Lidércek Birodalma > Lezárt küldetések

Dögcédula

(1/26) > >>

Hitsugaya Toushiro:
Az éjszaka közepén érkezik hozzátok a pokollepke. Nem nehéz rájönnötök, hogy a feladatotok fontos lesz, mert a pokollepke színe nem a megszokott, hanem élénkvörös, és enyhén világít, úgyhogy a sötétben is látszik. Azonban csak egy dolgot mond a címzetteknek, hogy jelenjenek meg a kapitányi irodában.
 Viszonylag kis csapat jelenik meg az ajtó előtt, de az összetételéből látjátok, hogy nagyon fontos dologról lehet szó, a hadnagyon és minden tisztig a nyolcadik tisztet bezárólag megjelenik a Shihouin ház feje is. Yurenai kapitánynak viszont nyoma sincs, amikor beléptek a szobába, helyette egy maszkos Onmitsukidou tiszt fogad, aki a kapitány asztala mögött foglal helyet.
 - Jöjjenek be, és csukják be az ajtót maguk mögött!- a férfi türelmesen megvárja, hogy mind belépjetek, és teljesítsétek az utasítást. - Azért vannak itt, mert nem sokáig tudjuk már titokban tartani, hogy a kapitányuk valószínűleg meghalt. Egy hete küldetésen volt Madagaszkár dzsungelében, egy ismeretlen jelenlét kivizsgálását kapta feladatul, de nem sokkal az érkezésük után hollowokat érzékeltek, azután megszakadt a kapcsolat velük. A feladatuk, hogy kiderítsék, mi történt a kapitányukkal, illetve, hogy vizsgálják ki a jelenséget. Tizenöt perc múlva legyenek a Senkaimonoknál! Shihouin-sama, a 46-ok külön kérése volt, hogy ön is tartson velük. Végig kapcsolatban leszek magukkal- úgy tűnik, hogy a shinigami jól érzi magát a székben, legalábbis nem mozdul meg, amikor ti elhagyjátok a szobát.
 A Senkaimonnál a kidoushu néhány szintén maszkos tagja vár, akik szó nélkül, néhány kézmozdulattal kinyitják nektek a kaput arra a helyre, ahol utoljára látták a kapitányotokat. Vakító fény fogad, ahogy kiléptek a Senkaimonból. Madagaszkáron nappal van, a nyár a közepe felé járhat, az idő fülledt, meleg. Közvetlenül a dzsungel magas fáinak lombkorona szintje fölé érkeztek. A hely békésnek tűnik elsőre, csak néhány gyűrűsfarkú maki ugrabugrál egy közeli fán, és különböző madarak énekelnek, de akinek jobb a reiatsu-érzékelése (12+ kidou), az megérezheti a hollow lélekenergiát, igaz, túl gyengén ahhoz, hogy egy komoly kihívást jelentő példánytól származzon, és valahogy üresebb, távolibb is. Egy szikláról vékony vízesés csörgedez, és zúg, ahogy valahol a fák alatt a folyónak csapódik. Onnan érzitek a jelenlétet, mintha a víz árasztaná magából.

(click to show/hide)5-10 soros posztokat várok.

Határidő nincs, ha látjátok, hogy van mesélés, és még nem írtatok hozzá, lehetőség szerint azonnal tegyétek meg!

Shihōin Yuuken:
Szinte el is felejtette milyen érzés az, amikor valamiféle ostoba küldetés okán megzavarják az estéjét. Éppenséggel kedvenc költőjének egyik vaskos verseskötetét forgatta egy meglehetősen ritka, s igen drága teakülönlegesség társaságában, amikor megjelent előtte az igencsak feltűnő pokollepke, ami megbízatásának részleteit tartalmazta. Így került tehát ide, eme szűkös terembe többedmagával. Be kellett vallania, az Ő ízlésének túlzottan pórias volt eme helyiség, ahogy a testére feszülő durva matéria is igencsak irritálta. Mindig is rühellte az anyagot, amiből a shinigamik egyenruhája készült, biztos volt benne, miszerint egy egész kollekciót varrat magának hasonló stílusban, azonban kellemesebb tapintású kelméből. Ugyan belement Kuchiki Hana kis játékába, mindazonáltal az sehol sem jelent meg a megállapodásban, hogy ehhez jó arcot is kell vágnia. Az asztal mögött terpeszkedő paprikajancsi mellett várakozott egyenes tartással, mígnem az összes meghívott meg nem érkezett, így kezdetét vehette az eligazítás. Az igazat megvallva Yuukent kevésbé már nem is érdekelhette volna, mi történt a Rokubantai vezetőjével, terveiknek megfelelően hamarosan amúgy is Ő maga tölti be eme tisztséget, ez úgymond csak megkönnyítette a dolgát. No, nem mintha az elmúlt időszakban az erőn kívül bármi más számított volna a kapitánnyá válásnál. Nevét hallva előzékenyen biccentett egyet az eligazító felé, természetesen tisztában volt szerepkörével eme küldetésen.

