltűnhessünk innen, mármint nem csak a raktárkából, hanem a világocskából is. Csak túl szeretgélnék lenni ezen az egészen végre.
Amikor meglátom a nekünk kellő szekrénykét, és annak a pontos helyecskéjét, legszívecskésebben itt adnám fel a dolgot, és csüccsennék le helyecskében.
– Nekem ehhez létra kell – nyöszörgöm elhalóan, mire a másik persze-mersze a fejét rázza, mintha neki annyival jobban mendegélne az ugrándozás, meg ilyesmicskék. Szerencse, hogy Youko-nee-san sokkal magabiztocskásabb ebben az egész kérdésecskében, mint én, és kivételeskésen még örülgélek is, a másik felecském adja meg az iránymutatást számára, mert ő egy pici-micit pontocskásabban kell, hogy tudigálja, mi és merre lehet ezen a helyen, mégiscsak ő irányítgatta egyszer a pakolászást, amikor az osztagot újra kelligélt építgetni.
Figyelgélem nővérkém mutatványát, közben kezecskéimet a szám elé téve tartom vissza a levegőt, mert biztoskás vagyok benne, ez nem sokaknak menne. Megkönnyebbülten segítgélek a többieknek megfogni a leeresztgetett fiókot, és örömmel indulgatok el vele visszafelé, amint lehetőségecskénk van rá. Szeretgélnék már eltünedezni innen-minnen és végre otthon lenni, ahova tartozgálok és ahol minden úgy működget, ahogyan azt én megszokigáltam – azt mégsem mondigálhatom, hogy ahogyan annak lennie kellene, mert csak egyetlen valóságocskában kelligél úgy lennie a dolgoknak, és ostobaságocska lenne azt feltételezgetni, hogy az általam ismergélt normális a ténylegeskésen normális.
Odafenn már egészen bizti-miztos vagyok abban, hogy mi ezt nem fogjuk tudigálni megoldogatni egyedül, ahhoz túlzottkásan is magasra kelligélne mászni hozzá, az meg nem működgélne úgy, hogy közben szerelünk is és a tervrajzokat is ellenőrizgetjük hozzá. Pici-micit furcsa, hogy mindkét Youko-nee-san felajánlja a segítségét a szereléshez, de az első csodálkozásocska után tulajdonképpen örülgélek neki, mert így legalább könnyebben megoldigálható a dolog. Azt már rájuk bízom, melyikük szeretne szerelgélni, de mivel még mindig nem sikerülgélt visszakapcsolni a lámpácskát, megkérem Sinust, hogy egyszerű fehér fénnyel világítsa meg a munkaterületecskét nővérkéméknek, persze-mersze csak a szárnya színét lehet így átállítgatni, de az azért-mazért elég fényecskét kell, hogy adigáljon a feladatocskához.
A munka során igyekszem itteni énem tömör útmutatóját egy pici-micit bővebben kifejtegetni, hogy laikusabb személynek is érthető lehetgéljen, és úgy tűnik, szükségeskés is, mert Youko-nee-sama néha-méha visszakérdezgél pontoskásabb egyeztetésekért, amit a másik felecském morgása ellenére én azért-mazért igyekszem megadigálni neki, nehogy ezen múljon a hazajutásunk, és igazából biztoskásra veszem, hogy ő is magyarázna, ha nem lennék itt, mert bizti-miztos nem akargál velem túl sokáig közös levegőt szívogatni. Mikor végre visszatérigél az áram, sikerülgél gyorsabban is haladgatni, ami kifejezettkésen jó, mert számításocskáim szerint az időnk vészecskésen fogyogat, és bár a visszatérigélő párossal alapvetően azon kívül, hogy az itteni énjüktől frászt kapigálok nem lennigélne bajom, a hangerejük nem könnyítgéli meg a dolgocskánkat, és engem kifejezetten zavargál, de a másik felecském meglepigélősen könnyedén kizárogatja ezeket a zajocskákat, szóval-móval nem tudom, napi szintecskén hányszor kell foglalkozgálnia ezzel.
Mikor nővérkémék végre megvannak a tényleges munkálatokkal, azonnalkásan odapattanok, hogy lefuttathassunk egy tesztüzemecskét a gépen. Személy szerint nigyi-nagyon reménykedek benne, hogy a statisztika mellénk álldogál, és nem lesz már hibácska a rendszerkében, mert elveszegetni sem szeretnék valahol a tér-idő kontinuumban, de valahogy itt maradgálni sem különöskésebben szeretnék, szóval-móval jobbnak látigálom bízni az ellenőrzésben, amikor nem találgat hibácskát.
– Úgy tűnik – bólogatok lelkesen Youko-nee-sama kérdésére, mert azért az ittenieknek még lehetgél ellenvetése, de én most már menni szeretnék haza, nagyon-magyon. Ez a hely feszélyez, és menekülgetni szeretgélnék innen, jó messzire, és szerintem ezzel nem vagyigálok egyedül, Youko-nee-san is pontosan úgy néz ki, mint akinek már nagyon-magyon szüksége lennigélne az otthoniakra és a megszokigált környezetre.
Szeretgélném rövidre zárogálni az elköszönésecskéket, vannak személyek, vagyis a legtöbben ilyenek, akikhez nem különösebben szeretgélnék még pluszocskában odamendegélni, és igazságocska szerint az itteni énecskémet is letudigálnám egy integetéssel, de ő még elkapigálja a kezem, mielőtt mennék. A figyelmeztetése, hogy ha még egyszer találkozgatunk, az katasztrófát fog jelentgélni mindkettőnk világának, nem tölt el épp jó érzésecskékkel így a visszaindulásocska előtt. Amint engedi, elhátrálgatok tőle, hogy minél előbb otthon tudigálhassam végre magunkat.

