Szerző Téma: Karakura Town-i temető  (Megtekintve 2245 alkalommal)

Description:

0 Felhasználó és 1 vendég van a témában

Karakterlap

Tsukatani Aoi

Papnő növendék

Eltávozott karakterek

2. évfolyamos (gimnazista) diák, Seitokai elnök

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
21 000 / 30 000

Hozzászólások: 54

Hírnév: 1

Infó

Tárcában: 1 300 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Raion

Egyéb hovatartozás:
Egyéb

Reiatsu szín:
kristálykék; Fubukiként: napsárga

Egyéb hovatartozás:
Karakura High School

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Post szín:
#509686 // #A3DDD1


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Karakura Town-i temető
« Dátum: 2014. Júl. 03, 20:39:18 »

A békés nyugalom kis szigete, ahova emberek járnak ki elhunyt családtagjaikhoz. Este viszont zord és rémisztő hely, ahol bandák randalíroznak, illetve Hollowok kedvelt tanyájává emelkedik ki.


« Utoljára szerkesztve: 2016. Szept. 18, 11:39:16 írta Shihouin Yoruichi »
♬♪♫ 世界は恋に落ちている (^・o・^)ノ”

(click to show/hide)

Karakterlap

Gawin Lancaster

anyu pici fia

Eltávozott karakterek

Különleges karakter

*

vámpír

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 15 000

Hozzászólások: 8

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town-i temető
« Válasz #1 Dátum: 2014. Aug. 06, 11:58:57 »
Vörös és kék

 A hatalmas lény hiába próbált felém fordulni, ahogy ő fordult, fordultam én is, magasan a föld felett lebegve. Egy újabb rózsa csapódott a lény hátába, már legalább a harmincadik, és úgy tűnt, hogy végre elkezdett lassulni. A rózsák ugyan nem vörössé, hanem furcsa, lilás színűvé váltak, de növekedtek, ahogy kiszívták a szörny vérét. Amikor elkezdett tántorogni, megszakítottam vele a kontaktust, és miközben kilőttem egy utolsó nyílvesszőt is rá, szárnyakká változtattam a zöldes bőrkabátot, és sértetlenül landoltam a maszkos lénytől jó száz méterre. A szörny közben összeesett, azután elporladt, nem hagyva maga után mást, csak az egészségtelen külsejű, lila rózsákat, amiket inkább nem kóstoltam meg.
 A nyílpuska visszaváltozott egy gyűrűvé az ujjamon, de úgy, hogy nem ehettem meg a rózsák által felszívott vért, a kezem nem gyógyult meg, továbbra is folyt belőle, ahol a rózsák összevagdosták, úgyhogy leültem az első helyre, ami magaslatnak tűnt, és gyorsan előkotortam egy zacskó zsebkendőt a farmeromból. Nem lőttem olyan sokat, mint otthon szoktam gyakorlásnál, úgyhogy nem fájt annyira, meg nem is vesztettem sok vért, de anya mondta, hogy mindig töröljem le, mert összevérezem a ruhám, és utána nehéz mosni. A bőrkabátomból, aminek láncokat kötöttem a vállaira, hogy jobban nézzen ki, nem is igazán lehet kiszedni a vért, és nem akarom tönkretenni.
 Az egész csomag tartalmát kiszedem, és jól összeszorítom őket a kezeim között, hogy felitassák a vért. Pár percig biztos eltart, amíg eláll a vérzés, úgyhogy gyorsan körülnézek, hová is kerültem. Átkerültem a szörny másik felére az útról, ahol éppen kinéztem magamnak a vacsorámat, amikor megjelent- egyenesen egy temetőbe. Gyorsan fel is állok, amikor rájövök, hogy egy sírra ültem rá. El viszont még nem megyek, úgy döntök, hogy előbb megvárom, hogy javuljon a kezem, és utána elindulok vacsorát keresni.
 Soha nem láttam még ilyen szörnyet, de Trevor mesélt róla, hogy ő már látott ilyen maszkos lényeket, amik szellemekre vadásznak, és néha őt is megtámadják. Azt nem mondta, hogy ilyen nagyok, de abban igaza volt, hogy nem igazán veszélyesek, valószínű még a száz éves testvéreim is elintézték volna. Azt sajnos elfelejtettem megkérdezni, hogy iható-e a vérük, mert ha igen, akkor most kidobtam egy csomót belőle.
 Már viszonylag távolról meghallom a lépteket, úgyhogy gyorsan beugrok egy kripta árnyékába, hogy megvárjam, amíg elhalad. Valószínű a temetőőr az, az emberek nem látják ezeket a lényeket, de engem látnak, és semmi kedvem hozzá, hogy kihívja a rendőröket, amiért éjszaka egy temetőben mászkálok. Sajnos, sokan szeretnek mostanában temetőket rongálni a hasonló korú emberek közül, és nem akarok egy félreértés áldozata lenni. Anya nagyon dühös lenne, ha letartóztatnának, arra pedig nem akarok gondolni, hogy apa mit szólna hozzá.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 06, 12:15:38 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Aenom'en

Ős - Shinenju

Eltávozott karakterek

Daitenshi

*

Hachibantai ex-taichō, Saizensen sōsui

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
80 500 / 90 000

Hozzászólások: 93

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 29 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Acélkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Yasuji Chiyoko

Mottó:
„You either die a hero or live long enough to see yourself become the villain…”

Post szín:
Azure|Beszéd: Glowing #31337e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town-i temető
« Válasz #2 Dátum: 2014. Aug. 06, 12:03:24 »
[Vörös és Kék]

Egyenes tartással, karjaimat hátam mögött összekulcsolva figyelem az előttem terpeszkedő méretes kivetítőt, melynek fénye kékes derengésként vetül arcomra. A Tanácsterem szinte már-már kong az ürességtől, tudomásom szerint Rajtam kívül jelenleg csupán egy-két bentlakó tartózkodik a Kohrihebi no Su területén. Nézelődésemnek nincs különösebb oka, úgy tűnik az őskovács után való hajsza vakvágányra futott, egyelőre semmivel sem vagyunk előrébb, mint hónapokkal ezelőtt. A gondolatmenet hatására bosszúsan dörzsölöm meg mellkasom közepét, mely tevékenység igencsak rossz szokásommá vált az elmúlt időszakban, köszönhetően annak, hogy a testvériségünk szimbólumaként választott medalion nemes egyszerűséggel beleolvadt a testembe, s sehogy sem lehet eltávolítani anélkül, miszerint a hordozója is el nem pusztulna. Igencsak kellemetlen szituáció, annyi már biztos. A Seireiteijel való egyezség hátrányai mellett rengeteg előnnyel is járt, példának okáért itt ez a megfigyelőrendszer, amelynek segítségével a Föld bármelyik pontján képesek vagyunk megfigyelni a lélekenergia kiugró manifesztációit. Természetesen ezek kivizsgálása nagyrészt nem a Daitenshi feladatai közé tartozik, általában néhány ostoba gillian vagy bátrabb arrancar ugrik át vakációzni egy kicsit, hiszen Hueco Mundot nem lehet éppen turistaparadicsomnak nevezni. Az ilyen elemek kiiktatása a Gotei Juusantai hatásköre, remélhetőleg vadászni még tudnak valamennyire, hogyha másban nem is túl jók.
- Nocsak... - jegyzem meg magamnak félhangosan, mialatt a képernyőn két erőteljesebb jelenlét mutatkozik, habár az egyik igencsak rövid idő alatt eltűnik, pontosan olyan gyorsan, hogy ez képes legyen felkelteni figyelmemet. - Csak tudnám merre bóklásznak ilyenkor a tenshijeim!
Egyértelmű szemforgatással jelzem elégedetlenségemet, habár természetesen Tőlem kaptak kimenőt a mai napra, így magamon kívül mást nem nagyon okolhatok a történtek miatt. Igazán meglepő módon ismét Karakura városa van a rivaldafényben, néha-néha már az az érzés fogalmazódik meg bennem, mely szerint az előbb említett település a világ közepe, minden körülötte csoportosul! Koránt sem sietősen indulok el a megadott koordináták irányába, ezúttal teljesen hétköznapi viseletben, sötét farmerben és egy fehér ingben, melynek ujjait gondos precizitással egészen a könyökömig tűrtem fel. Látszólag semmilyen fegyver nincs Nálam, mindazonáltal jártasságom a démonmágia területén egyszerűvé teszi számomra, hogy bárhol és bármikor megidézhessem, amennyiben úgy tartja kedvem. Emberi szemmel nem is látható gyorsasággal száguldom úti célom irányába, nosztalgikus érzés kerít hatalmába, miközben a menetszél vadul cibálja hollófekete fürtjeimet. Nem is olyan rossz egy kicsit kimozdulni, mostanában úgyis többet törődöm az átkozott bürokráciával, valamint a háttérben megbúvó összeesküvések felderítésével semmint azzal, amihez igazán értek, vagyis alkalomadtán néhány hollow kicsinálásával. Komolyan megmondom, néhanapján szinte örülnék, hogyha újra csak egy egyszerű tiszt lennék, akinek ezen kívül semmi kihívás nincs az életében. Ahhoz persze átlagosnak kéne lennem, de közel sem vagyok az. Ahogyan a különös jelenség színhelye sem, ami legnagyobb megrökönyödésemre egy temető. Király, nem is tudom hol tölteném szívesebben a mai estémet...
Lassan sétálok a sírok között, érzékeimet gyakorlott módon terjesztem ki, ezáltal feltérképezve a területet. Valóban érezni lehet valamit a levegőben, ám ehhez hasonlóval eddigi pályafutásom során még nem találkoztam. A lélekenergia mintázata igencsak különös, talán emberéhez tudnám hasonlítani, ám valami mégsem stimmel vele. Halk hümmögés közepette folytatom sétámat, aminek következtében egy sötétebb foltra leszek figyelmes az ösvény mentén. Leguggolva vizsgálom meg közelebbről az anyagot, habár már távolabbról is lett volna tippem, mit is találtam. Vér. Egyszóval az illető megsebesült, aki a lidérccel küzdött, hiszen tudvalevő, eme bestiák lélekszemcsékké bomlanak szét, amint végeznek velük. Ilyen közelségből már egyértelműen képes vagyok megmondani hol rejtőzik, mindazonáltal megadom Neki az esélyt, miszerint önként lépjen a színpadra.
- Nem kell aggódnod, nem foglak bántani. Mutasd magad!
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 06, 16:46:47 írta Hirako Shinji »