Némán intett testőrének, csatlakozzon be mellé, ám ettől eltekintve teljes némaságban tette meg az utat a senkaimonig, ahol a Kidoushuu emberei eddigre meg is nyitották számukra az átjárót az Emberek Világába. Sokakkal ellentétben a Shihōin-ház feje alig pár alkalommal fordult meg az előbb említett dimenzióban, kötelezettségei inkább a Seireiteihez láncolták. Éppen ezért fogalma sem volt milyen szigetre érkeznek, bár valójában a helyszín számított a legkevésbé. A túloldalon kilépve vakító fényesség fogadta őket, a szőke férfi hunyorítva tudta csak megőrizni látását. A régi berögződéseknek hála nem zuhant le rögtön, ahogy kilépett a Dangaiból, holott idejét sem tudta mikor kellett utoljára nem kemény talajon járnia. A túlzott hőség nemigen nyerte el a tetszését, ahogy a természet zajai is túlzottan hétköznapinak tűntek. Amennyiben történt itt valami, annak nyomot kellett hagynia a környéken.

- Rendben hölgyeim és uraim, mindannyian tudjuk, miért is vagyunk itt. - szólalt meg nem túl lelkesen, hangja nélkülözött mindenféle érzelmi töltetet. - Tudni akarok mindenről, ami két lélekmérföldes körzetben akárcsak megmozdul, megértették? Derítsék fel a területet, mielőtt bármerre is elindulnánk. Nem értek egyet a Nibantai tisztjével, hinni szeretném, miszerint a kapitányuk még mindig életben van idekint valahol. Meg fogjuk találni, vagy így, vagy úgy...

Raimaru Minashaku:
Az éjszaka kellős közebén kellett felébresztenie egy pokollepkének. Pedig álmomban éppen utolsó erőmmel, a Bankai-mat is bevetve, majdnem életem árán megmentettem Seireitei-t a gonosz, életre kelt, rozoga szekrényektől.... Már csak egyet kellett volna kettészelnem, amikor jött az üzenet, hogy menjek a kapitányi irodába. Ugyan minek? Felkaptam a még szundikáló Hatarét, bedugtam a ruhámba, majd zanpakutoummal karöltve nekivágtam az útnak, ami körülbelül húsz lépésig tartott, majd benyitottam. Én voltam majdnem az első, egy, a főnököm székét fenekével melegítő, maszkos ürgével. Mellette állt egy szekrény, ami rögtön felvetette bennem, hogy álmomnak eleget tehetnék, azonban ez nem lett volna jó, így várakoztam. A következő két arcot mindkettőt ismertem, az egyikben egy finnyás piperkőcöt, a másikban egy hideg, lélektelen gyilkost ismertem meg. egyik se vonzott túlságosan. Az eligazítást követően biccentettem, majd az említett kapukhoz baktattam. Szótlanul keltem át rajta, majd meghallgattam a vezetőnkként kijelölt nyálképű kérését, ami nem tűnt hülyeségnek, úgyhogy elindultam balra, ruhámban a még békésen alvó Hatarével, és reméltem, hogy nem fog felkelteni semmi érdeklődést az amúgy se olyan nagy lélekenergiája, éppen elég, hogy jobban rágerjedjen egy átlagos Hollow, amit seperc alatt elintézek. Ha pedig nem csak sima Hollowok járnak, lesz valami, amit jelenthetek.....

Kimito Misa:
Teljes lelki nyugalommal haladtam végig a folyosón, egészen a kapitányi irodáig, arcomon nyoma sem volt álmatlanságnak, vagy nyúzottságnak. Mivel mostanában a napok nagy részét a gyakorlásnak szenteltem, általában korán feküdtem, így egész sokat sikerült aludnom a kényszerű ébresztő előtt, valamint az sem rázott meg különösebben, hogy a pokollepke más színben pompázott, mint az megszokott. Belépve azonban szinte azonnal felfedeztem Yuuken~donot, akit azóta nem láttam, hogy abba a különös incidensbe keveredtünk, de ez nem is véletlen, igyekeztem nem az útjába akadni, és emlékeztetni, úgy gondolva, az én időm később érkezik csak el. A mellette álló alak nem volt ismerős, így minden valószínűség szerint a testőre lehet, mivel a további felsorakozott tiszt mind a Rokubantai tagja volt.
Vigyázz állásban, mindenfajta aggodalom nélkül hallgattam végig a beszámolót, és az utasításokat, és csöndben követtem a többieket, annak ellenére, hogy fejemben számtalan kérdés cikázott. Egyrészt egy nyugalmazott tisztet, ráadásul egy főnemest miért rendelnek külön kérésre egy egyszerű felderítéshez, főként, hogy személyesen nem érintett az ügyben? Ráadásul az Onmitsukidou tisztje miként gondolja, hogy egy kapitány helyére ülve oszt parancsokat? Nem ismertem olyan jól Yurenai~taichout, nem érintett volna érzékenyen, ha leváltják, de erről koránt sem volt szó abban a pillanatban. Mindezek tetejébe miért a hatodik osztag tisztjeit küldik egy elveszett kapitány keresésére, mikor az ilyen feladatok a második osztag hatásköreihez tartoznak? Gyanús volt az egész ügy, minden egyes mozzanatával, de nem tehettem semmit, nem állt szándékomban nyíltan szót adni gondolataimnak, nem adhatom meg azt az előnyt egy lehetséges ellenfélnek, hogy rájöjjön, okosabb vagyok, mint aminek feltételez. Arcomon immár a külvilágnak szánt nem túl feltűnő mosollyal követtem osztagom tagjait az Emberek Világába.
- Hollow lélekenergiát érzek, abból az irányból. – Mutattam nemes egyszerűséggel arra, ahonnan a gyenge jel érkezett, Yuuken~dono felszólítására, bár nem értettem, hogy Kuchiki~san helyett mért ő osztogat parancsokat. – Úgy gondolom, ha valóban eltűnt a kapitány, abba az irányba lenne érdemes utána indulni, túl hosszú ideig tartana az egész területet átfésülni. ^.^ - Ráadásul semmi kedvem nem volt ugrálósdit játszani, miközben egyértelműen onnan lehetett érzékelni a jeleket.

