Karakura Town-i temető

[Shinohara Jurou]

- Tudja, Miyake-san, szeretek áskálódni. Szakmai ártalom - vonja meg a vállát egy laza, mindenféle örömöt nélkülöző, rövid nevetés közepette. Nagyon sokáig el mer menni, ha jó oka van feltételezni. Egyelőre azonban a sötétben tapogatózik, és nincs oka rá, hogy mélyebbre ásson. Nem fogott szimatot, és akármennyire is nehéz visszafognia magát, nem paranoiás, mégis igyekszik az ösztöneire hallgatni. Nagyon nehéz egyensúlyozni a kettő között, de akármi is történik a férfi körül, akármilyen furcsa ez a találkozás, egyáltalán nem érzi a gyanút. Csak szórakozásból kóstolgatja kicsit, de így sem fog szagot. Semmi gond nincs vele, arra meg végképp nincs kapacitása, hogy utánanézzen a sztorijának a bátyjáról, ahhoz túl elfoglalt ember ő. Fenntartásokkal, de lassan hisz neki, pont ezért kezd el csevegni vele.
- Tegnap azt mondta ma, ilyenkor itt lesz. Az a helyzet, hogy elfoglalt ember vagyok... nem tudok mindig a holnapra várni - vallja meg, miközben karjait maga köré fonja, és érzi, ahogy a hideg behatol, már nem csak sok réteg ruhája, de bőre alá is. Ahogy ismét feltámad a szél, és még több esőt fúj az arcába, csontig hatoló hideget érez, és ezt már ő sem bírja túl jól. Összeszorítja állkapcsait, hogy ne vacogjanak, majd kérlelve pillant fel a férfire. - Mi lenne, ha menedékbe húzódnánk, és ott folytatnánk? - mondja, miközben elindul a ravatalozó bejárata felé, ami legalább szél- és esőmentes hely. Ott talán jobban át tudják majd vészelni az estét, ha már nem lesz olyan rövid ez a látogatás. Valószínűleg egyikük sem így tervezte. Noha kérdésként adta elő mondatát, egyáltalán nem várja a férfi válaszát, máris elindul. Csak akkor hajlandó maradni, ha nagyon köti az ebet a karóhoz, azon felül igyekszik meggyőzni, reményei szerint azonban semmi szükség ilyesmire, csak elszenvedik magukat a térdig érő sárban a régi épületig.
- Nos, Miyake-san, egy fontos ügy - válaszol a kérdésre, mintha abszolút analfabéta lenne. Igazából csak az érdekli, mennyire nagyon kérdezősködik. Minden bizonnyal csak kíváncsi, nem? Hát persze, hiszen ő is az igazságszolgáltatásban dolgozik, pont olyan mint ő. Minden érdekli és nem tudja a munkáját az irodájában hagyni, még akkor sem, amikor muszáj lenne.
Amikor azonban felajánlja a segítségét, felcsillan a szeme, és a férfire pillant. Ha sokat jár erre... a bátyja miatt, akkor nem lehet gondja azzal, hogy válaszoljon egy-két kérdésre. Hátha. Próba, szerencse.
- Takamura Yoshi temetése, úgy két hete volt. Itt tartózkodott esetleg a temetőben? Azt rebesgetik, az egyik rokona nem volt túlságosan maga alatt a halála miatt. Sőt. Persze, a nyilvánosság előtt mindenki tudja játszani az áldozatot, de ahhoz, hogy valaki elnyomja a valós érzéseit egy temetés alatt, szűk családi körben, már sokkal nagyobb tehetség és sok gyakorlás kell - megy bele a magyarázatba, maga sem tudja miért. Természetesen nem gyanítja, hogy egy rokona ölte volna meg Takamurát, de a legjobb lesz, ha Miyake ezt hiszi. Noha nagyon szereti a kedvesen csicsergő kis szemtanúkat, nem szereti, ha tudják, mire kíváncsi valójában. Ilyenkor gyakran megnehezíti a saját dolgát, de jobb óvatosnak lenni... nagyon óvatosnak. Valamiért az ösztönei arra sarkallják, hogy a férfi esetében legyen különösen körültekintő és még véletlen se lásson bele a lapjaiba. Így is olyan érzése van, mintha folyamatosan csalni próbálna és nem lenne biztonságban. Ő maga sem tudja már eldönteni, bízzon-e a férfiben.
- A rendőrség nem sokat törődik az üggyel. Takamurát már nem hozza vissza semmi, de engem valahogy nem hagy nyugodni... - mormogja halkan, miközben állát simogatja. Megosztja gondolatait az üggyel kapcsolatban Dirannal, hátha egy kicsit úgy érzi, megbízhat ő is Jurouban és elárulhat neki dolgokat. Nála nem lesznek rossz helyen az információk. Jó gondjukat viseli majd. Jó a titoktartásban is... egészen addig, amíg leleplező cikkeket nem ír, és az ország, néha a világ elé nem tárja őket. De ez, általában nem akadályozza meg abban, hogy kihallgasson embereket. Sőt, egyesekben kifejezetten izgatottságot kelt, hogy segíthet ebben, de a nevüket nem adják hozzá. Abban reménykedik, hogy Diran is egy ilyen árnyék lesz a háttérben, aki segíti a munkáját.