Karakterlap

Gawin Lancaster

anyu pici fia

Eltávozott karakterek

Különleges karakter

*

vámpír

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 15 000

Hozzászólások: 8

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town-i temető
« Válasz #3 Dátum: 2014. Aug. 07, 17:23:51 »
Vörös és kék

  Komolyan meglep, hogy észrevettek, mindig úgy tudtam, hogy az embereknek nagyon rossz a látása. Persze, elképzelhető, hogy ráléptem valamire, és azt hallotta meg, de nem tartottam túl valószínűnek, ennyire nem vagyok amatőr. Talán százhuszonhárom éves voltam utoljára, amikor azt gyakoroltuk a labirintusban, hogy hogyan lehet csendben enni, és az öreg ghoul meghallott. Nem én vagyok a legcsendesebb, de azért kétlem, hogy egy ember meghallhatna, ha nem akarom. De nincsen étel szaga, úgyhogy gyanítom, hogy nem ember. De nem is vámpír, sem semmi, amit korábban láttam. Úgy tűnik, ez egy ilyen éjszaka, ismeretlen lényekkel hoz ma össze a sors. Ez legalább beszél. Kilépek az árnyékból.
 - Kellemes estét!- még mindig a zsebkendőt babrálva, felszívatva vele a vért veszem szemügyre a férfit. Magas, bár nálam azért alacsonyabb, vékony, fekete hajú és látszólag teljesen fegyvertelen, bár egy pisztoly még könnyen megbújhat a nadrágjába tűrve, az inge rejtekében.  Tökéletesen látok a sötétben, úgyhogy még az olyan apróságokat is gyorsan megfigyelem, hogy kék a szeme. Japánban ez majdnem annyira ritka, mint a fehér szem.
 A szaga sokkal tisztább, mint az embereké, mintha nem is létezne teljesen, nem fognák meg a világ dolgai, mintha nem tartozna bele. Bizonyos értelemben én sem tartozom teljesen az emberi világhoz, de teljesen más, amit felőle érzek, nem tudnám megmondani, milyen szag ez, egyszerűen csak azt érzem, hogy nem emberi. Soha nem éreztem még hasonlóan tisztának semmit szag alapján, mintha nem is lenne itt, és mégis itt lenne.
 - Mit csinál itt ilyen későn?- gyorsan megállapítom, hogy nem a temetőőr, azok többnyire ötven körüli, megkeseredett alakok szoktak lenni, akik ki sem bújnak a görögdinnye méretű tévéjük mögül. Trevor továbbadta nekem anya egyik rémmeséjét egy azóta porrá vált temetőőrről, aki olyan dolgokat csinált, amire még negyven évvel idősebben sem szívesen akarok gondolni, és aki kevés híján elérte, hogy most ne létezzek se én, se senki a családomból, úgyhogy nem szeretem őket különösebben. A másik gondolatom az lenne, hogy kísértet, de láttam már kísértetet. Megláncolt, nyomorult teremtmények, ez a férfi viszont szabadnak tűnik. Annyira belemerülök a folytatásba, hogy el is felejtem, hogy nekem is kellene magyarázat, különösen, mert elég sok vér itatta már át ezt a zsebkendőt.
 - Itt hagytam valamit napközben, amire szükségem van, csak kicsit fennakadtam a kerítésen- nem hangzik túl hihetőnek, amit mondtam, elég pocsékul hazudok, de nem értem, miért állna neki faggatózni. Gondolom, hogy ő sem a kellemes levegő miatt jött be a bezárt temetőbe, főleg, hogy nem is ember. Lehet, hogy itt lakik, vagy szüksége van valamire a temetőből.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 07, 19:02:15 írta Hirako Shinji »

Karakterlap

Aenom'en

Ős - Shinenju

Eltávozott karakterek

Daitenshi

*

Hachibantai ex-taichō, Saizensen sōsui

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
80 500 / 90 000

Hozzászólások: 93

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 29 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Acélkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Yasuji Chiyoko

Mottó:
„You either die a hero or live long enough to see yourself become the villain…”

Post szín:
Azure|Beszéd: Glowing #31337e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town-i temető
« Válasz #4 Dátum: 2014. Aug. 07, 19:47:36 »
[Vörös és Kék]