Kuchiki Hana:
Esti nasinak lőttek, mert azaz átkozott poklos lepke semmi pénzért nem akart kinyuvadni a konyhám közepén, pedig azt hittem elég gyilkos megoldás a serpenyő. A megátalkodott hírnök, viszont nem tágított és addig terrorizált, míg minden létező tányért és poharat fel nem borogattam, hogy elkergethessem a közelemből. Semmi kedvem nem volt, valamilyen idétlen gyűlésen, nemesi egymást kedélyesen utáló pletykapartin, vagy a fene se tudja micsodán részesedést vállalni, csak, mert az egyik nagyokos szervező álmatlanságban szenved és akkor már másnak se járjon a pihenés...
A kegyetlen bitang végül megosztotta velem, mit akar, amin hosszú sörényem tépésével reagáltam, hiszen a legjobb időzítés az éjszaka kellős közepén elindulni egy elveszett kapitány után, hátha még annyira se látjuk a vaksiságban. Azért, ha már ez a nagy hír, csak nem tágíthattam a veszélyzónából, elvégre Misty taichou-ról volt szó, akit szerettem volna már hátsón rúgni, hogy felszívódott a tízpecsétes semmiben és rám hagyományozott egy egész osztagot, teendőt, problémát...azaz megölelgetni, mert annyira hiányzott és örülök, hogy nem esett bántódása!
Az unásig ismert irodába, azt hiszem utolsóként, de nem végsóként shunpo-ztam be. Nagyon értelmes kobakkal ácsorogtam, mintha már évtizedek óta ott ácsorognék. Nem volt rá bizonyíték most érkeztem, csak a kicsiny orkán erejű szellő, amit aztán bizonyosan senki sem vett észre!
Végighallgattam a titokzatos ninja teknőc utasításait, aztán tipegtem a sorral, mert még túl korai volt kötekednem. Legalább addig ne pitiszkáltam Kenicchi-t, míg lehullott vállunkról SS figyelő tekintete és csak maroknyi haderő vételezi szemre, mennyire imádom!*-* Ehhez hűen ragaszkodva rugóztam izgatottan, mikor pottyanhatok balerina mozdulattal Madagaszkár zöld gyepére, ami nem maradt el, sőt egész könnyedén lehuppantam, már-már ijesztően egyszerűen landoltam.
-Gyááááá~h, Kenicchi! Annyira hamisítatlanul kúlosan karót nyelt, begyöpösödött vénember vagy! Büszke vagyok rád!-Ütögettem hátba nem teljes erőből, csak majdnem, hogy ne szakadjon ki a tüdeje már a küldetés elején. Annyira édesen próbálkozott a nagy betűs vezér alakításával, majd megzabbantottam!*-*
-Oké-zsoké, akkor irány-surány Zozo chan tippje után! Szeretnéd, hogy előre masírozzak körbe szemlélődni, mint hűséges kémlelő csapattagod, Kenicchi?- Bökdöstem oldalba szívem minden megjátszott ezer wattos mosolyba csomagolt szeretetével. Aztán gyorsan elkomolyodtam, mert igenis fontos dologról értekeztünk, úgyhogy nekem se ártott némi állvakargatós elmélkedésre váltani.
-Pontosabban kéne tudni, milyen fekete levessel állunk szemben, mielőtt vaktában megindulunk. Kivételesen az óvatosságot támogatom, ha már egy kapitánynak is nyoma veszett az itteni Tarzan kéjlakban! Támogatok egy csoportos felderítést, mert szétszélednünk sem kéne és azt mondom, jelöljük ki ezt a pontot vészmegoldásként, hogy ide jön, aki leszakadt, megszakadt, eltévedt, pisilnie kell, nyűgös, hisztis, fáradt!-

Navigáció

[0] Üzenetek főoldala

[#] Következő oldal