Az éles fény után furcsa a sötétség, és a fülzúgás különösen ijesztő, nem hallok semmit, még csak nem is olyan, mint a gépecskék megnyugtató zümmögésecskéje, és legszívesebben azonnal felpattangatnék és menekülgetnék innen, de még a mozgás is fájdogál. Azért-mazért lassacskán kezdigélek látogatni színes foltocskákat, de teljeskésen homályosan, és csak reménykedgélek abban, hogy nem romlott le a szemecském több dioptriácskát, de ezt el is vetigélem nagyon hamarkásan, mert azért kezd kitisztulgatni a látásocskám szépen lassan, mármint egyre élesebben látigálok.
– Kérlek ismételd meg, mert nem értettem, Onee-chan – válaszolgatok Yuko-nee-channak, de nem vagyok abban biztoskás, hogy ez ténylegesen válaszocskát jelentget, mert azt se tudigálom, kérdezgetett vagy magyarázgatott valamicskét. Amint Youko-nee-sant is észreveszigélem magam mellett, egy kicsikét csak hagyogatom, hogy egymásnak adogassanak, és próbálgatok válaszolgatni az orvosi kérdésecskékre, és megcsinálgatni, amit kérigélnek. Nem tudom, milyen lehetgél, ha valakit felkenődget az ütközésecskéket tesztelgető falacskára, de leginkább ahhoz tudigálnám hasonlítgatni, ahogyan most érezgetem magam.
Örülök, hogy unokanővérkém felsegítget, és Youko-nee-sama meghívásocskájára is csak bólintgatok, nekem is pihengetésre van szükségem, tuti-bizti nem tudigálnám folytatni a körbevezetésecskét, jelenleg erre totáliskásan alkalmatlankás vagyogatok. Azt is csak késigélve érzékelem, döntigélnem kellene, de egyelőre megkérek mindenkit, ne nyúlogassanak a gépecskéhez, ne csinálgassanak vele semmit, és lehetőleg be se kapcsolgassák, aztán majd döntigélek, amikor picit jobban magamnál vagyigálok. Jelenleg egy bögre forrócsokira van szükségecském, hogy egy pici-micit át tudigáljam gondolgatni az odaát történtecskéket.

HYL küldetéshez kellő infók (pontozás+technikák)
(click to show/hide)

Karakterlap

Abarai Renji

Eltávozott karakterek

Hozzászólások: 117

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 2 082 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re:Negatív benyomások
« Válasz #39 Dátum: 2018. Máj. 27, 14:51:59 »
Sziasztok! :3

Jeleztétek, hogy a küldetés a végére ért és zárjuk le. Nem is húzom az időt mellé szövegeléssel.

Nekem személy szerint nagyon tetszett a lányok teljesítménye! Ügyesen helytálltak ebben a kifordított világban!

Amatsuji Youko igazi tettre kész felnőttként tartotta végig szemmel Yoriko-t és nem hezitált, ha védenie kellett önmagukat. A siker érdekében, még ebben az alter világban árulónak megbélyegzett másával is hajlandó volt együttműködni! Felkavarodott érzései olyasmire is rávették, amiről sosem hitte bekövetkezhet. Kezet emelt a testvérére! ~ Akira biztos nem haragszik érte és megérti a tetted! ToT ~ Az érzései ugyan elhatalmasodtak rajta, de mindig megkapaszkodott családja, ősei tanításaiban, hogy ne omoljon össze!

Yoshida Yoriko, előtte le a kalappal! Fiatalságod ellenére végig erős maradtál fejben! A helyzeteket felmérted és nem engedted érzéseid befolyásoljanak a döntéseidben! Gyorsan reagáltál és ügyesen fordítottál minden helyzetet a javatokra villámgyors észjárásoddal! Külön dicséret, hogy a kari kijátszásakor a user nem felejtkezett el róla ez mennyire megviseli lelkileg. :)

Jutalmak
• Yoshida Yoriko: 6000 lp és 5000 ryou
• Amatsuji Youko Miu: 5500 lp és 5000 ryou