Türelmesen várok, amíg az idegen végre össze nem szedi bátorságát. Az igazat megvallva nem csodálom, hogy nem akar csak úgy előjönni, lévén éjszaka van, a helyszín pedig egy temető. Bizonyára úgy gondolhatja, valamiféle élőhalott lehetek, aki éppen most mászott ki a sírból, s nincs más vágya, minthogy szürcsöljön némi fincsi kis agyvelőt. Nos, ezen felvetésnek csupán az első fele igaz, tényleg meghaltam már egyszer, mindazonáltal a teriyaki marhát jobban szeretem! Amint újdonsült beszélgetőpartnerem kilép a fényre, jobban szemügyre tudom venni, ennek köszönhetően azt is megállapíthatom, miszerint a korábban talált vérnyomok Tőle származnak. A kerítéses sztorit meghallva hitetlenkedő kifejezés ül ki arcomra, ennyire béna senki sem lehet, aki képes volt elbánni egy lidérccel. Persze ez egyelőre még felvetés részemről, ámbár azt valószínűleg éreztem volna, hogyha a hollow-kisugárzást követően a másik is elpárolog. Éveket töltöttem azzal, hogy tökéletesre csiszoljam képességeimet reiatsu-kezelés terén, szinte semmi sem kerülhette el a figyelmemet, ahhoz túlzottan ráhangolódtam az energiaérzékelés ritmusára. Kérdését hallva magam is elgondolkodó képet vágok, tényleg, vajon milyen normális indokot lehet arra mondani, ha valakit az éjszaka kellős közepén egy sírkertben találnak? Éppen egy sátáni rituáléhoz gyűjtök hozzávalókat, muhaha! Nem-nem, ez túlzottan hatásvadász, bár lehet a gonosz kacaj nélkül és némileg komolyabb ábrázattal hihető is lehetne.
- Hogy én? Sétálgatok, figyelek... mindent, ami ebben a városban történik. - szólalok meg vigyorogva, miközben karjaimat széttárva körbemutatok magam körül. - Tudja, Japán ezen része mindig is kiemelkedő szerepet játszott, szinte mágnesként vonzza a különleges személyeket, mint amilyen maga vagy szerénységem. Bizony, tisztában vagyok vele, hogy Ön nem mindennapi, kedves...? - kivártam egy másodpercre, hátha addig is beilleszti a nevét a nyitva hagyott mondatomba. - Szeretné a saját szavaival elmondani, mi történt pontosan vagy próbáljam meg felvázolni a szituációt? Addig is jöjjön közelebb, ellátom a sebét, amennyiben nincs ellenére.
A Daitenshi élén eltöltött évek alatt néhány dologra sikerült rádöbbennem, keresésem során túlzottan arra koncentráltam, hogy a lehető legerősebb vagy legnagyobb potenciállal rendelkező egyéneket gyűjtsem magam köré, azonban a tulajdonságok közül, amiket kerestem, valamilyen érthetetlen okból kifolyólag kimaradt a gyógyítás, holott bármilyen katonai szerveződésben lennie kell szanitécnek, aki képes ellátni a sebesülteket. Legalább féltucatnyi pofára esés és halálközeli élmény kellett ahhoz, hogy végre tegyek valamit ez ellen. Szerencsére az orvoslás shinigami formája jóval egyszerűbb, mint az embereké, nem szól másról az egész, mint energiacseréről. Természetesen különlegesebb hozzáértést igénylő beavatkozásokat nem tanultam meg feleségemtől, de egy-egy törött csontot vagy felsértett bőrt azért képes vagyok befoltozni. Ha belemegy a teljesen ingyenes elsősegélybe, úgy közelebb lépek és alkalmazom Keikatsu névre hallgató technikámat, minek következményeként jobbomat smaradgszín ragyogó lélekenergia veszi körül, mellyel pillanatok alatt elállítom a vérzést. Ellenkező esetben csak nemtörődöm módon megvonom a vállam, szíve joga elvérezni egy ilyen helyen, szerencsére nem sokat kéne bajlódni a hulla eltüntetésével, itt úgyis százával vannak. Egy pillanatra elgondolkozom, vajon az Én porhüvelyem merre nyugodhat? Persze, most is van testem, ellenben ez nem igazi húsból és vérből készült, hanem valami bábú, ami felveszi lélektestem jellegzetességeit, elég bizarr.
- Egyébként megtalálta, amit itt hagyott? - teszem fel kérdésemet mintegy mellékesen, kíváncsi vagyok ezúttal is olyan frappáns ötlettel áll-e majd elő, mint a sérülésével kapcsolatban. Személy szerint régebben sosem szerettem hazudni, mindenkinek a szemébe mondtam, mit gondolok róluk, ám rövidesen rá kellett jönnöm, ezzel a hozzáállással hamar kinyírnak, főleg a Seireiteiben. A mostani légkör sem kedvez túlzottan a magamfajtának, ámbár minden lehetséges eszközzel gyanakvásuk elaltatásán ügyködöm. Mondanom sem kell, sokkalta könnyebben menne, hogyha az egyik szárnysegédem nem képzelné éppen valami hibbant komédiásnak magát Alíz Csodaországából. :roll:
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 25, 14:35:42 írta Hirako Shinji »


Karakterlap

Gawin Lancaster

anyu pici fia

Eltávozott karakterek

Különleges karakter

*

vámpír

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 15 000

Hozzászólások: 8

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town-i temető
« Válasz #5 Dátum: 2014. Aug. 12, 20:07:37 »
 Vörös és kék
 
 Annyira nem lep meg, hogy a férfi azt mondja magáról, ő sem ember, mert azt már kiszagoltam, inkább az lep meg, hogy ezt csak így elmondja egy idegennek. Anya mindig mondta, hogy tilos ezt olyasvalakinek elárulni, akire nem bíznám az életem, mert ezzel pontosan ezt teszem. Most persze, úgy tűnik, nincs rá szükség, ő is megérezhetett rajtam valamit, most már csak annyit tehetek, hogy figyelek, és ha ártó szándéka van, azt gyorsan lereagálom.
 -… Gawin Lancaster- nem tudom, hogy hallotta-e már a családom nevét, úgyhogy figyelem a reakcióit. Még az is lehet, hogy valamelyik testvérem ismerőse, bár ha így van, jó lenne tudni, hogy melyiké, és milyen viszonyban áll vele. Trevor mesélt egy hibbant emberről, aki vámpírvadász, és mindenáron el akarja kapni őt, bár ezzel egyelőre csak azt érte el, hogy párszor elmegyógyintézetbe zárták, elvesztette a munkáját, és kidobták otthonról, miközben Trevor még mindig megbecsült polgár abban a városban. Remélem, hogy ez a fickó nem valami hasonló, csak jóval veszélyesebb ellensége valamelyik rokonomnak.
 - Köszönöm, de holnapra már nyoma sem lesz- nem tudom, mit ért ellátás alatt, de egyelőre úgy vagyok vele, hogy nem szívesen mennék a mostanihoz közelebb, még ha ez azt is jelentené, hogy elmúlik a kellemetlenség a következő hat-hét órára, amit ébren töltök. Reggelre tényleg elmúlik, ezeknél a sebeknél gyakorlásnál is sokkal súlyosabbak szoktak keletkezni, és aztán el is tűnnek. - Nagyjából annyi történt, hogy megjelent egy nagyon nagy hollow, ami ki akart nyírni, én pedig lelőttem. Azt hiszem, el is pusztult- örülök, hogy eszembe jutott ez a hollow szó, amit otthon hallottam párszor. Az „izé” meg a „valami” sokat rontott volna még ezen a rövid beszámolón is. Így legalább tudja, hogy ha azért jött, hogy bántson, nem lesz olyan egyszerű dolga.
 - Mit hagytam itt?- egy pillanatig gondolkoznom kell rajta, hogy mégis mit sikerült itt felejtenem. Otthon mondták néha, hogy mennyire szétszórt tudok lenni, gyorsan meg is érintem a kezeim kevésbé véres részeivel a zsebeim, hogy megnézzem, a mobil és a tárca megvan-e. Csak ezután jut eszembe, hogy a saját hazugságomat sikerült elfelejtenem. Lesajnálóan felsóhajtok, ahogy eszembe jut, mennyiszer mondta anya, hogy milyen aranyos, hogy őszinte vagyok vele mindig, és mennyire nem tudok hazudni. Azért azt nem gondoltam, hogy ennyire meglátszik. - Ja, azt csak úgy mondtam, kellett valami kifogás, hogy miért vagyok itt. Igazából, csak simán itt értem földet. Azt nehezebb lett volna elhinni, nem, kedves… magát hogy hívják?- egy pillanatig elgondolkoztam rajta, hogy tényleg a neve-e az, amit igazán érdemes megkeresni. Sokkal jobban érdekel, hogy micsoda ő, mint a neve. - Furcsa szaga van, sosem éreztem még hasonlót. Megkérdezhetem, hogy milyen fajhoz tartozik? Mert nem leszek éhes a szagától, úgyhogy maga nem ember- nem tudom, hogy ki ez, mit akar, meg ilyesmi, de nincs kedvem játszani a két ember találkozik a temetőben, de egyik sem ember játékot. Anya és apa mindig mondták, hogy türelmesen kell nekiállni az ilyen csomók kibontásának, Trevor viszont azt mondta, hogy némelyik csomónak nem érdemes nekiállni, csak egy mozdulat és egy éles kard kell hozzájuk.

« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 27, 21:47:32 írta Gawin Lancaster »

Karakterlap

Aenom'en

Ős - Shinenju

Eltávozott karakterek

Daitenshi

*

Hachibantai ex-taichō, Saizensen sōsui

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
80 500 / 90 000

Hozzászólások: 93

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 29 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Acélkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Yasuji Chiyoko

Mottó:
„You either die a hero or live long enough to see yourself become the villain…”

Post szín:
Azure|Beszéd: Glowing #31337e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town-i temető
« Válasz #6 Dátum: 2014. Aug. 27, 22:38:34 »
[Vörös és Kék]

Na tessék, egyszer próbálnék segítőkész lenni valakivel szemben, akkor sem tartanak rá igényt! :roll: Igazából nem számít, találok majd otthon valaki mást, akin kísérletez... izé... segíthetek az újonnan tanult képességeimnek köszönhetően! A visszautasítás tényétől eltekintve azonban érdeklődve nyugtázom az információt, mely szerint elmondása alapján a holnapi napra már nyoma sem lesz a sérülésének. Nem éppen instant regeneráció, azonban sokkal gyorsabb gyógyulási faktor, mint amire egy ember vagy akár shinigami képes lehet, így nem esik nehezemre az előbb említett két csoportot kihúzni a listámról. Helyeslő bólogatással hallgatom történetét az itt végbemenő kis afférral kapcsolatban, valami hasonlót tudtam volna felvázolni jómagam is. Ami leginkább felkelti a figyelmemet mégis inkább a metódus, aminek segítségével végzett a gilliannal. Lelőtte? Az igazat megvallva a lőfegyverek használatáról csupán egyetlen faj képviselői jutnak eszembe, mégpedig a quincyk, ám találkoztam már nem eggyel, valamint a Daitenshiben is tiszteletét teszi egy, szóval egyértelműen képes lennék beazonosítani a kisugárzását, amennyiben nyilas lenne. Első gondolatommal ellentétben ez akár még érdekesebb is lehet, mint amilyennek az elején tűnt. Zavarát látva hitetlenkedő kifejezés ül ki arcomra, igazából nem tudom, nevessek-e rajta vagy pedig temessem tenyerembe az arcomat megrökönyödésemben. Érdemes igazat mondani, főleg hogyha valaki nem túlzottan mozog otthonosan a hazugságok ingoványos talaján.
-... Sierashi Yuusuke, örvendek! - aposztrofálom magam kisebb biccentés kíséretében. - Valójában nézőpont kérdése, mit tartunk hihetőnek. Jelenlegi szituációnkat tekintve egyértelműen a lidérccel való küzdelem az, nem pedig az elhagyott tárgy esete. Természetesen megértem miért próbált félrevezetni, egykoron magam sem szívleltem túlzottan a kíváncsiskodó szempárok égető érzését a tarkómon. Habár egy idő után hozzászokik az ember...
Utolsó szavamat csak képletesen értem persze, már nagyon-nagyon régen nincs közöm a halandókhoz, legalábbis fizikai értelemben véve. Az emlékek lassan feledésbe merülnek, nehezemre esik felidézni például a környéket vagy a szüleim arcát. Halálommal kapcsolatban sincsenek tiszta emlékképeim, kizárólag a hideg és a csontig hatoló, marcangoló fájdalom. Gondolataimba mélyedve nézek körül, majd teszek néhány lépést, hogy letelepedhessek egy alacsonyabb sírkőre, amit mintha pontosan ülőhelynek tettek volna ide számomra. Tudom, ez talán valamilyen szinten tiszteletlenségnek tűnhet, ám személyem tisztában van vele, miszerint a sírban pihenő porhüvely gazdája már visszatért a körforgásba, s vagy a Seireiteiben vagy pedig Hueco Mundo homokjában tölti most mindennapjait. Kijelentését és kérdését hallva némileg felvonom a szemöldököm. Méterekről érzi a szagomat, ennyire büdös lennék? Meglehet, voltak küldetések, amikor olyan bűzölgő mocsarakba kellett belemásznom, amiknek köszönhetően hetekig messzire kikerültek az utcán, ellenben az elmúlt időszakban semmi ilyesmi nem történt, ebből adódóan arra tudok következtetni, hogy érzékei is sokkalta kifinomultabbak, mint például az enyémek. Az igazat megvallva szeretem, amikor hovatartozásomat veszegetik, egy egész kis történetet is szőttem már a dolog felé, hisz' oly' rengeteg alkalommal daráltam le az unalomig ismételt vaizard-témát, amit mondanom se kell, az esetek többségében értetlen arccal fogadtak beszélgetőpartnereim. Nem hibáztatom ezért őket, nem vagyunk igazán elterjedtek, annyi szent!
- Arkangyal vagyok. - jelentem ki tökéletes komolysággal az arcomon, elegendő időt hagyva ahhoz, miszerint kiélvezhessem a szavaim által keltett meghökkenést. - Ugyan nem a bibliai értelemben véve, mindazonáltal igencsak hasonló feladattal, illetve hatalommal rendelkezem. Egykoron halálisten voltam, manapság némileg több. Quid pro quo, Gawin-san, ezúttal Ön válaszoljon! Micsoda maga, s mennyire jelent veszélyt az itt élőkre? Az előbb ételként hivatkozott az emberekre.
Különösebben nem ráz meg a dolog, nem Ő lesz az első olyan lény, ami Karakura városának lakói közül választja a csemegéjét. Hangomban nincs semmi fenyegető, mindazonáltal tudat alatt tisztában vagyok vele, hogy amennyiben a szükség úgy hozná, ki kell iktatnom a fenyegetést, ez a munkám. Szomorúan konstatálom ismét, mennyire nem tud már meghatni a gyilkolás gondolata. Az évek során valami eltört bennem, megváltoztam, eltorzultam. Kizárólag egy felsőbb, magasztosabb erő tudhatja merre is sodor ez az egész. Némi mutogatós Activity következik, melynek során elmagyarázom, nem fegyvert akarok előhalászni a zsebemből, hanem egy egyszerű cigarettát, ámbátor elég exkluzív cucc, hiszen papírja teljesen fekete és kellemes vanília illatot áraszt. Egyetlen intéssel gyújtok bíborszín lángocskát mutatóujjam hegyén, aminek segítségével beizzítom a dohányt, majd minden ujjamon végigfuttatva végül összeszorított markomban tüntetem el. Varászlat!
« Utoljára szerkesztve: 2014. Aug. 27, 22:42:53 írta Hirako Shinji »


Karakterlap

Gawin Lancaster

anyu pici fia

Eltávozott karakterek

Különleges karakter

*

vámpír

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 15 000

Hozzászólások: 8

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town-i temető
« Válasz #7 Dátum: 2014. Aug. 29, 22:47:09 »
 
Vörös és kék

 
Egy kis feszültséget sikerül keltenie bennem az időhúzással, ami a bemutatkozását követi, főleg, hogy egyre biztosabb vagyok benne, hogy már az elejétől tudja, hogy ki vagyok. Azzal sem vagyok előrébb, hogy elismerte, ő is rejtőzködik, ezt annyira nem nehéz kikövetkeztetni, ha valaki nem átlagos ember. Az emberek minden korban megölték vagy bezárták azokat, aki nem teljesen olyan, mint ők.
 Egy pillanatra elgondolkozok rajta, hogy kövessem-e a férfi példáját a sírra ülésben, azután végül én is helyet foglalok egy kövön. Anyáék még a középkorban voltak fiatalok, úgyhogy szerintük a halottak a Mennybe vagy a Pokolba mennek, tehát talán őket sem zavarná annyira, hogy ráülök erre a kőre. Ami engem illet, sok teóriát olvastam, de nem sokban van szerepe egy holttestnek, ez inkább az élőknek készül, emlékbe.
 - Öhm… mi az a halálisten? Meg hogy kell elképzelni ezt az arkangyaldolgot?- sokan úgy tartják, hogy a vámpírok természetes ellenségei a szent dolgok, meg az ilyesmi, de én valahogy nem tartom ijesztőnek ezt a férfit. Nem tudom, hogy lehet, Trevor szerint már egy erősebb hitű pap is rossz érzéssel kellene eltöltsön, most pedig különösebb probléma nélkül beszélgetek valakivel, aki állítása szerint egy azok közül, akikhez a papok imádkoznak. Talán csak nagyzol, talán máshogy kell értelmezni az arkangyal dolgot.
 - Gondolom, hallott már a vámpírokról, biztosan néz tévét vagy olvas, Yuusuke-san. Én is az vagyok, de nem úgy kell elképzelni minket, mint például Drakula grófot, nem nagyon öldösünk embereket, nem eszünk olyan sokat. Én például még nem öltem meg egyet sem, igazából ez a harmadik hónapom itt, eddig otthon laktam- talán kicsit sokat sikerült elárulnom magamról, de ezt sajnos utólag gondolom csak végig. Elég gáz lenne, ha jövőre másik országba kéne költöznöm, mert megtudnák, ki vagyok, otthon eléggé leszerepelnék vele. Bár ez a fickó nem ember, ő azért gondolom, nem akarja nagyon terjeszteni. Különösen, mert kinevetnék, a hivatásos vámpírvadászokat meg annyira nem könnyű elérni. Én például azt sem tudom, hogy léteznek-e ilyenek. - Igazság szerint az egész világot könyvekből ismerem csak. Nem igazán tudom, hogy mik az arkangyalok valójában.