[Miyake Diran]

- Talán elfelejtkezett róla, vagy más dolga akadt.
Valóban fogalmam sincs, hogy miért is nincs itt az üzemeltető. De tényleg. Becsszó. Kivételesen nem hazudok. Az azonban teljesen biztos, hogy én egy ujjal se nyúltam hozzá, elvégre legjobb értesüléseim szerint sem szolgált rá a halálra.
Láthatóan a fedél alá vonulással kapcsolatban feltett kérdése inkább kijelentésnek bizonyul, hiszen már indul is a ravatalozó felé, de cseppet sem zavar. Én se szívesen áznék tovább ebben a kellemetlen időjárásban, ráadásul úgy tűnik, még csak véletlenül se akar elállni az eső. Csendesen indulok meg Shinohara után, hogy aztán a ravatalozó előtt állapodjak meg mellette. Némileg örülök, hogy nem kell tovább áznom, bár ha rajtam múlna a fázást is kihagynám. Ez azonban a jelen pillanatban nem adatik meg. De hát… semmi sem lehet tökéletes, maximum a munkám, amire még sose volt panasz.
Az ügy, ami miatt ilyen időben idemerészkedik, valóban nagyon fontos lehet, vagy csak szimplán a munkája egyben a hobbijai is és bármilyen időben képes űzni. Akárcsak én. Persze… kicsit más értelemben, de minden esetre meglepő, hogy van valaki, akiben sikerül némi hasonlóságot felfedeznem, és nem egy elmebeteg sorozatgyilkos. Persze azt magam is tudom, hogy nincs hozzám fogható, és kivételesen egyedi példány vagyok, ettől függetlenül mégis üdítő a tudat, hogy legalább ebben nem vagyok egyedül.
- Takamura Yoshi? - kérdezek vissza elgondolkodva, hátha ezzel nyerek egy kis időt.
A neve egyérteműen ismerős, hiszen én intéztem a nyomok elemzését, ráadásul némileg utána is néztem a dolgoknak szabadidőmben. Azt, hogy még életemben nem hallottam erről a névről, nyilván azért mégse mondhatom, elvégre köze van egy halálesethez, vagyis a rendőrségnek is foglalkoznia kellett vele. Arról nem is beszélve, hogy én ajánlottam fel a segítséget, így már kénytelen vagyok valamiféle apró információ morzsát elédobni.
Az, hogy az áldozat egy rokona nem fogott padlót a temetés alatt igencsak felkelti a kíváncsiságom. Ami azt illeti, valóban igen nagy tehetség kell ahhoz, hogy valaki egy ilyen eseményen ne mutasson érzelmet, pláne ha rokonról van szó. Azonban az is lehet, hogy pont a tehetség hiányzik belőle, hogy bármiféle érzelmet is mutasson egy hozzátartozója temetésén.
- Sajnos nem jártam a temetés alatt a közelben, viszont találkoztam az aktájával. Gondolja, hogy a rokon végzett vele? - kíváncsiskodom.
Elvégre ha neki lehet, akkor nekem is. Talán mondhat néhány olyan információt, ami akár számomra is hasznos lehet és folytathatunk némi információcserét. Persze ügyelnem kell, hogy semmi olyat ne áruljak el, ami esetleg túlságosan egyszerűvé teszi a dolgát. Hamarosan úgy is itt lesz az ideje, hogy egy újabb játszópajtás után nézzek, és még csak véletlenül se szeretném, hogy valaki más kapja el helyettem. Kénytelen leszek rossz irányba terelni annyira, amennyire csak tudom. Már igencsak kezd hiányozni az érzés, hogy valakibe belemárthassam a késem. Az eszköz, amit a fura kalapos fickótól kaptam, igencsak hasznosnak bizonyult az eddigiek alapján.
- Minden tőlünk telhetőt megteszünk, de nem találtunk túl sok nyomot a helyszínen, ráadásul még ennél is kevesebbet tudtunk meg belőlük. Akitől csak lehetett, ujjlenyomatot és mintát vettünk, hátha találunk valamiféle egyezést, de zsákutcába jutottunk. Innentől kezdve megvan kötve a kezünk, hacsak nem találunk valami újat.
Bevallom, kissé zavar, hogy le kell törnöm a lelkesedését. Végre találtam valakit, aki legalább akkora lendülettel veti bele magát a nyomozásokba, mint én, és csalódást kell okoznom neki. Szomorú, de sajnos nincs mit tenni. Muszáj rossz irányba terelnem, nem kerülhet az utamba, máskülönben kénytelen leszek olyat tenni vele, ami cseppet sem lenne az ínyemre. Nekem kell előbb megtalálnom a tettest, és minél előbb ki kell osztanom számára a megfelelő büntetést, hogy aztán valamelyik nem olyan rég kiásott sírgödör alján végezhesse.
- Egyébként érdekes, hogy ennyire érdeklődik az ügy iránt. Mi az, ami ennyire felkeltette az érdeklődését? Mármint úgy értem, hogy rengeteg más, eddig megoldatlan ügyünk van. Miért pont ezt választotta? - próbálok puhatolózni, hátha sikerül belőle kicsikarnom valamit, bármit, akármit. Ha már véletlenül elszólja magát valamiről, ami esetleg hasznos lehet a számomra, már jól járok. Egyelőre még én is sötétben tapogatózom.