Karakterlap

Aenom'en

Ős - Shinenju

Eltávozott karakterek

Daitenshi

*

Hachibantai ex-taichō, Saizensen sōsui

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
80 500 / 90 000

Hozzászólások: 93

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 29 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Acélkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Yasuji Chiyoko

Mottó:
„You either die a hero or live long enough to see yourself become the villain…”

Post szín:
Azure|Beszéd: Glowing #31337e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town-i temető
« Válasz #8 Dátum: 2014. Szept. 05, 12:17:24 »
[Vörös és Kék]

Egy másodpercig elmélázom rajta, talán nem is kellene mondanom semmit ennek a kölyöknek, hiszen nem egyszer kívántam azt magam is, bárcsak részese lehetnék az emberiséget jellemző tudatlanságnak és élhetnék egy olyan rövid, ám annál tartalmasabb életet, amiben nem kell gonosz szellemekkel, szörnyekkel vagy őrült alkimistákkal küzdenem minden nap. Természetesen általában eme gondolatmenet végén mindig prüszkölve tör ki belőlem a nevetés, valahogy nem tudnám elképzelni önmagam egyszerű nyárspolgárként, aki hétvégente füvet nyír a ház előtt és kedélyesen integet a járdán elhaladó szomszédnak. Páran többre vagyunk hívatottak, minthogy nevünk egyszerűen a feledés homályába vesszen, emlékünk pedig lassacskán elhomályosodjon az elmék bugyraiban. Ki tudja, talán újdonsült beszélgetőpartnerem is egy ezen kivételes egyének közül, nem tagadhatom meg Tőle a tudást, ha ennyire ácsingózik utána. Más körülmények között - sok kapitányhoz hasonlóan - magam is kipróbáltam volna milyen az Akadémián oktatni, habár tenshijeimnek köszönhetően így is van szerencsém belekóstolni a tanári szerepbe, ámbátor jobban szeretem a mester megnevezést, annak sokkal jobb a hangzása! 8)
- A halálistenek olyan magas lélekenergiával rendelkező lelkek, melyek feladata az egyensúly fenntartása. - kezdek bele, mialatt ráérősen kifújom a cigaretta füstjét. - Amikor egy ember meghal, a szelleme nem kerül át automatikusan a túlvilágra, ehhez kellenek a shinigamik, hogy átvezessék őket a dimenziók közötti útvesztőn. Emellett az Emberek Világának védelmezése is a feladatuk, bár hogyha Engem kérdez, ebben nem teljesítenek túl jól... - szemforgatásomból egyértelműen kivehető mi is a véleményem a kötelékről, ahova egykoron tartoztam. - A lidércek vadásznak azon plusokra, melyeket nem sikerül átküldeni Soul Societybe vagy éppenséggel az elfogyó léleklánc miatt maguk is hollowvá válnak, majdnem olyanná, amivel korábban végzett. Amennyiben túl sok létezik ezekből a lényekből, az ugyanúgy felborítja a rendszert, ezért eme eltévelyedett entitások megtisztításra kerülnek lélekölőkardok által. - muszáj vagyok némi szünetet tartani, azt azért nem szeretném, hogy a sok szócséplés miatt értelmetlenül leégjen a dohány. - A Daitenshi megnevezés egy szervezetre utal, melyet jómagam hoztam létre évekkel ezelőtt azon célzattal, mely szerint megvédelmezzük ezen világot, midőn a Gotei Juusantai már nem képes erre. Magam mellé gyűjtöttem a legerősebb vagy legnagyobb potenciállal rendelkező személyeket, s olyan krízishelyzetek megoldásán dolgozunk, amikről a többségnek fogalma sincs, sem itt, sem pedig a Seireiteiben.
Feltételezem így is maradtak még homályos részletek, de dióhéjben körülbelül ennyi a lényeg. Monológomat követően figyelmemet inkább arra fordítom, amiről ő mesél, számomra az valahogy izgalmasabbnak tűnik az Én történetemnél, amit csak ezerszer meséltem el pályafutásom során. Némileg meglepődve kell konstatálnom a tényt, miszerint vámpírok valóban léteznek. Egészen idáig úgy tudtam, a bountokról terjedt el ez a legenda, akik egyébként ugyanúgy a szerencsétlen halandókon élősködtek, azzal a különbséggel, hogy vér helyett az életerejüket szívták el. Nem véletlenül alakulhatott ki ez mondakör, igencsak szép metaforának tartom a vér-élet párhuzamát. Talán valamiféle mutáció során jöhetett létre a vérszívó faj, vélhetőleg ezért emlékeztetett a kisugárzása emberére, még ha igazából nem is az. Az öléses részre helyeslően biccentek egyet, ez maradjon így a továbbiakban is, akkor nem lesz gond! Kissé szánalomra méltónak érzem sorsát, el sem tudom képzelni mit csinálnék, amennyiben fiatalságomat négy fal között kéne leélnem, s a könyveken kívül más társaságom nemigen akadna. Érdekes jelenség ez a férfi, szerencsére szerény személyem talált rá elsőként, mint ahogy egykoron Sadame-kunra is, ezzel ismételt lépéselőnybe kerülhetünk ellenségeinkkel szemben. Minél többet tudunk, annál veszélyesebbek lehetünk!
- Az arkangyalok egyébként a bibliai olvasat szerint a mennyek seregeinek parancsnokai, a legerősebbek az angyalok között, igazi harcosok. Gondolom így már érhető, miért választottam ezt a nevet... - mondanom se kell, remek érzékkel rendelkezem a drámaisághoz. - S mondja, mégis miért pont Japánt választotta első úti céljaként? Feltételezem a helyi gasztro-kultúra nem játszott túlságosan döntő szerepet. :D
Esküszöm megpróbáltam, de egyszerűen képtelen voltam kihagyni ezt a poént! :roll: Időközben koporsószegem is a végére jár, az utolsó pöfékelések után nemtörődöm módon pöckölöm el a leégett csikket, valahogy a környezettudatosság sosem tartozott az erősségeim közé.
« Utoljára szerkesztve: 2014. Szept. 05, 12:20:26 írta Hirako Shinji »


Karakterlap

Gawin Lancaster

anyu pici fia

Eltávozott karakterek

Különleges karakter

*

vámpír

Szint: 1.

Lélekenergia:

60% Complete
7 000 / 15 000

Hozzászólások: 8

Hírnév: 0

Infó

Tárcában: 4 500 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town-i temető
« Válasz #9 Dátum: 2014. Szept. 08, 20:43:26 »
 
Vörös és kék

 
Érdeklődve hallgatom a férfit arról, hogy mik is azok a shinigamik. Nem tudok túl sokat a halálról, meg arról, hogy mi lesz velünk, ha meghalunk, de nem túl jó belegondolni, hogy rá lehetek utalva valakire ahhoz, hogy ne kelljen itt kísértenem örökké. Bár lehet, hogy nekem másmilyen lelkem van, és ez csak emberekre áll. A munkájuk viszont tényleg nem végezhetik jól, ha ekkora szörnyeket nem vesznek észre. Nem is volt erős vagy okos, talán a 140 éves öcsém is megölte volna.
 - Szóval akkor ez olyasmi, mint az ENSZ? Vagy inkább Igazság Ligája?- pontosan nem tudom, hogy hogyan is védelmezik az emberiséget, de mostanában elég sok háború van, úgyhogy ha valami békefenntartó szervezet, akkor elég bénák. Persze lehet, hogy ők is ezeket a szörnyeket öldösik, és nem az emberekre koncentrálnak. - Milyen krízishelyzetekre kell gondolni? Mint a Kubai rakétaválság, vagy ezekkel a hollowokkal függ össze?- annyira nem lep meg, hogy létezik valaki, aki vigyáz az emberek elől elrejtett világ rendjére is, de apa is ilyesmit csinál a környéken, és tőle még nem hallottam krízishelyzetről. A legnagyobb balhé ötven éve lehetett, amikor Freiherr von Ertzen és Sibelle de Bordeux összevesztek valami embergyereken, és apának kellett rájuk szólni, mielőtt egymásnak ugrasztják a szolgáikat és a gyerekeiket. Azóta nem volt nagyobb krízis, legalábbis nem mondták.
 - Aham, olvastam a Bibliát tízenpárszor végig, azt tudom. Apa elvárta tőlem és a tesóimtól, hogy művelődjünk. De akkor ez csak egy elnevezés?- igazából még mindig nem vagyok biztos, hogy most akkor ő igazi arkangyal, vagy csak annak hívja magát. Azt azért nem akarom megkérdezni, hogy létezik-e a Menny és a Pokol, bár ha erre a kérdésre igent válaszol, akkor valószínű ezek a helyek is léteznek. Azt viszont nagyon fontos lenne tudni, hogy mi kell ahhoz, hogy az előbbibe kerüljek, ne az utóbbiba. Az első lépést mindenesetre megteszem, felveszem a Yuusuke-san által elejtett csikket, és miközben visszaülök a sírkőre, bebugyolálom a zsebkendőbe.
 - Igazából az volt a lényeg, hogy olyan országba jöjjek, amiben nem lakik egy tesóm sem, és érdekes is. Már húsz éve mondtam otthon, hogy akkor én jövök ide a családból, és az általam beszélt nyelveket használó országok közül mindegyikben lakik már egy a testvéreimből. Ha túl közel lennék hozzájuk, anya folyton mondaná nekik, hogy jöjjenek el meglátogatni, meg nézzék meg, hogy eszek-e rendesen, és akkor nem igazán menne az önállósodás- apa mindig mondta, hogy szeretné, ha mi is önállóak lennénk, és bár örül neki, hogy nem úgy voltunk, mint ő fiatal korában, az sem lenne jó, ha teljesen rá lennénk utalva a családunkra. - Igazából az étellel nincs bajom, a zene meg a filmek sem rosszak itt, csak hát kicsit túl zajos.


Karakterlap

Aenom'en

Ős - Shinenju

Eltávozott karakterek

Daitenshi

*

Hachibantai ex-taichō, Saizensen sōsui

Szint: 16.

Lélekenergia:

60% Complete
80 500 / 90 000

Hozzászólások: 93

Hírnév: 2

Infó

Tárcában: 29 100 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Daitenshi

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Acélkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Házas

Kivel áll kapcsolatban?:
Yasuji Chiyoko

Mottó:
„You either die a hero or live long enough to see yourself become the villain…”

Post szín:
Azure|Beszéd: Glowing #31337e


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town-i temető
« Válasz #10 Dátum: 2014. Szept. 23, 19:41:32 »
[Vörös és Kék]

- Igen, olyanok vagyunk, mint az Igazság Ligája, s ezen gondolatmenet szerint szerénységem pedig Superman! 8) - értek egyet vigyorogva összehasonlításával, habár a mi feladatunk sokkal komolyabb annál, minthogy megengedhessük magunknak a spandex viselését. - Nincs jogunk beleszólni az Emberek Világának történéseibe, ugyan meglenne a képességünk ahhoz, hogy befolyásolni tudjuk a halandók történelmének alakulását, mindazonáltal nem játszhatunk istent! Ám vannak olyanok, akik tudatában felsőbbrendűségüknek erejüket rossz dolgokra használják fel. - gondolatmenetem hatására némileg elkomorodom, hirtelen eszembe jutnak az évek során legyőzött ellenségek, illetve az általuk elkövetett szörnyűségek. - Feladatunk a természetfeletti fenyegetések kiiktatása, amelyek ténylegesen az emberiséget veszélyeztetik, valójában az olyan megalomániás őrültek megállítása a küldetésünk, akik szolganyájként tekintenek az emberekre. A hollowok irtásáért a már korábban is említett testület, a Tizenhárom Őrosztag felelős, ámbátor néha még ez is meghaladja a tudásukat... :roll:
Sajnálatos módon nem tudok elvonatkoztatni negatív tapasztalataimtól a shinigamik szervezetét illetően, túlságosan sokszor kellett csalódnom a rendszerben, amit szimbolizál. Észrevehető meghökkenés fut keresztül vonásaimon, amikor beszélgetőpartnerem se szó, se beszéd lehajol és felszedi a korábban eldobott cigarettacsikket. Korábbi tapasztalataimból merítve kicsit idegennek hat az ilyesfajta természettudatosság egy vámpírtól, habár igazival most találkozok pályafutásom során először, szóval lehet csak az alkalmatlan menedzsment tehet rossz megítélésükről. Elég jó emberismerőnek tartom magam, megérzéseim ilyen téren általában bejönnek, ebből adódóan határozottan kijelenthetem, miszerint a fiú koránt sem tölt el gyanakvással viselkedése miatt, nem látom rajta, hogy megjátszaná magát. Kérdését hallva kénytelen-kelletlen biccentek egyet, mennyivel menőbb lenne, hogyha ténylegesen angyalok lennénk! Létezésükben egyébként egyáltalán nem kételkedem, jártam már a Pokolban és harcoltam démonokkal, ezért valószínűleg a másik oldalnak is képviseltetnie kell magát valamilyen formában. Persze létezésem másfél évszázada alatt megtanulhattam, hogy a rettenetes dolgok sokkal nagyobb számban tűnnek fel, mint a jók. Mindeközben nem csak benne, hanem bennem is megfogalmazódnak kérdések, melyeket kénytelen vagyok feltenni fajának megértéséhez.
- Testvérek, anya, apa, önállósodás... - sorolom fel az általa használt kifejezéseket. - Miképpen kell elképzelni az Ön családját? Tudásom igencsak hézagos, s nagyrészt filmekre és ponyvaregényekre korlátozódik, ám tudomásom szerint harapástól is átváltozhat valaki. Van ennek valóságalapja, s ha ilyen történik, az adott illető is a família részévé válik?
Kérdéseim ugyan ártalmatlannak tűnhetnek, de amennyiben átlagos rokoni kapcsolatként aposztrofálja önmagukat, számukból illetően megbecsülhetem a populáció nagyságát. Továbbra sem tettem le arról a tervemről, mely szerint egy erős szövetséget építek ki ideát, nagyrészt ezen szempontból képviselteti magát annyi faj a Daitenshi körein belül. Nem kizárólag harcosokat akarok képezni, habár ez is igen fontos kitétel, hanem diplomatákat is, akik képviselhetik testvériségünket, illetve összeköttetésként is szolgálhatnak egyes tárgyalások lebonyolításakor. A Gotei Juusantai pontosan elvakult fajgyűlölete okán van pusztulásra ítélve, holott tudhatnák, a sokszínűségben nagyobb erő lakozik!

Karakterlap

Shirei Tenro

Quincy

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
18 800 / 30 000

Hozzászólások: 131

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 10 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Törött porcelánként is lehetséges ragyogni.

Post szín:
Mistyrose


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town-i temető
« Válasz #11 Dátum: 2016. Jan. 28, 22:42:38 »
A változás szele

Különös elhatározással ébredtem ma fel. Sosem hittem volna, hogy nem sokkal a történtek után erre vetemedem. Miközben a tervemen agyaltam, kikászálódtam az ágyból egy kellemes nyújtózásért, aztán elmentem zuhanyozni.
A megeresztett víz úgy záporozott, mint az eső, és olyan sebességgel, mint ahogy a gondolatok jöttek. Egyértelműen izgatott voltam minden perccel, amivel egyre közelebb kerültem a tényleges felébredéshez.. Illetve a szüleimhez. Meg kell tennem. Meg akarom látogatni őket. Elmondani, mennyire szeretem mindkettejüket, mennyire hiányoznak. És mennyire rossz, mikor a "szeretem" a látogatásommal "szerettemé" válik.
20 perc után a gardróbomnál álltam. Jó részt Miko ruhával pakoltam tele, de azért akadtak rendes darabok is. Farmerek, laza pólók, néhány alkalmi dressz, míg egy kisebb szekrényben több stílusban vártak a cipők. Sportostól az ünnepiig, vékonytól a vastagig. Az előbbi felöltése után kisiettem a konyhába a gyümölcsös tálhoz. Felkaptam három mandarint, egy almát, majd futásnak eredtem.
Sok dolgom akadt még: fehér rózsákat szerezni, és megküzdeni a borzalmas érzelmeimmel. Na jó, igazából nem sok, de annak tűnt. Meg nehéznek, mert pocsékul ment az utóbbi. Gyakran felismerni is alig tudtam, mi lehet velem.
Körülbelül, mintha egy mosógépben lennék, jutott eszembe a hasonlat. És tényleg. Vagy egy őrlőmasina.
Azon ettem magam az eltelt két napban, tényleg jó ötlet -e ez? Nem bánom meg később? Akárhogy agyaltam ezen, valahogy sosem jutottam dűlőre. Ekkor jutott eszembe az Arrancar még múltkorról. Elképzeltem magam karja szorításában, s picit jobban éreztem magam.
Nem volt olyan régen a haláluk. Még mindig rosszul leszek, ha rágondolok arra, ami történt velük. Néha pedig érdekesnek tartom, hogy egy lidérc egyszerűen.. agyontaposta őket a szülinapom alkalmából. Így lett egy ok, miért utálom. A múlttal képtelen voltam szembenézni, pedig nagyon kihatott az életemre, majd negatív irányokba terelt. A shinigamik itt szúrnának le, vagy vinnének jó orvoshoz. Mert boldognak éreztem magam mellette. Meg bizony ő volt ám az egyetlen, aki képessé tett engem arra, hogy átlépjem a néma csendbe öltöző hely kapuját.
Délelőtt fele járhatott az idő. Körbenéztem, viszont nem láttam senkit sem. Tudtam merre kell keresnem őket, rémlett az a shinigami a házam előtt, aki eldarálta merre temeti el pajtásaival a szüleim testét, mielőtt rázártam az ajtót. Régen undorodva gondoltam rá, jelenleg pedig áldásom adtam érte.
Máskülönben nem állhattam volna perpillanat egy kettes sír előtt, rajta a keserű dátumokkal, a késként szívbe vágó nevekkel.
« Utoljára szerkesztve: 2016. Márc. 06, 17:40:14 írta Shirei Tenro »

Karakterlap

Hatakeyama Momo

Hadnagy

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
20 000 / 30 000

Hozzászólások: 134

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 21 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Hideg rózsaszín

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Aoyama Shouta

Post szín:
#e25355


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town-i temető
« Válasz #12 Dátum: 2016. Febr. 28, 22:18:31 »
A változás szele

Két szó. Szabadnap. Végre.
Azt hiszem, hogy egy emberöltőnyi hosszúságú idő telt el azóta, hogy utoljára ellátogattam az emberek világába. Pedig én igazán szerettem volna jönni, csak nem tudtam. Valamiért mindig visszadobták a kérelmemet, pedig én mindent úgy töltöttem ki, ahogy azt kell >w<. Szóval csak annyit tudok mondani, hogy gonosz első osztag :/. De ez most mindegy is, ez már a múlt, a közel múlt, de a múlt. Végül csak elfogadták a dolgot én meg itt vagyok az emberek között, akik valamiért kissé fáradtnak tűnnek. Oké, elismerem, hogy egészen reggel van, nem rég múlt tíz, de azért héé, nekik nincs más dolguk, mint élni. Mi vagyunk azok, akik non stop védjük őket mindentől. :o
Mondjuk, el kell ismernem, hogy remek gyakorlat lenne, ha póttestben kiraknánk ide pár tisztet, aztán feladatba kapnák, hogy kerülhessék az embereket. Biztosan elfáradnának, már én is kezdek, hogy őszinte legyek, így megváltással ér fel, mikor kikeveredem egy meglehetősen elhagyatott, embermentes útra. Egy pillanatra megfordul a fejemben, hogy talán nem kéne végigmennem rajta, de aztán meggondolom magam. Halálisten vagyok, holmi emberek nem árthatnak nekem. És Jégmadár is itt van nekem *>*.
~ Felejtsd el :|, ma én is szabadnapon vagyok ~ közli velem úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Öm… egy zanpakutonak lehet szabadnapja? Nem is tudtam >w<, de jó, hogy legalább szól. Kellemetlen lett volna, ha ez akkor derül ki, hogyha elő akarom húzni, mert esetleg beüt valami. De nem baj, elég jól tudok verekedni, meg villámtánc se megy rosszul. Majd megoldom azokkal. Lehet, hogy többre is megyek, mint egy bizonyos valakivel :roll:.
Ennek a gondolatnak a hatására persze felháborodik a lélekölőm, de nem foglalkozom vele, mert utam végén egy meglehetősen érdekes helyen kötök ki. Egy temetőnél. Hát… ez nagyon klisé >w<”. Igazából azonnal ott is hagynám az egészet, ha nem tűnne fel egy sötét hajú lány, aki szomorúan áll két sír előtt. Ez talán még nem is lenne furcsa, a helyből adódóan, az azonban már az, hogy a lélekenergiáját nem tudom hová tenni. Oké, tudom én, hogy nem vagyok nagy kidou májer, sőt… azonban az általam ismert fajokat még én is be tudom azonosítani. Szóval itt a nap kérdése: „Mi lehet ez a lány?”. Nem mintha meg akarnám támadni, vagy ilyesmi és tizenkettedik osztagos sem vagyok, így a kísérletezés sem szerepel a listámon, egyszerűen csak érdekel :o. Szóval megyek és megkérdezem tőle *o*! Legalábbis ez a terv egészen addig, míg a közelébe nem érek. Hozzá és meg nem látom az arcát. Ez így nagyon, nagyon nem lesz jó.
- Tessék ^-^- nyújtok felé egy zsebkendőt, melyet alig párpillanattal korábban halásztam ki a táskámból. - Könnyes az arcod - mondom neki magyarázatképpen, ha esetleg nem vette volna észre. Velem már volt ilyen. Mikor az ember éppen csak elmerül az emlékeiben és nem tűnik fel neki, hogy mi is történik körülötte. vagy éppen vele. - Jól vagy? - teszem a vállára aggódva a kezem. - Le szeretnél ülni - nézek körbe gyorsan és szerencsére meg is látok egy padot, így ha ezt választja, akkor nem a földön kell elhelyezkednünk -, vagy esetleg kérsz valamit inni, esetleg enni ^-^? - kezdek el turkálni a táskámban, azt hiszem, van benne néminemű kaja. Most igazából nekem mindegy már hogy mit csinál és milyen fajba tartozik, csak ne sírjon. Mert ha sír, akkor én is sírni fogok TwT márpedig én nem szeretek írni :/. Szóval bármit megteszek neki, csak tényleg legyen vidám, már amennyire ez a helyzethez képest lehetséges és ne könnyezzen >w<.


Karakterlap

Shirei Tenro

Quincy

*

Szint: 3.

Lélekenergia:

60% Complete
18 800 / 30 000

Hozzászólások: 131

Hírnév: 4

Infó

Tárcában: 10 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Független

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Azúrkék

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Egyedülálló

Mottó:
Törött porcelánként is lehetséges ragyogni.

Post szín:
Mistyrose


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town-i temető
« Válasz #13 Dátum: 2016. Márc. 07, 20:49:08 »
A változás szele

Lágyan hozzám szólt valaki. Kizökkentett vele a gondolataimból, de most nem bántam. Ugyanakkor meglepett, hogy az illető minden feltűnés nélkül felbukkant erre. Értetlen ábrázattal fordultam felé, aztán a zsebkendőre bámultam a kezében. Valójában nem is az előbbi, inkább amiatt, mert aligha tudtam elhinni, hogy én bekönnyeztem volna. Azt csak éreztem volna, nem?
Fél perc alatt elvettem ugyan, bár aligha vettem be a könnyes dumát... egészen addig, míg lágy szellő nem törte meg a közénk furakodó csendet. Éreztem miképp végigsimít arcomon, s egyes pontjain kiváltképp hűvösen teszi. Ebből rögtön kikövetkeztettem, hogy a lány igazat mondott. Segíteni akart. Már csak ezért is töröltem meg az arcom olyan sebesen, ahogy csak tőlem tellett. Te jó ég! Itt állok 3 mandarinnal a kezemben, egy másikban pedig egy olyan ember zsebkendőjével, akiről fogalmam sincs kicsoda! Ez iszonyat kínos, mert... épp azt akartam ma a legkevésbé, hogy bárki is lássa a könnyeim. Egek, mit is keres ő itt egyáltalán? És miért faggatózik ennyire?
A "Jól vagy?" kérdése kicsit felbőszített. Nyilván egy temetőben lehet a legjobban érezni magad! Ám a cinizmust félretéve válaszoltam inkább.
- Köszönöm. Eh, amii azt illeti, egyben vagyok! – Zavart kacagásba kezdtem. Fogalmam se volt róla, miképp magyarázom ki magam ebből. Jelenleg hülyén éreztem magam. Mintha tetten értek volna valami rosszban, pedig csak a szüleimhez jöttem ki, akik rég nem élnek. Ő meg csakúgy idetoppant, ez volt az, amit továbbra se tudtam hova rakni.
Nagyot sóhajtva végül összeszedtem a gondolataim. Levettem  a szemeimet a különös idegenről, ezzel a sírok felé fordulva. A zsebkendőt a ruhámba gyömöszöltem valahogy, és lehorgásztam magamról a lányét. Ezután letérdeltem, elhelyeztem szépen a mandarinokat a sírokon a vásárolt virágokkal együtt majd megpróbáltam imára hajló testtartásban kicsit elmélyülni.
Sajnálom! Én tényleg... sajnálom. Szerettem volna nektek elmondani, mennyire szerettelek titeket. Mennyire hiányoztok most is, hogy a halálotok óta eltelt pillanatok pokolian fájdalmasak...! Úgy látszik, képtelen vagyok még feldolgozni, amiért ilyen hirtelen kellett távoznotok az élők sorából. E-eltapostak. S veletek együtt a lelkemet, a pozitív látásmódomat is.
Legnagyobb részt megfogalmaztam nekik a problémáimat. Elnézést kérhettem tőlük, ami már bőven elég volt a nyugodtabb lelkület visszanyeréséhez. Amint kinyitottam a szemeimet, jobban éreztem magam. Egyedül a gyomrom korgott hangosan, amire rögtön összerezzentem. Direkt hoztam egy almát, amit idefele ropogtattam el, az kevés kevés volt. Ennek ellenére utólag reagáltam az ismeretlen felkínálására – miután ráeszméltem, hogy továbbra is ott állt mellettem.
- Nem vagyok éhes, köszönöm - tagadtam felegyenesedve - Egy kevés víz viszont jól esne – vallottam be a kiszáradt ajkaimra terelődött figyelemmel. Igaz-igaz, azt sem hagyhattam figyelmen kívül – mit eddig megtettem a saját érzéseimmel való foglalkozással  –, hogy a lány lélekenergiája.. furcsa. Különös. És nem idegen. Kezdett érdekelni, igazán mi keresnivalója lehet ebben a világban? Amint tudom persze ki ő/mi ő.

Karakterlap

Hatakeyama Momo

Hadnagy

Shinigami

9. Osztag

*

Szint: 4.

Lélekenergia:

60% Complete
20 000 / 30 000

Hozzászólások: 134

Hírnév: 7

Infó

Tárcában: 21 800 ryou

Technikatár
Ajándék küldése


Hovatartozás:
Gotei 13

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Reiatsu szín:
Hideg rózsaszín

Egyéb hovatartozás:
Nincs

Kapcsolat cimke:
Kapcsolatban

Kivel áll kapcsolatban?:
Aoyama Shouta

Post szín:
#e25355


  • Profil megtekintése

Nem elérhető Nem elérhető

Re: Karakura Town-i temető
« Válasz #14 Dátum: 2016. Márc. 28, 16:24:57 »
A változás szele

A lány furcsán néz rám. Mintha nem hinné el, amit mondok. Pedig nem hazudok. De tényleg! Mostanában egyre többen kérdőjelezik meg szavam. Nao, Shouta és most ez a lány is. Komolyan úgy nézek ki, mint valami notórius hazudozó ToT? Mert ha igen, akkor ezen változtatni kell, én sosem hazudok, maximum füllentek, de azt is csak akkor, ha nagyon muszáj :roll:.
Látom rajta, hogy a „Jól vagy?” kérdést ő is teljesen hülyeségnek gondolja, de hát na! Valamit csak kérdeznem kellett. És még ez volt a legjobb opció, ami az eszembe jutott. A másik a „Miért sírsz?” című kérdés volt, ami ha azt nézzük, hogy hol vagyunk, még nagyobb hülyeség. Szóval, ha engem kérdeztek, a legjobb lehetőséget választottam ^-^.
Végül, némi gondolkozás - vagy csodálkozás :o? - után a lány elfogadja a felé nyújtott tárgyat. A csendet direkt nem töröm meg. Csak némán figyelem, ahogy lerója a tiszteletét a halott rokonainak. Szívem szerint megkérdezném, hogy kik ők, de inkább nem teszem. Azt hiszem, hogy azzal belegyalogolnék a lelkébe és megint sírna T_T, azt pedig nem akarom. A felajánlott dolgokból csak inni kér, mire mosolyogva bólintok, majd előkeresem a táskámból a flakont, ami még langyos.
- Tessék - nyújtom felé. - Pont az imént vettem, így még nem teljesen hideg, biztosan jót fog tenni, ma kissé hideg van. Oké, de ha esetleg meggondolod magad, van keksz is a táskámban. Citromos ^-^ - mutatom azt is. Remélem, szereti a citromosat, én szeretem, bár nekem az íz igazából mindegy, csak azért ilyet vettem, hogy ha esetleg nem tudnám megenni az egészet, akkor majd odaadom Naonak. Ő mindent megeszik, amiben citrom van, így biztosan nem megy kárba. Legalábbis remélem, hogy tényleg így van és ízleni fog neki, ha marad :o.
- Egyébként öm… - valamiért feszélyezve érzem magam mellette >w<. Mintha körül venné őt valami furcsa aura, ami azt üzeni nekem, hogy menjek el. De nem fogok ˘^˘. Ő nem ember és nem tudom, hogy mi, így ki kell derítenem! Ehhez pedig beszédbe kell elegyednem vele. De nincs témaötletem TwT.
- Részvétem - nyögöm ki végül, bár még én is tudom, hogy ez kissé hülyén hangzik, hiszen az évszámokból látom, hogy nem most haltak meg az ismerősei. - Mármint tényleg. Nem tudom, hogy kik lehettek ők neked, de tudom milyen érzés elveszíteni valaki olyat, aki fontos neked. Szóval részvétem - mondom, csak hogy ne nézzen annyira nagyon hülyének :/. De tényleg, miért, kérdem én magamtól, miért kell ilyen helyzetekbe kevernem magam? Miért nem mutatkoztam be és… Ó, hahó! Tényleg! Még nem mutatkoztam be - pedig ez egy alap dolog lenne, még akkor is, ha ismeretlenül szólítok meg valakit >w<" -, ez is beszédtéma lehet. Vagy ha mást nem, akkor váltunk pár szót.
- Egyébként én Hatakeyama Momo vagyok - nyújtom felé a kezem. Ha jól emlékszem, a mangákból és a filmekből, az emberek már így köszöntik egymást nem a szokásos, meghajlós dologgal. Mint ne mondjak: ez így sokkal kényelmesebb. Az ember lánya csak kinyújtja a kezét, ez kisebb macera, mint hajolgatni. Valamint így van arra is esélyem, hogy olyan 800-900 év múlva sem kell majd komolyabb derékfájdalmakkal küszködnöm. Persze, csak ha megélem azt a kort. Bár miért ne élném meg :o? Jégmadár mindig azt mondja hogy nekem szerencsém van, mivel hülyéké a szerencse. Ez jó, azt hiszem ^-^. - Benned kit tisztelhetek? - hajtom oldalra a fejem. Remélem, hogy bemutatkozik, akkor legalább a nevét megtudom, ha már a faját nem is.